Tékozló Homár

Kamu Wii-t árul a soroksári Auchan

2008.09.16. 08:01 | ge | 210 komment

Először is, ha van ember, aki úgy reagált az Auchan beetetésére, hogy ja hát ha nincs a kiírt 40 ezerért Wii, de pont van itt egy 75-ért, akkor kérem azt, az írjon nekünk most azonnal, mert nyert valamit. De az legalább látszik, hogy érdemes reklamálni: Gergő szóvátette a hiábt, úgyhogy fel is emelték 45-re a kamuárat.

Kedves Homár!

Mint azt bizonyára te is tudod, mi emberek veled, ízeltlábúakkal ellentétben nagyon sokszor tévedünk. Pár hónapja egy ilyen tévedésre lettem figyelmes a soroksári Auchan áruházban, ahol is egy Nintendo Wii Sports Bundle árcédula 40000 Ft-os árat mutatott. Nekem sem kellett több, mivel, hogy a fent nevezett konstrukció ennyiért ajándék, (55-60eFt a legolcsóbb boltokban) gondoltam ezt nem hagyom ki biztos valami akció van. Találtam egy eladót, beszólt a raktárba, és mondta, hogy van a terméből, és 40e Ft. Cirka 3/4 óra várakozás után kiderült, hogy a dolog csak papíron létezik, és valszeg sose volt, de van egy másik pack 75e Ft-ért.

Persze erre nemet mondtam, és szóltam, hogy azért ezt nem kéne így hagyni, mert enyhén kamu az az ár, főleg hogy nem létező terméké (a kirakott darab sem volt annyiért elvihető).

A hétvége folyamán ismét betértem a fent nevezett Madaras Tecsóba, ahol mit ad isten, ugyan azt a packot most épp 45e forintért nem lehetett kapni. Persze szóltam eladónak, megkérdezem ez mi? Azt mondja Ő nem tudja. Kérdésemre, hogy esetleg kapni-e a válasz szintén némi habozgatás, filózgatás utáni NEM volt. Szerencsére ezt az árcédulát már meg is örökítettem. Kérésemre, hogy távolítsák már el ezt a (valószínűleg) több hónapja kint lévő, tudatosan kamu árcédulát, persze az volt a válasz, hogy hogyne, majd leveszi, de nem most, mert ahhoz ki kell nyitni, meg biztonsági őr kell, meg nem jó a nap-hold állás, és front van...

Szóval a kérdésem csupán annyi lenne: kinek jó ez? Mert biztos nem véletlen hiba (2x is kintvolt, 2 különböző, de nagyon alacsony áron) és az, hogy sose volt kapható az is fix. Esetleg a játékosztály vezetője így vesz 40-45k-ért Wii-t?

Üdv.: Gergő

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

É2I 2008.09.16. 20:01:21

Hoppá!

Kicsit nem nézek erre, máris feladatot kapok.
Egyébként nem tudom, mert hülye vagyok ;). Kérem kapcsollyaki!

No meg 100+ kommentet átbogarászni helyesírásilag Majmász meg Rékuc, vagy valamilyen heljes-síró motor feladata.

enen meg aziren csak a tuskót tudjuk fikázni - vagy a ósant, de ott nem vótunk még - 90%-ban és csak 50%-ban ragadunk billentyűzetet és 25% hozzá is tapadunk, mert ráömlött a borunk/sörünk...De reklamálni nem szoktunk, mert az nem szittya magyar szokás, csak baccpapucsban EDE-nél, törött üvegasztalon.

(Hogy én ezért mit kapok... Na le se írom a fentieket.)

EÖ (törölt) 2008.09.16. 20:38:53

enmegaziren

ne fikázd rékucot :)

kitilt és nem állsz meg a kisgazdapártig :)

É2I 2008.09.16. 20:51:27

Kikérem magamnak. :)
Én nem fikázom, csak azt mondtam; továbbra is el fogom látni munkával. Bár szerintem nem jön erre, mert itt nem tud helyesírási vétségek alapján kitiltani. (Vagy ne hamarkodjam el?)

