Tékozló Homár

Eltüntette az utas kerékpárját a MÁV

2008.11.05. 13:10 | ge | komment

Attila hónapok óta vonattal és bringával jár dolgozni Vácról Budapestre. Mivel a 8-as gyorson nincs tároló, Attila a peronon szállítja a kerékpárt, eddig minden probléma nélkül. Ma reggel viszont a kalauz úgy ítélte meg, hogy a drótszamár gazdátlan, így Újpesten leszállította a vonatról.

Szokásomhoz híven betámasztottam a bringát a peronon és beültem a fülkébe közvetlen a fal túloldalára. (minden második állomáson fel kell állnom, hogy felengedjem az embereket). Dunakeszin felengedtem őket, majd két állomással később lépek ki, a kerékpár sehol. Állok ott, mint egy rakás szerencsétlenség, mire egy utas közli velem, „ha tied volt a kerékpár, a kalauz lerakta”

????

Keresem a kalauzt, aki már átment rajtam hozzám se szólva és bérletem se kérve.

Azt mondja, ő kérdezte kié, és mivel senki nem válaszolt, lerakta!

(Én zenét hallgattam – nem tagadom, lehetséges, hogy általánosan kérdezte a fülkében – de még egyszer mondom engem nem kérdezett és a személyi bérletem sem kérte)

Hát köpni-nyelni nem tudtam – de picit megnyugodtam, amikor azt mondta, hogy az újpesti MÁV-osoknak adta oda. Visszamentem a következő vonattal újpestre ahol újabb kellemetlen meglepetés ért. Az ottani forgalmis hölgy (a történet egyetlen pozitív szereplője egyelőre) állítása szerint neki nem adta oda. Ez életszerű is mivel az utolsó előtti kocsiban utaztam, ami kb. 100mre van a vonat elejétől ahol ő áll mikor elengedi a vonatot.

Itt kezdődött a MÁV mint cég remeklése. (A Kalauzon kívül a többi ember normális volt csak épp nem csinálták semmit a kéz széttáráson kívül)


1.      Felhívtam a MÁV direktet – Az ottani hölgy lebeszélt a panasztételről, hogy tegyem meg személyesen mert ők csak 15 napom belül tudnak válaszolni és ő egyébként sem nagyon tud mit csinálni. Nem emlékszem pontosan a beszélgetésre sajnos eléggé feldúlt voltam, de a MÁVnál meg kell lennie pontosan.

2.      Bementem újra a nyugatiba és panaszt tettem a forgalmi ügyeleten – Felvették a levélcímem és levélben! 30 nap múlva! Válaszolni fognak. Addig biztosan nem lesz bringám ha rajtuk múlik.

Az egyetlen ember aki tett valamit a MÁV-tól is az újpesti forgalmis(?) volt akinek nem is ez lenne a munkája. Szerinte van rá egy árnyalatnyi esély, hogy a kerékpár meglesz mert valószínűleg egy mozdonyvezető rakta el mivel túl közel volt a pályához – megpróbálja kideríteni, ő akinek nem is ez a munkája.

Javaslom a MÁV-nak, hogy ne látszat panaszirodát tartsanak fent – olyan embereket kell ilyen pozícióba tenni akik meg tudnak dolgokat oldani, nem félnek egy minimális felelősségvállalástól (pl. telefonszámlát generálnak a MÁV-nak) és nem 0 hatáskörük van.

Technikai információ:

Vonatszám: 2147

Bérletszámom amiket nem kért senki: 00233170 és 00233171(kerékpár)

Költői Kérdésem:

Milyen MÁV szabályzat mondja azt, hogy ha valami nem stimmel a kalauz szerint (amelett, hogy nem szóltam, hogy enyém, azzal védekezett, hogy nem az utolsó peronon volt!) – a kerékpárt le kell dobni a sínek mellé? Vagy milyen emberi agy kell ehhez, hogy valaki ilyet találjon ki?

Kit kell ahhoz tennem, hogy egyből egy érkező vonat elé dobják?

Egyéb kérdésem:

Érdemes-e illetve kell-e rendőrséi feljelentést tenni az ügyben? A Kerékpárt én raktam össze újonnan az alkatrészek értéke 100.000Ft felett van, így használtan az általam becsült értéke 50.000Ft.

Valamint nyugodtan lehet ahhoz hasonló észrevételekkel élni, hogy „te vagy a hülye miért nem zárod le” (hogy fel tudjanak szállni az utasok) illetve „ezért járok én autóval/helikopterrel.

Amit elvárnék ha a MÁV egy korrekt cég lenne.

Kerékpárral járok dolgozni. Minél hamarabb derítsék ki mi történt, ha megvan szállítsák le a Váci vagy a nyugati pu. Állomásra.

Addigi BKV költségeim térítsék meg. (4 jegy/nap)

Ha nem lenne meg a kerékpár a káromat térítsék meg.

Ettől független észrevételem: A régi típusú vonaton amivel hazafele járok (jártam) van tároló. Ez azonban nagyon gyakran zárva és nem lehet használni. Egyre több kerékpáros jár a vonatokon, kérem informálják a kalauzokat, hogy ez azért van hogy ott szállítsuk a bringákat.

Attila

 

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

a paraszt a fatelepről (törölt) 2008.11.05. 15:03:12

én modernizálnám a mávot csak bőőcsészeket vennék fel....és lenne nekik eltebőcsészlogósmáv igazolványuk meg kitűzőjük.....

maincoon © 2008.11.05. 15:03:33

Kicsit úgy érzem, hogy nem egyről beszélünk, mert a konkrét ügytől elkanyarodni látszunk mi ketten.

