Tékozló Homár

Csoda történt a Homárral - Két Miss Marple Budafokon

2008.05.06. 10:30 | szily | 78 komment

Soha többé nem használom azt a szót, hogy "nyugger". Igaz eddig se használtam soha, mert gusztustalanul hangzik, de most aztán duplán nem. Történt ugyanis, hogy egy pénteki napon Homár Imola leparkolt a decens, rózsadombi Lórántffy utcában, 100 méterre a brit követi rezidencia rendőrposztjától, aztán átment az utca szemközti oldalán elterülő kertbe, 10 percre. Mire visszaért, a kocsink jobb első ablakát valami halkan zúzó eszközzel halkan bezúzták, és elvitték Imola táskáját, minden papírjával, forgalmival, lakáskulccsal.

Bejártuk a környéket, de nem dobták el a dolgokat sem az első, sem a tizedik sarkon. A kártyaletiltás után kicseréltettem a zárat - 15 rugót mondtak a telefonba, természetesen 20-ra jött ki - aztán kora délután (talán 4 órával az eset után) a TV2-ből jött egy telefon Imolának, hogy megvan a táskája minden papírral, Budafokon, két néninél.

Kiderült, hogy az egyik néni a lakótelepen sétálva egy bokor alatt észrevette a táskát. Felvitte a barátnőjéhez és megnézték, mi van benne. Homár Miriam (4,5) útlevele és egy befizetési igazolás alapján rájöttek, hogy három nap múlva előnyaralni készülünk, és nem vették volna a szívükre, ha az aranyos kislány lemarad, így elkezdték végighívogatni a táskában talált névjegygyűjtő tartalmát.

Az első tizenkilenc helyen nem tudták, ki az az Imola, mert ezek forgatási helyszínkeresés közben begyűjtött kártyák voltak, így Homárné csak egyszer találkozott velük, hát nem vésődött be a neve. A huszadik egy TV2-s szám volt. Ott valakinek szerencsére eszébe jutott, hogy ez a csaj csinált nekünk díszleteket, előkereste a számát és felhívta. A nénik nemhogy jutalmat, de a hívások árát sem voltak hajlandól elfogadni, a nyamvadt doboz bonbont is csak akkor, ha egy unoka kaphatta meg. (Megkaphatta.) Hát ennyi volt, tanulság semmi, de ilyen is történik néha, senki se csüggedjen!

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Layosh 2008.05.06. 10:34:57

Ez tényleg csoda számba megy. Vannak még rendes emberek...ne adjuk fel.

sz_ 2008.05.06. 10:41:11

morzsoljunk el együtt egy-egy könycseppet! :)

Rosszindulatú Vászka 2008.05.06. 10:41:36

Sztem fotosoppp, vagyishogy én nem nagyon hiszek az ijesmiben :)

Secnir 2008.05.06. 10:41:50

két dolgot szűrtem le:
1. csak egy doboz bonbonra volt jó a két néni? zsugori.
2. 3 nap múlva mentek nyaralni? megint nem lesznek új cikkek a omáron.

besz@rok 2008.05.06. 10:41:52

Vannak hát!
Én speciel a birike/vagad/blackbaby triumvirátust keresem azóta is, hogy megigyak velük egy italt (fröccsöt), de nem lelem őket...

csak Norrisz! 2008.05.06. 10:41:55

Királyok a nagyik! (vagy királynék??)

cyan 2008.05.06. 10:48:52

ejj, nem olvastok Homárt? alapszabály: SOHA, SEMMIT NEM HAGYUNK A KOCSIBAN! SE TÁSKÁT, SE KABÁTOT!
mázlitok volt, néniknek meg egy nagy csokor virágot is illett volna :P

Varcsika 2008.05.06. 10:50:15

Már ne is haradudj, de ki az az őrült, aki ma Magyarországon bárhol, a kocsiban hagy táskát, forgalmit vagy egy csomag használt zsepin kívül bármit?????????

cowkie 2008.05.06. 10:50:35

Egy darab szót nem értek a storyból. De Homár Imola miért hagyja a táskáját a kocsiban?

