Tékozló Homár

Félmilliós vízdíj

2008.04.21. 12:21 | jackyll | 154 komment
Ficeren 271 ezer forint vízfogyasztás díját szeretnék behajtani, bár ekkora vízmennyiséget fizikailag akkor sem tudtak volna elfolyatni, ha az összes csapot egész hónapban nyitva hagyták volna:
Tavaly júlisban "hatósági" vízóránk hirtelen 600 köbmétert volt képes mérni, 4 héten belüli fogyasztásra. A havi átlagunk előtte is, azóta is 8-9 köbméter volt, tehát cirka 75-szörös fogyasztáshoz elég látványos dolgokra lett volna szükség. Mondanom se kell, egész hónapban otthon voltunk, csak nem maradt nyitva, nem locsoltunk vezetékről (van kút a kertben...), szóval a normális havi adagot használtuk el, mint mindig. Egyébként pedig: 600 ezer liter egyetlen hónap alatt *át sem fért volna* a teljesen normális méretű átfolyócsövünkön.

No, logikusan gondolkodó ember módjára, természetesen kértem az óra azonnali cseréjét, illetve bevizsgáltatását, mivel törvénytisztelő, jóindulatú ember lévén teljességgel megbíztam a Mérésügyi Hivatalban, hogy hamar rávilágítanak majd: az óra bizony megkergült. Mondanom sem kell: nem így lett. Szerintük minden OK az órával. (Az agyunk ekkor durrant el először).

Na jó, mivel voltam olyan naiv hülye, hogy hagytam a szolgáltató cégnek elvégeztetni a hitelesítést, innen már eléggé meg lettünk fogva: mondom, menjünk ez a "vizes" céghez, egyezkedni. Ott nagyon megértően fogadtak, de sajnálkozva közölték, hogy mivel ezt ők már a nemtommilyen regionális vízszolgáltatónak kifizették, sem elengedni, sem mérsékelni nem tudják. A csatornadíjat elengedik, úgyhogy így már csak 270 ezer (!!!) forintott kell fizetnünk. 1 hónapra. Anyátok.

Következő canossa-menet: polgármester. Nagyon megértő, szereti a fiatalokat, hajjaj mi legyen... stb. Azt mondja: adjunk be egy kérvényt, és majd megpróbálnak segíteni, "valamit kitalálunk".

Hát, azt találták ki, hogy a kérvényt 2 alkalommal is visszadobták, korábban sehol nem említett, hajmeresztő dokumentumok (lakásban levő vagyontárgyak listája!!) hiányzása miatt, utoljára már fellebbezés lehetőség nélkül.

Namost. Tudom, hogy az első hülyeséget én követtem el, mert hagytam, hogy ők vizsgáltassák be az órát. Hiba volt, az óra 100%, hogy szar - de ott a hivatali sajtpapír róla, hogy jó. Miután ezzel megszívtam, elmentem hozzájuk egyezkedni, mivel a vízügyes cég a saját fülem hallatára, sőt, NEKEM mondta, hogy ennyi víz fizikailag nem fér át a csövön ennyi idő alatt.

A polgármester is csak hitegetett, úgy tűnik, de ez már egy harmadlagos kérdés, nekünk eleve nem szociális támogatás kellett volna, hanem MEGEGYEZÉS, ugyanis k**vára nem megy le a torkomon, hogy ez cseszett rohadt elromlott vízóra miatt negyedmilliót kipengessek, akár részletre, akár sem.

Ötleteket, precedenst, jó ügyvéd kontakját örömmel várom. Most már egy kanyi fillért sem akarok fizetni ezeknek a szemeteknek.
Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2008.04.21. 12:27:25

Támadd meg a Mérésügyi Hivatal véleményét saját szakértővel. Leméri a csöveket, és igazolja, hogy ennyit nem mérhetett az óra.

Ja, és szarjanak sünt!

NorbArt 2008.04.21. 12:27:34

Még sose másodikoztam...

lókupec 2008.04.21. 12:27:34

Én csak azt szeretném mondani, hogy mikor mi idejöttünk a Kárpát-medencébe, az éjszaka ellopták a románok a lovainkat.

NorbArt 2008.04.21. 12:28:40

lókupec, ezt még sosem hallottamm tőled... :):):)

Sir Mortzosch 2008.04.21. 12:31:37

Én meg aszondom, hogy amit lókupec állít csak félig igaz és tegnapelőtt történt, mert mára virradó éjszaka én visszaloptam szekerestől és egy zsák puliszkalisztet is zsákmányoltam.
A lovak átvehetők Gyergyószentmiklóson egy pár baccpapucs és egy lapostop ellenében!

Jahh, a post... nincs medencéje a csávónak? ...

lókupec 2008.04.21. 12:33:50

2 éve volt ilyen esetünk, vízóra leszereltet, leplombált dobozba bele, pár nappal később hitelesítő állomáson plomba elöttem kinyit, 3 hitelesítési vizsgálat elvégez, egyiknél pár % eltérés a megengedettől, sűrű bocsánatkérés, díjvisszatérítés, béke. Ismerős akkor vízműveknél volt, azt mondta, 3 évnél idősebb vízóra az egyik vizsgálaton tuti, h elvérzik, szóval ha nincs igazam, akkor is igazam van.

Joco74 2008.04.21. 12:34:45

"Egyébként pedig: 600 ezer liter egyetlen hónap alatt *át sem fért volna* a teljesen normális méretű átfolyócsövünkön."

Szerintem meg átfér...

Egy 3/4-es csövön 3-4 bar esetén simán... nincs kedvem kiszámolni :)

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2008.04.21. 12:35:22

Hiteles az az óra egyáltalán? Mert x évenként cserélni kell, akár jó, akár nem.

Luckye 2008.04.21. 12:35:38

Ad 1: Első javaslatom nekem is az volna, mint atpijkamo-nak, a szakértői véleményt támadnám meg.
Ad 2: Sajna nem teljes a sztori, nem írod le, hogy ez hol van. Ha pl falun, ahol a föld alatt mennek a csövek még a vízóra után is, felmerül a kérdés, hogy nincs-e csőtörésetek. Ez sajna a föld alatt nehezen vehető észre. Egyébként a havi 600 m3 = 600.000 l/hó elképzelhető, ez percenként kb 14 litert jelent....

simon1 2008.04.21. 12:36:04

Sajnos a sógoromék is hasonlóan jártak, de -ha jól tudom- náluk az okozta az anomáliát, hogy két vagy három hónappal korábban cseréltek vízórát és valamelyik kiváló tintanyaló a régi óra valamelyik óraállásához képest számlázott. Ők is csak úgy úszták meg, hogy az óra cseről szóló papíron rajta volt a régi óraállás is. De ők is elég sokáig szaladgáltak, mire ez kiderült és valaki elismerte, hogy ők hibáztak. De azután pár hónappal már megint kiküldtek egy hasonló számlát tök simán...

Yogi 2008.04.21. 12:36:51

Hali, gondolkoztál már rajta, hogy valahol csőtörés, repedés lehet az óra és a ház között? Ha ezt igazolod (számlaképes vízszerelő, szakértő bevonásával) akkor elengedik a díjat.

meggy! · http://pcplacc.blog.hu/ 2008.04.21. 12:48:23

Számolja már ki valaki aki ráér, hogy hány m3 mehet át egy átlagos órán/csövön 1 hónapban.. (jah és nálatok is 2 havi a vízszámla? - mert felénk mióta az eszemet tudom 2havonta olvassák)

2008.04.21. 12:56:46

Bizony,

1. bőven átfér annyi víz, sőt még sokkal több is.. :-(

2. jellemzően az ok ilyenkor csőtörés szokott lenni az óra és a ház között (mondjuk 10ből 8szor)

3. ha tényleg ez van, akkor azért nem felelős a vizmű, mivel az óra utáni vezeték már a lakó tulajdona és ő felelős érte.. (Érdemes pár hetente ránézni az órára emiatt: nincs-e valami baj vele)

Szóval simán lehet, hogy nem volt rossz az óra és ez esetben jogos a cég követelése sajnos.. És még jó fejek is, hogy engedtek belőle..

Darth Revan 2008.04.21. 12:59:18

270 ezer forint miota felmillio?

FlybyWire 2008.04.21. 13:03:56

Sziasztok

Pár tény.
A vízóra kb 3-4 éves volt.
Június végén 110-en állt az óra (ez 3-4 év TELJES fogyasztása).
Júlis végén 710 köbméteren állt.

Utána következő hónapban ismét 9 köbmétert mért (ugyanaz az óra!!)
A lecserélt új óra azóta is 8-9-et mér havi átlagban.
Csőtörés nem volt. Nyitva hagyott csap nem volt.

Kiszámoltam amúgy, 600 ezer liter per hónap= 2,3 deci víz másodpercenként, éjjel-nappal, egy hónapon át. Egy csapon ez nem jön át, legalább 3-4 vagy többet kellene csutkán folyatni. Necces, hogy a főnyomócsövön átjön. Csatorna nem bírta volna.

gh45 2008.04.21. 13:04:21

Ha volt olyan, hogy nem volt víz simán lehet, hogy a csapok kinyitásakor a kiáramló levegő pörgette meg a vízórát. Velem előfordult. Szerencsére negatív irányban, lakótelepen.A csap beszippanotta a levegőt, az óra meg visszafelé pörgött, kb 20m3-nyit..

little honey 2008.04.21. 13:04:59

Egy barátomék a vizet a slag végén zárták el, nem a kerticsapnál - a nyaralóban. A nyomás szép lassan letolta a gyorscsatlakozót a slag végén, aztán usgyi, ment a víz. 2-3 hét alatt 600.000 Ft-ot ellocsoltak, igaz elég szép lett a füvük:)

Ott se kellet megfizetni a csatornadíjat, de csak mert egy vízszerelő ismerősük igazolta a "csőtörést". Így megúszták 3K-ból.

