Tékozló Homár

Ipari felelősséghárítás az OTP-nél

2009.04.01. 09:45 | ge | 112 komment

Tökéletes minta az OTP-ről, benne van minden, amiért szeretjük őket: telefonos ügyfélszolgálat tehetetlensége és tudatlansága, rugalmatlanság, pofátlanság és a kártyáját visszaszerezni akaró ügyfél lekezelése. Reméljük Sándor válaszát is hamarosan posztolhatjuk.

Tisztelt Dr. Csányi Sándor!

Az Ön által vezetett pénzintézet problémakezelésével, ügyfélcentrikusságával, rugalmasságával kapcsolatban szeretném megosztani néhány gondolatomat Önnel.

Először is kérem engedje meg, hogy megosszam Önnel a velünk történteket. Feleségem bankkártyáját az újpesti Kaiser áruház előtt található OTP bankomat automata március 12-én elnyelte, miután a feleségem "megszakítás" gombot nyomott egy műveletnél. A kártya érvényes volt, napi használatban (tehát nem a feleségem hibájából került bevonásra). A problémát jeleztük a telefonos ügyfélszolgálaton március 12-én, utána pedig gyakorlatilag 3-4 naponta. A telefonos ügyfélszolgálaton érdemi választ/segítséget/ügyintézést a sok telefonálás ellenére sem kaptunk.
 

Az alábbi válaszok érkeztek hozzánk:

-A kártyaautomatát egy külsős cég üríti, fogalmuk sincs, hogy mikor és hogyan kerül ürítésre, mikor kaphatjuk vissza az automata hibájából elvett kártyánkat (ha egyáltalán benne van a gépben, mert az sem tudták ellenőrizni)

-Az automata ürítését siettetni nem tudják

-Egy ilyen ügyben maximum 3 hetet kell várni, várjunk türelemmel az automata hibájából elvett kártyánkra, addig a feleségem utazzon el két gyermekünkkel a legközelebbi OTP fiókhoz, ahol személyi igazolványával vehet fel készpénzt.

-Kompenzációra ne számítsunk. A készpénz személyes felvételének ellenértékét (a megfelelő papirok kitöltésével) jóváírják nekünk, de a minket ért kellemetlenségeket a bank nem fogja más módon figyelembe venni

-Nem tudják megnézni a rendszerben, hogy előkerült-e a kártyánk, telefonálgassunk rendszeresen és érdeklődjünk hátha történt valami változás

-A "Meddig kell még várnunk?" kérdésünkre kitérő választ kaptunk: nem tudják, várjunk és telefonálgassunk.

-Az automata lehet, hogy másnak már kiadta a kártyánkat.

A fentiek után panasszal éltem a telefonos ügyfélszolgálat tehetetlenségével, az ügyintézés elhúzódásával, az érdemi kiszolgálás és válasz elmaradásával kapcsolatban és egy pár napos türelmi idő után a kártyánk eltűnésének majdnem harmadik hetében személyesen is tiszteletünket tettük számlavezető fiókunkban (Árpád út 63-65)

Itt az ügyintéző hölggyel történt eredménytelen megbeszélésünk után xy osztályvezető asszonnyal volt szerencsénk beszélni, aki érdemi segítséget nem volt hajlandó nyújtani. Csodálkozva kérdezett minket, hogy hogyan képzelhettük azt, hogy a telefonos ügyfélszolgálaton bármit el fogunk tudni intézni?! A telefonos ügyfélszolgálatot okolta az elhúzódó ügyintézés miatt, rájuk dehonesztáló megjegyzéseket tett. Megoldási javaslatként azt ajánlotta fel, hogy elindít egy kártyaigénylési folyamatot, ami másfél hét alatt fog lezajlani (és így hipp-hopp 5,5 hét alatt újra lesz kártyánk). Ha ezt siettetni akarjuk, akkor a sürgősségi felárat nekünk kell megfizetnünk. A méltányossági alapon történő sürgősségi ügyintézéstől elzárkózott. Kértem, hogy adja ezt írásba, amire azt a választ kaptam, hogy nyugodtan itt állhatok délután 5 óráig (a bankfiók zárási ideje), de ő ezt nem fogja leírni. Elégedjek meg annyival, hogy kinyomtatja nekem a sürgősségi ügyéintézés díjszabási táblázatát. Ezt köszönettel elhárítottam és én vettem tollat a kezembe, hogy leírjam a valünk történteket. A panaszkönyvbe történt bejegyzés után annak aláírását meg akarta tagadni mondván, hogy ő nem tett semmiféle megjegyzést a telefonos ügyfélszolgálatra vonatkozóan. Követelte, hogy a panaszkönyvi bejegyzésemből ezt a sort töröljem. Mivel a feleségem is velem volt (övé az eltűnt bankkártya, a számlánk közös), és az esetnek történetesen fültanúja volt ezért a bejegyzést nem töröltem. A panaszkönyv bejegyzését mindketten aláírtuk. A lapot végül is a fiók vezetője ellenjegyezte. Megjegyzéssel nem élt.

Az eset pikantériája, hogy a látogatásunk végén (miután a bankkárya igénylést megírtuk) egy nagyon segítőkész alkalmazottja, xx (álljon itt az ő neve is, mert az összes munkatársuk közül egyedül ő tett érdemi lépéseket az ügyünk megoldása érdekében) megtalálta a kártyánkat a rendszerben. Most, midőn ezeket a sorokat írom, már értesítettek is a bankból, hogy mehetünk a megtalált kártyáért.

A fent leírt esettel kapcsolatban szeretném pontokba szedni a kérdéseimet:

-Miért van az, hogy én ügyfélként nem az OTP bankkal állok kapcsolatban, hanem a telefonos ügyfélszolgálattal, bankfiókkal, kártya osztállyal, akik mind a másikra mutatnak, de érdemben nem tesznek semmit?

-Miért nem vállal felelősséget a döntéseiért egy bankfióki osztályvezető? Ha elzárkózik egy megoldástól, akkor igenis merje leírni a döntését és merje alákanyarítani a nevét is. Névtelenül, felelősséget elsikkasztva dönteni szerintem nem a legegyenesebb dolog. Egy banknál nagyon fontos tényezőnek tartom a bizalmat, ami sajnos eléggé megrendült bennem xy munkája láttán.

