Tékozló Homár

Rossz címre küldi a bankkártyát az OTP

2008.11.10. 10:21 | ge | 60 komment

Az OTP adatbázisának hibájából a naív ügyfél egy 2 éve nem aktuális címére kapja az elkészült bankkártyát. Az viszont már a postázás hibája, hogy nem ajánlva, hanem sima levélben, így az egyszeri postás, aki nem találja egyik postaládán sem a címzett nevét, szimplán bedobja egy másik lakóhoz, ahelyett hogy visszaküldené a feladónak, címzett ismeretlen jelzéssel.

Tisztelt Otp Bank Zrt!

Megkaptam a bankkártyámat, köszönöm. Használom is, hibátlanul működik. Bár a postaládába 1 hónappal ezelőtt dobta be a postás. Ami kis problémám van ezzel kapcsolatban: A postás nem az én postaládámba dobta be. Ennek okai: a: nem ajánlva adják fel (talán nem fér bele a költségkeretbe, 1992 óta élő számlám nem teszi lehetővé, nem tudom) b: a cím adatbázisuk nem ér semmit.

Ami meglepett a fenti esemény előtt, az volt, hogy a számlavezető fiókomban (azon túl, hogy nem tudtak kiadni egy olyan nyilatkozatot, miszerint feleségemmel közös bankszámlánk használatára feleségem is jogosult -ez a MÁK-nak kell) nehezen kinyomtatott papíron egy olyan cím szerepel (Móricz Zsigmond ktr.), ahol már 6 éve nem lakom, és ezt be is jelentettem. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy bankkártyámat a következő címemre küldték (Ferihegyi út), ahol 2 évig laktam, de már 2 éve nem lakom ott, amit szintén jeleztem, és legújabb címemre kapom azóta is a számlaleveleket (Pécel).

Ez Önnek, kedves Ügyintéző, bonyolult lehet, de egy adatbázisnak le kellene kezelnie olyan egyszerű adatokat, mint: adott számlaszámhoz tartozó lakcím. Érdekelne, és tényleg várom válaszát: Ha a hülye és igénytelen postás, -miután tudja hogy már régen nem lakom ott, vagy ha nem ismert, akkor ugye nincs kint a nevem- nem egy ismerősöm ládájába dobja be a kártyámat, aki épp tudja a telefonszámunkat, hanem olyan valakiébe, aki elkezdi eltankolni a rajta levő összeget (PIN nélkül lehet több helyen): Önök fizetnék ki a hibájukból eredő káromat? Ha nem: megtennék, hogy rendbe teszik az adatbázisukat, és a horrorisztikus hasznot elérő bankjukat nem ilyen amatőr munkával igyekszenek fenntartani?

Válaszukat várom.

Üdv, egy tékozló

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

É2I 2008.11.10. 10:24:01

Dobogóra állt a zOTP zRt

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.11.10. 10:24:06

nem kell annyit koltozni
tessek egyhelyben maradni

É2I 2008.11.10. 10:28:30

Egyébként meg én se értem miért nem ajánlva küldik a kártyát. Egyik sem, sünt nekik.
Az OTP meg tudvalevő, hogy drágán dolgoznak, de legalább rosszul.

elwood 2008.11.10. 10:28:41

A bedobált kártyákat aktiválni szokás, addig nem lehet eltankolni.

Amúgy milyen az a nehezen kinyomtatott papír ?


Egyébként azért nem lettem sosem OTP ügyfél mert egyszer bementem számlát nyitni és mondták, hogy menjek a kerületileg illetékes fiókba. Na persze.
Átmentem a szomszédos BB-be oszt nyitottam számlát.

Secnir 2008.11.10. 10:29:19

OFF
zep:
írjál te nekem levelet.
nekem sem lesz hosszú a mondandóm!!!
ON

OTP sucks. fucks. fuchs. horst fuchs. vagy mi.

homár molla 2008.11.10. 10:29:45

"(...) olyan valakiébe, aki elkezdi eltankolni a rajta levő összeget (PIN nélkül lehet több helyen)"

amíg nem hajtasz végre egy PIN kódot is igénylő tranzakciót (pl. egyenleglekérdezés, készpénzfelvétel ATM-ből) addig a kártya nem aktív, így vásárlásra nem használható. azért az otp persze egy nagy fasz cég. más kérdés, hogy '92 óta már bőven lett volna időd otthagyni a picsába őket.

