Hihetetlen, de vannak olyanok, akik a Balaton iszapossága miatt is képesek reklamálni. Bea Keszthelyen próbált nyaralni, de úgy tapasztalták, hogy kamu volt a négy csillag, vagy nagyon régen kaphatta a Hotel Kakadu, mert poszt-apokaliptikus látvány tárult a szemük elé, amerre csak jártak utána Keszthelyen:
2008. július 06.-án (vasárnap) érkeztünk Keszthelyre, az állítólagosan (?) 4 csillagos Hotel Kakaduba. Bár mi átkereszteltük Kakadu SZOT üdülőre. Megérkezésünkkor a recepciós fiú nagyon kedves és segítőkész volt. Sajnos itt véget is ért az összes jó, amit a Hotelről és Keszthelyről mondhatok.
A szállodai szoba elképesztő… A fürdőszoba koszos, csakúgy, mint az ágynemű és a fürdőköpeny. Nincs légkondi, se mini bár, se mini szappan. Van viszont állott szag, rezsó(?), rovar és bogár dögivel kárpótlásul. Gondoltuk: akkor inkább nem maradnánk. A férjem le is ment a recepcióra, hogy közölje: a távozás mezejére lépnénk. Ott azt a választ kapta, hogy egy éjszakát mindenképpen ki kell fizetnünk. Ezen egy csöppet meglepődtünk, de mivel nem szeretjük a feszültséget: beleegyeztünk.
A szobába nem volt túl sok kedvünk maradni a fent említett tényezők miatt. Ezért azt találtuk a legjobbnak, ha lemegyünk a „Wellness”(?) részlegbe, majd utána egy kicsit kifekszünk a „japánkertbe”. Ejha! A jakuzzinak nincs oldala, a gőzkabin ajtaja leszakadva (teljesen használhatatlan), a fűthető medence vize hideg és minden tiszta vízkő. Pompás. Akkor irány a beharangozott „japánkert”. Kb. 60 m2-en el lehet szórakozni. Fekhetek a leszakadozott napágyba vagy a büdös, retkes hintába. Hazudnék, ha azt mondanám: jól éreztük magunkat. Sőt! Folyamatosan azon gondolkoztam, hogyan kaphatott ez a lepratelep 4 csillagos minősítést??? Van elképzelésem…
De adtunk egy utolsó esélyt és rendeltünk 2 fagyikelyhet, bár a „welcome” kávé után ez nagy bátorság volt a részünkről. Hosszasan elvitatkozgatott a pincér és a konyhás nő (aki eközben zsíros ruhában csirkecsontot rágicsált és csámcsogott), hogy tudnak-e olyat alkotni nekünk. „Tudtak”. 3 gombóc Tesco gazdaságos, víz ízű fagyira rátoltak egy kis tejszínhabot, aztán szültek rá egy árat. Gondolom ISO 9001 szerint, ugye? Itt lett totál elegünk.
Adjunk a kultúrának felkiáltással meglátogattuk a „Marcipán Múzeumot”. Azt a mindenit! Tömény ízléstelenség és giccs bezsúfolva egy (azaz: 1) szobába! Valóban „büszkék” lehetnek rá! (Ajánlanám figyelmükbe a németországi Lübecket.) Ezek után a többi múzeumot kihagytuk. Elképzeltük…
Lementünk a partra, mondván talán nagyobb szerencsénk lesz. Hát tévedtünk. Azt hittem, hogy a Balaton egy természet adta kincs, ami azért van ott, hogy az emberek kedvükre megmártózhassanak benne. NEM! Csakis pénzért! Amivel még nem is lenne baj, ha valami plusz szolgáltatás is tartozna hozzá. Este 6 körül nem volt kedvünk 2*800 Forintot kifizetni egy mártózásért. Szabad strandot kezdtünk keresni. Kb. 40 perc ide-oda ténfergés és némi kocsikázás után találtunk is egyet. Hurrá! Nyaralunk! A kb. 20 méteres partszakaszon a vízbe sajnos nem csak nekünk nem sikerült bejutni. Annyira csúszott az iszaptól, hogy estünk-keltünk. Na, ez se jött be. Akkor menjünk vissza valamelyik fizetős strandra, már mindegy mennyibe kerül és csobbanjunk végre egyet a 34 fokban. A Helikon strandra be is tudtunk jutni ingyen, este 3/4 7-kor. Gratulálok! De örültünk és fürödtünk is!