-Miért van az, hogy emelt hangon társalogva kell harcolni az embernek az igazáért és azért, hogy bankja jóvátegye az általa elkövetett hibát? (Itt a hangsúly a tegye!) Miért nem megy ez egy telefonhívással?

-Miért van az, hogy a bankfiók egyik alkalmazottja képes volt megtalálni a kártyánkat és egy másik alkalmazott pedig nem? Xy és beosztottja ugyanis egyértelműen a kártya eltűnéséről beszélt és új kártya létrehozását tartotta szükségesnek (Ugyanaznap történt az eset, ugyanannak a fióknak két alkalmazottjáról beszélünk)

-Miért van az, hogy a rendesen fizetett számlavezetési díjunkért ilyen problémákkal kell szembesülnünk?

A bankfiókban történt panaszkönyvi bejegyzést és a levelem megírását egyébként könnyedén elkerülhették volna annyival, hogy xy elnézést kér (nem tette meg) és biztosít minket, hogy gyorsított ügyintézéssel megkapjuk a kártyánkat (ettől kifejezetten elzárkózott). Ami igazán betette a kaput az az volt, hogy képesek voltak pénzt kérni egy olyan ügyintézésért, amit szó nélkül a banknak kellett volna felajánlania. Itt körülbelül 1.500 forintról beszélünk. Nem az összeg nagyságrendje zavar, hanem az, hogy a bank hibájából bekövetkezett kellemetlenségünket, kárunkat, időveszteségünket figyelmen kívül hagyták és pénzt kértek azért, hogy jóvátegyék a hibájukat.

Levelemhez csatolom a panaszkönyv beszkennelt változatát. A lapon a címünket és neveinket letakartuk, mert levelemből másolatot kap:

-PSZÁF

-Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság

-Tékozló Homár (Index.hu hírportál fogyasztóvédelmi blogja)

Levélben történő megkeresésükre természetesen a teljes jegyzőkönyvi oldalt (valamint egyéb adatainkat is) el tudom küldeni.

Tisztelettel:

 

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

hogyaza 2009.04.01. 10:00:29

@MeeCee: ...addig ne álljunk fél lábon...:)
Az a baj, hogy szerintem naponta ezer ilyen levelet kaphat és nem csak a Csányi, hanem kb az összes bank összes vezetője. És valszeg őket informálja a sajatósuk, hogy itt és itt pattogot egy-egy ügyfél, de olyan magas ívből sugárban sz..ják le pont azokat, akikből élnek, hogy az vérlázító. De lehet, hogy kisember pampogsa el sem jut a bőrborítású ajtóig, már a titkárnőig sem...:-(

☺ágica (törölt) 2009.04.01. 10:01:47

"fogalmuk sincs..., nem tudják megnézni..., nem adják írásba" igazán ügyfélbarát:( Kíváncsi lennék, mit tudnak

itschykhatschy · http://www.itschykhatschy.com/ 2009.04.01. 10:03:08

Na igen. Pár kérdés felötlött bennem annak ellenére, hogy megértem a problémádat. Tényleg gáz ez a sztori, és sajnos mindennapos. És ráadásul az IMF pénzt is az ilyen cégeknek akarják odatolni, hogy aztán a honpolgárok fizessék vissza.

Miért gondolod, hogy mindjárt a cég vezérének kell írnod ilyen ügyeben. Elég lett volna egy osztályvezető, max kártya üzletág vezető, maxmax igazgatótanács tagja. Gondolom az autófeltörés miatt sem a miniszterelnököt inzultálod. (Ja, most nincs is olyan, akkor a Dávid Ibolykát.)

Te nem tudsz vigyázni a két gyerekre, amíg az asszony elmegy kártyát intézni?

Azt hiszem, hogy erre a levérle már csak elvből sem fognak válaszolni. Mármint a Csányi biztosan nem.


Amúgy az OTP-vel nekem is vannak vicces tapasztalataim. Legutóbb egy pénzfelvételkor (belga kari) a költségek ötször lettek levonva. Szerencsére a honi bankom első telefonra jóváírta és intézte a piszkos munkát az OTP-vel. Állítólag a zsíros rendszer hibázott.

itschykhatschy · http://www.itschykhatschy.com/ 2009.04.01. 10:05:35

@☺ágica: ilyen ritkán fordul elő. sőt, egy a millióból. ráadásul erre a kártyatulajdonos biztosítva van. ja, és nem a kártyán van a pénz, hanem a számlán. odáig meg kamerák kereszttüze, pin kód, stb vezet.

reunalla 2009.04.01. 10:06:21

@☺ágica: egyoldalúan módosítani szerződéseket, azt tudnak ...

☺ágica (törölt) 2009.04.01. 10:09:13

@reunalla: megnyugodtam, hogy értenek is valamihez:(

Gringо · http://www.youtube.com/watch?v=5Bz8GyTrUxw 2009.04.01. 10:13:11

Nem gondolja a kedves posztíró - a magyar bankok hozzáállását ismerve - hogy egyáltalán foglalkoznak egy ilyen - már elnézést - semmi üggyel, pláne nem személyesen Csányi elvtárs... Röhej. A kártya meglett. igaz? Érte az ügyfelet jelentős anyagi kár? Nem. Na ugye. A bankok és ügyintézők hozzáállása pedig olyan, amilyen - egy szóval sem mondom, hogy helyes vagy normális, de sajnos itthon már csak ez van.

☺ágica (törölt) 2009.04.01. 10:14:29

@Andreisen: megjegyzem, női agyam van:) De ha pl másnak adja ki a kártyát később, arról emberünk hogy szerez tudomást? Mert a banknál nem tudják megnézni az automatát, nem tudják mikor van az ürítés...Mert ez akkor kb olyan, mint amikor elveszted a kártyád, amit ilyenkor célszerű letiltani. De ha az ügyfél nem is tud arról, hogy a kártyája másnál van, és nem az automatában csücsül? Értem, hogy nagyon kicsi az esélye, de ezek szerint előfordulhat.

