Tékozló Homár

Re: Vécébe szorulni az állomáson - A Vértes Volán kivizsgálta

2008.06.24. 00:09 | szily | 70 komment

Ha valaki még emlékszik, szűk két hete közöltük T. sztoriját, aki az esztergomi buszpályudvaron megmentett egy nénit, aki beszorult a kilincseit nélkülöző vécéfülkébe, ám a volánosok - bocsánat az adekvát szóviccért - szartak a segélykiáltásaira. Képzeljék el, a cégnél posztunk nyomán belső vizsgálat indult. Ez bebizonyította, hogy a Vértes Volán nem a BKV és Hitch György kommunikációs igazgató nem egy Regőczi Miklós (aki ordas hazugságok árán is védi a mundér becsületét, lásd a kar nélküli embert inzultáló ellenőröket felmentő szövegét.) Szóval a Vértes Volán a jelek szerint egy meglepően normális cég, ugyanis kivizsgálták, majd beismerték a nyilvánvalót és elnézést kértek érte, pedig mondjuk mondhatták volna, hogy minden szavunk hazugság volt. Respekt és kalaplengetés, levél hajtás után.


Tisztelt Tékozló Homár Szerkesztősége!

2008. 06. 11-én egy a társaságunkat érintő panasz jelent meg az Index internetes portál Tékozló Homár c. rovatában. Az író (Balázs) részletezi, hogy milyen eset történt vele és utastársával a Vértes Volán Zrt. esztergomi autóbusz-állomásán. Munkatársaimmal a cikkben leírt történéseket kivizsgáltattam, melyről az alábbiakban tájékoztatom:
Az autóbusz-állomáson üzemelő illemhelyiség 2007. évben lett felújítva, mely a vandalizmusnak köszönhetően sajnos a jelenlegi állapotára romlott le. Az illemhelyiséget rendszeresen takaríttatjuk egy vállalkozóval. Az ajtókról valóban hiányoztak a kilincsek, melyeket illetéktelenek tulajdonítottak el, ezeket 2008. 06. 12-én pótoltuk.
A levélíró sérelmezte, hogy segítséget kért az autóbusz-állomás személyzetétől, ők azonban nem kezelték megfelelően a problémát. Kivizsgálásunk megállapította, hogy valóban hibáztak munkatársaink, ezért természetesen társaságunk levonta a szükséges következtetéseket.
Az eset kapcsán elnézést kérünk az illemhelyiségben bent ragadt hölgytől, és a segítségére siető úrtól is. Munkatársaimmal a továbbiakban is azon dolgozunk, hogy utasaink megelégedéssel vehessék igénybe szolgáltatásainkat, a kiszolgáló egységekkel együtt, és bízunk abban, hogy hasonló probléma többet nem fordul elő társaságunknál.
Kérem a tisztelt Szerkesztőséget, hogy válaszunknak helyet biztosítani szíveskedjen a Tékozló Homár c. rovatban, a panaszhoz kapcsolódóan.
Segítségüket köszönjük!

Tisztelettel:

Hitch György
kommunikációs igazgató

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Csiri · http://www.csiri.blog.hu 2008.06.24. 00:18:48

Legalább probálkoznak
piros pont

hófehérke (törölt) 2008.06.24. 00:30:51

RosszQtya,
a homár sose alszik :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.06.24. 00:35:55

nekem ez qrwara teccik, hogy a kilincset illetektelenek eltulajdonitottak

Sadist 2008.06.24. 00:41:06

huá, azért egy ingyen szarás árkád módra felajánlása nem lett volna túl nagy dolog.

Cigiző · http://cigi.blog.hu/ 2008.06.24. 01:13:08

Mint kommunikációs igazgató tette a dolgát - középszar válasz volt, sablon. Ha érdekelné őket a "szolgáltatás", akkor normálisan nézne ki a slozi.A felújítás után valóban erősen lelakott, olyan, mintha a Blaha lakói beköltöztek volna egy hétre a 2-3 wcre; ez ellen a romlás kezdetén kellett volna fellépni.

