Tékozló Homár

Ámokfutó tartotta sakkban a McDonald's közönségét a Mammutban

2009.03.19. 09:59 | szily | 428 komment

Elképesztő sztori: kedden kora este, fél nyolc tájban egy feltehetőleg őrült férfi bögrékkel kezdte bombázni a Mammut 2-ben található McCafé személyzetét. Volt itt minden: eltalált nő, vérző seb, menekülő vendégek és dolgozók, bújkálás a konyhában. Alant olvasható egy olyan közeli szemtanú beszámolója, hogy fejen is találták valamivel a nagy dobálózásban. Ha más olvasónk is ott volt, írja meg, neki milyen volt!


Kedden este  beültem a McCafé-ba, egyszer csak "csörömpölést" hallottam. A falnál ültem közvetlenül a pult mellett, oda néztem egy vevő hozzá vágta a tálcát a kiszolgáló fiúhoz, aki erre szólt a lánynak, hogy hívjon vkit. A dühöngő vevő egy tollat, és egy blokkot fogott a kezébe, majd levert egy bögrét, tányért. A fiatal fiú megkérdezte mi a probléma, uram, erre hozzá vágott egy porcelán bögrét. (ekkor még a fiú össze kuporodott és nem érte sérülés) a társa, aki elment segítségért vissza jött egy Nővel, -gondolom a mekisek vezetője- megállt mellettem, nézte ahogy dobálja a bögréket, majd elrohant (gondolom segítségért) ekkor én ültem tovább, kimenni nem tudtam, mert egyik utat lezárták a mekiben dolgozó lányok, másik irányba meg ez a dühöngő volt. Aki folyamatosan tört zúzott, újabb bögrét vágott szegény fiúhoz, (amúgy az ember magas, és nagyon izmos volt) aki ekkor már nem tudott úgy védekezni.

Mire feleszméltem, jött egy újabb vékonyka, mekiben dolgozó fiú, aki szintén mellettem állt meg, (mondani akartam neki h menjen innen, mert őket dobálja) de addigra repült felénk a csésze. Kb 5 centire az arcomtól csattant szét a falon, nem tudom hogyan, nem emlékszem, mert szembe néztem a bögrével, így teljesen azt hittem eltalál. Valahogy felkaptam a cuccaim, és berohantam a meki konyhába. De még néztem, hogy az őrült teljes erőből hátba dobott egy nőt. Biztonsági őr még ekkor se sehol. A konyhában mindenki rohangált, ki azt kiabálta h zárjunk be, ki azt, hogy hol van szegény kiszolgáló fiú, akiből addigra ömlött
a vér. Senki nem hívott mentőt, rendőrséget, csak rohangáltak, és nézték a"műsort".

Én 19:23-kor írtam egy smst a barátomnak h "siessen.." ez még a meki konyhából volt. De akkor már egy jó negyed órája elkezdődött a"dobálózás" ott álltam, mondtam h én innen ki nem megyek. Volt olyan vevő, aki a kasszánál állt, és követelte hogy szolgálja már ki valaki, mert éhes, volt olyan aki kintről besétált valahogy, és amikor megkérdeztem, hogy
biztonságban ki lehet-e menni, akkor a válasz annyi volt, hogy "ha bejöttem, ki is lehet menni..". A mekiben dolgozóknak semmi lélekjelenléte nem volt, a fiú aki vérzett, ott állt fogva a fejét, hogy vki segítsen már neki, kérdeztem hogy hívjak e mentőt, vagy vki hívott már, de nem válaszolt senki. Eleinte a biztonsági őrök csak ott álltak, mikor kirohantam a
mekiből, akkor még oda néztem a fickó széttárt karokkal ült a McCaféban, mellette állt 2-2 nyüzüge ember -gondolom ők voltak a biztonsági őrök- és ennyi.

Kb 8. körül mentünk a Mammut előtt el (addig ott ültem kint a kocsiban, h megnyugodjak) és se rendőr, se mentő senki nem ment arra. Miután kicsit megnyugodtam, akkor kezdtem érezni hogy fáj az arcom, kicsit bedagadt, és sérülés is látszik rajta, gondolom annyira féltem, hogy észre se vettem, hogy mégis eltalált. Igazából a bosszantó az volt, hogy a mekiben
rengeteg gyerek van, mindig zsúfolt, és senki nem jött oda, egy ffi se állt oda, hogy segítsen, vagy lefogják. És a biztonsági őrök is mire oda értek, már több embert megdobott. A mekis embereknek egyből hívniuk kellett volna rendőrt, és biztonsági embereket, elvégre az a Mammut, tele kamerákkal, meki mellett a bowling, a casino. Hihetetlen milyen világban élünk!

 

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Fosch marshall · http://proletarokkozt.blog.hu/ 2009.03.19. 16:05:44

Nem gondoltam volna, hogy ennyire nyúlbéla biztiőrők vannak ott. A metróból fel lehetne vinni oda párat a kátajtós szekrény fajtából, akiket a BKV "kiképzett"-lol ellenőrnek. Azok igazi állatok.

b[ALien] (törölt) 2009.03.19. 16:07:36

@a paraszt a fatelepről: ismertem egy urulógust. Úgy hívták Végh Béla
A görög urulógust meg úgy hívják: Karamarkosz Farbatosz

82zyklon 2009.03.19. 16:08:11

A mekiben dolgozó lányok lezárták a kivezeto utat...AHA!!!ezek osszejátszottak a dobálóval.szerintem kandikamera volt.

nagyárpi 2009.03.19. 16:11:53

@b[ALien]: "ismertem egy urulógust. Úgy hívták Végh Béla
A görög urulógust meg úgy hívják: Karamarkosz Farbatosz" - fájdalmas emlék lehet!

