Tékozló Homár

Kis pénz kis csoki, nagy pénz kis csoki

2009.02.11. 14:43 | szily | 131 komment

Drága Bolgárúr, a populizmus egyszerűen elviselhetetlen, a sok ernyőfeszítéstől ínhüvelygyulladást kap minden demokrata, ha Orbán Viktor hatalomra kerül, 50 grammos lesz a reggeli joghurt, no de kérem, hogyan is támogathatnák a tömegek a reformkormányt, amikor már a bonbonos dobozok is hazudnak? Több olvasónk is szóvá tette mostanában, hogy a bonbonok nem azok, aminek látszanak. Hanem sokkal kisebbek. Ilyen körülmények között egy fityinget sem tennénk a nagy ellátórendszerek sikeres reformjára. A Szamos marcipán bűnei és egyéb csokitémák hajtás után.

A Szamos Marcipán is kezd cseles lenni.... Mellékelve egy doboz marcipán felbontás előtt és után - naiv fogyasztó azt hiheti, hogy a kép alatti részen is van csoki.
Hát nincs. Még annyi, hogy így van legyártva, tehát a hiányzó helyen nincs süllyesztett hely a formában a csokinak, tehát nem csomagoláskor "esett ki" :)

Simon Lewis



 

Van, amikor a kiábrándulás még ennél is keserűbb, hiszen a doboz is sokkal nagyobb volt:

 

Karácsonyra kaptam az egyik rokonomtól ezt a hatalmas csokidesszertet, mely külsőre tényleg nagyon szép és mutatós.



A meglepetés akkor ért, amikor a tetszetős csomagolást egy családi összejövetelen felbontottam, és meglepve tapasztaltam hogy mindössze 20 szem csoki található a 61 centi magas és 40 centi széles dobozban.

Javaslom a gyártónak/forgalmazónak a gazdaságosság jegyében csináljanak egy 2 méter *  1 méteres extranagy csokisdobozt, és helyezzenek a belsejébe 1 szem csokit/bonbont, hisz ezt a pofátlanságot már csak ezzel lehetne überelni!

Képek mellékelve......óvatosan a  GrandLuxe csokidesszert vásárlással...

K.Zoltán
 

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

betépett felhasználó 2009.02.12. 09:21:47

oauuu, uj poszt

elsozes nincs!

betépett felhasználó 2009.02.12. 09:24:17

amugy mi a gond? hiszen irja hogy GRAND LUXE4 = kurvanagyGRANDcsomagolasLUXuskivitelezesben es 1/4nyi helyen tartalom.

mbond 2009.02.12. 09:24:22

Őrület, hogy mik vannak...!

szmoker (Homo Trollicus) 2009.02.12. 09:25:51

Valami környezetvédelmi illetékeshivatalielvtárs picsánrúghatná ezeket.

Tűzvillám (törölt) 2009.02.12. 09:27:02

Szemét lehúzás mind a kettő.
Arról nem is szólva, hogy a Szamos marcipán rohadt drága.
A másik, hogy Magyarországon 2000 forint alatt nem lehet ehető bonbont kapni, mi már évek óta nem veszünk.
És megfigyeltem, hogy minél nagyobb és szebb a doboz, annál szarabb nugátos, kakaóbevonós trutyi van benne, ld. Grand Deluxe.
Örülj neki, hogy csak ennyit kellett ebből a szarból megenned.

onopapa 2009.02.12. 09:28:47

Biztos az ára is Grand Delux volt! Éd tényleg a legvacakabb nugátos sz@rt rakják bele. A kínai piacon ezerszer jobbat veszel tized annyiért. Persze doboz nélkül.

Impega 2009.02.12. 09:30:38

Vidd vissza a Pennybe :)

Viccen kivul, ez szemet lehuzos atveres. Olyan mint a lyekas kenyerhej vagy a mackosajt, ami osszemegy. Szarjanak sunt.

Impega 2009.02.12. 09:32:01

En a jugo rizses csokira szvazok :) (Oriasi tabla, sarga csomagolasban.) Ismeri valaki?

Tsabi 2009.02.12. 09:34:21

Kerdes : a csomagolason nincs rajta a töltötömeg? Amugy ha ar/ertek aranyban akar valaki csokit venni, az vegyen tablasat.

Tsabi 2009.02.12. 09:37:08

@Impega: nalunk SunRice neven fut, es el szoktam nyammogni neha-neha egyet-egyet.. :)

onopapa 2009.02.12. 09:44:18

De végül is mi a probléma? A doboz ténylegy Grand Delux volt. Az meg, hogy a bonbon mekkkora és mennyi benne, az lényegtelen, hiszen nincs is rajta a doboz tetején. Apropó a virágcsokor, a váza és a teáskanna sem volt benne a dobozban. Tényleg menj vissza reklamálni.

