Tékozló Homár

Bizalmi válság a Vodafone-nál

2008.11.19. 13:17 | jackyll | 148 komment

A Vodafone-nál Balteus szerint még mindig divat hóközi befizetés címen basztatni a külföldön tartózkodó előfizetőket, ráadásul a számlázás és az ügyfelek eligazitása is komoly logisztikai gondokat jelent nekik:

Október 28-án épp külföldről tartottam hazafelé, s útközben megcsörrent a telefonom. A barátságos, csengő hangú kisasszony a vonal túlsó végén közölte, hogy a VODAFONE Magyarországtól telefonál, s még mielőtt elmondaná, milyen ügyben zavar, legelőször is azonosítsam magam, diktáljam be az ügyfélbiztonsági kódomat, és egyéb személyes adataimat. Miután tisztáztuk, hogy én vagyok én, közölte, hogy megnövekedett telefonforgalmamra tekintettel „hóközi befizetés” jogcímen számlát küldenek nekem a következő napon 51,600 forintról (négy előfizetés tartozik a csomaghoz, így meglátásom szerint, ez nem annyira jelentős összeg), amit két munkanapon belül van lehetőségem rendezni, ellenkező esetben korlátozzák a csomaghoz tartozó valamennyi előfizetés minden kimenő hívását. Kedves tájékoztatását megköszönve elbúcsúztam a csengő hangú kisasszonytól és a következő napokban soha nem látott gyermeki izgalommal vártam a postást.

Sajnos a várva várt a számla nem érkezett meg. Egy héttel később, november 4-én este már várt a jól ismert logóval díszített számlalevél. Sajnos nem volt módom azonnal felbontani gyermekem éppen esedékes születésnapi megemlékezései miatt, viszont másnap (november 5.) felnyitván a levelet rögtön szemet szúrt, hogy a számla befizetésének határideje a kézbesítést megelőző napra, vagyis november 3-ára szólt.

Szerettem volna megtudni, mi a teendő. Amikor mindezt mintegy félórás várakozás után, különböző billentyűkombinációk többszöri benyomása és a „sajnos pillanatnyilag minden munkatársunk foglalt, de hívása fontos számunkra, ezért kérjük szíves türelmét és megértését” típusú sablonok valamint jobbnál jobb zeneművek meghallgatása után az ügyfélszolgálat csengő hangú munkatársának is elmondtam, nyomát sem láttam a közös problémánk mielőbbi megoldására irányuló segítő szándéknak. 

Gyakorlatilag semmilyen megoldást nem volt képes felajánlani, viszont érdeklődésemmel annyit elértem, hogy a csomaghoz tartozó valamennyi mobiltelefonra küldtek egy SMS-t, amelyben megfenyegettek, hogy korlátozzák kimenő hívásainkat, amennyiben a számlán szereplő összeg 2008. november 5. napjáig nem érkezik meg a VODAFONE-hoz. Jól esett ez a kitüntető figyelem és megnyugvással töltött el az, hogy minden rendben van, a VODAFONE ügyviteli rendszere tökéletesen működik. Persze november 5. napján már nem tudtam a saját bankomból a VODAFONE bankjához elutalni a számlaösszeget, ezért ismét felhívtam az ügyfélszolgálatot, hátha… És, az ezúttal meleg barna hangú munkatárs, mint az inkák kincsét tette le elém a megoldást: meghosszabbítják a befizetési határidőt november 7. napjáig (NOSZF!). Képzelhetik, mennyire örültem. Szaladtam is átutalni az összeget. Aztán hamar kinyomtattam az átutalást igazoló cetlit, hogy azt haladéktalanul elfaxoljam a VODAFONE Behajtási Osztályának. Nem vett az több időt igénybe, mint kb. két órát. Gondoltam, hogy az én ügyfeleim igazán várhatnak, hiszen mindannyiunk érdeke, hogy én tudjak telefonálni, ergo a VODAFONE érdeke mindannyiunk érdeke. Tudtam persze, hogyne tudtam volna, hogy az átutalt pénz csak két nap elteltével érkezik meg a címzetthez, de gondoltam, ezt ők (mármint a Behajtási Osztály is tudja) s én mindent megtettem: utaltam (azonnal), nyomtattam, faxoltam, telefonáltam időt, pénzt papírt, festéket nem kímélve, de biztos MEG LESZ AZ EREDMÉNYE. 


Sajnos azonban – minden lázas igyekezetem ellenére – nem tekinthettem lezártnak az ügyet, következő reggel ugyanis kaptam egy SMS-t a VODAFONE -tól, amelynek szövege eképpen hangzott: „Tisztelt Ügyfelünk! Tájékoztatjuk, hogy kimenő hívásait korlátozzuk. Amennyiben számláját még a mai nap folyamán OTP ATM-en keresztül kiegyenlíti, úgy a korlátozást feloldjuk.”

Sietve tárcsáztam a VODAFONE ügyfélszolgálatát, majd az innovatív és rugalmas szolgáltatásaikról szóló részt átugorva, ismét beütöttem a már jól ismert billentyűkombinációt, s miután meghallgattam, hogy hívásom fontos a számukra, előadtam a csengő hangú ügyintézőnek az aznapi problémámat. Tőle azt a választ kaptam, hogy a beérkező faxok feldolgozása egy napot vesz igénybe (nekem ugyanennyi időm volt a számla befizetésére), akkor tudja feloldani a korlátozást, amikor ez megtörtént. Rögtön közöltem vele, hogy a kollégája előző nap módosította a befizetés határidejét november 7-ére, amin meglepődött, majd rezzenéstelenül csengő hangon közölte, hogy ő nem tud a kollégája által tett ígéretért felelősséget vállalni. Csakhogy - válaszoltam - én úgy gondolom, hogy a kollégája ezt a vállalást a VODAFONE alkalmazottjaként, s nem a saját nevében tette, így nem értem, hogy milyen alapon mondja egy másik ügyintéző, hogy ez mit sem számít. 


Ezt követően bölcsen kioktatott, hogy a megnövekedett telefonforgalom miatt kiállított hóközi számla kiegyenlítése valójában az én érdekeimet szolgálja, hiszen a VODAFONE így szándékozik megóvni ügyfeleit a telefon ellopása esetén felmerülő károktól. Rendkívül jól esett ugyan, hogy ennyire figyelnek az én érdekeimre, de biztosítottam a hölgyet, hogy erre semmi szükség, az érdekeimet magam is meg tudom védeni. Viszont feltettem azt a kérdést, hogy amikor első alkalommal – még külföldi tartózkodásom idején – felhívtak és felszólítottak, hogy azonosítsam magam (s ez sikeresen megtörtént), ez miért nem volt elég meggyőző a számukra ahhoz, hogy belássák, nem került gonosztevők kezére a telefonom. Illetve, ha ennek ellenére felmerült bennük a gyanú, miért nem hívtak fel újra a telefonomon, s - a korábbi alkalomhoz hasonlóan - miért nem szólítottak fel, hogy azonosítsam magam (ha ezt nem tudtam volna megtenni, akkor korlátozhatták volna a kimenő hívásainkat). Az sem világos továbbá, hogy amennyiben azt gyanítják, hogy esetleg rossz kezekbe került a telefonom, miért küldenek rá SMS-t, netán azt gondolták, hogy a tolvaj kiegyenlíti majd a számlát? Végül azt sem értem, miért gondolják, hogy nem vagyok képes bejelenteni, amennyiben ellopják a telefonomat. Sajnos erre a csengő hangúnak nem volt válasza. 

Nos, miután tisztáztuk, hogy a hóközi számla kiegyenlítése voltaképpen nem az ügyfél érdekeit szolgálja, pusztán azért van rá szükség, mert a VODAFONE nem bízik az ügyfélben, s nem meri vállalni azt a kockázatot, hogy esetleg hónap végén nem fizetem ki a számlámat, megkérdeztem az ügyintézőt, hogy mi a megoldás véleménye szerint abban az esetben, ha a számla és a csekk, a befizetési határidő után érkezik meg. Erre azt tudta mondani, hogy ők nem tudnak felelősséget vállalni a levelek időben történő kézbesítéséért. Amikor mondtam az ügyintézőnek, hogy biztos Ő is találkozott már olyan emberrel, aki nem ebben az országban tölti az év mind a 365 napját, s kérdeztem, hogy ebben az esetben milyen módot kínálnak számomra az esetleges hóközi számláim kiegyenlítésére, azt javasolta, hogy hasonló esetben forduljak valamelyik családtagomhoz, ismerősömhöz vagy barátomhoz, aki ezt megteszi helyettem. Mivel a telefonunkra küldött SMS-ből egyébként is kiderül a befizetendő összeg nagysága - folytatta -, így a számla kiegyenlítéséhez valójában nincs is szükség sem a csekkre, sem a részletes hóközi számlára, ahhoz, hogy banki átutalással rendezni tudjam azt. Arra bátorított tehát, hogy - a számviteli törvényben foglaltakat figyelmen kívül hagyva - egy nálam nem létező számla alapján utaljak át pénzt a részükre. 


