Tékozló Homár

Itt vannak az avatárok

2009.04.17. 13:33 | szily | 798 komment

Nyilván mindenki észrevette, hogy valami megváltozott a kommenteknél. Rögtön át is adnám a szót Stökinek, aki a flashjátékos KMK blogon a következőket írta, hiszen nem tudnám jobban összefoglalni:

Az indás fejlesztőcsapatnak hála webkettőnullásodunk ezerrel, kéremalássan. Mostantól avatárok is megjelennek a kommentek mellett, persze csak ott, ahol az illető kommentező beállított magának avatárképet. Ezt néhány kattintással meg lehet tenni az Indaneten, amihez nem kell külön regisztráció, hiszen ugyanazt az indapasst használja, amit a kommentablak. Az Indaneten pár egyszerű adatot kell csak kitölteni, majd a profilképre kattintva új profilképet feltölteni - ez lesz a kommentek mellett megjelenő avatárkép. Nem kötelező használni, de aki szeretné, egészségére.


Akinek ennyiből még nem teljesen világos, hogy mit kell csinálnia, ha meg akarja mutatni a képét a hozzászólások mellett, annak itt egy link, ahol az Inda szakemberei mindent elmagyaráznak.

 

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.04.17. 13:34:44

Első-e?

Nekem tetszik az ötlet, csak nekem is lenne már :)

HitelesBalu · http://www.credithill.eu 2009.04.17. 13:40:06

durván király a cucc! ajánlom iwiw helyett mindekinek!

elwood 2009.04.17. 13:42:53

egy darabig érdekes de mostmár unom, hol kell kikapcsolni ?

elwood 2009.04.17. 13:44:00

az avatárokat küldjék haza, a pirézek után őket utálom a legjobban

gyilkoshód 2009.04.17. 13:44:39

Tisztelettel érdeklődnék, hogy az én indám hova linkeljen?
~Fünf~

maincoon © 2009.04.17. 13:45:09

a posztolót most nem nagyon kéne basztatni, ugye? :D

gelsystem 2009.04.17. 13:45:56

hováááá a tökömbe lassítjátok még ezt a nyomorult indexet?????????
fórumozni már így is képtelenség, most már a blogot is szétaprítjátok
.
.
.
húúúúúúú, de ideges lettem: ez FONTOS!!!!
.
SÜNT, AZ ÖSSZES UNATKOZÓ MONITORFEJŰ "FEJLESZTŐNEK"!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.04.17. 13:47:45

@gelsystem: Te, nálam nem lassú. 1Mb-es ADSL.

Mária 2009.04.17. 13:49:15

@gelsystem:

Szerintem nem a fórum lassú, hanem a géped :)

maincoon © 2009.04.17. 13:49:30

@ColT -- korbely.freeblog.hu/archives/2009/0: lehet, hogy én vagyok inkább a hülye. mert nekem nem lassú az index :/

aardwark 2009.04.17. 13:50:44

@gelsystem: nálam sem lassú, 1Mb-es ADSL, te csak nem 56 kbps modem+telefonvonallal csatlakozol? (retro?:)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.04.17. 13:54:00

@aardwark: Én otthonról így nyomom, na ÚGY lassú :D

@maincoon ♀: Nálam sem, még avatarokkal sem.

maincoon © 2009.04.17. 13:55:22

@ColT -- korbely.freeblog.hu/archives/2009/0: a neved mögötti freeblog ... milyen közöd van hozzá? :)

Illumination 2009.04.17. 13:58:00

vow, micsoda fejlesztés 2009-ben. ez már a jövőőő

BKV figyelő.hu · http://bkvfigyelo.hu 2009.04.17. 13:58:02

Szily!

Szerintem állítsd át a keretet sárgáról kékre (halványkék) vagy szürkére, az jobban mutatna. Így valahogy nem passzolnak a keretek az oldal többi részéhez.

Tsabi 2009.04.17. 13:59:12

Udv mninden homarozonak, immaron avatarral is. :)

maincoon © 2009.04.17. 13:59:27

@ColT -- korbely.freeblog.hu/archives/2009/0: jaaaa!!! :) mert nem jön be rendesen, aztán nem tudtam mi a helyzet ezzel :)

gelsystem 2009.04.17. 14:00:02

nálam lassú, mint a bűn, pediglen 20-as vonalam van...........
és csak ez a foschtalicska in-deksz, meg a konkurencilya, a zo-rigó
.
hogy törne el az üvegasztaluk a kis faszenes fölött, a kékszalag befutójakor, miközben csöcsörészik a korás biztonságiőrök tavalyi passal baCCCpapucsban klotyóra várva a zárkádban

maincoon © 2009.04.17. 14:01:22

@gelsystem: nyugalom. gyere igyunk egy pohár bort :D

maincoon © 2009.04.17. 14:03:07

@Tsabi: híres a képed, de ijesztő első ránézésre :)


esik az eső :((((

gelsystem 2009.04.17. 14:03:58

@maincoon ♀: sörös vagyok
ja kedves homár: hun van a postom????
amit bekűdtem vagy 3 hete??????
pedig YO, istenbizony
az avatar monynynygyon-LEEeeeee!

b[ALien] (törölt) 2009.04.17. 14:05:59

Szóval ez a hétvégi
Most lelépek haza
Este jövök sörözni az internet kocsmába:)

EÖ (törölt) 2009.04.17. 14:06:18

naccerű

mikor lesz mozgóképes-zenélős avatar?

már csak azért, hogy még lassabban ketyegjen a zinternet.

Impega 2009.04.17. 14:06:54

Szerintem a posztolo szarjon sunt. Ezerszer meg lett mar mondva itt is hogy is az nem igy megy. Ha egyszer nem ert a jo szobol akkor az ilyennek igy kell. Szerintem hiaba is bongeszi a PSZAF-ot. Ez mar a hetvegi poszt?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.04.17. 14:08:52

@Illumination: Gondolom ez is egy "újabbaban divatos közösségi portál lett" :D :D
Bár a Homáron már mióta volt közösség :D


@az igazi, az egyetlen mamapicilánya/mpl: Nemtom, gúglin találtam. Én részemről csődör vagyok (barátnőm most esett le a székről a röhögéstől).

@gelsystem: Osztá' milyen böngésződ van? Krómos-e? Vagy tűzróka-e?
Mert 20-as vonalon már ne nagyon legyen lassú semmi :D

@maincoon ♀: Ja meg persze mehetek az autómért a szervizbe, gyalog - ezért esik :D

aardwark 2009.04.17. 14:11:00

ez most a hétvégi post amúgy?

csak kérdem...

EÖ (törölt) 2009.04.17. 14:12:58

még azt kéne megoldani, hogy az avatar mellett legyen egy kis béka vagy emelő, esetleg valami görgős izé,amivel át lehet ugrani egyből az iwiwre
vagy a "partyarcokra".
ehehe

Host 2009.04.17. 14:14:28

Már csak ez hiányzott. Tényleg.

Mária 2009.04.17. 14:16:40

@maincoon ♀:

Túsztárgyaló vagy? Jól csinálod :)

maincoon © 2009.04.17. 14:18:54

@Mária: aha. tudod milyen jól ez a képesség néha otthon? :D

HitelesBalu · http://www.credithill.eu 2009.04.17. 14:19:27

egy kissé mintha lassan jelenne meg a komment ablak a postok alján... ez vajon dirket van így a spammelés kivédésére vagy még béta a rendszer és azért?

EÖ (törölt) 2009.04.17. 14:20:56

mit szóltok a zivataros avataromhoz? :)

HitelesBalu · http://www.credithill.eu 2009.04.17. 14:21:39

és vajon mikor lesz ez minden blogon elérhető funkció?

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2009.04.17. 14:23:58

Emmá télleg ofélia hétvégi posztja arról, hogy a pici képeket szemüveg nélkül nem lehet látni?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.04.17. 14:24:34

@HitelesBalu: Lassú a neted, nekem is lassan jelenik meg. Modemmel meg képtelenség kivárni.
Cachel a böngésződ? Ha igen akkor gondolom jobb a helyzet.

gelsystem 2009.04.17. 14:26:07

elsőzni azé szabad-e még-e??????
.
.
doktor kotász!!!!!!!
doktor kotász!!!!!!!!!!!4

Mária 2009.04.17. 14:28:30

@Egyéves Önkéntes (Sün-díjas):

ennél jobb csak egy avataros zivatar lehetne :)

EÖ (törölt) 2009.04.17. 14:28:59

@maincoon ♀: mingyá' lecserélem, már fotosopolom az újat

Impega 2009.04.17. 14:29:51

@Egyéves Önkéntes (Sün-díjas): nagyon szep.

Most mindenki ezzel fog szorakozni egesz delutan :D. Jobb mintegy rosz poszt!

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2009.04.17. 14:30:11

A "korlátlan" mobilnettel ez az avatarosdi nem kompatibilis. Hol lehet kikapcsolni a mások avatarjainak megjelenítését?

Mostantól a képek is alapot képeznek az offra?

EÖ (törölt) 2009.04.17. 14:30:58

@Impega: pont ezt akartam írni, hogy milyen jól elszórakozunk már itt
óvoda vazzeg :)

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2009.04.17. 14:34:18

EkSün értEDE? Első sün-avatar! Sikeres-e embr vagyok?

gelsystem 2009.04.17. 14:34:51

avatarozunk, vazzeg????
.
avatarozzunk vazzeg!!!!

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.04.17. 14:37:34

@Egyéves Önkéntes (Sün-díjas): @Impega:

mivel péntek van, ebéd után nem kellett aludni menni a szétnyitható vaságyra az oviban, hanem szily óvóbácsi játszódélutánt rendelt el a sok kis retardált homározó között.

éppen rittyentek egy paprikáskrumplit, és percenként idejövök, hogy ki hogy néz ki.

marad a gyerek ha játszik.

Banonym 2009.04.17. 14:39:04

gyakorlatilag csendben közösségioldalasították magukat...
szééép...

elwood 2009.04.17. 14:40:00

megvannak a lókupes lovai, sztem kancák mert lóf*t se látok

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.04.17. 14:41:00

Tényleg, csak egy valakinek vanitt sün az avatarjában?
Megélhetési sünöző hol van? :)

EÖ (törölt) 2009.04.17. 14:41:37

@az igazi, az egyetlen mamapicilánya/mpl: bár nem kérdezted, de szeretem a paprikás krumplit.
szójjá', ha marad

maincoon © 2009.04.17. 14:43:30

@Egyéves Önkéntes (Sün-díjas): ismersz vagy nem ismersz? hmmm?

@az igazi, az egyetlen mamapicilánya/mpl: add meg a címed, megyek megkóstolom hogy főzöl :D

neet- 2009.04.17. 14:44:13

ColT, az avatarod nem Lókupecé? Vagy a románok voltak megint?
Az avatárt csak én ejtettem eddig avatarnak?

É2I 2009.04.17. 14:47:02

@Kitalátor feljegyzete:
Hámán régóta, de szólok megelőztek Nelson Mandula személyében.
/on
Tegnap én is goddolkodta bekapcsoljam-e a zAvatárom. De aztán nem tettem.
Majd, ha leveszem a ninck hosszabítót, nehogy belassicsaja zInternetet. ;P

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.04.17. 14:49:16

@Egyéves Önkéntes (Sün-díjas): @maincoon ♀: jól főzök. nem fog maradni, ha nem siettek az oldalamra rögtön. vár ott titeket valami fincsi

É2I 2009.04.17. 14:49:48

@Egyéves Önkéntes (Sün-díjas):
Há hogy nem egy csengőfotót látok Azgardnak?
Ja nem Avatarnak.
:P

EÖ (törölt) 2009.04.17. 14:49:59

@maincoon ♀: "maincoon aktivitásait csak ismerősei láthatják"
most hogy ismerősöd lettem, láthatnám az aktivitásod??? :)

EÖ (törölt) 2009.04.17. 14:51:02

@É2I (3in1) azaz idén már voltam 3xELSŐ: nem is rossz ötlet, de még 5 percet sem élt az előző

É2I 2009.04.17. 14:54:24

Irén azt mondta fel ne merjek tenni róla semmit.
Ennek alapján a kényszerzubbonyát már lefényképeztem...

maincoon © 2009.04.17. 14:55:55

@Egyéves Önkéntes (Sün-díjas): ma nagyon aktív vagyok :D, ezt csak arra az esetre írom, ha még mindig nem látnád :DD

É2I 2009.04.17. 14:56:16

@É2I (3in1) azaz idén már voltam 3xELSŐ:
Azt mondjuk még én is , meg én is rágom:
Minek ezazazavatarzan?

Tarika · http://isitchristmas.com/ 2009.04.17. 15:03:31

halihó, csak a képes felemre vagyok kíváncsi, érdemileg nem tudok hozzászólni :)

Cigiző · http://cigi.blog.hu/ 2009.04.17. 15:05:09

végre, nem kell olvasni, ránézésre tudod, ki van itt

Tarika · http://isitchristmas.com/ 2009.04.17. 15:05:28

ja, mégis :) a sarokban jól működő w. mosógép :)

Lesley · http://8ker.blog.hu/ 2009.04.17. 15:06:51

Ez már pont ideje volt. Az a jó a blog.hu-ban, hogy amit ígérnek, meg is csinálják.

Ja, és a hüjjéknek el is magyarázzák.