Impega 2009.04.01. 10:14:32

Az intezmény
A csinovnyikok
A tehetlenseg

bldo 2009.04.01. 10:15:25

Sünet nélkül jönnek ezek a bankos sztorik...

Ofélia . 2009.04.01. 10:20:28

@☺ágica: Ez csak akkor forduhat elő ha a külsös cég vagy banki feltöltés esetén a bank alkalmazottja lenyúlja!!

De ez már tényleg összeesküvés elmélet.

Ámbár a mai világban?....

Ofélia . 2009.04.01. 10:23:29

@Gringо: Nagy igazság:(((

Csányinak írni pegig olyan mintha a miniszterelnöknek(tök mindegy ki az) írni, hogy beázik a tornaterem lószentegyházán:))

médinhángöri 2009.04.01. 10:24:46

Mért van az, hogy - ugyan már évekkel ezelőtt, némi hisztizés és pultverés árán - sikerült megszabadulnom az otp-től, mégis mindig reflex-szerűen rándul(na) a kezem a kézigránát biztosítópecke irányába, ha elmegyek egy otp-fiók előtt...?

horex · http://horex.uw.hu/ 2009.04.01. 10:26:05

"OTP Bank Nyrt. Központi Ügyfélkapcsolati Főosztály
1876 Budapest, Nádor utca 16"
Nem kis gondunk volt a fiokban, ugy az ugyintézővel, mint magával a bankkal
, irtunk és kaptunk elintéző levelet.

horex · http://horex.uw.hu/ 2009.04.01. 10:28:01

@blackdogone: "Sünet nélkül"
SÜN-et érdelme-E/DE/?

Gringо · http://www.youtube.com/watch?v=5Bz8GyTrUxw 2009.04.01. 10:29:41

Apropó, egyszer egy afrikai országban nekem is benyelte a kártyám az automata, ez szombaton történt. Hétfőn, a következő munkanapon, a bankban visszakaptam a kártyám. És ez egy rendkívül elmaradott helyen volt - bár lehet pont emiatt jutott vissza hozzám olyan könnyen és gyorsan.

médinhángöri 2009.04.01. 10:36:09

@horex: hehe, ott már matekoztunk osztályvezetővel... szerinte 3x1/8 meg 2x1/16 = 3x1,8 meg 2x1,16... na, ezekre van bízva a pénz.

Dax 2009.04.01. 10:37:58

Háhá azt hittétek beveszem ezt a posztot? április elseje, biztos hogy kamu háháhá

Bit Rot 2009.04.01. 10:39:28

Nekem is volt ilyen, lefagyott az ATM, rebootolt, kártyát benyelte.

Ilyenkor érdemes hívni az ATM üzemeltetőjét is!! Ők segítőkészek, persze attól még várni kell.

Nekem is vagy 2 hét volt, amíg visszajutott a kártyám.

hogyaza 2009.04.01. 10:41:00

@horex: én is ajánlhatok?...hanwha, vagy milyen bank....az japán...:-) hátha, meghajolnak előtted derékszögig

Meklén és Tamara 2009.04.01. 10:45:54

szegény Csányit pofozza most az élet rendesen. Nem hiszem, hogy most ő ezzel a levéllel foglalkozna. De békeidőben sem lenne ez másképp. Magyarországon a bankok azt tesznek az ügyfeleikkel amit akarnak. Örülj, hogy nem pofoztak fel!

É2I 2009.04.01. 11:02:38

Ááááprilis elseje van!
A fent leírt kálvária teljesen hihetetlen!!!! Főleg a zOTP ZRt-vel kapcsolatban!!!!FHONTHOSH!!!!

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.04.01. 11:07:49

ha majd leülepszik bennem a tegnapi cibezés, ígérem, nem írok ilyen hosszan

addig is

minden mai poszt csak áprilisi tréfa

Secnir 2009.04.01. 11:09:49

" Reméljük Sándor válaszát is hamarosan posztolhatjuk."

eszter, eszter, addig ne is postoljatok új cikket, amíg meg nem érkezik a válasz...

b[ALien] (törölt) 2009.04.01. 11:10:30

Én nyugodtan ott maradtam volna 5 óráig!
Mondjuk jó hangosan elénekelni néhány dalt:)
Az OTP-t meg már tényleg fel lehet terjeszteni állandó elefántsün szarásra
Mondjuk minden nap minden vezír egy csordát

Impega 2009.04.01. 11:12:53

@Secnir: :) akkor talan haza is mehetunk

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.04.01. 11:14:18

@Impega: óóóóóóóóóóóóó yeaaaaaaaaaaah


énekelte luis armstrong, és letettel a szaxofont

én úrinő vagyok, nem akarok alaptalanul vádaskodni (elöljáróban annyit, hogy rábasztak egyébként, mert ismerem a genfi csekkegyezményt) visszahívást ígértek telefonon. azt nem mondom, hogy addig állok féllábon amíg nem hívnak. adtam nekik nekik 48 órát, mint nick nolte.

ha letelik holnap délután háromkor, na onnantól kiszívom a vérüket

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.04.01. 11:15:37

@mamapicilánya/mpl: vagy trombita? kit érdekel. letette és kész.

VilMarci 2009.04.01. 11:18:47

A segítőkész alkalmazott, ha olvassa és magára ismer, írjon ide pár sort, hogy megvan-e még az állása, illetve, hogy azóta elküldték-e ügyféllekezelési tréningre.

Ofélia . 2009.04.01. 11:27:50

@mamapicilánya/mpl: Üvegasztalt feltétlen vigyél olyan kicsi fejbeverni valót:))

Ofélia . 2009.04.01. 11:31:02

@mamapicilánya/mpl: Talán piszton volt?? de nem havasi kürt az biztos:))

The Good Boy 2009.04.01. 11:34:39

nagyon hosszú, igy csak a feléig olvastam...
Feleségemnek kb. 8-10 éve nyelte be egy szombat este az otp kisvárosi bankfiók automatája a kártyáját az atm hibája miatt, aztán a helpdesken elmondták neki, hogy hétfőn 11 után menjen be a bankfiókba és átveheti a kártyát. és úgy is volt.
Úgyhogy a fenti esetben szerintem vagy az a baj, hogy a nagy pesten történt az eset, vagy az, hogy eltelt 8-10 év, és azóta (illetve pesten) teljesen lesz@rják az ügyfelet.