Én, aki bíztam abban, hogy miután a hasonló módon működő versenytárs mobilszolgáltatónak búcsút mondtam és a meggyőző marketing stratégiájuknak bedőlve a VODAFONE-t választottam, majd jó lesz nekem (hiszen ezt ígérték), most becsapva és kihasználva érzem magam a fentiekben írt gyakorlat okán. Rendkívül arrogánsnak és megalázónak, mindamellett jogsértőnek tartom azt a gyakorlatot, ahogyan a VODAFONE a számlázást intézi. Ha esetleg én néhány napig távol vagyok a lakásomtól és nincs lehetőségem a postát átnézni, könnyen abba a helyzetbe kerülök, hogy minden gondosságom ellenére nem áll módomban a VODAFONE számláját kifizetni, és esetleg a telefont sem tudom használni. Amikor az előfizetői szerződést kötöttük, a sok mellékes információ közlése mellett, a VODAFONE munkatársa azt a lényeges tudnivalót elfelejtette közölni velem, hogy a mobilszolgáltató belátása szerint hónap közben is számlázni óhajt, de azt aztán végképp titokban tartották, hogy a számlázás módja ellentétes a magyar jogszabályokkal és az általánosan bevett üzleti gyakorlattal.

Ajánlom tehát mindenkinek, aki szolgáltatót választ, hogy tegye fel a kérdést ott és akkor, amikor szerződést készül kötni, hogy ne hagyja magát kábítani és előre tisztázza a számlázási gyakorlatot, mert később  lehetetlen vállalkozás  bármilyen problémára megoldást találni.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Fekafika 2008.11.19. 18:30:53

Nemrég Európán kívül töltöttem hoszabb időt, és emiatt a megnövekedett számla miatt ugyanígy felhívtak egy mobilszámról. Mondja nekem, hogy adjam meg az ügyfélkódomat. Mondom nem adom:). Erre Ő: akkor a személyes adataim adjam meg. Mondom: azt sem adom meg. Nem is értem hogy képzeli, hogy egy telefonra elhiszem, hogy ő a Vodafone, igazolja magát, vagy hagyjon békén. Erre közölte, hogy akkor elküldi sms-ben a mondókáját. Megkérdeztem, hogy hogy győződik meg arról, hogy az sms-t csak az arra jogosult fogja elolvasni. Erre rohadt nagy csend, aztán mentegetőzés, hogy neki kötelessége stb.

Szerintem magával cseszik ki a vodafone, hogy a nagyfogyasztókat időnként ilyen hóközi buzulásokkal letiltja. Akinek ilyen számlája van van másik telefonja ami nem vodás, és akkor majd azzal telefonál, amíg lesz ideje a hóközi számlával meg visszakapcsolással szarakodni. A voda meg veszít tízmilliókat, és még a jólfizető ügyfeleit is feldühíti.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.11.19. 18:49:02

Tapani
en nem tudom kinek a tulajdona, de hgoy mindenhol van amerikaban terero, es mindent masodpercek alatt elintezek veluk az tuti
es nem dragak

ColT · https://www.boredpanda.com/author/hcl/ 2008.11.19. 19:21:19

@hagyma : Há' mert USAban nem élnének meg ha szívatnák az ügyfeleket.
Itt meg mégiscsak megy. :(

Ofélia . 2008.11.19. 19:38:39

Nelson: Az összes számlám fűtőértéke megüti az elvárható mértéket.

Pariban van az asszonykám bármelyik cipőjével.

Mérési környezet cserépkályha.

2008.11.19. 20:03:16

hagyma, azt azert ne mondd, hogy nem draga az USAban a mobil, mert az. Pre-paidben fizetni kell a 911 hivasanak lehetosegeert, meg a bejovo hivasokert. Mi ez mar?! :D Meg atmesz egy masik varosba az mar roaming...
(Mondjuk ezt Kanada alapjan irom, de tudomasom szerint az USA is ugyanez...)

loloppo1 2008.11.19. 20:11:35

Hát ez elég érdekes sztori.

Nekem csak jó tapasztalataim vannak e téren.

Egyik reggel kaptam egy sms-t, hogy van 3 napom befizetni a tartozásom, otp-n keresztül...stb, amit a posztoló is írt.

Egyből telefonáltam, hogy bizony nem jött csekk, erre ők: semmi gond, küldjük újra nemsokára. Hazaérve beletúrtam az irataimba, és csodák csodája, ott díszelgett az elfelejtett csekk.

Másnap befizettem, gyorsan elfaxoltam és az ígért egy napos határidő helyett 1 órán belül jött az újabb sms, hogy köszönik szépen feldolgozták, minden oké.

Rá 4 napra pedig jött az ismételt csekk, persze tárgytalanságra ítélve.

Bár ez nem hóközi befizetés, de elég korrekt eljárás volt. Leszámítva, hogy én is kb fél órát bolyongtam az autómata menükben ügyintézőre vadászva.

CID 2008.11.19. 20:51:08

Paraszt ! Itten vagyok :) Bár magentában kellene járnom, s jólesik, hogy nem csak a MT-ot fikázák, de postolónk így járt :)
1. ) Szolgáltatónak valóban joga van hóközit kérni. Hogy ez most kinek az érdeke, nem firtassuk. Nehogy már az értékesítőnek kelljen felolvasni az üzletszabályzatot. Aláírta, tudomásul vette, szóval kuss. Jó esetben szerződéskötéskor megkapta, de ha nem, neten elolvashatta.
2.) Gondolom, nem túl régen van a Vodánál, ha már régi, rendessen fizető ügyfél, nyilván más az eljárás ( remélem, gondolom )
3.) Mindenki tudhatja, hogy a Voda a legelbaszottam mobilszolgáltató, bár ezt munkaidőben nem mondhatom. Mikor résztvettem az első ( akkor még kék-piros) fejtágításon, a tréner első mondatai között szerepelt, hogy a versenytársakat ( illetve versenytársat, akkor még csak egy volt ) nem szidjuk, szapuljuk. Egyébként, hírközlési hatósághoz beérkező panaszok közül( mobilos) 10-ből 7 a Voda ellen érkezik( ezt egy ottani alkalmazott említette, kb. 1,5 éve )
4.) Agrárszakmunkás ! Te nagyon utálod a magentát, de hogy egy Vodás poston is őt baszogatod, elgondolkoztató az objektivitásod.
5.)Ha már ennyire utáljuk a mobilszolgáltatókat, felhívnám az illetékesek figyelmét, nem kötelező mobilt használni. Van telefonfülke, levél, távirat ( persz ott meg a posta ), postagalamb, kis faszenessel generált füst ( hozzávaló takaróval), palackposta, üzenőfal, nem utolsó sorban az élő beszéd ! Ha használják, akkor, ez van. Megjegyzem, amíg a postolónk összehozta ezt a nem rövid levelet, becaplathatott volna személyes ügyfélszolgálatra, s rövidre zárhatta volna a dolgot.

2008.11.19. 21:04:11

CID, ismerve a szolgaltato koltseget a romaing es egyeb hivasokra vonatkozoan, kisstiluseg hokozi szamlat kibocsatani. Es itt most nem a jogossagrol van szo, egyszeruen szarragas.

ColT · https://www.boredpanda.com/author/hcl/ 2008.11.19. 21:13:29

"2.) Gondolom, nem túl régen van a Vodánál, ha már régi, rendessen fizető ügyfél, nyilván más az eljárás ( remélem, gondolom )"
Ez az hogy nem más, a rendesen fizetőkre is kinyomják a hóközit, ez a nagy faszság...
Több ilyen post volt már a Homáron.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.11.19. 21:16:17

TaZ
nekem olyan 50 dollar
nem is tudom hany perc
este es hetvegen ingyen
a 3 csladi terlfonon belul nem pereg a perc
egyszer leptem a t a perc limitet az t tenyleg megnyomjak
a vonalas meg 20 dollar korlatlanul az egesz orszagban
ja a mobil is tok mindegy hova telefonalsz
a mobilt kulfoldre nem tudom hasznalni csak a vonalast, vagy ha veszek telkartyat hozza

Qutyafa 2008.11.19. 21:18:42

Nem csak a sztoriból, de a hozzászólásokból is úgy tűnik, te vagy a farok apukám. :)
A mobilszolgáltatók védik magukat, (meg a pénzüket persze) ennek ellenére mindenki tudja, hogy nagy barom mind a 3.
Te meg leállsz velük kötekedni.... Ismered Petőfi "Mit nem beszél az a Német." versét? Szószerinti: Azt izeni a Svábság, fizessük az adósságát. HA CSINÁLTAD, FIZESD IS KI!

Dián Tamás ff ff 2008.11.19. 22:01:55

Dián Tamás vagyok Tatabányáról, és sajnos kicsi a kukim :-(

Dián Tamás ff ff 2008.11.19. 22:10:14

Dián Tamás vagyok Tatabányáról, és sajnos kicsi a kukim :-(

CID 2008.11.19. 22:36:38

TaZ: Nap mint nap találkozok olyan emberkékkel, akik bejöönnek , s kérdezik, mi ez a hóközi. Rájövünk, ő, vagy csimota regisztrált valami csengőhang és egyéb letöltésre, orrba szájba töltötte le 3,6 Mb/s-en a videókat, esetleg halgatta a netes rádiót,a 2 GB-os csomagjával. Csodálkozik, hogy a hónap közepén 20.000 Ft-os hóközit kell fizetnie, 2 hónapos előfizetéssel. Most akkor a szolgáltató, vagy az eladó, vagy a user a hülye ?

