Tékozló Homár

Az OTP elrabolta a konkurens bank kártyáját

2009.02.06. 10:11 | szily | 363 komment

Valóban misztikus E. története: állapolgári és fogyasztói jogával élve egy másik pénzintézet kártyájával akart felvenni pénzt egy csurgói OTP-automatából, de a gép elnyelte a kártyát. Ez eddig nem misztikus, viszont az következett, hogy a tanárnőnek a bankban nem adták vissza a lapocskát, megalázóan beszéltek vele, és az egész ügy végén még neki kell kifizetnie a költségeket. Vérforraló sztori hajtás után.

Az OTP elrabolta a konkurens bank kártyáját">2009.02.04-én az a botor ötletem támadt, hogy az OTP csurgói fiókjának automatájából veszek fel készpénzt a Takarékszövetkezet által kiállított Mastercard kártyámmal. Az automata elnyelte a kártyát. Jött ki egy fiatalember a bankból, hogy ne használjam az automatát, mert már az ő kártyáját is elnyelte. Kérdeztem, mi van ilyenkor, azt mondta, visszaadják. Nosza, bementem szólni. Nem nagyon foglalkoztak velem, vártam. Közben bejött még valaki, hogy az ő kártyája is benn maradt. Jelzem, az alkalmazottak kísérletet sem tettek arra, hogy a többi
ügyfelet megkíméljék a kellemetlenségtől. ÉN még valakinek szóltam, hogy ne használja az automatát, majd kértem -ÉN, az ügyfél! - egy feliratot, hogy rossz az automata, amit a biztonsági őr előkutatott, ÉN kivittem, és kitettem. Azért persze van folytatás. Kb 15 perc várakozás után kihalászták a kártyákat. Majd a nevemet kérdezték, megmondtam, mire azt
a választ kaptam, hogy ezt a kártyát nem adhatják vissza, mert ez takszövös kártya. A legszebb  ez a kérdés volt: " Különben is, miért itt akarok pénzt felvenni takszövös kártyával? " Sajnos a kérdés hangsúlyát nem tudom érzékeltetni, de rögtön semmirekellő, haszontalan kártyacsalónak kezdtem érezni magam. Mondtam, hogy úgy tudtam, ez egy
szolgáltatás, amiért fizetek, ügyletenként nem is keveset. Azt mondták az a szabály, hogy nem adhatják vissza a kártyát. Én erre dühös lettem, és megkérdeztem, hogy akkor miért nem írják ki a gépre, hogy idegen banki ügyfelek erre számíthatnak?  Persze választ nem kaptam. Kértem panaszkönyvet, és azt sem kaptam. Végül otthagytam őket, de nagyon dühít az eset.

1. Milyen jogon koboznak el egy másik bank által kiadott kártyát? Különösen akkor, amikor nyilvánvaló, hogy műszaki hiba miatt nyeli be az automatájuk sorozatban a kártyákat?

2. Ha kételye van, hogy az én kártyám-e, amit benyelt a gép, miért nem kért, hogy igazoljam a személyazonosságomat? ( Jelzem a fiók összes dolgozója ismer, ha nem is vagyok az ügyfelük, Csurgó kisváros...Azt már csak félve említem, hogy köztiszteletben álló középiskolai tanár vagyok, közel az 50-hez, de az ügyintéző huszonéves hölgy úgy beszélt velem, mint egy idiótával.)

Végül: Az elvett kártyát, mint megtudtam a Takarékszövetkezetben, érvénytelenítik, magyarul szétvágják, beküldik a Taksz. budapesti központjába, onnan vissza Csurgóra, ahol igényelhetek másik kártyát, természetesen pénzért, mindez szerencsés esetben kb 1 hónap. Köszönöm szépen OTP....

Azt gondolom, tanulságos kis történet, de ha agyonütnek sem tudom megérteni.

Tisztelettel: Sz-né F. E.

 

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

liven 2009.02.06. 10:13:13

Boldog Új Évet Minden Homározónak 2010-re! A Pocsay család

Nem kereste 2009.02.06. 10:14:42

második? oroszlánbajusz meg van-é húzva már?

Nem kereste 2009.02.06. 10:15:46

@ofélia:
úgyis kimoderálnak mindenkit :D

elwood 2009.02.06. 10:20:34

Ez így sehogy sem kóser, PSZÁF, ÁNTSZ, panaszkönyv ... tessék harcolni, lélekben támogatunk.

betépett felhasználó 2009.02.06. 10:22:19

eolvastam a posztot es tenyleg:

Két kar, két kerék
Félig ember, félig gép
Fémtest, emberszív
Forr a vérem, útra hív


Az OTP-örõrület
Az OTP-örõrület

Forr a vérem
Forr a vérem
Forr a vérem
Forr a vérem

ako-ako 2009.02.06. 10:23:26

eleve nem ertem a magyar bankautomatak miert elöször a penzt adjak ki es aztan a kartyat. mar felejtettem igy bankkartyat a zunikredit automatajaban. szerencsere a biztonsagi ember hallvan a sipolast kivette es megörizte.

tenyleg, mar ertem, mire jo a bizt.ör a bankban!!!

pizsama 2009.02.06. 10:23:27

Ha kártyatrükköt látsz, tapsolj!

Micsoda??? Ez nevetséges!! 2009.02.06. 10:23:40

Bizony, olyan nincs, hogy nincs panaszkonyv... Ha nincs panaszkonyv, akkor azert kell oket feljelenteni.

LouiS 2009.02.06. 10:25:14

Ez tényleg nem stimmel, a panaszkönyvnek jól látható helyen kifüggesztve kell lennie, annak átadását nem tagadhatják meg (bár ha belegondolok, nem emlékszem, hogy bankban láttam volna panaszkönyvet). Sajnálom, hogy nem harcoltál velük, viszont az esetről valamiféle papírmunkának kellett készülnie (nem hiszem el, hogy csak úgy kiszedik a kártyákat), biztosan készül róluk egy lista, amit a fiók vezetője aláír, mikor vették ki, miért nyelte el, stb. Ennek hiányában fennáll az a lehetőség is, hogy egy ilyen elnyelt-kihalászott kártyával visszaélés történik (pl. egy dombornyomott Mast*rC... kártyát nyel el, azzal simán fizethetsz bármit).

staropramen 2009.02.06. 10:26:53

Tudomásom szerint idegen automatánál való pénzfelvételnél jókora jutalékot kap az automata üzemeltetője.Az OTP biztos nincs erre rászorulva.Mindenesetre megnézném én azt a fiókot ahol nem adják vissza az idegen kártyát , nincs panaszkönyv stb.Fiókvezető sem volt?
csak félve kérdezem meg, nem valamelyik volt tanítvány kései és sekélyes bosszújáról van szó?
Szerintem megérne ez egy levelet közvetlenül az Elnök úrnak címezve /addig sem politizál/

PeterBogyo · http://ujbuda.kutyaiskola.eu 2009.02.06. 10:29:50

Hát nagy butaság volt otthagyni őket minden nélkül. Először is akkora cirkuszt kell csapni h zengjen a bank, aztán vezetőt hívni és követelni, hogy adják vissza a kártyát. Ha ezt nem teszik akkor nem panaszkönyvet kell kérni, hanem rendőrt hívni és jegyzőkönyvet felvetetni az esetről. Ugyanis innentől a kártyádról az vesz le pénzt neten vásárolva aki nem szégyel. Szerintem futás vissza és állj ki a jogaidért.

Jó Estét 2009.02.06. 10:30:59

@ako-ako:

a kartyat adja elobb, legalabbis az osszes otp-s es cib-es automata amit eddig hasznaltam, es volt jopar...

Gumidomino 2009.02.06. 10:32:44

akkor nem kellene kérni az OTP-től egy aláírt papírt, hogy ez náluk így megy?

ha meg nem adnak, akkor a takszövben bejelenteni, hogy ellopták a kártyádat!?!?

utána kellene járni és újra posztolni a fejleményeket.

egy középiskolai tanárnak kitartónak kell lennie! :)

adört 2009.02.06. 10:32:49

@ako-ako: Az OTP-nél előbb a bankkártyát adja ki, aztán a pénzt.

2009.02.06. 10:34:00

béna volt az ügyfél. Elmondom bankba mostanában hogyan kell menni.
Simán felhúzol egy napszemüveget meg egy bézból sapkát. Kezedben egy teszkós nejlonszatyor.
Na amikor bemész azt kell mondani hogy felrobbantom a szatyrot ha nem adják ide a pénzt.
Erre odaadják a pénzt és kisétálsz.

Egyszerűen szánalmas mennyire gyökerek a bankok. Csak azt szopatják aki hagyja magát.

ako-ako 2009.02.06. 10:34:17

@Jó Estét: az unikredit nem, legalabb is 1,5 eve meg igy volt.
de ez a foolproof megoldas.

Jó Estét 2009.02.06. 10:35:22

@ako-ako:
mondjuk az legalabb ingyer adja a penzt, valamit valamier :)

EnZsolt / Paszuly Pista, a derék zöldbablegény 2009.02.06. 10:36:44

Ez hülyeség, ott rögtön nem adják vissza. Pláne azért, mert ezeket általában "külsős" cég csinálja, így a kártya a számlavezető bankodhoz lesz cipelve, onnan esetleg postázzák, ha messze van. Nem tudják kinyitni egy kulccsal az automatát, hogy tessék itt a kártyád, szép napot. Mert nem tudhatják miért nyelte el? Lehet, hogy rossz PIN-kódot ütöttél be, vagy visszaélést próbáltál kivitelezni. Sajnos ez a szabály. Most éppen én is várok, elvileg a jövő hétig, hogy visszakapjam a kártyámat, amit elnyelt a gép. Szar ügy, de sajnos ez van :(

Énbagoly 2009.02.06. 10:36:57

Én is a bosszúra tippelek, mert nem hiszem, hogy ez lenne a normális. Ilyen esetet nem szabad annyiban hagyni, és elmenni!
Reménykedj benne, hogy nem éltek vissza a kártyáddal.
És menj el a saját bankodba, próbálják meg ők hivatalosan helyrerakni az OTP-sek fejét.

Gumidomino 2009.02.06. 10:37:17

@ako-ako:
a biztonsági őr tényleg ilyesmikért van a bankban.
a legtöbb bankban a biztiőr az, aki odajön és megkérdezi, hogy mit akarok, megmutatja, hogy hova üljek, megmondja, hogy milyen gombot nyomjak (már ahol kell), aktákat hoz-visz az ügyintézők között, elhozza a nyomtatóból a papírt, stb.
aztán meg sorra pakolják ki őket.

Bugreport 2009.02.06. 10:38:16

@adört: Nálam is a kártyát dobja először. Aztán a lettát. Rafinál is meg OTP nél is.

Énbagoly 2009.02.06. 10:38:29

@EnZsolt:
Bank bejáratánál levő automatát ki tudják nyitni, és ki tudják venni a kártyát is.

VR6 2009.02.06. 10:41:53

"Azt már csak félve említem, hogy köztiszteletben álló középiskolai tanár vagyok, közel az 50-hez, de az ügyintéző huszonéves hölgy úgy beszélt velem, mint egy idiótával"

Mondjuk ismervén az átlagos 50-es hölgy tanárokat, egy kis lenézést érzek a dologban részéről a banki alkalmazott felé. Talán pofátlan is volt a kártya tulajdonosa, aztán megszívatták. Amilyen az adjon Isten?

a paraszt a fatelepről (törölt) 2009.02.06. 10:42:46

mert lehet, hogy eltebőőőcsééészlógos kártya volt és azt szeretik! meg különben azzal lehet menőzni a csajoknál!

Nem kereste 2009.02.06. 10:45:34

Basszus, azt vágjátok, hogy EDE Csurgón üdült? Már saját magából is elege van. Ez FONTOS!!!!

Nem kereste 2009.02.06. 10:46:40

Ráadásul tanárnőnek adja ki magát, nehogy felismerje valaki...

a paraszt a fatelepről (törölt) 2009.02.06. 10:48:35

nemtudom valaki levágta-e? a tanár az bőőőőőőcssééééész-e :)

ako-ako 2009.02.06. 10:52:25

@Jó Estét: de csak az ö csoportjuket.
de pl. a barcleycard visa kartyaval mindenhol igye van a felvet allitolag.

۝merta-X 2009.02.06. 10:54:35

Bazmeg, még ilyet, mint ez a sztori!

Amúgy meg a köztiszteletben álló tanárnéni milyen balfasz már, hogy otthagyta a kártyát.
Hát rendőrt hívattam volna ki,
ha az nem sikerül, borítom az asztalt.

Bugreport 2009.02.06. 10:55:40

különben érdekes, mert hogy kis kontraszt is legyen a dologban, meghogy felsztároljam kicsit az OTP autómatáit. Tegnap fizetés nap, az emberek többsége bukott az automatákra mint légy a szarra, hét én sem másképpen elsomfordáltam a közelben lévőhöz. Előttem nagy sikítás anyázás pánik, a nőnek kidobta akarit, de a pénze nem jött neki (OTP-s volt) Szól nekem, hogy nem jó az automata. Hát én meg nem akartam bemenni a belvárosba a legközelebbi Rafis automatához, így betettem a karim próba kedvéért csak egy ezrest vettem fel sikeresen, aztán meg amennyit eredetileg is terveztem. Semmi gond nem volt, pedig én Raiffeisenes kártyával használtam

Norbert34 2009.02.06. 10:56:27

@EnZsolt:
az OTP ki tudja nyitni a saját ATM-jét...
ők töltik meg, hiszem ott van a fiókban.
viszont: IGENIS TESSÉK PANASZ TENNI!!!!!
ha máshogy nem a telebankon keresztül. de ilyen nincs. megjegyzem vezetőt kellett volna kérni azonnal.
kíváncsi vagyok a fejleményekre, de a kártya szétvágásáról sem vagyok meggyőződve....

szóval MINDENKÉPP REKLAMÁLNI!!!!!!!!!!

Bugreport 2009.02.06. 10:58:09

@Omerta-X: 50 éves köztiszteletben álló tanárnő nem borigat asztalt, egyest ad a gyerekének, vagy ha húsz éves volt a nőci akkor lehet, hogy pár évvel azelőtt kapott tőle, nem is egyet, és most visszaadta. Micsoda fordulatok :D

staropramen 2009.02.06. 10:58:22

@Acsi
Sztrovacsek te nagyon ügyes vagy.felvettél egy automatából egy ezrest.Bravo.Szerintem nyomd be a homárra jó lesz hétvégi posztnak.

Bugreport 2009.02.06. 11:00:11

@staropramen: És neked mi a bajod ezzel? Van neki miértje is, vagy csak szelektív a látásod cimbora?

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2009.02.06. 11:00:14

@VR6: mi az, hogy megszivatták? Te komolyan egy bank személyzetéhez méltónak érzed, hogy szivassák az ügyfelet? Professzionalizmus, meg ilyen? Nooooormális?

a paraszt a fatelepről (törölt) 2009.02.06. 11:03:51

mi ez má vazze! otp invázió? valakinek nem ad köööcsönt szocpolitikailag, mert rokonya valakinek, valakinek meg kártyát nem ad?

@Acsi: 1000-est felvenni óttomatából! muhaha!

M13 2009.02.06. 11:05:00

Mióta egyszer ki akartak rabolni a svédek egy automatánál, azóta viperával járok pénzt felvenni. Azóta nem emberkedett még senki, pedig igazán bepróbálkozhatna valaki...! Még a hulláját is ütném. :-)

Nem kereste 2009.02.06. 11:06:38

@tüvapok 2.0:

A Homár a zótépé részvényekre shortol, és ilyen hírekkel akarja födbe döngölni az árfolyamot.

