Tékozló Homár

Re: Nyaralás egy építkezés mellett

2009.03.09. 12:45 | ge | 218 komment

Miklósék 2006 nyarán szívtak az Aeolus utazási irodával, de nem hagyták magukat, és mivel az utazási iroda nem reagált a panaszos levelekre, perre vitték az ügyet.

Kedves Soklábú barátom,

Történt, hogy lassan 3 éve Krétán töltöttünk feledhetetlen 12 napot az Aeolus "jóvoltából". Az erről szóló élményeinket meg is írtuk nektek akkor. Az azóta eltelt 3 évben sok minden történt, voltunk békéltető testületnél, ahol "igazat adtak" nekünk, de persze az utazási irodától nem jelent meg senki, és mivel nem kötelező érvényű a határozat, így lehet 1 tippetek, hogy fizettek e...

Ekkor bepereltük őket, így 2 éven keresztül fél évente egyszer raportunk volt a bíróságon. Voltak vicces dolgok, de nem ragozom, a 120e ft-os kártérítésből a végén 90-et ítélt meg a bíróság, arra hivatkozva, hogy az oly kedvesen felajánlott csereszobát nem fogadtuk el, pedig ezzel azt a kárunkat enyhítették volna. Ám legyen. Az örömhír pedig, hogy ma meg is érkezett a kártérítési összeg + a kamata a bankszámlámra.

Amúgy nem mi vagyunk az egyetlenek, akik bíróságra mentek az irodával, többször láttam a bíróság napi programjára kiírva további "magánszemély kontra aeolus utazási iroda"  utazási kártérítési ügyet. Remélem ők is sikerrel járnak!

üdv,
m

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2009.03.09. 12:48:31

Na, megnyugodtam, többet nem elsőzök. (Talán).

Dr. Kix 2009.03.09. 12:49:08

Micsoda update! Majd 3 éves előzménnyel. A homárok hány évig élnek? :)

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2009.03.09. 12:51:50

Posztírónak egyébként gratulálok, mindenkinek így kéne csinálni, aztán előbb-utóbb a kedves EDE mentalitású szolgáltatók is belátnák, hogy hosszú távon nem éri meg rossz minőségű szolgáltatást nyújtani. Meg azt is talán, hogy nem a megrendelők vannak őértük, hanem éppen fordítva.

Dr. Kix 2009.03.09. 12:53:41

Update: Az európai homár 20 évig is élhet.Az ivarérettséget 5-6 éves korban éri el. Szóval lassan jönnek a kis homárock is.

2009.03.09. 12:54:03

három év !!?? Jobb utazási irodák két évente feloszlanak és új néven nyílnak meg. ezek ámátőrök kéremalássan...

a paraszt a fatelepről (törölt) 2009.03.09. 12:56:40

na megint megtudtuk, hogy ők 3 éve krétán nyaraltak! aki elfelejtette volna, annak most emlékeztető.

É2I 2009.03.09. 12:56:50

Három év? Gyors ez az igazságszolgáltatás, ez beztos.
Azért örülhettek, hogy megkaptátok a pénzt, mivel általában a lehúzós cégek nem élnek ennyit.

Gumidomino 2009.03.09. 13:00:36

Gratulálok!
Még több ilyen öntudatos fogyasztót és talán nem itt tart ez az ország.

Hiányolom azonban a ti ráfordításaitok forintosítását. Szerintem nem meritek kiszámolni. :(

jusztlacika 2009.03.09. 13:00:58

Elején vagyok, ez fontos!
nőket isten éltesse!


hu.wikipedia.org/wiki/H%C3%B3vir%C3%A1g

Secnir 2009.03.09. 13:01:11

krétán nyaralni milyen már?
én a szigeteken lakom...
...bocs.

Secnir 2009.03.09. 13:05:33

...igaz, a csepel-szigeteken. de akkor is, milyen már krétán nyaralni?

É2I 2009.03.09. 13:08:20

@jusztlacika:
Minek az elején? A wc-ből írsz ? :P

maincoon © 2009.03.09. 13:08:53

na, ezt a 3 évvel ezelőtti nyaralásodat nagyon vésd az emlékezetedbe.
a recesszió miatt az idén úgysem jutsz sehová.
vagy nem jobb egy építkezés mellett nyaralni, mint az klíma nélküli irodában 40 fokban gürcölni?

nem vagyok ma kicsit rosszindulatú/borulátó? ha igen, bocs.

elwood 2009.03.09. 13:09:01

örülök, hogy megkapták a pénzt, gratula

Miss Marple 2009.03.09. 13:09:42

És az Aeolus Iroda a sok kártérítésbe meg olyan jól tönkremegy, hogy a most foglalt utakra tessék túrabakancsot vinni, mert visszafele gyalog lesz a hazaséta.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2009.03.09. 13:11:53

MUHHAHHHA!!!!!
Elolvastam a három évvel ezelőtti posztot, és beelsőztem!!!
Most nóóórmális vagyok-E? DE!
EZ FONTOS!!!!!!!!!!!!

a paraszt a fatelepről (törölt) 2009.03.09. 13:12:16

@Secnir: ők meg krétán voltak, szoptak, de megmutatják, hogy ők járnak jól!

a paraszt a fatelepről (törölt) 2009.03.09. 13:15:46

én kérek elnézést megnéztem az eredeti posztot a fényképekkel! hát szarjanak sünt! ilyen van a Balatonon is, nem kell ide kréta :)

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2009.03.09. 13:26:03

@a paraszt a fatelepről: Miért, nem is olyan rossz látvány egy épülő ház. Legalább látni a fejlődést. Manapság ilyent sem nagyon lehet látni pl. a Balatonparton:(

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2009.03.09. 13:27:45

@a paraszt a fatelepről: Na jó, csak poénkodtam kicsit, de rosszul sikerült:(
A véleményemet az utazási irodáról már úgyis megírtam az előbb.

zsukimuki 2009.03.09. 13:31:45

a3 évvel ezelőtti post után kíváncsi lettem hogy mégis milyen fotók lehettek az utazási iroda katalógusában!
Mondjuk sokszor az is benne van a pakliban hogy az utazási iroda saját hibáján kívül bénázik el pár dolgot, de legalább lehetne bennük annyi hogy korrekt módon elismerjék és legalább az együttműködés halvány szikráját megláthassa bennük a kedves utazni és pihenni vágyó!

Magam_a_Mondomét! 2009.03.09. 13:32:37

Azt írta "A fürdõszoba akkora volt, hogy a WC-n ülve az ember lába belelógott a zuhanytálcába."

Hát hogy lehet így sünt szarni tisztességesen ???? Ez FONTOS!!!!

Tsabi 2009.03.09. 13:33:10

Gratula a posztironak! Sok ilyen kene meg, aki nem fasult bele az egeszbe.. Akkor nem tartana itt..

