Tékozló Homár

Életveszélyes kábeleket árul az OBI, a Baumax és a Metro (frissítve)

2008.07.08. 11:20 | szily | 114 komment

Megdöbbentő élménye volt Kelemen Andrásnak, pedig igencsak triviálisan indult a vásárlás: kábelt akart venni a fűnyírójához. Tett egy kört, és közben kiderült, ami még a sokat látott Homárt is elképesztette, nevezetesen, hogy ma Magyarországon az olcsó szakáruházak többsége olyan kábelt ad a gyanútlan vevőknek a fűnyírójukhoz, amit kifejezetten tilos kertben használni. Gondolom mert megüthetoi az embert az áram, ha a zsinór nedves lesz. Hiába szerepel a termékek csomagolásán a kültéri használatot tiltó piktogram, az eladók is ezt ajánlják a vevőknek. Kétségtelen, hogy igen fura dolog 30 meg 50 méteres kábeleket gyártani beltéri használatra, de a jelzés ettől még egyértelmű. Az ijesztő ügyben Kelemen a fogyasztóvédelmi hatósághoz fordult, a későbbi eseményekről beszámolunk, addig legalább a Homár-olvasók ne vágassák agyon magukat ebben a monszunidőszakban. Feljelentő levél alant.


Tönkrement a kertben használatos elektromos fűnyíróm kábele, újat kellett vásárolnom.


Először a Budaörs-i OBI áruházba mentem, ahol a fűnyírók mellé különböző méretű narancssárga kábelek voltak kitéve, egyértelmű volt, hogy azokhoz árulják. Amikor az egyiket a kezembe vettem akkor láttam, hogy a rajta lévő piktogram szerint ez elektromos habverőhöz, csak ház belsejében használható, a kert piros kereszttel volt áthúzva. Megkérdeztem egy eladót, aki azt mondta, hogy „Jé, mit jelenthet ez?” Közölte, hogy mindenki ezt viszi a fűnyírókhoz, mást nem is árulnak. A kerti részlegről átmentem az elektromos részlegre, ugyanezen kábeleket találtam, más jelzésű 20-30 méteres hosszabbítókat nem találtam.


Ezután átmentem a BAUHAUS Baumax áruházba hátha nagyobb a választék. Ugyanezen kábelek voltak ugyanezen jelzéssel, de csak 40-50 méteresek. Odavittem egyet a vevőszolgálathoz, hogy ez használható-e kültéren?, - hiszen egyértelmű, hogy a piktogram egy áthúzott kertet és egy habverőt mutat. Az eladók azt közölték, hogy valóban félreérthetők a jelek, de ki olyan bolond, aki egy habverőhöz 40-50 méteres hosszabbítót használna. Egyetértve ezzel azt kérdeztem, hogy akkor mit jelenthetnek a jelek, azt mondták talán azt, hogy a kábelt az ember ne hagyja kinn a kertben. Közölték Ők is, hogy mindenki ezt a kábelt viszi a fűnyírókhoz, másféle – dob nélküli – hosszabbítót ők nem árulnak, csak ezt.


Nem adtam fel, elmentem a budaörsi Metró áruházba, ahol ugyanazon kábeleket találtam, ott akciós volt a 20 és 30 méteres narancssárga kábel, ezeket megvettem, ha már kockázatot vállalok, legalább ne legyen drága.


Mellékelem a 30 méteres kábelen található jelrendszert, amiből én – miután a fák és a gyep piros kereszttel van áthúzva – csak arra tudok következtetni, hogy ezen kábel kültéri használata tilos. Az elektromos habverőből – ami az egyik képen van – szintén beltéri használatra következtetek, nem is beszélve a ház belsejébe mutató nyílról. Elég valószínűtlen persze, hogy valaki a konyhában 30-50 méteres hosszabbítóval használja a habverőgépét, de akkor miért van a képen egy elektromos habverő, miért nem egy fűnyíró? Ezt a rejvényt én nem tudom megfejteni, de remélem egyetértenek azzal, hogy ezzel a jelzéssel valami nincs rendben és nem azért van a terméken, hogy az emberek rejtvényt fejtsenek a kábelen. Ha ezek a kábelek veszélyesek kültéri használat esetén, akkor miért csak ezeket árulják? Ha nem veszélyesek, akkor miért jeleznek tilos kerti használatot? Vagy a jelzéseket ne vegyük komolyan – ezt sugallják az árusítók – azok csak arra valók, hogy akik ezt piacra bocsátják kizárják a felelősségüket? Kérdezem Önöktől, hogy nyugodtan használhatom én és mindenki más – hiszen a kereskedelemben ezt árulják mindenütt – ezt a hosszabbítót fűnyírásra ? - habverőhöz biztosan nem fogom használni. Válaszukat előre is köszönöm.


Tisztelettel: ……………………………………….

Dr. Kelemen András

update 07/09 10:30: Kaptunk egy levelet a Bauhaustól, miszerint vélhetőleg a másik B-betűs áruházzal keverték őket, mert ilyen hosszabbítót nem forgalmaznak:

Sajnálattal tapasztaltuk, hogy cégünk a mai napon ismételten megjelent az Önök oldalán. A leírtakat megvizsgáltuk, és ezúton tájékoztatjuk Önöket, hogy a cikkben említett termékeket szakáruházaink nem forgalmazzák és soha nem is forgalmazták.

Természetesen kültéri hosszabbítókat a BAUHAUS is forgalmaz, kizárólag funkcióját betölteni képes, kifogástalan minőségben, nem csak kültérre, hanem akár ipari használatra is többféle típusban. Ebből adódóan gyanítjuk, hogy a levélíró szakáruházunk nevét összekeverte egy a hazai piacon régóta tevékenykedő barkácslánccal.