Bugreport 2009.02.06. 11:09:44

No akkor látom az értelmetlenség is terjed nem csak az influenza :) A gyengébbek kedvéért kiemelném:

"így betettem a karim próba kedvéért csak egy ezrest vettem fel sikeresen, (lényeg -->) aztán meg amennyit eredetileg is terveztem"

Hol ezzel a baj? Mert a "muhaha" meg a gratuláció nem elég meggyőző érv a meggondolatlanságra. Nekem a bank idegen ATM ből havi 3 ingyenes KP felvétet biztosít. Egy fillérembe sem került ;-)

frocli 2009.02.06. 11:11:11

@Nem kereste:
Azért ennek érdekében elég sokat tesz maga a ZÓTÉPÉ is.

a paraszt a fatelepről (törölt) 2009.02.06. 11:14:41

@Acsi: ez olyan, mintha nyerő óttomatának nézed! "kuss amíg én nyerek én játszok" vazze, valaki csak próbálgatásból ATM-ezik? hmmm ez függőség vagy mi? olyan mint a WOW? nyomjátok hálóban is? vettem fel egy ezrest brahiból! húúú mekkora nagy esemény! muhaha

lodenkabat 2009.02.06. 11:18:43

Most már nehogy a posztolót szidjátok, hanem az összes szemét bankost, ahol ilyen modorban beszélnek egy ügyféllel ki kellene b...ni! Mi az, hogy egy köcsög ügyintéző visszavág esetleges régi sérelmekért? Ha ügyfél bemegy, hogy b...szák meg az automatájuk elnyelte kártyámat, egyetlen válasznak szabadna léteznie rá: hölgyem/uram azonnal utánnanézünk mit lehet tenni!

Bugreport 2009.02.06. 11:25:46

@tüvapok 2.0: Már értem :) Sajnálom, hogy ez meghaladja az értelmi képességeidet. Bizonyára, te az az ember vagy, akinek szólnak, hogy szar az automata és megkockáztatod, hogy az egész fizetésed felveszed kockáztatva, hogy hosszú huzavona árán kapod meg. Én megkockáztattam egy ezrest, ha beszívom, istenem... Így jártam. Bár szerintem ez az átlagos egyszerű embernek érthető. És megérthető. Amit írtál, szerintem inkább rád jellemző. De inkább ne menjünk bele személyeskedésbe jobban.

imittto 2009.02.06. 11:28:43

2 éve nyáron asszony akart pénzt levenni K&H kártyáról szintén OTP automatánál (Moszkva tér). Persze bennmaradt a kártya, kiírva ott sem volt hogy bármi hiba lenne. Nosza infóvonal, szintén kártya kettévágást emlegettek és hogy úgy küldik meg a K&H-nak, igényeljünk újat. 2 hét volt nyaralásig, euro bevásárolva annyi amennyit gondoltunk hogy elég lesz, meg úgy gondoltuk nálunk lesz a kártya ha mégis kevés...K&H azt mondta addigra lesz kártya, nyugi. Lett is az utazás napján, csak nem a hozzánk közel eső fiókban, ahogy ígérték (és ahol ügyintéztünk) hanem asszonyka ex-munkahelye melletti fiókban, hozzánk képest a világ végén, otthon és ferihegy - így kisbetűvel, ez egy másik sztori - itt felejtettek a 2 bőröndünkből egyet, utolsó előtti nap kaptuk meg - legalább hazacipelhettük Párizsból, ha hasznát nem is vettük - közötti útvonaltól a létező legtávolabbi ponton...szóval én az otp-ferihegy-k&h részére 1-1 tisztességesen felhizlalt, megijesztett sünt utalnék ki.

VR6 2009.02.06. 11:30:34

@Rékuc: Emberek dolgoznak minden helyen :)
Az OTP háza tájára menni már kockázatot jelent.
Arra az egy gondolatra reagáltam csupán, távol áll tőlem, hogy egy profi csapat részéről ez a magatartás elfogadható legyen. De most az OTP-ről beszéltünk.
Ja és a tanárnőről :D

a paraszt a fatelepről (törölt) 2009.02.06. 11:36:37

@Acsi: nem én az az ember vagyok aki nem szerencsejátékozik, ha mondják, hogy szar a gép! nekem egy 1000is számít! de neked nem, hát ennek szívből örülök, hogy ilyen jó sorod van! én megyek arréb, vagy bemegyek a bankba és ott veszem fel és nem játszok félkarú rablósat! érti???

staropramen 2009.02.06. 11:37:19

Sztrovacsekek!
Lassan dél van és még sehol az Exit-saga napi penzuma.Kikérem magamnak!Sérti az információhoz való jogomat.Mi van a mentősökkel? Kérdéshegyek állnak előttünk és semmi info.Ezt is kikérem magamnak! Na.

Secnir 2009.02.06. 11:43:42

@betépett felhasználó:
úúúáááááhhhh!
de rég hallgattam Ossiant, köszi hogy szóltál. Hazamegyek, elővakarom a CD-t, és az asszony okulására meghallgatom újra.

a cikkhez:
OTP feljelenti minden létező szervezetnél. Az elrablás szó ugyan nem állja meg a helyét, viszont más tulajdonának megrongálása igen. Ez rendőrségi ügy.

Utána mehet a GVH(!), majd a PSZÁF.
Beperelni mindenhol!

Bugreport 2009.02.06. 11:48:09

@tüvapok 2.0: Szerintem ne forszírozzuk tovább a témát, mert nem akarom az egész helyzettel kapcsolatos állásfoglalásomat kifejteni, aztán azt magyarázni kétszer háromszor :) A pénzemért meg keményen megdolgozom, és nem keresek milliókat, de még százezreket sem. A te pénzed a tiéd, az enyém meg az enyém. Ha te spontán ki szeretnéd törölni a segged egy ezressel, nekem ahhoz semmi közöm. Max szólok, hogy átment pár janicsár kezén, és nem biztos, hogy higiénikus. Az én pénzem meg értelemszerűen az enyém. Ha én egy ezrest kockára teszek hogy megtudjam jó-e a masina akkor az had legyen már az én dolgom :) Különben ez nem pest. itt nincs bankautomata minden sarkon.

Na pont...

EnZsolt / Paszuly Pista, a derék zöldbablegény 2009.02.06. 11:51:07

Pardon az előzőkért, sajnos az én esetemből indultam ki, ahol már zárva volt a bank. Mindenesetre akkor sem hiszem, hogy csak úgy kijön valaki, kinyitja és azt mondja, ez biztos az Ön kártyája? Igen? Akkor parancsoljon. A kártyát nem vágják szét (legalábbis remélem), hanem blokkolják, vagyis ne lehessen semmilyen tranzakciót bonyolítani vele.

És tényleg mi van már az Exit Tours sztorival? Mivan Ákossal? G.-vel már pertut is ittak? A jogi képviselő szart-e már-e sünöket? Hogyan szaporodik a medúza?

nem várt fordulat 2009.02.06. 11:56:31

kovácsoltvas keretet pályázaton az összes otp automatára.

a paraszt a fatelepről (törölt) 2009.02.06. 11:58:44

@Acsi: nálun meg még a faluban sincs ótépé :)

Nem kereste 2009.02.06. 12:03:23

@EnZsolt:

Mentősöket kiolvasztották-e már?

Elektronikus cigi · http://www.edohanyzas.hu/?partner=3 2009.02.06. 12:06:38

Na, ezért nem tartom a kapcsolatot SEMMILYEN módon a ZOTP-vel. Még automatán át se.

nem várt fordulat 2009.02.06. 12:20:27

OFF: figyuzzatok, valaki megmondaná nekem mi ez az őrület, honnan jött és ki ez?

yodawg.tumblr.com/

nem akarnék hülyén meghalni.

Gumidomino 2009.02.06. 12:26:13

@karacsi_maci:
jé, ez szokott lenni a pimpmyride-ban a nemtom melyik adón. ki ez?

ex-dr. vuk 2009.02.06. 12:41:16

Legkozelebb: azonnal rendort hivni, mivel ez lopas. Sot: ha eroszakkal megprobalod visszaszerezni, es ellenallnak, akkor a rablast is kimeritik. Erdemes elolvasni a vonatkozo jogszabalyt.

Homár Sharif 2009.02.06. 12:58:07

Mivel az OTP rendszereiben nem elérhetőek a kártyabirtokos személyes adatai, ezért nem adták és adhaták vissza. Hiába van rajta a név, a beazonosításhoz ez nem elegendő. Mivel a kártya a kibocsátó bank tulajdona, ezért az OTP vissza kell, hogy juttassa azt a Takarékszövetkezetnek. Ha ügyfélbarát megoldást alakalmaznak, értesítik a kártyabirtokost és személyesen átveheti a kártyát a kibocsátó banknál.

szarszemetszaralak 2009.02.06. 13:04:04

Az OTP ne tévedett, ez a hivatalos eljárás. Jó esetben visszaadják, bár ez utóbbi szabálytalan.

hüjehalyó · http://www.aldi.hu 2009.02.06. 13:04:11

OTP automatából lehet felvenni szocpolitikára cigánykölcsönt?

a paraszt a fatelepről (törölt) 2009.02.06. 13:12:35

@hüjehalyó: a pógári hivatalban a jenőnél kell igényelni kizárólag a kiccsalád részire!

elwood 2009.02.06. 13:14:22

@Homár Sharif: "Mivel az OTP rendszereiben nem elérhetőek a kártyabirtokos személyes adatai, ezért nem adták és adhaták vissza."

Ez logikus és érthető. A kérdés a hangszóróért, hogy miért terhelik ezt a vétlen ügyfélre pénzben és időben.

Kártyákat futárral anyabankhoz, az meg eldönti, hogy visszadja, vagy élénk ürgeb*t vágtában csinál másikat a semmiről sem tehető ügyfélnek.

Nem kereste 2009.02.06. 13:18:09

@elwood:

Mer ez Magyarisztán. Nem Inglendben vagyol, itt örűjjé, hogy lehet kártyád, és tudod dugdosni valamibe.

Kérem a hangszórót. Remélem Tesla.

moli 2009.02.06. 13:22:44

Sz-né F. E.: tetszett irni a pszaf-nek?

nem várt fordulat 2009.02.06. 13:23:46

@Gumidomino: Akkor már érthető. Egyre több vicces oldalon van fent mindenféle szövegekkel, de ez volt az eredeti:

digg.com/autos/YO_DAWG_I_HERD_YOU_LIKE_CARS

elwood 2009.02.06. 13:31:00

@Nem kereste: Az hát. Kovácsolt vasból. Küldöm postán, ha esetleg elveszne csak szólj nekik pótolják.

ge-za (törölt) 2009.02.06. 13:32:35

Úgy látom ma OTP napot tartunk!

elwood 2009.02.06. 13:43:00

Italiban síeltem egyszer aztán mentem pénzt kivenni. Láttam néhány ember tipródik az automata körül, és együtt néztük ahogy bootol a Windows 2000.

Azért egyet megvártam előttem, hogy ki tudja-e venni.

effective 2009.02.06. 13:49:48

FONTOS! Aki valaha az életben a sikeres jelzőt szeretné saját magára használni, az NEM megy otp ótomata közelébe SE!!

Tron65 2009.02.06. 14:10:20

Amennyire tudom, nem adhatják vissza a kártyát.
Nemtudhatják, miért nyelte be (pl le volt már tiltva).
De meg se semmisítik, hanem visszaküldik a kibocsájtó bankhoz, ő meg postázza (vagy fiókban kiadja) az ügyfélnek. Csak ezért ne készül új kártya.

Laliath 2009.02.06. 14:18:32

Mindig olyan jó dolog olvasni, hogy az emberek olyan jogokat követelnek, és olyasmiért kiáltanak tolvajt, ami nincs :)
Az automatákat egyik esetben sem a bank üzemelteti, arra külön szolgáltató van, amelyik minden helyre megadott időpontban száll ki az automatát üríteni (kp befizetések és beragadt kártyák), illetve feltölteni és rovancsolni. Ők hivatalosann a bank saját kártyáit adhatják vissza,a többit kilyukasztva/kettévágva a honos banknak küldik meg.
Éppen ezért teljesen felesleges raplizni, a bankfiókban senki sem tudja kinyitni az automatát, nem tudják visszaadnia kártyát. Szépen felhívják a szerencsétlenül járt delikvens figyelmét, hogy a saját bankjánál kérje a kártya blokkolását (FIGYELEM: ilyen esetben soha ne tiltást kérjetek, aminek díja van, hanem blokkolást, mert az díjmentes) és akinek olyan kontaktja van a bankjánál, az azonnal meg tudja igényelni a pótkártyát is (ennek díja banoként változó).

Az ügyintéző hölgy kommunikációs stílusához az helyzet és a panaszkodó stílusának pontos ismerete híján nem fűznék kommentárt.

Ui: valami már említette fenn, de azért éni s leírom: tudtommal minden magyarországi automata először a kártyát adja vissza, és csak utána a pénzt, majd legvégén a bizonylatot (ha kérte az Ügyfél), ráadásul a legtöbb ezt idegesítő pittyegés kíséretében, gondos kiírás mellett teszi.

L.

elwood 2009.02.06. 14:21:40

@Laliath: Ez ismét nagyon logikus, és ismét nagyon érthető, és még mindig nem értem miért terhelik ennek költségeit pénzben és időben a vétlen ügyfélre ?

Bacchpapucsban Balatonfüredre 2009.02.06. 14:22:20

@Omerta-X: hiába hívod ki a rendőrt az sem tud segíteni mert nem történt bűncselekmény (max. kölcsön ad rendőr a posztolónak, hogy minél előbb mehessen a rendőr a dolgára cigizni a kocsiba...egy korábbi benzinkútas poszt analógiájára)
A fiók dolgozói a belsős szabályzat szerint helyesen jártak el: hiába van ott az Ügyfél személyesen nem adhatják neki oda a kártyát.


@Norton95: ez nem így van. Lehet külsős cég, aki tölti az ATM-et.

Valóban ilyenkor általában megsemmisítve visszaküldik a kibocsátó bank központjába. Ott kivizsgálják mi történt, majd ennek eredményétől függően pótkártyát rendelnek az ügyfélnek.

Tény, hogy bosszantó, hogy nem rakták ki rögtön a nem üzemel táblát. Amúgy ilyen, hogy panaszkönyv nincs is a fiókokban, panaszt lehet benyújtani írásban az ügyintézőknél v. akár a fiókvezetőnél, amit kötelesek kivizsgálni és válaszolni rá.

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2009.02.06. 14:25:59

Emberek! Itt senkinek nincs bankkártyája? Ne hülyüljetek... Nekem sem kedvenc olvasmányom a bankkártya ászf, de ezt speciel megjegyeztem:
A plasztik lapocska a kibocsátó bank tulajdona, ha elveszik / ellopják / benyeli az ATM, legelőször (lehetőleg azonnal)a saját bankunkat kell értesíteni.
Hogy a kártya a bank tulajdona, egyben arra is magyarázat lehet, miért is nem kapja azt vissza a júzer a tett helyszínén. Jelzem, én még olyat sem hallottam, hogy valaki a benyelt kártyát valaha visszakapta volna...
Benyeléskor hívod a bankot, ahol letiltják a kártyát és automatikusan elindul az új igénylés. Nekem a K&H-val évekkel ezelőtt és a CIB-bel nemrégiben volt ilyen esetem (mindkétszer atm hiba miatt) és mindig uj kártyát kaptam a bank költségére.

Más kérdés, hogy a K&H-nak nem sikerült annyira nagyvonalúnak lennie, hogy a beszipkázott még 2 hónapig érvényes kártyám helyett egy több évre érvényesítettt adjon, az új kártya lejárata pont az volt, mint a régié, úgyhogy hamarosan megint cseréli kellett. :)

Bacchpapucsban Balatonfüredre 2009.02.06. 14:26:26

@Laliath: rosszul tudod!

Ez ATM és bank függő egyszerre:

A Diebold illetve a Wincor Nixdorf ATM-eket lehet úgy paraméterezni, hogy előbb a pénzt adja ki és csak utána a kártyát.

De jelen esetben mivel vmi hiba volt a géppel ezért a pénzkiadást is szüneteltette magától.

ge-za (törölt) 2009.02.06. 14:28:19

Azon gondolkozok,hogy egy OTP-s atm-ből veszek ki pénzt a k&h-s kártyámmal,majd befizetek egy balatonfüredi útra az Exit Toursnál!
Sikeres leszek??:D

Laliath 2009.02.06. 14:33:28

@elwood: ha nem tetszik, akkor a panaszt lehet az ATM üzemeltetője felé benyújtani, ugyanis annak működéséért ő a felelős. Csak nem érdemes, mert magasról szarni fog rá.
Az meg, hogy ennek költsége mennyi, mint írtam, bankfüggő. Ahogy a pótkártya-készítés átfutási ideje is.

