Tékozló Homár

Maradék vevőit is elriasztja a MOM

2009.03.04. 12:30 | jackyll | komment

A MOM parkolójának üzemeltetői eddig sem jófejségükről voltak híresek, de most mintha a föléjük épült bevásárlóköpont elpusztítása árán próbálnák átvészelni a válságot. FAIL:

Eddig rendszeresen jártam a MOM Parkba sportolni, vásárolni. A bevásárlóközpont parkolójában tavaly az első óra ingyenes volt és minden megkezdett fél óra 100 Ft, ezt először megemelték idén 150 Ft-ra, majd gondoltak egy nagyot és március 1-től eltörölték az első óra ingyenességét. 2 óra 1 perc parkolás néhány hónap alatt 300 Ft-ról 750 Ft-ra emelkedett, ami 150%-os emelést jelent.

Miközben az összes bevásárlóközpont próbálja kedvezményekkel, például ingyenes parkolással magához csalogatni a vevőket, itt lerablás folyik. Mondjuk az is biztos, hogy ma vettem igénybe a szolgáltatásaikat utoljára.

Ha jól emlékszem a Rózsakertnek van még ilyen paraszt félórás díjazása, de a Westend és a Mammut is fizetős. Hol ingyenes? A peremvidékeken: Eurocenter, Duna Plaza, Árkád, Aréna...

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.03.04. 12:33:54

Nem kell oda járni.
Maguk alatt vágják a fát.

Gumidomino 2009.03.04. 12:38:32

bevásárlóközpontnemzedék.

Cigiző · http://cigi.blog.hu/ 2009.03.04. 12:39:37

úgy kell nektek, minek mentek oda!

elwood 2009.03.04. 12:42:52

"2 óra 1 perc parkolás néhány hónap alatt 300 Ft-ról 750 Ft-ra emelkedett, ami 150%-os emelést jelent.
"

ha már riogatunk miért nem az egyórást nézzük:

1 óra 1 perc díjazása 100Ft-ról 450 Ft-ra emelkedett ami 450%. Na így még jobban lehet szörnyülködni.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.03.04. 12:45:18

@elwood: Szopjon hanyatt mindenki aki parkolódíjat szed.

Rajmond 2009.03.04. 12:47:56

Sikeres-e aki a MOM-ba jár?

Rajmond 2009.03.04. 12:53:53

"Eddig rendszeresen jártam a MOM Parkba sportolni, vásárolni"

és még a parkolási díjat is megemelték..

kim.bauer 2009.03.04. 13:02:32

jackyll,
Aréna, mint peremvidék??????
mondd, kialudtad te magad?

köpőcsésze 2009.03.04. 13:12:13

Tudom irigyelni egyes emberek problémáit.

Landy4x4 2009.03.04. 13:20:35

Na most, hogy mindenki már minden velőset elmondott a témával nem kapcsolatban :), hadd szólok én is valami okosat.
Nem lehet, hogy a MOM-ban azért szednek pénzt, mert különben a sok "irodista kocsivaljárokmindenhova" elárasztaná az ingyenparkolót és majd amikor te mész vásárolni és sportolni akkor dühöngsz és írsz a homárra, hogy 'vazz nincs hely a parkolóban'?

Delfinci 2009.03.04. 13:21:09

Az Árkád nálatok peremkerület? De szerintem ott is csak az első óra ingyenes ... (Legalábbis Pécsen, ahol nem peremkerület)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.03.04. 13:22:00

@Delfinci: De ott legalább az első óra ingyen.
Mondjuk mellette lakok, de amikor messzebb laktam akkor 1. nem mentem oda, 2. ha igen akkor lehetőleg nem autóval.

Delfinci 2009.03.04. 13:22:49

Egyébként szerintem betette a lábát a Centrum a MOM-ba! :)

májgeriberi 2009.03.04. 13:22:59

@Landy4x4: ezt nem mondhatod komolyan..

Landy4x4 2009.03.04. 13:25:05

@májgeriberi: mit is nem mondok komolyan?

Delfinci 2009.03.04. 13:26:23

@ColT: Igazad van! Legalább az első ... Én kis vidékiként meg örülök, ha néha beszabadulhatok ilyen helyekre :-DD

májgeriberi 2009.03.04. 13:27:08

@Landy4x4: már nem emlékszel mi írtál?

vauvauvau 2009.03.04. 13:27:20

Milliós burzsuly. Autóval jár sportolni ftneszezni!

