Tékozló Homár

Titokzatos tojásdobálós támadások a pesti éjszakában

2008.07.14. 12:47 | szily | komment

Fantasztikus utóélete van a tojásdobálást legimitim véleménynyilvánításnak értékelő bírósági ítéletnek. A Steps nevű Homár-olvasót szombaton éjszaka a Margit-híd közelében tojástámadás érte egy ezüstszínű autóból, ahonnan szörppel le is vízipisztolyozták az ártatlan sétálót. A megdöbbent Steps a hídon megtalálta még egy hasonló bioterror-akció nyomait. Olvasónk további áldozatokat keres, mert a szörpsokk hatása alatt nem tudta megjegyezni a rendszámot. Pompás sztori alant:


Szombaton este két barátommal sétáltunk a városban, a Komjádi uszoda felé vettük az irányt. Sétáltunk a Margithíd mellett az Árpád fejedelem útján a járdán, egyszercsak a szemközti forgalomból lelassított egy ezüstszínu négyajtós kisautó. Ismeretlenek ültek az autóban, letekerték az ablakot és egy nagyobb vizipisztollyal ragacsos valamit (valószínüleg csak szörpöt) lőttek ránk és megdobáltak bennünket tojással. Miután jól eláztattak bennünket, gyorsan továbbhajtottak, nekem pedig felocsúdni sem volt időm. Olyan gyorsan történt minden, hogy az autó rendszámát sem sikerült megjegyeznünk. Késobb a Margithídon keresztül sétáltam Pestre, és láttam a friss nyomokból, hogy ott is volt egy tojásdobálós támadás..

Most olvasom az index címlapon, hogy éppen éjszakai razziát tart a rendorség a fovárosban, remélem beleesnek a razziába.. Ha valakivel szintén megesett hasonló támadás és emlékszik a rendszámra megoszthatná egy kommentben, hogy feljelenthessük oket... Bár nem tudom, hogy milyen jogi megítélés alá esik egy ilyen támadás, te mit gondolsz errol? Honnét kell tudnom mérlegelni, hogy ez vegyszer vagy szörp?

Gondolom a múlt heti bírósági döntés - miszerint a tojásdobálás a véleménynyilvánítás szabadságához tartozik - sokat segített abban, hogy megjöjjön a tisztelt autós tojásdobálók bátorsága. Kérdésem továbbá, hogy mostantól fellehet készülni arra, hogy ez legális és büntetés nélküli cselekedetnek számít ebben az országban?

Azt is elárulhatná valaki, hogy mi ebben a poén? Miért jó ok nélkül vadidegeneket tojással megdobálni és szörppel levízipisztolyozni? Te mit tettél volna a helyemben?

Steps

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nudlee 2008.07.14. 12:50:19

Állítólag csak akkor büntethető a tojással dobálás míg bírót nem dobálnak meg vele...
Asszem egy index cikkben olvastam.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2008.07.14. 12:51:21

Elég gyerekes.

Örülj! Amerikában ugyanezt valódi pisztollyal, puskával csinnálják.

tapeta 2008.07.14. 12:53:25

ja, meg paintball-lal

Rajmond 2008.07.14. 12:59:55

az ilyenek dögöljenek meg!!! mondjuk menjen át rajtuk egy kamion a Margit-hídon...

Burny 2008.07.14. 13:02:21

Tényleg röhej, hogy vkiknek ez a szórakozás...! Bekaphatják!

Burny 2008.07.14. 13:04:06

Rajmond véleményére:

Margit-hídon kamion?!?:)

Nick-son 2008.07.14. 13:05:41

Minden eldobott tojással a magyar gazdákat támogatják.

neo84 2008.07.14. 13:08:03

Ez mekkora dili már... Látom magamelőtt az ilyen "szabad véleménnyílvánítás" eseteit:

- BKV ellenőr letojásdobálózása a villamosról...
- Autósok vs. Motorosok bukósisak/szélvédő ápoló tevékenysége, lehetőleg 90nél...
- Tanórán a tantestület bátor képviselője iránti tisztelet megnyilvánulása és ugyanez visszafelé...

Stb.. Stb..

:) Mondjuk a helyedben nem tudom, hogy reagáltam volna, de javaslom, mától tarts magadnál 10 tojást, ha tűz alá vesznek, legalább tudod majd viszonozni. :) De a kocsinak az is jót tesz, ha csak simán hozzávágod a padláskulcsot. :)

Szalu · http://gameover-online.hu 2008.07.14. 13:16:18

Szóval legális a tojásdobálás?
Legközelebb meg majd az egymás lehugyozása lesz legális, a végén meg szarral dobáljuk egymást?

Ez Magyarország

Gumidomino 2008.07.14. 13:18:33

a nyári szünet után felpöröghetnének az országházban az események, csak egy pár tojás és a vélemények szabad kinyilvánítása kell hozzá.

legalább újra néznék az emberek a parlamenti közvetítéseket.

Gumidomino 2008.07.14. 13:19:43

és mi az hogy
"legimitim"
?

homár molla 2008.07.14. 13:24:22

csak akkor legális, ha az áldozat közszereplő. Szilyt lehet például (mindkettőt, akik mostanában a homárra posztolnak), engem viszont nem. egyébként meg féltégla felkap, illetve mivel Margit-hídról van szó, rozsdás korlátból egy darabot letör, és autónak nekiesik. valamint az esetlegesen autóból kiszállóknak is.

jesszumpepi (törölt) 2008.07.14. 13:24:48

Gumidomineaux!
A 90-es évek első felében még ifjú voltam és bohó,néztem a parlamenti közvetítéseket a tévében.A legjobbak a kérdések és interpellációk voltak...

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2008.07.14. 13:24:57

Gumidomino,

A "legimitim" az olyan, hogy dobálhatsz tojást, csak utóbb arra kell hivatkozni, hogy nem tudtad, hogy nem szabad. Ilyenkor a bíróság azt mondja, hogy ez legimitim és nem büntet meg.

Kíváncsi vagyok, bankrablásnál alkalmazható-e?

jesszumpepi (törölt) 2008.07.14. 13:26:42

A ráckevei strandon lehetne bábukra tojást dobálni.Ti kire dobálnátok szívesen?
Én Kiszel Tünde bábujára.

Rajmond 2008.07.14. 13:39:31

BURNY! igazad van. akkor elég a 6-os busz! :)

Secnir 2008.07.14. 13:44:19

"ha megdobank kővel, dobj vissza kenyérrel,
ha megdobnak tojással, dobd vissza téglával."
hogy a klasszikustól idézzek.
nem mellesleg:
ha megdobnak tojással és kenyérrel, akkor hajolj le, mert lehet, hogy jön utána a teflonedény is, amiben rántottát akartak sütni.
itt eszembe jut G.L., aki a Naptévében kenyérgalacsinnal dobálta meg a riportereket, eszembe jut az öregasszony, aki vidékről feljött tüntetni a Parlament elé, és a kosárkájában frissen vásárolt tojás volt, amivel a 2-es villamos megállójából akart eldobni a Parlamentig.
Ilyenkor elmélázom azon, hogy biztos jó döntés volt bezárni a Lipótot?

blogíró · http://agyvihar.blog.hu/ 2008.07.14. 13:44:38

Mindenki hordjon a zsebében tojást, és dobáljon vissza, ha megdobják.

theutat villám 2008.07.14. 13:47:14

Igen, valóban ezek a legkurvafontosabb dolgok ebben az elkúrt országban, hogy ki kiket dobál tojással. Ezért gyűlnek össze a méltóságos nagyurak is, hogy ezt kibeszéljék. Az, hogy 310 a benzin, meg huszadszorra emelik a gázt, illetve a távfűtést, az kurvára senkit nem érdekel. Így van, beszélgessünk az ilyen marha fontos dolgokról, mint tojásdobálás. Zindex is erről hőbörög napok óta, ahelyett, hogy mondjuk azn morfondírozna, hogy rekorderős forint mellett hogy' a faszomba' emelkednek az árak még mindig????

LiberAll 2008.07.14. 13:47:14

Tojásgránátot is szabad dobálni? Mert ha igen esetleg, ha megdobnak tojással dobd vissza tojásgránáttal.. :D A kirobbanó siker garantált...

Fikázó · http://zsarufika.blog.hu/ 2008.07.14. 13:47:42

Zsaruk voltak azok, provokálnak, hogy mindenki utálja a cionista-kommonista kormányt.
A hangok is megmondták.

LiberAll 2008.07.14. 13:49:40

@theutat villám

Az árak azért emelkednek erős forint mellet, mert most kísérleteznek a helyből elszálló árakkal. Jobb ötletem nincsen, de lassan este drágább lesz a kenyér mint reggel, jah de ez már volt, mikor is, jah a nagy világválság idején... szép új világ.

LiberAll 2008.07.14. 13:50:51

@Fikázó
Ha hangokat hallasz, akkor állj el a hangosbeszélő alól. :D

eldiablomismo 2008.07.14. 13:54:04

Tiltja a törvény? Nem. Akkor?

Csürheirtó 2008.07.14. 13:56:33

Mindenképp vissza kell dobni valamivel az ilyen faszfejekre. Lehetőleg kilónál több és bazaltkemyénységű legyen.