FlybyWire 2008.04.21. 13:05:58

A teljes havi számla 550 ezer forint volt, de nagy kegyesen elengedik a csatornadíjat, így "csak" 270-et kellene fizetni. Hát így.

NEM volt csőtörés... feltűnt volna, másrészt amint írom fentebb, a következő hónapban ismét normálisan mért az óra.

Egészen biztos, hogy forduláskor nem az egyes, hanem a 100-es "pöcke" foroghatott, egy darabig. Ez az egyetlen lehetséges ok. A mérésügyi sóhivatal ezt alighanem nem is nézte :(

FlybyWire 2008.04.21. 13:09:24

Azért kedves, hogy mindig van pár ember, aki a szenvedő felet nézi hülyének. Szerintetek az elmúlt 7-8 hónapban nem zártuk ki 100%-ban az olyan triviális lehetőségeket, mint a csőtörés? :(

Vicke, a "levegőnyomásos" dologra mi is gyanakodtunk, mert a hónapban kétszer is szereltek kint valamit, és akkor levegő jött a csapból, de csak pár másodpercig. De ENNYIT az sem forgathatott :(

Bit Rot 2008.04.21. 13:13:05

Úgy tűnik, igaz a régi bölcsesség:

Egy mérés nem mérés...
Egy óra nem óra.

Azoknak van szerencséjük, akik társasházban vannak, ugyanis ott van egyszer egy főmérő, és van minden lakásnál mellékmérő, ez a kettő nagyjából szinkronban kell, hogy legyen.

A fenti esetben lehet, hogy olcsóbb lett volna +1 mérőt beszereltetni, mint 270 ezret kifizetni :-(

andreiground (törölt) · http://www.andreiground.com/ 2008.04.21. 13:16:10

Be kellene vallanod, hogy új thermál-wellness hotelkomplexumot nyitottál. Ahelyett, hogy 600 köbméter vizet nem akarsz kifizetni :DDD

Monsieur Csirke/Csirke Úr/Cs.A.K. 2008.04.21. 13:20:22

Ez azért kemény.Esély sincs az újrahitelesítésre?

anarch 2008.04.21. 13:21:05

Egyszer az óraleolvasó melléolvasott/írt és másik órához írta be a számot. Kijött valami százezres számla (egyiken óracsere volt pár éve, szóval volt eltérés bőven). Részletes emailt írtam nekik, minden adattal, fillérre részletezve. Kb egy hónapig semmi mozgás (a pénzt sem kérték le :) emiatt én sem erőltettem a dolgot), majd küldtek egy korrigáló számlát és sablon elnézéskérő levelet. Szóval tudnak ők normálisak is lenni :), vagy lehet csak én voltam sikeres?

FlybyWire 2008.04.21. 13:22:29

Monsieur Csirke/Csirke Úr/Cs.A.K. 2008.04.21. 13:20:22

Nem tudom... mindent meg fogunk próbálni.
Sajnos szerintem az a gond, amit írtam, hogy a számlálópöcök foroghat rosszul (beakad vagy hasonló), és ezek a "jól motiváltak" meg csak azt nézik, hogy 50 liternél 50-et mér-e. Igen ám, csak a beszart számláló hibája ebből nem derül ki :(

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2008.04.21. 13:30:51

Ficere,

az órát nem-e kellett volna-e lecserélni a vízműveknek-e? (már ha főmérőről beszélünk).

Pár éve nekünk is volt egy kis túlmérésünk (na, nem ennyi), szóltunk, hogy nem stimmel a fogyasztás, ők meg szóltak, hogy de igen. Mondtuk, hogy nem, ők megint mondták, hogy de. Nem fogadtuk el. Jó, mondták, akkor be lehet vizsgáltatni. Mondtuk, oké. Mire bevizsgáltattuk volna, kiderült, hogy már előző évben le kellett volna cserélniük a mérőt. (A szomszéd jött rá egyébként, nem a Vízművek.) Erre szóltunk, hogy cserélni kellett volna már rég. Jöttek, órát lecserélték, számlát sztornózták, elfelejtettük egymást.
(Azt, hogy bocs, nem mondták, de ne legyünk telhetetlenek.)

2008.04.21. 13:33:28


Nyilván nem használtatok el annyi vizet, ezért maradt 2 lehetőség: rossz vízóra vagy csőtörés.

Föld alatti csőtörést nem lehet észrevenni, legfeljebb megsejteni. A föld akármennyi vizet elnyel, sosem veszed észre. Én azért mondtam egyből ezt, mert a gyakorlat szerint a kimagasló fogyasztás szinte mindig csőtörésre utal. Kivétel: rossz az óra.

Viszont ha óracsre óta visszaállt a fogyasztás, akkor nyilván nem volt csőtörés.

Ez esetben folytatni kell a balhézást. Hajrá..

szellem 2008.04.21. 13:33:49

John42 2008.04.21. 13:13:05: Ez így nem 100%-ban igaz. Újépítésű társasházban szomszédomnak fordítva kötötték be az óráját, így lett az 5 m3 fogyasztása 9995 m3. És ami a legszomorúbb, hogy a társasházkezelő se és a vízesek se gyanakodtak, hogy itt valami nem stimmel....

rovidleszek · http://rovidleszek.blog.hu 2008.04.21. 13:36:08

hasonló vízdíj jött nekem is nem túl régen
mérőóra csere volt a lakásban és az azt követő leolvasásnál rendben kijött 25köbm fogyazstás
azt két hónap mulva újabb leolvasás,rá 3napra jött egy számla,az is valahogy 270ezer körüli volt.637köbmfogyasztás miatt.
huha,mondom ez igy nem jó,de láttam hogy csak félrelátott a leolvasóember,mert egy 0-ból lett 6
telefon a vízműveseknek hogy ez igy nem lesz ám jó,az ügyfélszolgálatos a történet hallatán annyit mondott hogy jaj,hát véletlenül nehogy befizessem,vigyázzak.
aztán jött egy kis ellenőrzés,kaptam egy 0-ás elismervényt és lezárva

Monsieur Csirke/Csirke Úr/Cs.A.K. 2008.04.21. 13:38:02

Ficere,ne hagyd magad,az a lényeg.Ne fizess semmit,mert utána lesheted,mikor utalják vissza.

FlybyWire 2008.04.21. 13:40:45

Nelson Mandula 2008.04.21. 13:30:51
Írtam, hogy kb 3-4 éves volt az óra, úgyhogy nem erről volt szó.

110-ről ment fel 710-re a számláló Júliusban :(

hathuszas 2008.04.21. 13:43:33

a kettes után hetes jön a szémlálón,a többi meg áll...

rovidleszek · http://rovidleszek.blog.hu 2008.04.21. 13:44:34

az az ötletem támadt,hogy nem-e lehet-e hogy egyik kedves szomszédod ledurrantott tőled kicsi vizet a medencéjéhez,a locsoláshoz meg egyéb apró dolgokra?

FlybyWire 2008.04.21. 13:44:58

i 2008.04.21. 13:33:28

Az az igazán durva, hogy még óracsere ELŐTT visszaállt a fogyasztás!
Ezért írom, hogy talán a forgatópöcök romolhatott el, de az is csak bizonyos számoknál...?
Tényleg X akta.
A levegő-forgatás lett volna egy másik tipp, nade 600 m3-nyi?

Egyszerűen felfoghatatlan.

FlybyWire 2008.04.21. 13:46:13

rovidleszek · rovidleszek.blog.hu 2008.04.21. 13:44:34

Nem tudnak rácsatlakozni...
Kertes ház amúgy, vízóra a kerítésen belül :(

Petike82 2008.04.21. 13:47:51

szerintem a szellemek voltak :)!

FlybyWire 2008.04.21. 13:47:51

Azt a havi számlát természetesen nem fizettük be :) és nem is fogom. Ott dögöljenek meg. Mire beperelnek, lesz ügyvédem is.

szellem 2008.04.21. 13:57:23

Petike: ez rágalom és kikérjük magunknak! :)

Sadist 2008.04.21. 13:57:40

Levegős vezetékrendszer 600 köbmétert szerintem az életben nem csinál. Mikor lecserélték a vízórát kipróbáltam, hogy teli tüdővel belefújva hány köbméternyit lehet pörgetni rajta. Néhány tíz litert max. Úgyhogy ha levegős lett volna a cső, akkor vagy több napig fújdogálnia kellett volna a levegőnek a csövön keresztül, vagy jónéhány percig istenesen pörgetnie kellett volna. De az meg úgy visított volna, mint egy turbó.

FlybyWire 2008.04.21. 14:19:55

Sadist 2008.04.21. 13:57:40

Igen, 600 000 000 köbcenti, az bármekkora motornak nagy feladat :)

2008.04.21. 14:20:49

Mondd meg a frankót: Bálnátok van... kettő is. És csak az okoz valódi nehézséget, hogy hogyan szerezzétek be a planktont...

De most komolyan: Most akkor kire tartozik ez a vízóra garancia kérdés? Kinek a felelőssége az órát x évente kicserélni? Hol van ez leírva?