A kisgazdik meg Torgyán papa nélkül semmit sem érnek, inkább belépnék EDE kékszalag pártjába. Úgy halottam az esküt egy törött üvegasztalon állva kell letenni, bograhtsal a fejen, minkét kézben sünt szorongatva. Mert az úgy hapcientológus és FONTOS!

Félkarú Rabló · http://www.felkarurablo.blogspot.com 2008.09.16. 21:13:27

@Klarky "Elmész egy ilyen hodályba érettségivel polcot feltölteni és kis idő múlva te leszel az osztályvezető."

Ez férfiakra is áll? Vagy csak a nőkre? :-)

raptor88 2008.09.17. 00:18:17

Végig olvastam az összes kommentet!Árulja már el valaki,KI A K:ISTEN EZ AZ EDEEEEEEEEEEEEEEEEEE!!!!!!!!!!!!!

cégalapító · http://cegalapitas.blog.hu 2008.09.17. 01:25:25

Felnyomni, fogyasztó megtévesztése! Milliós bírságot a nyakukba...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.09.17. 04:01:24

Mry mrg a tv=t is csak segitseggel kapcsolja be nem hogy ilyen izekkel jatszon
de ;egalabb nem tud foni, igy mehetunk EDE-hez jovore
neki nem lesznek bogracsigenyei
hutto az kell nagy

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.09.17. 04:03:34

raptor
csak 4 ezer komment es megismered a littledickNS-t
bogratschrol nem beszlve
es FONTOS
ha vegigolvasod en alyandekozok nekedm kekszalagot

puncipöcögtető 2008.09.17. 06:59:26

Idiocracy c. filmbol:

Frito: Yah I know this place pretty good, I went to law school here.
Pvt. Joe Bowers: In Costco?
Frito: Yah I couldn't believe it myself, luckily my dad was an alumnus and pulled some strings.

A Costco a Tesco kistestvere itt a nagy vizen tul.

szotyola 2008.09.17. 07:37:45

ja, az idiocracy az jo kis film volt. tenyleg, kishazankba jatszottak a mozik vagy elvitte a cenzura?

Nyitott szem (törölt) 2008.09.17. 08:39:34

Cigiző:

Kicsit változott a szabály, de szerintem még egyértelműbb lett, úgyhogy köszi az ötletet.
Most nem a most nem a 1997. évi CLV. törvény a fogyasztóvédelemről l4§ 4. bekezdése, hanem a hetedik, viszont alacsonyabb IQ-s áruházi osztályvezető is megérti...

Amúgy az első hat paragrafus sem érdektelen egy Homáron...

Az ár feltüntetése

14. § (1) A fogyasztót - a (2) bekezdésben meghatározott kivétellel - a külön jogszabályban meghatározottak szerint írásban tájékoztatni kell a fogyasztóknak megvételre kínált termék eladási áráról és egységáráról, illetve a szolgáltatás díjáról.

(2) Nem kell alkalmazni e § rendelkezéseit az árverés útján értékesítendő termékre, ha annak kikiáltási (induló) árát az árverési tájékoztató meghatározza.

(3) Az eladási árat, az egységárat, illetve a szolgáltatás díját egyértelműen, könnyen azonosíthatóan és tisztán olvashatóan kell feltüntetni.

(4) Az eladási árat és az egységárat, illetve - határon átnyúló szolgáltatásnyújtás kivételével - a szolgáltatás díját a Magyar Köztársaság törvényes fizetőeszközében kifejezve fel kell tüntetni.

(5) A termék eladási áraként és egységáraként, illetve a szolgáltatás díjaként a fogyasztó által ténylegesen fizetendő, az általános forgalmi adót és egyéb kötelező terheket is tartalmazó árat kell feltüntetni.

(6) Ha a termékre vonatkozó kereskedelmi kommunikáció megjelöli a termék eladási árát, az egységárat is meg kell adni a külön jogszabályban foglaltak szerint.