betépett felhasználó 2009.02.12. 09:45:58

HOGY MASKOR TUDD IDOBEN!!
Aranydesszert aranykocka aranykocka díszdobozban aranykockák bacchus barackvirág barackvirágok Bécsi tallér Bella Biber bohócok cake decorating cica Cipria csemege kockák csemegék csiga csokoládé csokoládés Csokoládés puszedli desszertek dió diócska Diógömb Dionüszosz diós Diós bomba Disney dísz díszdobozok dobozban Donald kacsa egér egyéb egyéb figurák eljegyzési eljegyzési galambpár eljegyzési tortadísz emberek erdei erdei állatok esküvő eszpresszó étcsokoládé étcsokoládésak exkluzív marcipán extra Extra Barna extra mátkapár fadoboz fadobozban fehér fehér csokoládé fehér csokoládésak fekete fekete tea fekete tea trüffel felírás felírások Féltojás fémdoboz fémdobozban Figaró Figura kinder tojással figurák figurás finomdesszert finomdesszertek Füles galambpár gesztenye gesztenyés gesztenyés trüffel golyó Goromba körte grácia grand marnier Grillázsos gyémánt gyümölcs Gyümölcs rekesz Gyümölcs tasakban gyümölcskenyér
zamos Extra Barna Szamos Marcipán szilvás szív alakú szív alakú felírás szív díszdoboz szív dobozban szívdesszert szívek Szükszé tasakban tea tejcsokoládé tejcsokoládésak tejeskávé tejeskávés tejeskávés szív tejszín tejszínes tejszínes trüffel teknős Tigris tiramisu tiramisu szív tojás tojáslikőr tojáslikőrös tojáslikőrös trüffel Tojások kosárban Tortadesszert tortadísz tortadíszítő kellélek torták tortaszettek trombita trombita virág trombita virágok trombitavirág trüffel trüffelek töltött töltött desszert töltött desszertek töltöttdesszert tömb újévre Vaníliás varázsbot vegyes kínáló vegyes marcipán kenyér vegyes meggyes kínáló vegyes töltött kínáló virágok ünnepekre zsúrtorta Zsúrtorta figurával Zsúrtorta kicsi Zsúrtorta közepes Zsúrtorta nagy Zsúrtorta virágdísszel zsúrtorták Zsuzsánnak Csokoládés puszedli desszertek dió diócska Diógömb Dionüszosz diós Diós bomba Disney dísz díszdobozok dobozban Donald kacsa egér egyéb egyéb figurák eljegyzési eljegyzési galambpár eljegyzési tortadísz emberek erdei erdei állatok esküvő eszpresszó étcsokoládé étcsokoládésak exkluzív marcipán extra Extra Barna extra mátkapár fadoboz fadobozban fehér fehér csokoládé fehér csokoládésak fekete fekete tea fekete tea trüffel felírás felírások Féltojás fémdoboz fémdobozban Figaró Figura kinder tojással figurák figurás finomdesszert finomdesszertek Füles galambpár gesztenye gesztenyés gesztenyés trüffel golyó Goromba körte grácia grand marnier.

Tsabi 2009.02.12. 09:49:53

@betépett felhasználó: volt benne szoismetles, de alapjaiban veve egyetertek :)

staropramen 2009.02.12. 09:50:52

Sztrovacsekek!
Ez rohadt kínos, mert az ember ilyet általában ugye ajándéknak vesz,legtöbbször a csomagolás és esetleg a kisbetűs ismertető alapján.Kibontás után meg csak annyi marad a megajándékozottban, hogy ez a sóher XY idepofátlankodott negyed doboz valamivel.

Impega 2009.02.12. 10:00:12

@Tsabi: @-Gyöngyibaba-: Rizsescsoki tarsak vagyunk :D

Zssssss 2009.02.12. 10:00:26

Szamosék rá is írják a grammot is, meg hogy 8 darab. Én is nemrég szívtam meg. Naívan megvettem egy külföldi barátomnak ajándékba, gondoltam országimázs, meg ilyenek, aztán csak otthon fedeztem fel, hogy van azért itt egy kis átverés. Szamost amúgy is utáltam, mert évekkel ezelőtt eladta a lelkét egy politikai reklámban.

forumuser 2009.02.12. 10:03:34

Rá van írva hátul, hogy hány gramm. Parasztvakítás az óriási doboz, de azért meg lehet becsülni, mennyi benne a tartalom. Mondjuk a 100g-os táblás csokihoz viszonyítva.

Mária 2009.02.12. 10:04:02

A kedves fogyasztó máskor majd megnézi a csomagoláson, hány gramm édességet rejt a doboz.

Mert az ugye ellent mondana minden természeti törvénynek, hogy egy másfél négyzetméteres doboz teletömve csokival olyan pillekönnyű legyen, mint amilyenek a fentihez hasonló csomagolású dobozok szoktak lenni.

elwood 2009.02.12. 10:04:03

Egyébként ez mindig így volt. Most hogy életed első bonbonjait megkaptad szembesülhettél vele.

Annyit tehetsz, hogy ha te vásárolsz megnézed a súlyt ami rá van írva. Ha pedig kapsz, akkor egyből felbontod és megkínálod az ajándékozót (ahogy illik), és ezzel ő is motiválva lesz az üres dobozok kerülésére.

Én a modern Boci konyakmeggyre szavazok amit már régen láttam, talán el is tűnt de isteni volt.

borpancsoló 2009.02.12. 10:05:56

Na jó, de milyen finom!:)

Igazából a Szamos egy kicsit tényleg érdekes. menti Őket, hogy a csokiaik egyenletesen nagyon jók és magas minőségűek, egy Danon joghurt pl sokkal hullámzóbb. (gy.k.: azért danon mert az a töpörödés atyja)

Pedig egy ilyen cégnek az ilyen többet árt, mint amennyit spórol, hiszen eddig mindig is az igényesség volt a marketingjük főeleme. Én azért remélem, hogy ez csak rövid megingás.

Tsabi 2009.02.12. 10:06:05

@Zssssss: akkor nem ertem a felhaborodast, ha ra van irva, hogy mi van benne.. Legközelebb orszagimazsilag szerintem valami megbizhatobbat, bor/szalami/paprika, esetleg kovacsoltvas radiatortakaro, de sajna a magyar edessegek vilagviszonylatban nem epp erösitik az orszagimazst.. Persze ez maganvelemeny, de gustibus non est disputantum

elwood 2009.02.12. 10:06:29

A Szamos marcipánban még jó, de a cukrászdaláncuk puccos, drága, ellenben gagyi süteményekkel. Elég gáz.