Abban egyetértek, hogy a nemdohányzó kocsi, meg olajos bringa ...
Én sem dohányzok és nem is szeretném ha összekenném a ruhámat bringával, hiszen ott vannak a ülések, asztalok és ablakok, azzal is tökéletesen meg tudom ezt tenni, de...

használni akarta a MÁV azon szolgáltatását (fizetség ellenében), amiben egyébként semmi extra nincs, csak valakinek ki kellett volna nyitnia kulccsal a kerékpárszállító vagon ajtaját.
Nem volt elérhető ez a szolgáltatás,
Attila dolgozni akart menni,
minden olyan állomáson kiment és vigyázott arra, hogy a többi utas minden kellemetlenség nélkül fel tudjon szállni,
ennek ellenére szabálytalanul útközben lerakják a bicaját,
nekem ez durva...

Virus 2008.11.05. 15:03:58

valaki léci írja meg, hogy egyébként mi a szabály: a bicajt csak úgy föl lehet tenni a vonatra? mert ez nekem eddig nem derült ki. mert ha nem, akkor a kalauz helyesen járt el. (más kérdés, hogy kellene vm. jegyzőkönyv, vagy egyéb európai útja-módja annak, hogy hogyan kerül vissza a tulajdonoshoz - némi megérdemelt pénzbüntetés után a bringa.)

a paraszt a fatelepről (törölt) 2008.11.05. 15:05:36

Koholmány 2008.11.05. 15:02:02

verné a hóhér a tamtamot én rongyba tekert kaszával meg kapával szoktam közlekedni...

u.i: mibül gondulod, hogy mánnyi az ájkjúm? hö?

Impega 2008.11.05. 15:05:47

maincoon 2008.11.05. 15:03:33

Egyetertek.

Koholmány 2008.11.05. 15:06:24

mellesleg a sztori is sántít mert:
"csak olyan 2. osztályú kocsiban szállítható kerékpár, amely közvetlenül a vonat elején vagy végén található"
Tehát ha a legvégében vagy legelején tarthatod a bringát, ha meg onnan nem veszed észre hogy elviszik mellőled...

É2I 2008.11.05. 15:08:35

@tüvapok

Annó volt szerencsém hozzájuk, igaz buszon. Na ott is volt néhány arc.
Akkoriban még diákként átvészeltük. Igaz volt olyan is, hogy mi szivattuk amelyiket lehetett. Persze ilyen kis hüjegyerek csínyekkel, de jól esett :)

Bamba Barack 2008.11.05. 15:12:31

koholmány ugye te sem gondolod komolyan ,hogy a kallerről ez jó húzás volt.
mellesleg ha már az ember bérletet vesz a tetves biciklire is akkor engedtessék már meg,hogy akkor szállítsa amikor óhajtja.
nem még böngéssze a menetrendet,hogy oh vajon melyik vonatra is tehetem fel a bringát.nevetséges.a mávnak kéne megoldani ,hogy minden járatán legyen hely a bringáknak.

Mérgezett fülü teszkós szatyor 2008.11.05. 15:12:39

elvileg ha nincs poggyaszkocsi, a peronon lehet vinni a cuccot, de hogy hol mennyit nem tudom.
engem egy hete kert meg a kaller, hogy babakocsibol gyereket kiveve, majd babakocsit osszecsukva polcra felhelyezve foglaljak helyet a gyok kettovel halado vonaton ket megallora /

Comandante en Jefe · http://local.blog.hu/ 2008.11.05. 15:14:26

"Ausztriában úgy dobtak le a vonatról engem a barátaimmal együtt, hogy csak koppantunk, mert elnéztük a vonatot és nem lehetett bringával felszállni."

Ezt akkor lehet megcsinálni, ha lehet előre tudni, hogy milyen vonat lesz. IC-re itthon se engednek fel, helyesen.

De más vonaton
- vagy lesz kerékpártároló, vagy nem. - - ha igen, akkor vagy nyitva van, vagy nem.
- ha nem, akkor vagy felférsz az első peronra, vagy nem.
- ha felférsz, akkor az vagy másodosztály, vagy nem...
- ha másodosztály, akkor vagy foglalt szakasz, vagy nem...

Nem tudsz előre tervezni, még akkor sem, ha a menetrend jelöl bringáskocsit.
Az meg nyilván nem megoldás, hogy kiállsz a peronra, és addig vársz, amíg jön egy olyan vonat, amire fel tudsz pakolni...

a paraszt a fatelepről (törölt) 2008.11.05. 15:18:26

na még az lenne szép, ha a Koholmány kibökné, hogy ő is mávos muaha és 17éves kora óta dolgozik ott...már kisgyerkőc korában mozdonyvezető akart lenni és most építkezik és büszke rá....na az de szép is vóna....tudja valaki mennyi az ájkjúm?

Magam_a_Mondomét! 2008.11.05. 15:21:08

Álljon meg a vonat!

Itt olvasom: "Na ezért tart itt ez az ország ahol vagyunk!"

Hát nem kérem, hanem az olyanoktól tart itt, akik ennyire képesek általánosítani, és mindenért az országot hibáztatni! Monnyonle???

a paraszt a fatelepről (törölt) 2008.11.05. 15:23:35

ez egy ország hülyéknek, hülyéktől...a máv az meg a máv....ott olan okos emberek dógoznak olan okosaksok, hogy nem is tudom miért tartunk itt?!

Koholmány 2008.11.05. 15:26:29

tüvapok ,
Nem érdekel mennyi az IQ-d, nem szeretnék személyeskedni, a téma a lényeg.
De következtetni azért csak lehet. Ha egy témát te személyeskedéssel próbálsz meg megvitetni, mire gondoljak? A vitapartnereded élőben le is ütöd, mert nem ért egyet?

És azért vegyétek észre, szerintem a kalauz is gyökér, egy robot. szólt, nem válaszoltak, lekurta a bringát. Ennyi.

Én azt mondom, hogy ne csodálkozzunk már rá ennyire a dolgokra...