BlueBear · http://proletarmatrix.php0h.com 2009.03.09. 13:39:31

@Magam_a_Mondomét!: Nem látod a dolog praktikus oldalát. Itthon nincs lábmosóval kombinált retyó. Ha meg hátradőlsz, a szélére kényelmesen felrakod a lábad, és olvashatod a a napi sajtót. Azzal határozottan egyetértek, hogy ezért nem kell Krétáig menni

É2I 2009.03.09. 13:41:38

@Magam_a_Mondomét!:
"A fürdõszoba akkora volt, hogy a WC-n ülve az ember lába belelógott a zuhanytálcába."

Ilyenbe nyaraltam én is a greekeknél, de a fenét se érdekelte. Inkább kimenten a tengerpartra, sokan mondták, hogy ott jobb, és igazuk volt. ;)
Aki apartmanba készül arrafele, érdemes erre felkészülni. Ha nem ezt akarja szálloda.
Ja és a görögök folyamatosan építkeznek, de van szieszta, max akkor kell elpunnyadni.

Persze az irodának akkor is jár a sün, mivel benne van keze, az beztos.

betépett felhasználó 2009.03.09. 13:43:14

"Mikor láttam, hogy barátnõmet a sírógörcs kerülgeti, kirángattam a szobából,..."

Te, te ize te..., te SZATIIIRRRR!!!

Almatlan Jozsi 2009.03.09. 13:45:16

Ez mind szep es jo.

Most kivancsi vagyok hanyadik hozzaszolastol kezditek el a posztolot fikazni, vagy mar el is kezdodott??

400.-ik poszttol johet a ciganykodas is (vagyis offolas minden mennyisegben)

u.i. 7.-en volt Jenna Fischer szultesnapja! (Mindenki szeretett Pam-je) Ez FONTOSCH!!!

zsukimuki 2009.03.09. 13:46:05

törökországban jó fejek, és a nyaralós szezonban leállnak az építkezések, ott már felérték ésszel hogy nem nagyon örülnek a turisták ha arra ébrednek hogy beindul a betonkeverő :-) és így sanszosabb hogy legközelebb is oda mennek

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2009.03.09. 13:51:20

@zsukimuki: Albánia jobb, és olcsóbb!!!
Ezt most halál komolyan írtam.

szemig jimmy 2009.03.09. 13:51:23

én parálián voltam nyaralni és a magyarok éjjel nem hagytak aludni a panzióban
most hogy elmondtam nem lett jobb

É2I 2009.03.09. 13:52:05

@zsukimuki:
A legutóbb pont az erkély alatt állt egy betonkeverő, de amíg kint voltunk még a környékét is elkerülte, aki arr tévedt.
(Nem is értettem, hogy maradt meg, mivel egy elkerítettlen területen volt. Nálunk már másnapra elvitték volna a megélhetési ombusmanok. Természetesen, kizárólagosan eladási célzattal, a munka az nem nekik való ;P)

zsukimuki 2009.03.09. 13:52:54

@A mosóporos: és digitévé volt paralian?
@Jani haverja: az egyik barátnőm férje albán, elsőkézből vannak infóim...inkább várnék még az albániai nyaralással pár évet

szemig jimmy 2009.03.09. 13:55:13

@zsukimuki: megrendeltük oda is, hozni fogják!

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2009.03.09. 13:55:54

@zsukimuki: Miért? Én 2005 óta minden nyáron ott nyaralok. 2007 óta kisgyerekkel. Igaz, én csak Dél-Albániába járok, de soha, semmi probléma nem volt. Sőt! Soha nem vertek át, minőségi kiszolgálás stb. Nem értem az albán férjet. Hol lakott Albániában?

elwood 2009.03.09. 13:56:54

"A fürdõszoba akkora volt, hogy a WC-n ülve az ember lába belelógott a zuhanytálcába."

Milyen praktikus, így a testnyílásoknak nem kell versengeniük, egyszerre lehet hányni és ülni klozetton. Ezek mindenre gondolnak.

zsukimuki 2009.03.09. 14:00:24

@A mosóporos: egyébként várom a beszámolót péntekről! minden simán ment?
@Jani haverja: koszovóban, hamár arrafelé akkor inkább bulgária, viszont már ott is kezdenek emelkedni az árak! de törökország sem drága, én oda járok évek óta és egy rossz szavam sincsen rájuk, az utazási irodák már persze más kérdés...

maincoon © 2009.03.09. 14:02:37

én olaszba meg olyan apartmanba voltam, hogy a fürdőszobába nem volt zuhanykabin, hanem a falból kiállt a zuhanyrózsa. huhh, de sokszor tévelyegtünk el a zuhanyzás közben az eredeti szándékunktól :D

szemig jimmy 2009.03.09. 14:05:02

@zsukimuki: hehe
Eszembe jutott róluk Jákob és Hurbinyek, vagy minek hívták a kétbalkezeseket abban a mesében. Pénteken 4 órát késtek és már fáradtak voltak, úgyhogy szombaton jöttek vissza dolgozni.
Szombaton késtek még két órát(a megbeszéltekhez) de cirka két és fél óra alatt sitty-sutty összedobták a cumót.
Mit nekem ez, négy hóna várakozás után? :)
de működik!!!

É2I 2009.03.09. 14:06:48

@A mosóporos:
Na én estére bedöntöttem annyi úzót, hogy ilyesmire nem volt gondom.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2009.03.09. 14:07:08

@zsukimuki: Ja, kérem! Észak- és Dél-Albánia között akkora a különbség kb. mint Magyarország és Svájc között. Még külön nyelvet is beszélnek (északon gheg, délen toszk). Koszovó mind nyelvileg, mind kulturálisan északhoz tartozik, csak - ha lehet - még rosszabb annál. Aki nyaralni akar Albániában az Vlorától délre keressen helyet magának. (Én speciel Saranda mániákus vagyok, de ez ízlés kérdése).

elwood 2009.03.09. 14:07:19

@maincoon ♀: miért, elkezdtél közben fogat mosni vagy mi a gond a kiálló zuhanyrózsával ?

É2I 2009.03.09. 14:09:39

@A mosóporos:
Speidl és Hurvinyek (de nem biztos, hogy így írják)

Impega 2009.03.09. 14:10:06

@elwood: Fujjj, de gusztustalan.
m kitartasaert meg BRAVO!

elwood 2009.03.09. 14:10:33

speibl, hát igen a klasszikusok

zsukimuki 2009.03.09. 14:11:58

@Jani haverja: jaaaaaaaa, ezt nem tudtam! tudom, tudom előbb gondolkozz és utána nyisd ki a szádat!
@A mosóporos: a lényeg az hogy mekk mesternél jobbak voltak és már lehet a tv előtt szusizni :-) az uramról hallottál valamit? megint kámfort játszik!