The Good Boy 2008.05.06. 10:53:31

Sajnos magyarisztánban ez szinte csoda kategória (legalábbis a nagyfaluban, mert itt a nyugati határszélen is sok a kocsifeltörés, és a megtalált táskákat be szokták a rendőrségre, vagy önkormányzathoz adni). Európa boldogabbik felén ennek sajnos semmilyen hírértéke nem lenne, mert az ott teljesen természetes.
Az idős emberek az ÖNZETLEN segitségért ritkán fogadnak el valamit. Ők már csak ilyenek (erkölcsileg tiszták!!!)
cyan-al egyetértek, soha semmi ne maradjon látható helyen!!!!

Petr 2008.05.06. 11:09:44

autóba az illatodon kívül mást nem szabad hagyni..én még a kormányt és a kerekeket is néha leszerelem rosszabb környékeken :) ....de amugy ha találnék telefont,tárcát,táskát..vagy egyéb beazonosítható dolgot, természetesen visszaadnám a gazdinak egy 2kg-os fagyi ellenében....mért is...?...mert nem az enyém,és eddig is megvoltam nélküle,és ha én veszíteném el, nekem is jólesne egy becsületes, aránylag olcsó megtaláló...persze csak magamból indulhatok ki..

Gumidomino 2008.05.06. 11:11:38

ezekkel az idős nénikkel csak egy gond van, hogy sajnos fogynak

punpa 2008.05.06. 11:13:47

cyan · 2008.05.06. 10:48:52

Szily csak írja, de nem olvassa :)

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2008.05.06. 11:15:46

hányszor de hányszor elmondtuk már itt is, máéshol is, hogy:

táskát, telefont, laptopot, kabátot, nem hagyunk a kibebaszott kocsi utasterében látható helyen, hacsak nem az a célunk, hogy ellopják! ha nem akarjuk cipelni vágjuk be a csomagtartóba, vagy kesztyűtartóba...

homár imola nem olvas homárt?

Petr 2008.05.06. 11:22:08

...amíg valakivel nem történik meg valami gaz dolog, addíg el sem tudja képzelni, hogy ez vele is megtörténhet...a dolgok nem mindig csak másokkal történnek...velünk is megeshet bármikor...
tegye fel a kezét, akit már zsebeltek ki villamoson,metron,buszon.....na amig nem történt meg vele, addig csak mindig hallotta hogy egy ismerős ismerősét kizsebelték a buszon,de velem ez nem eshet meg mert én résen vagyok......holnapután meg te jártál így....rés ide, rés oda...

.Andrei (törölt) · http://www.andreiground.com/ 2008.05.06. 11:23:30

Történnek azért jó dolgok is. Azért a rendőr poszt mellett burzsuj környéken megnyitott autó elég nagy ziccer. Még jó, hogy a konzult nem lopják el az ablakon vagy kéményen keresztül.

Secnir 2008.05.06. 11:25:24

bazmeg, most fogom, mi történt
két nyugger felnyomta az autót, megpróbálták a tulajnak váltságdíj fejében visszaadni a cuccait, de tévedésből a TV2-t hívták fel. megijedtek a lebukástól és azt mondták hogy visszaadják, még a bonbont se fogadták el. már értem.
rendőrt kell rájuk hívni, gumibot, magánzárka, seggbekuki és biztos vallanak majd.

ddd.dino 2008.05.06. 11:26:18

1. Ha eddig használtad a nyugger szót, akkor már így sem érdemelted meg a szerencsédet.

2. Mi is ennek a fogyasztóvédelmi vonatkozása? Semmi? Bocs!

Petr 2008.05.06. 11:27:40

Andrei: aki a konzulra hajt(gondolom zsíros váltságdíj fejében), az nem éri be holmi piti mobillal meg egyéb női kenceficés ritiküllel :)...bár persze nincs kizárva, hogy egy ilyen keményfiú szereti a női holmikat..csipke..rúzs.. meg egyéb :)