2000-et kérnék tőle egy óráért!

Gumidomino 2009.03.04. 13:31:29

@májgeriberi:
azt olvastam menj békával.

persze az is jó, mert kéznél van ha ki kell tolni valamit.
mondjuk egy kocsiban hurcolt, izzadtra sportolt és a vásárolt holmikat egyensúlyozó elégedetlenkedőt.

Landy4x4 2009.03.04. 13:31:45

@májgeriberi: pontosan emléxem, de ha nem menne akkor scroll felfele és ott a gondolatom lenyomata.
MOM park mögött ott a x db irodaház, szerinted hány parkoló van alattuk? És elég az az ott dolgozók mindegyikének? És még akkor tegyük hozzá, hogy a cégek most majd elsőként a dolgozói parkolók számán fognak első körben spórolni...

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.03.04. 13:33:14

@Delfinci: Én inkább csak azért megyek oda mert pl. ott van látványpékség + spór.
De utóbbiba csak asszonyi nyomásra megyek. Az Arany Cipóban viszont finomak a péksütik, a Konzum lépcsőjén megiszogatott kávéhoz tök jók :)

Editor Bob 2009.03.04. 13:34:01

Szerintem lehet igazság abban, amit Landy 4x4 írt. Szemben ott van az a bazi nagy irodaház, a MOM környékén is rengeteg az iroda, míg a környéken az utcákon fizetős a parkolás. Tuti biznisz volt eddig annak, aki tárgyalni ment a környékre, hogy beáll oda, ha egy órán belül végez, tiszta haszon, ingyér parkolt, ha elhúzódik, akkor sincs gond, mert legfeljebb fizet rá még párszáz forintot, de nem kockáztat kerékbilincset.

Ez nyilván nem volt üzlet a MOM-nak.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.03.04. 13:35:02

@Landy4x4: Így is azt érik el hogy kevesebben járnak majd a MOM-ba.
De azért egy rihadtbuzibevásárlóközpontot nem sajnálok. Hulljon a férgese, minden sarkon pláza van már.
Talán már csak a délin meg az északin nem, de csak azért mert az eszkimóknek nem elég a vásárlóerejük.

májgeriberi 2009.03.04. 13:35:47

legnagyobb üzlet, a semmiért lóvét kérni!

Tsabi 2009.03.04. 13:38:55

Nalunk a kauflandban is ingyenes az elso ora, de elesiteni kell a parkolojegyet a kasszasnal (barmelyik uzletben is vasarolsz) a nem vasaroltal, akkor igy jartal, az elso oraert is fizetsz..szerintem.. Ja es a Duna Engelharszellnel meg mindig nincs lejelentve.

rada09 2009.03.04. 13:39:00

Miért nem hajtasz be a szemben lévő parkba a gyerekek közé a dzsippeddel,és rakd ki a rokkant kártyádat!Úgy ingyenes

májgeriberi 2009.03.04. 13:40:44

@Tsabi: ez egy szimpibb megoldás, de kicsiny országunk erre még nincs felkészülve (agyilag)! :)

zsukimuki 2009.03.04. 13:41:34

az lenne a legjobb bünti a rosszul parkolóknak ha az ehhez hasonló plázákba szállítanák el a kocsijukat, aztán kereshetik a mélygarázsokba és mire megtalálják a cehh magasabb lesz mintha büntit kapnának! :-)

Tsabi 2009.03.04. 13:45:32

Itt se erti mindenki elsore, hogy hogy mukodik, vannak is muveszien eloadott tolatasok :), de a rendszer mukodik. Es ha hozzateszem, hogy a kaufland melletti mozinal is lehet pluszba elesiteni a parkolojegyet, igy egy kukacos csoki a kauflandbol+mozijegy 3 ora ingyen parkolasra jogosit fel, azt szerintem nekem mar el se hiszio senki :)

jusztlacika 2009.03.04. 13:46:13

Egyeken (H-B-Megye) nincs pláza, nem is lesz, de ott ingyen parkolsz mindenhol. Viszont egy kávé 70 forint. 100 ból kértem vissza, mert egy úr vagyok.

szemig jimmy 2009.03.04. 13:49:55

@jusztlacika: hortobágyon is? cöcöcö :)

Landy4x4 2009.03.04. 13:50:33

@ColT: az, hogy egy lehúzós és mocskos bagázs az összes pláza, abban teljes mértékben egyet kell értsek veled

rexter 2009.03.04. 13:50:54

@kim.bauer: miert, az a csoves pesti dzsuva videk ahol az Arena van, mi ha nem peremvidek? eletemben nem jartam ott, nem is fogok. Buda power!!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.03.04. 13:51:58

@jusztlacika: Jaja! Na pl. ezért nem kávézok az Árkádban.