Gringо · http://www.youtube.com/watch?v=5Bz8GyTrUxw 2009.04.01. 11:38:43

@Dax:
@É2I: Akár kamu is lehetne, de sajnos túlságosan is életszagú - és még el is hihető. Ráadásul konkrét céget - még ha egy szutyok bank is az - lejáratni kamu poszt címen tapló dolog volna. Nem mintha érdekelne vagy nem érdemelnék meg...

cbc 2009.04.01. 11:40:35

Az OTP az nem bank. Az valami arra hasonlító, de más. Egyébként az egyik legdrágább pénzintézet, számomra érthetetlen, miért vannak még tömegesen ügyfelei.

S1lver 2009.04.01. 11:47:50

@Andreisen: egy nagy lof@szt, ideje lenne a sok mocsoknak eszrevennie, hogy nem az ugyfel van a bankert, hanem a bank az ugyfelert. Mi hordjuk oda es taroljuk ott a penzunket, elvarhato lenne, hogy tisztesseges szolgaltatast kapjunk.

Egy ideje Ausztriaban elek es dolgozom, megdobbento dolgok tortennek itt. Tegnap a bankomban adtam egy atutalasi megbizast, amit kezzel kitoltottem es bedobtam a ladikaba. Delutan a netbankos rendszerben lattam a beszkennelt (!) megbizast.
Hetfon igenyeltem egy kartyat, kedden a netbankban mar latom a kartyaszamot, az allapotat, es azt igertek, a kovetkezo hetfon a postaladamban lesz.

lukit 2009.04.01. 11:53:40

Mi a banatnak marad a posztiro ezek utan is az OTP-nel? Sirunk, hogy xar, de tenni ellene, azt mar nem.

Ismeroseim kozul jopar az OTP kocsogsege miatt hagyta ott oket. A fonokom 1x bemenet valamit ugyintezni, 1 orat megvarakoztattak aztan kozoltek, hogy rossz a rendszer, menjen vissza masnap. Nem ment vissza, hanem megszuntette a szamlajat. Regen nekem is volt OTP-s szamlam, aztan amikor lejart a kartyam, 1 honapig nem adtak ujat. Felesegemnek olyan kartyat adtak, amit nem lehetett ATM-ben hasznalni, persze ez kulfoldon derult ki, kellemetlen volt. Telefonon persze tehetetlenek voltak, irasos megkeresesre nem reagaltak. Hat kapjak be.

MekkMester 2009.04.01. 11:58:12

Az OTP egy fost@licska bank. Ott kell hagyni a fenébe és átmenni egy tisztességes, korrekt, ügyfélbarát bankhoz.
Ha tudtok egy ilyet szóljatok!!!

pollipudlipötty 2009.04.01. 12:03:13

@hogyaza:
Na ezen röhögök én mindig.
Bejön a T. Ügyfél és akkor a FŐNÖKÖT kéri MOST.
Mert nyilván az vigyázzban ül egész nap és csak arra vár, hogy XVIII. kispista istván mikor kér tőle kihallgatást....
Muhahahhahahaha
Félelmetes, mennyi debil jár köztünk....szavazati joggal.....

Fairy Girl 2009.04.01. 12:08:20

Kivételesen jó a posztoló :) minden, ahogy a nagykönyvben meg van írva: panaszkönyv, szkenn, stb. Meg lehet-e nézni valahol ezt a szkennelt változatot (akár privát e-mailben)? Kíváncsi vagyok, még nem láttam ilyet :)

A válaszra nagyon kíváncsi vagyok.

@Andreisen: talán ha dolgoznak mindketten, úgy lehet hogy nehéz megoldani a gyermekfelügyeletet? Vagy mittudomén, de biztos megvolt az oka, hogy ezt a mondatot leírta a posztoló. Nem mindenkinek van bébiszittere, nagymamája, pláne több, szóval lehet, ismétlem, lehet, hogy valakinek ez problémát okoz ma Magyarországon. Szerintem. És ez FONTOSCH.

(Az már volt hogy ezért tart itt....? :) )

skywalker79 2009.04.01. 12:09:06

De most komolyan, normális ember az aki az OTP-vel T-**** céggekkel szerződik, pedig nem tartanak a fejéhez pisztolyt ?????

pollipudlipötty 2009.04.01. 12:10:00

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa:
Hát, aki Csányiak ír, az - mint a reklámban - megérdemli.
:)))
Voltam már személyesen tanúja hasonló megkeresésnek.
Ügyfél, akkora arccal (sajna még igaza sem volt), hogy nem fért be az ajtón...akkormoströgtönvezérigazgatót!
Nyílván...
Ha az okmáirodában nem mosolyognak rá a (kis)asszonyok, akkor polgármester...
Ha a BKV ellenőr köcsög volt, akkor egyből Kocsis István hív meg egy kávéra....
Aztán meg felébredek....

Fairy Girl 2009.04.01. 12:10:06

@pollipudlipötty: Ha nem lenne rá szükség, ha a beosztott elvégezné a munkáját, megoldaná a problémát, akkor nem kérné az ügyfél a főnököt.

Bonaparte 2009.04.01. 12:10:41

Sziasztok!

Hasonló történt velem, de a főszereplő a CIB bank. Egy idegen bank automatája benyelte a kártyámat mert elment a villany. Azonnal telefon a CIB 24 órás ügyfélszolgálatnak, mi a teendő. Közölték, hogy az a legbiztosabb ha letiltom a kártyát és újat igényelek, amit ott helyben, telefonon le is bonyolítottam. Másnap e-mailben küldtek egy nyomtatványt, azt kitöltve, aláírva visszafaxoltam, ennek alapján a letiltás és az új kártya díját jóváírták. Kb 5 nap múlva postán megkaptam az új kártyámat. Bankfiókot, banki ügyintézőt nem is láttam az ügy folyamán.
Így is lehet...