Mellesleg a MÁV-val mostnaság nincs bajom, Vác fele és Törökbálint fele szép klímás vonatok mennek, bringát is fel lehet rá tenni... :)

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2008.11.05. 15:29:03

Mivel aznap én voltam a kalauz (azóta a MÁV vezérigazgatója lettem) felvilágosítok mindenkit, hogy igenis vannak kerékpár szállításra alkalmas vagonjaink, de nem nyitjuk ki, mert csak. Jegyet bérletet venni egy dolog, az még nem jogosít fel senkit, semmire. Pláne nem, hogy felszálljon a vonatra, csak úgy. Majd a jól képzett kalauzaink elbírálják (napi lelkiállapotuktól függően) hogy ki, mivel szállhat fel, felszállhat-e egyáltalán. Indult már üres gyorsjárású vonatunk Kisvárdára, mert Jóska, a kalauz épp összeveszett a feleségével. Ezen felül, aki vitázik, panaszkodik, azon keresztülhajtunk a Latol IC-vel. Dulván.

a paraszt a fatelepről (törölt) 2008.11.05. 15:31:16

Koholmány 2008.11.05. 15:26:29

mint a huzat...vót má rá példa! osztá békítőfröccs és mindenki boldog...aki nem lehet meggyőzni szép szavakkal annak kell az igazítás...

maincoon © 2008.11.05. 15:33:58

Nelson, már az előző is tetszett, de ez is jó lett :D

Koholmány 2008.11.05. 15:34:19

Ejha, jó kis hozzáállás.. Igazi hungarikum :D

Impega 2008.11.05. 15:38:56

Na nem fog itt senki senkit verni (meg semmit).
A baj az hogy a MAV az egy dudva ceg es meg arra sem jok hogy sunt szarjanak. Arilian biciklije nyilvan nem azert volt ott jeggyel a gazdaja kezeben, zsebeben hogy utban alljon, hanem mert arra volt hivatva hogy gazdajat egyvigye a-bol b-be. A Kalauz, akinek meg jobb doga sincs megvarhatta volna minimum a vegallomast es nem csak ugy lehajitja a bicajt.
Es mi van ha mint azt fent emlitettek a bicaj egy csobomba? Akkor most az ketyeg valahol es senki nem tudja hol? Mert valahol itt errol is szo van. Egyszeruen kihajitja a vonatbol ami nem tetszik? Azt se tudjak hova? Csocseledek! Na ezert tartunk itt!

maincoon © 2008.11.05. 15:39:21

"Koholmány 2008.11.05. 15:34:19
Igazi hungarikum :D "

Végre egyetértünk :DD

a paraszt a fatelepről (törölt) 2008.11.05. 15:42:02

Koholmány 2008.11.05. 15:34:19

Az hát…tudod hülyéket észérvekkel meggyőzni nem lehet…:)

Bőcszész skeptikus diplomával a máv zinformatikánál dógozni egyenes út az alkolholizmusba….bár ezek egyenként is megállják a helyüket….nem kell ilyen halmozottan hátrányos helyzetben lenni….

Impega 2008.11.05. 15:38:56

senki nem ver meg senkit még ha azt is mondja, hogy MÁV!!!!

Tarika · http://isitchristmas.com/ 2008.11.05. 15:43:38

Ha a kaller elkérte volna a jegyeket, akkor szembesült volna a bicikli-bérlettel, NEM?? Ez FONTOS!!!
Mi van, ha a kerékpártulajdonos éppen a mosdóban tartózkodik, amikor megkérdezi, kié a bicaj???

Koholmány 2008.11.05. 15:44:54

maincoon;
kössz! :)
Mellesleg a máv és a bkv-kötöttpályás személyszállítás lenne a legjobb dolog Magyarországon, ha nem ezek a régmúlt kommunisták kezébe lenne az irányítás.
Nézz meg egy új vonatot, villamost, a költségeit és a hsználhatóságát.
Nincs szmog, nincs dugó...
De ez egy mésok posztot érdemelne :)

a paraszt a fatelepről (törölt) 2008.11.05. 15:45:05

Tarika · isitchristmas.com/ 2008.11.05. 15:43:38

szintén kivágja mint macskát szarni...a kaller nem gondolkozik...megy és mondja...olyan mint a terminátor...

2008.11.05. 15:46:25

ez nagyon durva sztori. fogja magát és lerakja a vonatról... eszem megáll.
Sajna a károsult is elég gondatlan volt, de ez nem menti a kalauz gyökérségét.
Ajtót letépni, biciklit ledobni, sünt szarni, üvegasztalt összetörni, villamedicsibe be se engedni.

Arilian 2008.11.05. 15:46:43

Legfrissebb információk szerint a bringa megvan, újpesten vár rám. Ezt amennyire én látom az újpest forgalmis egyedül intézte el. A MÁV "ügyfélszolgálata még a telefonsámomat sem kérte/tudja"


Majd akkor örülök ha a kezemben lesz mindenesetre itt is köszönöm neki.

Pár megjegyzés: Ez nem IC azaz fel rehet rakni rá. Szabály szerint az első vagy az utolsó peronra. Ez egy ökör szabály - mivel az utolsó pillanatban vonat után szaladók erre a két peronra akarnak felszállni. Ezért szoktam az utolsó elöttin tartani mint most is.

Mindenestre köszönöm mindenkinek a jókívánságokat, nem hiszek ilyenben de talán ezek is közrejátszottak hogy meglett.

Tarika · http://isitchristmas.com/ 2008.11.05. 15:48:00

Ja. Csak a világítást felejti el bekapcsolni, így minimum fél órákat vesz el az életemből... Egy Terminátor a feladatát nem felejti el! Astalavista...

maincoon © 2008.11.05. 15:48:10

"Tarika · isitchristmas.com/ 2008.11.05. 15:43:38
Ha a kaller elkérte volna a jegyeket, akkor szembesült volna a bicikli-bérlettel, NEM??"

