Tékozló Homár

Másik ügyfél biztosítására könyvelte a díjat a Generali

2008.11.06. 08:00 | ge | 51 komment

Sz. jól követhetően, dátumozva írta meg nekünk kálváriáját. Augusztus 5-én kezdte el intézni a casco megkötését, de 3 hónappal később az alkusz és a Generali sokszoros szerencsétlenkedés után még a pénzét is másik ügyfél biztosítására könyvelik, úgyhogy sehol sem tart. Most ideges.

Egy Ügyfél hányattatásai, aki arra vetemedett, hogy Casco biztosítást kössön:

Aug. 5.: Hősünk, Sz. megveszi élete első autóját, egy 3 éves kis Suzuki Swiftet, s mivel azt nehezen megspórolt készpénzből fizeti ki, büszke és gondos gépkocsi tulajdonosként még aznap este online ajánlatot kér az Elsőbiztosítás Kft.-től.

Aug. 6.: A(z) elsobiztositas.hu biztosítási portálon - 2008.8.6 napján - kezdeményezett casco gépjármű biztosítási szerződés tényét és tartalmát visszaigazolják.

(„Hurrá! Sínen vagyunk, gondolja a naiv ügyfél!)

Aug.14.: Végre megérkezik a csekk, és ő szépen befizeti az első negyedéves díjat (13 555Ft) a Generali Biztosítónak, amelyet választott, s amelyhez ajánlatát az Elsőbiztosítás Kft. továbbítja.

Szept. 12.: Átveszi ajánlott levelét a postán (figyelemre méltó a dátumozás következetessége: Szept. 10-én kap értesítést a postától, hogy ajánlott küldeménye érkezett, a borítékon 8-a szerepel, míg a levélben már szept. 2-a!). Szomorúan veszi tudomásul, (illetve venné, ha értené) hogy nincs érvényes Casco-biztosítása, mert ajánlata a „túl magas kockázati szint miatt el lett utasítva”). Péntek este van azonban, így várnia kell hétfőig, hogy megtudja, mit is jelent ez.

Szept. 15.: Felhívja az Elsőbiztosítás Kft.-t, ahonnan azt az infót kapja, hogy azért lett elutasítva, mert nem vitte be az autót időben fényképezésre az Elsőbiztosítóhoz. (Kapott ugyan egy telefonhívást ezzel kapcsolatban szept. 10-én tőlük, de egyrészt azon a héten munkahelyi elfoglaltsága miatt nem tudta ezt megtenni, másrészt – a fenti tények ismeretében - nem lett volna már ez amúgy is késő?!)

Szept. 16.: Autó bemutatva, lefényképezve.

Okt. 1.: Kötvény még mindig sehol, így felhívja az Elsőbiztosítást, hogy biztosan minden rendben van-e, mindent leadott-e. Megnyugtatják, hogy igen, sőt felajánlják, hogy majd ők felhívják a Generalit, hogy küldjék a kötvényt.

Okt. 16.: Minő meglepetés! Email érkezik az Elsőbiztosítástól, hogy még legalább 5 dokumentumot tartozik bemutatni az Ügyfél, különben nem lesz Cascója.

Ügyfél mérges lesz, úgy dönt, hogy nem kér az alkuszból többé, és még aznap emailben megkéri őt, ne fáradozzon tovább, megköti ő közvetlenül a Generalival a biztosítást.

Okt. 20.: Telefon az Elsőbiztosítótól: Kérik, fontolja meg újra, de az Ügyfél elmondja nekik a szándékát, hogy másnap megy a Generali ügyfélszolgálatára.

Okt. 21.: Szerződéskötés a Generalinál (csekély 70 perc alatt). Hurrá! Már csak a kocsit kéne lefényképezni, de hát szegény Generalinak nincs pénze újratölthető elemekre, anélkül pedig a fényképezőgép se hajlandó dolgozni… Ügyfél mit tehet, mit sem, vállalja, hogy beküldi még aznap a saját maga által készített fotókat. Arra vetemedik ugyanakkor, hogy rákérdez, mi lett az augusztusban befizetett pénzével. (Merthogy el ne feledjem, mielőtt szóba álltak volna vele, itt is le kellett tennie az asztalra az 1 havi díjat, ami most már 6600Ft-ra emelkedett.)

Válaszul megtudja, hogy egy apró hiba folytán a pénzét egy másik ügyfél (egy úr) kötelező biztosítására sikerült a Generalinak rákönyvelnie, így ugyan nem lesz könnyű azt visszaadniuk.