Rézfánfütyülő fűzangyal 2009.02.12. 10:12:06

Mindíg ez a negatív hozzáállás!
Sajnos a pontos gyártóra nem emlékszem, de van egy "Méteres" sütemény, és van benne 1 méter sütemény. És nagyon finom. Ajándéknak pedig "nagyvonalú"!
A Szamost egyébként imádom, de egyre pofátlanabb. Pl. észrevette már valaki, hogy évek óta vastagodik a bevonat a marcipán rovására? A Biber-ben - ez volt a kedvencem - néhány év alatt felezték a marcipánt.

Andie 2009.02.12. 10:15:28

Sok ilyen van más területen is. Behorpasztott aljú cukros dobozka, belül rugós kupak, ami lenyúlik 5 centire a dobozba, a mekinél a fagyit úgy tolják a pohárba, hogy körbe a falára ragasztják, felül sátrat csinálnak, úgyhogy a pohár alján van kb egy öklömnyi üres hely, tele levegővel, és még sorolhatnám.
Miért kell ezt? Miért nem lehet egy terméket úgy eladni, ahogy van. Tele tölcsérrel, tele dobozzal, nem spórolni, furkóskodni, rafkóskodni, átvágni a vásárlót. Ezek a trükkök kifejezetten arra mennek rá, hogy 1x úgyis megveszi mindenki, és akkor májójártunk. Mer hogy én többet nem veszek ilyen átvágós cuccot, az biztos.

Hang Ember 2009.02.12. 10:15:52

@Impega: Csatlakoznék a rizsescsoki-csapathoz. Egy táblával jól lehet lakni egy délelőttre, és maga a csokimassza is finom -értsd jóízű- sajnos az utóbbi másfél evben nem volt hozzá szerencsém. Lehet ezt itthon valahol kapni?

Kawaii Koneko 2009.02.12. 10:16:53

szamos marcipán nagyon édes.Összeragad a szám tőle.(és a marcipánfigurákban rengeteg E-van.)
Ha jó sütit akartok irány a Ruswurm;-)Daubnert is kenterbe veri.

Rézfánfütyülő fűzangyal 2009.02.12. 10:17:07

elwood-nak igaza van! A szentendrei egységet végleg leírtam. Rendeltem egy zöld teát és kihoztak egy gyümölcsöset. Reklamáltam, de nekik állt feljebb mondván: elfelejtette a felszolgáló, hogy a zöld elfogyott és ez is nagyon finom, valamint a csomagolása is zöld színű!

Stadibee 2009.02.12. 10:17:27

elwood
"A Szamos marcipánban még jó, de a cukrászdaláncuk puccos, drága, ellenben gagyi süteményekkel. Elég gáz.
"
Te ettel mar szamos sutit????
A legjobb a piacon igaz meg is kerik az arat de olyan islert nem eszel sehol mint ott.
Masik megjegyzes, hogy nem tudom eszre vettetek-e de 4x2 fajta bonbon van benne es akkor melyikbol legyen 3. Es mentsegukre legyen mondva sosem volt olyan doboz amiben 9 lett volna. Originalisan 8db

Impega 2009.02.12. 10:18:25

@hang ember: Gyere! gyere! Orommel latunk :). Nem tudom hol lehet kapni. Mi a piacon vettuk regen Szeged mellett. Meg persze van a Szbadkai piacon is, de botban nem tudom van e.

hatesz 2009.02.12. 10:20:06

fotosopp! a mäsodikban csak 10 szem csoki van nem 20, ez FONTOS!
Es megnezted, ELEKTRONIKA VOLT BENNE?

nyílméregbéka 2009.02.12. 10:22:17

Bonbont nem éri meg venni. Ha mégis, még talán a Milka jó (= van a dobozban némi bonbon is). Valamint a belga tengerigyümölcs-desszertek.
Egyéb bonbont a nagynéninek, vagy kolléganőknek névnapra, ha ki akarunk velük cseszni.
Szamos cukrászdája drága, de nagyon jó! Aki szereti a csokit, feltétlenül egyen ún. párizsi csúcsot!: kívül ujjnyi vastag csoki, belül csokikrém! :-)))

hatesz 2009.02.12. 10:22:38

@hang ember: lehet ilyet rizses csokit kapni a LIDLben, Nippon a neve. Ajänlom

Tsabi 2009.02.12. 10:25:41

@hatesz: milyen igaz, eszembe se jutott. Es tenyleg finom! Nippon 4 president! :)

Zssssss 2009.02.12. 10:25:41

@hang ember: Legutóbb Lidlben láttam.

۝merta-X 2009.02.12. 10:26:59

Követelem ,hogy egy ilyen poszttal, amiben még elektronika sincs, komolytalanná válik a homár.
Az emberek cigányozni vágynak, meg büdösapehozni!

Követelem, hogy éljen a populizmus. A szítás.

Tegnap néztem meg az indexen a miskolci gyűlést, ahol a darutollas M.K.CS. honvédkatona igazán szépen bujtogatta a tömeget.

