Tékozló Homár

Permanens lomtalanítás a szelektívek körül

2008.10.27. 07:12 | ge | 183 komment

 

Pár napos ausztriai nyaralásunk hozott végképp kedvet a szelektív hulladékgyűjtéshez, de egyelőre nem ment minden simán. A lenti levél olvasása előtt épp egy dupla környezettudatos megmozduláson voltunk túl, mivel a Péter által is hivatkozott oldal szerint a Lövölde téren is kéne lenni egy szigetnek, de hiába köröztünk a petpalackos, újságos, dobozos szatyrainkkal, nem találtunk rá. Végül a Dob utcai tárolókat választottuk, ahol hasonló állapotokkal találkoztunk, mint levélírónk: ami vegyes szemét nem fért el otthon, azt diszkréten a színes kukák mellé halmozták lakótársaink.

Az alábbiak a nagy nemzetközi hitelválság közepén minden bizonnyal eltörpülnek, dehát mégiscsak jobban felborítja az életünket, mint az alapkamat meg az árfolyamok. Szóval, 2 éve már, hogy beköltöztünk kellemes kis kertvárosi lakásunkba: csöndes, nyugodt környék, néhány lakásos társasházak, szép és gondozott belső park, játszótér, szökőkút. A szomszédaink is jófejek, tehát néhány kivitelezési slendriánságot leszámítva, tényleg vígan éldegélünk, sajátkertes földszinti lakásunkban. Igaz, éppen előttünk megy el egy kis utcácska, dehát olyan jelentéktelen a forgalma, hogy még a kukásautó hajnali zörgését is elfogadtuk, mert hát megértő emberek vagyunk.

De egyik nap elért minket is az EU-csatlakozás hétköznapokat is átrendező szele, és megjelent egy csodálatos "szelektív hulladékgyűjtő sziget" éppen a kertünk előtt. Persze a néhány helyes parkolóból elfoglalt rögtön két autónyit, meg dizájn-orientált ízlésünk is kicsit hümmögött, dehát mégiscsak Európa közepén éreztük magunkat. Örömmel láttuk, hogy lakótársaink is így vannak ezzel és szorgalmasan válogattuk szét a hulladékot, és hordtuk a megfelelő tartályba.

 

Na, de néhány hét alatt kiderült, hogy a magyar emberek a szelektív hulladékgyűjtést igen sajátosan értelmezik. Azon még csak heherésztünk, hogy megjelentek olyan arcok, akik valamiért éjjel 11-kor gondolták alkalmasnak a pillanatot a színes és fehér üvegek behajigálására, de a házunk elé szoktak a korábbi papírgyűjtőversenyek utódai sőt egyéb emberfajták is. Nem is ragozom tovább, a képek magukért beszélnek. Gyakorlatilag egy permanens lomtalanítás lett az életünk, a gyönyörű látvány mellett megjelentek az első újrahasznosítók is, hol különböző rágcsáló, hol emberalakot öltve.

Közös képviselőnk segítségével hónapok óta különböző kérvényeket foglamazunk meg a XVI.kerületi önkormányzathoz, de a létező legkülönbözőbb bürokratikus indokkal hajtnak el minket, fittyet hányva a 30 napos válaszadási határidőre is, érdemi intézkedésnek még a reményét sem látjuk. Na de talán a nyilvánosság ereje egy kicsit meglöki a gépezetet, és addig is talán néhányan magukra ismernek és nem hordják ide a legkülönbözőbb hulladékaikat.

Aképeken láthatjátok, hogy különböző időpontokban készültek, szinte bármikor tudok hasonlókat készíteni, csak ki kell néznem az ablakon. Ja, ez az egész élőben is megtekinthető a XVI. kerület Vágás u. 39-41. szám előtt.

Üdv
Péter

 

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

pitzburg 2008.10.27. 07:15:59

meg kell szervezni egy kis lakóközösségi őrzést és figyelni ki mit visz oda.vagy nem engedni hogy odarakják....az sem kizárt,hogy pont a szomszéd az :)

Taurusz 2008.10.27. 07:44:57

Ja, szelektív, persze... Hány éves vagy királyfi?
Nálunk is van ilyen, és mikor jön a szemetes kocsi, szépen egybeönti az egészet. Na, az a hulladékkezelés.

köpőcsésze 2008.10.27. 08:03:23

Mi az a szelektív hulladékgyűjtés???!!!

PrintScreen - INDA 2008.10.27. 08:20:36

Nem kell aggódni, nálunk is pont így néz ki a szelektív környéke.

NorbArt 2008.10.27. 08:23:26

Na szép, DE ez semmi!!!
Holnap reggel lövök pár képet, hogy Érden szeretett lakókörnyzetemben mi van...
Elképesztő, kb akkora háztartási szemétkupac, hogy talán még a szelektív tartályok is alig látszanak! Érd, Sóskuti u. sarok aki arra jár tudja miről beszélek. Annyit nem értek csak hogy pl. régebben szégyellem is magam de én is kiraktam egyszer egyszer, de mikor látam mi lezs a vége inkább nem...
Megoldás, ha már valaki nem akar fizetni a szemétszállításért: én az esetek 90% ban a madaras tescóban vásárolok, tehát innen való a háztartási hulladék zöme, tehát reggel menetben vagy a köv vásárlásnál okosan odarakom egy M.T. kuka mellé. Úgy gondolom vásárolok ott pont annyit hogy ez a csekélység beleférjen:) Igen tudom, de mégis...

Bit Rot 2008.10.27. 08:24:42

Két problémát látok a képeken:
1. A doboz kartonok mérete jóval nagyobb, mint a szelektív hulladékgyűjtő "bemenete".

2. A kék színű gyűjtő színültig van. Ha valaki veszi a fáradságot, hogy 5-10 percet autózzon, az nem fogja hazavinni a hulladékot utána, hanem mindenképpen ott fogja hagyni.

3. Este 11 óra: na és? Gondolom napközben munka, takarítás, stb. Persze, hogy este viszik. Ebben nem látok semmi kivetnivalót.

Ez a szelektív gyűjtés már megint magyarosan szarul lett megvalósítva.

További magyar hang 2008.10.27. 08:34:03

Keressél egy TÉNYLEG alkalmas helyet a konténereknek párszáz méteres körben és sk vidd át oda őket.

CBF 2008.10.27. 08:43:40

John42, kíváncsi volnék mit szólnál ha a te ablakod közelében dobálnák be este 11kor az üvegeket, nem kicsi hangja van, kb TV-t nézni nem tudnál tőle..

Impega 2008.10.27. 08:43:49

A baj az (is) hogy a kontenerek kicsik a szemet mennyisegehez. Viszont a kartondobozt fogod, rataposol 2 x 3 es mar be is fer a lyukon. Aki erre nem kepes, az megerdemli, hogy o ele hajigaljak a szemetet. Az osszes aki mellerakja a kukanak, egy szemetszorny es megerdemelne hogy a dupla mennyiseget ontsek az ajtaja ele.

Secnir 2008.10.27. 08:45:17

a mi utcánk végében is van szelektív gyűjtő - üveg-papír-műanyag
a különbség az az, hogy az 3 műanyag KONTÉNER, egybe beleférne 3 db a fenti képen látható büdöge. és hetente kétszer ürítik.
nincs is mellette szemét. le van lakatolva a teteje, tehát a papírra utazó szakemberek fel sem tudják nyitni, másrészt a kis falunkban (ami város) nincsenek ilyen szakemberek. ha volnának, bármelyik helyi lakos elhajtaná a faszba.

Secnir 2008.10.27. 08:46:28

másrészt normális ember a papírt eltüzeli, nem pedig kidobálja.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2008.10.27. 08:47:39

"Nálunk is van ilyen, és mikor jön a szemetes kocsi, szépen egybeönti az egészet."

Nem tudom, hogy hol élsz, de ezeket konténerestől viszik el, nem öntik egybe... Egyébként tényleg elkeserítő, hogy az emberek mennyire undorítóak tudnak lenni, és még egy ilyen alapvetően jó ötletből is a legrosszabbat tudják kihozni. Nálunk sajnos ugyanez van. Időnként jön egy narancssárga platós kocsi egy jómunkásemberrel, aki a konténerek körüli szemetet fellapátolja, de nem ennek kéne kéne lennie a megoldásnak.

Egyébként hogy mennyire nincs minden rendben a fejekben ezzel a témával kapcsolatban: a múltkor pont akkor vittem oda a papírokat és a műanyagokat külön szatyrokban, amikor ott a volt a fent említett jóember, és várnom kellett pár másodpercet, hogy hozzáférjek tőle a konténerhez. Ott álldogálok, meglát, gondolta udvarias lesz, így ízt mondja nekem: "Dobja fel nyugodtan a platóra." Mondom neki: "Ugye ezt nem gondolja komolyan? Azért gyűjtögettem külön, hogy aztán nem a szelektívbe dobjam, hanem az ömlesztett szemétbe?" Szóval ha egy olyan ember is így gondolkodik, aki elvileg ezzel foglalkozik hivatásszerűen (még ha a legalsó szinten is), akkor mit várjunk el a Maunika népétől?

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2008.10.27. 08:49:04

"másrészt normális ember a papírt eltüzeli, nem pedig kidobálja. "

Igazad van, este lekapcsolom a központi fűtést, és tüzet rakok a negyediken :-)

TraceR 2008.10.27. 08:49:51

NorbArt 2008.10.27. 08:23:26

Ezt most komolyan mondod, hogy visszahordod a szemetedet az Auchanba?

MosoMasa 2008.10.27. 08:51:32

Itthon nemigen foglakoznak ilyesmivel - itt még a régi jó beidegződés van: a brigádnaplóban rendben van, akkor jó. Ki van adva az ukáz, hogy ilyen szigeteknek lenni kell és kész mer ojró előírás, hogy milyen módon, hol, hogyan néz ki(és a környezete), használható-e a kuttyát nem érdekli...

blogíró · http://agyvihar.blog.hu/ 2008.10.27. 09:00:05

Nem ideális, de talán még mindig jobb, hogy a kukák környékén szemetelnek, mint amikor az erdő mellé borítják. Könnyebb összeszedni.

staropramen 2008.10.27. 09:00:19

Európának ebben a felében bármilyen szemétgyüjtő megjelenése mindenféle szemét lerakását eredményezi.
Egyébként aki ilyen kis bödönöket tesz ki az talán szarjon sünt.
Sajnálom a posztolót, kikapta most már az idők végezetéig lesz szemétlerakás a háza előtt. Megjósolom, akkor is ha a bödönöket esetleg elviszik onnan.

Répalaki Edömér 2008.10.27. 09:03:52

Végre nem kell kattingatnom, ha az egész cikket egyben akarom látni. Éljen a homár blogmotor rendszerváltás!

MosoMasa 2008.10.27. 09:04:56

Az a legszebb, mikor a sziget környéki szemetet fújja a szél - az olyan romantikus! :D
És civilizált! És szép! És higiénikus! Na és az a finom szag...ami leginkább az üveges konténerből árad... ;)

Répalaki Edömér 2008.10.27. 09:05:27

Bammeg!
Éppen beírom, azt egyből visszaállították a régi rendet(lenséget). Esetleg csak az IE sz'rakodik...

Hakka sallala 2008.10.27. 09:09:28

Sztem kell egy plusz konténer amibe a sehova sem illő cuccokat lehet dobni és kész. Énis ezt látom sokszor a szelektiv mellett, nem értem miért nem fogják fel ésszel a hulladékkezelőnél (vagy hol), hogy senki nem fogja a zacskót, vagy akármit ami sehova sem illik 10 méterrel tovább vinni (vagy neadj' isten visszarakni a kocsiba és kidobni egy rendes kukába)...külföldön miért is nem látok ilyet?

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2008.10.27. 09:12:05

Az üres nejlonzacskót simán bedobom a műanyagosba. Oda való, nem?

memphiS 2008.10.27. 09:18:33

Jaj, de jó lenne, ha nálunk csak a szelektívgyűjtő körül lenne ez. Sajnos itt (agglomerációs körzet) egyes familiárisan hiperpigmentált egyedek úton-útfélen mázsányi szemetet pakolnak le. Tavaly szervezett az önkormányzat egy szemétgyűjtő akciót, valamennyire javult a helyzet, de nem oldotta meg a problémát.

