Tékozló Homár

Re: Ellopják a törpöket a Spar pénztárosai?

2009.05.04. 13:00 | ge | 129 komment

T. bevédte a Spar törpcsalással vádolt pénztárosait, szerinte a dolgozók csak sokat vásároltak a saját boltjukban, így jutottak a vásárlók előtt számolgatott törpökhöz.

Mint a Spar egyik áruház vezetője szeretnék néhány információt névtelenül megosztani veled, amennyiben más még ezt nem tette meg a Törpös poszttal kapcsolatban. A Sparnál a törpök és velük együtt minden törp kiegészítőt szigorú számadás alatt tartunk. Ami azt jelenti többek között, hogy pontos készlet vezetése van, amit minden hét végén egy leltárral is megkoronázunk. Pontosan vezetve van minden egyes üzletben, hogy az adott pénztáros mennyi törpöt visz ki a kasszába és műszakja végén az eladásai alapján a pénztáros elszámoltatásra kerül törpügyileg is.

Amikor a pénztáros kiad a vásárlónak egy törpöt azt be kell scannelnie a kasszán és így megjelenik a törp a blokkon is, valamint kivezetődik a készletről is. Értelemszerűen ennek köszönhetően kontrollálható a pénztáros, valamint a hét végi leltárnál a tényleges készlet.

A pénztárosnak teljes körű anyagi felelőssége van, amennyiben kiderül hogy "eltűnt" egy, vagy akár több törp vagy épp helytelenül értékesített egy törpkiegészítőt.

A pénztáros nem tud csalni a törpökkel, nem tudja a más vásárlása után járó törpöt eltenni, hiszen akkor azt be kellene scannelnie a vásárló szeme láttára majd azt szintén jól érzékelhetően elrakni.

Remélem sikerült a kedves posztolóval megértetni azt, hogy nem csalás/átverés vagy bármi hasonló áldozatává vált, hanem egyszerűen a pénztáros sokat vásárol a saját boltjában és valószínűleg él az olyan termékek megvásárlásának lehetőségével is, amik után automatikusan, a 4000 forintos határ elérése nélkül is kap egy törpöt.

Üdv
T. 
Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

lótumfaktum 2009.05.04. 13:37:28

@Meklén és Tamara: bíz míly jó volna
én elnök
te alelnök
ö titkánő
ti külsős segítők
ök az egészről nem tudhatnak
MI visszük a lét!
majd a kajmánon elosztom ! sziasztok!!!!

Mylady 2009.05.04. 13:40:11

@hagyma: én hókuszpókot kaptam a hétvégén!
38mm magas és görnyedt tartásban kergeti a törpöket (törpöm még nincs)

betépett felhasználó 2009.05.04. 13:42:21

ha vasarolok egy fel hektaros kertet, az torpkiegeszitonek szamit>?

elwood 2009.05.04. 13:47:01

én bébitörpöt kaptam, kicsi fehér, cuclilizik,

igazi manócska

Mylady 2009.05.04. 13:47:29

@ProShopper: mekkora az a törölköző?
nem találtam a leírásban - viszont nekem kell egy olyan, ha megfelelő méretű :)

aardwark 2009.05.04. 13:50:17

harmincötödikként csak annyit szeretnék mondani, hogy teljesen megvagyok nyugodva most már, hogy ez a fontosch dolog így tisztázva lett, bárcsak minden így menne, mert akkor nem tartana itt az ország...
vagy ez már volt?

lmntn 2009.05.04. 13:52:14

Basszus csak én érzem, hogy ez iszonyatosan röhejes? Hogy komoly hangú levelet írnak olyan szavakkal, hogy törpkiegészítő? Ki a vérhalált érdekel, hogy a énztáros kisasszonynak van-e törpje. 12szer szerepel a törp szó!!! (Asszem, nem biztos, mert a könnyeimtől elmosódnak a betűk, ahogy röhögök ezen...)

Smacika 2009.05.04. 13:57:22

Dehogynem tud csalni.
Tőlem is kérdezte, hogy kell-e törp?
Mondom, nem kell.
Akkor elrakja, és kész.
Pontleszartam, hogy a blokkomon van 2 törp, és nem kaptam meg.