Hol voltál idáig? És miért csak neked jutott eszedbe?
Én szégyenlem magam ezért. Teljesen igazad van! :)

Tarika · http://isitchristmas.com/ 2008.11.05. 15:49:36

Arilian 2008.11.05. 15:46:43
Üdvözöljük a bringádat :)

NeanderVölgyi 2008.11.05. 15:50:21

Torteneten kicsit meglepodtem,de igazabol nem csoalkozom!
Tanacskent tudom mondani-legkozelebb lancold a budi ajtohoz es ha leszakitja akkor a baccpapuccsal jol fejbe baszod!

maincoon © 2008.11.05. 15:51:24

Attila, örülök, hogy meg lett a bicaj.
(jó gyorsan kellett visszavásárolni attól, akinek eladták időközben, hihi)
bocs csak vicc akart lenni :D

a paraszt a fatelepről (törölt) 2008.11.05. 15:51:35

újpest az egy másik bolygó? túl szép, hogy máv legyen!

Tarika · http://isitchristmas.com/ 2008.11.05. 15:51:43

mainc.
Kösz :) A túlzott dícséreteknek, melyek az eszemet méltatják, mindig nagyon örülök :)
Nem mellesleg vasúti gyökereim vannak nagyon erősen, de nem vagyunk gyökerek :)

Impega 2008.11.05. 15:53:18

Arilian 2008.11.05. 15:46:43

Azert majd nezd meg gondosan hogy minden megvan e rajta, mert amilyenek, lehet mert felig szetlopkodtak. Orulok hogy meg lett a bico! Legkozelebb add a a pedaljaba a jegyet ;)

a paraszt a fatelepről (törölt) 2008.11.05. 15:53:51

Tarika: iq-d mennyi?

jujuj ezt a vasúti gyökereket nem nagyon ásd ki a földböl mert a végén kapol itt az arcodba :)

maincoon © 2008.11.05. 15:55:44

Már csak azt nem értem, hogy miért nem veheti át ott, ahol elvileg a honlap szerint átvehetné. Most szálljon le újpesten és vegye át a bicajt, majd várjon egy másik vonatot, amire felszáll a bicajjal és menjen el oda ahová akar.
Fölösleges bonyolítás.

Tarika, örülök neked, hogy kivétel vagy :)

chrisebdeli 2008.11.05. 15:58:39

helikopterrel kell járni

Szélpörgő 2008.11.05. 16:00:13

Mandulán jót röhögök. :)
Amúgy szüljön biciklit a MÁV. Kaller abszolút helytelenül járt el.
Fel kell jelenteni lopásért.
Bicikli megvan? Nincs.
De ha nem is jelented fel, legközelebb verd meg mint szódás a lovát. :)

scubadiver 2008.11.05. 16:07:10

-..-..- Figyelem, figyelem! Szolgálati közlemény! Józsi hozd ide azt a biciklit a 7-es vágány mellől. Köll az a gyereknek otthon!

Secnir 2008.11.05. 16:09:21

Arilian
ha kell vissza a biciklid, akkor a megoldás:
-megfogod 3 haverodat. lehetőleg nagydarabok legyenek.
-veszel 1 db sertésfület és egy kisebb sertésnyelvet (lehet, hogy csak fejjel együtt kapsz, vágd le róla)
-felszállsz arra a vonatra ahol a kaller is jár.
-két megálló között megkérditek a kallertől, van-e jegye vagy bérlete. másé nem jó. ha nincs, akkor leszállítjátok a vonatról két megálló között (90% eséllyel előkerül a kerékpár, legalábbis emlékezni fog rá, hogy kinél van)
-leszálltok az újpesti állomáson, forgalmi ügyeletessel beszélni. ha tagad, hogy neki nem adta oda a kaller, felmutatod neki a nyelvet, hogy a kalauz ezzel hazudta, hogy neki adta oda. felmutatod a fület, hogy ez maradt a kalauzból. (99% esély van rá, hogy előkerül a bicikli)
-megkérdezed, hogy mely mozdonyvezetők voltak akkor szolgálatban. lehet, hogy tudja annak a nevét, akivel feleztek a bicikli árán
-megkeresni a mozdonyvezetőt. szokásos, nyelv, fül. cserébe bicikli.

Koholmány 2008.11.05. 16:15:10

Azért a kalauzt ennyire ne bántsuk már.

- talált egy bringát odatámasztva
- körbekérdezett, míg a tulaj zenéthallgatott. Senki nem válaszolt.
- fogta és leadta a bringát, biztonságba helyezte, ami után a tulaj meg is kapta.

Arohadköcsögmávos....

Impega 2008.11.05. 16:16:21

Koholmány 2008.11.05. 16:15:10

Mi ez a freudi elszolas a hozzaszolasod vegen? :D

a paraszt a fatelepről (törölt) 2008.11.05. 16:17:24

Koholmány 2008.11.05. 16:15:10

azért me ami nem szerves anyag ahhoz ne nyúljon....dobálja le a sok jegynélkül utazó köcsögöt...

Koholmány 2008.11.05. 16:18:55

:)
Nyomatékosítom, hogy 100-ból 90 kommentből a mávos volt a köcsög..
Vagy akkor most mégsem? :)

Koholmány 2008.11.05. 16:22:05

tüvapok,
igen, inkább hagyja ott, hátha majd Dezsőke elviszi... ( elnézést Dezsőkétől).
Lekgözelebb lehet, hogy a táskátok marad valamelyik széken, ő meg jóindulatból azt is leadja, és ti meg mehettek átvenni...

Impega 2008.11.05. 16:22:55

Koholmány 2008.11.05. 16:22:05
Na ez azert igen naivul hangot :(((

Koholmány 2008.11.05. 16:25:02

Hát lehet, de volt már, hogy elveszett dolgot megkaptam az emberek jóindulata miatt...
Remény hal meg utoljára, mellesleg nem minden mávos, rendőr, apeh-es köcsög...

Random666 2008.11.05. 16:36:08

Koholmány 2008.11.05. 16:25:02

Lehet, hogy nem mindegyik az, de amelyik mégis, azt ne védjük már! Szerintem...

a paraszt a fatelepről (törölt) 2008.11.05. 16:36:53

Koholmány 2008.11.05. 16:25:02

te melyik vagy? postás? rendős? apehos? mávos? tescos? persze nem mindegyik hülyeköcsög, de kimutatható közöttük és mivel többségben vannak...