Üdvözlettel:

M. Zsuzsanna
Marketingvezető / Marketingleiterin

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

sztészi 2008.07.08. 11:46:45

Az nem kert!! Dombon nem bír felmenni benne az áram:D:D

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2008.07.08. 11:48:05

Mi a gond? Figyelmeztetnek, hogy ha kirándulni mész, ne használj habverőt. Szerintem korrekt.
Különös tekintettel arra, hogy a kólás kuglófot még otthon (benn a házban) kell elkészíteni.

staropramen 2008.07.08. 11:49:56

a ráckevei strandon ilyen hosszabbítóval akarták üzemeltetni a betonkeverőt,de egy idő után már senki nem jelentkezett gépkezelőnek.

Boo 2008.07.08. 11:53:03

Kábel és robotgép mentes, benzines fűnyíró jóárasítva (occsón) eladó. XDDD

staropramen 2008.07.08. 11:53:58

NDK fűnyíró,levehető ajtajú?

BKV figyelő.hu · http://bkvfigyelo.hu 2008.07.08. 11:57:42

Aszittem Kelemen Anna:D

Amúgy már engem is "ütheto" meg áram:)

Bogoj · http://bogoj.blog.hu/ 2008.07.08. 12:02:16

a kép egyértelműen nem kertre utal, hisz fák vannak rajta, nem virágok.
a jelentése mindössze annyi, hogy erdőben ne tekerd a vezetéket a fákra, mert erdőtüzet okozhatsz.
mellesleg ezt a kábelt én sem használnám szabadban, viszont bárkinek jó szívvel ajánlanám, ha az eladásából nekem bevételem lenne...

Én lennék terrorista! 2008.07.08. 12:05:44

1. Multitól soha semmit.
2. Kínából, kínaitól soha semmit.
3. Cipőt a cipőboltból, kábelt villanyszerelési szaküzletből.

Most tényleg, belegondoltatok? Nyersz 20 Ft-ot, idegent támogatsz vele, gyermekrabszolga-munkát támogatsz vele, és agyonvág az áram. Legyetek már egy kicsit okosabb fogyasztók!

valuka · http://www.borkem.hu 2008.07.08. 12:14:54

A piktogram szerint a kábellel nem lehet fát vágni a lejtőn. Mert unalmas.

Balogh Ádám Software 2008.07.08. 12:16:36

Benzines fűnyíró? A kertben is legyen olyan büdös, mint a belvárosban? Na nem, akkor inkább csak szárazon nyírok füvet.

Gadget 2008.07.08. 12:19:18

Nem hozzáértőként, szerintem baj van azzal az adattáblával.
Ha ez a kábel 1nmm-es akkor a szabvány szerint nemigen lehet rajta tartósan 10A-nál (2,3 KW)többet csorgatni, mert megmelegszik, majd a belső szigetelés elolvad és kész a baj.
Na itten pedig 16A van ráírva.
Kinában lazábbak a szabályok, ha már itt árulják legalább a magyar előírásokat figyelembe vehetnék.
Egyébként meg kültéri használatra 3*1,5 nmm gumikábel megfelelő vízvédett villásdugóval és aljzattal.
Veszel vagy csinálsz egy ilyet, ha nem darálod le a fűnyíróval akkor örök darab. Kb 3szor annyiba kerül, de sokkal tovább bírja.
Gondolkozz.

Lutzy Fery (törölt) 2008.07.08. 12:24:51

Csakis az lehet, hogy rossz sorrendben olvastad a képregényt. A mese arról szól, hogy aki habverővel kezeli a kertjét sok szemtanú előtt, azt elviszik a (narancs)sárga házba, oszlopnak...

BlueBunny · http://bluebunny.freeblog.hu 2008.07.08. 12:26:14

"Kétségtelen, hogy igen fura dolog 30 meg 50 méteres kábeleket gyártani beltéri használatra"

Annak biztosan fura, aki életében nem vett még a kezébe fúrógépet.

Házon belül is lehet szükség 30-50 méteres kábelekre, minthogy ugye ezeket pont arra készítették. Én a lépcsőházban barkácsoltam egy olyannal, a lakásból hoztam ki az áramot.

miskagyerek 2008.07.08. 12:26:59

Lakásban biztonsággal nyírhatsz füvet e hosszabbítóval. Belegabalyodsz, mint majom a hózentrógerbe, összekaszabolod azt a hosszabbítót, de szárazon pusztulsz el, a keselyűk sem férnek hozzád.
nem jó a levél

Gadget 2008.07.08. 12:31:55

Boo:
Ilyet akarok én is!!! Az a piros nagyon tetszik. :)

Secnir 2008.07.08. 12:54:24

beszarás
elmegyek a villanyászbótba, veszek 50m háromeres 2.5-ös kábelt, veszek egy 4-es szerelhető elosztót meg egy dugót.
hazamegyek és 10 perc múlva -tádááám- kész a szép új hosszabító-elosztó
looser uuser

MJoe 2008.07.08. 12:58:03

A magyar előírások szerint egyértelmű, hogy ez a típusú kábel beltéri. És max 10A-ra jó.
Amúgy nem minden kinai xar.
Ja és villanyszerelési boltok is tele vannak kinai cuccokkal.
Ha körülnézek a környezetemben 10-ből nyolc termék onnan van. Ha EU-s egyértelmű azt veszem, de sokszor nincs alternatíva.

csiri bá 2008.07.08. 12:58:30

Elektromos fűnyírő? Benzines fűnyíró?
Fenéket.
Kasza meg sarló... akinek kertre telik, annak nem árt egy kis egészséges testmozgás a friss levegőn.
:O)))
Nem fogyaszt se benzint, se áramot, csak a júzert. :O))

ambbay 2008.07.08. 13:00:46

Ezeket a piktogramokat be kéne linkelni a szóvicc blogba is, ott tuti lesz rá megfejtés.

csiri bá 2008.07.08. 13:03:03

Lejtős dombon ne használj habverőt, mert begurulsz a házba...