Calogero 2008.05.06. 11:28:36

Hát amíg én vendéglátóztam,minden egyes talált telefon után hiváslista,apu-anyu hivogatása,pénztárca után cím és telefonszám nyomozás... Legalább 20-at adtunk vissza pár év alatt. Mondjuk,amikor a barátnőm elhagyta a pénztárcáját az összes pénzével a Szigeten,5 perc múlva hívta egy srác,h a nagyszínpadnál várja a pénzével és az irataival :-) szóval azért nem vagyunk mi olyan rosszak

Petr 2008.05.06. 11:29:33

de a tény sajna az,hogy hiába parkolsz térfigyelő alatt,az autódat igy is kirámolják....

Magam_a_Mondomét! 2008.05.06. 11:32:15

"nyamvadt doboz bonbont is"....
De hát honnan való volt az a bonbon?

Fapuma (törölt) 2008.05.06. 11:32:26

hol történt az ominózus eset? Magyarországon? álmodom?

pizsama 2008.05.06. 11:33:11

Nekem is van egy hasonló sztorim:

Tavaly télen az egyik palacsintázóból kifele jövet a kabátomat sikerült olyan lendülettel felvennem, hogy a belső zsebéből kiesett a pénztárcám. A szomszédban építkezés volt, ezért a nagy hangzavarban nem vettem észre (a párom se), csak pár perc múlva döbbenten kotorásztam utána. Visszamentünk a palacsintázóba, oda-vissza végigjártuk a megtett útvonalat, sehol semmi. Kártya rögtön letilt, majd szomorúan hazafelé indultunk. Telefon csörög, anyám hív. Közli, hogy nemrég hívta egy úr, aki megtalálta pénztárcámat, és hogy hívjam fel telefonon. Felhívtam, megmondta hova mehetek érte. Közben gyorsan beugrottunk egy boltba, párom vett egy üveg bort, hogy azt vigyük a becsületes megtalálónak. Egy idős vízvezetékszerelő/házmester úr volt az, aki épp az építkezésről jött el, és a járdán találta meg a pénztárcám. Hazament lepakolni, majd a személyimről lenézte anyám nevét, és tudakozótól megtudott számon felhívta. Nem győztem hálálkodni, ő meg "Csórikám"-nak hívott végig. A bort nem akarta elfogadni, mondván ő nem iszik, de csak sikerült rátukmálnom, hogy valami rokonnak jó lesz. Elbúcsúztunk, és a különleges kaland után egy újabb tapasztalattal lettünk gazdagabbak: léteznek még rendes, becsületes emberek ebben az országban.

polgár jenő (törölt) 2008.05.06. 11:39:26

homár imola...

persze és a tv2nek csinál diszleteket...

minnyá gondoltam...

g

Tutanhamon 2008.05.06. 11:39:38

Milyen szomorú, hogy ez hír!

Megszeppent kisgyerek 2008.05.06. 11:40:24

Eccer én is otthagytam minden iratomat, kalap pénzzel együtt a kocsim tetején. Visszakaptam. Vannak még rendes emberek ugyanúgy, mint ostobák is, akik táskát hagynak az autóban.

renugard 2008.05.06. 11:44:50

Akkor most két kisnyugdíjas beverte az oldalablakot és kipakolta a kocsit? Vagy gond van a szövegértelmezésemmel? :DDD

Leadfoot 2008.05.06. 11:53:49

Szép történet.

(Egyébként cuccot az autóban hagyni - pláne ha látható helyen - öreg hiba.)

Herlock Sholmes 2008.05.06. 11:56:01

Vettem egy használt ezeröcsit és a csomagtartóban találtam 4 milliót.
Azóta sikeres vagyok.

eszembejutottvalami 2008.05.06. 12:05:56

Kedves fővárosiak!