CoIT: ha régi az ügyfél, s megugrik a számlája, akkor lsd. fenntiek, másrészt én örülnék a mobilszolgáltatók kinntlévőségeinek 1 százalékának is. Egyéb iránt, ez szabályozva van. Ha TE tudod, hogy külföldre mész, s nyilván megugrik a számlád, bemehetsz a céghez ( legalábbis magentához ) és befizethetsz saját akaratodból némi előleget. Ha hiszed, ha nem vannak ilyen ÜGYFELEK akik, bejönnek és megkérdezik, mi van ha ez a helyzet, esetleg mi van ha a következő hónapban külföldön vannak és nem tudják befizetni a számlát. Sőt, ha bejönnek érdeklődni a roaming díjjak iránt én spec. meg is említem nekik a hóközi esetlegességét. Nem hinnén, hogy mindig a szolgáltató a balfasz. Nyilván tévednek, nyilván hibáznak, de alapjába véve mindenki , többek közt ők is tudják, az ügyfelekből élnek. Ha hibáznak, kompenzálják. Ha az ügyfél balfasz, még akkor is kompenzálják időnként. Vannak szabályok, kötelezettségek, előfizetői és szolgáltatói oldalon is, melyeket jóvá kell hagyatni a hatóságokkal, s nyilvánosságra hozzni. De ha a paraszt nem olvassa el ? Hát.....

2008.11.19. 22:41:15

CID: egyertelmuen a user a hulye... :)

a paraszt a fatelepről (törölt) 2008.11.19. 23:29:14

CID 2008.11.19. 20:51:08

figyi te! én mindhármatokat nem bírlak! sőt ha jön a 4. azt sem fogom bírni! hogy miért? mert szívtam már veletek (mobilos cégek). hogy a posztban ki a hülye az már régen nem kérdés! én csak megint azon röhögtem, hogy az ügyfélfogyatékosok már megint milyen szépen végzik a dolgukat! muhaha...erre itt jöttök megint az apróbetűs részekkel...ááááá az agyam eldobnám (ha még nem ittam volna el) :)))))

a paraszt a fatelepről (törölt) 2008.11.19. 23:45:30

CID 2008.11.19. 20:51:08
"5.)Ha már ennyire utáljuk a mobilszolgáltatókat, felhívnám az illetékesek figyelmét, nem kötelező mobilt használni."

te tényleg kapálni akarsz? mert így odavezet az út! az a sok paraszt akit tük (szolgáltatók) beszopattok - a 30 ügyvéd általt fogalmazott apróbetűs szarságaitokkal - adja nektek a pénzt, hogy neked legyen hol/mit dolgoznod!

gyafi 2008.11.20. 08:09:47

Én a yodafontól írok! Kérném, mindenek előtt azonoítsd magad. Írd be ide az adataidat:

..............
..............
..............
..............

Bugreport 2008.11.20. 08:53:56

Ember, ne haragudj, de izmos béna vagy :D 1 számlát megkapod, és elmész egy Vodafone boltba, ahol befizeted. Lehet a szolgáltatónál is befizetni. Aztán krva kár volt itt azért az egy rohadt napért telefonálgatni, és magadra felhívni a figyelmet, mert a szolgáltatók is, postai ráhagyással dolgoznak... Befizettem volna a csekket, és kész. Mondjuk Vodafone-nál is csak a sikertelenek lehetnek :D

Bugreport 2008.11.20. 09:14:25

Különben CID koma te aztán elég szar lörningra mentél a a kis rózsaszín tütükéddel. Én a PGSM-nél csináltam magamnak egyik napról a másikra több mint 50.000,-Ft számlát. Hóvégén érkezik a csekk, látom mennyi, az arcom leszakadni akart. Mondom ez így nem kerek, bementem a PGSM-hez, és mondtam, hogy srácok soknak tartom a Mobil Internet forgalom után felszámolt összeget, tekintve, hogy rohadtul nem mentem fel szándékosan a netre a telefonnal. Megkérdezte a lányzó bent, hogy Milyen készülékem van? Mondom N95. Mondta kapásból, hogy ezekkel a készülékekkel volt már baj, hogy ha a wifi vétel megszűnik, kérdés nélkül csatlakozik a netre hálózaton keresztül. Mondom fasza... És most? Mondja, hogy semmi gáz. Írjak levelet a PGSM-nek. Írtam egyet, amiben részletesen leírtam mi történt. teló megvesz, majom a seggnek örül, wifi használ, hóvégén szívás, és ha ezt tudom, inkább veszek valami mobil internet csomagot tőlük. Két hét múlva jött a válaszlevél. Ok semmi para, a leinternetezett összeg 80%-át jóváírják, de be kell fizetnem most egyben a pénzt, és majd későbbiekben írják jóvá. Következmény: Két hónapja nem fizettem egy vasat sem telefonálásért, és még most sem fogok, talán januárban is csak pár ezret. na neje neked meg a kapzsi bugris cégednek a hóközi számla. Meg a minden ügyfél köcsög meglátás

Bugreport 2008.11.20. 09:24:54

És ha még így sem értenéd meg csepp T-aknyos dolgozói agyaddal, hogy nem a júzer a hülye, ha nincs kedve elolvasni egy telefon biblia méretű lúzer manuálját, amiben lehet egy fél mondat utal arra,(vagy még annyi sem) hogy vigyázz a wifivel köcsög, mert szívhatsz, vagy nincs kedve elolvasni 4-es mérettel szedett 5 oldalnyi ASZF-et a szerződéskötéskor, mert az ügyintéző és a mögötte lévő agresszor sor lincshangulatban úszik a várakozás miatt. És képzeld még az internet sem közmű, hogy mindenkinél legyen, és ASZF-eket keressen a neten. Az én esetem is élő példa arra, hogy egy szolgáltató tud korrektül bánni az ügyfeleivel. És nem rögtön küldi vissza oda ahonnan jött. Nem pláne hóközi számla szarsággokkal. Jópár éve menekültem hozzájuk a magenta csoda elől és egyszer nem volt rájuk panaszom.

a paraszt a fatelepről (törölt) 2008.11.20. 09:38:30

Acsi Acsi....jó volt téged olvasni.....:)

a paraszt a fatelepről (törölt) 2008.11.20. 09:52:24

Egybként Ácsi mi ezt sosem fogjuk megérteni…..hogy miért? Azért mert mi még nemtudjuk mi az a kemény ügyfélszolgálatos munka….ahol a sok paraszt ügyfél telefonál….az ám nagyon nehéz……el sem hiszitek (ők tudják)…másik meg szegény CID annyira kocka, hogy nem veszi észre, hogy rajta kívül ebben az orszgában senkinek sincs kedve az apróbetűst bogarászni….ő is csak azért olvasta el, mert ez az ő bibiliájuk….ezzel fekszenek/ébrednek……figyi CID látom még mindig nemérted a népek nagy problémáját……SENKI SEM AKAR APRÓBETŰZNI, de TÜK aljas szolgáltatók ezekmögé bújtok, mint a kisgyerek az anyja szoknyája alá……semmi segítőszándék nincs bennetek…..csak az tudjátok (többek között t eis ) benne van az apróban mé nem olvastad el balfasz!!!! Húúú remélem egyszer találkozunk…..mikor jöttök kapálni!

hz 2008.11.20. 10:08:56

Acsi: ami késik, nem múlik, habár sok mesébe illő sztorit hallottam anno a PGSM-ről, s én is rendelkezem kellemes tapasztalatokkal, ott is előfordulnak lehúzások.

De apróbetűt bugászni szerződéskötéskor szinte lehetetlen, egyetértek

Aki megpróbálta, írja le, volt e halálféleme...
Ha én mindent elolvasnék, a nap 24 óráját elb***nám erre, s még akkor is tuti rápacsálnék. Ennek az esélye ugyanannyi olvasással, mint anélkül sztem.

Bugreport 2008.11.20. 10:15:31

Ugyan kérem, szerintem nem egészséges aki az apró betűkkel foglalkozik. Nem pláne egy úgy megfogalmazott szöveggel spékelve mindezt ahol egy vessző helye döntő az egész szöveget illetően. Üzleti nyelven megfogalmazott, szarság. Ne olvassa el senki! Mondja meg az ügyintéző szerződés kötésnél, hogy mi merre hány óra. Akkor már mindjárt nem lenne olyan szimpatikus a 15,-Ft-os percdíj, meg a korlátlan net meg a többi. Ez az ő fegyverük, az alul informálás. Én is szolgáltatásban dolgozom. De érdekes mód, ha emberi hangon beszélek a vevővel, éreztetem vele, hogy számomra fontos a problémája, és az én sikerem az ő problémájának megoldása, akkor mindjárt dinamikusabb az ügymenet, és ha HOMÁR vörös fejjel is jön be az üzletbe, 100 emberből csak 1 megy ki úgy, hogy beírt a vásárlók könyvébe. De ezt magyarázhatom az ilyen CID arcoknak, akiket qrva drága lörningeken kell oktatni arra, hogy ne anyázd az ügyfelet, meg hogy baszd át.

CID 2008.11.20. 10:45:33

Acsi : megnyugtatlak, az ÁSZF nem öt, hanem 62 oldalas. A betűmérettel kicsit túlzásba estél. De akkor sem értem mi köze van az üzletszabályzatnak a te szutyok Nokiád sajátságos működéséhez. Arról meg már ne szolgáltató tehessen, hogy nem vagy képes elolvasni azt a kurva használati útmutatót, meg nem veszed észre a molekulányi agyaddal, hogy nem Wifi kapcsolat, hanem GPRS, vagy 3G kapcsolat van folyamatban. Azt a 62 oldalt még én sem olvastam végig, de annak ellenére, hogy volt már a kezemben egynéhány mobil, minden eggyes új telefonom használati útmutatóját átolvasom. Nem is basztam még rá ilyen faszságra.