Nem olyan messze van egy fizetős bódé, még terítő is van bent az asztalon, tiszta, illatos, öröm ott pisilni.

mókus 2008.06.24. 02:20:19

mert volna mást írni

Mao elvtárs · http://diamondhostess.hu 2008.06.24. 04:23:32

Ugy kerek ha arrajarok ellenorzik, mi a tema, es nem csak ott, hanem a tarsasag osszes allomasan.
Mert szovegelni en is tudok.
Szoktam is.

jesszumpepi (törölt) 2008.06.24. 05:47:45

Egy komenista népvezértől mondjuk el is várjuk,hogy szövegeljen :-)

bigmano 2008.06.24. 06:10:20

RosszQtya se alszik?:)

blogíró · http://agyvihar.blog.hu/ 2008.06.24. 06:54:10

"Az ajtókról valóban hiányoztak a kilincsek, melyeket illetéktelenek tulajdonítottak el"

Úgy látszik vannak illetékesek is, akiknek feladata az eltulajdonítás.

Egészségesebb cigi · http://www.edohanyzas.hu/?partner=3 2008.06.24. 07:23:26

sablon szöveg... Kivizsgáltuk, elnézést...
De mi történt? Semmi. Azóta felvettek egy illetékest aki lelophatja a kilincset...

Reci 2008.06.24. 07:42:46

Nem tudom mi a problémátok a válasszal, én rögtön Hitch hívő lettem, ez korunknak egy nem várt pozitív reagálása volt 1 problémára. Mikor én a Vasi Volánnál reklamáltam, hogy feleségemet nem vette fel a busz a megállóban, még "integetett"
is a sofőr, éppen hogy csak le nem b&tak, mit kötekedek velük. Igenis így kellene lépni mindenhol, úgy látszik hiányzik nektek, hogy nem hajtottak el a picsbe.

torma99 2008.06.24. 08:00:39

Nekem is pozitív a válasz, főleg a post elejében található bkv-s úriemberrel összehasonlítva. Ez a leromlott wc olyan dolog, hogy nem épp a társaság tehet róla, hanem sokkal inkább az utazóközönség, aki használja, persze nem mindenkire gondolok, de sokszor tapasztaljuk, hogy emberek milyen alapvető higiéniai ismeretekbeli hiányosságban szenvednek. A vandálokat pedig meg kéne várni 1-2 kölcsön bkv-s killer fokozatú biztonságiőr-ellenőrrel és a wc-ben jól elruházni őket, belenyomni a fejüket az olyan wc-be amiben hagytak előtte valamit, mert hogy én sosem fogom megérteni mi a jó, a firkálásban, szétrombolásban az biztos.

dosszié 2008.06.24. 08:01:59

Biztos valami brazil vitte el és az alu kilincsért - kapott legalább 10 Ft-ot.
A qrva anyját annak aki nem tiszetli más tulajdonát!

Vissza a régi törvényeket! Lopás -> kézlevágás
És az újat: munkáért ->segélyt

shúméker 2008.06.24. 08:04:04

nos,újfent a szokásos:ha leszarja miért szarja le,ha nem szarja le,miért nem szarja le...(van kalapja-nincs kalapja)
csatlakozom recihez:tényleg egyeseknek fáj,hogy nem a francba küldték el az utast,hanem utánanéztek legalább a problémának.,némelyiknek mindegy mi a kimenetel,fö hogy csesztetni lehessen(pl.ha válaszol ,akkor miért átlag válasz,stb.)
már várom az elsö "ezért tart itt az ország"-ot... :-D

Szakyster 2008.06.24. 08:18:19

A válasz korrekt, és remélem, hiteles is. Azaz nem csak a szályuk járt, hanem tesznek is valamit.

ace911 2008.06.24. 08:40:05

Akkor tennének valamit, ha újra felújítanák a budit. Azért mert egy paraszt szétcseszte nem kellene most x évig szivatni a többi utast.. sajnos ilyenek vagyunk, ilyen állatok mindig is lesznek (nálunk), ezt kellene lenyelni, egy kicsit máris jobban nézne ki minden.. akkor majd egyszer talán picit javulna a morál is.. megtanulnák a suttyók, hogy nem barmolnak szét mindent, de a félig lepukkantat jobban gyalázzák mint a szépet. Vagy vegyenek fel egy wc-s nénit, lehet olcsóbb mint mindig újítgatni + 1 munkahely + elégedett utasok, na?

