Tékozló Homár

Paranoiás kutasok miatt zsúfolt az ÖMV

2009.04.14. 10:00 | ge | 122 komment

A benzinkutakon rendszeres, hogy a tankolás után még egy kis vásárolgatás vagy kávézás idejére a kút mellett parkolnak az autósok, először Győző is azt hitte, egy halom ilyen tahóba futott bele a mindig zsúfolt ÖMV kúton. De a pénztárostól megtudta, maguk a kutasok állják el a szélső helyeket, nehogy meglépjen valaki fizetés nélkül.

Ma tankoltam a ÖMV Fehérvári út 166. szám alatti töltőállomásán. Ez egy elég nagy állomás, összesen 10 darab beállóval. Amikor odaértem, az összes tele volt, sorba kellett állni. Lehet fikázni, de én utálok várakozni. Azon gondolkoztam, hogy átenjek-e a Shellhez a Budafoki útra... Ez a két társaság az, ahol a céges kártyával tudok tankolni, tudom, nem vagyok sikeres...
Aztán megürült egy hely, beálltam és tankoltam. Közben feltűnt, hogy azért van sor, mert egyes autók mintha csak úgy parkolnának a kútoszlopok mellett. Ez a jelenség már korábban is feltűnt, ezért használom ritkán ezt a kutat, bár kifejezetten útba esik hazafelé.
 
Gondoltam is, mekkora orbitális parasztság ez, más menne a dolgára, ezek a büdös bunkók meg kávézgatnak, ahelyett, hogy félreállnának, és miután ők már végeztek, nem sürgős a hely felszabadítása, hadd várjanak a többiek...
 
Fizetésnél megkérdeztem, hogy mi itt a szokás, meddig lehet a kútoszlop előtt parkolni. Mert én is itthagynám alkalmankét egy-egy délelőttre a kocsit.
 
A pénztáros hölgy felvilágosított, hogy a 10 beállóból 4-en, azaz a kapacitás 40%-án ők maguk parkolnak egész nap, hogy ne férjenek oda az ügyfelek. Mert aki ott tankol, a szélső oszlopoknál, az meg szokott lépni fizetés nélkül, és akkor azt nekik kell kifizetni.
 
Mondtam neki, ez ellen a legjobb védekezés az lenne, ha bezárnák a kutat, és akkor tuti nem lopna senki. Esetleg a kollégák kimehetnének nézni, ki az aki nem fizet, mert a középső helyekről ugyanúgy meg lehet lépni, mint a szélsőkről, viszont nem szopatnák a vevőket a felesleges sorbanállással. Mert az nekik kényelmesebb.
 
Kérdeztem azt is, hogy erről a vezetőik tudnak-e. Persze, mondta a hölgy, az egyik kocsi a főnöké. Mondtam, hogy bravó, és a központjuk is tud róla? Erre a vállát vonogatta. Felajánlottam, mit szólna hozzá, hogy ha megkérdezném, hogy szerintük ez rendben van-e így... Persze bíztatott, hogy tegyem meg bátran. A viselkedéséből nekem az jött le, hogy nem nagyon tart attól, bármilyen következménye lenne a dolognak.
 
Tisztelt ÖMV!
 
Irigylem Önöket, hogy ebben a gazdasági helyzetben megengedhetik magunknak a vásárlók felesleges várakoztatását. És komolyan érdekelne, hogy ezt tényleg így kell-e csinálni? Esetleg nem lenne jobb bezárni ezt a kutat? A vevő úgyis zavarja a személyzetet, meg biztosan szeret sorban állni, gondolják.
 
Nos, elárulom, hogy nem szeret a vevő sorban állni feleslegesen. És nem érdekel, hogy ez a dolgozóknak tetszik-e, mert amíg én fizetek, és ők az alkalmazottak, és abból kapnak fizetést, amit én otthagyok, addig az a fontos, hogy NEKEM tetszik-e a dolog.
 
Feltételezem, hogy éppen azért került erre a kútra ilyen sok kútoszlop, mert valaki kiszámolta, mekkora forgalomra lehet ott számítani. És nem is tévedett, ugyanis szinte mindig zsúfolt a kút. Ha nem 60% kapacitásra korlátoznák a dolgozóik a kút teljesítményét, kevesebben mennének át máshova, nem gondolják?
 
Győző63 
Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ViraLMinD 2009.04.14. 10:33:16

Lehet hogy ez kutankent valtozo a varosban ahol elek 2 omv kut is van,gyakorta jarok masik varosba melozni ott is van 2-3 es nincs kint kijelzo ezert irtam hogy omv szarik ra,de ha mar itt tartunk erre biztosan van az omv -nek biztositasa csak epp nem ervenyesitheto ilyen esetben,nyilvan ha valaki reszegen beletrafal a kutfejbe azt nem a dolgozonka kell kifizetni,de hidd el ezt igen, epp ugy mint a leltarnal is a dolgozo fizeti a hianyt es nem csak egy bizonyos %-at hanem az egeszet.

M. Péter 2009.04.14. 10:34:00

Magyarorszagon nem ismerik az olyat, hogy elore fizet az ember vagy keszpenzzel vagy kartyaval x osszeget, es akkor annyiert tud tankolni?

leslie nilsen (törölt) 2009.04.14. 10:37:44

végre egy igazi paraszt-magyar poszt, yes!

Vombatus Ursinus 2009.04.14. 10:38:05

@abakus(z): Akkor megnyugodtam.

Azért arra kíváncsi lennék, hogy mekkora károkat okoznak mondjuk havi szinten ezek az ingyen tankoló polgártársak az ÖMV-nek.

Pepe83 (törölt) 2009.04.14. 10:39:19

@Vombatus Ursinus:

Nyugi, a töredékét annak amennyivel ők vágják át az embereket:)

Bejgli 2009.04.14. 10:40:56

akkor már értem, hogy a nálunk lévő kúton miért állnak ugyanígy az autók! :)

tibro · http://www.tibro1977.hu 2009.04.14. 10:41:53

az előre fizetéssel az a baj, hogy nem tudod azt mondani, hogy "tele kéred". meg a szőkéje tankol 10-ért, de a smartba nem fér csak 3 liter benzin, akkor meg visszakapja a különbözetet?

