Tékozló Homár

Kátyúba hajtott, megbüntette a rendőr

2009.04.03. 11:11 | jackyll | 575 komment

Ha létezik még olyan jogkövető állampolgár, aki bajban rendőrséghez fordulna, ne tegye. Silverdust egy kátyúdefekt miatt hívta ki a rendőröket, akik az éjszakai riasztásért cserébe bosszúból titokban feljelentették, a nemlétező szabálysértésért járó büntetését pedig még a bíróság is leokézta. Egy kicsit hosszú a levél, de megéri, mert hiperabszurd:

Még 2008. októberében este sötétben mentem hazafelé Csomád felől Fót felé autóval. Ez egy kicsi, kanyargós út, akkor még kimondottan elhanyagolt állapotban volt,  tele kátyúkkal, gödrökkel. Na, az egyikbe sikerült is belemennem, kaptam egy defektet. Ez  bosszantó,  az  országúton  nem  lenne  szabad  egyáltalán  kátyúknak  lennie,  pláne  nem ekkoráknak, elhatároztam, hogy kifizettetem a kereket a közútkezelővel. Szerintem viszont a kártérítési  igény benyújtásához  a közútkezelő  rendőrségi  jegyzőkönyvet  szokott kérni,  ezért kihívtam a rendőrséget a defektes kerék cseréje közben. Nem kellett volna...

Kijött  két  rendőr,  szokásos  adategyeztetés  (jogosítvány-forgalmi-kötelező-zöldkártya), kérdezik mennyivel mentem. 70km/h-val. De szerintük itt csak 60km/h a megengedett –így a rendőr. Válaszoltam neki, hogy  itt a megengedett sebesség 90km/h, ha nem hiszik, sétáljunk vissza  az  előző  útkereszteződésig,  mutassa  meg  a  táblát.  Természetesen  tábla  nem  volt, belátta, hogy itt tényleg 90-nel szabad menni. Megnéztük a kátyút  is. A kátyú az úttest szélén volt, mintha kiharaptak volna egy  jókora darabot az aszfaltból. A rendőrök reakciója erre az volt, hogy lementem az útpadkára. Az nem számított, hogy hiányzik az útbrkolatból egy nagy darab, kb 10-15 centi mélyen, nem mentem le  az  útpadkára. A  rendőrök  kihívták  a  közútkezelőt,  hogy  nézze meg  ő  is  a  kátyút. Nem értettem erre mi szükség van, de azért az időközben helyszínre érkezett barátommal (lemerült az akksim kerékcsere közben és jött bebikázni az autómat) megvártuk a közútkezelőt is. Kijött  a  narancssárga  ember,  nagy  okosan  megállapította,  hogy  korábban  van  egy egyenetlen úttest tábla, s ezért őket már semmiféle felelősség nem terheli, még akkor sem, ha a megengedettnél több, mint 20%-kal lassabban mentem. Úgy látszik egy ilyen tábla után akár fel  is  szedhetik  az  útburkolatot,  aki  belehajt  kátyúba, magára    vessen.  Szóval  az  éjszakába nyúlóan mindegyik  szereplő  elmondta  az  álláspontját,  jóéjt  kívántunk  egymásnak  és ment mindenki a dolgára. Búcsúzóul mondták a rendőrök, hogy a  jegyzőkönyvet majd kikérhetem egy idő múlva ha kész lesz, és akarom.

A  közútkezelőhöz  a  kártérítési  igényemet  azóta  se  nyújtottam  be,  mivel  külföldre költöztem,  s  a  költözésem  épp  elég  elfoglaltsággal  járt,  így  nem  fordítottam  energiát  arra, hogy  még  ezzel  is  foglalkozzak.  Vettem  új  gumikat,  a  futómúvet  beállíttattam  (el  lehet képzelni, mekkora volt a kátyú) s el is felejtettem a dolgot. Egészen  addig,  amíg  nem  jött  egy  levél  a  rendőrségtől.  Megbüntettek. Megbüntettek 10 000 Ft-ra, mert belementem a kátyúba, és ebből egyenesen következik, hogy „nem az út- és látási viszonyoknak megfelelően közlekedtem”. Azért csak ennyire, mert nincs priuszom (se parkolás,  se  gyorshajtás,  semmi),  és  ezt  találták  a  „cselekménnyel  arányban  állónak  és alkalmasnak arra, hogy a jövőben szabálysértés elkövetésétől visszatartson”.

Szerintem ez egy mélységesen  felháborító dolog. Azért hívtam ki a  rendőrséget, hogy a bekövetkezett  káromat  hitelt  érdemlően  bizonyítsam.  Ahelyett,  hogy  ezzel  kapcsolatban segítséget kaptam volna, pusztán a káreseményből spekulatív úton következtetett a rendőrség állítólagos  szabályszegésemre.  Nem  akartam  hagyni  magam,  ezért  pár  ügyvéddel  kifogást nyújtottam be a határozat ellen, hiszen az egész eljárás sok sebből vérzik. Az  intézkedő  rendőrök  nem  jelezték,  hogy  szabálysértés  elkövetésével  gyanúsítanának. Nem  nyilatkoztattak  a  felelősségem  elismeréséről,  nem  tájékoztattak  arról  sem,  hogy  nem vagyok  köteles  olyan  információkat  megadni,  amik  később  felhasználhatók  ellenem. Gyakorlatilag az ügy összes körülményét  tőlem  tudták meg, beleértve  a kátyúba hajtás és a helyszínen tartózkodásom tényét is, hiszen én hívtam ki a rendőrséget segítségkérés céljából. Egészen  elképesztőnek  tartom,  hogy  az  általam  kihívott  rendőrök  anélkül,  hogy  jeleznék, hogy  feljelentenek,  nem  nyilatkoztatnak  felelősségemről,  nem  jelzik,  hogy  szerintük   2 szabálysértést  követtem  el,  hanem  tudtom  nélkül  feljelentenek  és  szabálysértési  eljárást indítanak ellenem.

Önmagából  abból,  hogy  egy  kátyú miatt  defektet  kaptam  a  kérdéses  útszakaszon  nem következik  sem  a  felelősségem,  sem  a  kérdéses  szabálysértés  elkövetése. A  határozat  nem foglalkozik eset lényeges körülményeivel (sebesség, út- és látási viszonyok), azzal sem, hogy elismertem-e a  felelősségemet a helyszínen –nem  is kérdezték, nem  írattak alá a helyszínen nyilatkozatot,  pedig  kellett  volna  s  ezt  a  feljelentéshez mellékelni  kell.  Így  a  körülmények, tanúk  (barátom)  nincsenek  rögzítve,  s  a  későbbi  eljárásban  az  eset  körülményei  csak  a rendőrök  elmondása  szerint  rekonstruálhatók,  ezzel később  lehetetlenné válik, hogy  tanúkra hivatkozhassak. Jelen esetben pedig a rendőrök elmondása is hiányzik az indoklásból (!). Az  indoklás  a  legfurcsább  az  egészben.  Nem  értem,  hogy  a  bírság  hogyan  tudna  egy jövőbeli  kátyúba  hajtástól  és  defekttől  visszatartani.  De  a  legfurcsább  ennek  az  általános megfogalmazása (nem közelekedési, hanem általában szabálysértés elkövetésétől tart vissza),  így  az  indoklás  szerint  ez  a  büntetés  visszatart  általam  még  soha  el  nem  követett  más szabálysértéstől (csendháborítás, kis értékő lopás, rongálás...stb) is.

Ezzel  a  súlyosan megrendítették  a  rendőrségbe  vetett  közbizalmat,  a  segítséget  kérővel szemben  a  rendőrség  rendeltetésével  ellentétben  az  állampolgárt  fenyegetik,  büntetik  és zaklatják. Ezek mellett  kárigényem  érvényesítésének  esélyétől  is megfosztottak  azzal,  hogy tényállásellenesen  és  hiányosan  nyilatkoznak  határozatukban  ahelyett,  hogy  a  káreseményt objektívan rögzítették volna.

A  kifogást  az  ügyvédi  iroda  elküldte  a  váci  rendőrkapitányságnak,  hátha  észhez  térnek  akár  a megfogalmazottakból,  akár  abból,  hogy  egy  10 000Ft-os  szabálysértési  bírságra  egy ügyvédi  iroda  válaszol.  Sajnos  nem  így  történt,  így  az  ügyet  továbbították  a  váci  városi bíróságra,  jóllehet  nem  történt  szabálysértés,  és  az  eljárásban  súlyos  szabálytalanságok történtek.

Ezek  után  nem  izgultam  különösebben,  egyértelmő,  hogy  milyen  szabálytalanságok történtek, meg az egész olyan abszurd, mintha egy dadaista performanszba csöppentem volna bele akaratomon kívül.

Tegnap  megjött  a  váci  bírósági  titkár  végzése.  A  bírságot  helybenhagyták.  Indoklás? indoklás  nincs.  Kaptam  a  bíróságtól  egy  olyan  végzést,  amibe  be  van  kopipésztelve  a rendőrségi határozat szó szerint, majd kijelenti, hogy „a kifogás nem megalapozott”, valamint a  rendőrség „rendelkezésre állló  iratok  -  így  többek között  tanúvallomások alapján helyesen állapította meg a  tényállast és helyes az abból  levont  jogi következtetés  is”. Kár, hogy nem ismertek ezek az iratok, és tanúvallomások nem léteznek.

Kérhetek  bírósági  tárgyalást.  Nem  kérek.  Külföldön  élő  mérnök  vagyok,  nem  fogok hazarepülni tárgyalásokra. Figyelemfelkeltés gyanánt leülhetném a 10 000Ft-ot. Nem fogom, nem ér annyit a nyugalmam. Szép csendben befizetem, amit a Magyar Köztársaság Bírósága jogosnak ítélt.

A végére két költői kérdésem van. Mi történik azzal az esetleg nálam kevésbé tanult emberrel, aki mögött nem áll egy egész ügyvédi iroda, és meggyanúsítják egy általa el nem követett bőncselekménnyel? Én egy repülőgép- és helikopteralkatrészeket gyártó cégnél dolgozom. Ezek az alkatrészek tartják a hajtómővet,  ill. a  rotorlapátot. Szeretnék-e a váci  rendőrségen,  ill. a váci bíróságon dolgozó,  ügyemben  eljáró  illetékesek,  hogy  én  is  olyan minőségő munkát  végezzek, mint amilyet ők végeztek? Szerintem akkor nem mernének  felülni  repülőre, vagy pont az ő okos fejükre esne egy helikopter.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2009.04.03. 11:14:50

"korábban van egy egyenetlen úttest tábla"

Ez volt a megoldás.

További kérdések?

EÖ (törölt) 2009.04.03. 11:16:00

az mondjuk elég abszurd, hogy kitesznek pár táblát, hogy úthibák meg 40 és akkor marad az út kátyús és a közútkezelő nem hibás semmiért.

EÖ (törölt) 2009.04.03. 11:18:19

azt hitte a posztoló, hogy majd csak úgy megdolgoztatja a rendőröket
este, mikor a Helyszínelők megy az őrsön...

ha majd nem jár annyit külföldre, akkor rájön, hogy a rendőr nálunk nem azért van, hogy segítsen...
az ámátőr

staropramen 2009.04.03. 11:18:55

Sztrovacsek
örülj, hogy csak feljelentettek.Le is lőhettek volna.Este, sötét , tanú nincs, szóval olcsón megúsztad.A helikopter alkatrésznek mi köze van a témához?
Ezen hétfőig jól elleszünk.

Cigiző · http://cigi.blog.hu/ 2009.04.03. 11:23:38

bahh...és nagyrészt ilyen ügyekből áll a statisztikájuk, ugye.

DaM 2009.04.03. 11:25:24

AZT A MOCSKOS, SEMMIREKELLŐ CSIMPÁNZHORDA KÖZSZOLGÁLATOT!!! Nem ezérttartitt-ozok. Nem vagyok tiszteletlen a kivételekkel szemben. De sajnálom, hogy szinte eggyel sem találkozhattam, hiába volt régen a rendszerváltás. Szerintem mi történt? A rendőröknek nem tetszett, hogy szolgálni és védeni kell. Aludni sokkal jobb abban a tetves konzervdobozban, amit optikai tuningoltak a főnökeik. A közútkezelő boldogan használja a felfedezett jogi kiskaput: amit nem kezelhetsz, azt oldd meg egy táblával. Olcsóbb, gyorsabb, tartósabb. Szerencsétlen autós meg mindezen kakakupacok és gazdáik alatt haladt el egy szomorú éjszaka. Köszönjük Emese, most már tudjuk, hogy melltartós tábla után készülhetünk a kráterekre és meg ne próbáljak kártérítést remélni.

Gringо · http://www.youtube.com/watch?v=5Bz8GyTrUxw 2009.04.03. 11:26:10

Nem tudom a posztoló lakhelye felé mennyi egy defekt javítás, errefelé úgy 1000-1500 forint. Megérte a cirkusz.

DaM 2009.04.03. 11:26:50

A sztoriról és földrajzi helyéről eszembe jutott egy barátom által hallott gondolat: Magyarországon két törvénykezés van. Az állami és az alvilági. Viszont ha egyik horgászklubhoz se tartozol, akkor ráb*szol. Rád ugyanis mindkettő érvényes lesz.

É2I 2009.04.03. 11:27:08

Na nyalogassanak száradt görényeket, úgy is görény mind. Az egész semmirekellő banda. Ennyit tudnak.

Huhh, felbaxtam magam.

Gringо · http://www.youtube.com/watch?v=5Bz8GyTrUxw 2009.04.03. 11:27:16

Na jó, ha kirepedt az abroncs az húzósabb...

DaM 2009.04.03. 11:28:09

OMG, Gringo: add meg légyszi a címet. Defektes abroncs, futóbeállítás, esetleg a felni kikalapálása belefér 1500-ba? Megyek hozzátok. Akkor is, ha csak az első kettő kerül ennyibe.

DaM 2009.04.03. 11:29:30

@Gringо: Ja, látom most olvasol. Akkor semmi baj. :D

Host 2009.04.03. 11:30:17

Zsanett nem ült a kocsiban?
Mázli!

Impega 2009.04.03. 11:30:34

"Ezzel a súlyosan megrendítették a rendőrségbe vetett közbizalmat"

Ezzel? Miert? Meg volt? hö!

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2009.04.03. 11:31:06

Tegnap az autómmal beleestem egy mély szakadékba Horány és Surány között félúton de kussolok, mert előtte kint volt az úthibákra figyelmeztető tábla. Most itt ülök a gödörben már megírtama Surány felé fálúton című slágert és most netezek a pannonos korlátlan mobilnettel és még csak azt akarom mond....

É2I 2009.04.03. 11:31:36

@Gringо:
A gumi ilyenkor kidobós, soxor a felni is. Hogy ne is beszéljünk egy futómű csinosításról.

Gringо · http://www.youtube.com/watch?v=5Bz8GyTrUxw 2009.04.03. 11:33:58

@É2I: Ja leesett már, mert közben értelmeztem a törtlnetet, ami kicsit túl hosszúra sikerült:)

VR6 2009.04.03. 11:34:35

Én áttettem volna egy helikoptergumit a kocsira azt' jó'van.

májgeriberi 2009.04.03. 11:34:48

Hát barátaim ez Magyarország (nekem meg nincs karikás ostorom)! Néha szégyenlem, hogy magyar vagyok!

nius 2009.04.03. 11:37:00

Hogy vissza ne gyere Abszurdisztánba. Ez az országimázs része.

Boo 2009.04.03. 11:37:19

"Ha létezik még olyan jogkövető állampolgár" .. Te nem voltál az. Azért fizettél 10000-et, mert -ahogy írtad- megállapították, hogy megszegted a KRESZ-t. Egy sima kártérítési igényhez mi francnak kell rendőrt hívni? Világosban lefényképezed a területet, csatolod a számlát a javításról és benyújtod igényedet a közút kezelőjének.(aztán pereskedj 1500Ft-ért).

Ekkora baromságot.....

Harlequin 2009.04.03. 11:39:08

Emberünk még nem hallott az "útviszonyoknak megfelelő sebesség megválasztása"-ról...

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2009.04.03. 11:40:27

Csomád és Fót között amúgy veszélyes éjjel egyedül menni, mert ha nem a rendőrök, akkor szárított görényhordák garázdálkodnak arrafelé.

Harlequin 2009.04.03. 11:41:27

@Boo: Azért hívta ki a rendőrt, mert ilyen esetben ki kell hívni, aki felveszi a jegyzőkönyvet az esetről.
Szifonváltáska!

májgeriberi 2009.04.03. 11:41:56

ha helikopterrel közlekednél kevesebb lenne a kátyú amibe belemennél! :)

maincoon © 2009.04.03. 11:43:14

Mik nem történnek a távollétemben...

Biztos ez lesz a hétvégi poszt.

Én kihagyom most a posztoló basztatását...

Shagrath 2009.04.03. 11:43:33

szerintem csinálj szar helikopterlapátokat, oszt imádkozz, hogy a helyszínelő rendőr felül egy olyanra

The Green Manalishi (törölt) 2009.04.03. 11:46:47

"Kérhetek bírósági tárgyalást. Nem kérek. Külföldön élő mérnök vagyok, nem fogok hazarepülni tárgyalásokra."

Ugyanúgy megbízhatsz ügyvédet a képviseleteddel, ahogy eddig tetted, nem kötelező személyesen megjelenned, max. egyszer azért tanácsos. Nem tűnik kétségesnek, hogy szakszerűtlenül, jogtalanul, méltánytalanul jártak el veled, de végülis hagyod a fenébe az egészet - mint majdnem mindenki.
Többek között ezért is fogják megtenni újra és újra...
Van egy tanúd, úgy tűnik, a rendőri intézkedés több sebből vérzik, a határozat úgyszintén (iratellenes megállapítások, stb.) - érdemes lenne megpróbálni a bírósági utat, de inkább itt duzzogsz.
Én ezt nem értem.

májgeriberi 2009.04.03. 11:46:51

@Harlequin: neked gondolom nincs jogsid!

váj mí 2009.04.03. 11:46:52

Magyarország, én így szeretlek! :P
Szánalmas, a két váci rendőr, de még szánalmasabb az a bíróság, amely minden alap nélküli, egyoldalú ítéletet hoz.
Most, mondjam azt, hogy a váci rendőrség és a bíróság testületileg szarjon sünt, mert ezt tartom a „cselekménnyel arányban állónak és alkalmasnak arra, hogy a jövőben szabálysértés elkövetésétől visszatartsa”.
Jogállam, mi?
De legalább a posztolónak jó indokot szolgáltattak arra, hogy a büdös életben ne térjen vissza Magyarországra, ha megteheti.

A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél · http://www.planetside.blog.hu 2009.04.03. 11:49:36

Így jár aki nem a felezőn vezet. Ott nem lett volna útszéli kátyú...

Amúgy SÜN-t nekik...

b[ALien] (törölt) 2009.04.03. 11:50:33

A helikoptereket én sem értem, de a kis gecik azért szarhatnak óriás drótkefesünt, hogy sunyiban jelentették fel. De azért persze a posztíró is hülye:) Megvan! Mindenki hülye csak én vagyok helikopter

májgeriberi 2009.04.03. 11:50:56

@The Green Manalishi: 10000 Ft-ért gondolom futkosnál te is évekig a bíróságra gondolom!

DaM 2009.04.03. 11:51:59

Szegény bölcsésszakos sörivót ne alázzuk tovább. :) Amit elmond, az mind igaz, próbáljuk meg a reklám idejére kizárni mindazt, amit mellé tudnánk mondani, dugjuk fejünket homokba és 30 másodpercig jóleső nacionalizmussal élhetünk. Utána úgyis lesz épp elég idő (meg hasonló poszt), amikor emlegethetjük a reklám kapcsán: kivétel, mely erősíti a szabályt.

Harlequin 2009.04.03. 11:53:40

@májgeriberi: Most már ezt is tudom, szifonváltáska.

váj mí 2009.04.03. 11:54:43

@májgeriberi:
Nem a 10 000 forintért, hanem azért, mert ez az eljárás nem kicsit aggályos.
Vagy te szó nélkül szoktál fizetni a BKV "ügyvédjének", ha kapsz tőle egy fizetési felszólítást, akkor is, ha semmilyen szabálytalanságot nem követtél el?
Ha igen, szólj, mert gyártok a nevedre/címedre pár fizetési felszólítást.

Harlequin 2009.04.03. 11:55:32

@váj mí: Persze, hogy szokott, mert ő az ellenőr. (Tudom én meg a rendőr.)

The Green Manalishi (törölt) 2009.04.03. 11:55:46

@májgeriberi: Nem futkosnék, adott esetben, de akkor nem is rinyálnék itt mint a fürdős kurva.
Egyébként ez a "futkosás a bíróságra évekig" azért igen erősen túllihegett téma. Ebben az ügyben lett volna max. 2 tárgyalás. Ha valakinek olyan kibaszott nagy az igazságérzete, hogy nem nyel le méltánytalanságot és 10.000 Ft-ot, akkor meg igenis futkosson...
Számos hasonló pert láttam/vittem már, egyáltalán nem igaz, hogy nem lehet nyerni a rendőrséggel szemben, pláne, ha szar a határozat, stb...
Magyar hozzáállás ez is: rinyálni, sírni, átkozódni, de nem tenni semmit.

váj mí 2009.04.03. 11:56:47

@Harlequin:
Akkor nagyon lúzer... neki kellene a zsét beszednie zsebre ;)

Impega 2009.04.03. 11:57:23

@maincoon ♀: Helllo!!! Re Isten hozott :D

Stubb 2009.04.03. 11:57:34

Megkérek mindenkit, hogy a SÜNözést fejezze be! Már nem divat! Most a "zsiráf", "vakond", "hal" és "csillagkapu" formáció hódít! :P
Bár azt nem tudom, hogy lehet farfekvéses csillagkaput sz*rni... :)

májgeriberi 2009.04.03. 11:57:40

@váj mí: először szólok aztán, ha köcsögök akkor inkább befizetem, mert nem olyan nagy összeg amiért ugrálni kell.10000 Ft-ért nem kell bíróságra járni évekig. Aztán meg kiderül, hogy nem nekem van igazam és akkor hányszor fizetek még ki szaros 10000 Ft-ot!

váj mí 2009.04.03. 11:58:35

@Stubb:
Majd megkérdezzük Jack O'Neilt, addig maradnak a sünök ;)

májgeriberi 2009.04.03. 11:58:40

@The Green Manalishi: akkor te futkossál én meg nem fogok!

maincoon © 2009.04.03. 12:00:23

a posztoló nyomhatott volna valami fotókat nekünk. ha másról nem, akkor a felniről.

amúgy meg nem hiszem, hogy 10ezer ft-os bírság miatt érdemes lenne ügyvédi irodát megbízni, hiszen az sokkal többe kerülne.
szerintem az eddigi levelezést is vagy céges vagy ügyvéd barát intézte, kötve hiszem, hogy pénzért csináltatta, mert akkor már egy levél többe került volna, mint a bünti összege. szerintem.

engem nem zavar hogy itt duzzog, mert legalább megtudtuk hogy mennek a dolgok ilyen esetben.

