Tékozló Homár

Ügyfélkezelés az IKEA-ban

2009.03.05. 09:28 | ge | 221 komment

Vilmarci problémás vásárló. Vásárol, elfelejt, ottfelejt, házhozszállítást kér, ezekért bármelyik bútoráruházban kemény kiképzést kapna, de az IKEA pénztárosa mindent kezelt és megoldott. Például önszántából visszanézte a biztonsági felvételt. A meglepő fordulatokra a poszt végén lesz a megoldás, de azért egy szépséghiba itt is van: a pénztárnál felejtett matrac, amit a következő vásárló simán hazavitt.

A türelmetlenebbek és elsőzők kedvéért:

Bót: IKEA
A hülye: az ügyfél (én)
A jó fej: a pénztáros
Beszólt-e a hülye ügyfélnek a pénztáros? Nem.
Lekezelően bánt-e valaki az ügyféllel? Nem.
Megoldódott a gond? Igen.
Boldog-e az ügyfél? Igen.
Elolvastad, mehetsz elsőzni, a részletek ráérnek.

Költözés előtt állunk, és úgy gondoltam, kellene egy új, rendes ágy a mostani összecsukható (vagy szétnyitható, mikor milyen) helyett, valamint a gyereknek is kellene egy új kiságy. Mivel nem vagyok sikeres, úgy döntöttem, hogy az IKEA-ban fogom elkölteni az ezekre szánt nem kevés pénzt. Az infós pultnál kinyomtatták, hogy hol találom a raktárban a kiválasztott ágyak darabjait. Külön papírt kaptam a franciaágyhoz, mert az a külső raktárban volt, és fizetés után kellett onnan elhozni. Kicsit szétszórt vagyok, ezért ezt a papírt már csak fizetés után adtam oda a pénztárosnak, aki mosolyogva fogadta ez a kis botlást. Majd szintén mosolyogva közölte, hogy most látja, hogy a erre az ágyra van family kedvezmény, de elfelejtette lehúzni a kártyát. (Igen, mivel halmozottan nem vagyok sikeres, van ilyenem is, bár csak az ingyen kávé és az időnként akciós húsgolyó miatt). Mondta, hogy az ügyfélszolgálaton visszakapom a különbözetet, ha bemutatom a kártyámat.

Ügyfélszolgálaton sorszámhúzás, kártya odaad, pénz vissza.
Sajnos ekkor vettem észre, hogy a kavarodásban a pénztárnál hagytam a gyerek ágyába való matracot. Mire odaértem, már nem volt ott, de a pénztáros sem. Szomorúan ballagtam vissza az ügyfélszolgálatra, ahová, mint kiderült, a pénztáros utánam jött (épp lejárt a műszakja), hogy ellenőrizze, sikerült-e visszakapnom a pénzemet. Mondtam neki, hogy igen, de közben lett másik, nagyobb gondom. Előadom az elveszett matrac történetét, ő pedig erre felajánlja, hogy megnézik a videofelvételt, és ha tényleg otthagytam, akkor kapok egy másik matracot.

Közben elintéztem a házhozszállítást (tudom, most már végképp nem lehetek sikeres, hiszen nincsen autóm). Pár perc múlva jött a pénztáros kollegina, hogy kapok egy másik matracot, mert a mögöttem lévő vásárló vitte magával az enyémet. Visszamentem, kifelé már vártak, leellenőrizték a típust, és már vihettem is. Végig barátságosak, segítőkészek voltak, negyed órába telt az eltűnt matrac ügyének kezelése.

Történt mindez 2009. március 4-én, a helyszín pedig... Utrecht, Hollandia...

Üdv mindenkinek

vilmarci

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

milyen_Péter? 2009.03.05. 09:32:20

Már azt hittem itt történt az Örsön. Hát nem.

milyen_Péter? 2009.03.05. 09:35:16

@A mosóporos: pedig el is olvastam. Addig simán lehettél volna. Gonosz vagyok-e?

Impega 2009.03.05. 09:35:20

Jusztlacika? ofélia?

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2009.03.05. 09:37:11

Stockholm, 2009. január:
Munka után betértem egy édességboltba csokiért. A kasszánál gimis-forma kislánnyal* a következő beszélgetés zajlott le
- Hej!
- Hej!
- 45 korona** lesz.
Kotorászok a pénztárcámban, úgy emlékeztem, van nálam egy ötvenes bankó... de nem találtam. Az egyetlen készpénz nálam egy ötszázas.
- Bocsi, csak ötszázasom van, tudsz visszaadni?
- Tudok, de nagyon kevés apróm van...
- Oké, akkor kifizetem kártyával***.
- Kártyás fizetést csak minimum 50 koronától fogadunk el.... de tudod mit? Beütök 50 koronát a kártyádra és adok 5 koronát készpénzben!
- Tökéletes, köszi!
És így is lett.
Szinte undoriíóan gejl, ugye? Megértem, hogy otthon ehhez nincs gusztusuk az embereknek.

* Fontos az életkor: figyeljük meg, hogy már ebben a korban képes ügyfélközpontúan és rugalmasan gondolkozni
** ~1.000 forint
*** Teljesen természetes, hogy a legapróbb kisboltban is van kártyás fizetési lehetőség.

Elektronikus cigi · http://www.edohanyzas.hu/?partner=3 2009.03.05. 09:37:25

Én is kezdtem megijedni, hogy itt történt az eset, de az utolsó mondat megnyugtatott...

szemig jimmy 2009.03.05. 09:38:21

@milyen_Péter?: az vagy!
szerintem az ügyfél volt a hibás, a pénztáros pedig megengedhetetlen stílusban kezelte a helyzetet!
Ezek után én oda be sem fogom tenni a lábam, mégha eljutok is a büdös életbe hollandiába mielőtt elmossa a tenger.
Most iszom egy kvt.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.03.05. 09:39:52

Ááááá, azt hittem IKEA reklám, aztán mégsem, csak Nyugat-Európa reklám...

Így kéne működnie itthon is!!!!!
Szolgáltatók, boltosok, fületek nyissátok, hallgassátok...

szemig jimmy 2009.03.05. 09:40:00

A következő vásárló is magyar volt?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.03.05. 09:41:00

@A mosóporos: Ja de az ordítozott is egyet gondolom.

Impega 2009.03.05. 09:41:46

Ja, hogy ez Hollandiaban volt?, pitty mar dobogott a szivem...

Ilyet en is irhattam volna hogy itt minden rendben mukodik es kinyaljak a seggunket (kiveve adminisztracio), otthon meg egy nagy rakas szar az egesz, de ezt mindenki tudja. Es baromira nem ettol poszttol fog megvaltozni a magyarorszagi helyzet.
A posztolo szarjon egy sunt, hogy itt frenkizik, a Magyarorszagon maradtak meg kozben szopjak a nagy budoset.

vape 2009.03.05. 09:42:54

"Pár perc múlva jött a pénztáros kollegina, hogy kapok egy másik matracot, mert a mögöttem lévő vásárló vitte magával az enyémet."
Ej, csak nem k-európai volt a következő vásárló is?:) Errefelé szokás inkább hazavinni és megtartani a talált tárgyakat.

Impega 2009.03.05. 09:43:32

@A mosóporos: Nem, delovaon jott :)... magyar lovon

milyen_Péter? 2009.03.05. 09:44:29

@ColT: már régen megsüketültek, nem hallanak semmit. :( Itt örülhetünk, ha nem köpnek le.