Alapvető élelmiszer 2009.04.14. 10:42:14

Első alapigazság: az OMV bérlői rendszerben működteti a kutakat, így ők kurvára leszarják, mi történik a kúton. Hozta az előírt számokat? Hozta. A többi nem érdekli őket.
Kettes számú alapigazság: emiatt a bérlő gyk. kiskirály a szemétdombján, ha valaki lelép fizetés nélkül (kúti szleng: "elhajt"), azt levonja a fizetésből. Mivel kell a meló, a kutas nem fog pampogni, az OMV meg a fentebb miatt leszarja.
Hármas számú alapigazság: bár megy ilyenkor a feljelentés, meg rendszám, a rendőrt nem fogja érdekelni. Saját szememmel láttam, fizetem ki a tankolást, a kútról nagy csörömpölés mellett elhajtott egy fekete Mercedes (nagyon érdekes, hogy nem a csóró szuzukis hajt el jellemzően, hanem az amúgy sznobériával küzdő BMW, Mercedes, hát ja, autóra van még segíly, benzinre már nem futja). Éppen két rendőr birkózott egy-egyy croissant+kávé kombóval. Kutas rohan oda, hogy esemény van, a rendőr csak vállat von, hogy mire ők autóba pattannak, az autós már rég Budán van, különben is, ott a kamerafelvétel, küldjék be.
Egyéb kérdés?

VR6 2009.04.14. 10:43:37

@ODIV: Ez leírva sehol sincs, mert a minimálbéren felüli zsebből kapott pénzből "vonják".
Az alkalmazott meg egy esetleges ellenőrzéskor nem ezzel kezdi, mert akkor aznaptól már nincs munkahelye.

Agyalap 2009.04.14. 10:44:12

ÖMV-nél nem tankolunk...

effective 2009.04.14. 10:45:25

A csömöri Auchan-nál jól van megoldva! Éjjel-nappali kút, kutas zéró. Odaállsz, kártya betol, x forintért akarsz tankolni, beütöd, lehúzza a kártyát, és csak annyiért enged tankolni a masina!
Tiszta ügy!
Az ÖMV-nek meg sünt!
1. Nem így kellene megelőzni a lopást.
2. Nem a dolgozótól kéne elvenni a pénzt, hanem megfelelő biztonsági eszközökkel kellene felszerelni egy kutat, nem?
Szállodában dolgozom, de ha a vendég azt állítja, hogy nem fogyasztott semmit a minibárból, és elengedem, majd a szobalány szól, hogy kiitta az egészet, nem velem fizettetik ki!

shaman87 · http://mediagezd.shamanoldala.hu 2009.04.14. 10:45:42

Elég nagy károkat okoznak, és nem az ÖMVnek, vagy egyéb társaságoknak hanem az ott dolgozónak. Mert bizony elég szar, ha havi 60-70ért dolgozol és elmegy 1-2 tankolás. Ha ketten vagytok, máris csökkent a fizud 10k-val. És valakinek ebből kell megélnie.

A rendőrség tényleg nem foglalkozik az ilyenekkel, sokszor még ki se jönnek, főleg ha 10k Ft alatti összegről van szó.

itschykhatschy · http://www.itschykhatschy.com/ 2009.04.14. 10:56:50

Na ez szép :) Egyszerűbb lenne elbontani a szélső kutakat vagy tankcsapdákat kirakni elé. Nem?

itschykhatschy · http://www.itschykhatschy.com/ 2009.04.14. 10:58:35

És persze nevigyelj pepikó. Akarom mondani. Azaz csehül érzem magam.

Pepe83 (törölt) 2009.04.14. 11:03:54

@shaman87:

"Mert bizony elég szar, ha havi 60-70ért dolgozol és elmegy 1-2 tankolás."

A havi 60 ezerhez hozzáadódik az emberek átb@szásából származó pénz és úgy már nem is néz ki olyan roszul a fizu.

Tsabi 2009.04.14. 11:05:36

@tibro: igen, akkor a szoke bemenne megegyszer, es visszakapna a 7 liter arat.

M. Péter 2009.04.14. 11:05:57

@tibro: Persze, hogy visszakapja. Kartyas fizetesnel eleve csak zarolnak egy osszeget, es a pontos osszeget csak a tankolas utan terhelik ra a kartyara.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2009.04.14. 11:06:31

@Tsabi: Én speciel az akkor frissen függetlenné vált Ukrajnában tankoltam így, ez volt a rendszer. Gondoltam, hogy mennyi fogyott (a régi merdzsókban még nem volt digitális fogyasztásmérő), kifizettem, a kutas beállította, aztán kiömlött a földre vagy öt liter. "Védd a fákat, egyél hódot!"

Apropó! Nem lehetne a benzinkutakat is Bajnai-kordonokkal körülvenni?

Vombatus Ursinus 2009.04.14. 11:08:24

@Andreisen: Mondom: Ungarische Temperament! Útzár és géppuskafészek.

Amúgy elhiszem, hogy a kutasok ilyenkor szopóágon vannak, csak azt nem értem, hogy miért magukat szopatják még jobban azzal, hogy nem engednek négy kútfejhez potenciális vásárlót.

itschykhatschy · http://www.itschykhatschy.com/ 2009.04.14. 11:18:23

@Vombatus Ursinus: :D ez még az orosz időkből maradt ránk :D cáratyuska te drága

Vombatus Ursinus 2009.04.14. 11:29:39

@Andreisen: Én a radikális megoldások híve vagyok.... :-D

Amúgy a poszt tényleg elég szar.

elwood 2009.04.14. 11:34:40

még mindig nem látom miért könnyebb a szélső kútról meglógni ...