Én az összes tojásdobálót 2 hét kézi csirkeszar takarításra itélném Bábolnán!!
Meg mondjuk 500.000 pénzbüntetésre.

Bit Rot 2008.07.14. 13:57:15

"ahelyett, hogy mondjuk azn morfondírozna, hogy rekorderős forint mellett hogy' a faszomba' emelkednek az árak még mindig???? "

Ez nem érdekli "az embereket".
Csak a tojásdobálás.

Szokd meg, ez lesz a téma még 2 évig :-)

eldiablomismo 2008.07.14. 13:57:16

Egyébként mi lenne, ha egy népesebb társaság összeverődne, és szabad véleménynyilvánításba kezdene az fővárosi bíróság épülete előtt? Ha pösti lennék komolyan megtenném. Meg kicsit kiülnék a parlament elé is. Elvégre jogom van szabadon véleményt nyilvánítani.

ezvannn 2008.07.14. 13:59:58

Csak csoport ellen szabad tojást dobálni.

ex-dr. vuk 2008.07.14. 14:01:27

Nem ertem mit panaszkodnak az emberek a megelhetesi gondjaikrol, amikor kajaval dobaloznak...
Erthetetlen.

Fairy Girl 2008.07.14. 14:19:11

Ilyen tojásáraknál? Szerencse hogy nem záptojás volt. Vagy főtt. Vagy rántotta.

Most kéne valakinek azt mondani, hogy szarjon az ilyen tojást - de az nem olyan jó, mint a sün.

bakfitty · http://ismerosvalahonnan.blog.hu 2008.07.14. 14:23:01

"Nem ertem mit panaszkodnak az emberek a megelhetesi gondjaikrol, amikor kajaval dobaloznak...
Erthetetlen."

igen, annak, aki ilyen árak mellett inkább eldobja a tojást, mint hogy omlettet csináljon belőle, hát gratulálok. vagy tojja a tyúk a panelban?

lepratelep 2008.07.14. 14:25:53

En reges-regen egy szebb korban vizipisztolyoztam az embereket buszmegalloban a koleszablakbol. De szep napok is voltak.

Mária 2008.07.14. 14:25:55

homár molla 2008.07.14. 13:24:22
'...csak akkor legális, ha az áldozat közszereplő. Szilyt lehet például (mindkettőt, akik mostanában a homárra posztolnak)..."

???
???
???

kedves kis monca 2008.07.14. 14:32:23

Jesszum.
Ha nem csak a ráckevei strandon lehet bábukra dobálni (bábukra? te olyan humánus vagy...),hanem mondjuk itt az irodában is, akkor máris van ötletem :-)

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2008.07.14. 14:34:35

Mária,

melyik részét nem érted?

birdito 2008.07.14. 14:37:31

1. Valaki vizsgálta már, hogy a sokat citált bíró milyen kapcsolatban állhat a Magyar Tojástermelők Szövetségével? (Remélem mostanában a tojástermelők nem akarnak tüntetni, hogy deszarul megy nekik.)
2. Belfastban amúgy ez a kocsiból tojásdobálás már rég "megszokott". Ott most az kezd divatba jönni, hogy kővel dobálják a kivonuló tűzoltókat...
3. Akkor most majd tojásból is olyan hiány lesz, mint elsősegélydobozból?

vorpex 2008.07.14. 14:40:19

Engem is dobtak meg kocsibol tojassal. Kb. 1,5-2 honapja. Leszalltam a villamosrol a Wesselenyi megallonal es vartam a zoldre, amikor elhajtott mellettem egy kocsi es ereztem, hogy vmi csapodik rajtam. egy tojas volt.

elwood 2008.07.14. 14:41:40

Ha jól látom az Árpádsávos fejedelem útján történt. Így kerek a történet.

Operettország ó,ó,ó operettnép ...

Gumidomino 2008.07.14. 14:43:21

Nelson,
ahol a kérdőjelek vannak. neked nem egyértelmű?

jesszum,
fiatalon sok bolondságot csinál az ember! :)

/nem vagyok gumidomineaux, ha az egy másik nick (valaki a múltkor felhívta a figyelmem, hogy hasonló nick garázdálkodik a blog.hu-n de nekem csak ez van) kérlek engem ne hívj így. köszönöm./

egyébként tényleg úgy tűnik, hogy ez is a gazdagok sportja lesz...

elwood 2008.07.14. 14:43:53

eddig is világos volt, hogy rendőrségünk nincs, most csak annyi történt, hogy
világossá vált bíróságunk sincs.
(Alkotmánybíróságról már nem is beszélve.)

Gumidomino 2008.07.14. 14:45:38

ide kívánkozik az a mókás kis történet, hogy az árpád fejedelem útján az emeletes házak bejárati kapuja kétfelé nyílik, ezért hetekig röhögcséltem, mikor megláttam az egyiken a felírást:
Árpád feje delem út
:D

Szarazkoro 2008.07.14. 14:56:18

Eloszor is onnan tudod, h szorp, h erzed az izet! Ha sav lett volna pl akkor mast ereztel volna!
Legkozelebb tessek lepkehaloval korzozni ejszaka, meglesz a reggelire valo masnapra!!
De ha sikerul elkapni az alavalokat, tessek oket helyben hagyni kicsit, hatha az is olyan vicces lesz nekik, mint a tojashajigalas...

DE! Ugy hallottam, h Keszthelyen isteni rantotta kaphato a szabadstrandon...
XD

goes 2008.07.14. 14:57:13

LAY-??? (talán 351) a rendszám és egy Nissan Qashqay-ról van szó. Majdnem utolértem őket, beszart fejű picsa a hátsó ülésen, kiscsávó az anyósülésen. A hülyéje majdnem frontálisan ütközött a Fő u.-n, mert úgy beszart tőlem, hogy képes volt minden áron elmenekülni.

Boo 2008.07.14. 15:01:54

rendszám felír, okmányirodás ismerős címet megad, zöldségesnél záptojás felvásárlás, éjszaka szellőzőrácsra önt...édes a bosszú :-D

goes 2008.07.14. 15:02:48

Ja, pedig csak be akartam törni a hátsó ablakot. Ennyi járt volna. A víz jó poén, de a tojás az gáz.

s_marky 2008.07.14. 15:06:21

Az én autómat(és még kb 4 másikat) a XI.kerben a házunk előtt dobta meg tojással kb. a 3.-4. emeletről valami vicces társaság,és persze látszik a fényezésen.Ki fizeti ki nekem?Senki.Ráadásul állítóag "elit környék"

Állami emberek fekete terepjáróval 2008.07.14. 15:15:10

Itt jeleznénk, hogy eddig csak ajánlott volt a tojásdobálás és a nekünk nem tetsző egyénekkel/csoportokkal szembeni agresszív fellépés, de augusztus 1-től kötelező lesz.

Greg36 2008.07.14. 15:17:21

Ha ennyi feles tojása van, miért nem a Gaskót dobálják vele?

Calogero 2008.07.14. 15:17:25

Egyszerűbb lett volna,ha ezt írod; én egy nagyon lelkes mszp szavazó vagyok és gyurcsány uram hiába próbálja megvédeni a demokráciát újra és újra,sajnos most éppen a nagyon gonosz "nem eu-s" bíró urak tettek neki keresztbe. Hát megbeszéltük a blogon,h majd sok-sok ilyen történet esik meg valünk a napokban és jól teleírjuk az internetet,hogy lássa a magyar,h itt bizony már hétvégén is nagyon-nagyon rettegni kell a sok tojásdobáló szélsőségestől!Nincsen többé biztonságban sem a vadiúl gucccsi ruha,sem a drága új melegítő,itt bizony egész nemzetet érintő tojásveszély van. Köszönöm a Homárnak,hogy lehozta

staropramen 2008.07.14. 15:20:00

lehet , hogy a tojás-lobbi új szokás bevezetésével növeli a keresletet , ami ráadasul áremelést is okoz. Remélem a dinnyések nem veszik ezt át, bár biztos forrásból tudom, hogy a ráckevei strand parkolójában egy 10 kilős görögdinnyével dobtak meg valakit. Egy kockaladából.

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2008.07.14. 15:27:30

staropramen,

nem én vótam, és egyébként sem akartam senkit megdobni!
az úgy vót, hogy már negyeddórája köröztem a parkolóban, amikor megláttam egy üres helyet. Mivel a kockaladám lassú, kénytelen voltam egy dinnyét odahajítani, hogy amíg odagurulok, foglalja a helyet.
Palkovicsné meg pont akkor jött. El is tört a laptopja...

Fashionistas 2008.07.14. 15:32:28

Szombaton az árpád hídnál is elég sok tojásmaradványt láttam a hídon. Lehet az összes hídon végigmentek.
35Ft-os tojásárak melett jó kis hobbi...

mókus 2008.07.14. 15:32:39

nagyon sajnálom a posztolót, és félek is, mivel én is rékényszerülök az éjszakai buszozásra és sétára, remélem velem nem esik meg ilyen eset..

muesli 2008.07.14. 15:37:00

Hóttrészeg csíra gyerekek a papa pénzéből limuzinból ordítják minden pénteken és szombaton a Körúton, hogy az élet szép, el tudom képzelni, hogy a tojásos banda is egy hasonlóan nagytudású és "érett" gondolkodású társaság lehet....

homár molla 2008.07.14. 15:49:14

Mária · maria.blog.hu 2008.07.14. 14:25:55
hát most alaposan kifogtál rajtam. erre nem tudok mit mondani. valami metakommunikáció segíthetne, de nem jön át.