Tarika · http://isitchristmas.com/ 2009.04.17. 15:07:51

@az igazi, az egyetlen mamapicilánya/mpl: egyik sem saját, őket azért nem kompromittálom :) Mindegyiknek én vagyok a nagynénikéje :)

maincoon © 2009.04.17. 15:09:57

@Tarika: aranyosak! :))

@Egyéves Önkéntes (Sün-díjas): nem tudom a probléma okát, nem nyomtam félre sehol

gelsystem 2009.04.17. 15:10:17

gyilkos sün vazzzzzzzzzze!!!!!!

moli 2009.04.17. 15:11:22

@HOMAR: kerjuk vissza a html formazas nelkuli radart es kerjuk leszedni az avatarokat a picsaba!

AlulírottFentemlített 2009.04.17. 15:18:17

Egyszer voltam ravatalon, de nem láttam az avatarom!

Impega 2009.04.17. 15:19:35

Mindenki olyan Édi :D

Impega 2009.04.17. 15:22:31

@maincoon ♀: Felek innen ceges geprol feltolteni :(. Ez nem lenyomozhato mi :D?

Impega 2009.04.17. 15:24:25

@Egyéves Önkéntes (Sün-díjas): Oh, mondom az olyan bena lenne ha beirom hogy 100 :D

EÖ (törölt) 2009.04.17. 15:25:10

@maincoon ♀: gondoltam, hogy félre fogsz érteni :)
@Impega: hát az béna is lett volna, de így, hogy én írtam be :))

Impega 2009.04.17. 15:25:49

Na megyek a Postara. Allitolag vendegorientaltak lettek matol:) Meg a TVben is benne volt.

Impega 2009.04.17. 15:27:17

@Egyéves Önkéntes (Sün-díjas): ahh, nem is nagykepu :). Na tenyleg megyek . egy fel ora mulva leszek

maincoon © 2009.04.17. 15:28:02

@Egyéves Önkéntes (Sün-díjas): tudom, hogy gondoltad. azért válaszoltam így. péntek van és ez engedélyezett. hová tűnt a gazdaságos avatÁrod?

@Impega: én nem félnék. de ha megigéred, hogy otthon pótolod, akkor jó :)

EÖ (törölt) 2009.04.17. 15:31:12

@maincoon ♀: :)
nem tom, néha látszik, néha nem
szar ez az ávátár

b[ALien] (törölt) 2009.04.17. 15:35:48

Nekem nem rakta fel azt a kurva fotót
Vagy csak ott nem jelent meg,itt már igen?
Meg kell tudnom
MOST

maincoon © 2009.04.17. 15:35:57

@Egyéves Önkéntes (Sün-díjas): béta verzió :/ majd megjavul ha ez a baja :)

off: tiszta ideg lettem. esik az eső, szerdán voltam fodrásznál és MTB-al jöttem dolgozni. ráadásul számomra kedvezőtlen és rosszindulatú cikket olvastam a neten :(

aardwark 2009.04.17. 15:37:04

avatar, avatar, avattar-e mar?

b[ALien] (törölt) 2009.04.17. 15:37:12

Hát nem
Előnézetben egy olyat rakott mint egyévesnek, hiába tallóztam ki
Na mindegy nem lesz zivatarom vagy mi

aardwark 2009.04.17. 15:38:19

@maincoon ♀: mi volt az a cikk, ami elrontotta a kedved?

EÖ (törölt) 2009.04.17. 15:44:33

@b[ALien]: ne aggódj, nekem egyszer kirakja, máskor beveszi
pár év és kijavítják a hibát
egyébként szerintem ez egy kurvára fölösleges opció
orbánviktor alatt ilyen nem volt :)

@maincoon ♀: aludj benn, de úgy hogy a fejed ne érjen semmihez!

ez nem vicc ám, mert a gésák úgy aludtak, mikor már be volt lőve a hajuk.

Forrás: Gárdonyi Gésa

Mária 2009.04.17. 15:45:53

Itt vannak a Zavatarok,
Jöhetnek a Zivatarok

Első, és egyben utolsó versemet olvashattátok :)

leslie nilsen (törölt) 2009.04.17. 15:46:21

na bazmeg

7 éves az iwiw.......


nemsok késés (minek?..:SZAR!)

EÖ (törölt) 2009.04.17. 15:46:50

@maincoon ♀: hát téged is pofoz az élet.

engem meg az bosszantott fel, hogy a belugakaviár szállítmányom 8 percet késett.

EÖ (törölt) 2009.04.17. 15:47:53

@Mária: Glázser Bozsó ha élne, most forogna a sírjában!!

maincoon © 2009.04.17. 15:50:42

@Egyéves Önkéntes (Sün-díjas): :DDD majd megtudnád, ha nő lennél :DDD

na készülődök haza, sütök valami sütit. ez legalább felvidít :)

b[ALien] (törölt) 2009.04.17. 15:53:52

@Egyéves Önkéntes (Sün-díjas):arra gondoltam lehet mert 6os explorerem van itthon
Egy suszternek legyen lyukas a cipője
Vagy az omega verzió miatt

Almatlan Jozsi 2009.04.17. 15:57:54

Látom sok itt az arctalan kommentelő :-)
Senki nem meri felvállalni az arcát? :-)
Kiváncsi vagyok Hagyma avatarja vajon mi lesz? Vagy jusztlacikáé?

Viszont állatbarátból rengeteg van. Kutya, macska, dívik a sün, a ló és természetesen a cápa is.

Várom, hogy megjelenjen valaki Brad Pitt fejével esetleg a sötét lovagból az a vigyorgó majom...

Impega 2009.04.17. 16:09:09

Na itt vagyok. Mindjart kiteszem az avart. csak kitanalok valamit

Impega 2009.04.17. 16:21:10

Nem akarja nekem kirakni :(

Impega 2009.04.17. 16:29:58

IE8 nem megy csak a fájörösröl

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2009.04.17. 16:31:41

Nnna, csináltam én is. ez az utolsó amit még hajlandó voltam megtenni. Még jó hogy nem kellett kisregényt írni, mint a wiwen mert menten töröltem volna

Impega 2009.04.17. 16:50:08

Ofélia eltunt. Megijett az avatartol. Biztos nem jol olvasta a szep uj szemuvegevel es avaroknak olvasta. :)

É2I 2009.04.17. 17:13:29

Na hogy mindenki lásson
:P

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.04.17. 17:24:12

@neet-: Nem, az avatar annak szól hogy a colt angolul csikó (a fegyvert meg Samuel Coltról nevezték el, szabad fordításban Csikós Sámuel).

@maincoon ♀: Mi volt a rosszindulatú cikkben?

nadivereb 2009.04.17. 17:40:24

Tetszik a táncoló padlizsánom?

Joe Forster/STA · http://sta.c64.org 2009.04.17. 17:44:39

Akit zavar, annak üzenem: avatar.inda.hu site-ot kompletten letiltod (HOSTS file-ban, tűzfalban, böngészőben). Ennyi.

b[ALien] (törölt) 2009.04.17. 18:06:53

Ettem tuti fokhagymás pirítóst
Kicsit csípett,úgyhogy majdnem ittam rá vizet
De rájöttem,hogy nagyon sok söröm van

Háta Más · http://www.artcharacter.hu 2009.04.17. 18:07:17

Na... akkor mostmár nem tévesztenek össze a darabolós csávóval.

b[ALien] (törölt) 2009.04.17. 18:08:57

@É2I: és engem minek látsz? :)
ie miatt volt

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.04.17. 18:17:29

@Dexter68: Mér', te nem a darabolós csávó vagy? 8)

Tsakazertish 2009.04.17. 18:22:56

No tessék, itt egy igazi sül:)

b[ALien] (törölt) 2009.04.17. 18:25:34

hagyma örülni fog! Végre megtudja mi az a sül

EnZsolt 2009.04.17. 18:26:16

Na vajon, nekem még mindig nem megy? Ha nem, akkor iszom egy korty sört, ha igen, akkor kettőt.

runnner 2009.04.17. 18:26:18

@Impega: Tényleg...
Én is reggeltem meg játszottam vele tök feleslegesen :))

b[ALien] (törölt) 2009.04.17. 18:28:43

Ma amúgy mesélte egy forma, hogy egy haverja szétszedte a rossz HDD-jét, hogy majd megcsinálja:)) Üzentem neki, hogy utána jó sokáig szívogassa:)
És ez már a 2. ilyen

EnZsolt 2009.04.17. 18:29:00

Sör megvolt, most már menni fog, ha tudom, hogy sör kell ahhoz, hogy rátaláljak a megoldásra, akkor már a munkhalyemen iszom :D

b[ALien] (törölt) 2009.04.17. 18:29:50

@EnZsolt: én üveget olvastam, lehet rossz a szemem
Majd Oféliától elkérem a szemüjét

EnZsolt 2009.04.17. 18:31:58

Hmm, csak én vagyok bátor radiátor kitenni az arcomat? :D

b[ALien] (törölt) 2009.04.17. 18:33:49

Én már kivégeztem a 3.at
Most kicsit túlvásároltam magam bevallom
Mert én valamiért nem bírom elviselni, ha sör van a hűtőben
Mindenáron meg kell innom
16 az el fog tartani holnap du.-ig:)

EnZsolt 2009.04.17. 18:46:27

@b[ALien]: én most toltam be egyet, kívánom a másodikat, aztán megyek sörözni a barátokkal. Ja és matekot kéne tanulnom :)

b[ALien] (törölt) 2009.04.17. 18:48:43

@EnZsolt: a barátokat nem szabad magukra hagyni, matek megvár:)

EnZsolt 2009.04.17. 18:50:55

@b[ALien]: nem is hagyom, csak kicsit frusztrál, hogy jövő hét pénteken vizsga.

b[ALien] (törölt) 2009.04.17. 18:51:18

Ez a buzi inda amúgy levágta a fél szemem
most fotosoppolhatok

EnZsolt 2009.04.17. 18:53:23

Hmm most egész hétvégén itt lesz chat? :D

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.04.17. 18:56:06

@b[ALien]: Röhögni fogsz, nekem van oyla winyóm ami már többször volt szétszedve, le is videóztuk ahogyan szétszedve bootol a Win95 róla...
És azóta sem bad sectoros, semmi...
Mondjuk 250mb :)

Ha megtalálom még valahol a neten a videót, belinkelem.

Amúgy persze ez nem általános, winyót szétszedni egyértelműen gyilkosság :)

b[ALien] (törölt) 2009.04.17. 19:00:16

@ColT -- korbely.freeblog.hu/archives/2009/0: sebészeti műtőben készült? :) És a vákumot hogy csináltad vissza bele? vagy az akkor nem is kell?
azt mondják 1 porszem 1 bad block
1ó múlva jövök

EnZsolt 2009.04.17. 19:01:54

@ColT -- korbely.freeblog.hu/archives/2009/0: WTF? Really?

És mágnessel nem mókáztatok a közelében? :)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.04.17. 19:15:57

@b[ALien]: Sehogy nem csináltam vissza bele, az úgy van azóta is :) Elég nehéz már elindítani (így kaptam) mert az alsó szalagkábel ami a motorra megy, eléggé kehés, de megfelelő nyomkodásra elindul.

@EnZsolt: Nem :) :) :)

Amúgy volt ilyen laptopwinyóm is, amit poénból kaptam, nem működött, szétszedtük, poénból rádugtunk egy gépre, elindult, gyorsan összeraktam, azóta is megy (csak azon lett sérült felület, így 6Gb helyett csak 3 működött jól, de 1 évig az volt az egyik öreg laptopomban :) ).

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.04.17. 19:27:20

@b[ALien]: Na ha hazaértem, megkeresem és felteszem a gépemre, mert a volt tanárom oldalán már nincs fent (mivel kirúgták a PTE Pollackról a faszit :/ )

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.04.17. 19:35:18

@Almatlan Jozsi:
nekem mar van mashol csak at kene hozni, de ahhoz kell a fijam is, mert en lama vagyok

NeanderVölgyi 2009.04.17. 19:36:23

Azt az osember fajtajat ebbe a rendszerbe.Remelem most mar sikerult.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.04.17. 19:38:56

@b[ALien]:
en azt tudom csak azt nem mi az a sul?

@EnZsolt:
az en arcom is kint lesz

Tsakazertish 2009.04.17. 19:39:21

@ColT -- korbely.freeblog.hu/archives/2009/0: Én annak idején egy 10 MB-is MFM-es winyót szedtem ízekre - nem működött, igen csúf hangot adott előtte -, olyan vastag és nehéz lemezek voltak benne, hogy ölni lehetett volna velük, természetesen az olvasófej beleállva, 0,5 mm mély barázda a lemezben...:D

Tsakazertish 2009.04.17. 19:40:58

@hagyma: a tarajos sül (lásd a képen) olyan, mint a sündisznó, csak sokkal hosszabb - és így sülsz*rás közben sokkal nagyobb kínt okozó - tüskéi vannak:)

Tsakazertish 2009.04.17. 19:45:57

Anno a '90-es évek közepén, amikor kéthavi igen jó fizetésembe került volna, "lett" egy 80 MB-os winyóm. Akkor kaptam sírógörcsöt, amikor beszerelés közben ráesett a hangszóró, ettől a pillanattól kezdve mégcsak látni sem volt hajlandó a PC... Eklatáns példa volt a közmondásra: ebül szerzett jószág ebül vész el.

gelsystem 2009.04.17. 19:51:52

akkor is én vagyok a sünkirály!!!!!!
nem tudom, hogy értED-E???

b[ALien] (törölt) 2009.04.17. 19:56:10

@hagyma: a sul egy goa'uld tehnológia, az álcázást szolgálja
Többet nem mondhatok róla
Láthatatlanná teszi a csillagkaput

b[ALien] (törölt) 2009.04.17. 19:58:26

Már így is megsértettem a nemzetbiztonsági törvényt, minden homározót meg kéne ölnöm
Mindegy majd azt mondom a macskák írták

Tsakazertish 2009.04.17. 19:59:57

@b[ALien]: Nem gondolod, hogy ez így, ebben a formában SÜLetlenség?:P Benne volt a tévében is:)

Tsakazertish 2009.04.17. 20:01:01

@Tsakazertish: Mármint a csillagkapu, és látszott is

b[ALien] (törölt) 2009.04.17. 20:03:14

De van, hogy nem látszik
Olyankor láthatatlan
Ugye hogy nem mindig látszik?:)
Mikor láthatatlan, nem látod hogy nem látszik

b[ALien] (törölt) 2009.04.17. 20:05:41

Még mindig fáj, hogy levágták a szemem
Lehet Asgard leszek

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2009.04.17. 20:06:58

Mekkora egy szájbaDaszott fosch ez! Már századszor kattintok a továbbra, és nem engedi!!!!!!! Tarajos sülcsordát az aranyeres ánuszrózsájába annak, aki ezt kitalálta!!!!!!!!

b[ALien] (törölt) 2009.04.17. 20:12:41

@megélhetési sünöző ♀ - the bloody hedgehog: tölcsél le firefoxt

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.04.17. 20:21:07

@Tsakazertish:
ha meg azt is megmondod mi az a ZRT en komolyan megkeresem a csengot

NeanderVölgyi 2009.04.17. 20:23:17

@megélhetési sünöző ♀ - the bloody hedgehog: az indanetben a beállítások/indás nickek bekötése fülön bekattintottad a nicket és elmentetted?

b[ALien] (törölt) 2009.04.17. 20:26:14

Szolgálati közlemény a szolgálati közleményben! Az Ó-sünben 800 Ft. a 6pack Gösser!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.04.17. 20:29:45

@b[ALien]:

@EnZsolt:

78.92.54.200/hdd/

Itt a nyitva működő winyó meg pár nyitott winyós kép.

