Tékozló Homár

Még a nacionalista sörreklámokat is nyugatról lopjuk

2009.02.16. 15:48 | szily | 114 komment

Úgy tűnik, legszentebb ereklyéink sincsenek biztonságban. Kezdődött azzal, hogy a budapesti utcai zavargások idején egy életre beleszerettem a Romantikus Erőszak "100 százalék magyar" című számába, ami az amúgy tök unalmas nemzeti rock mesterműve, a Romantikus Erőszak pedig a műfaj Green Day-e lehetne, ha akarna. Mit mondjak, szinte szíven szúrva éreztem magam, amikor rájöttem, hogy a Szám Aminél Magyarabb Nem Lehet Semmi, az egy amerikai álomegyüttes, a bostoni Dropkick Murphys "Skinhead on the MBTA"-jének egy az egyes koppintása.

Most újabb döfés ért, ezúttal sör- és nemzettudatfronton. Alig szoktam meg úgy-ahogy a Soproni sör alanti, borzongatóan populista reklámfilmjét, jött E. kijózanító levele.

Eszerint a szpot egy kanadai sör, a Molson kampányának lopása. És tényleg, tessék megnézni az eredetit.

A képet az árnyalja, hogy a White Rabbit ügynökség, amelynek itt látható egy részlet a krédójából,

lényegében önlopást követett el, mivel a Molson és a Soproni márkának ugyanaz a tulajdonosa. De ez akkor is fáj, mint Icu bácsinak, turánista nagy-nagybátyámnak és horthysta századosnak az orosz hadifogság.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

IndaMuncher 2009.02.16. 16:36:14

@szemtanu: Haha, nem rossz hasonlat, nekem Szily okosan csavart bevezetője is tetszett. :)

PeterBogyo · http://ujbuda.kutyaiskola.eu 2009.02.16. 16:36:46

@szemtanu: attól vmi nem náci, hogy a hazaszeretetről szól. Lehetett volna ízig-vérig magyar ami minden magyarnak megdobogtatja a szívét. Sok olyan dolgot mond amibe bméltán lehetünk büszkék, vizilabda, csajok, stb...
Nekem csak az fáj, h már ilyet sem tudunk magunktól csinálni, ehhez is külföldi példa kell. :/

szemig jimmy 2009.02.16. 16:48:56

Ha a reklámlopás szégyen akkor a témalopás is az? Délelőtt ez már kint volt a címlapon, csak nem homárosan...

jusztlacika 2009.02.16. 16:50:20

Magyar babgulyásról szó sincs benne! :(

szemtanú - alibit nem igazol! 2009.02.16. 17:08:38

@Nuunius:
Hazaszeretetbe és nemzeti büszkeségbe belekeverni egy szar netto kereskedelmi terméket: minimum hányás. A reklámban felsorolt értékeinkkel nagyjából egyet is lehet érteni ettől még.. De a fokozódó feszültség, a szaporodó szívdobogás, a hangerő növekedése, meg belép az üstdob mire is fut ki a végén? Szeressük egymást gyerekek, csókold meg egymást jobbos-balos!
Jaaa, nem: Igyatok SOPRONIT!
Muhaha!!!!

۝merta-X 2009.02.16. 17:18:43

A reklám kurvajó, és a HOMÁR BEKAPHATJA.

Halál komolyan mondom. Kiafasztérdekelahülyeségetekmosmár.

És aki engem populistának hív, az merek bátorkodni kiröhögni.

szemtanú - alibit nem igazol! 2009.02.16. 17:19:43

Ja, rákerestem, ennyire magyar:
" A társaság közvetlen tulajdonosa a Brau Union AG (4200 Linz, Ausztria). 2007 december 31-én tulajdoni aránya 99,61%"
Kivonat a 2007 évi gyorsjelentésből!