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2008.07.14. 15:54:09

Én csak azt akarom mondani, hogy frankón nem értem az oldal szerkesztési elveit... Mely szempontok alapján szerkesztik a "Tékozló Homár" elnevezésű blogot?

Válaszukat várom, köszönettel.

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2008.07.14. 16:07:20

a bírónő óta tudjuk, hogy a tojás legfeljebb foltot hagy, de nem okoz maradandó sérülést. oké.

szarral is lehet dobálni? az sem okoz maradandó sérülést, hacsak nem székrekedésből származik....

mókus 2008.07.14. 16:10:59

igen, milyen anyag számít túlzásnak, és mi a legális?

a kő már gáz.. alumínium? vagy esetleg tömör műanyag?

hogolyo78 2008.07.14. 16:12:50

Mit kell ezen meglepődni? A történelem már sokszor megmutatta, hogy a csőcselék mindig a kiszolgáltatott kisebbségekkel kezdi, majd a végére kijut mindenkinek a jóból. Ez a sorsa az egymás iránt közönyös nemzeteknek. Ez kell nekünk, hogy mindenki megkapja a pofájába a maga tojását!
A levélírónak meg az üzenem, hogy máskor ne provokáljon mindenféle hídakon való nyilvános sétafikálással.

staropramen 2008.07.14. 16:22:58

hógolyó
egymás iránt közönyös __embereket __
akartál írni -ugye?

hogolyo78 2008.07.14. 16:29:09

Ja-ja, köszi. Szóval ez a sorsa azoknak a nemzeteknek, ahol egymás iránt közönyösek az emberek.

oliva 2008.07.14. 16:42:25

Sziasztok, most először írok, de eszembe jutott egy helyes sztori. Egy sikátoros kisvárosban, kicsit délebbre egy átbulizott éjszaka után délelőtt szerettük volna kialudni magunkat, de egy motoros meg ezt nem szerette volna, és a kb másfél méteres utcácskában következetesen az ablakunk alatt száguldozott. Egy idő után meguntuk és ledobtunk neki egy tojást, ami véletlenül az ölében landolt és persze eltörött, utána csönd lett, de mi a röhögéstől nem tudtunk már elaludni...

Liberté__73 2008.07.14. 16:44:40

hát mit sír a szája a T postolónak?? naná hogy lecsap rá a jogos nemzeti önvédelem, ha csak úgy provokatíve sétálgat. ráadásul este.

népszolga · http://valenciacfhu 2008.07.14. 16:49:41

volt már ilyen. régen a margíthídon láttam ugyanezt ,talán tavaly nyáron. szürkmerdzsólassít ablak le,tojás ki merdzsó kilő. Ahogy mentem tovább több tojást is láttam szétfröcskölve. szal egészéjszaka ezzel játszottak az okoskák. Nem valami flashmobszerű dolog ez?

Gery Greyhound // · http://www.bestofgyurcsany.hu 2008.07.14. 17:01:59

Szerintem szadeszos buzzancsok dobálják a tojást, hogy valakinek jól beteljen a pohár és betiltsa a szabad vélemény-nyilvánítás ezen formáját.

Andie 2008.07.14. 17:05:27

lantraman megelőzött :)
"Szombaton este két barátommal sétáltunk a városban" - netán kézenfogva? :P

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.07.14. 17:10:19

mennyetek a picsaba, hazajottem kajalni, oszt annyit rohogtem, hogy megfajdult a nyakam es nem tudtam enni
a sornek is csak a fele jutott a rendeltetesi helyere

Grege 2008.07.14. 17:13:59

Izééé, én tuti röhögnék a dolgon, még akkor is, ha engem dobtak volna meg... lehet, hogy gáz, lehet, hogy sikeres ember sem vagyok, lehet, hogy egy karton tojással vártam volna a kisfiúkat a házuk előtt, de szerintem annyira nem (köz)veszélyes cselekedet, neveletlen kölkök szórakoznak, ennyi.

Az mondjuk tényleg gáz, ha tönkrevágja a festést...

Amúgy pedig nem kell éjszaka a hídon sétálni,pláne mikor a kankalin virágzik, szóval csak magatoknak kerestétek a bajt.

renugard 2008.07.14. 17:17:09

És ez mitől Homár cikk??????
Egyeseknek: kőkemény dolog utánavágni egy féltéglát, DE(!!!)...utána mi van? Az autó lefékez, visszatolat, kiugranak a faszkalapok és úgy szarrá verik, aki (jogosan) utánuk bassza a féltéglát, hogy 3 hétig katéteren pisil. Megéri? Inkább a rendszám megjegyzése és rendőrségi feljelentés ismeretlen tettes ellen a megoldás. Lehet, hogy nem történik semmi, de legalább fájdalommentesen megadja az esélyt a faszkalapok megbüntetésére.

Grege 2008.07.14. 17:29:45

"rendőrségi feljelentés ismeretlen tettes ellen"

milyen alapon, garázdaság, vagy?

Grege 2008.07.14. 17:33:02

Csak azért kérdezem, mert egy autólopást manapság már le se szarnak a yardok, tojásdobálás? Piha! ... ha viszont egy haladó autónak nekibszol egy féltéglát, az azért elég keményen közveszélyokozás.

wagabound 2008.07.14. 17:35:30

Tényleg nem Homár-téma. Amúgy egy autóból a lehúzott ablakon át tojást dobálni eléggé akrokatius mutatvány.

wagabound 2008.07.14. 17:36:48

akrokatikus = akrobatikus. Bocsi, autóban írtam, két tojásdobálás között...-)))

anti és apu 2008.07.14. 17:39:48

sok gyökér megint Amerikát majmolja! IQ megvan hozzá!

cooper (törölt) 2008.07.14. 17:47:00

:D:D:D nem tudsz semmit csinálni, szabad a vélemény + tojás. Tojást kell tartani tatyóba, sőt az uccán eleve legyen kettő mindig kézben, bármikor bármi történhet :)

bullit 2008.07.14. 17:56:02

Ezekkel a patkányokkal én is "összefutottam" (szörpspricc) nem is olyan régen egy messzimesszi petőfi hídon... Az autó ezüst színű volt, a rendszámot sajnos én sem tudtam megjegyezni de ha valaki tudja dobja csak be ide, azután jöhet a teljesen törvényes és jogszerű úton megtehető feljelentés (napersze bruhahahaha }:)))

Matthew · http://csibor.blog.hu 2008.07.14. 18:06:01

Egyik haveromat szombat hajnalban ugyanígy megtojásozták a Raktár u. magasságában, de mire felfogta, hogy mi van, addigra már messze volt az autó...

Candy Single · http://candysingle.blog.hu 2008.07.14. 18:09:47

Az lesz a szép, amikor a hidakról az autópályán a 130-cal haladó autók szélvédőjére hajigálják a tojást...:(

Mindfield 2008.07.14. 18:10:38

Tiszta drive-by. Lehet GTA SA-hoz tojásdobáló mod-ot csinálni. Persze a family guy-os drive-by argument sem rossz:

www.shoutwire.com/articles/100823/Family_Guy_Driveby_argument.html

rare 2008.07.14. 18:17:19

A férjemet is megdobálták tojással még tavaly nyáron. Ő az Árpád hídon bringázott a biciklisávban. Elég rossz poén, pláne mert bringával jó nagyot lehet esni, és azért a tojásnak is ereje van, ha eltalál. Azt hittem ez egy egyedi eset volt, de látom vannak, akik erre szakosodtak. Szerintem elkeserítő, hogy ez valakinek vicces...

homa78 2008.07.14. 18:26:12

szerintem itt kurvajól élnek az emberek,hogyha így telik tojásra!

acidszarka · http://kigondoltam.blog.hu 2008.07.14. 18:29:36

Engem is megdobtak úgy febr. közepén a deákon. Mentem le az aluljáróba, és akkor láttam, hogy repül felém szemből a tojás, de lepattant rólam, mert vastag téli kabátom volt. Visszafordultam, hogy hátha megálltak a pirosnál, és akkor fenyítek kicsit az autójukon, de nem voltak már ott, viszont több széttört tojás is látszott a járdán. A kocsira sajnos nem emlékszem.

CyranodeBergerac 2008.07.14. 18:38:29

Egyezzünk meg: A "tojás" az egy folyamat, melynek végeredménye a: "tojat" :)

Nácivadász · http://nacivadasz.blogspot.com 2008.07.14. 18:39:56

Ha szeretnéd megtisztítani Budapestet, Magyarországot a garázda náciterrortól, olvasd te is az első Magyar Nácivadász Sözvetség napi frissítésű lapját, a nacivadasz.blogspot.com -ot!

Ofélia . 2008.07.14. 18:55:38

Tojásdobálás??? gyerekes.

Papnevende ablakát koleszablakbol mackósajtal körbedobálni az igen.

Rohadási idő egy hét utánna nyomozás, kirugás, albérletkeresés.

