András ugyan joviális fickó, pompás újságíró és hű barát, de ideológiai meggyőződése miatt szinte betegesen szereti a pénzt. Nála jobban a jelek szerint csak az Erste Bank, ugyanis először minden értesítés nélkül letiltották a kártyáját, majd egy idő múlva már személyesen sem voltak hajlandók kifizetni neki a sját pénzét, mert megváltozott az aláírása. Ez szinte mindegy lett volna egyébként, ha az önkényesen elvett kártya pótlása nem sok hét alatt érkezne meg. Brutál szori alant.

Ha biztonságban akarják tudni a pénzüket, tartsák az Erstebankban. Az enyémre ott annyira vigyáznak, hogy már nekem sem adják oda.

A történet még június utolsó péntekén kezdõdött, háromezer forinttal a zsebemben indultam neki egy hétvégének - amit lehet, kártyával intézek, arra való vagy mi. Kora este volt már, a bankok rég zárva, amikor beugrottam egy közértbe ezt-azt venni, mielõtt felugrok a barátaimhoz. Kártyával fizetnék, de 050: Egyéb hiba üzenettel elutasítanak. Sebaj, van még készpénzem, kifizettem.

Másnap a bankomat dobta vissza a kártyámat, ami már kínosabb volt - a hûtõ otthon üres, készpénzem nincs, kártyával gebasz van. Hívom a telebankot, mégis mi van. "A kártyakibocsátó jelzésére letiltották a kártyámat, adataim illetéktelenek kezébe kerülhettek" - kapom a választ. A kérdésre, hogy errõl mikor szándékoztak szólni, azt a választ kapom, hogy feladtak egy levelet. Hogy telefonáljanak, sms-t vagy emailt írjanak, az eszükbe sem jutott.

A levél arról, hogy letiltották a kártyámat, július 7-én érkezett meg. Tértivevényesen, én meg munkában, így csak másnap jutottam hozzá. Ne gondolják, hogy egy új bankkártya volt benne. Dehogy. Fáradjak be bármelyik bankfiókjukba a jelen levéllel, és, mert milyen jófejek is õk, ingyen igényelhetek új bankkártyát. Tehát még vagy két hétig nem lesz kártyám.

Eddigre már egész rutinos lettem pénztári kifizetésekben. Már fel sem izgattam magam, ha az ékegyszerûségû mûvelet egy óráig is eltartott, csak akkor éreztem késztetést fizikai agresszióra, amikor a pénztáros nyájasan megkérdezte, hogy kártyával nem szoktam pénzt kivenni? De július 17-én sikerült új színt vinniük a történetbe.

Kedvenc bankfiókom (nevesítsük õket, mert tényleg megérdemlik, a többi fiók háromnegyedórás ügyintézési átlagával szemben ott tíz percnél többet sosem töltöttem, a Tompa utca-Ferenc körút sarki fiók dolgozói félistenek) tömve volt, öt ember állt elõttem, gondoltam ezt nincs idõm végigvárni. Utam a közeli Üllõi úti fiókhoz vezetett. Személyi, lakcímkártya átadása után már ki is töltöttük a nyomtatványt, már csak az aláírásom hiányzott.

Még gimnazista voltam, 14 éves, amikor megnyitottam a bankszámlámat az akkor még Postabanknál. Már akkor is egy krikszkraksz volt az aláírásom, most is az - nyilván kicsit más krikszkraksz. Ez sosem jelentett problémát. Eddig. "Nem jó ez az aláírás" - mosolyog rám a jószemû pénztáros. Aláírtam újra. Aztán újra. A tizenötödik aláírásnál már magam sem ismertem fel a szignómat. Eszembe is jutott édesapám, akitõl a szovjet-finn határon, hajnali háromkor vette el a szovjet rubeleket aláírás ellenében egy orosz határõr, két héttel késõbb pedig csak egy ugyanolyan zaklatott, álomból felriasztott aláírás ellenében voltak hajlandók visszaadni egyébként ugyanazt a köteg pénzt, amit jól megvédtek attól, hogy a kapitalisták kezébe kerüljön.

"Akkor ezt most sztornózzuk, maga pedig csináltasson új aláírási címpéldányt" - mosolyogta a pénztáros. Három hét után már nem ráz meg, ha újabb félórás tortúra elé állítanak a saját pénzem megszerzése közben. Legyen, gondoltam. De hamar elbuktam. A számlámhoz édesapámnak is van meghatalmazása, a címpéldányt pedig csak a személyes jelenlétében változtathatom meg. Kár, hogy Balatonfüreden lakik. Sebaj, legfeljebb tíz nap múlva megérkezik majd a bankkártyám, addig meg pénz nélkül is elleszek valahogy. A bankbetétemért meg nem kell aggódnom, nincs ember a világon, aki hozzáférhetne.