Impega 2009.03.09. 14:12:22

@maincoon ♀: Olyan van Hagymaeknal is :D

maincoon © 2009.03.09. 14:13:06

@elwood: még csak hétfő van. nem mesélhetem el az erotikus részleteket, majd csak pénteken. nem volt gond a zuhanyrózsával, de ami tetszett, hogy nem volt semmi kiemelkedő dolog a padlón, közben folyt a víz, a többit a fantáziádra bízom.

szemig jimmy 2009.03.09. 14:15:55

@É2I,@elwood: azlesszaz!
de a stílus határozottan ott volt!
@zsukimuki: biztos szaunázik Tamással:)

É2I 2009.03.09. 14:17:20

@maincoon ♀:
Szerintem innentől off lesz erősen :D
De szerintem is péntek van, mesélj! :)

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2009.03.09. 14:17:40

@zsukimuki: Ha gondolod, küldök néhány képet délről, elámulnál, hogy milyen körülmények vannak ott. Attól meg méginkább, hogy tavaly utószezonban a háromágyas szállodai szoba klímával, TV-vel, naponta takarítással, kétnaponta ágynemű-törölköző cserével 17 EUR volt naponta (nem fejenként, hanem szobánként!). Na jó, főszezonban ugyanez 25 EUR:))

elwood 2009.03.09. 14:18:39

alig várom a pénteket, addig majd nem húzom be a zuhanykapbin ajtaját otthon

É2I 2009.03.09. 14:19:11

@A mosóporos:
Na akkor Manyicskát se hagyjuk ki!
A szinkron, meg a bábtechnika ütős volt.
FONTOS!!!!

maincoon © 2009.03.09. 14:21:55

@Impega: @É2I:
majd felírom a naptáramba, hogy pénteken ne felejtsem el megosztani veletek. tényleg nem akarok offolni, mert jön +1ede és én nagyon félek ám tőle ;)

zsukimuki 2009.03.09. 14:23:09

@Jani haverja: akaromakarom! :-)@maincoon ♀: ha már így felcsigáztál minket mesélj! léccilécciléééééééééccccííííííííííí

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2009.03.09. 14:24:49

@zsukimuki: küldj egy privát üzenetet a nevemre kattintva, és küldök emailben képeket.

májgeriberi 2009.03.09. 14:26:52

@zsukimuki: felcsigázódtál tán? mitől a víztől és a szappantól?

zsukimuki 2009.03.09. 14:29:04

@májgeriberi: igazából a kiálló tus jellegű dolog birizgálja a fantáziámat :-)

elwood 2009.03.09. 14:33:20

valószínűleg egy nagy kiálló sünre emlékeztet

Impega 2009.03.09. 14:34:57

@elwood: Tenyleg. Ha a tusrocsa mindn lyukaba fogpiszkalot szurunk, az olyan mint egy sun. (en nem fogom kiprobalni)

Impega 2009.03.09. 14:35:57

tusrocsa=tusrozsa
mindn = minden

májgeriberi 2009.03.09. 14:36:34

@zsukimuki: az én fantáziám az másfelé indult! Bár mondjuk az független attól, hogy milyen volt a zuhanyrózsa!

maincoon © 2009.03.09. 14:38:00

átgondoltam: megírom ma egy külön blogba, aztán ha lesz valakinek ideje elolvassa, ha nem kíváncsi rá, akkor legalább nem offolom szét itt az egészet. holnapra megcsinálom, fotókat is mellékelek (de csak szolidakat) és csak pár napig lesz elérhető.

elwood 2009.03.09. 14:39:25

ha nem is lesz időm erre mindenképpen szakítok

májgeriberi 2009.03.09. 14:41:03

@maincoon ♀: a subbába vagy a kenderesbe? :)

elwood 2009.03.09. 14:42:42

jó sok ouzo után pl. zsugorfejállásban csokiszökőkutat lehet csinálni, aztán csak lecsapatni zuhannyal az egészet

Ofélia . 2009.03.09. 14:45:25

@Impega: Ne úgy próbáld ki,hogy beleszúrod és benne hagyod.

Egy elég amivel kiszurkálod és meghúzod a kotépső csavart .

A zuhanyrózsa ÉLETRE KEL

maincoon © 2009.03.09. 14:45:47

@májgeriberi: írd körbe, mert nem tudom melyiknek mi a profilja :)
egyedül a masszázs.blog-ot néztem meg már egyszer, hát egyes részletei abba is beleillenek :D

májgeriberi 2009.03.09. 14:51:40

@maincoon ♀: tényleg nem ismered?
subba.blog.hu; a kenderesset nemtom de az indexről (ahol a blogokat írják) odajutsz.

maincoon © 2009.03.09. 14:57:38

@májgeriberi: már írom a történetemet, majd utána megnézem mindkettőt :)

Impega 2009.03.09. 14:57:45

ON

A multkor a Keleti melletti szallodaban szalltam meg. Iszonyat zaj volt egesz vegig. Nem pereltem. Jol lealkudtam a szoba arat

Ofélia . 2009.03.09. 14:59:53

Amúgy el tudom képzelni a krétai óccón eltöltött felejthetetlen napokat.....

Az utánna következő pereskedést nyavajgást és rossz hangulatot:((

A caládi viszályt( te akartál oda menni??)

A feleskegesen eltöltött időőőőőt:((

Kedves postoló nem elég SZÉÉP ez az ország?????

Erröl az jut eszembe,hogy egy ismerősöm elment 5 milláérrt ausztráliába és pernamensen szarul érezte magát!!!! viszont jól lehetett vele dicsekedni:))))

Na azóta a tiszatónál pecázik és jól elbeszélget a faluk kocsmáiban a vállalkozása fellendült (igaz, hogy a csodaszép díszfeleségétöl elvállt)

Énbagoly 2009.03.09. 15:00:37

@Jani haverja:
2006 első kommentje viszont az enyém lett. :-)))

Impega 2009.03.09. 15:02:23

@ofélia: Az iden a 90 rugobol+ kamat majd bepotoljak. Majd mennek Furedre.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2009.03.09. 15:03:23

@Énbagoly: Ötletet plagizálni nem szép dolog:)))
@zsukimuki: A mail elvileg elment.

Pittykapitany 2009.03.09. 15:04:05

@Impega: vagy Harkanyba szajunazni ;)

májgeriberi 2009.03.09. 15:04:46

nekem pécsi élményem ilyen. A Hotel a Király utcában, A szoba a bejárat felett, a recepciós pulttal szemben, az ajtón minden behallatszik, 40 fok meleg, a klíma egy ventillátor, sörözők az utcán mintha az ágy végében ülnének. Hajnal körül buli vége, pincérek pakolnak, tálca csattogás, hajnalban utcatakarítás géppel aztán autóriasztó sikítás. Reggel fél hétkor reggeli nélküli elmenekülés.
Még most is fáj

majke 2009.03.09. 15:05:23

ofélia: de, gyönyörű ez az ország. Imádom a tengerpartját, a 3000 méteren fekvő síparadicsomait, a kedves, vendégszerető embereket, akik lakják. Szeretem, hogy minden vidéki városban napokat el lehet tölteni, annyi a látnivaló. Én sem értem, miért mennek ezek a hülyék külföldre nyaralni.