Lidérc · http://feldolgozasalatt.blog.hu/ 2009.02.12. 10:27:41

A Rizses csokit szeretem én is. Itt Szegeden boltokban is lehet kapni néha.
Ami bonbont szeretek, az a tenger gyümölcsei, de abban se sok van. Viszont olyannal én is találkoztam, hogy a doboz mélységéből ítélve több sor csoki is befért volna, viszont mikor kibontottuk, szembesültünk vele, hogy ugye a hülye műanyag tálcával meg van emelve és csak 1 sor csokokoládé volt, holott régebben több sorban voltak. A gyártóra már nem emlékszem, de elég nagy csalódás volt, hogy csak ennyi...

hatesz 2009.02.12. 10:30:40

@nyílméregbéka: bonbont nem eri meg venni:))) ez eleg lesz mära:)

۝merta-X 2009.02.12. 10:31:28

Amúgy a zárkádos Szamos cukrászdában szoktuk venni a marcipántortákat szülinapra. Mintegy 2/3-nyi szeletet meg lehet enni komolyabb károsodások nélkül,
nagyon finom, és kábé olyan a fajsúlya, mint egy fehér törpévé összeomlott szupernovának.

Hargita 2009.02.12. 10:33:48

Nálunk (a szerb határ mellett) majdnem minden boltban lehet kapni rizsescsokit, és van egy csomó finom keksz is (szintén Szerbiából)
Bp-ről Baja 2 óra autóval, és kb. 20 perc a határig, gyertek bátran, lehetőleg több napra, legalább fellendül a turizmus... (ja, nem vagyok Ede és nincs apartmanom se)

Banxa - Changes 2009.02.12. 10:33:58

@betépett felhasználó: Remélem a munkaidődet pazarlod ennyi marhasággal és nem a sajátod.Ha pedig a munkahelyeden vagy "Betépett felhasználó" akkor pedig....hol is az amunkahely?:)

۝merta-X 2009.02.12. 10:35:16

Bocsánat a félműveltségért, most néztem meg a blikk.hu-n, hogy aa fehérBŐL lészen a szupernova, vagy valami ilyesmi.

elwood 2009.02.12. 10:37:36

@Stadibee: "Te ettel mar szamos sutit????
... olyan islert nem eszel sehol mint ott."

Gyengém a cukrászda, országszerte elcsábulok. Mivel az édesség hazánkban minél több cukor, vajas krém, és szinezék keverékéből épül fel általában,
örültem, hogy egy stabil minőségű jól kinéző lánc lesz.

sajnos az islert nem szeretem. Az eszterházi tortára emlékszem amit az asszony elkezdett, de ízetlennek találta, én folytattam, de én ketten együtt sem ettük meg. Nem hogy nem édes volt, semmi íze nem volt. A többi süti sem maradt meg, hogy érdemes lenne újra ilyet enni, pedig abból az árból lehetne alkotni.

۝merta-X 2009.02.12. 10:39:42

Nálunk a múltkor olyan finom csokis/nápolyis piskóta volt, hogy ha ránéztél, csak attól 10 kilót híztál

Tsabi 2009.02.12. 10:39:57

@Omerta-X: ha jol emlekszem, torpebol (semelyik szinubol) nem lesz szupernova. Az voros oriasokbol szokott.. De lehet, hogy en emlekszem rosszul :)

huta9020 2009.02.12. 10:43:24

Bonbont évtizedek óta nem érdemes venni. A szép csomagolásban gyenge és kevés csokit raktak mindig is. A rendszerváltás meg csak rontott a helyzeten. Ugyanez van a csokifigurákkal és szaloncukrokkal: egyre drágábbak és az ehetetlenségig rosszak. Még a drágábbakban sem lehet bízni. És a "még krémesebb" régi név alatt futó csokikat is utálom, mert, magyarán megmondva, szarok.

munkaközbenindexelő 2009.02.12. 10:44:27

@elwood: Bad Ischl- ben a Zaunernél kapható a világ legjobb islere. :-) Bécsben a Julis Meinlben is szokott lenni. Imádnivaló! :-)
Rizses csoki témában pedig tényleg a szabadkai a legtutibb- mimózás csomagolás... Nyami! Már gondolkoztunk azon, hogy kéne egy import céget alapítani csak rizses csoki bizniszre. :-)

ave 2009.02.12. 10:47:46

Az elsovel semmi baj nincs, szerintem.

A masik az viszont tenyleg bontranyos.

Szarazkoro 2009.02.12. 10:50:45

Gratulalok! Hany eves is vagy ecsem? Mert ez igy van miota bonbont gyartanak... Mi ebben az erdekes??
Az lesz-e a kovetkezo, h a hentes a hust a papirral meri es aranyarban fizetteti ki???
JO REGGELT!!!

elwood 2009.02.12. 10:53:55

@munkaközbenindexelő: "Bad Ischl- ben a Zaunernél kapható a világ legjobb islere."

mondom, hogy utálom az islert. amúgy a legjobb cukrászdákat osztrák tulajdonban láttam én is. ott az igen magam ár igen magas minőséggel is párosult.

Funkerman 2009.02.12. 10:54:13

Ez aztán a nagy hír! Van ember aki ezt eddig nem tudta? A desszert az egyik legnagyobb édesipari lehúzás.Nem a mennyiségért vette az ember soha sem. Hanem mert effektive igényesen van aggyusztálva. Már amelyik. Mert némelyik, kicsi is, randa is és még az íze is olyan mint a háromnapos kihányt fosé. Sztem ennyél sokkal nagyobb átb@szás a bugyborékos csoki. Az az igazi fineszes lehúzás.

elwood 2009.02.12. 10:55:38

@Toyo: "íze is olyan mint a háromnapos kihányt fosé"

miket meg nem kóstolsz

Tsabi 2009.02.12. 10:56:27

Multkor vettem obiba egy hungarocell tablat, tele volt ilyen kif felfujt muanyag holyagocskakkal, szinte semmi anyag nem volt benne..es meg ize se volt semmi.. visszavigyem?