Meklén és Tamara 2009.04.03. 12:00:31

mindenkit üdvözlök Magyarországon!

váj mí 2009.04.03. 12:01:35

@májgeriberi:
Jézusom, ezt tényleg nem hiszem el. Szóval, alaptalanul megbüntetnek, te szólsz, hogy az nem úgy van, a szerv azt mondja, de, és te meg fizetsz.
Ahham, rájöttem, mire passzol az "azért tart itt ez az ország" örökbecsű mondás - az ilyen viselkedésre.

The Green Manalishi (törölt) 2009.04.03. 12:02:12

@májgeriberi: Nem erről beszélek?!? Vagy hagyom a fenébe az egészet, de akkor nem kerekítek cikket belőle, vagy öntudatos álompógi vagyok és végigviszem az igazam. De ez a szokásos rinyálás egy blogban, majd "de nem megyek bíróságra (fogyasztóvédelemhez, stb.)" szánalmas lúzerség.

májgeriberi 2009.04.03. 12:02:45

@váj mí: ember, itt 10000 azaz tízezer forintról van szó! Nekem a nyugalmam többet ér szaros 10000 Ft-nál!

DaM 2009.04.03. 12:06:24

Hoppá, de szájkarate. Igenis megérte posztolni és tanultunk belőle. Csóri feszegette, amíg tudta, aztán befejezte az oknyomozást. Az eddig feltárt infói is hasznosak. Kíváncsi vagyok, hányszor kényszerültek az itteni bajnokok olyan esetbe, amikor 1-2 ezer kilométert kellett futkosniuk egy olyan ügyben, ami mondjuk a havi fizetésének pár százalékát tette ki. Tessék gondolkodni rajta.

maincoon © 2009.04.03. 12:06:37

@The Green Manalishi: most nem értem miért baj hogy elmondta másoknak is a tapasztalatát. szerintem ez nem rinya, hanem egy esetismertetés, mire számítson a hülye magyar ha kátyúba megy.

úgy látom te könnyen vagy, nem kell ügyvédi munkadíjat fizetned...

Impega 2009.04.03. 12:06:55

@májgeriberi: "szaros 10000" neked meg ennyi se legyen ha igy beszel :(

The Green Manalishi (törölt) 2009.04.03. 12:07:47

@maincoon ♀:
Ha annyira kurvára igazam van, perelek és az ügyvédi költséget bevasalom a pervesztesen... vagy, ismétlem, nem foglalkozom a dologgal.
Engem sem zavar az itteni duzzogás, csak nem értem, hogy egy nyilván tanult embertől ennyi tellik.

májgeriberi 2009.04.03. 12:08:44

@Impega: ?, azért ez durvállom, ha jól értem!

The Green Manalishi (törölt) 2009.04.03. 12:09:38

@maincoon ♀: Pontosítom: végülis - természetesen - nem baj, hogy leírta. Azt tartom érthetelennek, hogy legyint az egészre, ezzel is csak erősítve a jogtalanság fenntartását - holott úgy tűnik, egyáltalán nem veszett az ügye...

váj mí 2009.04.03. 12:10:20

@májgeriberi:
Ahham, és mégis mennyi pénzért állnál ki a jogaid, az igazad mellett? 100 ezerért? 1 milláért? 2 milláért? Vagy többért?
És mondd, nagyon meg lennél lepve, amikor az addigi gyakorlat szerint egyoldalú bírói ítélet születne? Mert "ezek úgyse mernek visszapofázni, ha a bíróság és a rendőrség azt mondja, az úgy is van, fizessenek csak".

b[ALien] (törölt) 2009.04.03. 12:12:12

@Stubb: csillagkaput nem szarni kell, hanem nézni:)

májgeriberi 2009.04.03. 12:12:29

@The Green Manalishi: ha így viselkednek akkor, ha az ember csak segítséget kér akkor ha "van valami" akkor mit csinálnak?

maincoon © 2009.04.03. 12:14:33

@The Green Manalishi: tudod, én a tanult emberektől már semmi különlegeset nem várok. néha a parasztjózsibácsinak sokkal gyakorlatiasabb gondolkodása van.
te is tanult ember vagy, nem? biztosan felbosszanthatott az ügy nagyon, ha ilyen szavakat használsz. egy ügyvéd legyen higgadt - az én elvárásaim szerint - így biztos nem kérnélek meg, hogy képviselj, bocs.

májgeriberi 2009.04.03. 12:15:09

@váj mí: pontosan, én tudom, hogy ez a gyakorlat! ezért kapott csak egy tizes büntit! azért, hogy NE ÉRJE meg reklamálni, ha reklamál akkor meg jól megszopatjuk!
EZ ÍGY MŰKÖDIK!
Aztán meg verheted a melled, hogy neked van igazad!

Meklén és Tamara 2009.04.03. 12:16:25

tanulság: rendőrt soha ne hívj!Ez az eset is mutatja, az állam, mint szervezeti forma megbukott.A közbiztonság- hála a rendőrségnek és a jogbiztonság- hála a bíroságnak a nulla felé közelít.A bürökrácia jobb esetben csak hátráltat, rosszabb esetben büntet. Tiszta Brazil.

cbc 2009.04.03. 12:19:57

"Egy sima kártérítési igényhez mi francnak kell rendőrt hívni?"

Azért te osti, mert különben elhajtanak a közútkezelőnél.

The Green Manalishi (törölt) 2009.04.03. 12:20:11

@májgeriberi: Itt most én nem ezzel foglalkoztam.
Arról pofázom(nék), hogy ha az embernek igaza van (és ezt még bizonyítani is tudja) akkor igenis el kell menni a bíróságra, végigvinni az ügyet.
Ha - valami oknál fogva ezt nem akarjuk tenni, akkor meg felesleges és szánalmas siránkozni - ettől ugyanis végképp nem változik semmi.
Ha a Váci Rk. (meg az összes többi)egyre több és több határozata kerülne a bíróság elé (és ott meg is dőlne), vélhetően előbb-utóbb (ha nem is egy-két hónap alatt) összekapnák magukat. Lehet, persze, hogy nem, de a Homártól egészen biztos, hogy nem.
Az ügy röviden nekem ennyi: köcsög volt a hatóság, de inkább fizetek, bár igazam van és nem kellene...
Még mindig nem értem.

váj mí 2009.04.03. 12:20:20

@májgeriberi:
Nos, nem vagyunk egyformák: van aki a pénzt nézi, van akit a jogtalanság dühít fel.
Csak akkor sem köll kiabálni, meg jogállamot emlegetni és egyéb hasonlókat, amikor esetleg nagyobb összegű kár ér ebből kifolyólag. Ugyanis ezt a rendszert te is legitimizáltad.

szarjal szaz sunt, ezeret 2009.04.03. 12:24:35

Hogyan is mondta anno a Markos? Odament hozzá a rendőr, tarkón lőtte. Ezt megúsztad.
Rendőröknek meg a felhasználónevem!

májgeriberi 2009.04.03. 12:25:10

@The Green Manalishi: ügyvédet sem találnék ennyi pénzért!

@váj mí: 10000 Ft az nagyobb összegű kár?

Bezlapat 2009.04.03. 12:25:41

Magyarország, én így szeretlek!

betépett felhasználó 2009.04.03. 12:25:42

egy
Először is: jogod van hallgatni. Megtagadhatod a vallomástételt, vagy az egyes kérdésekre a válaszadást. Ha gyanúsított vagy, nincs igazmondási kötelezettséged, de mást bűncselekmény elkövetésével hamisan nem vádolhatsz.

ketto
Minden, amit mondasz, felhasználható ellened, még ha vissza is vonod. Megjelölheted, kit szeretnél értesíteni, és jogod van ügyvédet megnevezni. Ha fiatalkorú vagy (14-18), netán előzetes letartóztatásba helyeztek, akkor jogod van a hatóság által kirendelt védőügyvéd segítségére. Ha tanúként idéztek be, akkor igazat kell mondanod, de nem vagy köteles felelni az olyan kérdésekre, melyekre válaszolván magadat kevernéd bajba.

harom
csipkebokor vesszo...


n+1
aki kilep e katyus, szaros orszagbol, az fizessen!!!
valamit valamiert, megha a semmiert is

The Green Manalishi (törölt) 2009.04.03. 12:26:06

@maincoon ♀:
Az ügy egy csöppet sem bosszantott fel, csak éppen unatkozom, ráérek, teljesen higgadt vagyok, egészen más az, amikor nem.
Nem vagyok ügyvéd, így ha akarnál sem bízhatnál meg, tehát nincs miért bocsánatot kérned.
Ez egy fórum, ahol szerintem ennyi "trágárság" belefér (ebben eltérhet a véleményünk), nyilván pl. bíróságon nem használok ilyen kifejezéseket.
Valami érdemi észrevétel?

DaM 2009.04.03. 12:29:13

Bíró-e vagy? Ügyész? Postás?

The Green Manalishi (törölt) 2009.04.03. 12:29:59

@váj mí: Szerintem itt nem nagyon értik, miről beszélsz...

Mi az, hogy az igazság nem érvényesül mindig, minden esetben, azonnal, ingyen és bérmentve? Hogy ez - igen, sajnos - sokszor időbe, pénzbe, energiába kerül? Akkor nem is kell...

maincoon © 2009.04.03. 12:30:13

@The Green Manalishi: érdemi észrevétel? nem értek veled egyet. jogomban áll.

"Számos hasonló pert láttam/vittem már, egyáltalán nem igaz, hogy nem lehet nyerni a rendőrséggel szemben, pláne, ha szar a határozat, stb..."
Ebből a mondatodból következtettem arra, hogy jogi képviselőként dolgozol. Most azon tűnődök, hogy milyen munkakör kapcsán lehet még ezt a mondatot elejteni. De nem jut semmi az eszembe. Biztos péntek van, azért :/

májgeriberi 2009.04.03. 12:30:21

na mi van? én még birom! :)

The Green Manalishi (törölt) 2009.04.03. 12:32:37

@DaM: Még az utóbbi sem, pedig nem is rossz, vidéken most ebben a szép időben elbringázgatnék a levelekkel...
Te meg bűnöző-e vagy? Azok ismerik cak ezt a három jogász-állatfajtát (bíró-ügyvéd-ügyész)?
Meg ne sértődj, csak viccelek!!!!

maincoon © 2009.04.03. 12:33:00

@Impega: bocsi, nem reagáltam. igen, az hozott ;)

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2009.04.03. 12:33:59

@The Green Manalishi:
Azért bármilyen furcsa is, sok ember kénytelen mérlegelni, hogy 10 ezer Ft megéri-e a procedúrát. Időt, energiát, pénzt.
Az igazság pedig úgyis odaát van, vagy akárhol is, sajnos Mo-n nem a Bíróságokon.

Brummm 2009.04.03. 12:34:42

Jól látták a kedves hozzászólók: itt egy baráti ügyvédi iroda segített. Azért nem viszem tovább az ügyet, mert 10 000Ft-ért nem éri meg bíróságra járni (Franciaországból), további szívességet kérni az ügyvédektől, hogy járjanak el a nevemben, tárgyalásokra hazajárni.

Ugyanis, hiába vagyok meggyőződve a saját igazamról, s ezt hiába támasztják alá a jogszabályok, nem látok garanciát arra, hogy Váci Bíróság egy tárgyaláson megváltoztassa a Váci Bíróság végzését.

Természetesen ezután is fellebbezhetnék, meehetnék az Emberi Jogok Európai Bíróságára, s a végül tfh nyernék. Utána polgári peres eljárást indítanék a Magyar Állam ellen a költségeim megtérítése végett, amit szintén a Magyar Köztársaság Bírósága ítél meg. Ha megítél. És akkor fellebbezek...stb.

Érted Zöld Manalishi? A praktikum felülírja az elméletet.

Itt nem az a lényeg, hogy 2 hülye helyszínelő rendőr mit csinál. Nem is az, hogy váci rk hülye előadója miket firkál össze (bár vicces h általában a szabálysértésektől akar visszatartani. Ez a határozat egy könnyű testi sértéstől nem biztos, hogy visszatart)

Itt a lényeg az, hogy az igazságszolgáltatás nem-működésének köszönhetően milyen kilátásai vannak egy olyan fehér-fekete-barna-sárga egyszerű embernek, akinek a kérésére nem ugrik egy egész ügyvédi iroda, sőt, még az ügye is lehet összetettebb, mint az enyém volt.

A történet véget ért, és csak megosztottam a nyilvánossággal.

mqqq 2009.04.03. 12:35:00

jó levél, de ki a faszt érdekel, hogy mérnök meg repülőket rak össze?

staropramen 2009.04.03. 12:35:27

Sztrovacsekek!
Egyszer én is vittem egy ügyet, de később kiderült róla, hogy cementeszsák.
Sokat tanultam belőle, azóta ha ilyenem van várok, hátha elmúlik, ha meg nem akkor talicskán tolom.

ViraLMinD 2009.04.03. 12:35:32

Mi a fasszom van mar megint?
Megint irdatlan mennyisegu idiota osztja az eszt,hogy a postolo rinyal meg duzzog meg 10 credit,meg ezert hisztizni?
Imadom az ilyen seggfejeket,hasonlo esetben meg o is idefrocskolne a nyalat,es ket orrturas kozott hulyere lenne folhaborodva teljesen jogosan.
A tortenetet bekuldonek teljesen igaza van,es nem a love miatt kuldte be ,le is irta hogy sajnos az egesz nem er annyit,kedves baromarcu fikazo homarolvaso neked kuldte be hogy hasonlo esetben eszedbe ne jusson a rendorseghez fordulni mert te kerulsz szopoagra.ERTEEEEED?

The Green Manalishi (törölt) 2009.04.03. 12:35:39

@maincoon ♀: Persze, persze, nem is gondolom, hogy én vagyok az igazság egyedüli letéteményese, csak érveket szeretek ütköztetni, azt hiányoltam.
a megfejtés egyébként: jogtanácsos:)))
(de lehetne pl. jogi előadó is)

☺ágica (törölt) 2009.04.03. 12:36:29

@The Green Manalishi: ez részben igaz, de valamilyen szinten emberünket is meg tudom érteni. Helyesen, szabályosan próbált eljárni, erre kapott egy enyhén sz*r hozzáállást rendőrtől, közútkezelőtől...és a végén még meg is büntették, ráadásul elég érdekes módon. Ezek után nem csodálom, hogy hagyta a fenébe az egészet.

Angelus 2009.04.03. 12:40:29

Kis városomban van egy útszakasz, ahol 5 éve elvileg csak 30-al lehetne menni, de a Tanulókon kívül gyakorlatilag mindenki 50-el megy (vagy többel). Legutóbb egy rendőr ment előttem, én 50-el, s mivel előttem ment ő is annyival haladt. :) Teljesen értelmetlenek ezek a táblák, mert tőlük igazán nem lesz jobb az útburkolat minősége. Vagy igen?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.04.03. 12:42:00

"hiperabszurd"
Ilyen fogalom ebben az országban (ezért tart itt!!!) nem létezik...

"Ezzel a súlyosan megrendítették a rendőrségbe vetett közbizalmat, "
A MIT? Azon még van mit rengetni?

Bazmeg amúgy felháborító az eljárás.

Haverom aki egy hasonló eset után az árokban (ill. egy másik aki a teljes autóval egy kib*ott gödörben ami éjjel nem volt kilámpázva) végezte (szerencsére túlélték), kapott kártéérítést - bár ez régen volt, lehet azóta már azért sem fizetne a közútkezelő, ha meghalna valaki egy kátyú okozta balesetben...

ViraLMinD 2009.04.03. 12:42:32

A helikopter-el es a repulo-vel pedig erzekeltette hogy munkajabol adodoan ha o is ilyen seggfej lenne mint itt paran vagy a helyszinelo rendorok akkor te kisbaratom nem ulnel sem repcsire sem buszra sem semmire,mert ugye ha lezuhansz mert o mondjuk szarul pattintott oda valami csavar-t es ne adj isten tuleled ,es probalsz reklamalni akkor meg a szart is leperelik rolad,hogy mijja faszom meg neked all feljebb?szal lehet itt fikazni csak minek menjenek az ilyenek a napiszarra ott lehet fikazni ,ez sztem pont nem olyan post volt amit fikazni kell mert veled is velem is es mindenkivel elofordulhat nap-mint -nap es kurvaelet hogy mindenkinel kiverne a biztositekot annal is aki most vicceskedik es fikaz.

staropramen 2009.04.03. 12:44:26

SZtrovacsekekT Ezt találtam

Kátyú okozta kárigényt a Magyar Közút Kht. illetékes megyei igazgatóságain lehet bejelenteni (elérhetőségek a www.kozut.hu weboldal Telefonkönyv menüpontjában).


A benyújtott adatok alapján munkatársaink megvizsgálják és nyilvántartásba veszik a káreseményt, egyúttal kitöltenek egy kátyúkár bejelentő lapot. A bejelentést megtehetik személyesen vagy e-mailen is.


A bejelentést követően a biztosítási kárszakértő telefonon egyeztet a kárfelvétel részleteiről.


Amennyiben Társaságunk elismeri az eset jogosságát, biztosítási partnerünk felterjeszti a szerződött biztosítónkhoz, aki saját vizsgálatát követően hoz döntést az ügyben.


A károsultnak igazolnia kell, hogy a kár ott és úgy következett be, ahogy ő bejelenti. Tehát, minél alaposabb bizonyítással áll elő, annál gyorsabb és egyszerűbb az ügyintézés.


Pontosan le kell írnia, hol, mikor, mi történt, ha van nála fényképezőgép (esetleg mobiltelefon) érdemes ott a helyszínen fényképet készítenie, mind a kárt okozó kátyúról, mind a sérült gépjárműről.


Csatolhat tanúnyilatkozatot is, illetve rendőrségi helyszínelés esetén a rendőrségi iratot is. A károsultnak kell bizonyítania azt is, hogy az érvényesíteni kívánt kárösszeg, miért akkora, amekkorát megjelölt, (biztosítói kárfelméréssel, javítási számlával, stb.) valamint csatolnia kell a gépjármű forgalmi engedélyének másolatát is.

Ebből az jön le, hogy nem kötelező rendőrt hívni.Néhány jól irányzott foto eldöntheti a kérdést.

☺ágica (törölt) 2009.04.03. 12:45:26

@Angelus: igen. De gondolj bele, ha egyszer rendesen megcsinálják, akkor jó sokáig nem kell hozzányúlni, vagyis ugrik a jó kis lapáttámasztos meló.

The Green Manalishi (törölt) 2009.04.03. 12:46:27

@Silverdust: Én teljesen megértem. A gondot ott látom, hogy egyrészt te meg sem próbáltad, de esélyekről beszélsz.
Számodra - érthetően - ez az ügy jelentősebb, mert közvetlenül érint, bosszantó, felháborító, stb.
De általánosságokban nyilatkozol a bírósági eljárás sikerének esélyeiről úgy, hogy (gondolom a helikoptermotorok tervezése során) kevéssel találkoztál közvetlenül, érintettként.
Ha eddig lett volna pl. 50 pered, amit mind elveszítesz, úgy megértem, de az a tapasztalatom, hogy legtöbbször hallomásokra alapozva szapulják a bíróságokat. (Igen, sokszor jogosan, de pl. egy pervesztesnek mindig droid a bíró, korrupt a hatóság, stb.)
Hidd el, az esetek jelentős részében az állampolgárnak nagyon nincs igaza, mégis a bíróságon hőbörög. Máskor egyszerű emberek is sikeresen végigviszik az ügyüket.
Sajnos azt sem értette meg senki, hogy az, hogy a hatalom ilyen módon működik, többek között annak is köszönhető, hogy hagyjuk...

maincoon © 2009.04.03. 12:47:53

@The Green Manalishi: az érveket ütköztetni mi is nagyon szeretjük itt :D de szerintem kevesebben vannak jogi képesítéssel ezen a blogon, úgyhogy legtöbbször a kisember szemszögéből közelítjük meg a dolgokat.
neked ez a munkád. nyilván § jel van a szemüvegeden, ezen keresztól látsz sokmindent, de ezt most kivételesen megbocsátjuk neked :D

aardwark 2009.04.03. 12:51:10

magyarország 2009, hát igen...
de jó, hogy nincs autóm, mondjuk soha nem volt ilyen problémám (kátyú vs defekt)
de azért a rendőrök és a váci bíróság elmehet a dupla 0 max 2 nm-es kishelységbe különböző anális tevékenységet folytatni sünökkel, elefántokkal, tüskés rájákkal.

nagyon kellemes hétvégét mindenkinek, süt a nap itta jó idő
(aki bringázni megy vigyázzon a kátyúkkal, a rendőrökkel és a váci bírósággal)

The Green Manalishi (törölt) 2009.04.03. 12:51:28

@maincoon ♀: Ez nem igaz, én puncijelen keresztül nézek mindent...

Angelus 2009.04.03. 12:52:47

@☺ágica: :))) Építőiparban dolgozom. Szerencsére utakat nem csinálunk. Amúgy tipikus, hogy itthon nem tudnak kátyúzni, mert azt nem nevezném útjavításnak, amikor mindenféle tisztítás nélkül egy kis aszfaltot beletömnek a lyukba. Tisztességesen is meg lehet csinálni a kátyúzást, csak nem úgy, ahogy itthon művelik.

A másik vicces dolog az aknatetők: vagy kilógnak az út síkjából, vagy besüppednek. Ergo ide jönnek tanulni a "hogyan ne kátyúzzunk" és "hogyan ne helyezzük el az aknatetőket az útburkolatban" c. fejezeteket a külföldi építő és építészmérnökök. :)

staropramen 2009.04.03. 12:54:07

maincoon ♀ 2009.04.03. 12:47:53
Sztrovacsek!
Csak egyes szám első személyben a megbocsátásról, pláne ha jogász van a dologban.

maincoon © 2009.04.03. 12:54:17

@The Green Manalishi: azt hittem már nem tudsz meglepetést okozni nekem...
elismerem, akár jegyzőkönyvbe is írhatjuk: tévedtem.

Ofélia . 2009.04.03. 12:54:54

Olvasván magvas mondandókat nekem az jön le, hogy rendőrt este a mónikasó alatt csesztetni zsebbevágó cselekedet:((

A törvényi utakat meg inkább hanyagoljuk és hosszú idegbajmentes életünk leszen kies hazánkban.:)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.04.03. 12:55:28

"Amennyiben Társaságunk elismeri az eset jogosságát, biztosítási partnerünk felterjeszti a szerződött biztosítónkhoz, aki saját vizsgálatát követően hoz döntést az ügyben."
Ha elismeri, és "döntést hoz".
És azt a döntést hozza hogy "Nem kapsz te lóf...eneket sem"

@☺ágica: Most fotóztam Pécsett a Konzum előtt az útépítést. Pár teherautó, feltúrt út, melósok SEHOL.

@The Green Manalishi: Az esetlek jelentős részében nincs igaza, de EBBEN AZ VOT.

@aardwark-aki újra turbékol: És a spanyol inkvizícióval!!!!

maincoon © 2009.04.03. 12:56:09

@staropramen: jó, elnézést, máskor figyelni fogok rá :D

@Angelus: én is :)

The Green Manalishi (törölt) 2009.04.03. 12:56:37

@maincoon ♀: Laza vagyok, mint a Rigalánc, pláne így pénteken, nem is szoktak jogtanácsosnak nézni...:)))

☺ágica (törölt) 2009.04.03. 12:56:51

@Angelus: :) Mifelénk elég pocsék utak vannak, de ha esetleg "megcsinálják", akkor valahogy mindig rosszabb lesz, mint volt...

aardwark 2009.04.03. 12:57:19

ja, és a felsorolásból kimaradtak a közútfelügyelő kedves munkatársai...
kib.szok 1 táblát 20 km-re, hogy szar az út oszt jó van???????
nem inkább megcsinálni kéne????

staropramen 2009.04.03. 12:57:51

@ColT
Sztrovacsek!
A munkások most a rejtett hibákat javítják, így ők is el vannak rejtve.

