Tékozló Homár

Vendéglátósok foglalták be a Halászbástyát

2008.06.16. 12:48 | jackyll | 304 komment
Éseztígyhogy-rovatunk mai nyertese R., aki a megtépázott Várban fedezett fel egy újabb érdekes anomáliát. Szerencsétlen Halászbástyát kapták el megint, ezúttal egy vendéglátóipari egység foglalta el az alsó szintjét székpakolgató turistáknak álcázva:
A Lebontották a Budai Vár védett falát című íráson felbuzdulva küldöm nektek legutóbbi felháborodásom tárgyát, szintén a Budai Várból. Számomra újdonság volt a vendéglátósok által befoglalt Halászbástya. Micsoda szemétség! Nem elég, hogy évek óta pénzt szednek a Halászbástya magasabb szintjeiért, most már az alsó, ingyenes részből sem csodálhatod a pesti panorámát, ha nem iszol minimum egy kólát. Mellékelek képeket.




Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

VinszentVega 2008.06.16. 12:50:57

Azt a pultot mintha oda álmodták volna.

LouiS 2008.06.16. 12:52:19

Na ez az igazi országimázs...

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2008.06.16. 12:53:54

Megyek, és dizsit nyitok a Parlamentben.

nem várt fordulat 2008.06.16. 13:05:29

és erre kaptak engedélyt?

már a citadellánál sem értettem, miért tartott egy évig az egész cucc.

- jó napot, műemlékvédelmi ellenörzés, van önnek ide építési / egység üzemeltetési engedélye?
- hát, a papírok még folyamat...
- ok. [di dü di di dá dá dá... ring... ring... ring...] Géza, jöhettek a bulldózerrel.

kész. miért nem így megy ez?

Tufaállat · http://www.vadulas.blogspot.com 2008.06.16. 13:06:20

Ez ám a paraszt húzás!!!
És főleg millllllen ízléses! Gomdolom 250 pízért kapható a sör :D

alibi borz árny (törölt) 2008.06.16. 13:07:10

atpijkamo, ott nem annyira dizsire lenne szükség, mint inkább pár markos ápolóra.

nem várt fordulat 2008.06.16. 13:12:33

én elküldtem ezt a levelet az oleh.hu -n található email címre:

Tisztelt Hölgyem / Uram!

Az interneten találtam ezt a linket:
homar.blog.hu/2008/06/16/vendeglatosok_foglaltak_be_a_halaszbastyat

A Halászbástáyában ezek szerint valamilyen vendéglátó egység nyílt.
Érdeklődni szeretnék, hogy honnan tudhatom meg, hogy az üzemeltetőnek van -e erre engedélye, és ha van akkor azt ki adta ki.
Amennyiben nincs, akkor mely szerv jár el az ügyben?

Tisztelettel:
****************
Magyar állampolgár

Tufaállat · http://www.vadulas.blogspot.com 2008.06.16. 13:17:22

Hadgyüjjékasokkibaszotttúrista!!!!!!
Ha a család feljön vidékrűl szétnézni kissé, meglehet mutatni a gyereknek, millen fasza fővárosunk van nékünk!
Amire büszkék lehetünk! Köcsög Demszky!

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2008.06.16. 13:19:04

alibi borz árny!

Igazad van! Akkor nyitok olyan egységet is, van ott elég hely.

princessophia 2008.06.16. 13:27:35

Rendkívül izléses, a műemlékbe szinte teljesen belesimuló vendéglátó egység...
De milyen tahó dolog ez már megint? Pesten pénz nélkül már nézelődni sem lehet.

Király Rák · http://konzervatorium.blog.hu 2008.06.16. 13:35:27

már tavaly is volt, bazdmegoltam is magamban

Tufaállat · http://www.vadulas.blogspot.com 2008.06.16. 13:39:39

Akkó idén is lehet újra: bazd meg! :D

765mb 2008.06.16. 13:40:05

És ha van engedélye? Akkor már mehet?

Az engedély kiadójának felettesétől érdeklődném meg, hogy ebben hogyan látja országunk előrehaladtát. Biztos-e, hogy az egység által termelt adó köszönőviszonyban van a negatív országimázzsal?

Tufaállat · http://www.vadulas.blogspot.com 2008.06.16. 13:41:36

765mb :

Felettes? Biztos ővé a krimó, vagy a fiáé, vagy a fia barátnőjéé, vagy az asszonyé, vagy...

Én lennék terrorista! 2008.06.16. 13:42:12

Miért nem veritek szét/gyújtjátok fel? Vagy egyszerűen csak odamentek tízen, arrébb rakjátok a palánkot a pincérrel együtt, ha okoskodik.
Ezek csak ebből értenek, na!

csak Norrisz! 2008.06.16. 14:07:41

Rohaggyon + az az Ősgörény, aki ilyesmire engedélyt ad ( már ha van egyáltalán ilyen...)

csak Norrisz! 2008.06.16. 14:08:46

most nagyon ideges lettem

staropramen 2008.06.16. 14:10:57

valaki ebből nagyot szakított. jó lenne tudni, hogy a kerület vagy a főváros anyukáját kell e szidni.Gondolom antsz engedélyt is kaptak meg mindent. ez egy aranybánya lehet, csak a látogatók szívnak

dehogy 2008.06.16. 14:19:27

Ez mar nagyon regota igy van, ezek szerint nem sokat jartok a Varba. :) en idegenvezeto vagyok, es igen.. maradt egy kis sarok az also reszen, ahova nem terjeszkedik ki a vendeglatoegyseg. Ergo mindenki oda tolja be a csoportjat, hogy lassak a tenyleg fantasztikus latvanyt. KEpzelhetitek, egy nyari napon ez mennyire kellemes elmeny lehet. Plane, hogy az egeszet meg fokozza az itt-a-piros-hol-a-piros jatekosok. akik persze pont ott szekelnek. MErt hol mashol, ugye.

Illetékes Elvtárs 2008.06.16. 14:28:46

En adtam ra engedelyt. Nem szabalyosan ugyan, de mar zsebre tettem az "engedelyeztetesi illeteket". Nem vonhatom vissza, mert mar el is koltottem terepjarora. Olyan magas hegyre, mint a Var, csak azzal lehet felmenni. Plane annyi penzt lehordani...

qzqz01 2008.06.16. 14:34:58

Nézzétek a jó oldalát! A csodás látvány mellé legálisan megihat egy pohár bort, pezsgőt, üveg sört az odalátogató ember úgy, hogy még ott helyben megveheti, és a göngyöleg eltakarításával sem kell foglalkoznia. Egyébként gondolom lenne valami tiltás: közterület, vagy ilyesmi.

Kispista (törölt) 2008.06.16. 14:36:52

nekem tetszene a Parlament duna felöli oldala, nyithatok ott egy kocsmát?:)

.Andrei (törölt) · http://www.andreiground.com/ 2008.06.16. 14:40:52

Na ez az ami már végképp gusztustalan. Legalább ne ennyire szarul csinálták volna meg. Ennyi erővel lehetett volna pár kifőzde ott (Laci-konyhára gondoltam). Az is jobb lenne. Ez bazze...

temporary 2008.06.16. 14:47:21

Az a "vendéglátóipari egység" már évek óta működik a Halászbástya alsó szintjén, legalábbis melegebb időjárás idején. Nyilván valakinek feltűnt, hogy ingyen ugyanazt lehet látni, mint három méterrel feljebb pénzért, és erre találta ezt a megoldást. Már várom, mikor kell fizetni majd a Palota előtti várfalra jutásért.

ex-dr. vuk 2008.06.16. 14:49:16

En leszarnam a kolajukat, bemegy, nezelodik, fotoz, kimegy. Ennyi.
Kekesteton tv-toronyban is van valami kavezo, siman bementunk nezelodni, senkit nem zavart h nem iszunk 'legalabb egy kolat'.

Sloow 2008.06.16. 15:05:35

pofátlan egy országban élünk, nem nagyon tudom megszokni, pedig sok ilyen eset van...:(

TBone 2008.06.16. 15:08:39

En 10EUR-ert fogok a Halaszbastyan fenykepezos jegyet osztogatni. 20-ert videozni lehet. Nyugtat senkinek sem adok, igy jovore meg elmegyek nyugdijba.

Eleg_Volt_a_hazaarulasbol! · http://ciganybunozes.blog.hu 2008.06.16. 15:15:30

hat igen, ebben az országban akkora a korrupcio mint a fene.
Ezeket mind a dunaba geppuskaznam, akar a halaszbastyarol is: raiffeisenes varfalbonto buzik, halaszbastyas kocsogok - mellesleg a mellekhelyseget hogy oldottak meg? betettek egy toi toit, vagy leengedik a falon, hagy menjen? - valamint a zoldpardonos es gellerthegyes buzikat.

Tuti mindegyik becsuletes, adofizeto, bömos vagy városi terepjaros kopasz köcsög..

A kurva anyját az összesnek.

Tufaállat · http://www.vadulas.blogspot.com 2008.06.16. 15:19:10

100 pénzért kihuggggyozhatol a lőrésen :D

ambbay 2008.06.16. 15:27:22

Leül, rendel 2dl bubisvizet öccázé, elüldögél egész nap, élvezi a kilátást, árnyékot, hegyilevegôt, és persze hogy ülhet. A pincért elzavarja ha akadékoskodik néhány óra után, vagy ha túl gyakran jön, lerázza a bevált "már rendeltem a másiktól köszönöm" szöveggel. Majd ha megunja a bámészkodó turistákat, vagy beesteledik, leszámolja az öccázat fémpénzben és elköszön. Hol itt a baj??

bianconeri 2008.06.16. 15:40:42

ezzel a tufa néppel bármit meg lehet csinálni, amíg hagyja magát...
mi is csak itt ugatunk, aztán holnapra mindenki elfelejti, és kész...és ezt "ők" pontosan tudják, és addig nem is lesz másképp, amíg pofán nem basszuk őket...

Eleg_Volt_a_hazaarulasbol! · http://ciganybunozes.blog.hu 2008.06.16. 15:46:06

valaki elkezdi a pofanbaszast, onnan mar gordulekenyen fog menni.
de addig...

marosy 2008.06.16. 16:06:13

Ezeket a geciket én is láttam. A fasz ki van velük.

Baaah 2008.06.16. 16:14:27

Fentre a penzszedoket elsore en viccnek hittem.
Koszos, (ezen nem azt ertem, hogy aznap nem mosdott, hanem, hogy honapok ota) apolatlan, szakadt ruhas, szemethalomkozepen uldogelo emberke ellenorizt a jegyem, talan tole is kellett venni nem a kapu adta.

A lenti resz meg egeszen egyszeruen penzszerzesi cellal vegrehajtott orszagkep rombolas

Mária 2008.06.16. 16:20:52

Ez az unikumos paraván úgy látszik, kötelező ezen a nyáron :(((

hmikey 2008.06.16. 16:21:55

Szerintem lehetne nemzetközivé tenni. Minden kis beugróba külön nemzeti "konyhát". Egyikben gyrosos, a másikban kínai, a harmadikban pizzaszelet, stb.

szondi36 2008.06.16. 16:25:35

A kampós orrú Ráday ilyenkor persze csendben van!

Reaktor 2008.06.16. 16:27:53

ocsoer az orszag, tessek, vigyek!

Uram, keri a gyurut a szent jobbrol? Esetleg egy kristaly a koronarol?

ocsoer az orszag, ketszaz a paprika!

villat a Gellerthegyre? onnek barmit! mi mindent megoldunk okosba!

Su_n · http://firkak.blog.hu/ 2008.06.16. 16:33:28

Olyan negatívok vagytok. Szerencsétlen csehó tulajnak több széke meg asztala és (tök véletlen) bárpultja volt, mint ami egyébként befér az V.ik kerületi borozójába és valahol kell tárolnia ennyi.A pincér/csaposnak álcázott scekuk meg csak vigyáznak rá és ha már ott vannak a székek ráülnek a turisták és véletlenül megkérdik tőlük mit kérnek és a pultba talált maradékot kiviszik nekik. nemm kell rögtön azt hinni, hogy mindenki pénzéhes és országimázs romboló mint ti. :P

Dr Kangörény 2008.06.16. 16:35:04

Kerestem a törvényt, ami szabályozza, hogy mennyi budi kell egy vendéglátóipari egységben, de nem találtam. Pedig tutira van ilyen, mert pár éve egy ismerősömet megbírságolták, mert kevés volt a hugyozó hely. Inkább írok az ÁNTSZ-nek, hogy nézzék már meg ezt a helyet. Esetleg bezárják.

dansun 2008.06.16. 16:36:57

...ÁNTSZ-t, tűzoltót meg napalmot nekik!

dansun 2008.06.16. 16:39:11

Kangörény: OTÉK-ban keresd!
253/1997. (XII. 20.) Korm. rendelet

.Andrei (törölt) · http://www.andreiground.com/ 2008.06.16. 16:45:36

temporary: A várfalra feljutásért nem kell fizetned, mert most ahelyett garázs épül. Fizetni csak a parkolásért kell majd...

Jack The Lad · http://jacklad.uw.hu 2008.06.16. 16:57:17

A polgármester nem annak a pártnak a tagja, amelyik oly gyakran hazaárulózik, idegenszívüzik, és veri magát arra, hogy az emberek pártján áll?

mátyáskirály 2008.06.16. 16:58:49

Micsoda egy megkeseredett, rosszindulatú banda. A hely teljesen szabályos, minden engedély érvényes. Egyáltalán nem rombolja a városképet, ezek kiragadott részletek, tessék megnézni. Nyílt pályázaton lehet elnyerni, ti is pályázhatnátok, ha nem volnátok ekkora semmirekellő szerencsétlenek. És nem vagyok sem kopasz, sem maffiózó. Keményen dologozom, seggfejek

bianconeri 2008.06.16. 17:01:29

ja, az autópályák építését is nyilvános pályázaton lehetett elnyerni...

avatartalan 2008.06.16. 17:03:15

nademostan mija bajotok az uj vállalkozásommal????...:-)))

Zahal 2008.06.16. 17:04:03

Tufaállat: hol élsz te?! 250 Ft-os sör? legfeljebb Bp szélén, kocsmában.
ezen a helyen legalább 490.- Ft / pohár.

mátyáskirály 2008.06.16. 17:04:17

az I.kerületben Fidesz polgármester van, nyilván nem gondolod, hogy bármiben is benne lenne.

homa78 2008.06.16. 17:04:23

Ha csecsemőket meg családokat írtanak ki a zebrán,akkor ezen mit csodálkoztok!Ez a mai magyar gondolkodásmód!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

azzo 2008.06.16. 17:10:24

És 16 éve demszki a polgármester.........

mátyáskirály 2008.06.16. 17:14:25

Azzo:
Budapesten van egy főpolgármester, "demszki", és van 23 kerületi polgármester

avogadro00 2008.06.16. 17:14:37

már mióta igy van? mért csak most veszitek elő?

mátyáskirály 2008.06.16. 17:17:20

mert csak mi magyarok vagyunk képesek a legnagyobb szar közepén is saját magunkat fröcskölni

Lombroso 2008.06.16. 17:17:29

mátyáskirály 2008.06.16. 16:58:49

basszus!! Lemaradtam! :-)
Annyira bamba voltam, hogy az eddig ott éjszakázó/magaaláhugyozó hajléktalanok télvíz idejére fennállt koncessziós szerződése is lejárt...