A Konzumban 120ft az Árkád 450-ével szemben, és a KOnzumban már tudják hogy én tejszínhabbal iszom :)
Tököm a plázákba.

májgeriberi 2009.03.04. 13:52:17

én nemtom nálunk miért szivatja egyik ember a másikat még akkor is ha semmi haszna sincs belőle, csak úgy dacból vagy csak azért, hogy örüljön a sivár lelke.
Ez a poszt sem szól másról csak a lehúzásról!

Gumidomino 2009.03.04. 14:05:10

@ColT:
ráadásul ha kávé után menned kell akkor a zÁrkádban fizetni kell!

Dax 2009.03.04. 14:10:17

az első órás parkolás nem is, de a szarás mindenképpen fizetős a pesti árkádban

Pukker 2009.03.04. 14:12:30

MOM park mellett nyitott egy sportmax nevü sportintézmény, szerintem azért emelték meg a momban a díjat.

Бабаяга 2009.03.04. 14:18:27

Az Europarkban hétköznap az első másfél óra ingyenes, utána fizetni kell, nem is keveset. A műintézményben van egy Tpont, ahol akkora a tömeg, ha belépsz, akkor azt kérdezik, hogy teát vagy kávét kérsz, amíg sorrakerülsz. Inni tehát kapsz, de nem tudják meghosszabbítani a parkoló cetlidet, ha esetleg véletlenül nem kerülnél sorra. Míg a Sugárban elég venni egy csomag szívószálat, szalvétát az IKEA-ban és már is ingyen parkolhatsz órákon át.

jusztlacika 2009.03.04. 14:27:28

@ColT: Figyi, hol 120 a kávé??? Az egyeki 70 forintos teljesen jó volt, 50 forint az több mint 50% emelés!!! EZ FONTOS!!! milyen plusz szolgáltatás van benne?

TV-CC 2009.03.04. 14:57:20

Ilyen "paraszt parkolás" van a Szent László kórházban. A köv.felirattal:

- 0-30perc ingyenes.
- 30 perc után 300 Ft/óra !!

Ehhez képest ha 61 percre sikerül bent ragadnod 600 Ft-ot kell fizetni.

Hogy is van ez?

A múltkor pedig 30 percnél a gép már kidobta a 300 Ft-os blokkot.

A tök részeg kapus nem tudta kezelni a helyzetet, kiküldte a kollégáját...

És ez egy kórház... Mit várjunk a plázáktól, válság idején? :)

homar.blog.hu/2008/11/12/lehuzos_pakolas_a_szent_laszlo_korhazban

Tipikusbalek 2009.03.04. 16:27:27

Épp kezdtem sajnálni a Postert. Belegondoltam, hogy szegény anyuka, a gyermekmegőrzőben várakozó gyermekét fel kell öltöztetnie, és csak ezután tudja a másik gyerekét elhozni a zenés táncoktatásról. És közben a bevásárlószatyrokkal együtt nem tud időben odaérni a kocsihoz, és 1 perc késés miatt fél órára megbüntetik szegényt.

Aztán kiderült, hogy nem is erről van szó. Ez egy szegény burzsoá akinek a budai elit negyeden kívül minden perem vidék. Értitek, nem peremkerület amit általában a szélső kerületekre értenek, hanem peremvidék. Nem elég, hogy perem még egy vidékkel is meg van fejelve. Majdnem, hogy agglomeráció! Miért is ne? Én, aki a XV. agglomerációban lakom, a Pólushoz busz visz oda. Nem kell parkolási díjat fizetni, sőt még ingyen sofőrt is kapok. Ő meg fel van háborodva, hogy a Squash után a lounge-ban elfogyasztott hideg sör és egyórás bájcsevej után az amúgy igénybe vett parkolóház szolgáltatásért még fizetni is kell. Micsoda szemétség, miért nem fizet más, ahogy az adóval is van. Szemét világ van, BKV-val meg nem jár mert várni kell rá, meg ott a sok vidéki paraszt, szóval macerás nagyon. Az lesz a vége, hogy otthonra épít egy konditermet, uszodával. Saját magának csak nem fizet parkolási díjat.

lacalaca · http://cydonia.blog.hu 2009.03.04. 16:35:18

...szák meg,pedig nekem útbaesett az egyetem meg a munkahely között, ebédeltem ott többször. Hát most majd nem.