Ez a cím ma él, mert a buzi T-com naponta cseréli az IP-t.
Ezért is jár a SÜN!!!!!! nekik!
Ez FONTOS!!!!

Tsakazertish 2009.04.17. 20:31:53

@hagyma: Zártkörűen működő Részvénytársaság, részvényeit nem viszi a tőzsdére...
beee:P

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.04.17. 20:33:47

@ColT -- korbely.freeblog.hu/archives/2009/0: Ja előre szólok hogy 12k-val tudok feltölteni, szal mentsétek le a videót és úgy nézzétek meg.

@b[ALien]: Zúzzuk Rommá T-Comot!

Tsakazertish 2009.04.17. 20:38:08

@ColT -- korbely.freeblog.hu/archives/2009/0: Én meg aszittem, olyan extrém felbontásúak a képek, hogy azért tölti fél percig... A winyó az igen!:D

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.04.17. 20:42:11

@Tsakazertish: ? Egy része egy 2Mp-es Nikonnal készült, más része (a laptopwinyó) meg egy 5Mp Fujival.

A video az említett kis Nikonnal készült 2005 vagy 2006 magasságában :)

Tsakazertish 2009.04.17. 20:44:13

@ColT -- korbely.freeblog.hu/archives/2009/0: Hát ezt nekem is ki kell próbáljam, van itthon egy marék párszázas winyó, ha vasárnap esik és nem mehetek a kölökkel felavatni a friss horgászengedélyét, tuti szétkapok egyet, mint foxi a lábtörlőt és dokumentálom:D

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.04.17. 20:46:18

@Tsakazertish: :D :D Ez is azért készült mert az említett tanár nem hitte el hogy van nyitva működő winyóm, így bevittem neki... Aztán ttva maradt a szája, és ha már ott voltam, mondta hogy videózzam le neki mert fel akarja tenni a tananyagok közé. Ott is volt amíg ki nem rúgták.

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2009.04.17. 20:59:55

nahh. Letöltöttem fájörfokszot, és megcsinálta. vagylegalábbisremélemhogy.

b[ALien] (törölt) 2009.04.17. 21:02:06

@megélhetési sünöző ♀ - the bloody hedgehog: bizony, Mrs Süni

b[ALien] (törölt) 2009.04.17. 21:05:03

@ColT -- korbely.freeblog.hu/archives/2009/0: bibíííí
Nekem meg izraeli védelmi kártyám van
Nem engedett be a biosba meg ilyenek
Ezek azt hitték, hogy nem bontom szét a gépet és nem kúrom ki a kártyát:)
Amúgy okos a cucc, csak kissé naiv dolog volt PCI foglalatba helyezni:)))

b[ALien] (törölt) 2009.04.17. 21:07:41

Bocsi! Most már lehetett zsidózni, ugye? :)

É2I 2009.04.17. 21:15:54

@b[ALien]:
Avatar, ja nem Asgard. :)

Thor-e vagy Loki ?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.04.17. 21:20:44

itt meg holnap repulosnap lesz
itt gyakorolnak most a fejem felett
nem semmi gepek
tuzijatek is lesz
aztan majusban derby

b[ALien] (törölt) 2009.04.17. 21:22:58

@ColT -- korbely.freeblog.hu/archives/2009/0: hoztak 10 gépet
Benne volt
Nem én rendeltem
Asszem NEC v. Packard Bell
4-500 gép van, nem emlékszem mindre:)
Vmi faszság, hogy az egyetemisták ne basztassák a beállításokat
De én nem vagyok egyetemista, úgyhogy uninstall
Amúgy én se láttam még ilyen cuccot

Megnéztem a vidit
Dulva
Azt láttad, hogy akváriumban olaj, és abban az alaplap+minden? Az se rossz

b[ALien] (törölt) 2009.04.17. 21:24:28

@É2I: Loki az rosszfiú:) Tilosban klónozott! THOR

É2I 2009.04.17. 21:24:47

@ColT -- korbely.freeblog.hu/archives/2009/0:
Csináltak ilyet ámátőrök; hardwarekulcsnak merték nevezni. Csak az integrálást spórolták ki, meg a saját biost.
Hát ráb.sztak, ennyi.
Azóta sok iLYen kártya tulajdonos létezik ;P

quack911 2009.04.17. 21:25:03

@É2I: Óðin.itt a pont, a viking mitológiába ne menjünk bele, úgyis én nyerek

kvakk kvakk here comes the TrollfesT duck

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.04.17. 21:26:24

@b[ALien]: Jah :D Bár nemtom hogy BIOS-ból mi igazi kárt lehet tenni a gépben, amit a BIOS jelszó ne védene le...

Az akváriumosat láttam :)

@hagyma: És ott is hisztiznek hogy hangos mint tavaly itthon? :)

É2I 2009.04.17. 21:27:55

@b[ALien]:
Nevemből adódóan Loki az csak bajkeverő.
Lehet vicces, lehet sün, de lehet kutya is ;)

b[ALien] (törölt) 2009.04.17. 21:28:57

@b[ALien]: De tény, hogy miután kikúrtam a Made in israel feliratú kártyát a gépből, simán tudtam biost állítani. Pedig csak egy boot sequence-ről lett volna szó...
Dehát ezek olyan erőszakosak
Az orosz módszer sokszor segít

b[ALien] (törölt) 2009.04.17. 21:31:18

@ColT -- korbely.freeblog.hu/archives/2009/0: még olyan is volt, hogy nem formázhattam/particionálhattam a vinyót
Meg pár ilyesmi tiltás, amit egy zinfos nehezen tűr:)

É2I 2009.04.17. 21:32:33

@Villanden:
Legyen germán, és nem te nyertél :D

b[ALien] (törölt) 2009.04.17. 21:33:15

@É2I: jogos, nem velejéig rossz
Volt egy rész mikor 8. ékzárt is kódoltak
Ez most csak úgy eszembe jutott, mert kezdek bebaszvásodni

É2I 2009.04.17. 21:35:14

@b[ALien]:
Mondom, hogy látok :DDDD
/off
Ágica hol vagy?

b[ALien] (törölt) 2009.04.17. 21:35:15

Megosztoztunk a fotelen a macskával
Így nem nyávog körbe,tök jó
Hagytam lefeküdni, aztán beljebb túrtam:)

pernyekergető 2009.04.17. 21:36:16

Avatarosodik a homárblog:)

b[ALien] (törölt) 2009.04.17. 21:37:40

@É2I: szabin van, be is jelentette
Az érzékelőidnek ki kellett volna mutatnia:) Az a szar hattack osztály... :D

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.04.17. 21:38:11

@b[ALien]: Kész vaze :D :D :D
A kollégiumi géptermünkben amikor elsős voltam a PTE-n, akkor mindig este raktam magamnak össze gépet hogy tudjak netezni.

Később már én felügyeltem, 3 éven át
Aztán 2 évig voltam hálózatos.
Meg volt 2 év amikor szakdogát írtam és nem vállaltam :D


Na ott semmi korlátozás nem volt a usereknek, ügyeletes azért ült ott hogy ne vigyenek el semmit + hogy ha bajuk van akkor segítsünk nekik. Maguktól (amelyik nem akart lopni) az nem állítgatott el semmit.

Kiválóan lehetett lányokkal ismerkedni :) Akkor még a szobákban nem nagyon volt net, nálam + kb. 10 embernél, oszt' passz.

Úgy töltöttünk Napsterről ( :) ) mint a szél.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.04.17. 21:41:16

@ColT -- korbely.freeblog.hu/archives/2009/0:

dehogy hisztiznek
ezek ma gaykorolnak holnap lesz a show az Ohio felett leginkabb es ezek elindulnak kisszekekkel meg kulerral a folyopartara
es ott vanak egesz nap este tuzijatek
11 korul vege
elvezik
en is voltam 2 eve, de most nem megyek nekem unalmas
van olyan jo 1 ora, de tobbi8 nem nagy etwas
dehat ez itt hagyomanyos eves program

É2I 2009.04.17. 21:44:37

Egyszer régen három Áz: Odin, Hönir és Loki vándorútra indult.
.
.
.
Szegény Loki a kényszerű repülés közben fákhoz, sziklákhoz vágódott...
.
.
.
Csakhogy a sas azt kívánta, hogy életéért cserébe adjon neki egy csodálatos aranyalmát, az istenek kertjében, Astgardban nőtt.

Cuncimokus 2009.04.17. 21:46:12

Tripla adag süntortát szeretettel az Indax csapatának!

É2I 2009.04.17. 21:46:14

@hagyma:
"gaykorolnak"

Bakker, ez a melléütés eddig a legynagyobb.
És mondd; tudják a fiúk?
:DDD

b[ALien] (törölt) 2009.04.17. 21:46:23

@ColT -- korbely.freeblog.hu/archives/2009/0: Úgy töltöttünk Napsterről ( :) ) mint a szél.

Egyszer kaptam egy BME-s accountot
FTP
2 nap alatt letöltöttem a szervert:)
a 2. nap finoman szóltak, hogy hagyjam már abba, mert alig férnek hozzá a szerverükhöz:) de akkor már kész voltam
Akkor (mikor mindenki modemezett) elképzelhetetlennek tűnő 34 Mb mikrón neteztem
Most az a tartalék a 2x100 Mb optika mögött
Az egyetemi gyűrű előnyei:)
(BME+SOTE+ELTE)

b[ALien] (törölt) 2009.04.17. 21:48:52

@É2I: szóval te is iszol. Egészségedre!
Én mindjárt nyit 6.

b[ALien] (törölt) 2009.04.17. 21:49:54

@az igazi, az egyetlen mamapicilánya/mpl: szédültök? :D

É2I 2009.04.17. 21:50:18

@b[ALien]:
Ki is mutatták, de csak a hét első felére.
Ideje lesz kalibrálnom.
Már kiraktam az asztalra a szemeimet és antisztatikus tisztító sprayvel be is fújtam.
Csak most a fényesítő kendőt keresem, mert így vakon nem annyira találom. ;(

quack911 2009.04.17. 21:50:50

@É2I: a germán és a skandináv mitológia szinte megegyezik.
mellesleg, ha germán mitológiáról beszélünk akkor Thort miért nem Donarnak írtad? (Donar=Thor germán mitológiai neve)
.
.
.
"Hamis bálvány rejti az igaz múltat.
Törli a régi eszmét, s hoz helyébe újat.
Pogány sereg nyugszik. Őrzik a lángot.
Sötétség és csönd bújtatja az ébredő álmot."

b[ALien] (törölt) 2009.04.17. 21:52:37

@É2I: a tokra kristályok segítenek

É2I 2009.04.17. 21:53:54

@b[ALien]:
Germán, Kelta regék
Móra Ferenc könyvkiadó
Dömötör Tekla, 1965
44.o.
Jah és most nyitom a 8. osztályomat.
Jah összekevertem; a sörömet.

É2I 2009.04.17. 21:58:12

@Villanden:
Forrás megjelőlés után beáldozom a győzelmet :)

b[ALien] (törölt) 2009.04.17. 21:58:43

Az a kommentem eltűnt, hogy le kell dőlnöm
Majd jövök

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.04.17. 22:03:25

@É2I:
hat eskuszom most ment el 3 gep olyan vadasz
es alattuk egy kisebb es toltotte fel kerozinnal
lehet akkor tudjak

É2I 2009.04.17. 22:04:04

@Villanden:
Thx, utánna nézek. Én fent említettem honnan is jött az "ihlet". Szerintem érdemes és nagyon olvasmányos :)

quack911 2009.04.17. 22:06:58

@É2I: én jobban szeretem a Bernáth István féle Skandináv mitológia c. könyvet:)

É2I 2009.04.17. 22:09:43

@hagyma:
Hát ha egymás alatt csinálják a fiúk, akkor tudják. :)

@Villanden:
Van valami közelebbi? Mivel nem éppen azt találtam, amit szerettem volna.
Jah küldj privit, ha szerinted nem publik.