(7) Több eladási ár vagy szolgáltatási díj egyidejű feltüntetése esetén a vállalkozás köteles a feltüntetett legalacsonyabb eladási ár vagy szolgáltatási díj felszámítására.

helianthus 2008.09.17. 08:42:00

Hát igen Egyéves Önkéntes , mi Szotyolával egy pár vagyunk, mint a borsó meg a héj(ly)a, és nekem azt mondta a Mamám, hogy az a hülye, aki mondja. :)
Irén ne haragudly, csak próbáltam kiugratni a ...hmmmnyulat a bokorból, de csak Ti ugrottatok. Lehet, hogy túlságosan elreLYtettem a dolgokat?
Én nem hallottam Idiocracy című filmről, bár én wii-ről sem hallottam, úgyhogy az én vélemény statisztikailag nem determinál.
Lyman_Zerga a 1.5 pontodról csak annyit, hogy gondolom a kevesebb sikernél rám gondoltál (jó esetben többek között?) Na sebaj tovább próbálkozom, hiszen Ráckevén is legalább 15 percig kell keringeni a csúszdán mire találsz parkolót a kék szalagos little dick NS-ednek.

raptor88 2008.09.17. 09:55:01

Dax,Hagyma!Köszi az infot,mind a háromezer akárhányszáz kommentre csak akkor lesz idöm ha elmegyek kb.két hónap szabira:)most már vágom!Köszi még egyszer:)

dimitrij 2008.09.17. 10:01:01

Lyman_Zerga:

és nem egyszerűbb lett volna ezzel kezdeni, de most komolyan? :)

a listád azért kiegészíteném, ha szabad:

+ 1: vannak azok, akik jönnek, és elmondják midnen posztnál kb., hogy:
- ez csak fotosopp,
- azon az éjjelen amikor megjöttünk, akkor a románok ellopták a lovainkat
- stb.


++1: jönnek olyanok is, akik tényleg értenek valami a témához. ezek ha összeakadnak, akkor csúnyán elkezdik egymást gyalázni, mert emberükre akadnak. :)


+++1: de csak néha megjelenik az inkriminált poszt illetékese, vagy egy alkalmazott, vagy annak egy fanatikus híve (ez a legbrutálabb mindig). :)


ez a 90% meg nem tűnik megalapozottnak, bár tény, hogy az ilyen jellegű netes "helyek" mindig közösséget kovácsolnak. így van ez az összes fórumon, komolyabb blogon. azt, hogy kommunikáció egy része már nem csak a poszt témájával foglalkozik, az ennek egyértelmű jele, és nem szabad belőle azt a következtetést levonni, hogy fülüket-farkukat behúzva elsomfordálnak az óssanból, ha megpróbálják átkúrni őket. ugyanis nincs releváns összefüggés a kettő között... lehet, hogy gyökérnek tűnnek kintről, de kialakulnak a szerepek (az irányító alkatok, a filozófikus alkatok, a kekecek és kötözködőek... ha ezzel foglalkozol, vagy ezt tanulod, akkor valszeg jobban ismered a szerepeket is.:)

üdv,
dim

manualis mammografus 2008.09.17. 10:05:45

pamutmacska: ha ez veled rendszeresen elofordul, akkor ne is haragudj, de megerdemled :) tele van a varos papirboltokkal, ahol ugyanezt be lehet szerezni. ja, hogy ott nincsen meg millio kacat, amit be lehet szerezni egy fust alatt, hanem at kell menni a szomszed boltba is? c'est la vie... valamit valamiert

staropramen 2008.09.17. 10:07:27

Sztrovacsekek ez valami félelmetes
lassan 25 órája egy multi állítólag soha nem létező árú ketyeréje miatt lassan szociológiai esettanulmányt, vagy akár akadémiai székfoglalót írnak belőlünk, pedig jó öreg Pósalaki bácsi már rég megmondta , hogy UGORGYUNK!
Az előadás Ede kertjében lesz, aki a legjobb székfoglalót tartja azé lesz a legjobb szék alanyi jogon, persze napi ejro árfolyamon.Megjegyzem a helyért még a ráckevei strand parkolója is küzd
,csak oda vinni kell a széket.