LouiS 2009.05.04. 13:57:41

@ProShopper: Nekem nem azzal van bajom, hogy 12000 forintért kapok 3 törpöt (viccesek)... Ellenben te vagy a Spar beépített embere? Olyan szép marketingszöveget löktél ide :)

É2I 2009.05.04. 14:00:53

Azt mondjuk tényleg nem értem, hogy van 11,5 millió törp, oszt' ilyen k.rva nagy fillér daszást rendeznek körülöttük.

Meklén és Tamara 2009.05.04. 14:03:02

@ProShopper: minden kommentelő nevében elnézést kérek a tudatlanságunkért és egyben mindenkit felszólítok, hogy megfelelő komolysággal kezeljék ezt a témát!

É2I 2009.05.04. 14:03:14

@smacika:
Hát ennyi.
Úgyhogy T. nem igazán tudja, mi is megy a boltjában, vagy ott tényleg faszagyerekek dolgoznak.

aardwark 2009.05.04. 14:03:39

de azért a daszós kép az hiányzik....

aardwark 2009.05.04. 14:05:38

@Meklén és Tamara: igen is értettem, magamra vettem:)))

☺ágica (törölt) 2009.05.04. 14:07:00

@Meklén és Tamara: ez csak természetes! Ezt a témát nem is lehet másképp kezelni:)

aardwark 2009.05.04. 14:16:13

@☺ágica: én ezt már annyira komolyan kezelem, mint a világválságot, a globalizációt, a felmelegedést, az ökokatasztrófát, a világegyetem tágulási sebességét, a pi utolsó számjegyét, hogy miért tart itt az ország és stb....
:)

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2009.05.04. 14:27:29

Előttem már pereg is a film:

Egy "spar" feliratú köpenyes embert látunk, az arcát nem mutatja a kamera. Beüt a pénztárgépbe 3 túrórudit, majd lenyúl a pult alá és a zsebébe csempész egy törpöt. Snitt.
Izgatott vásárlók beszélgetnek a bolt előtt: hová lettek a törpök? A kamera ráközelít egy blokkra, amelyen szerepel 12,36 dkg spar parízer, 2 db vizes zsemle és egy kojak nyalóka. A végösszeg: 360 Ft. Snitt.
A spar köpenyes gonosz az éj leple alatt egy kapualjba húzódva várakozik. (Izgatott zene.) Snitt.
Egy átlagos napaliban vagyunk, ahol egy elgyötört arcú lány jár fel alá, időnként a "hol van már Imre?" szavakat mormolja. (Idegtépő zene.) A macska felemeli a fejét az ablakpárkányon. Az lány felsikolt. (Még idegtépőbb zene.) Megszólal a telefon. A lány felsikolt, majd felveszi. A hívót nem halljuk, csak a lány válaszait.
-Igen. Nem még nem ért haza. Nagyon ideges vagyok. A törp lesz a veszte, meglátod. Jó, majd hívlak.
Leteszi. Snitt.
A sötét kapualj elé gördül egy limuzin, valaki kiszáll. Csak a lábát látjuk: rövidnadrág és dolcsegabana papucsban van. Közeledik a kapualjhoz (izgatott zene.)
- Meghoztad az árut?
- Igen. Nem követtek?
- Hová gondolsz? Mi profik vagyunk.
Látjuk, hogy a törp és egy kis csomag gazdát cserél. Snitt.
Palkovicsné laptopját látjuk premier plánban. A billentyűzeten egy kéz matat, majd a képernyőn előtűnik a szigorúszámadású törpnyilvántartó program. Hosszú számsorok gördülnek le, majd a végén megjelenik: - 2.
Snitt.
Első rész vége. Folyt.köv.

☺ágica (törölt) 2009.05.04. 14:31:09

@aardwark: nagyon helyes:) Nem csalódtam benned:)

@Nelson Mandula: ez nagyon jó:DDDDDDDDDD

moli 2009.05.04. 14:32:27

@Nelson Mandula: az uj kojak nyaloka tok jo. inverz: belul csokis, kivul fehercsokis

☺ágica (törölt) 2009.05.04. 14:34:39

@Nelson Mandula: a folytatásban lesz platós IFA, meg exit tours? Esetleg csengő?

aardwark 2009.05.04. 14:35:40

@Nelson Mandula: DDDD

és a bográtsch, a kékszalag, üvegasztal, 14 óra ??????????
ezeket még be kell építeni a storyba

jesszumpepi (törölt) 2009.05.04. 14:36:11

Oké.