Grg76 2009.04.14. 11:36:08

Mellesleg nem kell ide automata kút, csak koppintani kéne a törökbálinti Cora-kutat. Tankolsz, beülsz, kijáratnál sorompó házikóval, ott fizetsz és kész.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2009.04.14. 11:37:23

@Pepe83: Aha. Legfeljebb, hogy lopott a rendszám, vagy az autó is. Ha meg nem, akkor nincs vagyona, fizetése. Gondolod, hogy a legbecsületesebb állampolgárok fognak elhúzni fizetés nélkül, hogy aztán biztos elkapják őket? Húszezer alatt meg nem is foglalkozik vele a rendőrség.

klarky · http://kreport.blog.hu/ 2009.04.14. 11:45:03

Az OMV a legrománabb kút. Utálom is őket rendesen. Tegnap gondoltam szép idő van, elmegyek már körbecsapatom a kocsit a mosóban. Elgurultam az utamba eső OMV kút kézi mosójához (viszonylag új kút) és a következő látvány fogadott. A mosó össze-vissza b@szva trutyival, szerintem amióta megnyílt nem takarították össze a hordalékot. De ami a legjobb, a gyalázatos állapotban lévő automatán a mosás gomb le volt ragasztva, mondván, h nem működik, viszont aki extrém autómosó, kezdheti egyből az öblítés, öblítés/fényesítés ill. ha jól emlékszem forróviasz gombokkal. Kérdem én, ha valami nem jó, 1. miért nem csinálják meg, 2. miért nem zárják le? Jól jön az a pár bedobált 100-as, ugye kedves kutasok???

itschykhatschy · http://www.itschykhatschy.com/ 2009.04.14. 11:53:58

@klarky: érdemes a viasszal egyből ráégetni a koszt, nehogy lekopjon. eljön az az idő, amikor a kocsidra rakódott pornak (föld) is örülni fogsz, mert minden beton lesz körülötted.

Pepe83 (törölt) 2009.04.14. 11:56:48

@atpijkamo:

Kösz az ötletet:)

Mellékesen a kutakat tudom a legkevésbé sajnálni. Ott vágják át az embereket ahol csak tudják.

greggrant 2009.04.14. 12:06:32

@Pepe83: @ODIV: Első-hátsó rendszámot figyelni kamerával, bérből nem levonogatni lopáskárokat, mert az csűnya dolog. Vagy esetleg a bevételből is részesednek közvetlenül a kedves alkalmazottak? Ilyen kistulajdonosi rendszer van öemfauéknál?

staropramen 2009.04.14. 12:07:40

Győző sztrovacsek!
te állatira fontos ember lehetsz, hogy céges autóddal nem tudsz 5 percet várni, és ilyen szarságért adod elő a hattyú halálát.
A kutas minimálon+ jatt dolgozik. A jattból fizeti az elhajtást, leltárhiányt, meg amit a bérlő hazavisz. persze, hogy mindent megtesz a szerencsétlen, hogy ne menjen el senki fizetés nélkül. A
Mielőtt tovább hőzöngenél, tudd, hogy ez a pénz töredéke annak amit te kapsz és amiért képtelen vagy pár percet várni.
Javaslom keress valami VIP kutat.
@Pepe
szerinted vicces vagy?

Pepe83 (törölt) 2009.04.14. 12:13:09

@staropramen:

Örülnék ha csak vicc lenne....már ha arra gondolsz, hogy szerintem napi 100 ezer nagyságrendben vágják át az autósokat az ismert trükkökkel.

staropramen 2009.04.14. 12:17:12

Sztrovacsek!
Sulyok rendesen elvetve. Miért nem rögtön milliós nagyságrendben.Pár strici miatt ne általánosíts.Minden szakmában vannak szarháziak, de a kutasokat csesztetni olcsó és népszerű mert még vissza sem szólhat mert repül.

köpőcsésze 2009.04.14. 12:22:46

Egyszer néhány éve én is elfelejtettem fizetni Vácon a Mol kúton. Szórakozott voltam, megtankoltam(2000), beültem, oszt gyí! Gödnél esett le a tantusz, hogy megvan a tízezresem, amivel fizetni akartam. Gyorsan vissza, de így is kellemetlen volt kimagyarázni. "Bocs, elfelejtettem fizetni". Nem tapsoltak meg érte...

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2009.04.14. 12:31:25

@staropramen: Nekem is volt kutas ismerősöm. Jó sok helyen dolgozott, mert a kollégáitól IS lopott. Amikor egyszer a szomszédja ráijesztett, hogy kihívja a tűzoltókat, tucatszámra menekítette el a garázsából és a pincéjéből a lopott üzemanyaggal teli hordókat, kannákat. Most már egy benzinkutat üzemeltet, és sír, mint ama bizonyos fürdős kurva, merthogy meglopják az alkalmazottai, meg gyakran fizetés nélkül hajtanak el a színes fémgyűjtők is...

staropramen 2009.04.14. 12:38:25

Sztrovacsekek!
Okosat leírni mindenki tud, próbáljátok ki egyszer csak rövid időre.Utána értekezzünk.Én 6 évig csináltam , elég volt.Kívülről mindenki okos.

staropramen 2009.04.14. 13:04:05

@kitalátor
Sajna tulaj-e nem voltam és sikeres sem.Most már jobb.
Viszont vettünk a tulajnak új házat, új böhöm autót és díjnyertes kutyákat.

staropramen 2009.04.14. 13:28:18

Moldovának minden szava igaz.
Meg Rejtőnek.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.04.14. 13:37:09

hat itt meg nem lattam olyan kutat ami nem kartyas is egyben
de azert nem mindenki kartyazik
nappal lehet tankolni es utana fizetni, ejjel a legtobb helyen elore kell fizetni, es igen ha szoke szoke visszamehet a penzert
kamerahegyek vannak, itt pl az a buntetes ha meglogsz, hogy bevonjak a jogsidat
persze az autotolvajok ellen ez nem ved
de itt nagyon kedvelt az egyszerubb megoldas, hogy bemegy pisztollyal es elkeri a penzt

Jó Estét 2009.04.14. 13:49:20

@staropramen:
Ha nem inged ne veddmagadra, szvsz itt sztem a nem a kutasok erdemelnek sunt, hanem a tulaj amiert ilyen tipikusan magyar modszerekkel tud csak vedekezni a tolvajok ellen, illetve nem is o vedekezik, hanem o szarik ra, majd a kutas megoldja... Amugymeg en se szeretek 5 percet foloslegesen varakozni, de mondjuk en elbol nem jarok ilyen helyekre, hanem tankolok mikor van normalis kut a kozelben.