Több mint öt éve járok Ajkára dolgozni és a táskámat (fekete bőr aktatáska) mindíg a kocsiban hagyom.Egyszer sem törték fel az autót! Igaz több éve a Somlón (Veszprém megye,tanúhegy , borvidék) egy csendes parkolóban, ahol soha nem gondoltam volna, a természetvédelmi terület szélén, csúnyán megloptak a feltört autóból. Semmi sem lett meg.A fővárosban nem attól rettegek hogy, feltörték-e az autót , hanem hogy egyáltalán meg van-e.

moli 2008.05.06. 12:15:07

szily, a lakasajtozar-cseret a lakasbiztositasod fedezi.

Geitenbeffer_ 2008.05.06. 12:15:40

... neki küldeném ezt a számot.

staropramen 2008.05.06. 12:22:31

Könyveljük el csodának, értesítsük a Vatikánt, de semmi ne maradjon látható helyen a kocsiban a kovácsüllőt és a 10 zsák cementet kivéve, persze ha egy pitbull is van a kocsiban

moli 2008.05.06. 12:23:21

"""táskát, telefont, laptopot, kabátot, nem hagyunk a kibebaszott kocsi utasterében látható helyen"""

en nehany eve egy vadiuj bszottnagy mosogepet hagytam (letakarva) a munkaidom erejeig. fel is akartak torni, de a Lada Samara nem hagyta magat :D
a szetbarmolt zarat kinyitni csak kb este 11-re sikerult (3000ft munkadij), de elotte ugye elmenni boltba uj zarert (2600ft egy zarbetet-garnitura), utana pedig a rendorsegre, majd haza es az ejszaka kozepen a mosogepet egyedul felvinni az emeletre..

bldo 2008.05.06. 12:24:22

Aki bármilyen dolgot (főleg fontos iratokat, táskát, kulcsot, stb.) hagy a kocsiban, nem sikeres ember, sőtpláne.

Secnir 2008.05.06. 12:32:03

igazán sikeres ember bennehagyja a kocsiban az iratait, a pénzét, a mobiltelefonját és még az autókulcsot is!
plusz Lakatos Norriszt és Orbán Szándokánt a hátsó ülésen...

úrilány 2008.05.06. 12:33:42

soha semmit látható helyen
lehetőleg még a pzs-t se :S

Céadaoin (user ID 44540) 2008.05.06. 12:35:20

"ezekkel az idős nénikkel csak egy gond van, hogy sajnos fogynak"

az-az!
MInden tiszteletem a néniknek!

workoholic · http://www.non-workoholic.blog.hu 2008.05.06. 12:35:57

Nekem ez a sztori valamiért természetes, sajnálom, ha másnak nem. Ha találok valamit, ami nem az enyém, visszaadom, vagy annak ahol valószínűleg keresni fogják.
Hétvégén a Római parton beültünk egy büfé nyitott teraszára enni. A bringák lezárva tőlünk néhány méterre voltak. Mire végeztünk, valami nagyon vicces alak leszerelte a lámpám. Azért szarjon sünikét az ilyen, mert az értéke kb. 150 Ft, főleg tartó nélkül, viszont nagyon rossz volt világítás nélkül visszatekerni a városba sötétben.
Aki táskát lop, nagy valószínűséggel szintén nem nagy forintosítható értéket talál, viszont a papirok-fényképek-személyes holmik miatt a gazdájának igen rossz. Az ilyet elvinném a földrész másik végére, az összes személyes holmiját elvenném, beleértve telefont, papirokat, mindent, és találjon haza ahogy akar, még jobb, ha sehogysem.

Paó 2008.05.06. 12:40:14

Porcelán Autó-gyeryával szokták beszakítani az ablakokat hangtalanul, jólemlékszem?..

XSun (törölt) 2008.05.06. 12:42:36

Hát igen barátaim, remélem megtanultad hogy semmilyen értékes vagy annak látszó tárgyat nem hagyunk a kocsiban.
A feleségemmel még a reklámszatyrokat is bepakoltatom a csomagtartóba.
Hiába mondja hogy jó de ebben csak a megmaradt tízóraim van....
Erre én:
Oké de aki fel akarja törni a kocsit az nem tudja és egy ablak / zárcsere mer szétbarmolják az nem olcsó.