Roberto1 2009.03.04. 17:11:06

Válaszolok a vezetőség helyett, mert én is az épületen belül dolgozom (és mert ők úgyse fognak, nekem se szoktak :o) ). Mivel már az utcán is drágább volt a parkolás, a fél XII.ker. itt parkolt nap mint nap, elvéve a helyet az esetleg ténylegesen vásárolni akaróktól. Fogalmi zavarban van a posztoló, ez egy bevásárlóközpont parkolóval, nem pedig jótékonysági fedett parkoló a hegyen lakó 3 autós családoknak... A posztoló szarjon sünt, kamu problémázás, az itteni árakat figyelembe véve kizárt dolog, hogy a parkolódíj vágja földhöz, ha itt vásárol és sportol nap mint nap! :o)

lacalaca: kocsival jársz, momban ebédelsz, és nincs 150Ft-od parkolni? Na az ilyen srácoktól nem lehet a Mom melletti utcákban közlekedni, mert inkább feláll a lámpaoszlop tetejére, mint hogy 100Ft-ot bedobjon a gépbe. Gondolom, ebéd után a borravalót is így méred. Sokan fognak sírni utánad... :o)

blueye 2009.03.04. 17:19:11

A fő gond az volt, hogy nem láttam kiírva sehol, amikor bevezették. Biztos "csak" levették az egy óra ingyenes táblát és így már rendben is van a tájékoztatás.
Ettől függetlenül lacalaca-val értek egyet én is itt intéztem az ügyeimet, többek között a parkolás "olcsósága" miatt. Most majd nem itt fogom.

Az egészet lehetett előre tudni: átvette a garázst egy másik üzemeltető, "színkódolta", foglaltságjelző lámpákat rakott be és most drasztikusan emelt. Pókerben azt mondanám, hogy egy jó lapot így elb*szni, gratulálok!

blueye 2009.03.04. 17:21:32

Roberto1:
"a fél XII.ker. itt parkolt nap mint nap,", az első szinten (P1) igen, de ilyen kellemesen parkolható második szint (P2) kevés van a városban.

Roberto1 2009.03.04. 17:24:21

@blueye: ebben igazad van, az áremelés kommunikációja tényleg egy nagy nulla (volt)!

Roberto1 2009.03.04. 17:29:22

@blueye: Naja! Délelőtt! :o) De mondd ezt annak, akit az őr bérlet hiányában már 14kor nem enged be a parkolóba, mert megtelt! :o) Nem ritka...

DEP 2009.03.04. 17:36:48

Jellemző, hogy a sok proli itt nem a parkolódíjon háborodik fel! Hanem ,hogy miért megy egyáltalán oda!
Sok irigykedő munkásgyerek!

blueye 2009.03.04. 17:40:24

@Roberto1: Nem mondod. Én sokszor járok(tam) a Mom Parkba vásárolni-moziba és még soha nem történt velem ilyen.
Mondom P2-n mindig volt egyből hely, kivéve amikor lezárták a felét festés vagy nem tudom én miért.
A P3 miért lett csak a bérleteseké? Érdekelne, hogy az építési engedély hány db kötelező, publikus parkolóhely van előírva...

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2009.03.04. 17:45:57

Amúgy ez az a hely, ahová csak azért is érdemes elmenni, hogy az ember (proli/munkásgyerek) lássa, hiába a csillió forintos verda, parkolni nem tudnak vele. Hányszor látom a sok béemvét különböző x-es számokkal libikókázni a pincében :D
Ráadásul a sok nyomorultnak nem tűnik fel, hogy parkolóházban fel szokás kapcsolni a fényszórót, hátha akkor nem jönnek belénk. Bár ez rizikós, mert abban is elektronika van.