Liberté_73 2008.04.21. 14:24:42

Biztos más is megírta, de sajnos átfér annyi víz egy 3/4 s csövön.
Nálunk is 3/4"-on jön be a víz és a locsolórendszer méretezéséhez a szakinak meg kellett mérni a a vízhozamot, ami 36liter/perc lett.
Ez ugye 2,16m3/óra => 51,84m3/nap, azaz a 600m3 egy jó kis csőtöréssel valahol a mélyben (de már az óra után) szűk két hét alatt kiadja a 600köböst neked.
Szopóág sajnos.
(Nálunk volt olyan, hogy -hálistennek az óra előtt, de- kb fél évig folyamatosan folyt el a víz és nyomát nem láttuk, mer elszivárgott a hegyoldalba.)

princessophia 2008.04.21. 14:26:17

Hát, kedves Ficere, ez nem lesz egy egyszerű menet! Nekem is hasonló problémáim voltak tavaly, de ennyire fafejű, töketlen, idióta céggel, mint a vízművesek, még nem találkoztam. Egy nagy dossziét töltött meg a levelezés a hibás számla miatt mire elfogyott a türelmem és beszereztem egy ügyvédet, aki a sarkukra állt, aztán onnantól kezdve kiderült, hogy az óra érvényessége már 2005-ben lejárt, meg amúgy is...
Szóval, nem kellett fizetnem.
Kitartást kívánok neked!

elwood 2008.04.21. 14:26:21

Biztos az albélrő a tettes. Folyik a mosogép csapja.

cenzúra forever 2008.04.21. 14:26:26

Azért ez még mindig magyarország, kisbetűvel, igen, igen. Ahol az emberek egymást szopatják szarrá, mert ugyan miért ne vizsgálják be "tévesen" azt az órát, hagy fizeseen a paraszt százezreket, a "k.. anyját azt!" felszólítással. Mert ebben az országban még mindig nagyon sok olyan ember van, aki csak úgy, kedvtelésből szopatja meg a másik embert, anélkül, hogy érdeke fűződne hozzá. Mint ez a sztori is bizonyítja.

FlybyWire 2008.04.21. 14:27:25

Liberté_73 2008.04.21. 14:24:42

Látom, nem olvastad a kommenteket. NEM volt csőtörés. Ugyanaz az óra 1 hónappal később megint 9 köbmétert mért.

Az óra hibája az eset: 100%.

FlybyWire 2008.04.21. 14:29:04

princessophia 2008.04.21. 14:26:17

Köszi szépen :( bárcsak hitelesítetlen lenne ez az óra is :( de nem!

Am580 2008.04.21. 14:30:26

Ficere! most mértem le, hogy a csapból a 10. emeleten is kijön 10-12 liter percenként, tehát 12 l/min * 43300 min = 433000 liter - 519600 liter !
(43300 kb egy hónap időtartam percekben)

Am580 2008.04.21. 14:31:30

nagyon csőtörésnek néz ki.

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2008.04.21. 14:31:37

Helioport,

a főmérő cseréje a Vízművek kötelessége,
a mellékmérő (ami a lakáson belül van) pedig a tulajdonosé, minden 6. évben.

FlybyWire 2008.04.21. 14:38:25

Úgy látszik, le kell írnom sokszor:

NEM VOLT CSŐTÖRÉS és nem is folytak a csapok a házban folyamatosan.

Végig otthon voltunk!!!

A vízóra pedig a következő hónapban ismét normál mennyiséget mért (ergo NO csőtörés).

FlybyWire 2008.04.21. 14:39:25

Nálunk nincs mellékmérő, csak egyetlen mérő (kertes ház, vidék).

Baaah 2008.04.21. 14:41:28

Csk meg kellene nézni mit szereltek a vezetéken, meg korbkrdezni masnal nem volt-e kicsit tulszamlazas.

Mert ha ti engedtetek el a levegot a rendszerbol a viz elol, azert az forgathatja a merot, es az ott levo levegonyomas nem vetheto ossze egy tudoevel :)

Zsirparaszt/színesfémérdekelt megélhetési buckalak 2008.04.21. 14:46:50

Fúrass egy jó mély kutat, és szarjál a vízszolgáltatásukra.

Gromek · http://s2.images.www.tvn.hu/2007/02/19/14/45/www.tvn.hu_77d144c20119bee0e1b9747295346dec.gif 2008.04.21. 14:47:13

Nálunk is volt rossz tapasztalat a Vízművekkel:

Vízóra leolvasáskor derült ki, hogy az aknában bugyog a víz.
Szerelő kihív. Megállapít, hogy nem tudja elzárni az utcán. Elvonul.
Majd hosszú ideig csend, hiába hívogattuk naponta.

Közben a víz változatlanul bugyog az aknában. Végre egy hét elteltével megcsinálták.
Az utcai elzárót azonban nem javítják ki. Sebaj, mindent az aknánkból oldunk meg eztán.

Számla megérkezik. Számlát megreklamál, mivel a vízbugyogást ránk htkázták.

Mint egy szajkó, azt ismételgették, hogy a vízórát le kell cserélni.
Mondtuk, jó, majd ha elrendeztük a problémánkat. (Itt jegyzem meg, ha engedtük volna a cserét, akkor most futhatnánk a pénzünk után, ugyanis az óra már réges-régen nem hiteles.)

Szajkó tovább. Megun. Fogyasztóvédelmi Felügyelőség.

Minnyárt készségesebbek lettek. Csomó jóváírást adtak, többet is mint a reklamáció volt, hiszen a mérő már nem volt hiteles. Új számla érkezésekor, érdekes módon a tartozásunk a jóváírások ellenére több volt, mintha 4 évnél több idő alatt elhasznált mennyiségű vizet fogyasztottunk volna el a reklamáció után, mert alapnak vették a bogyogási mennyiséget.

Ismét megun. Ismét Fogyasztóvédelmi Felügyelőség.

Jah. Velem eztán nem álltak szóba, csak Fogyasztó Védelemmel leveleznek. Elnézést sem kértek soha.

Megjegyzem még az elején írtunk a Fővárosi Polgármesteri Hivatal Főjegyzőjének, mint állami többségi tulajdonos képviselőjének, figyelemre sem méltattak.

Ez Magyarország. Ez a szolgáltatás színvonala.

Nem egyedi eset. Az összes szolgáltató ilyen. Szart sem érnek. Ha ezeket is eladják, nekünk annyi. Ilyen szemlélettel jobban ki leszünk szolgáltatva, mint eddig bármikor.

FlybyWire 2008.04.21. 14:47:18

Hát, 600 köbméter levegő ha kijött volna a csapon, az asszem levitte volna a hajamat :( szóval ez eléggé kevésbé reális. Inkább csak kínunkban már nem tudjuk, mire gondoljunk!!

timecopo 2008.04.21. 14:52:28

Jótanács!

Bérelj fel egy saját szakértőt, aki a vizsgálatokat szintén elvégzi, majd a papirokkal lepd meg az illetékes vízművet!
A pénzt meg tényleg ne fizesd be, mert akkor csak futhatsz a pénzed után, vissza úgyse adják.

demizson bobby 2008.04.21. 14:58:42

Liberté_73 2008.04.21. 14:24:42
Teljesen igaz,annyi kiegészítéssel,hogy ekkora mennyiség 1/2"-on is átfolyik.
Saját szakértő mellett szavazok én is.Ettől okosabb választ nem fogsz itt kapni.

demizson bobby 2008.04.21. 15:01:36

Esetleg annyit megtehetsz, hogy felhívsz egy vízóragyártót-forgalmazót, pl MOM, vagy Zehnder, ilyesmi, és megkérdezed,hogy ők láttak-e már ilyen jelenséget.
Nyílván azt mondják majd,hogy nem-mert nem gyakori :)-,de mit lehet tudni!

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2008.04.21. 15:04:14

Ficere,

marad Mulder és Scully....
Mindenesetre ha kiderül, hogy mi volt a probléma, ápdételd a sztorit.

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2008.04.21. 15:07:06

Ficere, ezt úgy kell csinálni (legközelebb), hogy belebaccni a vízóra tetejét az órába, hogy széttörjön. Aztán kihívni a vizeseket, hogy né már mitörtént... Erre azok fogják az utcába befolyó mért értéket, levonják a többi lakó értékét 'oszt rádverik a balhét. Nyilvánvalóan rosszul jársz, ha valaki pl. lopja a vizet, de valószínű ennyire nem.

Vagy: statisztikailag meghatározzák, h mennyit fogyasztasz ez ugye 8m3 szépen megszorozzák 3-al, mert mi van ha az órát azért törted be, mert így akarod lopni a vizet. Hozzáírják az óra árát és ennyi.