Amugy kicsit civilizaltabb lenne vagy az onkiszolgalo, onfizetos kutfej, vagy akkor valami akadaly a kocsi ele sorompo, vmi ami addig nem engedi el a kocsit amig nem fizetett, vagy persze civilizaltabb lakossag, bar az utobbi inkabb csak hiu abrand :D

betépett felhasználó 2009.04.14. 13:53:11

urbanfolklor 2k9

"Felajánlottam, mit szólna hozzá, hogy ha jol megb@szatnam*...
Persze bíztatott, hogy tegyem meg bátran. A viselkedéséből nekem az jött le, hogy nem nagyon tart attól, bármilyen következménye lenne a dolognak."
----------
(fonokseghez bekopve*)

Sanyi 2009.04.14. 13:55:52

1999-ben Kalifornia: csak elore fizetes volt.
2009 Melbourne: kartyas es utolagos fizetes van. Kamera elol-hatul, veszi az arcodat is. Kutas tudja hol tankoltal es ha meglepsz akkor megy a fotod a nyilvantartasba automatikusan es azonnal resze vagy a korozesi rendszernek, pofaval, rendszammal

johndoe83 (törölt) 2009.04.14. 14:06:05

@kumming: A kis köcsög. :D Megérdemelte. Gondolom azért ült még negyed órát az autoban, mert addig tartott mire rájött hogy egy 25 millás verdáján sikeres törésteszted hajtott végre. :DD

johndoe83 (törölt) 2009.04.14. 14:07:17

egy=a teszted=tesztet vaze...

QAQ 2009.04.14. 14:37:59

Azert annyibol igaza van a kut tulajanak h motivalni kell a dolgozokat h csinljak rendesen a munkajukat..

Ha nem vonna le a penzt a berukbol akkor nem vegeznek rendesen a dolgukat es akkor meg tobb lopas lenne...es elobb utobb csodbe menne.

Igy legalabb mindenki tujda h figyel es mindent elkovet h ne lopjanak a kuttol mert hanem uszik 20K a fizetesebol.


Az OMV nek meg aztan vegkepp semmi koze az egeszhez o csak a licenszet adja meg a termekeket amit aruljanak.

CBF 2009.04.14. 14:58:38

Erdő szélén őzike,
szopjon le a Gy.....

by Blues Company

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2009.04.14. 15:21:26

az még nem volt, hogy a kútvezető azért fizetteti ki a kutassal az elhajtást, mert különben a kutasok azzal üzletelnének, hogy jajj ez adott 5 ropit zsebbe és 9998ért elhajtott...
amikor én kúton dolgoztam akkor úgy volt, h akkor kellett volna kifizetni az elhajtást, ha éppen baszom a rezet, kávézok cigizek tökömvakarom és nem a melót végzem. ha kint hesszelem, és mégis lelép akkor bevállalta a kút.
a robogósok sosem értették miért állok olyan barátságosan közel hozzájuk mikor tankolnak. robogóval 3-5 ezerért eltűzni a legkönnyebb, bár egyszer majdnem a villamos alá parkettázott az egyik menekülő kiscsávó kétezerért.

Dakota74 2009.04.14. 15:31:30

Paranoiás?
Itt az előbb vki azt írta,próbálja ki ezt a melót 1-2 hónapig!Egyetértek!
Hugyért szarért ácsingózni éjjel-nappal 12 órát sem egyszerű.
Megsúgom,minden alkalommal a dolgozók csengetik a lopásokat,a bérlő magasan leszarja!Sőt!A legujjabb:A kagylóséknál most már a lejárt cucookat is,ami nem kevés!

Szűcslaci 2009.04.14. 15:51:53

Jajj, ne sirassátok már el a benzinkutasokat, mégis leszopnák a halat, csak azok lehessenek, sorban állnak, ölnek érte. Biztosan a minimálbérért harcolnak, mi?

Amcsi Jancsi 2009.04.14. 16:27:11

@Sanyi:
2008 British Columbia: miután egy benzinkutas meghalt megállítani próbálva egy nem fizetőt, a tartományi kormány elrendelte, hogy itt előre kell fizetni a tankolásért. Először mindenki sírt, de aztán hozzászoktunk. És a szerencsétlen minimálbéres gyereken most már nem hajt át a tolvaj.

fatality666 2009.04.14. 18:03:08

Szerintem a legjobb megoldás az lenne, ha a rendőrnek láccó izék ha meglátnak egy első rendszám nélküli autónak nevezett izét, akkor azt lefoglaják, bevontatják egy telepre, oszt mennyen a gazdája kiváltani. + mellé meeht egy jó kis bírság is.
(a "szegény" "csóró" emberkék meg általában nem a pénzt sajnálják, hanem az időt , amit azzal kell eltölteni, hogy a bürokratikus meneten átrágják magukat)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.04.14. 19:12:22

itt egy kisebb kut /4 oszlop, 8 csap/ 1 fovel mukodik
a nagyobbak 2-3-4 de ott mar van hot dog meg tokom tudja, minden xar, oda nem csak tankolni jarnak, hanem vasarolni is meg enni inni sort venni stb