Céadaoin (user ID 44540) 2008.05.06. 12:44:07

Azt hiszem, az egyszeri útonálló kérdése ma már nem az, hogy pénzt vagy életet, hanem hogy mit fizetsz, hogy ne vigyem el az összes okmányodat, doksidat, kézikütyüjeidet a pótolhatatlan adataiddal... Célszerű a kézikütyük közvetlen felvásárlási ára fölé célozni valamivel, és mindenki jól járt... :-(

autosave 2008.05.06. 13:00:48

ezek Rózsdomb nyuggerek. bezzeg pl a VIII-ban meglenne a táskád? :D

autosave 2008.05.06. 13:02:00

Céadaoin: nem. érdemes titkosítást használni és ARCHÍVÁLNI sűrűn. Akkor csak a hardvert viszik, minden pótolható...

anti és apu 2008.05.06. 13:13:59

nem akarok senkit se elkeseríteni, de ezek a nénik pár tíz év múlva végleg kivesznek majd, az utánpótlás pedig enyhén szólva is gyatra!

Tajparaszt 2008.05.06. 13:15:55

Én is adtam vissza tárcát hülye gyereknek:)
Felhívtam a tudakozót név-cím alapján. Telefonálok apuka veszi fel. Elkéri az én számomat-nevemet, hol vagyok, milyen körülmények között találtam és miért akarom vissza adni. Mondom ácsi-bácsi. A becsületes megtaláló volnék, ha nem adja meg a fia számát, hát mondja meg neki, hogy a parkban leszek még 10 percet a második padon, ha nem ér ide köszönöm a cuccait:) 5 perc múlva ott volt.

Ápropó, anyósát felejtette már valaki jól látható helyen a kocsiban?:D

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2008.05.06. 13:26:46

Nem tudom melyik biztonsági üveg reklámja volt, hogy csináltak ilyen anyagból egy akváriumot, beleraktak mondjuk 100e Ft-ot és azt a táblát, hogy ingyen elvihető!

Majd az egészet gyorsan kötő betonba rögzítették, szóval láttad a lét, lehetett próbálkozni.

Sajnos azt nem tudom, hogy mi lett a vége, de csak elkértem volna a szomszéd IFÁját egy körre némi ATM-en edzett drótkötéllel.. esetleg egy hilti-t is.


Amúgy iskolás voltam, amikor azzal szórakoztunk, hogy pénztárcára damilt kötve csalogattuk a jólelkű megtalálókat :D

KÁJZERSZÓZE 2008.05.06. 13:41:03

ingyenreklám a tv2-nek? mijel már ez a nyálas - síró sztori? kozsó rokona volt imola?

na ez a történet egyáltalán nem idevaló, ha jól látom negy vagyok egyedül ezzel a véleménnyel....

esik a színvonal.... keményen.....

kvarcman 2008.05.06. 13:45:43

ezek a nénik mindannyiunkat túl fognak élni! :)))
csak attól félek hogy amikor utolsónak elhagyják az országot, elfelejtik lekapcsolni a villanyt...

EÖ (törölt) 2008.05.06. 13:54:02

nekem a román nagykövetség elől a lovaimat lopták el...

Attilajukkaja 2008.05.06. 13:56:31

Nem akarok senkit kiabranditani, de velem is megtortent valami hasonlo. Ugy vittem vissza egy csajszi elveszett ridikuljet a rendorsegre, hogy csak a szemelyit neztem meg belole. A kis hulye egy padon hagyta. Nevtelenul akartam leadni, de kiderult, hogy az szabalyellenes lenne. Ket nap mulva kaptam ugyancsak "nevtelenul" egy nagy csokor viragot azzal, hogy "Koszonom". Soha szebb ajandekot!
Csopogos? Ingyen reklam? Lehet,...de megtortent.
Amugy tenyleg hulye az, aki barmilyen erteket is a kocsijaban hagy!