MUHAHAHA!

szemtanú - alibit nem igazol! 2009.02.16. 17:21:40

@Omerta-X: Nem kötelező ám olvasni:)
Ha nem vagy populista, akkor talán elitista vagy? És sopronit iszol? Piha...

mesegomba 2009.02.16. 17:22:34

Ami azt illeti, nekem tetszik ez a reklám, csak kicsit irónikus, hogy sör reklám..nem lepődtem, meg, hogy amerikai földről jött az ötlet, náluk trendi nagyon ez az óriási hazaszeretet. De mondjuk nem rossz, nagyobb is az összetartás mint nálunk, de ez már csak így van.
Nem kifejezetten díjazom hogy nyúlták a reklámot, de ez is magyar specialitás :D

moli 2009.02.16. 17:27:47

@Omerta-X: szar reklam: semmi, de semmi koze a reklamnak a termekhez. az eg vilagon semmi. es utolag, eroszakkal se lehet semmi kozosseget talalni a reklam es a termek kozott (a termek meg nem is magyar!)

Tsabi 2009.02.16. 17:28:40

Ez a globalizacio feketen fekeren, egy osztrak kezben levo vallalat rendel meg egy kanadai reklamot magyar piacra.

szemtanú - alibit nem igazol! 2009.02.16. 17:29:08

Öreg homárosok, segítsetek! Ugye itt nem szokás az ellenvéleményért lehülyézni egymást? Vagy tévedek? Omerta-X te hogy tudod?

Tsabi 2009.02.16. 17:32:26

@szemtanu: mondjuk inkabb ugy, van egy bizonyos nivo, ami ala nem szokas sullyedni :) en regota olvasom a omart (regebbota, mint kommentelek), de itt meg politikai vitat meg nem lattam. Nem biztos hogy meg kellene szakitani ezt a hagyomanyt :)

Tsabi 2009.02.16. 17:33:47

@Omerta-X: beragadt a capsod.. Csak szolok. Amugy ha nem erdekel, ne olvass.. :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.02.16. 17:36:47

@szemtanu:
nem szokas
csak a postolokat hulyezzuk egy ido utan
a kommenteket nem
most volt a legyen On is milliomosban kerdes, felezes utan! a sulylokesben vagy a rudugrasban van 6 meteresek klubja
es meg ehhez is telefonos segitseget kert
de nyert 16 ezer dollart
na most sulylokesben mar ovodaskoromban dobtam 6 metert....
jo ez nem ide tartozik csak az egyszerusegrol jutott eszembe

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.02.16. 17:38:29

dogojjek meg most mar Masik vetelkedot nez Mary es a fodij 4 szek uvegasztallal
O aszongya tewelhundred

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.02.16. 17:39:48

majnem eltalalta
be is nevezem
dogojjek meg ha nem,
kell a pez

szemtanú - alibit nem igazol! 2009.02.16. 17:40:20

@Tsabi:
Egyetértek! Én is sokkal régebben olvasom már, csak pár hónapja írogatok bele...
Távol áll tőlem is a politizálás a homáron, remélem előző kommentjeimbe nem láttál bele ilyesmit, mert az nem volt benne...

szemtanú - alibit nem igazol! 2009.02.16. 17:43:40

@hagyma:
Az igaz, hogy 10 államokbeliből 8 nem tudja a kontinenseket felsorolni, sőt, darabra sem tudja? Ha ez igaz, kimegyek megélhetési vetélkedni:)

Tsabi 2009.02.16. 17:44:03

@szemtanu: nem, nem lattam bele politikat, szerintem mas se.. Ha valaki meg megis, az felreolvasott :) lassan a homar marad az egyetlen politikamentes magyarnyelvu community, amit meg olvasok..remelem ez igy is marad meg jo darabig :)

szemtanú - alibit nem igazol! 2009.02.16. 17:46:53

@Tsabi:
Én is remélem! Oázis a nyüves netsivatagban:)

Bobby Baccala 2009.02.16. 17:50:28

nekem bejön a reklám..akkor is ha lopott ötlet...asszem kicsit gazdagabb a történelmünk mint kanadának :)

Tsabi 2009.02.16. 17:55:32

@szemtanu: a szambol vetted ki a szot :)

Bugreport 2009.02.16. 17:56:29

Ha már a lopásnál tartunk...

Anno Náksu és Brunner hatalmas parádébombája a Nézz az ég felé (lépj a hév elé)

valójában Marc Down szerzeménye amely az Expander címet viseli.

