Tékozló Homár

Nagyon durva részletek a Szervita téri parkolótűzről

2008.12.15. 00:01 | szily | 253 komment

A Belváros közepén a parkolóházban (az aljában benzinkút) nem működik semmiféle tűzriasztó berendezés. Miközben egy autó lángolt a kocsikkal teli épületben, sűrű, fojtogató füsttel árasztva el egy szintet, és kigyulladással fenyegetve a többi járművet, a parkoló sorompóit nemhogy nem nyitották meg, de tovább engedték be a fizetővendégeket. Fantasztikus részletek egy riasztó eseményről és egy - hm - meglehetősen hanyagnak tűnő üzemeltetőről, egyenesen a főszereplő, vagyis a tűzoltókat kihívó, majd a lángoló járművet oltani próbáló Naiv Ügyfél tollából.

 


Ti is beszámoltatok a Szervita téri parkolótűzről ma. Én észleltem a tüzet és hívtam ki a tűzoltókat, és tanúja voltam az életemben látott legelképesztőbb felelőtlenségnek, kapzsiságnak és hanyagságnak a parkolóház részéről, mely nemcsak erkölcsileg volt kifogásolható, de viselkedésük emberéleteket is veszélyeztetett, nem beszélve az ügy csattanójáról. Csak a szerencsén múlt hogy nem lett nagyobb katasztrófa. Örülnék ha ez nem maradna nyom nélkül.


Feleségemmel és gyerekemmel a Vörösmarty téri karácsonyi vásárra indultunk. Mivel a környéken máshol nem volt hely a Szervita téri parkolóházban parkoltunk. A kettő és feledik emelten kaptunk helyet, de a lifthez fel kellett menni a harmadikra. Itt láttam hogy füst gomolyog a plafonon, úgyhogy gyorsan körbenéztem honnan jön. Egy parkoló Mercedesnek a motorháza füstölt. Mivel nekünk is gyulladt már ki kocsink korábban, tudtam, ennek fele se tréfa, főleg nem egy parkolóházban. Lerohantunk babakocsistul a beengedő parkolóőrhöz (a történet egyik kulcsfigurája lesz!) és szóltunk neki, hogy egy parkoló kocsi ég a harmadikon. Erre ezt a választ kaptuk: „akkor kihívnátok a tűzoltókat?" Nem volt idő a vitára, fogtam a telefonom és kihívtam őket. Ekkor a parkolós mobilon a főnökét hívta... Feleségemet elküldtem, várjanak meg a téren én pedig rohantam vissza a harmadikra, hogy megnézzem mi a helyzet. Tűzjelző berendezés (látható helyen) nem volt, füstérzékelő nem volt, semmilyen riasztás nem hallatszott, nem beszélve bármilyen központi tűzoltórendszerről.

Ekkor már elég nagy füst volt, annak ellenére, hogy a parkolóházon átfúj a szél, de kocsi a belső oldalon állt, ott pedig nincs huzat. Egy másik arra járóval elkezdtük az atombomba méretű tűzoltókészüléket a kocsihoz cibálni. Ekkor már a beengedő is megérkezett, aki segített megnyitni a totál poros készüléket. Ekkor már csak guggolásban lehetett közlekedni a füsttől. Ennek ellenére az emberek babakocsikkal (!!!) igyekeztek a szinten a kocsijukhoz, segítséget senki nem nyújtott. Próbáltunk kiabálni, hogy menjenek le de mintha a falnak beszélnénk. A kocsi motorháza ekkor már lángolt. Mivel a motorház a fal felé esett és egy kocsi szorosan mellette parkolt nem fértünk hozzá rendesen. Messzebbről kezdtük oltani, de úgy tűnt a lángok és a füst csak nagyobbak lesznek tőle. Azt javasoltam fogjuk menekülőre mi is mielőtt füstmérgezést kapunk. Ekkor már mi is köhögtünk, a füst egyre sűrűbb lett, de megtaláltuk a kijáratot, annak ellenére, hogy a lépcsőházban teljes sötétség volt, biztonsági fények pedig nem világítottak (!). Leszaladtunk a földszintre. Ekkor az az elképesztő látvány fogadott, hogy a parkolós nemhogy nem nyitotta fel a sorompót, hogy az autók kimenekülhessenek, de pénzt szedett, számlát írt, és engedte be az autókat a házba!!!!

Ekkor megjöttek a tűzoltók, akiket tájékoztattam arról mi van fent és pontosan hol van a tűz, illetve felszaladtam velük pontosan megmutatni. Ekkor a szinten már teljes sötétség volt, sűrű, büdös (minden bizonnyal nem egészséges) füst gomolygott. Ennek ellenére a kiengedő kapunál 8-10 autó várakozott a fizetésre...

A tűzoltók légzőmaszkot húztak majd bevetették magukat a füstbe és oltani kezdték az autót. Ekkor is emberek közlekedtek a liften (ami tűzben tilos) a szűk lépcsőházban és a parkolóházban is. Lementem a kocsikhoz, megmosdottam a tűzoltóautóból kifolyó vízben és mivel lévén a belváros közepe nagy tömeg csodálkozott az egészen elmentem a családom után.

A csattanó most jön. Egy bő háromnegyed óra múlva visszamentem a kocsiért. A feleségem a babakocsival magától értetődően lent maradt az utcán. Ekkor már elálltak a tűzoltók a kijáratból. Beszóltam a parkolós kabinjába, minden ok-e, azt mondta igen. Felmentem a kocsimért. Ekkor értek oda a kocsi tulajai is, egy teljesen átlagos középkorú pár. Nem irigyeltem őket. Elindultam lefelé a kocsimmal, majd a kapu előtt jöttem rá, hogy a nagy izgalomban a feleségemnél lévő babatáskában hagytam a pénztárcámat. Megérkeztem a pultoshoz (aki helyett kihívtam a tűzoltókat, aki tovább engedte a tűz ellenére a forgalmat, aki helyett az autót én oltottam, és az embereket és a tűzoltókat én tájékoztattam mert ő csak a pénzszedéssel foglalatoskodott) és mondtam neki, hogy nincs itt a pénztárcám. Erre a következő választ kaptam: „Az sz*r ügy. Akkor most mi lesz?" Ekkor valószínűleg néhány spontánabb megjegyzést tehettem, mert azt mondta: „Na jó, majd leverem a Mercisen!" (a szerencsétlenen akinek kigyulladt a kocsija) és kiengedett.

Az ügy fontos mozzanatai szerintem:
1.A parkolóházban ahol kb 200-250 autó elfér és az aljában benzinkút van, semmilyen tűzriasztó/megelőző rendszer nem kapcsolt be (vagy nincs, vagy rossz). Tűzjelző berendezés  (nyomógomb vagy más) nincs.
2.Az emberek és a kocsik ki be járkáltak, mintha semmi sem történt volna.
3.A parkolóőr nem nyitotta fel a sorompót hogy a kiáramlást biztosítani tudja, hanem araszoltatta és fizettette kifelé és engedte be (!) a kocsikat.
4.Az őr nem riasztotta a tűzoltókat és nem tájékoztatta az embereket.
5.A liftet ugyanúgy használta mindenki.
6.Biztonsági fények nincsenek, vagy nem látszanak.
7.Egyedül a rendőr aki felvette az adataimat mondott annyit: „Köszönjük!" (persze ez a legkevésbé fontos)

Ez a parkolóház a belváros közepén áll, folyamatosan csúcsra járatva. Ha a kocsi netán berobbant volna, vagy egy kocsi a nagy füstben az adott szinten elakad, lehet hogy emberben is kár esik, nem beszélve a tűz terjedéséről és a feljebb lévő emberekről és autókról. A parkolóház (a parkolóőr képviseli) felelőtlenül és kapzsin járt el, emberéletek kockáztatásával. Nem tudom ennek lesz-e bármi következménye, de elvileg kéne hogy legyen.