Boo 2008.06.24. 08:41:10

"A Vértes Volán Zrt. alaptőkéjét 398 millió forinttal emelték"

Akkor egy kis klozetjavítás már belefér XDD

Unbiased 2008.06.24. 09:35:17

Az érzéketlen, a problémával nem törődő munkatársak kaptak legalább egy ejnye-bejnyét? Erről mély hallgatás van a levélben... Vagy talán a "társaságunk levonta a szükséges következtetéseket" rejti a felelősségre vonást?

Sir Mortzosch 2008.06.24. 09:58:28

A lényeg azért az lenne, hogy vették a fáradtságot és írtak egy (mégha szabvány) választ.
Ez az értékelendő sztem.
A többi egy kicsit mellékes, egyszerre egy dologra koncentráljunk :)

elvi(s)kérdés 2008.06.24. 09:59:08

Na ezért tart itt az ország!

shúméker 2008.06.24. 10:20:43

"nos,újfent a szokásos:ha leszarja miért szarja le,ha nem szarja le,miért nem szarja le...(van kalapja-nincs kalapja)
csatlakozom recihez:tényleg egyeseknek fáj,hogy nem a francba küldték el az utast,hanem utánanéztek legalább a problémának.,némelyiknek mindegy mi a kimenetel,fö hogy csesztetni lehessen(pl.ha válaszol ,akkor miért átlag válasz,stb.)
már várom az elsö "ezért tart itt az ország"-ot... :-D"


jepp,már itt is van az elsö!
hun tart az ország?és ha ott tart vagy itt akkor miért is???
gothic hozzászólása miatt?
lenni normális-e?!?

Meklén és Tamara 2008.06.24. 10:22:49

a BKV panaszkezelése tanulhatna a Vértes Volántól. Amúgy nekem általában a BKV szolgálatatásaival nincs bajom (az is lehet, hogy azért mert kocsival járok) de ezek az automata válaszok...

elvi(s)kérdés 2008.06.24. 10:43:38

Nem gothic miatt. Pont hogy a fikázások miatt.

AlulírottFentemlített 2008.06.24. 10:46:35

Én nemrég beszéltem az egyik barátommal aki nem mellesleg informatikus és van egy hackker barátja aki megrögzött illetéktelen kilincsgyűjtő.

Nos ő mondta, hogy azért lopta el a kilincset, mert a néni éppen sünöket szart, és Ő mint korunk modern Robin Hood-ja nem hagyhatta ezt megtorlatlanul.

HalivudEstevez · http://www.halivud.hu 2008.06.24. 11:11:29

Kommunikáció, megoldás minden bajra...

Beaujolais 2008.06.24. 11:12:33

Vértes Volánnál már sikerült "rendszert váltani"? Máshol ez miért nem megy?

winston01 2008.06.24. 11:13:35

"illetéktelenek tulajdonítottak el"

Mér', ha az illetékesek tulajdonítanák el, az nem lenne baj? ;)

jesszumpepi (törölt) 2008.06.24. 11:14:26

Jó napot kívánok!
Érdeklődni szeretnék,hogy használt kilincsek alacsony áron hol kaphatók-e?

Fucksee 2008.06.24. 11:25:21

EZÉRT TART ITT AZ ORSZÁG...

frocli 2008.06.24. 11:25:49

Sikeres-e az, aki beszorul egy buszpályaudvari WC-be?

Zsirparaszt/színesfémérdekelt megélhetési buckalak 2008.06.24. 11:29:28

frocli 2008.06.24. 11:25:49
.
Nem. Nyugdíjas öregasszony.

AlulírottFentemlített 2008.06.24. 11:36:51

Nem is az a kérdés, hogy ki sikeres, hanem, hogy na ki a király?

Loarea 2008.06.24. 11:41:36

"Az ajtókról valóban hiányoztak a kilincsek, melyeket illetéktelenek tulajdonítottak el, ezeket 2008. 06. 12-én pótoltuk."
tettek is valamit, pótolták a kilincskeket, nem sok, de valami....
persze gondolom azóta az illetéktelenek megint ellopták... áramot bele!