EÖ (törölt) 2008.09.17. 10:49:02

staropramen

nálunk a múltkor a ráckevei APEH tartott székfoglalót, de ha már itt volt, lefoglalta az asztalt is és a gépeket is rajta
szerencsére a lovainkat nem tudta elvinni, mert előző éjszaka a románok ellopták

Bugreport 2008.09.17. 10:49:20

Nincs valami utasverő BKV-s post? :(

Lyman_Zerga (törölt) 2008.09.17. 10:51:16

dimitrij 2008.09.17. 10:01:01

köszönöm az eszreveteleket! persze a lista szabadon bövithetö es vegtelensegig növelhetö! amit a legjobban a pszicho-ban utalok, hogy eleg sokszor altalanosit, egy adott minta joesetben csak 80%-ban huzhato ra egy adott emberre. ami a legjobban tetszik az Eric Berne: Emberi játszmák cimü könyve....pl eleg sok interakciora alkalmazhato. a mienk is bele esett, azonban jo volt latni, hogy a megfelelo szerep megvalasztasaval hogyan befolyasolhato a beszelgetes.

staropramen 2008.09.17. 11:07:54

egyéves
a törött üveg dohányzóasztalt is elvitték alanyi jogon?

Lyman_Zerga (törölt) 2008.09.17. 11:10:52

dimitrij 2008.09.17. 10:01:01

"és nem egyszerűbb lett volna ezzel kezdeni, de most komolyan? :)"

a provokacio miatt! :)

jusztlacika 2008.09.17. 11:41:53

Kezd felmenni a fordulatszámom 9000 re, és már kurvára zsibbad a bal lábam is!!!

dimitrij 2008.09.17. 11:42:06

a Berne féle melyik, a 9 szereplős, vagy 9 profilos? hallottam már annyi féléről, keverednek...

vicces. pár napja láttam, hogy egy hitelközvetítő spamolja a homár olvasóit, nemrég jöttem rá, hogy voltaképpen hasonlót dolgot csináltok, te meg ő. :) ő a pénz miatt, te más (nem anyagi természetű) megfontolásból...

dulva, nem? :P

pamutmacska 2008.09.17. 11:51:35

afta!
Mit nem mondasz! Olyan tuti jó ötletet adtál, hogy ezentúl biztosan ezt fogom tenni!!! Köszönöm, örök hálám! :)
Tehát, ha valami ki van írva adott áron egy hipermarketben (tök mindegy hol), akkor nehogy már föl legyen háborodva a parasztja, amiért drágbábban húzzák a kódot!!! Menjen papírboltba egy darab (azaz egy sz.os mappáért) a bunkója! Minek is él az ilyen! Minek kelt fel ma is! :) :) :)
Hidd el, építő és korszakalkotó ötletedet mindenképpen megfogadom! Szép napot!
(Amúgy mi vagy Te? L'oreal? Mert Ön megérdemli...)
Ja, és örülj neki, hogy Veled ez sosem történik meg! Kifelejtettem. Biztos KAMU, meg FOTOSOPP!!! :D
Te vagy a megmondóember?

kicsilara 2008.09.17. 11:58:33

Hahóóó Homár! 1,5 napja semmi új???pedig én is küldtem nektek anyagot!

Dax 2008.09.17. 12:05:58

Hé! Vagy egy hete nem írta senki hogy "Én csak annyit szeretnék mondani, hogy amikor idejöttünk a kárpát-medencébe az éjszaka a románok ellopták a lovaink!" Hová lesz ez a világ??

Ofélia . 2008.09.17. 12:06:51

Ennyi agyat egy helyen, csak ugy sistereg az ész.

Megyek a kicsi faszeneshez ráteszem a bográcsot és elkezdem fözni az okosokat.

Legfeljebb kidobom.

Lyman_Zerga (törölt) 2008.09.17. 12:15:16

dimitrij 2008.09.17. 11:42:06

egy különbséggel, hogy én a közösbe írok és nem a mail címedre! továbbá nem kérek senkitől semmit, csak megfigyelek :)

Ofélia . 2008.09.17. 12:18:27

Nimá nu figyelgetünk figyelgetünk

havajj 2008.09.17. 12:23:06

Elromlott-e nálatok is a blogmoci homár?
Mindenhol ez van??