A két "sztár" Dj igénytelenségét is tükrözi, hogy a szövegen kívül a zenéhez semmit nem tettek hozzá, azt módosítani nem módosították szinte semmit. És íme:

Nákso és hokibroki:

www.youtube.com/watch?v=dtEdoxiZdVY

És az eredeti:

www.youtube.com/watch?v=aCEUkV9cSm8

(a videó persze nem az előadó által készített, de azért önmagáért beszél)

Bugreport 2009.02.16. 17:58:39

*Náksi és Brunner (a teljesség igényével), de valahogy a nemzeti öntudat Pál Utcai fiúk módjára nem engedi tudat alatt a nevét rendesen leírni :D

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.02.16. 18:00:46

@szemtanu:
emberfuggo
mint otthon is
a jatek kb hasonlo az elso par kerdes eleg vicces

ezt meg kinek mekkora a tortenelme ez olyan hulyeseg
amerikanak azert ennyi mert akkor fedeztek fel amikor

EnZsolt / Paszuly Pista, a derék zöldbablegény 2009.02.16. 18:23:01

Nem tudom ti hogy vagytok vele, de nekem kifejezetten tetszik a Soproni reklámja, és felébreszti bennem a magyar öntudatot. Szóval most felállok a géptől, megeszek egy mákos gubát, iszom egy Sopronit, és megmondom az asszonynak, hogy bizony ő a legszebb lány a Földön.

...
...
...
...
...

Baszki, nincs mákos guba, a sörömet valaki megitta, az asszony pedig alszik.

Fuck.

EnZsolt / Paszuly Pista, a derék zöldbablegény 2009.02.16. 18:26:58

@szemtanu: csak szólok, hogy a Heineken Hungária Zrt. tulajdona. De attól még nem vonja le azt az értéket, hogy magyar árpából, komlóból, malátából és vízből állítják elő. És szerintem finom. Szerintem.

szemtanú - alibit nem igazol! 2009.02.16. 18:45:36

@EnZsolt:
"A privatizáció folytán a martfűi és soproni gyárnak is az osztrák Brau AG lett a tulajdonosa, aki Soproni Sörgyár Rt. néven egyesítette a két gyárat. 2003. év végén az osztrák tulajdonost a Brau Union csoportot megvásárolta a Heineken N.V., és ezzel a magyar leányvállalat a világ egyik meghatározó és sikeres nemzetközi óriásának része lett, integrálva a multinacionális vállalat jól kipróbált hatékony folyamatait, eljárásait. A cég 2007. júniusától Heineken Hungária néven folytatja tevékenységét."

É2I 2009.02.16. 18:56:27

Csak nekem tünt fel, hogy a kanadai reklám igencsak Ámerikát hecceli?

/Na akkor mégis csak egy pici, lite politikai színezet:
Legalább ez a Soproni ser reklán nem cikizi a (pl.) Szlovákokat. Igaz akkor be lenne tiltva már holnap.
Egyébként amikor először láttam én is azt hittem, hogy az aktuál politika újabb agyszüleménye. Ahhoz képest a sörös üveg feltünése a végén holmi pinokkió helyett, kifejezetten üde színfolt.
/homár

Asidotus 2009.02.16. 18:56:45

Elég gagyi muzsikák. Valahol nemzetgyalázás ilyen szánalmas produkcióra ráhúzni, hogy nemzeti. Hallgassatok Ossiant, annak nemzeti érzelmű szövegei (is) vannak, és igényes zenéje, jó dalai.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.02.16. 19:12:42

@Nűnű:
1 reklmnak miert kene nemzetinek lenni?
foleg ha sorrol szol
ne vedd mar ilyen komolyan hogy ossian meg ilyenek
ez egy otlet
talan lopott
bannya kanya
nekem nemzeti a fasirt is meg a hamburger is
a tricolor is meg az 50 csillagos
az egy csillagos sose volt
de a reklam reklam oszt annyi

szemtanú - alibit nem igazol! 2009.02.16. 19:18:04

@É2I:
Bennem a nemzeti öntudatot a valódi történés ébreszti fel. Pl. a mikor az olimpián nyertek a pólósok, vagy a Kozmann Gyuriék másodikak lettek, én is bőgtem és büszke voltam arra, hogy magyar vagyok! De ha valaki erre és hasonlókra építve manipulálja a nemzeti érzéseimet, csak azért, mert magyar(sic!) sört akar nekem eladni, na az menjen a ...ba!

szemtanú - alibit nem igazol! 2009.02.16. 19:19:29

bocs, az előző EnZsoltnak szólt:)

jesszumpepi (törölt) 2009.02.16. 19:19:32

Minden bölcsész nevében visszautasítom,hogy +1 bölcsész lenne.