É2I 2008.11.10. 10:30:50

Zepnek még mindig rövid a micsodája, a mondandója.

pallaz 2008.11.10. 10:30:51

Ha jól tudom valóban nem ajánlva küldik ami tényleg költségtakarékos, nem is lenne értelme, hiszen minden uj bankkártyát aktiváltatni kell telefonon addig nem érvényes.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.11.10. 10:33:06

nalunk se ajanlva jon
de eloszor a kartya 2 nap mulva a PIN
es aktivalni kell valoban
mar hogyha uj a kartya
ha csak csere kikuldik siman
PIN nelkul en nem tudok tankolni he debit
ha credit akkor igen
azt mondjuk nehezen kepzelem el, hogy mashova kuldje a bank, ha bejelentem a lakcimvaltozast

Szarazkoro 2008.11.10. 10:33:44

Hehehee ide nekem mas kartyajat, hadd koltekezzem! De sajna ez itt nem fordul elo, mert csak alairassal es szemelyivel adja ki a kezebol a postas! Hamisitsak? Sikeres leszek-e?

a paraszt a fatelepről (törölt) 2008.11.10. 10:34:21

ilyen nincs, ezt nem akarom elhinni! nekem eddig mindent pikk pakk elintézett az OTP! akármelyik fiókba is mentem be! most vagy az van, hogy vagy zinfós, vagy bőcsész, vagy eltebőcsészlogót kért (feleséggel közös számla gyanús) vagy nemtudom!

OkoskaTo:rp 2008.11.10. 10:37:25

A kártyát és a PIN-kódot ugyan külön borítékban szokták küldeni, de ugyanaznap, ugyanazzal a postással, ugyanabba a postaládába bedobva egyszerre. Már persze ha sem a postás nem érzi magáénak, sem más nem veszi észre a jellegzetes borítékokat.

elwood 2008.11.10. 10:38:14

homár molla:
"amíg nem hajtasz végre egy PIN kódot is igénylő tranzakciót (pl. egyenleglekérdezés, készpénzfelvétel ATM-ből) addig a kártya nem aktív, "

nekem nem kellet ilyen. telefonos aktiválás után egyből használható volt.
Hitelkártya, sosem kért pinkódot, készpénzt meg sosem vettem fel vele.

Elektronikus cigi · http://www.edohanyzas.hu/?partner=3 2008.11.10. 10:42:14

elwood: a bankkártyát az első pin kódos tranzakció aktiválja, vagyis csak akkor tudod használni legelőször ha megadtad a pin kódod. A hitelkártya más, abban igazad lehet...

...0 .. 0... · http://wece.blog.hu/ 2008.11.10. 10:44:54

lúúúúúúúúzer vagy!!!!!!!!!!

maincoon © 2008.11.10. 10:47:13

A BB pár hete küldött nekem bankkártyát sima levélben. Telefonon kell aktiválni egy olyan telefonszámról, amit a szerződéskötéskor adtam meg.

A lakcímváltozást a K&H-nál például nem fogadják el csak személyesen, személyit + lakcímkártyát bemutatva. Ha levelet írtam volna, akkor sem biztos, hogy módosítják, mert levelet bárki írhat. Lehet, hogy ilyesmin csúszott el a dolog?

OFF
Rossz hír: ma nem félnyolctólnégyigvagyok, hanem félnyolctóllegalábbötigésmégotthonisdolgozok.
ON

Látom Zep még nem unja :D

elwood 2008.11.10. 10:48:49

mondtam, hogy jobb ha bent maradsz pénteken

Cigiző · http://cigi.blog.hu/ 2008.11.10. 10:49:58

nekem az ERSTE (az ország második legnagyobb bankja - ééérted?) mindig értéklevélként küldi a kártyáimat. Sikeres-e vagyok?

maincoon © 2008.11.10. 10:50:11

elwood:
A péntek sem jobb, mint a hétfő. Túlóra szempontjából :(
A mai nap mégis annyiból talán, hogy fizetést osztunk és én is kapok! :D

elwood 2008.11.10. 10:50:44

sikeres vagy. mi az az értéklevél ?