Majd két menet snapszer között elolvasom.

A pasziánszt már unom.

É2I 2009.05.04. 14:37:09

@aardwark:
A legynagyobb prímszám keresést kifelejtetted.

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2009.05.04. 14:38:10

@☺ágica: nem akarom lelőni a poént, de a harmadik rész Balatonfüreden játszódik majd és lesz benne egy vitorlásos üldözős jelenet. (Kék törpök, kék szalag, minden lesz.)

☺ágica (törölt) 2009.05.04. 14:39:51

@Nelson Mandula: jujj, de izgatott vagyok:) Már alig várom:) Rég röhögtem ekkorát:)

É2I 2009.05.04. 14:40:28

@moli:
Ja, meg az új filmben Kojak néger ;)

aardwark 2009.05.04. 14:43:21

@☺ágica: bennem nem is lehet csalódni:)

asszem ma elmegyek 1 sparba és megnézem mit művelnek a szegény törpökkel...

☺ágica (törölt) 2009.05.04. 14:46:13

Nem küldene be vki egy fotót ezekről a nyamvadék törpökről? Most már egész kíváncsi lennék mi miatt is megy ez a cirkusz...

jesszumpepi (törölt) 2009.05.04. 14:46:55

A Plusban is adnak törpöket.

Nekünk már van három.

Azóta tiszta Hawaii az élet.

aardwark 2009.05.04. 14:47:54

@É2I: rajta vagyok:)
és azt is megpróbálom kideríteni, hogy miért hal meg Kenny mindig...

jesszumpepi (törölt) 2009.05.04. 14:49:48

Én nem nagyon ismerem a film szereplőit.

Csak néhány részt láttam,azt is nagyon régen.

A gyerek közölte,hogy az egyik törp az Molotov-koktélt dobáló merénylő,a másik meg serpenyős terrorista .

Smacika 2009.05.04. 14:50:24

Spáros pénztárosok, egyesüljetek.
Fellázadni.Miazhogy akár a gyanú árnyéka is vetülhet a tisztességetekre!
Kikérni magatoknak.
Bár elmondanám, hogy mikor a pontgyűjtő eksön volt akkor is lefostam a pontokat.
Valószínű a kedves pénztáros nénik nem.
Kiafaszt érdekelt, hogy hány pontot vitt haza?

É2I 2009.05.04. 14:52:09

@Nelson Mandula:
Há' akkor az összes többi volt néger, ezek szerint. Na majd otthon kiderítem. Lehet hogy fordítva fűztem be a dvd-t.


@aardwark:
Kennyt megint megölték?
A szemetek!

neked ugatok 2009.05.04. 14:52:28

biztos megvan a kiskapu erre is, csak az a kérdés, hogy kit érdekel ez az egész annyira, hogy felháborodjon..

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.05.04. 14:52:49

@Mylady:
protekcios vagy
vagy penztaros
de vigyazz mert van hokuszelszamolas is!!!!

Smacika 2009.05.04. 14:58:47

Vagy csak gyűjtik a vöröskereszt számára, és később elviszik a szegény afrikai gyerekeknek, akik soha nem kapnak semmi játékot, mert nincs rá kess.

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2009.05.04. 15:00:55

Figyelem, figyelem, mindenki jöjjön! A titokzatos spar-bűntény c.(Hová lettetek drága törpjeim? - alcímű) filmsorozatunk negyedik részében lelepleződik az utasokkal flipperező buszsofőr maffia. Megtudhatjuk ki ette meg a galambok disznósajtját és fény derül arra is, hogy Vágási Feri miért nyomta fejbe Lenke nénit a bacc papucsával!

aardwark 2009.05.04. 15:03:14

@☺ágica: és a teljes haditerv:
www.spar.hu/spar/ajanlatok/torpmania.htm


@É2I: már megint megölték szegényt..., de akkor is kiderítem miért...

☺ágica (törölt) 2009.05.04. 15:05:22

@betépett felhasználó: khm, nem egészen

@aardwark: ez mind, mind megvolt. Egy olyan képet szeretnék, ahol egy olyan törp van, amit osztogatnak. Arra lennék kíváncsi, hogy az milyen pontosan:)

@Nelson Mandula: megyünk!!!!!! De hova?