"Kiírók: Budapest Főváros I. kerületi Önkormányzata,
Pályázat érdekeltségi köre (csak tájékoztató jelleggel): Kiírásban érintett cégeknek, Kiírásban érintett szervezeteknek, Kiírásban érintett magánszemélyeknek,
Határidõ: 2005.05.10.,
A Budavári ....határozott idejű bérbeadására... hasznosítani kívánt területen kialakítandó és szezonálisan működtethető
kávézó terasz és a ....
Minimális bérleti díj: 1 200 000 Ft/hó+áfa
Versenytárgyalási biztosíték: 1 000 000 Ft"

2008.06.16. 17:17:40

Én is keményen dolgozom
mégsincs büfém a várormon
biztos minden engedély megvan, te galád
Mátyás király a kurva anyád

ihlető a hely, rili.

theneverlate_Wizard 2008.06.16. 17:17:57

persze bassza meg, bontsák el az egész várat, mert kell a mélygarázs, a maradékból meg szorítsák ki az embereket...van egy csomó önkormányzati (üzlet) helyiség a várban, tessék életet vinni ebbe az elhanyagolt negyedébe a városnak, azokat kellene hasznosítani, hangulatos kávéházakkal, normális boltokat csinálni, ahol az álmatyón kívül lehet jópofa szuvenírt meg effélét venni, DE ne a halászbástyából nyomják kifelé az embert.áááááááá

Sato2558 2008.06.16. 17:18:01

Ez egy ilyen ország!
Ha van pénzed, akkor a körút közepén is nyithatsz peep show-t. Ha útban van egy-két ház, akkor lebontod oszt kész...
Csak a lóóóóóvé....

mátyáskirály 2008.06.16. 17:19:52

tévedés, bárki pályázhatott

mátyáskirály 2008.06.16. 17:23:02

paranoir:
akkor szarul csinálod, és nem hiszel az álmaidban. én 30 nm-rel kezdtem, minden pénzem beletettem, csóró voltam. de türelmes, és nem érdekelt, hogy mit mondanak a szararcok

2008.06.16. 17:26:01

De a verset bezzeg nem dícséred meg!
Egyébként tiéd ez a kupi, vagy csak szolidaritasz? És tényleg ízlésesnek tartod?

mátyáskirály 2008.06.16. 17:27:24

jó a vers. enyém a kupi

edrose 2008.06.16. 17:27:53

A felső részre a Budavári Önkormányzat szedi a pénzt, tehát alatta is ők az illetékesek. WC tuti nincs, minden bizonnyal a Halászbástya melletti nyilvános (de fizetős és nyilván szintén önkormányzati tulajdonú, és gebinben működtetett) klotyóval "szerződtek", hogy az ő vendégeik valami azonosítóval ingyen pisiljenek...
Egyébként tényleg nagyon régóta ott vannak.

JámborAndrás · http://magyarinfo.blog.hu/ 2008.06.16. 17:28:15

legalább 800-é(vizezett) a sör?
és 2000-a halászlé(halnélküli)?

2008.06.16. 17:29:58

tényleg, árak hogy állnak?

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2008.06.16. 17:31:11

Baszki, hogy lehet erre engedélyt adni? Hogy lehet ez szabályos? Tökök kivan.

Parkolási társulás v.2.0 for GYALOGOS edition

Lári-Feri 2008.06.16. 17:32:16

Sokba került kipofozni a kocsmát?

mátyáskirály 2008.06.16. 17:33:29

A szentháromság-téri Mezzanine kávézó WC-jével szerződtünk, de aki akar, mehet a nyilvánosba is

Lári-Feri 2008.06.16. 17:35:12

Nekem az a nagy álmom, hogy Budapesten befedem a Dunát és fizető parkolót csinálok rá.

a nap húszpontos képe · http://haazeeblog.blogspot.com/ 2008.06.16. 17:36:43

Mondjuk az se semmi, hogy a felső szintre csak valami horror árú belépőjegy ellenében lehet feljutni. Mert ugye az névleg az állagmegőrzésre, felújításra megy, de gyakorlatilag... megnézném, mennyi megy e célra.
És ott van még a szegény, kizsákmányolt, elnyomott egyház Mátyás temploma... ahová szintén csak belépőjegy megvásárlása után lehet bemenni. Ugyanakkor pofátlan módon az államtól is begyűjtik a pénzt ugyanarra... (mintha nem lenne egyébként is óriási vagyona a katolikus egyháznak...)

mátyáskirály 2008.06.16. 17:37:13

kaja nincs, ez műemlék, csak sütemény és fagyi. a sört kb. 10 éve nem vizezik, mert drágább lett egy új hordó (aminek a zárját ugye el kell törni), mint a vízzel nyert árbevétel, nem beszélve az egyéb költségekről. kétlem, hogy bp.-en bárhol is vizezett sört kapnál

mátyáskirály 2008.06.16. 17:38:39

viszont a Mátyás-templomot és a halászbástyát is felújítják, több milliárd forintból, már most látni, hogy milyen szép a tér felőli oldala

homa78 2008.06.16. 17:39:28

1 normális országban nem történhetne ilyen,és Pinokkió rég a hűvösön ülne nem a miniszterelnöki székben!!!

lápi lidérc 2008.06.16. 17:40:03

Az illetékes elvtárs neve Nagy Gábor Tamás, fideszes illetőségű I. kerületi polgármester és országgyűlési képviselő (10 év, 2 felszólalás).
Aki miatt a Várbazár és az egykori Ifipark is olyan állapotban van, amilyenben, meg hogy 2 évig nem volt a kerületben nyitva tartó szórakozóhely, mert mindet bezáratta.

A Halászbástya felső szintjre pénzért bejutás kiötlője Katona Tamás egykori I. kerületi polgármester, illetőség: MDF.

Na, őket lehet elküldeni a kurva anyjukba.

mátyáskirály 2008.06.16. 17:42:48

homa78:
te hány éves vagy, hogy tényleg azt gondolod, hogy a ferinek bármi köze lehet az I. kerületben bármely önkormányzati tulajdonhoz. garantálom, hogy nulla

Dr Kangörény 2008.06.16. 17:43:50

Saját ötlet: Hősök terén sörsátor, egész nyáron? Na? Ismeri valaki a polgármestert arrafelé? Írjon már ki egy pályázatot, mert akkor minden teljesen rendben van.

Dr. Fotos 2008.06.16. 17:44:17

matyaskiraly: Jo kis araid lehetnek ha sikerul kitermelni azt az 1.2 milkat havonta.
Tenyleg, mennyibe kerul a palyazatot elbiralok megvesztegetese manapsag? Csak kivancsisag kepp. Regebben par misibol meg lehetett uszni. %-ot kernek vagy fix osszeget elore? Gondolom a bizalmatlanok az utobbit valasztjak.

Felre ne ertsd, nem veled van baja az embereknek, hanem azzal a farokkal akinek a peneszes fejeben az a csira pattant ki, hogy milyen jo $buli$ lehet berbe adni ezt a kulturalis orokseget.

2008.06.16. 17:50:50

király, ez a vizezett sör téma már sokszor előkerült, sokaktól hallottam, amit te is mondsz, de egyszer fáradj le a Szimplába, és vizsgáld meg a seritalt. Vagy bárhova a hat-hétben. Én még nem találkoztam olyan állagúval-színűvel, ami közelít az üvegeshez (és tudom, hogy nem ugyanolyannak kéne lennie, de a víz az víz). Ha nem is úgy, de kurvaélet, hogy valahogy higítják.

2008.06.16. 17:53:59

Meg tegyük fel, nem kötözködésképpen, érdekel, hogy én egy japcsi turista vagyok, fényképezés-mániás, és behatolok a székek közé, hogy lőjek pár fain látképet, de kólázni, leülni nem akarok. El leszek hajtva onnan?

mátyáskirály 2008.06.16. 17:55:09

a világ minden pontján léteznek vendéglátóhelyek műemlékekben. sorold csak fel magadban az összes európai fővárost....

Nzoltan 2008.06.16. 17:55:35

Ez már 2001-ben is ott volt. Akkor úgy hívták Dóm café. Kurva drága. Bár nem drágább a Vörösmarty téren lévő mittomén milyen kafénál az új épületben. Ez kb. olyan mint a ZP esete a polgármesterrel.

mátyáskirály 2008.06.16. 17:57:01

direkt van egy sarok ahol nincsenek székek, és csak fényképezni lehet. egyébként a vendégek kb. fele csak bejön, kattint, és lép

2008.06.16. 17:59:53

Na még az érdekelne, hogy mennyi egy sör, aztán elhúzok innen. Majd egyszer megnézem , hogy mennyire gáz, mellesleg hozzáteszem, hogy mátyás elég jól állja a sarat itt, respect. Azért a koncecpció nálam nem nyerő.

mátyáskirály 2008.06.16. 18:02:26

biztos vagyok benne, hogy akkor az alkalmazottak okosítanak valamit, kizárt, hogy a tulajnak megérje a vizezett sör, főleg nem az összes (és mit csinál esténként 30 hordóval, hova dobja a kukába?) kipróbálnék másik pultot, másik fajta sört, vagy benéznék hétköznap nappal

Nagyvakond 2008.06.16. 18:03:23

Aki ezt kitalálta/csinálja, biztos azt mondja:
"Mos' mér'? Mos' miva'? Én ezé' fizetek!"

És a turisták többségének is egész biztos tetszik: "Mily' ötletes nép ez a hungarian! Wunderschönes Panorama et dazu Vino avec Mineralvasszer, hmmmmm..."

...budap*st...

Ez köll a Népnek.

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2008.06.16. 18:04:53

Rendes tőletek, hogy hagytatok egy sarkot. Nem sok az? Itt írták, hogy nem veled van a gond. Hát nem is! Velem van, hogy felmerül, hogy ez kurvára pofátlan dolog. Ja, hogy ez máshol is így megy Európában? Akkó nem szóltam.

NorbiGO 2008.06.16. 18:05:12

elmebeteg egy nemzet... halál reá

mátyáskirály 2008.06.16. 18:05:28

megmondom a frankót, nem tudom pontosan. de egy korsó beck's 1000 fölött van. a lényeg, hogy olcsóbb, mint a reptér, de drágább mint a szimpla-kert

Az igazi Rocky Bilbao 2008.06.16. 18:07:47

Kiadó szobák a Parlamentben, párórára is, diszkrécióval

mátyáskirály 2008.06.16. 18:07:58

na asszem megyek dolgozni, vannak itt normálisak is, sok szerencsét

2008.06.16. 18:07:59

Nem óccsó, nem lesz biznisz:)

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2008.06.16. 18:11:19

Én az m1/m7 elágazáshoz építek sorompót, rohadjak meg! Sőt, minden ajtóra regkütyüt, áthaladásért fizetni, de nem ám mínuszba menni, mint a pannonnál az sms-val...

homa78 2008.06.16. 18:11:48

mátyáskirály!Én általánosságban beszéltem!Ez mindenki másnak lejött!!!:)

homa78 2008.06.16. 18:16:09

egyébként meg nem tudom miért személyeskedik a professzor úr!

homa78 2008.06.16. 18:18:40

De legyen igazad!én hülye vagyok,és 0 éves!:)Hány éves vagy,hogy ilyen hülyeségeket gondolsz?:)))))

W Joe 2008.06.16. 18:37:52

A Raifaisenes család nézegette a reklámban a halászbástyát. Úgy látszik volt, aki felvette a hitelt és tényleg beköltözött.

Perillustris 2008.06.16. 18:46:35

Bazmeg, bazmeg.

Mindig van lejjebb.

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2008.06.16. 19:26:02

szadomazo horrorpornó forgatásához kibérelném a parlamentet egy hétvégére

homa78 2008.06.16. 19:27:36

én má kibéreltem!!!!!!!!!:)

Főúr1127 (törölt) 2008.06.16. 19:30:23

Ha nem is Mátyás alatt követlenül, de valahol pénzt nyel a rendszer. Valahogy így:

x: Szia van itt egy úr, aki vendéglátóipari egységet akar üzemeltetni a halászbástya alsó szintjén...
y: Szerintem ez a műemlékvédelmisekre tarozik, hívd fel az örökségvédelmi hivatalt.
x (telefonál): Üdvözlöm, azzól érdklődnék, hogy megoldható-e az halászbástya alsó szintjének vendéglátóipari egységgé való bérbeadása...
z: Mivel a magyar kulturális örökség része elvileg nem, de meg lehet oldani. Mekkora területrész kellene?
x: Az egész...
z: Az nem megoldható, mert a jogszabályok szerint egy részt ingyenesen az uatzóközönség számára elérhetővé kell tenni. Mit szól 90%-hoz?
x: Megoldható.
z: Akkor szólok az illetékes munkatársnak, és kitalálunk valamit.
(telefon letesz)

y: Na?
x: Azt mondták megoldható.
y: Mennyibe'
x: Nem tudom múltkor mennyi volt? 1, 1,2. nem emlékszem.
y: Mindegy, legyen 1,2. Vissza nem térítendő kaució formájában...

x (újra telefon): Üdvözlöm, itt x a 1 keületi hivatalból. Úgy néz ki megoldható a dolog.
m: Ennek örülök...
x: Az örökségvédelmi hivatalban azt mondták, hogy az állagmegóvásra figyelni kell...
m: Ez mit takar?
x: Azt, hogy vagy pályázatot ír ki a halászbástya állagmegóvására a bérleti időszak alatt, vagy átadja az örökségvédelmiseknek, vagy a kerületnek, a költségek átvállalásával.
m: Az mennyi?
x: Éventeátlag 1,5-1,8 millió.
m: Soknak hangzik...
x: Pedig ez csak az alsó szint, amúgy még mindig olcsóbb, mint pályáztatni.
m: Igaza van, mikor menjek be aláírni?
x: Akár már holnap. Szólok az örökségvédelemnek, és holnapig átküldik a megfelelő nyomtatványokat...
m: Köszönöm, akkor holnap...
x: Mi köszsönjük, várni fogjuk...

x (telefon le): Na, ez is meglenne. Mit kezdünk a külömbözettel?
y: nyaralás, prémium, tv otthonra?

ezalatt a másik hivatalban:
z: szólj a főnöknek, hogy lenne egy kis meló...
p: Főnök, ráér?
f: Igen, mi lenne a probléma.
z: Halászbástya alsó szintjének 90%-át bérbe kéne adni, el kéne intézni.
f: 250 plusz 150 nekem, mert mégis az én saram lesz.
z: Így számoltunk mi is, és ezt adtuk tovább...
f: Ügyes fiúk vagytok, erről nem felejtkezek az a prémiumok kiosztásánál...
z, és p: Kösz főnök...