RosszQtya · http://indafoto.hu/rosszqtya 2009.04.14. 19:16:35

egyébként a sok nagytudású aki a kutast védi, mind azt gondolja, hogy csak a külső oszlopokról lehet lelépni fizetés nélkül? a fenét... egyébként a fehérváris ÖMVs társaság ritka egy állatfajta... ennél már csak a vágány utcai MOL kutasok a köcsögebbek.... jómúltkor ráérősre vettem a figurát és a csekkjeimet rendezgettem, de 10 perc után csak bementem szólni a parasztnak, hogy talán ha kitolná az arcát és megtankolna... nagyon szivesen megtankolom a kocsit, csak adja ide a mágneses kulcsot a gázososzlophoz, mert annélkül nem megy... ugyan ilyen jópofák a egérút melletti shell kúton is, annyi kulonbséggel, hogy ott nincs mágneskulcs az oszlophoz... így mire kimászik az ipse, nagy kegyesen, már régen megtankoltam :o)

RosszQtya · http://indafoto.hu/rosszqtya 2009.04.14. 19:18:37

jah a csepelen a védgát utcai OMVn meg az a mód, hogy jön a paraszt, beáll a mosóba és elmegy kártyáért... jó esetben visszatér, persze, aki nem állt be, hanem előbb bement kártyáért az megszívta... ezt még megszokták fűzerezni azzal, hogy visszajön, beáll, elindítja és elmegy csacsogni egy félórácskára a shopos csajjal...

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2009.04.14. 19:26:24

@RosszQtya: a szélső oszlopok csak nagyon csábítják a rászorulókat és lazákat, h eltépjenek. mondjuk nálunk húzott el U kanyar után középső pályáról is kocsi az orrom elöl. egyébként hallottam más klutasok sztorijait, hát nagyon vigyázzatok, az biztos! én nem vagyok lopós és csalós, és a kútvezető is régi jó barátom volt, szóval a mi műszakunkban nem volt semmi szemétkedés, meg vevőlehúzás, de hallottam nagyon durva sztorikat.
szóval vigyázni!
mondani sem kell 3 hónapig kutaztam... ezalatt a kút havi 10+ ezres hiánya hogy hogynem 1000 forint alá csökkent. próbáltak minket lehúzni beszállítok is, újságos is, vevők is. szar meló, csak az bírja sokáig aki amúgy is szar ember és nincs semmi becsülete. tényleg sírnak egy lelépett 3ezres tankolásért, aztán összekannáznak betonkeverősöktől sok ezret, meg a shopban eladnak mindent saját zsebre, azt tescóból visszapótolják.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.04.14. 19:37:05

@fatality666:

hat itt csak hatso rendszam kell, de ha az nincs kb 10 perc es elviszik
jo esetben meg utolered a bonto elott

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.04.14. 19:40:29

@RosszQtya:
azt tovabbra sem ertem miert kell 1 ember aki tankol, az nem olyan bonyolult muvelet
kiszall az ember bedugja az oszlopba a kartyat leveszi a pisztoly meg a tanksapkat
tankol
aztan a tanksapkat visszateszi es elhajt
a pisztolyt is visszateheti
tankolas kozben lemossa a szelvedot, mig csorog a nedu

RosszQtya · http://indafoto.hu/rosszqtya 2009.04.14. 20:43:13

hagyma:
nem tudom nálatok az USAban hogy megy, de legalább olvasnod tudni kéne! vagy legalábbis nem szelektíven...

1. gázkút, tehát te hozzá se nyúlhatsz csak a kezelő! idehaza ez a szabály!!!!

2. megszoktam csinálni a lusta kútkezelők helyett, de a mágneszáras kútoszlopból tudod nem jön a nafta, mielőtt oda nem tartod hozzá ezt a kulcsot, ez pedig a kútkezelőnél van. de persze ezt is leírtam előbb! :o)

zoku 2009.04.14. 20:56:04

Én voltam kutas, és sajnos nem csak elhajtások vannak, hanem amikor a román cigányok egy csoportja megjelenik és elvegyül a vásárlók között, azok rendesen kifosztják a shopot. A kárt persze a dolgozó fizeti meg. A vállalkozó nem fogja kifizetni, max kirúg. A szélső kútról pedig sokkal könnyebb meglógni mint középről. A kamera felvétel pedig semmit nem ér.. 20.000 alatt pláne.

zoku 2009.04.14. 20:59:33

A posztoló meg ne reklamáljon, örüljön hogy van munkahelye. Mit szólna ha kiszúrnám a kocsija gumijait és neki kéne megfizetni a foltozást? ... lol ...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.04.14. 21:07:27

@RosszQtya:
en tudok olvasni
2 nyelven
nem is teged basztattalak csak nem ertem
minek meg ember aki tolt
ennyi
a gazt beneztem mert itt a benzint hivjak annak
hat ez a ketlakisag
sunt nekem

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2009.04.14. 21:19:20

@kumming: ejnye baszki, nem sok maradt abból a Lamborghiniből...

cybergyerek 2009.04.14. 21:42:31

A Köbánya-Kispesten levő ÖMV kúton érdekes módon simán csak rosszak szoktak lenni a külső kútfejek.
Bólyával, meg tűzoltókészülékkel blokkolják a helyeket, általában a 8 fejből csak a fele szokott szabad lenni.
Nekik biztos nincs elég autójuk a célra :D:D

englandboy 2009.04.14. 23:15:29

itten dvla adatbázis
mindenhol matrica-----
ellenörizd tudsz-e fizetni mert ha elhajtasz fizetés nélkül büncselekményt követsz el-----
elsö pár másodperc rendszám csekkolás
kamera mindenhol
nincs értékhatár
persze itt is van aki elhuz fizetés nélkül
hamar megtalálják

kisslac 2009.04.15. 01:05:29

Peruban a gázkutaknál úgy lehet tankolni, hogy a töltőszelep mellett, a kocsihoz tartozó chip érzékelőjéhez illesztett leolvasóval automatikusan betöltődnek a gépkocsi adatai. Ha egyszer meglép valaki fizetés nélkül, akkor többé nem szolgálják ki semmilyen töltőállomáson, mert az integrált rendszer azt megakadályozza. Egyébként ha valaki kölcsönre vette a gépkocsiját, akkor a opcionálisan fizetheti az üzemanyagfogyasztással arányos törlesztőrészleteket tankolásonként sőt a közüzemi számlákat is befizetheti. Persze Peru egy fejlődő ország, a harmadik világ.