Üdv

Krisztián

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

staropramen 2008.12.15. 14:13:48

a szótő a lap illetve kap.ezért a lapátos kapatos. vagy nem?

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2008.12.15. 14:19:20

- Az égő kábelekből felszabaduló pár kiló dioxint vajon milyen élelmiszerrel fogjátok (fogjuk - Hagyma kivételével) megenni?
- Minek vesz valaki olyan autót, amit koszovói albánok, törökök és macedónok készítenek Németországban, kínai elektromos alkatrészekből? (A szomszédasszonyom alatt egy VW Polo gyulladt ki pár hónapja, azóta csak tűzről pattant kis menyecskének hívom.)
- Valaki dugott már égő parkolóházban?

schokobanane (törölt) 2008.12.15. 14:20:26

Mouth Hero,

az egyelőre-egyenlőre párost jelenleg még mindig veri a "jólesik" vs "jól esik" páros. Épp tegnap esett óvatlanul a pillantásom a liftreklámon szereplő, marketingszempontból tökéletesen eltalált "Éva, tetszett a könyved, jól esett... stb." olvasói méltatásra, amelyre röhögőgörcsben törtem ki. Vizuális típus lévén elképzeltem, milyen kurva jól zuhant le a könyv a tizedik emeletről. (Vagy az olvasónak sem tetszett, és ezt próbálta burkoltan kifejezni.)
Még egyszer tehát:
jólesik (egybeírva) = tetszik, értékeljük
jól esik (különírva) = odakint teszi az eső, vagy valaminek, amit ledobunk a magasból, kiváló a gyorsulási sebessége.

Helyesírási leckém vége.

pkrisko 2008.12.15. 14:25:23

Van szerensém ismerni mind az üzemeltetőt, mind a biztonsági céget!:))))

schokobanane (törölt) 2008.12.15. 14:30:38

Ja, hogy valami értelmeset is szóljak:

Nyilván emlékeztek még a Citrom Autósiskola posztjára. Pillanatnyilag az Árkáddal szemközti irodaházon lóg a bazi nagy betűs hirdetésük, valahogy imigyen:
"Ajándékozzon jogosítványt karácsonyra!"

Sezmostmiez éseztmosthogy...?
a) "Háffiam, anyáddal sokat tanakodánk, mit is kapjá tőlünk karácsonra, aszt údöntöttünk, a jogosítván kiválló lessz. Ehun is vagyon. Aszt csak óvatossan!"
b) Fiam, nem kell már nekem a jogsim, ezért úgy döntöttem, neked adom karácsonyra. Majd én szerzek egy másikat a Citromtól. A nevet ne felejtsd el lekaparni róla, és fölébe írni a tiedet. Csak vigyázz majd a gázzal meg a fékkel, tudod, hogy mindig összekevered őket."

a paraszt a fatelepről (törölt) 2008.12.15. 14:33:12

schokobanane 2008.12.15. 14:30:38

gondolom lehet befizetni az onokát, gyerkőcöt a komplett tanfolyamra!

(mindenben nem kell hibátkeresni! a többég érti, aki meg nem az vagy poszt vagy komment lesz :)

schokobanane (törölt) 2008.12.15. 14:35:22

Tüvapok,
ha a reklámszöveg félreérthető, vagy röhögőgörcsöt vált ki, akkor valahol rossz a marketing. Ha rossz a marketing, a büdös életbe' nem jutna eszembe, hogy az adott céget válasszam.

schokobanane (törölt) 2008.12.15. 14:38:45

ps. Most megpróbáltam megkeresni az oldalukon a reklámot, de nincs fent, mindazonáltal lehet, hogy rosszul írtam le a szöveget, és az valójában ez volt:
"Vásároljon jogosítványt ajándékba!"
Nem tudok dönteni a kettő között, annyira szépek.
Ha valaki arra jár, megírhatná, pontosan hogy is hangzik ez a mondat.

HalivudEstevez · http://www.halivud.hu 2008.12.15. 14:41:37

Kép miért nincs? Mindenkinek van már fotós mobilja, valami kép jóól jött volna.

ExMerciTulajék 2008.12.15. 14:43:36

Sziasztok! A szüleim azok akik így jártak..övék a Merci.
A probléma az, hogy nem lehet lehozni onnét az autót mert, a kanyarok szűkek, a blemagasság kicsi, trélerrel nem lehet felmenni, mivel az autó automata, az elektromosság kiégett, nem lehet parkoló módból kivenni. Fék és kormány szervó meghalt. Ötleteket várunk, hogy lehet kihozni a vasat onnét, mert a parkolási díj óránként 370Ft! Tegnap óta ott áll..az eddigi pénz kifizettették..legalábbis jórészét kifizettük.

Aki tanu az ügyben, kérném adja meg telefonszámát, vagy email címét..ide várjuk őket: roland[pont]toth[kukac]newreal[pont]hu

Előre is köszönjük a segítséget, és a hozzászólásokat mi is folyamatosan olvassuk!

Aki a tüzet oltotta és aki a tűzoltókat kihívta őket keressük, és köszönjük, hogy az autó egy részét legalább meg lehetett menteni..illetve, hogy nem égett le az összes autó.

a paraszt a fatelepről (törölt) 2008.12.15. 14:45:24

schokobanane 2008.12.15. 14:35:22

mindenesetre a célját elérte, mert beszélsz róla, másoknak is mondod! aki meg nem szőrszálhasogató az meg bemegy és befizeti és adja ajándékba a kupont! ennyi!

azAttis 2008.12.15. 14:46:05

Tudod mi lesz a következménye ? :) a nagy büdös SEMMI. Menekülj.

AlulírottFentemlített 2008.12.15. 14:46:06

Ne verje ki, ne rázza ki, Erikával szivassa ki!

a paraszt a fatelepről (törölt) 2008.12.15. 14:52:15

ExMerciTulajék 2008.12.15. 14:43:36

na ne basssz továbbra is kell fizetnetek a parkolási díjat???? no az kemény!

schokobanane (törölt) 2008.12.15. 14:57:07

tüvapok,
nem hiszem, mert nem a nyilvánosság előtt csináltam antireklámot, hanem a Homár-olvasók előtt, akik meg remélhetőleg emlékeznek még a posztra (mellesleg még mindig százé' árulják a száz-mittoménmennyivetöbbekerülő ajánlatokat).
Ha meg nem emlékeznek, mer csak utána kapcsolódtak be a Homár "vérkeringésébe", majd megteszik ezután, és ők is tudni fogják, hogy oda nyenyenye. Aki meg eredetileg is oda akart befizetni, azt nem tántoríthatja el a szándékától se reklám, se antireklám.
Vélemény vége. :P

ExMerciTulajék 2008.12.15. 15:00:09

Igen kell fizetni..komolyan mondom, hogy nem tudtuk elvinni..van ötletetek?

schokobanane (törölt) 2008.12.15. 15:01:33

Exmerci,
ha így ketyeg az óra, akkor ne a saját fejeteket törjétek, hanem valami autómentős céggel konzultáljatok, hogy ilyenkor hogyan lehet lehozni a maradványokat. Valami megoldás biztosan akad, olyan nem létezik, hogy a roncs ott maradjon örökre.

a paraszt a fatelepről (törölt) 2008.12.15. 15:02:47

ExMerciTulajék 2008.12.15. 15:00:09

békán elhúzni?