Okt. 22.: Telefon érkezik a Generalitól: Még nagyobb a gond: Még mindig az Elsőbiztosítás ajánlata van érvényben, és a befizetett negyedéves díj is ehhez az ajánlathoz tartozik, tehát már ezért sem tudják visszafizetni.

Ügyfél (nem is értjük miért) kezdi megelégelni a dolgot, és újabb levelet ír az Elsőbiztosítás Kft.-nek, hogy nem kér a közvetítéséből. A Generalit pedig figyelmezteti, hogy ismeri a törvényt, és tudja, hogy a biztosító a biztosítási ajánlatot – annak átadásától számított 15 napon belül – jogosult írásban visszautasítani. Ezzel ugyan elkésett, de: Ebben az esetben a biztosítási szerződés nem jön létre, és a biztosító az esetleg már előlegként befizetett díjat a szerződőnek (biztosítottnak) haladéktalanul visszafizeti.Kéri, hogy ezért legkésőbb október 30-ig utalják vissza a számlájára a korábban befizetett díjat, és mielőbb küldjék el biztosítási kötvényét, mert most már kezd mérges lenni.

Nov.1.: Érdeklődik, megkaphatja-e, amit kért.

Nov. 5.: Se pénz, se kötvény. De hogy is várhatta?! Hisz alig 3 hónapja kezdte el intézni a biztosítását…

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

házisárkány 2008.11.06. 08:14:29

Dobogó! De én el is olvastam. A kocsi megvan még? Mert ha ez idő alatt ellopták...

csibenyussz 2008.11.06. 08:37:10

na jol van, hamarosan kaptok még egy generalis sztorit...

Gea 2008.11.06. 08:47:28

Brávó! Igazán magayros történet, gyors, pontos ügyintézés, kedves, segítőkész emberek... Abszurdisztikum...

Dscdbb 2008.11.06. 08:52:27

Elsőszám harmadik személyben írni magadról nagyon gáz, másrészt baromi idegesítő olvasni...

NeanderVölgyi 2008.11.06. 08:54:37

Hat baratom! Ez nem nem gyenge!
Ennel mar csak az lenne durvabb ha most meg lenne valami apro kis baleset ahol a cascora kellene fizetni a biztositonak.
Azt hogyan bogoznak ki?

csibenyussz 2008.11.06. 08:55:08

Dscdbb 2008.11.06. 08:52:27

a Te neved meg kimondhatatlan! :P

a paraszt a fatelepről (törölt) 2008.11.06. 08:55:28

"túl magas kockázati szint miatt el lett utasítva"

egy hároméves suzuki....muhaha....vagy ennyire csóresz? no mind1....a biztosítok meg kapják be....a casconak meg semmi értelme.....kiv lopás ill. tcar casco...

Cigiző · http://cigi.blog.hu/ 2008.11.06. 08:56:16

És mikor tervezi az asztalborogatást? Iroda felgyújtást? Ember felkoncolást?
Csak hogy ott legyen a híradó....

csibe42 2008.11.06. 08:59:24


Kínkeservvel éred el, hogy visszakapd, ami visszajár, mert ellenfél arra játszik, hogy ilyen csekély összeg miatt nem megy az ügyfél se ügyvédhez (többe kerül a leves,mint a hús), se bíróságra ( a legrosszabb alku is jobb a legígéretesebb pernél...), se rendőrségre (összeghatár miatt ez még nem bűncselekmény csak vétség, viszont ugyanannyit kell bejárogatni tanúskodni).
De minden cégen van fogás, csak meg kell találni!!
Nem igaz, hogy a harag rossz tanácsadó!
Szerintem nem szabad lefeküdni rögtön az út elején, még akkor sem, ha nem biztos, hogy végig tudsz menni rajta.
Vagy inkább ne csináljunk semmit, minthogy sok erőlködéssel semmire se menjünk...?
Mielőtt döntesz,érdemes áttanulmányozni ezügyben a 3 nappal ezelőtt indított bejegyzéseket a Citrom Autósiskolával kapcsolatban!
Hellyel-közzel happy end.

GZoli 2008.11.06. 09:10:20

Egyes pszichológusok szerint, ha magunkról első szám harmadik személyben beszélünk, komoly bajt jelez. Irány orvos.

a paraszt a fatelepről (törölt) 2008.11.06. 09:13:11

GZoli 2008.11.06. 09:10:20

lehet hogy a suzuki írta...

elwood 2008.11.06. 09:17:46

Mi a gránát az az Elsőbiztosítás ? És hogy jön ide Generali.