Ofélia . 2008.09.17. 12:23:58

Aki itt reklántevékenységet végez arra ráküldjük a fel vidám orgyilkosok teljes vendégkörét.

staropramen 2008.09.17. 12:24:05

Lyman
javaslom, hogy a fehértói küszvágó csér küszvágási szokásait is figyeld, lehetőleg zuhogó esőben esőköpeny nélkül.

havajj 2008.09.17. 12:24:37

Pedig reggel jó vót egy barabig, mert máshol sikerült kitenni posztot.
Biztos ti nem vatytok koránkelők.

havajj 2008.09.17. 12:25:39

Vagy a Net Elek egy mágus.

Ofélia . 2008.09.17. 12:31:58

Lyman És meg lehet még figyelni a kőfaragók és a balettáncosok szokásait is tekin tettel a szimbolára.

Ja bocs azt fújni kell.

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2008.09.17. 12:32:11

én a társaságért járok ide:)) még régi ismerősökre is akadtam!

az teljesen normális, hogy szeretnék első lenni néha (ez a sport miatt van, a győzni mindenáron, ma is teljesítménykényszeres vagyok), általában első hozzászólásomat "firstlady" bejegyzéssel dokumentálom. párszor már sikerült, rettentő boldogsággal és izgalommal töltött el viszontlátni a nevem.

általában van véleményem is, vagy leírom, ha hasonló történt velem. ez nem sokakat érdekel, de ez meg engem nem érdekel.

Mindenki tudja rólam: CIB-es vagyok, hitelem is van, kamaszlányom van, utálom nojbit stb., jól vasalok rövidgatyában, röpiztem stb.)

vitatkozni nem nagyon szoktam, nem szeretem, ha ellentmondanak, olyankor kiállhatatlanul viselkedem.

és amikor a poszt végképp senkit nem érdekel, szépen elbeszélgetünk egymással, lehet, hogyha az életben találkoznánk, két szót nem bírnánk beszélgetni (hagymával mondjuk nosztalgiáznánk kicsit)

kérlek, ez mindenképpen kerüljön bele a szakdolgozatodba, ha lehet. szerepeltem korábban sportközvetítések révén a tévében, újságban, rádióban, és a hát a velvetbe is bekerültem annak ellenére, hogy nem vagyok egy celeb. de szociológia/pszichológia dolgozatban nem szerepeltem még.

a nárcizmusról ha szó esik benne, és van rá lehetőség, kérlek említs meg.

köszi

Dax 2008.09.17. 12:34:46

mamapicilánya, mit kerestél a velvetbe?? :O:O

staropramen 2008.09.17. 12:37:17

ofélia
én a multkor ott voltam a luxemburgi szimbolikusok koncertjén, és megtudtam, hogy bizony van köztük civilben kőfaragó, balettáncos sőt 1 vizimolnár és 1 sajtkészítő is.Mindegyik mestere a szimbolának.

Ofélia . 2008.09.17. 12:39:49

Staro és össze is tudták tekerni?

staropramen 2008.09.17. 12:43:26

ofélia
na hallod természetesen bár a belettáncos lánynak néha szokott segíteni a vizimolnár, de összességében a szimbolatekerés körül minden rendben volt

Ofélia . 2008.09.17. 12:48:01

Staro Igy teljesen korrekt.

Na megyek 12 órai bicskázásra ide szembe a texas vendéglőbe már készítik a faszenest.

Sajnos az asztal tegnap elfogyott egy izgága pincér fején.

pamutmacska 2008.09.17. 12:48:26

Nem vagytok ám semmik! :D

Almatlan Jozsi 2008.09.17. 12:50:51

Lyman_Zerga:

"eleg sok interakciora alkalmazhato. a mienk is bele esett, azonban jo volt latni, hogy a megfelelo szerep megvalasztasaval hogyan befolyasolhato a beszelgetes. "

nagyjabol egyetertek azzal amit altalaban irsz, de ettol az okostoni dumatol hanyingert kapok, pedig en is jartam am egyetemre. Je, lehet befolyasolni a beszelgetest? a megfelelo szerep megvalaztasaval? Ki hitte volna, oMG!!!!