Grg76 2008.10.27. 09:26:58

Fedor:
Hát az elég baj, mert a műanyagosba elvileg csak PET palackokat kéne dobni, illetve olyan műanyagokat amiken a háromszög alakú recycling jelben 1-es vagy 2-es szám van.

Nálunk is volt a ház elötti kis téren ilyen sziget felállítva, de a tér körüli lakók nyomására megszüntették. Igaz vagy 5x felgyújtotta valaki a papírost, na meg az éjjeli és hajnali üvegdobálás is megvolt.

pamutmacska 2008.10.27. 09:27:16

Az én ablakom alatt már kb. 4 éve lakik ez a csodálatos edényhalmaz. :)
Csak nekünk most a gyerekszoba van ott, így a 11 hónapos fiam ébred este 11-kor eme zajokra. Nem beszélve arról, amikor rohadt befőtt, wc-csésze és egyéb "nyalánkságok" foglalnak itt helyet. Ja, és figyelni kell. Térfigyelő van a ház ezlőtt. :D
No comment.
Mi is átmentünk Apával térfigyelőbe, de azon kívül, hogy összeráncolom a szemöldököm, mit tehetnék. Mire kiérek, esetleg szerzek némi bátorságot, az illetőnek már hűlt porát sem látom.
Magyarisztán! Itt még az emberek jó nagy része sajnos nem érett meg a környezettudatos magatartásra. No, és igen, valóban minden szökőévben egyszer üríti.
A "kicsi volt az edény nyílása"-hoz csak annyit, hogy a kartondobozokat fel is lehet ám szabdalni. Mi is ezt szoktuk, pici darabokra felnyiszatoljuk, és eddig még nem fájt...

Impega 2008.10.27. 09:27:59

hakka0709 2008.10.27. 09:09:28

Az ami nem illik oda, nem is kell oda vinni.

csibenyussz 2008.10.27. 09:28:16

Mégis mire várunk, amig a legtöbb ember a saját portájára is igénytelen és az utcán lazán szemetel, addig sosem leszünk még látszatra sem "nyugat"...

pamutmacska 2008.10.27. 09:28:35

ezlőtt=előtt (sorry)
üríti=ürítik (már a közterületesek)

pamutmacska 2008.10.27. 09:30:28

Secnir!
Vicces lenne, ha a panelban a negyediken, teszem azt a szoba közepén papírt tüzelnék. :)
Vagy Te is így szoktad? :)

csibenyussz 2008.10.27. 09:30:58

Amugy az eredeti probléma megoldására még mindig az első hsz a megoldás szerintem is:
"meg kell szervezni egy kis lakóközösségi őrzést és figyelni ki mit visz oda.vagy nem engedni hogy odarakják....az sem kizárt,hogy pont a szomszéd az :) "

labi 2008.10.27. 09:32:50

"másrészt normális ember a papírt eltüzeli, nem pedig kidobálja."

Normális ember ne tüzelje el a papírt, (mármint feleslegesen just for fun a begyújtás kivételével) mert újrahasznosítható.

pamutmacska 2008.10.27. 09:33:21

hakka!
Ezt Te nem érted! :)
A wc-csésze nem férne be az "egyéb" tartályba. :)

Impega 2008.10.27. 09:33:49

pamutmacska 2008.10.27. 09:27:16
Sokan vannak akik igen is igenyesek es rendesen hasznaljak ezeket a kontenereket. Nem lehet atlagolni. Ahogy ti is, meg meg sok sok masik kispajtas. Szuleimnel olyan helyekre raktak a kontenerek (legalabbis a mi negyedunkben), ahol az nem zavart senkit. De mar bevettek, mostmar a kukasauto viszi el :) .Kulon jon a szelektivert, de nem tudom mennyi idokozonkent, mert mar nem lakom naluk.

pamutmacska 2008.10.27. 09:36:39

Tudom! Én az írtam "az emberek jó nagy része". Van, aki igenis rendesen használja (köztük mi is). Ettől még a bunkók odahordják a lomot, amit én éjjel-nappal nézek, és nyáron olykor még szagolok is. De már nézni is öröm. :)

csibenyussz 2008.10.27. 09:37:35

Hiába van sok igényes, ha pár iqfájter eldobálja a szemetet... Multkor rá merészeltem szólni egy kissrácra hogy ne a szemetes mellett 2 méterrel essen ki a kezéből a csokipapir, majdnem meg lettem lincselve a jelen lévő családtagok által...

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2008.10.27. 09:38:15

36998.§ A lakossági közérdekű bejelentéseket kéretik feleslegessé vált Molotov-koktélos üvegekre celluxozni és meggyújtás után bedobni a panasz tárgyát képező szelektív hulladékgyűjtő edényzetbe.

Firstname 2008.10.27. 09:39:24

Először is, nem öntik össze a konténerek tartalmát, mert az oda gyűjtött anyagokat újra lehet hasznosítani, abban pedig pénz van. Amennyire tudom, az ezeket ürítő kocsinak belül több "rekesze" van, úgyhogy hiába látod te azt, hogy ugyanabba a kocsiba ürítik a papírt/műanyagot stb., attól még nem keveredik.
Másodszor a gond általában azzal van, hogy csak egy műanyagos konténert raknak ki szigetenként (bár láttam már olyat, ahol legalább kettő volt), pedig abból gyűlik össze a legtöbb. Van ennek a szelektívesdinek honlapja is, azt hiszem ott is írják, hogy amennyiben nem fér bele a konténerbe a cuccod, ott hagyhatod mellette és majd ők jól belepaszírozzák a járgányba.
A gond csak ott van, hogy sokan csak úgy odahajigálják a konténer mellé a műanyag palackokat, meg aztán vannak azok is, akik nem lapítják ki - általában ezért telik meg nagyon hamar a konténer.Meg persze előfordul, hogy k*rvára nem odaillő dolgokat hagynak ott, mint ahogy a mellékelt képeken is látható.
Lehet (sőt biztos), hogy előbb az emberek fejében kellene egy kicsit rendet rakni, "szelektív hulladékgyűjtést" rendezni...

pamutmacska 2008.10.27. 09:39:30

csibenyussz!
Vigyázzá' mer' úgy jársz, mint Olaszliszkán!
(amúgy teljesen igazad van, sajnos)

hogolyo78 2008.10.27. 09:39:35

Nálunk is konténer van, de én már egy ideje nem használom. Mégpedig azóta, amióta lelakatolták őket és így csak kis réseken lehet bedobni a szemetet. Palackokat, tejesdobozokat egyenként, a papírt apróra hajtogatva. Korábban havonta egyszer otthon szétválogattam a cuccot, kocsival útba ejtettem a kukát és sutty. A lakatolás óta az összecsomagolt, szétvalogatott szemetet szét kell bontanom az utcán, papírthajtogatni, egyenként potyogtatni, tuszkolni, stb. A f*szomat! Úgyis fizetem a szemétdíjat, válogassa szét, aki akarja.

esef 2008.10.27. 09:42:15

@Fedor • fedor.blog.hu/ 2008.10.27. 09:12:05
@ Grg76 2008.10.27. 09:26:58

Nyugodtan beledobálhatjátok a PET palack mellé a műanyag zacskót is. Utólag válogatják, hasznosítható egyik is, másik is.

hogolyo78 2008.10.27. 09:42:36

(Egyébként meg miért és kinek fáj az, ha a guberálók elviszik a kukákból a papírt és a visszaváltható üveget?)

pamutmacska 2008.10.27. 09:44:52

Csak azért fáj, mert a mifelénk lakó "jóbarát" éjjel teszi ezt nagy csörömpölések közepette. És a válogatási technikája is sajátos. Utána valóban romantikusan fújkodja a szél a felesleget. Hát, csak ezért.

csibenyussz 2008.10.27. 09:44:56

felőlem elvihetik a papírt a gubik, hiszen az eredmény szempontjából mindegy, nem?
ja... én is bedobom a pet palack mellé a nejlon zacsit. volt bennem kis kétség ezzel kapcsolatban, de most megnyugodtam...

pamutmacska 2008.10.27. 09:46:37

Én is úgy tudom, hogy be lehet dobni. A múltkor volt itt bedobva a postaládába egy tájékoztató, abban az volt, hogy be lehet dobni a nejlonzacsit.

Secnir 2008.10.27. 09:46:59

"pamutmacska 2008.10.27. 09:30:28
Secnir!
Vicces lenne, ha a panelban a negyediken, teszem azt a szoba közepén papírt tüzelnék. :)
Vagy Te is így szoktad? :)"

aki panelban lakik és nem kertesben vidéken, nos az sikeres nem lehet. :)
a kazánt pediglen azért találták fel, hogy a szemét nagy részét el lehessen benne égetni. és persze télen tüzelni sem utolsó dolog...

egy hónapban annyi papír gyűlik össze, hogy az elég egy egynapos tüzelésre. hál az auchan-tesco-lidl-cba-aldi-metro-mediamarkt-euronics stb. üzletláncoknak + újságok, egyéb.

Secnir 2008.10.27. 09:49:14

hál=hála
amúgy dobálhatnának be többet is.
nem hiszem, hogy azok a színes keménypapíros újságok újrahasznosíthatóak lennének. meg a pizzásdoboz sem. a tojásos doboz az igen.

pamutmacska 2008.10.27. 09:49:56

Ez van Secnir, nem vagyok sikeres. No meg nincs 20+ millám kertes házra...
Egyébként én is az újrahasznosítás híve vagyok, nem a tüzelésé. De ahány ház,...annyi sikertelen ember. ;)

Ja, mégvalami. Évekig vettem visszaválthatós palackú ásványvizet (meg egyéb mást), hogy ezzel is környezetet védjek. Aztán kiderült (valahol olvastam), hogy amivel ezeket az üvegeket mossák, jobban szennyezi a környezetet, mint a PET-palack nem visszaválthatós változata. Lehet, hogy csak városi legenda, de ki tudja.

pamutmacska 2008.10.27. 09:51:10

Ja, ha vidéken veszek házat, akkor meg éhenhalok, mert nem lesz munkám. Vagy lesz, de sokat kell utazni, és sokba kerül. Meg környezetet is szennyezek...
Jó, jó, befejeztem. :D

csibenyussz 2008.10.27. 09:51:47

nálunk a nagyobb kartondobozokat van hogy egész civilizált formában lepakolják a kontérner mellé. ez még úgy önmagában nem zavar annyira, amig bontottcsirke és társai nem csatlakoznak hozzá.

csibenyussz 2008.10.27. 09:53:47

előfordul hogy sikeresebb valaki a negyediken mint egy isten háta mögötti kis kulipintyóban - pedig ott lehet papirt tüzelni is. ;)

Mylady 2008.10.27. 09:58:22

Látom, a kukafelgyújtás máshol is nagy divat. Nálunk átlag kéthavonta rendeznek tábortüzet a nagyokosok a papírgyűjtőnél.
Az első alkalommal az öt konténerből kettő teljesen leégett, kettő félig, az ötödik épségben megmaradt. És a konténerek mellett parkoló két autó is teljesen kiégett.
Azóta a konténerek melletti első két hely mindig üres.

csibenyussz 2008.10.27. 09:59:54

papirfelgyujtásról volt szó, nem kukafelgyujtásról... vagy lemaradtam valamiről? :D

de nincs szebb látvány mint egy égvecsepegő lángoló műanyag szemetes! :((( a szagokról már ne is beszéljünk...

elwood 2008.10.27. 10:02:36

A szelektív konténer arra való, hogy beledobálják a cuccot. Egyébkébt szelektíven is ürítik.

Aki mellépakolja szépen a karton dobozt, az ugyanakkora barom mint aki a fotelt teszi ki (mint itt nálunk).

Aki szelektíven akar kartont kidobni vigye el a hulladékgyűjtő szigetre, van pár ilyen: www.fkf.hu/portal/page/portal/fkf/szolg/Lakossag/Hulladek/Szelektiv/Szelektiv_sziget

Ha meg úgyis szarik bele akkor dobja a kukába.

elwood 2008.10.27. 10:06:10

Itt egyszer lomtalanításkor szoktak oda egy ház sarkára, egy barom másnap vitte ki a heverőt így nem vitték el.