Tsabi 2009.04.01. 12:12:55

Volt nekem egy bankkartyam, amit benyelt az automata vasarnap hajnal 4kor, mert sikeresen elittam a taxira szant penzt is. Szoval zugo fejjel es akadozo nyelvvel hivtam az automatan levo szamot, uzenetrogzito. Felhivtam a bankos ugyfelszolgalatot, a srac a tuloldalon pedig torolte a tranzakciot, hetfon meg mehettem be a bankba a kartyamert. Ja, ez az ezredforulo kornyeken volt, Budapesten. Latom azota sikerult lejjebb tenni a lecet (nem that's all ;) ).

endike · http://barathendre.wordpress.com/ 2009.04.01. 12:13:55

tombol a szocializmus az állami cégekben...

skywalker79 2009.04.01. 12:15:47

Fura, hogy akkor nem fordul a sajtóhoz az ügyfél amikor bemegy az OTP-be és szerződést köt .... Pedig itt hibázza el a dolgot.
Nem akarnék ebbe politikát keverni, de ez kb olyan, mint amikor 2002-ben és 2006-ban megválassza a kedves polgár (illetve elvtárs) az MSZP-t utána meg felveszi a nagy devizakölcsönt, most meg rí mint a fürdőskurva hogy sok a törlesztőrészlet. Hát nem magának kereste ????

pollipudlipötty 2009.04.01. 12:17:35

@Fairy Girl:
Tudod, az a legeslegviccesebb, amikor a "főnök" elmodja a zügyfélnek ugyanazt, amit a prosztó paraszt üygintéző elmondott, és akkor öröm, bodottá'.
Részemről meg a zügyfélnek SÜN. (n+1*100 alkalom után merem ezt kijelenteni)
Mellesleg meg nem az ügyintézők részéről megy a herevere....de persze az öntudatos zügyfél mindnet jobban tud. :))))

pollipudlipötty 2009.04.01. 12:19:58

gépelési hibáimba lehet belekötni...
GYéKá ügyfélszolgálaton nem a "akkor kaccsolja a főnőkét" a varázsige
max biz. IQ alatt.....

Fairy Girl 2009.04.01. 12:20:47

@pollipudlipötty:
*javítás, az imént az az első HA nem kellett volna :)

Amúgy ebben igazad van, nyilván csak akkor kéne az ügyfélnek oda folyamodni, ahova, amikor már nincs más megoldás.
Nálam is vannak néha öntudatos ügyfelek, ómbucman, stb. A probléma csak az, hogy egy adott szabályt, hovatovább: törvényt még ő sem tud megváltoztatni. És ezt időnként baromi nehéz megértetni. Szerencsére csak nagyon ritkán.

Fairy Girl 2009.04.01. 12:22:57

@pollipudlipötty: az ÉN hozzászólásomba kötöttem bele :)
Ezt írtam: "Ha nem lenne rá szükség, ha a beosztott elvégezné a munkáját, megoldaná a problémát, akkor nem kérné az ügyfél a főnököt."

Helyesen: "Nem lenne rá szükség, ha..."

@Tsabi: :))) vannak néha ilyen sikeres éjszakák :)

Fairy Girl 2009.04.01. 12:24:02

@pollipudlipötty: vagy valami ilyesmi :D elvesztettem a fonalat a ki kinek a mijébe köt bele résznél :))))))

Parajpuding 2009.04.01. 12:25:44

Néhány éve nálunk megszüntetésre került a széles család összes OTP számlája. Mindenki más bankhoz ment. Olvasva az írást, én már csak kényelmesen hátradőlve mosolygok.

Tsabi 2009.04.01. 12:26:55

@Fairy Girl: hat bizony vannak :) belegondolva meg jo, hogy nem tarifat akartam valtani a mobilinternethez :)))

Király Rák · http://konzervatorium.blog.hu 2009.04.01. 12:34:04

A készpénz személyes felvételének ellenértékét (a megfelelő papirok kitöltésével) jóváírják nekünk, de a minket ért kellemetlenségeket a bank nem fogja más módon figyelembe venni

Jól jártatok, én ilyet sem kaptam annak idején, pedig megígérték. Azóta nem vagyok OTP-s.

Hypofx 2009.04.01. 12:37:49

De bezzeg amikor tamadjak a mi kis magyar OTP-nket akkor rogton mindenki a vedelmebe veszi, fujj undorito bank, es ne felejtsuk el hogy a rendszervaltas idejen a bank konszolidacio elott az allam szepen atjatszott tobb millio ugyfelet az otpnek mielott a kereskedelmi bankok megnyitottak, azota is ebbol a monopoliumbol el tisztelt csanyi ur.

itschykhatschy · http://www.itschykhatschy.com/ 2009.04.01. 12:43:31

@☺ágica: erre van egy ilyen butuska kis szám, amit fel kell hívni. card-stop vagy mi. vagy a balkánon ez nem szokás?

Azhát 2009.04.01. 12:43:39

"Csodálkozva kérdezett minket, hogy hogyan képzelhettük azt, hogy a telefonos ügyfélszolgálaton bármit el fogunk tudni intézni?! A telefonos ügyfélszolgálatot okolta az elhúzódó ügyintézés miatt, rájuk dehonesztáló megjegyzéseket tett."