Manyizga (törölt) 2008.07.08. 13:03:52

Elektromos fűnyíró... azért jó, mert minimum két ember kell normális használatához. Már 15 éve benzineset használok. A fene se szórakozik a bokrok/fák/minden lehetséges helyre beakadó kábellel. Egyszer odafelé szívsz, egyszer visszafelé, már ha nem akarod elvágni. A benzines sokkal nagyobb szabadságot ad.

Ha lenne akkumulátoros az is jó lenne. :)

jesszumpepi (törölt) 2008.07.08. 13:04:38

Igen ám!De a kaszálásnak megvan a maga technikája.Nagyapám még tudta.Az apám még most is tudja.Sarlózni is szokott.

szkaccsotjeggel 2008.07.08. 13:07:35

Dr. (kőműves)Kelemen András: Nincs pénzed kertészre? Vagy ha csak szmplán faszari vagy, akkormeg nemkell értetlenkedni. azzal a sárga hosszabitoval nyugodtan lehet füvet nyirni. Az meg hogy vizes füvet nem nyirunk elektromos fünyiroval, mert megbasz az áram, egyértelmü. nemhiszem hogy pont neked kelle elmagyarázni. (márha téLLeg dr vagy.)

én ezért nyiratom a füvet a szomszéddal. (2sörért ledurja az egész udvart)

Montezuma 2008.07.08. 13:08:43

Az ábrák jelentése:

Ne a domboldalon nyírd a füvet, hanem bent a házban amíg muter túráztatja a habverőt.
Valamint hajóvonták találkozása tilos!
(4-ik ábra)

zskerner 2008.07.08. 13:12:32

Ha emlékem nem csal, pont a Bauhausban láttam nemrég gumikábeles hosszabbítót (is) kitéve a fűnyírók közelében, persze legalább háromszoros áron. Ettől függetlenül én is narancssárga hosszabbítót használok fűnyíráshoz. (A mai fűnyíróknak nincs, vagy csak nagyon rövid saját kábelük van, így a csatlakozó semmiesetre sem kerül a földre.)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.07.08. 13:19:16

nalam egy mexikoi nyirja a fuvet

verzió 2008.07.08. 13:41:09

Többen nyírunk füvet, mint négy éve!

kucika 2008.07.08. 13:46:46

Sziasztok.

A szóban forgó vezeték (H05VV-F 3G 1mm2)
típusa: műanyag tömlővezeték
magyarázata:
H:harmonizalt (szabvanyos jelölés)
05: névleges feszültség: 300/500V
V: PVC szigetelés
V: PVC köpeny
F: hajlékony vezető
3G: 3 ér
1 mm2: keresztmetszet

Háztartásokban, konyhákban, hivatalokban, nedves helységekben;
Alkalmazható:
háztartási készülékekhez, közepes
mechanikai igénybevételre (pl. mosógépekhez, centrifugákhoz és hûtõgépekhez)

Ergo nem kifejezetten kültérre használatos vezetékről van szó. Egy villanyszerelési boltban szerintem jobban jársz, mint a fenti boltokban.
Üdv: kuci

Az Agg 2008.07.08. 13:52:01

halk vélemény: elektromos szakáruházak bármelyikébe tessék besétálni, a megfelelő hosszúságú és szabvány szerinti érintésvédelmi osztálynak megfelelő (ebben az esetben gyanítom, hogy IP65 besorolás kell)hosszabbítót tessék megvenni. fizetéskor ne tessen csodálkozni az áron! de legalább, ha nem sérül meg a vezeték, biztosan nem fog rázni...

labi 2008.07.08. 13:55:25

"Kétségtelen, hogy igen fura dolog 30 meg 50 méteres kábeleket gyártani beltéri használatra"

Miért, csak én lennék az egyetlen, akinek nincs konektor a padlásán? :)

ZéPé 2008.07.08. 13:56:37

Csak nyugi! Én már 5 éve használom ugyanezen tipusú hosszabbítómat és még élek. Ráadásul ha elered az eső akkor sem szoktam abbahagyni. Bár lehet, hogy a fentiek ismeretében......

Chrom 2008.07.08. 14:06:41

Kedves Dr. Kelemen András.

Gondolom nem műszaki doktor. A fenti piktogramokat figyelembe véve kiderül, hogy észlelte a kábelek beltérben való használhatóságát. Ha ennek ellenére megvette, akkor megérdemli. Ezek után lehetőleg ne használja a dr. jelzőt és ne rohangáljon a Fogyasztóvédelemhez. Nagyon bízom benne, hogy nem fog a saját hülyesége miatt áramütést kapni.

Amúgy a 30-50 méteres beltéri kábelen pedig ne csodálkozzon, nekem a habverő annál rövidebbről el sem indul....