Impega 2009.02.12. 10:57:37

Off

Eljen Deak-Bill Gyula!

GuMiSZu 2009.02.12. 11:00:23

@Impega:
Horvát rizses csoki : RISKY és piros csomagolásban ban létezik 400 és 800g kiszerelésben is :D

funfun 2009.02.12. 11:04:02

A Szamos tényleg drága, de finomak a sütik. Nálunk születésnapra Szamos madulatorta, amúgy meg a budai krémes, tiramisu és a gyümölcskrémes torta (alul vékony csokoládés piskóta, rajta eperhab, tetején málna, vagy eper) járja. És inkább adok 400-450 Ft-ot egy szelet tényleg finom süteményért, ha veszünk, mint 200-at egy ízetlen, vajkrémes szarért.
Doboz-ügyben pedig tényleg meg kell nézni a töltőtömeget. Amúgy meg kell adni az egységárat mindenhol*: x Ft/kg, így lehet viszonyítani.

*Kivéve a gyógyszertárakat. A nem vényköteles gyógyszereket patikánként eltérő árakon adják, de hogy azok mennyibe kerülnek, csak ott derül ki. Nemrég vettem valamit, megnéztem a hazipatika.com-on az ajánlott árát, ehhez képest 5 kilóval fizettem többet a Blahán a patikában.

-Gyöngyibaba- 2009.02.12. 11:04:16

Ennyi a mai csámcsogni való?
Megyek és szerzek Afrika csokit.Darált mogyorósat.
:ĐĐĐ

EnZsolt / Paszuly Pista, a derék zöldbablegény 2009.02.12. 11:06:34

Csokiból a Mikado rizses csokit eszem, vagy Milkát. Esetleg Piros Mogyorós-t, de már az is kissebb. :(

Sütit meg a Daubnerből, mert lehet, hogy drága (bár a Dobos torta szelete drágább a sarki péknél), mégis soha rosszat még nem ettem ott.

EnZsolt / Paszuly Pista, a derék zöldbablegény 2009.02.12. 11:11:51

Mikado rizses csokit szoktam venni a Tesco-ból, ha érdekli a rizsescsoki társadalmat!!! De szerintem elnézek a Lidl-be, ezért a Nipponért, hátha olcsóbb is, finomabb is.

Impega 2009.02.12. 11:12:46

@GuMiSZu: Mindjart johet is a 800-as :) 2x

mokas_gizi 2009.02.12. 11:14:15

Lehel téri (Egy ázsiai csaj van a boltba legalul bejáratnál Metrónál….)és a Garay téren (legalul van) van két bolt ahol valóban olcsón lehet kapni csokoládét és alkoholt…
Ott érdemes vásárolni, én múlthéten vettem egy nagy Merci csokit (400g) 1100Ft-ért + pár Mozart bonbont 800-1200Ft-ért…
Én már évek óta nem vásárolok boltokba olyan FULL gagyi selejteket adnak 1000Ft-ért és a felett hogy egyszerűen nevetséges… Még ingyen se nagyon kellenek nekem ezek nem hogy még én adjak ki pénzt értük…

mokas_gizi 2009.02.12. 11:15:33

Az meg tényleg szánalmas, hogy megveszel egy nagy dobozt a boltba 1500Ft-ért van benne 10 bonbon, ami nugáttal vagy mivel van töltve... Ezeknek a minőségi csokoládéknak nem sok köze van...

Sörkálmán 2009.02.12. 11:17:59

Súlyt kell vizsgálni, nem méretet.

Gumidomino 2009.02.12. 11:18:29

én meg rászoktam az aero csokikra.
így legalább ha nincs pénzem, nem veszem meg a csokit csak harapok egyet ahol épp rám jön.

Tsabi 2009.02.12. 11:20:56

@mokas_gizi: bizony bizony, ezert is nem csoki helyett szoktak az ilyeneket venni, hanem ajandekba, egyfajta gesztuskent (foleg olyankor, amikor az ajandekozonak halvany fogalma nincs arrol, hogy az ajandekozott minek orulne). Na ilyenkor jon be a kepbe a "minel nagyobb csicsasabb dobozt, lehetoleg occsoert" vasarlasi elv, amit hulye lenne kihagyni a forgalmazo.

Gumidomino 2009.02.12. 11:21:09

@elwood:
"én folytattam, de én ketten együtt sem ettük meg"

Irén???

hafez 2009.02.12. 11:28:41

a nettó térfogatot kell nézni, nem a csomagolást, ezt már meg lehetett volna tanulni...
amúgy persze továbbra is kérdés, hogy miért kell annyi hulladékot termelni néhány szottyadt csokoládé miatt, amit öt perc alatt felzabál az ember.

elwood 2009.02.12. 11:35:53

@Gumidomino: Irénnek sem ízlett. A Daubner még elmegy egyébként, bár elég egyforma ízű minden, de van benne anyag és nem túl édes.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.02.12. 11:36:58

ha igenytelen kis dobozba tennek az lenne baj
a bonbon ilyen
nem eri meg
de nem is aze veszed/ugye sokan ajandekba
rizses csokit meg csak nem ajandekozol, vagy omlesztett kinait
wz 1 ertekelheto hozzaszolas volt

b[ALien] (törölt) 2009.02.12. 11:37:05

Szamosnál: fagyitorta!
Vagy 5 éve az a szülinapi tortám.
Amúgy az összes ilyen szar bonbon helyett ajánlom a sört:)

frocli 2009.02.12. 11:37:21

A Szamos alanykocka malcipánt és a glandlux bonboniela foulnégyet dobjátok le a földle, dulván!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.02.12. 11:38:46