Ofélia . 2009.03.05. 09:46:10

@Impega: Néha egy kicsit dolgozni is kell:))

De az egész dobogót lefoglalni???.

Mire lehet még képes.....

Tsabi 2009.03.05. 09:46:59

@Impega: marpedig a mieinket elloptak az ejszaka a romanok :)

a poszthoz meg annyit, hogy ez valoban mukodHET igy is, en azert remelem, hogy valamikor majd fog is igy mukodni magyarorszagon, es azt mi is megerjuk meg :)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.03.05. 09:47:19

@Impega: A románok már a holland IKEA-ban vannak!

milyen_Péter? 2009.03.05. 09:47:58

@ofélia: Magam mellé készítettem egy vödör hamut. Szóljatok és szórom máris.

AZso.hu · http://www.azso.hu 2009.03.05. 09:48:01

Szerintem ez nyugodtan történhetett volna Magyarországon is. Rendszeres IKEA vásárlóként mondom, hogy tökéletesen elégedett vagyok a minőségükkel, a kiszolgálással, a logisztikával, a rendszerrel.

A posztolónak egyrészt Impega jótanácsát ajánlalanám én is, másrészt azt, hogy próbálja ki ugyanezt a magyar IKEA-ban, elég hasonló lesz a tapasztalata, harmadrészt ha vásárolni megy, legalább annyi fáradtságot vegyen magának, hogy összeszedi magát és nem hagyja szanaszét a papírjait, matracait és hasonlókat.

Micsoda sztori, a hülye magyar vevő a holland IKEA-ban. Lol, Homár.

Szőrgyáros 2009.03.05. 09:50:05

Nahát, végig azt gondoltam, hogy egy mesét/IKEA reklámot olvasok. Aztán a végén kiderült, hogy mégsem. Persze ilyen nálunk sosem lesz, hiába IKEA, ha nem hollandok dolgoznak benne.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.03.05. 09:51:09

@AZso.hu: Na MOST nem a Homárt kell szidni, üdítő a változatossg.

IKEA témában meg olvass vissza, volt velük baj itthon is. Csak örülj hogy nem neked.

szemig jimmy 2009.03.05. 09:53:58

Feleim!
most hívott a digitévés hogy jönne.
novemberben igényeltem.
tiszta heppi vagyok :)
már készítem a posztot hogy mi nem jó.
online közvetítés holnap délután 4-től

milyen_Péter? 2009.03.05. 09:57:17

@A mosóporos: Na, egy jó hír végre, bár az átfutási idő már jó táptalaja egy homáros posztnak, amit nem én fogok elsőzni, mert most tök szégyellem magam.

Impega 2009.03.05. 09:59:16

@milyen_Péter?: Van is ra okod:)!
"Rosszat csinalatal tarsaid ellen .Buntetesbol 3 dobasbol kimaradsz es lepj vissza a START mezobe"

Fotelrocker2 · http://budapest.blog.hu 2009.03.05. 10:02:49

Hát bizony, jaaaajj milyen rossz nekünk, szegény magyaroknak; bezzeg-bezzeg máshol mennyire jó az embereknek: jobb fejek, szebbek, magasabbak (ugye?), tisztábbak... hát bizony, szomorkodjunk már egy kicsit, hogy nekünk milyen rossz. :(

Megemlítem, hogy Nyugaton magasabbak a fizetések, hosszabb az átlagéletkor, és a pasiknak nagyobb a fütyijük.

Ej de rossz nekünk, jajj-jajj-jajj, megyek is sírni egy nagyot.

Így jó? Megspóroltam az átlag-hozzászólóknak a billentyűzet-koptatást, vazeg.

milyen_Péter? 2009.03.05. 10:05:21

@Impega: Valami frappánsat akartam írni, de most nem megy. Talán majd a következő poszt megnyugvást hoz, ahol nem én leszek a doboogó egyik fokán sem.

milyen_Péter? 2009.03.05. 10:06:55

@mityu: egy fondorlatos kérdés: ha kiköltözök a nagy Külföldre, akkor a füytim is hozzá idomul a helyiekéhez?

Meklén és Tamara 2009.03.05. 10:07:08

hát ezért tart ott az az ország!

m e o w · http://eletfalun.blog.hu/ 2009.03.05. 10:08:56

@mityu: Tényleg nagyobb? Honnan tudod? :-)

Ofélia . 2009.03.05. 10:09:01

@A mosóporos: Már látatlanban borítékoltam min 4 komoly hibát:))

A sört és a jattot JÓL LÁTHATÓ helyre tedd:)))

Fotelrocker2 · http://budapest.blog.hu 2009.03.05. 10:09:32

@milyen_Péter?: hát igen - ha külföldivé is válsz. Tudod, hollanddá pl.

Nekünk, szegény magyaroknak marad ilyen kicsi... :(

papugaja 2009.03.05. 10:10:11

Kiskunfélegyháza, TESCO, 2009, február közepe.
Vasárnap délben bonyolított vásárlásom végén ott felejtettem a pénztárnál egy nagy csomag klotyópapírt.
Késő délután jutott eszembe. Az áruház felé vitt az utam, betértem. vevőszolgálaton előadtam, hogy mi bánt. Blokk? Az már nincs. Mikor történt? Ezt a kártyás vásárlást visszaigazoló sms alapján megmondtam. Melyik kasszánál? Mittomén. Felvételeket visszanézték, és valóban. Kb öt perc alatt tisztázták, és megkaptam az ott felejtett holmit.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.03.05. 10:10:24

@Meklén és Tamara: Nem ez. Az az ország ezért tart ott :D

jusztlacika 2009.03.05. 10:11:02

Tudom bunkó dolog, és sokan nem szeretik, de jöttem elsőzni!!! FONTOSCH

fishermansfriend 2009.03.05. 10:16:19

Ikeával nincsenek rossz tapasztalataim. 3/4-edes kör forgópolcban (konyha sarokszekrény) eltört a műanyag tartó, 25 éves a gari ugye, de nincs meg a blokk. Egy műanyag tartóért nem akartom volna 15+ ezerért venni új polcot, mikor csak a műanyag bigyó kell belőle. Megyek, hogy biztos elhajtanak, mint leányanya a gyerekét. Erre az ügyfélszolgálatos: minden rendben 200 Ft lesz, a pénztárnál kell fizetni, adta a cetlit, 3 perc volt. Jó napom lett tőle:)

Ofélia . 2009.03.05. 10:16:19

@Impega: Izraelben meg cifrább:))

Impega 2009.03.05. 10:18:50

@jusztlacika: Mert Lanyom nem jottel elsozni!

szemig jimmy 2009.03.05. 10:19:11

@ofélia: jó ötlet
várom a további javaslatokat
a beküldők között szaunabérletet sorsolunk ki
@ColT: kb egy hete emlegettem őket, úgy tűnik meghallották

Gajdos Attila · http://www.iqi.hu 2009.03.05. 10:19:29

@mityu: ha esetleg vannak gondolataid (nem olyanok, amilyenek az átlag hozzászólóké ;) azzal kapcsolatban, hogy miért NE költözzünk külföldre, vár a visszaszámlálós blogom.

Jó ötletet adtál, lesz egy post a fütyiméretről is. Persze nagy kérdés, hogy vajon a lányok méretei is igazodnak-e. Vagy a pasik, birkák stb méretei.

szemig jimmy 2009.03.05. 10:23:27

@tranq: na ott milyen reklamációk lesznek majd :)

Gajdos Attila · http://www.iqi.hu 2009.03.05. 10:30:00

@A mosóporos: Na igen.