Fairy Girl 2008.11.10. 10:57:59

Ugyanmár, én amikor még zótépés voltam (már nem, ez a sikeresség egyik mértékegysége), akkor legalább 5 vagy 6 alkalommal, KÖNYÖRÖGVE kértem az ügyintézőt személyesen, telefonon, írásban, emailben, hogy a lakcímemet változtassák már végre meg, mert a számlakivonatok (amikor még jöttek) érdekes módon a valós lakcímemen landoltak, az összes többi levél, kártya, pinkód, ilyenolyan egyéb levelezés viszont édesanyáméknál, úgy 65 km-re a lakhelyemtől, ahol ugye már nem lakom jópár éve.
Minden alkalommal letették a nagyesküt, hogy minden rendben, MOSTANTÓL aztán már tényleg. De nem.
De hát már mindegy :) már nem köt hozzájuk semmi juhééé.

a paraszt a fatelepről (törölt) 2008.11.10. 11:03:32

mi bajotok az OTP-vel? nekem több mint 10éve ők vannak és eddig, de semmi, de semmib bajom nem volt!

birdlady 2008.11.10. 11:09:45

Nekem az erste is csak szimpla levélben küldi a kártyát.
De persze csak úgy lehet aktiválni, hogy először egy erste atm-nél elvégzek egy pin kódot igényló tranzakciót (pénzfelvétel, egyenleg info)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.11.10. 11:10:48

nekem neha faj a fejem
de telleg ritkan

É2I 2008.11.10. 11:11:05

@tüvapok

Nekem te gyanus vagy :) Nem ott dolgozol véletlenül :P

Tíz éve még nem bakszott át egyszer sem a zotp zrt? Szerintem vigyázz, mert valami nagy dobásra gyüjtik a zerőt!!! FONTOS!!!

a paraszt a fatelepről (törölt) 2008.11.10. 11:12:36

enenmegaziren 2008.11.10. 11:11:05

a fatelepen nyomom. a zotépére csak zsé jön, amit rögtön a kocsma mellett a falból fel is szoktam venni. egyébként tényleg még soha nem volt velük bajom (lekopog)

AlulírottFentemlített 2008.11.10. 11:17:36

Ez velem is így történt tavaly, pedig három évvel ezelőtt személyesen bemutattam a lakcímkártyámat, amit le is fénymásoltak a címváltozás bejelentésekor.
Az egyenlegek rendesen meg is jönnek, de az új kártyám természetesen a régi címre ment.

Mondtam is a magamét az otp-nek, persze csak kultúráltan, udvariasan :-))

GZoli 2008.11.10. 11:18:15

maincoon (félnyolctólnégyigvagyok) 2008.11.10. 10:47:13
Látom Zep még nem unja :D

A kupec is így kezdte.:D

É2I 2008.11.10. 11:24:21

@tüvapok

Oszt' a fatelepen így ráérsz homározni :) Nem sok fát kell összevágnod azbezt :P
Kocsmába most elmennék én is, na majd keresek olyat, ahol van otps automata. De kivenni belőle pénzt már csak drótkötéllel tudnék. Mostanában már ez amúgy is népszokássá vált.

maincoon © 2008.11.10. 11:29:30

A kocsmáról/piáról/pénzről jut eszembe:
jelenleg éppen a fizetéseket ellenőrzöm.
amúgy nincs valami jó napom, de csak a hétfő miatt.
hűtőt kinyitottam, találtam unicumot. utálom. de most jó lesz. öntöttem hozzá kólát. az egész nem sok, csak úgy hangulatjavítónak.
ilyet még soha nem csináltam. ne vessetek meg.

maincoon © 2008.11.10. 11:31:13

GZoli 2008.11.10. 11:18:15
A kupec is így kezdte.:D

biztos ezért nem értem.
elmondod bővebben?

facsipesz 2008.11.10. 11:33:32

A zotp-től menekülni kell, hogy nem lehet ezt végre belátni? Rakásszar az a bank. Már az összes külföldi bank (kivéve Raiffeisen-t, és az Erste-t, persze...) megpróbálja fényesre nyalni az ügyfél seggét, ezek meg pont leszarják. A "lakosság bankja". Olyanok is.

a paraszt a fatelepről (törölt) 2008.11.10. 11:37:56

facsipesz 2008.11.10. 11:33:32

nekem fényesre nyalják...még most is! az OTP a király! a többiek meg bekaphatják....