The Green Manalishi (törölt) 2009.04.03. 12:58:15

@ColT: Igen, én is ezt írtam, ha figyeltél volna...

maincoon © 2009.04.03. 12:58:19

@The Green Manalishi: kislány koromban elloptam a bátyám Rigáját (Verhovináját). remélem már elévült. csak úgy eszembe jutott.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.04.03. 12:58:46

@Angelus: Világraszóló találmányként jelentették be a szintezhető aknatetőt 1-2 ve itthon.
Gratuláltam. Persze azóta sincs sehol 1 darab sem.

selyemhernyótalpas szamuráj 2009.04.03. 12:58:57

kb egy éve láttam egy műsort a tvben, pont az itteni kátyúk kapcsán - ausztriában követtek egy brigádot amint utakat újítanak fel. a brigád vezető elmondása szerint 10 év múlva kerül sor majd ugyanarra az útszakaszra amit éppen csinálnak. addig kitart. nálunk egy telet nem bír ki. lehet hogy odaát 2x vagy 3x annyiba kerül megcsinálni jól, de itthon több pénz megy el arra, hogy évente kátyúzzanak szarul a Mi pénzünkből.

Te meg nehogy befizesd a 10.000-t ...

májgeriberi 2009.04.03. 12:59:00

nálunk úgy csinálják, hogy felbontják az utat, odatesznek valami táblát aztán hónapokig hozzá sem nyúlnak!

☺ágica (törölt) 2009.04.03. 12:59:59

@ColT: helyes:) Nem emlékszem, azt hiszem 2-3 éve volt, hogy Pécs egész területén egyszerre álltak neki "javítani", persze a szokásos tempóval és hozzáállással. Hetekig nem lehetett rendesen közlekedni. Ez is biztos ilyen útépítő-logika...

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.04.03. 13:00:31

@The Green Manalishi: Másnapos vagyok na mán :) Bocs.

@staropramen: Aham! Már azt hittem hogy lazsálnak. Hogyan is feltételezhettem ilyet.

Brummm 2009.04.03. 13:02:12

@The Green Manalishi: De, megpróbáltam. Azért 10 000Ft-ra ügyvédi kifogás sztem nem mindennapos.

A közvetlen környezetemben van 1 bíró, 2 ügyvéd és 2 egyéb jogász. Vannak történeteim, nem csak a sajátom alapján van meg a véleményem a jelenleg is vezető nélkül működő magyar bíróságról. Nem beszélve a rendőrségről.

Csak tudod, azért hoztam fel a saját munkámat példaként, mert hasonló gondosságot várnék el olyan szervezetektől, amin emberek sorsa múlik. Mit szólnál, ha csak az esetek többségében lenne jó a hajtómű rögzítése, amit gyártunk itt a cégnél?

algi 2009.04.03. 13:02:39

De nem úgy van, hogy szabálysértés miatt nem mennek külföldre az emberért? Vagy az csak külföldi állampolgárra vonatkozik? Akkor érdemes lenne lemondanod a magyar állampolgárságról?

maincoon © 2009.04.03. 13:04:09

@ColT: mi vaaaan? pénteken másnapos??? tiszta irigy lennék, ha férfi lennék!!! :D

Angelus 2009.04.03. 13:05:04

@☺ágica: Azt szoktam mondani, hogy a hazai utak olyanok, mint a Patch-work párnák és takarók :))) Ahogy újra és újra foltozzák mindig rosszabb lesz és a végén szilánkosra törik.

Hidegben nem lehet kátyúzni, esőben sem... mármint normálisan nem. Baromira idegesít, mikor a tömködést útjavításnak nevezik. 1 nap alatt kitörik és még nagyobb lesz a lyuk...

Angelus 2009.04.03. 13:06:29

@ColT: Erről nem hallottam, ez új :)

The Green Manalishi (törölt) 2009.04.03. 13:07:23

@maincoon ♀:
Na még közútkezelőhöz, kátyúhoz: Van egy ügyem, motoros taknyolt olajfolton. MOst megy a pankráció, hogy ki felel: a közútkezelő, aki nem takarította fel, vagy a Röndőrség, aki nem értesítette a balesetnél (ami az olajfolyás eredményezte) a közútkezelőt... (mindenki tagad)
Mindenki mást mond, de a motoros szerintem - a legvégén - nyerni fog. Mert nem hagyja annyiban.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.04.03. 13:07:35

@maincoon ♀: Annyira nem is másnapos csak nem aludtam ki magam.

Én 3 naponta dolgozok 3 napot, és csüt. volt a 3. Elég húzós 3 nap volt, így valamivel le kellett vezetni a dolgokat, így elmentünk sörözni.
Én éjfélkor leléptem, mert ma korán kellett kelni.

Viszont olyan is van hogy én szombat éjjel melózok amikor mindenki más vagy dug vagy vedel :)

@Angelus: Kátyúzni sehogy sem lehet. Utat javítani lehet de az nem 2 lapát aszfalt.

Brummm 2009.04.03. 13:08:02

@algi: Befizetem anélkül h jönne értem a lefüggönyzött fekete autó ide külföldre.

Amúgy se mondok le az állampolgárságól 10e-ért, ezért nem leszek hontalan :) Meg akinek hónalja van, az nem lehet hón-talan :))

☺ágica (törölt) 2009.04.03. 13:08:18

@Angelus: de legalább nem mondhatod, hogy nem csináltak semmit. Az más, hogy nincs benne köszönet, és elb...tak rá egy csomó pénzt

Stubb 2009.04.03. 13:08:33

Az a baj (és tudom bennem van a hiba), hogy én ebből a történetből kiérzek a közútkezelő és a rendőrség részéről némi nemzeti érzelmet és öntudatot.
Miszerint: Magyar s*ggbe magyar lóf*szt! :P

Angelus 2009.04.03. 13:10:46

@ColT: Persze, azt a lyukat körül kell vágni, a port és a koszt ki kell szedni belőle. Egészen az út alapig mindent ki kell rámolni, majd mehet bele az aszfalt és amikor kész, akkor folyékony, forró aszfaltot kell beinnyektálni magas nyomással az új és a régi aszfalt réteg közé. Na, ez a hivatalos kátyúzás, vagy útburkolat javítás. :)

DaM 2009.04.03. 13:11:02

@The Green Manalishi: vedd le a puncijelet, mert nem látod az írott szöveget. Jogi munkában nem gáz félreérteni a leírtakat? }:-) Mikor nyilatkozott csóró Silverdust a bíróság sikertelenségéről?
Csak annyit mondott, hogy nem kéri a bírósági tárgyalást, nem üli le a pénzt, kifizeti amit egy balfasz kirótt rá és a drága titkára megírt neki. Annyi hibát sorolt fel, hogy tényleg bátran lehet balfasznak hívni mindenkit, aki a bíróság oldaláról találkozott az üggyel és határozott.
Mindent kijelentett, csak azt nem hogy szerinte a bíróság úgyse adna neki igazat - és azt se, hogy biztos sikere lenne. Egyszerűen az ekkora marhákkal nem tud mit kezdeni ebben a helyzetben. Valahol érthető az ő érvelése is és a tiéd is. De attól egyik sem hülye, hogy nem ért egyet a másikkal. De akkor is poén, hogy először jössz a szakmai részeddel, majd ezt sutba dobva nem olvasod el rendesen a posztot és úgy jelentesz ki dolgokat az íróról. :)

Angelus 2009.04.03. 13:12:30

@☺ágica: Garantálják maguknak a munkát, hiszen válság van! :) Cselesek. Évekre bebiztosították magukat és gyártják a lyukakat. :)

The Green Manalishi (törölt) 2009.04.03. 13:12:40

@Silverdust:
Nem mindennapos, de nem is lehetetlen, de végülis úgy döntöttél, nem kérsz tárgyalást. de hagyjuk, kár ezen rugózni, magam is ismerem a bíróság-rendőrség működését.
Nézd, eltérően látjuk a kérdést, de ezzel nincs gond. Én úgy gondolom, ha tudod bizonyítani az igazad, úgy végig kell vinni az ügyet, függetlenül az összegtől, te másként látod, így kerek a világ, ölöm-bódottág...

Angelus 2009.04.03. 13:13:59

@maincoon ♀: Melyik cég? :D Csak azért kérdem, mert tartozunk vagy 30-nak... :)

aardwark 2009.04.03. 13:14:11

@☺ágica: a kálvin téren most sem lehet közlekedni (még gyalog is kihívás és kaland):)

más: a hűvösvölgyi utat 2 éve fabrikálták
majd 15 hónapon keresztül és most olyan mint egy terepjáró teszt pálya...
(tudom, én vagyok a hülye mér itt lakom és közlekedem ilyen helyeken...-mintha vki mondta volna, hogy l lehet innen menni_csak az a kérdés hova? hmmm tán görögbe kéne elnézni, görényekért...-bár az itt is van elég...)

☺ágica (törölt) 2009.04.03. 13:14:31

@Angelus: ha férfi lennék, ezt a melót választanám. Tuti nyugdíjas állás;)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.04.03. 13:15:10

@májgeriberi: Jaja, lámpa sehol esetleg, nehogy éjjel ne menj bele.

@Angelus: Jaja csak ez pénzbe' van :D

@☺ágica: Na aztán ez nagy jótétemény :D

@Stubb: Na itt még a nemzeti öntudat is el van baszva :(

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.04.03. 13:15:17

sün veletek!

ez már az a pénteki poszt?

érdemben:

ne haragudjon meg a posztoló azért, amit írok, da ha ez így esett, ahogy megesett, és ha ezt írja: " hiába vagyok meggyőződve a saját igazamról, s ezt hiába támasztják alá a jogszabályok.. "
akkor bizony kell tárgyalást kérni, és ott el kell ezeket mondani, nem ilyeneket írni, hogy márpedig nem fogok hazarepülgetni stb. dehogynem fogsz.

vagy holnap rádfogják hogy gyilkoltál és aszondod, ó basszameg, mit nekem az a harminc év. leülöm amit kiszabott a független magyar bíróság oszt jónapot.

nem muszály személyesen megjelenned, lényeg, hogy legyen tárgyalás.majd a csomó ügyvéd a mögötted álló ügyvédi irodából képvisel. írd le. akár ezt a levelet is benyújthatnád, kiegészítve a mögötted álló ügyvédi iroda jó pénzért írt kiegészítéseivel. majd felolvassák.

és nem a tízezerért kell ezt megtenned, hanem az önbecsülésedért.


érdemtelenül:

lemaradtam valamiről (sünhadsereg kiutalás meg ilyesmi)? dolgozom, nincs időm itt kilóóóóóóóóméteres posztokat olvasgatni.

cib ápdét: 15 nap kell nekik, hogy bevallják, hogy elbaccták. nekem egy perc is elég volt, nem tudom, mi tart ezen ennyi ideig.

hagyma leváltotta már obamát, vagy még várni kell?

Alikam 2009.04.03. 13:16:19

Ez azért így durva.

De szerintem folytasd az ügyedet, te szerintem az ügyvédetet is megbízhatod a tárgyalásokon való részvétellel, a külföldi munka elég ok arra, hogy elnézzék, viszont nem ok arra, hogy emiatt alapvető állampolgári jogodtól, az igazságszolgáltatás intézményének használatától megfosszanak.

Vidd végig...

☺ágica (törölt) 2009.04.03. 13:16:59

@aardwark-aki újra turbékol: azt nem ismerem, meg aztán Pest külön kategória ebből a szempontból. Ott közlekedni igazi kaland...

The Green Manalishi (törölt) 2009.04.03. 13:17:03

@DaM: A következőket írta Silver:
"Itt a lényeg az, hogy az igazságszolgáltatás nem-működésének köszönhetően milyen kilátásai vannak egy olyan fehér-fekete-barna-sárga egyszerű embernek, akinek a kérésére nem ugrik egy egész ügyvédi iroda, sőt, még az ügye is lehet összetettebb, mint az enyém volt."
Azaz, a bírósági eljárás sikertelenségét/sikerességének kérdését vette fel általánosságban, (gondolom, ebből vezette le azt, hogy nem érdemes tárgyalást kérni) én erre utaltam.
Nem veszem le a puncijelet, nagyon szeretem a puncit, kivált, ha borotvált, felül rövid, sportos frizurával...

maincoon © 2009.04.03. 13:17:17

@ColT: ohhh, remélem valamelyik nekem is összejön szombat esti programként. de azt se bánom, ha pénteken ;)
jó pihenést neked! :)

DaM 2009.04.03. 13:17:25

@Silverdust: a sztori jó, az eset borzalmas és 100%-ig egyetértek veled abban, hogy ez nem minőség. Csak tudod, te versenyszférában dolgozol. Ők meg nem. Meg is látszik. Civilizáció és értelmes emberi viselkedés hiánya. Ezeknek is munkájuk van, nem hivatásuk. Ne kérj elnézést.

HandG 2009.04.03. 13:18:29

A magyar bíróság nem csak rendőrségi, hanem apeh jegyzőkönyveket is copypaste-el! Minden helyesírási hibával együtt!

Ez a munkájuk? Őszintén?! Egy önálló gondolat? esetleg? kijönne még az "igazság"szolgáltatókból?

maincoon © 2009.04.03. 13:18:45

@Angelus: nekünk biztosan nem tartoztok. jól válogatjuk meg a partnereinket. :)

Angelus 2009.04.03. 13:20:40

@maincoon ♀: Heh :) Vicces... azt hittük mi is aztán ugrott 600 milla... :O

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.04.03. 13:21:01

@maincoon ♀: :) Köszi és hajrá :)

@az igazi, az egyetlen mamapicilánya/mpl: Szerintem külföldről te sem rohangásznál haza... Ha itthon lakna, tuti kért volna tárgyalást. Bár mondjuk amit Aikam írt, az is megoldás lenne.

Alikam 2009.04.03. 13:21:36

@HandG: Szerintem igen, de ehhez a Legfelsőbb bíróságig kell elmenni, azok már úgyis precedens értékű ítéletet mondanak és többnyire alaposan átnézik az ügyet, mégha nálunk nem is precedens jog van...

Angelus 2009.04.03. 13:21:45

@☺ágica: Igen, ráadásul a szabad levegőn dolgozhatsz nem egy irodában. Fogyókúrára és szolira sem kell költeni. :)

nick nolte (törölt) 2009.04.03. 13:22:08

"2008 októberében", nem kell pont

maincoon © 2009.04.03. 13:22:20

@Angelus: jelenleg inkább azért tudom, hogy nem tartoztok se ti, se más, mert alig van kiállított számlánk. tudod, a téli idő ilyen vidéken. de mi most indulunk, szerencsére lesz több munka, így remélem biztos a munkahelyem :)

Brummm 2009.04.03. 13:23:23

@The Green Manalishi: Én nem tudom bizonyítani az igazamat, nem is kell. A bíróság nem tudja bizonyítani és nem is bizonyította a szabálysértés tényét, pedig kellene. De mivel nem történt szabálysértés így nehéz is lenne...

A Te példádban a motorossal gondolom nagyobb kár keletkezett, talán sérülés is volt. Ott biztos érdemes küzdeni, és nyilván a motoros se 1600km-re lakik a bíróságtól.

Ennyiért nem találom praktikusnak végigcsinálni a korábbi hozzászólásomban leírt ügymetetet végigvinni.

Az egészhez passzol az a mondás, miszerint hagyd magad Julis, úgy hamarabb vége.

A poszt túlmutat a nyomorult 10eFt-on, figyelemfelhívás az elkeserítő állapotokra. Legalábbis engem elkeserít.

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.04.03. 13:23:26

@ColT: szövegééééértés kommentelőtársam, szövegéééééééééértés.

ezt írtam te nagyon sün:

"nem muszály személyesen megjelenned, lényeg, hogy legyen tárgyalás.majd a csomó ügyvéd a mögötted álló ügyvédi irodából képvisel. írd le. akár ezt a levelet is benyújthatnád, kiegészítve a mögötted álló ügyvédi iroda jó pénzért írt kiegészítéseivel. majd felolvassák."

érted-e?

☺ágica (törölt) 2009.04.03. 13:23:30

@Angelus: ja, és olyan izmaim lennének, hogy csak úgy tapadnának rám a nők:) Te jó ég, hova kanyarodtam...

Sátán meg a Jocó 2009.04.03. 13:23:52

A levélíró elkövette azt a hibát, hogy nem szoláriumozta le eléggé magát, és nem kiabált rögtön a kisebbségvédő ombuciért.

Ekkor a rendpőrök hajlamosak félrenézni, haptákbavágni magukat, valamint behúzott füllel-farokkal elosonni.

Angelus 2009.04.03. 13:26:40

@maincoon ♀: Mi Romániában nyomulunk, itthon nem nagyon, csak az alvállalkozóink magyarok és hogy megrogytunk most jönnek folyamatosan a felszámolási kezdeményezések :( Bár most nagyobb összeg van kilátásban, hátha... Szar ügy ez a körbetartozás.

É2I 2009.04.03. 13:27:24

@DaM:
Dehogynem versenyszféra. Azon versenyeznek ki tud jobban átb.szni.
Büdös szárított görény mind.

Angelus 2009.04.03. 13:28:21

@☺ágica: :))))))))))))))))))))))))))))))))

tpapa 2009.04.03. 13:28:37

Szerintem posztíró for President!

Azért tartunk itt, mert senki nem áll ki az igazáért, hanem elmegy a legkisebb ellenállás irányába. Ami az ország elrohadásához vezet. Régóta látszik ez, mégis a konformista álláspontot nem bírja felülírni az a kilátás, hogy egyre sz@rabb országban fogunk élni. Megértem azokat, akik elhúznak innen a halál retkes fa... Ez van.

maincoon © 2009.04.03. 13:29:22

@Angelus: jézusom, akkor te a vegyépszernél dolgozol... :O

Brummm 2009.04.03. 13:31:34

@The Green Manalishi: Hallottál már olyan esetről, amikor elítéltek ártatlan embert? És olyanról, amikor még kártérítést se kapott az illető? És olyanról, amikor egy bíró nem készül fel rendesen egy ügyre? Meg olyanról, amikor ugyanazt az ügyet homlokegyenest másként ítél meg különböző bíróság / különböző szintek? Én sajnos már többről is. Ezeket nem lenne szabad megengedni egy jogállamban.

Amúgy punci-ízlés OK :))

indapasssucks 2009.04.03. 13:32:03

Az adódból fizetik a rendőrséget, az ottani hanyag semmirekellő alkalmazottakat.

Megszoptad!

nem tetszik? El lehet menni külföldre!!!

Ja, hogy elmentél???

ÖÖ, izé.. lehet az, hogy amig én is ott állást keresek, lakhatnék nálatok? Előre is köszi ;-)

DaM 2009.04.03. 13:35:06

@The Green Manalishi: Namost legyen haja vagy ne?! :D
Nem boncolom tovább, engedelmeddel. Nem bírok ennyi kommentet olvasni, így aztán a számat se jártathatom. Azt hittem, hogy a vitaindító írásról beszélünk. Az idézett komment persze színtisztán általánosít. Mondjuk arról továbbra is vitatkozhatnánk, hogy jogosan-e vagy sem. :)

EÖ (törölt) 2009.04.03. 13:40:04

egy felniért ekkora hiszti
nekem egyik ismerősömnek a pen drive-ja ment tönkre!!
há mi ez ahhoz képest?

Fluent 2009.04.03. 13:40:15

aki 10000ért ügyvédezeik az sikeres ember nem lehet, amúgy meg nagyon soknak képzeled magad. kurvára nem érdekele semmit mivel foglalkozol, főleg meg nem ilyen nagyzó stílusban

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2009.04.03. 13:42:35

még szerencse, hogy gyurcsányt nem szidtad közben, még be is vittek volna

EÖ (törölt) 2009.04.03. 13:44:28

@É2I: azóta nem voltam, de jövő héten megyek és lerúgom a falról, hogy nekem legyen igazam! :)

EÖ (törölt) 2009.04.03. 13:45:38

@maincoon ♀: az a baj, hogy a kettő nem fedi egymást :)

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.04.03. 13:46:16

@maincoon ♀: írtam, hogy fordulj sün balázshoz. lakcíme: erdőszéle, erdőszéli tölgy töve. majd segít. egy egész süncsapat áll mögötte:

Sün Aladár,
Sün Piroska,
Sün Adorján,
Sün Dorottya,
Sün Demeter,
Sün Tihamér

mit akarsz még azzal a pendrájvval??????

menj vegyél másikat.

kedves kommentelőtársaim, most elvonulok élvezni a napsütést.

indítványozom, hogy ti is tegyétek ezt, mert:

itt a tavasz lehellette,
hihihi,hahaha, hehehe

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.04.03. 13:49:50

@Fluent: Persze ha a te kocsid ment volna gallyra akkor te is hisztiznél...

@az igazi, az egyetlen mamapicilánya/mpl: Megfogadom tanácsod de csak délután :)

maincoon © 2009.04.03. 13:50:52

@az igazi, az egyetlen mamapicilánya/mpl: nem veszek másikat, ennek kell működnie. ha működik a máséban, működjön az enyémben is, nemde? :)
én is élvezem a sugarakat éppen. bioptron lámpázom az arcüregemet :)

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.04.03. 13:52:03

@Egyéves Önkéntes (Sün-díjas): nem tudom. de albániában már süt.

na shoping és fáking, ahogy szoktam péntekenként.

cupp-cupp (puszit dobtam nektek)

sünt nektek!

májgeriberi 2009.04.03. 13:55:43

@maincoon ♀: nem lehet, hogy a port rossz amibe dugdosod azt kingstont?

maincoon © 2009.04.03. 13:57:00

@májgeriberi: nem, mert minden más működik benne, ma is dolgoztam ilyen eszközzel :/

EÖ (törölt) 2009.04.03. 13:57:08

@az igazi, az egyetlen mamapicilánya/mpl:
irigylésre méltó péntekjeid vannak :)

albániában mindig süt

@ColT:
nincs itt malymász, és csak szólok: gajra megy és nem gallyra megy, furcsa, de így van

É2I 2009.04.03. 13:58:14

@maincoon ♀:
Taposd meg, akkor a máséban se működik.
1:1

ivanolsen 2009.04.03. 13:59:01

Örülj neki, hogy nem Veresegyházon mentél keresztül! Ott lakott területen belül van egy akkora (több közepesen nagy mellett) kátyu ami elnyeli a fél kocsit! Persze le se szarják, kiteszik a táblát aztán szevasz. Ennyit tud mindegyik, pesten is 30-as tábla, mert szar az út. A köcsög rendőr meg elbújik mögötte, hogy jól lefényképezzen ha 40-el mész végig!
Jó neked, hogy külföldre mentél, legszívesebben én is azt tenném...

hawah · http://jasz.freeblog.hu 2009.04.03. 13:59:04

Hát soha nem az eszükért tartották a rendőröket. Ennyi. De hogy a bíróságot sem.....

n_gyula 2009.04.03. 13:59:49

Most már priuszod is van, Ha két éven belül bármit csinálsz még le is csuk(hat)nak .
Igen ez itt abszurdisztán. Végig kellett volna vinni, esetleg a LB-n, vagy Straszburgba igazat adtak volna neked, de a városi bíróság nem mond ellent a rendőrség határozatának.