Már látom a rémtörténeteket: kiköltöztünk kűfődre, és nem nőtt meg a fütykös, csak a lábujjam lett bütykös!

azize 2009.03.05. 10:31:45

Nekem erről egy vadítóan és ragadósan édes, karamellával töltött csoki jut eszembe :)

Valaki nem próbálja ki, működne-e egyébként az Örs vezér téri Ikeában is? Én vállalom a következő vásárló szerepét ;)

elwood 2009.03.05. 10:32:11

A lényegi elemeket nem vettétek észre.

1) A posztoló magyar és teljesen szenilis, na ezért tart itt ez az ország stb., még az országimázst is rombolja.

2) FONTOS: A kamerán jól látható, hogy a holland IKEÁban lopnak, viszik a matracot ha nem nézel rá ! Ezért meg az az ország tart itt.

(Hogy a bánatos ...-ba lehet elhagyni egy matracot ... ?)

milyen_Péter? 2009.03.05. 10:32:20

@tranq: és ez esetben melyik szervhez lehet fordulni panasztételre?

Impega 2009.03.05. 10:32:40

@tranq: :).

Sajat tapasztalatbol mondom CSAJOK, a dekoltazsom bizony nem nott. Meg mindig sokszoros ZOOM-ot kell hasznalni.:(

Gajdos Attila · http://www.iqi.hu 2009.03.05. 10:35:18

@Impega: Anélkül, hogy tiszteletlen lennék, csendben jegyzem meg, hogy INNEN tényleg biztosan sokszoros zoom kell, ha a dekoltázsod nincs a közelben.

Viszont biztos vagyok benne, hogy létezik az a távolság, amelyről nézve NINCS szükség zoomra.

Gumi-optika.

:)

Remélem, nem voltam tiszteletlen ;)

Pittykapitany 2009.03.05. 10:36:00

Ezjo ez tetszik. Olvasom a posztot es egyre csak azt ondogattam magamban. Ilyen letezik Magyarorszagon??? Es a vegen valaszt kaptam a mind egyre hangosabban ismetelt kerdesre.

De a matractolvaj szegyellje magat es vizeljen agyba sunszaras utan.

Gajdos Attila · http://www.iqi.hu 2009.03.05. 10:36:28

@milyen_Péter?: Ilyen esetekben kizárólag Elsődleges szervekhez lehet nyúlni.

Ofélia . 2009.03.05. 10:38:26

Azért azt megnézném, hogy nálunk hány mezei pénztáros nézhet vissza kamerafelvételt??

Először is egy szakasz imbuszmann fog disszertációt írni a személyiségi jogokrol:))

A zoomolásrol már nem is beszélve!!

elwood 2009.03.05. 10:38:59

Na most őszintén, tegyük fel egy percre, hogy nálunk is így megy ez. Beáll a pénztárhoz egy személy, mögé a sógora,
(nevezzük valami semleges néven modnjuk Kalányosnak) viszi a matracot, ő meg kapja a pótlást.

Gajdos Attila · http://www.iqi.hu 2009.03.05. 10:39:14

@elwood: a szenilis és a zseniális csak egy betűben és egy szzs cserében különböznek. Neki egy hatalmas matrac is aprócska lehet.

És az az ország pedig tartson csak ott!

Egyszer dolgoztam egy holland cégnek. Akkor találtam ki magamnak a hollandok létrejöttére azt a magyarázatot, hogy skótok egy csoportja megunta azt a felelőtlen pazarlást, és átúszott a kontinensre, saját országot alapítani.

Végtelenül kevésdimenziós és előítéletes kép, tudom ... :)

a paraszt a fatelepről (törölt) 2009.03.05. 10:39:48

tetszett a poszt eleje, tetszett, hogy megtudtuk lehet ezt máshogy is csinálni, mint a hazai gyakorlat!

amúgymeg egy nagy lófasz az egész! mi nem hollandiában élünk, nem fapapucsunk van, hanem baccccc, nincs tulipán, csak szegfű, itt a pénztáros alig keres, jó hogy leszarja ki mit vesz, csak menyééé má elfele, mert zárnám a kasszát!

szóval : is is!

Gajdos Attila · http://www.iqi.hu 2009.03.05. 10:41:06

@a paraszt a fatelepről: szerinted van a "hazai" gyakorlat meg az összes többi?

elwood 2009.03.05. 10:41:08

Egyszer voltam Utrechtben, nekem bejött.

Hát még ha tudom, hogy az Ikeában csak úgy fölkapok valamit és hozom.

milyen_Péter? 2009.03.05. 10:41:34

Pozitív posztot minek kirakni? Csak csorog a nyálunk, hogy valakinek sikerült az élet. Mi, magyarok inkább szenvedni szeretünk és vergődni. Jobban szeretjük, ha a szomszéddal a bajainkat tudjuk megbeszélni és nem az örömeinket. Szóval jöhetne valami csámcsogós poszt.

Impega 2009.03.05. 10:45:21

@tranq: oh, meg el is piroltam
@a paraszt a fatelepről: és van dödöllénk!

Gajdos Attila · http://www.iqi.hu 2009.03.05. 10:45:44

@milyen_Péter?: mi, magyarok, vagy ti, magyarok? Hogyan fog ez megváltozni?

b[ALien] (törölt) 2009.03.05. 10:46:01

Nekem a közepe fele már gyanús volt! Az elején tetszett az elsőzős összefoglaló, vilmarcinak pedig javaslom, fogyasszon kevesebb füvet vásárlás előtt:)

milyen_Péter? 2009.03.05. 10:47:20

@tranq: úgy globálisan értettem.

elwood 2009.03.05. 10:48:02

@b[ALien]: "fogyasszon kevesebb füvet vásárlás előtt:)"

ez mondjuk megmagyarázza a mosolygós pénztárost is

Impega 2009.03.05. 10:48:48

Egy utikonyvben olvasta anyos hogy a magyar nep depresszios es ongyilkos nep. Erre Pesten a metro aluljaroban benyogte hogy milyen sokan lehetnek itt ongyilkosok a metroban...

Impega 2009.03.05. 10:50:53

@elwood: Hej de Písz egy történet!
-Hello :)
-Hello:)
-Jol vagy:)
-Jol es te? :)
-Jol es te? :)
-:)
-:)

Ofélia . 2009.03.05. 10:51:24

@elwood: Hát lis hazánban annyi fű még parlagbolsem terem, hogy a mindenért nyavajgást meg a dögöljön meg a szomszéd tehene mentalitást kompenzálná:((

Különben is még az esélyünk is elszállt két nap alatt(vietnámiak) :)))

effective 2009.03.05. 10:51:49

Lehet, hogy holland IKEA, de tényleg lehetne ez itt is így. Az IKEA itthon is nagyon jó minőségű árut kínál, udvarias kiszolgálás mellett. December tájékán vettünk jónéhány dolgot, köztük két könyvespolcot, és két fotelt is. A pénztáros csaj tök lazán kiugrott a pultból és a kézi kütyüvel dolgozott kb 2 percig, mert össze-vissza voltak felrakva a cuccok a kocsira, de egy szót se szólt, kedevesen körbefutkosta a kocsit, készséges volt! Le a kalappal az IKEA előtt.

Ofélia . 2009.03.05. 10:54:37

Amúgy az íkeával eddig nekem is jó tapasztalataim voltak.