EnZsolt 2009.05.04. 15:16:40

Ez most komoly? Ezt nem hiszem el:

műszakja végén az eladásai alapján a pénztáros elszámoltatásra kerül törpügyileg is.

Amikor a pénztáros kiad a vásárlónak egy törpöt azt be kell scannelnie a kasszán és így megjelenik a törp a blokkon is

A T. azt takarja, hogy törp???

Komolyan mondom elmegyek egy Spar-ba bevásárolok, és megnézem, ahogy lescannelnek egy törpöt.

Mylady 2009.05.04. 15:17:44

@☺ágica: feltöltöttem hókuszpókot a képeim közé
kicsit homályos, de most nem áldozok rá több időt...

☺ágica (törölt) 2009.05.04. 15:18:34

@betépett felhasználó: @aardwark: köszi!!!! Pontosan:) Szóval, ilyeneket osztogatnak a sparban. Hát...

☺ágica (törölt) 2009.05.04. 15:20:21

@Mylady: köszi:) Így is tökéletes:) Mondjuk ez a Hókuszpók jópofa:)

Mylady 2009.05.04. 15:20:36

@EnZsolt: tényleg szerepel a blokkon
hogyaszongya:
Hupikék törpikék figura 1 db X 1 Ft 1
Ajándék törp -1

aardwark 2009.05.04. 15:20:38

@EnZsolt: uezt mondtam én is, bár spar nincs a közelben, de a túra megéri...:)

elwood 2009.05.04. 15:21:15

tényleg beszkennelte, én úgy kaptam,

csak néztem, hogy mi bánatot rántott elő a pult alól és szkenneli a kosaramhoz

Reggie 2009.05.04. 15:32:36

hiszti es torpozes. mint az ovodaban.

Szanaszét Szolizott Szilikonos Szőke 2009.05.04. 15:34:04

Ehh, nálunk a Pluszban a pénztárosok idegbajt kapnak a köcsög törpéktől, és óránként riportolnak a szomszéd kasszába, hogy: - neked van még törpöd? Nálam már csak kettő van és kifújt. Hülyegyerek tegnap a Sparban odamegy anyjához egy scooby doo-s virslivel, hogy anyu vegye meg neki. Erre anyu: nem veszem meg, mert már ettünk és szar izű. Gyerek: - naaaaa, de vegyüüüük már meeeeeg! Szkubi van rajta... anyu: oké, legyen. Azon már meg sem lepődtem, hogy a bolt bejáratánál keresztben álló fullos volvóba ültek be... :)))

Babapiskóta (törölt) · http://www.alberletmesek.blog.hu 2009.05.04. 15:34:28

Amúgy annyira szánalom,egy nyamvadt 3Ft-ot sem érő figuráért képesek ekkora rinyát vágni :D
Ezek után komolyan veszi saját magát a Spar?

greggrant 2009.05.04. 15:40:06

há' peeersze! Meg az is rohadtul készleten van sparban, matchban, cba-ban, mindenhol, amit kompenzációnak, meg grátisznak visznek be a területi képviselők. Mindenből csurran-cseppen ott, főleg a boltvezetőknek meg az osztályvezetőknek.

helianthus 2009.05.04. 15:55:16

@atpijkamo: Így van. Bár asszittem másodikként sikerül bevinnem és úgy jobban mutatna. De hát ez van.

Meklén és Tamara 2009.05.04. 16:13:51

a törpök méltóságának védelme érdekében tiltakozok minden olyan megalázó procedúra ellen, mint például a törpök scannelése! Még az sem bizonyított, hogy ez nem okoz nekik egészségi károsodást.

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.05.04. 16:24:05

szigorú számadású törp.

hehehe

hogy szerepel ez a könyvelésben?

Boo 2009.05.04. 16:29:18

Hókuszpóknak is adtok törpöket? Szadisták. Ombuccmaaaan...vagy törpuccmannn vagy akármi.

imrus100 2009.05.04. 16:33:17

Olvastam a Spar újságban, hogy az akció tart mittoménmeddig "vagy a készlet erejéig (11 500 00)". Tizenegymillió ötszázezer törp!!!! Jut mindenkinek!