Jöjjön valami fincsi vacsi.
Az egyik kerthelységes étteremben (ott a strandon) rendeltünk is rántott sajtot és rántott camambert sajtot. Szinte rögtön meg is kaptuk. Nem kell magyaráznom, hogy miért… Az, hogy mikróban felmelegített volt az étel, az még csak hagyja ám. De a kb. 1,5 cm-es panír teljesen szétszakadva, a sajt ráfolyva a 20 szem sült krumplira. Ekkor elsírtam magam és úgy éreztem, hogy álmodom. Vagy netán kandi-kamera? Hosszasan tépelődtünk, hogy mit csináljunk. Végül nem nyúltunk hozzá és visszavitettük. Azt mondta a kislány, hogy: „Hát, igen! Ez egy kicsit talán szétesett!” Tényleg? Ini-minit… Ezt akkor is látta, amikor kihozta és szívbaj nélkül lerakta elénk. Na mi legyen? Lángos egy másik nagy sikerűnél… Az legalább finom volt. 500 Forint/darab áron elfogyaszthattuk a rettentően dzsuvás, kissé töredezett műanyag bútoron.
Köszi Keszthely!
Visszaballagtunk a csoda szállodába. Gondoltuk: kicsit még kiülünk a teraszra, elbeszélgetünk, feldolgozzuk ezt a sok szép emléket és élményt, amit ettől a várostól kaptunk sok jó magyar forintért. De nem! Nem mertünk ráülni a műanyag székre! Inkább lefeküdtünk aludni, hogy minél hamarabb ébredhessünk és elhúzhassunk erről a mocsok helyről.
Másnap reggel elköltöttük a reggelit, közben szoros barátságot ápoltunk a darazsakkal. Én még a teámból is adtam nekik, mert jó-fej vagyok. Ezután fizettünk, bár kicsit se szívesen. A recepciós nénikére vártunk egy hangyányit, mert egy angol nyelven beszélő úriembert próbált megérteni. Nem jött össze, pedig telefonos segítséget is kért, mint a Legyen Ön is Milliomos-ban. Kissé idegesnek tűnt és kapkodott. Mi szépen csöndben vártuk a fejleményeket. Tudtuk, hogy hamarosan a hátunk mögött lesz a Keszthely tábla és ezzel együtt az összes bunkó helyi, ez boldogsággal töltött el minket. A számlát elrontotta, lesztornózta…stb. Majd közölte, hogy azért ideges, mert türelmetlenül „nézünk”. Mondtam neki, hogy esetleg felhagyhatna a vendéglátózással, az amúgy se nagyon megy szegénykémnek, és elmehetne látónak vagy parapszihológusnak. Elkészült az újabb számla, hipphipphurrá. Megkérdeztük, hogy minden rendben van-e és mehetünk-e. Azt mondta: „Ja!” Ezek szerint mégis csak bír idegen nyelvet.
Bepakoltunk a kocsiba, beültünk. Ekkor egy hirtelen mozdulattal ott termet nindzsa asszony az autó mellett, és közölte, hogy „elfelejtette” felszámolni a fürdőköpeny használatot. 1000 Forintot darabonként. A férjemnél itt szakadt el végleg a cérna. Sajnos a hangját felemelve küldte el melegebb éghajlatra. Én még annyit mertem kérdezni, hogy: „Hogyan lehet ez az ótvar 4 csillagos?” Erre a mami azt kiabálta, hogy ha az árakat megnézzük, akkor abból kiderül, hogy 3 csillagos! Na, akkor döntöttem el, hogy minden követ megmozgatok, és nem hagyom ezt ennyiben. Ha előre tudjuk, hogy ez a hotel 3 csillagos(???), akkor eleve szóba se jött volna. De mindenhol 4 csillagosnak hirdeti magát!