Az ezerbiszbasz részlegük lenyűgöző persze én imádom a skandnáv stílust.

szemig jimmy 2009.03.05. 10:56:50

@ofélia: az Ikea olya mint a kombínó. Valaki szereti valaki utálja.
De egyik tábor se tudja meggyőzni a másikat.

b[ALien] (törölt) 2009.03.05. 10:58:04

@ofélia: ha ennyit felderítenek, képzeld el mi maradhat... :)

elwood 2009.03.05. 10:58:16

@Impega: "-Jol es te? :)
-Jol es te? :) "

abban igaz a depressziós nép, hogy ha nálunk két ember találkozik akkor így beszégetnek:

- Hogy vagy ?
- Jaaj ne is kérdezd, képzeld el ... az SZTK-ban meg ... a sógor meg haldoklik
- Jaaj nálunk meg válnak a Vicáék ... a gázár megint felment ... a Palit kirúgták

amcsiban:

- Hogy vagy ?
- Remekül, képzeld az orvosom szerint a rákom lassabban növekszik és a fél lábamon még sokáig tudok járni. A fiam remek álláslehetőségeket fog találni most hogy kirúgták stb ...

Ofélia . 2009.03.05. 11:00:27

@A mosóporos: Ez így igaz.
Gondolom az a házaspár aki a hibrgörjanczön konyhaszekrényét három napi próbálkozás után sem tudta összerakni és emiatt még a kocsmárost is baltával fenyegette a kényszerzubbony előtt... hát az nagyon utáhatja:))

Impega 2009.03.05. 11:00:28

@ofélia: Nekunk is van Ikeank otthon, mert occo volt. Van MALM, ALVE, Hörbi vagy Körbi. Teny hogy ennek a 3 butornak az osszege nem teszi ki a diofa dohanyzoasztalunk faanyag arat.

milyen_Péter? 2009.03.05. 11:03:24

@Impega: nem mindegy! Hörbi egy autó, Körbi meg egy rendőr (nevezetesen Terence Hill a Bűnvadászok-ból) :)

☺ágica (törölt) 2009.03.05. 11:03:50

@Impega: üveglap van rajta? Ez FONTOSCH!!!

Impega 2009.03.05. 11:04:19

@elwood: Az SZTK meg mindig letezik? Nalunk a Tanacshaza mellett volt / van (?)

Ofélia . 2009.03.05. 11:04:32

@elwood: A jellemrajzod tökéletes!!!!

Pont valami ilyet akartam írni én is:))

Impega 2009.03.05. 11:05:46

@☺ágica: :D. Ma megyek erte a comcéd faluba

köpőcsésze 2009.03.05. 11:06:11

Első!!!!!!!!
Most már elolvashatom?

szemig jimmy 2009.03.05. 11:07:05

Én az ikeában vettem dohányzóasztalt 1600ért. Kicsi de nem baj, a szoba is az.
nem üveglapos, de a sör elfér rajta

☺ágica (törölt) 2009.03.05. 11:07:41

@Impega: nagyon helyes:) Tisztességes dohányzóasztal nem létezik üveglap nélkül:)

Ofélia . 2009.03.05. 11:08:59

@Impega: Vigyázz ha a környéken bográccsal futó embert látsz akit egy kék szalagot lobogtató ógermán kivitelü panziós üldöz mert EL FOGJÁK TÖRNI:))

Impega 2009.03.05. 11:10:06

@milyen_Péter?: Hat pedig mintha Hörbi lenne. De lehet nem az. De az...

köpőcsésze 2009.03.05. 11:10:32

Ennek így kell működnie.
Én is mindig elvárom a beosztottaktól, hogy kinyalják a vendégek seggét.

silent76 2009.03.05. 11:10:41

Hát igen. Ezért kell Magyarországról elköltözni...
Én Zürichben élek, és itt is a vevö az elsö. (Még akkor is ha valami FONTOSAT kérdez, ha Bacc papucsban megy egy ötcsillagos szállodába vacsorázni és utólag szól, hogy Urlaubscheckkel fizet és Mehrwertsteuerrechnungot kér), akkor is, ha otthonfelejti a bérletét ( az ellenör név+cím alapján a nála lévö minilaptopból azonnal kikeresi, hogy tényleg van-e...) stb. stb. stb. Ja és GYURCSANY TAKARODJ....

Impega 2009.03.05. 11:11:24

@ofélia: Szerinted oda telefonaljak hogy kesobb erkezem? FONTOSH ez?

milyen_Péter? 2009.03.05. 11:11:52

@ofélia: Előttem van a kép, ezen röhögök most. Elég merEDEk. :)

Impega 2009.03.05. 11:12:41

@silent76: Ja és GYURCSANY TAKARODJ....
MENNY CÜRIKKBE!!!!!

azize 2009.03.05. 11:13:54

@zsukimuki: Szusi?!?!? Látod, sör a dohányzóasztalon... :(

zsukimuki 2009.03.05. 11:16:10

@azize: hiába, ijjenek a pasik! az én Uram is hanyagol...már el is felejtett tán :-(
juteszembe, nagyon ráálltál erre a próbavásárlás dologra, ikea spár :-)

nbg 2009.03.05. 11:17:12

@A mosóporos: Ó Te szerencsés, nekem a január 13.-án megrendelt téhom még nem jelentkezett.
Amúgy a téhom nem a Tékozló Homár rövidítése?

Impega 2009.03.05. 11:17:34

@silent76: na azert majd meglatod :) mennyire igazad van.

Amugy marhara el tudom kepzelni a jegyellenort a BKV-n egy minilaptoppal. Siman kilopnak a kezebol

Gumidomino 2009.03.05. 11:18:16

@A mosóporos:
azt söralátétnek hívják. de biztos egyedi ennyiért.

szemig jimmy 2009.03.05. 11:18:24

@azize: a női szekció megint megtalált. szeretem az ilyet...
tényleg, csütörtök van :)

azize 2009.03.05. 11:19:05

@zsukimuki: Minden érdekel, ami nem az, amit valójában csinálnom kellene :) Egyébként az én dohányzóasztalom is ikeás, és én EGYEDÜL raktam össze :) Igaz, hogy a gumikalapáccsal sikerült deformálni a lábát, de legalább nem csak a sör fér el rajta..... ;)

elwood 2009.03.05. 11:19:06

hát igen tavasz van, bimbóznak a lányok

milyen_Péter? 2009.03.05. 11:19:41

@zsukimuki: Nem felejtettelek el Nejecském, látod, már itt vergődöm, mint egy partravetett hal. Hiányzottak már betúid, soraid, mondataid... ohh...

szemig jimmy 2009.03.05. 11:20:06

@Gumidomino: és össze lehet rakni csavarhúzó meg ilyenek nélkül! rendesen jó kiránduláshoz is.
@nbg: sértegeted a blogot?

Impega 2009.03.05. 11:20:24

@azize: Ezt kifejtened bovebben legyel szives?

Ofélia . 2009.03.05. 11:23:37

@Impega: Te valami huncutkodásra gondolsz??

azize 2009.03.05. 11:23:49

@A mosóporos: a csütörtöktől tessék elvonatkoztatni :)

zsukimuki 2009.03.05. 11:24:32

@milyen_Péter?: najazzé! már kezdtem aggódni!
azize: igazi szaki vagy hogy egy dohányzóasztalt össze tudsz szerelni! én az ikeás ágyamat raktam össze, EGYEDÜL és azóta sem dőlt össze alattam :-)
mosóporos: hiányoztunk már ugyi?