TÜV: Nekem spec. kevesen telefonálnak, lévén személyes ügyfélszolgálaton vagyok. És nem, nem minden ügyfél bunkó, sőt nagyságrendekkel több a rendes normális ügyfél. Nem azért a 2-3 % miatt dolgozok ott ahol dolgozok, hanem a 98 % miatt. Nagyon kíváncsi lennék te mi a fenét csinálsz amikor nem a kocsmában vagy, de ha vevőkkel foglalkozol, nyilván te sem csak normális emberkékkel találkozol.

CID 2008.11.20. 10:51:23

Acsi : mi vagy te bazd+ bróker, hogy eggyáltalán felvetődik benned a lehúzás átbaszás mint olyan ? Nekem spec. egy fillérrel sem lesz több a fizum, ha te barom 50e-et elnetezgetsz, mert annyira okosnak érzed magad, hogy el sem olvasod azt a kúrva használatit, s nem az üzletben, hanem otthon, miután beülsz a fotelodba és a kezedbe veszed a telót. Ja persze ahhoz, hogy kirakd az asztalra, lássák milyen sirály telód van, tényleg nem kell.

Jimbo75 2008.11.20. 10:54:11

Én egyszer végigolvastam egy szerződést a Raiffeisennél, ez pontosan 22 oldal volt, apróbetűstől, mindenestől. Droid már nézett, hogy mi van. Mondtam Neki, hogy nem akarnám, hogy átbasszanak, vagy írnak normális szerződést 2 oldalban, vagy vár, amíg elolvasom....

a paraszt a fatelepről (törölt) 2008.11.20. 10:59:44

CID 2008.11.20. 10:45:33

vazze mivan mindenki azt kérdezi mit dógozom? villanyszerelő vagyok a fatelepen vazze! csillag/delta/zegzug az életem! ennyi! ügyfeleket csak az ide befutó kamionoskat látom....aki vagy hozzák a fát vagy viszik! vagy iszik! büszke lehet a T ilyen nagyszerű felhasználóbarát alkalmazottjaira mint te! egy kérdésem van : bal kezes avagy jobb kezes vagy? a kapa miatt kérdezem!

j311 2008.11.20. 11:09:21

Akinek a vodafone szolgáltat, az sikeres ember nem lehet.

Érdekes módon megszűntek a telefofonos számlázási problémák a cégnél (800+ telefon), miután átvittük az összes számot a Pannonhoz.

CID 2008.11.20. 11:24:26

tüv, jobb kezes vagyok. A karaszolót, úgy használom, hogy jobb kéz kapanyél felül, bal kéz 70-80 cm-mel lejebb, derék enyhén behajtva. Jól csinálom ?

a paraszt a fatelepről (törölt) 2008.11.20. 11:50:14

CID 2008.11.20. 11:24:26

no a karaszoló-t még nem hallottam....nálunk saraboló, de inkább csak kapa, meg van a ritukapa (ami az irtóból jött)....még jó, hogy a google ilyen okos, mert bavallom őszintén megköllött eztet-e néznem! de derék nem enyhén, hanem nagyon behajlítva! hozzám jöhetsz bármikor....addig meg figyelj nagyon a trénningeken....és legyél egy kicsit ügyfélbarátabb....még akkor is ha valaki balf*sz, mert rajtuk is lehet segíteni....gondolom ezért csinálod amit csinálsz....s nem azért mert a mensások járnak hozzátok!

RosszQtya · http://indafoto.hu/rosszqtya 2008.11.20. 11:58:53

bekbórd 2008.11.19. 13:40:37
attól hogy 70es számot ad, közel nem biztos, hogy vodás!

a paraszt a fatelepről (törölt) 2008.11.20. 12:00:45

RosszQtya 2008.11.20. 11:58:53

jah, azóta lehet hogy már jó útra tért!

RosszQtya · http://indafoto.hu/rosszqtya 2008.11.20. 12:27:29

CID 2008.11.20. 10:45:33
Acsi : megnyugtatlak, az ÁSZF nem öt, hanem 62 oldalas"

sima ügy komám! hozzád megyek szerződni és felolvasod nekem aláírás előtt! ohne probléma, az hogy a többi new user-t feltartod egy hétig és nem hozod a napi megkötendő limitet leszarom, de innentől ezzel nem takarózol!

a másik.. szinte minden mobil szolgáltatónál van úgynevezett hóközi díjfizetés, ezt aláírta a felhasználó.. ez ugye egy magán szerződés két fél között!?

na ezt üti nektek a számviteli törvény! ergó neked számlát kell prezentálnod, minimum 5 munkanapos befizetési lehetőséggel! hogy te ezt nem teszed meg, az a te bajod, a szart is leperelném rólatok, ha kikapcsolnátok abban biztos lehetsz! tudomásul kéne venni, hogy nem álltok a törvények felett...

nem mindig az user a hülye, aki tudatos fogyasztót alakít! csak hozzá vagytok szokva, hogy mindenki meghunyászkodik és örül, hogy előfizethet bárhol is!

a nem kell mobilra előfizetni szöveged meg elég gáz! jelen esetben te/ti nem teljesítettetek a felhasználó felé törvénysértésből kifolyólag...

de jöhetnék én is xar dumával, hogy aki nem bírja az ügyfelezést miért megy olyan helyre dolgozni!?

jah az más... :o)

Bugreport 2008.11.20. 12:29:12

@CID: elbaszott szocreál user ellenes világnézetedhez csak gratulálok. Látom te genetikailag képtelen vagy elfogadni azt amit mondanak neked. Meg olyan nagy arcal válaszolsz, közben azt se tudod, hogy mit beszélsz. A telefon nem jelzi a böngészőjében, hogy milyen az aktív kapcsolat. De nem baj, sajnálom a nyomorod. Elég szar lehet neked. Minden bizonnyal mindenki a lábát törli beléd ezért vagy ilyen agresszor. Különben meg, 40 rongyot jóvá írtak. Mert nem köcsög rózsaszín tütükés majmok dolgoznak ott, hanem probléma érzékeny humanista szakemberek. Na ülj le koma, ez egyes..

uns97 2008.11.20. 12:39:33

Hat azert Pannonnal is vannak gondok... de mindegy. En a befizetesi datumokat sose veszem figyelembe. Amikor kedvem/idom tartja befizetem, van hogy 1 hettel elobb, van hogy 3-mal kesobb. Letiltos SMS-ek ? Immunis vagyok rajuk. Van itt annyi telefon a kezem ugyeben es minden szolgaltatotol, tiltsa csak le, o nem lat penzt a kimeno hivasok utan... Amugy sem hiszem hogy 3x-or telefonalgatnak az ugyfelszolgalatra, bemennek szemelyesen ha ilyen parazos lennek, s feltenem a telefonom. Az ASZF-fel meg az baj, ha el is olvassa az ember azt a tisztelt cegek ONHATALMULAG barmelyik pillanatban ontorvenyuen megvaltoztathatjak. Azaz percenkent kellene nezni a cegek weblapjat mikor mit valtoztattak. Ugyanis ma mar csak erre hivatkoznak "kitettuk a netre"... Es net mindenkinel van ? Mindenki a szolgaltatok weblapjat bujja reggeltol estig ? Nem egyszerubb egy 1 oldalas figyelmeztetes a szamlaval ? Pld Pannon->Pannon atiranyitas ingyeneseg megszunese cirkusz... hany specialis esetet kellett utanna elbiralni a cegnek akik a megszunt ingyenes atiranyitas utan panaszt nyujtottak be... /termeszetesen a magas szamla miatt, leven le sem szartak oket, "elfelejtettek" szolni, hogy he haver ne iranyitgass mar at, mert ez is penzdijas lesz.../ olcsobb lett volna szepen kiertesiteni mindenkit. Aki aztan ezt sem olvassa el az tenyleg magara vessen. De azt is kimagyarazta a Pannon... :) Mindegy, szar mind a 3 ceg na. Persze azert Vodarol telefonalok leginkabb, leven o a legolcsobb, hehehehe. /igaz a Pannon 100e folotti roaming szamla eseten SEM szarakodott potszamlakkal/hokozi baromsagokkal es egyebekkel. Talan megbizthato, regi es jol tejelo ugyfel lennek ? :D Ki tudja. :)/

CID 2008.11.20. 12:49:20

Acsi : mondom én, hogy szart vettél, de legalább drága. Itt van elöttem egy Nokia 6300 ( most éppen 21990 dominóval ) s böngészés közben látom a G-t mint GPRS. Ülj le mellém, neked is elégtelen.

Prinzessin Erbsen (törölt) 2008.11.20. 12:51:04

ha ez megnynugtat valakit a vonafone hatarokon atnyuloan geci, nem csak a mgyarokat szivatja:
szerzödes kötöttem egy mobil netre,(DE) a hozzavalo kütyüt azota sem kaptam meg (eppen nem volt raktaron majd küldik postan, hat nem küldtek), de a szamlat küldik(2 honap) mondtam hogy akkor en elallnek, nem igan tudok varni ennyit egy mobil internetre - hat azt nem lehet mert 24 honap,majd holnap küldjük (ennek 1 hete)
most azt varom mikor leszek benne schufa-ban, mert nem fizetem a szamlat egy olyan szolgaltatasert amit 1 percig nem vettem igenybe.

megjegyzem ezzel a tullepeses szamlaval en is jartam mar meg külföldön, mert roaminggal nagyon könnyen össze lehet hozni ezt a szamlat, de nekem nem szoltak semmit csak kikapcsoltak, senki engem külföldön nem tudott többe elerni.
Kesöbb SMS-ban közöltek hogy OTP autmatanal befizethetem, mondjuk Aachenben nem sürün van ilyen

a paraszt a fatelepről (törölt) 2008.11.20. 12:54:25

CID 2008.11.20. 12:49:20

neked elég baj, hogy te ott dógozó....aztán emiatt örlöd magad! muhaha....ide írhatsz akármit...amit a tréningen öntenek a kis üres buksidba...meg amit a nép gondol az kurvára nem metszi egymást sehol! ejjj de nem lennék az ügyfeled!