Mylady 2009.04.17. 22:10:40

@az igazi, az egyetlen mamapicilánya/mpl: igen, köszi, tetszett :)

én azt figyeltem ma, hogy mindenki villámgyorsan talált ide valami idétlen fotót

tisztára olyan volt, mintha már napokkal ezelőtt szóltak volna, hogy készüljünk, mert helyzet lesz...

Impega 2009.04.17. 22:13:08

De ezmennyire "nesztek pornep, itt egy uj funkcio".De hithetetlen.Mejdnem 250 poszt. egy fel nap alatt:D


Amugy tok feleslegesnek tartom.Szerintem kiccses mint az allat, dehat jo van. En is a szisztem reszeve valtam.

É2I 2009.04.17. 22:16:47

@Villanden:
Oks, de a fenti könyv olvasmányosan nyomja Loki-tól Artus(sic!)-ig
:)
Ettől még az ajánlott olvasmányt (sic!) bevágom.
:D

betépett felhasználó 2009.04.17. 22:18:53

szep es jo, de ha 1x aktivaltad, soha tobbe nem kapcsolhato ki?
meg ha leformazom az internetet akkor se?
kar...

Mylady 2009.04.17. 22:20:14

@Impega: lehet, hogy kicsit paranoiás vagyok, de engem ez már-már a nagy testvérre emlékeztet
adjak meg magamról mindenféle adatokat, persze publikusan, figyeljek embereket, meg majd ők is figyelnek, és a főlapon hozza, hogy mikor-mit csináltam...
ááááááááá

az ilyen közösségi izéket amúgyis kerülöm
erősen gondolkodom, hogy iwiwről is törlöm magam, főleg, mióta ott is megjelentek azok a funkciók, amivel "követni" tudnak...

É2I 2009.04.17. 22:21:17

@Mylady:
Már tegnap jött beharangozó.
Ettől még É2I már régen le lett fotózva (ezt alá tudják támasztani a Spanyolok) és már máshol is stempliztem ezzel.
Uh. aki akarja megkeresheti az ezelőtti tevékenységem.
(Csak Irénnek ne mondjátok el, már így is furcsán viselkedik.)

Mylady 2009.04.17. 22:22:53

de az avataros dolog nem rossz, felhasználhattam végre a döbbent emut :)

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.04.17. 22:23:03

@hagyma: életem, ha belépnél a közösségbe, láthatnád, milyen szép röpis képet tettem fel CSAK neked

É2I 2009.04.17. 22:23:51

@Mylady:
Ip, oszt', ha internet, nem vagy azonosíthatatlan.
Ez van. ;)

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.04.17. 22:24:32

@Mylady: ez a kép olyan kérlek szépen, hogy ha szembenézek vele, olyan furcsa érzésem támad, hogy belelát a vesémbe is, meg gondolatot is olvas meg ilyenek :D

Mylady 2009.04.17. 22:24:33

@É2I: ja, én arról a beharangozóról úgy tűnik, lemaradtam

É2I 2009.04.17. 22:27:38

@Mylady:
Én is egy másik blogon figyeltem fel rá.
Ekkor jutott eszembe; mintha láttam volna már ilyesmit.
Fel is markoltam a szemeimet, hogy ellenőrízzem.
;)

Mylady 2009.04.17. 22:27:40

@É2I: nemis annyira az azonosítással van gondom (azt azért nem látja mindenki), hanem ezzel a "tegyük ki az ablakba az életünket" című történettel

tisztára, mint egy valóságsóóóóó..

Mylady 2009.04.17. 22:29:19

@az igazi, az egyetlen mamapicilánya/mpl: összeráncolt homlokkal, szúrós szemekkel néz
csoda, hogy nekem is üldözési mániám lett? :DDD

havajj 2009.04.17. 22:33:56

@Mylady: na de ha nem adod meg az igazi neved, akkor aztán követhetnek akár 3000-en is :)
a ziwiw tényleg nem jó

É2I 2009.04.17. 22:34:15

Nos leteszem a szemeimet. És nem az ablakba.
Onnan kieshetnének.

Átlagarcú 2009.04.17. 23:35:21

kisfaszenesbogrács? dobre?

Dr Net Elek (törölt) 2009.04.17. 23:54:11

Most akkor blog van itten, vagy iwiw, vagy homár, vagy mi? Sünt a blog.hu-nak!!!

Briguszka 2009.04.18. 00:23:26

Fontosch ez az avatarosdi?

Joe Forster/STA · http://sta.c64.org 2009.04.18. 00:30:28

@Briguszka: Más fórumokon egy évtizede van ilyen, csak itt olyan nagy újdonság... ;-)

b[ALien] (törölt) 2009.04.18. 03:54:17

Mondom hajnali sör!
Imádom
Az internal server errort nem

b[ALien] (törölt) 2009.04.18. 03:54:56

Mondom hajnali sör!
Imádom
Az internal server errort nem

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.04.18. 07:44:19

Az mie van, hogy beallitok magamnak egy kepet, es itt meg nem mutat semmit csak egy nagy feherseget?
Beallitom, elmentem, kiirja, hogy sikeresen feltoltottem es ezentul ez lesz a profilkepem, erre a kommentelo ablakom felett meg mindig ott figyel a "Szeretnék avatart a hozzászólásaim mellé!". A fiam akkountjahoz sikerult kepet tarsitani a fenti moccerrel ugyanerrol a geprol, most akko mivan?

deputy sheriff 2009.04.18. 07:48:16

@hagyma: Jah nekem megy. Nemtom mi a fax van.

Impega 2009.04.18. 08:39:54

nekem eltunt a kepem. De nem baj. Most rovid gondorhaju fiucskara hasonlitok.

Jo Reggelt Magyarorszag!

EnZsolt 2009.04.18. 08:53:44

@hagyma: a beállításoknál van egy fül, ott kell kipipálni valamit. Akkor működni fog. Én is csak sörivás után láttam meg. Remélem érthető voltam :)

Mindenkinek szép jó reggelt!

Impega 2009.04.18. 10:30:20

Megkukult az orszag?

Mylady 2009.04.18. 10:56:41

@hagyma: a beállítások/indás nickek bekötése fülön be kell klikkelni a blog.hu-t
állítólag ennek hiányában nem működik

Fairy Girl 2009.04.18. 11:06:28

@hagyma: Én se látom a sajátomat, meg még sokakét. Igaz, nálad még a sárga keret sincs, valóban. Szerintem túl messze vagy ahhoz hogy ilyen hamar ideérjenek a bitok :) csak idő kérdése :))

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.04.18. 11:32:56

Ja és tényleg jó reggelt,tető nélkül pörgő winyókat, meg görgős izéket mindenkinek.

Teganpi light sörözés után így 11-kor felkelni jóó. :)

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2009.04.18. 11:55:10

Töltsetek
-ki: sört
-le: firefoxot
és menni fog, mint az ágybavizelés!

jesszumpepi (törölt) 2009.04.18. 12:14:21

Érdekesebb lenne,ha kaját lehetne küldeni kóstolóba.

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.04.18. 12:34:06

@jesszumpepi:

kerti sütés csirkéből, tarjából (fokhagymás mustárosan)
foghagymás-kefires uborkasaláta

de a reggeli sem volt piskolta: sült szalonna tükörtojás újhagyma, paradicsom

virtuális jó étvágyat!

jesszumpepi (törölt) 2009.04.18. 12:37:13

Ma gyümölcsnapom van.

Nyers zöldséget minden nap ehetek.

Megyek,összeütök egy fokhagymás paradicsomsalátát.Legalább egy fej fokhagymát teszek bele.


Már egyre kényelmesebbek a nadrágjaim :-)

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.04.18. 12:42:09

@jesszumpepi: te kis aszkéta :)

hát drukkolok neked, és kitartást!!!

megyek gazolni. azzal asszem talán két túrórudinak is megfelelő kalóriát tudok elégetni.

Ofélia . 2009.04.18. 12:52:08

@az igazi, az egyetlen mamapicilánya/mpl: Jó ez a vasalós de nem az igazi!!!

Zoomolási lehetőség??:((

Mylady 2009.04.18. 13:07:18

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa: hogy ti mindig csak zoooooomolni akartok!

férfiakkkk....
hah!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.04.18. 13:09:15

@jesszumpepi: Huhúúú :)
Fokhagyma az egyik kedvencem, de a társadalmi kapcsolataimra nincs jó hatással :D

@az igazi, az egyetlen mamapicilánya/mpl: És ágyba hozta a ház ura vagy magadnak alkottad?

Itt nemsokára kész a tojásleves, meg elvileg palacsinta...?

civistroll 2009.04.18. 13:23:37

Nem tok képet feltenni a profilomba, mer a tallóz kilök mindent...

Ofélia . 2009.04.18. 13:26:56

@Mylady: Na jóóóó engedékeny leszek de legalább olyat kérek mint az enyém(ne titkolózz huncutka:))

Ofélia . 2009.04.18. 13:28:16

@Mylady: Stuccpolitika!!! Homok van a környéken??:))

civistroll 2009.04.18. 13:31:59

Blokkolja a védelmem, fuckoff...:)
Tippet elfogadok...

Ofélia . 2009.04.18. 13:33:17

@ColT -- korbely.freeblog.hu/archives/2009/0: Nem is tudtam, hogy az irodám szlogenje lessz a neved alatt:))

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.04.18. 13:34:05

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa:
ofi, de örülök hogy látlak, kis asterixem :) sajnos a technika ördöge nem engedte, hogy óriásplakátot készítsek:)

@ColT -- korbely.freeblog.hu/archives/2009/0: hát ágyba nem hozta, mert már felkeltem, de idehozta a gép elé kis tálcán. hétvégén mindig ő készít reggelit. az úr egy úr. nemhiába van az oldalamon. az "elvileg palacsinta" milyen étel?

@civistroll: előbb kicsinyítést tudok javasolni, mert én is így jártam a vasalónszörfözőbányarém képemmel, megnyitottam paintben: nyújtás-döntés 70% és csak az után tudtam felrakni.
hátha.

Ofélia . 2009.04.18. 13:41:05

@civistroll: Nekem simán átment pedig egy 1 megás jpg amit közvetlen a kamerálól vittem be.

@az igazi, az egyetlen mamapicilánya/mpl: Bocs, hogy ennyit késtem de ezeket a macerás dolgokat(képkeresés) csak a melóhelyen tudom csinálni mivel otthon dolgom van:))

De a tied mikor lessz valós??? na a zoomolástol eltekintek:(((

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.04.18. 13:48:28

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa: Az ám!

Amúgy igazad van, a melóhely nem kocsma, hogy mindig ott legyünk. Szerencsére éjjeles leszek, ilyenkor talán valami érdemi munkát is lehet csinálni.

Mi van a nevem alatt...?

@az igazi, az egyetlen mamapicilánya/mpl: Azért lehetne kép pl. emailben :)

Amúgy a nevem én is levettem, mert it esetleg olyat is kipofázok amihez nem jó ha tudják ki vagyok :)
Wiw ilyen szempontból nem gázos pl., mert ott nem dumál az ember :D

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.04.18. 13:50:21

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa: csak szerényen, az inda saját oldaladon fogadd el, hogy bejelöltelek ismerősnek, és máris megismerkedtünk

Ofélia . 2009.04.18. 13:54:13

@az igazi, az egyetlen mamapicilánya/mpl: Már van saját oldalam?? na ezért már érdemes volt bejönni:))

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.04.18. 14:09:35

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa: a fenéket! kitettem a faladra a vasalós képet, és azt mondod, hogy gyanús vagyok?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.04.18. 14:13:05

@az igazi, az egyetlen mamapicilánya/mpl: Miiindenki gyaúúúús. :D
Aki nincs velünk az EDÉVEL van!

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2009.04.18. 14:24:18

túrórudit akarok!!!!
meg kólát...
és fagyit is!!!!

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2009.04.18. 14:37:38

@sörecet: kedves sörecet! ez a kép annyira jó, hogy muszáLY felraknom a homárszlengre. Sorry a lopásért! :-))))

b[ALien] (törölt) 2009.04.18. 14:58:33

@civistroll: firefox telepít
használ
szédülök

kipimpelt fospunpa 2009.04.18. 15:09:42

A csótány.

Erősen lapított testű, ovális körvonalú, többségben barna vagy fekete rovar. Háromszög alakú lapos fejüket egy korong alakú nyakpajzs védi. Szemeik között húzódik el a két serteszerű csápjaik. A lábaikon található tapadólebenyek miatt képesek akár az üvegfalon is felmászni. Hazánkban a csaknem 4000 fajból 3 fordul elő különösen (konyhai, német, amerikai). A példányok feromon kibocsátásával találnak párt, amit egy hosszabb párzási játék követ. Majd 7-12 nap múlva a nőstény hozzákezd a peterakáshoz, amely fajtól függően 16-60 közötti darabszámot jelent.

Egészségügyi veszélye:
A csótány elsősorban fertőző betegséget terjeszt (baktérium, féregpete, gomba, vírus), de a közvetlen érintkezés allergiás reakciót is kiválthatnak az emberben. Előfordulhat azonban, hogy a csótány éjszaka az emberre támad, és megrágja áldozatuk körmeit, szemhélyát, vagy ajkait, amelynek következtében súlyos lelki sérüléseket szenvedhet áldozatuk. Ilyen esetekben nem ritka a rovarok elleni erős félelem (inszektofóbia) kialakulása is.

Nem érdemes kitenni magát a fenti veszélyek egyikének sem, ha egy gyors, és eredményes csótányirtás­sal azonnal megszabadulhat tőlük.

Kiváló háziszer a csótányok elpusztítására a nyers uborka. Nyers, jó érett uborkát szeleteljük karikára és helyezzük esténként a csótányok által elfoglalt helyekre. Az uborkát evő csótány elhullik, és másnap összegyűjthetők.