GatyaPityu 2008.11.10. 11:40:48

Nekem 2000-től 2007-ig Erste-s folyószámlám, és VISA Electron kártyám volt. Ha jól emléxem, azt nem kellett aktiválni, két évente küldtek újabbat a régi helyett, és az újjal elég volt egyszer egy pin kódon tranzakciót végrehajtani, máris aktiválódott az új kártya - a régi meg inaktiválódott.
2007 év elején közölte velem az Erste, hogy koromra való tekintettel nincs tovább százvalahány Ft-os számlavezetési díjazású diákfolyószámlám, helyette kb. 400 FT-os normál folyószámlám lesz, na több se kellett nekem, mindjárt váltottam is bankot. Azóta CIB ügyfél vagyok, és itt valóban úgy volt, ahogy már előttem írta valaki: külön-külön borítékban érkezett a pin kód és a kártya is (normál levélként), de használat előtt aktiváltatni kellett valamelyik bankfiókban, vagy telefonon. Következő év elején jár le a kártyám, remélem ugyanez lesz a koreográfia mint két évvel ezelőtt.

rockstopper 2008.11.10. 11:58:49

Ugyanez esett meg velem is. Tök ugyanez a szitu. Amikor bementem panaszkodni, azt mondta az OTP-s hölgy: egyezzünk meg annyiban ,hogy a Bank is hibázott 50%-ban meg ön is 50%-ban.
Nálam itt oltották le a villanyt.

Probléma az volt, hogy a Faterom is az OTP-nél van meg én is, régen a Faternál laktam, de már elköltöztem. A számlák az új címre jöttek, de az ominózus kártya a régire, és Faterom kapásból aláírta.

A végén mondtam, én nem vagyok hajlandó fizetni a szaros inkonzisztens adatbázisuk miatt. Írtunk egy kérelmet, és jött az új kártya amiért nem kellett perkálni.

moli 2008.11.10. 12:25:40

en bepanaszoltam a pszafnel a cib-et ugyanezert (hogy miert nem ajanlva kuldik), de a Toketlenek nem tettek semmit. masik, hogy miert kerul 2000-be a szemelyes atvetel?! egy futar koltsege max

pamutmacska 2008.11.10. 12:29:13

Én is csatlakozom a post írójához és az előttem szólokhoz. Nálunk is detto a szitu. A barátnőm anno ótépés volt, és megkérdeztem tőle is, árulja el már, hogy lehet ez. Közölte a back office, vagy mittudoménmilyen osztály szarik erre. Hat éve vettünk fel lakáshitelt. Azóta az elszámolók rendszeresen a férjem régi lakcímére érkeznek, ahol a szülei laknak éppen, de lakhatna ott már más is. Többször küldtek ún. "adateltérési nyilatkozatot". Ezt én rendszeresen vissza, mégse semmi. Tavaly meguntam, és tértivevényes ajánlott levélben megírtam nekik, hogy mik a tényleges adatok (hiszen nemcsak lakcím, hanem telefonszám változás is történt), és amennyiben nem hajlandók átírni az adatbázisban, nem érdekel továbbiakban a dolog, és nem teszek eleget a kérésnek. Azóta is küldik szorgalmasan a bejelentőlapokat. Én meg ugyanolyan szorgalmasan dobom a kukába. De mégiscsak bosszantó!

pamutmacska 2008.11.10. 12:30:39

szólokhoz=szólókhoz (sorry...)

moli 2008.11.10. 12:31:47

"""a bankkártyát az első pin kódos tranzakció aktiválja, vagyis csak akkor tudod használni legelőször ha megadtad a pin kódod."""

elnezest, de lofaszt. telefonhivassal lehet aktivalni, amihez szukseges: nev (rajta van a kartyan) szuletesi ido, anyja neve, amit BARHONNAN meg lehet tudni, foleg egy postasnak.
jelen idoben ha a postas ellopja a bankkartyas levelet, a pines levelet (mindketton latszik, hogy mi van benne!!) es egy tetszoleges hivatalos levelet barhonnan, mar koltheti is a penzt benzinre, terminalnal pin kodot se ker. en meg bizonyitsam be meg szerezzem vissza UTOLAG, mert az mar nem fer bele a profitba, hogy kibaszott ajanlva kuldjek a szart.

