TMG türelmes és nyugodt ember lehet, ha ezt az Unicredites kalandot ennyire nyugodtan végig tudta csinálni. Váratták és küldözgették, de ő csak ült, várt és csendben  szemlélődött közben.

Van egy eurós biztosításunk és ehhez egy itt nem részletezett oknál fogva át kellett utalnunk a biztosítónak közel 200 eurót. Tudom hogy nem túl nagy összeg, főleg nem a bankárok éves bónuszaihoz képest, de sajnos nem volt itthon elegendő euró, csak a fele, ezért a másik felét forintban vittem, majd átváltják a bankban, gondoltam. A belvárosban volt éppen dolgom, és kapóra jött egy szuszra betérni a Nyugati téri OTP-be is, ahol készségesen felvilágosítottak, hogy ez a művelet sajnos nem olyan egyszerű, mert hogy a számlaszám, amelyre a pénzt utalni kell az Unicredit Bankos, legegyszerűbb és legkevesebb költséggel és macerával jár, ha átballagok egy ilyen bankba, és ott fizetem be!

Nosza, emlékeztem rá, hogy a Váci úton, nem messze a Westend-del szemben van egy Unicredit Bank, átballagtam pár száz métert. Időpont szerda délután 3 óra, verőfényes idő. Eddig az alapsztori.

Belépve a bankba (vagy inkább nevezzük bankocskának) 6 fős személyzet fogad: 2 (!) biztonsági ember és 4 (!) hölgy a pultok mögött, azonban mindez kb. 40 négyzetméteres helyiségben, szokásos fabútoros, Unicredites enteriőrrel. Ügyfél rajtam kívül egy (!) van, de ő se a pultnál ül, hanem az ügyfélvárónak kialakított helyen. Rögtön sorszámadó gépet keresek, nehogy megszóljanak, de ilyen nincs, ehelyett tábla figyelmeztet, hogy maradjak kellő távolságban a pulttól, tartsam tiszteletbe a banktitkot! Csakhogy nincs mit tiszteletben tartani, mert a négy hölgy egyikénél se ül senki, ők azonban erőteljesen a monitorra szegezik figyelmüket. Első körben még ezen se lepődöm meg, szokás ugyanis a back office munkák egy részét a front officban is elvégezni. Eltelik pár perc, mire az egyik hölgy a sarokban felnéz a monitorából, felfedez engem, és megkérdi, hogy mire várok csendben! Közlöm vele, hogy arra, hogy foglalkozzon velem valaki! Erre nagy duzzogva az asztalához invitál, helyet foglalok, ő is, de még mielőtt munkához látnánk kattint párat az egérrel, eltüntetve az utolsó ablakot. Kár hogy a monitor féloldalasan volt állítva, mert amint rápillantottam, felsejlettek egy bezáródó internetes honlap flash-es reklámjai.

Előadom a hölgynek - akit első pillanattól kezdve magázok, bár jóval fiatalabbnak tűnt nálam - a problémám és javaslom, hogy váltsuk gyorsan be a forintot euróra, és utaljuk át a pénzt. Mire ő letegez (!), hogy hát te itt ilyet nem fogsz tudni megcsinálni, mert nem az Unicredit ügyfele vagyok és csak az Unicredites ügyfelek válthatják be a pénzüket itt euróra! Kerekre nyílt szemekkel visszakérdeztem, hogy biztosan jól hallottam-e, ha én bejövök az utcáról és szeretnék venni az Unicredit Banktól forintért eurót, akkor azt nem tehetem meg, ha nem vagyok Unicredites ügyfél? A válasz erőteljes igen! Kérdem hát, hogy akkor most menjek el egy pénzváltóba, vagy másik bankba, váltsam át a forintom euróba, majd jöjjek vissza? A válasz ismét erőteljes igen!

Kezdett felmenni a pumpám, na mindegy, átballagtam a Westendbe, ahol 302 forintos váltásért vettem eurót egy pénzváltóban. Megyek vissza a bankba, szakad rólam a víz a flaszteren, no de lám, az egyik őr már az utcán strázsál, biztos uncsi volt benn a nagy hajtásban és a légkondiban. Belépek a helyiségbe: a hölgy, akivel nemrég beszéltem már ügyféllel beszél, a Pénztár feliratú pultnál egy őszes, ámbár fiatal ember ül és beszél a fiatal pénztáros hölggyel, és a harmadik ügyintézőnél is vannak. Egyéb iránt más ügyfél megint nincs a helyiségben. Viszont a negyedik, szemüveges hölgy üres, nemsokára fel is fedez, az asztalához invitál. Kitöltjük egy perc alatt a befizető lapot, majd megkér, hogy fáradjak át a pénztárhoz. Átmegyek a Pénztár elé, az őszes hajú férfi még mindig ott ül és beszél a pénztárossal. Telik az idő, és még mindig beszélgetnek. Nézelődöm unalmamban, elnézem, ahogy a fiatalabb őr unottan bíbelődik a mobiljával és fel alá járkál, majd feltűnik, hogy az egyes számú ügyintézőtől (aki letegezett) elmegy az ügyfél és a szemüveges ügyintéző azon nyomban átmegy az asztalához, leül vele szembe és elkezdenek susmogni, cseverészni. Időm mint a tenger, gondolhatják ők, nézek másik felé, a valutaárfolyam táblára tekintek, és feltűnik hogy az Unicredit 306 forintért váltja most az eurót. Úgy tűnik, az Unicreditnek nagyon jól mehet, hogy 4 forinttal drágábban vehettem volna tőlük az eurót, mint a szemközti pénzváltóban, de hát nem vagyok az ügyfelük, az én forintom koszos bizonyára, ne ide hozzam, tömjem más zsebét. Ülök már pár perce, és még mindig beszélget az őszes fazon a Pénztárban, egyre kedélyesebben sztorizgatnak ők ott édes kettesben, láthatóan és hallhatóan nem ügyintézés, hanem privát párbeszéd folyik.

A harmadik hölgy pár perc múlva végre felszabadul, és megkérdi, hogy mire várok! Mondom neki, hogy a Pénztárra, de már negyed órája csak csevej megy! Erre odamegy a pénztároshoz, a fülébe sugdoss halkan, gondolom olyasmit hogy bocsi Magdika, hogy megzavarom a légyottot, van itt egy kis köcsög, aki szeretne pénzt befizetni, kérd már meg az őszes udvarlód, hogy jöjjön vissza később. Erre a faszi észreveszi magát, hogy hát jéé, tényleg bankban vagyok ahol a pénztár a pénzügyekre lett kitalálva, feláll és elbúcsúzik.

Végre leülök a pénztárba, adom a pénzt, visszajáró fél euró. Mondja a hölgy, hogy várni kell pár percet a fél euróra, mert hogy időkapcsolós a széf! Kivárom szépen csendben, addig ülök vele szemben, de persze látom a szemén, hogy fáj neki, hogy nem hagytam tovább cseverészni.

Köszönök és távozok. Közben arra gondolok, hogy milyen jót tett tavaly októberben ennek a csőd szélére került banknak a tőkeemelés... jobb helyre nem is mehetett volna!

Üdv: TMG