A Harmadik Oldal 2008.07.08. 14:08:23

ennek a kábelnek egészen véletlenül a kezemben volt a gyártó kezelési utasitása,ami a kerminek kellett,abban le volt irva,hogy a hosszabbitó cseppmente,de kültéri világításhoz(huzamosabb ideig) nem használható,mivel a szigetelés olyan,a teszkószatyrokhoz hasonló,lebomló anyagból van,ami ezt a használati módot kizárja

használd nyugodtan,nem fog agyoncsapni az áram,csak ne hagyd az udvaron hónapokig

Chrom 2008.07.08. 14:10:04

Jelzem, amúgy az utóbbi idők legbulvárosabb, legblikkesebb címét sikerült a postnak találni. Én updatelném azzal, hogy akkor életveszélyes, ha hozzá nem értő emberek, nem megfelelő helyen, nem megfelelő körülmények között, nem a funkciónak megfelelően használják. Szóval maga a cím alapból nem igaz.

Egyébként szerintem a piktogramok alatt lévő Hu után található szám egy 80-as zöldszám és azt kell felhívni, ha esőben szikrázik és ráz a beltéri kábel...közvetlenül a kábelről hívható szerintem...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.07.08. 14:10:58

mongyuk asse ertem minek habot verni

Boo 2008.07.08. 14:14:18

Megfejtettem;
Habverőt vidd be a házba, és ne használd erdőben, mert elföldelnek.

euAgWzgmmtq7K 2008.07.08. 14:20:03

vesztes vagy, vegyél bármilyen vilamossági boltban 50 méter kábelt, és két lengő csatit, esőbe meg ne használd. ennyi.

groovejet 2008.07.08. 14:29:21

Ezeket a narancssárga szarokat nem vesszük meg 2000-ért a teszkóból, mert bármelyik villamossági boltban kapsz 30 méteres erős, gumi borítású hosszabbítókábelt 5000Ft-ért, és talán nem basz agyon az áram. De amíg igény van a szarra, addig kapható is.

Troppauer Hümér 2008.07.08. 14:29:54

A képek jelentése:
Ez a termék alkalmas:
1: Habverő eregetésre
2: narancssárga házhoz, a hegyesebbik végét hozzáb@szni
3: domboldalon álló fát célozni (belenézel a két lyukon, és ha látod a piros ikszet, akkor jó)
4: fejjel lefelé álló fenyőfát körbekeríteni.

Kopi3.14 2008.07.08. 14:32:02

ha funyiras a birkara szavazok. Orok darab, es a munkajabol nyeri az energiat. Pepetuum mobile. :DD

KevOmatic 2008.07.08. 14:37:28

Nekem mult heten elfustolt a sarga, kerti party, grillezes, de sult hus illat helyett, olvadt muanyag szag. Pedig csak egy keves viz ment ra elozo este.

Hoz_Hun 2008.07.08. 14:46:50

Használj kaszát. Nem kell hozzá 20-30m kábel, nem fogyaszt áramot sem benzint, esőben is használható, jobban megdolgoztatja az izmaid és jól jön halloween-kor a jelmezhez. Esetenként tömegoszlatásra is használható. Ráadásul a kiegészítőként hozzá vásárolható sarló is örök darab.

Hoz_Hun 2008.07.08. 14:53:02

Amúgy a képek azt jelentik, hogy a habverőt a házon kívül lehet használni de vissza kel vinni, azonban erdős, füves részen tilos használni. A kábelről nem tudok semmit az nincs rajta a piktogrammokon.

Porchmonkey 2008.07.08. 14:56:01

Kábelhasználat közben:
- repülő habverőket érzékelhet
- könnyen benyilazhatnak a házába
- tilos fákat ültetni a domboldalra
- fejreállhat a súlyzója

pina_csaba · http://octagon.blog.hu/ 2008.07.08. 15:02:50

Szerintem meg ne legyél nyúl, vedd meg azt a qrva kábelt. Ahogy a lekrám mondja, úgy élj, hogy ha lepereg életed filmje, érdemes legyen végignézni.
Hogy fogod így végignézni, ha már egy szaros kábelen is dilemázol? :)
Live young, die fast!

dark future · http://www.andocsek.hu 2008.07.08. 15:03:11

Ez olyan, mint a fültisztító pálca, ami csak külsőleg használható, a felírat szerint tilos bedugni a fülbe...

Ha én hosszabbítót gyártanék, bizonyára szintén rátenném a piktogramot, hogy utána ne perelhessenek. Sok a hülye, egyszerűbb tiltani a kültéri használatot, mint részletesen elmagyarázni, hogy ne hagyd megázni, ne told rá a fűnyírót, ne vágd el a sövényvágóval, figyelj a szigetelés éppségére stb.

Reggie 2008.07.08. 15:16:50

Habverot minek hosszabbitanik mondjuk 30 meterrel? Vagy az lesz az uj divat h habverovel jarnak habpartyra?

Hoz_Hun 2008.07.08. 15:22:59

Tényleg, azt tudja valaki hogy pl a mikrohullámú sütőn rajta van-e az a piktogram, hogy macskát betenni szárítani tilos? Mitha lett volna amcsiknál egy ilyesmi per...

...szóval ugyse lehet felkészülni mindenre az emberi hülyeség határtalan.

pina_csaba · http://octagon.blog.hu/ 2008.07.08. 15:33:23

"Tényleg, azt tudja valaki hogy pl a mikrohullámú sütőn rajta van-e az a piktogram, hogy macskát betenni szárítani tilos?"

Szvsz ez csak városi legenda, ennyire még az amerikaiak sem hülyék.