2008.06.24. 11:43:23

Legalább valami kárpótlást, vígaszdíjat felajánlhattak volna. Mondjuk egy kilincset, vagy valami.
Személyi következmény nem volt??

nyomasek_bobo · http://sopron.e-cafe.hu 2008.06.24. 11:44:13

Van otthon pár darab zsírúj kilincsem, amiről elfeledkeztem anno felújításkor. Bármely volántársaságnak szívesen felajánlom. Igaz alu, tehát bizonyos környéken nem ajánlott..

puffancs 2008.06.24. 11:51:01

a wc-s neni jo otlet!
takarit es vigyaz a dolgokra. a takaritast meg felugyeli az egyik diszpecser, minden oraban rakukkanthat...

Szil-Ka 2008.06.24. 11:54:41

ezt a kilincslopást sose értettem, kinek és miért jó. Otthon nincs elég kilincse? Itt az egyetemen is, ha diákbuli van, reggelre eltünnek a kilincsek a wc-ről, innen-onnan, még a tükröt is el szokták vinni a liftből...
Ilyenek (is) járnak manapság felsőoktatási intézményekbe...

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2008.06.24. 11:58:28

Nem értitek az egészet.

Illetéktelenül az tulajdonít el kilincset, akinek van kilincse,
illetékesen meg az, akinek épp nincs. A levélből kitűnik, hogy a június 12-e körül a Vértes Volán tulajdonított el párat teljesen illetékes módon, hogy azzal pótolják a vécéből hiányzó darabokat.
(Hogy honnan, azt egyelőre nem tudjuk, de egy jövőbeli posztból előbb-utóbb ez is ki fog majd derülni.)


Amúgy a levél egy sablonszöveg, amely az alábbi részben csúcsosodik ki:
"természetesen társaságunk levonta a szükséges következtetéseket."
Nesze semmi, fogd meg jól.

A kommunikációjuk persze fényévekkel jobb a békávénál, ez tény.

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2008.06.24. 12:02:28

A BTK 151568 par (2) szerint illetékes eltulajdonítónak minősül a gyüjtő is, aki szenvedélyét orvosi papírokkal vagy a Kilincsgyüjtő Klub tagsági igazolványával igazolni tudja.

Tufaállat · http://www.vadulas.blogspot.com 2008.06.24. 12:03:54

Nagy taps Hitch elvtársnak a korrekt eljárásért!
De követelem, hogy a néni és a megmentő életük végéig ingyen szarhassanak a Vértes volánnál, Balázs kapja meg az Arany Budikilincs díjat!!!

Hogy volt?!

Tufaállat · http://www.vadulas.blogspot.com 2008.06.24. 12:04:57

Nelson Mandula
BKVnak van kommunikációja? :D

parenyicza (törölt) 2008.06.24. 12:09:42

Eszembe jutottak ennél cizelláltabb dolgok is, de végeredményben erre jutottam. :) Szóval, legyenek szívesek...

verm 2008.06.24. 12:09:57

Honnan vonták le a következtetés? És az onnan nem fog hiányozni? Nem lesz post "Illetékesen eltünt következtetés miatt szorult az ajtóberugó Volán dolgozó" cimmel?

dosszié 2008.06.24. 12:32:36

A kilincs monnyon le!

antika890 2008.06.24. 12:36:00

Ejj, hogy nektek semmi se jó! Ha beismerik, miért ismerik be...ha nem ismerik be, miért nem ismerik be? Kutyakeksz való nektek, tirpákok.

dosszié 2008.06.24. 12:44:15

antika - Mi az a kutyakex?

webshark 2008.06.24. 13:06:36

"Nem tudom mi a problémátok a válasszal, én rögtön Hitch hívő lettem, ez korunknak egy nem várt pozitív reagálása volt 1 problémára. Mikor én a Vasi Volánnál reklamáltam, hogy feleségemet nem vette fel a busz a megállóban, még "integetett"
is a sofőr, éppen hogy csak le nem b&tak, mit kötekedek velük. Igenis így kellene lépni mindenhol, úgy látszik hiányzik nektek, hogy nem hajtottak el a picsbe."


Vasi volánnál bunkó/rabló sofőrök dolgoznak.
Rendszeresen a hosszabbik útvonalon lévő magasabb tarifákat nyomják , hogy több legyen a bevétel, az utas megkárosításával.

avogadro00 2008.06.24. 13:11:35

nesze neked megint semmi, fogd meg jól: ezt az emailt megérni kb 10 perc (max), gondolom más nem is történt.