Impega 2008.12.15. 15:04:14

ExMerciTulajék 2008.12.15. 15:00:09
Biztos lenne erre valami megoldas. Mercieket hivtatok mar? vagy szerelot? Aki kitudna oldani az autot, hogy vontathato legyen. Biztos lenne valaki aki meg tudna csinalni. Azert meg jo hogy ennyivel megusztatok, megusztak. Lattam mar autot parkoloban kiegni, es iszonyat erzes lehet mikor meglatod:(

Koronás Udvari Chinpoko Mester 2008.12.15. 15:05:07

Há' hogyne fizetnétek, hisz ott áll, foglalja a helyet! :D

vadkapitalizmus rulzz.

Ötlet: kössetek elé egy land rovert, vagy valami egyéb alacsonyabb, erősebb járművet, ami hátuljára előzőleg felraktatok egy olajoshordót, két végén finoman kiszúrva.
Igy a blokkolt kerékkel az olajcsíkon ki lehet vonszolni a jarmuvet.

Viszont flegmán egy égő csikket utólag rádobni, aztan boldogan figyelni a portást, hogy mit tesz a szituban, az már bűncselekmény, ne tegyétek! EZ FONTOS!!

Secnir 2008.12.15. 15:05:27

"ExMerciTulajék 2008.12.15. 14:43:36
[...]A probléma az, hogy nem lehet lehozni onnét az autót [...] Ötleteket várunk, hogy lehet kihozni a vasat onnét"
kérdezz meg 4 féámgyáűjtőt.

"mert a parkolási díj óránként 370Ft! Tegnap óta ott áll"
ez nagyon komoly. mondd meg a parkoló tulajának (hónod alatta két rendszámmal), hogy eladtad a roncsot egy ócskásnak, viszed a rendszámot leadni a rendőrségre. 5 perc alatt kiviteti az utcára egy mozgássérült parkolóba.
amúgy elég, ha annyit mondasz neki: öreg, kifizetem az összeget, ha kifizeted a nemlétező biztonsági tűzjelző miatti káromat. (mert mérhető a kár aközött, hogyha lett volna riasztás, illetve a jelen állapot között). el fog tekinteni tőle.

ExMerciTulajék 2008.12.15. 15:05:56

Hát nem tudom..első része használhatatlan és olyan mintha sebességben lenne.

Koronás Udvari Chinpoko Mester 2008.12.15. 15:07:00

tüvapok 2008.12.15. 15:02:47
"békán elhúzni?"

Na, vagy azt. az olajjal felöntés, es kicsusztatás viccesebb (de meggyujtani bűncselekmény! azt ne! :P )

Secnir 2008.12.15. 15:08:17

4db autóemelő, a gurulós fajtából. négy kerék elé, megemelni, 4 erős fiatal megtolja, oszt hajrá. igaz, közben fogni kell az emelőket, mert csak azzal tudod irányítani.

staropramen 2008.12.15. 15:09:29

Elöl hátul két spec segédkerék, hogy guruljon.Az elsö kormányozható.ha húzni nem lehet, akkor tolható rúddal szűk kanyarokban sajnos kézzel. Fékezés:a toló gépkocsi, visszagurulás megakadályozása: ék
Valamelyik autómentő cégnél láttam ilyet.Ne kérdezd melyik volt, nem emléxem.

a paraszt a fatelepről (törölt) 2008.12.15. 15:10:15

Az Olvasó 2008.12.15. 15:07:00

mos mé? elsőkerekes nem? szépen elejét megemelni, valaki beül, kézifékremélem még működik aztán lehet menni lefele!

schokobanane (törölt) 2008.12.15. 15:11:03

Az Olvasó 2008.12.15. 15:05:07

"Ötlet: kössetek elé egy land rovert, vagy valami egyéb alacsonyabb, erősebb járművet, ami hátuljára előzőleg felraktatok egy olajoshordót, két végén finoman kiszúrva. Igy a blokkolt kerékkel az olajcsíkon ki lehet vonszolni a jarmuvet."

:DD
Ilyen megoldásokat utoljára a "Csináld magad" újság '81-es számaiban lehetett olvasni a képregénynél... persze Rover helyett Zsigulival. Az ötlet amúgy díjazandó :)

a paraszt a fatelepről (törölt) 2008.12.15. 15:12:19

ExMerciTulajék 2008.12.15. 15:05:56

ne bassza már meg a moha, hogy nincs egyetlen egy éppkézláb autómentő akik nem képesek onnan lecibálni! vagy nyomjatok rá még benzint, begyújt aztán a hamut kannában lehordjátok :) no de most komolyan......

a paraszt a fatelepről (törölt) 2008.12.15. 15:13:23

ExMerciTulajék 2008.12.15. 15:11:58

a békával.....

ExMerciTulajék 2008.12.15. 15:13:53

Mondtam..tréler nem fér oda.

a paraszt a fatelepről (törölt) 2008.12.15. 15:14:50

ExMerciTulajék 2008.12.15. 15:13:53

nem tréler....bakker! gondolom ők nem csak trélerben tudnak gondolkozni....meg kell kérdezni ilyenkor mit csinálnának? vagy ők is ennyire egysíkuak?

schokobanane (törölt) 2008.12.15. 15:14:56

tüvapok 2008.12.15. 15:12:19

Az nem jó, akkor ugrik a biztosítás.

ExMerciTulajék 2008.12.15. 15:15:09

Nemsokára megy valaki megpróbálni kihozni...

Impega 2008.12.15. 15:15:14

Szerelovel kioldani, ujmercivel lehuzni.

Impega 2008.12.15. 15:16:39

Exmerci, fenykepeket, vidot csinalni am! Mostmar mi is latni akarjuk.

schokobanane (törölt) 2008.12.15. 15:17:19

Én is aszondtam, hogy szerintem a szakértő autómentősöket kéne kérdezgetni. Tuti, hogy van megoldás. Aranyoldalak. Internetes kereső. Vagy soroljon fel mindenki autómentőket itt, a reklám végett.

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2008.12.15. 15:18:42

Szerintem le kell bontani a parkolóházat az autó alól. (Az őr miatt nem kell aggódni, nem hagyhatja el a helyét.)

schokobanane (törölt) 2008.12.15. 15:18:48

Ja, Exmerci, légyszi írd majd meg (ha nem akarsz reklámot, akkor nekem mélben), hogy melyik cég hozta le. Őket fogom választani, ha valami gondom lesz.

schokobanane (törölt) 2008.12.15. 15:20:34

Nelson :D
A tulaj viszont haját tépve fog előrontani. Az emelő legyen kézben.

