Tékozló Homár

Náci hangulatú csokit árul a CBA

2008.11.18. 11:42 | szily | 190 komment



Etele nem fizetett álfasisztáktól rettegő kormánypárti felháborodó, hanem haragviráglelkű homokháti dizájnerlegényke, így nem csomagolt, sőt az ÉS-ben sem szervezett aláírásgyűjtést, hanem vidáman füttyentett egyet, amikor az üzletlánc egyik polcán meglátta a Nácigyanús Édesipari Terméket. A termék tényleg mókás, ráadásul egyértelmű asszociációkat kelt. Terepszínű burkolata eleve utal valamely erőszakszervezethez való kapcsolódására, amire jócskán ráerősít a katonai ládák sablonbetűire hajazó font, illetve az, hogy németül van a neve. És micsoda név!

 

A Geheimwaffel - hasonlóan persze gyakorlatilag bármely német szóhoz - eleve alkalmas félelemtkeltésre és csak úgy sugározza magából a második világháborús hangulatot. De mitől is ilyen markáns a náciérzés? Németül nem beszélőkként is percek alatt rájöttünk. A geheim ("titkos") szó a kulcs, ezt rövidítik ugyanis "Ge"-nek a Gestapo mozaikszóban, ami a Geheime Staatspolizei, vagyis a titkos államrendőrség rövidítése. (update 1.: közben azt is megtudtam, hogy a Geheimwaffe, l nélkül, csodafegyvert jelent, amit  a nácik olyan szívesen bevetettek volna a háború vége felé.)  Nem is annyira meglepő, hogy a csoki az osztrák Manner terméke. Azon sem lepődnénk meg, ha focipályák környékén az átlagosnál több fogyna belőle. A cucc amúgy klasszikus, bevonat nélküli roppanónápolyi nutelloid mogyorókrémmel, én 7/10-et adtam neki, azzal a megjegyzéssel, hogy ilyen morzsálódós ostyát ritkán morzsinkáltam életemben.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ColT · http://kilatasgaleria.blog.hu/ 2008.11.18. 15:04:22

Mi? EZ 159Ft?
Na neeeeee...
Észrevettétek hogy a 35-45Ft-os csokikategória eltűnt minden boltból?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.11.18. 15:05:16

hejj EMBEREK
EDEnel en lettem az utolso!!!!!!!!!!!
ez FONTOS!!!!!!!!!!!

ako-ako 2008.11.18. 15:08:03

egyebkent a belemagyarazasban eleg jok vagyunk minden taborban.
ugy emlekszem, a fidesz-kormany idejen nyilt a pecsi teszko. a nyitasra mindenfele party-lufikkal diszitettek fel az aruhazat. a tulbuzgo helyi vezetök leszedettek a csillag alakuakat.
sokan elkezdtek felteni a heinekent is.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.11.18. 15:08:36

azt irj a
bejegyzes kommentjei zarolva vannak
hehe
nyertem

elwood 2008.11.18. 15:15:44

Miért zárolták Edét ? Nyissák ki !

tomika 2008.11.18. 15:15:58

jól emlékszem, hogy Adrasew Ivánnak köszönhetjük a "morzsinkál" szavunkat?

köszönet érte Ivánnak,
Lacikám a jobbtól nem szégyen tanulni :), igen értékelem az elszántságodat, hogy a szlovák invázió előtti vészterhes időkben sem vagy rest a nyelvi megmaradásunkért tenni,
lehunyt szemmel kell hozzátennem, hogy magam bántóan kevet "morzsinkálok", bár igaz ami igaz, néha olyankor is morzsinkálok, amikor nem is tudom, pedig igen ...

