Tékozló Homár

Budapesten került elő a Stradivari által gyártott fospumpa

2008.11.17. 01:43 | szily | 35 komment

Komolyan mondom, bepárásodott a tekintetem. Kinyitottam az alanti mailt, és a szívemben megszólalt valami, ami elsőre úgy hangzott, mint a gordonka, de valójában egy Antonio Stradivari által 1703-ban gyártott koncert-fospumpa volt. Nem tudom, hányan vannak a mostani Homár-olvasók között az első idők pionírjaiból, nekik biztosan a hátuk borsódzik. Később csatlakozott olvasóink kedvéért: azt talán észrevették, hogy a Homár-kommentelőknek a műlegyes horgászokat megszégyenítő tolvajnyelve van. A régebbi Homár-szleng jelentős részben az Árkád bevásárlóközpont vécéjében fogant, egy olyan poszt miatt, amiben az ős-olvasó az ott tapasztalt lehúzást panaszolja. Felnőtt egy őúj generáció, és íme, beleléptünk ugyanabba a (vízöblítéses) folyóba:


Tisztelt Homár!
 
Sokáig tanakodtam, hogy írjak-e Önnek, most érett meg az elhatározás. Elég sokat járok az Árkádba ahol a következő jelenségre lettem figyelmes: A WC-nél egy felirat látható ahol apró betűkkel kiírják, hogy ha elégedett a wc-vel lehetősége van 50Ft-al támogatni a szakképzett(??) munkásokat. Az 50 Ft nagy betűkkel a tábla közepén szerepel, a WC előtt egy hölgy pénztárgéppel és a szokásos pénzgyűjtő eszközökkel.
Sokszor kellett várnom másokra a wc előtt így volt alkalmam megfigyelni az emberek reakcióját. A legtöbb teljesen természetesen el sem olvassa a feliratot és máris dobja be a pénzt mivel megtévesztve azt hiszi fizetős illemhelyre tévedt. Még mielőtt bemenne teszi ezt így alkalma sincs megnézni, hogy valóban megérdemlik-e az alkalmazottak a fent említett pénzt. Volt olyan is aki felháborodva távozott, mivel nem volt nála 50Ft, de a táblát akkor sem olvasta el és a pénzgyűjtő hölgy sem hívta fel a figyelmét, hogy bemehet hiszen ingyen van. Azon sem lepődnék meg, ha százalékot kapnának az alkalmazottak mivel egyszer sem említették, hogy a wc ingyenes volt aki 10 percet várt amíg felváltottak neki egy 200-ast. Az lenne a minimum, hogy kiírják nagy betűkkel "Ingyenes illemhely" majd esetleg alá kisebbel, a fenti szöveget. Kíváncsi lennék akkor mennyi pénzt sikerülne legombolni az emberekről.
Szerintem felháborító, hogy ilyen módon csapják be az embereket még ha elvileg az ő hibájuk is lenne az, hogy nem olvassák végig a feliratokat. Véleményem szerint ez tipikusan a fogyasztó megtévesztése.
Üdvözlettel:
  Serena

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.11.17. 02:14:36

azzal azert vitatkoznek hogy a fogyaszto megtevesztese
sokkal inkabb az uritoe

Megvagy hadnagy 2008.11.17. 02:29:11

A szakertelmet meg kell fizetni. Ha nem szakkepzett wc szerelo nyul a wc-hez, elvesz a garancia

GentleSpecter 2008.11.17. 02:31:17

A négyes a kedvenc számom! Komolyan.

szbszig 2008.11.17. 03:10:55

Hogy is kell az ilyet mondani?

Szarjanak sünt a vécéjükben! 50 forintért! :D

kártékony 2008.11.17. 03:31:05

Nincs min csodálkozni. Az Árkádban szarás egyike azon ősi román szokásoknak, amelyek mindig is flusztrációt szültek.

eami 2008.11.17. 04:56:59

milyen megtévesztés? az hogy nem olvassák el hogy miért fizetnek? meg is érdemlik...