Ofélia . 2009.03.09. 15:07:39

@Impega: Ennél még az is jobb most gondold el még lefényképezi edét??

májgeriberi 2009.03.09. 15:07:50

jah,.. és minden órában bimm-bammolt az a kurva harang, asszem csak a 4 órás harangszóra nem emlékszem, lehet akkor aludtam egy kicsit :)

Impega 2009.03.09. 15:10:04

@ofélia: CSak meg ne vakuzza Edet! Kar lenne erte. Miemleki kornyezetben lehet digitalis fenykepezot hasznalni?

májgeriberi 2009.03.09. 15:11:54

Sőt egyszer siheder koromban kitiltottak Füredről, lehet ede keze is benne volt!

Ofélia . 2009.03.09. 15:13:57

@májgeriberi: Pitiáner vagy:))

Nekem a panzióban a tűzriasztó szólalt meg hajnali 5-kor:((

30 kilóméteres körzetben még a csótányok is elmenekültek.....

A röhely az volt, hohy a recepciós mancika nem tudta a KÓÓÓÓDOT mert azt csak a főnök tudja 25 km-re ébresztése után 1-órával.

Isten bizony sajnáltam, hogy nem égett semmi csak az Óccó rendszer szart be mivel ha tűz is ég akkor lett volna miért intézkedni:(((

májgeriberi 2009.03.09. 15:15:00

@ofélia: oké te nyertél (nem sokkal előttem!!!) :)

a paraszt a fatelepről (törölt) 2009.03.09. 15:20:57

@ofélia: a röhely az röhej :) pedig utálom a hej(ly)esírás huszárokat, de néha muszály(j) :)

Ofélia . 2009.03.09. 15:22:36

@Jani haverja: A házára a rosseb se kiváncsi mivel az még a lapján is rajta van.

DEEEEE aki hiteles képet küld róla annak feltétlen fizetek egy sört:)))

Én már találtam egyszer egy hajózási lapon egy csapat képet de nem tudtam kiszasszerolni, hogy az öt közül melyik ŐŐŐŐŐ

Ofélia . 2009.03.09. 15:24:43

@a paraszt a fatelepről: Na mivan tüve kezdesz bőőőőcsész lenni???

Ami amugy nem baj.!!

a paraszt a fatelepről (törölt) 2009.03.09. 15:25:56

egyébként ez a mizéria még meddig lesz vicces? hány bőrt lehet még lehúzni erről az elcsépelt poénról? meddig még? nem mintha nem szarnám le, de mikor lesz unalmas? vagy sosem?

a paraszt a fatelepről (törölt) 2009.03.09. 15:27:11

@ofélia: ha kiderülne egy ilyen szappanoperás fordulatból, hogy én bőőőcsééész vagyok akkor besírnál? :)

a paraszt a fatelepről (törölt) 2009.03.09. 15:31:47

@májgeriberi: nem csak kíváncsivá tesz a dolog! hogy meddig? vagy ez örök életű? vagy majd jön egy nagyobb hős, csak akkor bukik el az ő bálványa? de most komolyan, ki az akinek már megfordult ez a fejében, hogy unalmassá válik ez a túlzott hatalmas hozzászólást elért poszt emlegetése?

Tsabi 2009.03.09. 15:32:36

@ofélia: szerintem ufo magazinokat kene fellapozni, ha lattak a yetit, Nessiet, csak latta mar valaki a neduddgit is.. :)

a paraszt a fatelepről (törölt) 2009.03.09. 15:34:11

@Impega: dehogy is! pusztán hajt a kíváncsiság, mert személy szerint nekem már kezd unalmas lenni, s nem hiszem el, hogy nem tudtok másra rácuppanni! egyszer minden lerágott csont lesz, egyszer minden témáról elmondtok mindent, utánna már csak erőltetetté válik! érdekel ez a pillanat mikor jön el, ha még nem jött már el!

Tsabi 2009.03.09. 15:36:35

@a paraszt a fatelepről: szerintem o pont azert lett ikonikus alkat (mint elvis mondjuk, csak nem ugy), mert a Soderbanyaszati es Kommenmegfigyelesi Hivatal jovoltabol nem elvezhetjuk munkassagat "eloben", csak archiv anyag..

májgeriberi 2009.03.09. 15:37:26

nekem mindegy, engem nem zavar, bár mondjuk igaz, hogy kicsit uncsi. De a baccpacsker meg az ősi románozás is a múlté, ennek is vége lesz egyszer nyugi!

maincoon © 2009.03.09. 15:38:28

@a paraszt a fatelepről: nekem az idegállapotomtól függ, hogy zavar vagy nem zavar a füredi rém. nem lehet, hogy nálad is ez kavar most be? mi a baj? pszichológus vagyok másodállásban.

a paraszt a fatelepről (törölt) 2009.03.09. 15:39:47

@májgeriberi: jó néha van még jó, ami még eredeti vele kapcsolatban.

zsukimuki 2009.03.09. 15:40:58

@a paraszt a fatelepről: ha már nyelvészkedünk! utána egy db n betűvel :-D bocsi, nem bántalak többé :-D

a paraszt a fatelepről (törölt) 2009.03.09. 15:41:49

@maincoon ♀: szar az idő! bár mondjuk már zavar egy ideje, csak eddig miért pisáltam volna széllel szemben? aki itt ellenkezik azt bedarálják!

greggrant 2009.03.09. 15:42:57

ámerikában az ijenér' még az utánajárási kőtcségeket is le lehetett vóna gombolni a zirodáró', főleg, ha még csirkefej is volt a levesbe'

a paraszt a fatelepről (törölt) 2009.03.09. 15:43:29

@zsukimuki: mondtam, hogy nem vagyok helyesíráshuszár!

maincoon © 2009.03.09. 15:46:19

@Jani haverja: jár a sör! :D csak a kékszalagot hiányolom róla. kérlek pótold :D

@a paraszt a fatelepről: nyugi, nem fognak bedarálni. téged nem ;)

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2009.03.09. 15:48:35

@maincoon ♀: A képet nem én készítettem, csak az Ofélia által elmentett EDÉS posztban találtam rá hivatkozást, onnan mentettem le a gépemre. Most meg feltöltöttem.

moli 2009.03.09. 15:48:41

tehat a 220-bol visszakaptal 90-et, vagyis a kerdes: elmentel volna-e erre a szar nyaralasra ha 130-ba kerul?

a paraszt a fatelepről (törölt) 2009.03.09. 15:48:42

@maincoon ♀: amúgy a nicked az egy macskafajta? mióta a cukiságon is lógok tanultam ezt+azt! bár ott nem értékelik, ha nem fröcsög az ember :)

moli 2009.03.09. 15:49:56

@moli: vagyis: a magyar birosag bekaphatja a faszt.

