Tékozló Homár

A régi előfizetővel már nem tesz jót a UPC

2009.04.10. 10:00 | ge | komment

Peti 2 év hűséget fogadott a UPC-nek, majd az első év letelte után örömmel látta, hogy a szolgáltató növeli a sávszélességet. De hiába örült, mivel az ő csomagja már nem létezik, neki a növelés nem jár, csak a még egy év szívás.

2008. márciusában elköltöztünk és velünk költözött a UPC internet és kábeltv szolgáltatás is. Az új lakásunkban igénybe lehetett venni tömbházas kedvezményt, ha rendeltünk még telefont is a UPC-től. Meg is rendeltük, így lett silver kábeltv, chello medium internet és telefon alap díjcsomag. Ez egyben jelenleg 8175 forintért, tömbházas kedvezménnyel. Ja és persze 2010. márciusáig aláírt hűségszerződéssel. Sajnos más szolgáltató nem volt abban az időben a lakhelyünkön, ezért aláírtuk a hűségesküt.

A napokban olvasom, hogy a UPC növeli a sávszélességet internet csomagjainál. Nagyon megörültem, mivel az 5120 kbit/s sávszélesség még elég is letöltéskor, de feltöltésnél a 768 kbit/s kevésnek bizonyult néha. Elkezdtem tehát keresni a növelés mértékét a saját csomagunk esetében és ekkor döbbentem meg, hogy a mi esetünkben nem növelik a sávszélességet. Telefonon és személyesen is érdeklődtem, az ok iránt és azt a választ kaptam, hogy ez már egy megszüntetett csomag, ezért nem növelik a sebességet. (2008. március 30-án megszűnt a chello medium csomag forgalmazása.)

Tehát a régi előfizető le van ejtve, ha már egyszer röghöz kötötte magát, akkor főjön a saját levében. Jót vele már nem tesznek. 2008. áprilisa óta a UPC egyszer sem ajánlotta fel, hogy a megszűnt csomag helyett áttérhetnénk valami újabb csomagra. Ezért megpróbálkoztam most ezzel. Telefonon és személyesen is érdeklődtem, hogy milyen lehetőségünk van arra, hogy egy még létező (mai is forgalmazott) és gyors internet csomagra térjünk át. Érdekes válaszokat és lehetőségeket kaptam.

Váltani csak fölfelé lehet, mégpedig mindhárom előfizetésnek fölfelé kell változnia!

Azaz digitális tv+chello silver+telefon gold. Na persze több pénzért és aláírástól 2 év hűséggel. Addig erősködtem, hogy nekünk csak az internet legyen gyorsabb, hogy végső ajánlatként azt mondták, hogy chello silverre módosítunk és aláírunk 2 évet, akkor nem kell többet fizetnünk, mint most. Ez már jól hangzott, csak ne lenne benne ismét a 2 év röghöz kötés.

2009. januártól már DigiKábel is van nálunk, tehát lenne alternatíva. Meg is érdeklődtem, hogy ha le szeretnénk mondani a UPC csomagunkat akkor mit kell fizetnünk ezért. Íme a válasz: a listaárhoz képesti különbséget. Gondoltam, bagatel, de azért kiszámoltattam. Havi 9015 forint jött ki. Még szerencse, hogy ültem. Azaz 108180 forintot kellene fizetnünk a hűségeskü feloldásáért (12 hónap van még hátra).

Ezek szerint a UPC 17190 forintért ad 43 csatornás kábeltv-t, 5 megás internetet, telefon alapcsomagot, hűség nélkül, régi előfizetőknek. Ez elég durva. A DigiKábel 5400 forintért ad 53 csatornás kábeltv-t, 20 megás internetet, telefont, hűség nélkül, régi és új ügyfeleknek egyaránt.

Fájó szívvel tudomásul vettük, hogy egy évig még nyögjük a UPC rög cipelését és marad 5 megás az internetünk, mikor már a 120 megás net bevezetéséről cikkeznek hazánkban.

Az viszont biztos, hogy többet nem kötjük magunkat röghöz, mivel van végre alternatíva. Mindenkinek a fantáziájára bízom, hogy egy év múlva kivel fogunk szerződést kötni, hűségnyilatkozat nélkül.