Secnir 2009.03.19. 16:14:31

akkor összefoglalnám
1. dühöngő dühöngeni kezd, tollat, papírt vesz a kezébe
2. poharakat dobál
3. emberünk a konyhába szalad
4. dühöngő poharakat dobál.
5. ezt teszi 15 percen keresztül.

kérdéseim
1. miért vesz tollat, papírt a kezébe? számolja a poharakat?
2. ki hordta neki oda a poharakat, miután elfogyott?
3. ember miért a konyhába bújt el? miért nem a pult mögé állt, a kasszát védeni?
4. miért a barátjának írt sms-t, miért nem a dühöngőnek? amíg az sms-t olvas, addig kislisszolhattak volna
5. ki hordta neki továbbra is a poharakat?
6. ha be tudnak jönni emberek, emberünk miért nem tudott kimenni?
7. mit tudnak a nyüzüge emberek?

köszönöm.
1 sün a cikkírónak
2 sün a nyüzügéknek (illetve -1 mert lefogták végül)

b[ALien] (törölt) 2009.03.19. 16:15:47

@nagyárpi: Ugyan már! Vesd össze a sünszarással:)

a paraszt a fatelepről (törölt) 2009.03.19. 16:17:34

@b[ALien]: te valami sarlatán buzinál lehettél, mert akinek diplomája is van a seggbenturkálásról az az : Urológus

82zyklon 2009.03.19. 16:24:38

@Secnir: Azért nem tudtak kimenni mert a mekisek eddig ismeretlen okokból lezárák a kijáratot.Szerintem osszejátszottak.Ember be,megdobálni,aki ki akar menni azt nem engedjuk amig nem rendel.UZLET POLITIKA.Nem érthessuk mi eztet.kicsik vagyunk...

hatesz 2009.03.19. 16:28:40

@Secnir: akkor a välaszok:
1. Mert a toll is fegyver, ha jol forgatjäk
2. Hozott otthonrol
3. A konyhäban a helye...
4. Mer kezdett kifogyni a municio, barät hozta volna az utänpotläst ("siess...")
5. läsd 4-es välasz
6. Mert befele jövet az van irva az ajtora, hogy huzni, igy egy röpke HUUU-zässal bejutott, de kifele TOLni volt räirva, a toll meg a dobälonäl volt
7. a nyüzügek kicsit többet mint a tutyimutyik...

b[ALien] (törölt) 2009.03.19. 16:28:45

@a paraszt a fatelepről: jóvanna! 5. sörnél nézd el nekem azt a kurva magánhangzót kérlek:)

b[ALien] (törölt) 2009.03.19. 16:31:44

Amúgy nekem szerencsére még sose turkáltak a seggemben
Katonaságnál is annyi volt:
Tolja le az alsónadrágját
Dőljön előre
Húzza szét a farpofáit
Köszönöm

jokr777 2009.03.19. 16:40:31

Gratulálok azoknak a férfiaknak(köcsögöknek), akikik ott voltak es semit sem tettek csak birkamódjara végignézték'
A faszból hiányzik a vér!!!

jokr777 2009.03.19. 16:50:13

ja és láttátok az összeomlás c filmet?

szeko 2009.03.19. 16:58:21

Sziasztok!
A mekivel szomszédos étteremben dolgozunk (Planet Sushi) a Mammut 2-ben. Az úr aki rettegésben tartotta a meki vendégeit és személyzetét, aznap járt a mi éttermünkben is. Már nálunk is agresszív volt, tányért vágott a földhöz, és veréssel fenyegette a felszolgálót, bár nem szóban, hanem csak a kezét emelte rá, egyébként az úr nem beszél, de szerintünk nem is néma! Elég sokáig itt ült nálunk, elég sok levelet írt (egyébként a levelek még megvannak) és abból kiderül, hogy milyen lelkivilágban él, vagyis őrült! Sőt egyik levelében nevét címét telefonszámát is odaírta. Nekem nem kellett több, rákerestem neten és kiderült, hogy képviselő! Akit érdekel annak elküldöm a nevét e-mailbe de csak este, mert most mobilról postolok!

melcs 2009.03.19. 17:01:15

Akár itt is megjelenhetne, ha hétkoznap igy reszesiti az embereket, legyen ez is közkincs.
köszi

☺ágica (törölt) 2009.03.19. 17:01:42

Húha, bonyolódik a dolog:)

hatesz 2009.03.19. 17:03:14

@szeko: ez a levél dolog nem tiszta nekem, milyen levelek?

MosoMasa 2009.03.19. 17:04:21

@szeko: Nyugodtan közkincsé tehetnéd, hogy látható legyen kik és mekkora állatok "képviselnek"!
Ezekszerint megússza a dolgot simán.

KopaszMercis 2009.03.19. 17:11:03

fu bazd meg kemeny a sztori.. jo orszagban elunk! szarjunk egymasra!