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2008.07.08. 15:37:24

gyakorló házitündér lévén mondhatom, hogy a legtöbb háztartási gépem használati utasításában, vagy valahol a dobozán mindig rajta volt, eszembe ne jusson hosszabbítóval csatlakoztatni a dugaljba, mert az nagyon veszélyes (?)

most elgondolkodtam, hogy ha ez így lenne igaz, mi a fenének gyártanak hosszabbítót habverőhöz?

pit001 2008.07.08. 15:39:13

Nem azt jelenti a jelölés, hogy nem nyírhatsz füvet ezzel a kábellel a kertben hanem azt, hogy nem hagyhatod kint az év 365 napján állandóan mert nem bírja a szigetelés az UV sugárzást és a hőmérséklet ingadozást. Megjegyezem ez igaz a jó minőségű, több ezer forintos hosszabbítókra is.

moTmeN 2008.07.08. 15:44:37

engem meg nem vagott agyon, pedig ilyenjeim vannak a kertben, esoben is kinn aznak, plusz a csatlakozos vege is szet van ragva (igen, kutya ragta szet), hevenyeszetten van csak osszebogozva...

:)

gipsz jakab 2008.07.08. 16:01:50

"Annak biztosan fura, aki életében nem vett még a kezébe fúrógépet."

bakker fúrtam már néhány lyukat, igaz, h a gépemhez gyárilag 5 m-es kábel van (ja nem tesó gazdaságos fúrógép :) ), és amikor még nem volt minden szobában működő konnektor, akkor kellett a hosszabbító, de a 20 m bőven elég volt.

na persze akinek ekkora kib@szott nagy háza van.... :)

a másik:
ki az a hülye aki esőben füvet nyír???
még benzinessel se (kaszával, sarlóval pláne nem).
hát vizes leszek :)

a legjobb megoldás:
lebetonozni az egész kertet és befesteni zöldre.
soha nem kell nyírni :)

Cynykus 2008.07.08. 16:16:30

A piktogrammok szerint a kábel a habverőgép a kertből ház ablakán keresztül való behúzására (emelet esetén felrántására) való, természetesen csak akkor, ha a karácsonyfa már eldőlt és le meg körbe van hugyozva!
(ez az utolsó piktogram, egyben az abszolút feltétel!)

gipsz jakab 2008.07.08. 16:24:27

még egy jó 5let:

IPX9-es hosszabítót kell venni és akkor még a medencében (ugye akinek akkora háza van, h kell az 50 m-es beltéri hosszabbító, annak minimum füvesített medencéje van) is nyírhatsz füvet (www.incase.hu/index.php/Mobil-adatgyujto-valasztas/IP-vedettseg.html), miközben gőzborotvával tisztítod (www.kvalix.hu/segedletek/vedettseg.html).

gipsz jakab 2008.07.08. 16:28:17

bocsi a dr.-ok kedvéért:
az első oldalon csak 8-ig van, de ott írják részletesen, h 1 m-nél mélyebben a víz alatt is használható és a magasabb védettségi fokozat teljesülése esetén, az alacsonyabbat illik teljesíteni :)

jesszumpepi (törölt) 2008.07.08. 16:28:26

Miért kéne egy doktornak mindenhez értenie?He?

egy_ember 2008.07.08. 16:35:53

Az áthúzott domboldalas piktogram félretájékoztat, ugyanis magától lehet, hogy nem megy fel az áram a dombon, de ha lent túlnyomást biztosítunk, akkor nincs gond, ez a közlekedő elektronok elve....

gipsz jakab 2008.07.08. 16:38:38

mivel feltételeztem, h nem értenek hozzá ezért írtam le.
így nem kell továbbra se érteniük hozzá, elég csak mindíg idejönni és elolvasni.

Triznyai Döme (törölt) 2008.07.08. 16:38:58

Tant de bruit pour une omlette...

Sikeres ember a 10 m2-es előkertet is ilyennel nyírja:
www.alibaba.com/product-tp/12256532/KUBOTA_RC54_G20_LAWN_MOVER.html

ColT · http://kilatasgaleria.blog.hu/ 2008.07.08. 17:18:06

Esetleg egyből John Deere-el. Aki úgy igazán sikeres.
Nagy verda tudod, benne a nagy zene.

Balage76 2008.07.08. 17:18:28

Nekem olyan benzines fűnyírom van, hogy szomszédot is leveszi a lábáról! Előtte villanyos volt, csak sportosan rövidre vágtam a zsinórját.
Egyébként sikeres embernek bérkertész nyírja a füvét, nemsikeresnek ugyanott dugja is a feleségét...

Artie 2008.07.08. 17:20:06

Van akkumulátoros fűnyíró...

scs 2008.07.08. 17:33:53

ha habverés közben megtámadnak egy fehér nyíllal, ne menekülj az erdőbe, hanem hugyozdd a gyepre ezt a jelet.

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2008.07.08. 17:37:53

A bio megoldáshoz (birka legeli le a füvet) szeretném hozzátenni, hogy esőben is működik, nem balesetveszélyes, és már az ősmagyarok is használták, szóval abszolút kiforrott technika.

Vajon a birka levágja a víz alatt is a füvet? Esetleg a bárányfelhő trimmeli a fákat, bokrokat?

deecsee (törölt) 2008.07.08. 17:40:05

A fűnyíró és egyéb kerti gépek sokkal veszélyesebb eszközök mint a fenti "sárga" kábel.
Ja, és a használati utasításukat sem ártana elolvasni, betartani meg pláne.

Sövénynyíróval is vágtam már el ilyen kábelt, semmi probléma. (a drágát is ugyanúgy viszi mint az olcsót)
A lényeg, hogy megfelelő érintésvédelemmel ellátott dugaszolóaljzatba legyen bedugva.
Egy áramvédő-kapcsoló sokkal olcsóbb mint egy temetés!

jesszumpepi (törölt) 2008.07.08. 18:10:13

A temetés olyan drága,hogy inkább meg se halunk...