EnZsolt / Paszuly Pista, a derék zöldbablegény 2008.11.18. 15:16:45

Bundeswehr ist wunderbar, herzliche glückwunsch CBA!

midas 2008.11.18. 15:17:11

Majd lesz "military" M&M és csak barna és zöld lesz benne.:)

EnZsolt / Paszuly Pista, a derék zöldbablegény 2008.11.18. 15:18:34

Mellesleg zladko ez nem amcsi terepszín, ez Bundeswehr, und das ist sicher. Stimmt? ;)

a paraszt a fatelepről (törölt) 2008.11.18. 15:21:52

egyébként meg szar ez a poszt! a mostani német generációnak meg miköze ahhoz, hogy az öregapja mitcsinált a 2VH alatt? nem az ő saruk! a poszt meg szar! én nem is értem ennek miköze a homárhoz? vagy tervgazdálgodás van? napi 5 poszt ha beledöglötök akkor is?

ecpeckimehecc 2008.11.18. 15:22:44

Összefoglalva:
- a terepmintázat a nácik privilégiuma
- a ládák sablonbetütipusa ugyszintén
- a német nyelvhasználat csak félelemkeltésre használatos

Nevetséges..

a paraszt a fatelepről (törölt) 2008.11.18. 15:23:14

ennyi erővel kirakhatnáktok egy olyan poszttot is, hogy nincs semmi új, kommenteljetek....de inkább égetitek magatokat ilyen szarokkal!

Zergerverge 2008.11.18. 15:28:31

- Terepszínű csokijuk van?
- Van, de nem találjuk.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2008.11.18. 15:29:59

Tomcatnek meg a német juhász a kedvence... Abból is látszik, hogy???

betépett felhasználó 2008.11.18. 15:31:29

VAZEEEE, HOGY ENNEK A CSOKINAK MILYEN NACI HANGULATA VAN!!

havajj 2008.11.18. 15:37:38

Mennyetek má' vazze! Mér zártátok be Edét???????
Azt megértem hogy a szilyt anyázó kommenteket kimoderáljátok, de most mi baj volt Edével?
Mit csinált már megint hogy ezt érdemli?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.11.18. 15:40:53

havajj
kilobbyztam hogy en legyek az uccso
hehe

ako-ako 2008.11.18. 15:47:00

ki az az ede?
egy naiv ujonc

havajj 2008.11.18. 15:47:48

de most komolyan fájt valakinek az a napi 7-8 komment ott?
ez indokolatlan kib@szás.
nem tudom mi a f@sznak járok még ide írogatni, amikor a homár már 2 poszban is bebizonyította, hogy igazából neki nincs is szükség a kommentelésre.
utolsó.

havajj 2008.11.18. 15:48:52

tudom ezzel most jól kitolok veletek, de akkoris :)

a paraszt a fatelepről (törölt) 2008.11.18. 15:51:30

a homár egy szar! ilyen színvonaltalan posztokkal meg pláne! miért dolgoznak be ide ennyien? képet egy majom is ki tud rakni oszt nesze kommenteljetek! ne csesszétek már el légyszi.....

Yasashi Tanuki 2008.11.18. 16:07:34

Fura egy dolog ez a f@sz alakú nyalóka vagy a cukorkoponya amiből piros lé szivárgott nem ért postot, csak a terepszinű csodaostya.

Zahal 2008.11.18. 16:08:10

Decesso: el is mondtad, te magad milyen vagy: egy mocskos hazug náci.
----------
akkor meg mi lenne, ha "pajeszos csokit" lehetne kapni?! a zsidóság nem bűn, hanem származás, életmód, a NÁCIKKAL ellentétben.
a Rothschildban van kóser, pajeszos csoki, nézzétek meg, kis takonypócok...