moli 2008.11.10. 12:36:06

es az volt a valasz, hogy ugyis erzekelem, ha az elso kuldemeny nem erkezik meg, jelezhetem, akkor nem kuldik a masodikat, igy nem tudjak mindkettot ellopni.
a ket level 1 nap kulonbseggel erkezik.
az erzekelesrol: 1 honap hataridot vallalnak, eddig barmikor megerkezhet. altalaban viszont 2 het alatt megjon, tehat legalabb 2 hetnek kellene eltelnie a masodik kuldemenynek, hogy az 1 honapban benne legyen, es jelezni lehessen. erted: ket kuldemeny kozti eltelendo ido legalabb annyi, mint a maximalis vallalt hatarido.

Majmász Gedeon 2008.11.10. 12:36:48

A naiv rövid i, kedves gabriseszter!

É2I 2008.11.10. 14:20:44

Na, ívet húzott az Eszter. Na, és?

movhu 2008.11.10. 16:04:35

A káendhá sok esetben elég tapló, de legalább hozzájuk be kell menni az új kártyáért. Lehet, hogy kényelmetlen, de 2 évente kibírom...inkább mint ez.

Prinzessin Erbsen (törölt) 2008.11.10. 17:44:17

a sparkasse is postan küldi a kartyat, elötte a pint, de soha nem egyszerre,

nekem az aacheni mindentovabbi nelkül felszamolta a szamlamat mivel, hogy mar nem lakom ott, hat volt egy kis panik, amikor az automata lesukkolta a kartyamat, amikor reklamaltam , közöltek, hogy feloldjak, küldenek uj kartyat -ami ket het, na addig a küszöböt ragjam?
lösung: uj konto, uj kartya,szamlaköltöztetes, es addig is kertem egy kis zset az elözö bankomtol, hogy ne legyen üres a zsebem -ket nap alatt elinteztem, ujjabb 10 nap amig a kartyat meg az onlinbankot vartam.
a netes ceghez közben visszament a szamla, hogy nem jo a kontonumer, ujjabb futas a ceghez, hogy nem en voltam a bünös.
Szoval mashol sem egszerü a bankokkal

Prinzessin Erbsen (törölt) 2008.11.10. 17:47:29

az otepe ezzel együtt sz@r, egyszer kerni akartam telefonos hozzaferest a szamlahoz, 1 oramba került, sok veszekedessel, mert a fiokban közöltek, hogy ilyen allat marpedig nincs, persze volt, es lett, de nem kertek elnezest, mert teljesen hülyenek neztek

princessophia 2008.11.10. 19:22:34

Át kell íratkozni a Readers Digest-hez.
Ők mindig tutira tudják hogy hol laksz és ráadásul soha vissza nem térő nyerési lehetőségeket is kínálnak.
Amúgy tényleg furcsa, hogy egy bank komolynak mondott nyilvántartási rendszere nem képes kezelni egy sima lakcímváltozást.Bár, a rendszert is csak emberek kezelik.

A Tyne folyó déli partja 2008.11.10. 20:12:01

hja, itt egyenesen a Home Office, valamint a JobCentre küldözget a régi címre (mikor az igényt már az újról adja be az ember, de itt mindenhol mindent tudni akarnak -bezzeg a személyi igazolvány bevezetésétől félnek, mert "adatokat tudnak meg róluk...", és öt évre visszamenőleg tudni akarják, mikor, hol lakott az ember. aztán jön ez, hogy elküldik az egyik régebbi címre...

vini (törölt) 2008.11.10. 20:22:50

A Móriczról Pécelre? Há' hülye vagy te?