68nyara 2008.07.08. 18:12:59

Az urban legendnek titulált mikrósra reagálva: Valahol még megvan az az ámerikából hozott mikróhoz adott használati utasítás, amiben volt egy olyan mondat,hogy élő állatot tilos belerakni. Persze, érdekesebb lett volna, ha nem élőt sem lehet...:-) Persze Deltánál adott kés is aranyos volt az ez az éle felirattal...

mthrfckr 2008.07.08. 18:32:56

De mi van bazze, ha egyszerűen csak szar piktogramokat csomagoltak hozzá? Forgalmazó nyilatkozott már?

Triznyai Döme (törölt) 2008.07.08. 18:35:07

Balage!
"...Egyébként sikeres embernek bérkertész nyírja a füvét..."
Látom te sem vagy IGAZÁN sikeres...
NEKEM pl. a kertész (brigád) kizárólag az uncsi, nyűglődős, eldugott zugokban nyírja a füvet. No meg a 29 hektár ősgyepnek azt a pár négyzetméterét ami kimarad a versenyre (Lawnmover Racing) való felkészülés során.

Leeroy of SMV Design 2008.07.08. 18:35:56

Ezt azért árulják így, és csak ezt, mert ha tönkremegy (és nem csap agyon az áram történetesen), újra menj vissza ugyanilyet venni. (Fogyasztói társadalom, all Made in China) Ajánlom egyébként a méterre kapható, rendes ipari gumírozott kábelt, szerelhető dugókkal. Igaz, hogy nem 1.000 ft lesz, de ennyit megér a hosszú élettartam (mind a usernél, mind a kábel esetében), nemde?

Leeroy of SMV Design 2008.07.08. 18:40:49

Hja, már más is leírta ezt. Ennyi ember csak nem szól ökörséget. :)

Gumidomino 2008.07.08. 18:55:38

ez egy olyan hosszabbító amivel lehet röptetni kisebb tárgyakat, mondjuk egy habverőt, akár be a házba is.
de erdőbe ne, mert belegabalyodik a fákba és akkor egy hülye kínai logikai játékot kell végigvinni, hogy kiszabadítsd.

Gumidomino 2008.07.08. 18:56:43

az rá van írva hogy ne tekerd a nyakad köré?

jesszumpepi (törölt) 2008.07.08. 20:04:04

Miért ne?He ez tetszik neki!

RAMBO · http://szolo.blog.hu 2008.07.08. 20:22:57

Ez a piktogramm nem ezt jelenti, hanem hog motoros fákat nem lehet üzemeltetni róla.

Ábelesz-kobelesz 2008.07.08. 20:30:54

A kábelt bátran használhatod fűnyírohoz, a jelzés (szerintem) a hosszantartó kültéri használatot tiltja. Ez érthető is, hiszen a kültéri kábeleket speciális, időjárás álló szigeteléssel látják el. Persze esőben más a helyzet. A dugvilla és a konnektor kifejezetten beltéri, száraz helyiségben történő felhasználásra lett tervezve. Nem is beszélve a mechanikai sérülés veszélyeiről, aminek ugye kültéren sokkal inkább ki van téve a kábel.

Ami a lényeg: Tartósan soha ne hagyd kint, mert az tényleg ronthatja a szigetelés minőségét, egyébként semmi gondod nem lesz vele.

Vallalkozas Hatraltatasi Iroda 2008.07.08. 21:20:39

Kertes házba fi relé kéne...
köv. téma?

GatyaPityu 2008.07.08. 22:25:38

Nahát, hogy egyeseknek milyen sziporkázú humora van - már ami a piktogrammok magyarázatát illeti. :-)

Egyébként szerintem az udvaron simán lehet használni az ilyet fűnyírógéphez, csak arra kell vigyázni, hogy nedves füvön ne húzgálja a csatlakozó végeit. (Márpedig ez nem kivitelezhető ha az egyik vége a fali csatl.aljzatba a másik vége pedig a fűnyírőgéphez van csatlakoztatva). De a legjobb hogy ha nem nedves füvön használjuk a gépet.

a jani 2008.07.08. 23:12:05

Én is vettem ilyen szart a tecsóban(tudom nem vagyok sikeres)2 hónappal később már eltört benne a vezeték,így megpróbáltam megcsinálni.A ráöntött dugaljat levágtam és megpróbáltam rátenni egy másikat.A legkisebb érintéstől azonnal szétnyílt a belül található vezeték szigetelése.egyszerűen nem tudtam úgy megblankolni,hogy ne feslődjön le a szigetelés a rézvezetékről.Ki is dobtam a kukába.Utólag gondolva leadhattam volna a rezet a MÉH-be,legalább valami pénz jött volna vissza.