Roberto1 2009.03.04. 17:52:00

@blueye: hidd el, én minden nap itt vagyok... ;-) Mióta a környéken sűrűsödtek a rendezvények (Novotel, Művház, szomszédos sportkomplexum), tényleg gyakran gond a parkolás. Nem posztom védeni a parkolót, okom sincs, de miért is nem szedhet díjat, ha az utcán is ennyibe lenne? Meg lehet állni a BAH csomópontál lévő szabadtéri parkolóban is 350/h-ért, és ott a hó sem olvad le a kocsidról... :o)

Roberto1 2009.03.04. 17:55:35

Amúgy meg INGYEN PARKOLÁST EGÉSZ MAGYARORSZÁGON MINDEN MAGYARNAK! :o)

blueye 2009.03.04. 18:11:18

@chicken, a 'Kérem, Szilyt ne!' lobbi alapítója:
Igen. Itt (is) sokan nem tudnak parkolni. Főleg a kihajtó dráma, mind a kettő: az egyik kanyarog-kanyarog-kanyarog (főleg P2-ről), a másik rakétakilövő. Itt sok hülyét láttam már.

blueye 2009.03.04. 18:12:48

@Roberto1: én nem azt mondtam, hogy ingyenes legyen, miért is lenne az? De az eddigi egy óra ingyen (ha hiszitek, ha nem) többet hozott a MOM Parkban levő boltok konyhájára, mint az új rendszer fog a garázs üzemeltetőjnek.

theutat villám 2009.03.04. 18:30:23

"Hol ingyenes? A peremvidékeken: Eurocenter, Duna Plaza, Árkád, Aréna..."
Pontosan ezért parkol a sok köcsög paraszt az Árkád KÖRNYÉKÉN a házak között, lehetetlenné téve az ott élők parkolását, mert az első óra ingyenes, oszt' biztos sajnálja a 150 ft-ot utána, inkább gyalogol 200 m-t, kurva anyját az összesnek.

blueye 2009.03.04. 18:43:22

@theutat villám:
ez minden plaza/irodaház környékén így van.
Régen a Mom Park mellett (akkor még MOM gyár...) laktam, a Csörsz u.-ban a ház előtt parkoltam, próbáljak ma, akár pénzért a közelben helyet találni. 18h után pedig a Sportpálya miatt nem lehet megállni...

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2009.03.04. 18:54:10

@blueye:
Hehe, a kihajtó rámpa külön poénos. Fél éven keresztül kézifékem sem volt, úgy kellett várnom ott a zöld jelzést. A városi terepmacák alá tett 4kerékhajtásúakkal meg ott kínlódnak :D
Ismét vállveregetés magamnak ;)

Roberto1 2009.03.04. 18:57:47

@blueye: van benne valami, de max a kajáldáknak és a postának. Majdnem leírtam a Smatch-et is, de rájöttem, az olyan drága, hogy a vásárlóik tuti lesz*rják a parkolódíjat... :o)
Ha megnézed a boltokat, nem az a kimondott outlet store. Akinek nincs 150Ft-ja parkolni, az nem vesz a Horváthnál cipőt vagy a Basysnél másfélmillás tv-t, így nem is kár érte... ez nekik csak simán üzlet...

Aki meg ebédelni is kocsival jár, és közben pattog 150Ft miatt, az guruljon Budaörsig és ebédeljen az IKEA-ban hotdog-ot... :o)

blueye 2009.03.04. 19:07:50

@Roberto1: azért ez nem így van... nem hallottad hogy a jómódú emberek spórolósabbak kis tételeken, mint pl. a parkolás, mint a kevésbé jómódúak?
Amit én írtam, az pusztán közgazdaságilag igaz, az élet nem mindig hozza rövidtávon ugyanazt, na de hosszútávon szokta.

lacalaca · http://cydonia.blog.hu 2009.03.04. 19:33:26

@Roberto1: na most jól megmondtad nekem, én lettem a fűre parkoló sóher burzusjköcsög, csak mert néha merek autóba ülni és nem anyám főz rám.

Sebaj... Legalább a szabálytalanul parkolókat ugyanúgy gyűlöljük.

plazacica · http://lazacic.freeblog.hu 2009.03.04. 19:34:30

nekem is a kommunikációval volt a legnagyobb gondom hétfőn... szokásos módon lekanyarodtam, és a MOM oldalában lévő postán feladtam a csekkeket, és lent a kártyásgépnél vettem tudomásul, hogy kéri a 150 Ft-ot... és akkor láttam a gép mellett a lehető legkisebb feliratot, hogy az 1 óra megszűnt...

lacalaca · http://cydonia.blog.hu 2009.03.04. 20:09:35

@blueye: "De az eddigi egy óra ingyen (ha hiszitek, ha nem) többet hozott a MOM Parkban levő boltok konyhájára, mint az új rendszer fog a garázs üzemeltetőjnek."