FaBRiK 2008.06.24. 13:25:48

Nahát, hogy itt mennyi hülye van. Nem is tart itt az ország!

frocli 2008.06.24. 13:29:09

Namármostakkor: a píáros főnök levele tulajdonképpen korrekt, - nézzünk magunkba, ha ezt kapnánk feladatul, ennél sokkal különb mentegetőzést nem nagyon tudnánk írni.
De! A következtetésre, amit levontak, nagyon kíváncsi lennék, s ha a következtetésekből valamilyen intézkedések is generálódnának, még szebb lenne az élet!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2008.06.24. 13:50:39

Ejj, ezt a kilincs dolgot a Pannyony Vohány már megoldotta. Volt egy időszaka a pécsi parasztelosztónak, amikor se zár, se kilincs nem volt az ajtón, kvázi lengőajtóként üzemelt. Oda nem ragadt be senkki, és a budi szellőztetése is meg volt oldva. Kellett is, mert takarítást nemtom mikor láthatott. Persze pénzt azt szedtek érte... menni 50-est ott hagytam, hogy szarjanak kilincseket...

ColT · http://kilatas.great-site.net 2008.06.24. 13:52:12

@frocli : Következtetés :
-Ha úja budi, lelopják a kilincset és összeszarják
-Akkor minek a kilincs?
-Minek felújítani

Na, ezért tartanak ott a buszpu.-s budik ahol :/

Büdösgyökér 2008.06.24. 14:03:58

Cigiző · cigi.blog.hu/ 2008.06.24. 01:13:08

"Mint kommunikációs igazgató tette a dolgát - középszar válasz volt, sablon. Ha érdekelné őket a "szolgáltatás", akkor normálisan nézne ki a slozi."[...]

Ha érdekelné az embereket - úgy általában -, hogy milyen a klotyó, nem basznák szét.

Kirohadt volna tőből mindkét kezed, ha elismered a próbálkozást?
Csak kérdezem, nem kötekedek.

Carnivora (törölt) 2008.06.24. 14:07:24

Elég baj az, hogy ez megy csodaszámban ... éppen fordítva kellene működnie a dolgoknak.

Carnivora (törölt) 2008.06.24. 14:08:35

Cigiző · cigi.blog.hu/ 2008.06.24. 01:13:08

Nem tehet róla a volán, hogy vannak olyan kultúremberek, mint te akik beszarnak mindenhova meg tönkretesznek mindent ...

Önjáró Talajgyalu 2008.06.24. 15:02:00

Errol az egesz nyilvanos WC temarol: aki jart mar nemet autopalyan, az biztos talalkozott a Sanifair nevu kepzodmennyel. ... Azt miert nem lehet lemasolni idehaza? Pedig azert az autopalyak mellett tenyleg ezer nacio (beleertve a sopredekuket is) forog, szoval nem kell a kampo, hogy nem lehet megoldani...

Nemigaz, hogy nincsen senkiben ennyi uzleti erzek. Pedig az urites legalabb akkora biznisz, mint az etkeztetes. Szarbol varat, erted. :)

Szanaszét Szolizott Szilikonos Szőke 2008.06.24. 16:58:04

Legalább annyi foganatja volt, hogy a kilincset visszarakták és más már nem jár így... ennyi. A néniek pechje volt. Sajnálom szeginyt.

Mylady 2008.06.24. 19:34:57

Én csak azt nem értem, minek a nyilvános wc ajtajára kilincs?

Már jónéhány helyen (pl. bevásárlóközpontban) úgy működik a dolog, hogy nem tesznek kilincset az ajtóra. Van egy gomb, amit meg lehet fogni, amivel be lehet húzni az ajtót + van egy zár (akár rigli is lehet).
Ott képtelenség beszorulni, akár a gombot viszik el, akár a zárat teszik tönkre, olyan nincs, hogy bemész és nem tudod belülről kinyitni.

Vagy rosszul gondolom?

vicsigabi · http://vicsigabi.blog.hu 2008.06.25. 17:28:23

vajon mit kellett volna írni, hogy ne legyen fikázás?

Rajmond 2008.06.25. 19:17:38

Végre egy "hepiend" de a sok büdös parasztnak semmi se jó!!!!!4

Orizatriznyák 2008.07.03. 11:19:19

puffancs 2008.06.24. 11:51:01
vagy minden órában rákakkanthat :)
süti beállítások módosítása