Repülő Majom · http://www.kutyushop.hu 2008.07.14. 18:57:23

A történetből hiányzik a Váci Eszter, a szörp már megvan. Bár ha belegondolok, hogy a Váci út arra megy, könnyen lehet, hogy egy szimpla gerilla-kampányba futottatok bele.

Persze 2008.07.14. 19:07:26

Szerintem ebből a történetből hiányzik valami. Ez így szimplán nem logikus, hacsak nem a tojástermelők lobbyjáról van szó az egész híverést tekintve.

BandW (törölt) 2008.07.14. 19:07:46

Úgy 8 napja szombaton éjjel ezüstszürke négyajtós, (szerintem 3-as golf, de bizonytalan vagyok) Fehérvári úton a művháznál azt játszotta, hogy el akar ütni, amikor épp mentem volna át a túloldalra.
Egy kábé 18 éves kispöcs derékig kihajolva az ablakon üvöltözött és lengetett valamit, majd Albertfalva felé el.
Lehet, hogy már elfogyott a tojásuk?

dpeti · http://www.ninapartmentsphuket.com 2008.07.14. 19:07:51

de mi köze ennek a homárhoz most komolyan?

Repülő Majom · http://www.kutyushop.hu 2008.07.14. 19:11:39

dpeti, én örülök ha van bármiféle összefogás a senkiháziak ellen. Szívem szerint csapatostul rúgnám szét a heréit (illetve hölgyek esetében majd még kitalálom, mi fáj) azoknak, akik szerint jó buli valami, amit mások kárára lehet csinálni, pl. tojásdobálás, motorbrümmgetés a motoros mögött 20 centire, leszorítás, zebrán ijesztés, stb.

Anton 2008.07.14. 19:14:43

Ha megvan a rendszám, jöhet a kromofág, nem kell feljelentés.
Candy: ha lesz ilyen, sosem mosod le magadról, hogy te adtad az ötletet :)

hetlabu · http://hetlabu.blog.hu/ 2008.07.14. 19:24:59

Weh, engem vagy 15 eve dobtak meg 2 lityis petpalackkal, pedig csak ovatosan dunnyogtem a kis babettammal, szaggatva a 40-et :) Az is jo trefa volt, arra ramenni kerekkel kulon idealis :>

G.T. 2008.07.14. 19:35:26

Állítólag csak a buzikat dobálják, meg a politikusokat.... :))) "Legális és büntetés nélküli cselekedetnek számít ebben az országban?" --> Igen, valahogy 10 millió forint alatt nem nagyon nyomoznak a rendőrök, hogy kik voltak a tettesek, mondjuk érdekes, hogy 10 milliárd felett sem... Mennyi biciklitolvaj van? Mennyi bicikli tűnik el egy nap Pl. Budapestről, úgy, hogy a tolvaj személye ismeretlen, és ezzel lezárt az ügy? Akkor meg egy ruhatisztításért biztosan neked fog nyomozni a rendőrség??? Vidéken meg villanyt vezetnek a kerítésbe, mert lelopják mindig a termést, és arra is szarik a rendőrség, de a termelőnek az az 1 milla értékű várható termés az éves megélhetése!!! (amit netán a Tesco olcsón felvásárol...) Nyomoz a rendőrség? Tesz ellene valamit? Na látod mekkora pitiáner ügy egy tojásdobálás a FŐvárosban... Egy kullanccsipés is félelmetesebb...

GeT 2008.07.14. 19:39:37

Velem 2-3 hónapja történt az ügy, pakolok ki a kocsiból a XI. ker egyik legforgalmassabb útja mellett parkolva, mikor is a már említett ezüst színű járgányból sikerült elég nagy lendülettel megdobni az autót (gondolom félre ment). Rendszámot,típust nem néztem ,mert az volt a koncepcióm, hogy szolidan belemegyek hátulról, és a folytatásra voltak elképzeléseim... Csomag ledob, utánaered, hülye gyerek ezt meglátta és néhány piroson sikerült átjutnia, ekkor arra gondoltam , hogy mennyivel jobb, ha ennek következtében maguk rendezik el a sorsukat, meg nehogy valaki kilopja a frissen vásárolt tojásokat az eldobott csomagból. :-)

bergeroth 2008.07.14. 19:51:48

Fegyvert kell venni nincs mese, és visszalőni. Többet nem csinálnák elhiheted.

G.T. 2008.07.14. 19:53:04

Mondjuk belegondoltam, jó hogy nem az USA-ban élünk, mert ott az ilyen milliomos-jólmegszedtemagátarendszerváltáskor -apucis hülyegyerekek nem tojással dobálnának, hanem puskával lövöldöznének, mert az ott legális... Tanulság: ha éjszaka mászkálsz, legyen nálad valami be-dobható dolog:) ha már a zsernyákok nem veszik 10m-ről észre ezeket a kis köcsögöket... de előbb-utóbb feltekerednek egy fára, mert nem csak tojásdobálásra használják a Körutat/Váci utat valószínűleg...

avensis (törölt) 2008.07.14. 20:11:16

az nem "legitim" akart lenni? A "legimitim" kicsit furcsán hangzik nekem...

JBK 2008.07.14. 20:14:33

Ne mááá, itt is. Angliában engem is eltaláltak egyszer. Tojással, autóból. Ott is "menő" ez a szokás. Mire észbekaptam, már rég elhajtottak. Ja, amúgy ott, egyes boltokban egyes helyeken 16 éves kor alattiaknak nem adnak el lisztet és tojást...lehet tippelgetni :S

Semmi extra01 2008.07.14. 20:18:46

Amúgy a vizipisztólyba némi kromofágot és azzal a kocsira (mindenki tartsa magánál a sokkolóval együt) mert nehogy megverjék a kiszálók

Davido 2008.07.14. 20:20:28

én jót röhögtem volna, ilyen sem minden nap esik meg az emberrel :)
(Rajmond, szerintem te dögöljél meg.)

guga 2008.07.14. 20:24:08

Az nem szörp, árpádsávos tojás.

JBK 2008.07.14. 20:24:49

Ja, és mind aki dobálózik szarjon szögekkel kivert strucctojást

macskajanchi 2008.07.14. 20:30:45

Talán még emlékeztek erre:
youtube.com/watch?v=xQyVrxsxN0s
Francia flashmob 1970 -ből...

tomper 2008.07.14. 20:50:55

szerintem ez kamu!
"az Árpád fejedelem útján a járdán, egyszercsak a szemközti forgalomból lelassított egy ezüstszínu négyajtós kisautó"

3 sáv. ha ott a belsőben is van a "kisautó" az akkor is kb 20 méter. Oda akkora vízipisztoly kell, hogy "el tudjanak áztatni" ami nem fér el a kisautóban. Pláne, hogy lelassított a "forgalomban". Elég nehéz elképzelni.
Sztem Mr. Steps csak a véleményének adott hangot és a sztori az eleje a vélemény a vége.
Pláne a sofőr ugye nem hiszem, hogy dobál, mert az parázik és figyeli a tájat meg a visszapillantókat, azaz egy csávó nyomhatná a "záport" a kisautó hátsó ablakából, de mint tudjuk azokat az ablakokat nem lehet teljesen letekerni....
na hagyjuk...
vmi igaz sztori nincs??

Indijoe 2008.07.14. 20:51:42

www.hirszerzo.hu/cikk.tojasdobalas_teves_informaciok_jelentek_meg.72246.html

Azoknak linkeltem be, akik szerint a tojásdobálás belefér a véleménynyilvánításba. Mo-n nincs precedensjog, tehát egy bíró döntése nem kötelezi a többi bírót.
Egyszerűen fel lett fújva egy bírósági tárgyaláson elhangzott ítélet indoklása.

209d 2008.07.14. 20:52:15

Nevetséges a cikk...
Hogy lehet egy kocsiból tojással megdobálni valakit? Hogy lehet valakit jól eláztatni egy kocsiból vízipisztollyal? Ráadásul úgy, hogy az illető ezt nyugodtan tűri (míg elázik), nem tesz semmit, az autó rendszámát sem jegyzi meg, ráadásul egyikük sem, hiszen többen voltak.
Hazugság a cikk.

Vélhetően azért találták ki, hogy Tomceték sikert aratott megnyilvánulását a degeneráltak felvonulásán, szélsőségként mutassák be, lejárassák, elítéltessék stb. - ,cionista átlátszó humbuk propaganda...

Martian (törölt) 2008.07.14. 20:53:02

Ha utána rögtön a berettámból beléjük lövöm a tárat, nem is csinálnának többet ilyesmit...

Decesso (törölt) 2008.07.14. 20:54:14

közszereplőket lehet dobálni. Engem nem ^^

Répalaki Edömér 2008.07.14. 21:00:20

Én a múltkor a szabad véleményem kinyilvánításaként a két bőrtojásomat hajigáltam egy vadidegenre.
A nő először tökönrúgott, majd feljelentett szexuális zaklatásért.
Még arra se volt időm, hogy a (szintén "leather" borítású) vizipisztolyomból lespricceljem...

BandW (törölt) 2008.07.14. 21:03:22

209d,

Nem olvasol, csak írsz.