Remelem most a megfelelo szerep megvalsztasaval kapcsolodtam bele az interakcioba es ezt biztos jo latni.

Gumidomino 2008.09.17. 12:51:45

meg azért is jó elsőzni mert azokat a kommenteket még mindenki elolvassa. és azért az hogy naponta több ezren olvasnak igencsak jól mutat az önéletrajzban.

pamutmacska 2008.09.17. 12:56:17

Kétszer én is elsőztem. Bekerülök a szakdolidba? ;)

pamutmacska 2008.09.17. 12:57:17

Lécci, lécci...
Ha már a Velvetről lemaradtam... no és celeb se vagyok (vicces is lenne).

Gumidomino 2008.09.17. 12:57:24

Szerintem meg az itt kommentelők közül azok akiknek a nevük L-el kezdődik és rga-ra végződik és van egy _ is benne, na azok nagy része balfék.
De akinek nem inge ne vegye magára.

Mert így nekem is megmaradhat az a szalmaszál, hogy én csak megfigyelek és ítélhetek is.

Hangyák vagyunk két üveglap között. Remélem párosodni nem kell... :D

Ofélia . 2008.09.17. 12:59:29

Csak így szép az élet.

Staro légyszives felvilágosítani a tekeréssel kapcsolatban mivel elfelejtettem, hogy a szivarvéget kell összetekerni a kapcával és a sörnyitóval vagy más sorrend???

staropramen 2008.09.17. 13:02:24

Lyman
középsz@r valóságsókban is alkalmaznak ilyen szerepjátszó senkiket, akik a kívánt irányba befolyásolják a történetet, csak azok nem akkora idióták, hogy ezt el is árulják. Javaslatom: keress másutt fehéregereket az ostobácska kísérleteidhez. Szakdolinak meg javaslom az" eszkimó szánhúzó kutyák közötti dominanciasorrend kialakulása" témát.Egyébként sokban az sem térne el az itt tapasztaltaktól,csak arrafelé hidegebb van.

staropramen 2008.09.17. 13:13:03

ofélia
A helyes sorrend a következő:
1. a szivarvéget óvatosan a szimbola felsö tölcsérébe helyezzük.
2.A kapcával együtt nagyon vigyázva, hogy ne gyűrődjön, az óramutató járásával ellentétes irányba tekerjük a szimbolát, amit aztán használt mentholos rágóval rögzítünk.
3 A sörnyitót minden eshetőségre készen a kezünk ügyében tartjuk.

dimitrij 2008.09.17. 13:25:04

"egy különbséggel, hogy én a közösbe írok és nem a mail címedre"


jogilag: halmazatként nagy nyilvánosság előtt teszed. :)

na, ha most siekrült némi ellenszevet ébreszteni másokban irántad, akkor mi az én szerepem? :P

EÖ (törölt) 2008.09.17. 13:31:19

no arról meg nem is beszélve, hogy majd hálával fogsz ránk gondolni, hogy mennyi hasznosat hallottál itt tőlünk a mekiről, amikor majd szociológusként sütöd ott a krumplit... :)

EÖ (törölt) 2008.09.17. 13:36:01

staropramen

FONTOS!!
lehagytad a képletet:

"eszkimó szánhúzó kutyák közötti dominanciasorrend kialakulása" - "hideg" = "Homáros hozzászólások tanulmányozása"

bár ez nem másodfokú, dehát ne tegyük magasra a mércét, nem mindenki járt iskolába a a Ráckevei Angolkisasszonyokhoz...