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2009.04.03. 14:00:47

Ismerem az útszakaszt, 10 éve se volt jobb állapotban, volt év amikor egy részét 2x is javították...

Amúgy a rendőrök "intézkedésével" már én is találkoztam:
Pár éve motorral jöttem haza az említett körzetből. Főút, hajnal 2, nem volt nagy forgalom. Az egyik kanyar után hirtelen egy útra kidőlt/kihúzott fát vettem észre, fék, visszapillantó, kikerülés éés: nem sikerült a párától csúszós őszi úton, a szélébe beleakadtam, elestem. Kis horzsolás, ill. picit (2-3cm) felrepedt bőr. Motornak semmi gondja, visszapillantó elhajlott pici karc. Pont jött egy kicsi, aggódó pasi, hívjunk mentőt. Ááá, mondom nem kell az, aztán mégis hívtunk, gondoltam mégis jobb ha esetleg lefertőtlenítik a horzsolást. Ki is jöttek, viszonylag hamar, talán fél óra se volt, addig elhúztuk a fát az árokba vissza.
Mentő kórházba akar vinni, na azt már tényleg neee, ki viszi haza a motort? Hát ha ők kijöttek akkor be kell mennem. Na bammeg.. telefon haza, család beviszi. Mentő mondja: közlekedési balesetnél rendőrt kell hívni.. Mi a f*** ?
Oda is ért hamar, be kellett ülnöm a kocsiba (aggódtam, h összevérezem) elmondanom a "vallomásom" csinált egy fotót, majd megkérdezte miért az árokban mentem, mert ott a fa... Hát mondtam azért mert amint a sávközépnél lévő féknyomon is látszódik ott volt a fa, csak lehúztuk, mert nincs közvilágítás és még valaki más is összetörte volna magát. Hümmög, lefényképezi a féknyomot, el.

Hajnal 3-ra voltam az Árpád kórházban, reggel 6ra sorra is kerültem a sürgősségiben. Addigra beleszáradt persze a zsebkendő a sebbe.
Kedves nővérke rendberakott, kitakarította a sebet, bekötötte, (köszönet érte!) a repedést meg majd bevarja a doki.

Jött az is, be is szólt, hogy nem kell verekedni.. aha.. aztán lydocain és megstoppol mint egy mészáros. Varratszedés jövő hét, aha persze, kivettem inkább magamnak.

kb. 1 hónap múlva: Rendőrségi feljelentés gondatlan vezetésért, mely balesetet okozott, de csak írásbeli figyelmeztetés, mert kiskorú, nincs priusz stb.

Szóval hatóságot azt végképp nem szabad hívni, csak rosszabb lesz

EÖ (törölt) 2009.04.03. 14:03:16

@sambalabammbumbumm: hát ha én nem akarok bemenni a kórházba, akkor nincs az a mentős, aki bevisz
mondjuk hullaszállítóval már nem lennék ilyen határozott...

májgeriberi 2009.04.03. 14:03:49

"volt év amikor egy részét 2x is javították..."

ja.., befejezték aztán kezdték előröl!:)

☺ágica (törölt) 2009.04.03. 14:05:09

@Egyéves Önkéntes (Sün-díjas): :)Csengőlerúgás után kicsit javítsd ki a falat, fotózd le és küldd be posztnak ;)

EÖ (törölt) 2009.04.03. 14:06:47

@☺ágica: van már nálam Dryvit a megfelelő színből
lerúgom-lajavítom-lefotózom
szarjon sünt az önkormányzat!! :)

maincoon © 2009.04.03. 14:08:22

@sambalabammbumbumm: még jó, hogy ép bőrrel megúsztad. ki segítene nekem akkor a pen problémámban? :D

engem egyébként egyszer (amikor szintén motort loptam, de akkor a barátomtól), egy pocsolya ijesztett meg és magamtól az árokba kormányoztam a nagymotort :S

zsandark 2009.04.03. 14:09:14

Szabálysértéseket tárgyaló bíró vagyok. Nálunk a titkár mindent helybenhagy, ahogy a postban is szerepel. Tényállást kimásolja,majd egy mondatban rögzíti, hogy a kifogás nem alapos. Ezután-ha valaki kéri tárgyalás tartását- én folytatom le a bizonyítási eljárást, szerintem elég alaposan. Az eredeti határozatokat elég magas arányban változtatom meg, vagy helyezem hatályon kívül.
Egyébként nem sok jelentősége van, hogy van-e ügyvéd.
A tárgyaláson személyesen kell megjelenni, de ha nem tudsz elmenni, előtte ki kell mentened magadat.

maincoon © 2009.04.03. 14:09:26

@Egyéves Önkéntes (Sün-díjas): megyek, segítek neked, jó? :)

Impega 2009.04.03. 14:09:27

@Egyéves Önkéntes (Sün-díjas): Na ha most valaki tenyleg lerugja, a Jo Isten se tudja majd Rolad lemosni .

☺ágica (törölt) 2009.04.03. 14:09:45

@Egyéves Önkéntes (Sün-díjas): á, szóval már alaposan felkészültél:) Naggyon helyes:) Aztán ha Homárék mégsem raknák ki, csak írd be kommentnek, úgy is jó lesz:)

váj mí 2009.04.03. 14:11:39

@májgeriberi:
Nos, 100 forint is nagy összegű kár, ha jogtalan az elvétele. Még nagyobb összegű kár ugyanaz az a 100 forint, ha a jogtalan elvételt az állami erőszak- és hatalmi szervek valósítják meg.
De, mint mondtam, nem vagyunk egyformák. Van, akinek 10 000 forint is sok, és van, akinek 10 milliárd is kevés. Ez utóbbiak szarják el a pénzt felesleges völgyhidakra, például.

@The Green Manalishi:
Igen, én is úgy veszem észre, hogy nem nagyon értik az összefüggéseket. Abba is fejezem.

maincoon © 2009.04.03. 14:12:32

ez a blog mégiscsak tele van jogászokkal és bírókkal. büntetőjogi felelősségem tudatában kijelentem, hogy a fentebb már említett 2 rendbeli lopás bűntette már elévült, ezért a büntethetőségem nem állapítható meg. és a sértettek sem tettek feljelentést.

Impega 2009.04.03. 14:15:10

@maincoon ♀: Mit loptal? En egyszer loptam dianas cukrot, meg egyszer parizsi kockat. Van mar vagy 20 eve :)Meg kisdobos nyakkadoben jartunk :)

QM 2009.04.03. 14:17:57

A szabály az szabály! Hogy milyet sértettél az tökmindegy! Fizess!
3200 önkormányzat hozhat háziszabályokat, amik alapján nyugodtan, bárhol, mármikor lenyúlhatnak, főleg ha autóval merészkedsz a rabló területükre. Közlekedési bírság? Ugyan má! Az könnyen ellenőrízhető lásd KRESZ. Ennél sokkal jobb pl: "Zöldterület védelme" szabálysértés. Táblával nem kell jelezni, hogy parkolni tilos a pocsolya közepén, hiszen nem közlekedési téma.
Kecskeméten pl.: ez a divat. Közterület tolvajilag. Ja, hogy lehet pereskedni! Köszi!

maincoon © 2009.04.03. 14:18:45

@Impega: a bátyám kismotorját rendszeresen, a barátom nagymotorját meg egyszer csak, mert kiterültem vele (17 évesen):S

májgeriberi 2009.04.03. 14:19:00

a rendőrségről meg annyit, a férjemmel akartak aláiratni ÜRES megfejelt papírt. A szemetek berakták sok papír közé, hogy ne vegye észre és írja alá de résen volt észrevette!
Szép is lett volna, aláírja aztán meg azt gépelnek fölé amit csak akarnak!
Na ennyit a kicsit sem korrupt magyar rendőrségről!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.04.03. 14:19:26

@májgeriberi: Kingston? DTI? Kis fehér? Én most 2-t javítok (folyamatban van).
Bár ezek nem a tipikus hibával (USB csati feladja) haltak meg :(

@Egyéves Önkéntes (Sün-díjas): Nem is tudtam.
Mi a franc az a gaj? :D

@hawah: A bírósegg is meg van véve...

@sambalabammbumbumm: Ehhez is gratula a rongyőrségnek...

@zsandark: Aham, de miért a titkár hagyja helyben...?

májgeriberi 2009.04.03. 14:21:15

@ColT: tudom, az enyim is kingston :)

2009.04.03. 14:22:01

Éjjen a MagyarGazságszolgáltatás a polgár dögöljön meg

májgeriberi 2009.04.03. 14:23:58

tényleg, a rendőrségnek nincs blogja, ahol névtelenül lehetne anyázni Őket?

☺ágica (törölt) 2009.04.03. 14:24:16

@kobalt: gratula! Rövid, tömör megfogalmazás. Sajnos igaz is...

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.04.03. 14:24:18

@májgeriberi: Amik nálam vannak azokon valszeg a kristály hótt meg.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.04.03. 14:25:38

@maincoon ♀: Ez nem DataTraveer (DTI).
Én abból is még csak 1Gb-ost szedtem szét.

EÖ (törölt) 2009.04.03. 14:26:16

@maincoon ♀: jöhetsz, sőt ha akarod, akár le is rúghatod :)
@☺ágica: rákészültem, nem végzek félmunkát
@ColT: valami héber jövevényszó

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.04.03. 14:26:43

@maincoon ♀: Ja de most olvasom a blogod,az nem hiszem hogy hardverhiba.

Brummm 2009.04.03. 14:26:46

@zsandark: És mi a feladata a bírósági titkárnak? Csak nem az ügy felülvizsgálata? De bizony az!

Megcsinálja ezt a titkár? Nem! De a fizetését felveszi az a senkiházi. És van a másik senkiházi, a főnöke, a bíró, aki ehhez aktív támogatást nyújt. És aztán itt dicsekszik ezzel.

Gratulálok!

Parajpuding 2009.04.03. 14:28:14

Ismét egy példa arra, hogy a mai magyar rendőrség és az igazságszolgáltatás nem több egy gőzölgő trágyadombnál. Bár tudom, ez kicsit sértő a trágyadombra nézve. A bíróságokon pedig általában vagy olyanok döntenek hasonló ügyekben, akiknek a jog mellett a járművezetéshez sincs sok közük, vagy egyszerűen sz*rháziak és lusták, így tanulmányozás nélkül helybenhagyják az előző határozatot. A rendőröket én személy szerint kevesebbre tartom (nem volt mindig így), mint a panelházi csótányokat. Az igazságszolgáltatásban dolgozók (főként bírák és ügyészek, nomeg az ügyvédek) szánalmas bohócok és csapnivaló ripacsok a saját paprikajancsi színházukban (tárgyalóterem). Sajnos azonban ez is más bőrére megy.

2009.04.03. 14:28:22

@☺ágica: Nem tom mér de ha valaki Szolgálati ruhát vesz fel kibújik belőle a legalantasabbb része amit úgy gondol hogy eltakar a ruha(troll,rendőr,kaller,stb.)

májgeriberi 2009.04.03. 14:28:26

@váj mí: tudod mit? perejjjé 100 Ft-ért

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.04.03. 14:31:56

@Parajpuding: Egyet tudok érteni... Tisztelet a kevés kivételnek.

@kobalt: Portás-szindróma.

Pista Bácsi 2009.04.03. 14:32:07

Természetesen farfekvéses, 12-es SÜN ikreket kívánok a "közegnek", de ezen a részem már röhögtem:

"Mi történik azzal az esetleg nálam kevésbé tanult emberrel, aki mögött nem áll egy egész ügyvédi iroda"

Még jó, hogy ilyen tanult, önérzetes ember vagy és mögötted ott állt a jogi apparátus. Sokra mentél ezekkel :-)))

☺ágica (törölt) 2009.04.03. 14:33:42

@kobalt: na igen. Ilyen posztra többnyire azok jelentkeznek, akiknek nincs, vagy épp úgy gondolják, még mindig nem elég nagy az egójuk, és így szeretnék ellensúlyozni:(

2009.04.03. 14:34:12

@ColT: Ja typisch Ungarisch!!

Tarika · http://isitchristmas.com/ 2009.04.03. 14:34:38

@maincoon ♀: úgy hallottam, a Kingston 8 Gb-sak nem működnek jól.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.04.03. 14:45:30

@Pista Bácsi: Hát ha felveszi komolyan a kesztyűt akkor lehet más vége lenne a dolognak.

Pista Bácsi 2009.04.03. 14:51:07

@ColT: Akkor vegye fel a kesztyűt és hajrá!!! De itt úgy veszem ki, hogy csak duzzog a történések miatt és félbehagyta az igazának a keresését.

Az én köreimben úgy mondják, hogy félig berugni az kidobott pénz...

É2I 2009.04.03. 14:52:19

@ColT:
A fehér holló sűrűbb létesítmény.

maincoon © 2009.04.03. 14:56:44

@Tarika: :(((( vagy csak válogat, hogy mi tetszik neki, mi nem.

Jött a főnököm, adott egy rakás munkát így péntek délutánra, úgyhogy leléptem.

Jó pihenést mindenkinek!!

É2I 2009.04.03. 14:56:45

@Pista Bácsi:
Pont ez a lényeg, eddig nem költött piára. Eddig csak a büntetés van a cehhen. Nem kíván szélmalom harcosként kifizetni az egész kocsma piáját. Csak azért, mert igazságszolgáltatásunk egy nagy kupac megszáradt görény.

egyszerüen 2009.04.03. 14:59:49

hahaha Váciak.

Anno volt vácon tárgyalásom. Ki volt tüzve , de ott szembesültünk hogy elmarad, mert a T. birónő nem ért rá. Mondom nem kénne értesiteni a pornépet hogy ugyanmár mi a pálya?? telefonáltunk. Aha mondom kinek? Mert a számunk titkos és nem lett leadva.
A köv tárgyalásnál ugyanebbe az ügybe pénteken értesitést kaptam a postátol hogy levelem jött. Nem voltam otthon igy kedden vettem át, vajon mi állt benne?? hogy elöző nap ergo hétfőn tárgyalás van, jelenjek meg. Nem is tudtam van idökerék, vissza lehet forgatni a kereket. Természetesen a tárgyalást lefojtatták a pert elvesztettem, mikor reklamáltam, gunyos mosoly volt a válasz, hogy ez van. irjak panaszt és töröljem ki vele, kb ez volt a lényege.

A váci rendörségnél meg volt egy jo esetem, mikor felébresztettek hajnal 4-kor hogy ugyan menjek le mert feltörték a kocsimat, lemegyek ott áll a delikvens a kocsi mellett. tettenérés volt. Na mondom ez igen.
A biroság (na melyik??) meg azota is tüsténkedik hogy a teteseket elitélje.

Áááh , ide ne költözzön senki se. Föként ne akarjon Váci biroságra menni, ha nincs ismid a pert elvesztetted.

☺ágica (törölt) 2009.04.03. 15:00:01

@É2I: te most már Görögből kommentelsz? Elég gyorsan odaértél:)

biobiom 2009.04.03. 15:20:15

Azok kedvéért akik úgy gondolják hogy mindent tudnak: a fenti esetnek egyetlen valós tanulsága van. Ezt a jogbiztonság hiányának hívják. Ez van magyarországon, azaz ez hiányzik. Jogbiztonságnak pedig azt hívják amikor előre kiszámítható módon működik a hatályos törvényeknek megfelelően a törvényeket foganasító rendszer. Amíg előfordulhat olyan hogy a törvényeket be nem tartva mennek az ügyek jelentős része, mint pl ez is, addig az emberek vélhetően távolodni fognak a törvény őreitől. Kérdés, hogy a hazai nagykutyák ezt érdekből csinálják, avagy puszta hozzá nem értésből. És hogy a nagykutyák csinálnák-e? Biztosan tehetnek róla a fogaskerék kisebb részei is. De ha fent minden rendben akkor pl egy átvilágításnál ez az eset ki kellene hogy bukjon. Márpedig nemhogy nem bukik ki, de tömegesen jelentkezik.

i hate the police (törölt) 2009.04.03. 15:21:25

zsandarknak igaza van,ezért kell ilyen esetben kérni a tárgyalás megtartását.Én többek között a leirt eset miatt sem hivok soha rendőrt,ha nagyobb sérelem ér,azt is inkább magam intézem el./A leirt esetben inkább 2 tanú-persze tudom,hogy ez nem mindig megoldható-és fénykép a megoldás./Na,az ilyen dolgok miatt utálom én a ,,magyar,,rendőrséget.Sűnt minden ,,rendőrnek,,

elwood 2009.04.03. 15:27:59

A történetet jó megismerni, de kár volt ilyenekkel elrontani:

"Ezzel a súlyosan megrendítették a rendőrségbe vetett közbizalmat, "

ez alapján a user 11 év körül lehet ...

i hate the police (törölt) 2009.04.03. 15:35:00

@elwood: tény,ki bizik még ebben a rendőrségben..

Clear-water 2009.04.03. 15:46:09

Hát barátom, kedves posztoló.

Mint ahogy mondottad, már külföldre költöztél...
A nagymamám szerint minden úgy történik ahogy annak kell, és ha levonjuk a konzekvenciákat akkor jó életünk lesz.
...Na hát akkor jól jegyezd meg ezt az esetet és amikor elfog a honvágy odakint, gondolj erre! Ez vár rád, ha hazajössz. Igen olcsó lecke volt, 30 euro. Sokkal többet profitálhatsz.

Üdvözlet

gpetersz 2009.04.03. 15:53:59

Csak támogathatom Clear-Water-t!
Én sem itt leszek nyugdíjas. Amint az idős szülől elmennek az örök vadászmezőkre, mi is távozunk. Ezt a xart meg dagasszák az olyanok mint ezek a rendőrök.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.04.03. 15:55:53

@Pista Bácsi: Nem, csak vannak fontossági sorrendek. Ő már kintről röhög az egészen.

@egyszerüen: Hűha! A rendőröket dolgozni láttad? Megérinthetlek?
Az nem lep meg hogy nem ítélték el a feltörőt... Gondolom fehér ember.

@biobiom: Szerintem mindenki csinálja. A nagykutyák szarnak rá, a fogaskerekek meg élvezik a lazaságot és szarnak rá.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.04.03. 15:56:34

@Pista Bácsi: Nem, csak vannak fontossági sorrendek. Ő már kintről röhög az egészen.

@egyszerüen: Hűha! A rendőröket dolgozni láttad? Megérinthetlek?
Az nem lep meg hogy nem ítélték el a feltörőt... Gondolom fehér ember.

@biobiom: Szerintem mindenki csinálja. A nagykutyák szarnak rá, a fogaskerekek meg élvezik a lazaságot és szarnak rá.

Bandúr Kandi 2009.04.03. 16:02:04

Tisztelet a kivételnek, de:
Ezt a sok suttyó, posztot rendesen el nem olvasó de ennek ellenére zsigerből beszólogató, odamondogató, ellen-pártoló, helyzetet át nem látóde attól még okoskodó, gunyoroskodó, fikázó és kárörvendő, esetenként velejéig gonosz, frusztrált, irígy befirkáló nethuszár észbekaphatna már hogy mit is csinál, mi lenne ha vele történnének ilyen dolgok, vajon akkor is akkora f*sz lenne hogy adott helyzetben saját magát ostorozná? Emberek gondolkozzatok már csak egy egészen kicsit néha!

Meister · https://www.facebook.com/Meister1977 2009.04.03. 16:10:19

Én csak egy linket adnék. Budapesten sem jobb a helyzet.
demszkypestje.as.hu/

Trejo 2009.04.03. 16:12:17

Nem FoSólyom Lackó bácsi volt az egyik hekus álruhában? :-)

i hate the police (törölt) 2009.04.03. 16:17:42

@Meister: igy van.Hozzátenném,rendőrileg sem,mivel az itteni állomány nagy része ,,tahófalváról,, jár fel/elnézést a vidéki emberektől,velük semmi bajom..bár a traktorosokat hiányolom/

hotten totta 2009.04.03. 16:24:23

Pedig ezek után a váci zsernyákokkal kellene helikopter és repülő teszteket végeztetni:-)

Spielberg 2009.04.03. 16:26:28

de ha cigányok elfűtenek egy fél erdőt, ott 1. ismeretlen a tettes 2. ha ismert, akkor megélhetési bűnözés...
szép új világ

Amcsi Jancsi 2009.04.03. 16:26:31

Szerintem a magyar útviszonyokról kéne inkább beszélni. Én szakadt vagyok (idegenbe) oszt most voltunk vizitálni családot. Hát vazzeg Győr-Veszprém út (nyolcvan-valahányas) Csesznek táján sírva fakasztotta az asszonyt, át kellett vennem a kormányt. Aszongyák azér mert kemény volt a tél. Mi meg Kanadából gyüttünk, itt is kemény volt, vazzeg.

☺ágica (törölt) 2009.04.03. 16:28:11

@hivatal.blog.hu: hát, én ezt egy kicsit kiterjeszteném:)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.04.03. 16:29:28

@Spielberg: Na ja, és ha megélhetési bűnözés... Az nem bűnözés...?

@Big G.: Mitől lett sírós kedve, attól hogy kerülgetni kellett?
Én anyázni szoktam az útviszonyok miatt...

i hate the police (törölt) 2009.04.03. 16:31:24

@☺ágica: én is,pl.gépjármü törésteszteket is végeztetnék velük,megmaradna egy csomó próbabábu

☺ágica (törölt) 2009.04.03. 16:33:43

@i hate police: ez se rossz:D De én úgy értettem, hogy országszerte vonnám be a zsernyákokat, és egyéb egyenruhás közeget:)

i hate the police (törölt) 2009.04.03. 16:37:12

@☺ágica: jó ötlet,egy egyenruhás bünöző sem maradna a végén

۝merta-X 2009.04.03. 16:39:51

Brutálisan jó poszt. Hogy a zintézkedő karhatalmistákat miért nem bokszolja pajkosan orrba egy nyergesvontató.

۝merta-X 2009.04.03. 16:42:09

Egyébként múltkor meséltek egy sztorit, amiben szintén kátyú miatti tengelytöréses furgon úttesten való vesztegelése és kárleigazolása miatt hívtak rendőrt, és a vége az lett, hogy amíg az egyik rendőrjózsi adatfelvett, addig a másik összeintegetett szemből egy kamiont meg egy személyautót. Három halott lett, mert a kamion felborult.

i hate the police (törölt) 2009.04.03. 16:46:40

@۝merta-X: Na,erre céloztam a traktorosokkal..állitólag arra fel lehet szerelni olyan tolólapot/?/,ami még a rabomobilt is kettévágja..