Impega 2009.03.05. 11:25:00

@ofélia: Most miert en? En nem? En? Hö! Ofélia Te, te vetted a szadra :)

azize 2009.03.05. 11:25:23

@Impega: a kérdés arra a részre vonatkozik, hogy a sörön kívül mi fér még el rajta? :) nagyon gazdaságos, sokoldalú kis asztal, bátran állíthatom ;) pl. az evőpálcikák is elférnek ;)

Ofélia . 2009.03.05. 11:26:02

@milyen_Péter?: Partra vetett hal??

Csak nem a seggbelőtt horgász fogott ki?:)

Impega 2009.03.05. 11:26:05

@elwood: Hajtanak a fiuk ;)

milyen_Péter? 2009.03.05. 11:27:19

@azize: amik ugye a szusihoz kellenek. Az agyam ma szárnyall. Ugye?

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2009.03.05. 11:28:27

múlt karácsonyi szezon kellős közepén az IKEA-ban jártam (Örs), irtózatosan hosszú sorok kígyóztak még a gyorspénztárnál is. Az emberek türelmesen álldogálltak, fizették a sikertelenségük árát, amikor megjelent egy bő tucatnyi személyzet kis zsúrkocsikkal: narancslevet, ásványvizet, kólát kínáltak kis műanyag poharakban a várakozóknak. Addig hozták, amíg minden sorbanállónak jutott egy kis frissítő. Alig hittem a szememnek.

milyen_Péter? 2009.03.05. 11:29:08

@ofélia: Háát, erre nem emlékszem tisztán, olyan gyorsan történt. :)

szemtanú - alibit nem igazol! 2009.03.05. 11:30:28

Ikea korrekt. Az én sztorim:
Vettünk 2 csíkos kanapét, az egyik, a nyitható, ritka használat mellett is kicsit meghibásodott (az "ágygép" elnyírta a matrac szélét). Minőségellenőr kijön, mondja oké, pénz vissza. Mi: oké, de így más a másik kanapé sem kell. Oké, mondja az ikeás (kb. 400 e Ft). Kanapékat elszállították, amit vettünk helyette, azt meg ingyen leszállították, Pécsre!!

Mutassatok még egy ilyen korrekt céget!

milyen_Péter? 2009.03.05. 11:32:44

A végén még kiderül, hogy ez a svéd cég korrekt itthon is. Akkor kinek van negatív élménye az Ikeával? Mert nekem sincs, de hát a nagy számok törvénye alapján kéne, hogy legyen valaki, aki megszívta.

azize 2009.03.05. 11:33:00

@zsukimuki: alattad? és alattatok? :D
nekem az ágyra volt emberem.... :D
@milyen_Péter?: azta mindenit. Kifogtak, mint az aranyhalat, férjek gyöngye :) Még logikád is van! :D

zsukimuki 2009.03.05. 11:35:08

@szemtanú - alibit nem igazol!: tudnak ezek ha akarnak, milyen naiv gondolat volt hogy majd a versenyszféra kihozza a legjobbat a kereskedőkből...inkább a legrosszabbat

Gumidomino 2009.03.05. 11:36:34

@milyen_Péter?:
na milyen blogon vagy? na hogy tudsz keresni?
:D

szemtanú - alibit nem igazol! 2009.03.05. 11:37:07

@milyen_Péter?:
Olyan értelemben volt problémám, hogy a lapraszerelt cucc sérült volt, így 1 hétig nem tudtuk összerakni a gardróbot, csak mire megjött az új elem. De szó nélkül és ingyen megküldték, csak addig a félkész, elfektetett bútort kellett kerülgetni.

Nugath 2009.03.05. 11:38:17

Mielőtt lábat csókolnánk a holland Ikeáknak, ők nem fogadnak el Mastercardot és azt hiszem Visa-t sem (ebben nem vagyok biztos.) Csak ezt elfelejtik közölni bárhol is, de a kis bankkártya ikon ott virít a kasszánál, ami csak a holland bankok kártyáit jelenti. Egyénként tényleg nagyon rendesek meg segítőkészek. Groningen, Hollandia

zsukimuki 2009.03.05. 11:38:49

@azize: nekem addigra már nagyon elegem lett az asztalosokból, a konyhám röpke 3 hónap alatt készült el (NEM ikeás) és elegem volt a fűrészpor takarításból, úgyhogy összeszedtem magam és pikk-pakk pár óra alatt már kész is volt az ágyam, és még az összeszerelési útmutató is jó volt, és az ikeás házhozszállítók is korrektek voltak :-)
@milyen_Péter?: csajozol Drágám?

Breaking news 2009.03.05. 11:44:16

Az ikeában lehet kapni ragasztót üvegasztalhoz?

a paraszt a fatelepről (törölt) 2009.03.05. 11:46:09

@tranq: azért nem mindenhol menthetetlen a helyzet!

Ofélia . 2009.03.05. 11:49:46

@Breaking news: Nem hiszem mivel augusztus óta ott bolyong egy félőrült és valami ilyesmit keresgél:))

Az alkalmazottak már etetik:)

Sanyi 2009.03.05. 11:53:53

@milyen_Péter?: nem sved. holland. sved designerrel. a nemzetkozi ugyfelszolgalati vezeto meg finn. nezz utana ha nem hiszed :)

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2009.03.05. 11:56:34

ÉS?

ez minek kellett ide? nem magyar sztori.

elég lett volna annyi hogy: bassza meg mindenki magyarországon, én hollandiában élek, kapjátok be.

Sanyi 2009.03.05. 11:56:34

@Sanyi: no meg egyszer, lenyeg lemaradt az elejerol. az ikea nem sved ceg hanem holland (kozpont is hollandiaban van). a vezeto designer es az eleterzes sved.

milyen_Péter? 2009.03.05. 11:57:36

@zsukimuki: Dehogy csajozom, hiszen az én végtelenül nagy szívem már csak Érted dobog!

moli 2009.03.05. 12:02:10

a csattano nagyon jo :D

milyen_Péter? 2009.03.05. 12:03:03

@zsukimuki: nem szusizunk egyet mosóporékkal?

☺ágica (törölt) 2009.03.05. 12:03:35

@ofélia: Rég röhögtem ilyen jót:) ógermán kivitelű panziós, bolyongó félőrült:DDD

Pittykapitany 2009.03.05. 12:05:05

El van cseszve a delelottom. Sehol egy jo szaftos tortenet ahol legalabb a posztolot lehet szidni. :)

milyen_Péter? 2009.03.05. 12:08:42

@Pittykapitany: Szerintem lesz ma még olyan. Remélem legalábbis. :)

zsukimuki 2009.03.05. 12:09:21

@milyen_Péter?: ám legyen, de ne mosópor csinálja a szusit, mert még ruszlit tesz bele a végén :-)

Ofélia . 2009.03.05. 12:15:32

@zsukimuki: De legalább tiszta lessz!

zsukimuki 2009.03.05. 12:17:50

@ofélia: és remélem hogy fékezett habzásút használ a szusihoz :-)

Ofélia . 2009.03.05. 12:18:04

Nicsak hagyma felébredt)

Kis mancsocskádat nyújtod e már a serital felé?:))

Gajdos Attila · http://www.iqi.hu 2009.03.05. 12:19:17

@a paraszt a fatelepről: igen, ezt tudtam, mármint, hogy nem mindenhol menthetetlen. Ezért a vívódás, hogy menni vagy maradni.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.03.05. 12:19:39

@Gumidomino:
nem frissitettem mig Mary keszulodott, mert tudni akarta hamu fok van meg erdekeseket meselt calami szarrol amivel kihuzza a szemet
sorry

