Zula és barátnője romantikus estére vágytak, de egy vírusnak vagy egy romlott szendvicsnek köszönhetően mozizás helyett hányás lett a program. Az Aréna pláza mozijának büfései nem bírtak adni egy üres papírzacskót a beteg asszonynak, ezért legközelebb aki ott rosszul lesz, ne is próbálkozzon, hányjon azonnal közvetlenül a pultra. A parkolóban pedig ne számítsunk a kamerák biztonságára, Zuláék autóját is simán feltörték, mert a kamerákból hiába van sok, nem látnak mindent.

Történt az, hogy három heti - a történet szempontjából most nem fontos, ámde annál nyomasztóbb okok miatti - kényszer-szobafogság után kedvesemmel végre elhatároztuk, hogy kimozdulunk és kikapcsolódunk egy kicsit. Kikapcsolódni nem nagyon sikerült, kiakadni annál inkább.

A mozit választottuk üdítő relaxációnk célpontjául, az Arénában. Parkolás, jegyek kiváltása, majd asszony részéről valami mekis kaja betermelése volt a folytatás. Ez utóbbi (is) végzetes hibának bizonyult egy amúgy sem könnyű nap megkoronázásaképpen. A moziban cirka tíz percet bírtunk ki, ebből öt perc reklám, illetve a film első kockái. Izgalmas volt. De tényleg. Olyannyira, hogy sajnos távoznunk kellett, mivel asszony nem szeretett volna az előtte ülők hajkoronájára rondítani. Szegény ugyanis rosszul lett, valószínűleg a kaja miatt, de ez mindegy is.

Nem jutottunk messzire, le kellett ülni a legközelebbi alkalmatosságra. Kedvesem jelezte, bajok vannak, a WC-ig nem fog eljutni botrány nélkül. A segítőkész férj - én, ugyebár - bal agytekervényeiben fény villan, felsejlik a megmentő ötlet szikrája. Szinte lenyűgözve fantasztikus problémamegoldó képességeimtől, izgatottan rohanok a popcornos pulthoz, lennének szivesek egy papírtasakot adni, üreset. Röviden, lihegve elmagyarázom az okokat is. A srác a pult mögött bambán néz, vonogatja a vállát, majd miközben teletölt egy hatalmas papírtasakot popcornnal, sajnálkozva tekint rám, hogy nekik csak ilyen kis papírzacskójuk van, es rámutat egy evőeszközös, kb 3cm x 10cm-es fiszfaszra. De hogy ez ugye nem elég ilyen célra. Ekkor már a mellettem állók is hangos szóval biztatták, hogy adjon már egy vacak popcornos tasakot. De hát az nem olyan egyszerű. A pult mögött sugdolózás indul: "- Ez itt azt akarja, hogy adjak neki egy tasakot...", stb. - majd folytatódik az ügyfelek kiszolgálása, minden további magyarázat nélkül. Az én fejem ekkor már lila volt. Időm viszont nem volt, hogy Volverine-hez hasonlóan - tudniillik ő lett volna filmünk főhőse - letépjem a srác fejét, vissza kellett rohanni asszonyhoz.

Miután konstatáltam, hogy nincs életveszély, vissza a pulthoz, és újabb szóváltás az ott levőkkel. De hát értsem meg, ők nem adhatnak nekem papírtasakot. Nem kell magyarázzam ugye, hogy mennyiért mérik ott a nyamvadt chachos-machost meg a robbantott kukoricát. Úgy látszik nekik sokkal elfogadhatóbb megoldás lett volna, ha a puccos VIP mozijuk lépcsőjére, a vendégek ölébe, esetleg - urambocsáss - pontosan a popcornos pult közepére produkáltunk volna egy félig feldolgozott mekis szendvicset, némi körettel díszítve. Ez egyébként szinte meg is történt, végül kedvesembe mégis szorult annyi kultúra és energia, hogy a WC-ig vonszolja magát. Háromszor ... de ez megint mindegy.

Ezek után a filmre már nem nagyon akartunk visszamenni. Gondoltam, esetleg megpróbálom visszaváltani a jegyeket, a film kb 15 perce ment már. Ah, nem lehet, a jegy már kezelve lett, ilyenkor nem jár kárpótlás. Ezen már fel sem háborodtam, számítottam rá. Arra viszont annál kevésbé, ami ezek után következett. Eldöntöttük, nagy levegőt veszünk - mármint a kedvesem -, megpróbálunk hazajutni és véget vetni az érdekes fordulatot vett esténknek. Megpróbáltatásaink itt azonban nem értek véget.

A kocsihoz érve azt látjuk, hogy a zár felfeszítve. Néhány kocsival odébb már tanakodnak a biztonságiak, újabb feltört autó. Focus mind a kettő. Kizárólag erre hajtanak, állítják a kékingesek. Kamera van? Hogyne, rengeteg. Sajnálatos módon egyik sem látja a kocsikat. Asszonyt hazaküldöm, úgy tűnik, tud már járni önállóan is. Újabb hiba. Útközben újabb rosszullét, szerencsére kerül barát, aki kisegít. Nekem muszáj volt megvárni a helyszínelőket, jegyzőkönyv miatt. Ekkor kb fél kilenc volt. Éjfél után meg is érkeztek, őket sem irigylem, reggel óta nyomták az ipart. Kiszállnak, előkerül a fényképezőgép... de sajnos... éppen lemerültek az akkuk. Itt már sírva röhögtem. Ironikus módon a másik károsultnak éppen van négy akkuja, így folyatódik a nyomozás. Természetesen nyom nincs, de nem is számított rá senki. A jegyzőkönyv, amiért fél napot vártam, nem nyomtatható: elromlott a nyomtató. Majd a kapitányságon...

A nyomozás további részletei egyébként szintén érdekesek voltak, de most nem húznám tovább a sztorit, talán egy másik levélben. Egy szebb majálist kívánva maradok tisztelettel, Zula