Igen, vannak tulok parasztok, akiknek az a szórakozásuk, hogy békés járókelőket basztassanak, pusztán azért, mert azt gondolják, egy autóban ülve megtehetik, mert majd elhúznak a kocsival.

Tomcatet meg leszarom, mert ezügyben neki speciel nem osztottak lapot.

Egy 60 km/h-val mozgó autó rendszámát meg nem lehet fölírni, mert nem arra készülsz, hogy bunkó parasztok majd dobálnak belőle.

Már rég elment, amikor az ártatlan járókelő még csak csodálkozik, hogy akkor ez mi is volt.

Rajmond 2008.07.14. 21:19:02

davido! Remélem egyszer telibeverik a képedet egypár tojással és akkor majd rájössz...

bergeroth 2008.07.14. 21:25:54

209d.
Drága fiam, te annyira hülye vagy, mint azok a haverjaid, akik kimentek dobálni azokat a szerencsétleneket.
Nem lehet megérteni, hogy aki homokos, az általában azért az mert így születik?
NAGYON remélem, hogy következő életedben te is melegnek születsz.
Vajon akkor is degeneráltaknak fogod gondolni őket?
Idióta.

kgonzo 2008.07.14. 21:28:46

Re: theutat villám 2008.07.14. 13:47:14

Tényleg, kedves barátom. Én elég szarul élek ahhoz, hogy sajnáljam a frissen vásárolt ruhámat, amit tojással dobnak meg.
Nekem nincs autóm (de távfűtést fizetek), de azt még én sem hiszem, hogy meglehet állítani a határon a benzin, meg a gáz árakat. Utoljára Kádárnak sikerült, azóta is azt fizetjük.
Tudom most jön a populista duma az adótartamról, csakhogy az ÁFA csökkenésnek legalább a felét lenyelik a kiskereskedők (Magyar Nemzet érvelése a huszonöt százalékos ÁFA húszra csökkenése idején).
Továbbá az a kőgazdag, akinek benzinzabáló terepjárója van (ellentétben velem, akinek még autója sincs) több állami támogatást kapna ezáltal, mint a még nálam is szegényebb aki gazdaságos autót vesz, vagy nem vesz. Szóval engem most jobban izgat, hogy Magyarországon nem lehet gyerekkel nemzeti ünnepre menni, mint az, hogy magas az olaj ára. (Persze ez is, de ezt nem a magyar kormány(ok) fogják megoldani!)

pucros 2008.07.14. 21:38:16

!!FIGYELEM!!

A bíróság kimondta, hogy tojással dobálni garázdaság!

Minden ellenkező híresztelés annak következménye, hogy a médiában alkalmatlanok dolgoznak!

elinor 2008.07.14. 21:41:19

Mi a Károly körúton sétáltattuk egyik este a kisbabát, és valami baromarcú az egyik emeleti ablakból beledobott egy csikket a baba kajájába.
Remélem, az volt az illetőnek az utolsó adag ahhoz, hogy szétrohadjon az arca a ráktól!

Indijoe 2008.07.14. 21:43:19

Pláne, hogy bármit mond a bíróság, nem kötelező érvényű, csak a vádlottra nézve.
Majd akkor lesz az, ha törvénybe foglalják, vagy az Alkotmányt egészítik ki vele.

Netuddki. 2008.07.14. 21:44:36

Hm, 2-3 kisebb tojás nagyságú kő a zsebbe? Csak, hogy melegen tartsd őket.

WizzAir 2008.07.14. 21:59:22

Pucros
Te láttad meg egyedül a lényeget
Aki megengedést hallott ki a Bírósági ítéletből , az mind a Medianak köszönheti , ahogy mondtad
Mellesleg az INDEX legalább 1 éve a leg rosszabb hír közvetítő csatorna

sanche · http://elakadasjelzo.blog.hu/ 2008.07.14. 22:13:19

WizzAir! Szerintem is nagyon sokat romlott az elmúlt egy-két évben az index. Blikk kettő.
De azért említsük meg, hogy ők utánajártak végül és rájöttek, hogy a bíróság nem azt mondta, amit a legtöbb tv mondott.

Pucros. Így van, szó szerint. De ehhez meg azt tegyük hozzá, hogy amellett, hogy elítélte a bíró a tojádobálást, mégis felmentettek pár embert. Nem olvastam el a "helyes" cikket teljesen, de az is nyilvánvaló, hogy nem csak a média van tele végtelenül buta és alkalmatlan emberrel, hanem a bíróság is.

sanche · http://elakadasjelzo.blog.hu/ 2008.07.14. 22:15:26

Ja egyébként most akkor, AKIT valami barom megdob tojással, leköp vagy hasonlók, akkor az azt jelenti, hogy buzi? :) A történetet elmesélő meg zsidó és kommunista egy személyben.

Korlátolt magyar, végtelenül egyszerű lény...

Büdös paraszt 2008.07.14. 22:25:25

Egészségügyi okokból alig használt nagyteljesítményű tojásvetőmet tolószékre cserélném. Jelige: szégyen a futás, de hasznos. Szebb jövőt!

dei · http://erdei.aplus.pl 2008.07.14. 22:32:32

Mamapicilánya, ez a szaros párhuzam nekem is az eszembe jutott, hiszen szart enni sem bűncselekmény.
Úgyhogy ha megetetnénk szarral azokat, akik szerint tojást dobálni tehát szabad, nem követnénk el bűncselekményt.
Az is igaz, hogy a szartól sem lesz büdösebb a szájuk mint most :)))

Gaeta 2008.07.14. 22:38:04

Nem egy új jelenség. Azt hiszem két éve nyáron volt, hogy egyik éjszaka a Petőfi hídon jóval 100 fölött száguldva dobálták ki a tojásokat a járókelőkre. Szóval az már fájt is. Többször elszágoldottak, már gyűltek az emberek, hogy hozzávágják a kezük ügyébe kerülő sörösüvegeket és hasolókat, de mivel vakítottak a fényszórói, nem lehetett biztosan látni, hogy ők jönnek-e, csak mire elhaladtak mellettüünk, így még néhány tojást kiosztottak. Mire valaki kiállt a híd elejére telefonnal a kezében, hogy be tudja azonosítani időben az autót a felfegyverkezett tömegnek, addigra eltakarodtak. Pedig ott nagyon csúnya dolgok lettek volna, ha újra jönnek...

hillaby · http://twitter.com/hillaby 2008.07.14. 22:38:07

én gyerekkoromban a következő ojjektumokat ballisztizáltam előszeretettel:

- paradicsom
- kefír dobozban
- joghurt dobozban
- persze tojás
- alma

akkoriban sikerült egész szépen lefogynom

csarlee 2008.07.14. 22:43:58

Elég érdekes ez a tojásdobálós sztori.... Csak azt nem értem, hogy tud eltalálni rendesen, hiszen ha szembejött velük akkor még a belső sáv is vagy 15 m a járdától és autóból nehéz lehetett jól célozni. A vízipisztoly még hihető, bár nem hiszem, hogy a tömény szörpöt ki tudná lőni....

ColT · http://kilatas.great-site.net 2008.07.14. 23:00:52

Vazze, még 2000-ben 2.-as egyetemistaként mentem a koli felé, és mellettem loccsant szét ezzáptojat... nézek fel, haverok röhögnek az ablakban...

Segíííítsééééég letojásdobálásoztak, jaaaaajjj
:D

ColT · http://kilatas.great-site.net 2008.07.14. 23:03:57

@szalu : A szarral dobálózás már ma is megy.
Amúgy meg persze ha belerúgsz a kocsiba, kulcsot odavágod, stb. akkor az vandalizmus.

Azért megnézem milyen képet vágtak volna ha előkap a postoló egy stukkert...

209d 2008.07.14. 23:13:06

EZEKnek nem szabad megdobálni? Kötelező!

www.vimeo.com/1314437

Clive 2008.07.14. 23:13:17

Engem egyszer felülről dobtak meg tojásnak látszó tárggyal. Letakarítottam, megvontam a vállamat, szerencsém is lett aznap. :o)

209d 2008.07.14. 23:15:47

EZEKet nem szabad megdobálni?? Ezeket kötelező! Én is adtam nekik!

www.vimeo.com/1314437

csarlee 2008.07.14. 23:24:02

209d ezek komoly pofák, Emma haverjának foga csak mutatóba volt egy-kettő...
Amúgy meg leszarom a buzikat, legalább több csaj marad...
Ez az egész meleg felvonulás egy szar provokáció, akik meg dobálják őket kb. hasonló színvonalon vannak...
Ahelyett, hogy világosan látnánk, hogy ezerrel száguldunk a szakadék felé! Lehet bármilyen erős a forint, az csupán látszat, spekuláció eredménye, ugyanúgy mint az olaj ára.
Ezek nem fontos dolgok mert mindenkit érintenek de az, hogy néhány idecsődített hímringyó a valagát riszálva végigvonul és néhány tucat primitív barom meg dobálja az igen!!!
Ez kell a népnek, a cirkusz, ráadásul ingyen!

csarlee 2008.07.14. 23:52:11

[OFF]
209d

Nem törődöm bele mindenbe, sőt! De! A melegek felvonulása ellen az lett volna a legjobb ha senki oda nem megy! Az, hidd el, sokkal megalázóbb lett volna nekik, ha a tévék arról tudósítanak, hogy a kutya nem kiváncsi rájuk! Ez volt az egésznek a lényege, a cirkusz!
[/OFF]

ColT · http://kilatas.great-site.net 2008.07.14. 23:59:05

Amúgy meg a kurva képviselőket lehessen is megdobálni.
Mindet, színtől függetlenül.

