Ákos egyenesen a sítáborból közvetít, ahová az Exit Tours szervezésében utazott. Az oda érkező magyarok masszívan átverve érzik magukat, ugyanis az utazási iroda eddig csak egy túlfoglalt buszt, túlfoglalt szállást és egy matrac nélküli kanapét tudott felmutatni a szerződésben foglaltak helyett. (Update: II. rész, III. rész.)
Az EXIT Tours utazási irodával indultunk sítáborba 2008. január 30-án pénteken este a budapesti Március 15-e térről, a Mátyás Pince előtti buszparkolóból. A végállomásnak a franciaországi síparadicsom, Les Orres ígérkezett. A bajok már az indulásnál kezdődtek, amikor is az 51 fős buszra 50 utasnak adta el az EXIT Tours a helyet, de ugyebár két sofőrnek kötelező vezetnie ilyen távon.
Sebaj, az iroda helyszíni képviselője kiokoskodta, hogy az egyik utas, amúgy is kint csatlakozik a csoporthoz, majd visszafele kell csak kitalálni valamit. Jó, az emberek beférnek, csakhogy a csomagoknak nem volt elég a hely. Az autóbusz, egyébként igen jó állapotú Mercedes, nem rendelkezett csomagtartóval a sílécek és snowboardok szállításához, így azokat is a bőröndökkel együtt kellett elhelyezni. Mindez azt eredményezte, hogy az utasülések közti közlekedő folyosón az ülések magasságáig álltak a csomagok, miközben a fejünk feletti kalaptartón síléceket szállítottunk. Életveszélyes helyzetben voltunk. Bármilyen vészhelyzet esetén az utasok menekülése lehetetlen lett volna. Egy tankoláskor a kiszállás ideje, amíg mindenki elhagyta a buszt legalább 30 perc volt. Az egyenetlen útfelületen minden kátyúba huppanáskor zörögtek, estek ki nem ritkán a csomagok a kalaptartóról.
A szükséges megállókkal megszakított gyors utat követően megérkeztünk szállásunkhoz, ahol is közölték velünk, hogy az iroda munkatársa nincs a faluban, elment. Három és fél órás várakozás következett, csomagjainkat a buszból kipakolva a szabad ég alatt, miközben egyetlen mellékhelyiség használata volt biztosított a befutó újabb és újabb buszok utasainak. Végül kiderült, hogy az üdülőfalu apartmanjait túlfoglalta az üzemeltető. Több ember van itt fenn a hegyen, mint ahánynak fedél lenne a feje felett. Este háromnegyed nyolckor még mindig érkezett busz…
Jelenleg egy olyan apartmanban tartózkodom, amit egy hat fős baráti társaság tagjai vettek ki. Van egy franciaágyas szoba, egy emeletes ágyas, amely szobában az ágy mellett, azzal párhuzamosan egy ember éppen csak elfér, egy amerikai konyhás nappali, kanapéval. A kanapé volna a két plusz ágy, mivel kinyitható, csakhogy a kinyitható részen nincs matrac, és az azt tartó keresztlécek el vannak törve, szigetelő szalaggal oldotta meg a szerelő. Érkezésünkkor mindösszesen három paplan, két párna, egy matrac hiányzik. Ennyi embernek ez borzasztó kevés légtér. Egyedüli menedékünk a terasz.
Kettő órakor érkeztünk meg a faluba, fél ötig álltunk kint a bejáratnál, csomagjainkkal együtt, nyolc órakor a csapatunk minden tagja a szobákban van, de sok helyen még nincs paplan. Kettő plusz egy pótágyas szobában vannak 6-an a folyosó végén. A beígért buliknak semmi nyoma, a szaunát és medence részt még kitudja meddig zárva tartják.
Az EXIT Tours-szal állunk szerződéses kapcsolatban. A részvételi díjat (70500 HUF és 7 € illeték) mindenki időben befizette, a kauciókat (50 €) mindenki prezentálta. A szolgáltatás színvonala minősíthetetlen. Mindezeket a problémákat az iroda magyar munkatársának többen jelezték, aki egy esetben a következőképpen reagált: „Akkor perejjé’ be!” Ő G. G. döntötte el, amikor három órás várakozásunkat követően megjelent, hogy mi nem a szerződésben foglalt apartmanokba költözhetünk be, hanem azzal szemben lévő, akkori állítása szerint „jobb” szállásra. Ha ez jobb, mégis milyen lett volna az, amiért fizettünk?? Nem hiszem, hogy ez a magatartás egy Európában utaztató cégnél elfogadható. Franciául beszélő EXIT-essel idekint még nem találkoztunk.