dimitrij 2008.09.17. 13:39:59

staropramen: sőt, ha jobban meggondoljuk, akkor hosszútávú futósversenyeken is, ott úgy hívják őket, hogy nyúl. :)

staropramen 2008.09.17. 13:43:00

egyéves
Szerinted egy szociológustanonc tudja értelmzni a sárga kínai lengővezeték piktogramját?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.09.17. 13:43:54

adtam Marynek egy sonkas croassant dupla salata nelkul
nagyon halas volt

EÖ (törölt) 2008.09.17. 13:46:18

staropramen

a szociológustanoncokból én bármit kinézek, mint ahogy a balettáncosokból és kőfaragókból is.
A sajtkészítőkről meg már említést sem merek tenni.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.09.17. 13:53:11

mamapicijanya
jovo nyaon megyunk haza Maryvel Edenel jol elnosztalgiazunk majd

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.09.17. 13:54:27

aze' en a szaraztesztakeszito kisiparosoke se tennem tuzbe a kezem

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2008.09.17. 13:56:56

hagyma: rendben van, állom a ktgeket füreden. de tájgervúdsz dedikált ütőjét ne hagyd otthon. nagyon szeretném.... üvegasztalt még nem ütöttem szét golfütővel. lécci

EÖ (törölt) 2008.09.17. 14:00:16

hagyma

hát én sem, de mondjuk én a díszkazánkovácsokért sem no meg a tévétoronyfestőkért sem.

staropramen 2008.09.17. 14:00:19

mamapicilánya
az a hír járja , hogy ede alanyi jogon golyóálló üvegből rendelt dohányzóasztalokat napi ejro árfolyamon.

staropramen 2008.09.17. 14:00:25

mamapicilánya
az a hír járja , hogy ede alanyi jogon golyóálló üvegből rendelt dohányzóasztalokat napi ejro árfolyamon.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.09.17. 14:01:22

rendbe ellopom ha addig is elek

EÖ (törölt) 2008.09.17. 14:02:37

és akik még nagyon megbízhatatlanok: a szennyvízáteresz-utókalkulátorok

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.09.17. 14:02:57

nem beszeve a benzinkutasokrol es a baccppucskeszitok sem piskotak

havajj 2008.09.17. 14:03:49

a piskótakészítők sem baccpapucsok...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.09.17. 14:04:16

es akkor EDE-rol meg Palkovicsnerol szot sem ejtettunk

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.09.17. 14:05:39

es a fonokom is egy marha
na megyek vissza melozni

EÖ (törölt) 2008.09.17. 14:06:26

én csakis azokban bízok, akik a kékszalagon indulnak
azok higgadt uriemberek
ez FONTOS!!

staropramen 2008.09.17. 14:06:35

hiba lenne megfeledkezni a ráckevei strand szalmonellás fegyiárusáról sem.

staropramen 2008.09.17. 14:07:46

Mamapici
a kis vagy a nagyöbü golfütőre gondolsz?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.09.17. 14:08:09

golfutovel baxott messzire lehet utni az t a golyot es mindenki nezi az eget
aztan tapsolnak
vagy ha az erdobe megy aszongyak huuuu
izgalmas sport

EÖ (törölt) 2008.09.17. 14:09:24

akinek az inkal pass lóg a nyakában, miközben adja a fagyit?

staropramen 2008.09.17. 14:11:18

egyéves
az az és közben a pass belelóg a fagyiba

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2008.09.17. 14:12:10

nem értek a golfhoz sajnos.... vagy FONTOS lenne??

szoktam nézni, mert szép a táj meg minden, és amikor hólinván van az nagyon teccik.

ugyan nem értem mi az hogy pár meg bördi vagy mi. eddig annyit tudok róla, hogy minél kevesebb próbálkozásból kell betalálni a likba. bár lehet, hogy ez a lényeg, mivel ez a szabály máshol is érvényes:)
de hogy ehhez miért kell ennyi vacakot cipelni szegény cipelőembereknek, rejtély.

EÖ (törölt) 2008.09.17. 14:30:31

staro

FONTOS!!!
van új poszt
gyere elsőzni!!!!