A kellemetlen rovarok akkor is elpusztulnak, ha bórax és liszt egy-egy arányú keverékét a járatokhoz, a rejtekhely közelébe helyezzük, és a por mellé vizet teszünk. Ugyanilyen hatású a liszt és a gipsz keveréke is. Csótányirtást minden nap, több héten át folyamatosan kell végeznünk, csak akkor lesz eredményes.

Ha a csótányokat semmiképp nem tudjuk elűzni, kiirtani, vegyünk egy SÜNDISZNÓT és tartsuk a lakásban. Az ügyes állat néhány hét alatt kipusztítja őket.

A fertőzött helyen a legjobb védekezési mód a tisztaság. Az ételhulladékot, szemetet takarítsuk el, zárjuk be, hogy a rovarok ne jussanak táplálékhoz. Az éléskamra és a konyha minden részét a falon, padlón, mennyezeten alaposan tapasszuk be. Így megnehezítjük a csótányok megtelepedését.

Ofélia . 2009.04.18. 15:26:24

A csótány:

Általában éjszakai szórakozóhelyeken előforduló élőlény.

Feltünő ismertető jegyei: Koszos, részeg, fűtöl bűzlő orcájábol repkednek a trágárságok, az istenadta nép menekül előlük, kukát éget, falra, firkál, a szemetet az erdő szélére dobja a kocsibol, mercivel megy segélyért, kutyát szarat a járda közepére, éjjel 2-kor kurjongat a nyílt utcán a lakók legnygyobb örömére, STB.

Mylady 2009.04.18. 15:31:43

@megélhetési sünöző ♀ - avatar is on the ravatal: én ettem túrórudit, ittam kólát és a fagyi ott figyel a mélyhűtőben

sikeres-e vagyok? :P

kipimpelt fospunpa 2009.04.18. 15:32:34

A bolhák 1–4 mm nagyságú sötétbarna, szárnyatlan rovarok. Testük oldalról lapított, mely a szőrzetben való közlekedést teszi könnyűvé, fejük kicsi, szájrészeik pedig szívásra és szúrásra módosultak; szívókájukat a felső állkapocs és a felső ajak alkotja, az alsó állkapocs (maxilla) pedig késszerű és a bőr átvágására szolgál. A tor 2 és 3. ízén az elcsenevészedett szárnyak nyomai láthatók. A hátsó pár úgynevezett ugrólábuk a leghosszabb és legerősebb, testméretéhez képest hatalmas ugrásokra képes.

Lárváik lábatlanok, a legyek nyűveire emlékeztetnek, de testük sörtézett.

A kifejlett állatok vérrel táplálkoznak.

A lárvák nem szívnak vért, hanem a gazdaállat fészkében, odújában élnek és szerves törmelékkel táplálkoznak. Több fajnál is ismert, hogy a szaporodási időszakban a kifejlett bolhák rendkívüli vérmennyiséget szívnak, és emésztetlen, alvadt vért ürítenek, a lárvák ezt fogyasztják.

A bolhafajok egy része csak vérszíváskor keresi fel a gazdaállatot, és gyakran annak fészkében, odújában élnek.

A nőstények elsősorban a gazdaállat fészkében, odújában (olykor lakásban, a padló repedéseibe, porba vagy szemétbe) rakják le petéiket. A gazdaállatok testére rakott peték is rövid időn belül ide hullanak. A peték tojásdad alakúak, szürkésfehérek, kb. 0,5 mm nagyságúak. A lárvák 2-12 nap múlva kelnek ki, 9-15 nap alatt, két vedlés után kokont szőnek maguk köré és bábozódnak. A bábállapot mintegy 4-14 napig, de akár több hónapig is tarthat. Három-négy évig is életben maradhatnak, jól bírják az éhezést, bár ha tehetik, naponta szívnak vért.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.04.18. 15:32:54

joreg
na ma lesz a thunder over louisville
itt lesz a fel legiero

Tsakazertish 2009.04.18. 15:33:05

Miért van az, hogy annyian szeretik a fokhagymát, a szaga (mit szag? isteni illat!:) miatt meg lázadoznak?

(fok)hagymát eszem (fok)hagymával!:D

Mellesleg a tecsóban pick fokhajmás felvágott eksön van, végre - ismét - megfizethető az az isteni íz...:)

Ofélia . 2009.04.18. 15:33:56

@Mylady: Na persze mint mamapici turbófeltös vasalódeszkájával:DDD

kipimpelt fospunpa 2009.04.18. 15:38:46

Paréjpoloska (Eurydema oleraceum)

8 mm hosszú. Kontrasztgazdag a színe: sötét, fémes fényû, zöld vagy kék csillogással, amelyen sárga, vörös vagy narancsszínû, sõt olykor fehér pontok is vannak. Alapszíne nyáron világosabb, õsszel és télen sötétebb.

Szaporodás: tavasszal bújnak elõ téli rejtekhelyükrõl a kifejlett állatok, hogy a növényeket, különösen a káposztaféléket szívogassák. A párzás után a levelek felsõ oldalára, kis csomókban rakja le petéit a nõstény. Júniusban kelnek ki a lárvák és többnyire keresztesvirágúakra váltanak át. Az állatok öt vedlés után ivarérettek.

Táplálék: keresztesvirágúakat, de különbözõ ernyõsvirágúakat is szívogat. Néha állati táplálékot is fogyaszt.

Ofélia . 2009.04.18. 16:12:18

Te magasságos nagy Brehm eddig csak ufósunk volt most lett bogarasunk is:))

@Dr.Tetvessy Zebulon bolhaológus és csótányszakértő: Az ágyi poloska szaporodási szokásait ha lennél szives:))

Tekintettel a tarajosgőte étkezésére:))

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.04.18. 16:15:56

@Dr.Tetvessy Zebulon bolhaológus és csótányszakértő:

gratulálok, ez igazán off volt

mellesleg ha már lopsz te kis tolvaj, a forrásoldalt nyugodtan megnevezhetted volna.

szóval legközelebb elég lesz a link, még copy-paste sem kell

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.04.18. 16:19:39

@Impega:
tenyleg jo
en birom ezeket a repuloshowkat
most 1 F-15E repul
eszmeletlen mit tudnak

Mylady 2009.04.18. 16:21:12

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa: ez nem a mézes bödön ufószakértő álnéven? én azt hittem...

Mylady 2009.04.18. 16:28:54

@hagyma: hol az a kép rólad?

betépett felhasználó 2009.04.18. 16:36:24

Szolgalati kozlemeny:
az avatarok bevezetesevel
a Homar elerte celjait
es tovabbi eszeruseg hianyaban
felszamolja onmagat!

agyő'

b[ALien] (törölt) 2009.04.18. 16:38:12

És én még azt hittem kész vagyok
De a doktor úr nagyon rámver
Megyek ó-sünbe
veszek vagy 10 akciós szixpekkgössert
Eltűnt a másik szemem is!
Meg a fejem
Tolvaj banda

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.04.18. 16:39:19

@Mylady:
keptelen vagyok felrakni
de a fiamnak se sikerult
valami van, de no problemo

b[ALien] (törölt) 2009.04.18. 16:40:21

Ezt a fos bétát
Most rakjam fel újra, vagy imádkozzak a blogmotorhoz, vagy mi?

Ofélia . 2009.04.18. 17:07:00

@hagyma: Ne mond mááá:)) nekem elsőre sikerült:(((

Ofélia . 2009.04.18. 17:08:14

@betépett felhasználó: Miért ma nem érünk rá erre??:))

Mylady 2009.04.18. 17:11:28

@b[ALien]: igyál egy (tucat) sört, a többi nem számít :)

Impega 2009.04.18. 17:13:17

Nekem nem akarja kirakani a fotot. De mostmar akkor nem is kell.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.04.18. 17:13:38

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa:
valami aprosag miatt nem mehet
gyerekem az ovet felrakta
az enyemet nem tudta
de ez legyen a legnagyobb gondom
holnaptol melo ezerrel

Ofélia . 2009.04.18. 17:14:44

@Impega: Szem ne a keretes képet akard vele felvetetni:)))

Ofélia . 2009.04.18. 17:18:51

@Impega: Lehet hogy meglepődsz de én látom a sünfamíliát:))

Sztem indítsd ujra az egész homáárt a bejelenkezéssel együtt és írj egy kommentet HÁTHA

Impega 2009.04.18. 17:52:50

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa: Ofi! megtettem amit az Ofélia vart tolem. Es mi tortent? Semmi. Nem latom a kepem. De hat jol van, akkor ez van.en mar csak erre vagyok itelve.

Impega 2009.04.18. 17:54:34

Ugy is mondhatnam, hogy reszmrol keptelen vagyok.
Amugy ez a jokepu fiatalember szemuveg nelkul, ez Te vagy :D? Hat ilyen vagy?

Ofélia . 2009.04.18. 18:21:20

@Impega: Hát igen de ha a sünök mellé még magadrol is tennél képet.

Ezt ugyis csak az ismerősnek fogadottak látják:))

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.04.18. 18:22:08

@Impega: én is láttam a la famille-t, tök cukik voltak. majd odaképzelem a kommented mellé. ne szomorkodj, igyál egy söröt!!!

Mylady 2009.04.18. 18:22:12

@hagyma: szerintem nincs összekötve az indaneted a blog.hu-val
ott a probléma
fentebb írtam, hogyan kell

Mylady 2009.04.18. 18:23:49

hova lett amit írtam???

Mylady 2009.04.18. 18:25:09

@Mylady: ja, látom, megvan, csak sokáig olvasgatta a moderátor

Ofélia . 2009.04.18. 18:26:43

@az igazi, az egyetlen mamapicilánya/mpl: Egyébként a profilképe is rendben van sztem nincs vele gond majd holnap megjelenik ő is egy turboturbjet vasalódeszkán vagy egy nimbus 2000 typ eszközön:)))

Impega 2009.04.18. 18:29:42

@az igazi, az egyetlen mamapicilánya/mpl: hmmm, nem is rossz otlet. Az elobb bekomaztam, ezert kolat ittam. De mostmeg hiperaktivitasban szenvedek, ugyhogy johet a sor. Van is itthon speci aposaltal vett sor :D

@Mylady: :)) biztos olyan rengetegen dolgoznak ma homareknal

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.04.18. 19:09:11

na eszek 13 hamburgert mert megeheztem
aztan repuloshow
Mary mar elovette a kisszekeket meg a kulert
hat ha nekem ezt valaki 10 eve mondja.....

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.04.18. 19:12:44

@Impega:
van egy igazi voroshagymakepem is lehet lecserelem
de csak a hamburger utan

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2009.04.18. 19:13:07

hejj @az igazi, az egyetlen mamapicilánya/mpl!

Ez a kép már igen! A vasalódeszkavirtuóz. Bár a múltkori vasalós képen még picit fiatalabbnak tűntél.

Impega 2009.04.18. 19:13:37

@hagyma: rendben. A reszemrol megyek fozni

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.04.18. 19:16:33

@Impega:
este en is fozok kaposztasteszta keszul olyan 2 hete
lehet ram rohad
de most Wodi melozik aztan megyunk repulozni
most jo lesz a hamburger is
gyorsan megvan

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.04.18. 19:19:02

@Nelson Mandula:
rohamosan oregszik
mar a sanca se a regi

Impega 2009.04.18. 19:20:55

@hagyma: kaposztasteszta? Olyan porcukrosan?

Nemsoka megyek haza anyuekhoz az emberpajtival. Majd eszek finom hazaikat :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.04.18. 19:23:25

@Impega:
ne ojj meg
bors, bors bors
en is megyek nem soka' Wodival
olyen jovo marcius
iden mar tuti nem megyunk
mongyuk lehet osszel kihozom ecsanyamat

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.04.18. 19:25:03

2 eve kint volt 1 honapot
szetfozte a konyhamat
hehe

Impega 2009.04.18. 19:27:39

@hagyma: tyu, az igen. Mekkor elmeny lehet az anyudnak :)Az en szuleim imadnak jonni es imadom mikor itt vannak.

Impega 2009.04.18. 19:29:22

@hagyma: Amugy mi porcukrosan esszuk. Bar nalunk a haraszt is zorog;)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.04.18. 19:30:30

@Impega:
az volt
aze kijott majd 70 evesen semmi angollal 3 atszalassal
@az igazi, az egyetlen mamapicilánya/mpl:
a nevem es az avatarom mindenhol ugyanaz
Te olvastal valamit tolem?

Cuncimokus 2009.04.18. 19:31:00

BASSZÁTOK MEG.
Csak pusztán kíváncsiságból kérdem: hova az anyátokba tűnt az avatarom? Nem tetszett, mert egy SÜNT ábrázol? Szúrt, vagy mi?
Nyazsgem.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.04.18. 19:32:02

@Pdudas:
F
@Impega:
en is talalkoztam mar ilyen problemaval, pl az unokatestverem
en egy doboz borssal eszem

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.04.18. 19:33:09

@az igazi, az egyetlen mamapicilánya/mpl:
azt vedd figyelembe
tiniknek irtam
az egy rettento fiatal tarsasag

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.04.18. 19:35:25

@Cuncimokus:
7 vegen senki se dolgozik a homaron
mas gond lehet
gondolom en
az enyemet 1 allo napig nem tudtam feltenni
harman dolgoztak az ugyon
aztam Milady megoldotta 3 mp alatt

amugy mi az a SUL?