Martian (törölt) 2009.03.19. 17:21:41

Hívni kellett volna a yardot, hogy a Mekiben egy bekkattant állampolgár lelőtt 6 cigót... mindjárt ott lett volna a teljes készültség.

centurio 2009.03.19. 17:47:15

@szeko: Mekkora barmok vagyunk, nem balhé volt, hanem képviselői fogadóóra!
Biztosan ez volt a kampánnyitó dobálása:)))

neet 2009.03.19. 17:48:18

Hát ehhez nem tudok mit hozzátenni, de van offolnivalóm, jöhet?

tüvapok (törölt) 2009.03.19. 17:51:57

@neet: várjál hagyma még nincs itt!

neet 2009.03.19. 17:53:45

Na, drágáim, beérett a gyümölcsötök, nagyon szépen köszönöm a benyom-kinyom problémakörének elmagyarázását, ma ugyanis szükségem volt rá, mert valamiért nem indult a verda (azaz azt tudom, h túlszivattam, na de aztán a szokásos kipöfékelem-a-felesleget dolog nem jött be, és egyre elhalóbb volt a hangja szegénynek), szóval lejtőn álltam, és csináltam mindent, amit Tőletek tanultam, jött a hörgő hang, és pánik előtt 2 mp-cel még eszembe is jutott, h kuplung fel, pici gáz és voila!!
Leborulok a homár előtt, köszike. :)))
neet

szeko 2009.03.19. 18:07:32

Este hazaérek mindent linkelek, mindenre válaszolok, csak mobilon kicsit nehéz irni! Jah meg nem kéne szétoffolni már

b[ALien] (törölt) 2009.03.19. 19:20:07

@szeko: dehogynem, már hétvége van:)
meg ez nem is off
hanem érdemi hsz

avatartalan 2009.03.19. 19:25:12

mondtam én h vmi nem stimmel a meki-kajával....

deputy sheriff 2009.03.19. 19:34:36

Aki egy melléknevet nagybetűvel ír ("Nő") és lusta kiírni azt, hogy "férfi" (helyette "ffi")...stb, annak a posztjához max egy ilyet tudok kommentálni;

..I..

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2009.03.19. 19:49:35

Először próbáltam értelmezni a szöveget, bevallom ez nem sikerült. Utána fossá röhögtem magam a kommenteken.
Aztán próbáltam elképzelni a szitut.
Tamás és Krisz bemegy a mekibe.
Krisz: - Hamburgerhamburgerhamburger!
Tamás: - Mindjárt drágám, csak van itt némi sor.
K: - HAMBURGERHAMBURGERHAMBURGER!!!!!!
T: - Várjuk már ki a sort! Nemigazmár!
K: - HAMMBURGERHAMBURGERHAMBURGER!!!
!!!!!!!!!!!!!-toporzékolni kezd.
T: - Fejezd már be vazze, mindenki minket néz, az a szőke qrva is ott, nézd már meg!
K: - Nem érdekel! Enni akarooook! -földhöz basz egy bögrét.
erre posztoló szőke hisztérikusan visítani kezd, "úristen, gyilkosság, jaj, már folyik is a vér,JAJJ!"
Előkeresi a gyümölcsízű szájfényt, gondosan kifesti a száját, ijedten félrekapja fejecskéjét, hátha a földre
esett bögre hirtelen irányt változtat és felröppen, sose lehet tudni! és akkor összeborzolná a belőtt séróját.
Miért nem hívja már valaki a rendőröket? Azok oan cuky kis pasikák és van nekik naaagy gumibotjuk is!
Kezdjünk el sikítozni, hátha valaki hívni fogja őket! Addig is íjok esemest a cejejmemnyek is!
"Gyeje djágám, mejt itt a Mammutban naon izgi dolcsik történnek, itt vagyok a mekcsiben és majdnem gyilkosság történt! Ments meg, mejt még a műköjmöm is le fog törcsizni a végén! Vájlak, cejetjek, pusyka, Nyuszykád"
pfff.

ViraLMinD 2009.03.19. 20:08:51

@megélhetési sünöző - EDE!!!!! Boldog Névnapot!!!!!:

Imadom az olyan postokat ,amiket 'elkepzeltem a story-t' cimu sajat spermanyi agyabol fantazial ide vki.Nem tudom a story mennyire igaz,vagy hogy mennyire van szinezve stb... ,mindenesetre mivel nem tudom es nem is voltam ott,mint az ide postolok 99%-a ezert nem talalok ki ra sajat verziot,hogy en milyen uber kemeny lettem volna ,nyilvanvaloan egy no irta a post-ot,es mondjuk talan megijedt ez gondolom senkinek nem is otlott fel mi?Persze lehet a klavcsi mellol sheriffkedni es adni a machot,nyilvanvalo hogy ha szemelyesen van ott vki akkor felmeri a szitut es ha ugy ertekeli hogy fejbebassza egy szekkel mert mondjuk fizikai eronlete ezt a szitut pozitiv elojelu eksonne valtoztatja,akkor megteszi ,nem volt ott ilyen rambo mint az irasbol kiderult, es sztem egy notol ne is varja mar senki hogy egy idiota kretent megfekezzen,ettol meg nem szoke,es nem pink es stb...
Maskerdes hogy sms-s helyett esetleg egy segelykero hivas jobb lett volna:-)

pfff

morrisal_ · www.plafoncsapszeg-gyalu.com 2009.03.19. 20:14:25

A biztonsági úr valószínűleg el volt foglalva azzal, hogy egy középkorú, molett hölgynek és szemüveges fiának személyleírását diktálta be CB-n.

Mindenesetre megnyugodtam, hogy Hello Kitty élménybeszámolója nem csak nekem volt elsőre totál zavaros és alig érthető.