Viszont mágnesként vonzotta a többi lomot ami szépen halmozódott, aztán egyszer elvitték. De újabb barmok már megszokták,
hogy az a sarok a szemetes, és újra odahordták a cuccot.

Végül kiraktak egy táblát, hogy szemétlerakás hatóságilag tilos, erre abbahagyták.

kardinálispinty 2008.10.27. 10:06:48

Ez a baromság, hogy "látom, hogy akocsiban egybeöntik", annyira elterjedt, hogy én pl. a környezetvédelmi technikusaimnak tanítom is, hogy mik lesznek a lakosság leggyakoribb érvei a szelektív gyűjtés ellen. Röviden: az átrakáskor a beömlőnél van egy billenő lap, ami a megfelelő rekeszbe tereli az adott hulladékfajtát. Vagyis ugyanabb a lyukba önti, de nem ugyanoda megy. Utána pedig megy a válogatóba, ahol további frakciókra bontják (pl. mártott papír, újságpapír, kartonlap, stb.) Ez az érvetek semmi más, mint takarózás, hogy ne kelljen megerőltetni magatokat.

hdo 2008.10.27. 10:10:24

létezik Mo-n szelektív hulladékfeldolgozás?..hol is?

Impega 2008.10.27. 10:12:16

hdo 2008.10.27. 10:10:24

pl Hdmezovasarhelyen, ha jol tudom.

elwood 2008.10.27. 10:13:55

@hdo
én írjam be gugliba helyetted ?

Impega 2008.10.27. 10:15:56

Hodmezovasarhely, bocs

szekertabor · provo.blog.hu 2008.10.27. 10:23:04

A hulladékszigettel kapcsolatban két megjegyzésem lenne:
1. A hulladéksziget arra való, hogy bárki szelektíven elhelyezhesse benne a szennyét. Ennélfogva az illetékes elvtárs nem köteles más helyet keresni neki, csak azért, mert egyesek nem rendeltetésszerűen használják, ami a hulladéksziget szomszédságát zavarja.
2. A nem rendeltetésszerű használat = illegális szemétlerakás, ami bírságolható, büntethető, hivatalból üldözendő. Arra kell rászorítani a hatóságot, hogy mozdítsa meg az éktelen nagy seggét, és keményen akadályozza/torolja meg a szabálysértő magatartást. Ebből a szempontból mindegy, hogy valaki a konténerek mellé halmozza a vegyes háztartási hulladékát (banánhéjastul), vagy a papírgyűjtő konténerbe vágja bele a döglött macskát. Lefotózni, feljelenteni, száját letépni, vagy - a kedvencem - visszavinni a szemetét az ajtaja elé. Némi lakossági összefogással mindez megvalósítható.

BobaFett 2008.10.27. 10:23:44

Konkrétan tegnap akartam kidobni 10 kartondobozt. (azért ennyit, mert felújításkor voltak belepakolva a cumók, mostmár felesleges)
Ahogy azt szoktam előre felnyestem őket akkorára, hogy beférjen a lyukon. Hát odaérek, engemis hasonló kép fogad, telistele a papíros meg a PET üveges, a többi szinte üres. így muszály volt nekem is mellé pakolni, vissza nem viszem.
Inkább az lenne a megoldás hogy gyakrabban üríteni őket, és a papíros-PETes konténerböl tán kettöt rakni....

elwood 2008.10.27. 10:29:03

@BobaFett
"muszály volt nekem is mellé pakolni"

na akkor megvan ki rakja oda, légyszíves jelentsd fel magad.

cirrmurr 2008.10.27. 10:30:42

Tök fölösleges baromság ez a "szelektiv" gyüjtés.
Egybe öntik és csak a gyerekeket botránkoztatják meg mikor lelkiismeretesen szétválogatva gyüjtik, aztán a szemük láttára önti egybe a kukáskocsiba.

Anyját az összes kommunális szolgáltatónak.

Secnir 2008.10.27. 10:32:53

"elwood 2008.10.27. 10:13:55
@hdo
én írjam be gugliba helyetted ?"

igen.
de a választ már ne mondd el neki :)

cirrmurr 2008.10.27. 10:36:15

szekertabor

Érts mér meg hogy EGYBEÖNTIK egy autóba a szines fehér üveget, Pet palackot Papirt. Nézd meg egyszer mikor elviszik............:-))))))

vidéki suttyó 2008.10.27. 10:41:13


Secnir,

"másrészt normális ember a papírt eltüzeli, nem pedig kidobálja."

Normális ember az újrahasznosítható papírt nem tüzeli el. Ezáltal nem termel füstöt, károsító anyagokat, ellenben termel újrahasznosítható csomagolópapírt. (Tudod.. erdők megóvása, tiszta levegő, stb.)

cégalapító · http://cegalapitas.blog.hu 2008.10.27. 10:42:23

Nem csak az a gond, hogy mellérakják, hanem hogy a lomik széthordják + a szél kapásból szétfújja a könnyebb darabokat.

mecarn 2008.10.27. 10:45:11

szerintem gyújtsd fel néhányszor - tuti megunják egy idő után, és nem hoznak új kukákat...

Szakyster 2008.10.27. 10:45:31

Cirrmurr: Te hegesztőszemüvegben ülsz a monitor előtt, vagy write-only módban vagy?

Bit Rot 2008.10.27. 10:55:02

@CBF:
"John42, kíváncsi volnék mit szólnál ha a te ablakod közelében dobálnák be este 11kor az üvegeket, nem kicsi hangja van, kb TV-t nézni nem tudnál tőle.."

A megoldás: minden üvegre (műanyag palackra) vessenek ki 10-20 Ft darab alapú termék-adót.

Ezután már csak visszaváltó helyeket kell kialakítani, ahol a 10-20 Ft-ot visszadják. A palackok "mágikusan" vissza fognak találni a helyükre, sehol nem lesznek szétdobálva.

Sajnos ez papírra nem nagyon megy.

Papír: aki azt mondja, hogy elég félbehajtani a dobozt, és mehet be, az még sohasem vitt hulladékgyűjtőbe nagyobb kartondobozt (TV, mosógép, bútor, stb.)

A papírdobozt relatív kemény munkával lehet csak apró cafatokra (kb. újságpapír méret) vágni, amit aztán be lehet dobni.

Ráadásul a csomagoláshoz szoktak "hungarocellt" is használni, na, AZT hova dobjam?

A szelektív gyűjtőben sehol sincs helye a hungarocellnek, pedig rengeteg ilyen felgyűlik!!!

banyanyanya 2008.10.27. 10:57:44

De jó, legalább valahol van szelektív hulladékgyűjtő...
Egyáltalán nem sikeres ember lévén (panel, no autó) sajnos normális gyaloglótávolságban egyáltalán nem találok szelektívhulladékgyűjtőkukákat... Pedig 1 éves külföldi tartózkodásom alatt teljesen hozzászoktam a szelektívhez... mivel ház előtt volt teljesen a kuka... De most mit csináljak itt Magyarországon????? Tudom, menjek vissza külföldre... ez is mutatja mennyire nem vagyok sikeres, hogy hazajöttem... Szóval szerintetek, ha sokat reklamálok, hogy rakjanak legalább pár perces sétányira szelektívkukát, lesz haszna????? Sztem nem...

Gromek · http://s2.images.www.tvn.hu/2007/02/19/14/45/www.tvn.hu_77d144c20119bee0e1b9747295346dec.gif 2008.10.27. 11:05:14

A szelektív hulladékról az EU-ban, nekem annyi jött le, hogy amikor Németországban voltam rokonom mondta, hogy náluk egyénileg, háztartásonként viszik el a szemetet, a hulladékot. Igén ám, de a háztartásokban kell kiválogatni a papírt, külön az üveget, külön a csomagoló anyagokat, külön az egyéb háztartási szemetet.

A szemétszállító pedig külön napon jön a papírért, az üvegért stb.

Piszkosul megbüntetik azt, aki összekeveri a hasznosítható hulladékot a szeméttel. Ezért még csak gondolni sem mernek arra, hogy ezt megtegyék.

Ez egyben azt jelenti, hogy nem kell milliókért legyártatni és kihelyezni a közterületekre gyűjtőket, mert mindenki egyénileg helyezi el azt a saját otthon használatos kukájában, s azt viszik el a megadott napokon.

Ilyen egyszerű ez. Nálunk mindent túlbonyolítanak, aztán pedig megy az egymásra mutogatás.

Bár gondolom valakinek jó üzlet volt (van!?) a gyűjtők legyártatása, legyártása.

Magyarországon minden sógor, komaság szinten működik. Ha Te szerzel nekem ezt-azt, elintézek neked ezt-azt.

Minden mindegy, kerüljön amibe kerül.
Úgy érzem a világ leggazdagabb országa vagyunk. Legalábbis ezek a pazarlások erre mutatnak.

rendezvényszervező · http://rendezvenyszervezo.blog.hu/ 2008.10.27. 11:12:32

Ez tényleg vicc! ilyenkor szokták mondani azt a 20-30 évet, amivel le vagyunk maradva a nyugatiaktól...Nálunk is rendszeresen ez van! De nem csak a lakókkal van a gond ám! A kukások is elég ritkán jönnek kiszedni a szemetet!! Rendszeresen látom, hogy 1-2 nap alatt tele van a kuka (a megfelelő hulladékkal) és napokig úgy áll ott, hogy senki nem jön érte...

BobaFett 2008.10.27. 11:23:06

elwood: mert te hazavinnéd mi a szépen öszevagdalt kartondobozokat, hogy jah igy jártam. na neee nézz lámának.

opelgeza 2008.10.27. 11:23:30

Na itt Svajcban az ilyesmi ugy _mukodik_, hogy minden ilyen sziget be van kamerazva, es van egy dekorativ kis tabla, amire ra van irva, hogy ha esetleg mellerakod a szemetet, vagy rossz helyre talalod tenni, akkor ugrik egy 500-1000 Frankos bunti. Meg soha nem lattam mellerakott szemetet :-)

Impega 2008.10.27. 11:24:17

Gromek 2008.10.27. 11:05:14
Nem tudom mekkora nyilasrol van szo, de a multkor vettunk butort es addig hajtogattam, tapostam a dobozt hogy az bizony befert:)
Felbahajt, tapos, felbehajt, tapos....

elwood 2008.10.27. 11:27:17

@BobaFett

Én haza (egyébként megyek a kocsival egy kört, mert van egy pár ilyen a telepen. Hátha elfér máshova.) Én ilyen láma vagyok, hogy azt gondolom hogy a doboz arra való hogy odavigyem és beledobjam.

Te meg lerakod mellé. Más meg háztartási szemetet is. Meg fotelt is. Nehogy má olyan lámának nézzük, hogy otthon tárolja.

Nem vagyunk egyformák.

Gromek · http://s2.images.www.tvn.hu/2007/02/19/14/45/www.tvn.hu_77d144c20119bee0e1b9747295346dec.gif 2008.10.27. 11:32:52

opelgeza 2008.10.27. 11:23:30

ühüm... Nálunk már az első éjjel ellopnák a kamerákat.

birdlady 2008.10.27. 11:38:31

Nálunk eddig az volt a csúcs, amikor homelessek felborogatták a két üveges konténert, hátha találnak benne visszaválthatót... De mivel ugye az üvegek nagy része összetörik bedobástól, az üvegszilánkokat rázogatták ki a járdára. Mindez egy óvoda kerítése mellett történt egy parkban. Napokig üvegszilánkokon lehetett tapodni egy olyan helyen, ahol többnyire gyerekek játszanak meg kutyákat sétáltatnak.

éniszteri mitkár 2008.10.27. 11:40:44

Engem az a kérdés kínoz már évek óta, hogy Magyarországon miért nincs Grüne Punkt gyűjtés? Németországban ez úgy megy, hogy azok a gyártók, akik elhelyezik termékeik csomagolásán a GP jelet, fizetnek ezért a díjért. A díjat a GP jelű szemét begyűjtésére megy. Ezeket a szemeteket külön kell gyűjteni, aztán a díjból központilag szétválogatják. Ezek olyan hulladékok, amiket különben nehéz lenne szelektíven gyűjteni, hamar büdös lenne stb. Jó a gyártónak, jó a fogyasztónak.
Na most: a gyártó a gyártáskor kifizette ezt a díjat, tehát beépítette az árba. A Magyarországra importáláskor már benne van az árban. Tehát amikor megveszem a terméket, én is kifizetem. Nálam mégse viszi el senki a GP-szemetet külön. Miért is?
Szakembert kérdeztem erről, értelmes választ nem tudott adni....

