Lelketlen szolgáltatókon edzett primitív homárszívünk is megremegett két gyermelyi asszony levelét olvasva, akik borzalmas körülmények között kénytelenek napi 80 kilométert utazni. A zsámbéki medencében járatokat üzemeltető Kontakt-Busz Kft járműveinek néha meg kell állniuk, hogy a sofőr lekaparhassa a szélvédőre belülről ráfagyott párát. Az utasbarát közlekedési cég kínai buszain nem nem működik, hanem állítólag egyáltalán nincsen fűtés, az ígért radiátorokat pedig lassan egy hónapja nem szerelik be. Alant két fellázadt fogyasztó panasza, illetve a cégnek írott levelük, amire természetesen nem kaptak választ. A felügyeleti szervtől sem, nyilván. A sztori tanulsága, hogy nem csak a Volán sportja a távolsági emberkínzás.
Végső elkeseredésemben fordulok Önökhöz, mivel mindenhol süket fülekre találok/unk. Panaszunkkal először a szolgáltatónak írtam, utána a felügyeleti szervének és most Önöknek. Igen sokan járunk vidékről Budapestre dolgozni, iskolába a zsámbéki medence vonalán üzemeltetett Kontak-busz kft buszaival. Ezekből a buszokból, amiket Kínában gyártottak, rájuk jellemző minőségben, a fűtést véletlen kifelejtették. Bár lehet, hogy költség takarékosság lebegett az Ügyvezető Úr szeme előtt, de ez minket nem vigasztal. Péntek reggel az utastérben -7c°ot mértünk, a sofőr kesztyűben vezet. Volt, hogy meg kellett állnia, hogy lekaparja a jeget belül az ablakról, hogy tudjon kanyarodni. Hát nem tudom, hogy ha ez a luxus busz, akkor milyen lehet a nem luxus. Nincsenek nagy igényeim, mert akkor fűtött üléses autóval járnék, de mivel egy szimpla beosztott vagyok, aki napi 80 km-t utazik 1200ft-os jeggyel, cserébe elvárnék valami kis meleget. A sofőrök is szóvá tették a vezetőségnél, de az volt rá a válasz, hogy nem kötelező itt dolgozni. Megértem, hogy ők nem mernek szólni, mert féltik az állásukat, de mi utasok csak adhatunk hangot véleményünknek, hiszen nem kevés pénzt fizetünk a "szolgáltatásért". Amit eddig sikerült kinyomoznom, hogy állítólag dec.15-ig minden buszba kellett volna radiátorokat szerelni, hát ez nem jött össze. Nem tudom, hogy ennek a történetnek van-e hírértéke, de sok utastársammal egyetemben bízunk benne, ha ezt esetleg a Médiában közzé teszik, hátha észbe kap a vezetőség és beszerel valamit.
Tisztelettel kérném segítségüket vagy azt, hogy hova forduljunk.
Mellékletként csatolom a Kontakt-Busz Kft-nek küldött levelemet is.
Köszönettel,
B. Ildikó Gyermely
D. Krisztina Gyermely
Íme a közlekedési vállalatnak írt levél:
Tisztelt Vezetőség!
Amikor megkaptuk az új buszokat kezdtünk örülni, hogy, nosza fejlődünk, de az örömöm/ünk csak addig tartott amíg egyszer ki nem próbáltuk. Amellett, hogy borzasztó kényelmetlen, a csomag az ölünkben a lábunk nem fér el, és sorolhatnám. Még nyáron csak oké, hogy beáll a nyakam a légkonditól elfogadom, mert meleg van valamit csinálni kell felveszem a kapucnim. Aztán jött a tél ahol már nem elég a kapucni, és mivel hely nincs a buszon, hogy a kályhát magammal cipeljem ezért elvárnám, hogy a nem kevés pénzért megvett bérletem áráért legalább 15c° fok legyen. Napok óta úgy utazom 80km-t,hogy az ablak belülről be van fagyva. Lehet, hogy kicsit kényes nő vagyok, de hát már az a nemzedék vagyok, aki vár valamit cserébe a pénzéért,és nem vagyok azon szerencsés ember, akinek a cég fizetné az útiköltséget, tehát saját költségen utazgatom, ezért cserében felfázhatok mert a csoda legó buszok csak a katalógusban mutatnak jól, de próbálják ki egyszer pl.a tardosi buszt akik napi 120km utaznak ezek a balkáni körülmények között. Tisztelettel kérném önöket, hogy a fűtésre kicsit nagyobb hangsúlyt fektessenek ha lehet. Tizenéves lányok utaznak a buszon akiknek ezek a kis felfázások az egész életüket tönkre teheti. Tisztelettel kérném Önöket az intézkedés menetéről és megoldásáról értesíteni szíveskedjenek. Bízom a még tavasz előtti megoldásban Köszönettel egy elégedetlen utas.B. Ildikó
Gyermely 2009.01.07.
megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2009.01.14. 00:09:39
megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2009.01.14. 00:16:59
aardwark 2009.01.14. 00:17:47
so, dobogó
megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2009.01.14. 00:18:18
légyszi, légyszi
Abdab 2009.01.14. 00:18:49
megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2009.01.14. 00:20:27
Abdab 2009.01.14. 00:21:11
aardwark 2009.01.14. 00:22:30
megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2009.01.14. 00:22:36
megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2009.01.14. 00:25:06
aardwark 2009.01.14. 00:26:20
nem költői a kérdés, hanem reális, csak ezek az un. emberek pont lesz@rják, hogy mi a nyomorod. Adj pénzt és kussolj...
áhhhh..... magyarisztán...
megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2009.01.14. 00:30:11
megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2009.01.14. 00:31:39
aardwark 2009.01.14. 00:34:24
a rózsaszín ánuszgyűrűjét nekik...
megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2009.01.14. 00:37:22
aardwark 2009.01.14. 00:54:07
megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2009.01.14. 01:01:24
régebben én is jártam arról a környékről, és jöttek a buszok viszonylag gayakran. sosem fagytam meg, bár általában az alsó lépcsőfokkal voltam közelebbi ismeretségben, de még mindig jobb a heringfíling, mint megfagyni. vagynem?
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.01.14. 01:03:56
mer az mar nem is hir hogz a hazaban az ytcan vagy az udvaron
es most fenruar kozepere surgos intezkedestigert a kormany, asziszem szerdaig kell etenni a javaslatokat
juliusra a busz is OK lesz
Koronás Udvari Chinpoko Mester 2009.01.14. 01:30:41
akkor nekilátnak, 60 nap alatt beszerelik, májustól már fűtik a buszokat majd, amig novemberre el nem romlik a klíma.
amugy jo volt a meglatas: Az utazzon ezeken a buszokon, aki megvette.
pucsíthat sünt.
Az utolsó balti Hering 2009.01.14. 01:38:08
van lábtartó, van fűtés, és a kátyúk úgy elráznak, hogy a 2 és fél órás útból csak az a két perc marad meg amíg valahol áll a busz és erre felébredek.
Amúgy a Credokat útáltam nagyon, azokat is kínaiakra gyártották.
Use Less 2009.01.14. 01:49:12
Hely kevés, az ülések borzalmasak és aprók. Az anyázások a mocsok volán felé levélben és a fórumán természetesen semmit nem érnek, még ők bizonygatják, hogy ez milyen jó busz és az utasok milyen elégedettek vele. Életükben nem ültek rajta menet közben.
Szerencsére van néhány távolsági járatra kialakított busz is, az igényesebb. Abban a fűtés is megy, de kevés van belőle üzemben.
Mondjuk mit várunk, ez magyarország (így kis betűvel), itt mindent meg lehet tenni.
Kedves volános döntéshozók és king long importőrök, nyugodtan, vérben fetrengve fossatok sünt!!
Use Less 2009.01.14. 01:51:49
img.index.hu/imgfrm/9/9/4/7/BIG_0005239947.jpg
Már ez is brutálisan igénytelen, mekdonáldsz jellegű műszékekből összetákolt vicc, de ahogy látom a zsámbéki változat még durvább lehet:
www.kontaktbusz.hu/sitefiles/galery/1/photos/28_7.jpg
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.01.14. 01:54:21
Az utolsó balti Hering 2009.01.14. 02:09:38
P. · http://faszkivan.blog.hu/ 2009.01.14. 02:33:38
Az utolsó balti Hering 2009.01.14. 02:49:07
Megdobbent 2009.01.14. 02:56:39
manualis mammografus 2009.01.14. 03:05:34
Az utolsó balti Hering 2009.01.14. 03:10:01
manualis mammografus 2009.01.14. 03:13:22
gramercy (törölt) 2009.01.14. 03:25:36
manualis mammografus 2009.01.14. 03:26:33
TREX · http://polarmacko.blog.hu 2009.01.14. 04:46:14
Ha egyszer a buszba szerelt légkondit THERMOKINGnek hívják, akkor a faxért nem lehet vele fűteni?
kártékony 2009.01.14. 05:29:39
Sofian 2009.01.14. 05:47:50
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.01.14. 05:48:29
lodenkabat 2009.01.14. 05:52:21
Még ezt sem tudtad? :-)))
zaragozaB410 2009.01.14. 06:18:48
ge-za (törölt) 2009.01.14. 06:33:36
ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.01.14. 07:00:50
Az gondolom az Ikarus 280, ami mindenhol elmegy, mindig beindul, hangos, büdös, de fűt (ha a sofőr éppen nem lopja a gázolajat a kályhájából).