Tsabi 2009.02.16. 19:28:59

Na alig vartam, hogy hazaerjek, es megnezzem a muveket (nem veletlenul eddig nem kommenteltem a videokrol). Lehet, hogy en tul kozmopolita vagyok, vagy csak siman ingerszegeny, de ez nalam sehol se vagta ki a biztositekot. A patriotizmus nem osszekeverendo a melymagyarsaggal. En a legutobbi focivb alatt es ota nem eltem meg nagyobb elmenyt, hogy egy nep (a nemet) vegre tud felszabadultan es indulatmentesen orulni maganak meg a hazajanak. Majd egyszer a nemzeti jelkepek is eljutnak a maguk helyere, a szivekben is meg a partok eszkoztaraban is. Addig meg oruljunk, ha nyer, vagy jo helyezest er el egy magyar valahol a vilagban..

jesszumpepi (törölt) 2009.02.16. 19:33:09

Tsabi 2009.02.16. 17:32:26

Emlékeim szerint néha itt is politizálnak.

Tsabi 2009.02.16. 19:34:14

@jesszumpepi: akkor eddig sikeresen aokat a postokat/kommenteket pont nem lattam..en szerencsem :)

jesszumpepi (törölt) 2009.02.16. 19:37:21

EnZsolt 2009.02.16. 18:23:01

Asszony megette a mákos gubát,megitta a sört és elálmosodott.

۝merta-X 2009.02.16. 19:48:42

@szemtanu: Fogd már be. Nem manipulál téged senki. A reklám jó érzést kelt. Leszarom a végén a sört. Nem is iszok sört, csak néha vodkát.

Ha tebenned manipulál valamit, az a te bajod, bakker.

Ne válaszolj, léci.

É2I 2009.02.16. 19:50:08

Én kifejezetten nacionalista vagyok, mármint hazaszeretet értelmében. De hogy ezzel tudna manipulálni egy sör reklám, ha pl. nem szeretem a sört? Nem hiszem.
El kell tudni vonazkoztatni, és nem kell mindenben véreskezű politikát vizionálni.

Szar reklámok meg mindig is voltak és lesznek is. A kreatívok meg mindig is olyanok voltak, hogy ha egy valamilyen ötletük egyik helyen bejött, miért ne jöhetne be máshol is.
Mára csak annyi lett a bibi, hogy:

"Közben teremté az Internet és annak közössége a neki tetsző Jutyúbot és felraká oda a történéseket széles-e világban. Annak minden képi elemét, és annak hangját, hogy ímígyen megőrízze azokat az örökkévalóságnak, példának okául az eljövendő generációk számára. A hívek teljes tudására, a hazugok megcáfolására...."

Asidotus 2009.02.16. 19:52:10

@hagyma:
A reklámmal nekem semmi bajom!!!
Nekem a posztban szereplő Romantikus Erőszakkal van bajom. Nem tetszik. Színvonaltalan produkciónak tartom, és különösen az benne az ellenérzést keltő, hogy nemzeti jellegbe öltözik, miközben amerikai zenét majmol.
Az Ossiant, mint rockzenét hoztam példának. Az is rengeteg nemzeti érzést hordoz, de mindeközben ZENÉL. Természetesen az Ossian is külföldi példák alapján állítja össze a muzsikáját, de nem is állítja, hogy "100% magyar".

ColT · http://kilatasgaleria.blog.hu/ 2009.02.16. 19:56:22

Utálom a reklámokat

Na ezzel letudtam a posthoz hozzászólást...