Ezzel abszolút egyetértek. Szerintem a 150 forint jelen helyzetben nem szarrágási téma, telik-e vagy nem telik. Sokkal inkább pszichológiai kérdés, 150 forintot mindenki ki fog fizetni, csak nem feltétlenül a MOM-ban. Mert akkor már miért ne menne máshova.

szu.csi · http://sumare.blog.hu 2009.03.04. 21:17:57

Gyere a Canmponába:) Itt is free:)

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2009.03.04. 22:32:38

Sportos ember természetesen autóval jár sportolni. Muhaha.

Amúgy meg a MOM egy kalap fos. Ez meg a másik.

Pirospont 2009.03.05. 07:30:14

"Hol ingyenes? A peremvidékeken: Eurocenter, Duna Plaza, Árkád, Aréna...
"

Én ezt nem értem, A Duna Plazaban fizetni kell rendesen, Árkádban tavaly voltam utoljára, de ott is kellett, az Aréna ingyenes csak...

parapali 2009.03.05. 08:03:33

PEREMKERÜLET???????????????????????
:-) Hol élsz TE???
Aréna peremkerületi bevásárlóban ingyen parkolhatsz !SŐT!! van itt fittnesz a "belvárosiaknak" akik sokalják a parkolási díjjakat is:-)

Megjegyzem ezekután csodálkozom hogy a "parkoló blogot"nem frissítik tovább:-):-)

Színes Géza 2009.03.05. 09:39:37

Az a gáz, hogy a MOM park parasztságának a bérlők "szívják meg a hátülötőjét". Nem fognak oda járni annyian vásárolni, sportolni, kajálni.

Szarjon kövér süncsaládot a MOM park vezetősége!

Gajdos Attila · http://www.iqi.hu 2009.03.05. 10:25:24

Az Aréna a Keleti Peremvidék közelében van. Azon túl már alig van valami: jönnek a Stadionok, az Ufóleszállóhely. A nagyon messzire merészkedők kedvéért is van azért valami:
www.kalauz.hu/vari_cukraszda_es_termelouzem

mthrfckr 2009.03.05. 10:25:25

V. kerületen kívül, mind peremkerület! :)

blueye 2009.03.05. 12:54:56

@Színes Géza: Pont erről beszéltem.
Amit megnyernek a réven, elveszítik a vámon.

DaveSlim 2009.03.05. 13:35:40

MOM park... Istenem.... oda csak a budai sznob köcsögök (mármint cserépedénynek tessék érteni) járnak.
Azokat meg nyugodtan húzzák le ezzel a parkolásos dologgal. Múltkor párom ott hostesskedett...elé mentem kocsival és akkor én is kicsit ledöbbentem a parkolási üzletpolitikájukon. De akármit csinálhatnak, mert a budai sznobocskáknak mindegy. Azok úgyis oda fognak járni. Meg a Mammutba.

Színes Géza 2009.03.05. 15:17:49

@DaveSlim: Nem dedós ez a buda vs. pest utálkozás?

Ld. még: Commodore vs. Spectrum, DM vs. Duran Duran, Suzuku vs. bármilyen más gyártmány, Csöves vs. popper stb.

mthrfckr 2009.03.05. 20:00:23

idiótaság! momba azért mennek az emberek, mert közel van, de alig van benne értelmes üzlet.

ddd.dino 2009.03.06. 07:33:10

Chicken,
Amúgy a kéziféket nem véletlenül törvény írja elő? Szerintem hibás fékkel közlekedni kimeríti a közúti veszélyeztetés fogalmát! Lehet szidni a terepjárós macákat magas lóról (amúgy egyet is értenék vele!), de csak ha a te részeden minden rendben van!!!

blueye 2009.03.06. 13:08:04

Ma reggel is döbbenettel húzta elő a pénztárcáját előttem egy hölgy. Sikerült 5 perc alatt összekapargatnia az apróját és közben folyamatosan csóválta a fejét, hogy nem is volt ott egy órát sem...