Egyébként meg kérdés, hogy kaptak ezek a szarok magyar forgalmit, ha nincs bennük fűtés. Elvileg típusengedély kiadásához millió egy ellenőrzés kell.(Vagy csak akkor akadékoskodnak ha magánszemély akar valami egzotikus autót behozni...? Nem lepne meg.)
ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.01.14. 07:02:28
Esetleg még az E9x -esek, bár az ugyanaz csak az a különbség hogy Ikarus vagy Scania fődarabokból (már nem emlékszem, talán az alváz más gyártmány).
ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.01.14. 07:05:08
Zsirparaszt scene/buckalakó tahó/fotelrokker 2009.01.14. 07:40:22
predike 2009.01.14. 07:40:34
Peti817172M · http://peti817172m.atw.hu 2009.01.14. 07:42:29
King Long: utaztam már fűtött king longon, és igenis van benne radiátor, és nem volt benne hideg. A klímát meg igenis be lehet normálisan állítani, és ki is lehet kapcsolni. Egyébként meg a Zsámbéki oldalon 65 km a leghosszabb vonala a Kontaktnak, szóval túlzás távolságinak nevezni. Tömött Localóval Egertől Miskolcig durvább.
BunnyHoover 2009.01.14. 07:43:35
vagy egy a mienkénél is betegebb idegen társadalomnak
ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.01.14. 07:44:09
A Kapos volán a 60m-es Kaposvár-Tab távon megy (a gyorsabb vonalon) másfél órát. A lassún hármat.
65km alatt is meggebedsz olyan ülésben, meg hidegben.
citrix 2009.01.14. 07:46:13
maincoon © 2009.01.14. 07:51:22
beersodi 2009.01.14. 07:52:40
www.camiontruck.hu/images/2008/200808/c072-077w.pdf
Abban még volt fűtőberendezés, legalábbis valami arra hasonlító szerkezet.
A páramentesítési problémákat is megemlítették már, és még sok minden más hibát.
Továbbra is azt mondnom, amit a kínaiak saját maguk feje után menve csinálnak, lekoppintva, leegyszerűsítve a már bevált terméket az csak nagy kupac sz@r lehet.
PS.:
További "jó" hír, hogy újabb (kb. 30-31 db) King Long busz kerül üzembeállításra egy másik Pest környéki vonalon.
birdlady 2009.01.14. 07:57:20
BunnyHoover 2009.01.14. 08:04:43
Könnyű Karma (törölt) 2009.01.14. 08:05:52
ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.01.14. 08:13:41
Amúgy a King Long szókapcsolatról a péniszem jut eszembe :) :) :)
Bocs de ez kihagyhatatlan. :D
Watt25 · http://sablonvalasz.blogspot.hu 2009.01.14. 08:21:51
@megélhetési sünöző - análisvérsünt a galádoknak!: van volán, minden nap, kb 30 percenként széna térre érkezik
Esetleg lehet, hogy nem Bp. a világ közepe???
ggeleven 2009.01.14. 08:35:44
De lassan ezen az ügyfélbarát hozzáálláson a "cég" részéről már meg sem lepődünk, ugye? :(
Kawaii Koneko 2009.01.14. 08:39:51
gidabiga 2009.01.14. 08:43:04
ami egég jó buszokat gyártott.
kár érte.
kné 2009.01.14. 08:44:50
Az utasok és a sofőr is úgy ül több, mint egy órát, mint majom a köszörűkövön.
Autópályán közlekedő buszok, és nincs fejtámla, nincs kartámla, nincs biztonsági öv rajta. Csomagtartó, vagy csomagtér egyáltalán nincs rajta, ez főleg a kollégisták nagy utazótáskáival gond.
Átlag ember lába nem ér le az ülésről a földre, csak 4-6 helyen, a többin lógatja hosszú időn át. Csak vékony emberek férnek az ülésbe és egymás mellé. A 45 ülőhely lecsökkent 39-re!!!A hónapok óta tartó panaszokra semmitmondó sablon leveleket válaszolnak, hogy ez milyen jó busz, és az utasok, hogy szeretik :))
Viszont a panaszok során találkoztam olyan Volánbusz alkalmazottal, aki igencsak megértően viselkedett, és igyekezett minden tőle telhetőt megtenni a problémák megszűntetésére.
Sajnos a legtöbb esetben igyekeztek lepattintani a fogyasztót, pedig valóban jeget lehet kaparni belül az ablakokról.
Kedves Homár,szerinted az én 30.000,-ft-os bérletemért miért nem kaphatom ugyanazt a szintű szolgáltatást, mint más 30.000,-ft-os bérletű utas, aki más vonalon utazik fűtött, fejtámlás, kartámlás busszal??????
Az árak EU szintűek, de a szolgáltatás balkáni.
ekat 2009.01.14. 08:45:00
én is ezzel a járattal járok naponta kétszer 35-45 percet, és írtam már a Volánbusznak, hogy lefagyok, és reggelente görcsölő petefészekkörnyékkel és elgémberedett lábbal szállok le... (Furcsa módon délután nincsen annyira hideg.) Kaptam egy udvarias választ, hogy majd szólnak a gépkocsivezetőknek, meg hogy előfordulhat, hogy rossz a fűtés. De azóta tudom, hogy nincs is, mert hallottam egy gépkocsivezetőt valakivel beszélgetni, hogy nála +1 fokot mértek, de van kolléga, akinek bejött az élet, mert +6 fokban vezethet... Úgyhogy írtam megint, válasz még nem jött. Hát nem semmi... pedi hűteni nagyon tudnak, nyáron mindig kardigánt vittem...
klarky · http://kreport.blog.hu/ 2009.01.14. 08:47:14
És ezt így hogy?
Az nem lehet, h a megrendelő kitöltésekor rossz helyre rakták az x-et? Ez városi busznak is szellős, nemhogy távolságinak.
Valami visszamaradt demobuszt sózhattak rájuk....
ekat 2009.01.14. 08:48:30
kné 2009.01.14. 08:50:11
ekat 2009.01.14. 08:52:10
kné 2009.01.14. 08:53:38
kné 2009.01.14. 08:56:16
kné 2009.01.14. 08:57:40
TV ÜGYVÉDJE MA 15.45-TŐL A STADIONOKNÁL 2. KOCSIÁLLÁSBAN EZZEL KAPCSOLATBAN OKNYOMOZ!!
GYERÜNK, AMI A CSÖVÖN KIFÉR!!!
papugaja 2009.01.14. 09:00:04
helianthus 2009.01.14. 09:01:15
staropramen 2009.01.14. 09:02:13
ez valami qrvára felháborító.Reklamáló levél 2 példányban.
1.Az ügyvezető ig szolgálati kocsijába
2.Irodaépület igazgatói irodába.
Kézbesítés módja:téglára, vagy kisebb betondarabra erősítve (szig.szalaggal) a szélvédőn, illetőleg az ablakon át , közvetlenül, lehetőleg a jobb idő megérkezése előtt.
Gyakoriság : amig a buszokon nem lesz fűtés.
Az a gáz ugyanis, hogy ezek a mocsadékok másból nem értenek.
Erre írja azt a választ, hogy az utasok elégedettek!
aardwark 2009.01.14. 09:03:48
"Igen sokan járunk vidékről Budapestre dolgozni, iskolába a zsámbéki medence vonalán üzemeltetett Kontak-busz kft buszaival."
olvass és értelmezz...
szerintem...
staropramen 2009.01.14. 09:06:00
úgy egyébként volt rajtuk gomb?
maincoon © 2009.01.14. 09:06:34
nálunk a kórházat újították fel teljes mértékben. vettek szép új lyukacsos fém padokat. na ezek hidegsége szintén vetekszik a kínai buszok hőmérsékletével. ha végig azokon ültem volna, míg várakoztam a belgyógyászaton, akkor a következő utam biztos a nőgyógyászatra vezetett volna.
együttérzek a hideg buszon utazókkal :(
on
TV ügyvédje: mi mindig nézzük, olyankor még a hal_a_csatán-t is képesek vagyunk kihagyni :)
kné 2009.01.14. 09:08:03
aardwark 2009.01.14. 09:10:11
kné 2009.01.14. 09:11:47
Szar Szemét Szaralak 2009.01.14. 09:12:06
De kurva okos vagy. -7 fokban nekem az UV-n a Gellérttől a Deákig sok volt, pedig az kb. 3 km. Ez a kínai fos, kesztyűt, sapkát jót gyártanak (pontosabban nem sajnálod 300 forintért 6 havonta venni az újat), de meg lehet nézni, az autóik hol végeznek a törésteszten.