4TUN3 2008.11.10. 21:07:50

Na ezért kérem én minden esetben a fiókba az új kártyát.
Mondjunk az OTP-nél ezzel is szívás van, mert a számlavezetö fiókba kézbesítik. Ami az én esetemben az állandó lakcímemhez közeli fiókot jelenti, ez viszont 50 km-re van a tartózkodási helyemtöl.
Nem baj, besétálok a közeli fiókba, nyilatkozatban átkérem az elkészült új kártyát oda. Mondják, kb. négy-öt nap múlva ideér. Oké, csak el ne vesszen. Nem fog. A régi viszont már lejárt október végén, szóval vehetek ki egy kis zsét itt pénztárból? Legalább annyi legyen nálam, hogy a kutyák le ne pisiljenek... Persze, mennyi kell? Harmincezer. Tessék, írdd alá és vidd. Tenkjú, báj.
Félóra múlva jön az esemes:
Pénztári kézpénzfelvét: 30000Ft. Oké.
Még öt perc múlva megint egy:
Pénztári kézpénzfelvét költsége: 500Ft
Hú, hogy azt a fűzfánfütyülő, jégenkopogó rézangyalát annak a hétszínű szitán keresztul szűrt sistergo ménkűnek,hogy szomorodnának meg! :)

tuskeboki 2008.11.10. 23:49:30

Ha már egyszer költözöl, csomagolsz, fizetsz a költöztetőknek, kicsomagolsz, berendezkedsz, felforgatod az egész életed...stb, nem érné meg egy füst alatt a számládat átvinni egy másik bankba? Mondjuk BB-be. Évek óta nincs panaszom rájuk, pedig költözöm gyakran.

Doktor Kotász 2008.11.11. 07:26:22

Az OTP számítógépes rendszere külön kezeli a lakcímet, a levelezési címet, és a kártyapostázás címét. Ennek vannak előnyei, mert van aki nem szereti, ha egy címre kerülnek ezek a küldemények.

Ki is fejtem:

A számlát szeretnéd oda kapni, ahol laksz, de nem szeretnéd, hogy a kártya csak úgy landoljon a postaládában, ezért a munkahelyedre kéred, ahol a hivatalos küldeményekkel együt veszed át, így nem teszed ki magad annak, hogy esetleg valaki kihalássza a postaládádból.

Szóval, ha esetleg befáradnál egy OTP-fiókba, akkor tudnád orvosolni azt, hogy a kártyát hova is küldjék. Nem a rendszerük rosz, hanem egyszerűen figyelmetlen volt a változtatásnál a banki ügyintéző, és elbaszta.

kicsilara 2008.11.11. 12:42:36

A ZÓTÉPÉ egy nagy kalap sz@r! sikertelenségemnek hála egy jó ideig még hozzéjuk vagyok láncolva.
Telefonszám változásomat nem sikerült átírniuk, holott akárhányszor bemegyek hozzájuk megkérem őket rá.akkor átírják amugy meg ha sünt sz@rnék se kapnék smst a tranzakciókról.

Ecccer meg elfelejtettem az AMEX pin kodomat, és sos kellett pénz. gondoltam személyi, 20perc sorbanállás, és menni fog. NEM. mert ahhoz a technikai számlához nem férnek hozzá csak pin koddal. új kártya 2 hét, pénz az ablakban.

máki 2008.11.11. 16:01:29

én nem tudom mivan ezzel a magyar néppel, örök elégedetlenek!!!
LEGALÁBB KIKÜLDTE!!!!!!!!
majd 3 hónapomba tellett, míg elintéztem, h juniorból normál kártyám legyen, értitek??? 3 kib... hónapomba, és még akkor sem küldték ki, nekem kellett érte elmennem oda, ahova nem kértem, hogy küldjék. uff!

Wreck Garr 2008.11.11. 16:28:01

Bankban dolgozom, tudom, hogy nem lehetek sikeres ember, de jól fizet és sok juttatást ad.
Nálunk is és úgy látom más banknál is egy sima jellegtelen borítékban küldik ki a kártyát.
Elméletileg ez azért van, hogy ne legyen feltűnő. Régebben kísérleteztek ajánlottan, és egyéb módokon, de sok lett az eltűnt kártya, és a visszaélés. Ezt annak tulajdonították, hogy a kedves magyar postán a dolgozók könnyebben észrevették az ilyen küldeményeken, hogy "érdekes" tartalma van.

gumby 2008.11.11. 21:43:58

szerintem az ajánlott küldemény nem azt jelenti, hogy hiánytalanul megérkezik a címzetthez. nem vagyok postai alkalmazott, ha az leszek leírom ide pontosan mit takar, addig nem vagyok hajlandó róla tudomást venni és szerezni csak össze-vissza beszélek róla

moli 2008.11.12. 10:18:33

igen, hivatalosan nem ajanlott, hanem tertiveveny, de a koznyelvben ez mar megmarad ajanlottnak, amig ki nem talalnak egy kortars szot ra.
www.posta.hu/object.DFF0A1B8-CF47-4076-A324-23851A00173C.ivy