Nekem az jött le, hogy az Elsőbiztosítás lesz nálam az utolsó, és megyek direktben a generalihoz vagy ahova akarok.

s.o.v.i.e.t 2008.11.06. 09:18:23

miért kell biztosítási alkusz? miért nem jó rögtön a biztosítóhoz bezarándokolni?

lopás ellen meg legjobb Pravda: ha lesötétített Volvo-t veszel, ukrán rendszámmal, leengedett ablakkal, járó motorral otthagyod bárhol, Pravda a műszerfalon, akkor nem nagyon viszi senki sehova :)

s.o.v.i.e.t 2008.11.06. 09:30:15

hagyma lesz a megmondója a sikernek:

-eldobható kocsi
-alkusszal csak csetpeting
-biztosítóhoz kizárólag nettó szerelem miatt megy az ember

bogec 2008.11.06. 09:37:41

azért elég durva ez a pravda-s dolog, de tetszik! kipróbáltad már, vagy láttál valakit, aki így nyomja?

Primavera 2008.11.06. 09:41:41

"a biztosító a biztosítási ajánlatot – annak átadásától számított 15 napon belül – jogosult írásban visszautasítani"
Ha jól emlékszem - megboldogult biztosítós koromból -, akkor a biztosító 15 nappal meghosszabbíthatja a kockázatelbírálást, azonban erről is tájékoztatni kell az ügyfelet.

s.o.v.i.e.t 2008.11.06. 09:42:37

maradjunk annyiban, hogy durva, (van akinek) tetszik és teória:)

de az expressben már volt olyan hirdetés, hogy: Elloptad .... mercedesemet. Hozd vissza! és egy fénykép a kocsiról rendszámmal. nyilván befolyásos ember lehetett; a kocsiból ítélve becsületes és többségi

bogec 2008.11.06. 09:42:42

jah, és régi volvo, vagy lehet új is? :)

a paraszt a fatelepről (törölt) 2008.11.06. 09:44:02

egyébként meg az van, hogy az ember megnézi a neten hol a legolcsóbb majd felcsapod annak a biztosítónak a honlapját és kész vagy elmész hozzájuk! az ilyen alkusz közvetítő cégek meg huzzák le a rolót....én csak összehasonlítás miatt használnám őket....a sógor az máv-os volt a waresz-al...full casco waresz volt!

s.o.v.i.e.t 2008.11.06. 09:47:21

bogec 2008.11.06. 09:42:42

kizárólag, ami presztízst sugall
és krómtuning duplakoppány kipufogó, akkora felnikkel, hogy beleüssön a tetőbe! opcionálisan rendelt revolvertartóval, és kokaintartó tükörrel

fogpiszkáló 2008.11.06. 09:47:46

Szeresd ellenségeidet, hisz ők mutatják meg, hol hibáztál! (Benjamin Franklin)
Azaz nincsenek hálátlan gyerekek, csak naiv szülők..

a paraszt a fatelepről (törölt) 2008.11.06. 09:52:14

egy beszélő suzuki...most már értem miért utasították el nagy kockázatra hivatkozva....Májkül...Májkül...

ColT · https://www.boredpanda.com/author/hcl/ 2008.11.06. 09:56:49

Nemtom mit várt az ember... Bürökráciába bonyolódni Magyarországon...

Nekem a születési helyemen van biztosítva a gépsárkány, de már egy ideje nem ott lakok (csak anyám).
Így aztán minden évben megnézem, hogy igen, ha átjelenteném magam (biztosításilag) egy nagyvárosba (ahol lakok) akkor hirtelen pár ezressel többet kellene pengetni, még a legolcsóbb ajánlat esetén is...

Így aztán inkább nem váltok már pár éve, remélem egyik biztosítónak sem tűnik fel a dolog :)

helianthus 2008.11.06. 10:05:38

tüvapok 2008.11.06. 09:52:14
ez nagyon ott van!
Amúgy nekem tetszett a post, olyan, mintha egy regényt vagy mesét olvasnánk, mivel ilyen úgyis csak a mesében lehet.