(elnezest, index.)

maincoon © 2009.03.09. 15:50:03

@Jani haverja: kááár. ha tudnám milyen az a kékszalag, akkor megpróbálnám rátenni, de hát azt se tudom mi fán terem. meg már megyek is haza, állítólag anyós ott van nálunk :S

maincoon © 2009.03.09. 15:51:21

@a paraszt a fatelepről: aha, macskafajta. csak hibásan írtam le, eredetileg maine coon, azt hiszem. de engem nem zavar, ha titeket sem :D

milyen_Péter? 2009.03.09. 15:59:16

@zsukimuki: Telepatikusan segítettem a szerelőknek és ez kifárasztott nagyon. Ma kommenthiányos napom lett ettől. :)

a paraszt a fatelepről (törölt) 2009.03.09. 15:59:18

@maincoon ♀: engem nem zavar, no de milyen okos vagyok! húhúh oszt még bőőőcsééészdiplomám sincs!

Ofélia . 2009.03.09. 16:03:05

@Jani haverja: Küldöm fénypostával!!!!!

Ablakot kinyitni!!

@maincoon ♀: Anyós nálatok?? NE menj haza:)) a macskát értettem de a fatelep lehet,hogy éég:))

Ofélia . 2009.03.09. 16:06:09

@májgeriberi: Mér lenne a multé??

Visszakerültek már a lovak??:))

zsukimuki 2009.03.09. 16:09:33

@milyen_Péter?: hüpp hüpp, görögország jónak tűnik, megyünk az építkezés mellé nászutazni?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.03.09. 16:11:39

en komolyan becsullek , hogy vegigcsinaltad
magamat ismerve , en bele se kezdtem volna
szerintem ezek a tarsasagok is erre jatszanak
iden mennyetek Furedre vagy ez mar volt? pe-
dig vegig olvastam de mar elfelejtettem, ja en
meg eletemben nem voltam tarsasaggal, na
nem azert mert snassz csak igy alakult
/ na ezzel megvolt a heti erdemleges/

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.03.09. 16:13:00

kiderult, hogy a hajszinezomre vagyok allergias

Ofélia . 2009.03.09. 16:15:00

Amúgy füredre megyek nyaralni!!

Két hétre főszezonban.

SZAKSZERVEZETI beutalóval mint régen

Ezek után leszarom majorkát a fidzsi szigeteket, délafrikát, hongkongot, brazíliát, taiwant, szesell szigeteket, riót, és minden egyébb helyet amivel az UN. társaságban dicsekedni lehet.

A strand ingyenes a kocsma 30 méterre a szállás 15,000-ért tökéletes csak főzni kell de ez természetes:))))

Bruhaha!!!!

Impega 2009.03.09. 16:15:23

@hagyma: Ohh, hat tessek! Minek fested Te a hajad? Nem vagy eleg szep erdetin. Marynek ugyis tetszel, nem?

Ofélia . 2009.03.09. 16:18:12

@zsukimuki: Semmi nem teszi élvezetesebbé a nászutat mind a szomszéd vésése a hilti 72-es kangóval

Ámbár összekovácsolja a házaspárt:)))

Impega 2009.03.09. 16:18:34

Mi meg nem tudjuk hova megyunk. Vagy oda ahol tavaly voltunk es turzni fogunk vagy oda ahol jobarat van meg baccpapucsot is arulnak egyebkent ;)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.03.09. 16:18:40

@Impega:
nem festem
hajszinezo shampon
nem tescos
mert csak a halantekomon oszulok oszt a kese hajamhoz olyan hulyen nez ki
Marynek tetszenek kopaszon is
amerikai katona volt az elso ferje es most kapott egy ilyen romantikus jokepu humoros hazias magyart/a ferje meg sort se engedte inni csak 7 vegen, na ez is amerika/

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.03.09. 16:20:49

@ofélia:
mi szigethalomra jartunk a legszivesebben
kis nyaralo
steg a dunan, horgaszat, sor
legjobb
sose voltam nyaralni kulfoldon, asszem nem is leszek
hacsak az nem szamit annak ha megyunk haza maryvel
ja az nem az csak marynek kulfold

Ofélia . 2009.03.09. 16:20:55

@hagyma: Te fested a hajad????

Remélem csak rosszul írtad:((((

milyen_Péter? 2009.03.09. 16:22:05

@zsukimuki: Hát, ha óccsó, oszt jó, akkor persze.

Impega 2009.03.09. 16:22:51

@hagyma: Ertem. A lenyeg hogy meglett mire vagy allergias. Kulonbenis ezek a kemiai szerek...

"romantikus jokepu humoros hazias magyart/a ferje meg sort se engedte inni csak 7 vegen, na ez is amerika/
"

Erdemileg van sorrend vagy egyenerangu minden jelzo? :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.03.09. 16:23:43

@ofélia:
azert asse volt semmi hogy mi "kozosen" voltunk naszuton egy masik naszutasparral siofokon
szaxervezeti udulo, ilyen nagy csaladi haz
az egyik felen Ok voltak a masik felen mi, kozos konyha
na ott , es ezt tessek elhinni, amenyecske, vagyis mar asszony napi rendszeresseggel verte a ferjet hosszas ordibalas utan
ott kit lehetett volna beperelni?
a szaxervezetet?

Impega 2009.03.09. 16:24:15

@ofélia: Erzem, hogy egy vilag tort benned ossze! De ne izgulj. Tamas biztosan megvigasztalna a kis gorcsos talpaval. Tamas melyik testresze a talpa :D?

milyen_Péter? 2009.03.09. 16:25:10

@zsukimuki: csinálok. Ha kell, viszünk júpíszít, megtanulom hogy kell. :) Ott fogok lógni a tetőn, koaxot húzok, a parabola tányért kalapnak fogjuk álcázni, hogy ne kérdezzenek semmit. Utána perelünk. No, hogy tetszik?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.03.09. 16:25:24

@Impega:
hat a jokepem mar elmult
paraszt szerint a humorom egyenlo EDEjevel
fozni neha sutok
a sor az exferjere vonatkozik

zsukimuki 2009.03.09. 16:28:42

@milyen_Péter?: júpíszít nem szeressük, nem jön náluk a bíbíszíprájm, a többi jól hangzik :-)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.03.09. 16:29:11

@ofélia:
sokkal tobb reklamaciot vartam
havonta egyszer sima shampon helyett szinezo shamponnal mosom meg, vagyis mostam
semmi kulonbseg a hajamban szinileg, csak a fulem alatt az a 2x 1 centi marad a regi

nekem a nyaralas mindig csak a csaladdal tortent a gyerek utan
elotte mentunk a balcsira minden evben
utana jo volt az a kis nyaralo, sot ha lehet kerultem juliust es augusztust
nem a caesaeareokat