Amúgy kíváncsi lennék, hány nyugdíjas utazik a buszon és mennyit lopnak el a fogy. árkiegészítésből, mert igazán az a nagy üzlet.
Secnir 2009.01.14. 09:12:11
össze kell bújnia az utasoknak, és így melegítik egymást.
a székek alatt nincs lópokróc?
freiwieser 2009.01.14. 09:12:21
Jól fizető alvállalkozás ócska buszokkal.
Ezt hívják bújtatott privatizációnak.....
Az év managere adta ki neki alvállalkozásba.
Erre varrjatok gombot......
kné 2009.01.14. 09:16:07
Én lennék terrorista! 2009.01.14. 09:18:15
megsemnyikk@n 2009.01.14. 09:18:20
Az utolsó balti Hering 2009.01.14. 09:19:24
kné 2009.01.14. 09:20:15
gyermelyi 2009.01.14. 09:21:31
Ui.reggel még a tv is kint volt, beutazott az egyik ilyen hibernáló-szekérrel Gyermelyről a Moszkva térre, és én a tardosi buszon épp a takarómat hajtogattam össze, mikor kameráztak. Ja, a sofőrök is be vannak takarózva. Tegnap állítólag volt egy ellenőr-féleség, aki azt figyelte, hogy az útvonal jól van-e kiírva a digi-táblán!? Az, hogy közben megfagyunk a kutyát nem érdekli, a lényeg, hogy a kiírás stimmeljen (gondolom az is csak azért fontos, hogy a bunkó kallerok az útvonalnak megfelelő bérletet kérhessenek. Mongyuk a pátyi vonalon ne kérjen debreceni bérletet...)
Nálunk meg itt Tarpán (törölt) 2009.01.14. 09:23:18
A Kontakt-Busz Kft. közbeszerzési eljárásban menetrend szerinti alvállalkozási tevékenység végzésére pályázott, melynek eredményeként elnyerte a Zsámbéki medence közlekedési térségének alvállalkozási formában történő végzését. A szerződés 2008-tól 2012. december 31.-ig terjedő határozott időre szól.
A színvonalas közlekedési szolgáltatás biztosítása érdekében Társaságunk 53 db gyári új King Long típusú légkondicionált alacsony belépésű kínai autóbuszt rendelt.
A Kontakt-Busz Kft. célja annak bebizonyítása, hogy az alvállalkozási tevékenység megfelelő formában lehetőséget teremthet egy jobb színvonalú, az utasok számára magasabb szintű személyszállítási szolgáltatás nyújtására.
Lepp László
helianthus 2009.01.14. 09:23:52
gomb volt kici kínai, cak nem ért el a lyukig. :D
@kné: lábnyújtáson gondokoztál már? lehet, hogy magassarkú cipőhöz tervezték, próbáld ki azzal. Felveszel egy rövid szoknyát 10 cm-es magassarkúval így télvíz idején, aztán a tüzes férfipillantásoktól majd jól átmelegszel. DDD
Nálunk meg itt Tarpán (törölt) 2009.01.14. 09:26:43
Az utolsó balti Hering 2009.01.14. 09:30:13
Nálunk meg itt Tarpán (törölt) 2009.01.14. 09:30:24
Az ügyvezető szakmai képzettsége:
autószerelő
autóbuszvezető
autógépész üzemmérnök
regisztrált közlekedésgazdasági szakértő
Szakmai tisztségei:
Közlekedéstudományi Egyesület Személyszállítási Szakosztály elnöke
Budapesti Kereskedelmi Kamara VI. Közlekedési osztály elnökségi tagja
Magyar Közúti Fuvarozók Egyesületi Elnökségének tagja
Az Autóbuszok Nemzeti Minősítési Bizottságának elnöke
A Társaság fő tevékenysége mellett munkaerő kiválasztás, egyéb humán szolgáltatások biztosítását humánerőforrás menedzser végzettségű, a Budapesti Gazdasági Főiskolán oktató egyik tulajdonos (a leányom) tette lehetővé.
kné 2009.01.14. 09:32:28
:))))
na azért ezt sem lehet a végletekig, mert a megnyúlt kamaszok félbehajtva sem férnek be.
Az ideális utas 165-168 cm magas, max 38-as méretet hord, jól viseli a hideget, és nem morog sem hajnal 4.30-kor, sem este 10-kor, hogy nem tud hátradőlni az ülésen, ha esetleg jutott neki ülőhely:)))
megsemnyikk@n 2009.01.14. 09:33:11
gyermelyi 2009.01.14. 09:33:41
Akkor bizonyítson ezerrel!
aardwark 2009.01.14. 09:35:33
TÖRTÉNELEM
Jellemezze a pápaság történetét a kezdetektől napjainkig, koncentráljon különösen, de nem kizárólagosan a szociális, politikai, gazdasági, vallási és filozófiai hatásán Európára, Ázsiára és Afrikára. Legyen tömör, velős, egyedi.
ORVOSTUDOMÁNY
Az asztalon talál egy borotvapengét, egy csomag gézt és egy üveg skót whiskyt. Vegye ki az egyik veséjét majd cserélje ki a másikkal. Ne varrja össze, amíg a munkáját ki nem értékelik. 15 perce van.
RETORIKA
2500 lázadó, őrült benszülött tombol a szomszédos teremben. Nyugtassa meg őket. Bármely ősi nyelvet használhat, kivéve a latint és a görögöt.
BIOLÓGIA
Hozzon létre szilícium alapú életet. Becsülje meg az eltéréseket az elkövetkező emberi kultúrákban, ha ez az életforma 500 millió évvel ezelőtt kifejlődhetett volna. Állításait tényadatokkal bizonyítsa is.
ZENE
Írjon zongorakonchertót. Hangszerelje, majd adja elő furulyán és dobon. Segítségképpen a széke alatt talál egy zongorát.
PSZICHOLÓGIA
Munkásságukról szerzett tudása alapján értékelje az érzelmi stabilitást, az alkalmazkodóképesség fokát és az elfojtott frusztrációkat a következő személyeknél: Nagy Sándor, II. Ramszesz, Hammurabi. Az alanyoktól vett idézetekkel támassza alá értékelését, a megfelelő hivatkozásokkal. A fordítás nem kötelező.
SZEXUÁLPSZICHOLÓGIA
Mutassa be a nemi eltévelyedéseket és az enyhébb betegségek tüneteit. Szégyellje magát.
KATONAI SZAKÉRTELEM
Egy nagy kaliberű lőfegyver darabjait találja az asztalán. Mellettük fekszik egy nyomtatott használati utasítás bantu nyelven. Tíz perc múlva egy éhes bengáli tigris csatlakozik Önhöz. Tegye meg az Ön által szükségesnek ítélt lépéseket. Legyen kész utólag felülvizsgálni döntéseit.
ESZTÉTIKA
Érveljen a tudományág fontossága mellett.
ATOMFIZIKA
Létesítsen láncreakciót vagy atommáglyát, tetszés szerint. Vázolja egy magfúziós erőmű tervét.
KÉMIA
Szubtrópusi körülmények között állítson elő szupravezetőt. Állítson elő kénessavat. Vágja ketté majd illessze össze újra. Mit lát?
MATEMATIKA
Alkosson hiperkomlex számokból konkáv halmazt, amely a recipriverexkluzív (önmagán kívül bármely más számmal egyenlő) számok halmazának részhalmaza. Ábrázolja 5 dimenziós koordináta-rendszerben. Kösse össze a pontokat úgy, hogy a kialakuló geometriai alakzat a szögfelezőivel együtt Tapsi Hapsi képét adja ki.
FÖLDRAJZ
A kőolaj és a kőszén keletkezésének folyamata, mérföldkövei - összehasonlítás. Mutasson példákat (saját gyűjtés), játssza le a folyamatokat. Kőzet- és anyagfelismerés: U236, ózon, deutérium, kurcsatóvium, neodézium. Mutassa be, elemezze.
főleg az említett társaságnál...
kné 2009.01.14. 09:35:48
Így jó hogy kevés a panasz!
ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.01.14. 09:39:09
Vagy lehet hogy ez mind megvan neki, kérdés hol vette.
gyermelyi 2009.01.14. 09:39:51
onopapa 2009.01.14. 09:41:41
ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.01.14. 09:41:52
Nálunk meg itt Tarpán (törölt) 2009.01.14. 09:42:09
ekat 2009.01.14. 09:44:55
CssC 2009.01.14. 09:45:11
Tisztelt Toldi Tamásné!
Társaságunkhoz érkezett bejelentését köszönjük.
Kérjük, írja meg melyik járatunk esetén (pontos időpont,
viszonylat, esetleg rendszám) tapasztalta a levelében leírtakat, (hideg van
a buszon), hogy megtehessük a szükséges munkáltatói
intézkedéseket.
Üdvözlettel:
Kommunikációs Iroda
Volánbusz Zrt.
Az az érdekes hogy Zsámbék-Budapest vonalon csak ilyen buszok közlekednek:)
A másik meg nem hölgy vagyok.
Januárban is írtam nekik levelet.