Megélhetési sünöző :D:D

mókus 2009.03.19. 20:17:18

@Martian: mint a scary movie-ban, amikor anna faris beírja a netes rendőri értesítő, hogy mi a baja: white woman in trouble és 10 másodperc alatt ott az összes zsaru

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2009.03.19. 20:24:53

Tegnap a Nyugatiban lévő Mekibe bejött vagy két részeg. Seperc alatt jöttek a biztiőrök és kikísérték őket. Nem hiszem el, hogy valaki hosszasan tud dorbézolni egy ilyen helyen.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.03.19. 20:27:04

na van mar bogrearcu lanyunk is

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2009.03.19. 20:33:20

@ViraLMinD: ja, persze, mert az olyan nőies, hogy inkább elkezd visítozni.

hülye picsa az ilyen.

ViraLMinD 2009.03.19. 20:41:26

@megélhetési sünöző - EDE!!!!! Boldog Névnapot!!!!!:

Nem olvastam ilyet hogy visitozott volna,de mint olvastam volt ott egy par/kb 2-3/ ide postolo,talan inkabb szoritkozzunk akkor az o story-jukra es ne mas krealjon belole viccet.Hulye pelda, de mondjuk a te csajod,vagy anyad egy hasonlo esetben gondolom nem elbujik egy duhongo orult elol, hanem eloveszi a nuncsakujat ,es mi?mind1 ez tenyleg off.

lótumfaktum 2009.03.19. 20:45:59

@Impega: megoldásból csillagos 5.
sosem mondottam,hogy nem találkozhatnak. csak a lehetőség adott ,hogy nem.Csak mióta tudjuk a fekete lyuk létezéséről.
"Ez a mercis gyerek aki dobalodzik."
mert a váltója leszakadt!

hanna81 2009.03.19. 21:02:02

Sziasztok!
Hát én is ott voltam a keddi eseményen, de az események teljesen máshogyan történtek, mint ahogy azt leírták.Az egész fél 8 előtt kezdődött, azzal, hogy ez a nagydarab kopasz őrült nekiment a kiszolgálófiúnak a McCaféban minden előzmény nélkül. Én szemben az étteremben ültem a barátommal,jól láttunk mindent.A fiú először "kimenekítette" aztán nemsokára ő is ki tudott szaladni, de addigra már eltalálta egy csésze és vérzett a feje. Kb. 3 perc múlva-pont azt beszéltük, hogy meglepően gyorsan ott volt a biztonsági szolgálat és kicsivel később a rendőrség is. Mivel mi is láttuk ottmaradtunk tanúskodni..
A mentők is kb. negyed óra múlva, már elvitték a sérült fiút, illetve a ház orvosa kezelte a könnyű sérülteket.
Az alkalmazottak nyílván megijedtek, de az ottlévő vezetőlány nagyon hamar mindenkit értesített és az éttermet is bezárták....8-kor már lezárult ez a story...
Nem értem nagyon, hogyha a történet írója tényleg ott volt, miért ferdíti el ilyen irányba a történetet, miért nem inkább örülünk annak, hogy ritka alakalmak egyikén sikerült a hatóságnak hamar intézkedni....
Azt meg hogy fejbe találták, de nem vette csak otthon észre....nevetséges!!!

a paraszt a fatelepről (törölt) 2009.03.19. 21:06:48

@hanna81: "Azt meg hogy fejbe találták, de nem vette csak otthon észre....nevetséges!!! "

miért nevetséges és ha agyrázkódást kapott? sokkot kapott? akinek ilyen picinyke agya van az könnyebben tud rázkódni, úgy tudom elképzelni, mint egy tic tac-ot egy üvegbúrában :)

hol a poszt küldője? igazán kommentelhetne egy kicsit, félni-e nem kell :)

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2009.03.19. 21:08:47

@ViraLMinD:
1. nő vagyok
2. nem szoktam beszarni, mentem már neki késsel 3 nagypofájú cigánynak is.
a hisztizős, nyávogós picsákról, aki nem képes 3 számjegyet belepötyögni a telcsijébe, megvan a véleményem.

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2009.03.19. 21:11:06

amúgy én most már végképp nem értem, hogy mi történt, de azt sem, hogy ebből miért lett homárposzt. a meki itt aztán semmiről sem tehet, szóval?

2kedő 2009.03.19. 21:13:16

@ViraLMinD:
Végre egy józan hang.
Már kezdtem azt hinni, hogy csupa HŐS van a kommentelők között, akik önjelölt Chuck Norrisként "szolgálatba helyezik magukat", és meggyőzik őt, h. helytelen dolog más embereket porcelán pohárral fejbeb...ni, vagy csak szimplán lerúgják a dühöngő kétméteres állatot... (tisztelet a kivételnek.)
Én a blog megjelenése előtt hallottam a történetet egy ismerőstől, aki ott volt és ugyanezt mondta mint az eredeti szerző. +info: a hibbant fickó a pultról szedte a (nem műanyag) poharakat.
De azért megnyugtató, hogy ennyi bátor ember van az országban...

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2009.03.19. 21:29:30

OFF:

Mint azt minden olvasó már bizonyára tudja, nemrég tartottuk az első puruttya szépségversenyt, ahol a versenyzőknek férfi és női kategóriákban kellett villantaniuk a nemiszervüket, hogy megnyerhessék a Diamond Sex Shop által felajánlott, fejenként 10,000Ft-os ajándékutalványokat. A verseny rendben lezajlott, de a díjkiosztón kisebb problémák merültek fel, mint például, hogy valaki ellopta a levelet az utalványokkal, amit nekünk küldtek postán.