Zahal 2008.11.18. 16:10:50

tiszta hülyék vagytok, hogy ezt is komolyan, és "szerény náci személyetek" elleni provokációnak veszitek!:-D

olyan nagy a szátok írásban, de a valóságban bezzeg...hajjaj-jaj.:-D

zep11182 sss 2008.11.18. 16:16:28

Dián Tamás vagyok és sajnos kicsi a kukim :-(

EL LOBO - A farkas · http://joljarok.hu/blog 2008.11.18. 16:32:08

Ebből még baj lesz! A Kraft Foods Schweiz Holding AG nyilvánvalóan be fogja jelenteni mindenféle helyeken, hogy a felirat betűkből áll, és ez sérti a Milka nevet.
Ha nem hiszed süss ide:
ilka.hu/ilkablog/?p=161

elwood 2008.11.18. 16:37:33

rájöttem zep a dátumokon rugózik, most van 11.18 második reinkarnáció.

de vajon mi lett a spamszűrővel, hogy a mailcímét most átengedi 2.o=i nélkül ...

É2I 2008.11.18. 16:40:23

@Zahal 2008.11.18. 16:08:10

"akkor meg mi lenne, ha "pajeszos csokit" lehetne kapni?! a zsidóság nem bűn,"

Értve olvasás, plusz irónia.

Összerakod és rájössz, hogy nekiszaladtál a falnak ;P

guruka 2008.11.18. 16:45:25

nincsenek előítéleteim. Utóítéletem viszont annál több a C típusú találkozásokból. Most akkor náci vagyok?

xanax · http://bennyhillifier.com/?id=CVTFxYMhwiA 2008.11.18. 16:49:20

újabb poszt a zsidóknak egy kis tábortüzes marhapárizsis kóser nácizásra lol :)

Tiffauges 2008.11.18. 16:52:00

Az osztrákok hamarosan piacra dobják "Anschluss" márkanevű csokijukat is...

adamk 2008.11.18. 16:58:44

és a twinner 88 rágó?

ako-ako 2008.11.18. 17:03:38

Osztrak es nemet tömegközlekdesi eszközökön, söt vonatokon is gyakran latni-hallani az Anschluss szot. Rohadt nacik. Ök tehetnek rola, hogy nem talaltak ki mas szot a csatlakozasra.

Raadasul ki nem fogjatok talalni, hogy nevezik a jogositvanyt.

Decesso (törölt) 2008.11.18. 17:13:03

Zahal 2008.11.18. 16:08:10
És ezt honnan vetted, te logikusan gondolkodó harcos antifasiszta aki azt hiszi még vannak nácik, és a nácik fasiszták voltak?

Tiffauges 2008.11.18. 17:17:07

Inkább béküljetek ki és szívjatok el egy Cadbury Wunderbar szeletet!
:)

kinot 2008.11.18. 17:21:14

ez nagyon nagy!!! :D
a szelet is, meg a post is!
köszönjük!

Gyökszi68 2008.11.18. 18:09:12

Nektek tényleg náci fóbiátok van,vagy csak szimplán idióták vagytok,vagy ennyire nincs már téma?

a paraszt a fatelepről (törölt) 2008.11.18. 18:10:13

kinot 2008.11.18. 17:21:14

mi ebben a nagyon nagy?

Gyökszi68 2008.11.18. 18:10:39

Tényleg szólni kéne a Wiesenthalnak!

Ofélia . 2008.11.18. 18:18:26

hagyma: Te ezt tudtad előre lefogadom megvetted marynek a kissebbik vendégházat.

Edénket akarjuk!!!!!!!!!!!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.11.18. 18:37:46

ede ede ede ede
megyek tuntetni

pontpontvesszocske 2008.11.18. 18:38:19

Már nem azért, de egy kis militarista stílusismeretet lehetett volna szerezni a bejegyzés előtt: a terepszínű minta és a "commando" betűtípus az amerikai és a brit hadseregben használatos. Ha náci csoki lenne, akkor fekete-fehér-vörös lenne gótbetűkkel. Mindent fel lehet fújni :D Én mondjuk a magyar gárda logójára jobban kiakadnék...

Repülő Majom · http://www.kutyushop.hu 2008.11.18. 18:48:09

Magyar égre magyar UFO-t, náciknak náci csokit.
Amúgy ezzel is lehet valamit kezdeni: Geheimwaffel=Ná(ci)polyi.