Főúr1127 (törölt) 2008.06.16. 19:38:49

Közben a kulturális minisztériumban:

p1: Ezek bérbe adták a halászbástyát. Ilyet nem lenne szabad...
p2: Semmi baj nincs, legális a dolog...
p1: De a xyz évi x törvénycikk y. bekezdése alapján, a magyar külturális örökség részét képező ingatlant csak úgy lehet...
p2: semmi baj, arról csak mi tudnk. Nem ismeri azt a cikket senki...
hivatalsegéd: Keresik uram...
p1: Egy pillanat. Milyen ügyben.
hs.: Hogy hova utalják a pénzt:
p2: Milyen pénzt?
p1: Emlékszel a múltkor elmenem balira, de többet fizettettek ki velem, most utalják vissza a pénzt...
p2: Értem...
p1: A privát számlaszámomat adja meg nekik...
hs: Értettem. Köszönöm...
p1: Én köszönöm, hogy szólt...
p2: Lassan mennek a dolgok Balin. Amúgy milyen volt?
p1: Jó tudod, a napfény, meg az óceán. Jó hely lenne, csak szörnyű nagy a korrupció. Tudod a vámon is, odajöttek hozzám, és hogy ez mi, meg az mi. 1000 dollárba fájt... Egyszerűen szörnyű...

Főúr1127 (törölt) 2008.06.16. 19:48:02

Szóval ez valahogy így es(het)ett meg Magyarországon a XXI. században...

TREX · http://polarmacko.blog.hu 2008.06.16. 19:49:22

"Felesleges lenne visszasírni azokat az időket. Egyrészt, mert a plazmaágyú ritkán hibásodik meg. Tavaly is csak egy ilyen esetet jegyeztek fel, és alig volt harminckét áldozat, a liftet-villamost kereső turistákat is beleszámítva. Másrészt az aranyalmafa előtt az ország úszott az adósságokban, a királyi család már majdnem eladta a Várat is maga alól. Ahogy előtte eladta a Parlamentet, a Nagykörutat, az Akadémiát, valamint a Margit-híd pillérközeit. Komolyan beszélek, nagyapám mesélgette ezeket. Állítólag egy török üzletember már konkrét ajánlatot is tett a Várra, azzal a céllal, hogy bőrárudát és bazársort nyit a helyén. A Halászbástyát meg le akarta vésetni, hogy hatalmas tutajokon úsztassa le a Dunán, mert valahol a torkolatánál hollywoodi filmesek forgattak, és jó pénzt adtak volna a díszletért."

Ofélia . 2008.06.16. 20:52:10

Gyerekek ha ezt valaki kideríti, hogy ki a fene engedélyezte akko nem csak a levegőbe puffogunk.

Kinek A fasza- csiklója vége az illető.

Rémálom

Ofélia . 2008.06.16. 20:55:58

Be szabad menni az egységbe pisilni?????

galagonya 2008.06.16. 21:17:00

Hát nem néztek ti TV-t? Raiffeisen hitelből már a Halászbástya is megvehető :)

Primavera 2008.06.16. 21:18:52

Nem kell ezen csodálékozni. A tv-ben is benne volt, h a Rafi megveszi a Haílászbástyát. Ugyanígy a várat és a többit...

gabest1 2008.06.16. 21:27:41

a bal bástyára meg egy parabolát

homa78 2008.06.16. 21:37:41

Szerintem át lehetne festeni rózsaszínűre!!:/

homa78 2008.06.16. 21:39:02

hamálúdlegyenkövér

Ofélia . 2008.06.16. 21:40:26

Parabolát mi a fenének neki majd kábelen jöm a Győzike sÓÓÓÓÓÓ

homa78 2008.06.16. 21:41:15

Az étterem fölött meg biztos diszkó lesssz!

homa78 2008.06.16. 21:44:31

Ja meg a Mátyás templomban dídzsébobó koncert

Ofélia . 2008.06.16. 21:57:29

Az altemplomban pornóforgatás.

A toronybol ejtőernyős ugrás/ minimálbérért*zsebes pénz.

A bodegák élőszedik az elfekvő TV-tabikat.

Az ország elsülyed a saját hülyeségébe.

Éljenek a magyar " VÁLLALKOZÓK"

Megdobbent 2008.06.16. 21:58:13

Es meg mindig nem tudjuk, hogy viccesnicku redneck kommentelonk mennyit pengetett a fidesz partkasszaba a licenszert, wehehe :> Az ugy elsikkadt a nagy eszosztasban.

Persze pontugy lokhette volna szdsz/mdf/mszp/kdnp(

Megdobbent 2008.06.16. 21:59:24

A fene, rajzoltam balra nyilat, es kiirtam, hogyg, aztan, hogyrohadna szet ez az orszag. DE! a balranyil sajna pont egy html comment elotag lett, igy aztan pffneki, felbemaradtam :(((

Megdobbent 2008.06.16. 22:00:24

kiirtam, hogy HEHE. Uramisten, ez mar kinos, hogy egy kommentet masik 2-ben teszek helyre. Csokoltatom a blogmotort, nem lehetne szerkeszteni inkabb a mar megirtat? :o

Primavera 2008.06.16. 22:06:12

Hogy ide erjópából mindig csak a szer gyűrűzik be. Még mindig.

vizafogó 2008.06.16. 22:20:22

2-3 éve voltam utoljára a várban (2 felnőtt 2 gyerek) nem kaptak, sem fagylaltot, sem üdítőt. Csak mindenféle belépőjegyek. Majd 10 000 Ft-ot ott hagytunk és a legtöbb helyre, amit elterveztünk be sem mentünk az ár miatt. (A Halászbástyát is megspóroltuk) Azóta vasárnaponként a szomszéd garázs-kocsmában 800-1200 Ft-ért berúgok, az asszony meg a gyerekekkel nézi a retekklubot.

Yasashi Tanuki 2008.06.16. 22:20:33

Budapest, liberális város!

Mi a neve az üzemeltetőnek? Bemásolhatná valaki a cégadatokat.

Ofélia . 2008.06.16. 22:21:37

megdobbent vond le a csigerbort ez nem politikai fórum.

Ha politizálni akarsz keress megfelelő helyet

Karlitosz 2008.06.16. 22:28:54

és hogy a k. anyádba van pofád 1000 ft-ot kérni egy korsó sörért vagy 500-at egy ásványvízért. elmész te a büdös p.csába. ja és gondolom adózol is annyit mint a minimálbérből tengődő zöldségesek. dögölj meg a halászbástyán, sz.r majom.

Maestro 2008.06.16. 22:46:37

a megoldás: flashmob sorozat, véletlenül pont arra járunk ötvenen, akik mind jóllaktunk, de megpihennénk.

deccól...

úrilány 2008.06.16. 22:54:32

ez ekkora sztori, hogy főoldalon annyira fő helyen kell lenni? :O

Mr_Master · http://pszichoblog.blog.hu 2008.06.16. 23:00:07

és mivan ha beülsz és nem kérsz semmit he?

kritikusolvaso 2008.06.16. 23:21:14

mindenki a piacrol él mit csodalkoztok

jannni 2008.06.16. 23:41:04

Ez azért már több, mint felháborító... legközelebb fizetőkapura adnak ki engedélyt az Andrássyn? Gondolom, amíg ilyen birka itt mindenki, addig simán...

PTibor (törölt) 2008.06.16. 23:52:53

De miért nem építenek autópályát a vár helyére?
De ha már világökörség.. ha jól tudom, az Aggteleki Cseppkőbarlang is beletartozik.. nem nézne ki jól ott egy Pláza?

a jani 2008.06.17. 00:11:16

Költse rákgyógyszerre a kenőpénzt,aki ilyet megenged és az is aki megkeni az illetékeseket,hogy ilyen gusztustalan,undorító és felháborító módon "vállalkozzon".

zanara 2008.06.17. 00:19:14

Kedves Paranoir!
Pár éve vendéglátásban dolgozom,a hetedik kerületben az általad említett Szimplában,Szimpla Kertben és a Duplában is megfordultam. Egyik helyen sem vizezik a sört,ezt garantálom Neked.
Teljesen más íze van egy hordós sörnek,mint egy üvegesnek.
Nem is lenne idejük és lehetőségük sem vizezni a sört,de szerintem amíg nem látod,úgysem hiszed el.
De véleményem szerint ha bemész akármelyik helyre és megkéred az ott dolgozókat (persze nem csúcsforgalomban,a legnyugisabb kb. délután 3 és 6 között,a Duplában legalábbis), hogy mutassák meg a sörcsap működését,szívesen segíteni fognak Neked.
És még egy dolog: a sörnek lehet más íze,de csak akkor,ha túl régóta van megnyitva a hordó. Az általad említett helyeken meg ez nem fordulhat elő,már csak a napi nem kicsi forgalom miatt sem. :)
Elnézést,ha hosszú voltam,nem szeretnék senkit kioktatni,csak szerintem az a fair,ha tiszta vizet öntünk a pohárba.

ze11 2008.06.17. 00:20:19

Beck nevű hugy 1000 Ft? Lutonban a Guinness draught 2.95font/pint (nem a fosch EU-s 4dl-es korsó, neeem...). Sz'al nem vagy olcsóbb, mint a reptéren... Ja, és sört kéne csapolni, nem a legolcsóbb löttyöt...

ze11 2008.06.17. 00:24:24

Zanara:
+1, A csapolt sör tényleg más, mint az üveges, tapasztalatom az, hogy ízben az üveges sörök, főleg a gyengébb világosak karakteresebbek, mint a csapolt verziók -- lehet, hogy emiatt tűnik "vizezettnek" a csapolt verzió. (Az sem mindegy, hogy hogyan cspolják a sört, milyen hőmérsékleten, mennyi széndioxidot nyomnak bele... Amellett természetesen, hogy meddig van nyitva az adott hordó.)

zanara 2008.06.17. 00:34:49

Ze11,teljesen igazad van,de ennyire nem akartam belemenni a csapolt sörök rejtelmeibe. :)
Meg szerencsésebb esetben ezt nem nagyon kell állítani,ha a szervízes rendesen karbantartja.
Ami az előbb említett helyeken teljesen jól működik.
Már nagyon várom,hogy leguríthassak egy jó hideg Drehert a Duplában... :)

atlbilbaoo 2008.06.17. 00:47:00

Mocsok okádék ország, ahol ilyesmi megeshet!! Legközelebb a Székefehérvári királyi sírkertet kellene bérbeadni kocsma céljára, vagy diszkónak! A királyi síremléken megállna a sör, nem? Szégyen és gyalázat!!
Ja, és igyatok üveges búzasört, azt nem vizezik!!! DD

klackner 2008.06.17. 02:51:09

Hát ez tényleg felháborító, szörnyű, örűlet!

Ha Párizsban valakinek eszébe jutna éttermet nyitni az Eiffel-toronyban, azonnal kivégeznék! Vagy mégsem?

Tudjátok, min háborogtok? Tudjátok egyáltalán, mi a Halászbástya, mikor épült, mi célból? Vagy csak olyan jó anyázni és a műveltség jele Magyarországon az, ha valaki minél többször írja le, hogy szörnyű ország az, ahol ez megtörténhet?

MissMarple 2008.06.17. 06:47:21

Az Eiffel-toronyban van étterem.Kávézó is,meg egy ajándékos bolt.

Cselo 2008.06.17. 07:12:05

Velencében a Szent Márk téren ugyanez a helyzet. Az árkádok alatt végig kávézók, vendéglők, ha le akarsz ülni, akkor kőkeményen fizetni kell. Ja! És a lépcsőre véletlenül se ülj le, mert azonnal megbüntetnek érte cca. 100 Euro-ra! Minden turista hely ilyen (sajnos) a világban. Minden elüzletiesedett, ezen csak egy világégés változtathat, amikor is az értékek a helyükre kerülhetnek ismét.

polgár43 2008.06.17. 08:31:31

Okoska mátyáskirály
A vizet soha nem a hordóba tették hanem a korsóba meg a pohárba gondolom te is ezt teszed.

Potenciális Disznó 2008.06.17. 08:33:15

PTibor 2008.06.16. 23:52:53

Ha autópályát nem is, parkolóházat sikerül. Már bontják is a falat.

Kazimír 2008.06.17. 08:37:42

"Budapest, Budapest te csodás!Te vagy nékem a szívdobogás..."

Shinjuku 2008.06.17. 08:39:53

Olvasom meg olvasom... De miért is az üzemeltetőről húzzátok le a vizeslepedőt? Ha nyilvános kiírás volt akkor bárki jelentkezhet rá, azt meg hogy mit és menyiért árul nyilván a piac dönti el. Ha el tud adni egy sört 15 000 forintért akkor annyiért fogja adni. Amint túl drága vagy túl szar, senki sem fog odamenni, nincs profit aztán jojcakát. Sok itt a frusztált ember akinek ráléptek a lábujjára vagy csak nem megy már az asszonnyal a szex aztán itt éli ki magát a neten... :)

cubalibre 2008.06.17. 08:47:55

Ez a mátyáskirály (figyelitek, így hívja magát a kis megalomán) a halottból 10 ft-ért is kinyomná a sz...t. De legalább ízlésesen megcsináltatná, úgy néz ki az egész azokkal a paravánokkal, meg szekrényekkel, mint egy falusi kultúrház hakniműsor után 1975-ben.