Impega 2009.04.18. 19:37:24

@hagyma: tudod olyan mint a sun, sak NAAAAGY hosszu tuskei vannak. es Amugy is nagyobb

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.04.18. 19:40:57

@Nelson Mandula: melyik képet nézed szivem? van attól jobb is az oldalamon :))

Kidus 2009.04.18. 19:42:53

Na mosma en is megnezem, hogyan is festek :)

b[ALien] (törölt) 2009.04.18. 19:51:26

@Mylady: igenis:) Pont ezt fogom tenni amúgy
Csak előbb megeszem az idei első lecsóm
Mmmmmmmmmmmmmmmmmmmmm

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.04.18. 19:58:02

vasalasbol meg is bukott
fozni meg egyaltalan nem tud
na ezrt jott ki ide, mer ez itt termeszetes

Kidus 2009.04.18. 19:58:17

Micsoda, en masztam a legmagasabbra a kotelen, mint fomajom :)
Mi volt amugy a kepeddel a gond? Lattam szorakoztatok vele vagy fel orat.

Cuncimokus 2009.04.18. 19:59:02

Hagyma!
A sül az egy teljesen ideillő állatka! Hosszú, NAGYON hosszú, NAGYON hegyes tüskéi vannak, amiket adott esetben benne is hagy abban, akiben akarja.

Kidus 2009.04.18. 20:02:29

Vasalot nem szeretem, inkabb felaggatok mindent. ( Ez olyan, mint a fiadnal a porszivo, ranezni is nehez ).
Fozni meg zsenialisan tudok, csak azt se szeretem.
De neha azert megjon az ihlet, akkor fozok otfelet egyszerre, arra a fel evre le is van tudva....
Helyette jo kis T-Bone, meg Salmon caesar, chickenwings, stb.... meg leves!! De jo kis leveseket csinalnak nalunk.
Viszont rendrakasban meg takaritasban elso vagyok, minden elere allitva, ja es ma feltesszuk a madarfeszket a fara, mar megvan 6 hete, asszem ideje. :)

b[ALien] (törölt) 2009.04.18. 20:03:29

@Impega: én porcukros borsosan:)
Beteg vagyok,tudom
Lecsóból most repetáztam
hegyes erőst tartalmazott

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.04.18. 20:03:58

@Kidus:
ki kellett egy negyzetracsot pipalni
olyan nincs hogy a legmagasabbra hat minden kotel egyforma hosszu
maximum leggyorsabban
@Cuncimokus:
es a ZRT?
akkor en felek a sultol, veszelyesebb mint a rendorseg, mer az csak sun, csak raccsolt a fonok

Kidus 2009.04.18. 20:04:04

@Cuncimokus: Most errol a tengeri sun jutott eszembe, az igen alattomos, csak a labadba es a seggedbe all bele.
A volt pasimnak utobbiba, egy hetig nem ult le :D

Impega 2009.04.18. 20:06:27

@b[ALien]: Na akkor Te valami nagyon kulonleges leny lehetsz :)
Reszemrol a lecso nem nagyon gyere be, de a sort kinyittam, de csak mert Mamapici mondta . Ember kesik, kaja kesik. Ehes vagyok

Kidus 2009.04.18. 20:06:35

@hagyma: azert legmagasabbra, mert a tobbi nem ert el a tetejere :P
En pl. fel kene masszak az egyik fara, fent figyel egy zacsi hetek ota, valamelyik kedves szomszed helyezte oda....

Ofélia . 2009.04.18. 20:07:03

@b[ALien]: Nem vagy beteg csak így finom:)))

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.04.18. 20:07:10

@Kidus:
be is koltoztok?
hat a fiam a fozesi tudomanyodrol littlebit eltero velemenyt mondott
vasalni mi se vasalunk
Woodstoock megolgya, ez rednek csalad
farmert nem kell vasalni se polot,se gatyat se zoknit se agynemut
anno anyam meg zsebkendot is vasalt
hihhetetlen

Ofélia . 2009.04.18. 20:08:22

@Kidus: Zacsi marad szomszéd lelő!!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.04.18. 20:09:10

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa:
na ne izeejetek man a kaposztas cvekkedli az hungarykum
es borssal esszuk
aki nem az nem cvekkedlik eszit hanem hozz hasonlo fozetet

Impega 2009.04.18. 20:09:21

Ti latjatok a sajat kepeteket? vagy nektek is rovidhaju fiu kep jon be ?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.04.18. 20:10:38

a vegen kitalaljatok a lekvaros pacalt
meg a cinnamonos toltottkaposztat elektronikaval

Impega 2009.04.18. 20:10:45

@hagyma: na ez se magyarul van. Honnan ez a cvekedli szo? Ismered a csurgo es a kotli szavakat? Büszke? melyik gyumolcs?

deputy sheriff 2009.04.18. 20:12:07

@hagyma:
En ilyent sose mondtam, Kidus kitunoen foz, bar meg van mit tanulnia /tolem/ :-)))

ps: Akkor este mentek a repulos balhera megis?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.04.18. 20:12:23

@Impega:
en mindent latok rajtad kivul
valamit nem jol csinalsz csak engem ne kerdezz mert teljesen lama vagyok
anyam 71 eves es ma is feltett olyan videot hogy leesek a szekrol, en meg....

Impega 2009.04.18. 20:14:04

@hagyma: En 29 vagyok. Rantott csirket meg sosem csinaltam. Dodollet sem.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.04.18. 20:14:57

@Impega:
hat a csurgo az kis patak
a kotli gondolom roviditett tyuk
a cvekkedli a kaposztasteszta hivatalos magyar neve
@deputy sheriff:
ne homalyosits egyiken se tudtok
Mary megy 3-kor en 6 korul
nekem eleg a vadaszgepek meg a firework

Mylady 2009.04.18. 20:16:07

@Impega: a büszke az az egres, dél-alföldiül :)

deputy sheriff 2009.04.18. 20:16:46

A vadaszgepek kezdenek 3-kor, 6 korul mar csak ilyen faken nagy bombazok lesznek, meg regebbi gepek, murepulok...stb.
Ja meg apache helikopterek, tudod mikor vagy 20-an szinkronban repkednek.
Megneztem a musorfuzetet.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.04.18. 20:17:06

@Impega:
dodollet ense soha
rantottcsirket egysze vagy ketszer
nem eri meg
tenyleg jot lehet kapni keszen es majdnem ugyanaz arban
tobbet en se rantok
sult csirke, meg porkoltek
ezeket csinalok
meg bablevest
Woodstock viszont meglepoen jol foz csak eddig tagadta mert lusta

Ofélia . 2009.04.18. 20:18:05

@Mylady: Az PISZKE büszke az én vagyok:))

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.04.18. 20:18:41

@deputy sheriff:
nem baj en akkor se ulok kint 6 orat
este majd kene a garazskulcs

b[ALien] (törölt) 2009.04.18. 20:19:27

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa: megnyugtattál:)
viszont nincs képem
ez idegesít
tegnap még volt
Én voltam Thor
Nagyon bekajáltam
Fullra
Most iszok
csak 5 x 6packot vettem

Ofélia . 2009.04.18. 20:19:59

@Impega: Hagyma ELDOBHATÓ dödöllét használ:)

Impega 2009.04.18. 20:20:12

@hagyma: :D. Tudod a noknek rengeteg rejtett tehetseguk van. Csak jobb nem elarulni, igy a kedves ferfiak is csinalnak valamit;)

Ha jol ertem en vagyok itt az egyetlen bena?

"Hozzátok a bénát"

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.04.18. 20:20:21

@Mylady:
persze az a zold ize
1000 eve nem ettem
mongyuk nem is hianyzik
sose szerettem

b[ALien] (törölt) 2009.04.18. 20:20:36

@Impega: Nekem asszem Mylady mondta
Megfogadtam

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.04.18. 20:22:10

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa:
naturlich
@Impega:
mondtam hogy kidus is bena
talan ketten osszehoznatok 2 par virslit

Impega 2009.04.18. 20:23:50

@Mylady: Tan csak nem???? Én onnan gyüttem ide :)

b[ALien] (törölt) 2009.04.18. 20:24:45

@Impega: A béna alszik.
Hát akkor kénytelen leszel felébreszteni, nem igaz?

Ofélia . 2009.04.18. 20:24:54

@hagyma: A cvekedli az cvekedli káposztásan nem savanyitva reszelve nahát!!

@b[ALien]: Én látlak ám kis szürke mint impegát is csak nem a komment mellett

b[ALien] (törölt) 2009.04.18. 20:26:59

@Impega: Dehát pont azt mondta igyak:)
Most a kedvedért szünetet tartok
Meg mert nem fér
Meg mert kiviszem a macskalmot
Az is fullon van:)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.04.18. 20:30:40

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa:
a cvekkedli az cvekkedli
semmi savanyitas
kis olajban fonnyasztas majd fodrosmeteltre helyezes utan menku sok bors
lecet

Impega 2009.04.18. 20:33:04

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa: akkor most mi vaaaan?

@b[ALien]: neked is azt mondta? en is csak miatta ittam. Mamapici a hunyo :)

@hagyma: a csurgo az az eresz csatorna, a kotli meg a lábas. Hö

Kidus 2009.04.18. 20:36:31

@hagyma: Egyszer majd kostold meg, amit fozok, es utana mondd, hogy bena vagyok-e :)
Majd szolok, ha ilyen lesz, varhatoan a kovetkezo 3 honapban valamikor egyszercsak.

Ofélia . 2009.04.18. 20:38:50

@Impega: A profilodat látom (süncslád) alienét is látom (szürke alien) csak a komment mellett nem látom

@hagyma: A cukrot kihagytad!!!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.04.18. 20:40:42

@Impega: \a csurgo az IS
a kotlit nem tudtam bevallom
@Kidus:
en mar oreg vagyok egy tulelo showhoz

Ofélia . 2009.04.18. 20:41:03

@Impega: Bocsi már valami tigris vagy mi a fene:))

Ofélia . 2009.04.18. 20:42:13

@hagyma: Persze, hogy nem tudtad mert az KOTLA

Kidus 2009.04.18. 20:42:50

Kaposztas tesztat meg ugy kell enni, hogy kimered, aztan szepen gondosan lekapargatod a kaposzta nagy reszet, raszorsz fel kilo cukrot, es betolod :)

Ofélia . 2009.04.18. 20:43:14

@hagyma: És mi az a vájdling??

Ofélia . 2009.04.18. 20:45:56

@Kidus: Azt azért megnézném, hogy miként vákogatod le a káposztát a cvekedliröl??

Még hulla állapotban is macerás:DDD

Ofélia . 2009.04.18. 20:47:04

@Kidus: válogatod nem vákogatod

Impega 2009.04.18. 20:48:02

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa: KOTLA is lehet. Akaaar, de otthon az kotli.

A vajdling az olyan mint a lavor, csak fembol. Abba rakjuk a disznobelet, aztan lehet mosni :D

Kidus 2009.04.18. 20:48:35

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa: Eddig csak haromszor probaltam, akkor is csak menzan, ott sikerult :D
Amugy koszonom nem kerem, ha van mas is.

Impega 2009.04.18. 20:49:05

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa: Az a cicank. Vagyis anyosek cicaja. a nyaladzos:)

b[ALien] (törölt) 2009.04.18. 20:51:47

Valaki megmondhatná mér nem jelenik meg a képem
Nézegettem, be van kötve
Dagicica lefeküdt az asztalra és felváltva szimatolja a söröm és az ujjaim:)
Dorombol, de ő se mondja meg

Ofélia . 2009.04.18. 20:52:15

@Impega: Hát, hogy jobban megnéztem rá lehet fogni némi jóindulattal:))

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.04.18. 20:55:15

@Kidus:
na errol beszeltem
maradjatok a papa jhonsnal

b[ALien] (törölt) 2009.04.18. 20:55:37

@Impega: láttad volna a boxerem!
Na ő nyáladzós volt
Mikor utcán megrázta a fejét, mindig rettegtem, hogy kit talál el

Impega 2009.04.18. 20:56:09

na nekem mennem kell. Az uram elvesztette a kocsikuccsat. Megyek erte. Puszi mindenkinek. A cicaknak Vakar vakar a fuluk tovibe :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.04.18. 21:11:34

meg tuvapok hianyzik
olyan jol mutatna 1 gumicsizmas villanyszerelo avatar

Ofélia . 2009.04.18. 21:13:36

@hagyma: A raklapok tetején??:)))

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.04.18. 21:37:29

hu de qrwara megennek friss tepertot\
nem frisset is
de mikor disznovagas utan meg meleg volt
oh istenem
vagy mikor anyam csinalt hajbol csak a konyhaban
hat ja

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.04.18. 22:04:32

@deputy sheriff:
ez mindig forditva volt
forditsd meg a programfuzetet amugy meg
4 ora es meg nem ment el vadaszgep
viszont borsostokanyt keszitek

Ofélia . 2009.04.18. 22:18:29

@hagyma: Nálatok nics olyan, hogy zsírszalonna??
Hát milyen ország az má:))

Ofélia . 2009.04.18. 22:21:08

@hagyma: Természetesen kettős szigetelésü hagymával:))

Ofélia . 2009.04.18. 22:23:18

@hagyma: Küldöt neked tepertőt dhl-el de persze R-beszélgetéssel:))

Ofélia . 2009.04.18. 22:24:25

@hagyma: Logisztikában jó vagyok!! ha nem én fizetem:)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.04.18. 22:29:41

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa:
elindultak a vadszgepek, Mary kint van
en nezem tv-n
az amerikiak meg vannak orulve repulogepeiktol\
klassz is de inkabb fozok
marhaporkolt lesz tul zsiros a hus borsos tokanynak

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.04.18. 22:31:14

mongyuk a hangjukat meg eloben hallom
air force

Ofélia . 2009.04.18. 22:31:47

@hagyma: Nem túl zsíros te vagy lusta vékony csíkokra vágni és 5 porcig borsot darálni:((

Igazolj már vissza ismerősnek!:((

Ofélia . 2009.04.18. 23:11:08

Irodám új lélégzetellálító egy hetes utat szervez a kézzel végzett munkát még nem ismerő (nem arra gondoltam) honfitársaim részére.