Hát, nyilván ő tudja a legjobban, hogy a munkatársak mennyit érnek...
Csak őszinte volt veletek. Védhette volna a mundér becsületét, de nem tette.
És persze, hogy nem volt hajlandó írásba adni.

itschykhatschy · http://www.itschykhatschy.com/ 2009.04.01. 12:45:32

@Gringо: nekem Magyarországon is volt hasonló élményem, pedig az sem egy igazán fejlett ország ilyen szempontból. :)

☺ágica (törölt) 2009.04.01. 12:52:06

@Andreisen: idézem: "Az automata lehet, hogy másnak már kiadta a kártyánkat. "
Erre gondoltam. Mert ilyenkor emberünk csak azt látja, hogy az automata benyelte a kártyát. Amúgy a butuska számot ők is felhívták...

i23kovacs 2009.04.01. 13:01:25

OTP-nél bankszámlát vezetni NEM MENŐ

Velem egyszer tették meg, hogy lejárt a kártyám, az újat személyesen vehetem át még csak nem is abban a fókban, ahol számlát nyitottam, hanem abban a városban egy kijelölt fiókban. Történetesen Szegeden nyitottam számlát, de ekkor már BP-n laktam. Mikor próbáltam rávilágítani, hogy nekem semmi közöm nincs már Szegedhez, amit ők is tudhattak, mert a budapesti címemre küldözgették a számlakivonatokat, akkor azt mondták, hogy budapeten kell újra nyitnom egy számlát. Mindezt a XXI. sz. küszöbén.
Két hét után már nem voltam OTP-s. Nem is leszek soha.

Fölösleges ilyen leveleket küldözgetninekik, egy levél is megteszi: viszlát.

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2009.04.01. 13:02:41

Kocsifeltörés után kért és kapott a feleségem kártyát kb. 4 hét után, majd PINhiba miatt behúzta (OK. ez az ő hibája persze) az óttómata.

Kb. mi is ugyanígy jártunk, azzal a különbséggel, hogy bejátszott közben egy fiókváltás, hogy a bizonytalan automata ürítés miatt ne pestre küldjék a kártyát, hanem ide, ahol most lakunk.

summa summa, 6 hét be telt, már 3 hete pesten volt a kártya, de basztak szólni.

pollipudlipötty 2009.04.01. 13:05:29

@Fairy Girl:
Gyakorló (nem OTP-s) panaszkezelőként, sajna sokszor szembesülök vele, hogy az ügyfélnek igaza van.
Ha ultracsúnya a dolog, akkor nyilván lecibálunk hozzá illetékes főnököt, de azért ez nem minden vélt és valótlan hasfájásra működik :)

OTP
Én dolgoztam a zotépé telefonos ügyfélszolgálatán kemény fél évig, és ennek ismeretében merem kijelenteni, hogy az ottani ügyintézők szakmai tudásban messze túlhaladják a fiókosokat. Ha valaki a fiókból a callcentereseket fikázza, hát sok oka lehet, de leinkább az, hogy a fiókos face-to-face szembesül az ügyféllel, és max evvel próbálja lepattintani, mert az mindig mindenkit megnyugtat és boldoggá tesz, hogy ja, a másik volt a hülye, nem én......

Bele Solo 2009.04.01. 13:19:36

Egy további kérdést csatolnék a post-hoz:
-Miért van az, hogy még mindig a legtöbb ügyfele az OTP-nek van, amikor az egyik legdrágább és legrosszabb bank ?

(személyes válaszom : azért mert a magyarok szeretnek sokat fizetni és sz*pni)

horex · http://horex.uw.hu/ 2009.04.01. 13:22:21

@skywalker79: "2002-ben és 2006-ban megválassza a kedves polgár (illetve elvtárs) az MSZP-t"
HA harc, legyen harc :)
Én azért szavaztam az MszP-re, mert Orbán 14.havi nyugdijat igért
Most látszik milyen szarban az ország, hátmég ha aZorbán igérete jön be

horex · http://horex.uw.hu/ 2009.04.01. 13:25:14

@Hypofx: Tudod Cyrano orr monologját?

horex · http://horex.uw.hu/ 2009.04.01. 13:27:47

@i23kovacs: Érdekes, otp-s ismerosomnek sima boritékban kuldték ki az uj bankkártyat és nekem is az Elsőbank.

Zep 2009.04.01. 13:48:46

felesleges tépni a szádat, úgyis beleszarnak bazmeg

pengusz 2009.04.01. 13:52:10

@LouiS: Persze! A PSZÁF egyedi ügyekkel nem foglalkozik :D Onnan biztos ezt a választ fogja kapni :D

Fairy Girl 2009.04.01. 14:16:31

@Tsabi: lol
Egyszer egy kollégám részegen odament az utcán valami balesetnél helyszínelő rendőrökhöz és megkérdezte tőlük, hogy "Uraim, önök buzik?" :D kissé józanabb kollégája (felmérve a helyzet pikantériáját) mondta neki, hogy "nem, az urak nem buzik, inkább menjünk".
A rendőrök amúgy jó arcok voltak, röhögtek rajta. Respect :)

Egyébként pont Csabinak hívják az illetőt :D

Fairy Girl 2009.04.01. 14:22:15

@pollipudlipötty: Persze, én nem is mondom, hogy nincs igazuk sokszor, mert természetesen van. Nekem is, mint ügyfélnek, és úgy is, mint ügyfélkezelőnek (huj-huj). Csak vannak extrém példák :)

Idézzek egyet? Örök kedvencem.

"Tisztelt....!

YX vagyok, és szeretném a segítségét kérni. A munkám miatt nem tudok gyakran Z városba utazni, három műszakban dolgozom, két gyermekem van, és a buszközlekedés is elég nehézkes. (stb. stb...)

Segítségét köszönöm.

YX."

MIT KÉR???

Fairy Girl 2009.04.01. 14:25:17

@horex: Magamat kigúnyolom ha kell? :)

@Zep: Zeeeep! :)

Hubikaaa 2009.04.01. 14:42:49

Kedves Sándor! és miért van az, hogy 4 éve nem képes átírni a hitelt a nevemre a fent említett intézmény? Miért nem lehet ezt az igen bonyolult műveletet elintézni? Miért nem megy csődbe inkább az egész? Miért nem gyújtja már fel valaki ezeket az ótvar szarokat? Miért, miért, miért????