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.04.03. 16:52:05

@i hate police: Az a baj hogy nélkülük viszont tényleg semmi nem korlátozná az indulatokat :(
Nem jó ez így, és elegem van belőle de ha belegondol az ember hogy ennél is nagyobb káosz lenne...

i hate the police (törölt) 2009.04.03. 16:56:26

Ezek sose vigyáztak ránk.9o-93 között még ,,nyuszik,, voltak,majd jött a Hóbagoly,aki közölte,hogy vissza kell adni a rendőrség önbizalmát.Meg is lett az eredménye:azóta folyamatosan zaklatják az autósokat,a bünözőktől meg félnek

nrrrrrb 2009.04.03. 17:00:06

Isten hozott a BALKÁNON!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.04.03. 17:03:01

@i hate police: Faszom, az önbizalomról volt szó, nem a halált megvető bátoságról :D
Egyébként meg ja, zaklathatnák a megélhetési színesfémérdekelt buckalakókat is.

i hate the police (törölt) 2009.04.03. 17:04:32

@ColT: Ha OFF-olnék,elnézést,de erre lenne egy megoldás,az amit,Hende Csaba javasolt/jelzem,egyik parlamenti pártot sem kedvelem/:,,ezt a rendőrséget fel kell oszlatni..aztán majd aki megérdemlemli,azt visszavesszük,,.Hozzátenném, az átmeneti időszakban a honvédség vigyázhatna a rendre,ők megfékeznék a bűnözést,de nem zaklatnák az autósokat

É2I 2009.04.03. 17:06:33

@☺ágica:
Az elszáradt görény ment ki, nem én.
Bár így, hogy visszaolvasok elég sok ittmaradt.
/on
Tényleg, nincs valakinek valamilyen jó gerény írtó szere?
Nincs?
Na jó megpróbálkozok a patkányírtó szerrel. Hiszen görény, patkány egy kutya. ;P

É2I 2009.04.03. 17:09:20

@i hate police:
Hóbagoly? Te tudsz valamit ;(

@ColT:

Ugyán már, amíg a pénzügyminiszterünk veszi át tőlük a cuccost, ne várj vegzálást!

biobiom 2009.04.03. 17:12:35

Sajnos magyarországon a tudatlanság már régóta vezető divatirányzat. És látható hogy a többség követi is ezt a divatot. Mert meg is lehet magyarázni hogy miért történnek a dolgok. Ebben az esetben viszont minek erölködni? Végülis igazuk van azoknak akik a hatóság oldalán állnak abban az esetben ha törvénysértést követett el, elvégre a divat már csak ilyen.

i hate the police (törölt) 2009.04.03. 17:14:38

@É2I: Hóbagoly=Boross Péter és akkoriban az MTV1-en jelentette be

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.04.03. 17:16:31

@i hate police: Nem hülyeség, azaz a rendőrség megszűnne, és a katonaság végezne mindent. Ez mekkora spórolás lenne!
A rendőröket meg katonai állományba venni, és fegyelmezni pl.

@É2I: Na igen, a rendőrök által beszedett pénzből lehetne magát a rendőröket fejleszteni...

@biobiom: Ó mint tudjuk állami szervek malmai lassan őrölnek ha nincs botrány --> rendőr azt csinál amit akar, baja nem lesz.
Ráadásul bizonyos beostás és vagyon felett nincs felelősség.

i hate the police (törölt) 2009.04.03. 17:18:44

@biobiom: ebben van valami,aztán ha velük történik hasonló,persze siránkoznak

i hate the police (törölt) 2009.04.03. 17:21:42

@ColT: én csak átmeneti időszakra gondoltam,de ez se rossz ötlet

biobiom 2009.04.03. 17:23:00

Magyarországon pl simán lehet bármit mondani, mivel szólásszabadság van. Igaz hogy pont két hete bizonyosodott be hogy ez már azért annyira nem igaz...
De azért tényleg vicces hogy minden egyes helyzetet más-más nézőpontból néznek az emberek, épp az aktuális szempontjuknak megfelelően. Csak azt tudnám hogyha nincs rögzítve, hogy mi számít pl bűnnek (de ide tetszés szerint lehet helyettesíteni bármit) akkor az biztos hogy jó a köznek, az egyszeri állampolgárnak? Épeszűnek tűnhet az az ember aki belátást kap egy olyan ügybe ahol egyszerűen levezethető hogy valaki hibázott, ennek ellenére figyelmen kívül tartja ezt? A butaság egy javítható állapot. Nem szabad feladni a küzdelmet! Csak gondolkodni kell megtanulni!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.04.03. 17:24:54

@biobiom: A másik véglet az hogy mondhat bárki bármit, mert aki illetékes lenne az oda se baszik rá...

É2I 2009.04.03. 17:28:55

@i hate police:
Tudom, azért mondtam, hogy tudsz valamit.
Én még sokkal többet tudnék mondani eme madárkáról. ;)

b[ALien] (törölt) 2009.04.03. 17:29:43

Mi van itt, gyerekek? Ilyenkor már full off szokott lenni:)

É2I 2009.04.03. 17:32:54

@b[ALien]:
Általában ilyenkor már főzünk. De még nincs itt hagyma, addig nem ér. :D

Ower 2009.04.03. 17:35:48

Ez nem nagy kaland! Debrecen és Hajdúböszörmény között a 35-ös számú főúton, úgy 3 éve szinte total-ra törtem, egy két napos Swiftet!!! A story az hogy este volt, éppen javították az utat a patka mentén itt ott, és nagy talpú piros csíkos terelő táblák volttak kibiggyesztve. Következett egy élesebb kanyar, kb 55-el mentem és akkor csatt..!!! A kanyarban az út széli terelőtáblákat valami/valaki a sávom 100 %-ában szétszórta, szemben meg forgalom. A Swift leamortizálódik ( kb. 400 e Ft-os kár. Hál' istennek Casco van! (meg lízing is:) - csak a 60 ezres önrészt benyeltem. ) Mögöttem jó 50 méterre egy pajero jött... mázlista volt mert már előtte én "letaroltam" az útburkolatot, így ő karcmentesen megúszta a dolgot. Készségesen felajánlotta, hogy majd ő tanúskodik, mert időközben rendőrt hívtam, mivel arra készültem, hogy benyújtom a számlát a közútkezelőnek. A rendőrök kiérkeztek, mivel hívtam őket felvették a jegyzőkönyvet, megjegyezvén hogy sokba fog ez kerülni a KÖZÚTKEZELŐNEK, illedelmesen távoztak. Három hónap múlva jön a határozat, hogy FELJELENTETTEK KÖZÚTI VESZÉLYEZTETÉS jogcímen, mivel hogy kárt okoztam a mögöttem haladó pajeroban!!! Ja és rá pár napra jött a levél a biztosítótól, hogy a kötelezőm kontójára (bonus malus)kifizetnek a pajerosnak 300 EZER FORINT kárt! Ja, hogy a pajeros igen jól ismerte a HAJDÚBÖSZÖRMÉNYI korrupt rendőröket az is az én károm! A feljelentésemet pedig 20 ezer forint bírsággal "honorálták". Tanulság: nem árt őshonos hajdúböszörményinek lenned, ha Hajdúböszörményben jársz, plusz nem árt ha meg tudod kenni a szerveket kis csúszóért, hiszen korruptnak áll a világ, ugye kedves pajerós puhatestű!!!

b[ALien] (törölt) 2009.04.03. 17:35:55

Én elkezdtem elfogyasztani a söreimet
A rendőrökről annyit, hogy engem már basztattak nagyon sokat
Volt igazoltatás, motozás sokszor
De mikor pl. a Városligetben verekedtem (inkább verés volt az) 3 nálam 20 kilóval nehezebb fiatalemberrel, akkor sehol nem voltak érdekes
Azért elég jól kivédekeztem, vérem nem folyt, csak tokától bokáig lila foltok

É2I 2009.04.03. 17:36:32

@biobiom:
Jah, és már a tojás is vegyifegyver.
Nembaj van import paradicsom, nemsoká meg lesz primőr :)

b[ALien] (törölt) 2009.04.03. 17:37:17

@É2I: meg iszunk:) Rájöttem, hogy hvg-n a homár átalakul internetkocsmává.
19:00 CSK! :)

i hate the police (törölt) 2009.04.03. 17:37:21

@ColT: ,,a rendőr azt csinál,amit akar,baja nem lesz,,Szerencsére én már láttam ennek az ellenkezőjét,persze ezt a ,,jogi bajukra,,értem.De nem jogi úton is kaptak már egy-két nevelést,ezt persze személyesen nem láttam

É2I 2009.04.03. 17:42:40

@Ower:
A k.rva a...t az összes ilyen görénynek.

@b[ALien]:
Ott ahol tényállásvan és nincsennek háromszázan, állig páncélban, inkább meg se jelennek. "Olyan nagy macera az a jegyzőkönyv, sok betű, meg különben is alacsony a fizetés, meg izé." :(

É2I 2009.04.03. 17:46:02

@b[ALien]:
Jaja! Két sör már az enyimé!
És mély hálám a figyelmeztetésért. Válaszul:
Holnap, holnapután: 9h-. FONTOS!!!!
:)))

Tsabi 2009.04.03. 17:46:27

A vilag legjobb abszurd sztorijait az elet irja, hol van ettol a hulye jarasok miniszteriuma pythonektol.. A sztori olvasasakor nekem az osregi sztori jutott eszembe az utallapotokrol " de miert van az a lampa az ut kozepen? -hogy lassak a koveket. -es a kovek mert vannak ott? - hat azok tamasztjak a lampat!"

b[ALien] (törölt) 2009.04.03. 17:46:46

@i hate police: én viszont elsőkézből hallottam egy sztorit. Kb.15 éve egy barátom nézeteltérésbe került 2 civil ruhás rendőrrel. Valami akciós készenlétis vagy mi a faszok voltak, az a keményebb fajta
Viszont a barát kissé kemény csávó volt, harcművészet gyúrás csajok - ebből állt az élete:)
A lényeg, hogy leverte őket, mint vak a poharat
De aszonta nagyon csúnyán:)
Mondjuk utána ráhívtak egy osztag rohamrendőrt, aztán ő is elég csúnyán nézett ki másnap

b[ALien] (törölt) 2009.04.03. 17:48:43

@É2I: én a biztonság kedvéért 10et vettem:)
De megpróbálok felkelni:)

Ower 2009.04.03. 17:49:01

@b[ALien]: Ja!
Meg még annyit a fűznék hozzá a történethez, hogy legjobban a kétnapos autómat sajnálom.:(:(:( Időközben eladtam, de mivel karambolos (javított) lett, kb. - 600 ezret buktam rajta! Sok a sunyi ember, meg a korrupt szerv.

É2I 2009.04.03. 17:49:11

So, I' am jump! & Good week end evribodri! :D

b[ALien] (törölt) 2009.04.03. 17:49:45

@Tsabi: ha minden igaz, holnap megyek zacskósékhoz! :)

b[ALien] (törölt) 2009.04.03. 17:51:56

@Ower: gondolom,az is nagyon szar lehetett, de nekem a másik fele volt a durvábbik
Eskuszöm kicsit elkezdtem vicsorogni, pedig ha sörözök inkább vigyorogni szoktam

Tsabi 2009.04.03. 17:53:14

@b[ALien]: majd irj legyszi elmenybeszamolot... :))

b[ALien] (törölt) 2009.04.03. 17:53:44

Amúgy minden kedves hagyma nevű kommenttársunknak boldog 79. szülinapot kíván a Pocsay család!

b[ALien] (törölt) 2009.04.03. 17:55:11

@Tsabi: egyértelmű, azért írtam, hogy nézz be holnap este:)
Remélem összejön, ennél a barátomnál csak a múlt biztos

Tsabi 2009.04.03. 17:57:47

@b[ALien]: vagy tankcsapdat enekelni, irasban :)) mindenkepp benezek, az is lehet, hogy folyamatosan gep elott leszek, majd kiderul :)

indapass90210 2009.04.03. 17:59:22

@Ower: Remélem felgyújtottad a pajerot!

danixxl99 2009.04.03. 18:04:04

Szerintem fellebbezni kellett volna a döntés ellen, ügyvéd nélkül. Amúgy közigazgatási eljárásban nemigazán szeretik a hivatalok/rendőrség stb. az ügyvédek jelenlétét.

biobiom 2009.04.03. 18:04:19

@Ower: szerintem ez nem az a kategória hogy "azsemmi". A te eseted is azt mutatja hogy a fent leírtak egyáltalán nem egyedülállóak. És azt is mutatják hogy te úgy gondolod hogy téged nagyobb sérelem ért. Lehet hogy összegre igen, de pusztán azért mert veled történt a jogtalanság még nem kellene hogy annyira elragadtasd magad, hogy semmibe vedd a fentit.Mindkettő egy tőről fakad. Mindenesetre olyan országban ahol ilyen esetek történhetnek akár minden nap, és ugye minden magyarországon lakó ember tud róla hogy bizony ez igaz, addig magyarország nem tartozik a biztonságos országok közé. És írom ezt azért mert én nem vagyok miniszterelnök, de a lehetőségeim, hogy változtassak a rendszeren sem az ő magasságaiban járnak.

Ower 2009.04.03. 18:04:42

@Dövan: A rendőrség nem adta ki a lakcímét...

Ower 2009.04.03. 18:11:03

@biobiom: Nem az anyagi kár a lényeg ebben az esetben, hanem a tény, hogy a rendőrségnek mindenféle jogtalanságot el lehet követnie, további jogorvoslatot kizárva. Én nem Zsanett vagyok, hanem egy áldozat aki éppen Hazárd megyében Hajdúböszörményben járt! Érdekes lenne amúgy egy, online korrupt zsaru Magyarország térképet kreálni, ahova mindenki pöttyözhetne. Mint egy influenza jelentő site....

i hate the police (törölt) 2009.04.03. 18:14:30

@b[ALien]: Ez tetszik,mármint,hogy leverte a rendőrőket..a barátodat sajnálom.Mostanában egyébként a civilruhás rendőrökre rájár a rúd,magyarán ,néha jól megverik őket

indapass90210 2009.04.03. 18:20:58

@Ower: a biztosítónál kellett volna érdeklődni )

Nekem az ilyen dolgok annyira felbasszák az agyamat, hogy egyszerűen le tudnám hentelni az ilyen állatokat. Nem is nevezném embernek az ilyet...

b[ALien] (törölt) 2009.04.03. 18:27:47

@Tsabi: kicsit kész voltam, az tény
De már másnap elismertem:)

santé 2009.04.03. 18:29:37

@Pista Bácsi: nincs igazság, mert kéz
kezet mos.

i hate the police (törölt) 2009.04.03. 18:30:37

Egyébként a Zsanett-ügy óta,tudjátok,mi a legjobb csajozós duma?
-Hazakisérlek,mert arrafelé sok a rendőr

b[ALien] (törölt) 2009.04.03. 18:31:33

@i hate police: nem baj, rájuk fér!
Persze biztos vannak rendes rendőrök is, egyet én is ismertem
Sajnos ez olyan mint az adó, ami felett rendelkezel
1%

i hate the police (törölt) 2009.04.03. 18:33:04

@santé: ez most még igaz,de elöbb-utobb be fogják ,,áldozni,,őket

Tsabi 2009.04.03. 18:33:06

@b[ALien]: nem volt azzal semmi gond szerintem, eljen az online kocsma :)

b[ALien] (törölt) 2009.04.03. 18:36:24

@i hate police: hehe, ez jó:)
de azt is elkenték!
Akkor csomót gondolkodtam, hogy mi vihet rá egy lányt arra, hogy ilyet hazudjon
Semmi értelmes nem jutott eszembe, legalábbis olyan, amit nem lehet sokkal könnyebben elérni (lejáratás)
Persze a pszich. szakértői véleményt is leszarták

indapass90210 2009.04.03. 18:36:56

@i hate police: Azért te egy picit túlzásba viszed... van nagyon sok jól képzett és emberséges rendőr. Persze olyan is van, aki szereti az erőszakot, de gyáva bűnözni :)

b[ALien] (törölt) 2009.04.03. 18:41:34

Azóta sem tudom eldönteni
Ugyanez Tánczos Gábor
Alig szólt ellene valami
Mondjuk elég psziho feje van
Meg az a képviselőnő akit agyonvertek
Szerencsétlen fiának nem elég, hogy meghalt az anyja, még le is sittelik
Na mostmár befejezem ezt, mert ideges leszek, pedig épp lazítani szeretnék:)
3. sör indul

i hate the police (törölt) 2009.04.03. 18:41:58

@b[ALien]: bizony,megérdemlik!Én is ismertem rendes rendőrt,de ő gazdasági ügyekkel foglalkozott és már régen nem rendőr.Ez az adó-hasonlat nagyon jó:-)

santé 2009.04.03. 18:42:15

nem mindig az igazság győz, ki kezdte
nem számít, én is így jártam, megtámadtak

és bebizonyították, hogy jogtalanul védekeztem 100e. ft-ra. a támadó azóta is
röhög a markába. betörtek a betörőt mai napig sem kapták el. én egyébként nem az aláíró vagyok, csak a gépén ismerkedem.
nyomozni lehet, hátha kiderül miért nincs
betőrő és igazság. megtanultam belenyugodni,de egyszer védekeztem,
megtanítottak ismét belenyugodni.....

i hate the police (törölt) 2009.04.03. 18:45:52

@b[ALien]: igen,én is filóztam ezügyben,hogy,mi lehet az igazság és ugyanarra jutottam,mint te

i hate the police (törölt) 2009.04.03. 18:49:10

@Dövan:lehet,hogy igazad van,de én eddig még csak egyet láttam :)

b[ALien] (törölt) 2009.04.03. 18:54:29

Csajok meg megint eltűntek
Semmi online jelentés a NATO csúcsról
Semmi pendrive
És már olyan régen jelentette ki valaki, hogy recece

b[ALien] (törölt) 2009.04.03. 18:56:28

Na megyek csillagkaput szarni
őőőőőő nézni

b[ALien] (törölt) 2009.04.03. 18:57:36

@i hate police: na még annyit, hogy sajnos ez csak a jéghegy csúcsa. Mi minden lehet amiről nem tudunk?

i hate the police (törölt) 2009.04.03. 19:06:18

Egy javaslat mindenkinek:az AB márc.9-én elkezdte tárgyalni az alkotmányellenes objektiv felelősség ügyét és meg is fogják semmisiteni.Tehát,akit esetleg addig megbüntetnek,forduljon birósághoz és kérje az ,,ügy,,felfüggesztését,az AB-határozat meghozataláig

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.04.03. 19:09:06

@i hate police: Ja ez nekem is tetszett amikor megverték a yardot... Ha úgy nyomnák mint az ami rendőrök akkor ez nem fordulna elő.
Sokszor elmondták már hogy nem a szigorú szabályok a lényegesek, hanem az hogy betartassa a rendőr.

@Ower: Alapból piros az egész.

@santé: Hát igen, ismerősömékhez betörtek (1 tömbház 2 lakását egymás utáni napokon kifosztották) de még az a jó hogy nem kapták el a betörőt mert azon nem lehetett volna a pénzt leverni, így meg fizetett a biztosító...
Fasza világ ez na.

@Dövan: És ezeket miért nem veti ki magából a testület...

i hate the police (törölt) 2009.04.03. 19:10:13

@b[ALien]: hát,én sok mindent tudnék mesélni neked..de szerintem te is nekem:)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.04.03. 19:14:17

@i hate police: Én az objektív felelőséggel egyetértek. Milyen már az hogy büntetlenül gyorshajthatsz akárhol és ha lefotóznak akkor csak annyit kell mondanod hogy nem te vezettél?
Kreszt be kell tartani, nem büntetnek meg. Én be szoktam, nem is büntettek még meg.
Azaz igen, zöldkártyáért :)
Viszont az értelmes módszer nem az hogy fotózunk mindenfele, hanem hogy szépen kiszedni az autósokat a sorból és helyben megvágni. Akkor lenne visszatartó ereje, így nincs. Ráadásul úgy azt büntetnék meg aki vezetett.

i hate the police (törölt) 2009.04.03. 19:24:06

@ColT: félreértesz,én nem azt mondom,hogy helyes vagy nem helyes,hanem azt,hogy ALKOTMÁNYELLENES,ez a lényeg.Gondolj a 213-al megbüntetett kisteherautó esetére.Ha nem egy kisteherautó lett volna,hanem pl.egy opel,ami képes 213-al menni,ártatlanul büntették volna meg,EZ A LÉNYEG.És teljesen igazad van,azt kell megbüntetni,aki vezetett

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.04.03. 19:24:14

@É2I:

mar itt vagyok de en mindig vegigolvasom
mar nem sok van vissza
ma Woodstock foz
valami csirkemelles rizsa
majd beszamolok
de meg van par komment

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.04.03. 19:28:42

@i hate police: Tehát azt azért belátod hogy valamit tenni kellett.

Az meg hogy a kistehert lefotózták 213-mal, hát azt akkor is meg akarták volna büntetni ha nincs objektív felelősség.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.04.03. 19:32:04

na a vegere ertem
hat nemistudom
de most tv-t nezek valaki lovoldoz new yorkban
eddig 13 halott

i hate the police (törölt) 2009.04.03. 19:32:08

@b[ALien]: Ha itt vagy még-politikai szimpátiától függetlenül-kiváncsi lennék a véleményedre:szerinted hihető,hogy Lengyel Zoltán rátámadt 3 rendőrre??

i hate the police (törölt) 2009.04.03. 19:36:12

@ColT:igen valamit tenni kell,de nem alkotmányellenes módon,hanem,úgy ,ahogy te is leirtad.

zsandark 2009.04.03. 19:36:14

Silverdust,
A bíró nem főnöke a titkárnak. Baromira nem. A bíró és a titkár teljesen más munkát végez, és főleg nem asszisztálnak egymásnak. Én pl. baromira örülnék, ha a titkár végezné a dolgát és visszadobná a rendőrségnek azokat az ügyeket, amiben semmilyen bizonyítást nem folytattak le vagy orbitális baromságokat csináltak, mer nekem sokkal kevesebb ügyem lenne. Az is tény, hogy vannak olyan bírósági titkárok, akik tisztességesen dolgoznak és olyanok is, akik nem. A mienk pl. nem olvassa el az iratot, így az eljárás alá vont személy beadványait sem. Csak aláírja, amit a szerkesztője elétol (a végzést). Ehhez pedig nekem semmi közöm. A bíróság elnökének lenne, de ő nem ellenőrzi. SAjnos a titkárokat senki nem vizsgálja. A bírókat igen, az őket segítőket is, de a titkárok valahogy megúszták.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.04.03. 19:42:41

basszus ez egy olyan allampolgari irodaban lovoldozik ahova en is jarok megha masik varosban is
eloben megy
nem tul jo ez nekem
meg senkinek
a cnn eddug 4 halottat mond

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.04.03. 19:44:34

@i hate police: Ez az alkotmányellenesség nagyon divat lett. Részemről legyen rend, aztán lehet ilyenekkel foglalkozni.

@zsandark: Na igen, mindenhol vannak ilyen emberek akik szarnak a melójukra és sosem lesz belőle semmi bajuk :(

indapass90210 2009.04.03. 19:47:18

@i hate police: mi volt ez a 213-al menő kisteher?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.04.03. 19:47:59

a katyura majd visszaterek, most ezt nezem

i hate the police (törölt) 2009.04.03. 19:48:36

@ColT: ez nem divat kérdése,az Alkotmányt be kell tartani és hál Istennek,hogy van Alkotmánybiróság ebben a féldiktatúrában

b[ALien] (törölt) 2009.04.03. 19:56:38

@hagyma: tudom, csak vicceltem
Egy barátom csajának 28-ra azt írtam, hogy boldog 45-öt
Azt írta vissza, hogy aranyos kis köcsög:)

i hate the police (törölt) 2009.04.03. 19:56:47

@Dövan: a lényege az,hogy egy kisteherautót megbüntettek-egy másik autó helyett,ami valszeg a mellette levő sávban haladt-mivel a rendőrség szerint 213-al ment.Az volt a szerencséje,hogy a szerviz/?/megállapitotta,hogy a fenti jármű max.16o-al képes menni,ezért visszavonták a határozatot.Ezért irtam az opeles példát

b[ALien] (törölt) 2009.04.03. 20:01:09

@i hate police: erről lemaradtam, mostanában alig nézek híradót, mer csak ideges leszek
Abban az esetben, ha valaki nem harcművész, és rátámad 3 emberre, és veszett, persze hogy hihető:)
A veszett kuty is rátámad mindenkire
lehet fertőzött
Én amúgy pártoktól függetlenül utálok minden politikust
De ez nem az a fórum még off szinten sem:)
Amúgy 4. sör!
Ez egy tisztességes off volt

indapass90210 2009.04.03. 20:05:33

@i hate police: kurvajó...