Valódi kalandtúra a celebek elbújhatnak!!

Találkozás a Moszkva térn pitymallatkor a cég robur buszánál.

Megjelenés melós ruhában az oldalzsebben vagy a vödörben a megfelelő szerszámokkal(stukker, logarléc laptop, manikűrkészlet,sörösüveg hajzselé az utazásbol való kizárást vonja maga után)

1 nap Utazás a roburral zalabasznádra kb 8 óra és a szállás romjainak megtekintése. Vacsora a szütyőböl.

2. nap a szomszéd laktanyábol organizált sátor felállítása, emeletes ágyak összeállítása, reggeli a szütyőböl és a fekvőhelyek elfoglalása.
11-16-ig káromkodás lövöldözés anyázás
16-20-ig EDE bográcsgulyást főz bilincsbe verve.
20-22-ig vacsora.
22-05-ig alvás( a csoport erkölcseire a rossznia szállóbol importált nagyezsdaja vigyáz)

3. nap Felvonulás a munkaterűletre, mumkavégzés.
A munkát egy Potrien nevezetü művezető irányitja gépfegyverrel.
Étkezés ki mit fog vagy gyüjtöget alapon de vigyázat a szomszédok szabadcsapatai már fegyverkeznek.

4. nap Szökési kisérletek megtorlása.
ugymint kurtavasra verés, kerékbetörés rúzselkobzás sünszaratás.

5. nap a sebesültek elszállítása a fagyott de közben kiengedett mentősökkel.
Az életben maradt mozgásképesek hazatolják a roburt mivel arra a következő csoportnak szüksége lessz.

Részvételi díj: 654 EUR/5nap
Hazaérkezés után ajándékba minden túlélő kap egy zenélő macit,egy lila kishangszórót, egy mágneses derékaljat.

Ha ajánlatom felkeltette érdeklődését kérem jelenkezzen irodámban.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.04.18. 23:17:09

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa:
mektortent
telleg zsiros egy kicsit
buuuuuuut
ennyire ismersz?
a jo borsotokanyhoz rizs valo, gyakrabban kell felugyelni
ez meg elpuhulgat oszt fiozok ki tesztat

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.04.18. 23:19:16

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa:
en befizetnek de nekem platos kek IFA kell!!!!
ott a platon a szelen vannak a padok
na olyan
nehogyma robur
az meg rackevere se jar

Ofélia . 2009.04.18. 23:42:25

@hagyma: Ennyire korszerü járművel irodám nem rendelkezk.
Vegyél magadnak és akkor jöhetsz:)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.04.18. 23:50:34

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa:
pedigaz igazi fapados

hogy is mondta Hofi?
az IFA sofor menetlevelen
30 mazsa kommunista szallitasa oda- vissza
ellenorzes
hat mi ez?
munkasoroket vittem, de szemelyt Ifa-val nem kehet szallitani
mit irhattam vona?

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2009.04.18. 23:50:57

Hey avatar team!

Van itt valaki ilyenkor? Mikor lesz új poszt?

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2009.04.18. 23:55:00

Itt van már az avatar,
Jobb ez, mint a ravatal,
hogyha jön egy zivatar,
megázik a Rav Antal.

Szabad-e locsolni?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.04.18. 23:55:15

@megélhetési sünöző ♀ - édibédi sünike - azt szarj!:
vasarnap ejfelkor
otthoni ido szerint
az Ofeliaje
valami szemuveges Ofotert

Ofélia . 2009.04.18. 23:55:41

@hagyma: És ha egy részük nem volt kommunista sőt kifejezetten nyilas?? akkor hamis volt a menetlevél??:))

@megélhetési sünöző ♀ - édibédi sünike - azt szarj!: Nézd meg utazási ajánlatom fentebb:)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.04.19. 00:03:31

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa:
minden menetlevel hamis volt mindig
en Becsben vettem olyan tollakat ami tinta volt es megis ki lehtett radirozni utana
jo pezt csinaltam belole, vettek a soforok
/mar elevult/

Ofélia . 2009.04.19. 00:06:39

@hagyma: Én a tahográfokon kerestem némi pént a kérdés csak az volt hova állítsam??

Rég volt szép volt:)) Nálatok most hány óra van??

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.04.19. 00:09:17

meg egy kicsi
mingya kesz a porkolt
Woodstock kint van a csaladjaval az Ohional
en nem megyek
9-kor tuzijatek
ezek sereteik eZeket a piknikeket
valahogy nagyobb a tarsadalmi kohezio
/ez milyen szep volt/

Bugreport 2009.04.19. 00:09:34

látom mindenki ávátározik :P

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2009.04.19. 00:16:35

avat avatás avatar aratás arat avar ravatal..........

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2009.04.19. 00:21:40

Hullámzik már a balaton,
Van már nekem avatarom.
Hogyha EDÉnek is volna,
Kis faszenes lenne rajta.

De EDE ezzel nem foglalkozik,
Ő csak a vitorlásával törődik.
Megnyeri a kékszalagot,
Nem érdeklik avatarok.

Kiadja a vendégházát,
Jól eldugja a bográtschát,
És megviselik lelkileg,
A nagyon FONTOSCH kérdések.

silent76 2009.04.19. 01:34:10

Gondoltam, hogy alig valaki lesz annyira "bátor", hogy vállalja magát, és a többség funny képeket tölt fel.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.04.19. 05:52:43

@silent76:
en maximalisan vallalom magam
sok homaros ismer
aki kicsit is akar 3 perc alatt megtalal az iwiwen vagy barhol
buuuuuuuuut
eleg mar nekem a tukorben szembesulni magammal nem hogy itt minden nap meg plusszba

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.04.19. 07:55:13

@silent76:

ofélia után a második legjobb képű férfi a homáron

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2009.04.19. 08:28:24

@az igazi, az egyetlen mamapicilánya/mpl: kicsoda? silent vagy hagyma? Különben mindegy, amúgy is csak átmeneti állapot és addig tart amig én fel nem töltöm a fotóimat.

@silent76: Valljuk be, nem Ede óta tudjuk, hogy a többség munkaidőben homározik, úgyhogy ezen nem nagyon lehet csodálkozni. Ez nem az iwiw.

Cuncimokus 2009.04.19. 08:59:41

Hagyma
A ZRT-t nem tudom. De biztosan valami klassz ügy lehet :-PPP

Tengerisün is rulez. Szaratásra talán a legjobb!

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2009.04.19. 09:13:08

@silent76: hát ha svájcban laknék, én is bátrabban vállalnám fel magam wazz

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2009.04.19. 09:15:26

Hogy a tengerisün álljon a talpába!

-egy alternatíva, ha a sünszarás már unalmassá válna

Impega 2009.04.19. 09:24:37

Jo reggelt. Megvan a kulcs. Avatar niss. De a Nap kisutott.

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.04.19. 09:30:23

@Impega: a lapodon látható a cica, amint szaltózó cicát néz

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.04.19. 09:34:38

@Impega:

Mylady 2009.04.18. 10:56:41
@hagyma: a beállítások/indás nickek bekötése fülön be kell klikkelni a blog.hu-t
állítólag ennek hiányában nem működik

Impega 2009.04.19. 10:38:43

@az igazi, az egyetlen mamapicilánya/mpl: szia. jaja, de itt nem lethato, de hogy miert? na de sebaj. Ez mar csak ilyen.Harangoznak. Itt most ert veget a mise. de erre mise mentunk.

Impega 2009.04.19. 10:50:16

Talan megtalatam a hibat

Impega 2009.04.19. 11:25:36

na mi tortent? Mindenki elment hust kloffolni a rantotthushoz?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.04.19. 11:52:17

@Impega: nem gondolod hogy hajnali 6-kor klopfolok

na szoval menny el az adatlapodra/klikk az ire/
jobb felso sarok - beallitasok
fent indas nickek bekotese
negyzetracs pipal
nalam legalabbis ez volt a gond

Impega 2009.04.19. 11:56:12

@hagyma: Szia Hagyma. Yo, ez megvolt es nem lett semmi :(
Azon gondolkoztam, hogy lehet hogy a tuzrokason megprobalom. de ez eddig csak a gondolatig jutott el

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.04.19. 12:01:37

@Impega: akkor sorry
kerjel segytseget
oszt majd a gephaz segit

Impega 2009.04.19. 12:02:18

azt hiszem hetfon megyek, levagatam a hajam es vilagoskekre festetem magam.

Impega 2009.04.19. 12:14:19

most? Ez mar a tuzrokas beallitas

Impega 2009.04.19. 12:16:26

na jol van en lesz@arom. Kint sut a Nap. Inkabb lelepek.

egyebkent torpilla

2009.04.19. 12:52:04

Semmi hétvégi poszt? Pedig még nincs is uborkaszezon...

HitelesBalu · http://www.credithill.eu 2009.04.19. 13:16:56

tengerisünszarás... lehetőleg sós vízben, mert a só összehúzza a sebeket, ergó gyorsabban gyógyul.

aardwark 2009.04.19. 13:35:09

Táguló világegyetemben élünk. Minden Chuck Norris elől menekül.
Chuck Norris felügyeli az érettségit. Az összes iskolában. Egyszerre.
Chuck Norris egyedül is tud kánonban énekelni.
Chuck Norris nem köpül vajat. Fordulatból pofánrúgja a tehenet, és abból egyből kijön a vaj.
Chuck Norris beszélni is tud Braille-ül. (ez igazán fáj...:)))
Chuck Norris sosem tarol bowlingban. Ledönt egy bábut, a többi 9 pedig elájul.
Chuck Norris tud egy kézzel tapsolni.

Curval 2009.04.19. 14:04:09

Há nekem ettől nem lesz avatarom, az hótziher.

absztraktor.blog.hu/

Ofélia . 2009.04.19. 14:07:07

@Impega: Még mindig nem???

Csak egyre tudok gondolni valahol titkolózol ???

@aardwark: Már a seggriszállással régen kiköpülte:))

@HitelesBalu: Ezek szerint te már beleléptél:))) A tévedés hetalmas NEM ismétlem NEM húzza össze de ha búvárkodni akarsz és jót is akarsz magadnak soha de SOHA ne hidd el a reklámok szavát.

Ott lenn a mélyben csak egyszer hibázhatsz!!! a búvárkodás az önuralomrol és nem ismétlem NEM az adrenalinrol szól.

A dolog gyönyörű de az élet mindig a legdrágább:(((((

Mylady 2009.04.19. 14:14:26

Impegánál össze van kötve az indanet a blog.hu-val, azt már tegnap megnéztem
csak itt valamiért nem látszik a kép

ebben sajnos nem tudok segíteni :(

Ofélia . 2009.04.19. 14:34:21

@Mylady: Ez tényleg érdekes én sem értem a képeit és a módosítást is láttam.

Azért nem ő az egyedüli alien is egy kopasz baba:(((

Ofélia . 2009.04.19. 14:54:17

@Mylady: Én most módosítottam a képet pizzásra mivel szakállasan 15 évvel ezelőtt jobban néztem ki:)))

Naná, hogy nem ment át:))

Ez azért még béta De a struccfarmon kívül neked is van valami???

Mylady 2009.04.19. 15:05:10

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa: miért, mi bajod az emukkal?
(merthogy nem strucc, emu!!!)

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2009.04.19. 15:13:48

húzzunk bele, mert így nem lesz annyi a kommentszám, mint az Edés posztban

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2009.04.19. 16:14:58

SSSSSSS ÜÜ ÜÜ NN NN
SSSSSSSS NNN NN
SSS ÜÜÜ ÜÜÜ NNNN NN
SSSSSSS ÜÜÜ ÜÜÜ NNNNN NN
SSSSSS ÜÜÜ ÜÜÜ NN NNN NN
SSS ÜÜÜ ÜÜÜ NN NNNNN
SSSSSSSS ÜÜÜÜÜÜÜÜÜ NN NNNN
SSSSSSS ÜÜÜÜÜÜÜ NN NNN

kipimpelt fospunpa 2009.04.19. 16:20:13

Ady Endre: Szerelem és ravatal
Ha durcás kis arcod
Egészen az arcomra
Fekteted, Te, én kicsi lányom:
Nem bánom:
Csak a könnyeink folyanak össze.

Ha egy kicsit sirsz tán,
Ha sirnál, miként tudsz jól:
Két nagy szemed mocskolva egyre:
Eszedbe
Mégis én jutok akkor és mindig.

Ha a nevetésed
Tőlem messze célozna,
Ha akarlak vissza-célozlak
S elhozlak
Biróságom elé kis bűnösként.

Ha az örömöddel,
E kis tarka madárral,
Földalolod szívem, kalitkád,
A titkát,
Mint a hű temető őrzöm meg.

Ha kicsit elfordulsz
S ha nagyon elváltoznál,
Már rajtad a fekete leplek:
Szeretlek
S ravatal-jussu az én szerelmem.

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.04.19. 16:27:45

@Dr.Kotorász Bendegúz irodalmár és forradalmár:

a rovarok híres tudósa irodalmárrá változott. szép. mint amikor a rusnya hernyóból pillangó lesz. vagy ilyesmi.

Ofélia . 2009.04.19. 17:03:53

@Mylady: Az emutojásbol KISSEBB rántottát lehetsütni:))

Ja és a profilmódosítás is átment itt valaki vagy nem jól csinál valamit vagy nem ad meg engedélyt a megjelenésre.