@Sörkálmán:
Mary meretre ment
mar a rizses csokiban

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.02.12. 11:43:01

en a kit katot szeretem meg herseijest meg a sort es az aeanygaluskat de nem rossz a repatorta se

mokas_gizi 2009.02.12. 11:43:09

@Tsabi: Igen ez valóban így van, csak amit okoska megvesz a boltba az drága és szar nem olcsó... :)

frocli 2009.02.12. 11:44:11

Amúgy meg itt nincs különösebb fogyasztói érdeksérelem.
A csomagolás szép, a nettó tömeget feltüntetik, úgyhogy a kedves vásárló nincs megtévesztve a beltartalommal.

Ennél nagyobb megtévesztés hogy - a tökéletes cicik pedig szilikonosak!!!

na_most_akkor 2009.02.12. 11:46:13

Aki négyszáz forintért jól akar lakni, vegyen leértékelt baffffőzelék konzervet meg különleges vagdalthúst.

Deluxe ... mennyémá !

Shinjuku 2009.02.12. 11:48:27

Én nem szeretem a csokit. Sikeres-e vagyok?

Törpi 2009.02.12. 11:49:47

ha jó csokit akartok akkor menjetek ide:
www.rozsavolgyi.com
a tárkonyos bonbon a legtutibb, tudom bizarul hangzik, de isteni, no meg te válogatod össze a dobozba, ami papír és kicsi, hogy mit szeretnél, ezek legalább tényleg csokiból vannak!

cukiban meg az erzsébeti Nosztalgia cuki a nyerő, nem holmi flancos belvárosi,lepukkant a környék, de ez egy gyöngyszem, chilis csoki forever!:)

mindkét cégnél a tulajok maguk készítik a terméket és már szegények totál kimerültek, de ez csak jó jel, mert jó amit csinálnak!

szemtanú - alibit nem igazol! 2009.02.12. 11:50:41

Ha desszert, akkor: Anthony Berg marcipánosok és Lindt (még véletlenül sem lidl).
Süti csak házilag gyártott, a kislányom kedvence, a "pompás csokitorta". Vajjal és nem margarinnal, csokival és nem kakaóporral. Vagy túrókrémes gyümölcstorta... Na megyek várni a nyarat:)
Ja, szamos desszert mind szar. Nézd meg, hány százalék benne a marcipán...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.02.12. 11:52:48

@Shinjuku:
en se szeretem csak joint utan de akkor jegkremet is
es akkor a bonbon is sokaig tart, bagy csak ugy tunik

a kulonleges vagdalthus igenis jo, csak az is kisebb lett

IndaMuncher 2009.02.12. 11:55:31

Nem vagyok egy ökoterrorista, de én marhára sajnálom, hogy mennyi papír megy feleslegesen PERCEK ALATT szemétbe egy-egy nagyobb bonbonosdobozzal.

RiszáJkling.RulZ!

Törpi 2009.02.12. 12:03:18

nem is az a legnagyobb gond, mert az lebomlik, hanem a benne lévő műanyag tartó, aminek kicsit hosszabb idő kell,
úgy 100-150 év...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.02.12. 12:09:06

meg 1 FONTOS tanulsag
mielott bonbont vesztek ki kell bontani!!!!

Frank Columbo 2009.02.12. 12:10:04

Én a mozart kugeln-re és mozart tallérra szavazok csakis a mirabelltől a többi mozart gyártó gyenge utánlövés, persze a mirabell féle se az eredetei -hiszen azt csak egy salzburgi cukrászda gyártja. Na és persze csak átlátszó műanyag sokszög alakú dobozban veszem, a papír dobozosokban jóval kevesebb van nem ritkán drágábban. Gagyi noname óriásdobozos pár szem szarból álló bonbonokat pedig csak a hülye vesz, vagy ajándékba annak akit hülyének néz.

Tsabi 2009.02.12. 12:17:22

@mokas_gizi: okoska igy jart. Majd legkozelebb odafigyel :) de hogy ebbol homaros poszt legyen, na az a szomoru.. Bar vegulis egyre jo volt a poszt, kiderult, hogy sokan szeretik a rizses csokit :)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.02.12. 12:18:31

Anyuci/nagymama/feleség süteményénél jobb nincs. Ha boltban vesz az ember finom dolgokat akkor készüljön fel hogy a csomagolásban kb. ezt fogja találni.
Amúgy a Szamosnak azt az 1 hiányt még elnézhetjük mert a legjob marcipános cég közel s távol :)

A hatalmas dooz meg LOL

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.02.12. 12:19:48

@Tsabi: Azért némelyik (pl. a 2. itt bemutatott) bonbon nem kicsit átbaszás sztem, még akkor is ha évek óta ez a gyakorlat...