Mylady 2009.05.04. 16:34:46

@imrus100: nem jut
mert 15féle van
és ha mindenki össze akarja gyűjteni az egész sort???

Ofélia . 2009.05.04. 16:46:49

@Meklén és Tamara: És törpösen dugni szabad???

@Mylady: A 15-böl akkor 14 fiu és tekintettel a farkincák változatosságára tényleg kevés lessz!!!

Részemröl felajánlom az ellopott kamionban levő kb 450 kartonnyi nemtudommit mert a dobozokon csak a made in china szerepel:)))

ProShopper 2009.05.04. 16:49:00

LouiS: :) nem vagyok sem beépített, sem sparos. de mindig ISP-ben vásárlok. van gyerekem is, vettem törölközőt és szerintem tök jó (a gyerek oda volt) a törpök meg egyszerűen jópofák. amúgy a törcsi mérete egy 5 éves gyereknek pont jó (mivel ő az egyetlen kölyök nem tudom másnak is jó-e) olyan 70*120cm kb. de nem tudom pontosan. viszont a törp bele van hímezve és nem rávasalva ezért az átlagosnál tartósabbnak ígérkezik.

Ofélia . 2009.05.04. 17:09:10

Szabad egy RE-n halálra röhögnöm magam????

Mint aki 16 évig volt hálózati leltározó revizor lelki szemeim előtt a a hétvégi leltározás derengett fel amint a 426112 törpöt megszámolják szortírozzák STB. :DDD

É2I 2009.05.04. 17:21:07

Megnézve a törpök fotóját, kifejezetten tiltakozom.
Törpilla abszolúte elfuserált. Okoskának meg kerek szemüvege van.
És különben is miért vigyorog majdnem mind? Ennyire örülnek a Spar akciónak?
Na, azt nem hiszem.

Mylady 2009.05.04. 17:30:14

Ez már az esti poszt? Akkor kérek segítséget a zinformatikusoktól :)

Vettem egy dvdt (film) és nem játsza le a gép (más filmekkel nincs ilyen probléma), azt írja ki hogy digitális másolásvédelmi probléma lépett fel és frissítsem a videókártya illesztőprogramját.
Megtekintettem a videókártya típusát (ezért már jár nekem a taps?), megkerestem a hozzáillő illesztőprogramot (ami tényleg frissebb, mint az enyém), letöltöttem, telepítettem, erre kiírta, hogy nem talál hozzá illő eszközt.
Most mit tegyek?
Rémlik, hogy mikor a gépet vettem, hasonló problémám volt, de nem emlékszem, hogy oldottam meg.
HELP!

☺ágica (törölt) 2009.05.04. 17:43:09

@Mylady: hát, én sajna nem tudok segíteni. Anno volt hasonló gondom, amikor hirtelen nem játszott le a gép egy olyan dvd-t, amit előtte igen. Akkor álltam át egy powerdvd nevű progira, azóta nem volt semmi gondom. Persze lehet, hogy most oltári hülyeséget írtam...

Megdobbent 2009.05.04. 17:45:44

Kilencvenkilencedikkent en is megvedem a penztarosokat: torpok kis feher zacsiban, rajta vonalkod, minden kiadasnal ellenoriz a kiadhatosag, majd lehuz kasszan. Szerintem nem csalnak, nekunk is van 4 torpunk, illetve az maga Hokuszpok :>

Mylady 2009.05.04. 18:18:30

@☺ágica: azért köszi :)
azt, hogy hülyeség-e, nem tudom...

számomra hihetetlen, hogy képes vagyok simán kiadni 100-200 ezret egy gépért, és közben halványlila gőzöm nincs arról, hogyan működik. Használni persze tudom, de már az (majdnem) kifog rajtam, hogy milyen videókártya van a gépben...

É2I 2009.05.04. 18:19:39

@Mylady:
Próbáld meg a kmplayert.

download.chip.eu/hu/download_hu_873877.html

Egyébként valószínű, hogy valamelyik dvd másoló program miatt nem hajlandó elindulni. Azt feltételezve, hogy biztos le akarod másolni.
Annó a keresztfiamnak vett valamelyik focis progi játszotta ugyanezt, a megvett Nérót reklamálta. És lőn világosság; egy hackelt .exe megoldotta. ;(
Ezúton is csókoltatom a készítőket.