CID 2008.11.20. 12:58:13

RosszQtya : felolvasom neked szívesen, örülök, hogy ennyire megbízol bennem, hogy elhiszed azt mondom, amit olvasok.

Számviteli törvényhez meg fingom nincs, de gondolom, mielött ezt a hóközit, így ebben a formában kitalálták jól körbejárták a dolgot.

Ha nem, bejössz hozzám, felolvasom neKed az üzletszabályzatot, aláírsz 1-2 évet, aztán telefonálsz agyba főbe, nyilván küldjük a hóközit, aztán perelhetsz :)

a paraszt a fatelepről (törölt) 2008.11.20. 12:59:11

CID barátom neked kicsi a pöcsöd! de ezt leírtam az ezerért tankolunk 4D-s posztba is....! itt osztod a frankót egy vodás posztban.....ejjj ecsém....!

2008.11.20. 13:01:10

Acsi, azt ugye azert te is tudod, hogy egyedi eset a tied?! Ugyanolyan fos mindegyik ugyfelszolgalat...

a paraszt a fatelepről (törölt) 2008.11.20. 13:01:17

CID 2008.11.20. 12:58:13

ja ez az aláírok 1-2 évet is muhaha....remélem előbb utóbb eltörlik! oszt akkor majd aztkapjátok az arcotokba a meetingen, hogy vazze mostantól nyaljuk az ügyfél seggét, mert lelép!!!! tényleg CID mikor jön magyarországra a FLAT trarifa? vagy egyenlőre még nem tervezitek? amíg van lehúzandó ügyfél addig nem léptek....gondolom!

a paraszt a fatelepről (törölt) 2008.11.20. 13:05:33

CID, Te Makkmarci figyejjjé mán! mikor világosodik fel már nálad? amit csináltok az jó, ahogyan csináljátok az nem jó!!! kapizsga?

CID 2008.11.20. 13:07:54

TÜV : a fennt említett tréning kb. 12 éve volt, nem annyira komállom a tréningeket.
Azért ezt az 5-10 embert aki itt ócsárolja egyfeszt a mobilokat, nem nevezném a népnek.

Én sem szeretném, ha az ügyfelem lennél, bár komoly kihívást jelentenél :)

Azé kapálni majd ha arra kerül a sor, mehetek ?

RosszQtya · http://indafoto.hu/rosszqtya 2008.11.20. 13:09:14

CID 2008.11.20. 12:58:13
RosszQtya : felolvasom neked szívesen, örülök, hogy ennyire megbízol bennem, hogy elhiszed azt mondom, amit olvasok."

igazad van! külön ki kellett volna térnem arra is, hogy közben az én kezemben is lesz egy példány a kontroll kedvéért :)

mit is mondtál mikor is dolgozol, csak hogy a munkaidőm egyeztethessem :)

a paraszt a fatelepről (törölt) 2008.11.20. 13:11:00

CID 2008.11.20. 13:07:54

ócsárolja több is csak azok nem kommentelnek....ne legyél már ilyen naív!

hát ecsém ezt is buktad....ha te normális vagy akkor én is....szal jó ügyfi lennék...ha lennék! szar a hozzáállásod.....alapjaiban vannak gondok nálad!

hogyne....lesz külön magentaalakulat...kaptok kapát aláírtok 2évre...majd aztmondom a többi olvassátok a kocsmában a falon!

CID 2008.11.20. 13:11:50

Paraszt ! Mi a faszért kell általánosítani, hogy mindenki és minden szolgáltatónál balfasz ?
FLAT már elég régóta van papi, fatelepre még nem jutott el ?

AlulírottFentemlített 2008.11.20. 13:12:07

Ezen már csak Robin Hood és Rőzse Sanyi segíthet!

CID 2008.11.20. 13:14:53

Kutya, a kedvedért bármikor bejövök. Tudod, mindent az ügyfélért :)

a paraszt a fatelepről (törölt) 2008.11.20. 13:16:41

CID 2008.11.20. 13:11:50

bocs, én kérek elnézést! Vannak balfasz szolgáltatók és nekik ebből kifolyólag vannak balfasz ügyintézői! így korrekt?

tényleg van már FLAT? tyőőőő és mit kell hozzá aláírni? melyik vesémet adjam érte? a fatelepre nagyon nem tört be az innováció....va jó kis vezetékes telcsi....jah meg CB-nk is van! me a Józsi régebben mindig elkalisztál sziesztázni oszt lehetett keresni....

CID 2008.11.20. 13:17:05

Papi, mondjuk abban igazad van, hogy szar a hozzáállásom. Mindig elfelejtem ki vagy mi felé kellene lojálissabnak lennem.
Egyébként, hogy jön ide a bránerem mérete ?

a paraszt a fatelepről (törölt) 2008.11.20. 13:21:34

CID 2008.11.20. 13:17:05

itt mindenki előtt meghajlok nagyságod előtt és nagy tisztelegve elnézésedet kérem amiért ilyen gyalázatos módon viselkedtem! ti vagytok a legjobb cég a világon csupa kedves, inteligens ügyintézővel, talpra esett kollégákkal, akik mindig segítenek, ha baj van és mindig tudják a dolgukat! emberfeletti képességeitek 110% az ügyfelek megsegítésére teszitek! tudom, hogy nagyon nehéz sanyargató munkátok van, te ti ennek ellenére mindig nagy odaadással dolgoztatok a kedves ügyfelekért! szánom bánom minden mondtatomat....amiért ezt nem láttam be korábban! remélem még nem késő és rohanok is egy t-s telefonért...mert pénzemet ennek a nagyszerű cégnek szeretném adományozni...amiért összeköt minket a Józsit és engem! meg a kicsiny falunkat behálózza az internet gyönyöreivel! nem is tudom, hogyan tudnám mégjobban megbecsülésemet iránatok kifejezni!

vazze... 2008.11.20. 13:21:34

OTP:
tartozás 1680 Ft, a hölgy azt mondta ma hiába fizetem be, csak másnap regisztrálják, és lehet hogy addig emelkedik az összeg. Ezért fizessek be két ezret, biztos ami biztos...!

Érted vazze, biztos ami biztos

Kérdeztem a visszajáróval mi lesz, ilyet szólt hívjak fel egy számot majd ott megbeszélhetem valami Icukával

ÁHHHHHH ezt az országot el sem hiszem

a paraszt a fatelepről (törölt) 2008.11.20. 13:24:10

CID 2008.11.20. 13:17:05

bránerméret és összefüggés? hmmm nemtudom majd valami pszihómókus megmondja!

CID 2008.11.20. 13:24:23

Papi, reménytelen vagy, hogy kopogtatnának be hozzád a jehovák :)

RosszQtya · http://indafoto.hu/rosszqtya 2008.11.20. 13:31:33

CID 2008.11.20. 13:14:53
ált 20-21ig dolgozom, szóval választhatsz napot, akár hétvégét is! :)

RosszQtya · http://indafoto.hu/rosszqtya 2008.11.20. 13:32:40

CID 2008.11.20. 13:17:05
Egyébként, hogy jön ide a bránerem mérete ?"
csak érdeklődik, mielőtt megismerkedne vele :))

CID 2008.11.20. 13:53:20

mielött megismerkedne vele ? TÜV emlegette a pöcsömet ! Most kicsit csalódtam...
Nekem megfelel a 21. addig megiszok egy söcót, könnyebben vegyem a megpróbáltatásokat.

RosszQtya · http://indafoto.hu/rosszqtya 2008.11.20. 14:07:35

de a nagy fehér csészédből igyad ám! :))

a paraszt a fatelepről (törölt) 2008.11.20. 14:09:23

CID 2008.11.20. 13:24:23

jehovák? csak nem? áááá már mindent értek! a keserveskikésit nekije!
a bráner nem érdeklődés tárgyát képezte, az egy kijelentés volt! :) mondom kérdezz meg egy pszichómókust...vagy cocilógust vagy mittodomén!

CID 2008.11.20. 14:16:08

Sört csészéből ? Szentségtörés.

a paraszt a fatelepről (törölt) 2008.11.20. 14:22:17

háá mé biztos van olyan kis cuki rózsaszín bögritek....!

a paraszt a fatelepről (törölt) 2008.11.20. 14:26:00

CID nincs nálatok megüresedett hely? szívesen itthagynám a fatelepet....elmennék ügyfélszolgának! szerintem jólennék oda....kamuzni, parasztvakítani, elhallgatni, örömködni, észtosztani, polírozni a szart én is tudok! na jó vagyok?

CID 2008.11.20. 14:46:15

tüvapok 2008.11.20. 12:56:27
enenmegaziren 2008.11.20. 12:54:25

tudod kinek még kicsi a pöcse? a CID-nek a vodás posztban! ott osztja a nyomorult, hogy milyen jó Tééésembernek lenni és mennyire hülyék az júúúzerek! szívesen rákötném csillagban a 20kV-ra a lelkemet!