Üdv: Peti

Ui.: Korrekt tájékoztatás végett a garantált sávszélességet is megírom az említett csomagok esetén: chello medium 2560/384 kbit/s, Digi StartNET 4/2 Mbit/s. Ezt csak a poén kedvéért tenném hozzá.
Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dr. Kix 2009.04.10. 10:04:07

Peti még egy évig szopóálarcot fog hordani, úgy érzem...

vape 2009.04.10. 10:07:42

Nyugodj meg, még így is jó árat fizetsz a UPC-nek.
Nekünk UPC Digital Silver tv + Chello Bronze (ami majd egyszer 4/1 Mbit/s-es lesz) kerül havi 9800 Ft-ba (telefon nincs). A sima Silver kábelcsomag drágább volt a digitális változatnál!
Tehát most szerencséd, hogy hűségszerződésed meg tömbházas kedvezményed van van jövő évig, jobban jössz ki anyagilag. Aztán jövőre meg úgyis átmész Digiékhez. Én is ezt tenném, ha lenne Digikábel a környéken, de nincs.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2009.04.10. 10:08:38

A mai rohanó világban miért ír alá valaki két évre bármit is?

-Gyöngyibaba- 2009.04.10. 10:11:38

Szerintem is jól jártál még így is.
Nálunk csak bakáts tv van 24 csatorna 3000huf és tvnetwork 8 mbit 8000huf.
Digiék meg aszonták hogy még 2-3 évig biztos nem járnak erre.
Szóval ne sírjon a szád.

Hestia76 · http://ahatodikerzekem.blog.hu 2009.04.10. 10:11:38

Nálunk is hasonló volt a szitu. Év elején lejárt a szerencsére csak 1 éves hűségeskünk a UPC-nél. Ekkor kaptunk egy levelet, hogy az addig kb. 8000 Ft-os csomag árát nekünk, mint hűséges előfizetőknek MINDÖSSZE kb. 10 ezres, AKCIÓS áron kínálják! :D És ha ezt a számlát befizetjük, azzal automatikusan elfogadjuk az új ajánlatot.

Szerencsére a DIGI 2 héten belül bekötött mindent, összesen 5400 Ft-os havidíjjal, minden hercehurca és plusz költség nélkül. Ráadásul simán megoszthatjuk a netet itthon - amit a UPC ugye csak plusz díjért enged...

Szóval kitartás kedves Peti, 1 év múlva megszabadulhatsz tőlük! :)

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2009.04.10. 10:16:57

Nekünk is upc van, de nem kellett aláírnunk semennyi időt. Pont emiatt kötöttem. tényleg van akiktől kér a upc 1-2 év hűséget??

betépett felhasználó 2009.04.10. 10:19:27

csak nyugi, Hu-ban legalabb szerzodesben foglaltatik a min. letoltesi sebeseg.
Lotolvajlanden azonban also ertek a 0 is lehet. a besteffort-jukban ez is belefer. a szerzodesben eselyed nincs semmit alkudni, csak digitalisan: elfogadod ahogy van, vagy nem.
10mpbs es netkapcsolatom csucsidoben 0.25megaval muxik. Reklamalo levelemre megnyujtattak, hogy ok nem igertek nekem semmi fixet. max annyit, hogy a 10 megat soha nem haladom meg.:)
Imadom a UPCt.
azota ahany forumon csak tehetem speedtest.net png imet linkelgetem elrettentes celjabol, hatha nehany potencialis ugyfel atnyergel meg idoben a konkurenciahoz. Habar egyik kutya, masik lofasz.

mqqq 2009.04.10. 10:34:14

KEDVES LEVÉLÍRÓ!

A megoldás: válts egy létező, nagyobb csomagra, kedvezményes áron. Az új csomagokra már nincs hűségnyilatkozat. Bár valószínűleg így se fogsz többet fizetni, ha mégis, bármikor visszaválthatsz alacsonyabbra. akár 1 nappal később is.

maxt · http://fregoli.blog.hu/ 2009.04.10. 10:47:17

Na igen!
Felfelé módosításnál megszűnik a hűség (elvileg).

Jah és digi most vezeti be 4500Ft-ért az 50/25 Mbit-es csomagot.
Upc 6000Ft-os silver csomagja ehhez képest gyenge vicc...

Lesley · http://8ker.blog.hu/ 2009.04.10. 10:58:38

folyton átvertek - te ilyen balek típus vagy?