GentleSpecter 2008.11.18. 18:59:37

Kérem a Vásárlók könyvét!!!

Lencse. 2008.11.18. 19:05:05

Ez nem náci, a legkispolgáribb brazil metálbandák is ilyenbe csomagolják a lemezüket. A lead alapján azt hittem, piros-fekete-fehér lesz, birodalmi sasokkal, kefebajusszal, és villám alakú S betűkkel. Fogd rá a nyuSSira!

Alf (törölt) 2008.11.18. 19:10:37

vicces, inkább ndk hangulat

torró 2008.11.18. 19:27:12

Basszus, lehet hogy náci vagyok, mert szeretem a csokit? Azt mondta az anyósom hogy elkorcsosult az emberiség.Lassan úgy vagyok mint Hofi hogy a mama az tudja is.
De ez tényleg nem semmi. Ennyire nem hiányozhatnak?

kukatr 2008.11.18. 19:36:29

és mi lesz még ezután? holnaptól a cba-ban sieg heil-lel köszöntenek és nem szolgálnak ki ha zsidó vagyok, vagy miafasz?
szánalmas indexes húzás, kattintásszám növelő flameposzt :S
a plusz reklámbevételt költsétek gyógyszerre...

2008.11.18. 19:47:52

BoCi csoki?

Bo=bolond?boldog?Bosszantó?

Ci= cigány?cipő?cici?CIA?

tégé 2008.11.18. 19:51:36

Lencse, te tudtad, hogy semmi köze az SS "klasszikus" írásmódjának a dupla villámhoz? Én is nemrég olvastam, egyszerűen az ógermán rovásírás (runa) s-betűje így néz ki.

jesszumpepi (törölt) 2008.11.18. 20:19:33

Én csak azt szeretném mondani,kár,hogy zárolták az EDEposztot.

EnZsolt / Paszuly Pista, a derék zöldbablegény 2008.11.18. 20:34:40

Voltam CBA-ba, nem találtam ilyen csokit, most vagy elkapkodták, vagy még nem volt ott. :(

Benzoate Ostylezene Bicarbonate · http://fbi.gov 2008.11.18. 20:56:41

Ez poén :-))) de lófütty a Győzikés puffasztottműanyagcukorhoz képest. :-) Az ütős volt tavaly december 21.-én, amikor Franka Tibor a helyi óvodásoknak ilyent küldött soxeretettel. :-)

bp1.blogger.com/_kbnlMShhEjs/R2t4k7Md3DI/AAAAAAAABAk/xaxRupD6UOI/s1600-h/DSC00115.JPG
bp2.blogger.com/_kbnlMShhEjs/R2t4lLMd3EI/AAAAAAAABAs/3G7AUSCAfwk/s1600-h/DSC00117.JPG

ertekelem · http://www.ertekelem.hu 2008.11.18. 21:18:58

kár az USA-ban nem lehet ilyen jo csokikat kapni..

rákotraráapöszegöbre 2008.11.18. 21:30:59

Ná(ci)polyi, ez jó :)
ne keressünk már mindenben kukacot, főleg ott ne, ahová nem is másznak...

Valaki1 (törölt) 2008.11.18. 22:00:12

159 FT?
vicc.
inkább veszek egy tábla milkát a teszkóban, ugyanennyi körül.
amúgy náci vagyok, de akkor is.

Dián Tamás3 a freemail.hu -ról 2008.11.18. 22:22:53

Dián Tamás vagyok és sajnos kicsi a kukim :-(

algi 2008.11.18. 22:41:19

Akinek erről a nácizmus jut eszébe, az brutális előítéletkkel rendelkezik a német nyelvvel szemben.

1. Osztrák a cucc, tehát nyilván németül van. A nyelv tényező kizárható.

2. A betűtípus az az amerikai katonai ládákon is használt. A nácik betűtípusa nagyon jellegzetes volt, aki azt állítja erről, hogy az, az hazudik vagy hülye.