Tarika · http://isitchristmas.com/ 2008.11.05. 16:39:44

tüvapok 2008.11.05. 15:53:51

Iq-m aszt hiszem 250-300 körűl mozog :)
Este 5 felé már nem mozog :)
És áruszállításban (nem bicikli) vasutazom, úgyhogy nyugodtan köcsögölhetnek a keramikusok vagy a skeptikusok...

a paraszt a fatelepről (törölt) 2008.11.05. 16:42:17

Tarika · isitchristmas.com/ 2008.11.05. 16:39:44

ennyire én is letudom magam inni :)

airelle 2008.11.05. 16:43:27

Szerintem az ex-biciklista tegyen feljelentést. Akár ismeretlen tettes ellen... mert a gyakorlatban ellopták a cangát.

Tarika · http://isitchristmas.com/ 2008.11.05. 16:45:36

tüvapok 2008.11.05. 16:42:17

Énnekem ehhez nem kék inni :) születetten hozom.

a paraszt a fatelepről (törölt) 2008.11.05. 16:47:18

Tarika · isitchristmas.com/ 2008.11.05. 16:45:36

jaja de ha én nem iszok akkor a mensázok felvágják az ereiket...

ninj4tune 2008.11.05. 16:52:18

ezt az utas szurta el. tul johiszemu volt.
vagonajtot belulrol bezarni, biciklit hozzakotni, es mindenki kapja be, van masik ajto is (ha mar fizettem azert a rohadt jegyert).

GatyaPityu 2008.11.05. 17:17:16

Én a postíró helyében a rendőrséghez fordulnék, és - nem akarom elkeseríteni, - de a százezres bringájára pedig jobb ha keresztet vet... Egy isteni csodával érne fel, ha mégis előkerülne.

Ofélia . 2008.11.05. 17:21:00

nelson: csak most kezdek ráérni de a röhögéstöl már sípolok néha csöngetek is egy kicsit.

A vezéri jutalmadnak csak 5 százalékára tartok igényt.

Legjobban akkor röhögtem mikor hozta a lúzer a kereket meg a nyerget mivel azt hitte, hogy akkor nem nyúlják le a többit.

Hát nem jött be neki.

Ofélia . 2008.11.05. 17:28:40

Scenir: már fütyülök is egy kicsit

Random666 2008.11.05. 17:30:16

Idézem:

Arilian 2008.11.05. 15:46:43
Legfrissebb információk szerint a bringa megvan, újpesten vár rám. Ezt amennyire én látom az újpest forgalmis egyedül intézte el. A MÁV "ügyfélszolgálata még a telefonsámomat sem kérte/tudja"

Almatlan Jozsi 2008.11.05. 17:40:48

Magam_a_Mondomét! 2008.11.05. 15:21:08
Álljon meg a vonat!

Itt olvasom: "Na ezért tart itt ez az ország ahol vagyunk!"

Hát nem kérem, hanem az olyanoktól tart itt, akik ennyire képesek általánosítani, és mindenért az országot hibáztatni! Monnyonle???

1. Ne gorombuljál már :)
2. Ez nem az ország hibáztatása, hanem egy ok-okozati összefüggés felismerése
3. Ez ugyan olyan duma, mint a románok lovai vagy a baccpapucs ha meg nem vetted volna észre :)
hol ez, hol az irja be poénból.

Kiddy (dugnám nikki sixx-et!) 2008.11.05. 18:02:15

Durva ügy. Szegény alany, túl jóhiszemű vagy ehhez az országhoz.
Bicajt, gitárt, kaját, sört NEM HAGYUNK gazdátlanul sehol!

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2008.11.05. 18:13:12

Amúgy valami szakmabeli meg tudná mondani, hogy mennyibe kerülne egy extra kocsit berakni tavasz-ősz időszakban, ahová a kedves utasok berakhatnak babakocsit, nagyobb csomagot, biciklit, napi postát stb?

Esetleg beállna pár utas is, ha olyan tömeg van, hogy a személyes zónájába 3-an is állnak...

Amúgy meg minket akkor engedtek többnyire el a laktanyából amikor az utsó vonat indul... sokan futottak, h elérjék, de a rutinosabbak mentek a Boszorkánytanyára inni egy sört hajnal 4ig... Megint más mint én inkább hajnal 4kor indult el a laktanyából és visszafelé ivott italt.. De ez nem ide tartozik, csak úgy írtam, még dugás sincs benne.

Ofélia . 2008.11.05. 18:27:32

Kiddy: kihagytad a paksi reaktort a szabadsághidat és a malomkövet.

Komoly hanyagság.

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2008.11.05. 18:52:34

"Legfrissebb információk szerint a bringa megvan, újpesten vár rám. Ezt amennyire én látom az újpest forgalmis egyedül intézte el. A MÁV ügyfélszolgálata még a telefonsámomat sem kérte/tudja"

A forgalmista hölgytől sajnos azonnali hatállyal meg kell válnunk, viszont az ügyfélszolgálatnak extra prémium jár!
Külön kínos, hogy a gyereknek már beígértem a biciklit karácsonyra...
NM
MÁV vezér (volt kalauz)