Magam_a_Mondomét! 2008.10.27. 11:40:51

pamutmacska !
Már hogy lenne a 11 hónapos gyereked négy éve 11 hónapos! Nemáááár!

pamutmacska 2008.10.27. 11:41:26

Nálunk van térfigyelő is, meg tábla is. Mégis odarakják az illegális szemetet. No akkor?

pamutmacska 2008.10.27. 11:42:30

Jaaaj Te kis huncut! :)
Négy éve van ott a kuka, a gyerekem meg itt fönt 11 hónapja(azaz három nap múlva 11 hónapja).
No már!!! :D

birdlady 2008.10.27. 11:42:38

Secnir 2008.10.27. 08:46:28
másrészt normális ember a papírt eltüzeli, nem pedig kidobálja.

jajj, ez ismerős dolog... a romák szokták ezt csinálni a szükséglakásban a parkettával meg az ajtófélfával...

The King 2008.10.27. 11:50:56

Nálunk egy Zuglói lakótelepen a homeless konténer felborítgatáson túl még cifrább a helyzet... Kezdetben kb. HAVONTA! jött egy platós teherautó, amire ÉJJEL! fellapátolták az addig összegyűlt x köbméternyi odahordott szart. (ebben volt felszedett szalagparketta, építési törmelék, kicserélt ablak, szőnyegpadló, hűtőszekrény stb...) Aztán az FKF a közelmúltbban beújított:-)Agy amolyan lomtalanítós konténert is lerakott a szelektív mellé, hogy a bunkója legalább azt megtalálja, DE NEM! Ugyanúgy leteszi mellé a paraszja a nylonzsákba összeszedett mindenféle háztarttási és egyéb hulladékod, amit aztán a narancs mellényes utcasöprő tesz a konténerbe. Nálunk viszont nem öntik egybe a szelektívek tartalmát. Mondjuk emiatt úgy jönnek-mennek a gyűjtőkocsik, mint egy taxiállomáson a taxik :-)

Secnir 2008.10.27. 11:52:08

parkettát eltüzelni?
meg sem próbálnám. a lakkozott rész faszán tönkretenné a kazánomat. nem hiányzik. :)

BobaFett 2008.10.27. 11:57:18

elwood: oks, akkor te vagy az abszolút környezettudatos lakos. Én meg a bunkó köcsög, hogy miután előkészítettem a paírhulladékot arra, hogy a megfelelő helyre rakjam, de mivel nincs elég hely, mert nem viszik el időben melléraktam gondolván hogy amikor kegyeskednek kiürteni a gyüjtőt, az én hulladékomat is belerakják. Értem. Lettem volna inkább igazi magyar aki szarik az egészre, és beletuszkolja a kommunálisba, vagy kidobja az erdő szélén.

asola 2008.10.27. 11:59:29

Ha tele van a gyűjtő, akkor nyugodtan odébb lehet vinni egy szigettel, általában 1-2 utcányira van. Ha már beültél a kocsiba emiatt akkor nem nagy meló.
Egyébként én is simán hazaviszem ha tele van a gyűjtő. Benne hagyom a kocsiban és köv napok vmelyikén elviszem, amikor amúgy is beülök a kocsiba vmi miatt. Mivel amúgy is csk tiszta, válogatott szemetet viszek, ezért nem bűzöli + koszolja a kocsit.

Otthagyni mellette BARBÁRSÁG, még akkor is ha válogatva van. Ezzel ugyanis az ottlakók életét keseríted meg. Ha már foglalkoztál a különválogatásával akkor a korrekt leadására is erőt kell fordítani.

Dr.Bio74 2008.10.27. 12:02:37

Secnir

Miljen kazánod van?

Az eltüzelésről meg: határozottan sikeres az, aki kazánban égethet el mindent ugye: gumit, hungarocellt, műanyagokat, anyóst,döglött házikedvencet, élőt, stb. És sikeres a környék is !

Secnir 2008.10.27. 12:06:23

bio74: vigas faelgázosító
a környéken lakók nem szagolnam semmiféle füstgázt vagy műanyagot. nem is bocsájt ki magából annyi szart, mint pl egy vegyestüzelésű. nem is volt olcsó.

Bit Rot 2008.10.27. 12:07:53

"Ha tele van a gyűjtő, akkor nyugodtan odébb lehet vinni egy szigettel, általában 1-2 utcányira van."

Általában nincs 1-2 utcányira.
Másrészt mi van akkor, ha a következő is tele van... meg a következő... meg a következő.
Ami sajnos elég gyakran megtörténik!

"Egyébként én is simán hazaviszem ha tele van a gyűjtő."

Nagyon okos, csak ezzel épp a környezetet szennyezed! Minden feleslegesen megtett plusz kilométer és gáz kibocsájtás a környezetet pusztítja!

Én a német modellt támogatnám: jöjjenek házhoz a szelektíven gyűjtött szemétért!
Mivel a műanyag és papír nem büdösödik, elég lenne 1-2 hetente egyszer.

Bit Rot 2008.10.27. 12:09:11

@BobaFett:
Hát igen, ez a magyar mentalitást.
Aki próbál tenni, ahogy a lehetőségek engedik, de nem tud tökéletesen, azt fikázzák.

Legközelebb tényleg hagyd ott az erdő szélén, biztos az jobban tetszik majd a nyavajgóknak!

Dr.Bio74 2008.10.27. 12:12:30

Secnir

Az nem rossz.

Van vidék ahol úgy gondolják a tűz velejárója a füst, ami majdnem hogy igaz is. Csak hát a gumiabroncs, illetve a műanyagpadló azé az tud valamit, bár mondhatni, hogy szintén elgázosító kazánokkal dolgoznak.

Dr.Bio74 2008.10.27. 12:14:38

Te John42 !

Nem aszonták, hogy rohangálj a szeméttel, hanem ha úgy is ott van az autóban, akkor jővet-menet majd valamikor elrendezed, ergo nincs plussz kibocsájtás.

Deviáns 2008.10.27. 12:17:46

Egyébként ez a szelektívesdi teljesen felesleges (tévedés ne essék, örülnék, ha kicsiny falumban is lenne).
A technika azonban ma már ott tart, hogy a sima kommunális szemetet is szét lehet válogatni gépesítve. Bécs mellett pl. már van ilyen hulladékkezelő.
A cikkírónak együttérzésem.

ninick 2008.10.27. 12:24:38

ÖÖööö, dobáljátok rám a kezetek ügyébe került összes szemetet, de pár pontban vázolnám a hozzáállásom a szeméthez.
1. A szemét drága. Próbálj egyszer venni 10 deka párizsit sima papírban, sorbaállva érte, és ugyanezt a 10 dekát előre kimérve, csomagolva, műanyagosítva, ráírva géppel, nyomtatva, stb.
2. A szemét szemét. NAgy tételben tönkreteszi a Földet.
3. Én elfoglalt ember vagyok, egy a 6 milliárdból. Elfoglalt, de tudom, hogy tennem kéne valamit. Én vagyok a csepp a tengerben, de ha minden csepp félreáll, kiszárad a tenger.
4. Szarok az egészre. Miért?:
5. Vannak a gyártók, multik, csomagolók, előállítók. Ők büntetlenül előállítják az összes Földrohasztó műanyagot, aminek kb 400 év kell a teljes lebomláshoz (lásd pelenka). Egy darab picsányi kis szart tutira 400x akkora műanyagba csomagolnak. (vö.: párizsis példa)
6. Én fizetek rengeteget a szemétért (még mindig párizsi), ami nekem nem kell, de muszáj megvennem pl ha hűtőt vagy szgpet veszek vagy bármit, ami nem párizsi, és a végén még én rohangáljak az én autómmal, benzinnel a riszájkling felé? Amit más tahók, még nálam is nagyobbak eltömítenek, felborítanak, gyújtanak, stb. És akkor vigyem haza? Nooormális?
TUDOM, h ha én nem, akkor senki, de könyörgöm, mikor lép már valaki azért, h a nagy multi izé ne gyártson tömegével szart, amit aztán neked és nekem kell megoldanom, mert ha nem, szemetek vagyunk mi is?
És őszintén, ha már nyugat: mikor lezs időnk, energiánk, kedvünk arra, h a danonos doboznak leszedjük a tetejét, körbenyaljuk, elmossuk, külön pakoljuk?
Ha majd olyan életkörülményeink lesznek, h nem attól félünk, holnap lesz-e munka és kenyér, akkor elkezdek aggódni a Föld és a szemét miatt. Most köszönöm, van más aggódnivalóm is.
ninick

Cs 2008.10.27. 12:26:13

Ö anyám.....

Lépjünk túl ezen a bezzeg nálunk még ez se megy hülyeségen, mivel ezzel aki írja saját magáról is kiállítja ezt a bizonyítvány.

Elszállítás. Két féle kukásautó gyün a szelektívért. Az egyik olyan hogy föntről engedik bele a cuccost, na az úgy néz ki mintha egybeöntenék az összes konténert, de ügye az embernek azért van agya, hogy használja, ha més nem kérdezésre. S nem egyből, hogy dehát egybeöntik... Nem kérem szépen, aztat külön rekeszekbe öntik csak, csak alulról ez nem látszik. Tessék megnézni egy ilyet fülülről. Aztán hinni a szemnek és írogatni mindenfélét.

A másik fele, hogy nem ismerik az emberek, hogy mit hogyan mikor a szelektív hulladékgyűjtéssel kapcsoaltban. Elmaradt az áömbörök felvilágosítása, hogy hogyan kell és mit hová lehet dobni.

Nem mellesleg a Magyarországi hibaszázalék (rossz helyre dobott/nem bedobható anyag) nem is rossz.

Az ilyen szemétfelhalmozás ellen meg nekünk egyszerű állampolgároknak kell tenni, nem lehet csak mástól várni. (pl.: sokszor raknak polisztirolt (hungarocelt) a műanyagos mellé, mert nem fér bele. De ezzel az a gond, hogy nem szabad a szelektívbe gyűjteni ezt) Akinek ilyen van vagy vegyes szemétbe, ha ingere van rá, akkor hulladékudvar vagy polisztirol feldolgozó üzem)

Secnir 2008.10.27. 12:26:37

amikor szigetszentmiklóson laktam, akkor a műanyag hulladéknak adtak egy zsákot. minden második kedden kiraktam, elvitték, és helyette otthagytak egy üreset. a miklósi hulladékkeelő meg bedarálja, és tömöríti, majd asszem eladják újrafeldolgozásra, hogy pölö ing, nadrág, cérna, teszkósszatyor készülhessen belőle. emmán ejrópa?

Cs 2008.10.27. 12:29:07

Deviáns.

Ezt te komolyan elhiszed, hogy bármilyen autómatika szét tudja válogatni neked a vegyes szemetet? Vannak olyan részei amihez nem kell ember, de bezony ott állnak a humanrobotok és válogatják a szalagról. Bécs mellett is, meg máshol is.

esef 2008.10.27. 12:33:55

@ hdo 2008.10.27. 10:10:24
Ha gondolod, intézek neked üzemlátogatást…

@ Gromek 2008.10.27. 11:05:14
Nálunk is van zsákos gyűjtés. Budapesten és az országban több helyen is.

Virus 2008.10.27. 12:34:15

próbálj meg a szelektives cégnél elérni valamit. én egyszer leveleztem velük, hasonló témában. gyorsan válaszoltak. igaz, nem tették odébb a kukákat, de nem is volt a Tiedéhez hasonlóan súlyos a probléma. a kukáról lenéztem a nevüket, és valami keresőben megtaláltam őket, úgy vettem föl velük a kapcsolatot e-mailen.

Bruno 2008.10.27. 12:34:43

Nagykovácsiban éppen most számoltak fel egy szelektív gyűjtőt, mert a helybeli polgárok folyamatosan háztartási szeméttel és építési törmelékkel bővítették az ártalmatlanít-ásra szánt hulladékok körét.