TonTomika 2008.07.14. 23:59:19

@csarlee:
Egyet értek veled teljes mértékben...ha a gyerekre rászólnak mert hisztizik...mégjobban cisnálja...ha le se szarják abbahagyja mert látja hogy nincs értelme...

FPéter 2008.07.15. 00:21:15

theutat villám 2008.07.14. 13:47:14
igazad van, Magyar Ember. A benzin, a gáz, a távfűtés, azaz a kőolaj világpiaci áráról, az élelmiszerár-robbanásról, sőt a globális felmelegedésről is személyesen Gyurcsány Ferenc tehet.
Tényleg minek kellett bezárni a Lipótot.
Látod öcsém, az ilyenek miatt tart ma ott Magyarország, ahol. Az ilyen "AZOK tehetnek róla és AZOKAT nem bűn kijátszani" kaliberű emberkéktől. Áldom az Istent, hogy van szerencsém immár távolról nézni a majomcirkuszt, bátran folytassátok csak, csak ha majd Moldova, Fehéroroszország és Albánia is lehagy minket, nem tudom, kihez fogjuk tudni hasonlítani magunkat itt Európában.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2008.07.15. 00:29:58

Jahh, egyébként segg ellenőrök dobálhatóságát támogatom!

A buzik meg buzuljanak csak, ha akarnak, de ne verjék magukat nekem, azon túl hogy balhé is van miattuk.
A normális emberek is tudnak otthon dugni meg buliba járni, nem rendeznek felvonulásokat csak azért mert nem a saját nemüket szeretik.

FeroxX 2008.07.15. 00:34:27

szerintem egyszer-egyszer poén :D

potyus 2008.07.15. 00:42:02

Jó lenne megtudni az elhíresült bírónő címét, és amikor hazamegy, még az utcán szívesen megdobálnám tojással. Annak a nemtetszésemnek adnék hangot, miszerint nekem nem tetszik a szemöldökének az íve. Addig amíg azt nem alakíttatja át nekem megfelelő formátumra, demokratikus jigaimmal élve tojások reá való dobálásával fejezem ki elégedetlenségemet. Elvégre vélemény szabadság van, vagy mi a fene.....

Fantómas 2008.07.15. 00:51:09

Több kérdés id fölmerül bennem a történetttel kapcsolatban.

1. Mozgott-e az autó?
2. Kiszálltak-e a támadók?
3. Voltak-e szemtanúk?

Mozgó autóból elég nehéz tojással eltalálni valakit, főleg eláztatni. Igaz, hogy a hídon nagyon közel mennek az autók a járdához...hát nem tudom, lehet hogy igaz...ezesetben a rendőrséghez kellett volna fordulni, ugyanis a tojásdobálás magánindítványban benyújtandó tettleges becsülesértés,ami bűncselekmény!

Na persze....

atleta.hu · http://www.atleta.hu 2008.07.15. 00:51:51

TonTomika: > Ha a homoszexualitást betegségként kezelik hivatalosan,

De nem kezelik ugy.

> márpedig az

Megpedig azert nem, mert jo par evtizede a szakertok szerint nem az. Egyszerubben fogalmazva: marpedig nem az. Olvass utana. De ne a kuruc.infon, mert mindenhez ok sem erthetnek.

> akkor ebben a szellemben kéne kezelni

Es innentol kezdve a tovabbiak lenyegtelenek. Talan meg azon erdemes lenne elgondolkodnod - miutan olvasgattal - hogy vajon miert tartod szimpatikusabbnak azt az egyszerubb allaspontot, hogy a homoszexualitas betegseg es ezert besoporhato a szonyeg ala, mint a valosagot. (Abba mar ne is menjunk bele, hogy mondjuk a mozgasserulteknek vagy a vakoknak lenne-e joguk felvonulni, ha ugy ereznek, hogy tulsagosan kitaszitja oket a tarsadalom.)


> ezt az ügyet, és nem holmi felvonulást cisnálni ami az
> államnak százmillióiba kerül a rendőrök miatt

Na ne. Mi kerul nehany tiz rendor nehany orai munkajan szazmillokba? Akkor mar miert ne mindjart milliard? A gyujtogatos-kodoballos velemennyilvanitasok voltak nehany szazmillaba, nem ez a buli.

Raadasul ha a torveny engedelyezi a felvonulast/tuntetest, akkor lehet. Te is elmehetsz tuntetni szinte barmilyen baromsag miatt. Ha akarod szerzek neked ellenzeket akik megdobalnak. Ebben az orszagban nem lesz nehez, barmi miatt is akar vonulgatni.

atleta.hu · http://www.atleta.hu 2008.07.15. 00:53:52

Amugy a hozzaszolasok jo resze egeszen vicces ironiat rejteget (bar szerintem a kedves kommentelok komolyan gondoljak): "Nem normalis ez az orszag, megdobott tojassal, probald meg megolni, de legalabb lezuzni az autojat."

potyus 2008.07.15. 00:55:48

TonTomika, már megbocsájts, de te egy nagy maraha vagy.!
Teljesen ferdén értelmezed a demokráciát.
Ad 1, a homoszexualitás nem betegség, nem lehet kezelni, egyszerüen génhiba. Enyhén hoszabb életem folytán, én még nem hallottam olyanról, hogy valakit kikezeltek volna ebből a "kórból".
Nevezzük devianciának. Márpedig, amíg ez az eltérő viselkedésmód belterjes, magánügy. Ergo senkinek semmi köze ki mit csinál a magánéletében. Felmerül a kérdés, vajon hasonlóan deviáns az az ember aki, mondjuk ornitológus. Annak az élete a madarak folyamatos megfigyelééből áll, ő ebben éli ki magát, de említhetném a gyufáscimke gyüjtőt és van még pár eltérő viselkedésnorma ami nem hétköznapi. Ha ezek békés felvonulást szerveznének és azt bejelentenék. Megtámadná őket is ugyanez a söpredék? Ugye nem. Mert azok senkit nem érdekelnek. Ugyanis a homo és biszexuális társadalomban igen nagy számban fordulnak elő potentátok, ismert emberek, közszereplők. Csakhogy ők a rejtőzés művészei. A tojás és kődobáló csőcselék ha egyszer utánnajárna, esténként a belvárosban, a dunakorzón, kinek adják el magukat a szerencsétlen megélhetési, főleg Román hímringyók, igen meglennének lepődve. Még a Kuruc Infósoknak is leesne az álla. Pedi ők aztán mindent tudnak.......

ColT · http://kilatas.great-site.net 2008.07.15. 00:56:28

Most nem azért de a tojásdobálás minimum a garázdaság =vagy valami hasonló), vagyon elleni bűncselekmény esetébe belefér (ami a postban szerepel) mert az illetőnek elég rendesen kárt szenvedett a ruházata.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2008.07.15. 01:00:57

@potyus : Engem nem az zavar ha egy ismert valaki buzi (művészek gyakran, ugye,mégis van köztük pár kiemelkedően tehetséges, de ők nem is ugrálnak hogy ők aztán mekkora buzik). Mondjuk politikus esetében tegyen le valami pozitívat (nem óvodai szintű szardobálást) az asztalra, utána nem fog érdekelni hogy buzi.

Szóval asszem toleráns vagyok. De amikor elkezdik verni magukat, főleg a degeneráltabb fajtája (ld. a fenti videót) akkor kinyílik a bicska.

Amúgy meg valahogy az elfogadottságuk, dobálás ide vagy oda, sztem negatív irányba változott, mert azért sztem az emberek többsége a felvonulás tényét is elítéli és nem sajnálja őket hogy kaptak pár tojást. Minek mentek oda.

potyus 2008.07.15. 01:04:15

Miért van az, hogy a világban évente és országonként megtartott homokos felvonulások, hangulatos, kifejezetten johumorú tetszetős bulik, amit a nézelődők hálásan kezelnek és jól szórakoznak rajta. Persze van akinek nem tetszik, netán ennek hangot is ad. De fimoman leintik és megkérik, ha nincs amit élvezne, ne nézze, menjen szépen el, vagy haza. És nincs atrocitás, úgy mint tegnap Bécsben. Ja az nyugat, ez meg itt a Balkán. Bocsi ezt elfelejtettem.

potyus 2008.07.15. 01:12:21

Nagyon sok országban már van ilyen rendezvény rendszeresen. Pár volt szocialista utód, immár "szabad" államban van hasonló hektika. Miért?
Azért mert a demokráciát mi még csak tanuljuk, és aki nem tetszik azt egyszerüen meg kell semmisíteni elv mentén szól a szólásszabadsága. Ha netán lett volna valami tragédia a kő alakú tojások dobálásából, biztos mozdult volna a politika is. Mert alapjában, mi a kultúrált világ felé mennénk, halehetne, csak vannak akik ezt nem hagyják. Tegnap tartóztattak le belőlük vagy hét személyt Párkány nevezetü szlovák helyiségben, mert oda is elmentek balhézni. Aztán ha kapna 3 évet, meglesznek lepődve. Ugyanis ott nem a magyar bírói kar ítékezik.