Ofélia . 2009.02.02. 07:22:15
yeppppp 2009.02.02. 07:23:35
Megdobbent, most erEDEti izzel 2009.02.02. 07:24:26
KÁJZERSZÓZE 2009.02.02. 07:25:33
Megdobbent, most erEDEti izzel 2009.02.02. 07:29:27
öntelt radírpók 2009.02.02. 07:42:41
Dr. Kix 2009.02.02. 07:45:57
zsüber 2009.02.02. 07:54:38
.lll. 2009.02.02. 08:02:15
Janovszki Zsolt 2009.02.02. 08:02:16
hulyemagyar 2009.02.02. 08:08:40
Ofélia . 2009.02.02. 08:09:07
Bogrács volt a buszon??
A szobákban méretes hűtö és kicsi faszenes??
Oszt az üvegasztal törve van ééé:))
Cigiző · http://cigi.blog.hu/ 2009.02.02. 08:13:42
Ofélia . 2009.02.02. 08:18:14
Már leírtam néhányszor,hogy tyúklevest tyúkbol és nem tesco-csirkéböl főzünk:)))
Gumidomino 2009.02.02. 08:26:19
Itt csak egy 'Gábor' van, de nem hinném, hogy személyesen a BOSS kérte, hogy pereljétek.
Lakkozotteger (törölt) 2009.02.02. 08:34:03
Na de...Szerintem pereldd be, ha már annyira akarja. Az meg helyes hogy már mindenhova elküldted a levél másolatát.
Egyébként meg ennyiért mit vártál? Csoda hogy még egyáltalán elvittek.
Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2009.02.02. 08:34:15
az átlagéletkor a képek alapján 22 év. kurva nagy tapasztalatuk lehet a kerti bebaszós bográtschpartin kívül. mondjuk meg is látszik a poszt alapján.
Gumidomino 2009.02.02. 08:34:56
Le van írva, hogy pontosan milyen a szállás?
"Jelenleg egy olyan apartmanban tartózkodom, amit egy hat fős baráti társaság tagjai vettek ki."
Ezt nem értem. Akkor ezt nem az utazási iroda szervezte nektek? Vagy milyen baráti társaság? Ha nem az iroda, akkor mi köze hozzá, hogy milyen ágyneműtök van?
Kettő és fél öt között két és fél óra van, nem három és fél. :P
Nekem zavaros ez az egész poszt, persze ez a vacogó fogak és a hosszú utazás számlájára is írható. :)
LXIX 2009.02.02. 08:36:05
A francia apartmanok ekkorák. Mi 4-en szoktunk foglalni 6 személyest, mert akkor viszonylag kényelmesen lehet elférni.
Megdobbent, most erEDEti izzel 2009.02.02. 08:45:09
Ojajj, mar megint mit mondtam, legkozelebb 15:00-ra ottleszek, igerem!
Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2009.02.02. 08:47:00
Van aki nem beszél nyelveket. Vagy kevés a pénze/nincs autója, és busszal olcsóbb, mint repülő+transzferrel. Én se utaztam már hosszú évek óta utazási irodával, de azért ismerek olyat, aki nem tudna egy ilyen utat megszervezni, ezért ha utazni akar, számára csak ez a megoldás marad.
Kösz jól vagyok! Ne tessék aggódni! · http://tudtad.blog.hu 2009.02.02. 08:47:52
Teddy Bagwell (törölt) 2009.02.02. 08:50:03
Mer akkor jól át lettetek kúrva.
jusztlacika 2009.02.02. 08:57:21
Mert az FONTOS!!!!
gergő83 2009.02.02. 08:59:28
www.blikk.hu/cikk.php?cikk=108962
mzs 2009.02.02. 09:04:26
Egyébként ilyen olcsón több, mint gyanúsnak kellett volna lennie... :(
gergő83 2009.02.02. 09:04:42
nem a posztoló az első akit átvert:
www.blikk.hu/cikk.php?cikk=108962
Grg76 2009.02.02. 09:06:04
Akkor az 51. a váltósofőr, mi a probléma? Buszoknál nincs beleszámítva a sofőr a szállitható személyek számába szvsz.