Példák:
180 cm. magas fagyasztószekrény
YTONG téglafal (kerettel együtt)
Szaros pelenka zacskószámra
kidobásra télt ruhák/cipők

stb............

Nem csoda, hogy a lerakóval szomszédos telek gazdája megunta...

Ennyi...

Bit Rot 2008.10.27. 12:34:51

@Bio74:
"Nem aszonták, hogy rohangálj a szeméttel, hanem ha úgy is ott van az autóban, akkor jővet-menet majd valamikor elrendezed, ergo nincs plussz kibocsájtás."

Ja, ha valaki a WC-re is autóval megy...
Én busszal járok be dolgozni, tömegközlekedek. A szelektívbe viszont autóval megyek, mert messze van, és akkor már viszek 2-3 zsáknyi szelektív szemetet.

Nincs mindig a seggem alatt az autó, mint egyeseknek.

De persze ezek mind csak kifogások. Amit mások is leírtak, azok viszont valós problémák, amiket viszont nem nagyon fog megoldani senki, sajnos.

Secnir 2008.10.27. 12:36:16

"ninick 2008.10.27. 12:24:38
ÖÖööö, dobáljátok rám a kezetek ügyébe került összes szemetet, [...](lásd pelenka). Egy darab picsányi kis szart tutira 400x akkora műanyagba csomagolnak."

legyen. megdobálunk.

nem tudom, van-e otthon baba. pelenka nélkül szarjon a szófára? fossa nyakon nagyit, mikor ölelgeti? pisiljen édesen a hátsó ülésen doktor bácsihoz menet?

kicsit azért fogjuk már vissza magunkat. vesd össze a műanyag pelenkát a hagyományossal. ok, hogy olcsóbb meg ilyenek, de a hagyományost ki kell mosni, fertőtleníteni, puhává varázsolni lenorral stb. ugyanúgy szennyezed a környezetet.
nyilván van ráció abban amit mondasz - rövidtávon.
nekem a kazán előállítása alatt nyilván iszonyat mennyiségű energitá elpazaroltak, illetve szennyezték a környezetet. de utána?
a napkollektoraim előállításakor nyilván szétbaszták a környezetet, mert ugye a üveg, az alacsony forrpontú etanolszármazék meg a réz meg ilyenek: de utána?

rövidlátó vagy.

Pikka 2008.10.27. 12:42:48

Pécsen tervezik, hogy panelonként raknak ilyen szelektívgyűjtő micsodát (azaz a lépcsőházba, ha jól tudom). Saját alkása elé csak enm apkolja a tahója a mocskot. A kommunálisat pedig elég lesz ritkábban elszállítani. Az ötlet remek, remélem meg is valósul.
Mondjuk páromék lépcsőházában (szintén Pécs) vagy PET gyűjtő (sima műanyag szemetes zsákkal) meg egy palackprés. Hetente 1-2szer ürítik. 23éves fejjel élvezem az üvegpréselést (itt lehet kiálni a rombolási vágyat), szerintem az ott lakó gyerekek is így vannak vele. Ha epdig kiskorukban ezt látják/megszeretik biztos nagynak is környezettudatosabbak lesznek!

ninick 2008.10.27. 12:43:23

Secnir
pont hogy nem, figyu: megvettem, teletojta a baba, kidobtam. Itt máris szemét voltam, mert a mosás pl mosódióval meg hasolók olcsóbbak és Földet kímélőbbek, mint a pempörsz. Mondom, szarok rá, nem érek rá szaros pelenkákra, de ugyanígy vagyok a színes kukákkal is. Nem az én dolgom megmenteni a Földet. Nekem csak az a dolgom, h ne tegyem tönkre. Ha más tönkretesz (értsd: pempörszt gyárt), oldja meg ő. Én megveszem, használat után pedig eldobom. Ő meg oldja meg, h a féltonna műanyaggal mi lesz, de ne az én idő,, energiám fogyjon ezzel, teccikérteni?
Viszont amit nem muszáj, nem veszem meg, lásd még mindig a párizsit hatalmas csomagban és sima papírban. Az utóbbit választom. Csapvizet iszom, szinte sose veszek peteset, amit tudok, elégetek (kertesház), a heti egyszeri kukaszállítás fele is elég lenne, mert nem tömöm tele a kukám. Mert meg se veszem a sok gagyi vackot, vili?)
Egyik oldalon aggódok a Földért, és meg szeretném menteni, másik oldalon meg 200as lesz a vérnyomásom a témától, hogy miért én szenvedjek, hozzam, vigyem, válogassam, miért nem eleve olyat adnak el, ami nem káros?
ninick

papamaci1 2008.10.27. 12:45:54

A szelektív hulladékgyűjtő tartályok mellé elhelyezett szemétre a megoldás:

1. a kupacot 10-20m -rel odébbvinni
2. benzin+ gyufa

pokyvali 2008.10.27. 12:46:32


Sajnos nálunk talán a lakók negyede használja a szelektív gyűjtőkonténereket. A kommunálist háromszor ürítik, de másnapra már dugig van műa. palackokkal, papírral. 50 kemény méterre van onnan a szelektív sziget! Már tettem ki tacepaót nem 1x, szólok is annak, aki szemetet visz le, és virít benne a PET palack. Többet mit lehetne tenni?

Amúgy pedig a szelektív konténerek mellett elvétve raknak le egyebet. Amit ott találok, kidobom az óvoda szemetesébe. Majd jól megkerget egy dadus :)

Masni 2008.10.27. 12:47:33

Svajcban szabaly van ra, h este 8 utan nem lehet a sajat szemetesedbe sem uveget dobni, mert hangos.

HÉV-es 2008.10.27. 12:48:47

Mindenki elfelejti, hogy magyarországon vagyunk. Mondhatnám azt is Tahóországban. Ilyen helyen csak akkor működik valami, ha szigorúan figyelve (kamera), számonkérve, bűntetve van. Máshol működik intelligencia szinten. Már a házaknál, lakásokban így kellene gyűjteni a szemetet, külön kukákbak kellene lennie, vagy mégjobb, ha házhoz megy a szelektíve hulladék elszállító autó. De ettől még annyira messze vagyunk!
És ahol illegálisan teszik le a szemetet, egy hónapig sem kellene lesről figyelni, és tettenérve letartóztatni az illetőket, máris megszűnne a dolog. Ha ez több évi börtönnel, sok milliós bírsággal, és ha nem tudja kifizetni, közmunkával lenne bűntetve, majd meggondolná mindenki mit csinál.
Amíg ez nem lesz, rend sem lesz. Ez ilyen ország!

pamutmacska 2008.10.27. 12:56:23

ninick!
Akkor idd meg az a csapvizet, ami pl. nálunk folyik... én lassan már főzni sem merek belőle (azt majd olyan leszek, mint Norbijjék).
Meg ugye lehet, hogy Te a párizsit a tenyeredben viszed haza, meg mosódióval mosol. Azért megnézném, hogy pl. ha csak a fiamat veszem, hogyan szednéd ki a textil pelenkából mosódióval mondjuk egy paradicsomos tészta vagy egy spenót átalakulásának nyomait. LOL! :D
Egyébként meg ne szenvedj a válogatással! A Tiéd is egy felfogás. Az unokád meg már nem fog levegőt kapni, de Te tudod...

Secnir 2008.10.27. 12:58:16

"mert a mosás pl mosódióval meg hasolók olcsóbbak és Földet kímélőbbek, mint a pempörsz."

a mosódiót (ami ugye műanyag) meg a földön találja a forgalmazó. ergo ha megveszed, már azzal is a környezeted ellen teszel :)

amúgy teljesen környezetvédő módon nem, ismétlem NEM lehet élni. utoljára vmi robinzon krúzó nevű faszinak sikerült.
Ellenben környezettudatosan lehet. ez az a szó, amit azokra mondják, akik figyelnek arra, hogy minél kevesebbet ártsanak a Földnek.
faelgázosító kazán - napkollektor - falfűtés: indulásnak ennyi.
autó helyett ahol lehet robogó, a közelben gyalog v. bicikli.
energiatakarkos izzók.
kb ezt is jelentheti.
tisztában vagyok azzal, hogy ezek előállítása (és megsemmisítése) fölös energiával jár, de elenyésző a hasznához képest - ami a környezetet és a pénztárcámat illeti.

HÉV-es 2008.10.27. 13:00:12

Scenir: bocs, de ha írsz valamit, nem árt tájékozódni! A mosódió egy afrikai fa termése, aminek szappanos hatóanyagai vannak. Mi is ezzel mosunk.:-)
De itt most alapvetően a szemétről van szó, azt meg lehetne normálisan kezelni, ha az emberek akarnák.

Secnir 2008.10.27. 13:01:26

ja
mosódiót vett az assony is, mert bepalizták. hgy milyen jó, meg annyira nem kell hozzá mosópor, hogy minden mosás után szinte kilöki az adagolóból a többletet.
aha.
most van egy alig használt mosódiónk eladó. valahol még megvan.

HÉV-es 2008.10.27. 13:03:03

pamutmacska: az én 4 gyerekem úgy nőtt ki a pelenkakorból, hogy nem is láttunk eldobható pelenkát. Tudod sok 100 év alatt, sok millió ember nőtt így fel. Nem mondom, hogy nem praktikus ha utazik valaki, de otthon lehetne a hagyományos moshatót használni. Ellustultatok lássuk be!

Pikka 2008.10.27. 13:03:28

pamutmacska: én szívesen mosnék mosódióval ha valaki megmondaná, vidéken hol lehet ilyet kapni (Peste menni egy kiló dióért kicsit drága dolog lenne..) Textil pelenka is jó dolgo lenne, ha az embernek lenne ideje naponta kifőzni a szaros termékeket, meg helye ahova teregesse. Na jó, az igaz, anyukáink is elboldogultak vele, de azért a mai kornak vannak olyan találmányai amin nem kell spórolni (pl pelenka), hsizen annyival megkönnyítik a mindennapokat. Elöbb az apróságokon kéne kezdeni, példéul a kimért parizer vásárlása a vákumozott helyett, vagy pl hogy vásárlás előtt kapjunk fel egy reklámszartyrot és ne a sparban vegyük meg 25Ftért. (párommal mennyit hadakoztam mire rávettem, hogy a 25ftos tök jó minőségű bevásárlószatyor helyett szemeteszsákot használjon...)

ninick 2008.10.27. 13:04:54

Pamutmacska (és aki még félre akar érteni),

még egyszer leírom: NEM, NEM MOSOK mosódióval, sőt, betétet és tampont is használok, nem mosok "mamarongyot", mint pár "környzettudatos" ismerős, hiába tudom, tudjuk, h ezáltal is hozzájárulok a Föld mihamarábbi elpusztításához. DE! Nem érzem azt, h nekem kéne a pelust mosni, a petes üveget lábbal tiporni, a szelektív kérdést megoldani. Aki nagy tételben használ ilyet, az szelektáljon, pl ahol a víz ihatatlan és üvegest vesz, stb, de én ha évi 3 üveg (bocs, petpalack) vizet megveszek, letojom, mi lesz a palack sorsa. Én rohangáljak 3 db pettel, miközben a gyár legyárt 3 trillió raklappal kb ua idő alatt?
Egyszóval: nekem a pelenka és a petpalack egy kategori. És ha mindenki annyit szemetelne, autózna, stb mint én, (még a fentiektől független is), a dédunokáink dédunokái is haraphatnák a hegyi levegőt a belvárosban.
Ja, és wcbe is úgy pisilek, h nem nyerem ki a pisiből a hormont, amit 21 napig beviszek a szervezetembe, úh azért is ludas vagyok, h a férfiak elnőisednek.