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2009.03.06. 17:17:44

@ddd.dino:
A hibás fék és a hibás kézifék nem ugyanaz. Szerintem. Mellesleg az autó nem az enyém, nekem csak menni kell vele, az én költségemen ugyan nem lesz megjavítva a kézifék. (Amúgy meg van azóta.)
Az kimeríti a veszéleztetést, hogy a tökéletes kéziféket nem tudja kezelni a balfasz és gurul vissza három autónyit és a mögötte lévő autóknak a szembesávba kell kimenni, hogy ne rájuk essen vissza? Ilyen velem akkor sem fordul elő, ha rossz a kézifékem.
Persze igazad van, meghajlok nagyságod előtt, hogy erre a tényre fel kellett hívnod a figyelmet mindenképp.

balintus · http://napoleon.blog.hu 2009.03.08. 21:56:48

Már épp postolni akartam "MOM Park: válságkezelés adóemeléssel" címmel.
1. Felháborító módon, az AUTOMATÁRA van kirakva UTÓLAG, 5p-os betűmérettek, hogy 100 helyett 150 Ft és nincs ingyenes 1. óra
2. 3 azaz Három parkoló szint van, rendszeresen járTAM ide eddig. Másfél szintnél több Soha nem volt tele. hely tehát van! Helyhiányra nem lehet hivatkozni
3. A XII kerületieknek meg az irodistáknak nem éri meg napi 8 órát bent állni. Ha meg igen, akkor fizettek eddig is sokat. És naponta 2x átmentek a bevásárlóközponton, ahol -meglepő- vásároltak.
4. El akarod veszíteni a napi kis bevásárlókat akik útközben felindulásból vásárolgatnak több pénzért is? Keresve sem találhatsz jobb megoldást a parkolási díjnál! Fog még odamenni valaki postára parkolási díjért sorban állni? Bank? Mobilos ügyfélszolgálat? Gratulálok az üzemeltetőnek!
5. El akarod riasztani a helyi Spar vevőit? Ki fog odamenni amikor 5 perc a Tesco, és nem perdíjért vásárolsz? Legalább levásárolni lehessen azt a parkolódíjat, ne érezze aki bemegy, hogy lehúzzák. A parkolási díjnál kevés idegesítőbb "adónem" létezik.


Politkával párhuzamot vonva: ez ugyanaz a válságkezelés, mint amit 2006 szeptemerben csináltak itt - kis bosszantás itt, kis extra sarc ott, és kész a feleakkora növekedés.

Én az első óra ingyenességének megszűnésén vagyok felháborodva, felőlem legyen 200Ft/félóra később. De könyörgöm, ne félóránként ugorjon az a rohadt számláló, mert az idegesítő, és normális kereskedő nem akarja idegesíteni a vevőjét. Legyen perc alapú, MOM park, oké?

Színes Géza 2009.03.09. 18:36:18

Eddig 450 Ft-ért parkoltam alkalmanként, de most, hogy felemelték rájöttem, hogy kapják be a nagy f...t. Ezentúl kint állok meg kb. 180 Ft-ért a környéken és inkább másra költöm a pénzt.

Szelíd hangorkán 2009.03.13. 22:07:04

Már jó egy hónapja nem voltam a MOM-ban, de ez az egyetlen bevásárlóközpont, ahol nem érzem úgy 3 perc után, hogy ki innen, most azonnal. Kicsi, belátható, bejárható, és nem lófrálnak benne norvég utcagyerekek.
Amúgy P2-n szoktam én is parkolni, ott mindig találtam eddig helyet. Rájöttem, hogy arrafelé egyszerűbb a Csörsz utca felé távozni, ugyanis a 17 éves kocsimnak nem túl meggyőző a kézifékje, ezért a rakétakilövőt az Alkotás felé inkább hanyagolom.

mrgeez 2009.03.17. 08:24:44

Tény, hogy nincsenek plázázók (norvégok és nemnorvégok), ez nagyon jó dolog, de ennek meg van az oka: a smatch nagyon drága, és kicsi a választéka, de mivel közel lakom a domboldalban, ezért nagyon sokszor ugrottam be ide postára, bankba, kajálni, és alapélelmiszereket venni.
Soha többé nem fogok, és ezzel nem vagyok egyedül. A SMATCH-nek kéne valamit csinálni, mert szerintem nekik múlik ezen a legtöbb.
süti beállítások módosítása