...és megyek aludni mert hihetetlen álmos vagyok, köszönhetően a tegnap éjjeli melónak + mert ma egy simerős munkahelyén voltunk netet alkotni :(

Na majd holnap kommentelek... :)

ColT · http://kilatasgaleria.blog.hu/ 2009.02.16. 19:58:34

@ColT: Szóval ma értékelhetetlen vagyok :D

Jedlik 2009.02.16. 20:07:12

Bazzeg mióta szép ez a dallamtalanul darálós és mekegős, de megszentségteleníthetetlen magyar nyelv?
Hogy nehéz az oké. De melyik nyelv nem az magas szinten?
Afrikai nyelvekkel mi van máskülönben?

Meg a déli harangszó is, ami nem is Hunyadi miatt van, mindegy. Jó a hogy a golyóstollat a hidrogénbombát meg puskásöcsit nem nyomják az arcunkba.

magyar lányok a legszebbek? a szépség és a kurvaság mióta szinoním fogalmak?

sajnos ezzel kiabálós faszsággal reklámként mégis működik.

load error 2009.02.16. 20:10:16

Még csak nem is az első eset, hogy lenyúlták a fenti reklámot.
Előadták már "Muszlim vagyok" címen is:
www.youtube.com/watch?v=JQXh20OuhIc
Már ott is sokan felemlegették, hogy nyúlás.

É2I 2009.02.16. 20:16:42

@Jedlik:
Akinek nem szép az anyanyelve, ott valami hibádzik.
Nem mellesleg a dinamó is magyar, hamár Jedlik :D

load error 2009.02.16. 20:17:37

" Hallgassatok Ossiant, annak nemzeti érzelmű szövegei (is) vannak, és igényes zenéje, jó dalai."

Az Ossian egy skót ballada-sorozat, amit a XIX. század elején hamisítottak, mint középkori művet.

A Wellington táján szerintem már mindenki leírta Paksi Endrét, mint komoly előadót.

szemtanú - alibit nem igazol! 2009.02.16. 20:18:36

@Omerta-X:
Személyeskedtem én veled? Lehülyéztelek? Mondtam neked, hogy fogd be?
Mi ez a stílus? Téged honnan szalajtottak?!

Mitől vagy ilyen frusztrált?

Tudod, ez nem az életharc, csak beszélgetünk, hm?

Xezs 2009.02.16. 20:35:31

@Nűnű: Ízlések és pofonok, a legtöbb embernek az Ossian max 18 éves koráig tart, ott már rájön hogy vannak igényesebb zenék is. Paksi meg hát, izé fura ember. Részegen nagyon jól tud zsidózni, kaptam már belőle :)

szemtanú - alibit nem igazol! 2009.02.16. 20:38:19

@load error:
Ez a reklám tök rendben van, mert NEM KERESKEDELMI CÉLÚ! Az előítélet ellen szól, nem sört ad el!

۝merta-X 2009.02.16. 21:00:05

@szemtanu: Megmondtam, hogy dugulj be, te csicska
Ha valaki okoskodik, az könyvelje el a pofonokat, amit azért kap, hogy leszokjon róla
Virtuálisan kicsit nehéz megoldani, de ha nagyon erőlteted, kitalálom valahogy

szemtanú - alibit nem igazol! 2009.02.16. 21:10:30

@Omerta-X:
Na ez az a szint ahová, és ami alá én nem megyek!

Remélem többen szolidárisak velem és nem állnak szóba Omerta-X-szel!

a paraszt a fatelepről (törölt) 2009.02.16. 21:23:22

@Omerta-X:
@szemtanu:

a fasznak kell itt műbalhé gyerekek! a reklám jó, még ha az ötlet lopott is (ki nem szarja le, jah a homár ez a színvonal)

a sör is jó!

hol itt a probléma? mit kell itt picsogni? aki nem bírja a kommenteket az minek jön a homárra?

szemtanú - alibit nem igazol! 2009.02.16. 21:39:16

Na jól van, további jó szórakozást!
Rövid kis kommentelős karrier volt, de nem tanulságok nélkül való!
Sziasztok.