Mindenesetre az objektív felelősség a legnevetségesebb dolog amit kitalálhattak... Valakinek ellopják a kocsiját, csak két nap múlva veszi észre, aztán kifizethet mint üzembentartó még egy millát, ha véletlenül az M1-en keresztül vitték ki az országból...

indapass90210 2009.04.03. 20:08:07

@hagyma: ja, aszongya legalább 12 halott, legalább 1 fegyveres meg több tucat sebesült, meg kettőt kivittek hátúl gyorskötözővel rögzítve...

Tsabi 2009.04.03. 20:09:48

Durva, 20-40 hostages, 12 killed. jol indul a hetvege :((((

indapass90210 2009.04.03. 20:09:51

Alighanem csórikám meghasalt az állampolgári vizsgán....

b[ALien] (törölt) 2009.04.03. 20:11:09

Hűbazzeg mennyi mindenki
FBI SWAT Police

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.04.03. 20:11:54

most aszongya 12 az biztos
2 fegyveresre gyanakodnak nagy tuzereju puskakkal
rendes ostromallapot van

hogy mindig vannak allatok
es nem lepnek kontaktusba senki nem tudja mit akarnak

asszem hamarosan bemennek, nagy a keszulodes

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.04.03. 20:13:59

@Dövan: Azért ez nem különösebben életszerű, valljuk b, és a legtöbben azért lettek megbüntetve mert szarnak a szabályokra.

Nem mondom én is megkergetem a kocsit néha (160 a vége, de ezt 2-3x próváltam 5 év alatt - a gépezet meg 17 éves :) ) de szarok is rendesen mert jogosan büntetnének meg ha elkapnak.

indapass90210 2009.04.03. 20:15:59

mondjuk azért az ilyen rendszeres mészárlás az usában annak az eredménye, hogy minden hüje könnyedén szerezhet fegyvert...

i hate the police (törölt) 2009.04.03. 20:16:19

@b[ALien]: Viszont,azt megnézném,hogy mi fog történni a 3 rendőrrel,persze nem jogilag..és az újságok nem fogják megirni..

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.04.03. 20:16:45

@Dövan:
itt nem vizsgaznak ez csak egy tanacsado iroda

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.04.03. 20:18:42

ez most nem off csak breaking news aztan katyuzok

@Dövan:
na otthon se nagy kunszt szerezni
amennyivel nagyobb orszag annyival tobb idiota

b[ALien] (törölt) 2009.04.03. 20:19:45

@i hate police: hát biztonsági őrök lesznek:)
utána bkv ellenőrök
ez a ranglétra:)

indapass90210 2009.04.03. 20:20:21

@ColT: Lehet, hogy nem életszerű, de olvastam más fórumban, hogy pl a szuzuki ásznál bizományba leadott/át nem írt beszámított autóval furikáztak, és gyűjtötték az objektíves büntiket. Aztán ha jól tudom, akkor ha máson nem lehet, akkor behajtják az üzembentartón. És lehet polgári peren követelni a "kár" megtérítését, de mondjuk nem tudom, hogy egy csődben lévő cég esetén mennyire lehet ezt realizálni...

b[ALien] (törölt) 2009.04.03. 20:25:18

@i hate police: még az sincs kizárva
De erről tényleg lemaradtam. Mikor volt?

i hate the police (törölt) 2009.04.03. 20:25:48

@Dövan: jól tudod.Sehogy.Ezért sem jó az objektiv felelősség

indapass90210 2009.04.03. 20:25:58

@hagyma: azért lényegesen nehezebb már csak abból adódóan is, hogy jóval kisebb a közkézen forgó fegyverek mennyisége, meg egy lepukkant idióta nem is biztos, hogy meg tudja finanszírozni mellényzsebből... vagy mire megoldaná, meggondolja magát...

b[ALien] (törölt) 2009.04.03. 20:30:17

Emlékszem mikor orosz barátaink hazamentek, 1ü vodkáért lehetett venni AK-t
Már sajnálom, hogy kihagytam:)
De egy 357-est nagyon szeretnék
Gumilövedékkel

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.04.03. 20:35:34

@Dövan:
azert azt a felreertest szeretnem eloszlatni, hogy hivatalosan barki barmikor kaphat
az teny a tortenelmi hagyomanyokbol adodoan sokkal tobb van
meg mindig nem tudnak semmit miert, nincs kontaktus
hat en beszarnek ha tusz lennek az tuti

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.04.03. 20:36:24

@Dövan: Hát ezért kell átírattatni az autót amit eladsz.
Másrészt meg ha a bíróságon bemutatod az adásvételit, akkor nyilván visszakapod a pénzed.
Ilyet meg a Centrum is csinál. Az nem alkotmányellenes? Mert azokat nem baszogatta senki.
Amúgy a csődben levő cég meg... tuti hogy abból is kivesz valaki jó zsét.

b[ALien] (törölt) 2009.04.03. 20:36:38

hagyma szólj már a CNNre ne hülyéskedjenek
Pont a behatolást nem fogom látni

b[ALien] (törölt) 2009.04.03. 20:38:19

@ColT: hát volt már pár homár post a centrumról, legalább mi baszogattuk őket a süneinkkel:)

i hate the police (törölt) 2009.04.03. 20:39:05

@b[ALien]: Jó kérdés,én is a 4.sörnél tartok:)Úgy emlékszem,kb 1 éve.Elötte a bp-i I.kerületi rendők még nagy nehezen legyűrtek az Alagút utcánál 2 olimpiai bajnok vizilabdázót-2o-an..Ja és volt olyan ,szintén I.kerületi rendőr,aki lelőtte a saját társát..a volt I.kerületi r.kapitányt pedig nemrég helyezték át Csepelre és láss csodát,már rács mögött van

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.04.03. 20:41:55

ja a katyu
hat az a velemneyem, hogy qrwa idegesito
normalis lepeseket tett, bar sokan hagytak volna a francba
es egyebSt egyetertek, hogy a vegen hagyta is
egy esetleges erkolcsi gyozelem itt nem er annyit

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.04.03. 20:46:37

feltetelezesek szerint meg egy halott
meg nem tudjak a tamado-e vagy mas

i hate the police (törölt) 2009.04.03. 20:46:47

@b[ALien]: a centrumnál az a baj,hogy de facto fidesz-mszp közös vállalkozás

b[ALien] (törölt) 2009.04.03. 20:46:51

@hagyma: naja, mennyibe került volna már hazarepkednie...

b[ALien] (törölt) 2009.04.03. 20:49:44

@i hate police: én már régóta mondogatom, hogy ezek együtt járnak vadászni
De valaki mindig lehurrog
Hol jobbról, hol balról:)

Bugreport 2009.04.03. 20:52:48

"tt a megengedett sebesség 90km/h"

Relatív gyorshajtás. Télen 20cm-es hóban sem hajtasz az autópályán 130-al, mert kiszálsz a csába. Sajnos ez van... Én a közútkezelő helyében pénzt nem adtam volna, mert ugye igaz ami igaz, de felköpnék és alá állnék, mert adóforintokból kellene annak az útnak 90-el járhatónak lennie. A büntetés meg pofátlanság a rendőrség részéről, de hát kellettél tuti a kriminalisztikai statisztikába. Szar egy helyzet fater...

b[ALien] (törölt) 2009.04.03. 20:55:15

Most mivan? segítsetek már
2en voltak egyet lelőttek?

b[ALien] (törölt) 2009.04.03. 20:56:33

A beszéd nekem túl gyors:) csak olvasni tudok

i hate the police (törölt) 2009.04.03. 20:57:22

@b[ALien]: pedig igazad van.A legszebb az,hogy Kupper András fideszes képviselő saját bevallása szerint nem tudta,hogy a nagybátyja tulajdoni hányaddal rendelkezik a Centrum Kft-ben..

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.04.03. 20:57:23

ugytunik a tamado megolte magat
aszongyak vietnami lehet
de meg a tuszokat nem latom kijonni
meg semmi se biztos teljesen

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.04.03. 21:01:22

@b[ALien]: Jaja!!!!

@Bugreport: Bazeg! A megengedett 90, de azért ha egy kátyú fizikai sérülést okoz akkor azért azt illik kifizetni. Ha másért nem hát azért mert jogszabály van rá. Bár az csak a pógárokra vonatkozik úgy látszik.

@i hate police: Nem tudta, jó vicc...

i hate the police (törölt) 2009.04.03. 21:03:46

@ColT: Esküszöm,ezt nyilatkozta a jóember...

b[ALien] (törölt) 2009.04.03. 21:25:58

Na én elvízszintezem magam
Hajnalban úgyis felébredek
Majd benézek

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.04.03. 21:28:29

@i hate police: Szerinted mit ér ezeknek a nyilatkozata?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.04.03. 21:47:46

No jó éjt, én kimászok a kátyúból az ágyba.
Holnap meg kirándulok :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.04.03. 21:57:22

13 halott
5 sebesult korhazban
42 eves vietnami elkoveto

Navarone 2009.04.03. 22:21:57

Tök jogos. Ha kátyú van az úton, akkor ki kell kerülni, és az útviszonyoknak megfelelően kell vezetni. Azért egy kátyút elég messziről észre lehet venni.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.04.03. 22:29:23

@Navarone:
hat azert sotetben
esetleg esoben
netan hoban
egyaltalan nem konnyu eszrevenni

Impega 2009.04.03. 22:30:03

@ColT: hova mentek kirandulni?

Delutan talalkoztam rendor szomszedcsajjal.Ma delutan beszeltunk.epp egy balesetbol jott vissza. a szomszed faluban egy motorossracnak a balesetben, bukosisakban szetlottyant a feje. Pedig nem mentek 50-nel tobbel:(( Szoval a csaj egy kicsit kesz volt.
Ilyen is van. Vannak rendorok, akik Isten tudja miert, de annyira tuskok hogy akar tuzet is lehetne veluk gyujtani. De bizony vannak olyanok is, akik igazan normalisak. de korom fekete ejszakabankatyut eszre venni, nem konnyu dolgog; neha meg nappal is bele fut az ember.
Ez a motorossrac engem is megviselt..

Impega 2009.04.03. 22:33:03

@hagyma: Most van itt a tvben a hirekben az eset :((

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.04.03. 22:35:28

egyszer floridaban olyan katyuba belementem, hogy aszittem elsullyedunk
szakadt az eso es fullba volt vizzel
nem lehetett latni
az volt a szerencse hogy egy aruhaz parkolojabol kivezeto uton volt, ahol az ember nem szaguldozik

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.04.03. 22:39:56

@Impega:
hat mindig van orult, de az erdekes
es nem vagyok rasszista de telleg nem, mar csokolztam is fekete novel,
buuuuuut ezek tobbseget nem europi osokkel rendelkezok kovetik el
hogy ez is mit akart?
mondtam is Marynek az OK ha valaki lelovi a feleseget de tok artatlan embereket?
majdnem megvonta a csirket tolem, amit sutott es amugy isteni lett

most ez ofelia hetvegi topikja?
durva
szemuveg nelkul nem latta a katyut

neet 2009.04.03. 22:49:33

Ezek az útkezelők is... nincs is rá már szavam... kiteszek egy táblát, h szar az út, paraszt, lassíts, és ennyi? Meg is oldottam?? Kiteszek óra előtt egy táblát, h ennek az anyagrésznek a szavait nem tudom, ne kérdezzen a bunkó diákja? Vagy az orvos kitesz egy táblát, h érzéstelenítő épp nincs, saját felelősségre bárki bármijét amputáljuk, vagy hogy megy ez??

A mi utcánkban amúgy fotósopos rendőrök járnak, ellenőrzik a rendet és segítenek, ha kell. És a havat meg letúrta a fkf. És az ósan meg visszacserélte az akksimat se szó, se beszéd, azaz nem bevizsgálás meg egyebek, hanem adta a pénzt és ennyi.

A kutyám meg életben maradt, pedig egy kullancs nagyon ellene játszott, de megnyertük a csatát, úgy tűnik, úh minden szép és jó. :)

biobiom 2009.04.03. 23:04:06

@Impega: A helyzet az hogy amíg a rendőrségnek nincs olyan belső ellenőrzése ami kiszűri az olyan eseteket mint a fenti, illetve ugyanez igaz a többi fórumra is ugyanígy (igen, szerintem a bírók sincsenek megfolytva, már ami az ellenőrzésüket illeti) addig teljesen felesleges pozitív példákat írni, mivel legendák (mesék) anélkül is lennének.

i hate the police (törölt) 2009.04.03. 23:20:33

@biobiom: régebben-2oo6 elött-volt a rendőrségnek belső ellenőrzése,az RSZVSZ,de ők is csak a bcs-re,pl. vesztegetés ,,ugrottak,,.Az RSZVSZ most is létezik,de gyakorlatilag nem csinálnak semmit.Az Ügyészségnél-ha nem politikai jellegű az ügy-érdemes panaszt tenni

biobiom 2009.04.03. 23:38:46

@i hate police: A helyzet az, hogy a panasz erre a problémára valóban nem megoldás! Nem is lehet az, mivel az összeg, illetve az esemény súlya nem éri el azt a szintet, hogy érdemes legyen harcolni érte. Az ilyen esetek pont azért lennének jók egy-egy ellenőrzés esetére, mert ha nem is fizetnék vissza az összeget a károsultnak, de előkerülhetne a félhomályból hogy ki végzi hanyagabbul (esetükben törvénytelenül) a munkáját. Amíg nincs ellenőrzés addig ilyen esetek mindig is lesznek azzal együtta hogy minden bizonnyal lesznek olyanok is akik akárhogy is igyekeznének jobban végezni a munkát, kontroll nélkül nem fognak tanulni a hibáikból.

i hate the police (törölt) 2009.04.03. 23:50:58

@biobiom: teljesen igzad van,én nem erre az esetre,hanem általánosságban értettem.Szerintem az Rtv-t kellene módositani,,,létrehozni,,a rendőr személyes anyagi felelősségét,tehát,adott esetben xy őrmestert lehessen kártéritésért perelni,ne magát a rendőrséget.Mindjárt máshogy intézkednének

biobiom 2009.04.04. 00:07:41

A megoldás százféle lehet. Valahogy odahaza ezt sokan úgy gondolják, hogy az egyéni felelősség beépítésével lehet motiválni a legjobban. Lehet így is, bár egy ilyen esetben pl semmitsem érne. Nehezem tudom elképzelni azt a szituációt, hogy alacsony kárösszeg esetén mindenki rohanna beperelni a rendőrt. Nem életszerű. A másik fele hogy pl jelen esetben a bíróságon is hibázott valaki, mivel vagy el sem olvasta hogy mit ír alá, vagy ami mégrosszabb hogy tudta hogy törvénytelen mégis aláírta. És akkor most vizionálom hogy ennek az esetnek a következményeként még a titkárnőt is előveszik, mert nem hívta fel a figyelmét a főnökének hogy ez így törvénytelen. Mindenesetre azt le merem írni hogy a mai magyarországon csak fogást lehet találni ami a hiányosságokat illeti és ellenpontként sajnos csak nagyon keveset sikerült eleddig elérni, már ami a fejlett országokhoz történő felzárkózást illeti.

Joe Forster/STA · http://sta.c64.org 2009.04.04. 00:18:38

@hagyma: Nézd meg a Bowling for Columbine-t - gondolom, tudsz már annyira angolul, hogy megértsd. Ha csak olvasni tudsz angolul, akkor íme a számadatok: mindprod.com/politics/bowling.html . Ennyit arról a feltevésedről, hogy az USÁ-ban nem aránytalanul magas a lőfegyverrel elkövetett gyilkosságok száma.

i hate the police (törölt) 2009.04.04. 00:24:18

@biobiom:az Rtv. elöbb leirt ,általam javasolt módositását sem speciálisan erre az esetre értettem.Az utolsó mondatoddal egyetértek,ha lett volna valódi rendszerváltás,nem itt tartanánk

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.04.04. 01:10:19

@Joe Forster/STA:
valamit mar ertek angolul, ha nem is sokat
de magyarul meg azt mondtam, ha aranyaiban nezzuk nem sokkal tobb, tudom tobb, a gyilkossag mint mondjuk otthon
az mas kerdes hogy otthon gyakrabban alkalmaznak baltat, vasvillat, becskat mint smits & wessont

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.04.04. 01:16:50

mondjuk arra is kivancsi lennek, mivel par hete itt elek es vannak tapasztalataim, hogy egy esetleges teljes fegyver betiltasnal nem none-e az eroszakos buncselekmenyek, betoresek stb. szama
en tuti vagyok benne hogy igen

Joe Forster/STA · http://sta.c64.org 2009.04.04. 02:43:03

@hagyma: Szerintem el sem olvastad a belinkelt oldalt:

- USA: 300 millió lakos, évi 11 ezer fegyveres gyilkosság
- Németország: 80 millió lakos, évi 400 fegyveres gyilkosság
- Franciaország: 65 millió lakos, évi 250 fegyveres gyilkosság.

Az arányokat vágod? Nem szimplán gyilkosságról van szó, hanem _fegyveres_ gyilkosságról.

Az amerikaiak még a gyilkolásban is ellustultak. Ugyanezt csinálják külföldön is háborúban: jó távolról, biztonságból lelőnek és felrobbantanak mindenkit. Mert, ugye, közelről 1) még a végén embernek néznének ki a célpontjaik - bár a hadseregbeli agymosás után ez sem rendítené meg a katonákat -, 2) esetleg nem mindig ők kerülnének ki győztesen.

Ahol bicskát stb. használnak, ott védekezni is lehet, nem az van, hogy lelőttek, oszt' jó napot. Még az sem lehetetlen, hogy a támadó rosszabbul jár, mert kiderül: a megtámadott jobban fel van készülve a test-test elleni harcra, és egyből visszanyal a fagyi.

Az amerikai "nemzet" (haha!) tőlünk eltérően nem a megélhetés, hanem a terrorizmus miatt retteg. (De nem baj, a gazdasági válság lesz még náluk rosszabb is: minél magasabban vannak, annál nagyobbat lehet zuhanni.) És a rettegés remek módszer - mert mesterségesen rá is gerjeszt a kormány -, hogy kordában tartsa a tömegeket, és ráfókuszálja őket egy közös ellenségre - amely, persze, nem konkrétan az övék, "csak" a kormányuké -, legyen az bármi vagy bárki. (Tisztára mint a középkori kereszténység, inkvizícióval és a bármilyen más vallásúak, sőt, szubvallásúak mérhetetlen gyűlöletével és legyilkolásával.) Cserébe viszont "picit" idegesek az állampolgárok, hirtelen eljár az elsütő ujjuk. Hát, valamit valamiért, csak ez maradna meg a határaikon belül... Felőlem irtsák ki egymást mind...

"mondjuk arra is kivancsi lennek, mivel par hete itt elek es vannak tapasztalataim, hogy egy esetleges teljes fegyver betiltasnal nem none-e az eroszakos buncselekmenyek, betoresek stb. szama
en tuti vagyok benne hogy igen"

Ohhh, nem tudtam, hogy szociálpszichológiai diplomád (is) van. Vagy Michael Moore a haverod, és vele már áttárgyaltátok a témát? Milyen kurva jó, bazmeg, hogy te ennyire olvasott vagy és mindenhez ennyire értesz. Taníts minket, mester!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.04.04. 03:01:10

@Joe Forster/STA:

Te tanitassz engem
persze hogy nem olvastam el
naggyabol kepben vagyok neha benezek ide-oda
es pont ezt mondtam
en nem a fegyveres gyilkossagokrol beszeltem, hanem altalaban
a fegyveres gyilkossag nana hogy tobb
ki vitatta?
az egyeb is, de ott mar arnyaltabb, azaz kisebb a kulonbseg
tehat osszessegeben
azonkivul jelentos kulonbseg van az USA-n belul is az emberolesekben teruletileg

az meg hogy szerintem a fegyverek abszolut betiltasa csak kicsit javitana a fyilkossagok/ ossz gyilkossag, nem csak fegyveres/ de lehet rontana is akar az egyeb bunugyi mutatokon kizarolah magan velemeny
amugy elnezest kerek egyebSt, de nem irom minden hozzaszolasomhoz hogy ez lehet nem igy van, ez csak a velemenyem, es ez nem tanitas, mert hozzaszolasaim zome teljesen magavelemeny

a tenyekkel meg eddig se vitatkoztam, a fegyveres gyilkossagok a fejlett orszagokat tekintve itt a legmagasabbak

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.04.04. 03:06:05

csak miota ennem varosban elek kilomteres korzeten belu 3 embert lelottek es a varos konszolidaltabb resz
floridaban egy vol egy sarokra
de
ha betiltjak akkor is szereznek fegyvert akik akarnak, ha nem akkor agyonutik viszont kiveszik a vedekezes lehetoseget a becsuletes emberek kezebol
ez regi vita itt, nagyon regi
es keresztulvihetetlen
az alkoholtilalommal lenne hasonlo
ugyanugy lenne fegyver csak mas uton
ez is amerika

zrzr 2009.04.04. 03:09:03

Egerben hasonló esetben volt részem. Csúnyán megütöttem a felnimet,Telefon,jard kön.Kérdezik mennyivel mentem, mondom 50.(tényleg nem volt több).Meg akartak büntetni mert hogy ott bizony 30-as táblám volt.Visszamentünk, tábla sehol.Azt mondták tegnap még ott volt,útépítés táblával együtt.Ez nekem nem sokat segített.Akkor gondoltam fénykép. Az eset este f10-kor történt. Telefonálgattak kicsit és azt mondták kb fél 2-re tud jönni a kárszakértö. Megvárhatom ha akarom de ök mennek.Ùtban Budapestre,nem is egyedül,másnap meló stb nem tudtam megvárni,lassan hazagurultam és fizethettem zsebböl a javítást.Csak azt nem tudom mi van ha egy súlyos baleset történik?Akkor is 4 órát kell várni az út szélén fotósra?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.04.04. 03:17:01

ja mielott visszaternenk a katyukra a lapcsohazi gondolat
erdekes lenne megnezni hany fegyveres gyilkossagot kovetnek el legalis fegyverrel
mert ha volt sarad itt se kapsz es csak ha amerikai vag/bar lehet eleg az SSN/ ebben nem vagyok biztos
a mai meg egy vietnami volt

na akkor katyuzzunk
hat ez tenyeg nehez ugy, mer nem akarnak fiZetni
ez a lenyeg

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.04.04. 03:22:42

raadasul magyar embert ismerve/ no offense en is az vagyok/ ha valami szar lenne a futomuvel direkt belemenne az tuti

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.04.04. 03:33:08

de a tortenet tenyleh csak errol szol, nem akar fizetni senki ha kar er, /utazasi iroda, interent, utfenntarto, vadgazdalkodasi akarmi, mav, bkv, senki/
ha forditva akkor nyomjak ezerrel a birsagot/bank, telefon parkloceg APEH
es ez zommel nem csak otthon van igy

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.04.04. 03:43:14

remek szovicc is eszembe jutott

katyUSA
van itt is amugy
egy gazdagabb allambol atmegy egy szegnyebbe hihetetlen a kulonbseg

horex · http://horex.uw.hu/ 2009.04.04. 07:06:13

@Joe Forster/STA: Jó reggelt Mindenkinek.
"Az amerikaiak még a gyilkolásban is ellustultak."
Fikaszagunak érzem a szöveget.
Persze az volt a virtus, amikor a 32-es gyalogezred szuronyrohamra ment.
Te mit választanál?
Monitor elöl távirányitgatni egy rakétát, vagy a szuronyrohamot?
Nem lustaság, technika

horex · http://horex.uw.hu/ 2009.04.04. 07:07:42

A posztolo helyben végigvittem volna az ugyet, nem kell személyesen megjelenni a biroságon, ügyvéd is képviselhet.