ColT · https://www.boredpanda.com/author/hcl/ 2008.11.06. 10:09:56

@tüvapok : Nekem a Netrisk-kel sincs semmi bajom, velük köttettem még anno 1-2 évben, aztán derült ki hogy az átjelentett lakcímemre nem nagyon kell új biztosítást kötni :D

helianthus 2008.11.06. 10:10:46

Tisztelt ColT!
Sajnálattal vettük tudomásul, hogy Ön évek óta nem váltott biztosítót, ezért a Biztosítók Országos Egyesület megállapodott arról, hogy amennyiben nem vált 5 munakapon belül biztosítót, Önt országos szinten töröljük adatbázisunkból és felkerül a BÁR listára (BÁRmit csinál, akkor sem állunk vele szóba többet).
Tisztelettel: BOE

ColT · https://www.boredpanda.com/author/hcl/ 2008.11.06. 10:17:34

Tuttiiiiiiiii
Akkor kurvára nem kell többet kötelezőt fizetnem? Erről kérnék igazolást is.

Az jó lenne ha nem kéne fizetni ezt a szart, mert amikor baleseteztünk, akkor is baszott fizetni a biztosító (vaddisznót ütöttünk el,még jó hogy a vadásztársaság nem akarta kifeizettetni a 300e -s autóban esett kár mellé a 400e -t érő vaddisznót is).
Tehát kijelenthetjük hogy a kötelezőt azért fizeted hogy ne vágjon meg a rendőr.


A BOE-nek pedig üzenem hogy BOOOOEEEEEEEE...

s.o.v.i.e.t 2008.11.06. 10:20:18

vaddisznóval morcosítani 300.000-ért(alias optikai tuning) sikeres dolog-e?

ColT · https://www.boredpanda.com/author/hcl/ 2008.11.06. 10:25:29

Nem...
Olyan morcos lett az autó hogy vagy 40 centi eltűnt az elejéből. A disznó viszont valszeg túlélte, mert amíg a rendőröket vártuk (kb. 40 perc alatt értek ki és a 3. hívásra hitték el hogy baleset volt) kerestük a dögöt, de nem találtuk...
Pedig ha már így beszívatott, akkor ettünk volna egy jó vaddisznópörit :D

elwood 2008.11.06. 10:35:21

Colt:

Ha a vaddisznó volt a hibás akkor az ő kötelezője kell megtérítse a kárt, ha te akkor a te casco-d.

A te köteleződ akkor játszik amikor te vagy a hibás, és másnak térít.

AlulírottFentemlített 2008.11.06. 10:37:30

Biztosítás = Biztonság????

De legalább a kalaj nem dobta ki a brinyódat újpesten, úgyhogy ne add fel!

Balance Of Power 2008.11.06. 10:58:25

Nem ertem, miert kell erre kulon ceg, hogy valaki eldontse, melyik biztositot valasztja. Az osszes tarifanak utana lehet nezni, az extrem olcso biztositok eleve gyanusak, a nagy nevek megbizhatok, azok kozott meg alig van elteres. 1-2 ezer forint meg negyedeves szinten nem mindegy?
Nem tudom, lehet, tul sikeres vagyok, de szarragasnak tartom ezt, hogy falusi 85 eves nagymamam nevere iratom a kocsit, hogy keves legyen a biztositas. Mielott autot vallal valaki, osszon-szorozzon, belefer-e.
Ettol fuggetlenul a tortenet dobbenetes es bicskanyitogato, hogy lenyelik a befizetett penzt. Milyen alapon?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.11.06. 11:39:01

Hat eldobhato kocsit nem hasznalok, ha megunom, betolom az oceanba
a Pravdas modszer itt nem jon be, de nincs is ra szukseg
Floridaban azert buntetett meg a rendor mert a slusszkulcsot is bennehagytam mikor bementem a boltba
es ez nem vicc

elwood 2008.11.06. 11:42:16

a slusszkulcsot a napellenzore kell tenni. minden amcsi filmben ott találják meg.

de mi volt a bűcselekmény ? szándékos slusszkulcs benne hagyás ? (azt már meg sem kérdezem hogy vette észre)

dr. _mmm_ 2008.11.06. 11:53:20

Nem a kocsi vásárlása után hanem még előtte illene áttanulmányozni az ajánlatokat. Nekem legalábbis evidens.

De egy Cascóval miért kell ennyit szívni? Másik biztosítónál megkötöd. max. a pár száz ft különbség ilyenkor jön ki hogy milyen az ügyintézés.