Tsabi 2009.02.16. 21:40:39

@tüvapok 2.0: szivembol szolottal. Meg aztan a f@sznak se kell, hogy megjelenjen itt a Magyar Salakmotoros Es Kommentfigyelo Ede- es Muemlekvedelmi Hivatal, oszt bezarjak a posztot mindenfele fenyegetozesek miatt..

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2009.02.16. 23:37:51

Mi van, elgurult a gyógyszeretek???
FAHÉJJJJJJJJJJJJJJJJJJJJ!

۝merta-X 2009.02.17. 00:22:00

Ne álljon velem szóba senki, mert elküldöm a véleménymet, rövid leszek és velős!
Meg rakok bele elektronikát.

Lidérc · http://feldolgozasalatt.blog.hu/ 2009.02.17. 00:27:35

Ejnye emberek, ilyen szaron összeveszni...
Ejnye Homár, a földolgozások az én reszortom, ne lopjátok a kenyerem.
Ejnye, mikor lesz új poszt?
Ejnye, de utolsó!

+1 2009.02.17. 07:17:36

@jesszumpepi: Látom belémszerettél, hogy ennyit emlegetsz? Ha te bőcsész vagy én semmiképpen nem lehetek az.
Viszont gondoklkodni és véleményt nyilvánítani azért szoktam, és bizony elég silánynak látom az okoskodásaitokat. Minden értelmes hozzászólást elvisztek a semmibe.

@Omerta-X: Látom neked is ki akarják adni az utadat, mert csípi a szemedet a hagymaszag, meg az értelmetlen "bőcsészkedés".

De jó lenne, ha jobbá válna maga a homár is, mert így igencsak szakácskönyves, unatkozós cikizős gyerekes, változásra képtelen?

+1

load error 2009.02.17. 07:51:54

@szemtanu:
"Ez a reklám tök rendben van, mert NEM KERESKEDELMI CÉLÚ! Az előítélet ellen szól, nem sört ad el!"

Tehát ha egy eszmét akarok eladni, akkor már semmi sem ciki?

Amúgy nem csak az a gond a muszlimos reklámmal, hogy nyúlás, hanem hogy csúsztat itt-ott, és sztereotípiákat ellensztereotípiákkal olt ki. (Ez azért a magyar reklámba is be-be csúszik.)
Mindegy, offtopik és messzire vezetne.
Imi, hagyjad!

aardwark 2009.02.17. 09:04:32

amikor először láttam, meg kellett néznem a naptárat, mert azt hittem 2010 van a választások éve:)
no és azért hiányolom belőle Edét, a meggyötört arcú lányt ahogy egymást átölelik a -7 fokos buszon bezárt budiajtó előtt, törött üvegasztalon állva, műemléki környezetben...

én csak ennyit szerettem volna mondani...

EnZsolt / Paszuly Pista, a derék zöldbablegény 2009.02.17. 09:53:22

@szemtanu:

Bennem szintúgy felébresztették azok a dolgok is, de tudod, ilyenek vagyunk. Különbözőek. Engem ez is megérint. És bármit is mondasz a Soproni magyar sör, még akkor is, ha a Heineken Hungária Zrt. vásárolta fel. De nyilvánvalóan sokat látsz a dolgok mögé, tudod, hogy miért történt a váltás. Tudod, hogy kik dolgoznak ott, és hogyan. Kérlek, tedd meg azt a szivességet, hogy ellátogatsz Sopronba a sörgyárba, és beszélgess el az ott dolgozókkal. Vannak szomorú dolgok (sok embert kirúgtak), de vannak örömteliek is. Az meg a te egyéni döntésed, hogy megveszed a sört, vagy sem. Szerintem, ha egy sört azért vesz meg az ember, mert jó a reklámja, vagy mert nemzeti öntudatot ébreszt az régen rossz. De a Soproni, attól még magyar sör.

staropramen 2009.02.17. 10:04:46

Sztrovacsekek!
A fene megette ,ha egy sört bőgatyás, karikás ostor nálküli , árvalányhajas nemzetiszínű szalagos kalapú vizilabdásnak álcázott anyám tyúkjával kell reklámozni.
javaslat:iható minőségi sörök gyártása

+1 2009.02.17. 10:05:10

@aardwark: Köszönjük hasznos hozzászólásodat. Ezekről írtam fentebb.

moli 2009.02.17. 10:09:12

@É2I: pfff, azta.. hat ezert tart itt az orszag.