Más:
Igen, felmerült a panaszkönyv kérdése: a bankokra kicsit más szabályok vonatkoznak. Náluk nincs panaszkönyv, mert minden panaszt egy egységes, elektronikus rendszerben kell kezelniük, amit a PSZÁF bármikor megnézhet. Ehhez általában egy helyes kis lapocskát szoktak adni, amit kitölthet az Ügyfél, aztán az Ügyintéző arról pötyögi be a panasz szövegét a rendszerbe; esetleg előfordul, hogy "tollbamondásos" módszerrel rögtön gépi rögzítés történik, és arról adnak egy nyomtatott változatot. Ez többnyire az ügyfél hozzáállásától is függ - van, akinek jólesik a papíron kitölteni a mérgét. Panasz esetében annyit kell tudni, hogy a kivizsgálás ideje max 30 nap lehet (naptári), és kötelezően írásban kell választ adniuk. (Emellett lehet kérni telefonos értesítést is.) Valamint, hogy a bankok felett a felügyeletet kizárólag a PSZÁF gyakorolja, a Fogyasztóvédelmet tehát felesleges zaklatni.

Laliath 2009.02.06. 14:37:03

Közben azon röhögök, hoyg mialatt ezeket írom, pont arra várok, hogy férjuram hazaérjen, mert megyünk az itteni OTP-be "diplomatikusan" asztalt borogatni :)

nem várt fordulat 2009.02.06. 14:40:01

@Bacchpapucsban Balatonfüredre: rendőrt azért, hogy legyen egy jegyzőkönyv.

Homár Sharif 2009.02.06. 14:42:25

Sz-né F. E.-nek azt tanácsolnám, hogy mihamarabb keresse fel a bankját és kérjen egy pótkártyát, ezt követően vetessen fel egy panaszt és kérje, hogy méltányosságból írják jóvá a pótkártya díját.

Don Bolesz 2009.02.06. 14:43:38

Nekem az otp automata már 2 raffis kártyát evett meg. Egymás után 2x. de a bank mindig díjmentesen pótolta.

Bacchpapucsban Balatonfüredre 2009.02.06. 14:47:20

@karacsi_maci: jegyzőkönyv miről?? minek??

Mert egy banki szolgáltatás folyamán elbukta a kártyáját az Ügyfél?

Azért is rendőrt hívnál, ha az ital automata elnyeli pénzedet és nem ad piát? Nem az automata üzemeltetőjénél kéne jegyzőkönyvet felvenni?

Jegyzőkönyvet a fiókban is fel lehet venni!Kár azért a rendőrre várni.

nem várt fordulat 2009.02.06. 14:50:21

nem azért, hanem azért, mert megtagadták a panaszkönyv kiadását.

azize 2009.02.06. 14:51:06

Márpedig ez az eljárás.....én dolgoztam ott, ahová a hölgy bankkártyáját kettévágva továbbítja majd az otp....

Viszont az valóban gáz, hogy nem írták ki, hogy rossz az automata, nem is értem, így nekik lett pluszmunka... :(

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2009.02.06. 14:52:18

Szerintem maradhatunk annyiban, hogy a történet kicsit sem misztikus. Hogy a Takarékszövetkezetnek szerencsés esetben 1 hónapig tart egy új kártyát adni az ügyfélnek (az üf költségére) azért meg csesszük le jól az ótépét. (Amúgy alanyi jogon megérdemlik.)

Nnnna, valaki akkor dugjon meg gyorsan egy középiskolai tanerőt és jöhet az új poszt!

azize 2009.02.06. 14:53:09

@Nelson Mandula: Nem tart eddig... csak időben el kell kezdeni a folyamatot, nem pedig posztot írni a homárra.

Bacchpapucsban Balatonfüredre 2009.02.06. 14:53:18

@karacsi_maci: de ha nincs panaszkönyv?erre vonatkozóan lásd korábbi kommentemet:
"Amúgy ilyen, hogy panaszkönyv nincs is a fiókokban, panaszt lehet benyújtani írásban az ügyintézőknél v. akár a fiókvezetőnél, amit kötelesek kivizsgálni és válaszolni rá. "
illetve Laliath kommentjét:
"Igen, felmerült a panaszkönyv kérdése: a bankokra kicsit más szabályok vonatkoznak. Náluk nincs panaszkönyv, mert minden panaszt egy egységes, elektronikus rendszerben kell kezelniük, amit a PSZÁF bármikor megnézhet. Ehhez általában egy helyes kis lapocskát szoktak adni, amit kitölthet az Ügyfél, aztán az Ügyintéző arról pötyögi be a panasz szövegét a rendszerbe; esetleg előfordul, hogy "tollbamondásos" módszerrel rögtön gépi rögzítés történik, és arról adnak egy nyomtatott változatot. Ez többnyire az ügyfél hozzáállásától is függ - van, akinek jólesik a papíron kitölteni a mérgét. Panasz esetében annyit kell tudni, hogy a kivizsgálás ideje max 30 nap lehet (naptári), és kötelezően írásban kell választ adniuk. (Emellett lehet kérni telefonos értesítést is.)

EÖ (törölt) 2009.02.06. 15:02:41

nekem már vette el kártyámat az egyik atm a teszkó aulájában, de mi este visszamentünk egy zsigulival és drótkötéllel hazahúztuk a komplett ótómatát és otthon visszaszereztük a jogos jussunkat
a gép meg ment a halastóba ...
:)

AlulírottFentemlített 2009.02.06. 15:03:47

Na most akkor ebben a történetben ki volt a Nílusi Palóc?

Kovácsok csinálnak-e bankautomata takarót?

Bacchpapucsban Balatonfüredre 2009.02.06. 15:04:36

@karacsi_maci: mikor hívhatlak meg egy italra? :)))

közben meg felsoroljuk melyik szolgáltató hány ijedt 8-as sün ikreket és fagyott varjút sz@rjon :))

imittto 2009.02.06. 15:07:45

"-Kérem a panaszkönyvet.
-Nincs.
-Olyan nincs, hogy nincs.
-Akkó van."

jusztlacika 2009.02.06. 15:13:31

ELSŐ!

aki utánam ír egy sort is, az fosson 3 SSS-sel nagy tarojos sünikreket keresztbeakadt baccpapucsokkal együtt!!!

ez fontos!

májgeriberi 2009.02.06. 15:14:34

OTP...
Egy kicsit már uncsi az a sok balfaszság amit ezek a barmok össze-vissza tesznek!

májgeriberi 2009.02.06. 15:17:52

@jusztlacika: majd igyekszem a formára gyúrni a süniket :)

jesszumpepi (törölt) 2009.02.06. 15:19:30

Az én OTP-s bankkártyámat már elnyelte OTP-s automata.Másnap mehettem érte.Visszaadták,magyarázatot adni nem tudtak.Nem derült ki,hogy miért nyelte el a dög.

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2009.02.06. 15:20:11

@Egyéves Önkéntes:
ha nem ment volna drótkötéllel, lett volna egy jó tippem, hogy ilyen kutyát, békát, edét vagy valami hasonló állatot kell alátolni... Közben meg figyelni nagyon, nehogy a vírus lelesse a pin kódot!
Én amúgy az átéemes kis kp felvételi papirosokat mindig elteszem és beragasztom az emlékkönyvembe.

EÖ (törölt) 2009.02.06. 15:24:23

@Nelson Mandula:

próbáltuk békával is, de a jani azóta is előzetesben* van, most próbáljuk kihozni (drótkötéllel, mert az ügyvéd sokba van)

* : felnyomta a Hermann Ottó Békavédelmi Alakulat a környezetvédőknél, a rohadt nílusi palócok

jesszumpepi (törölt) 2009.02.06. 15:24:37

Minden kedves homárosnak ajánlom a SÖRÖS-halas karfiolt:

Egy karfiolt rózsáira szedünk,egy lábasba tesszük,ráöntünk egy üveg SÖRT,egy villával szétnyomkodott halkonzervet,nyáron néhány feldarabolt paradicsomot,télen sűrített paradicsomot.Megsózzuk,megborsozzuk.Addig főzzük,amíg a karfiol puha,de még gyengén roppanós.
Párolt rizzsel tálaljuk.

Szerintetek milyen ital illik ehhez az ételhez?

Don Bolesz 2009.02.06. 15:26:34

@jesszumpepi: barnasör világos sör mindegy csak sok legyen.

EÖ (törölt) 2009.02.06. 15:26:53

@jesszumpepi:

Mi "Chateau Migrén" tablettásat szoktunk hozzá inni, a Tesco Borház kínálatából.

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2009.02.06. 15:33:00

@jesszumpepi:
aperitifnek mindenképp a Tipli ízű szeszest javasolnám.

Nem lesz nagyon szottyos a cucc? Felszívja a sört? Ha nem, azt még a lábasból el lehet kortyolgatni étkezés közben/után.

jusztlacika 2009.02.06. 15:34:25

@jesszumpepi:
Bazze én ehhez fedőt ajánlok!

félig olvastam és hánytam. Pont jött a fönököm, lehánytam, ő meg lehányta a másik fönököt. Most itt hányja mindenki a másikat.

Impega 2009.02.06. 15:40:52

@jesszumpepi: sor vagy valami szaraz feherbor nem tudom a pardicsommal ossze jon e.ha nem, akkor sor.Vagy csapviz

Don Bolesz 2009.02.06. 15:43:27

@jesszumpepi: végül is mindegy az csak butíjon!

jusztlacika 2009.02.06. 15:44:47

@jesszumpepi:
BASSZÁTOK MEG EZ KOMOLYAN EGY RECEPT???

jesszumpepi (törölt) 2009.02.06. 15:47:11

@Nelson Mandula:

Szottyos lesz a cucc.
De mi úgy szeretjük.

Eddig ez az egyetlen sörrel főzött étel,ami nekem ízlett.Főztem már sörlevest,belga,sörben párolt marhahúst,lengyel,sörben főzött lencselevest,sörrel kenegetett malacsültet.
És van egy receptem:egy üres sörösüvegre kell ráültetni egy csirkét,és úgy betenni a sütőbe.

jesszumpepi (törölt) 2009.02.06. 15:48:52

@Impega:

A paradicsom és a bor simán elvannak egymással.Egy csomó francia és olasz ételbe együtt főzik bele őket.

jesszumpepi (törölt) 2009.02.06. 15:50:15

@jusztlacika:

Ez komolyan egy recept.Szakácskönyvből szoktam főzni.Meg is szokta kérdezni a férjem,hogy azért olyan kemény,mert a könyv borítóját is belefőztem?

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2009.02.06. 15:50:17

@jusztlacika: hát szerintem is minimum érdekes gasztronómiai kaland.
Karfiol-halkonzerv...brrrr... (most majdnem én is hánytam).
Szerintem ehhez az ételhez konkrétan semmi nem illik, ez az étel úgy ahogy van, nem illik.
Itt a hangsúlyt egyértelműen a bőséges prevencióra kell helyezni. De még megfelelő mennyiségű alkohol előzetes bevitele esetén sem biztos, hogy megkockáztatnám a kóstolást. :D

Don Bolesz 2009.02.06. 15:53:13

miért? Ez sem lehet rosszabb mint a norbi féle förmedvények.

É2I 2009.02.06. 15:55:42

@Egyéves Önkéntes:
Satu migrén, fasza bor lehet :)))

jusztlacika 2009.02.06. 15:56:47

Na akkor adjatok ötletet ennek a kedves asszonykának (JESSZUMPEPI) hogy az urát mivel várja otthon, mire az hazaér: alkotó elemek számát korlátozom 5 darabban. Borral, vagy sörrel együtt 6 ban.
VERSENY RAJT!
Az győz, akire jesszumka áment mond.

elwood 2009.02.06. 15:56:55

sztrovacsekek, a sört nem kell megfőzni !
fogyasztásra kész állapotban vásárolható !

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2009.02.06. 15:58:22

@jesszumpepi: van egy jó marhahúsos/sörös receptem, nem jut eszembe a neve... olyan franciás... (Impega, itt vagy még?)
A marhahúst nagy kockákra kell vágni (kicsit nagyobbra, mintha gulyást főznél) és vajon hirtelen megpirítani és kiszedni egy tálra. Ugyanabba a zsiradékba sok hagymát szintén nagyobb darabokra vágva megpirítani, visszazuttyantani rá a húst és felönteni sörrel. Só, bors, kakukkfű, rozmaring bele és legalább 2-3 órát főzni. Közben ha elfőtte a levét, sört töltögetni rá. Dijoni mustárral hajszálvékonyan megkent pirított bagettszeletekkel fogyasztani.

Ha megfeszülök sem jut eszembe a neve...

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2009.02.06. 16:03:46

ja, asszem fokhagyma is kell még bele...

jesszumpepi (törölt) 2009.02.06. 16:09:08

@Nelson Mandula:

Kösz,Nelson!
Ez a belga,sörös marhahús.Már megvolt.

jesszumpepi (törölt) 2009.02.06. 16:10:39

@jusztlacika:

Ha az alkotóelemek száma 5 darab,akkor süthetek 5 tojásból tükörtojást?

jusztlacika 2009.02.06. 16:14:38

@jesszumpepi: Úgy látom drágám, te nem az eszed miatt vagy a csapatban...

Tilcsák Bea (törölt) 2009.02.06. 16:15:19

Igaza van a tanárnőnek: ha valaki ellopja a kártyáját, és a próbálkozáskor benyelei a kártyát a gép, tessék neki visszadni, hadd próbálkozzon tovább.

(Megjegyzem, a takszövös kártyák nagy része nem használható banki atmeken.)

efel 2009.02.06. 16:20:27

@jesszumpepi
amikor sörösüvegre húzol csirkét, hagyj benne félig sört, jobb íze lesz tőle a cuccnak

jesszumpepi (törölt) 2009.02.06. 16:26:33

@jusztlacika:

Én az inputról (is) szoktam írni,te meg az outputról(is).

Jól kiegészítjük egymást.

Secnir 2009.02.06. 16:37:54

sörben sült csülök.
csülök, hagyma, krumpli, sütő, jóllakott férj.

Impega 2009.02.06. 16:40:29

@jusztlacika: 1 par fulbevalo, 1 melltarto, 1 bugyi, meg egy szep nyaklanc :)

jusztlacika 2009.02.06. 16:47:00

Eddig impega a befutó, na megyek haza, mert az asszony már hívott, hogy ha nem érek haza, akkor egyedül megy el! JÓ HÉTVÉGÉT!

Tsabi 2009.02.06. 17:42:20

@bolesz: mas elsozik, meg boldog uj evet kivan, Kismunk tokfejezik. Folklor :)

Tsabi 2009.02.06. 17:44:41

Amugy, hogy a topichoz is hozzaszoljak, az otps ugyintezonek ezuton is epilepszias felhizlalt farfekveses tarajos sult kivanok, a sertettnek meg melobbi es meltanyos ugyintezest a taxövtöl.

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2009.02.06. 17:58:23

@jesszumpepi: Carbonnade (ahogy ako-ako írta), de tőlem lehet belga sörös marhahús is. (Ezek szerint Stella Artois-val illik öntögetni?) És ez nem jött be neked?! Húúúh, nekünk a fülünk is kettéállt + még vagy két-három órát vigyorogtunk utána, annyira jó volt.

De Secnir is jól mondja, ilyen sörben párolt+sült csülköt egyszer ettem Drezdában és nagyon jó volt. (Pedig hát a német konyha ugye...)

Tsabi 2009.02.06. 18:13:15

@Nelson Mandula: eletem legjobb vorosboros szarvashatszinet knedlivel es kortevel Moersben (ruhrvidek) ettem, pedig az se a gasztronomia fellegvara..

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.02.06. 18:55:58

most olvastam hogy fhanciaohrsagban elolvadt az osszes ho
egy telepen talaltak 900 hottreszeg magyart akiknek egy G nevezetu vezenyelte a marszejezt, aztan elindultak az exit fele

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.02.06. 18:58:11

ja, nekem meg sosem nyelt el bankartyamat
kopkopkop
vagyis egyszer az arany american espress dombornyomot creditkartyamat from bank of america aztat lenyulta Mary vagy lenyelte
mindenesetre a creditmegitelesem jelentosen javult utana

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.02.06. 19:25:38

Hm.
A posthoz :
Az OTp automatákat elvileg külső cég üzemelteti (pl. ismerem azokat a srácokat akik a dél-duántúlon szervizelik ezeket, rohadt jó kis melóhely, akármennyit használják az autójukat, fizetik a kerót, stb...). Az OTP pécsi központi fiókjában pl. hozzá sem hajlandóak nyúlni emiatt az automatákhoz (én is azért szóltam egyszer hogy nem ad pénzt, tegyenek rá feliratot hogy nem működik, közölték hogy nem az ő dolguk...)