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.03.09. 16:30:15

fulem mellett nem mintha zavarna
hehe sot inkabb felett
ez jo vot

Tsabi 2009.03.09. 16:30:20

@ofélia: nalunk mallorca halistennek nem a felvagos helyek koze tartozik, sot..itt ha par ertelmesebbet megkerdezel, hogy mallorca kihez tartozik, akkor ravagja, hogy nemet tartomany.. :) mult evben ott voltunk, isteni hotel, de a szomszedban egy naszutas parocska, hat eleg lehetetlen idokben jutott eszukbe daszni.. Reggel fel 9kor.. Mondtam is asszonynak, figyeld meg, ezek lekesik a reggelit..
@hagyma: neked legalabb marad valami, amit festeni lehet, nekem lesz majd a seggig ero homlok, mire megoregszem

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.03.09. 16:31:21

na csak behatarolom a halantekomat, igy szezon elott

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.03.09. 16:32:56

@Tsabi:
mondom, nem festem
mary festi
vorosre
az ovet
vagyis a fodrasz a maryet
en csak megmosom csak masfajta samponnal
de mosma nem mert allergias vagyok ra
Viciannak sincs gondja a hajaval

belekavarodtam eszek valami hamburgert

zsukimuki 2009.03.09. 16:34:44

@ofélia: nem is rossz 5let ez a hiltis dolog! és ha nagyon uncsi a nyaralás még a szomszéd építkezésen is lehet segíteni, tán még pénzt is kaphatunk érte!!!

Tsabi 2009.03.09. 16:36:10

@hagyma: jovanna, akkor szinessampony..demarnem :)

Ofélia . 2009.03.09. 16:38:09

@hagyma: Nem beperelni agyonütni!!!!

Na az ilyen házasságokbol élnek meg az ügyvédek de nagyon:(((

Hasonló élményem volt nekem is egy szer még jugóban pedig ott külön bungalóban laktunk!!

Hát a lány (hogy mondjam emberileg) visított az akció közben:))))

Egyszer valaki szóvá tette a büdös K... szinvonalon:))

Egy hétig röhögtünk nekik meg elszállt a nyaralásuk:)))

Ofélia . 2009.03.09. 16:40:27

@Tsabi: fél kilenckor már szabad daszni persze csak csendesen szépen....

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.03.09. 16:40:30

@zsukimuki:
hat zsenge ifju koromban
gimnazium
en elmentem 2 hetre komuves melle, es abbol a penzbol utana lent logtam a balcsin 1 honapot

Impega 2009.03.09. 16:41:07

@ofélia: Az lehet Maincoon volt a zuhanyrozsaval :D

zsukimuki 2009.03.09. 16:42:44

@hagyma: ugyeugye! jól fizet az!

Impega 2009.03.09. 16:42:47

@hagyma: Mi fejenkent 5000 ezerbol korbe furikaztuk fel Magyarorszagot. Aztan a Balcsinal tespedtunk meg nehany napot .

Ofélia . 2009.03.09. 16:43:27

@Impega: Lemaradtam valamiröl?:))

Ezt a zuhanyrózsát ha részleteznéd:)))

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.03.09. 16:44:05

@ofélia:

hat 120 kilos no volt, a ferje olyan 100 korul
amit ezek rendeztek naszuton......
az en 82 kilommal mit kezdtem volna
na jo az elso nejem csak 45 kilo volt de harcias
es meg haza akartak hozatni magukat mert mi kocsival voltunk
ugy osontunk ki utolso nap hajnalan a hazbol
aze egy siofok -eger 2 ilyen emberrel, sulyban es csomagok es idegrendszer....
amugy minden OK volt mert nem sokat voltunk hazban

ESSS
ne tordeld a sorokat mert mennek L a bajtok!!!!!!!!!!

lótumfaktum 2009.03.09. 16:44:29

@maincoon ♀: nagykörösi képek is lesznek-É? ha szabad kérdeznem.

Tsabi 2009.03.09. 16:44:48

@ofélia: hat csondesnek nem lehetett oket nevezni.

a szombathelyi kemping (topart) fahazaiban az elvalaszto fal furnerlemez volt, ugy majd 20 eve, na ott kedves lakotars (a him) konkretan horgott. Valahogy sikerult leiratkoznunk a hirlevelukrol, de anyamek szoviragaira mar nem emlekszem, tan jobb is :)

zsukimuki 2009.03.09. 16:45:13

@milyen_Péter?: legyen, hamár mosóporos barátunk is meg van velük elégedve!

a hangosan szexelés nyaraláson még csak-csak elmegy, azt a pár napot ki lehet bírni, nekem viszont a szomszédaim nyomják vonyítva. és most nem az irígység szól belőlem, de amikor éjjel 2körül a csaj visítására ébredek majd reggel 6-7körül újra akkor nem tartom annyira mókásnak a dolgot...

Impega 2009.03.09. 16:47:29

@ofélia: Te, En nem tudom.
Allitilog jo a falbol kiallo zuhanyrozsa :D
Fuztuk egy darabig, de nem mondott tobbet. Szerintem +18 a reszletek de majd egy blogba beirja :D

milyen_Péter? 2009.03.09. 16:47:36

@zsukimuki: Még elégedett, de hát csak 2 napja van bekötve.

Nyugi, majd visszaadjuk a szomszádodnak. A kutyafáját! :)

Tsabi 2009.03.09. 16:49:48

@zsukimuki: ha normal berregos csengojuk van, egy darab cellux csodakra kepes. Bimbammcsengo eseten rendorseg hivasa, hogy dulakodast meg visitast hallasz a szomszedbol..

szemig jimmy 2009.03.09. 16:52:58

@milyen_Péter?: na ha elromlik majd hívlak téged! ;-)
@zsukimuki: miért van az hogy ez csak a csajokat zavarja ? Szerintem vicces...

zsukimuki 2009.03.09. 16:53:50

@Tsabi: @milyen_Péter?:
sajnos már szakítottak, az új nőcskékre szerintem hangtompítót rakhat, nyilván megunta a cinkelést, mert amikor megláttuk akkor hangosan nyögdécseltünk...a pasi meg (próbálok stílszerű lenni) homár színekben pompázva elsomfordált :-D

Impega 2009.03.09. 16:58:14

Ma meg 2 percig kell ugy csinalnom mintha dolgoznek.

zsukimuki 2009.03.09. 16:58:27

@A mosóporos: együttérző ismerőseim sorra jelentkeztek be hozzám látogatóba hogy a saját fülükkel hallják a mókát, az egyik srác azt mondta hogy ha neki visítana így egy csaj akkor tutti röhögésbe fulladna az egész akció! tényleg rosszul szinkronizált pornó jellege volt a dolognak...de lehet hogy itt is volt egy "ojjan" falból kiállós zuhany izé :-)

milyen_Péter? 2009.03.09. 16:58:33

@zsukimuki: :) Nem értem miért jött zavarba, hiszen nem ő nyögdécselt. Nem baj, akkor is bosszút állunk.