Nekem egyszer fel akartak tenni úgy egy órát, majd a feljavított, bemért kütyü orrán-száján jött a víz. A szaki észrevette, ki is cserélte, de mivel náluk a darab az darab mondta, hogy össze kell törnie. Mondom okés, én meg gyorsan hoztam 3 tanút, hogy tényleg ő törte össze le is fényképeztem előtte, utána. Hiába no, magyarországon vagyunk, kell a bizalom...

pizsama 2008.04.21. 15:12:17

szerintem egy kis tévés nyilvánosság észhez téríti őket. Beszélgess el velük mégegyszer a fizikai képtelenségekről, csak most egy diktafonnal a zsebedben. Vagy esetleg keress meg egy TV-t az üggyel...

háténvagyokaz 2008.04.21. 15:27:26

Nekem a közelmúltban volt hasonló esetem, szerencsére fordított helyzetben. A közös képviselő felhívott, hogy kb másfél éve nem fizetek vízdíjat, mi a pálya. Én utánanéztem a bankszámla-kivonatoknak, havonta elment a csoportos beszedés. Aztán jobban megnéztem és láttam, hogy minden 6. hónapban visszautalta a Vízmű az előző 5 hónapban beszedett összeget. Állítólag nem adtam meg óraállást. Utánanéztek, megadtam, sőt, 2 alkalommal is kint voltak saját emberük szemével óraállást ellenőrizni.
Leteszteltem a 4 éve cserélt órámat: a 4 kis kerékből az első kettő forgott, a harmadik nem (vagy csak nem folyattam elég ideig a vizet). A számlálót a negyedik kerék fordítja át, az valószínűleg nem működött.
Biztos ami biztos, felvettem videóra, hogyan működik.
Ezután írtam a Vízműnek, hogy alighanem rossz a vízóra, mert nem jelez fogyást. Erre ők kiszámláztak egy elfogadható összeget (kb 26ezer forintot a másfél évre), részletfizetési lehetőséggel. Egyeztettünk egy időpontot a cseréhez. Szerelő jött, lecserélt, közben elmondta, hogy nem vizsgálják az órát, az megy a kukába, amúgy gyakran előfordul a meghibásodás. A csere-jegyzőkönyvre ráírattam, hogy nem történt beavatkozás sem a mérőn, csem a körülötte lévő csővezetéken.
Úgy tűnik, az ügy lezárva, befizettem amit kértek.

Ficere, azt nem írtad, hogy családi házban laksz-e. Ha társasház, akkor tényleg kell lenni egy főmérőnek. De egy kérdést akkor is megér, ha családi ház, hátha van még egy szakaszoló mérő valahol arrafelé. Ha a különbözet nem stimmel, akkor talán nyertél.

FlybyWire 2008.04.21. 15:34:39

háténvagyokaz 2008.04.21. 15:27:26

Írtam, hogy kertes ház - lehet, hogy elbújt a hsz-ek közt :)
A kérdést feltettem, nincs még az utcára sem közös mérőjük :( pici a falu.

Hozzánk is kijöttek, és folyatgatták a csapot, miközben nézték a mérőt, de így nem látszott különbség. Mondom, tuti nem ez volt a baj, csak a forgó-számlálót tudom elképzelni, hogy elromlott :(

flexsnake · http://flexsnake.blog.hu 2008.04.21. 15:38:02

Nem feltétlen kell hogy rossz legyen az óra.De tök mindegy hogy rossz vagy sem.Az elmúlt hónapok átlagfogyasztása alapján látható hogy egy fogyasztás reális vagy sem.Vitás esetben meg kimennek megnézni hogy miért oda kötötted be a kerti tavat meg a városi strandot :D Nem hiszem hogy ki kellene fizetni csak szarakodni kell a szolgáltatóval.

Gromek · http://s2.images.www.tvn.hu/2007/02/19/14/45/www.tvn.hu_77d144c20119bee0e1b9747295346dec.gif 2008.04.21. 15:43:09


Még a reklamált időszakot nem írtad.

Téli vagy nyári hónapokról van-e szó?

Nyáron ugye a locsolásra, vagy medencére elmegy bizonyos mennyiség.

Télen csak a korcsolyapálya fellocsolásához használhattatok el kiugróan nagy mennyiségű vizet.

A teendő az, hogy az előző évek azonos időszakában mért átlagot kell alapnak venniük. Feltéve, ha a vízmérőn mert mennyiséget nem bemondás alapján , hanem a hivatalos óraleolvasó által regisztrált adatok alapján számlázták.

Javaslom a Fogyasztóvédelem bevonását, mindjárt engedékenyebbek lesznek.

FlybyWire 2008.04.21. 16:17:09

De írtam. Júlisi számlában volt a 600+ hónap. Se előtte se utána soha nem volt 10-nél több/hónap.

Fúrt kútból locsolunk.

Lilieth 2008.04.21. 16:21:42

Én elég szkeptikus vagyok az ügyben, ha nincs semmilyen bizonyíték arra nézve, hogy elromlott az óra, akkor hiába látszik és tudják ők is, hogy ez nonszensz fogyasztás, ki kell fizetni. Már pedig az órát jónak vizsgálták be :( Különben tényleg, még csere előtt megint jól mért... szellemsztori.
Különben vízművek, csatornázási művek, díjbeszedő... hahhhahhh. Nekem végül is csak fél évembe került, hogy dűlőre jussunk az ügyben, miszerint itt nincs is csatorna, tök pofátlan módon talán nem igazán fizetném a csatornadíjat, ha már ez a nagy tényállás. Azért csak küldték a számlákat, majd a fizetési felszólításokat rendre... És a megoldás titka: új ház, a főmérő a vízműveknél csatornázatlannak van ugyan feltüntetve, viszont a mellékmérők csak a díjbeszedőnél vannak regisztrálva, a két cég pedig miért is kommunikálna egymással. És persze mindkettő a másikra mutogatott.

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2008.04.21. 16:53:13

i 2008.04.21. 13:33:28
Az, hogy nem lehet csőtörést észrevenni, baromság. Ilyet ne írjunk le. A csőtörést látni nem lehet sok esetben, észlelni igen. Ugyi elzárod összes csapod és a vízóra ketyeg, voavá, folyik a vized. De esetünkben ez nem játszik, hacsak nem arról van szó, hogy a cső egy nagy föld alatti vízzáró üregben tört el, amit megtöltött 600 köbméter vízzel, aztán megtelt...

2008.04.21. 16:55:09

Nekünk egyszer szintén extrém fogyasztást számláztak. Vizaknába lementem és órát megmozditottam mire a cső kettétört az óra utáni csatlakozónál. Pár hónappal azelőtt cserélt a vizmű órát és rosszul forrasztották meg a csatlakozót.
Hosszú hónapok levelezése és anyázáasa után sem voltam hajlandó kifizetni az ő mulasztásukat. Pár éve nem zaklatnak és a házat is már eladtuk.

Hózentróger 2008.04.21. 17:10:07

Ficere:

nem lehet, hogy csotores van? :D:D
..most hogy vegigolvastam a kommenteket, csak ez lehet a baj.

Amugy szopas nagyon, de te is megirtad - helyesen - hogy hol hibaztal.

Nat_ 2008.04.21. 17:55:18

Többen írták, "csőtörés a vízóra ELŐTT." Ettől a hajam égnek áll - az az elfolyt vízmennyiség ugyan hogyan látszott volna a vízóra által mért menniységnél?? A probléma legelső lehetséges oka a láncban a vízóra, semmiképpen sem valami, ami a Duna-Vízmű-kertesház vonalon történt!

Mike36 2008.04.21. 17:55:47

per
illetve fogyasztóvédelem

2008.04.21. 17:55:54

Szar ügy. Nálunk két hónapja megállt a fél éve felszerelt vízóra, nem hajlandó forogni. Nagyívben szarok rá, végre egyszer én járok jól.

pefki 2008.04.21. 18:41:43

Lókupec!!!!Nem unod még a hülyeséged???

Tajparaszt 2008.04.21. 19:33:37

"Ötleteket, PRECEDENST, jó ügyvéd kontakját örömmel várom."

Precedens angolszász jogrendszerben van.
Engem az szokott idegesíteni, amikor a rádióban is ezt mondják.

Kérem szépen ebben az országban minden ügyet külön vesznek.

FlybyWire 2008.04.21. 20:20:48

fugazi 2008.04.21. 17:10:07
Ficere:

nem lehet, hogy csotores van? :D:D
..most hogy vegigolvastam a kommenteket, csak ez lehet a baj.

A tökéletes önellentmondás?
Ha tényleg elolvastad volna a kommenteket, tudnád, hogy csőtörés pont az, amit 100%-ban ki lehet zárni :(

Ábelesz-kobelesz 2008.04.21. 20:27:54

Pár dolgot nem értek:
"A havi átlagunk előtte is, azóta is 8-9 köbméter volt"
és
"A vízóra kb 3-4 éves volt"
valamint
"Június végén 110-en állt az óra (ez 3-4 év TELJES fogyasztása)."
Akkor számoljunk:

Havi 8 köbméter négy éven keresztül az ugye: 8*48=384 köbméter.

Mivel az órákat MINDIG a nullához közeli (vízóra esetén 0-2, de max 5 m3) számlálóállásal szerelik fel, feltételezhető, hogy az óra valóban hibás. Csakhogy pont a másik irányba tévedett, mivel 110 m3 helyett közel 400 m3 kellett volna mutatnia!

Magyarul marad a jogos kérdés: Nem próbáltad kicsit "megokosítani" azt a vízórát???

Végül is elég meleg volt a tavalyi nyár...

Bárhogy álljon is a dolog, attól tartok ezt bizony ki kell fizetni, és ha nem tévedek jogosan...

FlybyWire 2008.04.21. 20:42:12

Köcsögdudaosztó 2008.04.21. 20:27:54

Nem, nem volt buherálva, képzeld. Sőt, havonta olvasták le, úgyhogy nem is lehetett.

Amúgy meg kurvára nem volt jogos, és elmehetsz a p.-ba. Szívből.

FlybyWire 2008.04.21. 20:44:53

Amúgy meg mi csak 1 éve lakunk itt, és nálunk sosem volt 10 köbméter felett. Se előtte, se utána.