Ha már kiszedték a kártyákat neked akkor mégis mi a faszért nem tudták odaadni, azt én sem értem... De remélem a PSZÁF, fogyvéd is értesült a dologról...

Nekem egyébként kártyalejárás esetén vette el az automata a kártyám, már párszor kiírta hogy lejár, de nem jutottam haza hogy felvegyem az újat, ami közben megjött postán.
Benyelte az automata szépen, azt' csókolom.


Ja meg egyszer azért is kártya nélkül maradtam, mert az automatának behalt a kiadó mechanikája, és azt hitte kint van a kártya, de senki nem veszi el. Ezért (ez érthető, ha pl. leütnek hogy elvegyék a kártyád) visszaszívta, és postán kaptam vissza 2 hét múlva...


Na a post kitárgyalva, OTP-ban biztos van aki dugott már :D

Kedvenc sör. A megfizethetőek közül az Ászok. Soproni és Arany :)

Xezs 2009.02.06. 19:38:40

Banki szabályzat. Az meg nem azért van hogy minden hülyének a szájába rágják. Járjon utána ha érdekli. E van.

Xezs 2009.02.06. 19:44:49

@Laliath: végre egy értelmes ember, köszönöm.

neet 2009.02.06. 19:56:26

Feléig jutottam az olvasásban sajnos csak ne hari. Kérdés, otépés: miért van az, h MINDEN EGYES pénzfelvétnél levon párszáz HUF-ot? AZ első 2 nem ingyenes? Vagy csak a mesékben?
És az első karaktereket még mindig nem veszik a pines izé masinák a bótban.

Ja, és káenhá csinált egyszer valamit a Zoktogonnál,már nem emlékszem mit, tán nem adta ki a pénzt? éS bementem kétségbeesve, és elintézték, nade 700 ft kb a felvétel náluk idegen kártyáról.
És a mai első Sopronim kezd fogyni...

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.02.06. 19:59:17

@neet: "És az első karaktereket még mindig nem veszik a pines izé masinák a bótban."
A pinpadek nagy része még mindg ilyen, de elég sokat láttam már amin nem kell 2x megnyomni az első gombot.
Meg is szoktam ijedni tőle rendesen :D

Impega 2009.02.06. 20:01:47

joetvagyat. Nalunk hal van meg krumpli

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.02.06. 20:06:39

a bankkártyám elveszett a frissítés során a postán. aztán a második is. szóval új kellett új puncikóddal. hát be kell hogy valljam, képtelen vagyok megjegyezni az új kódot. több kód jelszó stb. van a fejemben, mint agysejt. be kellett írni a telefonomba virágnyelven (azért azt nem írtam oda, hogy bankkártyakód)

ha egy nőt láttok automata előtt, telefonnal a kezében, velem találkoztatok. gyertek oda nyugodtan, mutatkozzatok be homárneveteken, röhögcséljetek jó hangosan. roppant mód fogok örülni a találkozásnak.

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.02.06. 20:08:05

mi a helyzet a fronton? (fhanszia-magyar ütközet a G. pontnál)

miezkiezmrölirsztetokti 2009.02.06. 20:22:35

@jesszumpepi: hinnyedebeletalátáaközepibejavasónámnékedakomiszitaltlóalúfogysztvaistallúbanodanemkőotpkártyaérthetővótamnem ccóközöketkeressétekmintazértelmetareceptkönyvibejézusomnak

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.02.06. 20:23:50

@mamapicilánya/mpl: Na én ezért igyexek mindenhol kb. ugyanazokat a jelszavakat használni...

Amúgy a telóba titkosírással felírni még mindig jobb mint anyám, akinek a pin a kártyatokjában van egy cetlin...
Jó hogy porfészekben lakik, átlag városban már régen kifosztottak volna minket :(

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2009.02.06. 20:35:06

@mamapicilánya/mpl:
Ákos megtalálta az Exit G pontját. Nekik már jó. Vagy jó volt. Esetleg lesz. Nekem ma nincs esélyem ilyesfélékre, nejem elment táncolni, gyerek várat épít tréonlájnos adsl modemekből, kutya alszik, macska nemtomhol... Émmeg dolgozom és eddig csak éhes voltam, most már időnként vágyakozó pillantásokat vetek a vasalódeszkára...
Kitalálhatom a pinkódodat?

MosoMasa 2009.02.06. 20:35:10

Istenem! Az emberi ostobaság, hogy egyből megy a hőbörgés!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.02.06. 20:39:06

@Nelson Mandula: Hűha! A kutya/macska hogy jön a G ponthoz?! :P

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.02.06. 20:41:19

Nnna, gyerekek, én lépek éjjelre, meg sztem egész hétvégén nem leszek :( Melóhely miatt nem jutok nethez :(

Mylady 2009.02.06. 21:03:46

@jusztlacika:
rakott karaj
pont mint a rakott krumpli, csak kolbász helyett sült karajt kell beletenni + némi hagymát is lehet
és a tetejére a tejföl mellé sajt is kell
isteni

Mylady 2009.02.06. 21:11:45

@Lukrécia Bögre: dehogynem használhatók

A takarékszövetkezetek általában nem maguk bocsátják ki a kártyát, hanem a központi bankjuk bocsátja ki. Ez Mastercard vagy Visa lehet.
Ugyanolyan bankkártya, mint bármelyik más bank által kibocsátott kártya.
Ha kint van a Mastercard vagy Visa logó, elfogadják.

Impega 2009.02.06. 21:12:14

@mamapicilánya/mpl: Aztaaaaa!Te nyertel! Holnap nalad eszek :D

Impega 2009.02.06. 21:16:47

Na fekszik, nyukszik van. Jo emesztest mindenkinek.

@mpl: Aztan a bofogessel csak diszkreten ;). Mert nincs is jobb mint egy jo meleg fokhagymaszagu lehelletbe beleszaladni

Xezs 2009.02.06. 21:18:51

PINt felírni vazz... Jóhogy nem a homlokodra írtad. Amúgy a PINt meg lehet változtatni, csak szólok.

Mylady 2009.02.06. 21:37:07

@Xezs: maradjunk annyiban, hogy vannak bankok, ahol meg lehet változtatni

és vannak bankok, ahol pl kártyacserénél a pint nem cserélik (ha normál, menetrendszerinti kártyacseréről van szó)

és vannak bankok, akik ezt a szolgáltatást nem tudják nyújtani

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.02.06. 21:45:34

@jesszumpepi:

Natural Light

tolttottpaprika Mary modra, es van Medve sajt, nem lotyog a dobozban
csiposparika
garanciaval, 20 deka

en egyszer jartam ugy hogy ott alltam az ATM-nel es egyszeruen nem jutott eszembe egy legalabb 2 eves kartya szama amit napi szinten hasznalok
harmat is megprobaltam de nem volt jo aztan tobbet nem mertem bar asszem itt nem nyeli el
aztan hazafele venni akartam sort, de nalam sosincs kp es mitad sten a bolt elott beugrott

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.02.06. 21:48:39

@Mylady: itt kartyacserenel eleve uj PIN-t adnak de aktivalaskor megvaltoztathatod, utana nem tudom
volt bank ahol szamlat nyitottam es kartyat kertem es a no csak felemfoditotta a klavit ussem be milyen PIN-t akarok

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.02.06. 21:52:58

@ColT:
nekem is benne van a teloban
na ha abbol 220 nevbol ami darabonkent 9 szamjegy, es megtalalja melyik az alnev es melyik az a 4 szam persze ehhez el kell lopni a telefonomat meg a bankartyamat, hat annak csak rajta

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.02.06. 21:56:13

@jesszumpepi:
csak rantottat de ha 5 tojasbol akkor mar se olaj, se zsir se HAGYMA, se so se semmi
kenyer lehet azt nem tekintem alkotoelemnek

lótumfaktum 2009.02.06. 22:39:28

A K és H gezemicénél majesztromnak a pinjét nem véltoztatták meg .Röviden azt nyögte csajszi nem lehet!
mit csináltam volna ? ajtót letép-bacc papucsal dobáljam Átkozzam Tarajos sünnel.Inkáb haza mentem asszonyt megvertem ,gyereket kilógattam az ablakon mind kilencet,s ittam rá egy jó bambit.
Most a sitról akóterből írok.
/hú de rosszat álmodtam/
Olyan kevés a Kom.

Secnir 2009.02.06. 22:47:34

@hagyma:
de érdekes, nekem a boltban mindig beugrik a pinakód, ha sört kell venni...

miezkiezmrölirsztetokti 2009.02.06. 22:52:08

@lótumfaktum: kombibambinagyonjoodenecsugeggymeegyünasokkomvoroslobogovahozzadkomnaksokasodni
belegzeskilegzeskoncentrumaljnebasztasdabillenytyukat

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.02.06. 22:53:27

@Secnir:
hat ezt mondom en is pont a bolt elott ugrott be az ATM-nel csak depositolni akartam
mongyuk volt nalam credit kartya is igy a sor nem forgott veszelyben de akkor is akkor jutott eszembe

gumby 2009.02.06. 22:53:39

nelson, az ászf a kedvenc olvasmányod, és nem jutottál még el a pótkártya érvényességi idejéig?
tud valaki olyan IGAZ történetet, amikor idegen ATM-nél benyelt kártyát visszakapott a helyszínen a birtokos? jöhet nyugatisztánból is!

miezkiezmrölirsztetokti 2009.02.06. 23:03:09

potkartyaspotdumamindazorozsknalkarimesterinetteenekjjetekgidakmekevessakom

Mylady 2009.02.06. 23:04:10

úgy látom, megint jött valami -1féle megmondóember

le is lépek

lótumfaktum 2009.02.06. 23:06:29

@miezkiezmrölirsztetokti: ÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖ

miezkiezmrölirsztetokti 2009.02.06. 23:12:38

@lótumfaktum: eztakifinomutbetukeszletetmontammanebasstazsdmaabillencsuketpioktoomaniassbaratomhunszerezteesargaecsetet

miezkiezmrölirsztetokti 2009.02.06. 23:24:59

@Mylady: mivanmivanmitmontaamegkimonttamegkinekmonttameg

lótumfaktum 2009.02.06. 23:27:13

Tényleg nem tudjátok a nekem küldött válasz miért sárga?

ako-ako 2009.02.07. 00:13:06

@lótumfaktum: mert VIP vagy. biztos van otp-s rokonod.

KaeL 2009.02.07. 00:16:10

Még sosem kommenteltem a homárra, bár rendszeresen olvasom. Örülnék, ha lenne egy olyan rendszer, vagy szűrő, vagy akár moderáció, amelyik a 99% értelmetlen hozzászólásból kiemelné azt az 1%-ot, ami valóban fontos, hasznos érdemi és helytálló információt tartalmaz. Mert ezzel érné el igazán célját a blog, így csak az unalomból és indulatból írók, valamint a "gondolom, azt hiszem, szerintem" jellegű pro és kontra véleményezők szövegtengerévé silányul...

Vladimir Harkonnen 2009.02.07. 00:42:26

@ako-ako: én eddig csak olyan géppel találkoztam, ami előbb a kártyát adja ki, aztán a pénzt! Milyen géppel találkoztál te?

Vladimir Harkonnen 2009.02.07. 00:55:34

@Laliath:
Azért idéznék a posztból:
"Azért persze van folytatás. Kb 15 perc várakozás után kihalászták a kártyákat."

Az OTP-t ismerem csak, de ott vannak még saját kezelésű gépek, bár egyre kevesebb.

Vladimir Harkonnen 2009.02.07. 00:58:33

@Tron65: "nem tudhatják miért nyelte be"
Pedig tudják! Ott a kód a reject szalagon a tranzakció adataival együtt, csak értelmezni kellene.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.02.07. 01:41:47

@Vladimir Harkonnen:

hat itt a'merikaban eloszor a pezt adja ki, meg megcsinalha az akarmilyen tranzakciot
mondjuk deposit, aztan megkerdezi/es ezert marad bent a kartya/ akarsz-e meg valamit
es ha aszondod nem
akkor dobhja ki a kartyat
es ha kertel egyenleget a szamladrol meg azt is a kartya elott

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.02.07. 01:45:55

mondjuk van olyan ATM is ahol eleve csak bedugod es mar huzod is ki es utan akciozol
az is igaz en leginkabb csak a boritekos depositot szoktam, ott tuti a legvegen adja a kartyat vissza

۝merta-X 2009.02.07. 07:29:38

@_KaeL_: Mert ebből látszik, hogy olvassák, és ezért fenyegető rém a homár, te hibbant tök.

jesszumpepi (törölt) 2009.02.07. 07:51:24

@bolesz:

Kívánságod teljesülni fog.

Hétfőn.

jesszumpepi (törölt) 2009.02.07. 07:53:08

@hagyma:

Hogyan készül a töltött paprika Mary módra?

MosoMasa 2009.02.07. 08:45:08

@_KaeL_: Talán ezt az egy kommentedet sem kellett volna megtenni.... ez is a 99%-ba tartozik.

aardwark 2009.02.07. 09:37:48

most ténleg ez a hétvégi post?
no ebből se lesz 700 komment:)
Otp-kártya-benyelés-szokásos magyar hozzállás- az otp szarjon ezt-azt meg amazt sőt akár kombinót egyben, szívás, remélem a tanerőt kárpótolják majd, minimum egy sorry-t megérdemel...

off: kaja- tárkonyos vadraguleves, tarjás-sajtos-tejfölös makaróni sütőben átsütve,
jahh, és összeütök egy kis fasírtot is mert az mindig jó ha van...

Mylady 2009.02.07. 11:39:04

@_KaeL_: szerinted ki és mi módon fogja eldönteni, hogy igaz-e és releváns-e a hozzászólás?

Ha valaki beírja, hogy szerinte úgy van, azért írja be, mert úgy tudja, úgy van.
Aztán más meg megcáfolja, mert ő másképp tudja.
Most akkor ne írjon senki semmit, mert lehet, hogy nem is úgy van???
Vagy csak az írjon be bármit is, aki az életét rátenné arra, hogy amit írt, az úgy van???

Megjegyzem sok posztban (pl ebben és a kovácsosban is) kifejezetten sok releváns komment született.

Mylady 2009.02.07. 11:41:54

Egyénként a "komment" az véleményt, hozzászólást jelent.

Ugye nem akarod megmondani, hogy kinek milyen véleménye lehet?

Hallottam, hogy létezik valami furcsa dolog, ami pont erre vonatkozik. Hogy is mondják? Nem jut eszembe. Ja! Megvan! Szólásszabadság.

Don Bolesz 2009.02.07. 12:38:42

Most voltam egy otp-s játékautomatánál előbb a kártyát adta utána a többit.
ÚJ POSTOT!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Az otp már unalmas!

Ofélia . 2009.02.07. 12:41:19

@bolesz: Ha tetszik ha nem csak HÉTFŐN lessz!!!

Addig is mi az ebéd??.

Don Bolesz 2009.02.07. 12:45:20

@ofélia: Tarkabab főzi sültkolbásszal , utána egy sör.
Aztán este hatra meló.

Don Bolesz 2009.02.07. 12:47:32

De akkor is! (toporzékol, toporzékol, földhözver, földhözver, babfőzi aztalon szétkéen) Új postot!!!!!

Ofélia . 2009.02.07. 12:49:04

@Mylady: Mindig előbukkan egy majjjom aki itt népnevelni akar pedig elég sok szupernyavajgós blog van ahol a lelki és humoszegények kiélhetik nyavajgási aberrációjukat.

@jesszumpepi:

Szvsz hagyma elkészíti a tölteléket és addig tömi maryba míg szép göbbölyded nem lessz!!.

Utána meg főőőzi főőőzi amíg kellően megpuhul és jöhat a dugás!