Január 06.-án jött a válasz:
Tisztelt Utasunk!
Bejelentését továbbítottuk az ebben illetékes
munkatársaknak-további ügyintézés céljából.
A válaszadásig szíves türelmét kérjük!
Üdvözlettel:
Kommunikációs Iroda
Volánbusz Zrt.
Az illetékesek lehet, hogy azóta nyaralnak vagy síelnek. :)
A legérdekesebb a következő:
A Kontakt-Busz Közlekedési Tanácsadó és Szolgáltató Kft. 2006 novemberében alakult elsősorban a közúti autóbusz-közlekedéshez kapcsolható tanácsadás és szakértői tevékenység szolgáltatás formájában történő nyújtására. Tevékenységünket azért vállaltuk fel, mert 35 éves autóbusz üzemeltetési tapasztalat birtokában azt gondoltuk, hogy a megszerzett ismeretek, tapasztalatok mások számára is hasznosak lehetnek.
* Az ügyvezető szakmai képzettsége:
o autószerelő
o autóbuszvezető
o autógépész üzemmérnök
o regisztrált közlekedésgazdasági szakértő
* Szakmai tisztségei:
o Közlekedéstudományi Egyesület Személyszállítási Szakosztály elnöke
o Budapesti Kereskedelmi Kamara VI. Közlekedési osztály elnökségi tagja
o Magyar Közúti Fuvarozók Egyesületi Elnökségének tagja
o Az Autóbuszok Nemzeti Minősítési Bizottságának elnöke
Nagyon képzett szakember!!!
Szerintem mi nem értünk a buszokhoz.
Lehet hogy csak ennyi fűtés kell!
A szabvány biztos ennyit ír elő.
Meg a környezetszennyezést is szem előtt kell tartani. :)
És a legfontosabb a PÉNZTÁRCÁJÁNAK a vastagodása a fő szempont!!!
staropramen 2009.01.14. 09:51:06
ha a mittudoménmicsoda gittegylat személyszállítási szakosztályának elnöke ilyen magasról tesz az utasokra akkor milyen lehet az alelnök cége.
Az meg innentől világos hogy az autóbuszok nemzeti ninősítő főtanácsa hogyan fogadhatta el ezt a kínai játékbuszt.Véletlenül itt is elnök az elnök.Jobb időkben egy ilyen sz.házi maximum a sorompót kezelhetné a telep kapujában, persze felügyelet mellett.
kné 2009.01.14. 09:52:33
nemeza 2009.01.14. 09:53:38
Nálunk meg itt Tarpán (törölt) 2009.01.14. 09:55:24
kné 2009.01.14. 09:55:34
kné 2009.01.14. 09:57:44
Nálunk meg itt Tarpán (törölt) 2009.01.14. 09:59:08
Nálunk meg itt Tarpán (törölt) 2009.01.14. 10:00:14
ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.01.14. 10:04:52
megsemnyikk@n 2009.01.14. 10:06:20
Réka · http://blog.rekafoto.com/ 2009.01.14. 10:10:31
Amúgy a Volánbusznak egy nagy kalapemelés, mert a gyömrői vonalon bevezettek egy új járatot, Gyömrő-Köki (azelőtt csak az Örsre érkezett be), az m0-on megy, nincs dugó és a buszok elképesztően jók: szigetelt ablakok, kényelmes ülések és bőkezűen mért fűtés. És a jegy is olcsóbb lett, 525ft-ról 450-re mérséklődött, sőt a sofőrök sem mutyiznak, hanem elveszik a jegy árát és adnak jegyet. Szinte hihetetlen!
(bocs az offért)
Nálunk meg itt Tarpán (törölt) 2009.01.14. 10:11:05
bocs, hogy elszálltam.
Nálunk meg itt Tarpán (törölt) 2009.01.14. 10:16:20
kné 2009.01.14. 10:17:23
Nálam az verte ki a biztosítékot a -16 fokos hidegben nem fűtött buszon, ahol 3 év alatti picivel is utaztak, hogy amikor panaszt tettem ez volt a reakció: TUDJUK, RÉGÓTA probléma RENGETEGEN JELEZTÉK.
AKKOR MÉG MI KELL, HOGY MEGOLDJÁK?????
opati666 2009.01.14. 10:17:44
Az én véleményem a "kis" King Long-ról:
- Olyan szaguk van még most is mint a legvadabb műanyag kínai cipőknek.
- Az ablakok nem dupla üvegezésűek.
- Fűtőtest csak az utastér bal hátsó részén van, ami semmire sem elég.
- Az ajtók cúgolnak, kb. 2 cm-es rés van mellettük.
- A székek keskenyek, kényelmetlenek, nincs fejtámla, sőt a háttámla is inkább kínaira van méretezve. Az egyik ülésbe alig férsz be, olyan szűk a hely, a másiknál még a csajod is az öledbe ülhetne... ;-)
- A légkondi szerintem nyáron annyit fog érni, mint a 4-6-os villamoson...
A múlt pénteki negatív csúcs: +1 C fok volt... Gondoljatok bele: egy sofőr, akinek a saját testét is nehéz melegen tartania, karjai, lábai lemerevedtek, az mit tud csinálni egy közlekedési vészhelyzetben? Előbb-utóbb lesz majd egy tömegszerencsétlenség, aztán szeva.
Még néhány szót a King Long család nagyobbik tagjáról. Ezek külsőre már távolsági busznak néznek ki. A szaguk is kevésbé irritáló, van fejtámla, dönthető ülés... Azaz dönthető ülés van, de ha hátradöntöd, akkor mögötted már senki sem fér el... Vab légkondi is benne, nyáron kb. 30 cm-ről fogja a képünkbe nyomni a hűtött levegőt (fül-orr-gégészek: felkészülni a rohamra!). Amúgy ezek még elviselhetők. De egy érdekes dolgot már láttam: múlt pénteken egyszerűen folyt a víz a fejünk feletti szellőzőrácsból. Hogy valami belső víz volt-e vagy a kinti eső tett látogatást, nem tudom, de egy egy hónapos busznál mindkettő megengedhetetlen.
Na csókolom...
elwood 2009.01.14. 10:18:06
staropramen 2009.01.14. 10:22:55
ez a humán izé ráadásul a gazdasági főiskolán tanít.Gondold el mit tanulhatnak tőle.
Felvehető tárgyak:
-utashibernálás
-gazdaságos üzemeltetés az utasok hűtésével
-autóbuszok fűtése emberi hőforrásokkal
-sz@runk az utasra és alacsony lesz az üzemeltetési költség
-buszok mozgatása az utasok általi tolással/ igy nem is fáznak/
jusztlacika 2009.01.14. 10:23:59
ezt nézzétek, mindent kitöröltek!
köcsögök
kné 2009.01.14. 10:25:08
Amúgy meg az ablakon besüvítő szél eloltaná :((
Nálunk meg itt Tarpán (törölt) 2009.01.14. 10:35:32
Alesia 2009.01.14. 10:39:33
Ariadne12 2009.01.14. 10:40:56
A csodás pénznyelő BKV szolgáltatásait van szerencsém naponta kétszer 1-1,5 órán át, tehát hetente több mint 12 órán át élvezni. A két busz egyikén sem szokott lenni soha fűtés, legalábbis most a hideg időben minden nap kétszer szétfagyok. Még a hetesen sincs fűtés gyakorlatilag sosem, jégvirágosak az ablakok. Szép lassan haladok afelé, hogy én is lesz*rom a szmogot meg a dugót, és kerül amibe kerül, autóval fogok közlekedni, mert havi 13.000 Ft-ért húgyban, büdösben, hidegben, iszonyú tömegben utazni napi 2,5 órát, az nekem nem pálya. 2009, Magyarország. Szégyen.
kné 2009.01.14. 10:46:30
Igazad van, mert a nyári hőségben a kínai szag totál gyomorforgató volt. Az a klasszikus, soha el nem múló kínai boltban kínai papucs szag.
Elfagyott orral enyhült a panasz.
kné 2009.01.14. 10:51:37
Methogy Hollókő is elővárosa a fővárosnak szerintük :))
Nálunk meg itt Tarpán (törölt) 2009.01.14. 11:03:44
...sőt abban is biztos vagyok, hogy az utasokkal való bánásmódot etikusnak tartja, mert az egyik kittegyletben még etikai bizottsági tag is.
Lakcímet, telefonszámot majd csak akkor kaptok, ha nem oldódik meg a probléma:))))
elwood 2009.01.14. 11:04:04
Tiga 2009.01.14. 11:05:38
De még ha azokat a radiátorokat be is szerelik, és járművek alkalmasak lesznek emberi közlekedésre télen is, akkor is óriási visszalépést jelentenek ezek a King Long buszok: kényelmetlenek, rondák, süt róluk a gagyiság. A 21. században Európában ilyen járművekkel utazni? Megáll az ész!
lokoszt · http://lokoszt.blog.hu 2009.01.14. 11:13:16
Toth 2009.01.14. 11:13:30
bandeenator · http://kritika3.blog.hu 2009.01.14. 11:15:26
Utasészrevételt, sokat!