Nem hagytuk annyiban a dolgot, és nyomozásba kezdtünk, illetve a homár is volt olyan rendes, hogy kirakta felhívásunkat, amiben szerepeltek a biztonsági kamera képek az egyik elkövetőről. Nemsokkal ezután jelentkezett is nálunk valaki, aki felismerte a felvételekről az embert, és innentől már elég gyorsan sikerült felgöngyölítenünk az ügyet, és némi testi erőszak kilátásba helyezésével visszaszerezni a pénzt, amivel megkárosítottak minket, és a nyertes versenyzőket.

Megvettük tehát "újra" az utalványokat a Diamond Sex Shopban, amiket elküldtünk a nyerteseknek, akik vissza is jelezték, hogy végre megkapták a férfi és női győztesnek járó ajándékokat. Az első puruttya szépségverseny tehát végül sikeresen zárult, mindenki megkapta amit szeretett volna, mindenki boldog, reméljük ha lesz még hasonló kezdeményezés, akkor még többen aktívan is részt fogtok venni mint legutóbb.

Ja igen, és várjuk elsőnőiversenyző képeit,
amiket megígért hogy készít, ha ő nyer! ;-D

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2009.03.19. 21:31:22

@horex: egaébként nekem rémlik hogy aznap pont a mammutban jártam.
még gondolkodtam is, hogy be-e menjek a mekibe-e. nem mentem. pedig most akkor eggyel több szemtanú lenne.

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2009.03.19. 21:32:32

mégsem. én hétfőn voltam ott. hiába is mentem volna...

lótumfaktum 2009.03.19. 21:45:00

valami nem kerek e müben.nem sokat járok mekibe,de nem ede, van ott tányér mely CSÖRÖG,BÖGRE porcelán reptében össze töri valaki arcát? Én csak papír ívó alkalmatosságot láttam Tányért ki látott már ott?Szerintem minden eldobható, ki mosogat?
lehet az egészet álmodta a posztó lehet ,hogy egész éccaka a nyakában volt a barátja lába és ezért álmodott ilyen rosszat.
az egész csak vihar egy 3dl-es papír pohárban.

SGT.Hegecs 2009.03.19. 21:53:52

@centurio: hát,legyen jogod mindenre,erre azt mondom,énsem estem kétségbe,csak nemmegyek pattogni egy 2m-es 130kg-s állathoz, hogy ha van egy kis ideje csapjon már le,mert kell a fájdalom...
de te tudod,majd ha ilyen helyzetbe kerülsz kivánom, hogy mielőtt bárkinek is baja esne,harapd ketté az ilyen pszichopatát

Noé12 (törölt) 2009.03.19. 21:56:35

Sziasztok!
Én is ott voltam, s egyáltalán nem úgy történt az egész, ahogy a hölgy írta...
Fél 8 elött pár percel kezdődött az egész. A kiszolgáló srác azonnal elküldte a kolléganőjét, hogy neki semmi baja ne essék. A pasas össze-vissza dobálta a csészéket. A bevásróközpont biztonsági emberei másodperceken belül odaértek. Ezenkivül még más cég biztonsági emberei is megérkeztek a helyszínre, s a rendőrök is perceken belül odaértek, a mentősök is hamar kiérkeztek.
És ahogy még írta a hölgy. A vendégek nem mentek be a konyhára, a kasszasor elött álltak.
S ahogy én láttam, a dolgozók megfelelően kezelték az adott helyzetet!!!!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.03.19. 22:05:28

mosma' csak azt mondja meg valaki hogy milyen kepviselo volt ez a dobalozos?

szeko 2009.03.19. 22:14:29

Már nem bírom tovább:
Hidasi Rezsőnek
hívják!

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2009.03.19. 22:37:52

@lótumfaktum: már csomóan leírták, hogy mekkáfé, és ott rendes begrék, pohárok, tányírok vannak. Nnna!

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2009.03.19. 22:39:01

Vasszki, mindenki ott volt a mekiben? Mi a tököm, Homár-találkozó volt, és engem nem hívtatok?

lótumfaktum 2009.03.19. 23:06:21

@megélhetési sünöző - EDE!!!!! Boldog Névnapot!!!!!: a kúrv... ott plána nem jártam! baxhatom.acta sok időt!
pornóapátfalván nincs mekkáfé. az egész falu asztat hitte mekdon. kávézó része. na reggel meghajtatom gabival a BIKÁVAL a kecskét!

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2009.03.19. 23:11:21

@lótumfaktum: mondd, jól vagy? :-D 3x olvastam el, de még mindig nemértem

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2009.03.19. 23:12:38

énvok a gyík?

ja, épp mondani akartam, hogy HUN AZ ÚJ POST?

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2009.03.19. 23:39:12

Kis plázacicának ez volt a félelmetes, életreszóló élmény.
Másnak meg ez:
www.ongo.hu/elmenybeszamolok/3257
Mondjuk ennek az olvasása közben én is megborzongtam.