Nelson. · http://nelson.blog.hu 2009.02.02. 09:07:48
Lidérc · http://feldolgozasalatt.blog.hu/ 2009.02.02. 09:07:55
KopaszMercis 2009.02.02. 09:19:49
Olcso husnak hig a leve. Francia honba mar 10 eve is vagy 100 rongy volt a normalis ut.
aardwark 2009.02.02. 09:32:04
"Az EXIT Tours utazási irodával indultunk sítáborba 2008. január 30-án pénteken..."
hmm, hmm, most csak én vagyok időzavarban vagy tényleg törés történt az időkoontinum
vonalán és az eseményhorinton keresztül látjuk az esetet...
csak mert 2008 jan 30 szerda volt, 2009 jan 30 péntek...
okés én vagyok túl szőrözős, sorry
remélem jó sok hejesiráschi hibájt ejtettem jól
Ofélia . 2009.02.02. 09:38:44
juróbol napi árfolyamon a franciskába kapni lehet valamit:)))
=Ford Prefect= 2009.02.02. 09:43:33
Csakis egyénlieg.
tlac 2009.02.02. 09:46:05
=Ford Prefect= 2009.02.02. 09:46:07
Fogom magam és kicsapatok Ausztriába. Schladming 500 km Pestről...
devadel 2009.02.02. 10:04:49
mert neked biztos JÁR a franciaországi síelés, mert demokrácia van, és más is megy.
labi 2009.02.02. 10:08:25
Utazási irodákat én is kerülöm.
Nyelvtudás hiánya mint kizáró ok az egyéni utazásra faxság, rengeteg hely van a világon ahol angollal és némettel se lehet boldogulni, de mindenkinek van legalább egy középfokúja mutaogatásból, azzal simán lehet boldogulni. Esetleg nagyon hangosan kell magyarul ismételgetni amit mondani akarunk, előbb-utóbb megértik. :)
trewq 2009.02.02. 10:11:04
1. A tag(ok) adatai
1/1. dr. Hegedüs Judit (an.: Kovács Julianna)
1026 Budapest, Bimbó út 214.
1/2. dr. Érdi Gábor (an.: Hegedüs Judit)
1026 Budapest, Bimbó út 214.a.
A szavazati jog mértéke meghaladja az 50%-ot.
trewq 2009.02.02. 10:13:36
boly.hu/~miqlas/index.php/spam-et-pt-2/
trewq 2009.02.02. 10:17:51
www.exittours.hu/index.php?content=staff
KopaszMercis 2009.02.02. 10:19:26
nem akarlak elkeresirteni, de az apeh szerint magyarorszagon nincsenek kozjegyzok.
Ugy hogy nemi fentartassal kezelnem en eztet igy...
RosszQtya · http://indafoto.hu/rosszqtya 2009.02.02. 10:24:03
exittours.hu/index.php?content=search&text=amerika#contents
ízelítő az ajánlatokból!
Alaska
Alaska
Amerika legészakibb állama, ahol 8 hónapig tél honol. A maradék négy hónap csodálatos turisztikai élményt nyújt minden látogatónak. Égbetörő havas hegycsúcsok, csodálatos állatvilág, barátságos helyi lakosság, végtelen havas sikság.
Ár: Ft (0 Eur)
Florida (7 nap)
Florida (7 nap)
Egyhetes kiruccanás Floridába. Szállás Miami Beach egyik szállodájában. Vibráló élet, rengeteg látnivaló, csodálatos homokos tengerpart. Amerika legjobb nyaralóhelye.
Ár: Ft (0 Eur)
Florida (10 nap)
Florida (10 nap)
10 napos utazás Floridába, Amerika egyik emblematikus államába. A világ egyik leghiresebb tengerpartja (Miami Beach), hiresség sokasága (South Beach), amerika legdélibb pontja (Key West), egzotikus mocsárvilág (Everglades), igény esetén Bahama körütazás.