3. A terepszín is katonai téma.

4. A Geheimwaffe "titkos fegyver", ami titkos fegyver nácik nélkül is, ahogyan a partraszállásról sem a D-nap jut az embernek az eszébe, mert számtalan partraszállás volt a történelem folyamán.

Xezs 2008.11.18. 22:52:33

Amúgy ez mitől náci hangulatú csoki? Hol van ráírva hogy Sieg Heil?

Rák Attantam 2008.11.18. 23:12:05

Én sem értem ezt a nácizást.

Még ha az lenne ráírva, hogy "Heil Isler!" vagy valami. De akkor is csak max. humoros lenne.
Persze ha valami olyan akcióban lett véve, ahol vaskeresztet is csomagoltak mellé, akkor már gázabb.

Egyébként meg ezt a betűtípust inkább lehetett amerikai "katonai dobozokon" látni.

báró Leopold 2008.11.18. 23:49:43

Nem, a Gestapo az Geheime Staatspolizei ahogy a cikkben is van és nem Geheimliche...utóbbi elég hülyén hangzana

Repülő Majom · http://www.kutyushop.hu 2008.11.18. 23:57:03

MEGVILÁGOSODTAM!! Erről a nácizmusról beszélt Fico a Gyurcsánnyal folytatott munkatárgyaláson, ezt akarja beszüntetni. Gyerekek, mi félreértettük szlovák testvéreinket! Ők igazából az osztrákokat utálják, és tulajdonképpen ellenük irányul az egész. Háháhháá, én meg már azt hittem, hogy szegény magyarokat bántják, háhhháháhá. De buta is voltam. Így most mindenki tudja már az igazat.

Martian (törölt) 2008.11.19. 00:24:16

Tessék már elmenni egy jónevű pszichoterapeutához és kioldani ezeket a visszatérően felböfögött önkényuralmi asszociációkat!

Zahal 2008.11.19. 00:26:31

Decesso: felőlem nevezhetik őket raccsonypuccsnak is, ettől még te is tudod magadról, hogy milyen vagy (mégha nem vallod be magadnak vagy nem mered leírni), én is tudom rólad, milyen vagy, felesleges is belemenni szemantikai és nyelvi-ideológiai vitába, ki volt fasiszta, ki pedig náci, az a legtisztább, ha magyarul mondjuk: zsidógyűlölő.

Xezs 2008.11.19. 01:14:16

Zahal azért eléggé könnyen osztasz mindenféle erősebbnek mondható jelzőt az embereknek csak így egy-két hozzászólás alapján. Szerintem nincs szükség itt megtérítésre, én részemről megköszönöm de nem veszem igénybe.

Béla az állat 2008.11.19. 01:28:17

Már csak az a kérdés, hogy György Péter mikor jelenti fel a csokit...

Spacedevil 2008.11.19. 01:39:28

Nem tudom ezt láttátok-e, de ez a link nagyon viccesen megmutatja miért is-e csoki.
A tiszteletbeli elnök nem véletlenül a CBA tulaj?

www.gojmotorosok.hu/index.php?page=members

Spacedevil 2008.11.19. 01:41:03

Biztosan ez a kedvenc csokija.. : )

bjela szila 2008.11.19. 01:53:18

k hülyeség csokit fasiztázni ! egyetek inkább hitler buenot ....

ivandzso 2008.11.19. 02:32:10

buzi-e aki nácizik?
Ez a felirat amerikai katonai tipográfiára hajaz, köze nincs még a némethez se, nemhogy náci lenne. És a gót betűket emlegették itt többen, mint nácit... Hát azt már elég régen használták előtte is.
Végre egy humoros termékjelzést kitalálnak az amúgy nem túl vicces osztrákok és akkor ezzel a nácizással kell letörni őket? Szánalmas!
Egyedül az ára felháborító a cuccnak. 159 HUF?! Az hány birodalmi márka? Még ha NSDAP párttag lennék se venném meg ennyiért.