Cocu 2008.11.05. 19:29:25

Én kb 8 éve a mobiltelefonomat a vonaton hagytam. (a sztori szempontjából lényegtelen adalék, leírom, mert ez is olyan mávos: Keszthelyen nem adtak helyjegyet a 10 km-re lévő balatonszengyörgyi IC csatlakozásra Bp felé, mert nincs több hely, majd B.Sztgyörgyön bejelentették, h mégis van hely, át lehet szállni, és mivel az IC nem vár, sprintben kellett jegyet szerezni/átszállni, én meg már jól szétpakoltam a sok mindent a vonaton, azt hittem, csak 5 óra múlva szállok le...)
A lényeg, h megérkezve Bp-re, észrevettem a hiányt, fülkéből hívtam a számom, ki volt kapcsolva. Másnap egy csoporttársamtól megtudtam, h hívott telefonon, és valami kalauz vette fel a telót, azt mondta, h a B.sztgyörgyi állomáson leadja. Pár felesleges túránk volt B.sztgyörgyre: "igen, leadtak egy mobilt, de nincs itt az illetékes, akinél a kulcs van, ami a szekrényt nyitja, ahol a mobil van, majd holnap benn lesz". "Nem, ma nincs benn, majd..." stb. Aztán végre utolértük az illetékest, aki kihozott egy mobilt, ami nem az enyém volt... Erre azt mondták, h "akkor nincs leadva", és lezártnak tekintették az ügyet, nem mentünk semmilyen magyarázással, kérleléssel többre. Végül úgy jutottam információhoz, h az ismerős ismerősének az ismerőse ott dolgozott az állomáson, és kezébe vette az ügyet, kiderítette, h tényleg ott volt a mobilom, de már elvitték. ???!!! Mondjuk nekem is odaadták volna azt a másik mobilt ugye... Az átvételhez nem kérték el semmilyen adatát sem, csak alá kellett írnia, ami természetesen egy olvashatatlan macskakaparás volt.
És itt következett be a pozitív fordulat: elkeseredésemben (diákként nem nagyon volt pénzem új telefonra...), na, meg mit veszíthettem volna még? írtam a Máv Dunántúli Kp-jának egy levelet a sztorival, és kértem, h térítsék meg 25e Ft káromat. Postafordultával jött a pénz!! :o)) Happy end!

Ofélia . 2008.11.05. 19:55:43

Mélységesen nem tisztelt sőt utált vezérigazgató elvtárs.NM.

Azzal a tiszteletteljes kéréssel fordulok önhöz, hogy a munkaköre átvétele után gondoljon szerény személyemre.

Neeem nem jobb lábbal elkövetett UN. seggberugás elkövetése ürügyén mivel az az ön csípőizületét és az én altestemet is felesleges terhelésnek tenné ki.

Sokkal egyszerűbb ha kinevez vezérhelyettesnek mivel feltétlen alkalmas vagyok rá.

Tudok turbósaabot vezetni.
Loptam már biciklit.
Egyik ősöm elkövetett már egy krampácsolásnak nevezett bűntettet.
Tudom a sinek kábelek hidak kalauznők napi árfolyamát ejróban.
Ha még ez sem elég a sógornak príma kisüstije van.

Várom tiszteletteljes válaszát pepita.

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2008.11.05. 20:28:49

Ofélia szaktárs!
Összehívtam az igazgató tanácsot és pozitív hírrel szolgálhatok: mostantól Ön a MÁV vezérigazgató helyettese. (Alkalmassága melletti végső érv a krampácsolás volt.) Fizetését az xxxxxxxx-xxxxxxxx-xxxxxxxx számlára utaljuk. Bejárni nem kell, csak a kávé fogyna...
Amennyiben rendelkezik kis faszenes grillezővel, havi prémiumra is számíthat műemléki környezetben.
mávi üdvözlettel,
NM
vezér

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2008.11.05. 20:37:35

(nem hivatalos verzió)
ofélia, vaze!
Tiszteletet vagy szeretetet egy beosztottamtól sem várok de a kisüsti jöhet!
Vezéred

Ofélia . 2008.11.05. 20:43:21

Vezérem: néha azért benézek.

Kávé nem kell de sör mindig legyen a hűtőben.

Az uj titkárnők felvételénél persze teszem tiszteletlenségemet.

Ofélia . 2008.11.05. 20:49:29

Már tovább is képeztem magam.

Tudok valami váltónak nevezett nehéz szarságrol amit a méhben jó áron el lehet adni.

Mivel ezen szerkezet egyetlen ellensége a vasutason kívül csak a hó így elhatároztuk a sógorral, hogy közbeszerzési eljárásban be kell fedni mindet.

Fővállalkozó munkaátvevő pálinka van.

Kisangyal 2008.11.05. 21:46:12

Na idetaláltam, bár ez nem az indexen van. XD

Akkor most meknézem kijaza bizonyos NM akinél méris kéne jelentkezni mireis...

Kisangyal 2008.11.05. 22:06:05

Aha!

Akkor lyelentkezek én is, de nem munkára. Bejárni nem fogok, nevezzük úgy, hogy sztrájkolok. Megemelt és megérdemelt fizetésemet az xxxxxxxxxxxx xxxxxxxxxxx xxxxxxxxxxxxx számú bankszámlámra kérem orjóban átutalni alanyi jogon és műemléki környezetben, legyen nekem 18. havi is, nemá hogy csak 13. mint másoknak, az extra juttatásokat, bónuszokat és jutalmakat kék platós ifára kérem vasvillával forgatni, természetesen bogratschal letakarni, nehogy a szél elfújja. Most más hirtelen nem jut eszembe...

FONTOS!!!!!!!!!!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.11.05. 22:39:53

ha en egyszer kalauz leszek minden brongat kibaxok a francba
hat vagy vonatozok vagy tekerek
na

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.11.05. 22:45:53

mer ' eldobhato bringat hasznalok

drhb (törölt) 2008.11.05. 22:46:59

Azért végre leeshetne, hogy a peron az nem vagont jelent. Csak azért, mert azon nem kell csodálkozni, hogy ha "Szokásomhoz híven betámasztottam a bringát a peronon és beültem a fülkébe közvetlen a fal túloldalára.", akkor ottmarad a bicikli az állomáson, hiszen a peron az állomás része :-)))))))

Ofélia . 2008.11.05. 23:05:57

drhb: Sajnos én nem olvastam ennyire figyelmesen a postot.