Impega 2008.06.17. 09:00:15

Sziasztok. Mennyetek csak el a Dunakanyarba. Fizetsz a parkoloert, a wc-ert es a kilatasert!!!! Mivel a hatalmas bokrok miatt semmit nem lehet latni es ha latni akarsz valamit, akkor fizess. Tavaly voltam eloszor, nem fizettem, szemet tarsasag!!!! es persze hugyszag van mindenutt!!!

Hahó Hód 2008.06.17. 09:01:59

Szánalmas, undorító, NC

EnZsolt / Paszuly Pista, a derék zöldbablegény 2008.06.17. 09:03:59

mátyáskirály: látom, hogy már rég lejárt dolog ez, de azért kérlek nehogy azt gondold, hogy nincs olyan szórakozóhely, ahol nem vizezik a sört, ugyanis ez egy orbitális nagy faszság. Tényleg menj el néhány szórakozó helyre és hidd el végigpróbáltam jópárat, különböző sörökkel és csapokkal, de a vizezett sört felismerem. Amióta üveges sört iszom, sikeresebb vagyok az életben :)

Szakyster 2008.06.17. 09:16:03

Szerintem nem MK-val van a gond. Volt egy üzleti lehetőség, ezt kihasználta, all right, ez az üzlet. Annak a jó kva annyát, aki ezt engedélyezte. Mert őket tartjuk azért, hogy megvédjék azt, amit meg kell védeni.

Gyugyó 2008.06.17. 09:27:48

Egy hasonló terület bérleti díja a Vában, a Halászbástyán annyiba kerül, mint a Récsei centerben... Nyiván azonos értékű a két hely... A Reptéren egy félliternyi árpalé csak néhány forittal kerül többe mint mátyáskirálynál...
Arról volt korábban szó, (KT) hogy a Halászbástya igen kutya műszaki állapotban van, tán fel kellene újítani, de nincs elég lé, ezért kell a díjfizetés.
Az eddigi ingyenes alsó szint bérbeadása (és bérbevevése) etikátlan és pofátlan dolog.
Mátyáskirály! Van, más is, aki kurva sokat dolgozik, nemcsak te és Bokros Laja (ahogy úton-útfélen mindig is mondotta magáról)! Néhány kispárnám eláztattam könnyeimmel emiatt.
Sörvizezés: valóban nem érné meg, de a rövidital egészségesebb alkohol határértékre való beállítása nagy vendéglátóipari hagyomány ma is: stb., tudod nagyon jól!
Önkörmányzat: a Halászbástya teljes fizetővé tétele ismételten megfontolandó dolog, lennének ugyanis magasabb idegenforgalmi értékek is! Ha mégsem, akkor a vári levegőért is fizetni kellene belépéskor (a vastüdős túristák 20% engedményt kapnának)

harcibarbi 2008.06.17. 09:29:20

a jó büdös kurva anyját mindenkinek (önkormányzat, engedélyezők, tulaj)

lakó 2008.06.17. 10:03:25

A történet nem új..
Majd fél évszázada lakom a várban. A Halászbástyán már 40 éve is volt vendéglő, el is zavartak minket kis srácokat onnan, ha rontottuk az üzletmenetet. Azután fizetőssé tették a kilátást, mondván hogy a felújításra kell a pénz. Néha csinálnak is valamit, de az összkép mindig ugyan olyan marad - lepukkant. Ebben aktívan közreműködnek a turisták, az idegenvezetők és a vendéglátósok: szedjünk ki minél több pénzt a rendszerből, a többi le van szarva. Szó szerint. A bokor egyik oldalán a csöves, a másikon az ittapirosholapirosos, a harmadikos a turista végzi el a dolgát, a maradék helyre pedig a vendéglős rakja a göngyöleget. Egyedül hajnali 5 és 6 között lehet sétálgatni a környéken. Máskor meg sem lehet mozdulni a sok embertől. Nem az a baj, hogy vannak kiülő vendéglátó helyek, hanem az hogy az árusok azt hiszik övék a terület. Az a mentalitás hogy aki ezen pénzt keres annak mindenhez van joga, az a felháborító.

gilette307 2008.06.17. 11:21:49

Mi itt a gond? A "megbízott régészek megállapították, hogy régészeti szempontból nincs jelentősége a várfalnak", akkor meg ki a francot érdekel az a kőhalom! :-((((

Ma az a legfontosabb, hogy normálisan tudjanak parkolni azok, akik a Halászbástya-kocsmába mennek.

Aztán lassan megépül a Várbazár Pláza is, és a mélygarázs még jobban kihasználható lesz, sőt a vár alatti alagutakat is végre "fel lehet újítani"!

Csak így tovább I. kerületi vezetők, arra esetleg nem gondoltak, hogy a volt Honvédelmi Minisztérium épületét eladják valamelyik gyorsétterem-láncnak?

nem várt fordulat 2008.06.17. 11:51:14

mert a sört a hordóban szokták vizezni... fifkás egy vendéglátós lehet ez a mátyáskirály, ha még azt sem tudja, hogyan kell lehúzni a népet. láttam én már üveges sört is vizezve, de ez egy másik téma.

a probléma ezzel az egész fosdombbal, hogy mindig minden ilyen kezdeményezés arra szolgál, hogy a turistákat le lehessen húzni. nem számít a magyar ember, aki csak felvinné a kedvesét sétálni, megnézni a panorámát.

beckset meg 1000 forintért vegyen az akinek két anyja van.

amúgy vajon a Szent Péter bazilikában miért nem szednek belépőt?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2008.06.17. 12:24:39

@mátyáskirály :
Nem olvasom végig az összes kommentet, a felénél elszakadt.

Hogy a jó büdös kurva anyádban van pofád egy műemlékbe egyáltalán gondolni egy kibaszott kávézóra?!
Utána meg ide írkálni hogy minden engedélyed megvan?

Jó kurva anyját az ilyennek, húzz haza és lődd főbe magad te fasz!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2008.06.17. 12:39:30

OK hogy az engedélyezőt is főbe kéne lőni, de bazzeg ha van egy ilyen pályázat hogy a Halászbástyára lehet csinálni vendéglőt akkor kultúrált ember nem csinál oda vendéglőt! Akármilyen üzlet és egyebek!
Aki ezt oda álmodta az engedélytől függetlenül egy orbitális nemi szerv!

Mondom kultúrált! Ja, van még 3 rajtam kívül? bocs, nem szóltam...

OK hogy Európában is vannak hasonló helyek, de ahova (Eiffel-torony, TV-tornyok, kilátók...) nem tervezték, oda kultúráltan van megcsinálva, ha egyáltalán van. Másrészt az említett helyek legtöbbjén legalább törekednek az állagmegóvásra. Itt meg?
Szégyen hogy a saját hazád látványosságaiért fizetned kell. Gratulálok.

A sört meg mindenhol vizezik, ami kocsma, az tuti. Itt Pécsett meg úgyis csak Szalon van, azt nem szeretem, így aztán marad az üveges *.Ászok :)

Gumidomino 2008.06.17. 13:34:59

este egy kicsit aranyászok.

dosszié 2008.06.17. 13:47:59

Miért csak idényjellegű üzemeltetés???
A kúrvaanyád. Ebben van ám az átbaszás. Én csak nyáron bérlem amikor napi 500 e bevételt tudok teremelni. Azaz 3 nap alatt megtérül a bérleti díg. Aztán ha véget ér a túristaszezon akkor mehet haza a nagy lóvéval? A lófszat. Ha nyáron tudod bérelni akkor télen béreld bazeg. Csak addig kell neked amíg hozza a pénzt. Persz nem az a hülye aki bérli hanem aki bérbeadta így.

cubalibre 2008.06.17. 13:52:48

Kedves kommentező társaim: a sör vizezése témánk szempontjából baromira nem releváns.
A téma arról szól, hogy egy világhírű műemlékben a 70-es évek kultúrházi hangulatát idéző paravánokkal lezárt vendéglátóipari egység üzemel. Legalább gusztán lenne megcsinálva.
Amúgy meg mátyáskirályék egyetlen mentségére szólva: az sokkal jobb, hogy pl. Újlipótvárosban a kutyaszarral teli járdára teszik ki a kiülőket? Megjegyezném, hogy pl. még Tunéziában is minden reggel vegyszeres vízzel sikálják fel a tulajok az éttermek, kávézók előtti járdát, ahová a széket kiteszik. Újlipótban meg bele a székeket, asztalokat a kutyák által összeszart, összehugyozott aszfaltra, miközben autók, buszok pöfékelnek bele a kávédba, és akkor még Bp. egyik legjobb környékéről szóltunk.

EnZsolt / Paszuly Pista, a derék zöldbablegény 2008.06.17. 14:58:18

cubalibre: persze, hogy nem erről volt szó, de reagálni kellett arra, ahogyan azt írta, hogy ilyen nincs, mert nem érné meg. Amúgy meg akinek van gusztusa Újlipótban kutyaszarral, autókkal körülvett kávézó teraszán üldögélni és aki 1000 Ft fölött iszik Beck's-et (nem egy tökéletesen csapolt Guinness-ről beszélünk, amiért még meg is érné a dolog), az bizony ürítsen ki a végbelén néhány Halászbástya méretű sünt.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2008.06.17. 14:58:40

@cubalibre : A sör vizezése főbenjáró bűn. :) Az emberiség ellen! :D

Amúgy meg engem az se zavar ha a disznóólba teszi a sörözőjét, de ne műemlékbe...! Az ÁNTSZ meg miért nem teszi kötelezővé hogy mossanak fel a székek-asztalok alatt. Higiénia vagy mi.

mátyáskirály 2008.06.17. 19:30:08

Főúr:
Ez elég komoly kis darab, jól csinálod. Harminc éve így mehettek a dolgok, de ha most is minden így működne, nekem esélyem sem lenne. Ez kispálya

mátyáskirály 2008.06.17. 19:32:30

TREX:
"komolyan beszélek, a nagyapám mesélte ezeket" - nekem grimmet mesélt

mátyáskirály 2008.06.17. 19:33:51

Csubus:
Nincs sütés-főzés, csak 1000 Ft-os becks

mátyáskirály 2008.06.17. 19:53:27

Karlitosz:
Az ilyen irígy emberek nem látnak túl a saját szerencsétlenségükön, és számukra mindenki hibás csak ők nem, ők az áldozatok. Nagy szrt. Ha én zöldséges lennék, tuti, hogy terjeszkednék. A kocsmábajárás helyett a következő standomat tervezném, Bibione helyett pályáznék és beruháznék. Minden győztes pályázat mellé lenne tíz vesztes, de nem adnám fel. És legfőképp nem keseregnék a saját nihilemen. Ha változtatni akarnék a világon, biztos, hogy magammal kezdeném. Hiszem, hogy minden rosszindulat és ártalom visszaüt

mátyáskirály 2008.06.17. 20:03:20

Megdöbbent:
Nem vagyok redneck, jó tanuló voltam, közgáz diplomám van. Anyanyelvi szinten beszélek angolul, és garantálom, bármikor ledumállak. (persze névtelenül, blogmotor)

mátyáskirály 2008.06.17. 20:21:12

mon-te-verdi:
demagóg. egy háromgombócos fagyi 400 Ft, Carte D'or. Nem hinném, hogy ennél számottevően olcsóbban megkapod bárhol, még a szomszéd garázsban sem. Ez a 10000-belépőkre-sztori kamu, te is tudod. És ha esetleg akkora úr lettél volna, hogy üsse-kő-annyuk, nem spórolom el a gyerekek elől a halászbástyát, se a fagyit vagy üdítőt. Nálunk ezt 2000 alatt abszolválhattad volna (jattról jelen esetben nem beszélhetünk), kényelmes székeken, a hűvösben ülve, úgy hogy közben kinyalják a valagadat bambulás közben. És valld csak be, ennél sokkal többet is kitüsszentesz teljesen felesleges dolgokra. A skacoknak lehetett volna egy jó napjuk (a közértben kijött volna 1300-ból), és nem azt mesélnék az oviban/suliban, hogy a papa mekkora megélhetési szrrágó. Próbáld ki egyszer, a kevesebb néha több

mátyáskirály 2008.06.17. 20:27:17

Yasashi Tanuki:
"Mi a neve az üzemeltetőnek? Bemásolhatná valaki a cégadatokat." - ezzel csak nekem tennél szívességet, és nagyon rosszat a homároddal. már így is elég aggasztó, hogy több alkalmazott is felismerhető, holott erre nem adtak engedélyt.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2008.06.17. 21:35:50

@mátyáskirály : ja, ha normálisan mennének a dolgoka akkor esélyed sem lenne... akkor emberek laknának ebben az országban, nem birkák és majmok

náncsinéni 2008.06.17. 21:50:38

Emberek! Tragédia ez az egész ország! Miért ez a sok írigység? Miért nem úgy gondolkodnak az emberek, hogy igen, én is akarom, és igen, én is megcsinálom?Miért nem lehet ÉPÍTENI? Merjetek nagyokat álmodni! Merjétek azokat megvalósítani!Mathias Rex is úttörő volt a maga korában, ő is mert álmodni.
“Ezért a bölcs
sürgés nélkül működik,
szó nélkül tanít,
nézi az áramlást és hagyja, nem erőlködik,
alkot, de művét nem birtokolja,
cselekszik, de nem ragaszkodik,
beteljesült művét nem félti,
s mert magának nem őrzi:
el nem veszíti.” - Lao-Ce

mátyáskirály 2008.06.17. 22:14:21

náncsinéni, ne paráztass

mátyáskirály 2008.06.17. 22:26:57

óvatosan, Lao-Ce meg kínai, mingyárt étterme is van fáy-n, meg keni egész újpestet, trianonnál is ott lehettek, és különben is miért nem takarodik haza, ellepi itt az egész várost

náncsinéni 2008.06.17. 22:30:13

Mathias Rex! No Para! Én TÉNYLEG értem, amit csinálsz!

mátyáskirály 2008.06.17. 22:48:57

Karlitosz: (ez csak neked szól)
a világ összes piacgazdaságában, de gyanítom, hogy a többiben is, a sör árát a kereslet és a kínálat határozza meg (kivéve forma-1). a sörnek nincs sem árfolyamsávja, sem fiskálisan meghatározott padlója vagy teteje. ezért nem folyik sör a csapból, és pl. ezért irogatsz ekkora tahóságokat a géped elé görnyedve, ahelyett, hogy az egyik ferraridat halytanád, amit 3 millióért vettél, 2% indulóval.
ami jó (a Beck's nem Guiness de nem rossz sör), vagy egyedi és ritka, ráadásul ha minőség és kiszámíthatóság is párosul hozzá az sajna drága lesz.