Ár: Ft (0 Eur)
Nagy Amerika körút (21 nap)
Nagy Amerika körút (21 nap)
Ár: Ft (0 Eur)
na tegye fel a mancsáát, aki kihozza a 21 napos amerikai körutat NULLA pénzegységből!? :))
manes 2009.02.02. 10:24:52
basszafasz 2009.02.02. 10:30:10
Elindultál senkiként, most meg már az egész homár rajtad röhög. All inclusive, mit akarhat még az ember. Visszahoznak-e. Egyébként meg ha életveszélyes buszba beszállsz te vagy a hibás...
=Ford Prefect= 2009.02.02. 10:32:28
határozatot.
Megállapítom, hogy az Exit Tours Utazási Iroda Kft. elektronikus hirdetői minőségében (a továbbiakban: Hirdető) megsértette a gazdasági reklámtevékenység alapvető feltételeiről és egyes korlátairól szóló 2008. évi XLVIII. törvény (továbbiakban: Grt.) 6. § (1) bekezdését azzal, hogy a Kérelmező részére előzetes, egyértelmű és kifejezett hozzájárulás hiányában a hir@exittours.hu elektronikus levelezési címről 2008. október 21-én elektronikus levelezés útján elektronikus hirdetést küldött.
Kötelezem a Hirdetőt, hogy fizessen meg 50 000 (azaz ötvenezer) forint elektronikus kereskedelmi bírságot, továbbá tartózkodjon a jogellenes magatartás további folytatásától. A bírságot e határozat jogerőre emelkedésétől számított 15 (azaz tizenöt) napon belül a Nemzeti Hírközlési Hatóság Magyar Államkincstárnál vezetett 10032000-00287247-00000000 számú számlájára kell befizetni. A bírság adók módjára behajtandó köztartozás. A késedelmesen megfizetett bírságot késedelmi pótlék terheli.
Kevésnek tartom az ötvenet, mert sokkal több bejött nekik a spamolásból, és ezt már eleve beépítették a reklámköltségbe, de sok szeretettel várom a következő levelüket, mer akkor:
(…) ha a jövőben ismételten megsérti a Grt. 6. §-át, úgy ötszázezer forintig terjedő, ismételten kiszabható elektronikus kereskedelmi bírsággal sújtható.
Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2009.02.02. 10:56:46
izadóradanken · http://mertmegerdemled.blog.hu 2009.02.02. 10:58:26
Ofélia . 2009.02.02. 10:59:44
1.5 éves feltünően olcsó üdülés a festői márianosztrán műemléki környezetben.
Az utazás igényes légkondis mercedes rabomobillal díjtalan
Szállás erdőre néző napfényes biztonságos appartmanokban.
Sportolási lehetőség: napi kétszeri séta, csocsó, véresre verés.
Welness lehetőségeink páratlanok: A zuhanyozóban tücskök hegedülnek és okoznak felejthetetlen élményeket ánuszrózsa igénybevételével.
Étkezés: teljes panzió.
Ha ajánlatunk felkeltette érdeklődését még ma alapítson utazási irodát.
Luszvischiák Gotthardt BV. koordinátor
rexter 2009.02.02. 11:00:02
KopaszMercis 2009.02.02. 11:01:50
rosszul irod ugy kell hejesen irni hogy
Faszicsschta!
Holdacska 2009.02.02. 11:02:14
mkeh@mkeh.gov.hu
Magyar Kereskedelmi és Engedélyezési Hivatal
Simán jogszabály sértés, amiért minimum törlik az irodát!
Roltii 2009.02.02. 11:14:33
(síelni francia pályákra elég problémás saját szervezéssel menni,mert mindegyik apartman ki van adva utazási irodáknak, hogy értékesítsék. Elég ez lég logikus szerintem)
Mindenestül (kaja,pia,cigi,szállás,bérlet,utazás) egy olyan 100-asra jön ki 5-7 nap francia síelés. Annyira azért ez nem kevés...
Roltii 2009.02.02. 11:21:06
Szóval a lényeg, hogy szokszor jobban megéri egyénileg menni, de sokszor jóval egyszerűbb és nem is drágább utazási irodával. Mi úgy szoktuk, hogy utazási iroda adja a szállást+bérletet és egyénileg (kocsi v kisbuszszal) megyünk.
(Elég ez lég logikus szerintem = Ez elég logikus szerintem)
nagyd 2009.02.02. 11:41:18
Ofélia . 2009.02.02. 11:45:07
Sör legyen:))
AlulírottFentemlített 2009.02.02. 11:51:48
meg működő wc :-)
kispestipeti 2009.02.02. 12:09:42
Utazzatok egyénileg, ismerősökkel, társasággal, tanuljatok idegenekkel kommunikálni, magatoknak szervezni. Kevesebb panaszkodás lesz, vagy akkor csak magadra haragudhatsz, ha nem úgy sikerül, ahogy eltervezted. Vigyázz az iroda neve EXIT! Kijárat tours, remek. Vissza is hoznak???
Dr.Traktor 2009.02.02. 12:11:41
Sikeres ember vagy-e?
Másrészt; buszt felgyújtani, utazási iroda ablakán betolni.
guy 2009.02.02. 12:25:53
Netuddki! 2009.02.02. 12:31:20
EDE megevé ebédem !!
NAGYON FONTOS!!!!
trewq 2009.02.02. 12:39:24
www.exittours.hu/index.php?content=group
Természetbeni juttatást adnak az adók megfizetése nélkül.
Plajbi Bré 2009.02.02. 13:13:35
elwood 2009.02.02. 13:31:40
1) A francia apartmanok ilyenek. Voltam már néhányban ahol gyakorlatilag oldalazva lehet közlekedni, az emeleteságyas helységben ha valaki áll akkor a másik fekszik stb ... Ők így építkeznek, viszont nagyon jó sípályák vannak sokkal jobbak mint az osztrákoknál.
2) Ha valakinek sokat ordibálnak az arcába hogy be foglak perelni, akkor lehet, hogy elengedi : "akkor perejjé be" nem biztos, hogy úgy is gondolja
3) A buszok gyakran különálló szerződéses vállalkozók függetlenül az irodától. Én Vistásokkal ültem egy buszon ami 4 óránként lerobbant, az utasok pumpálták a kútból a hűtővíz pótlását, míg mások a sofőrrel együtt feküdtek a busz alatt és igazgatták a csövet. Többet nem mentem busszal.
64lander 2009.02.02. 13:35:44
velvet.hu/blogok/gumicukor/2008/07/10/fresh_viki_nem_kapta_meg_a_fizeteset
:)
nagyd 2009.02.02. 13:35:45
nagyd 2009.02.02. 13:38:26
Van_mikrohullámú_sütőtök? 2009.02.02. 13:40:02
Medence, szauna nem volt, kaja sem de nagyon korrekt szállás. Ja, és egyéni szervezében mentünk szűk baráti kör talán 30-an voltunk a 35 fős buszban.
Azért mert olcsó azt hiszem azt a minimális szolgáltatást, hogy ágyad, ágyneműd legyen (vagy mondják meg előre ha vinni kell) meg a szállításodat azért meg kellene, hogy tudják oldani. Mindenképp tegyél panaszt, fotózz sokat
gyuróspityu 2009.02.02. 13:40:54
Az első és egyetlen megszervezett bulin az egyik szervező úgy szarrá verte az egyik vendéget h eltört a karja meg az arca!
A hazafelé úton nálunk is alig volt hely a buszon és az amugy 8, max 10 órás út több mint 14 óráig tartott mert lerobbantak a buszok.
És a helyteleníthető viselkedésem miatt a gábor gázpisztojt dugott az orromba. :D
Érdekes síelés volt, idén rendes irodával megyünk...
satho 2009.02.02. 13:42:47
Roltii 2009.02.02. 13:50:20
ok, attól függ milyen szállás. Én apartmanról beszélek, önellátóan. 6 fős apartman 70-80/főért reális (bérlettel, busszal). Ennyiért van a legtöbb meghirdetve, egész jó helyeken (Risoul,Praloup,Mt Blanc...legalábbis én az elmúlt 3 éven ezeken voltam ennyiért). 100-105e volt a vége, de ebbe a cigi és pia is benne volt (otthonról karton sör...)
blacklord 2009.02.02. 13:56:30
trewq 2009.02.02. 14:14:32
frocli 2009.02.02. 14:21:18
EnZsolt / Paszuly Pista, a derék zöldbablegény 2009.02.02. 14:34:47
Exit Tours, várjuk, hogy válaszoljanak.
KopaszMercis 2009.02.02. 15:01:35
persze es hivja fel barack obamat is es ontsa ki neki is a lelket.. veled meg mi van?!
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.02.02. 15:03:20
bezzeg regen volt az IBUSZ oszt jo napot
azok sose hagytak ott utasokat, mer meg az poen mikor csodbe mennek Te meg kint vagy valahol madagaszkaron
igaz az IBUSZ idokben meg nem volt klotyo a buszon igy sok meggyotort arcu lany uldogelt, de a sofort eleg gyorsan ra lehetett beszelni hogy alljon meg mert balhe lesz
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.02.02. 15:05:26
halozsak
fogkefe
oszt irany az NDK-s csajokhoz
a balatonhoz
szallas nyullal szemben, vagy allomas
KopaszMercis 2009.02.02. 15:09:01
nekem is azok a kedvenc irodaim, akik ezeket a csoro paraszt bunko magyarokat a picsaba jo messzire elviszik azt ott is hagyjak oket.. jot lehet rajtuk rohogni :)
kismunk 2009.02.02. 16:02:51
Netuddki! 2009.02.02. 17:45:29
Szerinted, akinek nincs sok pénze, az alapból paraszt bunkó?
trewq 2009.02.02. 17:51:34
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.02.02. 17:52:06
hat nem de akinek nincs sok penze az uljon otthon a seggen ne sieljen es oruljon ha kifizeti a villanyszamlat
ez van
amugy tenyleg jo buli utazasi irodat szervezni
beszedsz sok pezet kikuldod oket oszt lelepsz del -amerikaba
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.02.02. 17:55:12
igen, igen
megnezem hol rendelek repjegyet, mivel repulok
milyen utazasi irodat valasztok
hol veszem a hust
ha csak az arat nezed raqrsz
ez van
itt a'merikaban nem veletlen hogy a cegek mindig feltuntetik mikor alakultak
mer' nem mind1
jesszumpepi (törölt) 2009.02.02. 17:57:24
(A következő napokban tavaszias időjárás lesz,úgyhogy sapka vagy paróka nélkül sem fog fázni a feje.)
Bond, JamesBond · http://twitter.com/fisssi 2009.02.02. 18:03:20
Korábbiakat tudom ismételni:
1) jegyzőkönyv felvétele aláírással, fényképek készítése
2) hazajövetel után MKEH-nál lehet panaszt tenni (ők adják ki, vagy vonják be egy iroda működési engedélyét), plusz Fogyasztóvédelem, MUISZ
A többi utazónak azt tudom javasolni, hogy tájékozódjon az irodáról előzetesen, legjobbak az ehhez hasonló blogok és más "élménybeszámolós" oldalak. Az EXIT Tours egyébként messze földön híres/hírhedt ilyen és ehhez hasonló húzásairól, a magyar hatóságokra nézve szégyen, hogy egy ilyen "cég" még működhet...
Nem az olcsósággal van a baj, más iroda is ennyiért, vagy közel ennyiért szervez utat. Azért sz@r/kicsi a busz, mert ekkorát rendelt az iroda, azért nincs hely, mert túlfoglalták és/vagy mert trükköztek a pótágyazással és a sofőröknek járó (ingyen)szállással, stb stb. Nem (csak) a hozzértés hiányából adódik ez a helyzet, hanem az iroda tulajdonosának és alkalmazottainak (fejétől bűzlik a hal) gerinces és "korrekt" egyéniségéből.
Netuddki! 2009.02.02. 18:38:42
Nem akartam minősíteni, mert én nem szeretek csúnyán beszélni. De pontosan így gondolom én is...
Megdobbent, most erEDEti izzel 2009.02.02. 18:44:43
No remelem, azota mar eltemettetek ott kint a jo hidegben, dobjatok ra egy kisszenest is, az majd lesulyozza, alkalmasint tozegizzitja :>
Netuddki! 2009.02.02. 19:02:44
Ez is igaz. Ezért nem megyek én sem sielni. De a csórónak is szüksége lehet egy kis pihenésre, hogy egy-egy hétre megfeletkezzen arról, hogy csóró. És hagy döntse el, mire akarja költeni a kevés pénzét.