Impega 2008.12.15. 15:21:09

En arra szavazok, hogy a ceg hozza le ingyen, exmerci meg megirja a nevuket :D

ExMerciTulajék 2008.12.15. 15:26:50

Senki nem vállalta tényleg eddig..kérnék pár nevet mailben! roland.toth[kukac]newreal.hu

a paraszt a fatelepről (törölt) 2008.12.15. 15:34:49

majd Brúsz Vilisz lehozza félkézzel...

a paraszt a fatelepről (törölt) 2008.12.15. 15:36:56

ExMerciTulajék 2008.12.15. 15:26:50

nem akarom elhinni, hogy ennyire töketlen ott mindenki.....a tűzoltók sem tudnak tippet? hány emelet magas ez? mennyit kellene játszani vele? vagy tudod mit keress egy jó bútor szállító céget, 2 gurtni oszt hozzák viszik! anno a Vágási Feri jól nyomta!

Koronás Udvari Chinpoko Mester 2008.12.15. 15:42:56

hogy teszed fel utanfutora bent? Két markos legény megemeli?

mondom én, olajjal fel kell locsolni az utat előtte, oszzt' meglökni.

ExMerciTulajék 2008.12.15. 15:44:16

319-es parkolóhely. Nem tudjuk hányadik...190 a belmagasság kb. nagyon szűkek a fordulók.

staropramen 2008.12.15. 15:47:26

ha nem tudja kikötni semlegesre akkor valamennyit biztosan húzni kell. legkevesebbet ha felhúzod csörlővel futóra.Esetleg a futót tényleg bekenheted valamivel.

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2008.12.15. 15:54:23

lehet, hogy egyszerűbb a szerelőt odavinni...

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2008.12.15. 15:58:05

a ráckevei parkolóban ecce volt egy ilyen eset. Ott az lett a megoldás, hogy lebontották a rossz autó alól a parkolóházat és építettek köré egy szervizt.

miadar 2008.12.15. 16:28:03

ExMerciTulajék!

Keressetek kapcsolatot sportrepülőtérrel. Ott ú.n. "kutyát" használnak a röpzik hangáron belüli helytakarékos mozgatásához, elhelyezéséhez. Ez olyan mint egy tripplaszéles gördeszka, benne egy kerékívvel. A két hajtott (hátsó) kerék alá be kell tenni, az inditókulccsal fel kell oldani a kormányzárat (erős ember üljön mögé!) és vonórudas vontató-kocsi, néhány oldalsó gyalogos segító, valamint egy a Merci mögé kötött "eresztőkocsi" segítségével le lehet kísérni.
A "kutyákat" egyszerű emelőt a felfüggesztés alján használva lehet a mozdíthatatlan kerék alá tenni.
Nem gondolom, hogy ez kivitelezhetetlen.

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2008.12.15. 16:34:23

ExMerciTulajék 2008.12.15. 14:43:36
raklap az első kerekek alá+targonca párosra tippelnék így elsőre, bár nem tudom, a targi mennyire bírja megtartani lejtőn a dögöt...Bár veszélyes és kurva lassan kellene csinálni, talán bent ülve kézifékkel rá lehet segíteni (ha jól gondolom, az a hátsó féket fogja).
Most jobb ötletem nincs, csak hülyébbnél hülyébbek. (Pl. lejtőn guruljon, a lenti falhoz meg műanyag hordókat teletölteni vízzel/gumiabroncshegyek: ehhez szívesen megyek segíteni vezetni a járgányt, én szervó nélkülieken is képes vagyok kormányozni néha)

miadar 2008.12.15. 16:38:37

Eelvileg a targoncáknak nincs hatásos fékjük (csak valami rekuperációs valami).
És még az sem bitos, hogy a megemelt raklappal a targonca tornya alacsonyabb maradna-e, mint 1,90 m (?)

Kenseth 2008.12.15. 16:38:45

be kell menni utánfutóval, vannak ilyenek
így elsőre
web.t-online.hu/anikovarsanyi/index.html
piriknonstop.atw.hu/index4.html
autoklubrudi.tudakozoplussz.hu/ (itt különösen a galéria 4. képe)

miadar 2008.12.15. 16:51:51

Chicken, az nem biztos. Lehet, hogy a futón a cucc már túl magas lenne..
Kenseth fotóján éppen az a kütyü látszik, amit én korábban "kutyának" neveztem.

háténvagyokaz 2008.12.15. 16:57:54

Totalcar-nak szólt már valaki? Esetleg Szily hivatalból? Imádnák a helyzetet...
Amúgy az nem játszik, hogy alkalmas eszközzel (targoncával?) megemelve kerekeket leszedni és alacsony vontatójú trélerre rakni?

Ofélia . 2008.12.15. 16:58:05

miadar: A targoncának igenis van fékje.

Egyszer véletlenül megijedtem na az a raklap már hold körüli pályán kering.

Ofélia . 2008.12.15. 17:01:18

omerta: A 12.5-öt kellett volna a közterületesbe vezetni és már nincs is gond.

Ügyész legyen a talpán aki eldönti, hogy nem véletlen volt.

Ofélia . 2008.12.15. 17:13:07

A tűzhöz csak annyit: és erre nem tudok humorosat írni.

A teljes vezetőséget beleértve a biztonságiakat és azt a tűzoltósági embert is aki kiadta az évre szóló ellenőrzési jelentést azonnal kirugni a picsába és feljelenteni szándékos közveszélyokozásért.

A szándékosság azért mert egy ezen a szinten nem elképzelhető a kézi és a kapitányságra bekötött riasztó hiánya.

Gondolom a közveszélyokozást nem kell kommentelni.

Remélem a mélyen nem tisztelt vezetőkkel az ügyészségi hírekben találkozok legközelebb letöltendő szabadságvesztés és teljes (az asszonyra is kiterjedő) vagyonelkobzás mint főbüntetés és bármilyen vállalkozástol való örökös eltiltás terhe mellett.

ExMerciTulajék 2008.12.15. 17:14:03

Merci szervíz szerint a kardánboxot kell szétszedni, tollal benyúlni, akkor old, és onnét lehet már vontatni...holnap meglesz próbálva a lehozása...hátulról egy...hát valami 4 kerék hajtású autó fogja megfogni, csak ha szakad a kötél akkor lesz érdekes helyzet. Az üzemeltető megadta nemrég az elérhetőségeit, holnap valószínű a szüleim egyeztetni fognak vele.

Ofélia . 2008.12.15. 17:21:13

vezérem: nem írtál hülyeséget.

A kedvenc vállalkozóm körbebontja ugy,hogy a kocsid is ott marad meg a droid is.

Kerül amibe kerül ha ég ha nem ég közbeszerzés se kell csak 20 milla a bal zsebembe. Persze a másik 20 a te jobb zsebedbe megy.

Vár a vasút hív a máv.

KopaszMercis 2008.12.15. 18:14:54

En is voltam ugy a mammutban hogy orditott a szenmonoxid szirena, es a bejaratnal szedtek a penzt...
A fold alatti melygarazsban.. szep.