Azon a forró nyáron pedig kútból locsoltunk (de persze ezt is írtam). Hiába, aki csak köcsögölni kommentezik, az ezeket úgysem olvassa :( gratulálok, remélem mindenhez így állsz az életben, és majd jól visszaüt rád. Szívből kívánok 300 ezres villanyszámlát, 1 milliós csatornadíjat, és sok-sok rendőrségi feljelentést. Majd jövök és kommentelek, hogy mind jogos volt, és fizsd csak ki. Görény.

anti és apu 2008.04.21. 21:17:51

Ficere, nem veszed, hogy a Köcsögdudaosztó a vízmű beépített embere?

Hózentróger 2008.04.21. 21:18:31

Ficere:

"A tökéletes önellentmondás?
Ha tényleg elolvastad volna a kommenteket, tudnád, hogy csőtörés pont az, amit 100%-ban ki lehet zárni :("

Ha értenéd az iróniát, nem beszélnél hülyeségeket.

FlybyWire 2008.04.21. 22:22:26

fugazi 2008.04.21. 21:18:31

Bocsi, most ez nekem nem jött át (persze lehet, hogy bennem a hiba, "kissé" sz*r napom volt (gondolom, érhető).. jó éjt :)

traxx 2008.04.21. 22:23:34

a csőtörés eleve kizárva. Ha full törés van, akkor nem fürödtek egy hónapig? Mert akkor tuti nem jön el a víz a csapig.
Szerintem biztos, hogy órahiba. Elvileg ha családi ház, akkor is kell lennie egy főórának, nem? Valahol az utca végén. Azért 600 köbméter kurvára sok víz...

Hasonló szitu van nálunk is, csak itt a villanyóra. Elkezdett átfordulni a 100-as henger. Biztonság kedvéért csináltam egy fotót...

kismandala 2008.04.21. 22:27:14

azért jó lett volna egy beszkennelt kép erről a számláról...

FlybyWire 2008.04.21. 22:33:47

traxx 2008.04.21. 22:23:34

Hát igen, én itt is ilyesmit sejtek. Csak sajnos a HIVATAL ezt nyilván nem is nézte. Pedig más megoldást tényleg nem tudok kitalálni :((

Csinálhatok szkennelt képet, akár holnap is fel tudom tenni...

Vladimir Harkonnen 2008.04.21. 22:40:20

Sajnos valószínűleg még az se működik, hogy a falu összfogyasztásából kivonatni az összes mérő által mért mennyiséget, mert a közkutak és tűzcsapok miatt lehet hogy még több fogyasztás jön ki. Főként, hogy felénk úgy működik a dolog, ha valaki medencét akar tölteni, és van a közelben tűzcsap, akkor elkéri a szerelvényeket és onnan tölti meg. Előtte szólni kell, mert a hirtelen nagy fogyasztás bejelez, mintha csőtörés lenne! Aztán a vízmű leírja tisztításra, meg csőtörésre, az embereket viszont meg lehet hívni egy sörre! :-)
Az elején kellett volna beszélni a helyi vízmű főnökével néhány sör mellett, hogy mi ilyenkor az okosság! Pl. óra összetör (véletlenül ráesett a beton aknafedő leolvasáskor, de úgy hogy még a cső is szakad), 2-3x díj kifizet. A töbi meg mint írtam elvész a többi mérő pontatlanságán, csőtörésben, tisztításban!

FlybyWire 2008.04.21. 22:48:20

Vladimir Harkonnen 2008.04.21. 22:40:20
"Sajnos valószínűleg még az se működik, hogy a falu összfogyasztásából kivonatni az összes mérő által mért mennyiséget"

Ezt is megpróbáltuk, esélytelen :((
Utcában sincs külön mérő. Pici falu :(

besz@rok 2008.04.21. 23:36:52

Ficere,

A 'pici falu' nem :(, hanem :)!
Hidd el!
Ennyi vizbol szikvizet gyartani, aztan meg froccsot kesziteni... apam... tudsz elni! :-D

rákenrolldetektív 2008.04.22. 00:06:02

besz@rok 2008.04.21. 23:36:52
Ficere,

A 'pici falu' nem :(, hanem :)!
Hidd el!
Ennyi vizbol szikvizet gyartani, aztan meg froccsot kesziteni... apam... tudsz elni! :-D


Elmész te a pics*ba...
Pont ez jutott nekem is eszembe...:D:D:D

Hózentróger 2008.04.22. 07:17:52

ok, Ficere, nincs gáz, gondolom fél éve kapsz minden nap agyvérzést, mióta valaki kimondja a vízszámla szót. szóval, na hagyd annyiba, olyan nem lehet, hogy valakivel ennyi pénzt kifizettetnek a semmire.

szép napot!

Ábelesz-kobelesz 2008.04.22. 07:33:27

ficzere!

Mondjuk én nem ebben a tapló stílusban írtam neked, de akkor engedd meg te is, hogy @nyádnak is hasonló jókat kívánjak:

"Szívből kívánok 300 ezres villanyszámlát, 1 milliós csatornadíjat, és sok-sok rendőrségi feljelentést. Majd jövök és kommentelek, hogy mind jogos volt, és fizsd csak ki. Görény. "

Mellesleg a kommentjeidben igen sok az ellentmondás, szerintem már te sem tudod mit kéne rizsázni.

Szopacs van faszikám!

Ábelesz-kobelesz 2008.04.22. 07:38:45

"Majd jövök és kommentelek"

Kertlocsolás helyett is ezt kellett volna:))

johevi 2008.04.22. 08:08:01

Vidéken, ahol homokos a talaj, törés esetén ennyit úgy felszív a föld, hogy észre sem venni....

flexsnake · http://flexsnake.blog.hu 2008.04.22. 08:55:09

És ha olyan egyszerű a megoldás hogy simán
az uj dzsakuzit töltögette a vizzel tizpercenként meg az ezerliteres cápaakváriumot? Ha meg havonta leolvasták akkor hogyan ugrott meg hirtelen?Nem tünt fel a leolvasónak? Ész ilyenkor hol marad?
Nem kellene jegyzőkönyv azonnal hogy észlelte a túlfogyasztást, a késöbbiekben jól jött volna.

kiskár 2008.04.22. 09:44:18

Ismerősömék járták meg a kerticsap téli elzárójával, hogy rosszul zárták el, és 2 hónap alatt 500m3 elillant.
Ott pedig talán 3-4mm átmérőjű lyukacskáról beszélünk, és mégis...

hanzs 2008.04.22. 09:56:02

Hát ez nem hangzik túl jól. De azért lenne egy kérdésem. Tuti hogy az a 110 nem valami elnézett 7-es volt?
Fura nekem, hogy 3-4 év alatt mindössze havi 2-3 köbmétert fogyasztottatok volna, reálisabb lenne ennyi idő alatt a 700 köbméter körüli fogyasztás (főleg ha az a 3-4 év esetleg inkább 4-5).
Szóval én tuti leellenőrizném az óraállásokat jól a számlaleveleken egy félévre visszamenőleg.

42

mangomanga 2008.04.22. 09:59:40

Nálunk a helyzet a következő. Én vagyok a főmérő, a szomszédom a mellékmérő. Náluk nem volt senki leolvasni, és amúgy is eltolva, 2 havonta olvassák le az órákat. Mivel náluk nem olvasták le, ezért 4 hónapnyi víz- és csatornadíjukat nekem számlázták ki. Ezután a szomszéd órát cserélt, amit a vízművek alvállakozója elfelejtett lejelenteni. Ha nem felejtette volna el, akkor is 2 hónap (!) mire bejegyzik... Most itt állok 6 hónapnyi víz- és csatornadíjjal, amit nem én fogyaszottam, és hozzám akarnak lefoglalni jönni. A mellékmérő esetét meg nem akarják megérteni, mert a szomszéd vízóráját 6 hónapja nem nézték meg és a cseréjéről sem tudnak még. :(

hanzs 2008.04.22. 10:02:55

No ahogy olvasgattam a kommenteket még felmerült pár kérdés.
Biztosan leolvassák minden hónapban az órát? Mert nálunk pl nem.
Tuti nem az van, hogy szerencsétlen vízmű az átíráskor 0-ta a számláló állását a rendszerében és most az első végszámlakor szembesültetek azzal, hogy a 110 az nem is 110, mert mondjuk 600ról indult az óra?
Szerintem vaami pofonegyszerű adminisztrációs hiba van

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2008.04.22. 10:23:02

Keríteni kell egy célszerszámot, és csöndes tavaszi éjszakákon kinyitni az összes tűzcsapot a településen....
Persze olyankor, amikor külföldön vagy, egy csöves 2-3 eFt-ért és 2 l tablettás borért megcsinálja....

Nornora1 2008.04.22. 11:13:11

Sziasztok!

Nekem is hasonló problémám van... Kb. 1 hónapja kérem a vízművet, hogy cseréljék le az órát, és irány az OMH, mert nem stimmel a számla, persze ők a fülük botját nem mozdítják.

Azt tudja valaki, hogy ha lejárt a hitelessége az órának, akkor ki kell-e egyenlítenünk a számlát? Ilyenkor van egyáltalán értelme annak, hogy kérjük az óra hitelesítését, vagy egyszerűen megtagadhatjuk a számla kifizetését?

Lehet, hogy hülye vagyok, de nem tudom megfejteni, hogy mit jelent a plombán lévő felírat: Nálunk az egyik oldalán N7, a másik oldalán 001 van. Ez az óra most le van járva, vagy nem???? Wáááááá

MatrixTM (törölt) 2008.04.22. 12:44:13

Üdv!