CINIKUS vagyok! Tessék megérteni. Oldja meg az, aki elkövette a hibát, legyártotta a szart, és úton-útfélen hírdeti, h a te sarad.
neet

pamutmacska 2008.10.27. 13:08:12

Hév-es!
Igen, lehet, hogy lusta vagyok. De ha valami egyszerűbben megoldható (és hatékonyabban, mert mint mondtam a mosódió NEM olyan hatékony), akkor megoldom. Abban egyetértek Secnir-rel, hogy teljesen környezetvédő módra nem lehet élni! Én is próbálok környezettudatos lenni. Van, aki szerint a mosódió a megoldás, meg a textilpelenka. Szerintem nem.
De mindegy.
Egyébként meg a 100 éve dumákat szeretem. :)
100 éve még meghalt volna a fiam szülés közben (esett a szívhangja, császáros lett), 100 éve meghalt volna két hetes kiszáradástól, mert Rota vírust kapott, 100 éve nem is volt ennyi szemét, ez igaz. De most van. Hát kezelem, ahogy tudom.
100 éve még a folyóban mostam volna a dióval. :)
Summa summarum, nem lehet tökéletesen megoldani a dolgot, de amit lehet, azt megoldom. A textilpelus nálam nem az a kategória.

pamutmacska 2008.10.27. 13:10:40

két hetes=két hetesen

Egyébként meg senkit nem akarok félreérteni. Értem, amit írtál, csak nem MEGÉRTEM. Különbözünk, ennyi.
Ettől még a Tiéd is egy álláspont.

Pikka 2008.10.27. 13:10:42

100éve még nem volt dió Európában...:) Kazánból lapátoljuk ki a hamut és főzzünk belőle szappant (van otthon egy 100éves szakácskönyv, akit érdekelnek efféle hagyományos megoldások, az szóljon)

HÉV-es 2008.10.27. 13:13:54

Látod alapvetően az emberek gondolkodásával van baj! Ha ezt így jónak gondolod, ne írd hogy próbálsz környezettudatos lennei.
Az jó változás, ha már ilyen esetekben az orvos segíteni tud, de az nem, hogy több millió tonna elpusztíthatatlan hulladék keletkezik, mert "kényelmesek" lettek az emberek.
A mosódió bizony hatékony, csak tudi kell használni. :-)
Mi nem a környezet miatt kezdtük el használni, hanem mert szinte minden vegyianyaggal telített cuccot kikukáztunk, és természetesebb dolgokat használunk. Mert vannak, bár sajnos igaz, drágábbak, ezért sokan nem tehetik meg, hogy azt veszik. A saját egészségünk érdekében. Neked gyereked van, már erre is gondolnod kellene. Nézz utána az eldobható pelenka műanyag része mennyire ártalmas!

pamutmacska 2008.10.27. 13:14:24

Ééérteeem! Akkor megvan a megoldás:
a szoba közepén tüzet rakok a papírból (ugye, mert akkor nem kell kidobni), kicsit ég a parketta is, de sebaj, mert lesz sok HAMU!!! No, és azzal majd jól kimosok mindent. :)
(csak viccöltem...mielőtt a torkomnak ugranának egyesek) :)

pamutmacska 2008.10.27. 13:16:36

Igen, Apu (Anyu?), majd így teszek. Én másképpen gondolom, és IGENIS megteszem, amit tudok, akarok. Ezt nem tudom (biztosan bénán mosok a dióval). Egyébként nem csak a pelenka műanyag része ártalmas, hanem maga a levegő, amit beszív. Szóval szerintem nem itt van a lényeg. De nem akarok többet offolni, a téma nem erről szól.
Te így gondolod, én meg úgy.

pamutmacska 2008.10.27. 13:20:31

Ja, és mégvalami, aztán tényleg befejeztem a "ki a nagyobb környezetvédő" c. vetélkedőt. Nevezetesen az, hogy nem szeretek utánaolvasni mi milyen ártalmas. Ha így tennék, akkor nem ennék, nem innék, nem fürdenék, sőt levegőt sem vennék, sőt már eleve a vonat alá ugranék, hiszen meggyőződésem, hogy az én korosztályom nagy többsége rákban fog meghalni (hacsak meg nem találják az ellenszerét addig). Bár adja a Jóisten, hogy ne így legyen!

ninick 2008.10.27. 13:21:16

Jut eszembe, kár volt a pelenkát felhozni, azt gyerekenként 2 vagy max 3 évig használja egy család, de a pet palackot meg a többi vackot egy életen át.
Én mindenesetre maradok annál, h próbálok minél kevesebb szart megvenni, de ha már megvettem, kidobom és kész.

Egy utolsó kérdés a diósokhoz: tegyük fel, h 2 éve munkanélküli vagy, próbálkozol ezzel azzal, de nem jön össze. Végül sikerül bejutni egy céghez, jó pénzért érdekes munka, minden happy, de tudod, h szemetet gyártotok. Pl pelenkát. Vagy cigit. Te dióval mosol, így rendes vagy, de hozzájárulsz-e ahhoz közvetetten, h mások hozzájuthassanak a szeméthez?
neet

Secnir 2008.10.27. 13:21:37

"Kazánból lapátoljuk ki a hamut és főzzünk belőle szappant"

azta pazarló mindenit!
akkor mit fogok télen a jégre szórni vazze? sót?

Pikka 2008.10.27. 13:24:55

Odaszórnád a jégre, hogy tavasszal mocskos legyen az út, mi? Verjél szöget a cipőtalpadba, a jég nem fog csúszni és szappanra is marad.

Dr.Bio74 2008.10.27. 13:29:16

Én tudok küldeni 1 kg mosómandulát (a dió valamiért sztrájkolt) ha kell valakinek.

Amúgy tényleg érdekes, ahogy védjük a környezetet. Lelkiismeretesen válogatjuk a szemetet (már aki), pedig meg sem kellene termelni.

A hulladék mennyiségének csökkentéséhez azé három dolog kellene:
- átgondolt termelés, mely a járulékos szemét mennyiségét maximálisan figyelembe veszi.
- a tudatos fogyasztói, állampolgári viselkedés.
- a hulladékfeldolgozóipar megfelelő színvonala.

Ezek közül melyik van meg?
És ha az utsó kettő megvan, akkor frankók vagyunk, vagy csak kreáltunk megint egy mókuskereket?

HÉV-es 2008.10.27. 13:33:35

ninick: erre most nem tudok mit mondani, informatikus vagyok. Környezetszennyező gépeken használható szoftvereket készítünk. :-)))
Ilyen esetben nyilván nem tudsz mit tenni, de most nem a gyártásról, hanem a felhasználásról van szó. Ha többen lennének, akik a környezetvédőbb megoldásokat használnák, akkor gyártanmi is azt érné meg jobban. De addig.... Ezek kölcsönhatások.

Pikka 2008.10.27. 13:34:33

Tudod Bio, ez mind nagyon szépen hangzik. Jó lenne egy szép, tiszta, környezettudatos világban élni, mégha csak utópia is ez. Én mégis azt mondom, hogy ne legyünk telhetetlenek. Persze aki megteheti az tegye, de én személy szerint azzal is elégedett lennék, ha az emberek nem a kuka mellé dobálnák el a csikkeket és felszednék a kutyakakit. Ha ez megvan, jöhet a mosócsonthéjas (manduláról még nem is hallottam).
Hiába vetnek ki adókat, hiába szabályoznak, amíg valaki megveszi, amíg kereslet van ráaddig gyártani fogják az olcsó, de mocskos dolgokat. A multik nagy részének ezek gyártása még a büntetésekkel együtt is hasznot hoz!
De mit ragozzuk: amíg a kisemberek 90%-ának a saját környezete rendebetartása is gondot okoz, addig ne várjuk, hogy a "nagyok" bármit is tegyenek.

HÉV-es 2008.10.27. 13:36:38

ninick. nem volt kár a pelenkát felhozni, mert iszonyat mennyiséget dobnak ki a világon belőlük. Múltkor volt a tévében, egy ország havi mennyiségét közölték, most fejből nem idézném, mert nem jegyeztem meg, de a neten nyilván megtalálható, döbbenetes szám volt. És nem lebomló műanyagból van!

pamutmacska 2008.10.27. 13:40:52

Pikka!
Szívemből szóltál. :)
(Egyébként Édesanyám, amióta kutyája van, mindig felszedi utána a kakit. Egy kertvárosi környék kicsi lakótelepe a miénk, és az itt lakók jó része is rászokott erre. Bár sajnos még mindig van, aki nem szedi fel a kutyája után, de itt a többség igen. S ez utóbinak én nagyon örülök.)

dzsoo 2008.10.27. 13:41:03

Nálunk is bevezették a szelektív gyűjtést. Örültem neki, mert
- közel volt,
- már plusz kukát kellett volna vennem, mert családom nem igazán környezettudatos,
- én környezettudatos szeretnék lenni
- trendi :))).
Másfél évig működött:
nekem tetszett, de:
- sokszor volt tárolóhiány,
- a képen látható szeméthegy mellette,
- veszélyes hulladékok,
- vendéglátósok nylonzsákjai megtömve minden egyébbel.
Az önkormányzat keményített, szigorú táblát helyezett ki, előrevetítette a kamerás figyelést.
Aztán csendben minden megszünt. A szelektív gyűjtés is.
Fél éve már, hogy nincs, de szemétmaradékok még mindig kerülnek az üres szigetre. Tiltó tábla kint. Tőle 150 m-re önkormányzati kamera, ide is ki lehetett volna építeni.
Helyette a szemétszállító cég elviszi az általa adott nylonba tett pet-et, üveget és a bálázott papírt.
A műa. csomagolót nem.
Persze ennek is örülni kellene, de ez azért herélt megoldás.
Kár érte. Kicsit keményebb fellépéssel és hosszabb türelmi idővel lehetett volna nevelni minket.
Úgyhogy veszek új kukát, fizetem a dupla szemétdíjat.
Dzsoo

Dr.Bio74 2008.10.27. 13:43:36

Pikka

Oljan, hogy környezettudatos kisember, nem létezik. Helyzettudatos van, környezettudatos a hatalommal bíró államaparát lehet, de nem az.

Ja, a mosómandulánál jobb pediglen nincsen, pláne pirítva!

Pikka 2008.10.27. 13:47:22

Én per pillanat szimpla, pirított sósmandulával is beérném.

Környezettudatos vagy sem, akkor is az orrát ütném a szemétbe amit elbob az a bizonyos kisember. Csak hát félő, hogy inkább ő üti be az én orromat.

Dr.Bio74 2008.10.27. 13:58:06

Pikka

Eztet mondám, azaz aztatat amit te:
amig kisember orra be nem verettetik, addig bezony csak egy bizonyos százaléknál kerül a helyére a hulladék, és létezik a környezettudatos ember legendája.

Pikka 2008.10.27. 14:00:21

Nem lehetne itthon is megbírságolni az utcán köpködőket, szemetelőket, mint egyes ferdeszemű világokban? Kevesebbet kéne költeni utcaseprőkre, jönne a bevétel az önkorményzatokhoz és még tiszta is lenne a környezetünk.

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2008.10.27. 14:03:32

Nem tudom, h volt-e már, de én a következőt csinálnám:
-kötelezném a gyártókat, hogy amit gyártanak annak az anyagát (+20% selejt) vegyék vissza. Azaz pl. hűtőgépnél: 22 kg vas, 11kg műanyag, 5kg vegyes üveg, 1 kg csomagolóanyag stb. Azaz ha egy gyár 1millió terméket állít elő, akkor ennek megfelelő mennyiséget vegyen vissza.
A gyártóra bíznám, hogy a kereskedőin keresztül visszavásárolja a régi termékeket, avagy bemegy egy gyűjtőbe és egybe megveszi.
-ez keresletet termelne az anyagokra, csomagolókra stb. Azaz nem lenne pl. nem betétdíjas üveg.
-emelném a visszahasznosítható anyagok visszajuttatási árát. Tehát ha valaki 100kg reklámújságot visszavisz, ne 100Ft-ot kapjon. Na erre gazdagabb lenne a guberáló réteg :)
-zöld nyesedék (falevél, fű, ágak stb.) szezononkénti központi begyűjtése: ingyé' elviszik a kikészített külön rakott ilyen anyagokat oszt virágföld lesz belőle
- támogatott konyhamalac vásárlás: darálják csak le a szerves anyagot a szennyvízbe, ne kelljen a száraz kenyeret, ételmaradékot kukába tenni
- az építkezési sitt nagyon jó útépítéshez, gátfeltöltéshez legyen ez is olcsóbban szállítható...