Tipikusbalek 2009.02.12. 12:21:01

@hagyma: Csak ne a Tuskóban, mert akkó rendőrthivat a biztonsági személyzet. Kivéve ha a barátnőd, ügyvéd.
:))))

nick nolte (törölt) 2009.02.12. 12:22:29

a szamosná a logo van ottt...
szóval mé kéne ott is csokinak lenni...????

liven 2009.02.12. 12:24:51

POCSOKY!!! Kizárólag Batzpapucsban taposott kakóbabból készül!
A ráckevei strand medencéjében áztatva a jobb aromáért!
Csak platós IFA-val szállítva, hogy minél oxigéndúsabb legyen.
Ami a legfontosabb semmi átverés: 1 darabban 1 db van!!!
Boldog Új Évet Minden Homározónak 2010-re! A Pocsay család.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.02.12. 12:27:18

Csokkerek, gyertek az új postba :)

Tsabi 2009.02.12. 12:30:14

@ColT: szerintem akkor lenne atbaszas, ha a toltelek nem annyi grammra, mint amennyi a dobozon feltuntetett ertek. Ezeket ajandekba veszi az ember, ergo a kulcsin meg maga a gesztus fontosabb, mint a cukrozott egerszar, ami benne van.. :)

Loree 2009.02.12. 12:30:41

@hagyma:
Pont te szólsz be a mindössze 1 db értékelhető hozzászólás miatt?!

Nem mintha engem zavarna, de pont te tartasz minden egyes kommentedben élménybeszámolót magyarországi és amerikai életedről, valamint hogy épp mit csinálsz te, mit a feleséged, bla-bla... ;)

Még egyszer mondom, tüvapokkal ellentétben pl. engem abszolút nem zavar, érdekes meghallgatni milyen az élet Amerikában, szóval nem erre szóltam be, mielőtt esetleg félreértenéd.

Asidotus 2009.02.12. 12:35:28

Aki csokit vesz, megérdemli.
Attól függetlenül meg, be kellene tiltani az indokolatlan mennyiségű szemét árusítását, értem ezalatt a csomagolást.
Az utóbbi termék képét ki kellene tenni az Index címlapra. Bőségesen adatolva, hogy ki követi ezt el.

kukatr 2009.02.12. 12:41:29

hulladékot ingyen is találok, nem értem egyesek miért fizetnek érte.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.02.12. 12:49:02

@Loree:
rendesen felre ertettel
magamat dicsertem meg hogy ertekelhetot irtam

LongJohnHolmes 2009.02.12. 12:56:43

Tanuld megemészteni a papírt és a műanyagot és máris nem leszel elégedetlen :)

Veg_ 2009.02.12. 12:57:35

Rizses csokiban a sunrise, imádom, anno a plusban is volt, most nemtom, aldiban meg mullerben szoktam venni, ha rámtör.
Szamos marcipán finom :) Nope nem a desszertek (két kiló étcsokiban mikronnyi marcipán + valami kenyce), hanem a tömb marcipán. Amiből te magad csinálhatsz valami pofás figurát, természetes cuccal szinezve, a saját gyártásu (vagy bevonat nélkül véve a környékbeli legjobb cukiból) tortára téve, miután bevontad szamos marcipántömbből nyujtott bevonattal... Teszel rá még a tetejére ezt-azt, és örül a család :)
A környékünkön 5 perc járásra van 3 remek cukrázda, az egyik környékbeli lánc és a neve (nem szamos, csak simán!) Marcipán, a sütik, fagyitorták és torták meg nyammm! Ráadásul ha tudod, mit akarsz, akkor olyan egyedi tortát vihetsz haza az édes és sós sütik mellé, mint a huss! :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.02.12. 13:00:35

@Loree:
ja ez tuvapok kifejezetten kedveli a storyaimat
mondhatnam rajongom
lehet Maryvel fatelepre megyunk nogracsolni, mer O meg sose evett bogracsost
bar eloszor furedre megyunk fasznesezni mamapicivel

ergerberger 2009.02.12. 13:39:08

Az az üres hely a dobozban a kondenzátor helye.

Kicsiláng 2009.02.12. 13:39:45

Impega,tsabi nem csak a sunrice az hanem a Riki nevű csoki is....azt egyétek.

nyulambulam 2009.02.12. 14:03:27

a második képhez: ez még sok csoki ahhoz képest, amit én kaptam ugyanekkora dobozban :)

Loree 2009.02.12. 14:17:16

@hagyma:
Hát akkor tényleg alaposan félreértettem, sorry! ;-DDD

Egy kis atomOFF:
Hadd kérdezzem meg, hogy mit dolgozol kint, mert annyit tudok, hogy szállodában, de azt nem tudom, hogy milyen munkakörben. Meg az is érdekelne, hogy mennyi ideje vagy kint és hogy sikerült kijutnod? (Ha azt mondod, hogy repülővel, tökönszúrom magam egy hússütő villával.)

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2009.02.12. 19:15:30

Tesco gazdaságos kékcsíkos bonbont vett már valaki ajándékba?
annál gázabb nem létezik.
amúgy jó sütik a Sugarshop-ban vannak, aki sírni és nyálat folyatni akar, nézze meg. www.sugarshop.hu és rohadt finomak is.

jesszumpepi (törölt) 2009.02.12. 19:49:53

Az én kedvencem az After 8.
Pár éve ajándékba kaptam a megszokottól eltérő fajtát:egy bonbonosdobozban 4-5 különböző,például óra alakú édesség volt benne,a megszokott mentolos krémmel.

jesszumpepi (törölt) 2009.02.12. 19:52:17

munkaközbenindexelő

Vigyázz!
EDE szeme mindent lát.
Munkaidőben nem szabad homározni.Nem tudtad?

jesszumpepi (törölt) 2009.02.12. 19:59:03

Chilis csokifagyi Árpádföldön is van a Vári cukrászdában.Ha szerencséd van,jut bele egy szem mandula is.

jesszumpepi (törölt) 2009.02.12. 20:08:40

@megélhetési sünöző

A sugarshop jól beégett a bizarr esküvői tortaszörnnyel,meg a csokiszökőkúttal.

Lemaradtál arról a posztról.