HalalosHintalow: adsz 1000 levelet, amelybol 1-ben van bankkartya, 1000 masodperc alatt megmondom, hogy melyikben.

johevi 2008.11.14. 22:42:08

A kártya inaktív, tehát ha elveszne nem lehet használni. Másrészt korábban, amikor ajánlva mentek ki legalább ennyien - ha nem többen - anyáztak, hogy mivel nem voltak otthon esténként állhatnak sorban a Postán. Ez nem a bankok sara, hanem a Postáé.

Fogyasztóvédő 2009.03.19. 00:38:57

Tegnap találtam az egyik blogon egy nagyon jó és igaz anyagot. www.vallalkozokszovetsege.blog.hu
Kaptak a mocsadék bankok a pofájukra.Végre egy szervezet, aki adott nekik.
Ime:

Itt a piros, hol a piros - avagy mi történik a BAR-listásokkal


A Vállalkozók Szövetsége álláspontja az, hogy Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletét nem azért alapította valamikor a magyar állam, hogy bankvédő hivatalként tetszelegjen, a pénzügyi közélet amúgy is kétes hírnévnek örvendő porondján.


A válság váratlanul érkezett, de kapóra jött a hazai bankrendszernek, hiszen a társadalomnak az a fele, amely boldogulni szeretett volna, hitelt vett fel az elmúlt években, hogy a vállalkozását gyarapítsa, ingatlant vagy autót szerezzen. Mindezt nem csak a kényelem okán, de az előrelépés lehetőségeként is vállalták az adósok: ennek persze mély társadalmi okai vannak, mert egy magyar tömblakás ára jelenleg 183 havi minimálbérért ill. nagyjából 107 havi átlagbérből vásárolható meg. Egy átlagos, új, családi autó (nem luxuskategória) „mindössze” 42 havi minimál- ill. 25 havi átlagbérből már megkapható.


Tavaly szeptember óta hallgatjuk, hogy válság van, a világ hitelpiacai egyre nehezebb helyzetbe kerültek, fel kellett vásárolnia az amerikai kormánynak a legnagyobb bankokat, hogy az emberek a befektetéseiket biztonságban tudják, mert ha nem, még nagyobbra nő a válság és a bizalmatlanság.


Igen, halljuk, látjuk, olvassuk. De a PSZÁF nem lép „akcióba”: mintha Csipkerózsika-álmát aludná a felügyelet, el van foglalva azzal, hogy egyes ügyeket vizsgál (amely fontos a szereplőknek), de az össztársadalmi érdek, miszerint a bankok üzleti magatartása mélyen hátrányos és pénzügyileg ellehetetleníti tömegesen az embereket, mintha észre sem venné. Miközben már kiderült, hogy a világ „gazdagabbik felén” a bankok a tőkeinjekciót arra fordították, hogy vezetőik megjutalmazzák magukat, mert hiszen „olyan jól dolgoztak, és hát ezért jár is a bónusz”.


Néhány tény:

Egy átlagos magyar bank vezetője minimum 100 millió forintot keres évente a juttatásokkal, bónuszokkal stb.

A rendszerváltás után, de a 90-es évek közepétől bankokban volt a legmagasabb az átlagkereset, és ebben a szférában lehetett a legtöbb, időnként rekordnyereséget realizálni.

A megkötött blanketta-szerződések számtalan helyen sértik az adósok jogos érdekeit a bankok/pénzintézetek érdekeit előrehelyezve.


PSZÁF tehát tűrte, hogy a BAR-listások száma az egekbe ugorjon, és lassan minden tizedik felnőtt lakos szerepeljen e listán, miközben felmerülhet az emberben néhány kérdés.

- Vajon a PSZÁF mindezt azért tűri, mert a legtöbb döntéshozó vezetője hivatali állása előtt maga is bankár volt, majd a későbbiekben - a jól kereső pénzintézeti szféra - vissza várja „hű” fiait?