Szasza88 2009.03.20. 00:11:06

Sziasztok aznap én is dolgoztam illetve én voltam a "vékonyka" fiú aki megpróbált volna segíteni de fogalmam sem volt, hogy ez fog fogadni és megdermedtem. Eléggé pszcihedelikus élmény, mikor azt látod, hogy a már megszokott mindennap idejáró vendégünk aki nos háromszor nagyobb nálam örjöngve rombol és a kollégád fejéből ömlik a vér. Nos ez az amire a legkevésbé sem számítanál. Csak azért írok, hogy egy kicsikét pontosítsam a dolgokat, ugyanis a rendőrséget azonnal értesítette a műszakvezető -ugyanis, akár egy bankban nekünk is van ilyen kis gombunk, úgynevezett "rimink"-, első dolga volt megnyomni a rimit. Erre elvileg a rendőrségnek 4 percen belül ki kellene érkeznie. A rendőrség teszetoszaságáról pedig egyetlen mekis dolgozó sem tehet. Igen a másik dolog a biztonsági őrök, ugyanis ők sem érkeztek időben, csak akkor mikor ez a pszichopata már lenyugodott és szépen leült, pontosabban elterpeszkedett. Egyébként az illető tényleg süketnéma, kb két hónapja mindennapos vendégünk és mindig papírra vetette, hogy éppen mit kér. Mielőtt elkezdett volna dühöngeni és írogatott a blokkra mert ugye az egyik véleményező ezt fikcírozta, hogy vajh minek írogatna?! nos ez a pszichopata elmebeteg azt vetette papírra kb hasonló szavakkal, hogy üdv mammut mcdonalds én vagyok a világ ura. Egyébként a megdöbbentő, hogy utóbb kiderült a rendőrök már jól ismerik, mert több hasonló kirohanása is volt. A magyar rendőrség tisztelt tagjai pedig már szinte régi ismerősükként kezelték és ott nevetgéltek a caféban. Az egész szürreális. A félelmetes az, hogy már rég kényszerzubbonyban lenne a helye, de ahogy eddig is kiengedték eztán is ki fogják. De ezután mi fog következni? Szerez egy fegyvert és random szerűen elkezd tarkónlőni embereket? Márpedig a szuper magyar jogszabályokat ismerve addig nem fog történni semmi amíg valakit meg nem öl... El kell, hogy mondjam, hogy nem valami jó érzés most dolgozni és minden második kopasz nagydarab vendégre mikor ránézel egyből ez a bomlott elméjű állat jut az eszedbe. Én elhiszem, hogy egyeseknek ez nem valami nagy dolog, de amikor ott állsz és tehetetlen vagy, a barátod fejéből ömlik a vér és ott van ez az egyébként halál nyugodt fazon éppen örjöng és neked támad. Majd utána szembesülsz azzal, hogy mennyi ember le sem szarja az egészet és még az esetre két percre azon vannak kiakadva h úristen nem vehetem meg a két sajtburgerem, nos így azt kell, hogy mondjam el sem akartam hinni, hogy őszinte legyek, azt sem tudtam, hogy mi a fasz van.

Démien 2009.03.20. 04:40:25

Sziasztok! Én is abban a mekiben dolgozom. Aznap délelőttös voltam, de láttam a felvételeket másnap. Eléggé megrázott, mert a kollégámhoz mégiscsak egy debella állat kb. 1,5 m-ről teljes erőből vágta hozzá nem egyszer a cappuccinós csészéket és esett be a sarokba a véres fejét fogva. A munkatársaim is beszámoltak a történésekről (ide is írtak páran, ahogy olvastam).
Azok, akik a nap 24 órájában döglenek a monitor előtt (ez jelenti nekik az egész életet), és olyan poénos és k*rvára együttérző hozzászólásokat írnak, azoknak azt kívánom, hogy valaki vegye el előlük a klaviatúrát és zárja el; valószínű ez lenne életük legnagyobb csapása!
Annak, akinek viszont az élménybeszámolójára itt irogatunk, annak azt üzenem, hogy látogasson meg egy orvost, mert a rövidtávú memóriájával valami gebasz van és a telefonját dugja fel, ha nem tudja, hogy azt SEGÉLYHÍVÁSRA tökéletesen lehet használni. Idióta p*csa!!!

۝merta-X 2009.03.20. 05:03:07

Kicsit amerikais hisztis lett ez a poszt, vihar a biliben.

۝merta-X 2009.03.20. 05:11:06

A süketnémákkal vigyázni kell.
Az a pár, akit én ismerek, szintén mind képes brutális dührohamokra, Szerintem ez a süketség velejárója.

horex · http://horex.uw.hu/ 2009.03.20. 07:59:33

@Szasza88: "pszcihedelikus élmény" Azért ezt kifejthetnéd kicsikét, mit jelent!

horex · http://horex.uw.hu/ 2009.03.20. 08:00:38

Aztán a képviselő úr megjelenitéséért bizonyára megutheti valaki a bokáját /egy bögrével/ mert akkor ugye nem ő volt.

É2I 2009.03.20. 08:18:17

@Szasza88: @Démien:

Így már kerek, kösz.
Sajnos ebben a k.rva nagy liberalizmusban szabadon engedték az őrülteket. Szomorú. És az is, hogyha közveszélyes, akkor sem kényszergyógykezelik.

☺ágica (törölt) 2009.03.20. 08:22:11

Megnéztem az illetőt. Hát, elég ijesztő lehetett, ahogy dobálózik a bögrékkel...(zavarkeltés végett:))

hatesz 2009.03.20. 08:29:07

@Szasza88: Respect...

amugy besz@rtam a "üdv mammut mcdonalds én vagyok a világ ura" szövegen:)
Nem lehetne bescannelni es betenni ide?

Mär erthetö hogy miert volt näla papir meg toll. De valaki leirhatnä mär, hogy lätta a postiro libät!

hatesz 2009.03.20. 08:37:25

@Démien: Szerintem titeket, märmint a meki dolgozoit senki sem baszogatott a kommentekök között...

szeko 2009.03.20. 13:02:49

Igen megerősítem

demizson bobby 2009.03.20. 13:26:36

Nem az baszta fel,hogy nem volt látható az árlista?

2009.03.20. 13:27:42

@hollohaza 2009.03.19. 12:52:03
Tudtad, hogy a majmok az finnül apinaa.
na csak szóltam...