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2009.04.15. 05:16:29

@kisslac: ne húzz már minket, Peruban a benzin meg a sárga csekk egy helyen? :DDD ez csak médiahekk!

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2009.04.15. 08:42:40

@kisslac: Az ilyen rendszertől bizonyosan sérülnek az emberei jogok, és ez az eljárás nem tudom ugyan, hogy miért, de vsz. rasszista, vagy legalábbis antiszemita. Lenne. A vélemény róla. Nálunk, ha bevezetnének...

anarch 2009.04.15. 12:50:57

@effective: A szállodákban becsekkolásnál el szokták kérni a bankkártyát, hogy az esetleges szobarombolást, minibárfogyasztást lelépés utána rá tudják terhelni.

Az más kérdés, hogy a Best Western hotelláncból meg pont ezt a kártyaszám-listát lopták el... Azt is el tudom képzelni, hogy benzinkúton meg szerintem eleve kártyamásolók működnek...

kisslac 2009.04.15. 14:02:05

@rrroka: Nem vicc, tényleg így van. Persze nincsenek csekkek, hanem a számlán van egy azonosító szám, vagy telefonszámla esetén a telefonszám, és az alapján lehet befizetni az aktuális tartozást. Egyébként a közüzemi számlákat szinte mindenhol be lehet fizetni, gyógyszertátban, szupermarketben, bankokban, stb., de postán nem. Viszont a Vivanda és Santa Isabel szupermarketekben lehet levelet is feladni.
A gépkocsirészletet pedig úgy fizeti, hogy a tankolt üzemanyag árának 270%-át pluszban hozzáírják a számlához, mint törlesztőrészlet, és az összeg automatikusan levonódik az aktuális havi részletből, így csak a maradékot kell befizetni a banknak a hó végén.

@Kitalátor feljegyzete: Igen, Magyarországon biztos nem működhetne egy ilyen rendszer adatvédelmi okokból. Kb. olyan, mint a Magyarország.hu, csak annál sokkal összetettebb. Megfelelő azonosítás után a neten megtalálhatók a birságok amelynek melléklete a birságolási határozat és - ha gyorshajtásról van szó, - akkor a digitális fénykép is.

Zorgo 2009.04.15. 14:13:11

Hmmm...Én nem járok lopni OMV-hez,de ezek után tankolni sem.Már a Shell-es kutasok is leverték nálam a biztosítékot az "adhatom a jobbikból" szlogenjükkel,azóta jobbára csak MOL kúton itatom a verdát.Basszus,legalább tankolás közben ne zaklasson senki sem.:)

Alikam 2009.04.15. 16:04:19

Igaza van a posztolónak. Úgy kellett volna megtervezni a kutat, hogy kevés legyen arra az esély, hogy bárki is gyorsan meg tud lógni.

Akik meg a kutasokat védik, gondolom maguk is azok, azoknak emg üzenem, hogy jó!!!, akkor máskor nem tankolunk ott, aztán lehet lehúzni a rolót, és mehettek a munkaügyi központba szörpgyáras szalagmunkáért kuncsorogni...

Alikam 2009.04.15. 16:30:35

Igaza van a posztolónak. Úgy kellett volna megtervezni a kutat, hogy kevés legyen arra az esély, hogy bárki is gyorsan meg tud lógni.

Akik meg a kutasokat védik, gondolom maguk is azok, azoknak emg üzenem, hogy jó!!!, akkor máskor nem tankolunk ott, aztán lehet lehúzni a rolót, és mehettek a munkaügyi központba szörpgyáras szalagmunkáért kuncsorogni...

kkalocsan 2009.04.16. 01:20:39

Lehet, hogy jó OMVknél tankolok, vagy, mert nőből vagyok, de eddig egy panaszom sem lehet a kutasokra, vagy a kútra. Duplán jól jártam, mert az üzemanyag jó(100 km-rel megyek többet, mint a régivel) a kiszolgálás pedig átlagon felüli. A kutas szó és maroktartás nélkül jön és tankol meg helyettem, és utána adja vissza a kulcsot, akkor is ha önkiszolgáló a kút.
A kártyás fizetés jó ötlet. Addig, pedig a kutas szépen elkéri a kulcsot és megtankol, majd a shopban a pénztárnál a kedves sofőr kezébe visszanyomja a fizetés után.

kispestipeti 2009.04.16. 08:52:01

én azt nem értem, hogy húszévnyi bájos keveredésével a vidám szocializmusnak és a kemény kapitalizmusnak a hátunk mögött, miért szivatják saját magukat az egyébként jobb sorsra érdemes emberek?
sorbanállnak egy benzinkútnál? ráadásul rendszeresen? akkor gyorsan elgondolkodok, hogy máshol kellene tankolnöm. ha elmaradnak a vevők, akkor a helyi "alakalmazottak" majd elgondolkoznak egy vevőbarátabb módszeren. jó cégnél dolgozhat a postíró, hiszen ömv és shell kutakkal tele van a város, az ország. lehet, hogy nem mindegyik esik útba, de biztos lehet olyat találni, ahol úgy viserlkednek, ahogy kell(ene).

Palkovicsné 2009.04.16. 10:42:04

Azonnal agyon kellene lőni, aki a szélső kutakon tankol, utána az OMV kirabolná a hulláját és megoldódna a pénzkérdés, kéremszépen... pontleszarom!

manes 2009.04.16. 18:26:02

kkalocsan:" Addig, pedig a kutas szépen elkéri a kulcsot és megtankol, majd a shopban a pénztárnál a kedves sofőr kezébe visszanyomja a fizetés után." Hát,nem.Én tankolok magamnak majd a kassánál fizetek annyit amennyit ÉN beletankoltam.