Ha már a dolgozókat előbb rúgják ki, mint szolgáltatnak és megfelelő munkakörülményeket biztosítanak.
Az alvállalkozónak nem lett volna olcsóbb régi Ikarust beszerezni? Azon - ha vízkőmentesítik - legalább van valami fűtés. (A csuklósban csak az első részben, de akkor se -7 fok lenne az utastérben.)
bandeenator · http://kritika3.blog.hu 2009.01.14. 11:26:07
65km, de Pest felé lehet dugó, és akkor a menetidő is hosszabb, tehát időben mindenképpen többet tölthet az illető a buszon.
@CssC: pont egy ilyen irányú végzettséggel, gyakorlattal rendelkező ember kéne legjobban tudja mi a szar és mi a jó, ha már ért hozzá...
Próbálja ki a saját cége buszait hidegben. Elvégre tud buszt vezetni.
at3sz 2009.01.14. 11:31:47
Pesten sincs fűtés, csak a Combinoban. 83-as Trolipótlon is ~ -7°-os a vaskapaszkodócső, és mi is elvárnánk a meleg fűtött 15°-os hőmérsékletet az Ikarus buszokon is.
Hideg van, ez van. Lehet szidni mindent, én is szidom a BKV-t, de nem tudok mit csinálni. S ha nem is 120 km-t hanem ~15-t megyek vele naponta én is szarrá fagyok a fűtetlen BKV-n is, mert nem 10 perceket vagyok én se összeségében rajta.
TAXI 2009.01.14. 11:32:23
Egyszerűen nagyszerű a helyzet...
wattafilling 2009.01.14. 11:40:29
Ezeknek a szarjankó államicégmenedzsermajmoknak aztán véletlenül sem fordul meg a fejükben, hogy épp ott, a cégnél igyekezzenek hasznot hajtani. A segg állambácsi meg folyamatosan duruzsolja, hogy az állami tulajdon nem lehet nyereséges, csak a magán. Így ugyanaz a szolgáltatás államilag pocsék, színvonaltalan, veszteségelt, magánosítva viszont ugyanolyan szar, sőt, viszont legalábbis nem veszteséges.
átlátó 2009.01.14. 11:40:44
ekat 2009.01.14. 11:42:07
ekat 2009.01.14. 11:54:03
at3sz 2009.01.14. 11:54:52
Annyi a különbség, hogy ez elővárosi busz, nem távolsági :))))))
evko27 2009.01.14. 11:58:34
Konkrét példa:
Hétfő reggel a Szekszárdra, majd onnan tovább közlekedő (nem tudom hová) távolsági járaton (07.30-kor indul!) eddig 2 alkalommal nem volt fűtés!
Szerintem pofátlanság 150km-es távra fűtetlen buszokat indítani!
Ezért a szolgáltatásért ezt az árat elkérni...
Ez Magyarország, és egyre lentebb süllyed.
Ez csak egy példa a sok közül. A gond ott van, hogy mindenki csak tűr, maximum ilyen blogokba írkálunk be és panaszkönyvekbe és 1-2 levelet.
Így nem lehet elintézni semmit, több év tanulsága...
Sold 2009.01.14. 11:58:47
a T & J Buszprojekt egyedüli pályázóként nyert
www.dgmarket.com/eproc/np-notice.do?noticeId=2007643
az ottani emailcímből látszik, hogy pannonbuszos érdekeltségű cég
A pannonbusz honlapján ott az ügyvezető neve.
Itt egy újságból látszik, hogy a Neobusz Kft ügyvezetője
ugyanez a személy. A Neobusz pedig a King Long importőre:
www.camiontruck.hu/images/2008/200806/c009-023w.pdf
Tehát egyedüli pályázóként a saját importált kínai buszaival lefedte
ezt a környéket.
Mivel a pályázatot 5 évre nyerte, még 4,5 év szenvedés vár az utasokra.
Köszönjük.
evko27 2009.01.14. 12:02:33
at3sz 2009.01.14. 11:31:47 - Az ilyen emberek miatt (nagyrészt ilyenek vannak) tart itt az ország, ahol tart!
Mit panaszkodnak? Talán fizettek a szolgáltatásért, jogos a panasz!
És hogy ez van?
Igen, ez van, majd ha a fizetésed felét megvonják valamilyen jogcímen, akkor is mondd, hogy ez van, jó ez így és nem tudsz semmit csinálni.
Törődj bele, tök mindegy, nem?
K..va értelmes emberek vannak ebben az országban..
Amíg ilyen a hozzáállás, ne várjatok javulást...
aáb · http://azsiaport.hu 2009.01.14. 12:11:35
hbe 2009.01.14. 12:13:14
kné 2009.01.14. 12:19:21
Volti 2009.01.14. 12:21:37
Nemrég állították vissza a 47/49es villamost ugyebár,amire a régi 4-6-os vonalán lestrapált szerelvényeket tették be,de ameddig ott viszonylag mindig nagyon sok ember utazott,addig itt nem annyira.Hurrá új a villamos(nem azok a 60 éves TU nem tudom milyen ruszkis fosok mennek már)de jelzem ezeken sincs egyáltalán fűtés,így pont olyan hideg van mint kint.Mondjuk elismerem a ruszkiknál ezek egy picivel jobbak,mert ezeken legalább annyira nem fúj át a szél.
MP 2009.01.14. 12:35:09
Kutyaidomár 2009.01.14. 12:35:44
Szerencsétlen sofőrök sapkában és némelyik !betakarózva vezetnek napi 10-12 órában.
És erre azt a választ kapják, hogy nem kötelező itt dolgozni?!
Sz*rjon sünt a Kontakt Busz vezetősége! :S
aardwark 2009.01.14. 12:38:53
Kutyaidomár 2009.01.14. 12:40:40
LOL
hellfire70 2009.01.14. 13:45:41
ekat 2009.01.14. 14:46:07
tiborc2008 2009.01.14. 14:53:09
LoL.
yeppppp 2009.01.14. 14:56:52
Peti817172M · http://peti817172m.atw.hu 2009.01.14. 15:00:50
ekat 2009.01.14. 15:07:23
Peti817172M · http://peti817172m.atw.hu 2009.01.14. 15:08:03
users.atw.hu/peti817172m/kinglong.JPG
Peti817172M · http://peti817172m.atw.hu 2009.01.14. 15:09:33
moli 2009.01.14. 15:34:31
Ladybird82 (törölt) 2009.01.14. 15:42:35
Moli: Gratulálok!
Kérlek, csak egy napig üljél 3 órát ezeken a buszokon...
Kíváncsi vagyok, hogy utána mit mondasz....
Amúgy nem a kínaiakkal van bajunk, ha eddig még nem derült volna ki számodra....
kné 2009.01.14. 15:43:11
kné 2009.01.14. 15:44:52
Hol függ ez össze a hideg busszal????
▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2009.01.14. 15:49:08
ekat 2009.01.14. 16:05:38
De itt nem erről volt szó. Bár szóba hozta valaki a kínai 'nemminőséget', már valaki igen helyesen megállapította, hogy nem az ő hibájuk, ha a Volánbusz városi buszt távolságinak használ. (És még ha gagyi is lenne a busz, bár szerintem nem, nem volt kötelező megvenni.) A legtöbben meg ki sem tértek a kínaiságára.
Ofélia . 2009.01.14. 16:14:23
Kutyaidomár 2009.01.14. 18:09:40
És igen, jól látod, van valami fűtőberendezés, de az nem működik!
Amelyiken mégis, az is csak annyira képes, hogy éppen 0 fok felett van a hőmérséklet...
TREX · http://polarmacko.blog.hu 2009.01.14. 18:09:57
TREX · http://polarmacko.blog.hu 2009.01.14. 18:18:56
Viszont: Távolsági vs. városi busz: ne feledjük, hogy Peking Pest megye méretű város, 15 millió fő! Más a lépték. Ami nekünk már távolsági, az nekik még simán városi közlekedés.
De az is bolond, aki buszra száll Pekingben, taxi helyett. :oD
De, ha már busz, akkor inkább azok az öreg, lestrapált csuklósok, azoknak a motorját csak egy műbőrhuzat védi a sofőr lába mellett, és érdekes a szaga, amikor odakozmál. :oD És a hangja is milyen jó annak a busznak! :oDDD
Szarjak sziklahalat!
TREX · http://polarmacko.blog.hu 2009.01.14. 18:21:37
Nálunk meg itt Tarpán (törölt) 2009.01.14. 18:43:12
Ez a konstruktív véleményem.
Nálunk meg itt Tarpán (törölt) 2009.01.14. 18:45:25
Ez a konstruktív véleményem.
Nálunk meg itt Tarpán (törölt) 2009.01.14. 18:47:26
Megbolondultam, megbolondultam,
hogy mindent kétszer mondok,
hogy mindent kétszer mondok.
Nálunk meg itt Tarpán (törölt) 2009.01.14. 18:53:37
- Apa elmenjek a boltba?