Itt most nem az a lényeg hogy jogos e a felháborodás avagy nem. Hanem hogy a szolgáltató álltalában magas ívben lesz@..ja a fogyasztót. A fogyasztónak törvényi és jogszabályi védelme nincs. Bármilyen lehetőséget a fogyasztónak már a szerződésben kizár a szoltáltató. 2008. magyarország ( csakazért is kisbetűvel) ma... sajnos...

FlybyWire 2008.04.22. 13:09:49

Köcsögdudaosztó 2008.04.22. 07:33:27

Neked nem a stílusod a tapló, magad vagy egy utolsó féreg, szégyen a világra. Továbbra is hasonlókat kívánod, /ignore.

FlybyWire 2008.04.22. 13:12:33

_42 2008.04.22. 09:56:02

Havi 8-10-et fogyasztottunk, de előtte csak márciustól laktunk ott. Korábban évekik nem lakott senki a házban, asszem 2004-ben lett újonnan beszerelve a vízóra. Így jött ki egyébként a 110 köbméter csak.
(ez már nem neked válasz): Ellentmondás a szövegemben amúgy nem volt
Persze, a köcsögdudák úgyis okosabbak... :/

FlybyWire 2008.04.22. 13:21:00

Még mindig kizárt a csőtörés, mivel ugyanaz az óra utána 1 hónap alatt 9-et mért (ezt se először írom le :)

Nekem még be is mutatta az óraleolvasó emberke a füzetét: 93, 101, 110, 712, 721. Ezek voltak benne.
X-akta :((

hottentotta 2008.04.22. 13:37:14

10l / perces átfolyási sebességet, éjjel-nappal nyitvahagyott csapot, és 30 napos hónapot feltételezve 432.000 l víz áramoltatható át egyetlenegy csapon.

De akkor nem beszéltünk a konyháról, a fürdőről és a WC-ről sem :)

Persze lehet, h 4 nap után már felfele bugyogna a szennyvíz, ha megtelne a szarkonténer :D

Szóval 600 köbméter igenis átfolyhat :)

Mégha nonszensznek is tűnik :)

üdv

princessophia 2008.04.22. 13:38:43

Mangomanga!
Ugyan ez a problémám volt nekem is tavaly! Nagyon hamar ügyvédhez kellene fordulnod, mert a behajtó céget semmilyen szinten nem érdekli, hogy a behajtás elrendelése jogos-e vagy sem.
A másik, amit javasolnék, hogy amennyiben az almérő nincs bejegyeztetve /földhivatalnál, szolgalmi jognak hívják azt hiszem,/ akkor írni kell az almérő tulajának egy levelet/tértivevénnyel mert azon alá kell írnia hogy átvette/, amiben közlöd, hogy amennyiben a tartozását feléd nem rendezi, úgy egy konkrét dátumú határnappal a víz szolgáltatását a saját főmérődön keresztül meszünteted. Az óráját természetesen elviheti.:-)
Nálunk ez használt. Sok sikert.

kompi · http://filmtrailer.hu 2008.04.22. 14:44:35

Fience:

"A vízóra kb 3-4 éves volt.
Június végén 110-en állt az óra (ez 3-4 év TELJES fogyasztása)."

Ez, barátom 2-2,5 m3/hó fogyasztnásnak felel meg, te pedig az mondtad, hogy "8-9-et mér havi átlagban."

Akkor ez hogy is van, matekozzunk egy kicsit? 9x12x4=110?

Kicsit sántánának tűnik a sztorid, szerintem jobb lesz ha beperkázod azt a pénzt mielőtt a bíróságod végzed...

kompi · http://filmtrailer.hu 2008.04.22. 14:50:19

Bocs, elkerülte a figyelmemet hogy már kiszámloták ezt neked, és köszönöm helyett lebunkóztad.

Gromek · http://s2.images.www.tvn.hu/2007/02/19/14/45/www.tvn.hu_77d144c20119bee0e1b9747295346dec.gif 2008.04.22. 15:12:37

Kompi

az is elkerülte a figyelmedet, hogy a Ficere már jónéhányszor leírta, hogy kb. 1 éve laknak ott.

FlybyWire 2008.04.22. 16:11:51

Gromek 2008.04.22. 15:12:37

Hagyd csak, ez is csak köcsögölni jött... vannak ilyen véglények is, semmi vész.
/ignore

FlybyWire 2008.04.22. 16:15:43

hottentotta 2008.04.22. 13:37:14

persze, nyilván senki nem vesz észre lakásban és a kertben kifolyt 600 ezer liter vizet.
Mindegy, hagyjuk. Ezentúl nem fogok reagálni azok kommentjére akik még az én sztorimat sem olvassák végig, nemhogy a kommenteket :(

nornora 2008.04.22. 18:06:54

Lécci, lécci, lécci!!!!! Valaki meg tudná nekem mondani, hogy mit jelent a vízóra plombán a következő: az egyik oldalon N7, a másik oldalon 001. Talán 2001-ben lett hitelesítve, vagy mi a szösz?

Secnir 2008.04.22. 18:19:00

nemtudom, írták-e már:
ásd fel az órától a házig a vezeték mentén a kertet, és nézd meg, nem lopja-e valaki? szomszéd medencéje tele van minden nyáron? kisfaluban szok lenni hátul bitang nagy kert állatokkal, farm van-e neki?
már csak azért is felásnám, hogy megnézzem nem-e tényleg repedt valahol, és elszivárog esetleg. az ördög nem aluszik ugyebár...

medence:3m*2m*5m=30m³, még ugyan az is kevés, de ha mondjuk mindennap locsolt, plusz te is használtad. Szomszédnak van-e autómosója pl.?

Kenton Delacruz 2008.04.23. 06:47:34

Elolvastam a story-t és a kommenteket. Szeretnék levonni egy végkövetkeztetést: csak csőtörés lehetett...de már elmúlt. Egyébként ha kiszámolod hogy a 10mx30m-es 2m mély medencédet telenyomod az pont annyi. De most vicc nélkül: megvan még a hibás vízóra? Ha igen akkor saját szakértővel kell megvizsgáltatni a számlálót. Ne fizess! Csak addig foglalkoznak az üggyel.

Gromek · http://s2.images.www.tvn.hu/2007/02/19/14/45/www.tvn.hu_77d144c20119bee0e1b9747295346dec.gif 2008.04.23. 09:30:34


Lehet, hogy nem jár jól az órám. Valaki segítene.

Pl. Kenton Dela

nálam most per pilla 2008.04.23 09:31 van
Kenton valami más időszamításban vagy?

Gromek · http://s2.images.www.tvn.hu/2007/02/19/14/45/www.tvn.hu_77d144c20119bee0e1b9747295346dec.gif 2008.04.23. 09:32:02


"Kenton Delacruz 2008.04.23. 14:53:38
Elolvastam a story-t és a kommenteket."

Még nem is olvashattad:DDDDD

decens 2008.04.23. 13:24:56

A történetemmel nem bosszantani akarom Ficerét, inkább felhíni a kertesház tulajdonosok figyelmét arra, hogy nem árt rendszeresen ellenőrizni a vízórát még 1 hónapon belül is. Nálunk 1 éve történt, hogy a szokásos 10-12 m3 vízfogyasztás helyett hirtelen 60-ra ugrott. Azonnal próbát végeztem és minden csapot elzárva néztem, hogy milyen szépen pörög az óra. Persze csőtörés volt az óra és a ház között (11m) a földben. A szerencse a szerencsétlenségben, hogy a vízművek szerelője a szomszédom és még aznap kijavította (kiásással és betemetéssel együtt) 8000-ért.

flexsnake · http://flexsnake.blog.hu 2008.04.23. 13:47:54

Kár a másikat hülyézni meg támadni mikor megtisztel azzal hogy egyáltalán hozzászól a problémádhoz.Lehet neked jobban tetszik ha még 20an melléd állnak sírni, de könnyen lehet hogy ez nem sok eredményt hoz.
Mivel azt írtad az eset utáni hónapban az az óra normális értéket mutatott simán elképzelhető hogy semmi baja nem volt, sőt ugye a vizsgálat is ezt az eredményt hozta.Ha mérte az óra akkor az a mennyiség át is folyt rajta azt feltételezve hogy ugye nem volt semmi baja az órának.Márpedig ha így van akkor a mérőóra után folyt el a víz, hogy hova azt neked kellene megtalálnod.Ilyen mennyiségű víz meg ha nem tünik fel akkor bizony a dzsakuzi vagy a cápaakvárium nyelte el :D
A reakcióidból már látom hogy az összeget símán be fogják rajtad vasalni, sőt még egy esetleges perköltséget is le fogsz nyelni.Logikátlanul arra hivatkozni hogy rossz volt az óra mikor pont egy ellentétes eredményű vizsgálat is volt nem túl bíztató.Nyilván ha úgy állsz hozzá a dolgokhoz akkor a szolgáltató is fejéhez kap hogy nem reális az a vízfogyasztás.Ja ehhez meg partnerként kellene viselkedni, nem itt emberkedni hanem talpadra állni és a szolgáltatónak észérveket vinni.
Nálunk soha nem olvasták még le az órát, kiírom egy papirra a csaj meg felirja és
megy tovább, ő is látja meg én is ha valami gebasz van.

Ábelesz-kobelesz 2008.04.23. 19:19:33

Hát igen, ficere tesó, azért jópár ember látja, hogy nem teljesen kerek ez a story...