-Marad a sz*ros pelenka és a használt tampon, de erre majd ti kitaláltok valami újrahasznosíthatóságot :)))

Dr.Bio74 2008.10.27. 14:11:35

sambalabammbumbumm 2008.10.27. 14:03:32

Adott esetekben a gyártók kötelezve vannak.
A betétdíjas rendszer az adó alapúval állandó harcot vív.
A szennyvíziszap eleve gondot okozó hulladék a mennyisége nővelése nélkül is.
Az építési sitt egyes részei alkalmazhatóak utakhoz, vagy feltöltésekhez, gátakhoz nem használnám.

HÉV-es 2008.10.27. 14:13:04

sambalabammbumbumm: igen ezt kellene, de mellette azt is, amit Pikka írt. Bűntetni, nagyon komolyan, szigorúan akik bárhol, bármit szemetelnek! A komposzthoz bizony mindenhonnan elszállíthatnák a szerves hulladékot. Nem csak házaktól, a lakótelepekről is.
Még a végén csinálok egy hulladék gyűjtő válalkozást. :-)

Dr.Bio74 2008.10.27. 14:13:11

Kiddy (Laura Lovebite) 2008.10.27. 14:10:21

Na ne..

Dr.Bio74 2008.10.27. 14:14:31

HÉV-es

Ha van megfelelő kezdő tőke, már rég meg kellett volna csinálni.

MetánGuppy 2008.10.27. 14:16:22

Én egyet értek azzal, hogy a gyártók sokban hozzájárulnak ahhoz, hogy ennyi szemét keletkezik.

Most vettem egy új mobilt, mert a régi már nem javítható (és nem azért mert megjelent az új hiperkütyü és kidobom a két héttel ezelőtt megvettet). A kapott dobozban volt egy mobil, egy töltő és egy kis útmutató füzetecske. Mindezeket persze el kellett választani egymástól, nehogy a papír szétrágja a mobilt, az meg kettéfűrészelje a töltőt. Emiatt a doboz háromszor akkora lett, mint amire szükség lett volna és volt benne másra fel nem használható szivacs is. Holott az egész megoldható lenne, ha a kis papírfüzetet betennék a mobil és a töltő közé, nem bántják azok egymást. Az egész beférne egy kis dobozkába. És ez még csak a csepp a tengerben. Mert mi lesz a régi mobilommal? Sajnos elfelejtettem megkérdezni, hogy beveszik-e, vagy netán beszámítják-e, mint ahogy az akkunál már megtörtént. (Tudom már nem lehetek nyertes.) Az elektronikai hulladék még durvább, mint egy kis szivacsdarab vagy egy tonna nylonzacsi.

A másik vesszőparipám: miért tűntek el a papírzacskók a pékárú üzletekből?
Vagonszámra hordjuk haza a kis zacsikat, amibe egy kenyeret nem lehet beletenni, mert azonnal szétszakad.

Kiddy (dugnám nikki sixx-et!) 2008.10.27. 14:16:30

Bio74!

De bizony. És állítólag sokkal jobb, mint a tampon, ugye, mert kettőt használsz évekig, simán megtérül az ára, továbbá nem szívja magába a hüvely nyálkahártyáját. Még nem próbáltam.

Pelenkára meg tényleg ott a mosható variáció vagy az EC, ami elég időigényes.

EC:
babaabilin.hu/

Pikka 2008.10.27. 14:17:11

Kiddy (Laura Lovebite) 2008.10.27. 14:10:21

Uhh. Elképzeltem. Nem kellett volna. Te tényleg kimosnád és újrahasznosítanád? Mennyire lehet ez higiénikus? (meg még egy csomó kérdés felmerült bennem, de az is nagyon OFF)

HÉV-es 2008.10.27. 14:19:49

MetánGuppy: és még hány ilyen dolog van! Apróságok, de mennyit jelentenének összességében! Na ezek rajtunk is múlnak! Szólni szoktam, ha nem értek egyet valamivel, szóban, email-ben. Párszor van eredménye! Ha sokan szólnánk több eredménye lenne. Na de a lustaság....

Kiddy (dugnám nikki sixx-et!) 2008.10.27. 14:20:10

Mennyire higiénikus egy tampon vagy egy intimbetét? Nem látom a gyártósort, így nem kezdek el képzelődni.

És azért nem váltok mosható betétre, mert iskolába járok, minden nap, így elég kényelmetlen lenne hurcolásznom a dolgokat, pláne, hogy nem árt kiöblíteni, azt meg egy nyilvános mosdóban - ehh.

Ha otthon lennék? Hát kipróbálnám. Régen se volt más, lehet megkérdezni az anyukákat meg a nagymamákat.

Bocs, ha undorgósra sikeredett. Ha valakinek van kedve erről beszélgetni, írhat mélt nyugodtan, bár most megyek épp mosogatni - Frosch, 98%-ban lebomló mosogatószerrel, ami még jobb, mint a többi, tapasztalat.

Kiddy (dugnám nikki sixx-et!) 2008.10.27. 14:25:42

Van köztetek egyébként Gödöllői? Ha igen, tudtok nekem szelektív hulladékgyűjtőket mondani (mármint hogy hol vannak? Itt lakom cca 2 éve, de még nem láttam sehol, annak ellenére, hogy odahaza, a vidéki kisvárosban minden sarkon vannak)?

Eddig nem gondoltam bele, hogy a hulladékosautóban több rekesz van, nem vagyok sikeres ember, tudom. Na de kérem, ha valamelyik városban van szelektív gyűjtő, de nincs szelektív feldolgozó, annak mi értelme van? Ne mondjátok nekem, hogy ha itt, Gd-n van szelektív gyűjtő, de nincs feldolgozó, majd leutaztatják a dudvát Hódmezővásárhelyre... Ez nekem annyira mesés. Vagy mégsem?

HÉV-es 2008.10.27. 14:25:56

Kiddy (Laura Lovebite): két márka, amit érdemes megnézned, ha ilyet használsz. Almawin, Ecover.

Dr.Bio74 2008.10.27. 14:26:01

Kiddy (Laura Lovebite) 2008.10.27. 14:20:10

Én spec arra gondoltam, hogy nektek, hölgyeknek, nem kényelmetlen e, ezen alkalmatosság viselése.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2008.10.27. 14:27:21

birdlady!
Nálatok ott szaratják a kutyákat, ahol a gyerekek játszanak? Neutronbombát!

Kiddy (dugnám nikki sixx-et!) 2008.10.27. 14:30:51

Bio74!

Ha a tampon nem az (márpedig ha jól van felhelyezve, akkor nem lehet észrevenni), akkor elvileg ez sem. Legalábbis még senki nem panaszkodott a fórumokon...

HÉV-es!

A Frosch nem sokkal drágább (már ha drágább), mint egy agyonreklámozott tisztítószer. Almawinbe tegnap botlottam egy webáruházban (boltban még sehol!), de ott a szállítási költséggel elég durván jönne ki az ár, Ecoverről szintén nem hallottam még.

Gromek · http://s2.images.www.tvn.hu/2007/02/19/14/45/www.tvn.hu_77d144c20119bee0e1b9747295346dec.gif 2008.10.27. 14:33:06

Mennyibe van ezeknek a szelektív gyűjtőknek a gyártása?

Mennyibe van a szelektív gyűjtőknek a gyűjtőhelyre való odaszállítása?

Azt is kalkuláljuk bele, hogy a szétválogatott hulladék újrahasznosításra kerül, nem tudom, de nagy a valószínűsége, hogy a feldolgozók az újrahasznosítható hulladék begyűjtéséért a FKFV-nak fizet. Tehát nem ingyért dolgoznak. Magyarán nem szívességet tesznek.

Na már most. Mennyivel olcsóbb lenne, ha a háztartásokhoz az egy darab - átlag 120 literes szeméttároló –helyett legalább két tárolóedényt helyezne ki a FKFV? Értem ez alatt a magán, illetve családi házban lakókat. Természetesen a lakótelepeken nagyobb gödönök vannak, de egyszerűen megoldható, hogy a kukák tetejére ráírják, hogy melyikbe dobható a papír, az üveg stb.

Országosan, átlagosan hetente legalább egyszer van szemétszállítás. Ha ezt kibővítenék azzal, hogy mondjuk kéthetenként egyszer-egyszer a háztartási hulladék mellett, a másik tárolóedényben gyűjtött papír, vagy üveg begyűjtését a hét kijelölt napján elvégeznék, nagy a valószínűsége, hogy a második kihelyezett kuka egy hét alatt nem telítődik meg. A háztartásoknak plusz pénzbe sem kell, hogy kerüljön, hiszen a FKFV pénzt kap a begyűjtött újrahasznosítható hulladékért. Mi ingyért odaadjuk nekik csak szabaduljunk tőle. Hiszen akiknek vegyes tüzelésű kazánjuk van az üvegen kívül jóformán mindent el tudnak égetni.
(A fenébe a környezettel felkiáltással)

Szerintem csak szervezés kérdése.

Mi ennek a haszna? Pl. az, hogy a közterületen nem kellene elviselni azoknak az ocsmány kinézetű konténereknek a látványát. Megspórolható lenne ezeknek a gyártása. Célfuvarban szállíthatják heti, vagy kétheti alkalommal a megjelölt hulladékfajtát. A hulladékgyűjtők szomszédságában lakók nyugalma zavartalan lenne. Nem utolsó sorban nem lennének illegális szemétlerakók a „látvány” konténerek mellett.

Szerintem, van még több előnye is.
De nálam okosabbak jobban elfilózhatnának erről, s többet ki tudnának hozni belőle.

Dr.Bio74 2008.10.27. 14:33:26

Én nem vok sikeres, mert felmásztam az autóra, (két éve tán), osz láttam a rekesz elválasztó láthatatlan falak helyét, mög láttam amikor egy helyre leöntötték a feldolgozó dózer elé, és most ott pihen a Dunának partjától nem messze néhány méter mélyen a föld alatt. De azóta sok minden változhatott, mintahogy láttam Osztriában amikor a hulladékos autók érkeztek a kis telepre, és az emberek válogatták tempósan a csarnokban a hulladékokat, és ott nem gyütt olyan masina, melynek hátán rekeszekben vót a papír, műanyag mög az üveg, de ők lenni elmaradottak.

Kiddy (dugnám nikki sixx-et!) 2008.10.27. 14:40:03

A reklámújságokról még eszembe jutott, hogy nálunk volt olyan nap, hogy 70 dkg-nyit (igen, megmértem) dobtak be, és ez csak egy nap volt. DÖBBENETES, hogy mennyi szemét áramlik be, de hát ugye vegyes tüzelésű kazán, majd jól elégetjük. Aha, persze. Én nem tudom, hogy akinek sikerül, az hogy csinálja, de Páromnak nem ment. Alig ég, és jóformán eloltja a tüzet. Gyújtósnak jó.

Próbálkoztam én azzal, hogy külön gyűjtöm pl. a háztartási papírtörlőt, amibe csak a kezemet törlöm, tehát csak vizes és úgyis megszárad. Szép ötlet volt, de mivel nem tudjuk, hol a szelektív? Kukába ment az egész.

Tescoba már nagynagy ikeás szatyorral járunk. Rendeltem mosódiót, egyszer mostam vele, bevált. Csapvizet iszunk. Szekrénnyel fűtünk (füst vs. földgáz).
Nem lehet itt környezettudatosnak lenni. Az egyik oldalon védek, a másikon pazarlok és szennyezek. (eldobható pelenka vs. mosás - víz - mosószer...)

A blogomon volt még egy eszmecsere, hogy mi a különbség a elvileg egyforma tisztítószerek között.
bakerstreet.freeblog.hu/archives/2008/09/26/Tegnapi_vasarlas/#comments
A linken megnézhető.

Megyek már, megyek, na.

HÉV-es 2008.10.27. 14:43:04

Kiddy (Laura Lovebite): ezek a Froschnál kicsit drágább termékek, de teljesen tiszták minden vegyianyagtól. Valóban szinte csak bioboltokban kaphatók, meg a biopiacokon.

Cs 2008.10.27. 15:08:39

Bio74!

Két féle autó van. Az rekeszes, meg az egy terű. Az egyterű megyen körben és azonos konténereket ürít, a rekszes is megyen körben, de ő egész szigetet ürít a megfelelő rekeszbe pakolva.