Pajtás 2008.12.15. 18:52:13

tényleg durva, egyszer én is voltam hasonló szituban, de akkor egy 120as skoda gyulladt be, ráadásúl sebességben volt, így mókásabb volt a dolog, mert megállíthatatlanúl menetelt előre:D borzalmas az emberek passzívitása ebben a kibaszott országban, nem is csoda hogy itt tartunk. egy másik alkalommal egy teherautó repült be előttem a fák közé, kajak 10 autóból 1 állt meg pedig ott csüngött a vállamon egy több sebből vérző sérült. Másik alkalommal meg a szemem láttára vágta le a sarkát egy kislánynak egy körhinta. talán 1 percre állt meg, amíg kiszedtük a a gyereket és a cipőjét a fogaskerek közül, aztán pörgette tovább a nagyérdeműt. Ez van gyerekek, szartok a másikra.

Rajmond 2008.12.15. 19:42:39

Valamit ki kellene találnunk ...
az a rohadt nagy baj hogy egy kormányozható működőképes autóval is nagyon nehéz közlekedni abban a parkolóházban.
Faltól falig éppenhogy elfér egy személygépkocsi és majdhogynem folyamatosan kanyarog.(világítás az nulla).

bbnet1 2008.12.15. 20:48:15

Mekkora túlbuzgó vagy Krisztián. Szegény tulaj mennyit dolgozott rajta, hogy "véletlenül" valaki lelopta a tűzjelzőket, hogy meggyőzte a legalkalmatlanabb portást, hogy ne érdekelje a füst, mellesleg az unokatesó MErcijét is feláldozta hogy sikerüljön leégetni a bontásra ítélt ingatlanját...

Most törheti a fejét, hogy idézzen elő földrengést, vagy más tömegkatasztrófát azon a területen.

bbnet1 2008.12.15. 20:49:19

Komolyra fordítva a szót, minden tiszteletem a tiéd és gratulálok azért, amit tettél...

cso zsi 2008.12.15. 22:00:24

Anno, amikor még volt gépkocsi elszállítás, a Tyuxiéknak volt olyan "görkorcsolya", amit a fékezett, vagy sebességben lévő kerék alá raktak. A jármű másik felét enyhén megemelték, így vontatták.

Lacibetyár 2008.12.15. 22:11:02

Milyen buli lenne már, hogy a haver beindítja a tűzjelzőt, én meg kihajtok a parkolóházból, mert hogy mindjárt elég az autóm, gyorsan, gyorsan had,hadd,hagy (nem kívánt törlendő!), engedjen már ki a portás, meg nehogy már fizessek, amikor ég a ház?? Vagy ezt már eljátszották egypárszor?? Azt hittem én találtam ki! Most gondolkozhatok valami máson!

M3Hellrot 2008.12.16. 05:25:27

En bemennek az biztositohoz es elmonanam mi a helyzet. A tobbi az o dolguk, nem?
Mas balesetek helyszinen sem a tulajdonos intezkedik altalaban. Aki meg ilyen esetekkel dolgozik nap mint nap, az tudja kihez kell fordulni. Aztan hogy hany darabban hozzak ki az autot az mar reszletkerdes . . .

Lova 2008.12.16. 09:44:48

Ez meg egy portfolio.hu-s cikk címe:
"Nem akarsz lopott kocsit venni? Az AAA autó segít!"

Marha jó cím, tök félreérthető hogy a "nem akarsz?" pozitív és negatív előjelű kérdés is. :DDD

www.propeller.hu/gazdasag/241367-nem-akarsz-lopott-kocsit-venni-az-aaa-auto-segit

KaPé 2008.12.16. 09:52:18

Nem hiszem, hogy egy sorompó megállítana a kihajtásban, amikor ég mögöttem egy autó.

miadar 2008.12.16. 12:31:36

Végsősoron fel is gyújthatjuk, ha végzett a tűz, urnában szállítható.
Attól biztosan nem kell félni, hogy a tűzoltórendszer megakadályozza a tüzet.

Bocsi, csak vicc volt. :-)

szarfej 2008.12.16. 16:45:24

ez egy nyugati multinál is előfordulhat. igaz természetsen itt budapesten. a mammutba mentem 2 éve. leparkoltam, befelé menet közlik bombariadó van távozzak csak kifelé lehet menni. visszasiettem az autómhoz, ezt követően kb 30 perc sorbanállás a sorompónál és természetesen egyesével kiengedés. amikor szóvátettem a pénzszedő bácsinál, hogy talán nyissa fel és gyorsan meneküljön mindenki, azt mondta neki senki nem szólt.... ja és az hagyján, hogy ugye be sem jutottam 4 perc parkolás után 30 percet ültem sorban a kocsiban és fizettem 120 forintot. bravó

netböngésző 2008.12.16. 18:24:47

Kedves Superman Krisztián.

A James Bond filmekbe illő esményleírásod indított el hogy utánnajárjak a dolgoknak. Éreztem hogy te egy nagy kamilla király lehetsz, nem is nagyon nyúltam mellé. Az őrületes tűz, a sok menekülni vágyó ember és te mint szuperhős megmentő enyhénszólva is erős sztori, bár tény hogy van valóságalapja elferdített látószögednek. Azt hiszem elég jól ismerem a helyet, rendszeresen szoktam ott parkolni. Tényleg nem egy modern épület, talán a legolcsóbb parkolóház is a környéken, de tájleírásod eléggé abszurd. Hihetetlen hogy a két és felediken kaptál helyet, hiszen nincsenek kijelölt parkolóhelyek, mindenki ott áll meg ahol akar, némelyek ott ahol tudnak. Pár autóstársunknak ugyanis ez egy parkolóhelyen nem kivitelezhető, pláne ha tízmillios kategóriába esik az autója. Az is ésszerűtlen hogy egy babakocsival miért lejtőn felfelé indultál el a lift irányába, a harmadik felé, mikor lefelé ugyanolyan távolságra van. Ezt is csak te tudhatod, bár így már értem hogy miért bonyolult számodra a házban való közlekedés. Viszont az tény hogy legalább 5 szinten kersztül kellett autóznod, ami lefelé babakocsistol sem volt kevesebb. Na már most szintenként két tüzriasztó van, és két darab tűzcsapszekrény. Ebből eggyet sem észrevenni az már művészet! De lehet hogy az erős füst csípte a szemedet, ez így érthető. Itt jegyzem meg hogy ilyen esetekben, ha valóban segíteni akarsz, főképp ha már voltál hasonló helyzetben, nem szaladgálnod kellett volna. A tűzoltóság értesítése hasonló esetekben állampolgári kötelesség, ráadásul a leglogikusabb dolog amit tenni lehet.Aztán akár el is olthattad volna az egész tüzet. Lehet hogy ha előbb nekikezdtél volna mint a pánikkeltésnek még többet meg lehetett volna menteni a merciből. Bár megéertem hogy az általad atombombának minősített poroltóval "gyenge" férfiemberként nem boldogultál, és segítséget kellett kérned. Kedves barátom, talán nem cipelni, vagy cibálni kellett volna ahogy írtad. Az ilyen tipusú poroltókra azért szerelnek kereket hogy lehessen gurítani őket, még gyengébb képességűeknek is. Még jó hogy a beengedős srác is odaért mire megvalósítottátok ezt a nemes (normál esetben kb. 20 másodperces) cselekedetet,és volt aki elindítsa a készüléket. Ki tudja mi történt volna ha a nyolcadikra rohan leállítani a liftet.....
Úgy tudom hogy tíz perc elteltével nagyságrendileg megérkeztek a tűzoltók is, akik az általad leírt hatalmas tüzet a motorház tetejét felfeszítve pillanatok alatt eloltották. Lehet hogy nem is volt akkora az a tűz?
Minden esetre az óriási lángolásból a gépházfedélen egy 40%-os részen égett csak meg a festék. Ez is elgondolkodtató.
Én tegnap reggel jártam a parkolóházban és nem láttam a falakon égés nyomokat, sem pedig a menyezeten, csak a kiégett autó eleje és a szétszóródott poroltó utalt az eseményre. Csalódtam, azt hittem egy kiégett mercit fogok találni, de az autó meglepően jó állapotban volt (persze a történtekhez képest), csak az elején látszottak az égésnyomok. Láttam már pár kiégett verdát, mást vártam. Itt jegyzem meg hogy azért lóf... a stuttgartiak fenekébe ha ilyen verdákat csinálnak! Biztos vagyok benne hogy ebben a te közreműködésed is kellett, és nem vitatom hogy megtetted amit lehetett, de kár ennyire felnagyítanod a szerepedet, a segítőkész emberek nem kérkednek azzal amit megtesznek. Ők azért csinálják mert úgy érzik hogy így helyes.
Továbbá azt írtad hogy ki-be mentek-jöttek a népek ez idő alatt. Nem tudom hogy csinálták hiszen a ki-be engedős srác veletek oltotta a tüzet?!? Miután a tűzoltók megérkeztek úgy hallottam ők már senkit nem engedtek be, csak kifelé lehetett közlekedni. Megint kamuztál!
Úgy éreztem ezt mind le kell írnom ahoz hogy reális képet kaphasson aki csak a te verziódat ismeri.