Lehet itt vagdalkozni, hideget-meleget kívánni a másiknak, de attól tartok, ezt az összeget bizony ki kell fizetni...

skorpio01 2008.04.23. 20:06:37

Jó estét kívánok mindenkinek! Most találtam rá erre a "Fórum"-ra. Mivel a témaindítóhoz hasonló eset történt meg az ismeretségi körömben.
Társasházunk közös képviselője megmutatta nekem egy másik általa kezelt Társasház vízórakálváriáját dokumentáló iratokat.
Tanácsokat szeretnék kérni, mit tudnék én tanácsolni a közösképviselő ismerősömnek.
A történet: 20070105-20070305 között hiteles, kiszámlázott főmérőn díjbeszedő által leolvasott fogyasztás: 60 m3.( 5078-ról 5138-ra)
20070328-án mérőellenőrzés során a leolvasott érték: 8106. Tehát 22 nap alatt 2968 m3 "felhasználás".
És helyreállt a mérő: 20070329-20070507 között 95 m3. ( 8106-ról 8201-re);
20070508-20070629 között 69 m3. (8201-ről 8393-ra).
Mivel a Társasház befizetései banki átutalással történnek, csak később értesült a "szokatlanul magas vízdíj"-ról, ekkor 20070611-én kicseréltette a mérőt.
Mivel csak a Vízműveket kérhette a mérő ellenőriztetésére, megtette. De előtte aláírattak egy nyilatkozatot, hogy tudomásul veszi, hogy a vizsgálat után
"a beavatkozás jellege miatt ... ugyanez a metrológiai vizsgálat nem ismételhető meg". (!!!)
Az MKEH véleménye szerint a mérő jó volt. A Vízművek inkasszózik, semmilyen "számlakorrekciós" egyezkedésre nem hajlandó.
Csőtörés biztosan nem volt (ez tény).
Hová tűnhetett közel hárommillió liter víz?

skorpio01 2008.04.23. 20:09:38

Elnézést az előző hosszúra sikeredett hozzászólásért. :) :) :)
Valaki ki tudná számolni, hogy hárommillió liter víz hány atm (bar)vagy bármi használatos nyomáson átfolyhat e 22 nap alatt egy 3/4 collos vízórán?
Köszönöm a türelmüket (türelmeteket).

Kidus 2008.04.24. 00:36:21

Velem ugyanez tortent. Egyik honapban kijott a szamla, miszerint elfogyasztottam 600 kobmeter vizet. Panel lakas, egyedul laktam benne, de ha huszan lakunk ott, akkor sem tudott volna ennyi elfolyni, ezt el is mondtam az ugyintezonek, aki melysegesen megerto volt. Bevizsgaltattam en is az orat, felhivott az urge, hogy sajnos az ora tokeletes, az uj ora addigra persze sajat koltsegen megvolt. Ez utan emberunk eltunt, az oraval egyutt, telefonja tobbet nem volt elerheto. Erdekesnek talaltam.
Innen volt szep, ketszer voltam bent szemelyesen vizeseknel, hogy legyenek szivesek tenni valamit, persze nem jott ossze, viszont koveteltek a majd 300.000 Ft-ot. Azota eltelt masfel ev, sikerult ravenniuk, hogy elkezdjem fizetgetni, miutan jelzalog volt a lakason, es miutan a kozos kepviselo nem irta ala a haz kozos fogyasztasarol a papirt, amibol kiderult, hogy nem fogyasztottam el az emlitett mennyiseget. Megtehette, mert nem tetszett neki a kepem. Torvenytelen, de sebaj. Magyarorszag. En meg azota is fizetem a reszleteket, a nem letezo tartozasomra.....

Road Runner 2008.04.24. 01:15:24

Hungarisztan. Le kene bombazni.

bakter012 2008.04.24. 11:23:43

A vízórát levenni.Porszívóval visszatekerni és alás szolgája!

flexsnake · http://flexsnake.blog.hu 2008.04.24. 17:26:37

Nemértem mi a bajotok.Évek óta a kerti tavam a hálózatról töltöm, még a horgászok sem panaszkodtak a csónakjaikból :D A gyerek pancsolóját is abból töltöm néha persze megengedem hogy az európai vizikarnevált rajta tartsák...
De még soha nem fizettem vizdijat, mi az a vizdij? :D Fizetni a vizért? Ki hallott már ilyet...
Amúgy nem láttam még windowsos mérőórát de ha amikor sokat mér akkor rossz ha keveset akkor meg jó, tuti hogy windowsos.Lehet újraindult.A rohadt óra a hibás mert sokat mér, nem a fogyasztó aki sokat fogyaszt.Az a rohadt óra a bünös, fuj ... Meg a cég a bunkó mert bevizsgálja.Meg azért is bunko mert a vizsgálat után az órát már nem lehet használni, bár ha valaki szeret olyan autót vezetni amin elötte töréstesztett hajtottak végre és szétzuzta egy nekiszáguldó betonfal, ezt is biztos imádja...

FlybyWire 2008.04.25. 17:50:25

flexsnake · flexsnake.blog.hu 2008.04.23. 13:47:54

Látom, te is szereted a nagyokos megmondót játszani, de ha elolvastad, és fel is fognád amit írtam, akkor értenéd, hogy miért NEM folyt el ennyi víz. Még véletlenül sem. Csőtörés kizárva, kinyitott csapok kizárva (négyen laktunk itt akkor, folyamatosan itthon volt valaki).

Hogy mást ne mondjak, utánad érdekes módon van két hozzászóló, akik pontosan ugyanezt szenvedték el (egyiküknek az ismerőse).
De persze okoskodni, beszólogatni sokkal élvezetsebb, mint pl. segíteni próbálni, neadjisten együttérezni. Ugyanolyan értéktelen ember lehetsz, mint a köcsögduda, csak ő még primitív is :(
"Örvendtem". (az utolsó beírásodból legalább kiderül, mekkora paraszt vagy...)

A többieknek köszönöm az értékes hozzászólást, hát elég rosszul hangzik, különösen Kidus története...

FlybyWire 2008.04.25. 17:52:13

Persze értem én, hogy csak a blogodat reklámozod, de ehhez nem kell feltétlen taplónak lenni, tudod?

Ábelesz-kobelesz 2008.04.25. 20:34:09

ficere!
Érdekes felfogásod van. Aki osztja a véleményed, megsajnál, az fasza gyerek, aki esetleg más véleményen van, az pedig primitív, bunkó, stb.

Mindenesetre nekem az a véleményem, hogy te megbabráltad azt az órát. És az ilyen burhét zsivány taplók miatt magas a vízdíj.

Reagáld le nyugaodtan, sőt a monitort is leköpheted, ha ettől felizgulsz, én a továbbiakban nem kívánok a hülyeségeidre válaszolni.

flexsnake · http://flexsnake.blog.hu 2008.04.26. 18:46:15

Tudom bunkó vagyok, éppen arra hajtottam hogy mikor veszed már észre hogy írok.
Támaszd már valamivel alá azt a dolgot hogy nem használtál el annyi vizet!
Egy olyan óra mutatja, amit bemértek hogy tökéletesen működik!
Megkérdezhetem miben reménykedsz?Vízművek olvassa és megsajnál elengedi neked az összeget amit ő már kiperkált?
Nem azt mondtam hogy elképzelhetetlen hogy valami gebasz volt és téves a mennyiség, de nem ezt támasztják alá a körülmények.Az óra meg pláne nem, sem az utána következő hónap fogyasztása.Köbd le a monitort sőt bele is dobhatod a vízbe, úgy kell nekem :D
Ha arra gyúrnék hogy reklámozzam a blogom azt írnám gyere mert nálunk ingyen van a víz :D De tudod mi fizetjük az amit fogyasztunk, amit ténylegesen elfogyasztunk.Ha nem értünk vele egyet akkor megyünk a vízműhöz és beszélünk, ha elutasítanak levelezünk, perelünk egyebek.Még soha nem fordult elő hogy előbb beírnánk homárra mert annak azon kívül hogy megmosolyogtatja a többi juzert nem sok haszna van.Szolgáltatónál meg eleve rossz fényt vett az emberre ha elöbb anyázik máshol mint náluk.
De te nyugodtan lebunkózhatod itt az atyaúristent is, mi mosolygunk te meg fizetsz, szerinted melyikünknek görbül le a mosolyunk előbb? :)
Na megyek mert már lassan 7óra és meg kell etetnem a cápákat a kerti tóban.Ugye csórhatok még egy kis vizet tőled? :D

FlybyWire 2008.04.26. 23:01:54

Szerencsétlen primitívek.. de legalább ma sem kell nektek a (gondolom, elég ritkán összejövő) szex :)

FlybyWire 2008.04.26. 23:03:04

flexsnake · flexsnake.blog.hu 2008.04.26. 18:46:15

Hülye fasz, tán olvasd el a sztorit. Ökörséget írsz, de hát ez a cél, tudom...

FlybyWire 2008.04.26. 23:06:17

Csak fikázó blogreklámozók kedvéért, még egyszer:

"No, logikusan gondolkodó ember módjára, természetesen kértem az óra azonnali cseréjét, illetve bevizsgáltatását, mivel törvénytisztelő, jóindulatú ember lévén teljességgel megbíztam a Mérésügyi Hivatalban, hogy hamar rávilágítanak majd: az óra bizony megkergült. Mondanom sem kell: nem így lett. Szerintük minden OK az órával. (Az agyunk ekkor durrant el először).