Ofélia . 2009.05.04. 18:29:23

@É2I: Te vettél nérót??.....

A hekkelt tényleg nem pofázik viszont minden megvett eddig:))

É2I 2009.05.04. 18:40:35

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa:
Ajándékba nem adok csórt cuccot. Vagy free-t, vagy kifizetem.
De, ha jól emlékszem bármelyik cd/dvd másoló progira allergiás volt.
Azt meg ne várja tőlem a készítő, hogy csak az ő kénye-kedvére nem használok cd/dvd író programot, mert az alkalmas csínytalankodásra.
Főleg ott nem, ahol böszme nagy pénzt fizetek meg egy év múlva szart sem érő progira.
Ez az ártatlanság vélelmének dúrva megsértése. Ha lett volna ráérő időm, simán beperelem őket és azt hiszem néhány év múlva, plusz néhány kifizetett millió után nyerek ellenük.
De mivel sem idő, sem pénz milliomos nem vagyok - mint az átlag ember -, így simán rájátszanak erre.

Mylady 2009.05.04. 18:43:33

@É2I: köszi, működik
zseni vagy :)))

én ezt annyira utálom: én, hülye, megveszem a gyári dvd-t, oszt nem tudom lejátszani, mert feltételezik, hogy másolni akarom???
a biztonsági őr meg feltételezi, hogy lopni akarok/loptam, ezért követ, meg bele akar nézni a táskámba...
hova jutott a világ???

janikahhh (törölt) 2009.05.04. 18:43:44

Ez törpetlen törpség, be kel fejezni az ilyen törpisságokat, különben lehet törpölni a törpösséget.
dom.ir/0tipli

Mylady 2009.05.04. 18:45:50

@É2I: ez egyébként pont olyan, mint a viccben: ennyi erővel bármelyik férfit le lehetne tartóztatni nemi erőszakért, mert nála van az arra alkalmas eszköz...

Ofélia . 2009.05.04. 18:48:34

@Mylady: Pedig csak zoomolni akart szegény:))

májgeriberi 2009.05.04. 19:11:11

ki a faxomat érdekelnek azok az idióta lila biszbaszok.

májgeriberi 2009.05.04. 19:15:14

ilyen hülyeséget..

Nálam kiverte a biztosítékot.
Van vki aki problémát csinál ebből??!
hihetetlen..

É2I 2009.05.04. 19:16:12

@Mylady:
Áhh, ez nem zseniség, csak kényszerű tapasztalat.

Ugyanakkor pont azokat sz.vatják meg, akiknek eszébe se jutna lopni, nyerészkedni, sőt kifizetik adott program, film, stb. aktuális árát.
Az meg nekik sem jut eszükbe, hogy aki ért hozzá körberöhögi őket.

Annó a Sony próbálkozott hasonló f.szságokal audió cd szinten, de hamar rájöttek, hogy a sörétesnek ők is állhatnak a nem ravaszos végén. (Persze még adták fel.)

zoku 2009.05.04. 19:41:51

Ez a törpös törölközős baromság megint azoknak szól akik nem tudnak számolni.. a hülyéknek. 2000huf-ért már lehet normális törölközőt is venni... lol

vhm 2009.05.04. 20:24:48

nagy szart. blokkolja és végül nem adja át, ilyen egyszerű. egy sor. (már ha tényleg akarja lopni)

Minerva89 2009.05.04. 20:24:59

Jajj, ez a törpölés már annyira piti. Ha lenyúlják, legyenek vele boldogok, ha nem, akkor is nevetséges a heti törpeleltár...