Természetesen csak hitelre vett új dikón mert ezek után a régiböl csak fogpiszkáló marad:))

Don Bolesz 2009.02.07. 12:52:30

@ofélia: A hitelre vett új dikóval vigyázni kell mer utána gyarapodik a család. És ezt most csak a feketék engedhetik meg maguknak.

Gumidomino 2009.02.07. 12:59:44

@bolesz:
olvass vissza pár posztot, és meglátod mit kell tenni az újért.
bár Álmatlan Józsi még mindig nem jelentkezik...

Ofélia . 2009.02.07. 13:11:37

@bolesz: Ha ennyire ragaszkodsz hozzá hát tessék.

A nemmondomki a nevét üzleti találkozón vett részt a palkovicsnéval a villa medicsiben.

Előírásos öltözetben Pufajka lódenkabát és antennás svájci sapka.

Mielőtt megbeszélték volna a laptopértékrsítés ujabb fortélyait az étterem hideg lett a távfűtők sztrájkje miatt akik a platós ifa tetején követelték a polgármester lemondását.

A szrjkhoz utánna csatlakoztak a ceglédi ingázók akik kínai buszaikkal ellepték a főteret.

A csendőrség beavatkozott és bach papuccsal elkezdték a tömeget oszlatni )de egy bogrács halászlé amihaez az alapanagot a rakétával szügyön lőtt horgász szolgáltatta) lehiggadtak átmenetileg.

Je lentem a csapataink harcban állnak, a követtség nem nyilatkozik.

Közvetítésem nem folytatódik mivel szarrámetélt kártyáám miatt(piros király) nem tudok tovább nyerni az ápolóktol de bonaparte igéretet tett, hogy kisegít mer a cégének mégi telik egy gumimatracra.

Jaj menekülni kell. Jönnek a dono kovácsok buszbol lemaradt síléceket lóbálva!!!

Na kommentelj:))

Ofélia . 2009.02.07. 13:14:41

@Gumidomino: Két hónap után elaludt.

Néha csenget egy kicsit:))

Impega 2009.02.07. 13:44:46

@ofélia: latom formaban vagy :))tulaludtad magad?

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.02.07. 13:55:08

orjaleves

csirkepörkölt tésztával

marci féle cékla

csemege uborka

jesszumpepi (törölt) 2009.02.07. 13:59:31

OTP-ban biztos van aki dugott már :D


Hogyne.

Bankkártyát az automatába.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.02.07. 15:52:25

@jesszumpepi:
hat nem tudom mert dogoztam, tana meg neteztem mig csinalta
hasonlita a magyarhoz
daralt marhaba kevert mndenfelet aztan beletomte ilyen nagy zold paprikaba aztan ala ilyen paradicsomize, bele tepsive es alufolia, suto
amugy jo lett

Ofélia . 2009.02.07. 15:53:49

@mamapicilánya/mpl:

Gombalaves rakott krumpli gyümölcsös joghurttorta és söööör:))

@jesszumpepi: Kérdezd hagymát ő at atm tetején...

@Impega: Ja 12 órát VÉGRE de a jövő héten szabin vagyok lessz nemulass:))

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.02.07. 15:56:23

van 10 darab siboxom elado vagy kis faszenesre cserelheto
valaszokat "exit" jeligere a furedi vendegkonyvbe kerem

ps. alig hasznalt puder ugyanitt!!!!
ps2. tul nagy a jolet otthon, mindenki csak zabal

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.02.07. 15:58:42

es gazdasagi vilagvalsag idejen nem dugdosunk kartyakat
ATM-en csak dugunk es nem agyat veszunk
nem zabalunk csak zsiroskenyeret hagymaval
foleg nem megyunk ezerszamra sielni abba a kurva hidegbe
puderrol szo se lehet
mobilinternet...
haha
oszt megy a siras

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.02.07. 16:01:12

@_KaeL_: Na mán megen egy :D Vagy +1? :)

@ofélia: 12 órát aludni? Én ma annyit dolgozok :D Meg holnap is :D
De inkább ez mint hétközben...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.02.07. 16:02:26

oszt csodalkozotk hogy egyeseket irrital, hogy nincs mit enni, a 10 eves gyerek meg mobilon trecsel
en csak tornazsakot hordtam magamnal, nem is raboltak ki soha
meg hitel devizaban
az en idomben 50 dollar 3 evente oszt kuss

Don Bolesz 2009.02.07. 16:04:38

Segítség eltünt a homár az index címlapjáról4 Help!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.02.07. 16:05:22

@ColT:
en is megyek estere
de elotte meg megyek depositolom , a paycheckem, mert tegnap pentek volt, ami itt fizetesnap
ga murphy nem alszik tuti elnyeli a akartyamat az ATM
de ha elnyeli, majd visszapostazzak

Don Bolesz 2009.02.07. 16:05:58

@hagyma: 100 dollarbol beutaztam európát 87 ben. Szállás a parkban és a vonaton.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.02.07. 16:07:25

@ofélia:
12 orat utoljara egy sitaborban aludtam, mert nem lehetett a teraszon sorozni

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.02.07. 16:09:14

@bolesz:
en meg 78 ban
europat
igaz a keleti felet

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.02.07. 16:11:11

bar a Balaton meg az NDK az tolunk nezve akkor nyugatra volt

Don Bolesz 2009.02.07. 16:13:21

@hagyma: Ez most is így van. Viva Miskolc

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.02.07. 16:18:36

@bolesz:
nekem mar nem
nem laktam toletek messze, de Eger biztonsagosabb ugy olvasom

Don Bolesz 2009.02.07. 16:25:36

Biztonság szempontjából teljesen mindegy. A portyázók mindenhol ott vannak. De bolesz szeme mindent lát, hát ne nyúld le a vagyonát! Na megyek melózni, majd bentről visszanézek.:)

Ofélia . 2009.02.07. 16:27:13

@ColT: Éjszakás leszel??

@hagyma: Nekam már 70 járt de a többit anyám összefodrászkodta a szabadság szállóval szemben:))

@bolesz: Én 78-ban kocsival(DKW junior) 210-böl de az 9000 km volt viszont pakoltam halat a piacon sokszor:((( de egy életre való élmény volt most,hogy mehetek ahova akarok MIBÖL :((

Ofélia . 2009.02.07. 16:29:19

@bolesz: Isten szeme mindent lát ne lobd el a léniát (meg a lovakat)

Lókupec hol vagy???, már visszaloptad??

staropramen 2009.02.07. 16:39:27

sztrovacsekek!
mit tudtok az exit csapatról?harcolnak még vagy már hadifoglyok?Mi van a mentősökkel?? Igaz, hogy a fr-k bevetették az idegenlégiót? Állítólag síboxnak álcázva jöttek,Tropauer Hümér vezette a támadást.Meg tudja valaki erősíteni ezt?

Ofélia . 2009.02.07. 16:48:26

@staropramen: A csontbrigád közeledik élén babette anyóval akinek már két húsdarálója van.

A mentősök már megműtötték egymást és lábadoznak 10 láda sör mellett.

Piszkos fred a radzerröl lövi a csigazabálókat.

Vanek úr ismét kijózanodott és teljes pompájában immár zölden riogatja az ellenséget:))

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.02.07. 17:03:42

aze' en ezt a mentos dolgot nem ertem
G kiberelte a mentoktol, aplostul es doktorostul??
vagy vett egyet es alkalmazott 2 novert es azok hazavittek volna ha valakinek labatorik, vagy franshiaorszagba
franshiahonban nincs mentoszolgalat
vagy ez csak detoxkocsi volt?
es a szemelyzet miert nem kapott szobat?
ez a mentos dolog a legerdekesebb az ugyben szamomra
mer a tokom akarna minusz 20-ban sorozni a teraszon foleg ha tilos is
kepzeljetek a'merikaban a hotelekben motelekben stb. tilos cigizni
mindenhol
sok apartmanban is
ez van
de ennek a mentonek utana kerne jarni, hogy kerultek od es mit csinaltak a mentoben jaro motorral

Ofélia . 2009.02.07. 17:15:48

@staropramen: Hümér berúgott oroszlán vezet a kard még rozsdásabb vanek visszaért a reflektorral az exit vezetősége saját lövi tökön.

A postoló megkapta a mobilszámláját és most kalapozik.

Kovácsok szabadcsapata nehézlánctalpas üllőkön közeledik északrol.

Délröl a fradi-dózsa gyujtogató kombó éppen benzint lop a koktélokhoz.

Mem rázzák keverik.

Keletröl a cigiárus kissebség támadásba lendül.

Nyugatrol bkv ellenőrök közelítenek kínai buszokon jegyjukasztót csattogtatva.

Na lessz itt ma imbuszmanos demokrácia az biztos:)))

Ofélia . 2009.02.07. 17:19:37

@hagyma:" de ennek a mentonek utana kerne jarni, hogy kerultek od es mit csinaltak a mentoben jaro motorral "

Dugtak te komolytalan:))

Impega 2009.02.07. 17:42:34

@ofélia: Oooh, szabadsag? Vannak akiknek meg az is jar? Mit csinaltal erte ;)

Ofélia . 2009.02.07. 17:48:22

@Impega: nem azt amire gondolsz huncut:))

Képzeld a 30 napomat gyakorlatilag akkor veszem ki amikor tetszik(lehet irigykedni)

Ja és csak 8 órát dolgozom a túlórát rendesen kifizetik és szabadon kommentelek munkaidő alatt:)))))

Viszont a merci nem figyel a kapu előtt:))

Mylady 2009.02.07. 17:58:43

Hát akkor tőlem is gasztronómiai tájékoztató:
reggeli kicsit megkésve (konkrétan délben): hagymás rántotta, paradicsom
ebéd 4-kor: közepes sültkrumpli barbekjú szószzal a mekdonádszban és csokiöntetes fagyi (ugyanott)
vacsora (majd később): tejberizs
desszert: mandulás marsszelet

Impega 2009.02.07. 17:59:51

@ofélia: Merci nekem se figyel, dehat mit is kezdenek vele? Kell a fenenek! (Kiveve egy 280 SL 1971 Olajzold ha lehet). De nekem bele van irva a szerzodesembe, hogy 4 hetet juni15 es szept 15 kozott kotelezo kivennem. Ugyhogy igy jartam. Nem sajnaltatom magam, nem is haragszom Rad, de hogy mekkora egy mazlista vagy, hogy a...grrrr :)))))

Nem vagy te egy kicsit koztisztviselo Draga Ofélia?

Impega 2009.02.07. 18:01:04

@Mylady: Mi etterembe megyunk :p.Megyek is szepitkezni

Ofélia . 2009.02.07. 18:29:26

@Impega: Nem köztisztviselő, közalkalmazott:))

Mivel így nyugdíj előtt pár évvel megumtam a raklappakolást és most főportás vagyok a műegyetemen:))

Ne jelenkezzetek felvétel csak 30 éves ismerettséggel:)))

Impega 2009.02.07. 18:43:31

@ofélia: 30 ev? Annyit meg nem is eltem :) akkor meg egy kicsit varok a jelentkezesi lappal . Mit csinal egy foportas? Fõ port ás? Na milyen volt?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.02.07. 20:01:23

@ofélia:
hat en nagyon jol tudom, hogy dugtak
mi masert mentoztek ki volna olyan messzire
egyebSt otthon tul sokan jarnak nyaralni meg telelni
nekem volt egy kolleganom vagy 15 eve az szemelyi kolcsonbol ment tuneziaba a csaladjaval, aztan utana fizette 1.5 evig...
itt azert a legtobb ember nem megy ha nem teheti
eloszor a munka, aztan a rezsi, tandij! vizitdij! es ha marad akkor nyaralas
Mary meg sosem volt pl Floridaban pedig itteni viszonyokhoz kepest eleg olcson megtehetne
majd el is viszem, mer a magyar virtus bennem is dolgozik
csak be ne nyelje a kartyamat valamellik ATM

Ofélia . 2009.02.07. 20:34:21

@Impega: Azon kívül hogy irányítja a lökött egyetemistákat, hogy hol a dékáni hivatal meg az első emelet(nem kamu hetente van ilyen kapás) szimte semmit.

Kommentel , beszélget jobb sorsra érdemes professzorokkal, megmagyarázom a biztonsági őrnek, hogy ha egyenleglekérésnél 1020 huf-öt ír néki az atm akkor utánna miért nem edja ki neki az ezrest(-35) és imádom az embereket.

A pénz nem sok viszont elmúlt gyomorégésem, beállt a vérnyomásom, jókedvel kelek reggel 4-kor is(na ez nem mindig így igaz)

Ja és szakszervezeti beutalóval megyek füredre nyaralni.

Jövőre megnézem ezt a faint vendégházat és kiragasztok az éj leple alatt egy plakátot, hogy itt ingyen lehet bográcsolni bárkinek:))

Mylady 2009.02.07. 20:51:54

@ofélia: Ez nagyon jól hangzik!
Én is ilyen melót akarok.
Csak sok pénzért.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.02.07. 20:52:00

@ofélia:
ne dicsekedj es ne add ki magad ennyire mer megfurnak
\es ez nem vicc
en knnyen vagyok innen
lattam mar par erdekes dolgot a neten
volt aki allasat is vesztette, volt politikus aki origizitt es majdnem kirugtak az FM-bol stb...
csak ugy szolok

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.02.07. 20:53:34

@Impega:
en meg egy extra szallodaba
maris
a xar az egeszben hogy en leszek a pincer es ejjel 1-ig tart
adios evribadi

Ofélia . 2009.02.07. 20:53:40

@hagyma:

Sajnos nagyon sok ember csinálja, hogy hitelböl megy nyaralni oszt sír sokáig. hogy milyen szar a szállás, kaja, csótányos a szoba,stb.

Jól lehet villogni azzal, hogy PL. görögországban voltam egy hétig.

PL. eger erre nem alkalmas(villogni)pedig a szerencsétlen ott még jól ia érezné magát és az idegen ATM sem nyelné el a kártyáját.

Most kérdezem én:szerintetek milyen nyaralás az amikor 24 órát ülsz egy buszon 5 óránkénti megállással és az appartman 600 méterre van a tengertöl a hőmérséklet pedig 40 árnyékban??

Félreértés ne essék légkondi van viszont külön fizetendő az apparmannban

Mint régen bulgáriában a napernyő:)))

Ha enni akarsz főzöl vagy itthonrol vitt 20 kg konzerven élsz és közbe este a sétálóutcán nézed azokat akik az étterem teraszán gyöngyöző söröket iszogatnak.

Kérdem én ki szerint nyaralás ez???

Ja és ez nadjábol 300 rugó egy 4 tagu családnak 30 százalékos kamatra.

Én ezzel most úgy vagyok, hogy 5 évente esetleg de akkor nem nézem egy matrózkocsmában az étlap jobb oldalát és ha kell egy órára egy pöfögő motoros bárka akkor mehet:)))

Mylady 2009.02.07. 20:54:35

Nem én nyertem a 870milliót :(((

Ofélia . 2009.02.07. 21:01:04

@hagyma: Azért ennyire nem tragikus a helyzet osztályvezető alatt nem kell rettegni:))))

Ofélia . 2009.02.07. 21:02:37

@Mylady: Kár!!! kitöl fogok akkor kölcsönkérni:))))

Mylady 2009.02.07. 21:07:53

@ofélia: teljesen igazad van

Én is voltam úgy gyerekként a szüleimmel (nyolcvanas évek vége) két hétig nyaralni a tengerparton, hogy
1. kempingben laktunk, ahol értelemszerűen 1 gyerekkel kevesebb lett bejelentve, mert drága
2. itthonról vitt konzerveket ettünk
3. kétnaponta kaptunk fagyit, mert drága
4. pizza, ilyesmi egyszersem jutott
5. általában a program a fürdés és a partonfekvés volt, mert az ingyen van
és még sorolhatnám

Nem élveztem.

Én ahhoz tartom magam, hogy csak akkor megyek, ha ki birok fizetni ott bármit.
Ha nem telik a Bahamákra, akkor nem megyek a Bahamákra. Elmegyek a Balatonra, és kész.
Amúgysem az a lényeg, hogy milyen messzire megyek. Sőt.

És még rengeteg hely van belföldön is, ahol nem jártam.