Na jó, mivel voltam olyan naiv hülye, hogy hagytam a szolgáltató cégnek elvégeztetni a hitelesítést, innen már eléggé meg lettünk fogva: mondom, menjünk ez a "vizes" céghez, egyezkedni. Ott nagyon megértően fogadtak, de sajnálkozva közölték, hogy mivel ezt ők már a nemtommilyen regionális vízszolgáltatónak kifizették, sem elengedni, sem mérsékelni nem tudják. A csatornadíjat elengedik, úgyhogy így már csak 270 ezer (!!!) forintott kell fizetnünk. 1 hónapra."

Érdekes, mintha pont azt tettem volna, amit "te is tennél", nem?

Ez talán elég bizonyíték az igazi szándékaidra, köcsögkém. Csak kötekedni jöttél, és még az alapsztorit se olvastad. Szar ember vagy.

FlybyWire 2008.04.26. 23:19:25

Ha valaki még olvasná, elnézést kérek a stílusomért. Sajnos amikor a teljesen ok nélküli, céltalan rosszindulattal szembesül az ember, nehéz higgadtnak maradni. Pláne, amikor az ilyen provokátorok még meg sem próbálják leplezni, hogy az alapsztori még véletlenül sem érdekli őket.
Pedig csak el kellett volna olvasni a sztorit.

Mindegy, annak az összesen 3 embernek, akik számára teljesen nyilvánvaló, hogy csak csaló/balek stb. lehetünk, amiért egy elcsesződött óra és egy mindenkit leszaró hivatal (jéé, létezik ilyen?) miatt most több százezer forintot elveszítünk a SEMMIRE, továbbra is szívből kívánom, hogy kerüljenek ártatlanul, tehetetlenül ilyen kiszolgálatott helyzetbe, és csupa olyan vegye őket körül, mint ők maguk. Jóéjt, innentől ügyvéddel dolgozunk az ügyön.

skorpio01 2008.04.27. 09:08:30

T. Ficere! Én azt javasolnám, hogyha megvan még az ellenőrzési jegyzőkönyved, nézd meg rajta a mérő "teljesítményét". Ezt Qn-nel jelölik és m3/h-ban van feltüntetve. Ez a névleges térfogatáram. Ennek a kétszerese a Qmax, ami a fizikailag lehetséges átfolyási mennyiség m3/h-ban.
Ha kiszámítod, hogy hány óra alatt folyt át a kérdéses vízmennyiség az órán, megállapíthatod, hogy egyáltalán lehetséges volt-e?
A fenti hozzászólásomban említett Társasház esetében jóval több folyt át ( a Vízművek állítása és számlája szerint), mint ami lehetséges. :) :) :)

magyarcsarda · http://magyarcsarda.blog.hu 2008.04.27. 11:43:23

Ja én szar ember vagyok de te fogsz fizetni :D Ha téged boldoggá tesz hogy leköcsögözöl mindenkit aki nem borul sírva a nyakadba akkor tedd.
Ugye arról sem nekem kell téged felvilágosítanom hogy azzal hogy görcsölsz és köpködsz itt mindenkit, könnyen eltalálhatsz olyan embert is aki tudna valamit tenni a dologgal kapcsolatban.Az illető meg szépen beint és már csak azért is alád fog tenni.Simán fogadást mernék kötni rá hogy bevasalják rajtad az összeget.De te lehet a nagy igazság címén inkább leülöd.Majd szolunk a teve2nek is hogy csináljon belőle valóságsót :D
Az ilyen emberek mindig megjárják, mert ilyenek a másikkal szemben :) A mérőnek semmi baja, elpancsiztad a vízet.
Nem te szerveztél horgászversenyt véletlen? :D

FlybyWire 2008.04.27. 14:31:23

magyarcsarda · magyarcsarda.blog.hu 2008.04.27. 11:43:23

Nagyon egyszerű a képlet. Leírtam egy sztorit, őszintén. Ebből mindenki annyit hisz el, amennyit akar, elég ha én tudom, hogy 100%-ig igaz. Más embereknek az a véleménye, amit gondolnak, de akinek ennyi tény ismerete alapján az jön le, hogy "biztos a szerző a köcsög csaló, és még sír is", az tök szimplán rosszindulatú ember - számomra pedig az egyenlő a szar emberrel. Üdv a klubjukban.
Ja és nem kell erőlködni "jaj-ja, pedig úgy segítettem volna" c. bullshitbe a dolgot. Feszkót kelteni akartál/akarsz, nem véletlen jön főleg a fajtád csak ide vissza mindig: megtekinteni, hogy "na vajon most mennyire akasztottam ki a lúzert". Gondolom, ez a legnagyobb örömöd az életben, és remélem, ez is marad.

FlybyWire 2008.04.27. 14:34:22

skorpio01 2008.04.27. 09:08:30

Köszi a tippet, meg fogom nézni ezt is természetesen. Jövő héten megyek a "vizesekhez", elvileg megőrizték még azt az órát (mintha ezt mondták volna). Igazából rájuk egyáltalán nem is haragszom, ők sem tehetnek róla, és mivel ők már ezt kifizették, nincsenek sokkal jobb helyzetben, mint mi (csak mi mondjuk a bőrünkön érezzük...). Igazából a polgármesteri hivatal köcsögsége akasztott ki, a fals visszapattintásukból látszik, hogy kizárólag a kibúvot kerestek, semmiképpen nem akartak fizetni.
Pedig a nyilvánvaló tévedés ellenére még hajlandóak is lettünk volna egyezkedni... de az egészet, a semmiért - na, azt nem :(

JustMeee 2008.04.28. 15:08:29

Anyukámék is így jártak, mármint, hogy kijött egy 180 ezres csekk a rossz vízóra miatt. Mikor elvitték, figyelmeztettek, hogy majd kapunk egy levelet arról, hogy hol és mikor fogják azt bevizsgálni, és külön kiemelték, hogy "ÉRDEMES OTT LENNI", mert ha nem, még a végén előfordulhat, hogy a nyilvánvalóan rossz vízóra is tökéletes lesz papíron...

Megfogadtuk a tanácsukat, így a vízóra hivatalosan is hibássá lett nyilvánítva...

FlybyWire 2008.04.28. 17:09:16

JustMeee 2008.04.28. 15:08:29

"és külön kiemelték, hogy "ÉRDEMES OTT LENNI", mert ha nem, még a végén előfordulhat, hogy a nyilvánvalóan rossz vízóra is tökéletes lesz papíron... "

Hogy ez miért nem lep meg :(((

Na ja. "Ostoba ember saját kárán tanul", a magyarországi verziója: Naív, jóhiszemű ember saját kárán tanul"

:(

Ábelesz-kobelesz 2008.04.29. 19:45:01

"elég ha én tudom, hogy 100%-ig igaz"

Ezért fogsz fizetni hülyegyerek!

FlybyWire 2008.04.30. 11:53:12

Köcsögdudaosztó 2008.04.29. 19:45:01

Látom, visszjöttél reménykedni, hogy még fel tudsz idegesíteni. Tegnap este sem állt fel? Ciki :))

Picujka 2008.04.30. 13:39:38

Hm... amúgy a flexsnake blogja elég gagyesz, meg a jogosultat hosszú u-val írja :DD Sikeres embör nem lehet az már tuti.

Picujka 2008.04.30. 13:41:39

Ja igen és magyarcsárda.... a megalakult is rövid u. Ez valami új betegség vagy nem tudom....?

Ábelesz-kobelesz 2008.04.30. 19:11:27

ficere! A célomat el is értem apafej!

Ami pedig a szexet illeti: van akinek nem működik, ezért sokat beszél róla.
Aki meg csinálja, annak nem a szája jár. Úgy látom, te az előbbi csoporthoz tartozol:))

Jut eszembe! Tudod mi a 3 legjobb dolog a világon? Egy üveg sör előtte és egy cigi utána.

De nem egy hekto víz helyette:))HaaaaaaaaHaaha!!!

Megvan hová tűnt az a 600m3!!!

FlybyWire 2008.04.30. 22:05:26

Köcsögdudaosztó 2008.04.30. 19:11:27

Legalább bevallottad, hogy csak trollkodni jársz ide... szomorú lehet az életed, ha ez benne az öröm. Részvétem.

Ábelesz-kobelesz 2008.05.02. 21:22:46

"Legalább bevallottad, hogy csak trollkodni jársz ide... szomorú lehet az életed, ha ez benne az öröm. Részvétem."

De azért veszed a lapot, öcsisajt!

FlybyWire 2008.05.04. 19:17:58

Köcsögdudaosztó 2008.05.02. 21:22:46

Persze, mert még az ilyen, legszánalmasabb szerencsétlennek is jár egy kicsi figyelem, ha már csak ilyen beteg módon tudja is kiharcolni magának. Örülj neki nagyon, mert itt a vége...

Ábelesz-kobelesz 2008.05.05. 18:28:52

ficere!

Hülye vagy fiam, fizess!

Kvakk 2008.05.20. 20:06:48

na csa!

nálunk 1800 m3 fogyott kb 1 hónap alatt. Hétvégi ház, nuku fogyasztás, senki sem volt lent. A szennyvizakna megtelve állítólag. Még nem voltam a helyszínen, holnap megyek. De fogyhatott ennyi? A vízóra el van fagyva.
Mi a szart csináljak, vegyem le az órát, dobjam el? Utólag be tudják mérni a fogyasztást?
Vagy vissza lehet pörgetni?

Tippek?

Köszi mindenkinek..

hokihari 2022.11.07. 17:59:29

@FlybyWire: Sajnos mi is így jártunk!Sok gyökér csak okoskodik!
süti beállítások módosítása