Vladimir Harkonnen 2008.11.17. 05:20:06

A Sugárban becsületkassza van: egy tányér, ami tele van stencilezett fecnikkel (nyugta gyanánt). Természetesen az első távozó vendég után a helyi iskolakerülő kölykök rögtön kilopják az aprót belőle.

tsimike 2008.11.17. 06:04:21

Skeptikus diplomások olvassák-e?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2008.11.17. 06:11:29

Izé. Szóval a Zárkádban (pécsi Árkád) én is észrevettem pár éve a kis feliratot, gondoltam akkor megyek ingyenvizelni - na akkor még nem olvstam Homárt - és szépen meg is állítottak hogy ee-eee, az 50Ft. Na AZ a megtévesztés hogy azt hiszed ingyen van, aztán nem. Na mivel közel s távol semmi más lehetőseég, fizettem 50-est, de közben háborogtam hogy milyen bunkóság már ez.

Mondjuk az Árkádba sem szívesen megyek, de amióta ott lekon mellette, WC-re tuti nem oda járok...

Különben is foschpunepa ever :)

@Vladimir Harkonnen : Best of kultúra ever!!!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2008.11.17. 06:58:00

Hé, miért került második helyre ez a post a pizzás mögé?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2008.11.17. 06:59:10

Ja bocs, reggel van még, nem láttam a RE feliratot a palacsinetes cucc előtt :D
Á, vissza kéne mennem aludni, nem egészséges ilyen korán dolgozni :D

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2008.11.17. 07:21:20

Az Árkádban ezek szerint bölcsészdoktorok takarítják a WC-t és funkcionális* analfabéták használják. Volt már ez fordítva is, máshol, máskor.

*Áthallás a Szóvicc bloghoz: (utalva a neves addiktológusra:)Funkcionista?

Dr. Kix 2008.11.17. 07:51:29

Amúgy a címet tényleg fospunepára kéne átírni, ha már ez ugye egy ősi homár szokás...

homár molla 2008.11.17. 08:24:22

háháhá! előkerült az ingyenszarás az árkádban! könnybe lábadt a szemem. és tényleg nem mindegy, hogy az árban benne van-e a fospunepa-használat, vagy nincs.
nem mellesleg: lehet ingyen szarni? lehet. ki van írva? ki van írva. hátakkormeg?

Jedlik 2008.11.17. 09:40:01

Oké, hogy apró betű, de nekem régóta furdalja az oldalamat, hogy a tévés reklámokban a 2 pixel magas betűtípussal, 0,16 pikoszekundum ideig kiírt fél oldalas szöveg, ami sokszor majdnem az ellentétje annak, amit a reklámban mondanak, az nem a fogyasztó megtévesztése? Egyáltalán hogyan lehetséges ilyen buta kiskapuval kijátszani a fogyasztóvédelmi szabályokat?

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2008.11.17. 09:53:42

Azt fizetik meg, hogy nem olvassák a Homárt, ahol időről-időre megjelenik hogy az Árkádban ingyen lehet szarni.

NorbiGO 2008.11.17. 10:04:54

És ha elégedettek? He? Egyébként az Örs buszvégen van egy bekávézó nevű hely, alatta egy fizetős budival, ahol szintén egy vécésnéni van, mégis 100 ft a használat és nagyon nagy a tisztaság.

Dr. Han Fastolfe 2008.11.17. 10:45:32

Én még sosem fizettem ott egy fillért sem és nem is fogok.
Aki nem olvassa el a táblát csak fizet az meg nem lehet sikeres ember:)

Cigiző · http://cigi.blog.hu/ 2008.11.17. 11:10:03

azt kell mondani a pénzt eltevő embernek, hogy megbaszom anyádat a ravatalon, abból megérti.
oda meg nem olvasni megy az ember, hanem ingyen szarni.

RPD 2008.11.17. 11:24:27

Ejnye! a magyar ember már ingyé sem szarhat az Árkádban! Tiszta szarrágás, de ezt is speciálisan kiképzett, profi szarrágó végzi...

pizsama 2008.11.17. 11:49:48

No, mi van? Elfogyott minden más? Körbeértünk? Bezár a Homár? Szerdán azért még verseljünk egyet...

A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél · http://www.planetside.blog.hu 2008.11.17. 11:55:46

Mekkora jó tábla!

Csinálok egyet maganak, beosonok valami plázába, megállok a budi mellet, leteszem a táblát, leülök mellé, és egészen addig gyűjtöm a 50-100 Ft-okat, amíg a biztonsági őr meg nem agyal...

winston01 2008.11.17. 12:15:42

Hej, a régi szép idők! :)

Dervenkál Egon 2008.11.17. 12:23:29

Nem kötözködnék, de etimológiai okoból véletlenül nem módosult a fenti alakzat "fospunpa" formulává?