Lobster County Sheriff 2008.07.15. 01:40:30

csarlee

"209d ezek komoly pofák, Emma haverjának foga csak mutatóba volt egy-kettő...
Amúgy meg leszarom a buzikat, legalább több csaj marad..."

Olyanrol hallottal mar, hogy a buzi kategoriaba a leszbikus nok is beletartoznai, okoska?

mirInda 2008.07.15. 02:59:09

atleta.hu

Nem ártana olvasgatni. Pl. a hivatalos rendőri jelentést arról, hogy mi mennyibe került. A tojás és kődobáló + gyújtogatók által okozott kár tizedrésze a rendőrségi túlórákra kifizett pénznek.
(Persze ez nem jelenti azt, hogy örülök, hogy egyesek így élik ki magukat). Az, hogy a 2000 rendőr!!! ugyan miért nem tud rendet is csinálni, le- és elfogni pár tucatnyi rendzavarót, csak mutatóba néhány kisebb madárkát, az is jó kérdés.
A homofóbia betegség-e? Pszichológia kategória, veleszületett tényező nem ismeretes, mint a homoszexuálisoknél az a kis Xq28-as gén. Szóval akkor a homoszexuálisak a normálisak, mindenki más meg beteg?

Tojásdobálók se normálisak, idióták, de lassan már a hülyékből van több.

Ha már Homár, legyen kövér, kérünk egy igazi herdálós, fogyasztós, szenvedős cikket. Köszönjük! :)

Alternatív 2008.07.15. 04:08:18

Megnéztem azt a hirszerzo.hu-s cikket, de semmiféle információt nem találtam benne, csak egy állítást, bizonyítékok nélkül.

Akkor az mi volt, amit egy bírónőnek látszó lény mondott a tévében a saját szájával percekig?

csarlee 2008.07.15. 05:54:55

Mr. Lobster!

Képzeld hallottam már a leszbikus nőkről! De mivel ők eleve nem a másik nem tagjait keresik ezért írtam, hogy több csaj marad...

ertekelem · http://www.ertekelem.hu 2008.07.15. 06:23:13

Ennek mi koze a fogyasztohoz????

georg 48 2008.07.15. 07:50:57

Uraim! Egyszer, évekkel ezelőtt volt Csurkának / egyébként nem szeretem / egy kijelentése, miszerint ez az ország velejéig romlott! Igaza van, sajnos.

wiseguy 2008.07.15. 08:15:07

rendszám felír, autó megkeres viccből lekromofágoz, vagy tükör lebézbólütőz! aztán öröm bódottá... más megoldás nincs, mert ha a rendőr el is kapja, az ilyen gyökerek apukája mindjárt ügyvéd hív és aztán persze rendőr lesz a hibás, ez egy ilyen ország, magad uram ha szolgád nincsen...

piroseperke 2008.07.15. 08:37:39

Engem is megdobtak tojással. Pont ott álltam, ahol Steps, csak engem fényes nappal dobtak meg.
Annyira le voltam döbbenve, hogy én sem jegyeztem meg a rendszámot.
Ez az eset tavaly októberben történt.
Azóta is fenntartom az üggyel kapcsolatos véleményem: 'A jó kurva anyátokat, azt!'

Önző Én 2008.07.15. 08:43:19

A tojásodbálás téma szép lassan itt is átalakul primitív buzizássá. Hogy ezek a tudatlan homofób kretének nem unják telehörögni az összes fórumot a baromságaikkal. Húzzanak már el a retekbe a saját szélsőjobbos oldalaikra.

Folyami Géb 2008.07.15. 08:51:56

Potyus!

Az elhíresült bírónőnek nincs címe, mivelhogy nem létező személy általában nem lakik sehol sem. A Homár csak egy kis bírószidalmazást akart csempészni ide is, ezért hazudott egy jó nagyot.

www.piacesprofit.hu/?r=20429

www.hirextra.hu/hirek/article.php?menu_id=2&cat=1&article_id=85270

Akkor erről ennyit.

neet 2008.07.15. 08:52:08

Miért baj az, ha valaki buzi? De most komolyan. Kinek fáj? És mi az, h több pasi/csaj marad? Ha a 6 milliárdból nem találtok egymásra azzal az EGGYEL, olyan mindegy, nem az a buzi fogja rontani az esélyeidet, aki "elszereti" a neked (is) tetsző egyedet. Áá..
neet

georg 48 2008.07.15. 08:56:56

Nem működik, hogy rendszám felír, mert Morvai Kriszta azonnal tépi a száját a szemét anarhista jogaiért!

209d 2008.07.15. 09:13:55

Érdekes... jó lenne már egy olyan beírást olvasni, ahol megdobáltak valakit és az leolvasta a rendszámot!

Mr. O'Donaghue · http://watchdog.blog.hu 2008.07.15. 09:18:21

Nos, mielőtt a hozzá nem értő emberek egymásnak ellentmondó "jogi szakvéleményébe" teljesen belezavarodnánk.

1. Csak a közszereplők azok, akiknek a véleménynyilvánítás esetleg durvább formáit is tűrniük kell. Átlagembernek nem. A vita csak arról folyik, hogy ebbe belefér-e a tojásdobálás. A tekintetben konszenzus van, hogy a nem-közszereplőkre nem lehet tojást dobni.

2. Tettleges becsületsértésnek minősül az olyan becsületcsorbító cselekmény, amely a sértett testének célzatos érintésében vagy bántalmazásában nyilvánul meg anélkül, hogy testi sértést eredményezne - mondja a Btk. kommentárja. Eme tényállást pedig kimeríti a tojásdobálás. (Az eddigi bírói gyakorlat szerint ide tartozott a pofon, rúgás, de a KÖPKÖDÉS is, ami igen rokon a tojásdobálással).

3. Egyébként a fő probléma kb. az, hogy rengeteg jogász még ahhoz van hozzászokva (főleg a bírók), hogy a hatalom megmondja mit kell csinálni. De a hatalom ma már nem olyan egységes, mint a rendszerváltás előtt. Sőt, kormánypárti oldalról is ellenkező nyilatkozatokat lehet hallani. Ebben a helyzetben tipikusan a felelősséghárítás és a menekülés jellemző a bírákra. Sajnos.

4. Most még azon is problémáznak, hogy a preparált tojás egyáltalán tojásnak minősül-e. (Szerintem nem, error in substantia esete áll fenn, vagyis a lényegbeli tévedés esete. A tojásnak ugyanis nem a héja, hanem elsősorban a tartalmának+héjának egysége a tojás. Ha ebből csak a héja marad meg, amit mondjuk festékkel töltenek meg, onnantól az már festékpatron.)

5. A melegeket meg nem kell bántani, senki sem "választja" ezt, hiszen a franc se akart volna egy megvetett kisebbséghez tartozni, de sajnos nem tudunk mit csinálni...
Amúgy meg ha lány vagy, egy meleg srác nem fogja elszeretni a pasidat, hisz ha a pasid, akkor gondolom hetero...

6. Morvai Krisztina nem csak a szemét anarchisták jogait védi, hanem konkrétan mindenkiét. Azért jogvédő. Konkrétan pont Ő emelte föl legelőször a szavát a melegek jogegyenlőségéért.

Qui verum amat Christophum

piroseperke 2008.07.15. 09:18:36

209d: ha ott állsz, teljesen gyanútlanul, és egyszercsak valami keményen csattan a testeden (elég fájdamas volt) és csorog le a ruhádon a tojás, akkor mire felfogod, hogy mi történt, az autó már messze jár.
De. 10 óra körül volt, kicsi volt a forgalom, és a fehér kis furgon legalább hatvannal ment. Mire utána néztem, már el is tűnt az enyhe emelkedő mögött. Szóval biztos fel lehet írni, ha ott állsz készenlétben, kezedbe toll, papír, és tudomást se véve a becsapódásról, árgus szemmel figyeled azt a kurva rendszámot.

Mr. O'Donaghue · http://watchdog.blog.hu 2008.07.15. 09:20:53

Szóval működne a rendszám felír. Csak fel kéne írni. Velem még ilyesmi nem történt, de adott esetben rendszám fölír az első. Ha a BKV járat szemét velem, még annak a rendszámát is mindig fölírom (kombínó esetén a sorszámát). Szép listám van róla itthon. De úgyse tudok azokkal mit kezdeni. Ezzel még max. a BKV-hoz tudok menni, mert azonosítani kéne a sofőrt. Nade a BKV mint panaszkezelő??? - muhaha

piroseperke 2008.07.15. 09:21:42

Ja, és nem vagyok meleg.
Teljesen átlagos heteroszexuális lány vagyok.
Talán az volt a "bűnöm", hogy vörös színű ing volt rajtam?
Aztóta se tudtam rájönni, miért, és miért engem?

velőrózsa 2008.07.15. 09:22:40

én pár hete a párommal sétáltam este a wesselényi utcán, és akkor az egyik ház ablakábol dobtak meg minket.De párom mesélte, hogy már vele előzőleg is volt ilyen a keletinél...ez vmi új diat? 2 napig lila folt volt a gyomorszájam felett...nem volt egy kellemes élémény az biztos...

piroseperke 2008.07.15. 09:23:48

Christophofil: gratulálok!
Írogasd csak, szorgalmasan!
Jelentgess fel, panaszolj be, aztán otthon vedd elő a kis gyűjteményed, és élvezz rá, miközben azt hajtogatod, hogy "milyen fasza gyerek vagyok"
Seggfej!