Ákos81 2009.04.10. 11:18:49

Nah, elmondom mit tegyél, mert mi is így jártunk tavaly :)

Édesanyám aláírt a 18:00-után teljesen ingyenes telefonszolgáltatás miatt 2 éves hűséget ezeknél a barmoknál, aztán neki adták az ártatlan! Miután kezembe vettem a dolgokat, rögtön jobb lett a helyzet....

1) Édeklődj utánna, hogy ahhoz, hogy panelházas engedményetek megmaradjon, hány szolgáltatás kötelező? Csak mert nálunk ugyanez volt, ugyanennyit fizettünk, ugyanezekért, aztán kiderült, hogy ahhoz hogy a (tömbházas)kedvezmény megmaradjon, elég 3ból kettő, jelen esetben, telefon+TV, és akkor az internetet szépen lehet külön nézni.

Én decemberbem úgy csináltam meg, hogy akkor már kisírt Chello Silver, (2008 augusztusában 5mbitről (tiéd) 10mbitre (silver) növeltettük a sávszélt) ugyanígy 2 éves hűségnyilatkozattal! Aztán októberben bekötötték a Digit, 30mbittel, fél áron, gondolhatod milyen mérges voltam >< aztán kiderült, hogy a Chello új előfizetőknél már nincs hűségnyilatkozat!!!

2) Nah kapva-kaptunk az alkalmon, és SILVERről -> GOLDra váltottunk ^^ így az új internet előfizetésre már nem volt hűségnyilatkozat.

3) Így másnap betelefonáltam hogy lemondanám :D Nő csak nézett hogy de hisz tegnap köttük meg az új netet, mondom igen, és nem tetszik, eddig is utáltam ^^

4) Közben már megvolt a Diginetes szerződés, és előtte pár nappal be is kötötték a digit hozzánk ^^ Így nem kellett büntit fizetni, meg semmit!


(Kiegészítés )
Egyébként Chellonál ugye úgy müxik, hogy szerződés kötéstől számítva minden hónapra ki kell fizetni azt az összeget amivel olcsóbb! Na már most ha meg is csinálod az új hűséget, és másnap lemondod, az ugye 1/30-ad hónap, csak egy napig volt nálad, ez pedig 3-400 forint :) ennyit meg megér hogy utánna 3000 forintot fizess Diginek a lényegesen jobb 30/20 as internetért!

Már több mint 4 hónapja van Diginetem, eddig 1x ment el 10 percre a net, pedig éjjel nappal használom, barátaimnak már nem MSNen, hanem saját magam kreált FTP szerverről tudom küldeni a képeket, mert 2 megával tudok feltölteni :D

Chello szar, ahogy tudod intézd el, hogy ne legyen !

Zalzan Kavol 2009.04.10. 11:22:45

UPC monnyonle, szemét, mocsok banda. De hülyék is, nem veszik észre, hogy piaci verseny van.

Amúgy a tv előfizetéskre állítólag a hűségniyltakozat mindenkinél megszűnik automatikusan április 11-től, erről tud valaki bővebbet?

elwood 2009.04.10. 11:46:36

A Chello jó, de két évig egy házasság tart nem egy hűség.

Hiba volt aláírni. Lemerülsz kibekkeled aztán húzol onnan.

Esetleg a a tv csomag digitális átállás miatti bizgetése alapot adhat felmondásra ... egyre kevesebb lesz az analóg csatorna.

elwood 2009.04.10. 11:52:20

"De hülyék is, nem veszik észre, hogy piaci verseny van."

Jó neked ha olyan helyen laksz. Itt csak ADSL van helyette, de az ha nem megy (mint nekem) akkor senki nem javítja meg, a T-Com szarik bele, oszlop meg nincs amire felmásszak és megjavítsam én.

goes 2009.04.10. 12:09:38

Digivel vigyázni! Nem szeretik ám, ha hívogatják őket, vagy írogatnak nekik. A faxok feldolgozási ideje 30 nap!!!!!! Modor nulla, bunkóság a köbön az ügyfélszolgálatukon. De a szolgáltatás jó.

smatte 2009.04.10. 12:11:10

Megoldás: lefelé módosítasz, majd felfelé.
Ha csak ennyi a gondod, már kapod is a gyorsabb netet.