egyébként bécsben, a z utcán, esőben állva, egy sátorból, műanyagrettenet poharas, kommersz sört (hab nélkül) kapsz 4,50 euroert, aztán menj be nyugodtan valahova a karntner strasszén, mondjuk ott legalább igényesen rántanak kb. kétezerre a fáradt becksért, szervíz díj ekszklúdid

mátyáskirály 2008.06.17. 23:05:00

Maestro: "flashmob"
amikor megérkeztek, és tényleg van ötven hely, akkor általában rossz idő van, vagy pangás az egész városban és mindenki csak körberohan, aztán hotel. ha ti ingyen ott ültök nekünk egy órát, borítékolom, hogy a maradék helyek megtelnek fizető-vendégekkel, és ha a rutin ellenére nagyon kitikkadnátok a flesselésben, mindenki kaphat védőitalt (nem áruljuk el, hogy ajándék)

egyébként ezt az egész gondolatmenetet nem értem. azt hittem, hogy egy helyre beülni, majd semmit sem kérni, és feltűnően a többi vendég és a személyzet idegeire menni, majd nyilván saját magán kívül mindeki számára orbitálisan beégni az nem öröm ésbódottá, hanem gáz, egy szégyen.
amire este úgy emlékszem, hogy jézusom, mekkora gyökér voltam, és miket gondolhattak rólam, ami persze nem érdekel, mert én én vagyok, és ez tutira a helyes, szedjük szét aki nem ilyen

náncsinéni 2008.06.17. 23:06:25

Kedves Karlitosz!
Beszélsz angolul? Ha nem, ez az első lépés, tanulj meg! Ha igen, ezt hallgassd meg: Baz Luhrmann: Something for Everybody: Everybody's free (to wear sunscreen). Itt elhagzik: "Do everyday something that scares you", és alkoss VALAMIT! Ha elbuksz, állj felj és csináld tovább, ez ilyen egyszerű, de tényleg! Good luck!

mátyáskirály 2008.06.17. 23:15:52

Mr Master:
ha neked jó, hogy előre tudod, hogy nem kérsz semmit, de úgy csinálsz, mintha az itallap láttán kapnál szívrohamot, és a fotózás befejeztével távozol, feltehetőleg magyarázkodsz is valamit, vagy csak sűvítesz és ez egy élmény, olyan mint egy lavazza presszó öccázé, mondd, miért próbálnánk bármit is tenni ellene?

mátyáskirály 2008.06.17. 23:32:24

a jani: 'rákgyógyszer'
ez egy igen hányadék mondat, valószínűleg még senkid nem halt meg rákban, akit szerettél. sajnos a statisztika azt mutatja, hogy az idő előrehaladtával ennek valószínűsége nő. nem remélem, mert tudom, hogy ha esetleg - és tényleg csak teoretikusan - ez bekövetkezik, akkor azonnal felfogod majd, hogy hogy lesz 1 mp alatt egy torzlelkű megtévedt szerencsétlenből felelősségteljes, értékes ember. szar ez a pillanat

mátyáskirály 2008.06.17. 23:45:46

ze11:
mi újság Lutonban, jössz, mész, maradsz, repülsz, de csodálatos. draughtot (nem draft, de nem ám) kortyolgatsz, lutoni-szonnsiájn élet császára még te sem vennéd ezerért a becksemet, végem van

(a brit guinness nagyker árának nem sok köze van a magyarhoz, biztos lehetsz benne, hogy még a leggagyibb fapados luton reptéren is jóval nagyobb árréssel dolgoznak, mint bárki a várban incl. hilton. nagyon könnyű kiszámolni)

mátyáskirály 2008.06.17. 23:52:32

polgár43:
nem vizezzük a sört, még önálló akció keretében a pultosok sem vizezik a sört, egyrészt mert profikkal dolgozunk, másrészt pedig 2 perc alatt lebukna, amikor a felszolgáló nem kapja meg a jattját. összedolgozni nem érdemes, mivel a számítógépben benne van minden (különben nem tud fizettetni)+ pozitív stand szintén gyanús és a borravaló jóval többet jelent, mint ezek a húzások. 280 ft-os sörnél komolyabb tétel az elábé.

mátyáskirály 2008.06.18. 00:06:27

mindenkit szeretettel meghívok, bármely időpontban sörtesztelésre, ha az ilyen mérgeket, mint a stella és a becks (főleg lutoni panoráma nélül) bárki bevállalja (üvegesből egyébként 20 féle van). ha kivonod a 300valahány forintos belépőt, amit nem kell megvenned, és úr vagy (jattolni nem kell, babysteps) megállsz kb egy nagy sültkrumplinál, lutonban kecsappal.
másodszorra viszont, már kedvezményed van, mint minden jófej magyarnak, aki beszélgetni és nem anyázni szeretne.

mátyáskirály 2008.06.18. 00:23:36

Shinjuku:
-nak igaza van. tuti, hogy most is van fenn az összes önkormányzat honlapján ilyen-olyan pályázat, sok közülük vendéglátó. ami nem százmilliós kaliber, komoly ingatlan vagy telek, ahhoz egy jó pályázaton kívül semmi nem kell. persze van amin 50-en indulnak, van amin 5-en, ezt csak érezni lehet. ha sikerült megszerezni egy bérleti jogot, az már assetnek minősül, és vígan kapsz rá hitelt, természetesen az üzletrészeden és a bérleti jogon alapított jelzálog mellett. okosan ki kell találni a tuti biztonságos kondíciókat, és jól kell tárgyalni a beszállítókkal, akik esetleg szponzorálhatnak. holnap reggel bárki csinálhat rá egy cashflowt (aki nem teknokolt hanem a házifeladatát szívta), és beadhat egy anyagot. csak hát mennyivel nyugisabb a könnyű utat választani...

mátyáskirály 2008.06.18. 00:34:41

cubalibre:
ne ítélj részinformációk alapján, ha érdekel gyere el, szép a vár.
egyébként aki ismer tudja, távol állok a megalomániától. mátyás király sem volt az, igazságos volt, és álruhában járt az emberek között, élvezte, ha háttérben maradhat, és nem élvezte a sallangos elismerést a tetteiért. kemény volt, de alázatos és tisztelettudó, nem azért segített másokon, mert ettől jobban szerette magát, hanem furdalta érte a lelkiismeret ha nem tette. hiába tudta mi a válasz, meghallgatta az embereket, és örült, amikor megmutatta az ajtókat, és hagyta hogy azt mindenki maga nyissa ki. nagy szükség lenne rá

mátyáskirály 2008.06.18. 00:44:16

Gyugyó: "Récsei center"
nem tudom honnan veszed, hogy mennyi a bérleti díjunk, de ahonnan ezt olvashatod, ott ez a kifejezés is szerepel: "minimálisan megajánlható"
na most pont ebben rejlik a pályázat lényege: ki mennyit ajánl. aki kevesebbet, az tartalmi hibás, kivágják. ebből következik, hogy többet kell ajánlani, de mennyivel többet --> belenézünk az üzleti tervbe, hogy mit tudunk még elviselni, luton felé

mátyáskirály 2008.06.18. 00:55:50

gilette307:
kedves pözsós hozzászóló, a vár alatti parkoló egy régóta tervezett, nagyon jó ötlet. ezáltal ténylegesen ki tudnák tiltani az autókat/turistabuszokat a várfalon belülről és gyönyörű várunk olyan képet mutathatna mint a 30 években. maxműemlék-zérókocsi. kicsit behomályosítja a dolgot, hogy nem biztos, hogy a legjobb helyre épül ez a garázs, a könyvtár alá. innen majdnem 1 km-re van az igazi nagy pörgés, a szentháromság tér környékén. addig sajnos nem lehet kitiltani az autókat, amíg nincs garázs. a halászbástyakocsmába 0 ember jön autóval. a hullámvasúthoz vagy zsiráfokhoz sem autóval állsz oda

mátyáskirály 2008.06.18. 01:11:18

karacsi-maci:
nem tudom, hogy kell sört vizezni, az én anyámat, adom

a világ összes népe közül, te karacsi-maci tartod a lángot, hogy a magyar védi és óvja a "rohadt-külföldi-turistát" és teljes hatalmával a "rohadt-magyar-sorstársa" ártalmára tör. lehet, hogy mi vagyunk a legvendégszeretőbb nép. jaj szegénykéim, assetudommivan, de azért úgy lehúznak titeket száddámék, jaj keni, nem számít a magyar ember, jajjajjaj. vidd el az arénaplázába (de aztán ingyen parkoljál nekem) ne szivassátok magatokat ilyen halászbástyákkal

mátyáskirály 2008.06.18. 01:35:05

CoIT: "menjek az anyámba, hogy merek műemlékben"
az az igazság, hogy muszály lesz más miatt anyáznod, mivel ehhez semmi közöm. 2000-ben adták ki először a helyet, én még ezerrel vizsgázgattam a suliban. sőt, még a polgármester is más volt, a rohadt életbe. én egyszer csak látom, néhány évvel később, hogy nini, nem free a bástya, majd naív módon kitolom a lóvét és felmegyek. de ez még semmi, az utolsó burzsuj megalomán énem felülkerekedik, és még egy limonádét is iszom, lent (feleslegesen fizettem fent, agyonhúztak).

megint pár évvel később olvasom a neten, az előző határozott idejű szerződés lejárt, kiírják ismét a helyet (ahogy kb többezer más helyet bp-en, rengeteg műemlék-épületben) és én szenny módon beadok egy pályázatot egy rakás másik szemétláda, hazaáruló céggel együtt, pfuj, ez maga a fertő. és ezt végre megnyertem, na ez az kedves CoIT ami szerintem neked hiányzik, egy kis győzelem.

én, kulturált emberként bíztam az összes engedélyezési hatóságban, akik egyébként európai mércével szigorúak, hogy nem hirdetnek, ajánlanak és engedélyeznek jogsértő dolgokat. ez most is így van.
ha nem adok be semmit és otthon gyűlölködöm, akkor is megnyeri valaki, aki lehet, hogy más tipusú üzletmorált tart követendőnek.

és hangsúlyozom, 8 éves a sztori, nem lehetett volna pár év múlva elővenni inkább, meghagytam volna az utódomnak ez a felemelő feladatot

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.06.18. 01:45:54

vazze mar megszolalok
srejtesem sincs hogy nez ki az egesz
de hat meghirdettek, valaki kivette, nehogy O legyen a hibas
amugy nem nez ki nagyon treul
de jo, ha a koz ugy akarja reklamaljon az onkormanyzatnal, meg irjatok i nepszavazast
ez a sorvizese meg egy baromsag
keptelenseg...
nekem is volt sorozom
keptelenseg, meg nem eri meg, meg van azon a hszon, annelkul hogy 3 cent vizet tennek a korsoba, dehat altalaban leforditva all, es ugy forditja fel a csapos...
tomennyel lehet jatszani, aki kisstilu Z keseru keverve unicummal stb.
de sort vizezni ez urban legend

mátyáskirály 2008.06.18. 01:47:35

dosszié: "miért csak nyáron"
mikro-professzorunk, ez a zseniális felvetés erősen vérzik. még ezt is a piac határozza meg. ha télen-nyáron kellene bérleni fele annyi bérleti díjat ajánlanának az emberek, mivel senki sem szeret bukni. aki saját maga megírt 20 pályázatot, kb érzi, hogy mi lehet már nyerő, de még nem öngyilkosság.

a második probléma, hogy úgy tudom, nem adhatnak bérbe egész évre olyan helyiséget, ami nem téliesített. mivel a működési engedélyt általában a bérleti szerződés alapján állítják ki (nyitvatartás, stb.) alapból jogsértő lenne, hogy bár pl. az adóhivatal vagy fogyasztóvédelem szerint mi nyitva vagyunk, mégsincs pénztárgépbeütés novembertől áprilisig a minusz 5 fokos árkádok alatt. sokkal egyszerűbb beépíteni a díjba ezt a tételt, és így a vállakozó is akkor fizeti meg a terheket, amikor effektíve a bevételei keletkeznek. ergo megnyugodhatsz, télen is bérlem. no free dinner

mókus 2008.06.18. 02:06:12

Mi ez a nagy magyarázkodás?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.06.18. 02:11:33

hat mokus engem se hagyna hidegen ha basztatnak valamiert, vagyis a semmiert
hofeher?
alice?

mátyáskirály 2008.06.18. 02:16:33

mennék aludni, csak nem értem, hogy tényleg ez a legnagyobb probléma? jó hogy válaszolok mindenkinek, én ilyen rácsúszós vagyok

mátyáskirály 2008.06.18. 02:27:18

soha egy figyelmeztetésünk vagy bírságunk nem volt, mindent nyamvadt kisbetűs szabályt betartunk. mi a jó égért van mégis ennyi rosszakaró, ez valakinek megéri?
most tudnék 420millió sokkal homárabb dolgot mondani, ami meg tök normális. én minden zebrán átengedek minden gyalogost. lehet, hogy találkozunk, és ha akkor azt mondod magadban, jémá, ez a köcsög átengedett, észrevette, hogy az út szélén állok, akkor részemről megérte ez a hajnali blogolás. mintha mondjuk lutonban lennénk

mókus 2008.06.18. 03:34:07

ez nem rácsúszás, na mindegy, hagyjuk

hagyma: nem tudom hol vannak..