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.03.05. 12:22:31

@ofélia:
mar Maryt is eleresztettem dolgozni ezert fordulhatott elo, hogy megizmeteltem domnot
de mint latszik meg sotet van
a szobaban is afyamban is
lehet telleg egy sor kene

milyen_Péter? 2009.03.05. 12:23:33

@zsukimuki: majd vigyázunk és kicseréljük titokban a szusi bárban vásárolt meleg rizses szusival. :)

zsukimuki 2009.03.05. 12:27:38

@milyen_Péter?: jó 5let! és hova lett a mi mosodás barátunk? és azize?
lehet nem akarnak velünk szusizni, jó lesz nekik a söralátét-jellegű dohányzóasztalról is

a paraszt a fatelepről (törölt) 2009.03.05. 12:27:47

@tranq: aki tud az menjen, aki meg nem az meg és itthon marad legyen normális!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.03.05. 12:29:00

meg annyit szerettem volna mondani hogy ez annyira emberfuggo is
mult csutortokon element a tv-nk/nem ugy/
szolgaltato felhiv, egy no elkezd kerdezgetni megy -e a doboz, nincs-e kihuzva a label, majdnem azt is megkerdezte ne van e a tv kapcsolba, miutan hujenek nezett kozolte kedden kijo valaki
O volt a huje de en meg beletorodve letettem
jo 1 ora mulba
a francba 5 nap, meg minek jon ide
ujra felhiv
masik no
sokkas kessegesebb
megerti, hogy minden rendben
kis turelmet ker, miuyan elkeri a doboz aljan levo szamot
beolvastam es ekkor esett le nekem is hogy valoszinuleg lekapcsoltak, ert ebben a hazban lakott a fiam is, es aznap koltozott a nevunk meg kicsit hasonlit, de ezt mar nem tudtam elmondani
meg kis zene a telefonban es jott az adas vissza
szoval nem mindegy itt se kit fogsz , egy huje picsat vagy valakit aki akar is dolgozni

zsukimuki 2009.03.05. 12:33:26

@hagyma: igazad van, csak az nem mindegy hogy milyen arányban vannak a jófejek és a hujje picsák az ehhez hasonló pozikban!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.03.05. 12:34:12

viszont van atado mosogepmotorom

Gumidomino 2009.03.05. 12:36:12

@hagyma:
valaki fel fog hívni érte.
NE csapd le a kagylót.

nem várt fordulat 2009.03.05. 12:36:52

akkor nem én voltam az első ezek szerint, akinek megakadt a szeme a

"Történt mindez 2009. március 4-én, a helyszín pedig... Utrecht, Hollandia..."

soron

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.03.05. 12:38:59

@Gumidomino:
bolond leszek foldhoz vagni a draga mobilomat

Loree 2009.03.05. 12:42:58

Majd ha itthon is legalizálják a könnyűdrogok jelentős többségét, itt is ilyen barátságosak és segítőkészek lesznek az emberek. És ilyen szétszórtak is. ;)

májgeriberi 2009.03.05. 12:45:19

biztos be voltál szívva valami "holland jóvilággal" azért voltál olyan szétszórt mi?. és még te vagy a nem sikeres ember?!:)

szemig jimmy 2009.03.05. 12:45:30

@hagyma: vettem, már nagyon kellett. Amióta vékonytévénk van nem volt hova tenni a sört.
@milyen_Péter?: @zsukimuki: @azize: ha hiszitek ha nem hekket ettem ebédre...pálcika nem kellett hozzá
meleg rizzsel :)

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2009.03.05. 12:48:56

elnézést nyelvészkedés következik, aki allergiás rá, ne olvassa el
hagyma:
'mult csutortokon element a tv-nk/nem ugy/
szolgaltato felhiv, egy no elkezd kerdezgetni megy -e a doboz'

felhívott a szolgáltató? honnan tudta, hogy nincs adás? :)

Bastie (törölt) · http://www.hirmax.net/ 2009.03.05. 12:49:18

Ez a csattanó a végén nagyon ott van. Az ember már kezd reménykedni, hogy mégsem olyan reménytelen a helyzet, aztán puff.

szemig jimmy 2009.03.05. 12:51:05

@Rékuc: ámerikááááá
big eye mindent lát

Boo 2009.03.05. 12:53:38

Eccer vóóót, hol nem vóót, Hollandiában egy bóóóót, ahol az eladó nem paraszt vóóóót.

zsukimuki 2009.03.05. 12:58:40

@A mosóporos: kenesén van a legistenibb hekkkk koviubival nyami :-)
akkor lesz szusiparti vékonytévével meg söralátéttel?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.03.05. 12:58:50

@Boo: Igaz se vót.
De bisztoss nem Magyarországon vót a bót.
Kérem kapcsojja ki.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.03.05. 13:00:34

@Rékuc: mar mikor leirtam szarnak talaltam de utalok hosszu kommentet irni
mert igazavl ugy kellett volna
felhivtam a szolgaltatom, az Insight, ghyfelszolgalati irodajat, vagyis annak telcsijet, jogy jo lenne ha kari elott lenne adasunk, mert Mary ideges ha nem tydja nezni a Jeopardyt es ez hatranyosan hat a hazaseletunkre , nem beszelve a dugasrol

Gajdos Attila · http://www.iqi.hu 2009.03.05. 13:00:50

@karacsi_maci: és nem is az utolsó. Bár sorból az utolsó volt. Sőőőt, vóóót.

elwood 2009.03.05. 13:01:16

Én meg hollandban akartam vonatjegyet venni százeuróssal elküldtek a halálba (lehet hogy mosolyogtak nem tudom), kártyát nem fogadnak el.

bementem a bankba hogy váltsam fel a 100 eurosomat, mondták csak ha van ott számlám (lehet hogy mosolyogtak)

megkérdeztem a pénzváltót, hogy váltaná-e fel, azt mondta persze 3% comission (ezen én mosolyogtam).


Ebből levonható a biztos következtetés, hogy minden holland bebunkult, és egy rakás szerencsétlenség az az ország.

milyen_Péter? 2009.03.05. 13:01:29

@zsukimuki: kitért a mosópor a válaszadás elől...hmm...lehet, hogy politikus? :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.03.05. 13:03:41

amugy
valaki hulye volt mert nem a megfelelo dobozt kapcsolta le
valaki lusta volt
valaki mef se hulye nem volt se lusta igy 1 ora mulva lett tv-nk
/tudom, adasunk/

zsukimuki 2009.03.05. 13:05:36

@milyen_Péter?: szerintem csak a hekket emészti és nem tud gondolkozni :-)

milyen_Péter? 2009.03.05. 13:07:13

@zsukimuki: van benne valami. Én is most emésztek és nem tudok a szusira gondolni.

szemig jimmy 2009.03.05. 13:08:33

@zsukimuki: a nászutasoknak semmi dolga ilyen esős időben?
amúgy talált, akkora darab volt hogy még most is szuszogok tőle.de koviubi nem nyerő.
szusiparti tvnézéssel egybekötve, említettem hogy holnap jön a digitv...

zsukimuki 2009.03.05. 13:08:52

@milyen_Péter?: én még nem ebédeltem, korog is a gyomrom...mit egyek?

zsukimuki 2009.03.05. 13:11:58

@A mosóporos: ha digiéknek mégsem sikerülne a kábelezés, akkor majd nézzük egymást...vagy a szusit :-)

Ofélia . 2009.03.05. 13:12:08

@A mosóporos: Annyit emlegeted a digitv-t, hogy biztosan mennek ahányszor itt már a földbe döngölték őket ha olvassák még kedvezményt is adnak:))

milyen_Péter? 2009.03.05. 13:12:15

@zsukimuki: Én egy jó rakott krumplira vágyok már egy ideje, esetleg egy finom brassóira. Ezek közül (még) nem tudom mit szeretsz, de oly nagy a világ, tele ehető dolgokkal, hogy bármi beleférhet!