Bamba Barack 2009.04.10. 12:17:36

Én az upc-nél csak azt utálom,hogy az új belépőknek jóval olcsóbbak a havi díjak...Kérdezem én,miért nem adnak kedvezményt azoknak akik évek óta náluk vannak???A telefonelőfizetési díj 1000 forintról 1500-ra emelték idén, az internetet 3500-ról 4800-ra...Én megértem az áremelést ,ha az normális mértékű.De ez egyik sem volt az.

PioDVD 2009.04.10. 12:32:40

Lehet, hogy gáz a UPC ára, de hiába keresek olcsóbb adsl-t, nem találok. Talán mégsem annyira tré?
Ott van anyámnál a TVNetwork, olcsó ár, nagy sebesség. Elvileg. Valamit nagyon elbasztak náluk, teszt szerint a feltöltés hasít, a letöltés szó-szó, de böngészni szinte képtelenség, olyan lassú. Mintha úgy lenne beállítva a központban, hogy a http prioritása alacsony, az ftp meg magas. Vagy tököm tudja, de kivárni egy oldal betöltését...

UPC: most lehet őket szivatni. Nekem hűséggel volt az Extreme (10/1) 8900 pénz havonta. Most emelték a Silver sebességét (15/2) 7000-ért. Hívtam őket, hogy akkor váltanék, gyorsabbra, olcsóbban, hűség nélkül. Persze mondta az üi, hogy nem lehet, csak magasabb sávszélre váltani. El is búcsúztam, tudtam, vele felesleges vitatkozni. Írtam egy - tényleg - udvarias levelet, hogy akkor ez most hogy, másnap hívtak, hogy ok, mehet a módosítás. Havi 7000-ért 15/2 nekem megfelelő, adsl-t sokkal drágábban találtam, a digi és társai meg csak a zsúfolt környéket kedvelik. Ami persze magyarázza is az olcsóságuk egy részét, azért nagyon nem mindegy, hogy csak lakótelepen kell kábelezni, vagy egyéni előfizetők kedvéért oszlopot állítani/bérelni.

Ja, jut eszembe, 1 éve késő ősszel, töksötétben, szakadó esőben állították helyre a délután 4-kor elvágott optikát a faluban, úgyhogy én meg vagyok elégedve velük. A nyakam tettem volna rá, hogy a 72 órára tekintettel majd hétfőn jönnek, de nem.

dr. Aullah 2009.04.10. 12:39:13

Februárban járt le 3 éves trékomos hűség. Digikábel már be is rendezkedett a környéken, csak valami hivatalaso papírra várnak. Március óta a tcom ZAKLAT minket, hetente minimum háromszor, hogy itt egy kedvezőbb csomag, mellé pár évig adjuk el lelkünket nekik. Nem csak minket, hanem szomszédokat, környéken lakókat is.

Há kpják be!

dr. Aullah 2009.04.10. 12:42:17

2 éves csak mellé ment

Zalzan Kavol 2009.04.10. 13:18:48

@elwood: o.k jogos.
Viszont elég sok helyen van/lesz konkurenciájuk, de még arra sem reagálnak.

asdf 2009.04.10. 13:23:38

Nem ertem az ilyet. Alairtal egy papirt, hogy 2 evig igenybe veszed a szerzodesben allo szolgaltatast. Azt, nem pedig masikat. Most semmi mas nem tortenik, mint a szerzodesnek megfeleloen 2 evig azt szolgaltat neked a upc, amit te igenyeltel, es alairtal, vagy ha szerzodest akarsz modositani, akkor a szerzodesben levo modon teheted ezt meg. Miert a upc a kocsog ezert, hogy a szerzodes szerint akar eljarni? (ha degeczrol szarmazo lennek, azt is megkerdeznem, miert nem te vagy a hulye, hogy bevallaltal 2 ev huseget 1 helyett es most nem lenne kotve a kezed?)

neked ugatok 2009.04.10. 13:53:23

leszámítva, hogy a chellonál korlátozzák a torrentet (vagy csak nálam szar?), én eddig pozitívan csalódtam bennük
7500 volt a silver, aztán lement 7000-re, persze ők a régi áron számláztak..
betelefonáltam, és mondtam, hogy mostmár jöhet nekem is 7000-ért, persze "azt úgy nem lehet", meg ez "nem így működik", mondtam, hogy nem kell erőlködni a megoldással, akkor felmondom a szerződést, és megkötöm újra, lerakjuk és betelefonáljak ismét, vagy megy 1 csapásra?
"kérem tartsa"
és 5 perc múlva már 7000 volt a net

bár én nem írtam alá 2 évet, ezt a hibát nem követem el még egyszer

szmoker (Homo Trollicus) 2009.04.10. 13:55:39

Aki UPC-vel szerződést köt, nem lehet sikeres ember :)

10 éve is szar volt, és azóta is folyamatosan.