És most a tények tükrében a privát véleményem:

Az már csak hab a tortán hogy a kilépéskor úgy érezted a hőstetteid elismerése képpen neked ingyenes a parkolás! Persze melyikünkel ne fordult volna már elő hogy otthonhagyta a pénztárcáját. Ilyenkor igyekszik az ember megoldást találni. Neked biztosan nehezedre esett a volna az 50 méterre levő pénztárcádért elsétálni és a 370 forintos óradíjjat kifizetni, inkább "spontán megjegyzések" mellett elvártad hogy a parkolós srác tegye ezt meg helyetted.
Bár lehet hogy ezen nem is gondolkodtál, lehet hogy neked természetes hogy más fizet helyetted. Gondolom mekkora lehetett benned az izgalom miután a Vörösmaty téri forgatagban háromnegyed órát szórakoztál!

Az ügy fontos mozzanatai szerintem:

1. A házban valóban nincs autómatikus tűzoltó rendszer, de van manuális amit te persze a nagy füstben nem vettél észre, és utánna sem nézted meg, csak ideírtad hogy nincs!

2. Mint utólag kiderült, az autók csak kifelé mentek, befeél nem tudtak, de hát a füst ugye.....

3. Sajnos ekkor sem lehetett fizetés nélkül elhagyni a házat (ez neked piszokul fájhatott, mert később csak kiharcoltad), érdekes mód rajtad kívül senki nem problémázott rajta.

4. Fogalmad sincs hogy ki, kit és miről tájékoztatott, hiszen nem voltál ott. Csak gusztustalanul találgatsz, és próbálod a saját érdemeidet magasztalni, miközben másokat degradálsz.

5.A történetedben annyi az ellentmondás hogy istenemre nem tudom, mit is higgyek el belőle!

Őszintén sajnálom az autó tulajdonosát az őt ért kár miatt, de sajnos ilyen dolgok előfordulnak. Remélem azért sikerült valahogy kivinni az autót a házból. A blog írójának pedig javaslom hogy kevesebb James Bond filmet nézzen, és ha nem szent meggyőződésből teszi azt amit tesz egy hasonló tűzeset kapcsán, akkor értesítse a szakembereket, és hagyja rájuk a probléma megoldását.
A feltünési viszketegség pedig egy olyan betegség, amit egy kis odafigyeléssel kiválóan kordába lehet tartani. Ha már mindenképpen blogot írsz, legalább ne rugaszkodj el a valóságtól, mert amikor mások rájönnek szavahihetetlenné válsz!

Hajrá magyarok! 2008.12.16. 21:06:39

Hűha, valaki itt nagyon vágja mi hol van s parkolóházban... Csak nem a főnökhöz van szerencsénk?. Nemtom egyébként mit kell fikázni az elmesélést. Az igaz kicsit 007-es, de igy legalább élvezhető volt. Tűz volt, nem? a merdzsó kiégett, tűzjelző nem mükszött Gondolom a parkolósnak az állampolgári kötelessége a főnöke hívása. Ma már az is baj hogy az ember fia segíteni akar. Én is bele tudok a regényedbe ha nagyon akarod, érdekes kérdéseket felvetve. Egyébként pedig ez akkor azt jelenti nálad hogy ha este tízkor gyullad ki akkor leég az egész mert kézzel kell bekapcsolni. Okos megoldás meg kell hagyni, főleg egy parkolóházban.

schokobanane (törölt) 2008.12.16. 21:23:16

Van azért itt pár dolog, ami nem stimmel.
1. Miért írod, hogy "...Továbbá azt írtad hogy ki-be mentek-jöttek a népek ez idő alatt. Nem tudom hogy csinálták hiszen a ki-be engedős srác veletek oltotta a tüzet?!?"
A tűz a harmadik emeleten keletkezett. A posztíró nem írta, hogy ezalatt bemenő forgalom zajlott, ugyanis nem is nagyon láthatott ilyesmit a harmadik emeletről, mialatt a lángoló kocsinál foglalatoskodott. Egyrészt azt írta, hogy "az emberek babakocsikkal igyekeztek a szinten a kocsijukhoz" (ez nyilván kimenő forgalom, és még nem a kapunál), másrészt pedig azt, hogy a bemenő forgalmat (mármint hogy a beengedő portás a tűz ellenére engedte be az autókat a parkolóházba) később látta, amikor is (a tűznél segédkező) portással, valamint egy másik járókelővel (aki szintén segédkezett) együtt a földszintre menekült (úgy képzelem, épp azon volt felháborodva, hogy a portás látta a tüzet, sőt, segédkezett is, utóbb mégis visszaállt az autós forgalomhoz, "az üzlet nem állhat le" alapon.

2. Aki életében először igyekszik tüzet oltani, meglehet, valóban felkapja és hurcolni kezdi még az atombomba méretű tűzoltó-készüléket is, és nem veszi észre, hogy az amúgy kerekeken gurulna. Ezért csesztetni a posztírót felesleges.

3. Amennyiben önkéntes tűzoltó vagy, kérlek, szkenneld be az igazolványodat, és tedd fel ide, hogy láthassuk, valóban értesz annak megállapításához, hogy egy parkolóházban kigyulladó autó miatt felesleges pánikot csapni, és egyébként nyugodtan mászkálhatnak ott emberek, mivel ez csak olyan tüzecske, amely rövid időn belül egyáltalán nem érheti el (adott esetben akkor sem, ha a tűzoltóság késik) az autó üzemanyagtartályát. Mint önkéntes tűzoltónak (ha látjuk az igazolványt) ekkor azt is elhiszem, hogy ebben az esetben a füst sem volt akkora, mint a posztíró leírta, és így nem is akadályozhatta annak megállapításában, hogy van-e tűzjelző a szinten vagy nincs. Mindazonáltal ha a tűzoltók szükségesesnek találták a légzőmaszkot a szinten, az egyelőre a posztíró szavahihetőségét bizonyítja.