Elindultunk és próbáltunk lenyugodni. Útközben azon gondolkoztam értelmes emberhez illően, hogy velünk van-e a baj? Lehet, hogy mi vagyunk kényesek? Elfilozofálgattam, de rájöttem, hogy kizárt dolog. Egyrészt: nem rég értünk haza egy 10 országon áthaladó európai kis körutazásról. Ilyet még nyomokban sem tapasztaltunk sehol máshol. Másrészt: hála a jó Istennek rendben vagyunk anyagilag. Jártunk már jó néhányszor Wellness szállodában az ország különböző pontján. Mindenhol maximálisan meg voltunk elégedve mindennel.
Egyébként Keszthelyt végre magunk mögött hagyva betértünk Somogyvámosra a Krisna-völgybe egy léleknyugtató sétára, majd onnan átmentünk Balatonföldvárra, az Anna-Mária Villába. Na, az valóban 4 csillagos, minden pont úgy van, ahogy annak lennie kell. Földváron pedig van több szabad strand is, szépen kikövezve, füvesítve, gondozva, lépcsővel. A rendőrök és a polgárőrök folyamatosan járőröznek, csupa virág minden, tisztaság van. Az árak teljesen emberiek. Mindenki kedves, mosolyog, a vendéget körül ugrálják. És minő érdekesség: nem kong az ürességtől egyetlen vendéglátó egység sem, mint Keszthelyen! Sőt! Várni kell az üres asztalra! Ott valahogy sikerült megértetni az emberekkel, hogy ebből lehet csak megélni. Keszthelyen miért nem? Ez kitől/mitől függ? Az már nem divatos felfogás a XXI. század Európájában, hogy: mindenkit jól átverni, de azonnal. Szégyellje el magát a Balaton fővárosa(?)! És a németek, hollandok…stb. ha végre rászánják magukat arra, hogy a csupa rossz hír ellenére is eljöjjenek a magyar tengerhez; akkor a nyugati országhatár közelsége miatt, szinte biztos, hogy Keszthely lesz az első állomás. Ezek után ne csodálkozzunk azon, hogy inkább az Adriára mennek, és oda viszik a pénzüket. Onnan mindössze néhány óra és megkímélik magukat ettől a borzalomtól. Pedig ha adna nekik esélyt Keszthely, hogy tovább menjenek, akkor sok szépet és jót láthatnának/tapasztalhatnának.
El vagyok képedve és keseredve! Olyan, mintha megállt volna az idő és még mindig a 80-as években élnének. Tanulni kellene, az sose szégyen! Át kéne vonulni csoportosan Balatonföldvárra. Esetleg a 2 polgármester elbeszélgethetne egymással, biztos nem lenne haszontalan! Hogy létezhet ilyen? Azt hittem, amikor mások szidták Keszthelyt, hogy túloznak. NEM! SŐT! Kíméletesen fogalmaztak, amikor csak annyit mondtak: „Egyszer és soha többet!” Hogy engedheti ezt a város vezetése? Ekkora szégyent? Szeretném, ha a levelem elolvasása után megtörténnének a megfelelő intézkedések a városban.
Budapest, 2008. július 9.
Ezt a levelet kapja:
Fogyasztóvédelmi főfelügyelőség
Keszthelyi Polgármesteri Hivatal jegyzője
Zala megyei Polgármesteri Hivatal jegyzője
Balatonföldvári Polgármesteri Hivatal jegyzője
Az összes fogyasztóvédelemmel foglalkozó internetes oldal
Utóirat: Köszönet mindenért Balatonföldvár!
Az utolsó 100 komment: