Tékozló Homár

Megvezette utasait az EXIT II.

2009.02.03. 14:45 | ge | 308 komment

A szerencsétlenül induló sítábor történetének második részét is megkaptuk, Ákos levelében megdöbbentő részleteket közöl: táborozókat felpofozó biztonsági őrök, mentőautóban aludni kényszerülő mentősök és sms-ben kapott finom fenyegetés a Homár poszt miatt. Mi még nem kaptunk, pedig szívesen megírnánk a szervezők véleményét is. (Update: III. rész.)

Eredetileg nem terveztem, hogy az előző levelem után ismét írok nektek, de hát azóta azért történt egy s más. Tegnap este ugyanis egy fekete egyenruhás biztonsági őrökből álló különítmény érkezett a faluba, ha jól láttam, a helyi polgárőrséggel karöltve. A szobánkból kilépve egy franciául beszélő biztonsági őr közölte, hogy az apartmanunkat alkohollal nem hagyhatjuk el – egyikünk kezében egy dobozos sör volt – és azzal visszazavartak minket a szobába.

Az csak ma derült ki, hogyha „hangosak” leszünk, kauciónkat elveszíthetjük, akkor is, ha  egyébként mindent épségben és az apartmant kitakarítva adjuk vissza, ami nyilván magától értetődik, a megállapodásban is ez szerepelt. Teraszunkra kilépve az út túloldaláról zseblámpákkal az arcunkba világítva juttatták tudtunkra, hogy a teraszon sem beszélgethetünk ebben az időpontban (11 óra). Az egyenruhások az elkövetkező néhány órában ki-be mászkáltak épületünkben és a folyósókon, így végül jobbnak láttuk bennmaradni szobáinkban egymástól elszeparálva. Másnap megtudtuk, hogy mi még kifejezetten jól jártunk, mert a szemben lévő házban az urak felpofoztak egy egyetemistát, amikor az nem értette francia utasításaikat.

A szállásunk üzemeltetője, mint az ma kiderült, csak akkor adta ki azt, ha gondoskodnak egészségügyi ellátásunkkal kapcsolatos szállításról, ezért itt van a helyszínen egy magyar rohammentő kocsi, két mentőssel. Számukra azonban szállás nem jutott, mind a ketten a mentőkocsiban alszanak, egész éjjel jár a motor, hogy ne fagyjanak meg. 1800 méteren ez szó szerint értendő…

A lány, aki a társaságnak leegyeztette az utat az irodával (ő gyűjtötte össze az emberek egy részét, nyilván, így kisebb átfedésekkel és az iroda kiegészítésével együtt több kisebb baráti társaság jött együtt) tegnap kapott egy sms-t G-től: „Cikk a homáron…Meghúztátok az alvó oroszlán bajszát, aki most felébredt.” Először nem akartam elhinni, hogy komolyan ilyen sms-t küldött, de aztán hirtelen megnyugodtam, mert gondoltam, akkor majd most azt fogjuk kapni, amiért fizettünk, ha eddig aludt, nyilván ezért a sok probléma. Azt azért a tudtára adtuk, hogy a fenyegetés nem igazán érdekel bennünket, amire annyival reagált, hogy nem fenyeget, pusztán annak, hogy a valóságot, ami velünk megtörtént megosztottam veletek, jogi következményei lesznek. Hát állok elébe, nekem tiszta a lelki ismeretem, amit leírtam azt tanukkal és fényképekkel igazolni tudom. Nem azért írtam a levelet, mert személyesen G-vel bármi konfliktusom volna. Pusztán annyi történt, hogy amikor, mint egy szolgáltatást igénybe vevő, nem voltam elégedett azzal, amit kaptam, akkor ezt szóvá tettem. Csak ezután ragadtam billentyűzetet.

Nem az apartmanok műszaki állapotával van problémánk, hanem azzal hogy a „6 fős apartmanunkban” továbbra is csak 5 szék található, az evőeszközök közül a legtöbből mindössze négy. Azzal van bajom, hogy nem tudjuk G. melyik szobában lakik, telefonját az sms váltás óta fel sem veszi, pedig egy síbaleset miatt a mai napon nagyon nagy szükségünk lett volna a segítségére.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

elwood 2009.02.03. 14:51:25

francba, kérem az üres elsőzést kimoderálni

basszafasz 2009.02.03. 14:52:18

magyar rohammentő? mit csinál az kint? magyar tűzoltótok, rendőrautótok van-e?

Trejo 2009.02.03. 14:54:57

Ez az Kijáratot Túrsz valami bűnbanda lehet.

É2I 2009.02.03. 14:55:40

Legközelebb nem mentek a fhansziákhoz síelni és nem is kaptok EXITust. Meg alvó oroszlános sms-t.
Amúgy a sünt megkaphatja az ilyen cég.

MosoMasa 2009.02.03. 14:55:55

Ritka nagy rothadék tetűk vannak! Igaz-e kedves G!
(G atya?)

elwood 2009.02.03. 14:58:02

Ákos, te sielsz is vagy csak regényt írsz, meg mata részegen kötözködsz gendarmerie -vel. "Beszélgetni" a teraszon este 11-kor, részegen, minusz 10 fokban ... ja.

Voltam kint párszor, köcsög egy nép de nem ennyire ...

G számát meg meg kell adni itt a fórumon aztán kapitális cég rá lesz irányítva.

staropramen 2009.02.03. 14:59:38

Sztrovacsekek
helyszínre kiküldött tudósítóink megerősítik, hogy degeszre tömött pénztárcájú forgatókönyvírók és filmproducerek induktak hosszú tömött sorokban a síközpontba , hogy a történet megfilmesítési jogát megvegyék.
Egyébként ez a fekete egyenruhás "különítmény" valszeg a francia rendőrség egy járőre lehetett akinek az volt a feladata, hogy megakadályozza a részeg túristák éjjeli randalírozását.

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.02.03. 15:00:23

nem tudok mit mondani

vagy mégis?

nem járok síelni, nem ismerem G-t. szerencséjére.

elwood 2009.02.03. 15:02:14

sielést próbáld ki, a G-t keresd meg

aardwark 2009.02.03. 15:05:48

én se nem tudok mit mondani...
én se nem járok síelni...(nem is tudok)
én se nem ismerem G.-t...

de ha csak a fele igaz akkor ez nem sítúra hanem kaland, vagy túlélő, vagy munkatábor...
én misig mondtam : télen jó meleg szoba, forró fürdő, 1 pohár ital, és no problem
jahh és én akár éjfél után is lazán kimegyek a teraszomra beszélgetni akár 2, ismétlem két sörrel a kezemben

Secnir 2009.02.03. 15:07:00

"Teraszunkra kilépve az út túloldaláról zseblámpákkal az arcunkba világítva juttatták tudtunkra, hogy a teraszon sem beszélgethetünk ebben az időpontban (11 óra)."

én asszem vidáman visszavilágítottam volna, és megkérdeztem volna (fanszijául vagy ángliusul), hogy "vattafákk?"

és ez lett volna az a pont, amikor elindulok haza, és hogy sötétben lássak, irányfényként a kigyulladt szállodát venném alapul.
ja, és akkor a mentősök sem fáztak volna.


más: ha a mentős megfagy, őket ki menti ki? a mentőmentők?

Secnir 2009.02.03. 15:08:08

"Teraszunkra kilépve az út túloldaláról zseblámpákkal az arcunkba világítva juttatták tudtunkra, hogy a teraszon sem beszélgethetünk ebben az időpontban (11 óra)."

én asszem vidáman visszavilágítottam volna, és megkérdeztem volna (fanszijául vagy ángliusul), hogy "vattafákk?"

és ez lett volna az a pont, amikor elindulok haza, és hogy sötétben lássak, irányfényként a kigyulladt szállodát venném alapul.
ja, és akkor a mentősök sem fáztak volna.


más: ha a mentős megfagy, őket ki menti ki? a mentőmentők?

maincoon © 2009.02.03. 15:10:02

Hogy kell helyesen ragozni azt, hogy Impega biztos jól tud franciá.... (-ul vagy -zni) ;)

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.02.03. 15:10:03

@elwood: öreg vagyok már bohócnak:)))

egyébként nem értem az összefüggést. a zsandárokat valszeg nem G rendelte ki a szállásra, tehát nem értem. egy franszia zsandár azért ok nélkül nem világít az arcodba éjnek évadján, hacsak nem kialudt a lámpa.

egyszer láttam egy dokfilmet, volt benne egy aspeni (!!) igen ekszkluzív szálló a síparadicsomban. pont annyi hely volt a szobában, hogy egy ember bemegy a kétágyasba, egyedül, mert a másik csak akkor fért be, ha az egyik már lefeküdt vagy beült a vécére. elmondták, hogy a síparadicsomban a szállás azért ilyen, mert ne ott bödönölj egész nap, menj síelj reggeltől estig, fogyassz a megfelelő helyeken, este pedig dőlj ágyba és szuszókálj.

de lehet, hogy nem így van, csak hazudták az egészet. még nem voltam síelni.

Secnir 2009.02.03. 15:11:07

bocs, kétszer mentem el
bocs, kétszer mentem el


mondjuk ez előny is lehet...

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.02.03. 15:13:47

@Secnir: legalább neked legyen jó ezekben a vészterhes válságos időkben

Jó Estét 2009.02.03. 15:14:59

sztem G egyen fanszoros Coras hust, hatha attol szar par sunt (es mivel ez eleg lehetetlen pillanat) kozben zaklassa ot a CP, remelem ez lelkileg kellokepp megviseli es veletlenul (tenyleg veletlenul) osszetor egy dohanyzoasztalt es cipot lop a dekatlonbol. Na ez lenne a homar igazi haragja!

Jó Estét 2009.02.03. 15:16:32

ja amugy meg ha ugy hirdetik meg hogy lesznek bulik akkor nemanema a csendes rezidencialis nyugdijas udulokorzet kozepen legyen man a szallas ahol a zsandarmorok (hu de kene most az ekezet) zaklassak oket elemlampaval. Fel vagyok haborodva, mar engem is megviselt az kicsit lelkileg

gelsystem 2009.02.03. 15:17:45

nem-e inkal-osok voltak-e tavalyi passal-e?????
fenemód gyanÚs!

lábkolomp 2009.02.03. 15:28:47

Tigristankot láttál-e odakint? ez FONTOS!!!!!!!!
Biztos, hogy franciául-e beszéltek? Nem értetted félre-e?
Baccpapucsban ne csússz le, mert azt nem engedélyezem.....minden kármegfizetési mellett!!!!!!!!
"G"

A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél · http://www.planetside.blog.hu 2009.02.03. 15:30:52

@Secnir: Nem az a baj, hogy kétszer, hanem hogy másodjára túl gyorsan. Ez így nem előny.

Le kellett volna kamerázni mobillal a zsandárokat! :) Akkor talán bevisznek (mert megütötted!) a falucska fogdájába, viszont ott is jobb az ellátás, meg az egy főre eső légköbméter...Meg van ágy is, meg barátságos hálótársak...

elwood 2009.02.03. 15:30:58

Ha mentőt vittek, lehet vittek inkalost is. Megszállják a falut és visszavágnak trianonért.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.02.03. 15:32:01

a'merikaba se lehet sorrel a kezedben flangalni
teraszon se rajcsurozunk ejjel, ha masokat zavar
sielni utalok egyszer probaltam, Mary meg nem is tud
tenyleg mit akartok a teraszon ejjel minusz szaz fokban
sikeres ember nem megy siturara G-vel a franciakhoz, hanem edevel Bankutra

bizonytalan  2009.02.03. 15:35:25

végülis a 'boss'-t pont G-nek hívják, ő lenne az alvó oroszlán?
www.exittours.hu/content_images/cimg1797.jpg

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2009.02.03. 15:37:07

ez a G a G-roby, vagy a G-ábor?

ezt mindenképpen tisztázni kellene, mert nem mindegy hogy hogy most pultról kell a piát leverni, vagypedig nem szabad sörrel kimenni.

Impega 2009.02.03. 15:37:37

Sziasztok! errol az az eset jut eszmbe, mikor Antal Imre meselte, hogy a kommunista idoszakban disznot vagtak (mikor ugy ez tilos volt) es a szemet szomszed meg feljelentette oket. Csinalj csak barmit is, nyisd csak ki a pofad..majd befogjuk.

elwood 2009.02.03. 15:38:44

ez a G pont és sokan nem tudják hol van

Jó Estét 2009.02.03. 15:41:05

@bizonytalan :
gap nem csak a polojan van hanem a fogai kozt is

staropramen 2009.02.03. 15:41:53

Impega sztrovacsek!
ez most miről jutott eszedbe?

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2009.02.03. 15:42:48

"Az e-maileket küldő kedves honfitársaim, (egy 6 fős baráti társaság)valószínűleg tudatmódosító szerek hatása alatt eltévedtek, összevesztek és öngyilkosok lettek. Mindenki tarkón lőtte magát, vélhetően egy francia rendőrtől rabolt maroklőfegyverrel, ami sajnos eltűnt. A rendőr állapota stabilizálódott. A rendőrség közigazgatási eljárás keretében folytatja a vizsgálatot, maradványaikat a járványveszély miatt hamvasztva fogják átadni a hozzátartozóknak Budapesten - amennyiben a Tisztelt Hozzátartozók kifizetik a turisták által okozott kárt és az eljárás költségeit.
G."

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.02.03. 15:42:50

amugy ez az utazasi iroda telleg kotsog lehet, de hogyTi is qrwa onerzetes, mindent megengedhetek magamnak tipusi palik vagytok az tuti
ha nem, akkor bocs

Jó Estét 2009.02.03. 15:43:52

@hagyma:
ez urban legend, csak meg kell magyarazni az illetekes elvtarsnak hogy a tengerentulrol gyuttel es ott nincs szemelyi gazolvany, nekem eccer bevalt ;)

AlulírottFentemlített 2009.02.03. 15:44:33

Nekem meg az jutott az eszembe, esetleg azt kellett volna mondani a zsandároknak, hogy:

Mösziő lök a padon, madám visít de tür

Talán ezután, megengedték volna a sörözést.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.02.03. 15:46:08

@Jó Estét:
most tenyleg nem tudom mi az urban legend???

Szőke Kapitány 2009.02.03. 15:49:24

"sms-ben kapott finom fenyegetés a Homár poszt miatt"

Szánalmas! Legalább már tudom melyik utazási irodáról kell lebeszélni az ismerősöket. Vicc az egész.

2009.02.03. 15:50:48

Foglaljuk össze: Négy villa volt a hatszemélyes apartmanban és az oroszlánnak már csak a teraszon jutott hely, ezért minden ajtónyitáskor meghúztátok a bajszát.
Tavalyi inkall passz volt-e rajtatok ?

elwood 2009.02.03. 15:59:01

Nem, a villa volt négyszemélyes amiben laktak. De eltört az üvegasztal meg a vendégágy. Erre húzogatni kezdték a oroszlánszagú húson a szőrt. Aztán jött a csősz és mindenkit elzavart aludni.

lodenkabat 2009.02.03. 15:59:29

Újonnan nyíló utazási irodámba keresek agilis képviselőt francia nyelvismerettel! Az állás betöltéséhez elengedhetetlen az sms képesség!
Tudnátok ajánlani egyet?

Impega 2009.02.03. 15:59:58

@staropramen: Igazabol a komunista volt a lenyeges az irasomban. Az hogy manapsag meg mindig, kinyitod a szat, es fakk ratkuldik a veroembereket. Mindegy ez beidegelt.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.02.03. 16:01:02

"amit leírtam azt tanukkal és fényképekkel igazolni tudom."

Lássuk a képeket!
A tanúk képeit is, de lehetőleg aktokat a csajokról :)

Az eredeti postot mindjárt elovlasom, de az egyenruhásos rész az meredek.

EDE gyanús a sztori megint...

Harlequin 2009.02.03. 16:01:25

Még jó, hogy csak a bajszát a húztátok meg...Arra vigyázzatok, hgy nehogy az oroszlán húzzon meg titeket.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2009.02.03. 16:02:23

@Kulics: Én úgy értettem, hogy négy apartman volt a villában...

b[ALien] (törölt) 2009.02.03. 16:07:31

Jogi következménye lesz, hogy meghúzták az oroszlán bajszát? Durva...
Nem inkább patkánybajusz-e?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.02.03. 16:08:56

@Jó Estét: hat utcan nem is
vendeglatoipati egyseg terasza kivetel

Nem kereste 2009.02.03. 16:14:38

Asszem Megélhetési kolléga már frissítheti is a gyűjtést az "alvó oroszlános sms"-sel.

EDE-e vajon-e alszik-e ilyenkor-e?

Meklén és Tamara 2009.02.03. 16:15:06

felháborító...az ilyen kapjon ajándéka HVG előfizetést!

b[ALien] (törölt) 2009.02.03. 16:16:49

Amúgy ha meghúzod az oroszlán bajszát annak nem jogi következményei lesznek hanem karhiányos következményei:)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.02.03. 16:19:12

@Kitalátor feljegyzete: Ha még kipostolnak pár dolgot, akkor az apartman lakóinak fejenként lesz 2 villa... a szemeiben...

holas 2009.02.03. 16:21:25

Na, melyik lesz a következő post, amit a tartalomvédők leszEDEtnek a homárról?
Ki lesz a következő (nemmondomkianevét)?
Én már homárt sem merek olvasni, hátha meghúzom az alvó oroszlányt...

Jó Estét 2009.02.03. 16:26:58

@hagyma:
we re all living in america
coca cola wunderbar

azt szabade az utcan inni? Amugy kishazankban se nagyon szabad alkoholizalni a koz teruleten, csak itt leszarjak, es ezert inkabb nem engednek szeszt arulni estenkent... logikus, nem?

elwood 2009.02.03. 16:35:01

remélem legalább egy hetes a tábor, lesz mit olvasni a héten

jesszumpepi (törölt) 2009.02.03. 16:39:38

G,LaccPacc és Tudjukki közösen kidolgozhatnának egy etikai kódexet a vendéglátás,utaztatás témájában.

Mert értenek hozzá.

liven 2009.02.03. 16:41:18

POCSAY-TOURS-szal (platós IFA) POCSAY-LAK (EDE üvegasztaros bungalója) !!!
Boldog Új Évet Minden Homározónak 2010-re! A Pocsay család.

nagyd 2009.02.03. 16:42:34

A g-t olyen fantomasz féle gonoszka fazonnak tudom elképzelni, akinek sose jön össze a világuralom, persze elkapni sem tudják. lehet új legenda született?? Mikor jön 3. rész?? és lesz 2. évad??? :D

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.02.03. 16:43:04

@Jó Estét: Ó, majd a zugárudk virágzásnak indulnak.
Amúgy is, megveszel pár üveg wodkát du., este leültök, ugyanúgy megisszátok haverokkal mintha este vettétek volna.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.02.03. 16:44:39

@jesszumpepi: Csatlakozhatna a Hotel Jégbor csapata is.

@Jó Estét: Jut eszembe néha olyan aranykalitka feelingnek túnik innen a USA. Bár még nem láttam így nem tudhatom.

Vissza! mennyyyyééééé! 2009.02.03. 16:46:26

itt az Exit Tours-os boss, a marketinges, és a bear:

www.exittours.hu/index.php?content=staff

kérdezzük meg őkett, jó ez így?

JÓÓÓÓ EZ ÍGYYYY?????

sálas 2009.02.03. 16:46:40

francia csendőröknek meghuzkodni a szőrét, ott ahol oroszlánszagú, hazaérvén gáborboss-nak a telehugyozott síelős takarót fejére tekerni( úgyis többen használtatok 1 takarót-ha jól számoltam), majd közölni vele, hogy ha nem fizeti vissza a teljes árat, fress vikit küldjük neki "énekelni" (amúgy is tartozik neki.)
mentősöknek minden este tömény szeszt vinni ajándékba, melegítő hatással.

Vissza! mennyyyyééééé! 2009.02.03. 16:48:44

az alvó oroszlánokat meg*szák, ugye?

Pilgram (törölt) 2009.02.03. 16:50:12

mamapicilánya/mpl 2009.02.03. 15:10:03:
és ezt te beszoptad? gratulálok.

szép történet. egyébként meg megérdemlitek, ha olyan céggel utaztok akinek ilyen honlapja van. nem tűnt fel, hogy mennyire turrbógagyi az egész? ezekkel a balfaszokkal az élen.. aki beírja magáról, hogy boss és vigyorog mint egy darab szar a fűben? te jó ég, a naivitás csimbarasszója amit itt elkövettetek. az ilyen sms-re meg olyat illik visszaírni, hogy megbaszom anyádat a ravatalodon ha még egyszer ilyet mersz írni!

Vissza! mennyyyyééééé! 2009.02.03. 16:50:58

zavart érzek az erőben:

"...Az Utazási Iroda - Síeljünk együtt - Legolcsóbban az EXIT-tel
Évek során a gyakorlatban meg tudtuk tanulni az utazási szakma csínját-bínját, bár biztosan maradtak még hiányosságaink. Kérjük, minden leendő és eddigi utasunkat, hogy amennyiben bármilyen szervezési problémát tapasztalt nálunk, azt ne vegye személyes sértésnek, hanem inkább írja meg nekünk, hogy milyen hibákat tapasztalt, mi az amiben szeretné ha még fejlődnénk. Mi törekszünk a professzionalizmusra, és sok aspektusban reméljük, már el tudtuk ezt érni, ahol pedig még nem, ott is minden elszántság és kitartás megvan bennünk, hogy a hibákat kiküszöböljük.

Az Exit Tours Diákutazási Iroda fő profilja a síelés. Bármilyen síeléssel kapcsolatos kérdéssel, óhajjal és sóhajjal nyugodtan forduljatok felénk bizalommal. Ha egy napra szeretnének menni Szlovákiába vagy 2 hétre luxus körülmények közé Svájcba, MI megszervezzük az utazást szívesen, és az utas által fizetett részvételi díj alacsonyabb lesz mintha (i) az utas saját maga közvetlenül vette volna meg a szállást és a bérletet vagy (ii) más utazási irodától vette volna meg...."

Jó Estét 2009.02.03. 16:51:46

@ColT:
uccan ivashoz oreg-e vagyok? :) max szilveszterkor, meg amugy ahogy mondod ugyis lesz mit inni, van szomszed kerulet is, meg lehet venni korabban is, szal inkabb valaki rajuk szolhatna (policaj), viszont kurva frusztralo ha ejszaka jutok el a tescoba es mondjuk a masnapi randira nem vehetek egy uveg pezsgot...
Amerika nem jo, voltam ott eleget, legalabb annyira hujek az meberek mint otthun/itthun csak mashogy :) mi persze csak a szar dolgokat vesszuk at onnan, de hat evvan....

Jó Estét 2009.02.03. 16:56:01

@Vissza! mennyyyyééééé!:
en oroszlan vagyok de meg sose *sztak meg almomban. Persze lehet ezt annyira nem is banom.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.02.03. 16:58:03

@Jó Estét:
hat en nem tudom itt alllamonkent fuggoen ejjel 2-es reggel nyolc kozott alkoholt es fegyvert tilos arulni
de inni utcan tilos
lovoldozni is
na megnezem mar ezt a honlapot
egyet elore tudok
ha valaki valamit valamennyiert iger azt tartsa be
ha valaki elhiszi ami irrealis az ne csodalkozoon
ez van
en egyszer elvittem a csaladot Orlandoba talan 1 hetre
a neten figyeltem i es jonak tunt
viszont feltunoen lcso volt
lesz ami lesz lefoglaltam
super volt
ra is kerdztem, miert ilyen olcso, mondtak ,most epult bevezeto ar, jovore duplaja lesz
es jovore tnyleg es duplaert is elmentunk
New Yorkban szintn internet kozepar
varost es kornyeket nem ismerve
hat csotanyok rohangaltak a falon
ott hagytuk, a penzunket visszautaltak
talaltunk egy egesz normalista 3-4 napra fele aron
hat ez ilyen
de sose sielunk

sálas 2009.02.03. 16:58:44

@Vissza! mennyyyyééééé!:
tehát:
"balf@szok vagyunk, arcunk nagy. ezt ne írjátok meg, csak ha fenyegető sms-t akartok. már meggazdagodtunk, ti csóró diákok meg sose fogtok."

hiszti 2009.02.03. 16:58:50

Én is jártam Fhansziahonban. A belvárosi hotelben a zuhanyfülke akkora volt hogy most jó lenne rám kombiné gyanánt.

Jó Estét 2009.02.03. 17:02:42

@hagyma:
ejjel 2, az ok, de hogy este 10-11 utan meg a tescoba (leforditom: Wal MArt) se lehessen kapni az nemjo. Mondjuk pont Nyu Jorkban jartam ugy hogy a vasarnapi ebedhez nem adtak sort mert vasarnap delig nem szabad am sort inni, nehogy mar az emberek reszegen menjenek a templomba...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.02.03. 17:08:53

10-11-kor kapsz mindenhol
vasarnap sok helyen csak delott van tilalom, egyes allamokban egesz vasarnap
hetkoznap8-9 korul kezdheted a vedelest
ha valamilyen valasztas van este 6-ig nincs pia
amugy itt nem divat sorozni az ebedhez, meg rovid a reggelihez
este bepotoljak az teny

anarch 2009.02.03. 17:11:39

Jó lenne tudni, hogy Fro-ban lehet-e közterületen alkoholt fogyasztani. Mert EU-ban van pár ország, ahol ez szabálysertés...

Zorro2007 2009.02.03. 17:12:21


Ennek a dr. Érdi Gábor boss-nak mekkora egy lopofaja van es meg ki is teszi a kepet az internetre...pedig veluk akartunk utazni:)

Jó Estét 2009.02.03. 17:14:55

@hagyma:
na itthun meg nem, hiaba, amerika szabadorszag :) Mondjuk ezt ellensulyozando van otthon mindig egy (ket) talca (lada) sor

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.02.03. 17:21:11

@Jó Estét: Szerintem azzal volt a bajuk hogy randalíroznak a részegek, de azok nem biztos hogy az utcán is basztak be, másrészt meg policáj, ahogy mondod.

Ha mi a haverokkal leülünk meginni pár sört, akkor nem fogunk énelekni, kukákat felrugdalni, stb. Ha meg egy lejánnyal ül le az ember a szükőkút mellé meginni egy üveg borovicsot, abból sem lesz csendháborítás (max. utána a fák között :D )


Viszont az vicces lenne ha a Szilveszetrkor a yard elkezdené bevinni az embereket a nagy terekről mert utcán vedeltek :D

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.02.03. 17:21:32

@Jó Estét:
szabad hat csak tartsd be a torvenyeket
nem tul bonyolult

Pista Bácsi 2009.02.03. 17:22:27

Minek mentetek a csigaevőkhöz fázni, a zsámbéki volánbuszokon is éppen eléggé hideg van...

Az sincs ingyen, de legalább nincs hó és G nem küld sms-t !!!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.02.03. 17:29:15

@ColT:
azert ha erre jarsz szilveszterkor sem javaslom a kozteruleti ivaszatot....

Satpal Ram · http://www.asiandubfoundation.com/ 2009.02.03. 17:29:34

Na ezek a tipikus az utaztatásos karrierjüket, a hök vagy más diákszervezet közeli szarrágóként kezdő, húzzuk le a diáktársainkat című produkcióból nőtték ki magukat. Már akkor is okádnom kellett a témától...
Na meg Franciaország... ott is csak egyszer voltam legalábbis sielés ügyben valszeg utoljára is...

Vissza! mennyyyyééééé! 2009.02.03. 17:30:29

@Zorro2007: nem lópofája van, hanem egy nagy tokmány orra, ami alatt úgy látom már serken a bajusz.
csak nem az oroszlán bajsza az?
én nem meghúznám, hanem odafinganék.
az olyan franciás, nem?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.02.03. 17:30:37

@Pista Bácsi: Sosem értettem miért kell télen miért hidegebb helyekre menni, de hát ízlés dolga.
Én hawaii-ra mennék, mert fázós vagyok...

staropramen 2009.02.03. 17:34:23

Sztrovacsekek!
szado-mazo módon többször is elolvastam ezt a kis publicisztikát és egyre erősebb az érzés bennem, hogy egy feltűnési viszketegségben szenvedő derék ifjú csekély IQ-val csinálja a fesztivált.
Aki a fr.csendőröket biztonsági őrnek nézi és fel van háborodva, hogy éjjel nem engedik egy téli üdülőhelyen randalírozni annak nehezen hiszem el a többi kis intermezzot is.
Emlékezzetek az első részre ott is volt sulyokvetés rendesen.
Ez a mentős story pedig elég vicces, maximum egy alapítvány emberei lehetnek, a cégtől elhozott autóval.
Magyar rohammentő fr. ban? kapitálbaromság. Na.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.02.03. 17:34:54

@hagyma: Aham, hogy ott akkor sem szabad :) Nem mondtam hogy nem tartanám be :)

@Satpal Ram: Valahogy nekem is ez jutott eszembe.
Az iroda valszeg egy féig üres kis helyiség, valami régi épületben, pár dolog öldön, és kábelek csatorna nélkül, viszont pár új bútor és számítógép.

Vissza! mennyyyyééééé! 2009.02.03. 17:35:42

én most jöttem rá, hogy ezt az egészet ez a pozor nevű 'bear' *szta el:
exittours.hu/index.php?content=staff&staff=18&picture=2482
valószínűleg valami vendégmunkás román vagy vendégmunkás ukrán medve lehet, aki előbb megette a Lókupec lovait utána leült és kiszámolta, hogy hány bajuszt kell meghúzni ahhoz, hogy felébredjen az lájon. ju nó? di dzsángöl lájon in de szno'.

Jó Estét 2009.02.03. 17:39:19

@ColT:
en mar enekeltem utcan reszegen :O

A vegen minden kommentelorol kiderul hogy fekete a multja. Tolvajok, zullott huliganok, uvegasztaltorok... Valaki esetleg meg vmit be szeretne vallani?

trewq 2009.02.03. 17:44:18

az exit-tours éjjelnappal működő telefonszáma! Tessék jelentkezni a sítáborba

06.20.358.64.45

Nem kereste 2009.02.03. 17:46:34

@Jó Estét:
Basszus, be kell vallanom az alábbiakat.
Egyszer indultam a Kékszalagon, és direkt befutottam 14:00-ra, mert vártak rám, de azok sz@rtak odaérni időben, így küldenem kellett egy oroszlános bajszos sms-t...

Elévült ez már szerintED? hE?

min0rity r3port · http://m0r3.blog.hu 2009.02.03. 17:50:17

Szóljatok, ha gondoljátok szívesen átszólok a franciáknak, hogy vigyék el a Gecit pedofíliáért. Már egy kicsit sok van a rovásán, nem? Nem lehet éjszaka óbégatva végigronygyolni az utcán? Nem lehet részegen lepisálni a Mikulást? Aztakurva!

Jó Estét 2009.02.03. 17:51:28

@Nem kereste:

ez kizart dolog mert nem tudom, ellenben EDE megeve ebedem, meg is lehet nezni ma este a teveben!!! Szal ha ragalmazassal ragalmaznak engem lesz video bizonyitekom is

trewq 2009.02.03. 17:51:32

Érdi Gábor albérletet keres:


Keresek irodának alkalmas kis lakást belvárosban, vagy irodaházban max. 20 nm-es helységet

Fontos:
- alacsony ár és rezsi
- jó közlekedés

Hívjatok, vagy küldjetek kis pirost
06 20 32 60 789

Ha tudtok neki segíteni, hívjátok gyorsan!

trewq 2009.02.03. 17:56:48

Az intersíhez hasonlóan az exittours is lenyúlja az ügyfeleket!


Figyelem!

Tekintettel az euró forint árfolyam ingadozására, és figyelembe véve az utasok érdekeit, a 2008. november 1-től kezdve új árajánlatokat az Exit Tours csak euróban ad meg. Azok az utasok, csoportok, szervezők, iskolák akik már lefoglalták utazásaikat, és ahol a részvétel díj forintban került meghatározásra, 35 nappal az utazás előtt írásbeli tájékoztatást kapnak egy esetleges árfolyamkorrekciós pótköltségről.

Ha erősödött volna a ft, kedvezményt adnának?

Vissza! mennyyyyééééé! 2009.02.03. 17:56:59

engedjétek meg, hogy bejelentsem horváth geri alias gericomix ma esti művét, a Forró Tél c. verset.
forrás: gericomix.uw.hu/

Forró Tél

Az idő elszalad.
Nincs új a nap alatt.
Unod a rutinod,
Agyad elbutitod.
Nincsen ám menekvés.
Dolgod a cselekvés.
Megpróbálsz kitörni.
Ne kezdj el bömbölni
Hogyha nem sikerül.
Nem vagy ám egyedül...

Mindenki oly fáradt.
Meggyötör a bánat.
Hogy mi lehet a baj?
"Á csak a tél zavar".
Nyögik a telet a fák,
A hó ontja fagyát.
Ha belül sem vidulsz,
Nevetve sem pirulsz,
Hát akkor nagy a baj.
Még jó hogy felkavar.

vazzeg ez a csávó nostradamust is lepipálja!!!!! vagy már le is pipázta?

Jó Estét 2009.02.03. 17:57:58

hudekurvafaradtvagyok, nincs man kedvem dolgozni, de muszaj mer a csaladnak ki fog enni adni?

La Tangolita 2009.02.03. 18:01:30

@Vissza! mennyyyyééééé!: Megneztem Geri weboldalat. Utosek ezek a versek. Nem is birtam elolvasni vegig az a lannyal a parkban koltemenyt, nagyon megrazott. Hany eves ez az ember?

Vissza! mennyyyyééééé! 2009.02.03. 18:01:32

arra vagyok kíváncsi, hogy ez a tapló a buszon írta a versét vagy a mentőkocsi csomagtartójában, 6 órája járó motorral.

Nem kereste 2009.02.03. 18:01:48

Csak egy kérdés, ha már alvó, meg bajusz...

-Hogy jut le az oroszlán a hegy tetejéről?

-Hát, egyszerűen csak Lion.

Vissza! mennyyyyééééé! 2009.02.03. 18:02:54

@trewq: 20 nm?? mihez kell ekkora palota? hát nem sátoros ünnephez az biztos?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.02.03. 18:05:30

@Jó Estét: Hajjaj én is. Bár én nem voltam részeg, simán csak jókedvünkből tettük :)

@trewq: Ha elég sokat sikkasztanak akkor nem kell, max. megbüntetik őket de behajtani se fogják valahogy, meg leültetni se őket.

Kedvezményt tuti nem adnának. Az valahogy "elfelejtődne"...

La Tangolita 2009.02.03. 18:05:34

@Vissza! mennyyyyééééé!: Ez attol is fugg, hogy koltoi minosegben alkalmazzak-e a cegnel. Mert a feje melle nem irtak oda, milyen tevekenysegek hozhatok vele osszefuggesbe.

wan2bee 2009.02.03. 18:09:43

7eve jarok franciaorszagba sielni, sot iden Rhone-Alpes tartomanyban jartam egyetemre, es jartam sielni december 10tol kezdve. Egy magyar sitabor franciaorszagban a kovetkezo keppen nez ki: szervezo minnel tobb embert minnel olcsobban, minnel zsufoltabban helyez el. Amig egy ertelmes francia csoport a 6agyas szobat negy embernek veszi ki, mert midnenki tudja, hogy a franciaknal a kanape az dupla agynak minosul, addig a magyarok, ha lehet, 6+1 embernek, potaggyal. A masik oldala a dolognak, hogy a magyarok 1 hetes ereszd el a hajamat jatszanak. Nem veletlenul kerulnek elo a biztonsagiak a police municipale-lal. Csendorok nem jarnak arra. Hajlamosak elfelejteni a magyarok, hogy az appartmanokban, folyosokon, teraszokon folyo hazibuli hajnali 3ig nem a pihenni vagyok mekkaja. Ez pedig szamunkra teljesen normalis. Mindezek mellett egy amator, nyelvet nem beszelo szervezes mindenkepp szegenysegi bizonyitvany. Azon tul, hogy a szervezok par 10-100 ezer forintot osszegrundolnak 1-2 het alatt, rossz hiret viszik a magyaroknak, es meg csodalkoznak, ha atrocitasok erik oket. Nyaljon sunt az osszes magyar, aki szarul szervez sitabort, es aki azt hiszi, neki mindent szabad egy idegen orszagban, csak azert, mert fizetett egy egyhetes utert. ps: Ne csodalkozzon senki a korulmenyeken. Egy atlagos siterepen 6 napos berlet 150 euronal kezdodik. plusz szallas, plusz utazas. ugye. es erre fizet valaki 50-60 ezer forintot. Mit vartok?

trewq 2009.02.03. 18:12:59

"hogy a magyarok 1 hetes ereszd el a hajamat jatszanak. Nem veletlenul kerulnek elo a biztonsagiak a police municipale-lal. "
vs.
www.exittours.hu/content_images/plakat2web.jpg

Ha tilos a buli, miért azzal reklámozzák?

A csoportszervezőknek adott ingyenes utat hogy számolják el? Vagyonosodási vizsgálattól nem fél szegény Érdi Gábor?

Vissza! mennyyyyééééé! 2009.02.03. 18:13:01

@La Tangolita: dehogynem
a sípályán ő az exit felelős.
megmutatja merre van az exit.
és ha kell küld sms-t is.
nehogy elfelejtsd.
ha elfelejtenéd figyelmeztet egy kellemes hangulatú verssel, melynek utolsó ríme párban áll a "....meghúztátok az alvó oroszlán bajszát, most felébredt..." sorral.

Én az anyja bajszát húzogatnám, de annyira, hogy attól az élménytől megfoganjon a költő következő verse:

Exit. Ex itt.

Nem kereste 2009.02.03. 18:15:21

@wan2bee:

Na ott a pont. Diszkont sielés magyar módra. Megérdemli egymást a posztoló és az alvó oroszlán is. Epilepsziás süncsaládot mindegyiknek.

Vissza! mennyyyyééééé! 2009.02.03. 18:22:04

Gyerekek ez egyre jobb:

Íme a "vedd le anyádat is"-projekt a'la Exit (figyeld a felszolító stílust-hívjad fel!):) :)

exittours.hu/index.php?content=group

UTAZZ INGYEN!


SZERVEZD MEG BARÁTAID, CSALÁDOD, ISKOLÁD UTAZÁSÁT, KIRÁNDULÁSÁT
Mit kell tenned, ahhoz, hogy ingyen tudjál utazni BÁRMELYIK utunkra?

Hívjad fel az Exit Tours-t telefonon (061-327-00-92)
vagy küldj egy e-mailt (info@exittours.hu)
Mondjad el Irodánk munkatársának, hogy merre szeretnének Barátaid, Családod, Iskolád utazni
(Attól se riadj vissza, ha olyan helyre szeretnél menni, ami nem szerepel a weblapunkon, mert vannak olyan útjaink amik nincsenek rajta a weblapunkon).
Kialakítunk egy olyan utazási tervet, ami 100%-ban a kívánságaitokon és kéréseiteken alapul.
A szervezésért cserébe ingyen helye(ke)t biztosítunk, illetve más előnyöket is tudunk nyújtani, minden csak megbeszélés kérdése.


EZ ILYEN HÜLYEGYEREK MLM, VAGY MI A TOSZ?

lábkolomp 2009.02.03. 18:24:10

AlvóOroszlánBajsz bográtchban!!!!!!!!

trewq 2009.02.03. 18:27:24

@Vissza! mennyyyyééééé!:
Nem, ez olyan, hogy nem munkabért fizetnek a megfelelő adókkal, hanem az ÁFÁT, TB-t, SZJA-t és a többi adót elcsalva ingyen utat adnak. Sajnos mivel a nyilvántartásban szerepel az utaslista és a befizetési lista, egy apeh ellenőr szépen megbüntetheti őket.

Moncsalaki 2009.02.03. 18:31:07

Szerződési feltételek...

Az Exit Tours az utazási szerzõdésben vállalt szolgáltatások teljesítéséért akkor is felelõs, ha a szolgáltatást
közremûködõ útján teljesíti. Az Exit Tours a szerzõdésszegéssel okozott kárt megtéríti, de mentesül a kötelezettsége
alól, ha bizonyítja, hogy a szerzõdésszerû /hibátlan teljesítés érdekében úgy járt el, ahogy az adott helyzetben
általában elvárható.
16. Ha az Exit Tours az utazást nem a szerzõdésnek megfelelõen teljesíti, köteles a díjat arányosan leszállítani. Nem
köteles a díjat azonban leszállítani, ha az utas valamely szolgáltatást saját elhatározásából, vagy érdekkörében
felmerült okból nem vette igénybe. Ha az Exit Tours az utazás megkezdését követõen a szolgáltatások jelentõs részét
teljesíteni nem tudja, köteles azokat más megfelelõ, hasonló értékû szolgáltatásokkal pótolni. Ha az ilyen
szolgáltatások értéke a nem teljesített szolgáltatások értékét meghaladja, a költségkülönbözet az utasra nem hárítható
át. Ha az Exit Tours ilyen helyettesítõ szolgáltatást nem tud nyújtani, vagy az utas azt indokoltan nem fogadja el, az
Exit Tours saját költségén az utast az utazás kiindulási helyére szállítja, és az igénybevett szolgáltatások értékével
csökkent díjat visszafizeti.

Az a minimum, hogy a szarabb, alacsonyabb kategóriás, vagy csak mondjuk a kifizetett 2-ágyas helyett 4-ágyas szállás árának különbözetét azon nyomban ki kell fizetniük.
10 éve jártam úgy Görögországban, hogy 2 ágyas apartman helyett beraktak minket egy barátnőmmel egy 4 ágyasba, másik két lány mellé. Bár mikor reklamáltunk, azt mondták, hogy ok, van még lehetőség egy másik szálláson, végül úgy döntöttünk, hogy maradunk, mert a másik helyen sok családos volt, emitt meg inkább fiatalok... És azért 18-20 évesen ez "bulisabb" :-)
Ennek ellenére az utazási iroda kifizette nekünk a különbözetet.

sálas 2009.02.03. 18:34:25

UTAZZál INGYEN-higgyed azt legalábbis!


SZERVEZzeD MEG BARÁTAID, CSALÁDOD, ISKOLÁD UTAZÁSÁT, KIRÁNDULÁSÁT, lopjad el mindenüket, gyere hozzánk kollégának!
Mit kell tenned, ahhoz, hogy ingyen tudjál utazni BÁRMELYIK utunkra?

Hívjad fel az Exit Tours-t telefonon (061-327-00-92)
vagy küldjÉL egy e-mailt (info@exittours.hu)
Mondjad el Irodánk munkatársának, hogy merre szeretnének Barátaid, Családod, Iskolád utazni,
MI KÖVETJÜK ŐKET.
(Attól se riadjÁL vissza, ha olyan helyre szeretnél menni, ami nem szerepel a weblapunkon, mert vannak olyan útjaink amik nincsenek rajta a weblapunkon).
HEEEE?????
Kialakítunk egy olyan utazási tervet, ami 100%-ban a kívánságaitokon és kéréseiteken alapul.
A szervezésért cserébe ingyen helye(ke)t biztosítunk, illetve más előnyöket is tudunk nyújtani, minden csak megbeszélés kérdése.
Anyám, anyám, édes jó anyám, miért hagytál el engemet???

jesszumpepi (törölt) 2009.02.03. 18:41:23

@Jó Estét:

Töredelmesen bevallom,hogy szeretek jókat enni,és keveset,de minőségi italt inni.
És kb.egy éve sokat alszom.A múltkor 18 és fél órát egyhuzamban.
És szeretem,ha a kávét reggel ágyba kapom.
És tegnap kiolvastam a Star Wars első részét,filmen már láttam,és imádom a Shreket nézni a gyerekkel.
(Nagyon ciki egy bölcsésztől?)

Jó Estét 2009.02.03. 18:42:50

@jesszumpepi:
jaj csak ne mondtad volna hogy bolcsesz vagy, kesz vilagvege, halalositelet, vagy suncsaladorokbefogadas. sajnalom tenyleg, de ez FONTOS!

Rider 2009.02.03. 18:49:43

Csak arra vigyázzatok, hogy sárga havat ne nyalogassatok...

XSun (törölt) 2009.02.03. 18:49:55

Hát elég durva dolgok vannak itt leírva.
Én voltam jópár alkalommal a franciáknál sielni és ezidáig mindíg kellemes élményeket szereztem.

Olyan volt ugyan hogy egyszer egy "egyetemista különítménnyel" mentünk és bizony volt olyan hogy a "jövő értelmiségei" leamortizálták a szobájukat nem kicsit, nagyon.

+1 2009.02.03. 18:49:59

@jesszumpepi: Valószin igazad van.))
De azért ti már összemostatok engem is az "EDE" tekkel. Szép munka. Orvos látott már? Szóval nem az "EDE" vagyok!!Viszont másként látok dolgokat. Szabad itt? Értékelném, ha "ÉRTÉKELHETŐ" kommentekkel szennyeznétek a homárt.
Jó ez a lap, csak nem kell bele annyi "hagyma meg gigafika"
És csak olyan stílusban, mint amit otthon is normálisnak tartanál a családi körben!
Mert ez az nem???
Gondolkozzatok, vagy fikázzatok.
Én maradnék a mértéktartó középút.
Valóban az INTERNETET betiltani nem lehet. Csak szétba..ni, hogy kifejezzem a tapasztalataim szerinti véleményemet is. Tehát csak úgy mint otthon családi körben.

Vissza! mennyyyyééééé! 2009.02.03. 18:55:28

@+1: meghúzom a bajszodat! Teeeeeee!
aztán Ti hogyan éltek otthon?
azért összerezzensz ha bejön a lakáj? az a sok ember körülötted, őrület.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.02.03. 18:59:20

@trewq: Nagyanyám takarított balatoni hotelekben. Ne tudd meg a németek hogy szétbasztak mindent.
Igaz hogy néha ottmaradt pár értékesebb cucc is :)

Azonkívül 7,5 évet húztam le a PTE egyik kollégiumában, ott olt egy szint direkt külföldieknek.
Azt valahogy minden évben felújították. egyrészt seggnyalásból, másrészt év végre valahogy mindig "leamortizálódott". Vajon mitől.

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.02.03. 19:01:34

@Pilgram: persze kérlek, én mindent "beszopok" amiről fogalmam sincs valójában, egészen addig, amíg valaki nem állítja az ellenkezőjét:))))

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.02.03. 19:01:36

@+1: Másként látni szabad, de már megbeszéltük.
Ha odamegy hozzád az utcán valaki és leparasztoz akkor te sem lennél vele kedvesebb nem?

Egyébként észrevetted már magadon hogy értékelhető vagy-e? Vagy mikor.

Joe Forster/STA · http://sta.c64.org 2009.02.03. 19:06:14

@trewq: www.exittours.hu/content_images/plakat2web.jpg Olvasd el az alján a kisbetűs rész második mondatát. Ugye, ugye? ;-)

2009.02.03. 19:07:34

Szerintem megint simán fel lesz jelentve a homár a Magyar Tartalom és Igazságszolgáltatók Bajnoki Ligájánál és törlik az összes kommentet.
Túlmentetek egy lélektani bajuszhatáron. Felébredtem:
Ludmilla, az alvó orosz lány

trewq 2009.02.03. 19:08:30

@Joe Forster/STA: Programváltozás: Szopatás helyett szopás

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.02.03. 19:08:46

@+1: Jaj tényleg, mesélj nekem a Homár moderálásáról! Tényleg nem moderál?

+1 2009.02.03. 19:35:09

@jesszumpepi: Szóval akkor itt mindenki bölcsész?
@ColT:Én nem az "ÉRTÉKELHETŐ"-ségre hajtok. Igyekszem felnőtt ember módjára értékelhetően megnyilvánulni. Miről beszélsz? Mikor és ki parasztozott le, és kit?
@Kulics:Nekem simán a neveltetésemből fakadó okok miatt van indíttatásom, hogy időnként megnyilvánuljak.
Többet olvasom ezt a fórumot, mint más médiákat, mert kilóg a sorból. Mint korábban írtam, véletlenül egy /már nem keresem vissza/ fogyasztóvédelmi web oldal ajánlása alapján kerültem ide, és próbáltam megynyilvánulni, ezért regisztráltam.
Úgy látszik hiba volt, mert azóta "EDE" lettem és kopizzák a szólásaimat!
Eddig miért nem merült fel az "ÉRTÉKELHETŐ" ÉRTÉKELHETETLEN" szóhasználat?
A "kemény mag lopásból" él, és egymást hecceli! Ha ehhez hasonlót leírt már "EDE" is, akkor ezen a síkon vállalom az együtt gondolkodást.
Jó lenne, ha sikerülne tárgyilagosnak maradnunk, mint soraid is éreztetik.
Ezért kapni fogsz!)))
Korábban olvastam szintém itt a homáron valakitól. Joga nem csak a homár kommentelőnek van, hanem mindenkinek, és minden cégnek, amit nem ártana tisztelni. Ha nem tiszteled mások jogait, akkor neked sincs jogod, TERRORISTA vagy! akkómostvivanmivan?

jesszumpepi (törölt) 2009.02.03. 19:35:29

@Jó estét!

Most elmegyek aludni.Remélem,amikor megtudtad,hogy bölcsész vagyok,nem ájultál el,nem verted be a fejedet,és jelenleg nem a mentőre várnak a családtagjaid.
Holnap nyugtass meg,hogy jól vagy!

+1 2009.02.03. 19:48:23

@mamapicilánya/mpl: Köszönöm!
Tényleg ez volt az indító oldalam.
Már kétkedek benne, hogy jól cselekedtem-e, amikor megnyitottam, és bekapcsolódtam a "társalgásba"?
Véleményem van, de úgy érzem, mintha egy focimeccsen az ellenfél drukkolótáborának közepébe szólna a jegyem. Akkor foci ez is itt?
Mindenki ért hozzá, a söre és a fűtött lakása legkényelmesebb foteléből igyekszik befolyásolni a mérkőzést?
Te mint volt sportoló kell, hogy értsed!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.02.03. 19:50:41

@+1: Ja az értékelhetőséget nem általunk értettem, hanem hogy magad szerint értékelhető vagy-e.

Amúgy nem parasztoztál le senkit, de akkor érthetőbben. Haverjaiddal (ha vannak) ültök páran valahol (ha szoktatok) és beszélgettek, erre odamegy valaki és elkezdi mondogatni hogy miért bunkóztok mindenfelé, és különben is miért erről dumáltok és stb. stb.
Így már érhető?

Kicsit nem veszed túl komolyan a dolgokat?

A másként látás nem azt jelenti hogy elkezded mindenkinek osztani az észt.


A hozzászólásaid meg azért lettek szállóigék mert ez történik azokkal akik hatalmas arccal mennek oda valahova. Nem csak a homáron mielőtt félreérted.
Medgyessynek, és Fecónak is van pár szállóigéje.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.02.03. 19:52:39

@+1: "Véleményem van, de úgy érzem, mintha egy focimeccsen az ellenfél drukkolótáborának közepébe szólna a jegyem. Akkor foci ez is itt?"
El vagy tévedve :)

Normális hangnemben azt mondasz amit szeretnél, mint bárhol máshol.
Miért lenne itt bármilyen ellenségesség?

Vissza! mennyyyyééééé! 2009.02.03. 19:54:03

@ColT: fejezd már be.
mit kell takargatnod ezzel a sok szöveggel?
T'án csak nem....?

+1 2009.02.03. 19:54:14

@ColT: Ne haragudj, de későn vettem észre a megszólításodat.
Nem értem miről írsz? Mi közöm nekem a homár moderálásához?
Vagy te valami olyat vélsz tudni, amiről én sem tudok?
Nem FONTOS!! inkább érdekes!

Vissza! mennyyyyééééé! 2009.02.03. 19:55:45

@ColT: JA BOOOCS!

@+1: fejezd már be.
mit kell takargatnod ezzel a sok szöveggel?
T'án csak nem....?

pontforditva 2009.02.03. 19:55:48

ez egyszerűen szörnyű.
Lehet, hogy 70000 Ft-ot fizettek "mindössze" (ez is nézőpont kérdése) ezért a síútért, ám világosan le volt írva, hogy ezért az árért mit fognak kapni. Így kutya kötelessége lett volna az Exit toursnak a leírtakat betartva zökkenőmentesen megszervezni ezt az utat, ami nem hiszem, hogy komolyabb megpróbáltatásokat jelentett volna. Minimum egy kis igényességet(!!)és egy minimális szervezőképességet az iroda részéről, mert ezek után akár sikerül szegényeket meglincselni, akár nem, nem hiszem, hogy profitot termelő vállalkozás maradhat.
Az pedig, hogy ebben a szituációban ki perelne kit, szerintem teljesen egyértelmű, az értelmetlen fenyegetőzéseknek nincs helye, sem ok az iroda részéről, mert miért is lenne??!!
Ugyanakkor döbbentem olvasom azokat a kommenteket, amelyek a táborozókat okolják, hiszen ők felelősek legkevésbé a kialakult helyzetért és igenis helyénvaló, hogy ez ellen felemeljék a szavukat.

Vissza! mennyyyyééééé! 2009.02.03. 19:56:57

na megyek aludni.
remélem reggelre lesz új fejlemény franciahonban.

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.02.03. 20:00:05

@+1: bírtam úgy létezni, és teljesíteni hogy a vasas/ute/eger akárki béközép keménymag kórusban az anyámat szidta, mert ők éppen másképp látták.

nem hívtam a jogi képviselőmet, nem kaptam agylobot, nem törtem össze, nem bújtam el sírva egy sötét sarokban, nem őrjöngtem stb. az előfordult viszont, hogy néhányszor elegánsak egyik középső ujjam felmutattam a szektornak, vagy mosolyogtam rájuk.

ettől még a büfében szóba álltunk egymással.

én edzett vagyok:))

a te hamvas lelkednek nem való a homár, ne mérgezd magad.

járt utat a járatlanért, tudod. most iszod a levét.

de én értékelhető módon bátorítalak, borulj a mellkasomra, sírd ki magad, hogy rossz itt neked, és én elmagyarázom, hogy annyira mégsem, ez egy ilyen hely, nem kell itt mindenkinek úgy viselkedni, mint a "kórusnak", mégis szeretik.

ezt te megérted, belátod, és néha idekommentelsz néhány dolgot. én értékelni fogom:)))

+1 2009.02.03. 20:05:11

@Vissza! mennyyyyééééé!: Itt jön le, hogy mennyire "ÉRTÉKELHETETLEN" kommentekkel spékelitek tele a homárt.
Aludjál jól, álmodjál szebbeket, SZÉPEKET!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.02.03. 20:11:43

@+1: Amikor először elkezdted osztani az észt, kifogásoltad hogy nincs moderálás, holott már előtte is leszedtek pár dolgot (Villa Medici), 1-2 nappal utána eltűnt az ööööö,tudodki post, aztán még eltűnt pár ember kommentje - pesze ez előtte is volt.
Te meg ugráltál hogy itt nincs moderáció, azért maradnak bent a marhaságaink :D

Amúgy miért baj az hogy este mikor már kitárgyaltuk az utolsó postot is, másról is van szó?
Btiltották a jó hangulatot pár hete és mi lemaradtunk róla?
Én tulajdonképp sörözni mentem volna ma este, de rajtam kívülálló okok miatt nem jött össze, így marad az itteni kommenteken való röhögés :)

@Vissza! mennyyyyééééé!: Ja én se értettem, azt hittem nekem van takargatnivalóm...
Aztán rájöttem, hogy nekem semmi takargatnivalóm :D

@mamapicilánya/mpl: Bátor vagy :)
Mondjuk a helyes hozzáállás ez lenne, nem a meccs utáni kötelező verekedés, de hát kell a műbalhé.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.02.03. 20:14:22

@mamapicilánya/mpl: Na, most veszem észre, hogy is van az a mellkasra borulós dolog?! :) 8P 8-)

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.02.03. 20:20:13

@ColT: kizárólag ha zokogsz!
megsimítom a buksi kis fejed, mondok pár vigasztaló jó szót, és kezded magad jobban érezni.


aztán hirtelen elkezdek veled ordibálni, hogy mit picsogsz!!

+1 2009.02.03. 20:26:26

@mamapicilánya/mpl: Igazat adok a korábbi megoldásaidnak!
Díjazom a kiállásodat, a keménységedet!
De ez itt nem a "büfé", hanem a világháló.
Bár nem sportolok aktívan, de hidd el a lelkem és a testem is vállal bármilyen kihívást!
Tehát ne akarj eltanácsolni, mert kritikai véleményt merek gyakorolni.
"járt utat a járatlanért, tudod. most iszod a levét." Mire gondoltál?
"én edzett vagyok:))"
Miből gondolod, hogy mások nem?
"nem hívtam a jogi képviselőmet, nem kaptam agylobot, nem törtem össze, nem bújtam el sírva egy sötét sarokban, nem őrjöngtem stb. az előfordult viszont, hogy néhányszor elegánsak egyik középső ujjam felmutattam a szektornak, vagy mosolyogtam rájuk."
Szintén nem értem miről írsz?
"nem kell itt mindenkinek úgy viselkedni, mint a "kórusnak", mégis szeretik."
Tehát szerinted itt egy "kórusba" keveredtem?
Belátom, így esélyem sincsen szót érteni a "kórus" tagjaival.((
A jelek szerint más a hangskálánk?)))
Ez nem baj! Nem vagyunk egyformák.

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.02.03. 20:31:07

@+1:

"Az INDEX és ti egyek vagytok"

"De ha ti ilyen jó baráti társaság vagytok, és az egymással való kapcsolattartás a motivációtok, akkor miért ezen az oldalom igyekeztek kizárni minden más véleményt? Fikáztok mindent és mindenkit."

ezeket te írtad.

ha sokan egyszerre ugyanazt fújják, az kórus, vagy zenekar

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.02.03. 20:34:54

@+1: "De ez itt nem a "büfé", hanem a világháló."

Miről maradtam megint le...?
Figyu, az Internet (már) nem a kockák (velem az élükön :) ) gyülekezőhelye, hanem szabad társasági élettér.
Ennek egyik csalhatatlan jele hogy dugig van pornóóoldalakkal.
Szóval nem kell szent helyként tisztelni és komolyan viselkedni :)
Nekem bőven elég a munkahelyem arra a célra.

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.02.03. 20:37:55

off

sokkot kaptam. a tévében megláttam a nagyszájú nőt.

on

@ColT: de pont olyan mint egy büfé/kocsma, jól megbeszéled azzal aki arra jár és bekapcsolódik a beszélgetésbe.

csak nem hozzák ki a rendelésed, mész érte a konyhába a hűtőhöz

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.02.03. 20:41:31

@mamapicilánya/mpl: Pont ezt mondtam csak bonyolultabban :D

A Geronazzotól én is, pedig nekem van gyormom...
Én visszaadtam volna a kaját ha velem szemben ül. Mondjuk csak a bemutatót láttam, de elég volt az is.

+1 2009.02.03. 20:42:13

@ColT: Én nem tudlak követni!
Mi a bajod a hozzászólásaimmal? És miként kapcsolódok én a moderációhoz, meg a hivatkozott posztok eltűnéséhez?
Elkondolkodtatóak viszont az okfejtéseid. Tehát minden hibáért, hiányosságért a más véleményt nyilvánító a felelős?
Mint említettem, egy fogyasztóvédelmi oldal ajánlása alapján kerültem ide.
Nem érdekel a magánéletetek!
Menjetek egy nem közcélú blogra, fórumra haverkodni.

Secnir 2009.02.03. 20:47:54

igaz, ho fransziáország olyan barátságos a magyarokkal szemben, mint hománia?

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2009.02.03. 20:50:14

Az "értékelhető" és "értékelhetetlen" szavak bekerültek a homár halhatatlan és örökbacsű szlengjei közé.

+1 2009.02.03. 20:53:08

@ColT: Azért, mert az internet "dugig van pornóóoldalakkal" még mindíg nem értem a gondolatmenetedet.
Tehát vagyok én, mint másként gondolkodó, és vagytok ti.
Miért baj, ha megjelenik más vélemény is?
A közösségetek szétszed mindent és mindenkit, így maradtok végül is csak TI.
Nem rossz stratégia.
Én most lépek, és átmegyek olvasóba ismét. Majd jelentkezem még.
De annyit nem ér az egész, mint amennyi időt-érzelmet-intuíciót rápazaroltam eddíg is.
Szép estét és álmokat mindenkinek!

É2I 2009.02.03. 20:53:34

Hívjad fel...
Küldjél...
Mondjad el...

Akkor még egy: b.sszad meg.

Elmondom: hívd fel, küldj, mondd el.

Hogy is volt néhány phoszthal hamarhabb? Jah: álfihatalos.

FhONTOS!!!!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.02.03. 20:57:28

@Secnir: Tudod, a legrövidebb könyvek között is ott an az hogy "Azon nemzetek jegyzéke, akit a franszoák kedvelnek"

@+1: nem tudod követniii? Pedig leírtam.
Nagyban ugráltál hogy miért nincs moderálás miközben előtte és utána is tűntek el postok, kommentek :D
Csak ennyi...

Amúgy miért lenne már az a hibás aki más véleményen van? Ezt miből szűrted le...?
Csak ahogy valós helyzetekben, itt sem azzal kell kezdeni hogy osztod az észt. De ezt már megbeszéltük.


Ha téged nem érdekel a magánéletünk akkor ne olvasd. Ennyi. Itt remekül megfér, függetlenül tőled a posthoz kapcsolódó fejtegetés, meg az offolás. Gyak. pár emberen kívül senkinek nincs vele baja.

egyébként meg a homár mióta közcélú? Régebben még az atom giccses Hello Kitty cuccok, meg gagyisör tesztek is megfértek itt. (Én kifejezetten hiányolom őket.) Pedig az sem kifejezett fogyasztóvédelem.
Ez csak egy blog, amilyet a blog.hu-n bárki csinálhat magának, és úgy üzemelteti ahogy tetszik.
Nézd meg a Fikablogot, ott olyan moderálás van hogy na.

Egyébként meg az Origo-n is van fogyvéd blog, nézz be oda is, hátha ők nem offolnak.


Amúgy tényleg, a te, magánéletünket seprűző kommentjeid, mennyiben kapcsolódnak a posthoz?

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.02.03. 21:02:49

@+1: ne légy beképzelt, nem vagy egyedül ezen az oldalon

ha átmész visszafelé olvasómódba, rájössz te is, hogy nem mindenki ugyanazt a kottát fújja, ha beint a karmester

egy baj van. a kommentekhez nem nagyon szóltál még érdemben. ezt most szó szerint vedd kérlek. egyet azért mindenki idetesz ezzel kapcsolatban a sünszaráson és a többin kívül.


jó éjt!


én visszavárlak. komolyan. üde színfoltot látok benned.

É2I 2009.02.03. 21:05:59

@ColT:
Ha jól emlékszem karácsony meg lett szórva helló kitty szerű világító jézusokkal.

De az külön öröm, amikor betéved valaki és kapásból azt hiszi; ez a GVH, PSZÁF, stb szervezetek katonás blogja. Bár lehetne, de hála az égnek nem az. :)

É2I 2009.02.03. 21:08:43

Jajj, kimaradt egy vessző meg egy pont! Akkor tessék: , .
Remélem ezért nem leszek kimoderálva :P

b[ALien] (törölt) 2009.02.03. 21:11:02

+1 2009.02.03. 20:42:13
Menjetek egy nem közcélú blogra, fórumra haverkodni.

Hát bazmeg ezen besírtam neharagudj primadonna. Te mit képzelsz magadról?
Ez olyan mintha odamennél a téren egy csoporthoz és azt mondanád menjetek máshova haverkodni:)
Sokkal normálisabban akartam rád reagálni, de ezzel kibasztad a biztit.
Csak egy kérdésem lenne: Mit akarsz elérni?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.02.03. 21:11:03

@mamapicilánya/mpl:
ez az egri B kozep mindig is tisztelte az ellenfelet es szerette
meg ha neha mast is mondtak
a birokkal akadt gondunk meg szegeny Knezy Jenovel
RIP, mivel Tungi drukker volt Isten nyugosztalja
O is az a kategoria, hgy akkor latszik milyen jo volt, amikor mar nincs
mondjuk a siugrast Vitar Robert kozvetitte, ha tudnatok milyen nehez2 oran keresztul azt kozvetiteni....
30 pasi ketszer felmegy a sancra leguggol es elindul aztan repul...

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.02.03. 21:11:17

@É2I: Kár hogy nár nincs itt a Majmász, népnevelne mint hal a wasserben!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.02.03. 21:13:28

@pontforditva:
nem okoljuk csak ramutattunk, hogy hat ja sokszor olcso husnak hig a leve
ez nincs rendjen de ez van
azonkivul a biztonsagi or, vagy rendor, meg a mentoben alvo magyar apolo, hat az nem az o dolguk, de jo story, jo hogy leirta

b[ALien] (törölt) 2009.02.03. 21:15:28

Ha erre válaszolsz értelmesen, át fogom gondolni. Addig egy axióma, melyet most találtam ki: Ne próbáld megváltoztatni a világot, csak csodáld a szépségét!

É2I 2009.02.03. 21:17:17

@ColT:
Kaptam én tőle, meg Rékuctól is.
Aztán leírtam, amit Zep szokott:
lesz@rom :PPP Mindig is lesz, hogy valamit rosszul írok. Bár nem szándékos, de ez nem helyesírási blog.
Nos Rékucot azóta, ha kétszer láttam itt. Majmász azért be-be néz, megreformálni az arcomat.
De mivel hárman vagyok, sok időbe telik. :D
Irén is bólogat.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.02.03. 21:17:40

@+1:
sosem irnam le azt a szot hogy fika, meg gigafika, mas a neveltetesem
es mar legalabb 2 hete nem irok, csak Maryt forditom

É2I 2009.02.03. 21:20:10

Jah, nem csak az én arcomat. Annyira azért még se :)

bagolybagoly 2009.02.03. 21:21:01

nem lenne jobb ezeknek a nyomoroncoknak, ha inkább síelnének, ahelyett, hogy baromságokat írogatnak???? már az első műalkotás is teljesen szánalmas volt, de ez túltesz rajta.

lábkolomp 2009.02.03. 21:22:44

Az ügyfelek meg ott tudnak hibázni, hogy a 'médiatudatmódosított' állapotban, amiből nem néznek fel, csak az "ÁKCIÓ" feliratot látják meg.

É2I 2009.02.03. 21:23:07

@hagyma:
Igen, igen. Nem írsz! Súlyos vétek :)
A fika meg fika. Mi van vele? Ugyanolyan szó, mint a többi :P

b[ALien] (törölt) 2009.02.03. 21:28:48

@hagyma: akkor szeretném megkérdezni Maryt hogy mi a véleménye a kutyabékaizével történő oroszlánbajusztalanításról?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.02.03. 21:30:29

@É2I: Én úgy vagyok vele hogy chatet kiváéve (mert ott gyorsan kell írni) igyekszek helyesen írni. Néha nekem is bejön a népnevelhetnék, de ritkán :) Amikor már kiakad a műszer :D

@hagyma: Ahaaaaa! Akkor szeva Mary :D

@lábkolomp: A többségnek ez olyan mint a vörös posztó a bikucinak.

b[ALien] (törölt) 2009.02.03. 21:30:37

Hehe ezt fordítsd le neki:)

b[ALien] (törölt) 2009.02.03. 21:34:37

Bocs. Nem szabad csetelni, mert az értékelhetetlen.
Menjetek egy nem közcélú blogra, fórumra haverkodni.

É2I 2009.02.03. 21:36:27

@ColT:
Nos, itt is gyorsan kell írni, ha ELSŐ akarsz lenni :P
De elgépelésért nem szólok be.
Pl: kiváéve :D

Ja, hogy mostanában saját magam moderálom. ;)

@hagyma:
Hogy fordítod Maryt? Fizikailag vagy nyelvileg? Vagy mi?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.02.03. 21:39:12

@É2I: "Fordulj meg légy szíves... nem, nem úgy, fejjel lefele..."

Amúgy én akárhányszor első voltam, majdnem mindig szépen komótosan elolvastam a postot, írtam egy jó kis kommentet, bele is írtam hogy tuti nem leszek első mert elolvastam, és múlt héten 1. és 2. hely is így jött össze :D

b[ALien] (törölt) 2009.02.03. 21:41:38

Menjetek egy nem közcélú blogra, fórumra haverkodni.
Hát én még mindig ezen röhögök, ráadásul őszintén:))
Tegye fel a kezét aki próbált már vaddisznót kikergetni a sártócsájából:)

É2I 2009.02.03. 21:42:46

@ColT:
Engem meg szily kimoderált, szinte mindig ;)
Aztán egyszer az első és a harmadik is én voltam, így az első kettőt kivágva feljutottam a csúcsra. De nem fejjel lefele :D

b[ALien] (törölt) 2009.02.03. 21:45:24

Bazmeg tüvapok gyere már és magyarázd el neki mert nem érti

É2I 2009.02.03. 21:45:48

@b[ALien]:
Na igen, azért jók ezek a benéző nickek. Helybe jönnek a pofonért és őszintén fel is vannak háborodva, amikor kapnak is egyet. ;)
Azért az a sártócsa kemény volt :)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.02.03. 21:46:31

@É2I: Mert kell mellé okosságot is írni :)

@b[ALien]: Itt mi melyikek vagyunk?
- "Aki"?
- a sártócsa?
- a vaddisznó?

Jelentkezen aki a vaddisznó, mert van vele elszámolnivalóm!
Pár éve kiugrott az autóm elé, és ~300e pénzt kihúzott a zsebemből (a szerviz).

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.02.03. 21:51:18

@É2I:
en nem szeretem ezt a szot
forditom mindenhogy
azt elvezi a legjobban/a dugason kivul/ mikor egyszeruen nem tudok valamit angolul es es elpantiminozom neki

@b[ALien]:
azt \mondta ne mennyunk sielni inkab sussek neki rantottcsirket, a mercit meg gorgokon kell kihozni beka segitsegevel

Secnir 2009.02.03. 21:51:51

@ColT:
van olyan ország, akit a fansziák kedvőnek?
(kivéve az USA, akinek azt a szép szobrot küldték...)

É2I 2009.02.03. 21:51:51

@ColT:
Milyen okosságot? Az nekem megy. Nekem sem. Hát Irén talán, de őt nem engedjük a géphez.
Az új pszihomókusom is megmondta; a molekuláris átalakulásom nem engedi megy, hogy okosakat írjak. Ahhoz túl kevés az a három atom....

b[ALien] (törölt) 2009.02.03. 21:52:46

@ColT: disznók vagyunk wazze, álfiatalosak és állazák

@É2I: hát ez onnan van hogy volt 1 csajhaver, pasija elment kispókkal kocsikázni
mobil előtti időben
erdőben lerobbant egy tócsában
ült-ült, nem tudott mit csinálni
erre jön egy baszott nagy vadkan, és úgy körbetörte a pókot, hogy kuka:)
Hát nem beleparkolt a vaddisznó tócsájába? :)))

Secnir 2009.02.03. 21:53:20

ezigen!
21:51:51 !
ezredet mér a blogmotor?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.02.03. 21:53:54

@hagyma: Az meredek lehet ha el kell mutogatni az itt hangzó dolgokat :D

@É2I: Most neked megy vagy neked sem megy :D
Döntsed / -sétek el mán na :D

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2009.02.03. 21:54:50

Én nem látok üde színfoltot +1-ben. Szerintem full ratyi.

b[ALien] (törölt) 2009.02.03. 21:57:27

@megélhetési sünöző: hát én kíváncsi vagyok, hogy válaszol-e a kérdésemre értelmesen

É2I 2009.02.03. 21:57:37

@hagyma:
Szerintem az általánosan rá használt szó randább.
Ráadásul a fikázni mást is jelent; durván a kritizálnit is.
Így már nem annyira emészhetetlen, még ha ez így, ebben a formában gyomorforgatásra alkalmas ;)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.02.03. 21:57:51

@b[ALien]: Oké! Akkor melyik disznó törte össze a kocsimat?! :D

A Kispókot meg sajnálom :( Nekünk 18 évig az volt, és a legállatabb kis gyösz, tökéletes városi autó :) . Habár a nagyobb autósok számára értékelhetetlen :(

b[ALien] (törölt) 2009.02.03. 22:02:19

@ColT: Hát az tuti hogy A VAD volt:)
Kispókban 1x újjászülettem. 1 teljes fordulat + az oldalán állt meg:)
Nem én vezettem

+1 2009.02.03. 22:03:16

@b[ALien]:
Kérdésedre válaszolva:
Tanult - tapasztalt - fiatal emberek értékelhető véleményinek a megjelenését, mindenféle ködfátyolozás nélkül.
Amúgy én is csodálom az élet szépségét!
De ne felejtsük el, haltak már ki értékes, vagy "ÉRTÉKELHETŐ" fajok, nézetek a rácsodálkozás ellenére.
Nem szeretem komoly dolgokban az idétlenséget!
Az idétlenség mindíg valami macerás dolog megoldása helyett szokott bejönni, mint elterelő reakció.
Sok idétlenség vezet a humor megszületéséig!
Viszont itt rengeteg a humorista.))
Nem fikázok!
Baj ha érzékenyebb vagyok dolgokra? Megérezni kell a bajt, nem hihetlen erőkkel elhárítani, amikor már késő.
Aggódva figyelem a társadalmunkban zajló eseményeket.
Ehhez képest felhábotítónak tartom a posztot!
Miért nem a balfaszságról posztolnak, ami Somogy megyében zajlott, a több napos áramszünet idején?
Kit érdekel a "fogyasztóvédelmi-nek álcázott síelős" álprobléma, amikor valós problémák is vannak?
Hajrá HOMÁR!
Kíváncsi lennék a véleményekre, mit csinálnátok áram nélkül több napon keresztül? Nem szép dolog, ha megvezeti az utasait az exit, de nem szép az sem, ha bárki bárkit megvezet poénból akár?
Tükröm-tükröm...ki az igaz - e vidéken??
aláírás:+1 "Én lennék terrorista"??

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.02.03. 22:03:21

@ColT:
hat el tudom neki forditani, de hat ezt a humort amerikai no hogy is erthetne
neha tenyleg egeszen szinhazi alakitast kell nyujtanom
most majd lesz megkovezes, de neha meg mar nem jut eszembe valamelyik magyar szo
@b[ALien]:
azt nem rangatjuk, mer jon a meggytotort arcu lany es a nepligetig nem sielunk

É2I 2009.02.03. 22:04:18

@Secnir:
Hoppá-hoppá, ekkora holtversenyt még nem éltem meg. Ezredekre lemaradni szerintem dicsőség :DDD

@ColT:

A fene, sokan vagyunk, oszt mellé ment.
Szóval nem megy, mint ahogy leírni sem sikerült.

@b[ALien]:

Hát ez nagy! Ezt írd meg valamilyen egypercesben. Tuti díjnyertes lesz. :D

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2009.02.03. 22:14:24

@+1: Azért nem írt a Homár az áramszünetről, mert azt valószínűleg senki sem küldte még be. Egyébként a Homár Szily László újságíró, és munkatársai blogja, akik a hozzászólások közt azt tűrnek meg, amit akarnak. Nem Te fogod befolyásolni egy régóta működő blog stílusát. ÉrtED-E?

b[ALien] (törölt) 2009.02.03. 22:14:46

@+1: Aha! Mégsem vagy tökhülye, ezt levágtam. Csak máshogy látunk dolgokat, de ez van. mások az emberek.
E legutóbbi hozzászólásod alapján azt mondanám értelmes, intelligens ember vagy, csak az a vaddisznó-sár-tócsa ne lett volna... :) Ha ebben a stílusban folytatod tovább hidd el senki nem fog savazni mert más a véleményed! A humor meg kötelező, hogy elviseld a valóságot.

Secnir 2009.02.03. 22:15:56

a múltkor már kérdeztem 2-3 sör után, hogy ki a fasom ez a +1, aki ítéletet mond kommentenként az egész véleményezése nélkül?
látom, hogy senki sem válaszolt, másrészt a +1 az gyakorlatilag inkább =0 kellene hogy legyen....
...már ami a tartalmat illeti. szerintem politikus. azok tudnak ennyit beszélni mondanivalü nélkül.

Lidérc · http://feldolgozasalatt.blog.hu/ 2009.02.03. 22:17:25

Szegény mentősök, még jó, hogy ott a mentő, és nem a Kontakt buszon kell aludniuk, azt még az égő motor sem melegítené fel.

b[ALien] (törölt) 2009.02.03. 22:19:45

Hát én már a 6. sört iszom:)
Jut eszembe áram nélkül kiraknám a söröket az erkélyre, és előkeresném a gyertyáimat.
Van zseblámpám is néhány
Aztán énekelnék

M13 2009.02.03. 22:23:56

Meghúzták az alvó oroszlán f*szát???

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.02.03. 22:25:00

@b[ALien]: Hű, az se lehetett rossz! Mi csak egyszer csűsztunk árokba, egy brutál ónoseső során.

@+1: Az idétlenség ebben az esetben pont hogy az elviselhetetlen elviselésére való. Ami itthon megy azon vagy sírsz vagy röhögsz.
Egyébként pl. a postok felében rohadtul semmi komoly dolog nincs.


Azért nem a ZALAI áramszünetről van post mert arról nem érkezett (lehet hogy áram hiányában? :( )
(Az egyébként szerintem is felháborító amúgy hogy nem hajlandó a buzi e-on fizetni.)

A Homárnak érkeznek ugyanis témák e-mailben, és vagy kirakja, vagy nem. Így lesznek a postok.
Nekem egyet már kirakott. Jó régen. Akkora volt a májam utána hogy be se fért a szobába :D

@hagyma: A szavak elfelejtése nem ügy, az már pár félig horvát csajnak sem ment régebben.
Egyiknél bepróbálkoztam, beszélgetés közben néha tök alap dolgok csúsztak be neki horvátul :)
Húúú, de bitang jó nő volt az :)

+1 2009.02.03. 22:28:41

@b[ALien]: Erről írtam! Kiforgattok mindent!
Ha az én hozzászólásaimban megtalálod az általad idézett:"vaddisznó-sár-tócsa ne lett volna... :)" bármelyik részletét, igazat adva neked elnézést kérve mindenkitől levonulok a homár-ról.
Én ilyet nem gondoltam és nem írtam!
De tudom, hogy ez a szokásos és begyakorolt keverés csupán, amivel hergeled a hozzászólókat, és torzítod a tényeket.
Szívesen várom, hogy lesöpörjél a blogról, de ha nem találsz tőlem származó idézett bejegyzést, elvárom, hogy exkuzáld magad!
+1

b[ALien] (törölt) 2009.02.03. 22:29:23

@É2I: Másik qrva nagy sztori ezzel a csajjal: faterja rábeszélt egy csávót bendzsidzsempingre
A srác parázott, de meggyőzte
Fater qrva sok pénzt (akkor 5-10E) fizetett a toronynak, hogy
1. Beszélje rá a srácot, hogy kezdőknek jobb, ha háttal ugranak (látják a tornyot)
2. Közvetlen a kiugrás után hajoljon ki egy karabinerrel meg egy kötéllel hogy: ÁÁÁÁÁÁÁÁ!!!!! :)))

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.02.03. 22:34:39

@+1:
erre annyit reagalnek hogy itt a nagy a'merikaban kb 1 hete volt az a nagyho es fagy es eso es szakadtak a vezetekek
es meg ma reggel is azt mondta a hirado 35 ezer embernel nincs aram
pedig itt a 95 szazalek arammal fut, tehat nem csak a homar vagy a tv hianyzik
rengetegen koltoztek szallodaba, rokonkhoz
nalunk/balszerencsedre/ van aram igy tudok medselni mit mond Mary

b[ALien] (törölt) 2009.02.03. 22:37:16

@+1: Nem akarok hergelni senkit, és nem akarlak lesöpörni. Mégse vagy értelmes? A vaddisznót én írtam:
b[ALien] 2009.02.03. 21:41:38

Erre:
Menjetek egy nem közcélú blogra, fórumra haverkodni.
Ki akar lesöpörni kit?
Az ez előtti hsz.-ed teljesen értelmes volt, próbálj abba az irányba mozogni, és nem lesz semmi baj:)
Hidd már el, hogy nem az a cél hogy téged bántsunk, csak ajtóstul rontasz a házba:)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.02.03. 22:39:10

@b[ALien]: Szerintem +1 erre gondolt.
Ez egy hasonlat volt, ha nemis a legszebb, legérthetőbb, de az...
Szóval nem ténytorzítás, én értettem mire gondolt.
Innen jött a Kispolszkis sztori :)

@+1: Waze (állazán!) hogy te milyen szavakat tudsz :)

@b[Alien] : Ja, jaja, egyik exem a Szigeten bevállalta hogy nem ugrik le de vigyék fel, mert jó a kilátás :)
(Én nem voltam ott :( )
(Mondjuk olyan tériszonyom van hogy a létrán is félek...
b+ a melóm fele létrázásból áll...
...ha informatikus akarsz lenni, jó ha rutinos vagy a létrán :) )

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.02.03. 22:43:36

ja az aramszunet csak a varosomra vonatkozik, tehat nem egesz amerikaban , cak a varoomban etint meg mindig 35 ezer embert
es errol nem az aramszolgaltato tehet
dolgoznak mint allat de qrwa sok oszlop kidolt

b[ALien] (törölt) 2009.02.03. 22:43:54

@ColT: hát én már a tatabányai kilátóban is majd összefostam magam

Azt viszont nem éretem, hogy szerinted +1 mire gondolt

+1 2009.02.03. 22:46:13

@b[ALien]: Sajnálom, hogy nem vetted észre!
Nem kívánok az általad javasolt irányba haladni.
Akkor most mi lessz?
Kiátkozás?
Ki kezdi?

b[ALien] (törölt) 2009.02.03. 22:47:07

Amúgy értelmest is tud mondani
Szóval nem értem ezt a sértettséget
Írok neki valamit, és egyből betámad
Pedig én csak jót akartam, mondta a nagyi...:)

b[ALien] (törölt) 2009.02.03. 22:49:35

Nem lesz kiátkozás, nyugodj már meg:)
Pedig volt egy értékelhetően értelmes hozzászólásod:)

b[ALien] (törölt) 2009.02.03. 22:51:28

Dehát most offolunk
Úgyhogy mindketten tudjuk, hogy mit kell tennünk ezzel a 40 tagú süncsaláddal:))
(kak-kak)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.02.03. 22:52:41

@b[ALien]: Kattints a sárgán kiemelt részre, az odaugrik a kommentedre, amire gondolt.
("Próbáltatok már vaddisznót a saját pocsolyájából kikergetni?")

@hagyma: Zalában volt olyan oszlop - mondta egy polgármester - amibe 3 harkály is lyukat vájt :D
Mondjuk ez mindegy mert a vasbeton oszlopok 3 darabra voltak törve 8O
Néztem hogy WTF?

b[ALien] (törölt) 2009.02.03. 22:54:46

@+1: hát most kinyitom a 7. sörömet aztán alszok. Álmomban sajnálom hogy nem tudtunk beszélgetni, mert nem akartad.

+1 2009.02.03. 22:55:28

@b[ALien]: Ha te jót akarsz, akkor az csak öncélú lehet
Simán elmész a mondanivalóm mellett, és várod a "kórus" támogatását az eszmefuttatásodhoz.
Köszönöm az észrevételedet!
Én is értelmes empatikus embernek tartom magam, bár jócskán vannak hibáim!
Például, hogy leragadtam itt nálatok, pedig értelmetlen minden sor!
Hajrá HOMÁR!

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2009.02.03. 23:01:37

@+1: Ez itt az idegosztály, tele gyógyíthatatlan őrültekkel! Te meg idejössz magyarázni a tutit :-D Mazochista-e vagy?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.02.03. 23:02:05

@+1: 11 ora mennye mar aludni
en meg elsozni akarok
csak elott e Marynek rantok csirket
le ne kessek

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2009.02.03. 23:03:52

@hagyma: hagyma, ÉN akarok elsőzni!
Tegnap is elbambultam, csak a harmadik helyet sikerült mkegcsípnem!
A másik posztról meg jobb nem is beszélni!

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2009.02.03. 23:04:55

@megélhetési sünöző: természetesen itt a szavak pozitív értelmét kell nézni na :-)

+1 2009.02.03. 23:07:43

@megélhetési sünöző: Viszont nem reklámozok minden hozzászólásommal, egy alig látogatott blogot, ahol ráadásul adóproblémákról is írsz.
Ha nem így lenne, még én is támogatnálak, de így nem!

b[ALien] (törölt) 2009.02.03. 23:11:18

@+1: engem nem támogat a kórus mer én nem vagyok ilyen mindennap hozzászóló törzstag
Én csak egy idegen vagyok... egy kibaszott űrlény:)
Az első mondatodhoz: ha jót akarok, felsegítem a buszra az öreg néni kiskocsiját
ha jót akarok, felsegítem a babakocsit
ha jót akarok, kinyitom valaki előtt az ajtót
ha jót akarok, megvárom a liftajtóban
ha jót akarok, visszaadom a zsebéből kiesett pénzt
ha jót akarok, megetetek egy kóbor kutyát...

b[ALien] (törölt) 2009.02.03. 23:13:40

Ez mind öncélú ugye, de te a jogosnak gondolt sértettségedben még egy sünit is megtámadnál

b[ALien] (törölt) 2009.02.03. 23:14:58

Pedig a süni aranyos
1x simogattam és egyáltalán nem szúrt
Igaz nem is támadtam rá

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.02.03. 23:15:17

@b[ALien]: Ráadásul féloldalas is vagy wazze!

Sünöző, mi veled vagyunk! :)

b[ALien] (törölt) 2009.02.03. 23:18:12

@ColT: Hát ezt megint nem értem, hogy mér vagyok féloldalas
Tudjuk be ezt a söröknek meg a névnapom együttállásának

Almatlan Jozsi 2009.02.03. 23:19:22

Eddig hallgattam, de kozeleg az ejfel igy hozzaszolhatok en is. :)

Ugy latszik kerult meg egy (+1) boocseesz is kozenk. Meg valami kis naiva. Igy elsore nem tudom eldonteni fiu-e vagy lany.

eszmefuttatas
okfejtes
empatikus ember
exkuzalja magat

Ilyeneket tuti, hogy csak egy boocsesz irhat. Esetleg skeptikusok ketten harom diplomaval.
Vagy az apam kezdett el blogolni itt is (neki szoktak lenni fura kommentjei).

+1: mit zavar az teged ha nehany ember jol erzi itt magat? Nem veszed idonkent tulsagosan komolyan magad? Ha nem venned eszre ez itt az internet nem pedig egy tudomanyos kongresszus.

"Például, hogy leragadtam itt nálatok, pedig értelmetlen minden sor!"

Miert sertegetsz mindenkit (ontudatlanul is)? Olvasgass meg egy darabig szerintem minden sornak van ertelme, legfeljebb csak te nem latod, mert nem talalod a fonalat. Majdnem minden hozzaszolasodban van egy ilyen lekezelo sor.

Ennel meg azt az antropologust is jobban birtam aki a homarbol akarta irni a diszertaciojat. O legalabb izgalmasnak talalta a kulonbozo interakciokat...

+1 2009.02.03. 23:24:47

@b[ALien]: Én ezeket amit te felsoroltál nem írom le, mert természetesek a számomra, a neveltetésem és gondolkodásomból eredően!
Viszont akkor nem értem a kommentjeidben rejlő bárkit támadó stílust.
Te hogyan illeszted be a felsorolásodba?
Nem vagyok sértett! És sértődött sem!
Egyszerűen csodálom az élet sokszínűségét, és megmondom amire gondolok.
Nem szeretem a hideg borús időt, na meg az értelmetlen kommenteket, még ha tele vannak ínycsiklandó részletekkel, akkor sem! Ez van! Nem fogok lekopni, azon a jogon, amin ti is itt vagytok régm óta.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2009.02.03. 23:25:47

Mindenkinek:
+1 szerint mi értékelhetetlenek vagyunk. Szerintem meg ő javíthatatlan. Ennyi.

+1 2009.02.03. 23:29:41

@Jani haverja: Az elfogultságodra később, lehet hónapok múlva visszatérnék.

b[ALien] (törölt) 2009.02.03. 23:31:13

@+1: Itt nem én támadok, viszont én szeretem az értelmetlen kommenteket. Nevetek rajtuk. Próbáld meg...
Pedig úgy viselkedsz mint aki meg van sértve
Jogod van megmondani bármit, csak ne felejtsd el: ez a jog nem csak a tied, hanem bárkié.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.02.03. 23:34:17

honapok mulva mar lehet nem is elunk
most eppen azon filozok, hoy mennyire bo es mennyire forro olajban rany]tsam a csirket
ez a problema nem a siberlet
meg petreelymes krumplit is akar
sose vegyetek el anerikai not, kulonosen kentuckybol

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2009.02.03. 23:36:27

@+1: Én mindenkivel szemben csak azt adom vissza, amit kapok, vagy kapnak olyan emberek, akiknek nem kéne olyat kapni, és megtudom ezt. Ennyit az elfogultságomról. Itt Te kezdted úgy a pályafutásodat, hogy néhány kommentelő társamat egyből le "értékelhetetlen"ezted. Ezt nem tiltja a nevelésed?

b[ALien] (törölt) 2009.02.03. 23:37:57

én japánból szeretnék elvenni nőt
síbérlet nélkül

Almatlan Jozsi 2009.02.03. 23:38:24

+1: Ezt fejtsd ki, hogy mit ertesz azon, hogy csodalod az elet sokszinuseget?

Majdnem ertem, hogy mire gondolsz, csak azt nem tudom ez a mondat mit jelent????

Kialsz reggel az utcara es elkezdesz baromira csodalkozni??? Vagy jarod a termeszetet es madarakat figyelsz meg az elohelyukon?

Amugy lenne egy kerdesem: mi a velemenyed a csapviz ivasarol, illetve te magad kernel-e sima csapvizet etteremben (neveltetesedbol kifolyolag)?

b[ALien] (törölt) 2009.02.03. 23:39:18

@Jani haverja: hagyjad,jani

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2009.02.03. 23:39:44

@+1: Még valami: Mi lenne, ha mi meg az összes kommentedre azt írnánk: hogy "ülj le fiam 1-es"? Ugye Neked sem esne jól?

b[ALien] (törölt) 2009.02.03. 23:40:49

Mondjuk a Fujira elmennék vele szánkózni
De csak ha megfelelő mennyiségű sörszünetet tartunk

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.02.03. 23:41:11

@b[ALien]: Amúgy Boldog Névnapot :)

Amúgy, szőke japán nőt? :)

Na jó éjt mindenkinek :)

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2009.02.03. 23:41:36

@b[ALien]: Jó, hagyom, csak megszólalt nekem is az önérzetem:)))

Almatlan Jozsi 2009.02.03. 23:42:35

Szerintem ha valakire azt mondjak, hogy ertekelhetetlen az megis egyfajta ertekeles, most nem?

Ezaltal viszont megse ertekelhetetlen az illeto, igy viszont a kommentelo paradoxonba es vegtelen ciklusba kerul onmagaval, amig be nem szippantja egy fekete lyuk, szoval vigyazzunk az ilyen jelzokkel.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.02.03. 23:43:07

@Almatlan Jozsi:
en itthon csak Dasanit iszom mert Mary azt szereti, meg sortetteremben csapvizet
meg sort
sitaborban forralt bort
es szeretem a mafarakat
van madaretetom is

Tóth Ágas 2009.02.03. 23:43:16

ja, a franciák taplók tudnak lenni. tavaly bringát béreltünk, az enyémnek szétment a váltója és még azt is ki akarták fizettetni. kemények, rámenősek.

de nem eléggé: egy büdös buznyákot nem kaptak, sőt az utánunk szaladó Zsanpiert cimborám úgy megfejelte, hogy egy parkoló Berlingo oldalát is behorpasztotta.. ekkorát még életemben nem röhögtem. persze a cimbi nem teljesen komplett, itthon is ezt csinálja.

+1 2009.02.03. 23:44:00

@b[ALien]: Örülök, hogy eljutottunk idáig!
Idézni foglak.)))
Én is így gondolom.
Látod lehet tisztelni is egymást.
Köszönöm a figyelmeztetést és a felismerést.
Végre egyek vagyunk! Véleménnyilváníthatunk!
Szabadon kultúráltan.
Nézdd az "EDE" filmet!
Nálam már megy!
Itt kaptam a felhívást, tehát nézem, és a magam módján értékelni fogom.
Érdekel, mert röbbször olvasva kommenttajánlásotokat, belevitt a homár ebbe a filmbe. Majd holnap folytatom.
Most átmegyek EDE-be, tudod a reklám hatása. Nézem a filmet.
+1

b[ALien] (törölt) 2009.02.03. 23:47:16

@ColT: Köszi
A hajszín az szabadon választható
Csak legyen egy olyan aranyos porcelánbaba egy baszott nagy tőrrel a kimonójában:)

@Jani haverja: hát én próbáltam vele beszélgetni, de egyből attakolt:)
tüvapok kellet volna ehez a melóhoz...

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2009.02.03. 23:48:56

@+1: Na végre, hogy eljutottunk idáig, én is nézem)))))

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2009.02.03. 23:50:20

@+1: "alig látogatott blog"
egyrészt nem blog, hanem honlap.
másrészt alig pár nap alatt majdnem 700 látogató volt. bocs, de ezt nem nevezném alig látogatottnak!
mellesleg nem reklámozom sehol, aki a nevem, kommentjeim, akármi alapján, vagy csak a téma vonzereje miatt úgy gondolja, hogy rákattint, az rákattint! Ahogy te is! :-P

b[ALien] (törölt) 2009.02.03. 23:51:43

@Tóth Ágas: ez megint egy értelmetlen komment volt, amin nevettem. :)

Ventura Blvd 2009.02.03. 23:52:13

@Tóth Ágas:
Most, hogy ilyen jól kiörjöngtétek magatokat, mielőtt elmennétek csicsikálni egy szép szerelmes mesét had ajánljak a figyelmetekbe. Csak azért, mert ez is Franciaországban történt, síelés közben. És sokksl jobb nektek, ha lefekvés előtt nem haraggal váltok el egymástól, hanem egy kellemes olvasmánnyal szívetekben tértek nyugovóra.Tehát
mertmegerdemled.blog.hu/2008/12/06/sielni_csak_lejton_lehet10
Szép álmokat okostojások.

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2009.02.03. 23:54:37

@megélhetési sünöző: amúgy is, a homárszlenggyűjtemény nem azért jött létre, hogy ott bármit eladjak, tukmáljak, még csak nem is saját szellemi termék, hanem a közösség alkotása. pár apróság van még fent, ami nekem tetszik, aki akarja, megnézi, aki nem, az nem. még azt is megteheted, hogy ÉRTÉKELHETETLENNEK minősíted. de talán jobban tennéd, ha olvasgatnád a szlengeket, akkor megérted, hogy melyik utalás honnan van, és onnantól fogva válik élvezetessé a dolog! Bevallom, én sokszor szakadok a röhögéstől a kommenteken, és örülök, hogy egy ritka jófej csapat kommentjeit olvashatom. Nem egy nyavalygós picsamagazint, a baba-mama-sztárok-horoszkóp-hülyetopikok-unalmasfapinák örök körforgásával.

Almatlan Jozsi 2009.02.03. 23:55:14

@hagyma: Nekunk is van madaretetonk de nem tudom hogy kell hasznalni. Az elozo tulaj hagyta itt a kertben. Ugy latom itt minden haznak van.

Mondjuk tobb a mokus mint a madar, meg rokak is vannak. Ezt mondjuk csak hallottam. Sundisznokrol nem tudok errefele.

Aze' irigyellek az amerikai asszony miatt. Lehet kesobb (ha beno a fejem lagya) en is keresek egyet, de ne felj nem Kentuckybol! :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.02.03. 23:55:42

@megélhetési sünöző:
en is rakattitottam

nekem volt olyan irasom valahol, mindegy hol amit 5-6 ezren olvastak
jol esett
az egy nagy falu, majdnem varos
inditok is egfy altalam erdekesnek tartott blogot
mar 1-tol akartam, de teknikai/sic/ problemak vegett csuszik

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2009.02.03. 23:56:01

@megélhetési sünöző: Ja, persze, mielőtt még bármit félreértenél: IGEN, nő vagyok.

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2009.02.03. 23:57:09

bennünket is sokan olvasnak.
itt.
még +1 kollégát is :-)

+1 2009.02.03. 23:57:13

@Jani haverja: Nem nem tilja.
Ugyanis én régóta olvasom őket, te meg felültél egy hullámra a siker érdekében, vagy ez borírékolva volt?
Örülök, hogy megjelent a posztod!
Ettől még nem lettél ISTEN.
Egy posztoló vagy, akit a véleménnyilvánítás okán és jogán akár kritizálni is lehet!
Te és többen használjátok a "fikázás" kifejezést.
Elnézést az érintettektől, ha idézőjel nélkül írtam bárhol is le ugyanazt!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.02.03. 23:58:02

@Almatlan Jozsi:
a mokus az nagy gaz
kifejezetten mokusmentes madaretetoket is gyartanak es megis siman kiszedik a kajat es ide is xarnak
Oket is kedvelem de eleszik a madarak elol mindent
eleinte kulon tettem ki nekik mogyorot, de akkor is kifosztjak a madaretetot
hova forduljak az ugyben?

deputy sheriff 2009.02.03. 23:59:11

Mi az a "gigafika"? Az olyan, mint a megafika, csak meg annal is nagyobb?

Amugy ezen a "meghuzogattatok az alvo oroszolan bajszat" dolgon jot nevettem. El tudom kepzelni, hogy egy nagy "maffiozo" ul a gigafika telefonja elott es gondolkodik, hogy most akkor "melyiktol fosik be a legjobban?" Legyen az oroszlanbajusz, vagy ne jarj a kutra, mert eltorsz?!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.02.04. 00:01:05

@Almatlan Jozsi:
azt nem tudom Mary miatt miert irigyelsz, bar en nagyon szeretem de sose tobbet,.... O az utolso no az eletemben
ahogy en voltam utolso EDE-nel

b[ALien] (törölt) 2009.02.04. 00:01:52

Basszus a kollégám is kifosztott egy madáretetőt
Tepertő és piritos volt benne
A lilahagymát meg sörrel pótolta

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2009.02.04. 00:02:20

@hagyma: "O az utolso no az eletemben"
mindig mondják, hogy globális felmelegedés van :-D

b[ALien] (törölt) 2009.02.04. 00:03:18

@deputy sheriff: Neeeem, az a bestof hogy beutallak EDÉhez egy hétre!!!!!

b[ALien] (törölt) 2009.02.04. 00:05:49

Hát mostmár kezdek szédülni
Asszem kikapcsolom magam
Még várom azért mézesbödön űrhajóját, hogy hazavigyen

Almatlan Jozsi 2009.02.04. 00:06:56

@hagyma: talan emiatt

E!D!E!-nel en akartam utolso lenni! :)))

b[ALien] (törölt) 2009.02.04. 00:07:38

Ne sünizz, első
Akarom mondani
ne elsőzz süni

pitaa 2009.02.04. 00:12:58

hagyma meg a többiek:
nem lehetne eltakarodni valahova máshova csetelni? rajtatok kívül senkit nem érdekel ez a százmillió hozzászólás, aminek köze nincs a témához

deputy sheriff 2009.02.04. 00:14:24

@b[ALien]: Ugyanmar, szamomra az megtisztelo es tortenelmi pillanat lenne. EDE-hez eljutni akkora megtiszteltetes, mint kituzni hazad lobogojat a Holdra :)

CssaBee · http://cssabee.blogspot.com 2009.02.04. 00:18:47

@pitaa: gondolod, h én viccből olvastam végig?? le is maradtam a mai elsőzésről:(

Mondjuk azt a részt azóta se értem, h tudott magyar ékezetes betűkkel posztolni a posztoló...Mert ha helyi gép, akkor tuti nem volt rajta magyar nyelvi beállítás, ha meg saját, akkor ilyen olcsó szálláson még volt net is???

off ezt a sok sört...+1 kommentjei után rám is rám fért volna...

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2009.02.04. 00:28:31

@pitaa: neked nincs jobb dolgod éjjel fél1kor, mint beszólogatni?
vazze!
(álfiatalos, állaza)

+1 2009.02.04. 00:42:58

@megélhetési sünöző: Most beszélgetünk, vagy harcolunk?
Megnéztem a blogodat!
Igazad van:jelen pillanatban 699 a látogatottság, viszont az utolsó hozzászóló 2009.01.30. Produkálj valami többet! Adózva!
Nem közzétéve, hogy az adókötelesség az ciki?
"homarszleng.gportal.hu/gindex.php?pg=29508154&postid=7827
2009.01.29 23:04megelhetesisunozo
Sajnos nincs számlaszám, mert akkor adóznom kéne a beérkezett adományok után és megdaszna az apeh :-D"
Igazán korrekt állampolgár vagy!
APEH - et neked is, mint szoktátok kívánni, a hibázóknak.
Itt buktál egy jószéndékú támogatót.
Szóval te húztál fel az "EDE"-zéseddel, meg a másolataiddal.
Bár csak idén találkoztam "EDE" vel, de nekem nem gond megérteni a szolgálati közleményt.
Te hogyan értelmezed?
Mi motivál? Határ sz.r az ajánlott film is!
Inkább érint másokat, mint engem.
De végignézem. Lehet tanulságos a nem kedvelt is!
Logikailag, aki nem ért egyet veled - veletek, az "EDE"??
Akkor "EDE" vagyok és nem értek egyet veletek.
Nem sértődés, hanem jogi és emberi méltósági, céghiteleségi alapon.
Ez a véleményem.

És nem szép, nem is etikus, hogy megvezette az utasait az EXIT is!

De mindannyina tiszták vagytok itt ti a homáron kommentelők?
Én annak érzem magam! Küzdjön, aki meg akar találni. Tudom nem ez a trendi, de van belőlem néhány példány. csak nem tépi a száját - ír butaságokat.
Várom a véleményeket, de most a családommal fogok foglalkozni!
Még van!
+1

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2009.02.04. 00:50:53

@+1: Ülj le fiam, 1-es.
Egyrészt én is nagyon régen olvasom a Homárt, csak nem szóltam hozzá. Elárulom azt is, hogy nem ez az első posztom, több, mint egy éve jelent meg az első posztom, csak más néven. Viszont nem kommenteltem. Amiért a kommentelést elkezdtem, az az volt, amikor kiderült EDE mérhetetlen tahósága. Egyébként az EDÉS posztban nem szóltam hozzá szintén, csak onnantól kezdve, amikor EDE elérte, hogy levegyék a posztot. Ez nagyon felháborított, és ezóta kommentelek. Véletlenségből nemsokára megjelent az első CP-s poszt is, amely céget szintén rendkívül utálok, mert 2 éven keresztül folyamatosan zaklattak. Így aztán folytattam a kommenteléseket. Egyáltalán nem érzem Istennek magam. Régen, amikor csak olvastam a kommenteket, akkor is jót derültem az itteni társaság hozzászólásain. ÉrtED-E?

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2009.02.04. 00:55:24

Mindenkinek:
Ez a film olyan bonyolult, és nehéz, mint EDE harca, hogy töröljék az internet rá vonatkozó részeit:))))

myrtill 2009.02.04. 00:58:37

olyan EDE-érzésem van...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.02.04. 00:59:18

@pitaa:
me pont en
en csak Maryt forditom es ejjel
holnapra meg uj post lesz
ez megy a levesbe
mi a turot irjak arra, hogy valaki nem dajdajozhat sorrel a kezeben franchonban a teraszon
nagyon helyes amugy
a tokom se latta szerzodest hany agyas hany m2
valaqki sir kintrol de nem tudunk semmit
az EXIT meg majd va;laszol es leveszik mint EDE-t

Dr.Traktor 2009.02.04. 06:28:40

Én csak az elsőzöket zavarnám el a gallokhoz EXIT Tours sítáborba.
G. majd gondoskodik a többiről.

neet 2009.02.04. 08:15:31

hagyma és a többiek,
abba ne hagyjátok! :)
Állazán is mehet.
neet

M'hael 2009.02.04. 08:19:08

Nagyon durva sztori! EXITus sítábor! Vagy inkább síláger!

Troppauer Hümér 2009.02.04. 08:40:49

@pitaa:

Engem érdekel. Takaroggyak-e én is-e el?

Ofélia . 2009.02.04. 08:59:05

@pitaa: Orvos látott e már pipikém!!

silent76 2009.02.04. 09:17:33

Aki Franciaországba megy, és ezáltal azt a nemzetet támogatja, amelyik Magyarország 2/3-át a tótoknak, oláhoknak, rácoknak adta, az meg is érdemli, hogy így bánjanak vele.

Jó Estét 2009.02.04. 09:20:57

@jesszumpepi:

jol vagyok jol vagyok, bar a sokkra muszaj voltam meginni nehany sort, utana meg mar nem volt kedvem homarozni :D

Jó Estét 2009.02.04. 09:24:39

hu mi volt itt amig nem voltam

@hagyma:
csak nem neked is van egri kotodesed? :) amugy roplabdarol van szo? nincs turelmem (meg idom) vegigolvasni az osszeset tegnap ota :D Ja mondjuk te biztos alszol meg...

2009.02.04. 09:36:27

@ +1 2009.02.03. 19:35:09
Te meg ki vagy pluszegy és miért beszélsz hozzám? Szerintem én nem szólítottalak meg és nem is értem mire reagálsz.

Felébredt-e már az orosz lány ?

EnZsolt / Paszuly Pista, a derék zöldbablegény 2009.02.04. 10:44:23

Érdekes, írtam már az Exit Tours-nak egy e-mailt, hogy bizony itt megjelent egy ilyen csúnya cikk, jó lenne, ha helyretennék a dolgokat, de nem egészen erre számítottam. Mindenesetre kedves G, ne az oroszlán ébredjen fel, hanem a sün a seggében, hogy ideje volna egy ánusszagató szaltóval kitámolyognia magából. Remélem érti a finom utalást.

staropramen 2009.02.04. 10:44:46

@silent76
Sztrovacsek, még nem tanultátok, hogy kik írták alá a párizsi békeszerződéseket?Ne menjünk Angliába USA-ba, Olaszországba,Szerbiába meg még egy rakás helyre.Gondolkodjál már el egy kicsit ,ember.Esetleg ez felsős tananyag?

EnZsolt / Paszuly Pista, a derék zöldbablegény 2009.02.04. 11:00:03

Attila szégyeld magad, hogy nem vagy nagy magyar és egy szemét nemzetet támogatsz. :)

staropramen:

Így van, itthon kell gubbasztani, mi a francért is menjek külföldre. Kékesen is szokott lenni egy kis hó, itt a Balcsi is, a magyar tenger, minek is mennék máshova. :D

Remélem silent76 nem lesz külügyminiszter :P

holas 2009.02.04. 11:07:08

Azt fogjátok, hogy a google hatodik találata az exit tours-ra az, hogy spamet küldözget.
Itt egy újabb téma, amit kivesézhetünk... :)))

EnZsolt / Paszuly Pista, a derék zöldbablegény 2009.02.04. 11:08:48

@holas: már eljárás is volt ellenük pontosan emiatt, és elmarasztalták őket :)

holas 2009.02.04. 11:14:27

Az ilyen utazási irodákból elég sok van, és egy részük hulladék...
Otthagynak, nem teljesítnek szolgáltatásokat, stb.
Én mindenképpen megnézném azért a google-ban, ha utazási irodát választok, hogy melyikről mit írnak.
Ugyanez érvényes: bankok, autómatricázó cégek, munkahely, nagyértékű műszaki cikk.
Nem kutatómunkára gondolok, hanem arra, hogy a google első két találati oldalán mondjuk szerepel-e negatív vélemény.
Alap, hogy nem választok olyan céget, szolgáltatót, akármit, amelyik tisztességtelen, vagy zaklat. Nálam a spam mindkét kategória...

nemáá 2009.02.04. 11:18:48

Ha jol gondolom Val Thoren a helyszin. A palyak finomak, de 1995 korul is nagyon ciki szallasok voltak. Azota gondolom tok lepukkant...
Mivel az akkori utazasi irodank nem utalta at a szallaskoltsegt a franciaknak, a kaucion tul a teljes szallas dijat is lehuztak - akkor csak az egyik havaromnak volt bankkartyaja, o fizette az egeszet. Nagyon elvezte azt a 4 napot, mig vegre az iroda fizetett es logott a levegoben a penze.

holas 2009.02.04. 11:23:44

@nemáá:
Ez azért durva, bár a körülményeket nem ismerem, de akinek bankkártyája van, az fizet???
Ha mindenkinek lett volna, akkor meg akin van sapka az fizet? :)

nemáá 2009.02.04. 15:10:35

@holas: 1995-ben kishazankban nem volt meg altalanos dolog a bankkartya, igy o nyerte meg 4 fo szallasanak a kifizeteset. A kocsog franciak nem akartak kp-vel vacakolni (az azert volt), a kaucio letethez is kartya kellett. Az iroda meg nem jelezte ezt az aprosagot. En a telefonom adtam az iroda basztatasahoz (56.000.- lett a szamlam a WESTEL900-nal).

vacsad · http://indafoto.hu/vacsad/collections 2009.02.04. 23:32:25

@+1: Én itt ugyan csak olvasgatni szoktam 99%-ban (kommenteket leginkább...) de már read-only módban is agyhúgykövet kapok a szövegedtől.
No offense.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2009.02.05. 14:53:32

@ColT: Az javítja az éleslátást. Meg az orrukat is tisztíccsa.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2009.02.05. 15:04:51

@Moncsalaki: Hagyma őket is megbaszta volna. Szerintem. Én természetesen nem, hacsak nem kényszer hatása alatt, önvédelemből...

G.T. 2009.02.06. 00:34:22

EXIT tours!

Mi a szlogenjük? "Exitálj minél előbb, mert beszopatunk?" Valami gond lehet a magyar jogászképzéssel, ha ennyi idióta kerül ki onnan, és ekkora arca van, hogy dr.-t ír a neve mellé...

Miért adnak dr.-t ekkora parszt G-knek? Miért????
süti beállítások módosítása