Kanten_vagyok_Montarzsiból 2009.04.16. 20:37:36

Londonba mentünk és asszem a Belga szakaszon volt 1ilyen kút,tehát: elöször bemész, befizecc annyi pénzet amennyit sacc/kb tankolni akarsz, ezután feléled a kút, tankolsz annyiért amennyit perkáltál, ha kevesebb csorgott tankodba a srác bent a golyóálló üveg mögül visszaadja a öjrót. Pre-Paid tankolás és senki sem távozik fizetés nélkül!!!

Győző63 2009.04.17. 17:04:47

@staropramen, és akiknek csak céges autó jött le a dologból!

Én írtam a posztot, és néhány megjegyzés ehhez:

- igen, céges autóval járok, és nem nagyon érdekel, kinek tetszik, és kinek nem. Részben munkaeszköz, részben ez része a fizetésnek. Ugyanenneél a cégnél, csak nálunk nyugatabbra 4-5ször ennyit kap egy ilyen beosztású kolléga. Ott nincs is ennyi céges autó, de itt ez az olcsóbb a cégnek, nem a különféle állami lehúzások. Ja, és igen ez egy multi, aki leadózik minden fillért, és nincs zsebbe fizetés. És igen, csak 29-en vagyunk, és 600 millió adót fizetünk be évente (tényleg) a kasszába, és dühöngünk, hogy azért fizetünk be ennyit, mert sokan meg semmit sem. És nincs zsebbe pénz, és a bruttó fizetésem 45%-át kapom kézhez az adók miatt. És ebből élünk négyen, fizetjük a lakáshitelt, és ha megnézem, az ismerős családok teiede adót fizetnek, mégis kb. ugyanannyiból élnek havonta.
- én nem úgy dolgozom, hogy szopatom a vevőt/ügyfelet/stb., mert örüljön, hogy lyuk van a fenekén, meg mert céges autója van. Igyekszem minél jobban végezni a dolgom. És ezt várom el mástól is
- szopatják a nem céges autókat is
- amíg úgy álltok hozzá, hogy szegény kutas, szar neki, akkor szopathat mást, addig ilyen szánalmas fos kis ország marad a miénk
- ha valakinek eddig terjed a látóköre, hogy na szép, céges autó, céges üzemanyagkártya, stb., azt arra kérem, gondolkozzon el, neki vajon miért nincsen ilyen. A körülmények szerencsétlen összejátszása, vagy csak vele akar kitolni mindenki, vagy esetleg jobb szakmát kellett volna választani, esetleg jobban tanulni, meg ilyenek.

Na, üdv, kidühöngtem magam...

Győző63 2009.04.17. 17:10:06

@kispestipeti:

Igen.
Vagyis:
- találni jobb ÖMV meg Shell kutat, nem is fogok ide jönni többet. Csak éppen felb@szta az agyamat ez a hozzáállás.
- először csak forgattam a fejem, és dühöngtem, micsoda parasztok vannak, hogy elállják a szabad helyeket, mert azt hittem ezek a vevők. De nem, hanem az alkalmazottak...
- bizony, jó cégnél dolgozom...

Dakota74 2009.04.18. 19:23:53

@Győző63:
Arany Apa!
Hogy nekünk miért nincs céges autónk?Na,elmesélem.
Ha minden ember irodában ücsörögne,mint jómagad,és ingyen autó,ingyen üa.ingyen telefon...(ingyen élet),akkor nem tudom ki a franc építené fel a szaros hitelből vett házadat.Mivel a magadfajta agyoniskolázott még véletlenül sem konyít hozzá!
Rohadtul lenézitek a kétkezi melóst,aki nélkül igencsak meg lennétek lőve.
Sajnos a MELÓSnak nem jár céges verda!

Győző63 2009.04.18. 20:43:08

@Dakota74:

Nem meséltél semmit. Szerinted napi 14 óra munka ingyen élet? Ejha... Tudod, ki kézzel, ki ésszel. Ennyi a titok.
Nézd, nem oktatni akarlak, de akkor élsz jobban, ha olyat tudsz, amit nem mindenki. Ha csak annyit tudsz, mint mindenki, akkor ki lehet cserélni egy másik ugyanilyenre, ha pampogsz, tizen ugranak a helyedre.
Én nem ingyen kerültem ide, ahol vagyok, hanem TANULTAM érte. Sokat. Lehet, hogy ez neked semmi, de akkor csináld utánam:)

six76 2009.04.19. 06:24:32

A kutakat elallni valoban gaz, viszont abba gondolj bele segfej hogy ha valaki fizetes nelkul tavozik, azt a kutas fogja kiperkalni a remekbeszabott minimalberebol!

six76 2009.04.19. 06:30:47

@Pepe83: nem tul gyakori..mindennapos!..ja es semmi ertelme a feljelentesnek ugyanis a rendorseg nem foglalkozik vele...

Győző63 2009.04.19. 18:41:57

@six76:
Figyelj, a középső kutakról nem lehet meglépni? Ugyanúgy meg lehet, mint a szélsőkről.
Akkor parkoljanak be oda is az agyatlan droidok, és csodálkozzanak, miért is nincs zsozsó....

Dakota74 2009.04.20. 11:13:50

@Győző63:
Ja,hogy te pótolhatatlan vagy?Elég vicces.Mégis ráértél úgy 10 percig rakosagatni a csekkjeidet,aztán rögtön sürgős lett tankolni.

Győző63 2009.04.23. 21:23:11

@Dakota74:
Senki sem pótolhatatlan. Csak egyesek nehezebben.

Hol írtam, hogy rakosgattam a csekkjeimet??? Amúgy nem szoktam, mert neten utalok mindent. A csekket is.

Homár lány 2009.04.24. 21:29:19

Sajna nem vagytok tisztában a dolgokkal .Tehát vaslóban a kútas fizett és a kamera semmit nem ér ,úgyanis 20ezer forint alatt nem minösül büncselekménynek,csak szabálysértés igy semmi nem történik.Azzal nem értek én se egyett,hogy nappal lezárják a kútakat,de estére érthető lenne.