Mr. O'Donaghue · http://watchdog.blog.hu 2008.07.15. 09:35:18

Jah, meg még annyit a melegekről, bár nagyon OFF, hogy a felvonuláson résztvevők a meleg társadalom töredéke. Igen apró töredéke. A többség, aki teljesen normális ember, csak az azonos neműekbe szerelmes - fekszik le stb., az kint sem volt. Én sem.
A médiára meg persze jellemző, hogy a legidiótább figurát (lásd Emma) mutatja be, mert azon jót lehet röhögni. Vagy legalábbis a Blikken hízott istenadta nép majd jót kacag.
Arról nem is szólva, hogy nem érdemes a melegeket a transzneműekkel, transzvesztitákkal összekeverni...

Mr. O'Donaghue · http://watchdog.blog.hu 2008.07.15. 09:40:47

Piroseperke,

1. nem jelentgetek föl, mert nincs értelme. Mondjuk ha majd elcsap a busz, vagy a villamosra alig bírsz föl/leszállni, mert a sofőr már rohanna, hogy a sokperces késését behozza, reflex,
hogy fölírom a rendszámát.

2. nem élvezek a gyűjteményre, mert - bármily hihetetlen - nem okozna élvezetet. meleg vagyok nem fetisiszta.

3. egyáltalán nem tartom magam faszagyereknek, csak egy szimpla átlagos felhasználónak.

4. ha nem tűnt volna föl, épp a hozzád hasonló módon megtojásdobált emberek védelmére írtam a hsz-t a jogi problémákról és háttérről (nem ártok neked, sőt segíteni próbálok), erre te leseggfejezel. köszi.

The Good Boy 2008.07.15. 11:03:28

Egy darabig végigolvastam...
Nem tudom más irta-e, de ha nem akkor majd én:
Ha közlekedő járművet dobál meg valaki az közlekedés biztonsága elleni Büntettet(!) követ el, és elsősorban nem garázdaságot!
Bár a mai közállapotokat ismerve, a bíró vagy az ügyész szerint valószinüleg az autós lenne a végén a hunyó, mert miért közlekedett arra...
Amig nem csapnak agyon egy bírót, ügyészt, vagy ügyvédet (mondjuk azoknak általában nem árt, gyakran megérdemlik - mármint a büntetőjogi ügyvédek), addig ez a belterjes világ másként fog gondolkodni.
Nemrég az egyik (kirendelt) ügyvéd kezdett el üvöltözni az egyik vádlottal (nem az ő védencével), hogy hogy lehet ilyen hülye, hogy eztmeg azt volt képes mondani a kihallgatáson, máskor ilyet meg ne tegyen, majd mégegyszer lehülyézte. (ezt ott a bíróságon mindenki - biztonsági őr, ügyész, rendőr, sértett, tanúk, saját ügyvéd stb. - elött) Remélem a következő áldozatuk ő lesz (ja mindezt bruttó 6.000.- ft kirendelt ügyvédi dijért!!!)
Szar országban élünk! Ez van!

209d 2008.07.15. 12:17:51

Kedves ....!

Ezzel a magát Emmának nevező www.vimeo.com/1314437 genetikai hulladékkal azonosult minden buzi, aki részt vett a múlt szombati felvonuláson, melynek megzavarásában kivettem a részem.

Korábban sajnáltam a buzikat, mert betegek. Most, hogy hivalkodnak vele, utálom őket. Ez érvényes a "hollókoszt" erőszakos hirdetőire is, és sajnos már az (állítólagos) áldozataira is!

SZEBB JÖVŐT! - Honfitársam.

Navarone 2008.07.15. 12:36:38

Ha legális a melegfelvonulás seggrázással, miért ne lehetne legális a tojásdobálás?

Cokia 2008.07.15. 15:30:28

Erre csak annyit tudok mondani, hogy a kocsi egy Ezüst színű Chrysler 300C szlovák rendszámmal!Sajnos a rendszámra nem emlékszem!Már azt sem tudom, hogy mikor volt de pár hónappal ezelött este a Raktár utcánál várakoztam a buszra amikor az ominózus autó megérkezett. Két partyba(fehér ruci,smink,haj,stb...) igyekvő fiatalabb csaj állt a buszmegállóban megálltak mellettük és ablakok lehúzódtak két srácot láttam akik napszemüvegben feszítettek!Következő párbeszéd zajlott le: Sziasztok lányok!Hova mentek?Bulizni?
Erre a csajok igen igen.
Kérdés: Mit szólnátok egy szörp reklámhoz?
Csajok:Egy mihez???
Erre a hátul ülő elővett egy hatalmas vizipuskát(mint később kiderült szörppel töltve)!Lelocsolta a csajokat majd az anyósülésen utazó meg egy szódáspalackkal lelocsolta pluszban!Hirtelen azt hittem, hogy ez a kész átverés show!!!Ilyet még nem láttam!Következő alkalommal rendszám lefigyel ;)

209d 2008.07.15. 16:21:38

Már megint nincs rendszám...
Érdekes, mióta Tomceték beveteték a "fegyvert" azóta rémtörténetek kezdtek szájra kapni, hogy butapesten ezzel terrorizálják a demszkíjgrádiakat, és már több "lővés" is volt velük.
Mese, mese, mese...

Mr. O'Donaghue · http://watchdog.blog.hu 2008.07.15. 19:47:51

Kedves 209d!

Azt hiszem félreértettél. Nem azokat védtem, akik kint voltak, hanem arra hívtam föl a figyelmedet, hogy a legtöbb meleg nem olyan. Ezért nem kell általánosítani. SzVSz a felvonulás többet árt, mint használ...

Ch.

andree_ 2008.07.15. 23:50:55

Kedves 300c-s Tettesek! Öszintén szeretném megköszönni és a hálámat kifejezni (barátaim nevében is), hogy új érzéseket kaphattam tőletek! Számomra az emberi szeretet a legfontosabb, és ti megmutattátok, hogy NEM ADNI, HANEM KAPNI JÓ!! Engedjétek meg nekem, hogy én is viszonozzam ezt, hogyha már anyátok meg apátok nem örült nektek, helyettük had szeressen titeket valaki más! Nélkületek talán sose tapasztaltam volna meg ezt az újabb emberi érzést! Imádom átélni a rosszat, a szart, annak minden percét, és amikor igazán szar, azt mégszarabbá tenni, hogy érezzem: élek! Köszönöm, hogy 2 hónapja a Margithídon hazafelé tartva negyedmagammal rommá lőttetek szörppel egy fekete 300c-ből!! Sajnos a rendszámtáblátokat nem tudtuk megjegyezni, de remélem egy kedves sorstárs sikerrel jár és megosztja velünk!! ...KARMA NEM VÁLIK SZÖRPPÉ...

Joe Forster/STA · http://sta.c64.org 2008.07.16. 20:07:26

@The Good Boy: A múlt héten a Stefánia úton mentem a Thököly felé a bicikliúton biciklivel olyan délután 2-3 felé. Hosszú sor állt az úttesten, erre egy nagy terepjáró felugrott a széles járdára, és olyan 50-es sebességgel "lebattyogott" az Ifjúság útjai kereszteződésig. Ha lett volna (madár)tojás nálad, megdobtad volna? (Légy őszinte!)

Dester 2008.08.24. 22:51:15

10 perce akartak tojással megdobni a Bajcsy-Zsilinszky úton, a barátnőmmel sétáltam ott. Szerencsére nem talált el, és mire leesett, az autó már messze járt. Mindenesetre egy fekete kisebb verda, talán Volkswagen Polo volt. Ha egyszer elkapom, tuti darabokban viszik el az autót is és a gazdáját is, azt garantálom!

Takika 2008.08.25. 11:08:10

Dester: Nekem nem volt ekkora szerencsem, en megkaptam a tojast par korrel korabban, valamikor 22:30 korul, szinten a Bajcsyn.

Dester 2008.08.25. 13:38:47

Takika: őszintén sajnálom :( Tudom, nem vigasztal, de a mi esetünkben sem rajtunk múlt, hogy célt tévesztett a tojás. Gondolom Neked is annyi időd volt megnézni a rendszámot, mint nekünk... Mire utánanéztem az autónak, már ezerrel kanyarodott le a Podmaniczky utcára, persze index nélkül. Egy biztos: ha valaki egyszer elkapja az ürgét vagy lesz valahonnan egy rendszámunk, meg lesznek számlálva a napjai az illetőnek. Elég sok felbőszült ember van már, ahogy olvasgattam a blogot...

Dester 2008.08.25. 13:43:20

(Bár nem mintha épp számított volna, hogy indexelt-e vagy sem, de láthatóan nagyon sietős volt neki, ment vagy nyolcvannal.)
süti beállítások módosítása