ivandzso 2008.11.19. 02:45:06

A másik, ami megdöbbentett: "hasonlóan persze gyakorlatilag bármely német szóhoz - eleve alkalmas félelemtkeltésre"...
Szóval tényleg. Ez mi, ha nem gyűlöletkeltés? A mai németeknél liberálisabb nép kevés van. Berlinnél liberálisabb metropoliszt nem sok van a földön. Németország pedig befogadó ország. Jó, tudjuk, kockák, meg hűvösek, de azért mert te nem tudsz németül, nem kellene lenézni 80 millió embert.
Ilyen kifejezések után ne csodálkozz, ha a szlovákok azt mondják, hogy "megtiltjuk a magyar nyelv használatát közterületen, mert az bennünk félelmet kelt". Nekem ez nem esne jól, és szerintem a németeknek sem a te megállapításod.

Előítéleteidet pedig vetkőzd le, kedves cikkíró.

MEHR LICHT!

ivandzso 2008.11.19. 02:47:36

most már csak azért is veszek egy ilyen csodafegyvert :)

Rá Dios 2008.11.19. 07:26:22

Annyi hülye marketing-gag között föl sem tűnne a military-nápolyi, sőt, még szellemesnek is mondanám a szójátékot, hogy egy l-betű a fegyverből ostyát csinál. Szóval OK, de... az volna, ha a CBA (illetve tulajdonosai) nem túlozná el, szatócsbolthoz amúgy is kevéssé illően a nemzeti mivoltát. Próbáltam én odamenni, de Veszprémben fonnyadt volt a zöldpapaprika, igaz, talán ezért nemzeti színű: nem sárga, hanem volt abban piros is, sápadt fehér, meg kevéske zöld is :-)

Decesso (törölt) 2008.11.19. 07:32:16

Zahal 2008.11.19. 00:26:31
Gyűlöli a halál a zsidókat, nekem semmi bajom velük, csak unom az önsajnáltatásuk...

ndb 2008.11.19. 08:05:45

Azért, mert német szöveg és katonai hangulat, már egyből "náci"?

Idióta...

Hedvigová 2008.11.19. 08:16:48

Elmebeteg, aki már egy csokipapírba is nácikat lát bele. Ne függyé le, nehogy a szappan vagy a sampon is rossz képzettársításokra sarkalljon!
Vajon komoly lehet a napjainkra jellemző elmeborult kritikák sora, vagy valakik érdekében áll gerjeszteni a közhangulatot?

Bit Rot 2008.11.19. 08:21:12

@Hedvigová:
"Elmebeteg, aki már egy csokipapírba is nácikat lát bele."

Nem elmebeteg, csak beérett a magyar "liberális és antifasiszta" propaganda gyümölcse.

Bizonyos politikusok már szinte egy p*na ábrán is horogkeresztet vélnek felfedezni, inkább ez a siralmas.

@algi:
"Akinek erről a nácizmus jut eszébe, az brutális előítéletkkel rendelkezik a német nyelvvel szemben."

Vagy csak magyarországon élt az elmúlt pár évben, és jól megtanulta, hogy minden sarkon leselkedik egy náci.
Ez a propaganda megy folyamatosan!

Rá Dios 2008.11.19. 08:24:27

Hedvigová: megfogtad az ördög farkát: zsidók árulják a "ná(ci)polyit" (Copyright az egyik éjjeli kommentelőnél), hogy gerjesszék a mit is...ja, a közhangulatot. Piha!

Rá Dios 2008.11.19. 08:26:30

@algi: menj már odébb a sarokról, ne leselkedj, mert komplexusom támad tőle..:-)

Rá Dios 2008.11.19. 08:29:25

A horogkeresztes pina elég húzós...
Beszőtte-horgolta egy keresztespók? Nagyon eltértünk a nápolyitól...:-)

Spacedevil 2008.11.19. 08:44:11

Nem a csoki náci hanem a CBA tulajok antiszemiták.Jó poénnak tartották amolyan jó Magyar Gójmotoros poénnak.