Néz Tüv, azt hiszem kicsit túlzásba viszed a személyeskedést. Egyébként nem mondtam hogy hülyék a júúúzerek, azt mondtam vannak hülyék. Azt meg pláne nem, milyen jó tééésembernek lenni.

Szerintem maradj a fatelepen, otthon érezheted magad, csak nehogy vizes talajra lépj, gyökeret eressz, rügybe fakadj, s virágot bonts. Persze, úgy lehet, hogy lenne némi hasznod.

a paraszt a fatelepről (törölt) 2008.11.20. 14:49:35

CID 2008.11.20. 14:46:15

bár bocsánatot kértem....mit kell még tennem...nem személyeskedés csak megosztottam a többiekkel, hogy milyen csodálatos a világ....

a paraszt a fatelepről (törölt) 2008.11.20. 14:50:35

CID 2008.11.20. 14:46:15

neked mi hasznod ebben a nagy gépezetben?

a paraszt a fatelepről (törölt) 2008.11.20. 14:53:18

CID!

anger management tréningen még nem vótá mi? vazze egy homáros poszton így kikészülsz akkor mi csinálsz az ügyfelek előtt? hmmm?

CID 2008.11.20. 15:01:15

Nyilván elsiklottam a bocsánatkérésed felett. Hasznom az nem sokkal több van, mint, hogy egy Vodás postban, megemlítem, hogy nem biztos, hogy csak a Voda volt a hülye, te meg mint mindig eljutsz a Magenta szapulásáig.
De még mielött jössz a agymosot, cégrabszolga, s egyéb más bájos jelzőiddel, jelezném, hogy azért nem okoz különössebben nagy flusztrációt, ha valaki pocskondiázza a magentát, pláne nem ha a másik kettőt. Csak gondoltam az éremnek két oldala van, és nem minden fekete vagy fehér.

a paraszt a fatelepről (törölt) 2008.11.20. 15:05:07

CID 2008.11.20. 15:01:15

a magenta mély nyomot hagyott bennem....itt meg elmondhatom, mert a Józsinak már hiába mondom őt nemérdekli....egyedül nemtudom feldolgozni...most mi a bajod? az hogy csak a magentát szapulom? szidtam a vodát is ( csak lehet afelett is elsiklottál, majd kis enyhe kötéssel áttértem a T-re)

CID 2008.11.20. 15:59:39

Azt látom, hogy a magenta nagyon mély nyomot hagyott benned. Már nagyon-nagyon kíváncsi vagyok mi volt a szitu.
Mint említettem, annak ellenére, hogy senkinek sem esik jól ha a munkahelyét szapulják, nem fogok elpityeredni. Igen olvastam itt is és máshol is, hogy utálsz mindent ami múlti.
Te viszont engem szapultál, amin megint csak nem fog elszomorítani, de enged meg, nem is esik jól. Pláne így ismeretlenül, látatlanba, valőszinű nem voltál még az ügyfelem, s valószínű én sem a tiéd, ami villanyszerelés otthon van, megoldom jómagam.
Remélem érthető mi, ill. mi volt a problémám ?

a paraszt a fatelepről (törölt) 2008.11.20. 16:20:22

CID 2008.11.20. 15:59:39

persze értem! most minden irónia nélkül mondom ássuk el a csatabárdot! a jövőben semmi személyeskedés! egyébként ha nem a monitorok mögött találkoztunk volna még lehet bírnánk is egymás búráját!

részemről peace!

CID 2008.11.20. 16:22:18

tüvapok 2008.11.20. 14:53:18
CID!

anger management tréningen még nem vótá mi? vazze egy homáros poszton így kikészülsz akkor mi csinálsz az ügyfelek előtt? hmmm?

Hát nem. Kiborultam volna ? Azt azért belátod, hogy itt többet, s másokat mondhatok, mint egy ügyfélnek. Az azért egy más szitu, tudod ő az ügyfél, én meg a pult másik oldalán.
Persze, lehet, hogy ezidáig szerencsém volt, és nem futottam össze igazán kötekedő ügyféllel.

CID 2008.11.20. 16:23:46

Oké, ássuk el a csatabárdot. Igazad lehet, ha kocsmában futunk össze, lehet máshogy alakul :)

a paraszt a fatelepről (törölt) 2008.11.20. 16:26:26

majd iszunk rá egyet valahol valamikor! egy ügyFELESt! :)

kiskutyuska · http://dark_jmg.blog.extra.hu 2008.11.20. 16:49:43

AHAHA nekem is volt ilyen.

Bizony jomagam nem vagyok sem gazdag se hasonlo, de idonkent eleri a telefonszamlam a 15-25e forintokat. Hat istenem. 15 felett mondjuk akkor ha kulfold is kozbe esik. Tortent is az a szerencse, hogy amsterdamban toltottem par napot. Ez rogton meg is csinalta a huszonsokezer forintot. Na mondjuk nekem mar csak a hazaerkezes utan jott a rinyalas. Telefon, hogy hokozi. Rendben mondom megertem elhiszem ugyintezo szinten rendben koszonjuk stb.

Varom a szamlat varom a szamlat de semmi. Majd vasarnap delben jon az sms, hogy akkor kivagyok kapcsolva. Rendben telefonalok, hogy megis mivan nemjott szamla. Nemjott bizony, de OTP ATM -en befizethetem. Nah mondom az isten verjen meg titeket.. Mondom nekik, hiaba a vasarnap a telefon nekem letfontossag (munkahoz kell) ne jatszunk ilyent raadasul az elofizeteshez tovabb 4db telefonszam 2db internet hez vasarolt kartya is tartozik mind elofizeteses mind rendben fizetve. Persze, nem baj mondjak befizetem ATM-en es megoldva azonnal (hangzott korabban az igeret). Erre kozoltek a befizetes utan, hogy 24ora. Mondom ok csillag (a csengohangu ugyfelszolgalat ugyebar) felejtsuk mar el a szorakozast kerem a telefon vonalat. Persze o latja hogy ottvan a befizetes de amig jovanem irodik semmit sem tehet (bezzeg kikapcsolni tudjak).

Aztan bementem ugyfelszolgalatra ott is hasonlokat elmondtak arrol hogy nincs szamlazas vagy mi stb. Akkor mondtam a holgynek hogy nezze meg rendesen fizetek, sok szam van, ezt is egybol befizettem es eddig teljesen jofej voltam de nem leszek ha nem fejezi be es kapcsoljak vissza MOST. Viszakapcsoltak thnx az ugyintezonek.

Egyebkent meg tipikus magyar parasztkodas ha azzal jon mas, miszerint de jo annak aki enyiert telefonalhat. Bizony jo. Rengeteget dolgozok is erte es ha mar havi szinten 50-70e forintot juttatunk el a vodafone-hoz, elvarhato cserebe legalabb anyi, hogy a szarragast fejezzek be. De hat ha nem, akkor nem.

Ezen felul mellesleg a ritka elegedett ugyfelek egyike vagyok ;)

CID 2008.11.20. 19:38:13

TÜV, oké, igyunk ügyFELESt, remélem nem lesz megrázó élmény !

Bugreport 2008.11.21. 00:10:19

@CID:
Mondom én, hogy szocreál beállítottságú antihumánus magenta (amit Magyarországon rózsaszínnek hívnak) mániás féleszű vagy. Kurv*ra tévedésbe vagy esve koma. Megvettem a telefonom, mert kompakt, és szeretem, az hogy milyen telefonom van, kib€baszottul k*rvára, de hogy semmi közöd. Tudom, hogy b@ssza a csőröd, hogy a kis g€ci szolgáltatód ilyet amit a PGSM megcsinált rohadtul de sosem fog meglépni. Erőtlenül véded azt a rózsaszín fost, és égeted itt magad. Kritizálod más helyesírását, mert neked már csak ez a kampód maradt. Gyenge mókus vagy haver. Kampányolsz itt erőtlenül a hőközi számláddal, meg minden trágyával. ha nem vetted volna észre, vagy nem értelmezted amit írtam, én is egy multinál melózok apafej. Nálunk nem divat az ügyfelet átkúrni apró betűkkel, vagy egyéb trükkökkel. Majd egyszer felnősz ehhez a nézőponthoz, te szociálisan igen szegény fehérje alapú létforma. Te T-akony Mobájl droid. érdekes, hogy osztályvezető létemre, nem kellett még lörningelnem sehol sem. Olvass és értelmezz! Bár nem vagyok meglepve, hogy a T-Fos nak nem érdeke az ügyfél elégedettség. Talán ezért is lehet az, hogy az elmúlt évben közel 1.000.000 ügyfelet vesztett, internet, vezetékes telefon, és mobilszolgáltatás terén. nem érdekel a szánalmas kampányod a Z kategóriás cégedről, agy mosott senkiházi vagy, akinek a felhasználó, csak egy statisztikai adat a kimutatásban. Gratulálok!

ge-za (törölt) 2008.11.21. 06:21:31

Akkor még egy kis VODAFONE.
Az elmúlt öt hónapban szvsz túlszámlázás áldozata lettem,aminek próbáltam utána járni a nagy cégnél email formájába,de válaszra nem méltattak.Az 5-ik elküldött levél után(2 napra rá,hogy biztos megérkezzen) gondoltam egy nagyot és felhívtam az ügyfélszolgálatot(folyamatosan hibáztam mert vártam a csodára és nem zaklattam őket folyamatosan).Az igen kedves hölgy meg volt győződve,hogy rossz helyre küldtem a leveleket,mert ők bizony ilyet nem kaptak és ezért nem válaszoltak,pedig ők az ilyet mindig megválaszolják/megoldják!Mikor sikerült megértetni vele,hogy jó email címre küldtem,akkor jött a fordulat,hogy bizony nem is lehet ilyet elintézni emailbe csak és kizárólag személyesen.Közöltem vele,hogy akkor próbálok majd időt szakítani rá és bemegyek,beviszem az elmúlt 5 hónap számláit és üljünk neki beszéljük meg,erre ő 'kedvesen' arra figyelmeztetett,hogy bizony nem úgy megy az,csak az uccsó számlával menjek be,mert ők már nem foglalkoznak a régebbi dolgokkal.
Így nincs más hátra by-by Voda,szívass mást!!!

a paraszt a fatelepről (törölt) 2008.11.21. 07:52:25

én már letettem a csatabárdod, de Ácsi téged egy 600 oldalon keresztűl is szívesen olvasnálak és nem csak azért mert most éppen a tmob a téma....amúgy is!