kim.bauer 2008.05.06. 14:06:26

egyszer az üzletünkben hagyta egy vevő a telefonját. a névjegyzékben találtam egy számot "anya" néven, felhívtam; egy idősebb hölgy vette fel. mondtam neki, hogy a fiacskája elhagyta a telefonját, és valahogy érje már el, és szóljon neki, hogy jöjjön érte. a néni megköszönte, letette, majd 20 másodperc múlva hívott az elhagyott mobilon, hogy "kisfiam, gyurikám, elhagytad a telefonod, most hívtak..." :)

PumaElBusta · http://pumaelbusta.fpn.hu 2008.05.06. 14:55:50

Mi egyszer husvetkor egy tuzolto tarcajat talaltuk meg, igazolvanyokkal... es mivel csak ez alapjan tudtuk felkutatni, a tuzoltokat hivtuk fel hogy ezmegezvan, hat lehet nem tettunk vele tul jot, mert ahogy levettuk, eleg nagy felhaborodast keltett hogy csakugy elhagyta az igazolvanyat:S de legalabb meglett.
Masik sztori: eleg fura volt, amikor egy munkatarsam egy telefont talalt, es nem az volt az elso dolga hogy megkeresse az "anyu" vagy hasonlo bejegyzest a telefonkonyvben, hanem ragodott rajta hogy most megtartsae vagy visszaadjae :o es ez egy atlagos ember... :\

faugusztin 2008.05.06. 15:12:52

A kolegam is ebbe a csoda kategoriaba tartozik. Talat egy penztarcat 35000 szlovak koronaval (atszamolva kb 275 ezer Ft). Mivel a penztarcaban volt telefonszam is, igy felhivta a tarca gazdajat es masnap at is adta. Azert nemhiszem, hogy sok ilyen becsuletes ember van. Sot, a tulajdonos altal felajanlot 5 ezer korona megtalalasi dijat (kb 40 ezer Ft) sem fogadta el :-).

jesszumpepi (törölt) 2008.05.06. 15:50:20

A "csajom"-ból Homárné lett :-)

Miss Marple 2008.05.06. 18:28:45

Csókoltatom a druszáimat! Csak így tovább bis hundertzwanzig!
Külön bírom a motivációt, hogy "le ne maradjon az aranyos kislány a nyaralásról"! Kár, hogy az "Endangered Species" listán vannak már az efféle nénik.

mókus 2008.05.06. 18:38:53

blackdog: nagyon cukik a képeid, főleg a mókusosak! lol

.Andrei (törölt) · http://www.andreiground.com/ 2008.05.06. 20:14:27

kim.bauer: az milyen lett volna, ha egy tolvaj hagyja el a frissen lopott telefont. Még a végén agyon is vert volna a néni :DD

rockstopper 2008.05.06. 20:20:47

Milyen záratok van nektek? 20k-ért cserélik? Érdekelne mit tud...
Gondolom ujjlenyomatolvasó + retinascan + DNS azonosítás.

pleasantry 2008.05.06. 21:23:18

ah, en is becsuletes vagyok, mindig mindent visszaadok, amit talalok. nem is viszem semmire :|

katmandu 2008.05.06. 21:26:08

Jó hogy meglett, éljenek az öreg nénik:)
Anyu kocsiját a temető kapuja előtt törték fel, és vitték el a táskáját. persze minden irat, sok pénz, fényképek, kedvenc, már nem kapható rúzsa(a fényképek után ezt fájlalta a legjobban), meg hát maga a táska, akkor vette. másnap hívta valaki, hogy a kb. 40 km-re levő újpesti temetőben szórták szét a cuccait. , végül kiderült, hogy a kertész hívott, és visszaadta a papírokat. mondanom se kell hogy ami értékes volt, azt mind megtartották, még a rúzst is!!!
ja meg persze mi is pár napon belül mentünk volna azzal a kocsival külföldre. ami ugye törött ablakkal meg forgalmi nélkül, meg egy papírok híjján beazonosíthatatlan anyuval nem tanácsos...
kertészre rásóztam valami pénzt, 5 vagy 10ezret, nem tudom, és örültünk annak, ami megkerült.
még arra lennék kíváncsi, hogy a tolvajok újpesten kinek a kocsiját törték fel, és annak az iratait ugyan melyik temetőben szórták szét?!