IndaMuncher 2009.02.17. 11:30:12

@Jedlik: "A szépség és a kurvaság mióta szinoním fogalmak?"

Hoppácska ez hogy jön ide, csak nem személyes sérelem?

EnZsolt / Paszuly Pista, a derék zöldbablegény 2009.02.17. 11:39:06

Azt nem értem, hogyha szemtanu tényleg orbitális hülyeségeket beszél, akkor min csodálkozik, ha valaki lehülyézi? Jó a csicska, és a pofon erős volt, de régen olvastam már ilyen blődségeket, mint tőle.

Best of: Szar sör...nem is iszom sört.

Szanaszét Szolizott Szilikonos Szőke 2009.02.17. 12:04:36

Ossian zenél??? Hehehehehe :)))


Amúgy a reklám jó, nekem tetszik, leszarom honnan jött, mit koppintott, ami benne van az mind király. A mákos gubát dióra cserélném, mielőtt rénk fogjék, hogy milyen egy drogos nép is vagyunk. A magyar nem attól az, hogy ostort csattogtat, mint ahogy néhány turista, meg az ostoba amcsik hiszik :))) És a legjobb szolis szilikonos plázamacskák valóban itt vannak, (na jó, a magyar lányok természetesen is szépek). És azt is hozzátettem volna a reklámban, hogy a pornóipar 90%-át is mi adjuk :)))) Na, mindent összevetve én szeretem ezt a reklámot és a kanadai is tecc.

Fotelrocker2 · http://budapest.blog.hu 2009.02.17. 12:07:58

Nekem miért nem mutatja vajon a képeket??
Nem vagyok eléggé hazafias? :)

anemic royalty · http://sendupcomedy.blog.hu/ 2009.02.17. 12:51:41

A két reklám hasonló, de nem ez az első a világegyetem történetében

A kanadai sörnek az a neve, hogy Canadian, ott más a spot relevanciája, és kifejezetten az amerikai sztereotípiák ellen szól, míg a soproni végre jól értelmezi a hazaszeretetet...

örüljünk már, hogy egy jó reklám, ne legyünk már ennyire begyöpösödött sznobok...

Kutya23 2009.02.17. 13:20:23

Értem én a problémát! ÉS?????

lofaszjoskasenki 2009.02.17. 21:32:24

a szily egy tetves büdös csökevény fasz.

a reklám kurvajó, és aki szerint ez már a nacionalista kategóriába sorolható, az súlyosan el van tévedve. mint például ez a szánalmad buzi szily.

Szving Tóni 2009.02.18. 08:56:15

Azért ha valakinek egy sörreklámtól öntik el a nemzeti büszkeség forró hullámai hazafiúi kebelét, vagy attól, hogy minden este a pofájába üvöltik píárilag, hogy "mákosguba", azt hadd röhögjem már ki...

EnZsolt / Paszuly Pista, a derék zöldbablegény 2009.02.18. 10:33:30

100.

lofaszjoskasenki: sok kultúra szorult beléd az már bizonyos.

Dencs: nyugodtan kiröhöghetsz, de nekem valahogy jól esett munka után fáradtan hazaesni, mikor a tököd tele van a világgal, várod, hogy Fletó milyen reformokat fog bejelenteni nemsokára, leültem egy percre a TV elé, és pont ez ment. Engem valahogy örömmel töltött el, na meg büszkeséggel, hogy tényleg ilyen jó csajaink, és pólósaink, mákosgubánk van. De mondom röhöghetsz, a te szíved joga :)

Szving Tóni 2009.02.18. 13:11:16

@EnZsolt: Engem is, de attól, hogy van mákosgubám, még nem hiszem azt, hogy Isten kalapján én lennék a bokréta. A kanadai reklám nekem az öniróniája miatt tetszik, mert úgy megy rá a nemzeti sztereotípiákra, hogy fordít egyet rajtuk, mintha a kanadai identitás szerves részei lennének. Ami a magyar poszton nekem nem jött át, bár gondolom, itt a fogysztók mentalitása is más, és ezt a gyártó is belekalkulálta. Senki nem akar gójmotorosokat az ablaka alá, mert egy rosszabb pillanatában a szürkemarhával viccezett. Szal az én hazaszeretetemet továbbra sem az erőspista és a sárgavillamos "fűti halálra", hogy klasszikust idézzek...