☺ágica (törölt) 2009.04.04. 07:34:22

Jó reggelt!

Én csak annyit szeretnék mondani, hogy recece:)

on/
Az a baj, hogy nagyon sok szinten gondok vannak, nem csak a rendőrségnél, amit óriási tisztogatással lehetne csak rendbe tenni:( De ki és hogyan csinálná? Ez olyan, mint az egészségügy. Mindenki tudja, hogy sz*rban van, mégis mindig csak a felszínt piszkálják, mert ahhoz, hogy rend legyen minimum nyakig kellene süllyedni a trutyiban. Nem jó ez így, és tartok tőle, hogy csak rosszabb lesz:(

Angelus 2009.04.04. 08:17:15

@maincoon ♀: Nem! Fúj... azok nekünk is tertoznak, meg az Innoterv és a Swietelsky...

Impega 2009.04.04. 08:31:01

Jo reggelt. Itt feje teteje allt minden emiatt a Nato talakozo miatt.

b[ALien] (törölt) 2009.04.04. 09:09:45

@☺ágica: Na végre! De nem mondani kell, hanem kijelenteni
Mindazonáltal másodszor vagy királylány

Impega 2009.04.04. 09:57:11

Feri beallt Barack moge :)

Impega 2009.04.04. 09:58:19

Ja a hivatalos foton ;). Berlusconi lemaradt. A mobiljan beszel eppen :D

maincoon © 2009.04.04. 10:54:23

csak egy gyors bekukk..

@Angelus: azért gondoltam, mert a románia és magyar alvállalkozók teljesen ráillik. bennünket kifizettek rendesen, már csak garanciális visszatartásunk van náluk. a swit.-hez nincs közünk.

@Impega: motoros srác :(
nálunk is volt mostanában halálos motoros baleset és valószínű, hogy itt a tavasz/nyár egyre több lesz... :/

na, folytatom a takarítást, csak azért néztem be, mert éppen az öreg számítógépet törölgetem, gondoltam bekapcsolom.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.04.04. 11:06:54

@Impega: Nem motoros kirándulás lesz... Nem mentünk amúgy sehova, hajnali 5kor kaptam egy smst hogy 1 srác lesántult, 1 másik nem ér rá. Menjünk vasárnap. Na akkor meg én nem érek rá.

Amúgy Kővágószőlős-Pécs túra lett volna. Évek óta nem voltam igazi erdőben, jó lett volna már :)

@i hate police : A pár alkotmánysértés nem áll arányban a napi több ezer gyorshajtóval. Amíg más módszer nincs (nincs normális rendőrség) addig ez nekem megfelel, mert az emberéletek fontosabbak mint az alkotmány.
Másrészt nem csak a rendőrség követ el alkotmánysértést, és az alkotmány betartásával is lehet atomra szopatni ártatlan embereket... akkor meg...

@maincoon ♀: Yo munkát... :)

@horex: Terészetes hogy inkább távirányítanak, egy ország sem akarja az állampolgárai életét feláldozni.

Amúgy meg jó reggelt mindenkinek...

i hate the police (törölt) 2009.04.04. 13:42:17

@ColT:ebben nem értek egyet,egy jogállamban fontos az alkotmány betartása.Az más kérdés,hogy nálunk jelenleg jogállam van-e..

i hate the police (törölt) 2009.04.04. 13:44:14

@☺ágica: néhány hsz-el korábban én már leirtam,miként lehetne ezt megoldani

i hate the police (törölt) 2009.04.04. 13:55:07

@☺ágica: ui:azt viszont bevallom,hogy az egészségügy reformjára én sem tudok megoldást:)

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.04.04. 14:24:54

sün veletek!

kettő egész pipike van a sütőmben, jól befűszerezve, hagymával, paprikával, paradicsommal körberakva a fólia alatt. jó lesz :)

és előttem egy egész zacsi schokobananen hmmmm nyami

néztem tegnap a bréking nyúzt ahol a kötsög lövöldözött, de akkor még "csak" két halott volt. borzadály

@hagyma: "az OK ha valaki lelovi a feleseget" ezt a mondatodat printscreeneltem a tárgyalásodig:)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.04.04. 14:36:11

@az igazi, az egyetlen mamapicilánya/mpl: Hm, a feleség lelövésének veszélye egyenesen arányos az általa készített kaja minőségével? :)

@i hate police: Jogállam, jogállam... A rendőrség tegye a dolgát, tartsa fent a rendet, az állampolgárok meg szintén tartsák be a játékszabályokat...
Én sem örülök neki hogy alkotmányellenes a bírságolás jelenlegi formája, de a gyalogosgázolásokon jobban kiakadok valahogy.
A rendőröket is utálom (engem is megvágtak már csak úgy mér'ne, de az sem közekedési kihágás volt), de sajnos más hatóság nincs aki megvédene ha gáz van.
Ezért elszomorító ahogy sokszor viselkednek.

i hate the police (törölt) 2009.04.04. 15:05:33

@ColT: Én több mint,húsz éve vezetek,de-ha hiszed,ha nem-még sosem tudtak megbirságolni.Ezt azért irtam,hogy tudd,én is azért utálom őket,mint te,a stilusuk miatt.Igaz,hamar ,,nyuszik,,lesznek,ha határozott az ember..és náluk jobban tudja a jogszabályokat-ez nem nehéz,ők gyakorlatilag nem ismerik.Külföldön/nem a volt szocialista országokra gondolok/még sosem volt problémám a rendőrökkel.Ott mindig udvariasak,segitőkészek voltak..ja és ismerik a figyelmeztetés jogintézményét,nem büntetnek egyből,mint nálunk.Nálunk ,sajnos primitiv emberek kezébe adnak hatalmat,de ez már a jogalkotók bűne is

jesszumpepi (törölt) 2009.04.04. 16:03:48

Stubb 2009.04.03. 11:57:34
Megkérek mindenkit, hogy a SÜNözést fejezze be!

Csatlakozom az előttem szólóhoz.

i hate the police (törölt) 2009.04.04. 16:16:24

@jesszumpepi:köszönöm.Egy kérdés-nézd el nekem,kezdő hozzászóló vagyok-mire értetted azt,hogy mindenkit kérsz,hogy fejezze be a sünőzést/a sűn fogalmát értem/?

Zaftos szatira 2009.04.04. 16:32:39

parasztfalava kozott kihivni a rendoroket ejszaka,nagybotorsag.eleve a level hangvetele is eleg flegma,a vegen meg a level iro ki is ter arra hgoy o mennyire elfoglalt es muvelt, okos ember.gondolom a rendorokkel valao tarsalgas is hasonlo felgma stilusban ment,akiket sikerult jol felduhiteni.eroskodni egy katyu miatt,rendort hivni,egy koztudottan rossz utszakaszon,ahol 90 el ep eszu ember nem szaguldozik,a level iro ugy gondolta ove a vilag szarik midnekibe, meg nehogymar neki kelljen a nyilvan draga auton kifizetni a katyu okozta kart,amirol o egyaltlan nem tehet hiszn alig ment 120al,

megerdemelted amit kaptal te fereg,miatad vannak balesetek arrafele,
jossz mint a barom aztan sir a szad ha katyuba mesz es csodalkozol ha megbasz a rendor 10ezer ft ra mai nyilvan nagyon sok lehet a mernoki fizetesedbol.
orulok hogy mar nem vagy ebbe az orszagba,biztonsagosabbak az utak

jesszumpepi (törölt) 2009.04.04. 16:35:48

Jó a sztori.

Írta már valaki,hogy nem fogyasztóvédelmi téma?

Inkább a Zugügyvédre való.

i hate the police (törölt) 2009.04.04. 16:50:25

@jesszumpepi: tényleg nem fogyasztóvédelmi téma,de szerintem a Tékozló Homár jól tette,hogy közzétette ezt a történetet,elég nagy viszhangot váltott ki/i hate police=i hate the police,csak kijavitottam a nyelvtani hibát/

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.04.04. 17:02:21

@i hate the police: OK hogy kijjebb nem büntetnek egyből, de az emberek is szabálykövetőbbek.

Amúgy engem eddig 1x büntettek meg hülyeségből - a tény az tény volt ott is, csúszva álltam meg a rendőri karjelzésre (útviszonyok) de ő meg féktávon belül állt i elém. Ezt viszont kurva nehéz lett volna bebizonyítani.
Lehetett választani : 10000-es csekk vagy feljelent. Szerinted?


@Zaftos szatira: Gondolom ha te hajtanál bele egy zaftos tankcsapdába mert nem láttad (vagy pl. esett az eső és tele volt vízzel) és szétbaszná a kocsid akkor te sem akarnád a közútkezelővel kifizettetni.

i hate the police (törölt) 2009.04.04. 17:16:20

@ColT: Én azt mondtam vna neki,hogy figyelmeztessen vagy jelentsen fel.Aztán elkértem vna az adatait.Ja és mielött elkezdte vna az intézkedést,bekapcsoltam vna a zsebemben levő diktafont.Az,hogy az emberek mennyire jogkövetőek a közlekedésben,országonként változik.Olaszországban,Máltán pl.abszolút nem,Ausztráliában viszont igen

biobiom 2009.04.04. 17:30:23

@Zaftos szatira: Valahogy sajnállak. Ki tudja hogy hogyan keletkezhet az az érzés, amikor a másik kárán röhögünk mint a hülyegyerek. Bár lehet hogy ez a hülyegyerek nem is olyan gáz dolog. Ez is divatos biztos. Szívesen meghallgatnám hogy egy ilyen ember mit tud, tudna kezdeni egy ilyen szituációval, de nem úgy hogy már ezzel a végeredménnyel kell szembenéznie. Egyébként meg szerintem akkor írj ilyen hozzászólást ha érdekebne áll, mondjuk lehet hogy ez van a háttérben. :(

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.04.04. 17:45:25

@i hate the police: Ja ha van a zsebedben diktafon.
Kösz. :D
Az olaszokat meg úgysem lehet megrendszabályozni, de azért nem ez az általános Európában.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.04.04. 17:53:01

@i hate the police:
probalj meg itt a zsebedbe turkalni rendori intezkedes kozben
hehe
ha egy atlagossal talalkozol nem lo le dehogy bilincsben leszel izibe az tuti

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.04.04. 17:57:00

mondjuk azt sem javaslom, hogyszoljal neki hogy igazolja magat, vagy hogy tanacsot adjal mit csinaljon/figyelmeztessen/
itt O dont
maximum rimandkodhatsz hogy megusz tikettel, ne vigyen be, ez az elkovetett szabalysertes fuggvenye
van mikor merlegelhet

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.04.04. 17:59:03

@az igazi, az egyetlen mamapicilánya/mpl:
annyira nezte a tv-ben az esemenyeket, hog leokezta
aztan esett le neki es nem akart adni vacsorat
soha de soha....

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.04.04. 18:00:22

@jesszumpepi:
7 vegen ugyis atmegy offba
ilyenkor meg neha en is offolok

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.04.04. 18:35:51

@ColT:
ragalom
en nagy szazalekban /99/ erdemlegeset irok, de meg mindig nem kaptam erdemleges valaszt hol vannak a mentosok?
valamint lehet-e mar szaunazni?

i hate the police (törölt) 2009.04.04. 18:51:17

@ColT: szerintem,nálad is mindig legyen,hidd el,hasznos:)

i hate the police (törölt) 2009.04.04. 18:57:11

@hagyma:te,külföldről irsz?Vagy csak nem ismered a magyar jogszabályokat?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.04.04. 19:05:12

a ketto nem zarja ki egymast
csak szoltam ha erre jarsz akkor maskepp jarj el

hat ha otthon a jogszabaly megengedi, hogy felszolitsam a rendort hogy igazolja magat, nem O engem, aztan a zsebembe turkalva elinditok egy diktafont majd megkerem, hogy figyelmeztessen vagy jelentsen fel
hat akkor ott nagy baj van
meg akkoris ha diktafonnal a zsebben kell jarkalni

i hate the police (törölt) 2009.04.04. 19:06:40

@biobiom: tökéletesen egyetértek veled.Azért,meg külön gratula,hogy ilyen..hmm,nem túl intelligens hozzászólásra ennyire kultúráltan válaszoltál

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.04.04. 19:07:57

@hagyma: Érdemleges azt aláírom :)
És azt se mondta senki hogy baj :)

@i hate the police: Hát nem most volt az eset, akkor még nem mindenkinek a zsebében volt diktafon.

i hate the police (törölt) 2009.04.04. 19:10:02


@hagyma: de merre,az USA-ra gondolsz?
Sajnos,itthon,tényleg nagy baj van,ez igaz?

i hate the police (törölt) 2009.04.04. 19:12:57

@ColT:értem,én a jövőre nézve javaslom a diktafont:)

jesszumpepi (törölt) 2009.04.04. 19:14:47

Hej,hagyma!

Ha nincs ügyfélszintű jelszavad,akkor sose tudod meg,hogy mi történt a mentősökkel.

i hate the police (törölt) 2009.04.04. 19:14:57

@hagyma: bocs,a bajt tényként értettem,a ?-et véletlenül ütőttem be

jesszumpepi (törölt) 2009.04.04. 19:20:38

Nem lehet minden kátyú mellé egy sztrovacseket állítani.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.04.04. 19:25:07

@jesszumpepi:
az baj
legalabb Tamasrol valamit?
@i hate the police:

hat az nem jo
bar azt is gondolom az amerikai rendszert bevezetnek otthonaz erdekes lenne
neha itt is az

i hate the police (törölt) 2009.04.04. 19:35:45

@hagyma: én örülnék neki,ha itthon bevezetnék az amerikai rendszert!1,nem állitanának meg,ha nem követtem el semmit,magyarán megszünne a ,,közúti zaklatás,,2,o,8 ezrelék lenne a megengedett véralkoholszint,magyarán megszünne a paternalista államszemlélet3,a rendőrők tényleg szolgálnának és védenének

jesszumpepi (törölt) 2009.04.04. 19:42:23

Most,hogy itt a jó idő,vajon a Villa Medicibe beengedik-e a férfiakat rövidnadrágban?

jesszumpepi (törölt) 2009.04.04. 19:43:54

És megkezdődött a bográcsozás szezonja :-)

jesszumpepi (törölt) 2009.04.04. 20:00:19

A bográcsba valókat G-Robynál házhozszállítással is meg lehet rendelni.

jesszumpepi (törölt) 2009.04.04. 20:02:03

A nyaraláshoz a repjegyeket szívesen megrendeli LaccPacc az Aerovivánál.

Aki vesz egy LaccPacc összeset,az felárat fizethet.

jesszumpepi (törölt) 2009.04.04. 20:03:55

Jön a szabadtéri koncertek szezonja.

Tudja valaki,hogy hol lehet beszerezni tavalyi lejárt InKal passokat?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.04.04. 20:17:18

'sszameg fáj a fogam.
Bal fent az összes :/

jesszumpepi (törölt) 2009.04.04. 20:18:09

Ezen a hétvégén még alig főztünk.

Csak mpl árulta el,hogy csirkét sütött pénteken.

Ja,meg Mary főzött csirkemellet rizzsel.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.04.04. 20:21:01

ohhh
nagyon unom a politikates csak most neztem par videot
hehehe
ez s unozes ez nagyon nagy
innen tanultak

Woodstock akar egy laptopot
de tenyleg
Palkovicsne hogye adja?
lehet inkabb lemegyunk a compusa-ba

jesszumpepi (törölt) 2009.04.04. 20:21:08

Közeledik a nyár.Az esküvők szezonja.

Lehet gondolkodni az esküvői tortán.

Na és a csokiszökőkúton :-)

jesszumpepi (törölt) 2009.04.04. 20:23:37

A friss házasok nászútra mehetnek a magzatsarcolós panzióba.

Talán már beszereztek zigótadetektort is.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.04.04. 20:27:49

@jesszumpepi:
es aZt eszunk ma is
nem tudtam a csirek melyik reszebol csinalja, csak gondoltam mell lesz az, de nem jutott eszembe hogy hivjak a csirekmellet/ amugy breast, naponta 10-szer hasznalom a szot a hotelben, de hirtelen blokk/
ezert azt kerdeztem
iz diz a csikkenboobs?
es megertettte
a boobskeeper utan ujabb szot alkottam

holnap asszem vegyes bbq-t csinalok valami krumplival

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.04.04. 20:32:49

az a baj hogy Woody nem eszi meg a krumplipuret en meg szeretem
ez az eddigi legnagyobb konfliktushelyzet

amugy itt az utepitok, katyuzok, stb igen jo penzt csinalnak
mar ezek az aszfaltozok, meg a tetoszigetelok
mongyuk a teton nincs katyu csak beazik

Tsabi 2009.04.04. 20:47:38

@hagyma: csinalj magadnak krumplipuret, neki meg a purebol krokettet. vagy azt se szereti?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.04.04. 21:03:08

@Tsabi:
csak a belsosegeket es a krumplipuret nem eszi
de megoldom
onfelaldozo vagyok
valami sult krumpli jo lesz a steakhez es meg egyszerubb is nem kell pucolni

Tsabi 2009.04.04. 21:20:19

@hagyma: az vegulis annyira nem gaz. Nicole se eszi meg a belosegeket, viszont o meg imadja az fott tyukot rizzsel, amit meg en nem, na olyankor szoktam venni valami szep majat.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.04.04. 21:24:19

@Tsabi:
hat a majat az meg nem enne
a csaladja szereti ha megyunk vasarnap neha van, denem neki
egyszer csinaltam zuzat, hat azt megkostolta, de figyeltem az arcat....
szoval belsoseg eseten csak magamra fozok az tuti
azota ritkabban is csinalok miota egyutt vagyunk
szalontudo meg pacallal be se probalkozok
szivporkolt, vese
oh remenytelen
sose de sose.....

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.04.04. 21:25:49

@betépett felhasználó:
ilyenkor mar lassan utolsozni kell
buuuuuut
a legnagyobb utolsozo az mindorkre en voltames maradok mig vilag a vilag

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.04.04. 21:27:13

ja meg annyit, hogy mi van ofelia topicjaval
es mamapici csekkjevel amit nem valtottak be, aztan surgosen el kell mennem sort venni

mar fel 4

Tsabi 2009.04.04. 21:48:42

@hagyma: nalunk nagy nezesek voltak mar a kaposztas cvekedli eseten is, termeszetesen o cukorral szereti, en borssal, de ezen nem veszunk ossze. A huslevest imadja, ha veloscsont fott bele, a velo meg mind az enyem, zuza, sziv ritkan van, mert az csak nekem jon be, szalontudo meg pacal az meg nekem se. Halbol meg erdekes modon csak azt eszi meg, ami mar nem emlekeztet halra (rantott lazacfile, halrudacskak). Hat igy jartam.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.04.04. 21:54:32

@Tsabi:
hu ez jo otlet lehet csinalok kapsztas tesztat
ha kapok kaposztat ebbe a boltba lehet nincs
szerintem meg sose evett

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.04.04. 21:56:51

@jesszumpepi: Sok mindenRE de most hogy miTŐL azt nemtom.
Panadol segített most :)
Mondjuk gyalázatos állapotban van a fogsorom, de félek a fogorvostól :(
Nem tudja valaki hogy hol van altatásban fogorvoslás?
Tököm, kifizetem, de a fene fekszik oda ébren!!! :D

Főzés. Barátnőm összerakott egy rakott krumplit. Mondjuk én közben majd' éhen pusztultam. Mondtam is neki hogy ha már itt a főtt tojás, kóbász, héjában sült krumpedli, mi a francnak nem esszük meg helyből? De azért ő rakottat akart. Várhattam még egy csomót. Aztán zaba közben meg bedurrant a fogam :/

A gyerekfagyasztós szállodák a meleg miatt bezártak?


@hagyma: Krumplipürével mi baja? Mondjuk sültkrumplit én is jobban bírom.

@Tsabi: Én azért nem szeretem az egész halakat mert sok a szálka és elrontja a hal élvezetét :(


Hé! Most szóltak hogy ég a Mercim az Árkád WC parkolójában!
Nincs valakinek egy platós IFA-ja hogy elhozzuk?!

b[ALien] (törölt) 2009.04.04. 22:09:59

@Tsabi: na, voltam zacskóséknál:)
kb. 10-15 centisek, koromfeketék, a szemük kék. Még a szekrényben laknak egy párnán, de megkaptam őket 1 órára az ölembe
Még mondják, hogy íííííííííí, de már azt is, hogy miáu! Pofozzák nyalogatják harapdálják egymást és engem is. Szétszimatoltak! Meg volt olyan, hogy az 1ik befeküdt a tenyerembe
hozzábújva a másik +a karomhoz
hozzábújva a 3.ik+ a könyökhajlatomhoz:)
Kibaszottul aranyosak

b[ALien] (törölt) 2009.04.04. 22:11:10

most olvasok
nem tudom hanyadik sör, de nagyon sokadik

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.04.04. 22:16:53

@ColT:
mar elfelejtettem asszem egyszer beteg let tole vagy volt benne valami, vagy minden nap azt ettek
majd megkerdezem
a catfish az nagyon OK

Tsabi 2009.04.04. 22:27:04

@hagyma: orulok, ha segithettem, majd meseld el az eredmenyt :)

@ColT: ebben igazad van, van par, amiben eleg keves a szalka, a magyar nevuket viszont nem tudom..tengeri hal mind, az biztos.

@b[ALien]: most irigyellek am rendesen, a sorok miatt is, meg a macsok miatt is.. :)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.04.04. 22:42:55

@hagyma: Miért, a catfishben nincs szálka?
Én egyszer majdnem megfulladtam egy csonttól vagy porctól, azóta nem vagyok hajlandó csirkecombot enni :(

@Tsabi: Hekk.