Ofélia . 2009.04.19. 17:05:28

@Dr.Kotorász Bendegúz irodalmár és forradalmár: Még mindig nem látom az esszét az ágyipoloska szerelmi életéröl:(((

staropramen 2009.04.19. 17:29:12

Szevasztok sztrovacsekek.!
Mi ez a bigyó. Nekem sikerült?

Mylady 2009.04.19. 17:34:59

@staropramen: kösd be az indaneten a blog.hu-t

staropramen 2009.04.19. 17:49:42

Na sztrovacsekek, most már jóó?

staropramen 2009.04.19. 17:52:13

Sztrovacsekek, ez miért is jó nekünk?

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2009.04.19. 17:57:19

@staropramen: ki mondta, hogy jó? Nem jó, de használjuk. S a zindexnek majd jó lesz.

b[ALien] (törölt) 2009.04.19. 18:05:34

Ó te kis ravasz
Nyár volt nem tavasz
Azt ígérted szedünk ibolyát
Lóóóóóófaszt
Nincs is ibolya
Daaaszni
Vittél te oda

Ezt most így büntiből írtam
Mert az indafos ellopta a fejem

Ofélia . 2009.04.19. 18:12:54

@staropramen: Jóóóó a márka és a kép is.

Aliennek az istennek se jön össze:)))

Ofélia . 2009.04.19. 18:21:30

@Nelson Mandula: Vezírem: a jutalmat még mindig csak részlegesen kaptam meg!!

Már hallottam, hogy repülünk mint a TU-134 tehát a múzeumba.

Légy szives elintézni, hogy a V-jelü mozdonyok bontásában elsődleges engedélyt kapjak a "Ma én lopok holnap neked már nem jut" BT munkavégzésére (természetesen a 20 százalék a tied) a szokott módon csak a haveri körben!!!

Legmélyebb alázattal Ofélia SK. alvezír.

b[ALien] (törölt) 2009.04.19. 18:25:10

@Impega: én azon csináltam
Első nap még megvolt
Szombat hajnalra ellopták a fejem
Most kirekesztettnek érzem magam

Indafos, indafos
Apád segge csillagos

b[ALien] (törölt) 2009.04.19. 18:35:09

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa: ezt jól megkaptam:D
kopasz baba:)
Impega nagyon hasonlít rám
Vagy én rá
Lehet ugyanahhoz a fodrászhoz járunk
Kár hogy még életemben nem voltam fhansziában és magam vágom a hajam kopasz babára:)

Átlagarcú 2009.04.19. 18:36:30

@megélhetési sünöző ♀ - édibédi sünike - azt szarj!: "kedves sörecet! ez a kép annyira jó, hogy muszáLY felraknom a homárszlengre. Sorry a lopásért! :-))))"


Tuképp ezek Tarpa mostohasorsú jószágai, én is tőle loptam:)))

b[ALien] (törölt) 2009.04.19. 18:45:57

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa: pedig már többet kötöttem be magam,mint egy biztonsági övet
De a kopasz baba nagyon tetszett:)
Még sose néztem lóversenyt
Most eszméltem, és Mr. Overdose kocogott
Nem gyengén nyert
Teddy biztos visított
Még a Viki is kint volt
Ezúton is kérném vissza a fejem
Amúgy írtam is a gépháznak
Nincs válasz

Átlagarcú 2009.04.19. 18:55:10

Sünöző! Most látom csak, hogy Te nem Jelena leszármazottjától (rendezői jobb) ájultál be, hanem a bográtstól.
...asserossz:))))

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2009.04.19. 18:58:01

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa: a jutalom a ritkán használt kajmán szigeteki bankszámlára ment biztonsági okokból. Úgy tudod felvenni, hogy írsz egy köremailt a bivalypusztai szeszkazánkovácsoknak és árajánlatot kérsz 13 db eltebőcsészlógós kovácsoltvas bankkártyára. Az anyázó válaszlevelek közül válaszd ki azt, amelyik az anyáddal közös bankszámlára is rákovácsolná a kártyát és a benne lévő betűket add össze majd szorozd meg a szavak számával. Egy 6 jegyű számnak kell kijönnie. Ez egy kajmán-szigeteki helyi telefonszám, amit fel kell hívnod a mostantól számított második holdtöltekor pekingi idő szerint 22.02.36-kor és a harmadik csöngés után rakd rájuk a telefont. Másnap a "kankalin sötétben virágzik" jelszóval megkeres egy inviteles ügynök, akinél alá kell írnod 16 év hűséget és ő megadja neked a tékom ügyfélszolgálati számát (ingyenes!), ahol meg kell találnod a "szerződés felmondása" menüpontot (az elődöd itt bukott el) és az ügyintézőnek csak annyit kell mondanod: "ebből új hö". Innentől számítva a harmadik nap hajnalán lépj be a netbankba az "imrehagyjad" jelszóval és hívd le a pénzt a saját számládra.

Ofélia . 2009.04.19. 19:15:58

@sörecet: Tarpa jelenája az DISZNÓ még akkor is ha a végtelenségig valami tenyésztett díszsertést emleget:))

@b[ALien]: Teddy elalélt de te azért még mindig a kopasz fej vagy impegával együtt:))

@Nelson Mandula: Nem jön össze a dolog. Most akkor 14 órakor kell intéznem a dolgot bográccsal a kezembem, vagy a levagyszarvaimre a jelszó vagy mondjak le a jogos jussomrol??.

Ofélia . 2009.04.19. 19:19:51

@b[ALien]:" Ó te kis ravasz"

:DDDDD

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2009.04.19. 19:22:11

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa: nem, nem, nem. A bográcsot tedd a fejedre Szent Iván éjjelén és úgy telefonálj Füredre. Azt hittem, ez egyértelmű. A kis faszenesre majd akkor lesz szükség, ha a ráckevei strand parkolójából elindul a platós ifa a szentgotthárdi jéghotelbe!

Mylady 2009.04.19. 19:24:27

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa: egy jó tanács: óvakodj a meggyötört arcú lánytól!

Impega 2009.04.19. 19:29:07

keptelen vagyok :( syntax error lehet vagy mishmatch error. A commodoron mindig ez volt a baj :)

Impega 2009.04.19. 19:32:29

kaja utan tuztesen at fogom olvani, a "Akinek ennyiből még nem teljesen világos, hogy mit kell csinálnia, ha meg akarja mutatni a képét a hozzászólások mellett, annak itt egy link, ahol az Inda szakemberei mindent elmagyaráznak.
" reszt

Ofélia . 2009.04.19. 19:33:28

@Nelson Mandula: Nézd vissza az irodám ajánlatát!!!18 23.11.18 Ajánlom mindenkinek hihetetlen kalandtúra!!

@Mylady: Eddig is óvakodtam meg a törpétöl meg a balettáncosoktol és a taxisofőröltöl

Ofélia . 2009.04.19. 19:38:34

@Mylady: Bocsi elfogyott a kavinton meg a sör:(((

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2009.04.19. 19:38:53

Feltöltöttem egy új profilképet, de úgy látom még mindig a régi (almát lop a süni) jelenik meg. Ugye?

Impega 2009.04.19. 19:42:57

@Nelson Mandula: nem, nem. egy szurke szakallas ember kuldi nekunk udvozletet Rackeverol :))

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2009.04.19. 19:49:30

Itt én még mindig az almás sünt (vagy inkább sünös almát) látom! Most is, itt a felhasználó név mellett. A profilomban az új kép jelenik meg, de nekem itt nem.

@Impega: Az nem szakáll, csak egy kis (na jó, nagy) borosta. Lustaságom jelképe. :D

Ofélia . 2009.04.19. 19:50:21

@Nelson Mandula: semmi relytély kicsit sötét de már a másik KB 3 perc:))

Látom már sörecet is rendben van!

Átlagarcú 2009.04.19. 19:55:29

megy ez, mint az ágybakarikacsapás.

Átlagarcú 2009.04.19. 20:01:21

nekem az jön be, ha az akció után ki-belépek

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2009.04.19. 20:05:00

@sörecet: igen, erre most az előbb én is rájöttem. Így már nekem is müxik.

b[ALien] (törölt) 2009.04.19. 20:07:26

@Impega: ha rájössz kedves hasonmásom kérlek oszd meg velem
Már kezdek kicsit stresszes lenni emiatt

b[ALien] (törölt) 2009.04.19. 20:09:29

@Nelson Mandula: neked legalább megjelenik valami:)

b[ALien] (törölt) 2009.04.19. 20:12:24

@sörecet: én vagy 40szer léptem kibe
Most emiatt innom kell
Meg azért is mert holnap kirándulás lesz meló helyett

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2009.04.19. 20:13:37

@b[ALien]: nyugi, nekem a tiéd is teccik, bár kicsit hasonlít Impegáéra. :)
Tulajdonképpen most már a sajátom nem tetszik. Lehet, hogy visszarakom a sünös almát.

b[ALien] (törölt) 2009.04.19. 20:14:35

Most nézem átírtam a nickem és még az sem jelenik meg:) Ennyire utálsz inda?

Ofélia . 2009.04.19. 20:16:57

@b[ALien]: Bróbáld ugy: a kopasz fej melletti i-re kattintasz.

Megjelenkk az indanet

Adatlapomra kattintasz.

Indanet adatokra kattintasz

Az alján ott a fotó tallózása

A fotót megkeresed.(ajánlom előtte az elérési utat kiírni) ha megvan kétszer kattintasz utánna elkezdi betölteni és konvertálni.

az egészböl visszaméssz a homárra nagy valószinüséggel uj be kell jelentkezni az indába.

És ha eddig eljutottál feltétlen FRISSÍTESZ a keresőben!!

b[ALien] (törölt) 2009.04.19. 20:21:16

namost még a dagicia hiányzott
Nem találtam az öngyújtóm
Szétkerestem
Elővettem egy másikat
Az egyiken rajta feküdt a kis köcsög:)

Ofélia . 2009.04.19. 20:22:49

@b[ALien]: Ja és a kép feltöltése után a mehet gombot ne felesd!!!

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2009.04.19. 20:26:05

@b[ALien]: öngyújtó... vaze! Nemrég szoktam le...húúú, fújd erre a füstöt!
Ha most rágyújthatnék, azt se bánnám, ha a macska ráfeküdne a gyujtóra. Vagy eljátszaná valahova, ahogy régebben csinálta.

b[ALien] (törölt) 2009.04.19. 20:26:40

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa: ezt megcsináltam kb. 40x :)
Az előbb dagicica akart lenni
A legjobb,hogy átírtam a nickem
A szólj hozzá alatt megjelenik az átírás
A hszben nem
Sörszimatolás van:)

b[ALien] (törölt) 2009.04.19. 20:30:19

@Nelson Mandula: hmm
küldök egy slukkot fénypostán
nyisd ki az ablakot
Remélem nem baj, ha nem sima cigi:P

Ofélia . 2009.04.19. 20:31:16

@b[ALien]: Látod hogy nekem sikerűl:))

Most egy 1971-es képem van fennt

A frissítést a keresőböl csináld!! én firefoxot használok:))

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2009.04.19. 20:33:15

@b[ALien]: Ablak nyitva, macska kint ül. Jöhet a spanglislukk. :)

b[ALien] (törölt) 2009.04.19. 20:34:05

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa: én is rókázok:)
Az a vicc, ha rámegyek magamra ott látszik
Szép Asgard bácsi

Ofélia . 2009.04.19. 20:35:33

@Nelson Mandula: Te aliennel is kereskedsz??? azt hittem, hogy csak az én joitomra van vevőkör:(((

b[ALien] (törölt) 2009.04.19. 20:36:52

@Nelson Mandula: na ha a macska vigyorog akkor odaért:)
Érdekes! Nekem is kint ül
1
3 alszik

Ofélia . 2009.04.19. 20:37:01

@b[ALien]: Az asgardot én is látom és már kezdem nagyon nem érteni:(((

Ofélia . 2009.04.19. 20:41:21

@b[ALien]: Így igaz de most már a tavalyi.

Tényleg nem értem:(((

b[ALien] (törölt) 2009.04.19. 20:42:50

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa: hát és én mit szóljak
Felkelt Mrs. Yoda
ide gyere nejoda!

b[ALien] (törölt) 2009.04.19. 20:45:21

Még sohasem voltam így kirekesztve:)
Szerencsére még írhatom a hülyeségeimet

A kopasz baba

Átlagarcú 2009.04.19. 20:45:25

asszem valamit elpuskáztam

Ofélia . 2009.04.19. 20:45:31

@b[ALien]: Már hülyeséget kérdek de jpg. a kép???

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2009.04.19. 20:46:27

Hogy fokozzam a rejtélyeket, elárulom, hogy nekem itt a komment ablaknál a felhasználó mellett még mindig a régi képem figyel.

@b[ALien]: jó a cucc! nagyon fölfele kunkorodik a macska bajsza.:D

Átlagarcú 2009.04.19. 20:46:29

egyébként mi az, hogy "követő"?

Ofélia . 2009.04.19. 20:46:51

@sörecet: Na ne mááááá

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2009.04.19. 20:48:24

Mondom, hogy jó a cucc! sörecetet már fejjel lefelé látom.

Impega 2009.04.19. 20:48:26

Szerintem egyezunk meg abban, hogy ha a keke fejek vannak kint, akkor az vagy Alien, mert elfelejtette kifujni, vagy en mert kib@ beidegelt.

Ofélia . 2009.04.19. 20:49:10

@Nelson Mandula: A keresőben légyszi frissíteni:)))

b[ALien] (törölt) 2009.04.19. 20:51:01

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa: az!
de itt valami bug lesz, mert pénteken még látszódott
Szombat hajnalra meg kopasz baba lettem