Angelus 2009.04.01. 15:44:41

@☺ágica: Azért van, hogy az emberek melegben legyenek és "dolgozzanak". :)

Angelus 2009.04.01. 15:47:45

@cbc: Mert a 90-es évek elején ennek a banknak tartozott egész Magyarország lakáshitelekkel és egyebekkel. A takszövök mellett a legnagyobb bank volt, és sokan még mindig csak az OTP-ben bíznak... bárcsak ne tennék! De még a nevében is benne van, hogy "Takarék pénztár" tehát tökre nem bank :)

horex · http://horex.uw.hu/ 2009.04.01. 17:33:48

@Fairy Girl: Ja, ekézzuk itt az OTP-t,de nehogymá' pl. egy Soros támadgassa
Abban a pillanatban MAGYAR OTP :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.04.01. 17:48:12

mondok egy peldat
tidom rossz
30 eve akarnak egy uj sportnapilapot a nemzeti/nep/sport helyett, mellett
nem tudjak megcsinalni, mer a nepsport egy rakas x, de pl a megye kettobol az ivad-petervasara meccsrol van tudositojuk
na az OTP-nek is meg van a z infrastrukturaja, a multja stb.
az vicc hogy ebbol par ember milliardos lesz

CID 2009.04.01. 18:03:13

hagymának az infrastruktúrában igaza van. Mórahalom lakják kb. 5000-en elméletileg város. Van OTP fiók, persze kicsit érdekes, hogy pénteken pl. délig van nyitva.

Zsola777 2009.04.01. 18:39:08

Ez hihetetlen.
Horvátországban az OTP Banka-nál (ahol amúgy nem tudtak pénzt lehívni egy OTP-s megtakarítási számláról), másképp villogott az ATM hitelkártya kiadó lámpája, bementem, azt mondtam, hogy valószínűleg bent maradt a kártyám. Szó nélkül odamentek, kinyitották, és a kártyám bent se volt, hanem a kezemben :)
De a lényeg, hogy nem háborogtak, és nem küldtek el a fenébe, pedig megtehették volna. Helyette két mozdulat volt az egész.

Áfonya25 2009.04.01. 18:45:05

Én is külföldön élek egy ideje.
Kapcsolatom a bankokkal:
Itthon: A bankba reggel nyitáskor első ügyfélként érkezem, sorszámhúzás,előttem senki, 25 perc várakozás (?)/fejem vörösödik/ kérdés, mi van? még tíz perc, és kerítenek egy ügyintézőt,/valszeg ő már végzett a kávézással/, pénzlekötés feloldása kb. 15 perc, átirányítás a kasszához, és további 15 perc, készpénzfelvétel. Össz: kb 1 óra/ után már ki is léphetek a bank ajtaján dolgom elvégezve.
Külföldön:
1.Számlanyitás,és Betegbiztosító kiválasztása /igen, a bankban! egy helyen el tudom intézni/ kicsit "hosszadalmas",és "bonyolult", telefonon időpont egyeztetés, 25 percben felvilágosítás, érthetően,pedig nem beszélem jól a nyelvet, kávé, üdítő,egyéb beszélgetés. 5 perc adatfelvétel,papírmunka. Ügyintéző kedves,mosolyog, mindent tud.
2.Kártyaigénylés, /először úgy gondoltam nem kell/, telefon: ügyintéző nem dolgozik, de holnap igen, /ja, majd elfelejtettem, mindig ugyanahhoz az ügyintézőhöz mégy/, kolléganő időpontot felír. Másnap az én ügyintézőm nem tud az érkezésemről, /koll.elfelejt szólni!!!!!!/ ezért kb. két percet várnom kell, előttem ügyfél,sorra kerülök, név,kártyák akarok,ügyintéző gépbe beüt,még két kérdés a kártyára vonatkozóan, két perc és kártyaigénylés elintézve.Ajtón kilép.Na most mivan?Ennyi egy kártya igénylés???Nézek körbe magamon, és csodálkozom.
A további meglepő dolgokat legközelebb.

Áfonya25 2009.04.01. 18:48:34

Azt elfelejtettem írni: kártya 3 nap múlva megérkezik, rákövető nap PIN-kód.
Felmerült bennem a kérdés: Lehet, hogy én vagyok a bank egyetlen ügyfele?

CID 2009.04.01. 19:32:29

Áfonya25 : Mondjuk Magyar Posta Zrt. ritkán kézbesít valamit 3 nap alatt :)Gyártásról, postára adásról ne is beszéljünk.

babapiskóta21 2009.04.01. 22:53:39

Ha jól tudom az automaták kezelését külsős cég végzi, így a banknak ill. egyik alkalmazottjának sincs semmi köze/hozzáférése ahhoz, hogy hogyan működnek ezek az automaták, kártya elnyelés után mikor fogják üríteni és a bank felé továbbítani a kártyákat. Ha elnyelte a kártyát, akkor biztos, hogy nem adja ki másnak. Nem védeni akarom a bankot, de ez kivételesen nem a bank hibája. Az eljárás módja annál inkább.

tnt 2009.04.02. 00:18:38

Aki ennyi szarakodás után és panasz küldözgetése (Homár, PSZÁF...stb.) ugyanannál a banknál igényel kártyát...hát az meg is érdemli...aki pedig az OTP-nél van az alapból "jogosult" erre és meg is érdemli.

tnt 2009.04.02. 00:20:17

Aki ennyi szarakodás és panasz küldözgetése (Homár, PSZÁF...stb.) után ugyanannál a banknál igényel kártyát...hát az meg is érdemli...aki pedig az OTP-nél van az alapból "jogosult" erre és meg is érdemli.

anarch 2009.04.02. 10:26:03

@babapiskóta21: Attól hogy a beszállító hibázik a felelősség a végfelhasználó felé a banké hiszen ő vele van szerződésben. Az ügyfél kárpótlása után majd ők szépen házon belül leboxolják, de ebből az ügyfélnek semmit nem kell látnia. Aztán majd a PR-os elmondhatja utólag (!), hogy igazából a beszállítónk hibázott és jajjdemorcik vagyunk rá.