ViraLMinD 2009.03.20. 13:46:39

@szeko:

Ha megerosited a linken lathato kepviselo szemelyet ,akkor azt hiszem plane kavar van ,hogyan lehet egy parlmenti kepviselo nema?vagy ne szolj szam nem faj fejem? :-)Esetleg mas is megerositi?Bar tok mind1 ebben a tortenetben kitalacio nelkul is tobb furcsasag van ,mindenki maskepp latta az esemenyeket.hmm-hmm...

hatesz 2009.03.20. 14:28:22

@szeko: idezz kerlek a levelekböl! A "hello, a viläg ura vagyok" ugy erzem csak a jeghegy csucsa...

Tipikusbalek 2009.03.20. 15:07:54

Ot voltál a konyhában és nem vágtál zsebre pár szenyát? Vagy fagyit? Ezt elqrtad!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.03.20. 18:21:02

@ViraLMinD:

\az esemenyeket mindig mindenki maskeppen latja
foleg ha a konyhabol sms-ezik bruszvillisznek

baba kutyák (törölt) 2009.03.20. 21:04:51

NEM SEMMI!
Az M3-as mc caféban is vannak durva estek. Én ott dolgozom. Ebben az étteremben még biztonságiőr sincs, minket senkisem véd meg. Ott vagyunk a préri szélén az autópálya mentén. Sajnos a vendégek tudják azt hogy bármit megtehetnek akkor is kinyalják a següket, sőt még ajándékot is kapnak. Ez a mc donald's "mindent a vendégért". De nekünk miért kellene megalázkodni a vendégek elött? Én nem titkolom minden műszakban van a zsebemben gázsray és ha kell fogom használni. Sokszor nem lehet eltürni a vendégek viselkedését. Engem konkrétan leköpött az egyik férfi vendég és hozzám vágta a sütis csipeszt. Kiszaladtunk a kolléganőmmel utána a pult mögül és rángattam az ajtóig mivel ő is menekült ki az étteremből. Nesze neked kiszolgálás kultura amikor a vendég még csak köszöni sem tud. További jó munkát mekisek. Üdv az m3-ról

lótumfaktum 2009.03.21. 14:46:52

@baba kutyák: találtam a zsebemben csipeszt Ez sütis! csak el felejtettem hol kerűlt a zsebembe! lehet ,hogy a tiéd?hol adhatom le, címet adnál?
mcdonalds! én vagyok a világ ura!

Ronebaba 2009.03.21. 15:16:54

Nem hiszem el, h egy ilyen országban élek, ahol ennyi a paraszt (gondolok itt a sok hozzászólásra, tisztelet persze a kivételnek!). Van szerencsém ismerni az illetőt, aki ezt átélte, és azért kíváncsi lennék, h akik írtak, ki mit csinált volna. Szeretem, mikor mindenkinek nagy a pofája, aztán ha oda kerül a sor, akkor nagy hirtelen nem tudja, h hova bújjon!!!!!!! Megítélni olyan embereket, akiket nem ismerünk, véleményt alkotni azt persze mindenki tud!!!

Ronebaba 2009.03.21. 15:19:12

T. paraszt a fatelepről! Ahogy olvasgatom a kommenteket, be kell lássam, a neved mindent elárul!!!!

Dax 2009.03.21. 17:49:35

és miért nem dobálták vissza? :O ha harc hát legyen harc!!

TH 2009.03.23. 14:56:40

@Ronebaba: Többen leírták, hogy mit kellett volna tenni. Ebben nem szerepel az "SMS-t írok a barátomnak, hogy siessen". Lehet
- telefonálni a rendőrségnek
- telefonálni a barátjának
- elhúzni mielőbb
- megdobálni székkel az illetőt
- stb.
Véleményt bizony alkotunk, mert leírt valamit a posztoló, amiből kiderült, hogy agyilag hátrányos helyzetűnek mondható, és hát ez a blog már csak ilyen, hogy ezt itten kielemzik.

a paraszt a fatelepről (törölt) 2009.03.24. 00:12:02

@Ronebaba: na már megint ez a negatív hozzáállás!

Mikulás 2009.03.24. 13:03:44

@TH: szerinted többen írták mi a - kizárólag? - helyes sorrend, de akkor én kiegészítem azt:
- elbújni, elmenekülni, barátot értesíteni, hogy kimenekítsen.

- kedves TH, ha még egyszer (2x) elolvasod a levelet, számodra is ki fog derülni, hogy a hölgy nem biztonsági ember, nem rendőr, nem alkalmazott, hanem egy _vendég, akinek mint ilyennek, hatodrendű, huszadrendű feladata - már ha feladata egyáltalán - a rend biztosítása, a helyszín nyugalmának, és a vendéglátók feladatainak ellátása.
ilyen esetben az álmoskönyv szerint nem a vendégnek, hanem a nála sokkal kompetensebb személyeknek a feladata, sőt, kötelessége a biztonság megteremtése, míg a vendégnek, a levélíró hölgynek, mint írtam, csupán egyetlen feladata marad, a saját biztonságának, és egészségének megóvása mindenki legnagyobb örömére. a többi nem feladata, és nem is várható el tőle, de ezt már írtam.
továbbá: amint az a vékonyka fiatalember, az egyik alkalmazott hozzászólásából is kiderült, valóban késtek a rendőrök és a biztonsági személyzet is. (szasza88: "A rendőrség teszetoszaságáról pedig egyetlen mekis dolgozó sem tehet. Igen a másik dolog a biztonsági őrök, ugyanis ők sem érkeztek időben.")
remélem segítettem az értelmezésben.