Megdobbent 2008.05.07. 05:49:48

Weh, aze' a zasszony csak-csak bedolgozgat a tv2-nek, a siker kovacsainak kapcsolati toke elven ;)

Majmász Gedeon 2008.05.07. 09:09:49

Igaz eddig se használtam soha, = Igaz, eddig se használtam soha,

Kisangyal 2008.05.07. 10:15:46

Majmász waze ritkábban, ugy hátha gyorsabb leszel...

tehenke 2008.05.07. 11:49:13

Gondolom az senkinek sem tűnik fel, hogy rendőrségünk szinte tehetetlen az ilyenfajta bűnözéssel szemben. (is)

bikafity 2008.05.07. 12:28:44

Legközelebb ne hagyd látható helyen a táskát.

Zsirparaszt/színesfémérdekelt megélhetési buckalak 2008.05.07. 13:21:21

Elzett cilinderbetét: 1500-.
Mester szopat: 18500-.
Az élmény megfizethetetlen.

törvényenkívüli 2008.05.07. 23:06:30

És ha a két "nyugger" volt a tettes??
A fiuk meg a zárcserés?
És még csokkert is kaptak...

törvényenkívüli 2008.05.07. 23:15:57

És a posztoló csendőr szól a mamiknak, hogy mehet a balhé

NoNick1111 2008.05.08. 11:55:38

Hasonló történt velem is februárban. Az Ecseri úton lévő Burger Kingben ellopták a táskám, benne minden irat, lakáskulcs, mobil. Valamiért a kocsikulcsot zsebre vágtam, így haza tudtunk rohanni gyorsan, záratcserélni. Megcsináltattam újra minden iratot, forgalmit, mobil letiltva, stb. Két hét múlva felhívták nővéremet, hogy megtalálták a táskám, a köztársaság téri metrógödörbe volt behajítva. Mobil, pénz, és a bőr tárca sehol, de a mentholos curkokkák még megvoltak. Adtam egy ötöts az embernek, ennyit megért, hogy nem kellett új kaputávirányítót venni 10-ért.
Ja, és egy faszkorbács kijárna a BK-nek, mert kamera az van, de csak a kasszásokat figyelik vele.

softis 2008.05.08. 13:08:58

Sziasztok! (Új vagyok)
Én egy egy reggel, lehúzott ablakkal találtam az autóm. Gyors ellenőrzés, kesztyűtartóban CD-k, benne a cigi is (pedig azt kint szoktam hagyni) de ezen át is siklottam. Megnyugodtam, hogy csak úgy felejtettem és nem járt benne senki.
Úgy kb 2 hónap múlva, gondoltam beteszem a Somló Cd-t. Kinyitom, és benne egy levél kb így: Kedves Crhyslere úr/hölgy! Éjszakára az autót kipakoltam, a Cd-k igen jók, a Somlót le is másoltam, ha meg lenne az Edda 6 megköszönném " köpni nyelni nem tudtam :)))) pár perc kellett mire összekötöttem a hónapokkal előtti úgy felejtetett letekert ablakkal.

Megköszönni nem tudtam kinek, de aznap nagyon jó napom volt :)))

Koordinátor (törölt) · urbanlegend.blog.hu 2008.05.09. 09:05:31

Van ilyen! A tesóm és egy másik diák csaj talált egy táskát a metrón, amit egy tanuló hagyott el, elfelejtette magához venni leszálláskor. Filóztak, hogy leadják-e az ügyeleten, de ez még kockázatosabb dolognak tűnt. SZintén rengeteg telefon után sikerült utolérni a srácot, akinek még aznap átadták a táskáját, benne minden irattal, tancuccal. Örült neki - és tényleg ritka eset, hogy segítenek egymásnak az emberek. Jó lenne több ilyet hallani vagy olvasni. Peace.

Dr F. 2008.05.21. 22:44:14

80 éves koromra én is erkölcsileg megtisztulok majd,de addig még van idő.D
süti beállítások módosítása