Van olyan kolléganőm, aki minden télen elmegy 2-3 hétre jó messzire (Indonézia és hasonlók). Mondjuk ő megengedheti magának, de! minden nyaralásból betegen jön vissza, mert elkap valami vírust, vagy nem tud alkalmazkodni a szervezete a hirtelen éghajlatváltáshoz, vagy a légkonditól tüdőgyulladást kap...

Ofélia . 2009.02.07. 21:14:05

@Mylady: Na látod ő egy milláért érzi szarul magát:)))

És akkor a reptéri macerákrol még nem is beszélünk:)))

Persze nem mondhatja, hogy a zsórifürdőben volt mert még kinéznék az operabálrol:))))))

Mylady 2009.02.07. 21:16:33

@ofélia: Na igen.

Én mondjuk azon voltam leginkább kiakadva, mikor vitték magukkal az alig egyéves gyereket afrikába.

Ofélia . 2009.02.07. 21:27:33

@Mylady: Mi rengeteget kempingeztünk isztrián de annyi pénzünk mindig volt, hogy este beüljünk csvabcsicsát vagy valami hasonlót enni egy éttermecskébe.

Komolyan csak akkor ijedtem meg mikor a velünk szemben 35 négyzetméteres lakókocsiban éldegélő porse tervezőmérnök elkezdte nézegetni a trabi motorját és mivel ijet még életében nem látott szét akarta szedni.

Mivel nem adta cserébe a fullos mercijét a műszaki tanulmányai meghiusultak:))

Szerintem bután fog meghalni:)))

Mylady 2009.02.07. 21:33:36

@ofélia: A kempingezéssel alapból semmi bajom nem lenne. Csak nem úgy, mint akkor.
Ha 1 hétre (vagy 10 napra) mentünk volna abból a pénzből, amit a két hétre (igazából 2,5 hét volt) szántunk, sokkal többmindenre tellett volna és kellemesebb lett volna.

A kempingezés nálunk úgy nézett ki, hogy 2 ember aludt a kocsiban, 3 meg a lakókocsiban, mert így fértünk el.
És tényleg minden kaját itthonról vittünk. Gyakorlatilag csak kenyeret vettünk ott.

Ofélia . 2009.02.07. 21:34:46

Nekem a saját bankom lopta el a kártyámat(fecsegéses időtúllépés miatt)

Felszóltam a srácoknak, hogy ha nem szedik ki egy órán belül akkor ők fizetik este a sört.

Ja akkor ott voltam számítástechnikus:)))

Még a bokros főnöksége idejében:))

Mylady 2009.02.07. 21:36:11

Tipikusan a sokat akar a szarka szindróma volt.


A trabit idmádták nyugaton. (nézni) Rengeteg olyan sztorit hallani, hogy "megtapsolták a helyiek Franciaországban, hogy milyen helyes kisautót épített otthon"

Nemrég olvastam, hogy az egyik itteni brit diplomata is trabit használ városi autónak, annyira megtetszett neki :)

Mylady 2009.02.07. 21:37:36

@ofélia: Te olyan vagy, mint a hagyma: mindenhol dolgoztál már mindenfélét :)

vagy nem?

Ofélia . 2009.02.07. 21:42:52

@Mylady: Ha ez még kötelező megnéznivalókkal is terhelve volt akkor totál rémálom:(((

Soha nem láttam olyan szép ipari negyedet mint veronában:))

3 órányi bolyongás után feladtuk jűlia erkélyét és egy jót röhögtünk meg ettünk egy csoffadt étkezdében valami vasgyár tövében.

A bagófüsttröl lepattant volna a bicska de az a pizza tényleg olyan volt amilyet azóta se ettünk:))

Mylady 2009.02.07. 21:56:20

@ofélia: nem, gyakorlatilag semmit sem láttunk.
Program: fürdés és fekvés a parton.

Pedig ez nem nekem való, én jobban örültem volna, ha a látnivalókat nézzük meg.

Pár napot voltunk Olaszországban is(na, ott Velencében egy picit szétnéztünk), pizzát mégcsak nem is láttam...

escapelle 2009.02.07. 22:03:46

nekem a postai atm "nyelte el" az erstebankos kártyámat, és még pénzt sem adott technikai hiba miatt. előferdül... szerencsére az erstés kártyát visszaadhatják ott, sőt, nagyon kedvesen és előzékenyen jártak el a postások, aznap este kinyitották az atm-et de a kártya nem volt ott! és láss csodát, másnap megtaláltam a kártyámat, ott figyelt végig a pénztárcámban :) nem tudom mikor tettem el, az a rész kiesett. Azt gondolom, tanulságos kis történet, de ha agyonütnek sem tudom megérteni.

Ofélia . 2009.02.07. 22:09:46

@ultraviolet: :DDD

Ez legalább olyan mint mikor a mobilt találtam meg a hűtőben két nap után:))

Leszámolva a 6 sört eszembe jutott, hogy telefonálás közben kerestem a vacsinakvalót.

Lábaska ki mobil be és vacsi után lábaska elé:)))

mire meglett már ufót akartam jelenteni:))

Ofélia . 2009.02.07. 22:12:53

@Mylady: Na én a rialtó híd alatt fogadtam meg egyszer és mindenkorra, hogy többet nem megyek sehova ha májkrémet kell egyek:(((

Annál még egy strand is sokkal több örömet okoz:))

Ofélia . 2009.02.07. 22:16:03

Na megyek aludni mert mindjárt jön +1 és kiátkoz minket ÉRTÉKELHETETLEN és nem kellően FONTOS fecserészésünk miatt:)))

Mylady 2009.02.07. 22:27:08

@ultraviolet: ez nagyon jó :)))

biztos nagyon ciki volt

Mylady 2009.02.07. 22:28:20

@ofélia: jó éjt!

szerintem -1 (én csak így hívom, mert értékelhetetlen) ma már nem jön

Don Bolesz 2009.02.08. 00:11:56

Messze még a reggel!

Doktor Kotász 2009.02.08. 04:16:03

Az OTP csak az OTP-s ügyfelek lenyelt kártyáit adhatja ki, mert az ügyfelei személyazonosságát letudja ellenőrizni.

Egy idegen bank ügyfelét nem, mert azoknak a személyi igazolványának a számát nem rögzítették. Lehet, hogy a Kártyára Kovács Béla van írva, és egy másik Kovács Béla lobogtatja a személyijét. Mivel a bankkártya soha nem az ügyfél tulajdona, hanem a bankké, hát a kibocsátó bankhoz küldik a kártyát. Az viszont nem fogja szétvagdosni, hanem eljuttatja az ügyfélhez.

Don Bolesz 2009.02.08. 06:11:56

Nu itt a reggel megyek haza.

jesszumpepi (törölt) 2009.02.08. 07:36:45

@hagyma

Most olvastam ki Hrabaltól az Őfelsége pincére voltamot.

Jó volt.

Eszt kell csináni e (törölt) 2009.02.08. 08:08:05

@Doktor Kotász:

eszt nagyon nem érteni. Ha egyszer az ótvaros médija marktban (ha 10ezer pénz felett vásárlok) a pénztáros luvnya össze tudja hasonlítani a személyim és a kártyám aláírását, akkor a tetves otépében miért nem? Továbbmegyek, miért raknak rá akkor szignót?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.02.08. 08:09:47

@jesszumpepi:
most ertem haza
hat nem vagyok mindig felszolgalo csak ha ilyen nagyon VIP van, mer akkor so a meneddzser meg a captain akik elorebb vannak a sorban
ilyenkor 2 lehetoseg van. vagy kihordom a kajat vagy nem melozok
nekem meg nem esik le a karikagyuru
Hrabalt szeretem
de ezt nem olvastam, vagy regen

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.02.08. 08:13:30

@Eszt kell csináni e:
hat meg lehet magyarazni , hogy biztonsagi okok stb
de azert eleg kicsi a valoszinusege, hogy Kovacs Bela kartyajat elnyeli a gep es egy masik Kovacs Bela 5 perc mulva, ezt valahogy megtudva, bemegy a kartyaert
az esely sokszorosan meghaladja az 5-os lottoet
olyan 1:1000000000000000000000000000

Eszt kell csináni e (törölt) 2009.02.08. 08:41:58

Hagyma: hát ezért sem értettem a magyarázatot :)

Riska 2009.02.08. 09:55:53

Sz-né F. E. nem lehet sikeres ember, én addig ütöttem volna a banki alkalmazottat amíg el nem engedi a kártyámat a kezéből. :)
Viccet félretéve hiba volt otthagyni őket, végső esetben rendőrség értesítése hogy ellopták a bankkártyát. :P

Impega 2009.02.08. 10:52:00

@mamapicilánya/mpl: Joerggelt! Kávé+ piritott bagett+ vaj+kortelekvar. Mostpedig megyek a peksegbe, mert bevagtam az osszes kenyeret.

@ofélia: Ez jol hangzik, ilyen kellene nekem is. Mennyit mondtal? 30 ev? hmmmm... meg egyelore stresszelnem kell egy darabig, de Apumat befizetnem egy ilyen melora. De jo is lenne!!!Azt mondgya a tv hogy itt 460-at villant a "legsikeresebb" fix radar/trafipax naponta. Parizsban.

@hagyma:De utaltam az ilyeneket! Mikor 1-ig tart es 3 reszeg vendeg, meg 3-kor is bent ul a barban es keptelenseg miattuk bezarni. Ez annyira idegesito!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.02.08. 11:17:46

@Impega: nem nem
nem , nem ilyem helyen nyomon
namquitnek hivjak tthon nem tudom hogy
elore lefoglalt es berendezett qrwa nagy terem/ballroom/
ebben vacsora, musor pia tanc
-tol -ig
tegnap az idei derby induko lovainak a tulajdonosai es meg sok mindenki mas colt
tudtuk 1-ig tart es ugy fel tiztol semmi dolgunk, csak a barosoknak
de a veget meg kell varni leszedni az asztalt
mosmeg mar felvagyok mert Mary meg ma 6-ra megy
de huzok vissza az agyba
a bankkartyamat nem hasznalom csak este

Impega 2009.02.08. 11:28:29

@hagyma: ahhha, ertem. Na tessek aludni ! Majd szolunk, ha valami.

Jelentem a peksegben most sult ki a bagett :p Meg meleg :))

ako-ako 2009.02.08. 12:54:13

@Vladimir Harkonnen: az unicreditbank automatajanal jartam igy
@Mylady: az hagyjan, de en meg nem nyertem meg a 35millio eurot! (10 mrd ft), azt ketten nyertek meg nemeto-ban

Ofélia . 2009.02.08. 13:21:01

@Impega: Azért nem kell annyira irigykedni mint már írtam ez a meló nem jár nagy fizetéssel.

Akkor van értelme ha már megvan mindened és békésen akarod megérni az öregkort:))

Vannak előnyei(viszonylagos biztonság) és vannak hátranyai( kevés pénz kb mint egy alulrol közepes nyugdíj)

Azért mikor oktatás van(szolgalmi időszak) akkor az embernek nyelni köpni sincs ideje nem, hogy egész műszakban kommentelni)az agyilag fárasztó:((

A mult héten UN regisztrációs időszak volt és akkor nagyon kevesen vannak!!

Egyébként itt nem lehet hülyélkedni mivel sokan nézik, hogy mit csinál és hogyan az ember:((

A fizetést meg lehet nézni akár a neten (közalkalmazotti bértáblázat)

Csak az számít bele amit rendesen adózottan eltölt az ember(munkanélküli és zsebes munkaviszony NEM.:(((

Ofélia . 2009.02.08. 13:24:36

Reggeli: lágytojás fokhagymás piritóssal(5 tojás)

Ebéd: Tejszines gombaleves+rakottkrumpli.

Az utóbbit én alkottam:)))

Ofélia . 2009.02.08. 13:30:17

ja és mikor reggel elmentem anyut fürdetni benyeltem a családi bannkkártyát:!!

A belső zsebenben maradt:)))

Csillagocskám telefonált, hogy nem fog tudni vásárolni!!

Az OTP-vel ellentétben én már alátettem annak a vázának ami az engesztelésül vett rózsát(piros) tartalmazza:))

Mylady 2009.02.08. 13:38:57

@ako-ako: jaj, hát azt én sem nyertem meg...

Impega 2009.02.08. 14:58:21

@ofélia: Dehogy irigykedem!!!! Nincs ra okom, ne aggodj! Nem palyazom a helyedre, de biztos hogy jo dontest hoztal ezzel a meloval .

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.02.08. 19:03:31

@ofélia: Háó, nappal voltam, de nem az eddigi helyemen (ugyanannál a cégnél) és ez pörgősebb mint az eddigi :/ :)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.02.08. 19:11:36

@Eszt kell csináni e: Mer' a hülyeboltos picsának megmondták hogy hasonlíccson mer' az a dóga, a Zótépéssnek meg nem dóga, tehát fosik rája.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.02.08. 19:14:03

@ofélia: Jah hogy te főportás is voltál?
Nyugis melók között előkelő helyen van nálam a portási állás nálam :)
Már ha egy Isten háta mögötti kis hivatalban lenne, amit a kutya nem tud hogy hol van :D

Csore60 2009.02.08. 19:40:30

Köszönöm, hogy többnyire együttéreztetek velem. Úgy látom, a többségnek hasonlóan lesújtó véleménye van az OTP-ről.
Néhányaknak mondom, nem volt tanítvány bosszúja.:) És igen, tényleg balfék vagyok, hogy nem álltam neki hisztizni, hanem otthagytam őket.
És ugyan bölcsész vagyok, de nem műszaki analfabéta. Jó volt a Pin-kód...
De sajnos van nagyobb szörnyűség is ami borzolja a kedélyeket... Ez piti ügy...
Részvétem a kéziseknek és családjuknak....

+1 2009.02.08. 19:46:02

@ofélia: Szólítottál, hát itt vagyok.
@jesszumpepi:@hagyma: @Mylady: @Impega: @ako-ako: @ColT: @Riska: @mamapicilánya/mpl: @Eszt kell csináni e:
Igencsak furcsállom, hogy ti nem bírtok reagálni az ország híreire, csak amit itt tálalnak nektek.
Egy kis magábaszállás mindekinek jót tenne a veszprémi gyilkosság okán. Tehát az értékelésem minden offtopikhoz marad a régi. ÉRTÉKELHETETLEN!
Érzéketlen egy társaság vagytok.
Csak a beállított program képes futni bennetek.
Én maradok +1 és gyászolom a meggyilkolt sportolót.
Gondolom elférnek a soraima a sok off mellett, amiért én elnézést kérek.
Zéró tularenciát kéne hirdetni minden off ellen, ha öncélúan tennék a későbbiekben ilyet, akkor ellenem is!
Szégyen ami ebben az orzságban végbemegy és mehet.
Marian Cosma is egy fogyasztó volt.
Elvették az életét, mert emberhez méltóan kiállt a pultoslányt verő erőszak ellen. Lehet fikázni és offolni.
Ha még nem gyújtottatok gyertyát, még nem késó. Lehet te leszel a következő akiért újra gyújtani kell.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.02.08. 19:48:36

@Csore60:
jajj ne indits el egy lavinat ezt tenyleg haggyuk ki a homarrol szerintem
Mary megette az osszes eredeti magyar Medve sajtomat
van 2 tucat csirkecombom, ugy dontottem megsutom, mert az a legkevesbe melos es kivetelesen rizst csinalok melle meg ilyen stuffingot, azert nem merem tolteleknek irni mert itt csak melle teszik a csirkenek

amugy ha valami jol mukodik itt az a kartyarendszer, mindenhol fizethetsz es ingyert, ha igenyelsz akar neten, kikuldik par napon belul
en kifejezetten szeretem a boritekos depositolast nem kell sorba allni, nem tudom otthon van-e mar?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.02.08. 19:53:01

@+1: Hát szerintem is gyalázatos...

Amúgy valószínű azért nem írta ki senki mert mindenki látta a hírekben. Aki meg nem látta az nem tudja miről van szó. :(

Amúgy meg Csore60 kiírta, most látom.

