Az éttermek fantasztikus indulatokat képesek kiváltani a fogyasztókból, ami nem is csoda, ha az embert akkor alázzák meg, amikor éhes és sok pénzt készül elkölteni. Ismerősöktől már hallottam, hogy az Újlipótvárosban kívülről ígéretes étterem nyílt, a Philippe. Nem kellett egy hetet sem várni, és megérkezett az első fogyasztói panasz. Szerzőnk, petriadam a hisztéria határvidékére került, mert leírása szerint cefetül bántak a kabátjával. Fogalmunk sincs, hogy az étterem tényleg ilyen-e, vagy csak rossz napja volt a tulajként azonosított hölgynek, vagy egyszerűen Naiv Ügyfelünk volt klimaxos. Éppen ezért aki arra jár, kérjük, tartsa nyitva a szemét és írja meg nekünk az élményeit.
 
 

Minthogy sorok írója napjai túlnyomó részét megbeszéléseken tölti, amelyeket igyekszik a lakása környékére szervezni, továbbá, bár rendesen főz naponta kétszer, szívesen megy gyermekeivel is étterembe, repesve várta, a tőle saroknyira lévő Balzac utcában a Phillipe belga étterem megnyitását. Talán a sok szempontból problémás újlipótvárosi étteremháromszög (Kiskakukk, Firkász, Dunapark) valami gasztronómiai szempontból is figyelemreméltóval bővül – biztatta magát.

Az óceánkék portál, a széles üvegablakok reménykeltőek voltak.

Ma azonban beljebb került, utoljára, s másoknak is azt javasolja, hogyha nem kéjes álmuk a damasztterítő melletti durva szadotechnika és a katonai kiképzőtábor-aura, akkor kerüljék el Phillipe-et. A kívülről tetszetős hely belülről úgy fest, mint bármelyik észak-német kisváros négycsillagos szállodájának recepciókörnyéke: jó anyagokból összerakottan jellegtelenül ronda. Érkezéskor a decensen felöltözött, ötven körüli tulajdonosnő fogad, aki, ahogy szemrevételez minket, arcjátékával jelzi: eltűri, ám nincs ínyére, hogy a két és fél éves Sámuellel érkeztünk, s abban bízott, a vendégköre minimum úgy fog öltözni, mint a szolgálatos svájci gárdatiszt, nem farmerban, pulóverben. Azért beenged, sőt hellyel kínál, bár azt jelzi, hogy a gyerekszék kicsi lesz a Sámuelnek, párna azonban nincs a rendes székekre. Mégis leülünk.

S elkezdődik a kiképzés:

Akkor viszi a kabátokat a ruhatárba. Nem, köszönöm, az enyémet nem kell. De a ruhatár zárható, az irodájában van, mondja. Köszönöm nem kell, hárítok újra, és a fekete műbőrszék háttámlájára rakom a kabátom, majd leülök a székbe. Úristen sóhajtja halkan, de azért hallhatóan, majd enyhe ajakrángással közli, akkor annyit kér, ne abba a székbe rakjam a kabátom, amelyiken ülök, hanem a mellette lévőbe. Miközben ezt mondja, már fogja is a kabátom és átrakja az általa választott darab háttámlájára.

Normálisan ez lenne az a pont, amikor elmennénk Babarral (A Naiv Ügyfél élettársa, a gyermek anyja, a szerk.), hiszen se illemórára nem akartunk benézni, se olyan önvizsgálatra nincs szükségünk, ahol kideríthetjük, hogy képesek vagyunk-e megfelelni egy rendmániás, szereptévesztéses ötvenes kényszereinek a kedélyünk megőrzése mellett, nem, mi csak egy vasárnapi ebédre gondoltunk. De mivel Sámuelt nem rég azzal csaltuk el a póni kocsikázásról, hogy kagylót eszünk, hát maradunk.

Kisvártatva ki kell vennem a kabátomból S.-nek a Hóc-hóc katonát, meg egy barna lovat, hogy elérjem, lerakom a kabátot a szék ülőlapjára, és ott is hagyom. Amint kivettem a könyvet, odapattan az asztalunkhoz egy kopaszodó, gyomorbajos tekintetű pincérnek látszó fiatalember és az elégedetlenségtől torzult arccal, durva mozdulatokkal visszahelyezi a kabátot oda, ahova a tulajdonosnő rakta pár perce, majd elmegy. Mimikája, testbeszéde meggyőző erővel mutatja, hogy ebben a lágerben ilyen súlyos kihágásra még nem volt példa.

Mintegy negyedóra  múlva megérkeznek a konyhából az üdvözlő falatok. Mikor megkérdem a pincért, hogy a kis tálacskák milyen finomságokat rejtenek, azt bírja válaszolni, hogy az legyen a konyha titka. Legyen, csak jussunk ki mielőbb.

Később megoldhatatlannak látszó feladványt okoztunk azzal, hogy főétel helyett több előételt rendeltünk.

Van, bár ritkán van így, hogy mindegy, milyen egy étteremben a konyha, mert egyéb okok maradásra vagy riadt menekülésre késztetik az embert. (Egyébként a kagyló friss volt, de kissé túlfőtt, a sült királyrákfarokhoz a homármártás elmaradt paradicsomsalátástul, ám volt közepesnél jobb kakukkfűves paradicsomszósz hozzá,  a rák állaga pedig tökéletes volt, a libamáj terrine borzasztó mellékízekkel terhes, a péksütemény mellé adott vajról annak ellenére hogy fagyottan hozták ki. érezni lehetett: vacak. )

            Óvakodjanak Phillipetől.

petriadam