Mylady 2008.11.17. 21:37:19

Az Árkád mellett, az IKEÁban ingyenes a wc és még tiszta is.
Én oda szoktam átmenni, ha úgy alakul :)

Bukowszky · http://bukowszky.blog.hu 2008.11.18. 09:32:42

a szakképzett munkaerő nyilván a foschpunepa-részleg marketingeseit jelenti

Dervenkál Egon 2008.11.18. 20:00:26

Köszönöm Bukowszky, mindig tudtam, hogy a lengyel-amerikai szakértelemre lehet számítani.

Dudi 2008.11.19. 14:43:50

Hmm... Az Árkádi klotyó tipikus esete az olyan emberrel, aki nem figyel a részletekre. Csodálkozok mindenkin, hogy miért nem tájékozódnak, hanem inkább rohannak...?
Ha tehetek (és persze érdekel, pontosabban érdekemben áll), minden részletet elolvasok.
Ezért is értek egyet a tábla szövegével (igen, így, hogy kiemelve van az 50 Ft - és immár évek óta 50 Ft!).
3 fajta ember létezik:
1. Rohannia kell, vagy egyszerűen megszokta, hogy rohan. Rápillant a táblára, látja az 50 Ft-ot, odab@assza a kis tányérra, és a nyugtát sem veszi át, csak megy végezni a dolgát. Mire kijön a helyiségből, már mindent elfelejtett (és rohan tovább)
2. Elolvassa a táblát (esetleg arra sem hajlandó). "Áháá, ingyenbudiii!" Képébe röhög az ott álló néninek és elmegy végezni a dolgát (ami esetleg éppen abból áll, hogy teligányolja a WC-t "tegekkel", vagy egyéb, még gusztustalanabb dolgokkal). Kijőve újra a képébe gacag a néninek, majd felmarkolva a tányérban lévő zsét eltávozik.
3. Részletesen elolvassa a táblát, értelmezi. "Hmm, ingyen budi. Épp dolgom van, elvégzem. Aztán meglátjuk, mit nyújtanak." Bemegy végezni a dolgát. Ha gányt lát, megjegyzi a néninek, és nem ad egy petákot sem. Ha minden okésnak titulál, esetleg egy százast is ad a néninek.

a pynás 2008.11.20. 02:41:10

Könnyezek!

Meghatódok!

Hát Szily, nem felejtettél el minket? Minket, akik naponta kattintottunk ezerszer a "Ki kapja be" szavazáson a nevedre? Minket, kiknek egyetlen célja volt a kommentek számának 2000 fölé emelése? Minket, kik számlánkat nem kímélve hívtuk a miskolci Terranova csinos kis hölgyikéjét a sál miatt? Minket, kik homártól való elfordulásunk után a fospunepa blogba menekültünk? Minket, kik a hozzászólások rendjének kiskátéját olyan lelkesedéssel tartottuk be, hogy azt már kötöttben sem lehetett kapni? Minket, akiket ész nélkül próbáltál moderálni, de aztán kettőzött erővel tértünk vissza? Minket, akik egy-egy elsőzés és pinázás közben felhívtuk egymás figyelmét, hogy melyik posthoz lehet menekülni, ahol még nem blokkoltad a kommentelést? Minket, akik ugyanúgy elfogadtuk, ha valamelyikünk száz oldalnyit idéz Puskintól, vagy csak kommentel pármillió üres sort? Minket, akikben - akkor még azt hittük - örökre eltört valami, mert el akarsz felejteni minket.. Hát nem sikerült?

Könnyezek.

Meghatódok.

Amadeus4 2008.11.20. 13:41:37

A csudát van a Sugárban becsületkassza: ott szó nélkül ki kell csengetni a 70 pénzt a néninek. Az Árkádban régen az volt kiírva, hogy "amennyiben elégedett a tisztasággal..." blabla.

Gyilkos nyúl 2008.11.21. 12:01:30

A kiírás árkádnyelven így hangzik:


"bocsi, de nincs kedvünk kifizetni a vécésnéniket, dobjátok már össze a fizujukat helyettünk"

Az Interspar bejáratánál meg ezt kéne kiírni:
"A pénztárosnő az ötös kasszánál három napja nem evett, ha elégedett a munkájával, vegyen neki egy kiflit, vagy egy doboz kakaót"

süti beállítások módosítása