Chino 2009.02.18. 22:18:42

nem olvastam el minden hozzászólást, de szerintem jó a reklám. és szeretem a sopronit. és nem kell feltétlen a termékről szólnia egy reklámnak, ha arról megjegyzik az emberek a terméket. és ezt a reklámot az ismerőseim nagy része megjegyezte, hogy micsoda, tehát a reklám elérte hatását. persze jobb lenne ha saját ötlet lett volna, de nekem így is tetszik

moli 2009.02.19. 10:15:04

@Chino: de, hiszen igy nem tudod, konkretan melyik termekrol szol a reklam, csak a reklamra emlekszel, a termekre nem. brutto penzkidobas.

Chino 2009.02.19. 19:02:39

@moli: dehogynem tudom. csak kihagytam. tehát pontosan tudom h milyen termék reklámja és az ismerőseim is tudják, hogy milyen termékről van szó. szóval a reklám elérte a hatását

k.sz. 2009.02.19. 22:44:12

Az a különbség a 2 reklám között, hogy a kanadai egy paródia, az időközben elinduló pátoszos zene az amerikai filmek katarzisát figurázza ki (pl. megmentették a földet az armaggedontól). Ezzel szemben a magyar - noha a magasztos zene ott is elindul -, egyáltalán nem önironikus, humoros stb. Egyszóval: a magyar verzió béna.

moli 2009.02.20. 10:02:22

@Chino: en nem tudom, nalam nem mukodik.

Nikol8 2009.02.27. 15:50:43

Amikor először láttam, könnyes lett a szemem. (lehet röhögni) De a szomorú az, hogy a magyarnak a szájába kell rágni, hogy magyarnak lenni JÓ, ha ezt egy sörreklám teszi, az baj (de legalább valaki teszi).

Nikol8 2009.02.27. 15:53:09

Ja és ha valakinek a Magyar szóról már nacionalizmus jut eszébe az kezdjen ásni!

moli 2009.02.27. 15:55:19

@Nikol8: Ja és ha valakinek a cigany szóról már bunozes jut eszébe az kezdjen ásni!

Lunchtime 2009.02.27. 16:31:10

a magyar sportsikerek, a sportolóink érdeme és nem a tv-előtt sörreklámot néző, könnyesszemű pocakkirályoké.
nem lopott az a reklám, hanem itt is alkalmazott - gondoljátok, hogy majd a magyar kokós kreatívbrigád bármi eredetit is kiizzadhat válság idején? örül ha megbízást kap egy koppintásra.
a soproni amúgy nem jó sör.
a kommentelők meg elektoagresszív csicskák (kinek nem inge vetkezze le)

Al Fallakh 2009.03.01. 14:49:38

Magyarország ! Ahol mindenki tudja, mire gondolok, ha azt mondom, " Anyám tyúkja" : egy KAKASRA. Csak nézzétek meg újra a reklámot, szerintem kakas van a képen. Ha így tekintjük, ezzel mindent elmondott kis hazánkról.
Persze van egy kekszgyár ,aki a zabos kekszét úgy reklámozza, hogy végig búzát mutogat. Nem baj, ha a hülye fogyasztó nem veszi észre, csak vásároljon. A nagyokos merketing-guruk meg vegyék fel érta a nagy pénzeket a balfasz megrendelőktől

Pilgram (törölt) 2009.03.03. 16:36:28

száni.hu-s szöveggel élve, nemtudom, hogy voltmár-e? mindenesetre szerintem vicces a kontra, és még igaz is!
docler.hu/video/9540

vazsmegyeigerdezsház · http://studiosmaragd.hu/ 2009.05.14. 17:47:05

És egy laza asszociációs összefüggés.