Esetleg barsó vagy babafőzelék sült kolbásszal, vagy tükörtojással.

szemig jimmy 2009.03.05. 13:14:07

@ofélia: szerinted mire játszok ;-)
@zsukimuki: ha nem sikerül valami onlájn kérek tanácsot a szakértőktől :-)
holnap du mindenki itt legyen!!

milyen_Péter? 2009.03.05. 13:35:20

@A mosóporos: Mármint legyünk ott Digi tv-t kötni? (nejem még nézi, ahogy dolgozom?)

Layosh 2009.03.05. 13:40:55

Tetszik a poszt nagyon, a végén eldobtam az agyam, már terveztem, hogy megyek az IKEA-ba, ha ilyen rendesen lettek...

imperior 2009.03.05. 13:44:12

Hollandia..Vásároltam boltban,0.70körüli eurocentre jött ki a végösszeg.egészet adok,várom a visszajárót.semmi..kérdezem,na és a visszajáró?.jön a válasz:kerekítünk..hmm..pedig még tudtam volna vásárolni abból a pénzből.Na sebaj.Legközelebbi bolt.1.05 körüli összeg.adok 1.0_át.nő közli hogy fizessek még 5centet..szerencsére haverom kitudott segíteni 5 centtel.. Yeszoké

zsukimuki 2009.03.05. 13:52:32

@milyen_Péter?: az én hős Uram még ezt is tudja :-)

milyen_Péter? 2009.03.05. 13:57:23

@zsukimuki: és közben kiselőadást tartok a mobilokról és szolgáltatókról. Hjaj, be szép is lenne, olyan idilli. :)

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2009.03.05. 14:09:01

jó a végszó! :) az utánad jövő vásárló is biztos magyar volt...

lolperec 2009.03.05. 14:11:24

Hollandia..
ahahhahahahaaahahahahaa....
mekkora csattanó..
Európáról posztolni a homáron azért elég galád dolog.. :D

zsukimuki 2009.03.05. 14:16:59

@milyen_Péter?: és hogy állunk a vagyonosodással? hova nászutazunk?

۝merta-X 2009.03.05. 14:27:18

@imperior: Na asztem azt válaszolod, kerekítünk, az ütős lett volna

EnZsolt / Paszuly Pista, a derék zöldbablegény 2009.03.05. 14:28:03

vilmarci ír egy postot, amiben oltogatja az elsőzőket, majd saját magát, hogy mennyire nem sikeres, és a végén kiderül, hogy még csak nem is a hazánkban lévő áruházról van szó.

Értem én, hogy essen le, így is lehet csinálni. DE miért kellett ezért postot írni? Irigykedjünk? Vagy mi fene? sün.

milyen_Péter? 2009.03.05. 14:31:40

@zsukimuki: Jól állunk, eddig a Deák téri Járda-szigetre eltudunk utazni. Talán mosóporos digi tv szerelés utáni jattból messzebb is mehetünk.

zsukimuki 2009.03.05. 14:37:15

@milyen_Péter?: akkor menjünk el egy sparba kocsit tologatni! talán az is lendítene a büdzsén

Dorie 2009.03.05. 14:44:32

na akkor a sok fölösleges, ide nem tartozó komment után: az IKEA-ban amúgy idehaza is tudnak kedvesek lenni. Mi pesten vettünk egy szekrénysort az IKEA-ban, de valahogy (ne kérdezzétek hogyan) a fele ott maradt. Visszamentünk és láss csodát negyed óra alatt megvolt a másik fele is. Semmi lekezelő stílus meg hasonló.

Uh azért itthon is van pozitív példa.

milyen_Péter? 2009.03.05. 14:57:20

@zsukimuki: De csakis Újpestre, úgy hallottam, hogy ott nagyon rendesek a kocsikat tologatókkal. Most viszont elmegyek Drága Nejecském, mert megyek forgatni, ugyanis rejtett tévésztár vagyok. Azért szólok előre, hogy nehogy azt gondold, hogy kámfort játszok, osztán ebbe elkeseredj. :)

Színes Géza 2009.03.05. 15:41:02

Ezek szerint a hollandok is lopósak. Nekem nem jutna eszembe elvinni más matracát.

VilMarci 2009.03.05. 15:42:59

@EnZsolt / Vidéki Man - tekézik, iszik és ráiszik.: Valószínűleg hirtelen felindulásból tettem. Ez enyhítő körülmény? Egyébként nem gondoltam, hogy tényleg kikerül ide. A sün nekem jár, azért, mert beküldtem, vagy a Homárnak, mert kirakta? :)

gabbró 2009.03.05. 15:56:30

Azért a csattanó a végén van... Magyarországon lehülyéztek volna, kiröhögnek, seggberúgnak és elküldenek. Szerintem.

elwood 2009.03.05. 16:37:28

tolvaj népség ez a holland, félrenézel, már viszik a matracot,

a pénztáros meg csak röhög

ichtus 2009.03.05. 17:03:27

nekem is ez jött le, hogy Hollandiában bármit ellopnak, amit más elhagy. Még egy IKEA-ban is.

májgeriberi 2009.03.05. 18:30:10

itthon még azt is ellopják amit nem hagysz el!

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2009.03.05. 18:51:25

Mi ez a baromság, hogy elsőzők kedvéért? az elsőzők akkor sem fogják elolvasni a posztot, ha 2 szavas, vagy csak annyiból áll, hogy EDE. Elsőzés után viszont LaccPacc hosszúságú posztot is elolvasunk.

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2009.03.05. 19:05:19

@effective: "Az IKEA itthon is nagyon jó minőségű árut kínál"

Aha. Ágyat ne vegyetek, mert leszakad.

májgeriberi 2009.03.05. 19:07:13

nemtom hogyan lehet ilyenen kiakadni, hogy elsőzés!? Kit érdekel..
Ha vkit ez boldoggá tesz tegye.
Akkor szoktam amikor ÉN látom meg először a posztot de mondjuk ez elég ritka.
(és nem olvasom el előtte :))

gumby 2009.03.05. 19:27:44

engem egyszer kiraboltak hollandiában. itthon nem történt ilyen,pedig aránytalanul(1560x) többet tartózkodtam magyarországon. ezzel valószínű tele is fogok majd írni holland fórumokat, országukat jól lefikázva.
ó bárcsak ott élhetnék, beszélhetnék én is ilyen magas lóról, úgy irigyellek vilmarci. biztos jobban hozzájárultál az ottani állapotokhoz mint az ittenihez.
valóban, nem értem a posztot.és?

Xezs 2009.03.05. 19:40:03

Hollandiába a drogosok költöznek, tán csak nem a cucc miatt felejtesz te el mindent, kedves posztoló? :)

Csomolungma (törölt) 2009.03.05. 21:39:42

Szóval akkor Utrechtben a pedáns hollandok lopnak....

lótumfaktum 2009.03.05. 21:47:08

@silent76: csatlakozom !!!!!!!