Ettől még nem paraszt bunkó.
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.02.02. 19:24:50
persze hogy nem az
amugy en is csoro vagyok
es ha egy ceg/utazasi iroda/ x osszeger vallal y szolgaltatast, akkor tartsa be
en csak azt akartam mondani, sajnos az van hogy x osszeg alatt bizony legyenek mindenkinek fenntartasai
mint mikor x osszegert y+n penzt igernek, aztan csodalkozol, hogy a szelhamosok eltuntek a loveddal\
ilyen vilagban elunk
ps. hat ez van csoroknak irany bankut....
hideg lesz buszon, nem lehet brunyalni, de ez van
jesszumpepi,az erEDEti (törölt) 2009.02.02. 19:37:03
A hó és a hideg nagyon szép látvány.
Egy fűtött ház ablakából kinézve.
Szűcslaci 2009.02.02. 19:38:28
Gazsi bácsi lótetű 2009.02.02. 19:43:00
A "pereljé be" nevü beszólásra lendületből betörni az orrát, és találni 20 tanút, akik látták, hogy orra esett részegen a magyarok érkezésekor megivott áldomás elfogyasztása után. Aztán minden nap csavarni egyet az orrán, hogy emlékezzen.
jesszumpepi,az erEDEti (törölt) 2009.02.02. 19:58:40
én vagyok a jesszumpepi,
akinek nicknevét Tudjukki majdnem elcsente,és telekommentezte a Homárt jesszumpapi és jesszumpapa nicknéven
néhányan azt hitték,hogy azok az én kommontjeim
pedig nem is
megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2009.02.02. 20:33:58
Már csak az hiányzik, hogy jöjjön LaccPacc és megírja a történelem második leghosszabb kommentjét...
buksikutya 2009.02.02. 21:23:49
t
b.ibolya 2009.02.03. 02:35:20
azért nem mindíg van igy:
nekünk tavaly még ennél is kevesebbért kifogásolhatatlan szállásunk volt les2alpes-ban.
A csomagok meg jellemzően azért nem férnek be a buszba mert a szervezők külön kérésének is ellenére az emberek fejenként 6 bőrönddel érkeznek és két pár deszkát meg egy lecet hoznak.
...azért lássuk be az éremnek két oldala van.
EnZsolt / Paszuly Pista, a derék zöldbablegény 2009.02.03. 08:48:59
EnZsolt / Paszuly Pista, a derék zöldbablegény 2009.02.03. 10:06:56
Van_mikrohullámú_sütőtök? 2009.02.03. 12:49:30
Vagy ha nincs net (?) akkor megkérdezni valakit aki már járt ott barát, ismerős és ajánlja.
Amúgy vki kérdezte, hogy apartmanban voltunk-e... persze, azért úsztuk meg az egy hetet 150-ből. Még csak nem is 4*-os, de szép, új, tiszta saját wc-vel rendelkező 2,4,6 ágyas szobák voltak. Itt történt az az ominózus eset, hogy lehánytuk az alattunk lévő erkélyét és a fölöttünk lévő (egyébként hangos) svédekre fogtuk :) mentségünkre szóljon, hogy mi csak első nap voltunk talán picit hangosabbak, utána a sportban eléggé kifárasztottuk magunkat. Semmi kárt nem okoztunk, még a kis üvegeglapos dohányzóasztal is egyben maradt.
SuetiMueti · http://sunbarat.blog.hu 2009.02.03. 16:46:23
moonclown 2009.02.03. 18:45:11
Nem a takaró rövid hanem a lábad "hosszú..."
Macce 2009.02.03. 21:36:51
Hangulattal se szokott baj lenni, a szobá kegyetlen tiszták, nagyon bájosak és látszik h rendbentartják őket.
Lehet h jobbanjártál volna ezzel mint az Exittel...
gastro, missing in action 2009.02.04. 08:19:41
gastro, missing in action 2009.02.04. 08:27:11
Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2009.02.05. 14:51:40
ertekelem · http://www.ertekelem.hu 2009.04.28. 17:23:02
Klimy 2009.12.13. 22:19:53