EnZsolt / Paszuly Pista, a derék zöldbablegény 2008.06.18. 09:02:56

mátyáskirály: 20 féle üveges sör???? És mégis milyenek vannak? :) Mert hát én azt mondom, hogy ha az is ezeré' van, de olyan sört iszom, amilyet még nem, esetleg ha lenne csapolt Guinness (de normálisan, ne úgy mint az Ájris Ket Pábban, mert az valami szörnyű), akkor még el is néznék.

ze11: oh, Luton. Sajnos nem jutottam oda, pedig igen közel voltam mert Dublinban csöveltem, meg bejártuk a vidék egy részét, de azt kell mondjam mindenhol 4 Euro körül mozogtak a Guinness pintjei, a dublini reptéren volt 5 Euro körül, ha jól emlékszem. Szóval lehet, ha legközelebb megyek ki, akkor Lutonba megyek inni :D

cubalibre 2008.06.18. 09:55:21

Mátyáskirály! Ha észrevetted volna, én nem az ellen ágálok, hogy van neked ott egy kávézód-söröződ, csupán azt jegyeztem meg - noha igen, tudom, a Vár szép - hogy az általatok kitett "térelválasztó elemek" borzalmasak. Mint amit úgy éppen odapottyintottak.

mátyáskirály 2008.06.18. 10:45:56

cuba: "térelválasztó"
remélem nem gondolod, hogy ezek álladóak, havi kb 2-szer használjuk őket, ha a fényképezőbe és a vendégtérbe is egyszerre érkezik csopi, kb 10 percret vannak kinn, hogy ne keveredjenek össze a drágáim. egyébként tényleg lehetnének visszafogottabbak. sajna a méregdrága kordonjaink állandóan eltűntek, eltörtek, amire szintén mindenki azt mondaná. pfuj, mi ez a kordon a halászbástyában, felgyújtani! látjátok milyen fontos a vendég véleménye, még ha nem mindig építő-formában adja is elő (te építő vagy kuba)

mátyáskirály 2008.06.18. 10:54:07

szorri, 19 féle (bár ezekből van, amit már nem importál a beszállító) ábécésorrendben:
borsodi 0,5, beck's 0,5, belle-vue framboise 0,375, belle-vue kriek 0,375, coronita 0,33, franziskaner 0,5, hoegarden forbidden fruit 0,33, hoegarden grand crue 0,33, hoegarden white 0,33, leffe blonde 0,33, leffe barna 0,33, löwenbrau 0,5, löwenweisse 0,5, rolling rock 0,33, staropramen 0,5, staropramen barna 0,5, stella artois 0,5, borsodi polo 0,5, stella alk.ment. 0,5

EnZsolt / Paszuly Pista, a derék zöldbablegény 2008.06.18. 11:04:42

Barna Staropramen :) az egyik kedvenc. A belle-vue sörökhöz még nem volt szerencsém, lehet elnézek felétek valamikor. Persze azért előbb megfontolom, hogy az ár amiért kínáljátok nekem őket kedvező-e :D

mátyáskirály 2008.06.18. 11:15:14

csodák nem nagyon vannak, vagy választasz egy söröscéget, aki korrekt és nem szivat (pl. van áruja, pohara, és még hozza is, ez magyarország itt ez a legfontosabb) akkor az ő termékeit fogod árulni, nincs coca és pepsi egymás mellett. vagy állandóan megszívod, hogy nincs pohár/korsó, keksz, a hordók késnek (csak 1 napocskát, az szinte semmi). nyilván a saját úton beszerzett csap és hűtő jó magyarosan majd elromlik 30 napon belül, és a szállító majd közli, most mit vagyok úgy oda, nem ekkora pörgésre tervezték, és akkor kapsz majd stroke-ot, és mondod magadban, ó vájóváj akartam én egyedi lenni, és különböző gyártó söreit egymás mellé tenni, hungisztánban ez bázisugrás. na ezért ritka egy igazi, egyedi, jó söröző hegyeshalomtól keletre

mátyáskirály 2008.06.18. 11:18:40

pájonyír ÉnZsolt:
küldj egy üzenetet, visszaküldök majd valamit, amire megkapod féláron, megfelel?

puffancs 2008.06.18. 11:20:08

enzsolt, lutonban is kb 4-et, de ott fontban kene fizetned..., ami nem kis kulonbseg.

:)

becks 1000ert? ez a 3decis?
megha az is sem tartom draganak. abszolut nem. mennyit fizetsz egy koszos budos kocsmaban? mennyit a helyi diszkoban?
na ezekkel hasonlitsd ossze azt a kiveteles kilatast, amit ott megtapasztalhatsz. leulni, csodalni es kozben elfogyasztani egy sort. en mondjuk nem iszom sort, a pimms-et szeretem nyaron, csak azt meg nem kapni otthon.

csak mellekesen megjegyzem. uveg pimms a boltban £13.00/liter, elegendo kb 20-30 pohar pimms-lemonade-re. pohar pimms barhol: £5-6.00.
megis megveszed, mert
1. megcsinaljak helyetted,
2. jo elmeny kiszolgalva lenni,
3. a helyet is megveszed vele, ahol iszod.

errol szol a vendeglatas...
ha nem kell, nem fizetsz, nem iszol. ennyi. ha nem fogyasztasz, turistahelyesn akkor is csak a legeslegbunkobb vendeglaos kuld el, a tobbi nem. neki jo, ha embereket latnak a helyen, nem???? az vonzza a tobbi embert, nem???
kapis?

puffancs 2008.06.18. 11:24:35

meg ha mar a nyugatot emlited, nyugaton teljesen termeszetes, hogyha valaki jon, ker egy pohar csapvizet, adsz neki.

angliaban pert akaszthatnak a nyakadba valami kozepkori vagy kora ujkori torvenyszeruseg alapjan, ha nem adsz vizet az azt keronek.
persze ingyen.

puffancs 2008.06.18. 11:25:36

ja es le is ulhetsz a vizedhez. sot, kerhetsz bele jeget es citromot is :)
mindezt meg mindig ingyen :)

puffancs 2008.06.18. 11:27:02

na jo, mar be is fogtam.

csak annyit akarok mondani, hogy a vendeglatasban szuksegszeru a magas nyeresegrata es ezen nem kene kiakadni.

mátyáskirály 2008.06.18. 11:37:11

puffancs: "csapvíz"
ez így van itthon is, és tőlünk egyből fél litert kap, hogy ne kelljen kétszer égnie. ráadásul nyugaton a legtöbb helyen, egy külön erre a célra tartott pohárban, amiről mindenki tudja, hogy ő a csapvizes. nálunk még ásványvizes poharat is kérhet hozzá, ha valamilyen perverzió folytán szeretne elvegyülni a többiek között. jég, citrom alap

javaslom, hogy a sörön való óriás trükközés és rántás helyett inkább fókuszáljatok egy kicsit a "házikészítésű limonádé és jegestea" fenomenonra. na ezeken vannak a négyszámjegyű profitok, 20 forintból 600-at. és még van pofájuk, teázó mongyonle!

puffancs 2008.06.18. 11:47:38

matyaskiraly,
nyugaton nincs csapvizes pohar, elsokezbol tudom. majd 8 honapot huztam le angliaban pincerkent. itt van a pint-os pohar lagernek, ale-nek, cidernek, a slim jim (sima 3decis magas pohar) uditoknek, lagernek, kokteloknak, viznek es vannak a spec poharak (konyak, whiskey etc).
soha nem fintorogtunk vagy rohogtunk, ha jott a smucig angol es csapvizet kert, holott borravalora toluk aligha szamithattunk, ez a kulturajuk. annal jobban orultunk az amerikaiaknak, akiknel sokszor a 100% jatt jellemzo.

puffancs 2008.06.18. 11:51:32

igen, en is gondoltam ra, hogy teazot nyitok londonban, persze kizarolag turistaknak. angolok ugysem jonnenek :D

mátyáskirály 2008.06.18. 11:57:35

igaz, de egy pint-es vagy lager-es korsóban vizet kapni az elég levágó, amcsiban ez van. ha valakivel fintorognál is, biztos, hogy a csapvizessel fogsz legkevésbé, ők vélhetően felkészültek erre, és arra is, hogy egy jó nagy hepajt csapnak. ha van helyem, ugyan miért ne ülhetne ott bárki ingyen és bérmentve. persze ezzel nem fogom kiplakátozni a várost. (geokulturális okok miatt) a meki sem úgy hirdet, hogy hé dzsoni, gyere, itt free a só meg a szívószál.

usára visszatérve, ott 20% jatt alap, ha közepesen vagy megelégedve. a saját asztaltársaságod előtt égsz, ha finnyáskodsz.

de hát az egy kétszáz éves demokrácia, van még 180 évünk beérni

puffancs 2008.06.18. 12:04:22

igen, 20% alatt sosem adnak.
de egy elegedett amerikai kifizeti neked az ital arat borravaloban.

pint-os pohar: itt nincsenek korsok angliaban. a pint-os pohar is pohar, csak jellegzetes formaja van. az uditoket is sokszor ebben szolgaljak, ha gepbol adjak. a sima poharban, amit irtam, altalaban az uveges uditoket szolgaljak.
tehat egy pint (pájnt) csapviz siman nezheto egy pint limonadenak, csak epp nem szensavas, ami a fel pint jegtol ugysem latszik :D

puffancs 2008.06.18. 12:05:40

egyebkent azt erdemes hozzatenni, h az angol, aki nem szeret fizetni semmiert, inkabb iszik csapvizet, a csapvizet - ha eppen mast iszik - american champagne-nek hivja total lenezoen :D

puffancs 2008.06.18. 12:10:25

nem tudom, matyaskiraly. a magyar is eleg fura nep, ok sem szeretnek fizetni semmiert.
legjobb otthoni baratnom (hosszu evekig a bar mogott dolgozott) ugy tud viselkedni egy pincerrel, mintha az egy darab veres rongy lenne. szabalyosan lenezi.

nem tudom, miert kell embereket a valasztott munkajuk miatt lenezni. magyarorszagon ha nincs diplomad egy senki vagy. ezt innen kulfoldrol sokkal jobban latom, mivel olvasom ezeket a blogokat meg forumokat.
elkepeszto, hogy emberek hogy beszelnek egymasrol, ha epp egy picivel jobb a masiknak, mint neki.

neked is nyilvan jobb, mert megcsiptel egy jo uzletet, es az a bajuk, h nem ok csiptek meg.

ugyanezt az arat kifizetik egy diszkoban is a sorert, ahol meg megfizetik a tobbezer forintos belepot is, es majd megfulladnak a fusttol.

mátyáskirály 2008.06.18. 12:12:55

a geokulturális okokat a magyarokra értettem

mátyáskirály 2008.06.18. 12:14:03

ha van diplomád, akkor azért vagy egy igazi- rohadt-szemét-kopasz-gengszter senki

puffancs 2008.06.18. 12:20:01

igen, ha van rajtad sapka, akkor az a baj, ha nincs....

mátyáskirály 2008.06.18. 12:25:45

Hofi apánknak volt igaza: "mindig az a korrupció, amiből én kimaradok" /bagabradör/

mátyáskirály 2008.06.18. 20:13:50

puffancs:
én mindig oz(áunsz)-ban mértem

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.06.19. 03:10:43

namost amerikaban barhova leulsz alapbol kapsz egy icewatert
jo nem a mekirol beszelek
a jatt 15-20 szazalek
reggelinel azert nem szorjak, ebed jobb, vacsoraztatni a legjobb, marmint a pincernek
viszont ha valami nem tetszik qrwa nagy cirkuszt csinalnak
na es a pincerek olyan 2 dollar koruli oraberrel vannak ne feledjuk
mas a rendszer

puffancs 2008.06.19. 08:05:53

mi, hagyma?
2 dollar per ora? te joeg... nincs amerikaban minimalber?
en tobb helyen dolgoztam (anglia) ugynoksegen keresztul, es hat a legkevesebb, amit kerestem orankent a £5.52 volt, de nagyon sok helyre kaptunk £6.00-8.50-et.
ami legkevesebb $10/h.
ez azert szomoru igy.
cirkuszt nemzetisegtol fuggetlenul mindenki csinal - nezd csak meg ezt a forumot is :)
de ez a ket dollaros oraber sulyos.

EnZsolt / Paszuly Pista, a derék zöldbablegény 2008.06.19. 08:22:23

puffancs:

jah nem semmi, de belegondolok abba, hogyha szintén csak 2$-t kap egy jattnál (aminél azért kaphat többet, bár attól függ hol dolgozik), és kiszolgál napi 20 vendéget, az már 40$ + 12 óra bér 24$ = 64$ egy napra, és Amerika nem London, ott sokkal olcsóbb minden, így ebből él, mint Marci Washingtonban.

puffancs 2008.06.19. 08:32:35

tudom, hogy a us olcsobb, mint a uk, de az eletszinvonal nem alacsonyabb. lakbereket leszamitva semmi nem kerulhet a felebe...

london egyebkent csak a lakasberleti arak es a tomegkozlekedes ara miatt draga. minden mast ugy kepzelj el, mint magyarorszagon, plusz meg egy csomo dolog nominalisan is olcsobb.

puffancs 2008.06.19. 08:33:35

megbaratkoztal mar egyebkent matyaskirallyal? munka utan igazan beugorhatnal hozza kezet fogni, szerintem megkinalna egy sorrel, tuti 8)

puffancs 2008.06.19. 08:34:37

meg 2 dollar, gondolj bele. 400 forintnal nem tobb. ennel meg magyarorszagon is tobb a minimalber, nem?

puffancs 2008.06.19. 08:38:50

meg amit gondolok, talan sokan nem fognak velem egyeterteni, de egy pincernek ne kelljen minimalberen elnie, mert a budos eletben nem fog mosolyogni, udvariaskodni addig, amig arra gondol, h mi lesz holnap v a jovo honapban. lesz mas helyette? nem igazan... senkinek nem az az alma, h nehany hulye vendeg belerugjon.
plane, hogy amikor ok dolgoznak, mas emberek mar otthon pihennek vagy epp a hetvegi szabadsagukat toltik.

ezt igenis h meg kell fizetni.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2008.06.19. 10:11:01

"egy pincernek ne kelljen minimalberen elnie"

Egyik barátom pincérnek állt. Be van jelentve, de csak 80-at kap. A jattot elveszi tőle a főnök, és csak kis részét adja vissza. Hát nem minimálbér, de csak vegetálni tud ennyiből, pedig a lelkét is kidolgozza. Nem az az "ülök és internetezem, csak néha tolok arrébb egy aktát" munka.