Egyébként a hollandok nem lopósak,mondanák Ők :csak a frízek úgy szeretik Őket,hogy majd meg eszik. egyébbként patat zabáló /sültkrumpli/
fapapucsos.háring zabáló egyszerű ostoba nép.bár mostanában kezd felnyílni a szemük és kezdik rendszabályozni a be települ sok náluk is bunkób gyütmentet,a kik csak a segíjkéjért mennek hozzájuk ,ja meg a drog,futtatás eddigi egyszerűsége miatt.
a bunkóságot csak azért nomdtam ,mert saját akaratukból edig mindenkitől mindent el fogattak ,csak őket ,hagyák békén. őrült nagy .kontrasz Hága ki rályí városrésze ,és a indonéz ,ázsiai rész között.az emberek szituáltságáról nem is beszélve.bocs a h. írásért

epeficam 2009.03.05. 22:32:48

Ez poszt teccik lenni?

VilMarci 2009.03.05. 23:50:51

Nem tudom, hogy az utánam jövő is figyelmetlen volt-e, vagy éppen szüksége volt egy gyerekágyba való matracra, és ezért kapta fel az enyémet. A szétszórtságom nem a fűnek köszönhetem, hanem a fáradtságnak (napközben munka, este és éjszaka pedig költözés előtti festés, parketta lerakás, takarítás). Nem ülök magas lovon, és nem írtam egyetlen "bezzeg otthon" jellegű mondatot sem. Nem is lenne rá okom, mert sosem volt még gondom egyetlen garanciális ügyintézéssel sem, UPC-s internetemet le tudtam mondani, még egy Vodafone->Pannon számhordozást is sikerült gond nélkül átvészelnem.
Hogy a levelemből poszt lett, az pedig tényleg nem az én bűnöm. Elküldtem, a felelőtlen szerkesztő meg kirakta.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.03.06. 00:57:35

@lótumfaktum:
mar egy parszor megjegyzetem
meg nem talaltam nemzetet aki ne lett volna huje
mar a magyarokn kivul
bar neha mar Ok is szoba jonnek
a holland most uj nekem
azok se jok
szar egy vilag

szbszig 2009.03.06. 04:18:37

Muhaha, a legjobb csattanó, amit valaha a Homáron olvastam! :D

szbszig 2009.03.06. 04:27:50

Azt viszont azért állapítsuk meg, hogy ugyan a kedvesebb hozzáállást a kiszolgálók részéről meg lehetne honosítani Magyarországon, de az elhagyott áruk pótlását aligha, mert ha híre kelne, egyes megélhetési bűnözés fogalma mögé rejtőző egyedek kettesével járnának matracért az IKEA-ba...

Kazimír 2009.03.06. 08:17:42

nagyon tetszik a poén a végén! :D

WhoTheHell 2009.03.06. 10:53:32

De bunkó poszt!! Már azt hittem happy end lesz erre tessék. :)

kamushamus 2009.03.06. 13:45:01

@VilMarci:
Mi a F@sznak küldted el, ha nem akartad hogy megosszák velünk?
Egyébként sántít,hogy Hollandiában is van külső raktár,úgy gondoltam hogy csak Magyarországon találták ki,hogy bővíteni tudják,az árukészletet.
De lehet hogy nincs igazam.

lótumfaktum 2009.03.06. 13:45:18

@hagyma: Magyar sem külömb! Én nem állítottam.
Sokk bunkó miatt van most a EU 317.62FT-on,s,még nincs vége!
De ez sem számít ,az sem ,ha 500lesz csak a PATÁS ne jöjjön-mondják.
Izlandon le mondott a kormány.Íttjuniusról vizionál a csótány,hogy majd akkorra lesz törvény eccetera ...Juniusra már ha így megy már felszántják az országot a parlamentel együtt.

cybergyerek 2009.03.06. 17:32:34

Ha nincs pénzem hosszúhétvégézni Bécsben, elmegyek az IKEÁba húsgolyózni.
Kicsi európai oázis a nagy magyar balkánban.
Mindig elégedetten távoztam, akár kajáról, akár ágy reklamációról, akár bármi másról volt szó.

Kidus 2009.03.06. 22:04:28

Mi is most vettunk IKEA-s agyikot, megjott nyoc darabban, kicsit megijedtunk, de ketten kevesebb, mint egy ora alatt osszepakoltuk ( az is csak a sok csavar meg a sulya miatt volt olyan sok ), tokeletes :)
Hozzateszem, valami rohadt messzirol hoztak, de pontosan azon a napon, amikor igertek, es abban az oraban. Segitettek felcipelni, kuldtek utana mail-re kerdessort, mennyire vagyok elegedett ( rakerdezve a fuvarozokra, minden kis aprosagra ), most boldogsag es mely alom ( lenne, ha a parom nem horkolna egesz ejjel basszameg:D ).

lótumfaktum 2009.03.06. 22:11:27

@Kidus: simogatni kedves ,simogatni.......remény van rá elhalkul,s mind kettőtöknek tök kellemes lehet.régi recept

lótumfaktum 2009.03.07. 09:11:15

@Kidus: No be számolót! használt recept? jól aludtál-/tok/

raptor88 2009.03.07. 18:34:11

Sziasztok!Látom megint egy IKEA-fikázós poszt,csak a szokásos,hús golyó 100 pénzért?Remek ötlet,a környék összes hontalanja ott van!Régi magyar szokás-ocsoévan!Sok ikeás bútorom van,volt párral gondom megoldották,rég voltam ott,mi az a külső árukiadó?:)

rémTündér /aprócska kismacska./ 2009.03.08. 20:05:26

hát nemtom, IKEÁval nekem csak jó tapasztalataim vannak. pl, ágy, konyhabútor, kanapé a nappaliba. most a sötételő függönyeikkel sokkoltak le. eszméletlen faszák.
nekem semmi bajomse vele.

A Tyne folyó déli partja 2009.03.08. 22:34:58

Angliai Ikea: (most vettem én is lakást).
Kiválasztjuk a bútorokat fent a showroomban, lent a raktárban megkeressük őket. Köztük van egy óriási szekrény, amit hárman (két aprótermetű lányka, meg az öcsém) is csak nagynehezen tudunk a kocsira tenni. pénztár, fizetünk, stb. mivel van autónk, néhány dolog belefér, de pl. a szekrény, többek közt, nem. ezért sorban állunk a házhozszállító pultnál. nő közli, hogy legkorábban szerdán tudják kihozni, (vasárnap volt), az nekünk nem jó, de tesóm csütörtökön szabadnapos lesz. jó, akkor 36 font!!!!!!! tárolási díj...(megjegyzem, a szekrény, néhány tányér, evőeszköz, egy fogas, étkezőasztal és székek volt összesen kb. 150 font, 36 fontért simán vehettünk volna még egy bútordarabot.)
de mit lehet tenni? adnám a kártyámat, hogy akkor kifizetem a tárolási díjat kemény egy napra, két cuccért (a szekrény, de két dobozban, meg az asztal), erre a nő közli, hogy nem lehet kártyával fizetni...elrohanok pénztleszedni, fizetek, mehetünk. Ja, mikor hozzák? csütörtökön reggel hét és este hét között majd VALAMIKOR. (ezt amúgy az összes bolt eljátssza. Egy tudott olyan időintervallumot megadni, hogy reggel hét és déli 12 közt.a többi mind a reggel hét és este hét közt majd valamikor kihozzuk elvet követi. te meg vegyél ki szabadságot,és kora reggeltől este hétig ülj otthon, el ne mozdulj, hátha jönnek...
süti beállítások módosítása