Tsabi 2009.03.09. 16:58:57

@zsukimuki: vagy alapbol halk az uj csaj.. Vagy a pasi a csaj fejere egy parnat nyom.. Bar azt mondjak a regi honvedsegi gazalarc se rossz, plusz a legfrigidebb nobol is fickandozo menyecske lesz, ha befogjak a likat..

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.03.09. 16:59:29

Na, így utolsó postnak mára egy heppiszánsájn sztori?

Gratulálok hogy így megfingattátok őket, legalább fizettek! Hehe.


Hú gyerekek, mostanra sikerült feltámadnom a tegnapi ivászat után :)


@zsukimuki: Egy időben én is hallgattam a szomszádból, de sajnos már elköltöztek. Mondjuk téglafal, nem is volt olyan hangos, szóval nem zavart.

milyen_Péter? 2009.03.09. 17:00:08

@A mosóporos: Megyek, de csak ha lesz az üvegasztalon szusi. :) Megoldható-e?

Ofélia . 2009.03.09. 17:02:33

@zsukimuki: Van egy tippem: addig csengetni még ki nem jön és a kérdés:

Ettöl a vonyítástol kedvem támadt beszállhatok e:))

Ennél csak egy a szarabb amikor a szomszéd szobában a bútorokat helyezik át a tengsui szerint( hogy az anyja izéje lett volna szecskavágó)

Vannak még a gyereknevelők:))

A kutyanevelők és az ajtód elé szaratók STB.

zsukimuki 2009.03.09. 17:03:14

@ColT: itt nem a falak voltak a hibásak...nyár nyitott ablak és belső zárt udvar ahol ugye a hangok felerősödnek, jobb mint tihany :-)
közvetlen szomszédomnál kisbaba van, és felváltva üvölt a gyerek meg az anya, monnyuk arra még nem jöttem rá hogy miből gondolja a kedves mama hogy ha a másfél éves gyereknek üvölt hogy: mibajoooooooodmááááááááármegiiiiiiiiiint?!?! akkor erre a gyereknek abba kellene hagynia az üvöltést...

zsukimuki 2009.03.09. 17:04:49

@ofélia: azt hiszem ebben a házban az egész választék megtalálható, fejem felett lakik a bútorhúzogatós család :-)

szemig jimmy 2009.03.09. 17:06:11

@milyen_Péter?: nem üvegasztal,ikejás fa
annyira kicsi hogy nem is merjük másra használni, csak amire való :)
de szusi elfér rajta csak akkor fogni kell a sört...

milyen_Péter? 2009.03.09. 17:07:40

@A mosóporos: Azt hiszem ez megoldható. :) No, akkor már csak el kell romlania.

zsukimuki 2009.03.09. 17:08:01

@A mosóporos: majd én az asztal mellé térdelek és fogom a sörötök fiúk! feltéve hogy elér addig a póráz...jó lesz?

szemig jimmy 2009.03.09. 17:10:01

@zsukimuki: hohohóóóó
@milyen_Péter?: nekem mér nincs ilyen feleségem?

zsukimuki 2009.03.09. 17:12:21

@A mosóporos: miért van ojjan érzésem hogy neked legalább egy feleséged van már?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.03.09. 17:14:12

@zsukimuki: Szegény gyerek :(
Mondjuk a legjobb beszólá anyukától az volt
(Haverom, a nője megy a pár hónapos gyerekük nálunk, srác büfizteti a babát, anyja megszólal hogy )
-Na lányom, hányd le apádat...!
(Na mondom majd 17 év múlva ez viccesebb lesz :D )

@A mosóporos: De elektronika van-e benne?!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.03.09. 17:15:49

@zsukimuki:
-Mi a többnejűség büntetése?
-Több anyós!!!!

Ofélia . 2009.03.09. 17:16:08

@zsukimuki: A lakásban ordibálóÉÉDES anyáknál cak az étteremben gyereknevelő a jobb.

Ránézel józsikára és már látod, hogy egy nevelési katasztrófa és akko ordít az anyának nevezett élőlény NEEEEm tníííítottalak , hogy hogy kell enníííííí??

Hát NEM biztos,hogy szarházi gyerekutálló vagyok de ha egy ilyen család megjelenik az étteremben ahol 2 havonta fordulok elő akkor pánik szerűen menekülök:((((

lótumfaktum 2009.03.09. 17:16:47

MOM üdülő Badacsonytomaj két gyerekkel
a kisebbik 1.5 éves a nagyobbik 5. Gyönyörű tó part hattyúk hosszú betonp barak egy család egy fak WC-vel! a szélsőt kértem ató part felőli gondolván egy szomszéddal kevesebb. ,be!jött a szomszéd nász utas pár lett a csaj vaságyal 40kg.boldog férj 120-kaja nélkül.
este 8óra gyerekeket le nyomjuk lassan 10-re. 11 körűl nyüszités hallani,hogy paplan van a csaj fejéna tompa sikongásokból,cak az kurva ágy nyikorog de egyre veszetebbűl. az aszony bxogat fel ébrednek alurkók csinálj valamit! Á mondom magamban -magamra gondolva már nem sokáig lesz ez biztosan az a csöpp csaj nem bírja az igénybevételt éjfélig laufot adtam nekik jól tettem ,hogy nem kopogtam nekik.kiabáltam 3/412-kor örült csörömpölés recsegés sikítás-mondom megöli úgy szereti!
Hát az ágy négyfelé eset szét mint kiderűlt.velünk együtt több család kirohant,hogy mitörtént?
szgények reggel láttuk a fószer fején tapasz a csaj szája kicsit berpedve. midenki rajtuk röhögött a reggelinél
a nő napokig pirult,ha férfit látott.
Később megbeszéltem az ürgével
Reggel 8-tól,este 9-ig övék kégli akkor fűrészeljenek.Be is tartották!
később is találkoztunk jót röhögtünk a nők nélkül.a gyerekük nem ott fogant,az anyóséknál egy délutáni látogatáskor

zsukimuki 2009.03.09. 17:18:40

@ColT: ha már így szóba jöttek a gyerekek, egyszer a repülőn az előttem lévő sorban hármasikrek utaztak a szülőkkel, kb 2 évesek lehettek, mondanom sem kell hogy a 3 órás utat végig bömbölték...az első óra után több utas is izzadni meg sápadni kellett és látni lehetett az arcukon hogy mind ezt mormolják: istenem add hogy ne egy szállodába kerüljünk velük, pláne ne a szomszéd szobába!!! :-D ilyenkor kit kell perelni?

szemig jimmy 2009.03.09. 17:19:23

@ColT: na akkor meg se kell szólalnom..

zsukimuki 2009.03.09. 17:22:48

@A mosóporos: fején találtam a szöget?

szemtanú - alibit nem igazol! 2009.03.09. 17:33:00

Szasztok,
látom dübörögnek a hormonok, minden virág nyitja a bimbaját:)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.03.09. 17:33:27

@ofélia: Gyerekutáló? Én imádom őket :)

@A mosóporos: ??