Ha valaki tud egy lelkes, de papírral nem rendelkező pincérnek jattos állást, küldjön egy emilt magánba!

mátyáskirály 2008.06.19. 11:03:25

azok a főnökök, akik elveszik a jattot, és csak egy részét adják vissza, a létező összes fronton kicsesznek magukkal: (1) vajon bevallja a cég ezt a plusz jövedelmet? aligha. az első munkaügyi ellenőrzésnél, amikor meginterjuvolják az összes alkalmazottat, külön-külön, csak az egyiknek kell véletlenül azt mondani (mondjuk aki épp haragszik a főnökre), hogy hát izé, én 80-at keresek, - na és a jatt? ja, azt a góré osztja szét. és amit neked szétoszt, azt bevallod az szjában, és adózol utána? mi? ki, én?.

na ebből az fog következni, hogy a következő 5 évre midenkit 250 bruttóra kell bejelentened, és havi 2 ellenőrzést kapsz (csak a munkaügytől, aztán jön még apeh, fogyvé, állateg., vpop hólnájnjard).

plusz a felszolgálód, pultosod tahó lesz, nem lesz érdeke a sör mellé unicumot is ajánlani, és nagyobb esélye van az okoskodásnak is.

jóisten, mennyivel egyszerűbb a jó öreg felállás: a jatthoz semmi közöm, az a tiéd! te vallod be, te intézed.

aki akár a saját embereit, akár a vendégeit lehúzza, középtávon dettszentensz

mátyáskirály 2008.06.19. 11:06:18

sajnos az a probléma, hogy szakirányú végzettség nélkül nem is lehetne bejelentve felszolgálónak

mátyáskirály 2008.06.19. 11:32:59

hagyma:

persze, hogy nagy cirkuszt csinálnak, de nem ezért mennek be, hogy deviánskodjanak. magyarországon is bármikor bemehetsz valahova, leülhetsz, megnézheted az árlapot, és eldöntheted, hogy igénybe veszed a szolgáltatást, vagy sem. ez a mekiben mondjuk a sorból való kiállást jelenti. (én mondjuk ha bemegyek bárhová, és akármi miatt le kell lépnem, azért veszek valamit)fontos megjegyezni, hogy a homár cikkét beküldő vendég nem ez a kategória.


egészen máshogy csinálja egy német család, mint egy klasszikus magyar homárfaló. jürgenék ha sokallják az árakat, egyenes gerinccel végignézik az itallapot, köszönnek (be és kifelé menet is), közlik vagy nem közlik hogy miért távoztak. no extra feszültség, nincs bezzega60években-ezés, mindenki mosolyog, mindenki suldigung, mennek a másik kávézóba. tudják, hogy ez a turizmus

ezzel szemben a lokál huszárok direkt az idegesítésre mennek, ez egy aquaparki hétvégével egyenértékű szerotonin shot, röpke pár perc alatt. juj szivem, olyan ügyesen ártok, nem? huszárék kívülről tudják az árakat, mégis a 150 ft-os kávét követelik, mer náluk otthon annyi, várják, hogy hátha elszakad a cérna, de hát ez közérdek, 1000 fölött a sör

mátyáskirály 2008.06.19. 11:36:35

ez a $2-os órabér szerintem bleki, 10-12 éve 5-6 volt a mekis nyárimunka peráör, minimalvédzs, és az 300 ft-os dollár volt. ha maradt a minimálbér, amit nem tudok, akkor nem valószínű, hogy a harmadára esett, ilyen árfolyamok mellett

csavargo 2008.06.19. 11:39:33

Azért azt ismerjük el, hogy Mátyáskirály - jó ez a név egy kicsit durva :)- azért korrekten áll hozzá a vélemény kinyílvánítókhoz és normális hangnemben mondja el amit ő gondol, sajna ez nem olyan egyértelmű mindig.

mátyáskirály 2008.06.19. 11:43:45

puffancs:
minden, ami az usában készül, vagy olyan országban, aminek a lóvéja a dollárhoz van kötve (kb. európán kívül az összes, bár lehet, hogy már nem sokáig) annak minden a felébe fog kerülni európához képest mondjuk mint 10 évvel ezelőtt. kivétel opec stb.

amcsiknál tényleg 8000 ft egy hilfiger farmer, 80000 ez egyhetes karibi hajókázás, napi 5szöri kajával

mátyáskirály 2008.06.19. 11:52:59

"jó ez a név egy kicsit durva"
- ha már befoglaltuk a várat ;)

mátyáskirály 2008.06.19. 11:55:13

még a német kocsik is olcsóbbak, vámmal, szállítással, termékdíjjal, csak kis kocka rendszámuk lesz

mátyáskirály 2008.06.19. 12:11:46

ki jön fel sörözni munka után? gyerunk_a_varba@hungary.org-ra kérnék email-t

EnZsolt / Paszuly Pista, a derék zöldbablegény 2008.06.19. 13:00:14

puffancs: Én már írtam privát üzenetet mátyáskirálynak, remélem megkapta :)

mátyáskirály 2008.06.19. 14:21:39

most fogom átalakítani a wiwes profilt klubra, a klubtagoknak diszkánt, és értesítés a promóciókról (amikor freebe lehet inni)

mátyáskirály 2008.06.19. 14:22:49

a tűzijáték pl. szerintem a bástyáról a legszebb, közel van, de magasan

Joe Forster/STA · http://sta.c64.org 2008.06.19. 18:43:38

Ha volna erkölcsi gerinc a vállalkozókban, akkor be sem nyújtanának pályázatot ilyen helyekre, mert nehogymár a saját céljából rondítson el egy ilyen páratlan látványosságot.

Ha volna erkölcsi gerinc a hatóságokban, akkor ki sem adnának pályázatot ilyen helyekre, mert nehogymár a saját céljából rondítson el egy ilyen páratlan látványosságot.

De nem. Itt az egyik hiéna megtalálja a másikat. A mézes-mázos szó tökéletesen lényegtelen.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.06.20. 01:26:33

hataz tuti 70-80 dolcsi a legdragabb farmer

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.06.20. 01:30:20

a 2dollar nem bleki
ne hasonitsd mar ossze a mekivel
ott nincsen jatt
/tips/
a normalis ettermi pncerek bizony ennyit keresnek
na most ehhez johet service charge meg tips meg egyebek, de foleg a tips
servereknel nincs a minimalber
ebben dolgozom 10 eve hidd el nekem

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.06.20. 01:33:00

jo lehet 2,50
de itt mindenki sajat kasszara dolgozik
aztan amit kap az az ove nem riszteles van meg stand meg ilyenek
napvegen kiderul mennyit kapott, mert altalaban a csekkre irjak, aztan van meg c\kess is a zsebbe
80-tol 200 dollarig kereshet kozepes helyen forgalomtol fuggoen

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.06.20. 01:36:42

puffancs
ez igy van 2
2,59
esetleg banquiet servereknek 3
de ezt itt mindenki tudja
mar a vendeg
ezert ki van nyalva a segguk, Ok meg adjak a 15-20 szazalek tipset
mig peldaul angliabban gondolom nincs tips, mert azok itt se hagynak egy vasat sem
minden pincer a tipsert dolgozik
abbol el
ez van itt errefele

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.06.20. 01:44:53

a fiam walley parkingos, meg bellstand stb
2.25-ert
de van hogy csinal 300 dollart egy nap
es nem bleki zodkartyas amerikai magyar

az hogy a dollar ennyire lement a forinthoz kepest csak annyoiban erint minket, hogy ha kuldok haza, pezt ot kevesebbet er ecsanyamnak
kis inflacio itt is van az teny
a legnagyobb a benzin
basszus van hogy 100 dollarert tankolok

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.06.20. 02:06:30

a reggelienel nagy a hajtas, nagyon melos es bizomyt ott 1-2 dollaros tipsek vannak, de ahol reggeli is van ott ebed is az mar jobba
rendesen harcolnak am az asztalokert
aztan van ahol ebed van es vacsora
az mar jobb anyagilag
aztan van ahol csak vacsora, azok elit helyek
letezik ahol mind a 3 van de ott is csak 2 shiftet visz a szemlyzet

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.06.20. 04:18:02

ja igen matyas nem azert cirkuszolnak hogu mi mennyi, hanem ha valami kesik, vagy leontik oket
az arlap mar az ajtoban kint van ahol a hostess all
ott jol mreegnezik aztan ha akarnak asztalt akkor felvezetik oket es leultetik
onnantol megy a pincer, bar elotte a busser mar kionti a vizet, bemutatkozik es megkerdi mia a sohaly
van hogy meg kernek idot
ezt egy jo pincernek erezni kell amugy
szoval vizuk etlapjuk megvan
pinceruk harcra kesz

mátyáskirály 2008.06.20. 06:06:58

joe forster:
isten kéziféke! ha lett volna erkölcsi gerinc darwinban, sosem jön elő az evolúcióval, vagy lutherben, vagy newtonban, vagy einsteinbenm vagy armstrongban.
hála az égnek, vagy te, vagytok ti, akik mindig a lehetetlenre emlékeztetnek, a megsepróbáldtelúzerek. miattatok van plussz, miattad érzem hogy sztendáut, te vagy az én égi centiméterem! imádlak!!! mindig előttem villogsz, hogy milyen ne legyek, hogy mit kell túlszárnyalom, hogy mi az, amit majd a gyerekeimnek megmutatok, hogy látjátok, van ez a lúzer, aki csak a saját keserűségében talál nyugalmat! skacok, merjetek mások lenni!!!! a nem-elfogadott etalon lesz, csak akarni kell, a jövő a miénk.............. (schulek-nek senki sem akarta engedni a halászbástyát, nem is engedte, de ő megcsinálta!, büszke lenne ránk!!!!)
a joefosterfélék az akadályok, lucifer, akik miatt visszafordulnál, kérlek ne tedd! minden nehézség lehetőség, ahol megmutathatod. ahhoz, hogy hozzáadj és ne elvonj a világtól szükségesek joe-ék, ők az alkotók biztos pontjai, a checksandbalances. kösz dzsoni, kérlek, ne add fel!!

mátyáskirály 2008.06.20. 06:24:55

johnny, nem rondítok el semmmit, tőlem csak szebb lesz a halászbástyád, és kívánom, hogy ezt soha ne fogd fel, szeretném, ha ti mindig az ellenézékem maradnátok. ok? ígérd meg, hogy sosem hódolsz be, díszhuszár, ok?

mátyáskirály 2008.06.20. 06:30:26

valet parking, (from the walley?)

mátyáskirály 2008.06.20. 06:39:23

ánnyön:
szvítdzsízösz, az egy tizennyolckerekű 100 ropiért

mátyáskirály 2008.06.20. 06:45:17

ez a szó tehet arról, hogy van grandcherokee

puffancs 2008.06.20. 09:14:37


hagyma 2008.06.20. 01:26:33
hataz tuti 70-80 dolcsi a legdragabb farmer

KOLTOZOM AMERIKABA :D:D:D

ha ez tenyleg igy van, akkor a banana republic legoriasibb huzasa volt uzletet nyitni a regent streeten :D

puffancs 2008.06.20. 09:15:37

joe foster,
te meg sosem voltal szomjas? :P

puffancs 2008.06.20. 09:20:30

mátyáskirály 2008.06.19. 11:06:18
sajnos az a probléma, hogy szakirányú végzettség nélkül nem is lehetne bejelentve felszolgálónak

ez meg kesz rohej. tudom, nem te tehetsz rola, de igy ragasztjak be a magyar tarsadalmat. allami monopolium a jovonk felett.
szakiranyu vegzettseg nelkul nincs melo.

jobb helyeken nem a papir a lenyeg, hanem a tehetseg es ratermettseg, valamint a szorgalom. a ceg ugyis kitreningel a sajat izlese szerint...

mátyáskirály 2008.06.20. 13:12:41

puffancs: "végzettség"
tökéletesen egyetértek

mátyáskirály 2008.06.20. 13:22:30

jelen pillanatban bármit érdemes importálni a dollárzónából, amin nincs brutál eus büntetővám (még az eus cuccok is olcsóbbak a 20000 km-es ráundtrip után is). mi egy barátommal pl. ralph, hilfiger, brooks és egyéb márkákat hozunk be, olcsóbb és jobb, mint az európai vonal. és nektek is tetszik, mert már a második üzlet nyílt...

mátyáskirály 2008.06.20. 13:34:04

van 1-2 elég jó ötletem (usa->eu), ha valakit érdekel, és elkezdene valamit kicsiben (párszázezerrel), tudjátok az emailcimem

puffancs 2008.06.20. 13:51:35

matyaskiraly, te mar kezdesz nekem gyanus lenni :D

mátyáskirály 2008.06.20. 14:06:38

párom kedvenc mondata ;)

puffancs 2008.06.20. 14:09:54

miert is nem lep ez meg :)

mátyáskirály 2008.06.20. 14:14:15

neked csak gyanús vagyok ;), mert ékezetek nélkül írsz, de aki itt hungisztánban nyomja, annak az érdek nélküli segítség szintaksz-error, nem tudja értelmezni a kifejezést, utoljára a bibliában hallott ilyenről, akkor sem értette

puffancs 2008.06.20. 16:01:51

nem az erdek nelkuli segitsegrol beszelek, hanem a mindenbol-egy-kicsit-rol :)
a segitseg amugy is csak akkor jo, ha adhatod, nem igaz?

puffancs 2008.06.20. 16:14:59

amugy tudom, milyen otthon az emberek tobbsege.
pl panaszkodik, miert kerul valami epp annyiba, amennyibe kerul :D

mátyáskirály 2008.06.20. 16:19:01

csak ezekből egy kicsit, oszt vége. bár elvileg mindegy hogy becks-t vagy bentleyt árulsz, csak eleget adj el belőle, és lehetőleg drágábban, mint amibe került

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.06.20. 16:25:48

aszittem selyti mindenki, hogy tdok irni, meg angolul is csak itt nem fontos
szojja matyas ha van 5leted barmire
mindedn pez mindik jol jon
az teny itt minden olcsobb
autokban mar gondolkodtam de ez a kotsog reg. ado megoli a dolgot

mátyáskirály 2008.06.20. 16:33:27

ékezetek nélkül írsz = nem vagy magyarországon (feltehetőleg)
nem lehúzás volt

mátyáskirály 2008.06.20. 16:46:11

nagyértékű kocsi jó, lehetőleg olyan európai, amit nem európában gyártanak, vagy nem kifejezetten az európai piacra (nagybálnák, sportkocsik, pl.: bmw x6, vagy valami slr merci)
egy autókereskedő barátom (nem nepper) szerint viszont csak nagyban jó a buli, párszázezer nyereségért elég komoly cumival jár (főleg miután a kocsik megérkeznek magyar felségterületre, ott kezdődik az igazi hállivud)

szóval jó szívvel nem ajánlanám, én is többször belehúztam magam, aztán mindig letettem róla

esetleg, ha van valaki, aki pont egy ilyen projektet futtat (és nem az elsőt), és megbízol benne, akkor érdemes beszállni mellé, mert fogható pénzek vannak rajta (regadóval mindennel), csak megőszülsz, szó szerint, amíg magyar rendszáma lesz.

puffancs 2008.06.20. 16:55:35

hat igen, az angol-amerikai turis otletet mar levadasztak sajna :)
autokhoz meg tulsagosan sok szakertelem kell.