EBL 2008.11.21. 13:14:57

Elég nagy genyúság a voda részéről igy zaklatni a régi ügyfeleket, de az ügyfél is megéri a pénzét, hiszen ha odamegy bármely OTP bankautomatához, ott azonnal rendezheti számláját, ami néhány percen belül (max 1-2 órán belül) megjelenik a számláján.

CID 2008.11.21. 14:56:27

Ácsi Acsi. Már megint ez a személyeskedés.
Szocreált még csak építészeti összefüggésbe hallottam, de egy osztályvezetőtől nem szégyen tanulni. Bár egy kicsit furcsállom, hogy Kecskeméten, ahol igen jó a munkaerőkínálat, ilyen sültbunkókat alkalmaznak, pláne osztályvezetőként. Persze TESCO, Cora, biztosítók, befektetési cégek előszeretettel aggatják ezt a titulust minden mesüge majomra, aki legalább 2 embert ugráltat ( lsd. önmagad ).
A magentát azt magentának esetleg, ha magyarosítani akarunk rózsavörösnek hívják szinte mindenütt, lévén nyomdászati alapszín, te színvak vízibivaly. Abszolúte semmi közöm milyen szart veszel, de azért ugye a véleményem meglehet a tranzakcióról, ismerve a készüléket és a vásárlóit.

"Tudom, hogy b@ssza a csőröd, hogy a kis g€ci szolgáltatód ilyet amit a PGSM megcsinált rohadtul de sosem fog meglépni." ezt honnan a picsából veszed ? Jómagam havonat egy két jóváírási kérelmet indítok el, s még nem utasítottak el 1 azaz egy darabot sem.

"Erőtlenül véded azt a rózsaszín fost, és égeted itt magad." Nem a rózsaszínt védtem, a szolgáltatókat, esetleg, de leginkább próbáltam rávílágítani a felhasználó esetleges felelőségére. De nyilván nem érted, te szövegértelmezési problémákkal közdő, dixleksziás tahó.
Egyébiránt te sokkal elvakultabban véded a PGSM-et, mint kiderül egy-két más postban. De aki olyan hülye, hogy 1 Mb-os csomaggal 10 Mb-ot forgalmaz, aztán még be is fizeti. Persze erre nem tudtál mit nyüszíteni a PGSM-nél, ígyhát befizetted. Ügyi, írigylésre méltó az ilyen ügyfél.


"Kritizálod más helyesírását, mert neked már csak ez a kampód maradt. " valamit nagyon elnéztél kisfiam, nekem is elég szar a helyesírásom, így nem nagyon venném a bátorságot, hogy mást kritizáljak.

"te szociálisan igen szegény fehérje alapú létforma." lehet a te szénatomjaid inkább a fotoszintézis felé fejlődtek. Egy ekkora tuskóval, egy mamutot is agyon lehetne ütni.

"Talán ezért is lehet az, hogy az elmúlt évben közel 1.000.000 ügyfelet vesztett, internet, vezetékes telefon, és mobilszolgáltatás terén." majd visszajönnek :) tudod, mindig azt szoktam mondani, az egyik 19 a másik egy hijján 20. Persze, megjegyezném, jómagam ezidáig még csak T-Mobile értékesítésben veszek részt ( hála égnek ), de a T-Mobile ügyféllétszáma viszonylag állanó. Te PGSM fun :)

Egyébként meg mellőzzük már ezt a személyeskedő, trágár kommunikációt osztályvezető úr, !

a paraszt a fatelepről (törölt) 2008.11.21. 15:04:02

teringetttét....no ilyeneket szeretnék én olvasni sokat! a szemelyeskedes.blog.hu már foglalt?

Bugreport 2008.11.21. 16:40:56

@CID:

Valóban igazad van, csupán nem szokja a paraszt a szántást (ha már a kaszás, kapás style megy most). Sajnálom, hogy kiábrándító puszta jellemem részedre. Én humanista vagyok. A személyeskedést pedig ne firtassuk. Nem szokásom más cuccait szarozni, ha arra nincs jobb indokom. Különben elnézést kell kérjek tőled a szóhasználataim miatt. Valóban igazad van, hogy munkakörömhöz illetve személyes önértékelésemhez, nem volt méltó a szóhasználatok sorozata. Számomra a vásárló, és egyben fogyasztó védelme, és érdeke a legfontosabb. Mint a kereskedelemben dolgozó, és mint homár olvasó maximális megfelelést követelek magamtól és embereimtől egyaránt. megnyugtatásodra közlöm, általad említett egyik cég sem szerepelt/szerepel, és távlati terveimben sem szerepel, ottani pozíciók betöltése. Végül felhívnám figyelmed, hogy radikális szóhasználatom ellenére, érdemben nem sikerült válaszolnod az általam megvilágított problémákra, mind a téged alkalmazó nagyvállalat, mind a felhasználó központú világnézetet illetően. Kiemeltképpen általam elmesélt történet T-akony (bocsánat, ez már így marad) szolgáltatónál való előfordulási valószínűségét illetve.

Üdv

CID 2008.11.21. 19:22:05

csAcsi ! csak az aCID miatt :)

Elkövettem( persze életemben nem először ) egy kúúúrvanagy hibát. Én barom, annak ellenére, hogy itt a magenta szinte tiltott önkényuralmi jelképnek minősül, bevallottam, van némi közöm a MT-hez. Nem azért, mert olyan nagyon kúrva jó, tökéletes, sebezhetetlen, stb. cég, hanem mert úgy gondoltam, semmivel sem rosszabb mint bármelyik más cég ( nem csak mobilre gondolok ) magyarországon. Mindezt annak reményében, hogy egy-két félrelépést vagy félremagyarázást, kicsit érthetöbbé tudok tenni. Közben persze rá kellet jönnöm, rutinos postolók nem tesznek ilyet. Kevés kivételtől, akik álltalában néhány kommentet írogatnak, senki nem mondja hol dolgozik. Gondolom nem azért tesztek így, mert rájönnénk kik ők név szerint, szerintem magyarországon eggyetlen egy céget sem találnánk ( aki a szolgáltató, vendéglátó iparban, illetve kereskedelemben tevékenykedik ) amit nem lehetne fikázni, ócsárolni.

15 éve tevékenykedek a kereskedelemben, azóta emberekkel foglalkozok, ennyi idő alatt, szerény személyem illetve az álltalam képviselt cég miatt nem született még VÁSÁRLÓK KÖNYVÉBE történő bejegyzés illetve panasz. Ebből, levonhatom azt a messze menő következtetést, hogy az ügyfelekkel történő bánásmódom nem áll annyira messze az álltalad képviselt nézetektől.
Ettől függetlenül rühhelem az " nyalják ki a seggemet, belőlem élnek megjegyzéseket"(nem te írtad).

Visszatérve a PGSM jóváírására, foggalmam nincs, mit tett volna a T-Mobile, én még nem találkoztam ilyen szituval. Azt azért elképzelhetőnek tartom, hogy valóban SW hiba, vagy egyebek miatt, miután egyeztettek a Nokia-val benyelték azt a x huf-ot. Ez szerintem nem a szolgáltató hibája, hanem a Nokiáé, ezután szerintem elszámoltak a Nokiával.
Azért mondjuk az eljárás, úgy lett volna igazán korrekt, ha küldenek egy stornó meg egy módosított számlát.

Apró betűs felvetésekre, meg elég sokat kellene írogatni, mindenesetre a magyar ember nagy százalékban elég találékony( lsd., felhívnak nyertél 1 mist, csak fél órán belül diktálj be egy 10000 huf-os feltöltőkártya sorozatszámát :)), mobilnál meg nem arról van szó, hogy pl. megkapod e gyorsan a meleg, gusztusos, finom pizzát. Gondolom nem lenne annyi apró betű, ha kicsit más lenne a fizetési morál, nem biznisz miatt vennék egyes emberek a telefont, meg kicsit átgondolnák mit , és mért vesznek, mit engedhetnek meg maguknak havi kiadásként.

Ha, nem ezen felvetésedre felejtettem el válaszolni, akkor bocs, várom a kérdést.

Üdvözlettel : CID

CID 2008.11.21. 20:26:39

Acsi !
Ennyit azért, még hozzátennék a te jóváírásod és Vodás lúzerunk esete közti különbséghez.

Ha te nem fizeted ki a számlád, felbontják a szerződést, hosszú procedúra, költségek, s idő után megkapják a pénzüket, de elveszítenek egy ügyfelet, viszont ami számlát generáltál, gyakorlatilag egy fillérjükbe nem került a te netezésed, lévén a PGSM hálózatát használtad.