Annál a fosnál még a MatávNet is jobb (volt), pedig az is gennyes banda.

Debezzeg, lassan 2 éve vanik Digi, nagy sirályság, semmi "fair use" meg hasonló baromság, 2500-ért 20/10 mbit (speedtest.net szerint 19/15 mbit), ingyen telefon, 4000-ért 67 TV-csatorna, e öröm e bódottá.

Torrent 2400kb le, 1150kb fel, 24/7, 2 éve folyamatosan.

V · http://www.youtube.com/user/SpaceNinja88 2009.04.10. 15:13:18

Itt is Digi van. Oké, néha elmegy pár percre, de istenem, semelyik se tökéletes. 2,7 MBps letöltés, 1,3 fel 2500 forintért úgy, hogy hétfőn rendeltem este, kedden délelőtt ír az ügyfélszolgálatos hogy hamarosan szerelőink időpontot egyeztetnek, szerdán hívtak, hogy csütörtökön jönnek, csütörtökön negyed óra alatt bekötöttek és ennyi. :D

neked ugatok 2009.04.10. 15:17:34

@szmoker:

most megnéztem ezt az ingyen telefont, elég korrekt.. de hol van az átbaszás? nem találom... ingyen még nekem is kell

neked ugatok 2009.04.10. 15:21:24

@Visor:
csak az a baj, hogy nagyon korlátozottan elérhető a történet :(
még a lépcsőház is meg van adva néhol, ha a ház másik oldalán laksz, már bebuktad

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2009.04.10. 16:25:48

Úgy bírom, hogy 2 év hűségnyilatkozatot íratnak alá az emberrel, amikor a legtöbbje párkapcsolatban, urambocsá' házasságban nem bír annyit.

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2009.04.10. 16:31:58

Szerintem ki kellett volna fizetned azt a 108180 Ft-ot. Két 54000-essel. A 180 Ft meg már bagatel. Ez amúgy lehetne egy új szolgáltató neve is: Bagatel. Olyan, mint az Invitel.
Ha, haha, hahaha.

Advocatus Diaboli 2009.04.12. 15:30:26

Debrecen Digi
3400 Ft, 30/20 Mbit, és tudja. Sokszor töltöttem már le 3,5 MByte/s-al, és mértem már nem egyszer felfelé 40 Mbitet.

A Digi jelenleg a legjobb netszolgáltató!

juhaszcs 2009.04.12. 19:08:41

Szar UPC.Remélem hamarosan itt is lesz digi és akkor lépek ezektől a rablóktól.

moli 2009.04.13. 19:31:37

@Visor: dehogy megy el. nem megy el. ne tessek megint eljatszani ugyanazt a rossz minosegrol szolo lejaratokampanyt, mint a muholdas eseten.

nem megy el.

juhaszcs 2009.04.13. 21:05:26

Tényleg,hogy a francba lehet az hogy a diginél sokkal olcsóbb minden mint a tetves upc-nél?A UPC tényleg szarik a régi előfizetőkre.Kurva drága szolgáltató.

Tom$ 2009.04.14. 21:13:19

heh. Ez van! Nálunk: digitál gold+internet 30(30/3-as net)+bronze telefon=8528Ft 2év hűséggel. A net 3600Ft :) Nekünk megéri.

Perillustris 2009.04.15. 23:18:26

2 év alatt egyszer szakadt meg a Chello-s kapcsolatom 3 órára, a letöltés fixen jön a maximummal (632kb/s), a feltöltéssel sincs gond.

Szóval lehet, hogy divat fikázni a UPC-t, s bizonyára sokak jogosan reklamálnak, de én a saját tapasztalatom alapján teljesen meg vagyok elégedve a szolgáltatással.
süti beállítások módosítása