mátyáskirály 2008.06.20. 17:08:11

pl. van egy kabriód, amit májusban behozhol, van is rajta mondjuk 700-800 kilód, aztán ha teljesen véletlenül megint összeomlik valamelyik hatóság rendszere úgy 2 hónapra, vagy valami ilyen teljesen elképzelhetelen abszurd vismajor következik be, mint hogy rossz helyre küldenek egy fecnit (4 hónap volt 2006-ban, pedig az eus kocsi volt), vagy csak simán nyár van, és 3 hónapra kapsz sorszámot az okmányirodában, műszaki vizsgára, vpop-nál stb. vagy ezek kombinációja, és máris október van amikor a kabriódon nem 7 kilód van hanem mínusz 7.

persze minden ügyintéző csak széttárja a kezét, minek vesz kabriót németországban maga barom, üljön csak a seggén kussban, rohadt kabriós
de hát vagonert nem éri meg behozni

mátyáskirály 2008.06.20. 17:26:57

jürgenéknél 1 ablak, 1 jürgen, 1 óra. amíg kitöltöd a papírokat az ügyintézővel!, aki perfekt angol (nem elküld anyádba, ha véletlenül egy kitöltetlen sort talál a hátizsáknyi irat között, amit viszel) addig nyomtatják a rendszámodat a szomszéd szobában. és ott ezért nem perkálsz le 3 milliót.
nem tudom, hogy most mi van, de 2006-ban ez volt a helyzet

minimális szakértelem kell, ha kellően autópszihó vagy. kell viszont soha meg nem remegő idegrendszer, hűtőtáska, zsebrádió, gameboy, és egy doboz xanax

mátyáskirály 2008.06.20. 17:29:02

autón pénzt még nem kerestem, bár sokan igen, csak csodálni tudom őket

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.06.20. 17:46:03

hat itt a kocsik is nagyon olcsok
de valoban a tagvolsag szallitas, adminisztracio
ez tart vissza tole
rendszam itt is olyan 5 perc
bemegy, leperkalod a zset, aztan benyul az asztal ala ad egy rendszamot, meg egy matricat
oszt ennyi
legyen az barmilyen kocsi
nem erdekli a muszaki allapota se semmi, legyen rajta biztositas, meg az az ize legyen me a mit otthon forgalminak hivnak, az egy cetli amugy
tag
na ennyi

mátyáskirály 2008.06.20. 17:47:54

több fantázia van szerintem kisebb brand-ek 'beimportálásában'. mivel 2004-óta a kizárólagosság intézménye szinte teljesen megszűnt, a forgalmazó attól vásárol akitől akar, amíg eredeti terméket árul, és annak eredetiségét és származását igazolni tudja (amcsiban chamber of commerce-ek adnak ki ilyesmit).

ja, és lehetőleg ne legyen médincsájna, mert kishazánkban nem érdekli a vpop-t, hogy erre az usában már bólintottak (hiszen onnan jön + certificate of auth. hologrammal, mindennel), ő megvizsgálja inkább maga a még életében nem látott márkát, és pár hét után már lehet is vinni a vámraktárból. a valentin napi cuccokat húsvétra, a húsvétit pünkösdre stb.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.06.20. 18:20:10

hat matyas
itt oszt olyat hogy mada in USA
azt nehez talalni, szorgos kutatomunka kell hozza
jo, az elelmiszereket leszamitva, zodseg gyumolcs, italok cigik, dragak is vazz:)/
meg made in hungaryt is hamarabb talalok
/paprika, kocsi izzo/

Joe Forster/STA · http://sta.c64.org 2008.06.20. 22:53:41

@mátyáskirály: "ha lett volna erkölcsi gerinc darwinban, sosem jön elő az evolúcióval, vagy lutherben, vagy newtonban, vagy einsteinbenm vagy armstrongban."

Mi köze van a felfedezésnek az erkölcsi gerinchez? Éppen hogy ők előre vitték az emberiséget, és nem a saját önös érdekükből. (Bár ezen vitatkozhatnánk, mert a zsenik alapvetően nem az emberiségért harcolnak, hanem úgy működnek, hogy muszáj kiadniuk magukból a sok érdekességet, amire rájöttek, és az emberiség ebből való haszna csupán "melléktermék". De ez mellékes.)

Te milyen módon viszed előre az emberiséget? Úgy, hogy kvázi kisajátítod a köztulajdont, és betelepedsz oda, csak mert egy korrupt fasz hivatalnok lehetőséget adott rá? Nem mondod, hogy ezzel a fentiekhez akarod hasonlítani magadat, te isten balfékje...!

mátyáskirály 2008.06.21. 09:23:28

lehet made in honduras is, csak ne kína. minden más jöhet

mátyáskirály 2008.06.21. 09:27:04

joe forster:

"kisajátítod a köztulajdont, 1 db korrupt fasz hivatalnok, betelepedsz" - te álomvilágban élsz. és isten kéziféke nem beszólás, hanem bók

ha látnám, hogy bármi fogalmad van arról, hogy hogy működnek a dolgok, még hasznos is lehetne

mátyáskirály 2008.06.21. 09:29:55

lehet, hogy mojito helyett molotov koktélokat kéne árulnom, igazabb magyar lehetnék

puffancs 2008.06.21. 12:37:26

joe foster,
te irtad: "Te milyen módon viszed előre az emberiséget? Úgy, hogy kvázi kisajátítod a köztulajdont, és betelepedsz oda, csak mert egy korrupt fasz hivatalnok lehetőséget adott rá?"

oly modon viszi elore az emberiseget, hogy nem hatraltat. inni ad annak, aki szomjas. mi ez, ha nem jo?
nem sajatitja ki a koztulajdont, mert olyat nem is tehet. a koztulajdon kezelesere felhatalmazast adunk 4 evente. az erre felhatalmazottak belatasuk szerint kezelik.

kire vagy tkp merges?

puffancs 2008.06.21. 12:41:33

"lehet, hogy mojito helyett molotov koktélokat kéne árulnom, igazabb magyar lehetnék "

es hirtelengazdag is a mai polgari politikai aktivitast tekintve, meggondolando :D

Joe Forster/STA · http://sta.c64.org 2008.06.22. 13:38:24

@puffancs: Aki szomjas, annak legyen sok köztéri kút. Akinek nem jó a csapvíz, az mehet sörözőbe vagy étterembe, de ennek ne az legyen az ára, hogy valaki elfoglalja [*] a város egyik legkülönlegesebb, leglátványosabb helyét.

([*] Vonatkoztassunk el a jogi blablától, és lássuk helyette az effektíve megvalósuló szituációt. Ugyanígy volt értendő a "kisajátítás" is.)

Nem kell mindenből minden áron pénzt csinálni. Azokra vagyok mérges, akik nem képesek visszafogni magukat, mind a felhatalmazók, mind a felhatalmazottak oldaláról.

@mátyáskirály: Nem álom-, hanem élhetőbb világban szeretnék élni. Csak az állandó egymást taposás - amely, látom, neked jól megy, én viszont nem kívánok részt venni benne - egyre lakhatatlanabbá teszi ezt az országot.

puffancs 2008.06.22. 16:50:43

joe foster,
persze meg legyen ingyen sorcsap is minden nyilvanos wc-nel, ahol a canesten combit is ingyen adjak melle. egyebkent matyaskiralytol, ha tenyleg ove a hely, kapsz ingyen vizet, es ha van hely, le is ulhetsz a vizeddel a varos egy legkulonlegesebb, leglatvanyosabb helyen egy SZEKRE pihenni.
a matyas templomba is belepot kell fizetned, es a varban sem parkolhatsz ingyen... de nem tudok versenyezni a nemakaromesnemisakarommegerteniavilagot hozzaallasoddal.

Joe Forster/STA · http://sta.c64.org 2008.06.22. 22:52:53

@puffancs:

1. A nyilvános WC-kkel pont mellétrafáltál, mert ilyenek alig vannak a városban. Ez is egyébként egy komoly probléma, legfőképpen a turistáknak. A sörcsap csúsztatás volt, válaszolni nem fogok rá.

2. Amennyiben ingyen kapsz vizet a Halászbástyán, valóban piros pont a tulajnak... az eleve ott lévő fekete pont mellé, mert ezen az alapon SEM lehet mindent ész nélkül beépíteni. Hogy a saját példáidat vágjam össze: legyen-e sörcsap a Mátyás-templomban is és miért nem?

3. Elvileg a belépő- és parkolódíjakból fenntartják az épületet, környéket. (Hogy ez gyakorlatilag nem így van, az már magyar szokás.) Ha egy sörözőben/étteremben vásárolsz, abból maximum a járulékokon keresztül indirekte lesz pénze a kerületi önkormányzatnak, egyháznak, egyéb fenntartónak.

+1. Valóban, a hozzáállásom igencsak nem kompatibilis azzal, ami ebben az országban folyik, egyre durvábban. Hogy ez kizárólag az én problémám-e, néhány éven belül úgyis meglátod...

puffancs 2008.06.23. 10:09:52

joe forster/sta
valaszolok pontokba szedve:
1. ha igy van, akkor valoban mellelottem, azt hittem, vannak nyilvanos wc-k, nyilvan reg voltam bp. belvarosban. az ingyen sorre valo jogos igenyt azonban tartom!

2. igen, kapsz vizet, leirta. egybol fel litert, hogy ne kelljen ketszer egned.

3. ha tudod, hogy ugy van ,hogy a belepodijakat es parkolodijakat nem arra koltik el, amire kene, akkor miert nem cselekszel?

bodorján 2008.06.23. 13:26:16

Figyelem, a Hősök tere még szabad!!!!

Ott nekem nem is kellene 90% egy vendéglátóhelynek, 20-30-al beérném. :-)

Joe Forster/STA · http://sta.c64.org 2008.06.23. 21:47:45

@puffancs: "ha tudod, hogy ugy van ,hogy a belepodijakat es parkolodijakat nem arra koltik el, amire kene, akkor miert nem cselekszel?" Hogy a zárójeles - mert egyébként off-topic - kommentemre válaszoltál, az teszi igazán érhetővé, mennyire fölösleges volt a kommented.

mátyáskirály 2008.06.24. 11:30:43

joe forster: "állandó egymást taposás"
ha élhetőbb világban szeretnél élni, akkor sajnos - kiábrándító lesz - neked kell először tenni ezért, és nem másoktól várni a sültgalambot. ha eleged van a taposásból, te is fejezd be még ma. esküszöm megéri.

te, most mit finomkodjak, irígy vagy, és ameddig ezen nem leszel úrrá, saját magad zárod el az 'élhetőbb világot'. bár ezt most nem érted

puffancs 2008.06.24. 12:24:02

joe forster:
tovabbra is csak azt keresed a hozzaszolasaimban, hogy mibe tudsz belekotni. ha folosleges volt a kommentem, nem is kellett volna valaszolnod ra.

eskuszom, olyan vagy, mint a masikak a taxis cikkben az elektronikus fizetesrol, engem akarnak meggyozni, hogy amit csinalok, az nem is ugy van, erdemes elolvasnod az a parttalan vitat, es akar te is beszallhatsz kozejuk megmagyarazni a semmit, csak hogy legyen miert panaszkodnod.

Peti Dezsőné 2008.06.24. 12:51:11

Én csak egy tudatlan takarítónő vagyok,de jattügyben:
villantós 5star a nagyvárosban:
reggeli:no jatt
ebéd:csoport és rendezvények:no jatt,illetve illetékesek által lenyúlva
vacsora:decens idegenek:minimum jatt
Tudjátok ki a legjobb vendég ezen a helyen? Bizony,bizony:a magyar!

Peti Dezsőné 2008.06.24. 12:53:32

Remélem olvasod soraimat,te oktondi állítólagos F&B manager!

Joe Forster/STA · http://sta.c64.org 2008.06.24. 13:33:36

@mátyáskirály: Nem vagyok rád irigy. Az én értékrendem gyökeresen más, mint ebben az országban sokaké - köztük feltehetőleg a tiéd is -, és a "sikeres" fogalmat másképp definiálom. Nem szokásom taposni másokat [*], mert nincsen erre szükségem - pláne, hogy szellemi, alkotó jellegű munkát végzek, feltehetpen ellentétben veled -, de kurvára elegem van abból, hogy élni sem hagynak azok, akik viszont engem taposnak, ráadásul ők vannak többségben ebben az országban.

[*] Ezen a fórumon a véleményemet mondom el. Minthogy ettől semmi, de még a véleményed sem fog megváltozni, nem látom be, hogy ez miért esne bele a "taposás" fogalmába.

@puffancs: Nem válaszoltál a felvetéseimre, amelyeket legalábbis én jogosnak érzek. Ez számomra azt jelenti, hogy nincs véleményed és/vagy nem tudsz érvekkel vitázni. Akkor meg minek szólsz bele? Ez a probléma. Érted.

Na mindegy, ez a "vita" valóban parttalan időpazarlás...

puffancs 2008.06.24. 14:57:15

joe forster,
azt hittem, a velemenyem nyilvanvalo volt. en nem latom sem etikatlannak, sem felhaboritonak, sem kivetnivalot nem latok abban, ha valaki el egy lehetoseggel. en pl szivesen ucsorognek ott a teton bamulva a dunat egy pimms mellett. nem tehetek rola, tenyleg szivesen eltoltenek ott egy-ket orat.

mátyáskirály 2008.06.24. 18:16:18

Peti Dezsőné:
"F&B manager"
Nem tudom, hogy ez nekem szól e. Ha igen: nem vagyok manager, equity owner vagyok. És biztos vagyok benne, hogy a (Budapest?) belvárosi 5* hotelekben úgy van a jatt, ahogy mondod, fogalmam sincs róla. Nálunk is a legjobbfejek a magyarok, feltéve, ha mondom, nem direkt balhézni jönnek, mert akkor aztán mindegy mit csinálsz. Akik jól érezni jönnek magukat, azok közül a legjobb jattokat a magyarok és az amcsik adják, és ez kb. a távolság arányában növekszik (Chile-i sok jatt, Olasz zéro)

mátyáskirály 2008.06.24. 19:02:28

joe forster:
mindenben igazad van, hogy én ezt eddig nem tudtam?!

mátyáskirály 2008.06.24. 19:19:40

na, most jobb, az szeretném, hogy sikeres légy!

Peti Dezsőné 2008.06.25. 09:42:08

Mátyáskirály!
Nyugi,szerintem ez nem neked szól--az én szeretett managerem ilyenkor hűséges kutyaszemekkel ül a napi három meetingje valamelyikén és habosra lefetyeli a külországbeli dájrektora fenekét...
süti beállítások módosítása