(Nekem ne válaszolj, én alszok, holnap még meló.)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.02.08. 19:54:29

@+1:

kisbaratom en amerikai magyar letemre mar vegigolvastam az oszes errol szolo hirt nem csak a magayr ujsgokbol, elolvastam 5000 kommentet mindenfelerol
de ha 7 vegen offolunk is mert a tema kitargyalva azert a homar ,mert ha el kezdunk belemerulni, ne menjen el politikai es etnikai kerdesek fele
ajanlom az NS topicjat, de talalsz boven az origon es mindenhol
gondolom majd Tota is ir mar valamit
amerikaban sem orom szombat ejjel maszkalni bizonyos helyeken de sokkal nagyobb biztonsagban erzem magam mint 12 eve otthon
mert sok a rendor es kemeny

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.02.08. 19:55:13

@ColT: Ja ez nem azt jelenti hogy nem érdekelt senkit csak hogy mindenki elrendezte magában. És mindenki tudja mi volt az oka... nagy büdös semmi, csak pár kis nagypofájú :( Remélem életük végéig ülnek majd.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.02.08. 19:56:30

@hagyma: Pontosan, ott a rendőrök betartatják a törvényt.

+1 2009.02.08. 19:58:07

@hagyma: A lavina nem én vagyok, hanem te a folyamatos felügyeleteddel és mindnre Mary-zéseddel.
Szerinted jobbá válnak a dolgok a receptjeidtől, vagy amellébeszéléseidtől?
Te vagy a terrorista ezzel a szétcsépelt technikáddal.
On: Nekem is vett már el kártyát automata. Mivel van másik, türelmesen kivártam az ügyintézést és visszakaptam.
Pedig csóró vagyok, egy fizetést osztok kétfelé, mármint kártyaszinten.
Jöhet Mary újabb sztorija, vagy valami recept?))

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.02.08. 19:59:32

@hagyma:
azert annyit meg...
ha egy ilyen szorakozohelyre betevdne itt egy lathatoan agressziv tarsasag, mert ezt latni ne mondja senki, rogton megallna 3 rendorkocsi az utcan, csak ugy
tudom, mert tapasztaltam
multkor Mary ment a bankba fenyes nappal, mert depositolni akart , gyalogolt mert 10 percre van a bank es belvaros, feluton egy pasi leszolitotta, hogy aggyon neki kis aprot, mondta hogy nincs
ennek ellenere kovette a bankig, az ATM-nel akart depositolni de mivl ott volt ez a tag bement a bankba
a pasi meg oda is bement
Mary szolt, hogy ez a tag lathatoan koveti es fel
8 db rendorkocsi varta 2 percen belul a pasit akit rogton igazoltattak ahogy kilepett bankbol
hat errol ennyit

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.02.08. 20:03:48

@+1:
remelem megfelelt
\amugy akinek van szeme az tudja Mary es Vician is letezik ugyan, de fel vannak ruhazva, tehat tobb emberbol allnak, akiket ismerek
csak megszemelyesitem
nekunk Maryvel van egy kozos szamlank 2 debittel es 2 credittel/ezt ritkan hasznaljuk/ es nekem van meg 1 credit es neki is, amit szinte sose hasznalunk de baj eseten jol johet
dszaszt in kez/just in case/

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.02.08. 20:04:45

@+1: É is csóró vagyok, de csak egy kártyám van... Én nem voltam ilyen nyugodt mikor elnyelte...
Mondjuk nem dőlt össze a világ csak anyáztam mert a bankba kellett másznom mindig pénzért + több lóvéval nem jó pl. éjjel mászkálni.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.02.08. 20:06:16

@+1:
azt nem ertem en mit felugyelek nem vagyok se Maigret se foportas, bar azt az allast irigylem es fatelepet is vennek szivesen
most eppen azon gondolkodom hogy elmegyunk Maryvel ilyen termeszetvedel\mi ornek valamelyik nemzeti parkba
csak sor, internet es allatok, meg termeszet

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.02.08. 20:10:09

@ColT:
hat ezert jo egy szamlahoz tobb kartyat rendelni
meg asse baj ha tobb szamlad van
mondjuk ugy remlik azt irtatok otthon vannak ilyen szamlavezetesi dijjak meg stb. akkor meggondolando
itt ilyen nincs
Maryvel van 2 kulon szamlank meg egy kozos, a kulon szamlakat nem hasznalju de ha baj lenne jo lehet
tenyleg szinte nem latok dollart, nagyon ritkan van kp-nk
egy zold regi 10 Ft-os van felmagnesezve a hutore azt gyakrabban latom mint az 1 dollarost
amelliken meg Petofi van es regen a pincerek tettek be a brifkojukba, mert az meno volt

+1 2009.02.08. 20:13:09

@hagyma: Köszönöm a megtisztelő "kisbaratom" jelzőt.
Vegyél már vissza a stílusodból! Normálisan írtam. Miért bűn ha nem követem a ti stílusotokat?
@ColT: Nem erről beszélnek a szemtanúk.
Felkészült felfegyverzett 15-30 fős társaság vadászott valakire.
A véleményed a te dolgod.
De a "mindenki elrendezte magában" költői túlzás ugye?
ColT 2009.02.08. 19:56:30
@hagyma: Pontosan, ott a rendőrök betartatják a törvényt.
Miért szerinted itt nem?
" csak pár kis nagypofájú "
Ez a kijelentésed is elgondolkodtató.
Most kilépek, mert mára elég volt ennyi itt. Megyek az Origo-ra. Értelmesebb a kunzultáció arrafelé, bár az sem szélsőségektől mentes.

Mylady 2009.02.08. 20:13:55

@+1: "Igencsak furcsállom, hogy ti nem bírtok reagálni az ország híreire, csak amit itt tálalnak nektek."

Nem értelek. Eddig azért csesztettél minket, mert a poszt témáján kívül másról is bszéltünk. Ma kuss volt, erre csesztetsz minket, hogy nem reagálunk a világ híreire.
Nem vagy valami következetes.
Egyébként honnan tudod, hogy nem reagáltunk? Ott ülsz mindenki mellett egész nap és figyeled hogy mikor kivel miről kommunikál???

"Egy kis magábaszállás mindekinek jót tenne a veszprémi gyilkosság okán."

Honnan veszed, nekem mi tenne jót?
Egyébként ha nem sírom tele a netet a veszprémi kézisek miatt, akkor érzéketlen vagyok?
Csak az értékelhető, aki egy fogyasztóvédelmi portál már elmúlt topikjában a veszprémi kéziseket ért támadás miatt sír? Vagy hogy???

Most konkrétan meg tudnám mondani, hogy te meg hova szálljál, de a jólneveltségem nem engedi.


"Zéró tularenciát kéne hirdetni minden off ellen"
Ez mit jelent? Csukják börtönbe azt, aki offol? Esetleg lőjék bele a Dunába?
Ki mondja meg hogy mi az OFF?

Én úgy gondolom, van ennek a lapnak gazdája, aki szabályokat határozott meg. A szabályok megsértői ellen meg fellép, ha úgy látja kedve. És nem a te szavad számít.
Nekem eddig még nem szóltak, hogy sérteném a szabályokat. Ha szólnak, hogy nem jól viselkedek, akkor majd változtatok.

Te viszont szálljál már le rólunk végre!
Én rohadtul unlak. Úgyhogy engem felejts el. Egy életre.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.02.08. 20:18:01

@+1:
hatha valaki erzeketlennek nevez csak ugy ismeretlenul akkor: ved es visszaszur
a harmadikat nem nekem irtad asszem
csak ideges vagy
es nem birtok, hanem tudtok, hogy majmaszt is megidezzem
es pont ettol feltem hogy elmegyunk erre
el is megyek csirket sutni

tenyleg otthon telefonon es neten le tudod kerni az aktualis egyenlegedet?
telleg nem tudom, azt igen hogy van net bank
viszont itt nem kuldenek sms-t ha tortenik valami tranzakcio

Mylady 2009.02.08. 20:19:23

Na, most jól felhúztam magam emiatt a hülye kretén miatt.

Mylady 2009.02.08. 20:21:02

@hagyma: Le lehet kérni telefonon is meg neten is. Ha van telefonos vagy netbankos kódod.
És persze pénzbe kerül az is.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.02.08. 20:25:03

@Mylady:
itt ingyen van
tulajdonkeppen itt csak 2 dolog kerul penzbe
-ha masik bank ATM_jenel veszel penzt fel/ezert jo nagy bankot valasztani, mert annak mindenhol van/1-2 dollar amugy osszegtol fuggetlenul
-ha tul leped a debit kartyas szamladon levo osszeget
akkor olyan 40 dollar minden vasarlaskor a terheles
/sajnos ebben a helyzetben mar voltam, rossz kartyat hasznaltam, amin nem volt penz sok es kb 3-szor vettem sort ami igy plussz 120 dollarral megterhelt
- ha a creditedet nem fizted idoben vissza
na ez a ketto
a tobbi ingyen van

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.02.08. 20:32:53

azert igy lehiggadva es visszaolvasva kicsit
szegeny kezilabdasrol azt irni, hogy O is egy fogyaszto volt, csak hogy ne tunjon offnak
hat utalom ezt a szot de
szanalmas

Mylady 2009.02.08. 20:34:10

@hagyma: ez három volt :)

Ha túlléped a debitet, az itt is extra bünti: 40% kamattal terhelik

Amúgy meg mindenért fizetni kell
néha van 1-2 kivétel

Nekem pl van egy számlám a sárgabankban, amit ezeréve nyitottam, hogy ott gyűjtsem a megtakarításaimat.
Ingyenes a számlavezetés, csak a tranzakciókért kell fizetni. De mivel az ügyeimet nem onnan intézem, így ingyen van. Csak odautalom a pénzt és mindig lekötögetem.

Viszont lakáshitelt egy másik bankban vettem fel, ahol muszáj volt számlát is nyitni a törlesztés miatt. Ott fizetek számlvezetési díjat, meg a netbankos biztonsági sms-ért. Plusz a kötelező lakásbiztosítást kötelezően csoportos beszedési megbízással szedi be, aminek megintcsak van díja. Durván 350 Ft/hó és semmit sem csinálok a számlán.
Csak odautalom havonta egyszer a megfelelő összeget és kész.

Mylady 2009.02.08. 20:41:50

@hagyma: én azon akadtam ki, de nagyon, hogy idejön és ismeretlenül ledorongol minket.

Én kb 20 éve szurkolok a veszprémnek. Nyomonkövetem, megnézem a meccseiket (TV-ben), képben vagyok az eredményeikről, a játékosokról stb.

Ma reggel olvastam a hírt, ledöbbentett. Nem azért, mert 3 kézilabdással ez törént, hanem mert 3 EMBERREL ez történt, ez történhetett.
És akkor is megdöbbentett volna, ha egy újpesti focista vagy Liptai Klaudia vagy a szomszéd Mariska néni járt volna így.

Erre ez a kretén idejön és látatlanba kioszt minket.

Igazad van, szánalmas.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.02.08. 20:48:10

@Mylady:
ezen tenyleg mindig haborgok innen a tavolbol
a bankok mindenert csrdzsolnak,a bankosok jol keresnek, az ugyfelszolgalatrol olvastam itt mar par "jo "peldat
aztan ha becsodolnek az allam feltokesiti
na itt is adtak sok banknak mostanaban mert bajba jutott, de itt legalabb nem fizettetek meg a nepet minden xarral. sot inkabb az volt a baj hogy tul egyszeruen adtak hitelt, meg akkor is ha elgyotort arcu lany kerte
es nem volt magas a kamat
na mondjuk a credittel itt is nagyon be lehet bukni, ha nem figyelsz olyan spiralba kerulsz hogy annak kesz
lakassal nem foglalkozunk, ahhoz mar keson jottem ki
mi berlunk eletunk vegeig
mondjuk itt nem az a tipikus foberlo-alberlo viszony van
nagy a valasztek
a berbeado a kedvembe jar
annyi a hatranya hogy a fiam csak a karoramat meg a bankszamlamat orokli ha eldobom a kanalat
igy jart

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.02.08. 20:51:41

@Mylady:
hat ez az
hazajovok ejjel 1-kor itteni ido szerint es nem hiszek a szememnek
es majdnem bogok ferfiember letemre
de fel vagyok haborodva
meg csunyakat is mondtam
ejjel 1-tol 5-ig csak cserkesztem a hireket, neztem a hozzaszolasokat
csak nem akartam ide behozni
erre leerzeketlenez
mer az rendben hogy ertekelhetetlen, de hogy erzeketlen?
ah haggyuk

+1 2009.02.08. 21:00:58

@hagyma: off/Igen az országhatárainkon belüli vélelmezett közbiztonság szempontjából az, és ráadásul sok dicsőséget szerzett orzságunknak. Cserben hagytuk, hagytuk hogy megöljék fegyveresen grasszáló szélsőséges emberszerű lények.
Látom igyekszel kifordítani a soraimat.((
Elvetemült sunyi embernek látlak ez miatt.
hagyma HAGGY MA!
Szívesen látnám az okos fejedet jóóóó közelről, lendületből. Nem indulatból!)
on/Igaz, hogy pénzbe kerül, de én nem sajnálom az SMS értesítésre a díjat.
Mindenről tudok, ami a számlámmal történik. Még arról is, ha elütöm a kódot "sikertelen tranzakció". Ezért hajlandó vagyok fizetni is.
Szerintem célszerű megelőzni az offot is meg a téma szerinti ont is.
És üdvözletem a sárga ecset kezelőjének.)) Jó mukát, szép estét mindenkinek.
+1

Mylady 2009.02.08. 21:02:28

@hagyma: nem baj, hagyma, mi tudjuk, hogy ki az érzéketlen

de hogy mit tudnak problémázni azon, ha itt valaki offol???

ha nem érdekli, ne olvassa el

Mylady 2009.02.08. 21:03:40

ja, én bankban dolgozom :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.02.08. 21:04:29

@+1:
qrwara nem erdekel minek latsz
"ez miatt"
na le akarsz utni
hehe
kuldok repjegyet ha gondolod
en sem sajnalnam, ingyen sem csak megjegyeztem nalunk ilyen szolgaltatas nincs, vagy lehet kulon kell kerni
nem tudom
nem erdekel
en sose fizetek azert ha elutom a kodot, ez a te bajod

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.02.08. 21:06:14

@Mylady:
az az igazsag vagyunk itt paran akik szeretunk ide irni na most 7 vegen ha marad egy post hat 3 napig nem lehet csak azt irni, hogy fujj OTP
de erdekli
engem kulonosen nem szeret
mert amerikai vagyok es erzeketlen
ez sok neki

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.02.08. 21:36:34

receptet meg sose irok, sot mindig azert konyorgok mert a gogliba mindenfele van
most is ezen izelek hogy kezdjek hozza
na elmegyunk Maryvel sort venni
debittel fizetunk
volt itt valami soros csirke recept is
privatba is johet
tivadar2000@yahoo.com

escapelle 2009.02.08. 21:40:25

páran akik szeretnek ide írni, meg páran akik szeretik olvasni... nekem olyan, mint egy kedvenc kocsma, bemegy az ember, elhallgatja a társaságot, ilyesmi. ritkán szólok hozzá, inkább csendes megfigyelő vagyok :) mindenesetre jó itt lenni, annak ellenére, hogy egyre reménytelenebbnek érzem naiv ügyfél létünket, hát.

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2009.02.08. 21:43:12

F.E. az az, akire gondolok, csak nem szabad leírni a nevét? :-D

Mylady 2009.02.08. 21:58:02

@megélhetési sünöző: majdnem megkérdeztem, kire gondolsz...
:)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.02.08. 22:24:15

marpedig kabelezesrol itt szo sem lehet, mert anepligetig nem allunk meg, a busszsoffornek elnyelte a pinkodjat cserepvaros

Mylady 2009.02.08. 22:33:30

@hagyma: van egy jó receptem, amerikai csirke :)
ha nem ismered, elküldhetem

Mylady 2009.02.08. 22:48:09

@ultraviolet: ja,ja, teljesen igazad van

felvidít, eltereli a figyelmet a gondjaimról és megóv attól, hogy túl sokat dolgozzak :)))

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.02.08. 23:05:25

@Mylady:
most tettem be a sutobe
mrgarin
krumpli csirek
krumpli
hagyma
csirek besozva borsozva paprikazva
nehany cikk fokhagyma beledobva
folia
lesz amilyen lesz
most mary csinalja a stuffingot
ilyen zacskos stuffing
debit kartyaval vette a multkor

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.02.08. 23:06:33

mingya jon az uj post
legyetekresen

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.02.08. 23:08:20

remelem arrol lesz szo hogy jottek haza az exitesek fhanciaohsagbol
es volt -e klotyo a buszon
meg azert erdekelne az allami mentoszolgalat szolgalati gepkocsija is
vagy Ok kint maradnak egesz idenyre
jaro motorral?