Aztán meg lapítottak.Pedig az egyik kommentelő még írt is nekik.

Be nem teszem oda a lábam.
Pedig olyan közel lakom hozzájuk,hogy néhány perc alatt odasétálhatnék.

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2009.02.12. 20:10:08

@jesszumpepi: a chilis Milka nagyon finom, de már nem lehet kapni sehol :-(
görögdinnyés dettó :-(
csak tudnám, miért limited edition-osak a legfinomabbak :-(((((

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2009.02.12. 20:13:43

@jesszumpepi: azt a postot nem láttam.
hm, hát nem tudom, nekem tetszett, de én csak sütit ettem, helyben.
majd megkeresem a postot, kíváncsi lettem rá.

lótumfaktum 2009.02.12. 20:36:47

@megélhetési sünöző --- (nő) --- Pocsay Ede fan: nekem van két eredeti dobozban csilis ,meg uborkás .olyan jó nagy két mogyoróval. de a Pocsayéknak agggyak belőle?

LittleBear 2009.02.12. 21:10:19

Ár/tömeg arányban még a Merci a legjobb bonbon-féle, ajándékba tök jó, lapos is, semmi sallang. És még finom is... (Mindig elhatározom, hogy akciókor veszek tartalékba, a múltkori tartalék nem elpárolgott?... )

Csokiból mostani kedvencem a marcipános Tibi. Kicsit lefagyasztom, hihetetlen jó a fagyott étcsokit ropogtatni, és a marcipánkrémje is ehető. Árban pedig barátságos.

Nekem a belga csokik túl édesek, pedig édesszájú vagyok.

Bubu80 2009.02.13. 00:05:53

Jó napot, jó szurkolást!

zeugma 2009.02.13. 01:27:05

Nagyon szeretem a marcipánt, de a külföldiek mind túl édesek nekem, még a Lindt is. Leginkább a Szamos jön be, abból is a marcipánkenyér meg a "gyurmázós" marcipántömb, ami nincs kombinálva mindenféle mással.

Csokit nem szoktam boltban venni, hanem otthon csinálunk. Igaz, így drágább (a tejpor miatt), meg a hülye kínaiak miatt most sehol nem lehet tejport kapni, de a házi csoki a Bocit meg a Milkát is lazán veri. És nincs benne más, csak jó minőségű kakaó, tejpor, cukor, víz, meg némi margarin, és olyan a kakaóaránya, amilyent kever magának az ember :-)

Ami meg a bonbont illeti, hát a félméteres dobozban pár szem azért tényleg durva; de sajnos a bonbon már csak ilyen műfaj. Engem sokkal jobban bosszant az, ha kakaómentes bevonómasszával leöntött óccsó-pocsék nugát van benne, akármennyi is az annyi. Inkább kevesebb legyen, de finom.
Azt is meg lehet nézni, mekkora papírba (bocs, műanyagba) csomagolnak manapság egy túrórudit, csokiszeletet vagy jóreggelt kekszet (utóbbit lehetőleg morzsa méretűre törve - én legalábbis tegnap csak olyant kaptam a boltban)...
A legjobb a régi fajta Sport szelet, mert annál egyértelműen látszik, hogy mekkora a tartalom :-)

Palkovicsné 2009.02.13. 13:22:14

pon'leszarom... de az is így nézne ki...

mildi 2009.02.13. 16:08:38

puccos bonbont nem veszünk.
van egy édesszájú kolleginánk, névnap fennforgáskor besétáltam kiskunhalason a konyakmeggyet gyártó üzem üzletébe, és kimérve vettem igazi konyakmeggyet (nem mon cherry, meg egyéb vacakok), uszkve 20 dkg-t. de lehet venni rumos cseresznyés kiadást is (jobb, mint a konyakmeggy!), occsóé van étbevonós, drággábbé belga csokis, de még az is olcsóbb, mint a pucccsodák.
nylon díszzacsiba (amibe a piákat szokták) beleszórtam, szalag, kísérőkártya, oszt ennyi.
kívül pórias volt, de belül! :D
torta meg házi sütés, tudod ki fog adni egy szelet eszterházyért 1000-1500 ft-t?! frászt! csak mert szamos, meg gundel, meg anyámkínja a szalvétán a logo? :D
marcipánt nem szereti a familia.
csokit lidlben. jó minőségű 60-80% étcsokoládék vannak megfizethető áron (200 gr tábla 300-500 ft).

Joe Forster/STA · http://sta.c64.org 2009.02.17. 21:16:28

Gimnáziumi évem alatt vásároltam mindennap itt: Rákóczi vajasbolt; 1088 Budapest, Rákóczi út 17.; 338-2280. Két évtizeddel később is még mindig remek hely, elfogadható áron finom sütikék, mmm! :-)

adam_v 2009.02.18. 10:09:14

Gondolom, még sokan emlékeznek a Pilóta keksz régi csomagolására, ahol három sorban szorongtak élére állítva, mint szardíniák a konzervben. Aztán abból is csináltak ilyen szép díszdobozos vackot. Az volt az igazi csalódás.

...Brekk... 2009.02.18. 12:44:36

Muszáj hozzászólnom a rizsescsoki témához...
PIONIR! Az a legtutibb! :)

Sheruzad 2009.02.18. 20:04:20

Toblerone.. regen nem ragodarabkak voltak beleszorva a csokiba? es ha megettel 2-3 piramist akkor a szilard ragotormelekbol pont osszejott egy kenyelmesen raghato mennyisegu mocsing?
Most nyammogom, de ebbe nem rago vanik.. ez nem is tudom mi.
süti beállítások módosítása