Na, ez eddig az elmélet (jog), vö magyar valóság :).

tpapa 2009.04.02. 10:46:35

OTP-t felszántani, helyét behinteni sóval.
(Csak előbb hadd adjam el a részvényeimet!) ;o)

xboxer 2009.04.02. 14:08:28

bocsi kedves Post író, de hát ilyen a karmád, ne is kapálózzál ellene :-) Egyébként meg, első lépésként fel kellett volna náluk mondani a számládat.

hatesz 2009.04.02. 18:19:56

Na szoval elöször is babapiskotanak teljesen igaza van. Vagyis amennyiben nem egy olyan bankautomatäbol veszel ki, amelyik a bank oldaläba van epitve, es elnyeli a gep a kartyat, buktad. "Kis" szerencsed azert van, hogy ez OTP-s volt, mert igy visszakaptad. Amugy ilyenkor nem is garantäljäk, hogy visszakapod. A telefonos ügyfelszolgälat tehetetlen, nem tud az ügyintezö kimenni egy flex-szel es kiszedni a kärtyäd, nincs is rälätäsa arra, hoyg mi törtent a kärtyäddal, max azt lätja, hogy körözik, vagy letiltva, vagy visszakerült. Az meg hogy Csänyinak irsz egyszerüen szänalmasan nevetseges.
Es az osztälyyvezetö asszony leirta az egesz magyar valosägot ("hogyan képzelhettük azt, hogy a telefonos ügyfélszolgálaton bármit el fogunk tudni intézni?"). Igy van.

De nyugi, en is voltam regebben olyan balga, hogy külsö automatäbol vettem fel, nagy sztori:
Budaörs, ElektromosWiläg. Kellett egy kis käpe, odamentem az automatähoz kärtya be, pinkod, kpfelvetel, összeg beir, majd ok.
Kärtyät adja ki a gep, közben a gepben a manocskäk mär szämoljäk a penzt es tuszakoljäk a nyiläs fele. Ekkor megcsörren a telefonom, fontos, nem nyomhatom ki, felveszem es dumälok. Köszben manoek mär kiadjäk a manit, meg is szämolom. Blabla a teloba, majd nyulok a kärtyämert, ami meg az automata testeben van felig, aztän hirtelen HUSS!!! behuzza. Na gondolom, aszitte megin dolgoztatni akarom a gep lakossägät, värom, hogy kerje a pin-kodot. DE SEMMI! LEHET HAZAMENNI KÄRTYA NELKÜL! Hudebebpiputam... Hivom a gepen levö szämot. A robotokkal törtenö gombnyomogatos jätek vegen megnyertem az emberi hang szolgältatäsät, a vonal tulso vegen ülö közönyös hang aszongya, hogy ilyen inteligtens a rendszerük, mer aszitte a gep, hogy ottfelejtettem a kärtyäm es ilyenkor x mp mulva elnyeli a kärtyät, hogy mäs e_ne_vigye. Na mondom tisztelt_nemrobotur, nem vagyok feledekeny, meg itt vagyok. Ugyhogy szoljon a manoknak, hogy mässzanak ät a kärtyareszbe, es tuszakoljäk ki a kärtyäm, mer kell. Hiäba, ezt nem lehet (bena manok). Hivom a bankom, az meg azt mondja, hogy le kell tiltatnom a kärtyät, mert idegen bank külsö automatäja, sosem lätom viszont a kärtyät. Letiltäs: mittudomenhäny forint, uj kärtya igenyles meginvalamennyi forint.
Megjegyzes: a gepre nincs räirva, hogy "Tisztelt ügyfeleink. Amennyiben x mp-ig nem veszi ki a kärtyäjät a gepböl, a manok HUSS!!! beszippantjäk!"
Szoval ezen täjekoztatäs elmaradäsa miatt mittudomenhäny+meginvalamennyi forintba került ez a tapasztalat...
Most kinek irjak? Csänyinak, vagy a manok uränak, esetleg a homärnak?:)

NorbArt 2009.04.02. 22:10:25

Csak a szlogen és a logo változik, a bank ugyanaz marad.

Szirintem ha fene nagy megbízunkkal egyidőben kicsit trenirozni is kellene a munkatársakat. Tudjátok nyeregben érzik magukat, már csak azért is mert az időseknek nincsen Cib, káendhá, vagy ödön bankja, nekik a bank az ótépé. Majd amikor az a korosztály kihal és majd egy olyan réteg lesz nyugdíjjas akinek esze ágában sem lesz otépéhez menni, nos majd akkor talán... de akkor sem biztos.
Szerinted kedves posztolo Csányi urat mennyire érdekli, vagyis melyik bankvezért menniyre érdekli az ügyfelek elégedettsége amíg megvan a havi bevét. 1000 ből 10 ügyfélpanasz nem számít. Én a mai napig csodálkozok hogy manapság még mindíg van aki az otp-be megy bármiért is. Énis megszüntettem annó a számlát és csak a vállukat vonogatták, sőt 9 hónapig nem bírták megszüntetni,s még akkor is én írtam mikor megjött a havi számlavezetésről szóló minuszos egyenleg, hogy miért mikor már 9 hónapja megszüntettem, s még akkor is nekem kellett méltányossági okból kérnem az összeg elengedését.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.04.05. 02:10:45

@hatesz:
hat nem tul sikeres eloszor szamolni es utana nyulkalni a kartyaert
ez tenyleg nem baj ha benyeli mint ha kint haggya
szoval tranzakcio lezar, penz kijon
akar meg tranzakciot?
nem
kartya kijon
aztan lehet szamolni meg telefonalni

hatesz 2009.04.14. 08:57:26

@hagyma: "akar meg tranzakciot?" ha lett volna ilyen, gondolod, hogy leirtam volna? Sajna lenyelte es semmi...
En csak annyit akartam ezzel, hogy nincs feltüntetve aaz automatän, hogy benyeli, es a fent irt költsegeket nekem kellett viselnem.

sziger · http://malker.blog.hu 2009.04.21. 12:58:59

Az OTP szerintem , még soha nem hallott az ügyfélközpontúságról... Én majdnem minden beszélgetés alkalmával hallok durva dolgokat az OTP húzásairól, és amikor azt kérdezem, hogy "akkor miért nem váltasz bankot", arra 99%-ban az a válasz, hogy "sok macerával jár". Akkor pedig megérdemli mindenki!
Csak azért tud így viselkedni, mert még mindig piacvezető, reményeim szerint nem sokáig, szóval most még nem kell mennie az ügyfelek után.

Ez az én véleményem.
süti beállítások módosítása