Mylady 2009.02.08. 23:09:42

@hagyma: én valami paradicsomos szószban sült csirkét értettem ez alatt.

Lehet, hogy engem átvertek és az nem is ameerikai???

Anyám csinálta rendszeresen gyerekkoromban, ezer éve nem ettem. Pedig szerettem.

Mylady 2009.02.08. 23:12:18

@hagyma: ha volt is klotyó, biztos elfoglalta egy meggyötört arcú lány

tényleg, jöhetne már a folytatás!
egész hétvégén úgy izgultam, hogy akkor most harcolnak vagy nem harcolnak

lehet, hogy kitört az általános béke?

apropró
azt tudtad, hogy lehet jelentkezni haditudósító-képzésre? kíváncsi elnnék, mit tanulnak ott :)

jusztlacika 2009.02.08. 23:19:02

JÓ ESTÉT, Én annyi kínzásmódot hallottam már, hogy a gyilkosok unokája is sírna a fájdalomtól.
Ezt az ügyet politikai okokból is nagyon gyorsan meg kell oldani, de kérdezem én, ha ezt megtudják oldani, mi a helyzet a többivel?
Amúgy nyugodj békében, haver.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.02.08. 23:24:21

@Mylady:
hu nekem egyszer egy venezueli olasz baratom csinalt olyan paradicsomos csirkes spagettit, de igazit amit ugy tekersz fel a villaval a kanalra
hat azota se ettem olyat

hat sokfele haditudosito van, de ha ebbe belemennek
Orosz Jozsira emlekszem aki egy szekrenyben bujkalt aztan mikor kitort a haboru irakban hazafutott es aszondta felt
aztan kesobb par ev mulva buszken kijelentette O megsose felt
heeh
meg emlekszem
Chrudinakra, arrol az terjedt el hogy a geppuskasorozatot utolag tettek ala a studioban
Trvtko asszem elesben csinalta
meg a a CNN-sek is

Mylady 2009.02.08. 23:31:38

hát nem tudom

én tisztelem azokat, akik ilyen veszélyes munkát űznek (én nem tenném)
de hogy erre külön képzést indítsanak???

Mylady 2009.02.09. 00:01:30

elmúlt éjfél
hol az új poszt?

Lidérc · http://feldolgozasalatt.blog.hu/ 2009.02.09. 00:10:14

Tudod mit, átengedem, de akkor itt utolsózhatok egy nagyot.

Lidérc · http://feldolgozasalatt.blog.hu/ 2009.02.09. 00:23:13

Hát igen, utolsózásnál mindig az a baj, hogy kiélezettebb a küzdelem. Azt hiszed uccsó, aztán mégse. :(

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2009.02.09. 00:41:34

@hagyma: emberek, 2 hét múlva indulok! oranzsvééééjzzzz!!!! már most rettegek a sárgázás-kábelezés miatt, edzem a záróizmokat, gyakorolom a nyúzott arcot, és a megtorpanásos ácsorgást!!!!

Lidérc · http://feldolgozasalatt.blog.hu/ 2009.02.09. 00:58:25

Vegyél magadhoz egy rekesz sört, kérd meg az asszonyt hogy zárja be a klotyó ajtaját is dobja el a kulcsot. Kezd el inni a sört, és közben a WC falára az asszonyka ragassza fel a Sikoly című képet. :)
Azt hiszem pár órát még várnunk kell az elsőzéssel. :S

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.02.09. 01:25:24

@megélhetési sünöző:
maraggy otthon
vagy mennyel wizarral
gyertek elsozni!!!!!!
itt mar megvan az utolso
ps. Mary aszonta a csirkemre, ilyen jot meg nem evett
pedig legalabb negyedszer kapja
szoval az elozo 3 nem volt jo?
tettem fel
aszonta huje magyar, a kajadat s e hagyod dicserni
hat igy elunk

Megdobbent, most erEDEti izzel 2009.02.09. 07:03:14

UTOLSO.

Kedves kollegak, ez itt az utolso komment, kerlek legyetek turelemmel az uj postig.

EZ FONTOS.

Koszonom.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.02.09. 07:45:03

You'll NEVER be the LAST :D

...és ha inglisül ír be az ember akkor megszűnik a topic is :D

Don Bolesz 2009.02.09. 08:10:18

Ma már nem lesz új post?

Impega 2009.02.09. 08:29:10

Hetfo. Kellemes, gyorsan eltelo hetet! Kiveve azoknak akik szabin vannak :) Ugy Ofélia ?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.02.09. 08:29:39

@Impega: Köcc. Én ma melózok meg pénteken :D

Impega 2009.02.09. 08:32:45

@ColT: Ma meg penteken? Micsoda munkamentalitas ez?! Penteken en mar be se mennek.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.02.09. 08:33:32

@Impega: Hát, szerintem elég jó.
Hétvégén se főnök, se őrültekháza.
Asszonynak úgy sincs munkája :, otthon van hétközben is.

Impega 2009.02.09. 08:40:29

@ColT: Ja ertem. egyszer az emberrel 2 honapon keresztul munkanelkuliek voltunk. Nyaron. Olyan jol elvoltunk. Igy legalabb egyutt logatjatok :).

lótumfaktum 2009.02.09. 11:10:12

@hagyma: ITTon nálunk Valami tán csak lesz nem úgy mint ott a messziben
"Mindehhez társul, hogy Szerbiának egyes területein még mindig dívik a vérbosszú intézménye, ami más megvilágításba helyezi az amúgy jogosan feldúlt édesapa kijelentését: "Azok, akik megtámadták a fiamat nem fognak egykönnyen elmenekülni előlem. Nem fogok a magyar rendőrségre várni! Háromszáz kommandóssal megyek a fiam támadóiért."

Lidérc · http://feldolgozasalatt.blog.hu/ 2009.02.09. 15:29:40

Na már van új poszt, tessék odamenni.
Utolsó.

Tsabi 2009.02.09. 16:53:00

Utolso meg sose voltam..

geniusgenie 2009.02.09. 17:52:18

Tisztelt Homár!
KonkuRRens!

Lidérc · http://feldolgozasalatt.blog.hu/ 2009.02.09. 19:14:55

@b[ALien]: Ezt majd meglátjuk egy hét múlva, vagy 1 hónap... ;)

papu 2009.02.09. 23:24:32

Beszarok, mert nem értem a viselkedésed! Miért hagytad annyiban!??? ATM szabályzat, vásárlók könyve, balhé kiver, rendőr kihív (rablás történt!!!!!) főnököt előkeríteni stb. ! Gumicsirke vagy, a te problémádra nem ezen a fórumon van a megoldás!

transaction 2009.02.10. 17:17:02

@Csore60:
Tisztelt Sz-né F.E. !
Kérem hívja fel a bankkártyát kibocsátó bank non-stop bankkártya ügyfélszolgálatát és adja meg adatait és elérhetőségét, vagy vegye fel velünk a kapcsolatot a takarékszövetkezeten keresztül.
Üdvözlettel,

Gunter 2009.02.11. 18:03:39

Nekem Takarékszövetkezetes ótómata nyelte be az OTP-s kártyámat. Vasárnap hajnal volt. Hétfőn telefon a szövetkezetnek. Mondták hogy 3 munkanapon belül fáradjak be a fiókba érte különben megsemmisítik. Én ezen voltam kiakadva. Hogy semmisíthetné meg egy másik bank tulajdonát? Miért nem tudná elküldeni az OTP-nek hogy ők foglalkozzanak a dologgal. Elmentem a kártyámért munkaidőben.

Nos úgy tűnik jobban jártam hogy nem küldték át az OTP-nek a kártyám...

Lidérc · http://feldolgozasalatt.blog.hu/ 2009.02.12. 00:43:14

Remélem 6 nap alatt lenyugodtak a kedélyek és nyugodt szívvel utolsózhatok.

Tsabi 2009.02.12. 20:03:31

@Lidérc: szerintem meg ne utolsozz :)

Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer 2009.02.16. 11:49:31

Ilyen esetben (sem) kell meghunyászkodni. Főnököt kell kérni. Ha az nem hajlandó együttműködni, akkor az ő főnökét is, és így tovább. Egy idő után lesz valahol egy főmufti, aki mindenkit leb*sz, hogy minek zargatják őt ilyen piszlicsáré hülyeségekkel, adják meg az ügyfélnek amit akar, őt meg hagyják békén.
Ezt egyszer szóban kifejtettem egy eladónak, mire figyelmesen végighallgatott, és békésen elintéztük a folyó ügyet.

Fogyasztóvédő 2009.03.19. 00:22:36

Tegnap találtam az egyik blogon egy nagyon jó és igaz anyagot. www.vallalkozokszovetsege.blog.hu
Kaptak a mocsadék bankok a pofájukra.Végre egy szervezet, aki adott nekik.
Ime:

Itt a piros, hol a piros - avagy mi történik a BAR-listásokkal


A Vállalkozók Szövetsége álláspontja az, hogy Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletét nem azért alapította valamikor a magyar állam, hogy bankvédő hivatalként tetszelegjen, a pénzügyi közélet amúgy is kétes hírnévnek örvendő porondján.


A válság váratlanul érkezett, de kapóra jött a hazai bankrendszernek, hiszen a társadalomnak az a fele, amely boldogulni szeretett volna, hitelt vett fel az elmúlt években, hogy a vállalkozását gyarapítsa, ingatlant vagy autót szerezzen. Mindezt nem csak a kényelem okán, de az előrelépés lehetőségeként is vállalták az adósok: ennek persze mély társadalmi okai vannak, mert egy magyar tömblakás ára jelenleg 183 havi minimálbérért ill. nagyjából 107 havi átlagbérből vásárolható meg. Egy átlagos, új, családi autó (nem luxuskategória) „mindössze” 42 havi minimál- ill. 25 havi átlagbérből már megkapható.


Tavaly szeptember óta hallgatjuk, hogy válság van, a világ hitelpiacai egyre nehezebb helyzetbe kerültek, fel kellett vásárolnia az amerikai kormánynak a legnagyobb bankokat, hogy az emberek a befektetéseiket biztonságban tudják, mert ha nem, még nagyobbra nő a válság és a bizalmatlanság.


Igen, halljuk, látjuk, olvassuk. De a PSZÁF nem lép „akcióba”: mintha Csipkerózsika-álmát aludná a felügyelet, el van foglalva azzal, hogy egyes ügyeket vizsgál (amely fontos a szereplőknek), de az össztársadalmi érdek, miszerint a bankok üzleti magatartása mélyen hátrányos és pénzügyileg ellehetetleníti tömegesen az embereket, mintha észre sem venné. Miközben már kiderült, hogy a világ „gazdagabbik felén” a bankok a tőkeinjekciót arra fordították, hogy vezetőik megjutalmazzák magukat, mert hiszen „olyan jól dolgoztak, és hát ezért jár is a bónusz”.


Néhány tény:

Egy átlagos magyar bank vezetője minimum 100 millió forintot keres évente a juttatásokkal, bónuszokkal stb.

A rendszerváltás után, de a 90-es évek közepétől bankokban volt a legmagasabb az átlagkereset, és ebben a szférában lehetett a legtöbb, időnként rekordnyereséget realizálni.

A megkötött blanketta-szerződések számtalan helyen sértik az adósok jogos érdekeit a bankok/pénzintézetek érdekeit előrehelyezve.


PSZÁF tehát tűrte, hogy a BAR-listások száma az egekbe ugorjon, és lassan minden tizedik felnőtt lakos szerepeljen e listán, miközben felmerülhet az emberben néhány kérdés.

- Vajon a PSZÁF mindezt azért tűri, mert a legtöbb döntéshozó vezetője hivatali állása előtt maga is bankár volt, majd a későbbiekben - a jól kereső pénzintézeti szféra - vissza várja „hű” fiait?

- Vajon a PSZÁF számára ezek a blanketta-szerződések miért elfogadhatóak?

- Vajon a PSZÁF vezetősége megkezdte a magyarországi bankok és tevékenységük széles körű átvilágítását, hogy megismerhető legyen az adott bank valós pénzügyi helyzete? A megszerzett éves rekordbevételek és nyereségek elkönyvelése után – ilyen hirtelen – miért lett bajban a hazai bankok meghatározott része?

- Vajon a PSZÁF a rosszul gazdálkodó bankok vezetőit elszámoltatja, mielőtt és miután a bank felveszi a magyar adófizetők pénzét?

- Amennyiben a bankok számára csökkentik a kamatokat, akkor – amellett, hogy árfolyamveszteség címén a törlesztőrészleteket megemelik – miért kell az adósoknak – a szerződés egyoldalú módosítása mellett – még kamatokat is emelni? Persze tudjuk, hogy az egyoldalú szerződés ezt megengedi, de a PSZÁF miért tűri?

- Vajon a bankok vezetői miért gondolják azt, hogy nekik nem kell felelősséget vállalniuk a gazdasági kockázataikért (miként más vállalkozóknak - igen)?

- Nem várható el egy pénzintézettől, hogy megkérdezze ügyfelét: „Kedves ügyfelünk, Ön 20 évre vett fel hitelt, gondolt arra, mi lesz, ha 10 vagy 15 év múlva beteg, munkanélküli stb. lesz? Miből fogja fizetni a hiteltörlesztést?”


A bankrendszer sajátosságait nézhetjük más megvilágításban is: a mindent az ügyfelekre terhelő bankrendszer esetenként az aktuális kormányzatot zsarolja, miközben újdonsült „királycsinálóként” a következő kormányzatot próbálja saját sugallatra felállítani. Ahogy bennfentes budapesti körökben mondják mostanában: úgy tűnik, Felcsuti megegyezett az alcsútival.

Ahelyett, hogy a bankok az anyacégeiket szolgálják ki, a bankok és a bankrendszer mai vezetőinek legfontosabb feladata az ország 1,3 millió vállalkozásával, valamint 10 millió lakójával megegyezni a hitelek mérséklésében, a törlesztések türelmi idejének ügyfélbarát kezelésében, törekedni a forint megvédésére, elvárható, hogy beindítsák a hitelezéseket is.


A Vállalkozók Szövetsége felszólítja a PSZÁF tisztségviselőit, hogy kezdjék meg és folytassák le e körben a vizsgálataikat, elvárja, hogy a magyar bankok ne merjék egyoldalúan módosítani a szerződéseiket, vállalják a jelenlegi helyzetben a saját üzletük kockázatát, ne hárítsanak át minden költséget – jogtalanul - a hitelfelvevőkre, és tevékenységüket tisztességes üzleti magatartással folytassák.


A Vállalkozók Szövetsége felszólítja a PSZÁF vezetőit, hogy tegyék meg a szükséges lépéseket a bankok törvénytelen szerződésmódosításai ellen. Kényszerítsék ki bankoktól a tisztességes kamatláb meghatározását.

Lépjenek fel a banki „uzsorakamatok” ellen, és - szükség szerint- azonnal vonják meg az ezt használó bankok engedélyét. Egyetlen bank se kérhessen a jegybanki alapkamat duplájánál több kamatot a kiadott hiteleire.

A PSZÁF tisztségviselőinek pedig végre el kell kezdeniük a fogyasztó- és vállalkozásbarát magatartást bevezetni a gyakorlatban, és az elé kerülő ügyekben ilyen módon eljárni.

Elvárjuk, hogy a PSZÁF a továbbiakban a bankok bevételeiből különítsen el egy alapot, mely a banki hitelek károsultjainak szervezete számára juttat pénzeszközöket, hogy hatékonyabban tudjanak fellépni a pénzintézetek ellenében.


A Vállalkozók Szövetsége programjában szerepel a pénzügyi kultúra és az öngondoskodás is, melyekről – iskolai keretek között – kell hallaniuk, tanulniuk a fiataloknak, hogy minimalizálni lehessen azoknak a számát, akik később belekerülnek ebbe a pénzügyi mókuskerékbe.

Info: www.vallalkozokszovetsege.com

süti beállítások módosítása