4. Hogy az elején miket is taglalsz mondatokon keresztül a babakocsis "fel vagy le" bizgatással, azt nem is nagyon értem; a posztíró egyáltalán nem említette, hogy vándorolt volna a babakocsival. Azt írta, hogy „...a lifthez fel kellett menni a harmadikra" (a babakocsival nyilván, nem fogják kézben cipelni), valamint később "Lerohantunk [a harmadikról, ahol észlelték a füstöt] babakocsistul a beengedő parkolóőrhöz”... majd "Feleségemet elküldtem, várjanak meg a téren". Semmi egyebet nem közölt, nem értem tehát, hogy jön ide ez a zagyvaság: "Az is ésszerűtlen hogy egy babakocsival miért lejtőn felfelé indultál el a lift irányába, a harmadik felé [?], mikor lefelé ugyanolyan távolságra van."

Na, ugorj neki még egyszer ennek a történetnek, mert ez a te szempontodból nagyon nem kerek.
Amúgy ki vagy te, a tulaj? Ellenőrzés, vizsgálat volt már a helyszínen? Tűzvédelmileg megfelelt az épület? Mesélj.

franjof 2008.12.16. 21:36:30

mekkora faszfej ez a netbongeszo

netböngésző 2008.12.16. 22:16:02

schokobanane Én járok oda, ismerem az épületet és a környéket, veled ellentétben. Nem biztos hogy reálisabb a képem másokénál, de előfordulhat. A kis barátotok leírásában annyi az ellentét hogy az több mit feltünő. Ha valahol elvesztetted a fonalat, olvasd újra. Ezenkívül, rajta kívül mások is jártak arra az ominózus időpontban, látták mi történt, és másképpen mesélik a történteket.
Tök mindegy, nem posztom hogy bárkit is győzködjek, csak felháborít ha valaki össze-vissza beszél, ezzel megtévesztve másokat, elferdítve a tényeket. Pláne ha ezzel saját magát ajnározza.
Az atombomba kerekei nem olyan kicsik hogy azt egy kezdő ovodás ne venné észre. Tűzjelzőt is csak az nem talál, aki nem keres.
Ez meghatároz egy bizonyos szellemi szintet.

A tűz méreteit mutatja hogy ezen a blogoldalon kívül senki nem méltatta említésre méltónak. Egy híradásban sem szerepelt.

Ha valaki reálisan szemlélné a dolgokat ezen mindenképpen elgondolkodna.

schokobanane (törölt) 2008.12.16. 22:36:11

netböngésző,

Itt szerepelt:
index.hu/politika/bulvar/bulvarhirek/371802/

www.metropol.hu/nagyvilag/cikk/338091

www.hirstart.hu/hirkoteg.php?link_id=1005344&koteg_id=169754

és most csak a gugli első oldaláról válogattam. Megjelent még számos oldalon, köztük több blogban. Bizonyára napilapokban is, bár én nem olvasom őket.

"A kis barátotok leírásában annyi az ellentét hogy az több mit feltünő."

Nem a mi kis barátunk, csupán egy posztíró, aki akkor arra járt és segíteni próbált. Az ő verziójában nem találtam egymásnak ellentmondó dolgokat, a tiédben vizont igen.

"felháborít ha valaki össze-vissza beszél, ezzel megtévesztve másokat, elferdítve a tényeket. Pláne ha ezzel saját magát ajnározza."

Én nem vettem észre önajnározást a posztíró részéről, teljesen tárgyszerűen írta le az esetet, kivéve azt a részt, ahol felháborodott (joggal), mert a portás szart a tűzre, és az üzlettel törődött. Inkább a kommentelők méltatták a posztírót a közbelépéséért (szerintem jogosan, azt is leírtam, miért).
Továbbá nem úgy tűnik számomra, hogy a posztíró volna az, aki összevisza beszél, inkább olyasvalaki, akinek épp kérdéseket tettem fel és nem akarózott válaszolni rájuk (ama egy kivételével, hogy a poroltó kerekei nem kicsik, amiről viszont fentebb már kifejtettem a nézetemet), de azt hangoztatja, hogy ő az, aki ismeri az épületet, nem én (ez utóbbi egyébként nem különösebben tesz hozzá és nem is vesz el a történetből). Az viszont szomorú, hogy úgy írsz összefüggéstelen katyvaszt, hogy el sem olvasod a posztot és nem bírod részleteiben értelmezni.

netböngésző 2008.12.16. 23:01:50

Sorry! Szóval hasonló blogoldalakon írogattak róla ráérő emberek. Okés. Látom számodra valóban elgondolkodtató volt......,biztosan csak ez a média.
Persze hogy nem vitatom a srác segítőkészséget, a stílusa gázos.
De ez már az ő dolga.
Én is tudok tágyszerűen kreálni történeteket, de attól még azok pont úgy nem lesznek igazak mint ebben az esetben.

Másrészt én sem nyilatkozom semmilyen stílusban pl. a légballon vezetésről, mert nem értek hozzá.

...mindegy, a lóval nem lehet kártyázni

schokobanane (törölt) 2008.12.16. 23:11:18

Mondd, te tényleg ennyire hülye vagy? Nem azt emeltem ki, hogy több blogban megjelent, hanem hogy több hírcsatornán is megjelent mint hír.
Ha tárgyszerű szöveget akarsz írni, akkor pedig azt tedd. A tied nem volt az. Magadat meg ne ismételgesd már, mert kurva unalmas. Lett volna a helyszíneden valamirevaló és működőképes automatikus tűzjelző rendszer, rendszeres tűzvédelmi ellenőrzés, alkalmazottak kiképzése ilyen esetekre (ezek szerintem benzintartályos kocsikkal teli parkolóházaknál elengedhetetlen követelmények), továbbá kevésbé hígvelejű parkolóőr, és akkor nem kellett volna a srácnak "hősködnie".
Agyatlan.

schokobanane (törölt) 2008.12.16. 23:13:15

Amúgy még figyelmedbe ajánlom elgondolkozásra:

Hajrá magyarok! 2008.12.16. 21:06:39
"Egyébként pedig ez akkor azt jelenti nálad hogy ha este tízkor gyullad ki akkor leég az egész mert kézzel kell bekapcsolni. Okos megoldás meg kell hagyni, főleg egy parkolóházban."

netböngésző 2008.12.16. 23:26:39

Ha az enyém lenne akkor nem veled beszélgetnék! Sajnálom hogy gyenge aggyal ezt nem fogod fel. Le se szarnálak, mint ahogy gondolom a tulajdonosok sem.
Azt hiszel amit csak akarsz, nekem az is elég hogy tudom, a kis barátotok nem akkora hős, mint amekkorának beállította magát. Neked meg fogalmad sincs mi történt ott, csak egy bejegyzést olvastál, aminek nem jártál utánna. Én legalább megtettem.