۝merta-X 2008.11.06. 12:38:46

Nah kérem. Tegnapi sztori, hasonló.
Apehes.
Még júniusban ismerőst megbünteti az Apeh, mint kiderül a gyorsan helyszínre hívott ügyvéd cimbitől, a közalkalmazottnak nincs helyszínen Apeh csoportvezető által kiadott írásos utasítása a vizsgálatra, nincs vele egy munkaügyis, a jegyzőkönyv tehát jogellenesen lett fölvéve helyszíni munkaügyi szabálytalanságról.
De azért szépen rendben megérkezik a végzés 500.000 büntetésről.
Gyorsan be is lett adva polgári perre, a bíró kiröhögi az Apehot, ítélethozatal ennek ellenére felfüggesztve 2008. december 1-ig.
Befizetési kötelezetsség szintén felfüggeszteve.
Ismerős üzletének negyedéves adója, kb 450.000 Ft, múlt hét pénteken esedékessé vált, ismerősöm vasárnap(!) azt látja a bankszámláján, hogy zárolták, 1.200.000 Ft adóhátralék miatt.
Tegnap fel is kereste az Apehot, ott kis hangoskodás után fényderült arra, hogy ők valamilyen matematikai zsenitől hajtva átszámolták (tévesen) az ügyfél adóját, az 700.000 Ft-re tehető, ehhez hozzárendelték a felfüggesztett bírságot, ki is jön a szám, számla zárolva a banknál, mert meghaladja az egymilliót.
Namost furcsamódon a csoportvezető érvekkel meggyőzhetőnek bizonyult, és ismerősnek sikerült visszaküzdeni adótartozását 450.000 forintra.
Ekkor viszont szembesült a ténnyel, hogy a hiba tényleges kivizsgálására az APEH-nek 30 nap áll rendelkezésére, addig a számla zárolva marad.
Ügyfél ezután tegnap este óta a könyvelővel és az ügyvéddel karöltve egy feljelentést fogalmaznak zaklatás bűncselekményében.

a paraszt a fatelepről (törölt) 2008.11.06. 12:43:46

aki nem kerül be posztnak az kommentben sírja el bánatát? Szétfoszló Homár...

törpegyík 2008.11.06. 13:01:19

Omerta, hol is kezdted a történetet?
Ismerősöd elcsesz valamit, megbüntetik. Neadjisten lop-csal-hazudik és azért.
És még neki áll feljebb, hogy nincs ott az ellenőr oltási igazolványa meg a HIV-lelete.
Valljuk, be, hogy akármekkora balf&sz az APEH, nem véletlenül tartunk ott, ahol.
A történet két sünt érdemel, nem csak egyet

Gubacs 2008.11.06. 13:30:44

elwood 2008.11.06. 11:42:16
A rendor ugy veheti eszre,hogy az uzletek es vendeglok parkolojait folyamatosan ellenorzik.

۝merta-X 2008.11.06. 13:36:20

Kérlekszépen, akár hiszed, akár nem, a reggel nyolc órai kezdéskor kérte az eladótól az aznapi bélyeget a kiskönyvbe, az előző bélyegek hiánytalanul be voltak ragasztva.
Szóval a "lopcsalhazudik" elégé Apehos háttérre val, koma.

törpegyík 2008.11.06. 13:46:42

Nem vagyok apehos. Adófizető vagyok.
Plusz nem azt mondtad, hogy jogtalanul büntették meg, hanem hogy szabálytalan eljárással. Nem ugyanaz.

۝merta-X 2008.11.06. 14:39:34

De várjál, akkoriban az APEH még két hétre le is lakatoltatta az üzletet a "csalás" miatt, és kírta egy A4-esen a bejárati ajtóra, hogy itt lopják az adót.
Na mindegy, nem ragozom, szerintem brutális.

a paraszt a fatelepről (törölt) 2008.11.06. 15:55:21

tényelg a suzuki még nem regelt be...mint ő a szenvedő alany írhatna pár szót...

۝merta-X 2008.11.06. 16:06:25

"tüvapok 2008.11.06. 12:43:46
aki nem kerül be posztnak az kommentben sírja el bánatát? Szétfoszló Homár..."

Be se küldtem. Posztnak szar lett volna? Meg eleve nem velem történt, agyvérzést is kaptam volna.

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2008.11.06. 16:26:02

Omerta-X 2008.11.06. 16:04:19
Az APEH egy tetves szarrágó brigád. Az esetleírásod híven tükrözi mindezt. Sok ilyen sztori van.
Ott nem értetted, mit írtam, itt meg már nem emlékszel.
homar.blog.hu/2008/10/29/hibazik_az_apeh_bosszubol_megbunteti_az_adoalanyt?fullcommentlist=1#c3789022
süti beállítások módosítása