Ofélia . 2009.05.04. 20:34:23

Hófehérke anyázva leltározza a 256.000 elgyötört törpöt:)))

Valamit már hallottam az isten állatkertjéröl hát tényleg nagy:(((

É2I 2009.05.04. 20:34:33

@É2I:
Ó!
jav:
(Persze még _nem_ adták fel.)

hiszti 2009.05.04. 21:06:14

Helyszín: győri árkád interspar pénztára szombat délután.
I.Pénztáros(emós frizurával súlyosbított): 16 800 forintra hány törpöt kell adnom.
II. pénztáros: 4x4!(jelentőségteljes pillantás)

I. pénztáros: Akkor most mennyit kell adnom?
II. pénztáros: NÉGYET!
Én magamban: Legalább az egyik ismeri a szorzótáblát.

kékzsiráf (törölt) 2009.05.04. 21:10:12

Törpök, bazmeg!
A késes akciónak legalább volt értelme.

hiszti 2009.05.04. 21:13:25

@kékzsiráf: meg a nagybőröndöknek is. Akit a nagykéssel feldarabolsz, azonfort becsomagolhatod a gurulós kappába:D

baboone 2009.05.04. 22:10:46

Szombaton az Árkád spaarban a 66-os ( blokkon van ) sz pénztáros hölgy az előttem jól hallhatóan nem magyarul beszélő pár törpjét kikészítette, majd " elfelejtette" odaadni, majd jól láthatóan félretette magának. Nézd meg a videocamerán spaaros vezető.

Két törperősöm van, elcserélem Hókuszpókra!!!!
hahaha ( amúgy ez komoly )

Átlagarcú 2009.05.04. 22:23:30

A Blaha Kaiser's-ben nem lopják el a pénztárosok.
...csak hallgatnak, mint szar a fűben.
Minen nap ott vásárolok, rendszerint 4000 fölött fizetek, de önként még egyik pénztáros sem ajánlotta föl.
Igaz, nem is gyűjtöm és ha megkérdezné, akkor sem kérném, de a szabál az szabál:
"Vásároljon 2009. április 23-tól a SPAR, INTERSPAR, KAISER’S, valamint PLUS áruházakban, és minden elköltött 4.000 Ft után 1 db Hupikék Törpikék figurát adunk ajándékba."

Átlagarcú 2009.05.04. 22:28:13

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa: Milyen 256 000?


"a Hupikék Törpikék figurák készletének (11.500.000 db) erejéig"

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2009.05.04. 23:04:02

ááá mekkora kamu.
végre én is láttam ilyen törpöt közelről. ekkora ügyet csinálni ebből! igénytelenebb, mint ami a kindertojásban van.
foschpunepa

Cseber Lajos 2009.05.05. 00:41:35

Nálunk a spárban állatot adtak, nem törpöt. Négyezer forintonként adtak egy tazmán ördögöt. Rohadt büdös meg nagyon harap is, ilyen borotvaszerű kis fogai vannak, de nem szelíd. Ha már összejött belőlük három, akkor csak be kellett vinned a spárba a leharapott ujjaidat egy befőttesüvegben, arra adtak még egy ilyen tazmán ördögöt. Hüvelykujjra asszem volt még valami bónusz is, alom, vagy valami ilyesmi. A pénztárosok nem sokat tudtak trükközni ezekkel, mert egyből leharapta a kezüket, aztán a vér belespriccelt a vonalkód-leolvasóba, és kész volt a baj, kiesett egy pénztár. Nem tom, van-e még ez az akció, nekem nagyon sok állatom van még itthon, lehet, hogy idővel beváltják őket törpökre.

helianthus 2009.05.05. 09:43:02

@Nelson Mandula: léci ne hagyd abba kérlek. :DD

GZoli 2009.05.05. 10:50:11

Mindenki tudja, hogy pontokat lopja el, nem a törpét. Simán elfelejti odaadni annak, aki nem kéri, aztán majd magának scannelgeti.

redcard · http://redcard.tumblr.com/ 2009.05.05. 11:51:15

a legszebb az egészben a prospektusban szereplő vásárló törp (!), aki emlékeim szerint valójában nem szerepelt a mesében. innen is küldöm meleg gratulációmat a marketing ügynökségnek és az új törpör elfogadó sparos igazgatónak

élesztő 2009.05.09. 17:25:15

sajnos 100%ig meg tudom erősíteni az írót, ugyanis a szemem előtt történt. Vásárló vásárol, pénztáros, jaj beütök egy törpöt, de ugye nem kéri, mert az én ( = spar pénztáros ) unokám úgy szeretne egy ilyet. vásárló szíve megesik a kisnyugdíjas pénztároson, s máris övé a törp.

sensasün 2009.05.21. 18:17:26

hihi, a spar pénztárososk törpöt koldulnak!
süti beállítások módosítása