Tényleg ha ott hagyom magam a peronon akkor elmegy mellettem a villamos. :-)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2008.11.05. 23:25:31

Na most így kommentolvasás nélkül, a Á kurva anyját, ez vagy lopás, vagy rongálás. Szerintem nyugodtan feljelentheted őket + rendőrségen ismeretlen tettes elleni feljelentés esetleg.
Ilyen drága jegyek mellett elvárható lenne hogy az utasokkal normálisan bánjanak, több más minden mellett.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.11.06. 04:45:29

na ha maejjel se kabelezhetek at a szomszedba megut a guta
meg akarok egy kis faszenest
Mary alszik
after fel liter vodka nem csoda

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.11.06. 04:48:24

azt tudom, hogy nem tud bicajozni es eleteben nem ult vonton
marmint Mary
bezzeg en lot off time vonatoztam vacrol pestre
persze bringa nelkul, mer bicajozzon aki gyerek
1 ora az a par kilometer
ha a totoktol jon a vonat akiket hamarosan megtamadunk akkor csak dunakeszin all meg, tehat lehet ugyelni a cangara
hat ez van

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.11.06. 04:51:04

hozzateszem sokszor mentunk a Vician Wartburgjaval
hogyha kellet vakolni vagy ilyesmi
bar en eletemben nem vakoltam
csak snapszerben
de oda nem kellett wartburg, mert azt a pesszoban jatszottuk

Azhát 2008.11.06. 07:49:23

Természetesen tegyél feljelentést a rendőrségen, hiszen kár ért, meg panaszt a mávnál stb.

Ugyanakkor ez megint jó példa arra, hogy jobban jártál volna ha nem dugaszolod be a füled... nem tudom mi értelme van így kizárni a külvilágot utazás közben...
H pl. eldől odakint a biciklid vagy valami, akkor azt is meghallod, kimehetsz, felállíthatod - de persze ha neked bömböl a tuctuc...

Dr.Bio74 2008.11.06. 10:34:06

- Hol a kalauz?
- Hát volt egy gazdátlan, de a viaduktnál kidobtuk a vonatból, mert foglalta a helyet, meg összeolajozta az agyunkat.

Vajh, sok ész kell hozzá, hogy rájöjjön valaki, a kerékpár nem képes egyedül közlekedni, pláne felmászni a vagonba, illetve, itt kis hazánkban a nagy jólétben nem szokás kerékpárokat elhagyni, (ha csak nem az árok partján van elborulva egy adag hányás mellett) ergo tartozik valakihez.
Remélem meglesz a drótszamár, a kallernek meg üzenem :(remélem tud olvasni), király -lehetne Bunkóciában, hogy sz*rja össze magát az ilyen ember sünökkel.

b[ALien] (törölt) 2008.11.06. 11:38:54

Ne sajnáld ne reméld már megvan.
Amúgy ez igen olcsó és jó tanulópénz volt. Legközelebb NEM hagyod magára a bicód!!!!! ÉrtEDE? :) Persze ezzel együtt a kaller szarjon mozdonyt. Nem is! Egy egész szerelvényt

2008.11.06. 13:54:00

Be kell menni a rendőrségre lopás miatt feljelentést tenni ismeretlen tettes ellen, hozzátéve, hogy a kalauz utalt rá, hogy elvitte a biciklit, őt kéne először megkérdezni. A bicikli értéke 100 ezer forint és kész. Lehet, hogy nem egy nap múlva, de a kalauz megfingatódik.

forrórágógumi 2008.11.06. 14:13:55

Remélem elmondtad a kalauznak hogy tegyen üvegszilánkot a seggébe és baszassa meg magát egy igáslóval?! Miután ez megvolt, nyugodtan erőlködjön ki magából egy sünt. Simán megvárom mig felhívja a másik állomást... ja hogy ott nincs a bringa. Hát akkor hova tetted a büdös k. an**dat? Ezután beráncigálni a nyugatiban a rendőrörsre és feljelenteni lopásért.

budapestjovoje.freeblog.hu (törölt) · http://budapestjovoje.freeblog.hu/ 2008.11.06. 14:36:32

Én mondjuk konkrétan amint észreveszem, hogy a bringámat lepakolta a kalauz, úgy berántottam volna a kéziféket, mint a sicc. Aztán gyalog vissza 2-3 kilométert az állomásra. Az a kaller többet nem rakná le a bicajomat sehová.

Manyizga (törölt) 2008.11.06. 15:25:36

Épeszű ember nem hagyja őrizetlenül semmilyen tulajdonát a MÁV egyetlen járatán se. Ölben tartom a táskám, kabátom...
Pár tucatszor már vittem bringát vonaton, de mindig leültem mellé, mert nem csak tréfás kalauzok, hanem hasonló utasok is vannak.

Juteszembe: miért nem zártad oda valahova a bringát, ha már otthagyod. Akkor nem bírta volna lerakni a vonatról...

petyo 2008.11.06. 17:18:46

Szerintem is fel kell jelenteni, remélem tudod azonosítani a kallert.
A BTK szerint akkor is lopásról van szó, ha az illető tárgy nem volt lebetonozva. Utálom azt az érvelést, hogy az tehet róla aki nem vigyázott rá eléggé. Nem kell lopni, ez a lényeg.
Lelkibeteg rohadék volt a kaller. Vegyen neked új bicót.

mándruc 2008.11.06. 17:47:04

Diplomás kalauzt minden vonatra!

Fedup Sári 2008.11.06. 17:52:05

Teljesen sztenderd mávos eljárás.

Az ún. ügyfélszolgálattól meg tudod, hogy mit fogsz kapni? Büntetéscetlit, mert nem az első/utolsó peronon szállítottad a kerékpárt. Sajnos ezt nem poénból írom, egyszerűen így működnek ezek a seggfejek ott a máv(start)nál.