Bonaparte 2008.07.08. 23:28:19

Nézzük meg a kérdést szakmai szemmel.
Ahhoz hogy egy hosszabbítót szabvány szerint külsőtéren (értsd: esőben, hóban) is használhass, megfelelő IP védettségűnek kell lennie. (Ha jól emlékszem, legalább IP 54). A hosszabbító három részből áll: a kábelből és a két végére rágyógyult csatlakozóból.
A kábellel semmi gond, bár nem ezt a típust ajánlják tenger alatti kábelnek, ennek a védettsége megfelelő. Nem úgy a két végén virító csatlakozóé, merthogy az gyártási technológiától függetlenül nem rendelkezik a szükséges védettséggel. Léteznek IP 54-es csatlakozók, de olyat egy háztartásban elvétve sem találni. Sőt, az elektromos fűnyíró kábelén is egy sima belsőtéri csatlakozó fityeg, gyárilag. Tehát ha szigorúak akarunk lenni, a szóban forgó kábel tökéletes a fűnyíróhoz, hiszen a gépet is csak belsőtéren szabad használni.
Gyakorlati oldalról közelítve a kérdést: Ha nem szakadó esőben akarsz füvet nyírni, a csatlakozót sem a halastó közepén helyezed el, és még az öntözőberendezést sem működteted fűnyírás közben, nyugodtan használd ezt a hosszabbítót. Viszont ha vizes lesz a csatlakozó, és megüt a delej, nem fogsz pert nyerni a gyártóval szemben, és a biztosító sem fog fizetni.

müszi 2008.07.09. 01:09:47

ne izgulj! nyugodtan használhatod. csak ne vágd el a fünyiróval. az utcára sem szabad kimenni ,ott is rengeteg a veszély.életszerüen, józan parasztésszel használd!

totya4 2008.07.09. 01:21:09

30mA-es fi-relé, gumicsizma, a fűnyíró műanyag késtartó csavarját nem cseréljük fémre, esőben nem nyírunk füvet, illetve nedves/vizes füvet sem nyírunk, és élünk.

kekegsm 2008.07.09. 06:20:34

Küld az anyósodat fűvet nyírni, annak jó lesz...

gftamas 2008.07.09. 08:08:44

Benzines fűnyíró a megoldás. :) Engem még sose csapott meg vele az áram. :)

soulclipse · http://soulclipse.blog.hu/ 2008.07.09. 08:17:15

Az MSZ 2364-704:2002 szabvány szerint, mely a felvonulási létesítményekre szól (pl. építkezés) a megfelelő kábel:
H07RN-F jelzésű. Ennek megfelelő a keresztmetszete, az átütési szilárdsága és gumi, műgumi keverékű kábel. Lehet ilyet készítetni (mármint hosszabbítót, megfelelő gumirozott villásdugóval és dugaljjal), igaz drágább, de pl. nem szakad ki a vezeték 1-2 használat után.
De ha mégis ezt használjátok, legyen pl. a dugalj és a hosszabbító közé "iktatva" áramvédő kapcsoló ún. FI relé. Ez megvéd az áramütéstől és a kábel leégésétől.

soulclipse · http://soulclipse.blog.hu/ 2008.07.09. 08:19:46

Most látom totya 4 már irta a FI relét, nem "csodaszer", de 10-szer gyorsabb a kisautomatánál. kb. 0,1 sec alatt kiold.

totya4 2008.07.09. 11:13:13

A kisautomata és a fi relé funkciója kissé különböző :)

nav 2008.07.09. 17:04:37

eztmondki: Marketingleiterin

gregpal 2008.07.10. 09:49:59

www.caledonian-cables.co.uk/Control-cables/Britishcontrol/H05VVF.htm

Alkalmas kulteri hasznalatra is, de egy jo spriccmentes csatlakozot raknek hozza.

magyarcseled 2008.12.12. 15:40:22

A Budaörsi Baumaxról annyit hogy ott komoly gondok vannak! A kiszolgálás egyszerüen ismeretlen fogalom, és a
vevőnek saját maga kell pakolnia mindent illetve szaladgálni egyik eladótól a másikig, ha valamit
ki kell írni. Megjegyzem nem először vásároltam ott de ez az utolsó incidens végleg betette a nagykaput!
Konkrét tapasztalatom , leértékelt sérült gipszkartont vásároltam volna, de az "önökért vagyunk" felirattal lézengő kávézgató dolgozók egyszerüen nem szolgáltak ki, a pénztártól meg visszaküldtek miután az árut odatoltam hogy ezt ki kell iratni. Amikor kértem hogy rendben hívja ide a hangosbemondóján a kollégátját ne a vevő szaladgáljon már akkor egyszerüen megtagadta, és erőteljesebb utasításra sem volt hajlandó együttműködni!(talán ha belerugok egyet annak lett volna hatása ha másnem elváltozás a fején) A gipszkartonos eladóhoz vissza sétálva végül kiderült hogy szerinte meg nem kell kiiratni, nagynehezen megegyezett a két alulmüvelt és kiirták, a gipszkartonos dolgozó még ki is oktatott mint leendő vásárlót hogy nem kellett volna ennyire szétrámolni az árut! Én meg közöltem vele hogy egyrészt köszönöm hogy kiszolgáltam magam a pénzemért, másrészt nincs kiirva hogy tilos válogatni, utolsó sorban pedig senki sem volt hajlandó odaadni az árut, mindenki csak megmutatta hogy ott találom.
Végül a pénztáros meg a biztonságiőr belekötött az áruba hogy ezek közül pár darab nem is értékcsökkent mert ők nem látnak rajta sérülést, és hogy a kavisbenyomódás meg a karcolás az nem sérülés, nincs eltörve. És hogy ők az áruház értékeit védik...Kérdezem akkor minek volt a leértékeltek között?! Meg minek írta ki akkor a kollegájuk? Erre izes megjegyzést tettek hogy ez önkiszolgáló áruház (önökért vagyunk) és ők ketten vannak én meg csak egyedül, mégis kinek lesz itt igaza.
Sem üzletvezetőt sem helyettest nem lehetett elérni hétköznap délelőtt rajtuk keresztül sem és a
központi számon keresztül sem! Egyszerüen leráztak, és kérésemre még a hivatalos panaszkönyvet
sem adták oda, hivatkozva arra hogy véleménykérő lapok vannak!(na persze, az nem hivatalos!)
Bánom hogy az egészet nem vettem fel a telefonommal!!
Végül otthagytam a fenébe az egészet! Ilyen van 2008 ban!Pedig egy ilyen eset nem kevés fogyasztóvédelmi birsággal súlytható!! Végül az ő leértékelt áruknál picivel olcsóbban kaptam
gipszkartont egy Biatorbágyi helyen kifogástalan minőségűt, nem értékcsökkentet. Szeretném ha ezt
nem moderálnák ki, ugyanis nem provokációnak vagy üzletrontásnak szántam, csupán tényközlés a
többi vásárlónak! Köszönöm!