@b[ALien]: Szemét! :) Sörözöl, macskázol, és nem fáj a fogad! Sörözni én is mentem volna de fájós foggal nem mentem. Mire elmúlt addigra meg már késő van + Panadolra ha innék akkor megint egy napig rókáznék :S

Tsabi 2009.04.04. 22:48:43

@ColT: meg vagy 10fele masik, kicsi nagy gombolyu szogletes, mint gomboc arturnal a csokoladek :))

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.04.04. 23:04:27

@ColT:
nincs
csirek az johet minden mennyisegben
1 napot melozok egesz heten ures a szalloda ugy erzem magam mitn Jack Nicholson a Ragyogasban csak a gepzongora megy es 3 orankent talalkozok valakivel, az is a fiam
a valsag betette a labat
@Tsabi:
meg eletemben nem csinaltam kaposztastesztat, nem tudo m melyik napra hagyom
lehet steak lesz
vagy csirke
vagy sertes
vagy semmi
ma semmi az tuti

Tsabi 2009.04.04. 23:28:01

@hagyma: szerintem a kaposztasteszta melle meg legyen altenativa, mert nem mindenkinek esete, foleg ha felnottfejjel ismeri meg. Nalunk bejott ugyanugy mint a rantott patisszon, sokaig nem fert a fejebe, hogy egy tokfelebol nem csak puret meg levest (vegulis ugyanaz, csak tobb a viz) lehet fozni.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.04.04. 23:31:14

@Tsabi:
alternativa mindig van
vagy eszi vagy nem
ugyis nol a segge
de most kussban vagyok mer O dolgozik egesz heten em meg csak szerdan, igy legalabb a kajat megcsinalom

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.04.04. 23:34:52

ja amugy azonta a kaposztat is szereti a tesztat is hat miert ne
nagy elkepedesere meg adtam azert alternativat ugy mint
lekvaros, makos, dios teszta
meg csak hallani se hallott rola
maradtunk a kaposztasnal

Tsabi 2009.04.04. 23:34:56

@hagyma: lol :) Nalunk alapbol en fozok, altalaban ehetot, ha nem, akkor rendelunk valamit :)

Tsabi 2009.04.04. 23:38:13

@hagyma: azok megmondom oszinten nekem desszertnek jonnek be, nekem a foetelben legyen a so/bors/paprika kombobol legalabb ketto

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.04.04. 23:41:21

amugy az egesz tortenetben tenyleg az a nagy gaz, hogy valaki segitseget ker, esetleg karpotlaste
s ehelyett megbuntetik

en se eszek olyasmiket gyerekkorm ota csak felvillantottam neki

a kaposztas meg naturlich borssal lesz

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.04.05. 00:12:46

én is mindjárt, csak még hazaszállítom T.Mackót a Sony and the White Caows és Friday buliról (vagy honnan a fenéből)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.04.05. 00:21:03

@az igazi, az egyetlen mamapicilánya/mpl:
csak nem az en oram szerint
de azert elismerem ha hozzatesszuk hogy kozepuropai ido szerint

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.04.05. 03:56:09

ettol fuggetlenul
ha mar lehet a posztolot...
"egy kicsi, kanyargos uton ami katyuval teli, ejjel sose mennek 70-el
csak 30-al

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.04.05. 07:15:18

@hagyma: Szerintem a munkahelyi unalom még mindig jobb mint a munkahelyi prgés :D

Amúgy a lekváros tészta sokkal jobb mint a káposztás :)

@az igazi, az egyetlen mamapicilánya/mpl: Már nem... Irány a pécsi vásár... :)

aardwark 2009.04.05. 09:44:31

jó reggelt és szép hétvégét mindenkinek

Floridában csak a tarajos sült tilos megdugni, Texas viszont a csirkék szex közbeni húzogatását bünteti.
ezt a naggggggyon fontosch infót találtam így ma reggelre....

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.04.05. 11:58:29

@aardwark-aki újra turbékol: hát ami ennél még fontosabb, hogy sóhernorbi kuksiját fricinek hívják. és bazdmeg, norbi a csapba pipil.

ezt csak azután tudtam leírni, hogy hánytam.

poszthoz már nem tudok mit írni sem érdemben, sem érdemtelenül

megyek napozni

b[ALien] (törölt) 2009.04.05. 12:15:36

@ColT: ne is mondd! Nekem már fájt máskor
Letört a fele
Ki kellett vésni
Neked véstek már? 1 órán keresztül egy vésővel + kalapáccsal ütötték az állkapcsom
Senkinek nem kívánom
Mindenfajta fájdalomra legjobb a donalgin
Én is kipróbáltam milyen rá inni:)
Először énekeltem, aztán belehánytam a fürdőkádba:)
De a fájdalom elmúlt

Mylady 2009.04.05. 12:28:00

@az igazi, az egyetlen mamapicilánya/mpl:
hát én az első ilyen eset után úgy rúgnám ki, hogy csak lesne

a koliban, ahol főiskolás életemet éltem, minden szobában volt mosdókagyló, wc viszont csak a folyosón

a fiúk közül sokan ott sem jártak ki...
és ugyanabban a mosdóban fogat mostak, mosogattak...

sosem értettem

aardwark 2009.04.05. 12:55:03

@az igazi, az egyetlen mamapicilánya/mpl:
erre nem tok mit mondani, az enyémet nem hívják sehogy, illteve a jelzőket most nem sorolom:))))))
és mér a csapba? nem telik szegénynek wc-re? küldjek neki?

én csak ennyit akartam mondani, kérem kapcsojjanak ki

du grillezés a teraszon hideg sörökkel és hp-vel

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.04.05. 13:48:15

@b[ALien]: Uff, ne ezért nem megyek fogorvoshoz.
Eleget fúrták a fogaimat gyerekkoromban.
Majd ha lesz altatás akkor.

Én Coldrex-re ittam véletlenül, de utána egy napig rosszul voltam mind a 2 alkalommal.

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.04.05. 14:04:36

@ColT: tájékoztatásul

Általános altatásban végzett fogászati beavatkozás 80 000 Ft

Szakorvosi felügyelet mellett végzett fogászati beavatkozás 70 000 Ft

kb ennyiért vagy többért

Ofélia . 2009.04.05. 16:00:02

@az igazi, az egyetlen mamapicilánya/mpl: Te igazi és egyetlen mpl. Az összes ablak megtakaítva van e.

A sonka és a házitojás a hűtőben figyel e??

A fogászat nekem min 300 lessz de fussa:((

Szájbarugási felügyelet 72600 huf + a csókolózás hiánya(mééér büdös a szád):))))

Ofélia . 2009.04.05. 16:21:49

@ColT:Te altatásban akarsz elvégeztetni fogászati beavatkozást???

Hihhetetlenül hihetetlen egy műszakitol??

Ahhelyett, hogy ébren próbálnád a fogorvosnak meghatározni a fűrási szöget, a fúró fordulatszámát és bólintási szögét, az iszappal kezelt fúrásmélységet, a szájszívó nyálmennyiséget és szívási egyenleteit, a köpőcsésze távolságát a bal kezedtöl és a nővérke mellméretét te inkább aludni akarsz:(((

Soha nem érzed majd át a zoomolás csodálatos élményét a fejedet belefúrva bolcsességfog vésés közben:)))

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.04.05. 17:10:48

most tenyleg ez lesz a 7vegi poszt?

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.04.05. 17:28:25

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa: jelentem minden ragyog, mint a salamon töke, már csak a húsvét hiányzik.
szintén jelentem, hogy mától már a fűszálak is egy irányban állnak, a kert csodálatos(néhány, valami csoda folytán újratermelődő macskaszart leszámítva) : virágzó aranyeső,tulipán, jácint, nárcisz, virágzó meggy és barackfák, zöld, zöld, zöld, mindjárt gyöngyvirágszőnyeg is, a téli depim már a múlté.

hát kell ennél több?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.04.05. 17:37:25

hat ezt a salamon toket sose ertettem
most a golyoi ragyognak, vagy a noveny a kertben es miert?
Husvet itt 1 napos megyunk a nagycsaladhoz

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.04.05. 18:33:31

kitort mar otthon a forradalom?
es ha igen, kit akarnak eloszor falhoz allitani
sun sun sun
ez nagyon tetszik:)

b[ALien] (törölt) 2009.04.05. 18:38:49

A teljes igazsághoz hozzátartozik, hogy kiskutyáztam is
1 óra macskázás után szó szerint beugatott
Hogy ez az utolsó időpont a játéka szétcincálására
Aztán a kis haverját kergettem fél óráig egy tobozért
Most sikeres hvg-m volt, összefoglalom dióhéjban:
-mini állatkertben voltam
-annyit zabáltam, mint egy focicsapat teljes váltással
-annyit ittam, mint egy leszerelő díszzászlóalj
Most pedig megyek boltba
Annyira nyilvánvaló hogy miért, hogy a szerencsés megfejtők között nem tudok semmit sem kisorsolni

Ofélia . 2009.04.05. 18:40:08

@az igazi, az egyetlen mamapicilánya/mpl: Nem!!!

@hagyma: Mi az,hogy nem érted a salamon tökét????? CSALÓDTAM BENNED:)))

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.04.05. 18:41:38

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa:
szivesebben olvastam volna a szemuvegedrol, vagy mamapici csekkproblemajarol, de a katyu se rontja

sun sun sun
nem tudok betelni vele, minthga lett volna 1 ember is aki akarta volna oket akadalyozni
egyszeruen rohogok
ilyenem van es meg kaposztastesztat is kell foznom Woodstocknak

Ofélia . 2009.04.05. 18:43:16

@b[ALien]: A disszzáljóaljt nem hiszem annyi pia a tecsó raktárában sincs a zaba KORREKT na menj le sörért:))

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.04.05. 18:44:25

@b[ALien]:
pedig egy homar poloert nyujtogatjuk mancsainkat honapok ota
@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa:

akko' megyek a googlera
erre tenyleg nem emlekszem
viszont eskuszom talaltam egy egeszen miniszokokutat es mukodik is
nem csoki hanem viz de akkor is
be is kapcsolom
igy dezsarol dezsara megy a viz, bar lehet kicserelem sorre

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.04.05. 18:44:31

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa: Hát inkább átalszom mint szenvedjek :D

@az igazi, az egyetlen mamapicilánya/mpl: Teljesen jó teljesítmény :)

@hagyma: Szerintem a golyói, de nem akarok komolyabban belemenni :D Inkább zOOmolnivalókról elmélkednék :D


Most barátnőm is alkotott valami rakott rizses zöldbabot vagy mit, de sem megsülni (főni?) nem akar, sem nem úgy néz ki mint amit meg lehet enni :/

Ofélia . 2009.04.05. 18:46:19

@hagyma: Nemá,hogy nem tudod , hogy csillog a szeme mint a salamon töke???

A káposztástésztábol ne hagyd ki a sooook borsot:))

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.04.05. 18:46:24

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa:

a mondast ismerem, az eredetet nem

hat ez a szokokut nagyon tetszik
annyira amerkas es ehhez kepest nem is giccses

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.04.05. 18:47:37

@hagyma: Sörszökőkút, ez tetszik :)

Sikeresen megjavítottam (azaz megjavult véletlenül) egy LCD-t :D
1000HUF vettem :D :D :D
Jeeee.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.04.05. 18:50:27

@ColT:
dehat az nem latszik
iszom 1 sort es utananezek
@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa:

a bors az tuti nem vagyok olyan elvetemult hogy cukorral talaljam, de csak 3-kor kezdek neki mert akkor jon Woody
es frissen jo

Ofélia . 2009.04.05. 18:50:44

@hagyma: Ezeknek a mondásoknak kevesen ismerik az eredetét de azérz jók:))))

Mihez képest kocsonyaszökőkút??? biztos lemaradtam(a rosseb olvas el 200 konnentet)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.04.05. 18:52:37

@ColT:
eskuszom sorrel toltom fel
egesz kicsi , olyan 2 dl eleg bele
valami elektronika lehet benne mert forgatja a vizet
olyan 4x arasz meretu
es van rajta negy gorog agyagedeny es folyik a viz
de nemsoka a sor
vesztartaleknak is jo lesz

Ofélia . 2009.04.05. 18:52:56

@ColT: Namármost LCD Vagy Plazma vagy SÖR...

Te most dolgozol??....

Ofélia . 2009.04.05. 18:58:01

@hagyma: Te hazud nem sörrel töltötted fel vagy túl kevéssel mert a többi a pociban van:))

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.04.05. 18:59:25

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa:
en mindent elolvasok mert recesszio van, de kocsonyaszokokutrol szo nem volt
es nem talalom a googleben a mondas eredetet
bosszanto

miaz az LCD?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.04.05. 19:03:47

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa:
he' men!!!
jelen pillanatban 77 doboz sor van a huttoben,ami megfelelo meretu, mert tegnapelott voltunk nagybevasarlason Woodstockal
boven jut a szokokutnak is
egy katyura eleg lenne!!!!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.04.05. 19:05:06

@hagyma: Nem az a bajom hogy látszik hanem hogy fáj.
Régebben is mondták hogy érzéstelenítés, a pofám el is zsibbadt, aztán ugyanúgy fájt mint egyébként. Na a tököm, az fexik még egyszer ébren oda.

Király az a szökőkút :D :D :D
Mekkorát spriccel?

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa: Nem dolgozok, a mostani helyünkön (átkerültünk a cég egy másik részébe, ahol sokkal több a meló, viszont nem az utcára kerültünk) nem lehetne netezni csak úgy... Összevissza rohangászás van egész nap.

Egy ismerős adta a monitort, amúgy egy 10 éves Compaq LCD. Meg se nyikkant.
Kivettem az eepromot a foglalatából, (DIL tokos 24 lábú dög) és hirtelen megjavult.
Vót nagy öröm bódottá.

OK a képe nem olyan mint a maiaké, de attól még nem 1000Ft-ért fogom eladni az tuti.

Ofélia . 2009.04.05. 19:24:32

@ColT:" OK a képe nem olyan mint a maiaké, de attól még nem 1000Ft-ért fogom eladni az tuti." Na ettöl féltem 2000 ért megvenneém!!

Na most komolyan én is ebben a szindrómában leledzem mert egyszerüen nem vagyok érzékeny a lidokainra többször mondtam, hogy 3 szoros mennyiséget kérek de ettöl mindenki fél mivel ez már nagyon veszélyes adag és sehol semmilyen neormális nyilvántartás nincs arrol, hogy mennyire vagy érzékeny rá.

Egyet tudok a dologra mondani, hogy mikor sérvműtétem volt akkor a doki azzal ellenőrizte az érzékenységet, hogy érzem e a szike éles vagy tompa oldalát:)) mikor a nyolcadik szuri után is megkülönböztettem az oldalakat akkor leküldte a műtőssegédet a rak tárba ipari mennyiségü érzéstelenítőért.

Éa mág mindig fekve emeltem meg az asztalt pedig már hárman locsoltak vele.

Viszont ez ÉLMÉNY és a túkorbol látod, hogy mit matatnak benned:)))))

Ofélia . 2009.04.05. 19:28:11

@hagyma: A 77 doboz csak akkor megfelelő mératü ha legalább félliteres!!!!!

Ofélia . 2009.04.05. 19:29:58

@ColT: Jól olvastam, hogy foglalatban volt?????

Van még ilyen???

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.04.05. 19:34:53

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa:

3 decis meg egy kicsi
van nagyobb is de megmelekszik mire megiszom
ez praktikus

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.04.05. 19:49:32

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa: Na ja aztán eladnád 10-ért te is :D
Amúgy ez megy otthonra, mert a talpa elég gáz, esik szét, kell majd rá lyukat fúrni, úgy viszont nem lesz piacképes.
Viszont otthon hasonlóan szar képű LCD van, így azt adom el :) Az jobb karban van külsőleg.


Amúgy a BIOS-a foglalatban volt, azért írtam hogy 24 lábú DIL... Azt nemtom hogy PROM vagy EEPROM-e, gyanítom az utóbbi. Ablak az nem volt rajta, az azért durva lett volna :D

Az az érzéstelenítős sztori gáz, nekem nem ilyen durva, szokott rám hatni, de a fogfúrás annyira fájt mindig is, hogy azt még egyszer nem.


@hagyma: Ami hűtőbe 77 doboz sör befér, az teljesen megfelelő méretű :)

b[ALien] (törölt) 2009.04.05. 20:02:10

@hagyma: a várban van egy labirintus
Van benne borszökőkút
Megkóstoltam, az
Hollók csőréből jön
Pénzért látogatható, bár bevallom mi meghekkeltük a kijárati ajtót, úgy izgibb
Párszor kizavartak
Ja, budai vár

Ofélia . 2009.04.05. 20:03:26

@hagyma: Praktikus de KICSI

@ColT: EErom volt és NEM ismétlem NEM adnám el nem vagyok én hüjjje:))

A talpa meg le van szarva:)))

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.04.05. 20:05:44

@b[ALien]: Ez sem rossz!

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa: Miért nem adnád el?
Bármilyen CRT moncsinak szebb képe van, otthonra csak azért szereztem az LCD-t mert kicsi az asztal, és a 14"-os CRT a felét elfoglalta.
Anyám nagy néha odaül filmet nézni meg levelezni, DVD-t másolni. Szóval oda nem kell különösebben jó moncsi.

b[ALien] (törölt) 2009.04.05. 20:13:20

Ilyen érzéstelenítő parám nekem is volt
Túltoltam
Annyit kértem, hogy a vésés után nem tudtam nyelni

Ofélia . 2009.04.05. 20:28:25

@ColT: Bocsi félreértettem LCD a szarnak se kell nem még nekem!!!

A keresztfiamat azóta cikizem a tv jével mióta le kell húzni a rolót, hogy lássék de a legjobb asszonykám volt mikor két rendes kérdése volt:))

1 miért kell nekem ezzel szemben ülni??
2 A vizcseppek nyáron miért fagynak jéggé??

HIHHETETLEN vagy nem??

Ofélia . 2009.04.05. 20:30:37

@Curval: Édes egyszem lelkem te eltévedtél!!!

Itt EMBEREK szoktak bájcsevegni:)))

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.04.05. 20:52:23

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa: ??? Nekem semmi bajom a normálisabb TN paneles dolgokkal, mert a legtöbb embernek egyáltalán mindegy hogy min néz TV-t vagy az aktuális játékokat.

Otthonra én is szeretnék valami olyat ami legalább olyat mint a mai LCD, TN+filmes monitorok, de amíg nincs rá 15-20000Ft megint addig nem lesz.

Amúgy meg persze az LCD-nek mindig is lesz valami bevilágítása, cserébe olcsó és keveset fogyaszt.
Már amíg nincs OLED.
Múltkor szereltem valami öreg Smsung telefont, néztem nagyot hogy a külső kijelzője OLED volt... nem volt 1mm vastag az egész kijelző...

Addig is a legszebb képe a plazmának van, de az kis szobában nem jó és sokat fogyaszt...

Ofélia . 2009.04.05. 21:09:57

@ColT: bocsi de ezen a szinten leszarom a fogyasztást.
Meg nehéz is de van fényereje viszont tényleg nagy még a legkissebb plazma panel is.

Viszont ha már itt tartunk nem tudod véletlenül, hogy a kicsi fénycsöveknek mekkora tápfesz kell??

Itt figyel nálam egy tápfeszhalott plazma és nem akarom elcseszni hamár ugyis az enyém lessz(nem gázvesztett)

Ofélia . 2009.04.05. 21:16:51

@ColT: ugye azt 15-20000 dolgot ellőtted egy nagyságrendel:))

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.04.05. 21:24:40

@Curval: sajnos nem vagyok zulu. így nem olvashatom a blogodat. tényleg nagyon sajnálom.

Ofélia . 2009.04.05. 21:34:45

@az igazi, az egyetlen mamapicilánya/mpl: ugyse bírom ki :DD A kugli az én tökömet is megmutatja??? vagy ez a lökött salamon más rasszhoz tartozott?:DD

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2009.04.05. 21:40:24

Azt hiszem, itt az ideje az új posztnak. Ti nem így látjátok?

Ofélia . 2009.04.05. 22:40:05

Na mi van??? mindenkit megvertek a tüntetésen?:((

Vagy alszotok??:))

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.04.05. 23:06:53

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa:
A plazma azért nem jó kis helyre mert nagyobbak a képpontjai, és ha közelről nézed akkor gázabb a képe + esetleg át sem tudd fogni közelről.

Plazmában nincs fénycső... Hacsak nem a plazma celláira gondolsz, de ahhoz nem értek :( Elvileg gázkisülési cella az is, de az aztán lehet 12V-tól (mivel kicsi a cella, elég gerjesztés lehet az is) 1000V-ig bármi.
Csak az LCD-k fénycsöveit tudom hogy a monitorokban 700-1000V-t kapnak.


Amúgy a 15-20000 az reális, 17"-os LCD moncsit, TN+filmest (otthonra tök megfelelő megintcsak) használtan már lehet ilyen körül kapni.
2 éve az öreg NEC-t vettem 15+postáért, tápot meg alkottam hozzá.

Ezt a javítottat megtartom otthonra, a NEC meg ~10000 körül eladó lesz...


Holnaptól éjjeles vagyok, szal nem alszok, gyúrok rá :D


@megélhetési sünöző - pazarló tarisznyarák: Basszameg megint lemaradtam a Heti Hetesről!!!!
Pedig olyan ritkán van TV előtt ülős vasárnapom :(
Szóval úúúúj pooostooooot!!!!

morrisal_ · www.plafoncsapszeg-gyalu.com 2009.04.05. 23:43:01

Csak egy kis pontosítás: a "kátyú" nem egyenlő a "göröngyös úttal". A rendőrséget azért hívta ki, hogy segítsenek. Ámerikában a --------

áhhh, hagyjuk

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.04.05. 23:43:09

@az igazi, az egyetlen mamapicilánya/mpl:

eskuszom kerestem
es thx
lehet az ekezethianyok miatt nem dobta ki

vagy 3 oldalt megneztem
tehat toklampas
gyerekkoromban mikor ecsanyam mondta en mindig a nemi szrvere gondoltam ennek a salamonnak
kesobb rajottem az nem fenylik de nem tudtam hogy halloween lampakrol van szo

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.04.05. 23:46:28

@morrisal_:
a'merikaban nem hivnak ki rendort oszt megis ott van 5 perc alatt ha valahol lerohadsz

Miizu 2009.04.06. 06:45:27

5/5. Ez még ilyen korán reggel is hihetetlen felháborító.

EnZsolt / Paszuly Pista, a derék zöldbablegény 2009.04.06. 08:41:22

Magyar rendőrség, Magyar bíróság, Magyar közutak, ez már olyan sok a jóból, hogy természetesen csak szophatsz. Szarjanak kátyút betemető sünt.

Waxolo 2009.04.06. 12:31:44

Milyen jó, hogy ebben az országban már minden üggyel a médiához kell fordulni?
Történetesen tudom, hogy kötelességük lenne kifizetni a károdat. Most szaladj az Eu-ba, és meséld el, hogy összezár a Rendőrség a Bíróság és a Közútkezelő.

Mike36 2009.04.06. 22:51:58

most megtanultad
a rendőr nem a barátod
nem azért van, hogy segítsen neked, hanem hogy megbüntessen
ez nem amerika

i hate the police (törölt) 2009.04.07. 13:44:56

@Mike36: igy van,itt a rendőrség ellenség,ez tényleg nem amerika

kispestipeti 2009.04.07. 21:42:05

gratula a posztírónak. korrekt, kulturált fogalmazás, visszafogott, de határozott állásfoglsalás. bár lennénk többen ilyen modorral és intelligenciával megáldva.

szémsit 2009.04.09. 02:37:05

megtetted amit lehetett. örülj, hogy sikerült itthagynod e szánalmas ország, szánalmas bürökratáit!
süti beállítások módosítása