- Isten ments! Ilyen hidegbe a kutyát sem engedik ki. Majd anyád elmegy.
Peti817172M · http://peti817172m.atw.hu 2009.01.14. 19:12:46
SzE 2009.01.14. 19:14:49
Kérem, ha bármilyen tapasztalatuk van a fűtetlen buszokat illetően, amiről szívesen mesélnének egy tv-riportban is, írjanak nekem a következő e-mail címre:
eszterszaraz@interaktiv.hu
Köszönöm.
Száarz Eszter
kukatr 2009.01.14. 19:15:21
SzE 2009.01.14. 19:16:29
eszter.szaraz@interaktiv.hu
Köszönöm.
CssC 2009.01.14. 19:28:59
Kelemen János szerint előfordulhat, hogy bent ugyanolyan hideg van, mint kinn, mert a buszok nem fűtött garázsból, hanem a szabad ég alól indulnak hajnalban. Azt ígéri, "az utasok igényeit szem előtt tartva" extra, pótlólagos ventilátoros hőcserélőkkel szerelik fel a buszokat, ez várhatóan néhány héten belül minden járműnél megtörténik.
Nem Kell aggódni Jön az új radiátor.
Beszerelésük állítólag Bicskén történik, de vannak problémák.
30Kw-os fűtőkészülék egy 200 nm-es ház kifűtésére is bőven alkalmas:) igaz az nem kínai építésű.
Ofélia . 2009.01.14. 20:03:08
Kelemenke HAZUD:))
gyermelyi 2009.01.14. 20:07:07
Akinek bárminemű kétsége van afelől, hogy a panaszok alaptalanok, ajánlom, utazzon ezeken a trágya buszokon, nem sokat, mongyuk fél órát.
Aztán ha felfázik a méhecskéje, ne sértődjön ám meg!
Kutyaidomár 2009.01.14. 20:10:46
aáb · http://azsiaport.hu 2009.01.14. 20:14:50
ne feledjük, hogy Peking Pest megye méretű város, 15 millió fő! Más a lépték. Ami nekünk már távolsági, az nekik még simán városi közlekedés.
Ezek a buszok viszont Hsziamenben (Xiamen) készülnek, ami csak 2,5 milliós, agglomerációval együtt.
gyermelyi 2009.01.14. 20:15:34
Persze hogy a szabad ég alól indulnak, honnan a f.szból indulnának? Szerintetek hány sofőrnek van otthon buszgarázsa?
ehhez csak annyit, hogy az előző MAN típusokon be lehetett állítani, hogy mongyuk ha 5.25-kor van indulás, akkor a kályha kapcsoljon be 5.00-kor. Tehát léptünk visszafelé kb.hármat...
Jó ez a birkáknak...
Sadist 2009.01.14. 20:16:24
gyermelyi 2009.01.14. 20:19:43
CssC 2009.01.14. 20:29:31
Töréspróba! Hátha elfogy mind.
Vagy esetleg tesztelni kellene a futásteljesítményt. Buszokat vissza kellene küldeni Kínába!
Mondjuk sofőrök legyenek a Nobusz Kft.
és a Kontakt-busz Kft. vezetői utasok meg a kínai szerelők.
Ha ilyen gagyi személyautót kapna a kft. tulajdonos megnézném, hogy felháborodna.:)
Ma a hátsó kerék előtt ültem, vagyis nyomorogtam. Nem tudom kire méretezték.
Fűtőtest hátul 2 a 4-es ülésnél elöl bal oldal 1.
megfagyott12 2009.01.14. 20:31:17
VilMarci 2009.01.14. 20:41:03
Ez 300 Ft/km, ami qrva jó pénz, pláne kínai szar buszokkal.
bozsi.´ ´ ´ 2009.01.14. 20:53:09
Peti817172M · http://peti817172m.atw.hu 2009.01.14. 21:19:06
Peti817172M · http://peti817172m.atw.hu 2009.01.14. 21:20:15
CssC 2009.01.14. 21:52:20
A bal oldalit nem lehet használni. :)
Mivel a napellenző eltakarja a rálátást.
Így marad a sofőr melletti tükör.
Amit meg a jég és a pára miatt nem lát
vagy állandóan törölgeti az ablakot, vagy jégkaparóval vakarja:).
Az egyik buszon láttam hogy a meleg levegőt egy gégecsővel odavezette a sofőr az ablakra. Leleményes, de elég gáz!!:)
TREX · http://polarmacko.blog.hu 2009.01.14. 22:01:33
Hanem, ha a lodenkabat nem fejtette volna ki, továbbra sem érteném, hogy mi a faxért nem lehet egy THERMOKING nevű légkondival fűteni. Szégyen.
moli 2009.01.14. 22:03:00
ekat 2009.01.14. 22:19:41
TREX · http://polarmacko.blog.hu 2009.01.14. 22:22:14
ekat 2009.01.14. 22:23:35
hardrock 2009.01.14. 22:36:48
Kutyaidomár 2009.01.14. 22:50:46
És ettől még fűtés sem lesz, csak még szarabb buszok.
TTTA 2009.01.14. 23:29:46
"Köszönjük, hogy bejelentésével megkereste Társaságunkat. Nagyon sajnáljuk, hogy utazásai során kellemetlen tapasztalatokat szerzett.
A King Long típusú járatokat közlekedtető alvállalkozónknak továbbítottuk az autóbuszok fűtésével kapcsolatos észrevételét. Tájékoztatásuk szerint a probléma megoldása folyamatban van, a beszállító változtatásokat hajt végre a fűtési rendszeren, amivel a kívánt hőmérséklet komfort elérhető.
A történtekért szíves elnézését kérjük! Bízunk benne, hogy a várható intézkedések hatására a későbbiekben megelégedéssel tudja igénybe venni szolgáltatásainkat.
Budapest, 2008. december 19.
Üdvözlettel:
Kommunikációs iroda
Volánbusz Zrt."
De ugye ma már január 14-e van.
Fűtés az még mindig nincs.
Nyárra lesz légkondi helyett, én gyanítom. Csakhogy nekünk ne legyen jó.
TTTA 2009.01.14. 23:33:35
vadparaszt 2009.01.15. 02:17:58
Peti817172M · http://peti817172m.atw.hu 2009.01.15. 08:48:16
Peti817172M · http://peti817172m.atw.hu 2009.01.15. 08:49:46
KE2 2009.01.15. 09:21:35
Szerintem a TV ügyvédjéhez kelle fordulni, vagy a vásárlók könyvébe beírni.
TTTA 2009.01.15. 09:55:13
ekat 2009.01.15. 09:57:58
moli 2009.01.15. 10:20:40
ekat 2009.01.15. 10:42:55
Hiraoka 2009.01.15. 12:15:42
Mostanában próbaképp a radiátor alakú izék mellé ülök, de teljesen fölöslegesen, a hatás ugyanaz, mintha az ajtó előtt foglalnék helyet...
Peti817172M · http://peti817172m.atw.hu 2009.01.15. 12:37:14
Peti817172M · http://peti817172m.atw.hu 2009.01.15. 12:39:06
Peti817172M · http://peti817172m.atw.hu 2009.01.15. 12:50:53
Helyesbítés: a 785-ösök a 4-esről indulnak.
moli 2009.01.15. 13:16:48
kné 2009.01.15. 14:27:33
entitás (helyesen ékezettel kedves moli) jelentése: valamely dolog tulajdonságának az összessége.
Az "ostoba" jelző így nem kapcsolódik hozzá a magyar nyelven, és a magyarul értőknél.
Ezek szerint nem kné az ostoba, de hogy megértsd: te nem erteni es nem irni jo magyarul, igy nem kene beleszolni es legorombaskodni masokat, ha nem beszeled es nem erted jol a nyelvet. Az occo, cípőszet kérsz rá?, ütszaz, stb. szókincsed kevés lesz ide. De segíthetek úgy is, hogy elárulom a shift gomb lenyomásával lesznek nagybetűk, az ékezeteket pedig találd meg magad. A téma továbbra is a hideg busz, nem a kínai és magyar nép szidása.
kné 2009.01.15. 14:29:39
staropramen 2009.01.15. 15:01:08
olybá tűnik, hogy még mindig akad nehány kőagy aki nem érti:
a busz alapból egy alváz és a karosszéria.Azt, hogy mit rakjanak bele, miilyen komfortú legyen a busz azt a megrendelő dönti el a célnak,a pénzének és az elvárható gazdaságos üzemeltetésnek megfelelően.
Tehát a gyártó úgy öltözteti fel a buszt ahogy anagytapasztalatú csupaelnök tengernagyügyvezetőmenedzser megrendeli. Ő a hunyó. Ő akar szar olcsó busszal qrva sokat szakítani.Azt meg végképp nem értem, hogy miért kell azokat fikázni akik naponta kénytelenek ezeken a mozgó hűtőládákon utazni. Na!
ekat 2009.01.15. 15:14:40
Na mindegy, az érdekesség kedvéért: ma reggel a Széna téren egy... izé.. öregúr ott hőbörgött, hogy mi az, hogy nem járnak a buszok, miért nem hirdeti ki a Volánbusz a sztrájkot?