Elnézést hogy megosztottam.....

netböngésző 2008.12.16. 23:51:57

Ja, még egy kérdés.
Ha akkora veszélyhelyzet volt a parkolóban mint amekkorát a kedves post írója leírt, akkor kérdem én, miért nem ült be az autójába és vitte ki az épületből? Simán megtehette volna, ő lejjebb parkolt saját állítása szerint.
Ez sem érdekes?

schokobanane (törölt) 2008.12.17. 00:08:40

Agyatlanka, még mindig nem érted a lényeget. Arra felelj, miért kéne neked hinnie bárkinek is. Próbáld egy kicsit más szemszögéből nézni a dolgot, ne csak a magadéból.
a) adott egy történet és egy beszámoló, amelynek főszereplője megpróbált tőle telhető módon segíteni.
b) adott egy utólagos fikázás, amelynek írója olyan dolgokat közöl, amelyek fikázásban nem felelnek meg a fikázás követelményeinek: nem találják el a posztíró annyira várt gyenge pontját, mert az író nem olvasta el figyelmesen a posztot, azonkívül hülyeségekbe köt bele.

Most mondd már meg, melyik változatnak kéne hinnie bárkinek, aki nem volt a helyszínen? Mért épp neked? Csak mert "ismered a helyszínt"? Vagy mert "a helyszínen jártál utólag"? Ez a két momentum mit tesz hozzá az ügyhöz? Mert nem találtál füstölgő és szanaszét szóródott roncsokat, megégett falakat, kiégett kocsit, és mert az autó úgymond csak kis helyen pörkölődött meg? És akkor mi van? Mit vártál, rendőri osztagokat, helyszínelőket, lepedő alól kikandikáló megégett testrészeket, vagy mit? Az eset idején, függetlenül attól, hogy te az ottjártadkor mit tapasztaltál, nem lehetett veszélyben bárki, aki akkor épp arra járt? Egy parkolóházban, ahol tele tankkal állnak a kocsik, és amely alatt benzinkút mőködik, és az épületnek nincs megfelelő tűzvédelmi berendezése? Egyáltalán, miért higgyük el, hogy a helyszínen jártál?
És végül: ha saját magadnak elég a te verziód, és nem akarsz észt osztani, akkor mi a francnak teszed? Akkor csak gondold magadban, hogy "ej, de nagy segg ezt a posztíró, én jobban tudom, mi történt ott", és lapozz tovább az életedben.
End of story.

schokobanane (törölt) 2008.12.17. 00:13:32

"Ha akkora veszélyhelyzet volt a parkolóban mint amekkorát a kedves post írója leírt, akkor kérdem én, miért nem ült be az autójába és vitte ki az épületből?"

Mert megpróbálta eloltani a tüzet, és nem elsődlegesen a kocsija volt a fontos. Először a tűz megfékezése a legfontosabb, de neked, úgy látszik, nem lehet elégszer elmondani. Ha a te házadban tüzet fog a lábasfogó kesztyű, rögtön kirohansz a házból és hagyod azt leégni, anélkül, hogy a lábasfogó kesztyűt a mosogatóba dobnád és vizet eresztenél rá? Vagy ha egy gyerek kabátja lángra kap, te inkább a többi gyereket tereled ki az iskolaépületből, s hagyod közben, hogy a gyerek halálra égjen?
Szerinted van olyan hülye a világon, aki nem a tüzet oltaná először?

netböngésző 2008.12.17. 01:00:43

A megismerés az emberi kíváncsiságon alapul, és az az ember aki nem akarja bírni a tudást, hogyan akar kilépni a tudatlanság szürke ködéből?

netböngésző 2008.12.17. 01:16:18

Agyatlanka, még mindig nem érted a lényeget. Arra felelj, miért kéne neked hinnie bárkinek is. Próbáld egy kicsit más szemszögéből nézni a dolgot, ne csak a magadéból.


Nem szeretnék lemenni a te szintedre,de aki nem oltani kezdett (ami a legkézenfekvőbb lett volna),hanem a bejárathoz szaladgált, az éppen a post író volt.
Ugye valóban több szemszög létezik.....

"Talán ha oda gurította volna a poroltót, és a tartalmát befújja a merci motorterébe, akkor nem is lett volna miről beszélni"

pl. ez is egy nézőpont, de nem kell hogy egyet érts.

gonnaburninflames 2008.12.17. 02:32:06

Volt mar az, hogy "Levente majd elintezi a portast?"

gonnaburninflames 2008.12.17. 02:33:16

Egyebkent manapsag a 20. szazadban ezert tart itt az orszag.

Hajrá magyarok! 2008.12.17. 02:36:23

Ember gondolkozz már!! Most tényleg nem vitatkozni akarok veled, de nem látod a lényeget??? A tények igazak nem? Ember parkol-lát tűz- szól kapus - megy viszza, próbál megfékez - vár tűzoltó- mutat tűzoltó - aztán elmegy ennyi nem több. Ezt hívják lényeglátásnak. Mindezt meg kellett tennie? Nem! De megtette mert fontosnak tartott tenni valamit másokért (ez egyébként sok más embertársunkra nem jellemző) Ha ez neked baj akkor... ha meg nem akkor minek kell belekötni.
Te gondolom akkor olyan vagy, hogy ilyen helyzetben végigveszed az összes lehetőséget, teljes körűen elemzed őket, kiszámolod a esélyeket aztán, mint a 007-es egyedül megmented a világot.
Ő úgy gondolta van (illetve kellett volna lennie ) személyzet, aki ilyenre ki van képezve. Senki nem akart bíborszívet adni neki.
És a legfontosabb az hogy ezt valszeg. érted is tette, mivel te ott szoktál parkolni, tehát esélyes a kocsid állhatott volna a merdzsó mellett nem?
Az hogy utána hogyan írja le az élményeit róla az megint más. Ha jól akkor bestseller lesz belőle, ha nem akkor WC-papir :) Ennyi nem több.

Az ilyen kritikákat tartsd meg az olyan önjelölt "(s)íróknak" mint Kelemen Annácska, vagy a Havas H. és egyéb állatfajtáknak, akik könyvet csinálnak ha pl. letörik a körmük.

Sadist 2008.12.21. 13:52:56

Ennek a netböngészőnek erősen kisebbségi komplexusa lehet. Valamiért kurvára bántja, hogy más ember megtett valamit, amit akkor ott senki más. Utólag meg próbálja bizonygatni, hogy amit a postíró tett, az semmiség.
Még annyi, hogy a lángok mérete nem mindig van összefüggésben a helyzet veszélyességével. Kis tűznek is lehet nagy, és nagyon mérgező füstje. Jelen esetben az autó elektronikája gyulladt ki, ott meg elég sok vezeték szokott lenni. Vezetékeken műanyag burkolat, égő műanyagból meg rengeteg mérgező anyag szabadul fel, köztük dioxin is. De ezt nyilván netböngésző is tudja, hisz ő olyan true hero faszagyerek.

CID 2008.12.23. 19:38:31

Hát, netböngészönek, lehet tényleg vannak komplexusai, de arra még gondolni sem merek, hogy a Mercedes Benz olyan anyakokat használt a huszadik század végén, amik elégéskor mindenféle mérgező gázokat eregetnek.

Valószínű én is először a tűzoltóságot, majd utána a parkolóőrt értesítettem volna, neadj isten, már ha ketten voltak, jómagam megkezdtem volna az oltást.

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2009.01.07. 21:51:09

Netböngészőnek csak gratulálni fogok. Tudod mi a harakiri? Akkor talán próbáld is ki.