- Vajon a PSZÁF számára ezek a blanketta-szerződések miért elfogadhatóak?

- Vajon a PSZÁF vezetősége megkezdte a magyarországi bankok és tevékenységük széles körű átvilágítását, hogy megismerhető legyen az adott bank valós pénzügyi helyzete? A megszerzett éves rekordbevételek és nyereségek elkönyvelése után – ilyen hirtelen – miért lett bajban a hazai bankok meghatározott része?

- Vajon a PSZÁF a rosszul gazdálkodó bankok vezetőit elszámoltatja, mielőtt és miután a bank felveszi a magyar adófizetők pénzét?

- Amennyiben a bankok számára csökkentik a kamatokat, akkor – amellett, hogy árfolyamveszteség címén a törlesztőrészleteket megemelik – miért kell az adósoknak – a szerződés egyoldalú módosítása mellett – még kamatokat is emelni? Persze tudjuk, hogy az egyoldalú szerződés ezt megengedi, de a PSZÁF miért tűri?

- Vajon a bankok vezetői miért gondolják azt, hogy nekik nem kell felelősséget vállalniuk a gazdasági kockázataikért (miként más vállalkozóknak - igen)?

- Nem várható el egy pénzintézettől, hogy megkérdezze ügyfelét: „Kedves ügyfelünk, Ön 20 évre vett fel hitelt, gondolt arra, mi lesz, ha 10 vagy 15 év múlva beteg, munkanélküli stb. lesz? Miből fogja fizetni a hiteltörlesztést?”


A bankrendszer sajátosságait nézhetjük más megvilágításban is: a mindent az ügyfelekre terhelő bankrendszer esetenként az aktuális kormányzatot zsarolja, miközben újdonsült „királycsinálóként” a következő kormányzatot próbálja saját sugallatra felállítani. Ahogy bennfentes budapesti körökben mondják mostanában: úgy tűnik, Felcsuti megegyezett az alcsútival.

Ahelyett, hogy a bankok az anyacégeiket szolgálják ki, a bankok és a bankrendszer mai vezetőinek legfontosabb feladata az ország 1,3 millió vállalkozásával, valamint 10 millió lakójával megegyezni a hitelek mérséklésében, a törlesztések türelmi idejének ügyfélbarát kezelésében, törekedni a forint megvédésére, elvárható, hogy beindítsák a hitelezéseket is.


A Vállalkozók Szövetsége felszólítja a PSZÁF tisztségviselőit, hogy kezdjék meg és folytassák le e körben a vizsgálataikat, elvárja, hogy a magyar bankok ne merjék egyoldalúan módosítani a szerződéseiket, vállalják a jelenlegi helyzetben a saját üzletük kockázatát, ne hárítsanak át minden költséget – jogtalanul - a hitelfelvevőkre, és tevékenységüket tisztességes üzleti magatartással folytassák.


A Vállalkozók Szövetsége felszólítja a PSZÁF vezetőit, hogy tegyék meg a szükséges lépéseket a bankok törvénytelen szerződésmódosításai ellen. Kényszerítsék ki bankoktól a tisztességes kamatláb meghatározását.

Lépjenek fel a banki „uzsorakamatok” ellen, és - szükség szerint- azonnal vonják meg az ezt használó bankok engedélyét. Egyetlen bank se kérhessen a jegybanki alapkamat duplájánál több kamatot a kiadott hiteleire.

A PSZÁF tisztségviselőinek pedig végre el kell kezdeniük a fogyasztó- és vállalkozásbarát magatartást bevezetni a gyakorlatban, és az elé kerülő ügyekben ilyen módon eljárni.

Elvárjuk, hogy a PSZÁF a továbbiakban a bankok bevételeiből különítsen el egy alapot, mely a banki hitelek károsultjainak szervezete számára juttat pénzeszközöket, hogy hatékonyabban tudjanak fellépni a pénzintézetek ellenében.


A Vállalkozók Szövetsége programjában szerepel a pénzügyi kultúra és az öngondoskodás is, melyekről – iskolai keretek között – kell hallaniuk, tanulniuk a fiataloknak, hogy minimalizálni lehessen azoknak a számát, akik később belekerülnek ebbe a pénzügyi mókuskerékbe.

Info: www.vallalkozokszovetsege.com

süti beállítások módosítása