Nem elmaradottság kérdese vagy bármi más. Szokás kérdése, meg ez volt, meg sogorkoma ilyennel kereskedeik, stb. Két féle szállítási mód van.

Secnir 2008.10.27. 15:25:44

mindig meg akartam kérdezni, de sose vitt rá a lélek:
a tampon ugye nem, de a szárnyasbetét betétdíjas?
és az már szárnyasbetétdíj?

Kiddy (dugnám nikki sixx-et!) 2008.10.27. 15:38:43

Secnir!

Szép is lenne, ha vissza lehetne váltani... =)

elwood 2008.10.27. 15:52:01

Visszaváltani nem lehet, de ha nem illeszkedik elég szorosan, vissza lehet vinni a boltba mint az összenyálazott búvárszemüveget.
Hátha másnak pont jó lesz.

EÖ (törölt) 2008.10.27. 16:53:31

1. nekem egy hulladékkezelő cég ügyvezetője mondta, hogy igenis egybeöntik a szelektívet, DE a telepen megint szétválogatják, logikusnak tűnik :)

2. A facért nem lehet azt mondani, hogy szeptember 15 és december 45 között minden leadott petpalackért adunk 2 forintot. A hajléktalanok 2 hét alatt megtisztítanák az egész országot a flakonoktól.

Utána lehetne egy autógumis akció, vagy hűtőszekrény, vagy bármi.
Párszázmillába biztos fájna, de még így is olcsóbb, mint folyamatosan küzdeni a szeméthalmok ellen, no meg a homeless-es is fellendítenék a tablettásbor keresletet.


3. Mosódió vazzeg, dobjátok le a padlóla, de dulván

én vettem egyet, a héjából azóta mosunk, mosogatógépben is használjuk, a magjából kifűtöttük a lakásunkat, az egész telet kihúzta, a maradékból meg nyáron grillezünk az udvaron. A hamujából kiváló műtrágya lett, azzal locsoljuk a kertet, vízzel hígitva a hamut megy vele a fűnyíró meg az asszony toyotája, a csomagolásból pedig anyósom varrt két öltöny ruhát a gyerekeknek a maradék cafatokból meg leszigeteltük a padlást. Komolyan mondom.

jesszumpepi (törölt) 2008.10.27. 17:12:46

Kéretik az úri közönségtől a mosódiót nem kritizálni.

Kíváncsiságból vettem.Nagyon szépen mos.

Számomra egyetlen hátránya az,hogy a mosáshoz kellő adag 3 alkalomra elég.
Ezért általában hétvégére hagyom a mosást,amikor tudom,hogy lesz 3 kör.

Ha hét közben kell mosni,akkor meg ott a mosópor.

Akinek mosóporra allergiás családtagja van,annak kimondottan ajánlom.

jesszumpepi (törölt) 2008.10.27. 17:16:44

Fél kilót vettem bioboltban,ahová amúgy is járok.

A bioboltban nemcsak biodolgok,hanem a háztartásban,kozmetikában használatos egyéb dolgok,például fogkrém is kapható.

Ha meg ott vagyok,szeretek körülnézni.
Egy kis vászonzacskót adnak a dióhoz,abba kell beletenni 5-7 fél dióhéjat.
A mosódiő egy indiai fa termése.Szaponint tartalmaz.

jesszumpepi (törölt) 2008.10.27. 17:19:31

A szelektív gyűjtésről itt az Indexen volt egy cikk.

Üzlet,mert a cég(ek) eladják,amit lehet,például a fém italosdobozokat Csehországba.(Nem is meglepő.)

Ennél több az a pénz,amit minden eladott,újrahasznosítható alapanyagért kapnak a Környezetvédelmi Minisztériumtól.

jesszumpepi (törölt) 2008.10.27. 17:22:27

Lehet kritizálni a szelektív gyűjtést,de mindent el kell kezdeni valahogy.

EÖ (törölt) 2008.10.27. 17:38:31

jesszum
mondj el mindent a mosódióról!!
szociológia doktorit írok, kéne az anyag
egyébként a vadgesztenyében is van szaponin,de az is lehet hogy mégsincs

EÖ (törölt) 2008.10.27. 21:56:47

Kiddy

köszönöm a linket


kaptam a Kanári-szigeteken egy szárított gőte amulettet az megvéd mindenféle babonától

azóta én ebben nem hiszek

ami nekünk bejött: a mosógép tetejére holdtöltekor szedett kakukkfüvet teszünk, akkor szépen kimossa a koszos ruhát

Mylady 2008.10.27. 21:59:55

Egyszer régen, úgy 10-15 évvel ezelőtt, láttam egy műsort a tv-ben, a felesleges csomagolásról.
A riporter bement a boltba, összeszedett egy kosárnyi árut, odament a pénztárhoz és kipakolt mindent a szalagra. És akkor elkezdett kicsomagolni.
A tojást áttette otthonról hozott papírtartóba, a fogrémes tubust kivette a papírdobozból, a celofánba csomagolt szappan kivette a papírdobozból, stb.
A vége az lett, hogy a kosár egynegyedéig volt áru, egyrétegbe csomagolva, és a kosár mellett halomban állt a rengeteg csomagolóanyag, ami mind(!) második illetve harmadik csomagolásként volt a terméken (főleg kartondobozok a fogkrémestubusnak, arckrémes tubusnak, kávészacskónak stb).
Én nagyon ledöbbentem. Eszméletlen jól illusztrálta, mennyi szemetet megveszünk.
Azóta is figyelem, hogy mennyi terméknél van dupla vagy éppen tripla csomagolás tök feleslegesen.
Szerintem ezt is meg kellene szüntetni.

Mylady 2008.10.27. 22:09:54

Vettem egy új notebookot.
Egy bazinagy kartondobozban:
- volt egy táska nejlonzacsiba csomagolva
- plusz a notebook nejlonzacsiban, hungarocell (vagy hasonló) lapok között
- egy plusz kartondobozban egy kisebb kartondoboz a nejlonzacsiba csomagolt akkumulátorral
- meg a hálózati dugasz kétrészletben, külön-külön nejlonzacsiba csoagolva,
- három füzet külön-külön nejlonzacsiba csomagolva
- egy user manual lemez papírtasakban nejlonzacsiba csomagolva
- a kisebbik kartondobozban három kisebb kartonlap elválasztófalként (ahogy valaki már írta, nehogy bántásk egymást)
- egy jó nagy durrogtatós műanyaglap
- valami habszivacsféle a monitor védelmére
És a boltban hogy ezt az egészet el tudjam hozni, beletették egy óriási nejlonzacsiba, aminek nem ért össze a füle, ezért összekötötték a két fülét egy másik óriási nejlonzacsival. :)
Most úgy érzem, belefulladok a rengeteg csomagolóanyagba.

Doktor Kotász 2008.10.28. 01:21:25

Fel kell gyújtani benzinnel a szelektív kukákat, és reménykedni, hátha nem pótolja őket senki. Ha igen, akkor ismét felgyújtani...

Pikka 2008.10.28. 08:19:58

mylady: a fülösszekötés a legjobb:D
A kettős csomagolással meg egyetértek (tudom, hogy más megfontolásból volt 2 zacdsiban, de legjobb, amikor a tesco gazdaságos popcorn csomagolása alól kibukkan a boltrakészen becsomagolt Mogyi popcorn :D )

neet 2008.10.28. 08:30:35

Rég vásároltam Kaiser's-ben, de akkoriban 10 deka sajtot beletettek egy nejlonzacsiba, (vagy nejlon fóliába?) majd azt is betették egy zacsiba és rátűzőgépeztek egy címkét az árral, miegymással. Nagyon rég a helyi KÖZ-ÉRT-ben ugyanezt megoldották egy barnás színű papírral (újra papír?) és egy cerkával ráfirkantották az árat. Mióta minden sarkon térfigyelő van, nem lehetne megint cerkázni? Ha elkezdem radírozni a sajtot, csak feltűnik valakinek, nem?

Azt tudjátok, h amikor műszaki cikket veszel, a blokkal vissza lehet vinni a boltba, ha már nem használható, elromlott, stb? Valaki próbálta már, h egy 10 éves tv-nek meghagyta a blokkját és visszavitte? Vagy csak az EU-csatl. óta vásárolt cikkekre igaz ez? Lomtalanításkor ugyan kitesszük, és a ladások még aznap elviszik, de azért...

EÖ (törölt) 2008.10.28. 10:13:33

neet

a ladások elviszik csak utána kiégetik belőle ami jó, vagy kikalapálják vagy kiflexelik vagy mittudomén és utána megy az erdőbe szemétként

cimar 2008.10.28. 14:17:44

Sziasztok

Ezen az oldalon olvashattok arról, hogy melyik szemetet hova kell dobni, szerintem hasznos: www.fkf.hu/portal/page/portal/fkf/szolg/Lakossag/Hulladek/Szelektiv/Szelektiv_sziget

A nép informálása valóban hiányos. Nekem nagyon tetszene, ha a szigeteknél ki lenne téve, hogy miből mi lesz, és lenne látszatja a gyűjtésnek, hogy a kedves publikum kedvét lelje benne. A látszat alatt nem a mellépakolt szemetet gondolom, hanem új padokat a játszótérre, amelyre ki van írva, hogy a szelektív hulladékgyűjtésből befolyó pénzből vásároltuk önöknek...mert ugye ezért valaki fizet.
Sajnos a szigetek tele vannak, szinte mindig. Jó hír, hogy 2009-ben több száz új sziget épül Budapesten, szóval 5-10 év, és tényleg minden utcában lesz.
Amúgy én bizony letépem a joghurtos doboz tetejéről a fóliát, és elmosom a dobozt. A fólia fém, a doboz műanyag. A szemetes mellett 3 szatyor van: papír, üveg+fém, műanyag - így amikor hetente egyszer elviszem, rögtön gyorsabban ki tudom dobni. Észrevette már valaki rajtam kívül, hogy bár több időbe kerül, de kevesebb marad a sima kukában, és elég azt 3-4 naponta levinni, a korábbi naponta helyett? Ergó->elég a kisebb kuka->ergó olcsóbb lesz a szemétdíjad is.

Kitartás! Lesz ez jobb is.

cimar 2008.10.28. 14:21:31

..és még valami
A korábbiakhoz képest már több dolgot be lehet dobni. Pl.: nejlonzacsik, kefíres és joghurtos doboz, mindenfajta műanyag palack (tusfürdő, sampon), a lényeg, hogy öblítsd el előtte.

cimar 2008.10.28. 14:29:20

Gromek írta: "Ha ezt kibővítenék azzal, hogy mondjuk kéthetenként egyszer-egyszer a háztartási hulladék mellett, a másik tárolóedényben gyűjtött papír, vagy üveg begyűjtését a hét kijelölt napján elvégeznék, nagy a valószínűsége, hogy a második kihelyezett kuka egy hét alatt nem telítődik meg."

BUDAKALÁSZON így működik!!! Költözzön mindenki Kalászra! A Saubermacher cég szeptemberben indította el ezt a szolgáltatást, kapsz egy 4 zsákot 4 hónapra, ha nem elég kérsz és kapsz, és abba teszed a szelektívet vegyesen, ők meg válogatják. Europeer? Kicsit!

NémethMarcell 2008.10.29. 11:54:57

"...a lényeg, hogy öblítsd el előtte."

Hát ez az, amit soha ne csinálj. 20 gramm harmadosztályú alapanyagért folyatsz el 2 liter vizet? Az miért is jó a környezetnek?

EÖ (törölt) 2008.10.29. 20:42:11

FONTOS

ha elöblíted a flakonokat, (különösen a tejfölös a nagyon veszélyes, a sok E miatt), akkor a keletkező szennyezett vizet egy előtte jól kimosott hordóba gyűjtsd össze és add le a Ráckevei Veszélyes Hulladék Üzembe.
Természetesen a hordó mosóvizét egy másik - szintén kimosott - hordóba gyűjtsd és azt is add le.

cseresznye1 2008.11.01. 03:21:15

Secnir. Bocs én téged mindig 1 blf*sznak néztelek de miért? Eddig néha bunko voltál most meg tök normál. Lehet félreismertelek?
süti beállítások módosítása