Győző63 2009.04.28. 20:29:30

@Homár lány:

Nem, basszus, nem ez a megoldás! Olyannak nem kellene lenni, hogy X ezer alatt nem megy ki a rendőrség, meg hogy "megélhetési bűnözés". Igen, menjen ki a rendőr, először 2 nap fogda figyelmeztetésként, másodszorra 1 év. Először persze macerás a zsaruknak, mert DOLGOZNI kell vele, de fél év alatt ezek mind a sitten rohadnának, és akkor már alig lenne dolguk, mert nem lopna senki. Legalábbis kevesebben...

Homár lány 2009.04.28. 23:28:07

@Győző63: Sajnos ez nem igy történik a gyakorlatban.Nincs értelme a rendöröket hivni nem csinálnak semmit.Ezért félnek az alkalmazotak a meglógásoktól,és nem tudnak ellene teeni semmit.Maximum sorompós kútak kellenének,de ezzel senki nem foglalkozik.

jajj7 2009.11.13. 18:25:42

Pepe83-nak üzenem, hogy a leírt hülyeségeid alapján, szerintem pont te vagy az az ember aki ellopja a parkolóból más rendszámtábláját azzal tankol és meglép. Hiszen amiket írtál, az alapján a legjobb védekezés a támadás.

PiPi OMV 2009.12.12. 10:02:06

Szeretném szemléltetni a heti lelépőink arányát egy közepes forgalmú kútra levetítve.Suzuki Swift KYJ-259 10378,Renault Megane fehér GVP-654 15700,EWY-769 Fehér Audi A4 9998.Természetesen ezt a kút dolgozóinak kell kifizetnie,a minimál bérükből!A lehúzásokról és a jattról csak annyit,hogy ez már rég a múlté.Szerintem minden ép eszű embernek feltűnne, ha 10-ezres helyett 5-ezresböl kapna visszajárót.Ami jellemzi a tendenciát tankoltassunk a kutassal,mosassuk le a szélvédőt,ellenőrizzük a guminyomást és távozáskor még a köszönést is mellőzzük- a nagymenő céges emberek!!!Ha valaki ráismer magára, mint elmenő,itt a blogon megtalál!!!U.i.:Azért mindenki tankoljon,mert sz@r hidegben az autót tolni!!!

tökki 2010.02.01. 11:03:37

DPP902 ezüst audi kombi kerestetik!!!! Nyugi meglessz a címe, és sokba kerül majd a javítás a köcsögnek!

mk258 2010.03.18. 09:11:00

@MTFUN: Most jött ki a "parancs" hogy a MOL kutakon minden tankolásnál ajánlani kell az EVO-t, az autómosót, a keréknyomás ellenőrzést, olajszint ellenőrzést, lemosni a szélvésőt.
A shopban ajánlani kell az éppen aktuális akciót, az autómosót, a törzsvásárlói kártyát.
Ha nem teszi és elkapja egy ellenőr, akkor -50ezer, másodszorra ki van rúgva.
Rendesen beindul majd ott is a zaklatás.
Ha valaki 2-5ezerért tankolsz, végig se tudja mondani annyi idő alatt.

Shoplány 2010.04.28. 18:18:42

Üdv mindenkinek!
Most, hogy kifikáztuk a kutasokat(néhol jogosan,néhol nem),beszéljünk a "kedves vevőkről" is.
Teljesen normális,hogy a céges autós nem köszön(néha vissza se!),telefonál,közben ledobja a kártyáját,azt se tudja melyik kútoszlopon tankolt stb.Kifelé inkább elfordítja a fejét a kutastól,nehogy köszönni v. neadjisten megköszönni kelljen bármit is.
Én,ha vásárolok vhol,nem így viselkedek!
Pedig csak egy szemét kutas vagyok.
Amúgy a vevők csak azt lopják el,amit lehet+elhajtanak,összerondítják a WC-t,lekezelőek(főleg a dr-ok,biztos tanítják az egyetemen).
Tisztelet a kivételnek,mert vannak,ahogy normális,becsületes,kultúrált kutasok is...

Karamelll 2010.04.29. 22:49:32

@Győző63: Kedves!
Hosszan írhatnék a magadfajtáról,mert pont 1 ilyen céges,"agyoniskolázottal" éltem...Céges autó,céges telefon,céges kártya és egyebek.Pont így gondolkozott,mint te.Egészen addig,míg meg nem ismerte a másik oldalt.Ezen az oldalon is vannak agyoniskolázott emberek , nem ez a szakma az élet céljuk és nem lopni mennek a munkahelyükre.A kútoszlopok bármelyikéről le lehet lépni és bár valóban nem jó módszer,de fentebb már taglalták,hogy miért.
Te biztos nem fogsz lelépni,már az autódról és külsődről látszik,hogy céges vagy és kártyád van.
Gyere hozzánk,nálunk csak éjszaka van lezárva a szélső kút!

Peetee 2015.09.21. 14:10:34

Szolidaritásból elégtelen. Rohadjon meg az összes benzinkutas, csak mert céges-tankolóskártyás bőmajomnak elvettek 4mp-et a rohanó életéből; yeee!

Zoltán Szimornyi 2018.03.17. 15:08:22

Hogy mekkora paraszt vagy te győző! Olyat tudnék neked írni! De alpári stílust inkabb mellőzöm! Csak azok tudnak ilyen bunkó parasztok lenni (mint te) akik soha nem dolgoztak ilyen helyen. Nem tudják mi folyik egy ilyen helyen. Vagy a kereskedelemben. Álltalában az ilyen dolgozókat használják boxzsáknak az olyan elcseszett életű nyomorékok mint amilyen te is lehetsz. Mi akik meg a kereskedelemben dolgoznak türnünk kell és nyelnünk, tovább mosolyognunk. Mert az ilyen gyökereknek "mindig igaza van"! Helyet cserélnék veled csak 1 napra! Kíváncsi lennék ha más tankolásait a te fizetésedből vonnák le mit szólnál, tennél!? Havi 2 elhajtás es kb nincs fizetésed! Kapjál már az eszedhez! És gondolj már bele más emberek helyzetébe!
süti beállítások módosítása