világvége... · http://civilkontroll.net 2009.03.28. 02:52:42

szeko:
Nincs kedved a nyilvánosság elé tárni az idegbeteg leveleit scan vagy fotó formájában?
És a telefonját vajon mire használja a barom, ha nem beszél? SMS? Játékok?

nemezisazis 2009.03.28. 11:11:11

ezaz az amerikai filmeknek meglett a hatása. megtanulta a magyar is hogy ha valaki felemeli a hangját vagy bögrét dobál pánikolni kell és bebújni a yucca mögé..
jó te valszeg lány vagy, de a pánik meg a sokk akkoris röhejes..

touch-kó 2009.03.28. 21:19:56

Semmi koze az amerilai filmekhez...
Hulye emberek mindenhol vannak.
A biztonsagi orok ellen nem indult semmilyen eljaras?
Mert az o feladatuk a biztonsag fenntartasa nem pedig a nezegetes.
Az meg hogy senki nem hiv rendort csak nezelodik szerintem megszokott dolog lehet mo-n
Mindenki leszarja mi van a masikkal ennyire.
Hasonlo dolog tortent es sajnos en voltam az egyetlrn aki nem nezelodott meg telefonnal kamerazott hanem cselekedett.pedig a vegere mar 20-30ember allt korulottunk.
Szornyu erzes volt hogy senki nem segitett rajtam kivul..mindennki csak nezelodott...

Tipikus magyar mentalitas

gyoresz4 2009.03.28. 22:07:04

Elszomorit, hogy egyesek semmibe veszik a mcd. dolgozók munkáját és főleg,hogy ilyen kommenteket írnak. Ezek a dolgozók igen sokat és keményen megdolgoznak a pénzükért és mindenféle emberekkel kell mosolyogva beszélniük még akkor is ha egy bunkó vásárol.Gondolkodjatok el azon, hogy ŐK is emberek és Nekik is kijár a tisztelet.Mostanában egyre több atrocitás éri őket sőt lassan veszélyes lesz ilyen helyen dolgozni.

GreenEye 2009.03.29. 14:50:47

de vegul kijott a yard, vagy mi??? na ne mar hogy az ilyesmi csak ugy elsikkad...

Emigrans 2009.03.29. 18:16:51

Hello
Nem kaptam szikrat eloszor amikor olvastam a hireket es az utan kovetkezo esemenyeket.De 1 valamin szerintem senki nem gondolkozott el.Ha leutom a faszikamat es megmentem az ott tartozkodo emberek testi es szellemi epseget a koveztkezo lehetosegekkel valoszinuleg szamolni kell.
1.-A kierkezo rendor jarorok engem is eloallitanak mint kozteruleten elkovetett vandalizmussal alaposan gyanusithato szemelyt
2.-ha ez nem tortenik meg nem erne meglepetesken ha 2 heten belul rendorsegi idezest kapnek gyanusitotkent ONBIRASKODAS vadjaval
3.-Birosagi herce hurca a emberi jogok es az erosen hatranyos helyetuek szervezetetol
4.-az emberunk beperel az utesembol szarmazo maradando szellemmi fogyatekosaga miatt........
Es meg lenne 1-2 otletem de igazabol a lenyeg hogy Mo-n a jogrendszer mint minden mas NEM mukodik.Szomoru hogy 1 ilyen egyszeru helyzetben is szamolni kell ezen kovetkezmennyekkel.
Egyebkent mindettol fugetlenul en kibasztam volna a fogsorat leharaptam volna a fulet bele leptem volna a tokeibe stb. mert nem birom elviselni az emberi butasagot az igaztalansagot a gyengebek bantalmazasat az ertelmetlen cappucinos cseszek tordelset es a ............hosszu.
Ez volt az elso kommentem es sokkal jobban erzem most magam.Varom szives" hulye paraszt tanulj meg irni" meg hasonlo kommenteket.
Udv mindenkinek.
On the road again.......

tálaló 2009.03.29. 18:18:15

" HA ÉN EGYSZER KINYITOM A SZÁMAT" munkanélküli lesz még 1-2 ember. Ezt annak az embernek üzenem aki elötte nem nézett magába mielött megszólalt volna!!!!!!!

imadomakutyakat (törölt) 2009.09.02. 20:31:51

Na szóval!
Az egyik autópálya menti mc-ben az egyik vezető akiről konkrétan tudok szarrá lopja a céget. Mindez nem érdekelne hogyha nem azzal foglalkozna hogy ki hogyan védi meg magát, és ki mit ír az internetre. Szóval remélem ez az e-mail eljutt a céghez. Esetek: -Mikor ott dolgoztam még felhívott telefonon hogy dugjak el egy bizonyos dolgot a fagyasztóban amit már nem árult tovább a cég. nos ez nem történt. ezek után lezsírozta egy másik műszakvezetővel,hogy azt majd ő elviszi.
Miért a dolgozot kényszeríti lopásra?
-A már nem árult termékek a fagyasztóban karton számra tüntek el, persze csak a fagyasztóban volt eldúgva amit megtaláltunk mivel észrevettük hogy hiányzott és a másik fönökünk akinek szóltunk szétosztotta a dolgozók között.
Ő nem egy smucig aki csak magára gondol. igazából oldalakon keresztül sorolhatnám a durvábbnál durvább dolgait. Drága M. kicsit féltsed a munkahelyed mert semmi sem tart örökké egyszer minden kiderül. Ha ÉN EGYSZER KINYITOM A SZÁMAT!!!
süti beállítások módosítása