Nagy az Isten állatkertje...
moli 2009.01.15. 15:54:33
Ördög5 2009.01.15. 18:13:34
Sajnos van szerencsém ehhez a romhalmaz buszhoz. Budapest-Kékestető útvonalon utazom. Téli gumi nincs a buszon.... Szerencsére Én azzal a változattal utazom, melyen van fűtés. De nem mindenhol. Az utolsó három sorban nincs radiátor. Nem tudom miért.
A buszvezetők panaszkodtak a vezető ülésekre, rövid az ülőlap, nem lehet eléggé hátra tolni, így a magasabb gkv. megszívta.
Első utazásomkor lefejeltem a belső tükröt... (december közepe) Ha nem figyelek, akkor ez minden felszállásnál sikerül.
Ja, a színösszeállítás finoman szólva nem európai, ha elképzeli valaki a világoskék plüss üléshuzatot, szürke műbőr fejrésszel a "piszkos" fehér műanyag kapaszkodót, a fekete filc háttámlát és a nikkelezett lábtámaszt.... egyszóval hányadék!
A busz műszaki színvonaláról annyit, hogy félautomata váltós Ikarus-Scaniakat cseréltek le mechanikus váltós buszra. A váltás 4-5 fokozat között külön élvezet, mert a váltókulissza 4-es a váltó viszont 8 fokozatú. Tehát az 5-be kapcsolás röviden: 4-ből üresbe, váltókar balra, pneumatikus szelep nyit, váltó jobbra, majd jöhet az 5. fokozat. Mindezt a Mátrai emelkedőkön... A buszra nem szállhat fel csak 11 álló utas, de ők sem mehetnek a hátsó ajtó utáni részre, mert nem lesz jó a busz tengelyterhelése. Viszont a gkv-nak mindenkit el kell vinnie.
A leghátsó üléssorból kivettek egy ülést, hogy a tengelyterhelés .....
Ugye milyen korszerű ez a lim lom?
A kényelemről meg annyit, hogy igyekszem nők mellé ülni, közülük is a vékonyak mellé, mert két átlagos termetű ember nem fér el vállban!!!
A két üléssor között nem lehet csak élével közlekedni, itt egy anorexiás giliszta sem fér el!!
A háttámla szöge olyan, hogy kénytelen vagyok dönteni, de ekkor a mögöttem ülő megszívta.
A buszok meg nem újak, általában 35 ezer km-t futottak mielőtt megvásárolták őket. Ne felejtsük el olimpia volt Kínában.
Összességében ezeket a buszokat nem lett volna szabad megvásárolni.
A PR kollégák meg próbálják megmagyarázni, ledugni a torkunkon ezt a szemetet.
Ördög5 2009.01.15. 18:15:43
a kötőjel kimaradt!!
A buszok meg nem újak, általában 3-5 ezer km-t futottak mielőtt megvásárolták őket. Ne felejtsük el olimpia volt Kínában.
Peti817172M · http://peti817172m.atw.hu 2009.01.15. 18:44:22
Az utolsó balti Hering 2009.01.15. 18:45:45
utas 2 2009.01.15. 23:43:26
Peti817172M · http://peti817172m.atw.hu 2009.01.16. 07:25:56
Peti817172M · http://peti817172m.atw.hu 2009.01.16. 07:28:46
Peti817172M · http://peti817172m.atw.hu 2009.01.16. 07:30:39
KINGLONG 2009.01.16. 09:27:21
Én is szóról szóra ugyanezt a választ kaptam, kb. 1 hónap elteltével, hogy jeleztem a problémát!
KINGLONG 2009.01.16. 11:17:01
Én már írtam nekik is! :)
Peti817172M · http://peti817172m.atw.hu 2009.01.16. 14:23:28
users.atw.hu/peti817172m/kinglong2.jpg
(A kép régi, ekkor még nem voltak beszámozva a Zsámbéki járatok)
ekat 2009.01.16. 15:11:10
ekat 2009.01.16. 15:15:28
Peti817172M · http://peti817172m.atw.hu 2009.01.16. 15:34:09
Peti817172M · http://peti817172m.atw.hu 2009.01.16. 15:37:07
KINGLONG 2009.01.16. 16:48:08
Ahhoz képest, 0,5 fok volt az egyik buszban, és a riporter is szétfagyott rajta. Az Ablak műsorvezetői is felháborítónak tartják a dolgot, és szerintük míg nem csinálnak fűtést a buszra addig nem szabadna közlekedtetni vagy ingyen kellene szállítani az utasokat, esetleg kártérítést kellene fizetniük!!! Egyetértek!!!!
Peti817172M · http://peti817172m.atw.hu 2009.01.16. 19:56:50
CssC 2009.01.16. 21:48:56
Panaszkönyvbe írtak már be.
Leveleket is írtak már Volánnak is meg
Kontak-Busznak is.
Kihez forduljunk???
Én nem mutatom meg a bérletem ha felszállok. Vagy ha jön ellenőr csak akkor ha jegyzőkönyvet vesz fel.
Szerintem ezt kellene csinálni mindenkinek!!!
De ennek se lesz értelme.
Mindenki csak röhög a birkákon, hogy hagyják magukat. De ez nem csak az utasokra érvényes!!
Ez az egész országra, az egész népre.
Ki képviseli a céget a buszon??
Szerintem a sofőr. És hogy??
Egész úton azzal van elfoglalva, hogy hol vannak az ellenőrök. Fő elfoglaltságuk hogy mobiltelefonoznak!
Szóval ők is leszarják az egészet.
Miért?? Nem kapnak elég fizetést!!
Miről is beszélünk?
Beperelni a Volánt? Igen lehetséges.
De ki ügyvéd köztünk??
Ki fizeti a bírósági költségeket??
Nem a Kontakt-Busz a hibás.
Az aki leszerződött vele!!
A Volán-Busz!!!!! A Kontakt-Busz ügyesen osztotta a lapokat, vagyis a borítékokat. Elnézést boríték mit is mondok! Nem boríték egy kis olaj a gépezetbe, hogy jobban működjön.
Mivel tudjuk Magyarországon nincs korrupció!! :))
CssC 2009.01.16. 22:10:43
itt található mit be kéne szerelni a buszokba :)
De lehet, hogy valami barkács megoldás lesz??
ekat 2009.01.17. 00:36:35
Ördög5 2009.01.17. 08:36:58
Felháborító, pofátlan nyilatkozat!
És mindent elárul az, hogy menet közben nem engedtek forgatni.
A korrupció az csak a melósok által elkövetett cselekmény, a jogalkotók szerint. Bizonyos beosztások felett ez lobbi!
Ne keverje össze senki a kettőt.
Bár, ha jobban bele gondolok, akkor Magyarországon a kettő között semmi különbség nincs!
Mivel évek óta ingázom, több busztípuson is utaztam (Ikarus, Ikaus-Scania, Mercedes, MAN, Credo) nyugodt lelkiismerettel kijelentem, hogy ez a leggyengébb busz, amit menetrendszerinti forgalomba engedtek.
Peti817172M · http://peti817172m.atw.hu 2009.01.17. 14:20:33
9mmPara 2009.01.17. 17:54:27
a cikkírója 2009.01.18. 19:43:01
donka 2009.01.19. 21:17:43
VilMarci 2009.01.19. 21:25:50
molniya 2009.01.20. 10:53:16
a cikkírója 2009.01.20. 18:13:11
HÁt azt mondta a riporter hölgy, hogy ha adásba kerül akkor hétfő Aktív, de nem lett leadva. Passz, hogy miért. Sok mindent lehetne erről írni meg beszélni, de............És hát van rá lehetősége, hogy visszaéljen mert csak ez az egy szolgáltató van ígyis úgyis ezt használjuk.Csak borzasztó, hogy el kell viselni mert kül nem tudsz dolgozni, suliba járni...
ekat 2009.01.20. 21:18:19
lovas lányka 2009.01.21. 22:16:45
lovas lányka 2009.01.21. 22:24:01
ekat 2009.01.22. 10:13:59
''
Köszönjük bejelentését. Nagyon sajnáljuk, hogy utazásai során kellemetlen tapasztalatokat szerzett.
Társaságunk kiemelkedő hangsúlyt fektet az alvállalkozók által üzemeltett járművek megfelelő műszaki állapotára, felszereltségére is, melyet rendszeresen ellenőrzünk, az esetleges hiányosságok megszüntetésére azonnali intézkedéseket teszünk.
A King Long XMQ 6121G típusú autóbuszok közül 99 db végez szolgáltatást a VOLÁNBUSZ Zrt. részére. Az említett járműveket 2008. júniusa óta közlekedtetjük. A tavalyi év novemberétől érkező – fűtéssel kapcsolatos – reklamációk kapcsán, alvállalkozónk intézkedéseket tett a probléma kiküszöbölésére, extra ventillátoros hőcserélőkkel látja el a buszokat. A 99 autóbuszból eddig 32 busz átalakítása történt meg, a hőcserélők beszerelése ütemezetten – hetente 8-10 jármű – folyik, így a teljes autóbusz állomány átalakítása várhatóan február közepére, végére befejeződik, addig is szíves türelmét és megértését kérjük
A történtekért szíves elnézését kérjük! Bízunk benne, hogy az intézkedések eredményeképpen a későbbiekben megelégedéssel tudja igénybe venni szolgáltatásainkat.