@zsukimuki: Hádemost egy 2 évessel mit kezdesz ha sírós :( Engem nem idegesítenek amúgy, csak a seggfej szülők, sajnos sok van :(

@lótumfaktum: "az a csöpp csaj nem bírja az igénybevételt"
Nem a francot nem, azok bírják a legjobban :)

Mi még régen a kollégiumban találtunk egyik nyáron egy kettétört (kereszben, középen) ágyat a folyosón haverommal. Néztünk is hogy micsoda szex lehetett itt...

Mondjuk egy haver azért cserélt minden félévben ágyat mert mindig beszakadt nekik középen - hasonló jó 90kg-s csaávó+pici csaj felállástól :D

Ofélia . 2009.03.09. 17:36:51

@lótumfaktum: :DDD Az ágyat gondolom asztalos csinálta:))

A szálkák kinek a seggében voltak??:))

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.03.09. 17:37:34

@ofélia: Nem kovács? Versenytárgyalás után? :D

Ofélia . 2009.03.09. 17:39:40

@ColT: Vaságy a koleszban volt na azt nem lehetett széét.....

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2009.03.09. 17:39:53

@ofélia: Én egyszer kölcsönadtam egy heverőt a munkatársamnak. Két nap múlva jött, hogy van egy kis probléma, mert szétb@szta. Nagyon örültem neki.

szemtanú - alibit nem igazol! 2009.03.09. 17:42:12

Régen, amikor panelban laktunk, a konnektoron át úgy lehetett a szomszédot hallani, mintha a mi ágyunkban csinálnák... aztán kinyomtuk a lukat pur-habbal. Kicsit túlzásba estünk, oda többet dugalj nem ment be, de nem is volt többet pornó-rádiójáték:)

szemig jimmy 2009.03.09. 17:43:11

@zsukimuki: csak egy van, esküszöm!
De ha rájön a másik kettő akkor végem!!!
@ColT: mért nem a csaj volt felül?

szemig jimmy 2009.03.09. 17:44:36

o oóóóóó
mennem kell
holnap válaszolok a többi kérdeésre
remélem nem lesz

Ofélia . 2009.03.09. 17:47:46

@szemtanú - alibit nem igazol!: Butaságot csináltál!!

Ha hozzáfértél a szomszéd konnektorához(onnan jött a zajongás) előtte leágazást kellett volna csinálni róla és utánna behabosítani:(((((

szemtanú - alibit nem igazol! 2009.03.09. 17:51:30

Tényleg itt a tavasz, mert nekem meg a régi kisz-táboros emlékek ugranak be. A CSI-Miami helyszínelők, ha ott lettek volna, magukhoz nyúltak volna attól a sok DNS-mintától, ami szezon végére a kockás plédeken összegyűlt:)
Pfúúúúúj!

zsukimuki 2009.03.09. 17:52:24

@A mosóporos: a további kérdéseket szerintem a feleségeidtől várhatod

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.03.09. 17:52:28

@Jani haverja: Szó szerint! D

@A mosóporos: Mittomén, biztos élvezte hogy agyonnyomja a kollega. A kollega szexuális szokásai különben sem érdekeltek, max. a barátnőjéé.

@ofélia: Attól függ mennyire rohadt szét addigra..
Amit én meséltem hogy ketté volt törve, az fából volt.

lótumfaktum 2009.03.09. 17:53:23

@ofélia: Igen mintakészítő asztalosok kommunista szombatokon,nekik ez meg alázó volt! hulladék fákat használtak,mert jobb maradékot haza vitték el tüzelni vagy eladni.amerikai dió,tiszafa,sőt mahagóni.

szemtanú - alibit nem igazol! 2009.03.09. 17:55:06

@ofélia:
Ja, és rákötni a búvárszivattyút meg a fagyasztóládát:)))

Amikor eladtuk a lakást, abból a konnektorból lógott ki egy hosszabbító, amit teljesen hozzá volt gyógyulva. Mondtuk az új tulajnak, hogy ajándék, örült neki:)

nervus 2009.03.09. 18:00:59

Számomra a leggusztustalanabb DNS minta az volt, amikor még a 80-as években katonaként őrségben voltam egy gyakorlaton. Közben az egyik hivatásos őrmester szó nélkül befeküdt a hálózsákomba és belerecskázott. Az egyik haverom szólt, hogy ha lehet, ne feküdjek bele, mert gáz van. Sajnos nem tudtam kicserélni az őrmesterével, mert neki valamilyen tiszti hálózsákja volt, ezért elégettük a konyhás srácokkal az enyémet és hozattam ki egy másikat a GH-sokkal. Jó sok sörömbe került egy új hálózsák.

nervus 2009.03.09. 18:12:50

Szó szerint az volt. Gondoskodtam róla, hogy az egész laktanya megtudja. Nem volt könnyű életem utána a majomtól.

zsukimuki 2009.03.09. 18:19:30

@milyen_Péter?: nu, ne csak hencegjél itt velem...tessék velem is foglalkozni!

milyen_Péter? 2009.03.09. 18:43:20

@zsukimuki: Of course. Épp azon vagyok, hogy a szomszédodat megleckéztessük. Akarsz-e mekiben étlapot böngészni és burgert tömni?

É2I 2009.03.09. 19:48:13

@nervus:
Nem értetted a célzást, a szerelem határtalan ;P

zsukimuki 2009.03.09. 23:42:08

@milyen_Péter?: inkább maradok a meleg szusinál

milyen_Péter? 2009.03.10. 07:43:21

@zsukimuki: kb. ugyanaz minőségre. :) Amúgy jó reggelt! Hogy aludtál?

Tombolda · http://tombolda.fw.hu 2009.03.10. 07:57:18

Persze a bíró nincs lefizetve. Tényleg nincs. ÁÁÁÁ nem.

maincoon © 2009.03.10. 08:16:15

@lótumfaktum: kérdésedre - nem lesznek nagykőrösi képek :D nem ott lakok ;)

@ofélia: mégsem volt ott anyós, programváltozás volt :D olyat csináltam, amit nem szeretek: anyám kispolskiját vontattuk szerelőhöz. nagyon féltem, mert a vontatókötél csak 2 méteres volt. apa nagyon megdicsért amikor hazaértünk, hogy mindig ügyesen feszesen tartottam a kötelet. jaaa, ha tudná, hogy izomlázam van, annyit nyomtam a féket...

cepulacalului 2009.03.10. 12:09:01

Mi is elmentunk nyaralni egy epitkezes mellett. Mire hazajottun, kesz volt.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.03.11. 02:06:59

@cepulacalului:
mi meg epitkeztunk nyaralas kozben
de tenyleg

fabro 2009.10.03. 14:43:17

@lótumfaktum: az már ezer+1 éve nem MOM üdülő :(
süti beállítások módosítása