magyarcseled 2008.12.12. 15:48:43

Ja ezt most találtam a googleben,
És még én vagyok kiakadva a kiszolgáláson, másnak az otthonát is lerombolja a BAUMAX !

multik.hu/taxonomy/term/128

Érdemes megnézni az oldal alján a videót!
Felháborító!

BAUMAX - Önökért vagyunk!BAUMAX - Önökért vagyunk! BAUMAX - Önökért vagyunk! BAUMAX - Önökért vagyunk!

Mocskos Kaviár 2009.12.01. 09:42:20

Ez egy BAUHAUS reklám. Kíváncsi vagyok, hogy létezik-e Kelemen András, azaz biztosan létezik vagy ezer példányban, de a történet kicsit marketing szagú. Baumax, Praktiker, Obi, Metro és mindenki szar, de Bauhaus forgalmaz igazi kültéri hosszabbítókat. Gratulálok.

cavinton 2010.05.13. 08:02:41

Az egész egy nagy marhaság. A 3x olyan drága hosszabbító nem jobb 3x. Kicsit vékony a réz benne, de egy fűnyíró azért nem akkora teljesítményű, hogy gond lenne.

A fűnyíró eredeti kábele, csatlakozója sem jobb semmivel.

Nagyon_Komoly 2010.07.20. 12:50:17

IP44 is elég kültérre, egyébként ezekkel nem az a legfőbb baj, hogy nem kültéri (jelentkezzen az, aki kinn kültéri hosszabbítót használ... talán 10ezer emberből ha 1...) hanem a kábelek és szigeteléseik igen szörnyű minősége. Van köztük nem kínai, hanem román, a RomCab gyártmánya (nem Düwi), azok jó, és másfélszer vastagabb is az egész azonos keresztmetszet felirattal...

Egyébként horror drágák ezek, feléből is meg lehet csináltatni, rendes, minőségi alapanyagokból! Eleve 10 méter fölött másfeles keresztmetszet kellene, 30 méter felett pedig már 2.5-ös, hogy az a fránya védelem tuti működjön, és a feszültségeséssel se terrorizáljuk a szerszámainkat. No meg akinek nincs otthon Firelé, az legalább ezekhez használjon "mobil Firelét", amiből a DüWi is megfelelő, és 4000Ft-ot megér az ember élete...

Nagyon_Komoly 2010.07.20. 12:57:52

Amatőr vagy. Panaszkönyv van, és lennie kell. Csak annyit kell mondani, hogy 1: a zsebedben a telefonoddal minden hangot rögzítettél, ami online MMS-ben el is küldi az akárkid telefonjára is, nehogy le tudják törölni. 2: ha ha fél pecen belül nincs itt a panaszkönyv, akkor rendőrt hívsz, aki jegyzőkönyvet vesznek fel az egészről, és az összes hatóság úgy megcsapja őket, hogy a teljes eladógárdát kirúgják... volt már ilyenre példa. Hasznos dolog, legalább az a 20-30 ember rendet tanul. Egyébként meg van biztonsági kamera, ha rád akarnak kenni valamit, vissza kell szépen nézni.

Amúgy meg, ha ilyen problémás kezd lenni a helyzet, tényleg érdemes a telefont bekapcsolni diktafonnak, és ingzsebbe tenni... és nem kell feltétlenül előre elárulni, csak ha kijöttek a rendőrök. Azok szépen meghallgatják a műsort, és ha közben netán a bizti őr megrágalmazott hirtelen valami büncselekménnyel, akkor máris viszik őket... (közben pedig tényleg érdemes MMS-ben, emailban a hangfile-t biztonságos távolságra is elküldeni... ha netán valaki okoskodni próbálna. Ha van rá lehetőség, videofelvétellel együtt hatékonyabb a dolog, ha a zseb megengedi.

Egyébként érdemes keresni egy németül tudó valakit, és megírni az anyacégnek a sztorit. Küldjenek oda egy magyart próbavásárlásra ugyanezzel, és ők meg hallgassák kinn egy autóban a műsort, vagy akár odakinn. Tuti lesz egy csomó szabad munkahely 5 perc alatt. Érdemes erre időt szánni, mert ha az ilyeneket tényleg lebuktatnák, nagyot javulna a közmorál. És a legjobb a tulajdonos felé eljárni, a hatóságok kihagyásával.

opti-mista 2011.10.04. 12:02:51

Én is ilyen sárgát használok fűnyíráshoz.
Igaz, az áram nem gyerekjáték, viszont esőben nem szoktam füvet nyírni.
Mindig napos, száraz időt választok fűnyírásra, s ha egy csepp leesik, már iszkolok is be a házba.
Azért persze megnyugtatóbb lenne, ha 100%-ig biztonságos terméket vásárolhatnánk, de sajnos sokszor az eladó tanácsai (feltéve, ha sikerül elcsípni egyet), a használati utasítás ill. a vevő tapasztalatai köszönő viszonyban sincsenek egymással.