Budapest, 2009. január 22.
Üdvözlettel:
Kommunikációs iroda
Volánbusz Zrt.''
Hát csak így is legyen... és nyárra kiváló fűtésünk lesz.:-))
Már csak az időnként rosszul csukódó hátsó ajtók problémáját kellene megoldani, ezzel a héten már kétszer is szembesültem, húz be a (most ugye nem nagyon) hideg levegő meg ugye kellemes zaj lesz tőle. Igaz, lehet, hogy ugyanaz a busz volt, és hogy csak ezen fordul elő.
CssC 2009.01.22. 12:59:12
Köszönjük bejelentését. Nagyon sajnáljuk, hogy utazásai során kellemetlen tapasztalatokat szerzett.
Társaságunk kiemelkedő hangsúlyt fektet az alvállalkozók által üzemeltett járművek megfelelő műszaki állapotára, felszereltségére is, melyet rendszeresen ellenőrzünk, az esetleges hiányosságok megszüntetésére azonnali intézkedéseket teszünk.
A King Long XMQ 6121G típusú autóbuszok közül 99 db végez szolgáltatást a VOLÁNBUSZ Zrt. részére. Az említett járműveket 2008. júniusa óta közlekedtetjük. A tavalyi év novemberétől érkező – fűtéssel kapcsolatos – reklamációk kapcsán, alvállalkozónk intézkedéseket tett a probléma kiküszöbölésére, extra ventillátoros hőcserélőkkel látja el a buszokat. A 99 autóbuszból eddig 32 busz átalakítása történt meg, a hőcserélők beszerelése ütemezetten – hetente 8-10 jármű – folyik, így a teljes autóbusz állomány átalakítása várhatóan február közepére, végére befejeződik, addig is szíves türelmét és megértését kérjük
A történtekért szíves elnézését kérjük! Bízunk benne, hogy az intézkedések eredményeképpen a későbbiekben megelégedéssel tudja igénybe venni szolgáltatásainkat.
Budapest, 2009. január 22.
Üdvözlettel:
Kommunikációs iroda
Volánbusz Zrt.
Úgy látszik sokáig tartott a levél megírása de utána mindenkinek jól elküldték mindet:)
CssC 2009.01.22. 13:55:01
ha jan.13. első busz kisérleti átalakitása megtörtént akkor hogy tartanak 32 busznál?? nem telt el 3 hét :)!!
Tájékoztatás
2009-01-14
A hideg idő beálltával felmerülő problémára reagálva szükségesnek tartjuk, hogy tájékoztassuk Önöket a King Long autóbuszok fűtésének állapotáról és a kialakult helyzet kezeléséről.
Tisztelt Látogató!
A King Long autóbuszokat az európai normáknak megfelelő német gyártmányú 30 Kw teljesítményű, a motortól független állóhelyi fűtőberendezéssel rendeltük.
A fűtéssel kapcsolatos tapasztalatainkat és az utasok észrevételeit az autóbuszokat forgalmazó társaság részére továbbítottuk. Jelzéseink alapján a forgalmazó cég december folyamán különböző beavatkozásokat végzett az autóbuszokon, de ezek a hőérzetet érdemben nem javították.
A végleges megoldás érdekében egy autóbusz kísérleti átalakítása 2009. január 13-án megtörtént. Az autóbusz importőre február végére ígéri az összes, autóbusz fűtéssel kapcsolatos probléma végleges rendezését.
Köszönjük az eddigi megértésüket és kérjük türelmüket a végleges megoldásig.
Lepp László
ügyvezető
Ladybird82 (törölt) 2009.01.22. 17:37:03
Szuper! Tavaszra talán lesz fűtés!
Addig hány felfázással gazdagodunk, kedves Kontakt Busz?
Nem most kellett volna észbe kapni, a reklamációnk után, hanem már a nyáron intézkedhettek volna!
A novemberi-februári bérletek árát ki fizeti nekünk vissza?
Mert szolgáltatásért fizetünk, nem egy hideg dobozért!!!
Ladybird82 (törölt) 2009.01.22. 17:38:55
Ja, kedves Lepp Úr, a türelmünk már régen elfogyott!!!
Ugyanis mi nem fűtött luxusautóval járunk, sajnos....
Orseey 2009.01.22. 18:40:23
Orseey 2009.01.22. 18:42:17
TTTA 2009.01.22. 20:24:08
Hisz szegény ügyintéző mi a csodát tehetne. A valósat nem írhatja meg mert neki is szüksége van fizetésre.
Már olvastátok hisz másnak is ez az üzenet érkezett:
Köszönjük bejelentését. Nagyon sajnáljuk, hogy utazásai során kellemetlen tapasztalatokat szerzett.
Társaságunk kiemelkedő hangsúlyt fektet az alvállalkozók által üzemeltett járművek megfelelő műszaki állapotára, felszereltségére is, melyet rendszeresen ellenőrzünk, az esetleges hiányosságok megszüntetésére azonnali intézkedéseket teszünk.
A King Long XMQ 6121G típusú autóbuszok közül 99 db végez szolgáltatást a VOLÁNBUSZ Zrt. részére. Az említett járműveket 2008. júniusa óta közlekedtetjük. A tavalyi év novemberétől érkező – fűtéssel kapcsolatos – reklamációk kapcsán, alvállalkozónk intézkedéseket tett a probléma kiküszöbölésére, extra ventillátoros hőcserélőkkel látja el a buszokat. A 99 autóbuszból eddig 32 busz átalakítása történt meg, a hőcserélők beszerelése ütemezetten – hetente 8-10 jármű – folyik, így a teljes autóbusz állomány átalakítása várhatóan február közepére, végére befejeződik, addig is szíves türelmét és megértését kérjük
A történtekért szíves elnézését kérjük! Bízunk benne, hogy az intézkedések eredményeképpen a későbbiekben megelégedéssel tudja igénybe venni szolgáltatásainkat.
Budapest, 2009. január 22.
Üdvözlettel:
Kommunikációs iroda
Volánbusz Zrt.
Már nagyon kicsi nekem is a türelmem, hogy fáradtan átfagyva érek haza.
De mint látom igazából semmit nem tehetünk.
Kicsit elszomorító!!!
a cikkírója 2009.01.22. 20:47:38
ui:A sablon e-mailt én is megkaptam nagyon tetszett.Mikor személyesen beszéltem a Lepp Úrral ő is ue.mondta.Csak akkor volt esélyem visszakérdezni,de hát ...
Írt a riporter hölgy, hogy mivel amikor beszéltünk nem volt nagyon hideg sajna nem tudtuk képekkel alátámasztani a jégvirágot,a buszra meg nem kaptak forgatási engedélyt ezért később, ha hideg lesz és nem változik lehet visszatérünk.Hát most ennyi! Sziasztok.
Peti817172M · http://peti817172m.atw.hu 2009.01.24. 23:41:41
túlélő2009 2009.01.25. 00:37:55
Én már többször láttam menet közben zsúfolt buszon kinyílni az ajtókat,de ez természetes dolog csak meg kel nyomni egy kicsit erősebben.Ha véletlenül valaki kiesik azt hogy magyarázzák meg? Ja ott a sofőr. Ő felel mindenért.
túlélő2009 2009.01.25. 14:01:53
túlélő2009 2009.01.25. 14:24:27
túlélő2009 2009.01.25. 14:32:23
túlélő2009 2009.01.25. 14:42:05
Zsámbék központ 1-2 kocsiállás Bicske.Gyermely stb. 3-4.Bocs de neked ezt tudni kéne.
túlélő2009 2009.01.25. 15:42:17
túlélő2009 2009.01.25. 15:46:01
Eddig hol éltél?
Peti817172M · http://peti817172m.atw.hu 2009.01.26. 01:41:31
Peti817172M · http://peti817172m.atw.hu 2009.01.26. 01:44:17
1: 781,789,Biatorbágyig közlekedő 782
2: 795
3: 782,14:45-ös 785
4: 784,785,786,787
5: 801
ekat 2009.01.26. 11:37:23
ekat 2009.01.26. 11:40:12
Orseey 2009.01.26. 17:51:08
Peti817172M · http://peti817172m.atw.hu 2009.01.26. 17:55:51
Orseey 2009.01.26. 18:12:13
lovas lányka 2009.01.26. 20:56:29
túlélő2009 2009.01.26. 23:25:59
túlélő2009 2009.01.26. 23:36:53
túlélő2009 2009.01.26. 23:51:59
De akkor ne légy rajta.
Orseey 2009.01.27. 17:55:57
KINGLONG 2009.01.28. 15:45:38
Peti817172M · http://peti817172m.atw.hu 2009.01.29. 14:36:39