Amúgy részvétem, biztos jó bringa volt, és -- feltételezem -- elég sokat dolgoztál az érte adott pénzért.

kispestipeti 2008.11.07. 12:06:46

+ élmény; családi kerekezésen voltunk tán két éve, Pünkösdkor a Dunakanyarban. Bp, Szentendre, Visegrád, Nagymaros, Vác, Bp. útvonalon. Mivel két, kiskorú gyerekem alaposan befáradt és esteledni is kezdett a nagy túra során, így Dunakeszinél a maradék út megtételét (részben) vonattal próbáltuk abszolválni. Meg is jött a Sturovo -Nyugati pu. között közlekedő gyorsvonat, amire 4db keróval kívántunk felszállni. Minden képzeletünket felülmúló zsúfoltság volt a kocsikban, amerre csak néztünk kerékpáro(so)k voltak. Volt, aki a fülkében volt, aki a peronon utazott együtt a kétkerekűjével. (első és utolsó kocsi, hah, ez teljesen megdőlt)Mi magunk a két vagont összekötő átjáróba préselődtünk be a felállított biciklieinkkel, és így vártuk a kalauzt. (sanszos volt akár a leszállíttatásunk is, de üsse kavics, akkor is nyertünk volna kb. 5-6km-t a hazáig tartó úton.) Végül a Nyugatiba érve ért hozzánk a kaller, és látva utazásunk kényelmetlenségeit jegyváltási szándékunkat mellőzte, és még segített is a bringákat lehámozni a kocsiról. Ezúton is köszönet ezért a kis empátiáért. Szóval itt egy igaz eset arról, hogy nem minden kaller kell, hogy alanya legyen a végnélküli fikázásoknak! Ritkán utazom vonaton, de nekem valahogy szinte mindig összejön egy emberszabású kaller útjaim során. Ettől függetlenül a MÁV-ra nagyon ki vagyok akadva az általánosan tapasztalható rossz viszonyok miatt.

blash 2008.11.07. 14:26:27

Manyizga 2008.11.06. 15:25:36
"Juteszembe: miért nem zártad oda valahova a bringát, ha már otthagyod. Akkor nem bírta volna lerakni a vonatról..."

Nincs hova lezarni. A regi kocsikon vegeben talalhato valami kapaszkodo fele, ha eleg hosszu a lancod, akkor talan oda tudod kotni a bringat.

A HEV-es bringaszallitas is tetszik. Nem tudod sehova sem odatamasztani, mert vagy az ajto van ott, vagy a szeksor. Nehez lett volna ugy kialakitani nehany kocsi veget, hogy lehajthato ulesi lennenek...

chipetke · http://mavsztrajk-e.wamma.hu/ 2008.11.08. 13:22:05

"MÁV+kerékpárral járok Vácról dolgozni"

Jól teszed.

"Szokásomhoz híven betámasztottam a bringát a peronon és beültem a fülkébe közvetlen a fal túloldalára. (minden második állomáson fel kell állnom, hogy felengedjem az embereket)"

Rossz bringás szokás. Ha nincs kerékpárszállító kocsi, akkor a VONAT első és utolsó peronján lehet szállítani. Kéretik észben tartani!

„ha tied volt a kerékpár, a kalauz lerakta”

Én is leraktam volna. Nem vagyok kaller.

"Milyen MÁV szabályzat mondja azt, hogy ha valami nem stimmel a kalauz szerint (amelett, hogy nem szóltam, hogy enyém, azzal védekezett, hogy nem az utolsó peronon volt!) – a kerékpárt le kell dobni a sínek mellé? Vagy milyen emberi agy kell ehhez, hogy valaki ilyet találjon ki?"

Igazad van, veled együtt kellett volna ledobnia, az utazási feltételek be nem tartása miatt...

"Amit elvárnék ha a MÁV egy korrekt cég lenne. Kerékpárral járok dolgozni. Minél hamarabb derítsék ki mi történt, ha megvan szállítsák le a Váci vagy a nyugati pu. Állomásra. Addigi BKV költségeim térítsék meg. (4 jegy/nap). Ha nem lenne meg a kerékpár a káromat térítsék meg."

Amit én elvárnék, ha már a MÁV felengedi a bringát a vonatra, hogy a t. kerékpárosok tartsák be, hogy:
1. a kerékpárok helye a kerékpárszállító kocsiban, annak hiányában a vonat első/utolsó peronján van.
2. ne kerékpározzanak a peronon, mert balesetveszélyes, és semmi kedvem miattuk egy helyszínelést végigvárni mielőtt hazajutok...

"Ettől független észrevételem: A régi típusú vonaton amivel hazafele járok (jártam) van tároló. Ez azonban nagyon gyakran zárva és nem lehet használni."

Kalauzt meg kell kérni, hogy nyissa ki.

szerény olvasó 2008.11.08. 17:52:50

Azt hiszem pár apróságot tisztába kellene tenni...

Előre bocsájtom, nem a kalauzt védem, de az utasnak nem csak jogai, kötelességei is vannak.

A Vác felé járó vonatokat két csoportba oszthatjuk... A régi "hagyományos" szerelvényesek és az új "klímás" (nem az, de mindegy) szerelvények csoportjába.
Az első és utsó peron a régieken működik. Persze csak ha nincs olyan kocsi rajta, ami csomagteres...
Az újakon ha az első vagy az utolsó ajtónál szállunk fel, akkor a "rövid" teremben van olyan hely, ahová fel lehet lógatni a cangát.(Aki utazott ilyen vonaton, az sejtheti miről beszélek, sajna ennél jobban nem tom elmondani.)Igaz, hogy ott ülés van alapból, de fent vannak a kampók. Ha ülnek alatta, fel lehet állítani az utast, a kaller is ezt kell hogy tegye, ha a bicajnak is van jegye...És így tutiira senkit sem zavar le és felszálláskor...

Ami a kétmegállónkénti kimenetelt illeti...nekem sehogy sem jön ki...
Gyárteleptől Újpestig mindenhol egy oldalon nyílnak az ajtók... ez összesen 4 megálló...Lehet, hogy ezalatt az idő alatt a kaller nem látott senkit a canga körül, és ezért hitte, hogy nincs gazdája?

Én is vittem Gyárteleptől Újpestig vonaton cangát, de soha nem kötöttek belém. Pedig volt pár IQnuku kaller akkortájt is.

Szóval azért nem eszik olyan forrón a kását....

autosave 2008.11.08. 22:26:10

miért nem lakatoltad oda valamihez?
süti beállítások módosítása