Egyszerű nem kell náluk se csokit, se lisztet se semmi szart vásárolni.

Nem kell szarházi antiszemita üzletláncban vásárolni.
Majd a gójmotorosok meg a kuruczok eltartják a hálózatot.

Még szerencse hogy Spar meg a Tesco meg a többi ugyanilyen szer lehúzós élelmiszer lánc tulajai nem Vérmagyarok.

Kodomo 2008.11.19. 08:51:43

Ma már, ha valaki azt mondja "magyar" (pláne "Magyar"), az már egyes országgyűlési képviselők számára =náci.
Ehhez képest tiszta sor, a csoki náci.
A zsidók nehogy egyenek ebből a csokiból, mert ki tudja mi történhet!

nina2000 2008.11.19. 08:58:39

Horogkeresztespók

Horogkeresztény....mer a horogkereszt az tény :)

paranoid faszok!

nina2000 2008.11.19. 09:01:29

Nesztek bazzz+ , hogy legyen min csámcsogni behance.vo.llnwd.net/profiles/57786/projects/57228/577861201564867.jpg télleg má' mindenhol ott vannak :)

Rá Dios 2008.11.19. 09:06:34

Nina: én már a Macskafogó film óta tudom. Minden cica náci :-)

b[ALien] (törölt) 2008.11.19. 11:42:34

Rá Dios 2008.11.19. 09:06:34
A fekete macskám óvást jelentett be:)

EnZsolt / Paszuly Pista, a derék zöldbablegény 2008.11.19. 11:52:25

Zahal: azért ne keverjük össze a szezon a fazonnal. Aki fasiszta volt, az nem feltétlenül zsidógyűlölő. Aki náci, az az. Kérlek ne tegyél messze menő következtetéseket pár ember kommentjeiből. Vagy most én is zsidógyűlölő lettem, mert ezt írtam? :O

Hedvigová 2008.11.19. 20:37:11

Varacskos Manci:

Szerintem vásárolj a Rotschildnál.Biztosan beveszi a gyomrod.

Slezsi 2008.11.19. 21:43:56

Talált valaki egyáltalán ilyen nápolyit?
Mert én vagy 8 CBA-ban néztem, de sehol sem volt.:(

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2008.11.20. 09:31:08

Ha valaki meg ilyen csokira Heineken sört iszik, akkor kitör benne a világháború és gombafelhőt fog fingani?

Páneurópai Harci Kos 2008.11.20. 11:14:05

nem hinném, hogy nagyon kelendő lenne az a cucc:)

vaczakka 2008.11.20. 13:51:02

Már majdnem mindent leírtak előttem, akik a cikkírót kritizálták - és joggal.

Szánalmas kis posztot sikerült belőle gyártani.

Vajon görbe-e az orra annak, aki ennyire nácit lát még egy nápolyiban is?

nekem gyanus volt mar az elejen is... 2008.11.21. 10:41:15

ismered azt, hogy: doktor úr, maga mutogat it egyfolytában pinákat nekem...

mielőtt a következö savanyú "cikket" megirnád:
hogy mi jut eszedbe egy termékről az nem feltétlen a terméket, hanem inkább téged minősit...

vernon 2008.11.22. 11:59:23

Már mitől lenne ez náci?
A csomagolás mintája miatt? Akkor pl minden amerikai katona is az aki ilyen ruhát hord?
Vagy a felirat miatt? Ha angolul lenne ráírva akkor bizonyára nem lenne az. Tehát eljutottunk oda hogy egyedul azért mert egy német szó van rajta máris náci. Ez azért egy kicsit erős.
A betűtípusra sem lehet hivatkozni hiszen azt is bőségesen használják a szövetségesek is (google: military font)