Lúzerunknál( és ezt most csak azért írom,mert nem volt képes bemenni egy kúrva Voda ügyfélszolgálatra és befizetni azt a nyamvadt, álltala is elismert összeget ), a folyamat ugyan ez lett volna, annyi külömbséggel, hogy mivel roamingolt, a Vodának az álltala generált forgalom egy részét ki kell fizetnie a külföldi szolgáltatónak melynek hálózatát használta, s ők, ezt továbbszámlázták a Voda-nak.

Szóval Voda bukott volna x 10 ezret, PGSM meg nyert 20 %-ot.

Bugreport 2008.11.21. 22:00:08

CID:

Látványos szóváltásunk után, azt hiszem kijelenthető, hogy ugyanazt az álláspontot képviseljük. Örülök annak a 15 panaszmentes évednek. (őszintén) Valóban a kereskedelemben dolgozó postolók java, mint ahogy én is, inkább csendben próbálnak maradni, ám óhatatlan, hogy ne legyen erre való utalás. Magam részéről megjártam a magyar postát, el is jöttem onnan. Azonban mostani multinak a nevét illetve annak üzleti területét én sem szeretném felfedni. Témához kapcsolódóan is értem a rációt, ami számlázást illeti, és ha vissza olvasol, magam is azt mondtam, hogy szerencsétlen emberünk, jobban járt volna, ha személyesen egy vodafone üzletben egyenlíti ki a számláját. Kompromisszum képesnek tartom magam, és mint láthattad, igazat is adtam neked az elragadtatásommal kapcsolatban. Esetemhez visszakanyarodva, ahogy te is írtad, abban a világban élünk amikor még a mobilszolgáltatóknak is kunszt bevasalni a kintlévőségeket kellemes csalódásként ért az, hogy az ügyintéző leányzó trükközés, és sunnyogás nélkül ajánlotta azt a megoldást, ami végül megkímélt pár számla kifizetésétől. (ha nem mondja, akkor is befizetem max nyeltem volna egy nagyot és elég keservesen csalódtam volna az általam favorizált finn mobiltelefon gyártó cég telefonjában) Nem tudom mióta vagy homár olvasó, de ha régóta olvasod, akkor tudhatod, hogy sok a panasz a magenta cég szolgáltatására, és ügyfél adminisztrációs rendszerére. Éppen ebből kifolyólag volt irritatív a kommented. No mindegy, ne ragozzuk. talán ahogy tüvapok kollégával megegyeztetek, úgy egyszer mi is ihatunk egy felest egy kocsmában :)

Üdv!

CID 2008.11.22. 11:17:16

Acsi

Örülök, hogy a kommunikáció normál kerékvágásba gördült. Kikel néha az ember magából ( pláne, ha egész nap nem teheti, mégha jogos is lenne ), de eggyetértünk, hogy kicsit túllőttünk a dolgon.( de azért nehogy a ló tuloldalára essünk .)

Hogy ne csak fényezzem a magentát, én is érzem, hogy nem minden oké a T-Mobile-nál, mióta létrejött ez a fene nagy integráció és a T-Mobile Magyarország Rt.-ből Magyar Telekom Nyrt. lett, összeolvadt a T-Com, T- Online, T-Kábel s megszületett T-Home. Ennyi és ennyi féle szolgáltatást, megspékelve a T-Mobile-al, kellene szinte ugyanannyi embernek értékesíteni, ügyfeleket kiszolgálni, pontossan, korrektől tájékoztatni a T-Pontokban, ahol sokáig csak a Mobil üyfelekkel kellett foglalkozni. Szép feladat, de a sok hülye folyton beleírja az önéletrajzába ( velem is előfordult ), hogy szereti a kihívásokat. Hát, most megvan :)
Lehet tényleg fel kellene vennem a kapcsolatot tüv-vel és mennék kapálni.

Oké, ha összefutunk egy KOCSMÁBAn iszunk egy felest.

Üdv

Kanten_vagyok_Montarzsiból 2008.11.22. 16:50:12

T-Mob: "DOMINO"
Feltöltöm egy 10-essel, kapok rá 1500 bónuszpénzt, 15 ft 1 perc, és soha senki nem b@***gat számlákkal. Néha küldenek vmi aranykártyát...

Állandóan változó 2008.11.22. 19:25:28

Én szeptemberben összehoztam 101 ezer Ft-os számlát a T-Mobile-nál. Úgy alakult, hogy nem volt fedezet a számlámon mikor októberben le akarták venni a bankszámlámról. Október végén kaptam egy SMS-t, hogy attól a naptól kezdve 30 napon belül korlátozzák a szolgáltatást, ha nem egyenlítem ki. 30. Nem 5. Nem hóközben zaklattak, mert szerintük túé sokat pofáztam, hanem utólag, azért mert nem tudtam kifizetni határidőn belül.

Most novemberben átutaltam az összeged, és minden megy tovább szépen a saját medrében.

Néhány tekintetben nem szeretem a T-Mobile-t (pl. drága a mobilinternet a többiekhez képest), de az biztos, hogy a Vodafone ügyfelei feletti totalitáriánus diktatúrája mellett a T nagyon jónak tűnik :-)

CID 2008.11.22. 20:31:37

PEACOCK 2008.11.22. 16:50:12
T-Mob: "DOMINO"
Feltöltöm egy 10-essel, kapok rá 1500 bónuszpénzt, 15 ft 1 perc, és soha senki nem b@***gat számlákkal. Néha küldenek vmi aranykártyát...

Azért maradjunk a tényeknél. Domino Aktív díjcsomag, 450 ft/hó, csúcsidőn kívül, hétvégen, és ünnepnapokon, hálózaton belül és vezetékes irányba, mint Aranykártyás ( + 15% leforgalmazhatóság 10000 ft-os elektronikus feltöltésnél).

:)

De kár volt megint hozzászólnom. :)

CID 2008.11.22. 20:39:45

Állandóan változó 2008.11.22. 19:25:28

Azér az Aranytárskártya 10 GB 5900 ft/ hó annyira nem rossz. Szerintem :)

Cry Later 2008.11.23. 13:02:07

CID és a többi kedves, empatikus, vállalati dicshimnuszt éneklő hozzászóló érdekében egy szituációs gyakorlat:
budapest az esti órákban, helyszin egy kellemes vendéglő.
mergendeled az előételeket (2 főre 5000 Ft, a főfogást (2 főre 9000FT), ásványvizet (700 FT) majd a bort (6500 FT).
a pincér elmegy a rendeléssel, majd mielőtt kinyitja a bort azért megkéri hogy az eddig rendelt fogyasztást fizesd már ki mert nem nézi ki belőled hogy ki fogod tudni fizetni, hisz csak most jártál it először. nem éreznéd furcsán magad?

CID 2008.11.23. 16:17:50

Cry Later ! Szerintem, egy jó pincér, látja( az esetek nagy részében ) ki tudja kifizetni a rendelést, persze jómagam megkérdezném ismeri e a bort, van e valami speciális kívánsága a 9000 ft-os étel elkészítését illetőleg, beszélgetnék vele néhány szót, persze életemben nem voltam pincér, de gondolom ott is megvannak a szakmai fogások, na meg a kidobók, ha neadj isten nem akar fizetni a kuncsaft. . De ez azért elég szar szituációs gyakorlat lenne.

Elmoriel 2008.11.24. 13:47:53

Pár dolog:

1. Voda jól fizető ügyfelekkel is eljátssza ugyanezt rendszeresen. Januárban 70k-t fizetek, februárban 40k HUF-nál letilt, értesítés nélkül. Fizetési elmaradásom soha nem volt és 6 éve vagyok ügyfél.

2. Voda rendszeresen nem küld számlát, és a fizetendő összeget se küldi, viszont letiltással fenyegetőzik mindig.

3. Ha akarnék foglalkozni vele, végig lehetne menni, de kit érdekel egy arrogáns pöcs ügyfélszolgálatos aki lehazugoz? Ha ember lenne, leverném a fejét. (Utána szerződés átnézés, jóváírás, osztályvezetői bocsi levél jött). CID nem Te voltál?

4. Pincér történethez: Mindezt úgy csinálja a pincér hogy évek óta itt kajálsz minden nap és mindig kb. ugyanennyiért, és nem hajlandó számlát adni vagy megmutatni mennyi volt a fogyasztás mielőtt fizetsz.

Lehet hogy hülye vagyok, mert még mindig a Vodánál vagyok, de sztem a többi se jobb, úgyhogy eddig maradtam.

CID 2008.11.26. 19:28:19

Elmoriel : Én még Vodánál nem dolgoztam, szóval, szerintem nem az én fejemet szeretnéd leverni.

4. eztet nem értem, de mint itt megtudtam, hülye vagyok... :)

Mics Bjukenen hadnagy 2008.11.26. 21:23:29

Ismerős a szitu, nem túl ügyfélcentrikus...
Amúgy meg menjenek a fenébe, a múltkor közel 30.000-et számláztak ki, csak a telefonomon bonyolított levelezések miatti adatforgalomra!!! Ennyiért több hónapig előfizethetnék korlátlan internetre, amit meg is tettem és azóta a voda ezen szolgáltatását nem használom...ennyi! Rablás vazzee!!! Előtte kérdeztem az ügyfelest, hogy ajánljon valami díjcsomagot nekem ilyen célra, erre azt mondta, hogy jobban járok ha nem fizetek elő, a múltkor kiszámolták...jah, ŐK járnak jobban!
süti beállítások módosítása