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2008.09.17. 14:38:38

Egyéves! köszi. sikerült elsőnek lennem. most sokkal jobban érzem magam.

dimitrij 2008.09.17. 16:11:32

"ugyan nem értem mi az hogy pár meg bördi vagy mi."

pedig eccerű. :)

3, 4, meg 5 ütéses pályák vannak, összesen 18. a 19. a kocsma. :) (tudnak élni). ha a 3, vagy 4, vagy 5 ütéses pálya annyi ütésből teljesül, amennyi az előírányzott, akkor pár (pair), ha eggyel több akkor bugi (bbogey), ha eggyel kevesebb, akkor bördi (birdey), ha kettővel kevesebb akkor ígli (eagley), kivéve, ha 3 ütéses, mert akkor praktikusan hólinvan (hole in one).

aki a végén kevesebb ütésből csinálja meg a 18 lyukat, az nyer.

csak konzolon (ps2) golfoztam, de ott über módon. :)

dimitrij 2008.09.17. 16:12:43

a wii kapcsán viszont érdekes kérdés lehet, hogy az is hole-in-one-e, ha a kontroller a plazamtévé közepébe repül véletlen? majd a szocilógus biztos tudja... :)

Dax 2008.09.17. 16:33:37

nahát mamapicilánya, :D végül küldtél be képet?

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2008.09.17. 20:28:22

dax: nem, mert úgy gondoltam, elég belőlem a vasalós kép. ha azzal nem nyerek, semmivel.

dimitrij: köszönöm, hogy felnyitottad a szemem. most már érteni is fogom, nemcsak bámulni. van még néhány sport, amiről nem tudom mi benne a poén....

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.09.18. 04:40:05

dimitrij
mi van ah kettovel, netan harommal tobb

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.09.18. 04:41:25

az tuti tudnak elni igen jo a fogyasztasuk
ez a Faldo vagy ki a csk a juropianak az amcsiket elfelejtettem de nem tiger

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.09.18. 04:43:06

kerdezz mamapici
van amihez en is ertek, hat a golf nem az
amugy a roplabda nekem jobban bejott a regesregi szabalyok szerint
olyan jol elvoltak orakig csak forgas

Páneurópai Harci Kos 2008.09.18. 10:24:38

vásárlók tudatos megtévesztése.
Visszeső esetekben az éves adózás utáni nyereség 35% kéne befizetni büntetésként, rögtön másként gondolnák.

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2008.09.18. 12:23:50

www.baseball.hu/stati/tartozek/szabaly/rules.html

közben megtaláltam. szétröhögtem magam az ilyeneken:

"Ha minden futó, az ütő-futót is beleértve haladt legalább egy base-t amikor egy belső védő vad dobást csinál a dobódobás utáni első akcióban, az odaítélést a futóknak a vad dobás idején elfoglalt helyzete vezérelje"

dimitrij 2008.09.18. 16:11:26

volt olyan, hogy Nick Faldo... golfozó. belőle csináltak játékot is, még Comodore-ra, asszem.

ha kettővel vagy hárommal több, akkor double boogey, vayg triple boogey. asszem az után van az, hogy nem üthetsz többet, out of bound (?) vagy valami efféle.


a bézbólt nem egészen várom, szerintem abban csak a rágózást, meg a köpködést élvezik a játékosok is. :)

kiscsikó · http://www.volvowiw.hu 2008.09.18. 19:53:40

Ltászódik, hogy kamu ár. A tecsóban meg ósanban minden árban van legalább 1 db 9-es. Ebben egy sincs.....

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.09.18. 20:44:55

na asszem ez a Faldo nalam vacsoral ma O az europaiak kapitanya
a baseballt nagyon utalam, meg az amcsi focit is most ez a ketto a kedvencem
nagon izgalmasak, bar tudom juropai embernek sok az uresjarat, de olyankor sorozunk meg beszelgetunk
persze kell ido mire megtanulod a szabalyokat es megerted a lenyeget nekem is evek kellettek hogy megszeressem, mosma ki nem hagynek egy focimeccset ha tehetem, meg baseballt ha a yankees jatszik

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.09.18. 20:47:14

a golf, az meg nem hozott tuzbe, raadasul most szopok is miattuk
egesz heten melo
\bar a fiam mar volt egyszer ketszer jatszani igazi palyan es aszongya qrwa jo, de hogy tv-ben nezzem.....
lehet kiprobalom eccer, majd nyugdijasan floridaban
süti beállítások módosítása