Tékozló Homár

A Neckermannál emelkedik az euro árfolyama

2009.05.19. 12:55 | jackyll | komment

A válság áldozatai természetesen az utazási irodák is, hiszen inkább mindenki lemegy a telekre kapálni, abból legalább lesz valami haszon, ha kivonulna a Teszkó, ahelyett hogy délolasz apartmanokban süttetné a seggét. Mi történik, amikor valaki mégis utazna? A szerződésben kikötött feltételekkel megpróbálják lehúzni:

Történt, hogy még ez év márciusában befizettünk a Neckermannál egy nagy családi nyaralásra, Dél-Olaszországba, 3db apartmanra, közel 900.000ft-ot (12főre)! Mikor befizettük, a hölgy külön kiemelte, hogy ez már Fix, a Neckermann soha nem szokott emelni. Az utazás 2 hónap múlva lenne, reggel kaptam egy levelet, amiben felszólítanak, hogy fizessek plusz 8%-ot a teljes összegre, árfolyamváltozás végett! Fontos tudni, hogy amikor megkötöttem márciusban az utazási szerződést, 283ft-os árfolyamon sikerült. A mai nappal 277ft az árfolyam, tehát nem hogy feljebb ment, hanem még csökkent is 6ft-tal, tehát még nekünk járna vissza. A 8%-os emelésükkel jelenleg 305ft-osnak kellene lennie az Euró árfolyamának, ehhez képest majdnem 30ft-tal alacsonyabb. Még ha pár ezer ft-os emelésről lenne szó, lenyelem, de közel 80.000ft-os emelésről van szó!

Az is furcsa, hogy a Szerződési feltételeikben benne van, hogy 8%-ot meghaladó emelésnél ingyen elállhatnák az utazástól, és visszakapnánk a teljes összeget. Míly meglepő, hogy pont 8%-ot emeltek, pont annyit, amennyit maximum tudnak, hogy még ne tudjunk elállni a szerződéstől (vagyis el tudunk, csak ez százezrekbe kerül nekünk)!

Azt még hozzá kell tennem, hogy a Neckermannál nagyon kedves, nyájas-bunkók voltak velünk, minden téren,  Úgy, hogy az elmúlt 5évben szintén velük voltunk nyaralni, akkor minden a legnagyobb rendben volt. Jeleztük, hogy átkötnénk a szerződést az Osztrák Neckermann újságból, amivel ugyanez az utazás pontosan 150.000ft-tal lenne olcsóbb, de erre már nincs lehetőség (természetesen van rá lehetőség, csak a nem akarásnak nyögés a vége, biztos a Magyar újságból nagyobb az értékesítési jutalék).

Szóval 5db törzsutas kártyával a tárcánkban már a hátam közepére kívánom ezt az egész utazást, szégyenletes, hogy ilyet egy cég büntetlenül megtehet azokkal akitől a pénzt kapják.

Mindenkit Óva intek a Neckermanntól a továbbiakban!

Üdvözlettel egy pórul járt utas!

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

csak Norrisz! 2009.05.19. 14:00:02

Harmadik minusz kettő...

Abdab 2009.05.19. 14:00:23

Nem az első, nem az utolsó eset.

csak Norrisz! 2009.05.19. 14:02:22

majdnem...
amúgy utazási irodával történő utazás nem utazás.
szerintem.

K0vasz 2009.05.19. 14:02:22

Ezért kell elolvasni a szerződést, ugye... mert akkor kapásból kiderült volna, hogy bizony nem úgy vannak a dolgok ahogy azt a "kedves" ügyintéző mondta...

Layosh 2009.05.19. 14:02:41

Na pedig a nekkermannal mentem volna nyaralni, így inkább keresek egy másik irodát!

janikahhh (törölt) 2009.05.19. 14:04:32

Meg kell szervezni magunknak az utazást. Kicsit több idő, de csak az első nehéz... utána megy, mint az ágybaszarás :) Az utazási irodás nyaralást kb a konzervgyümölcshöz tudnám hasonlítani: jó is, édes is, de az igazihoz semmi köze...
dom.ir/0tipli

Puncifan 2009.05.19. 14:04:57

Most akartam 200.000-ért utazni nekkermannal, akkióor kihagyom, megyek ibusszal :D
Szüljön sünt az összes zsidó uzsorás!

b[ALien] (törölt) 2009.05.19. 14:09:14

A homár az egész blog.hu ura is? Láttátok a sünetelős képet?:)

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2009.05.19. 14:13:41

Na, mindjárt jön, hogy:
- hülye aki utazási irodával utazik
- hülye aki nem
- hüye aki egyáltalán utazik
- hülyék a rendőrök

Ofélia . 2009.05.19. 14:14:47

Jackyll Nem hiszem, hogy engedélyeztem volna a a háromcsillagos panzióm fényképezését:))

Dr Net EIek (törölt) 2009.05.19. 14:15:50

"a hölgy külön kiemelte, hogy ez már Fix"

Namost az nem világos, hogy a hölgy ekkor éppen fölül volt, vagy alul?

Amúgy a "Fix" az valami tulajdonnév?

Puncifan 2009.05.19. 14:15:51

hülyék a rendőrök! SÜN!

bátor Sir Robin 2009.05.19. 14:17:47

még olcsón megúsztad, örülj, hogy a Volkswagened nem akarták erőszakkal visszatartani!

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2009.05.19. 14:18:58

Ja, a képen mamapici háza látható, miután tegnap 65 homáros egyszerre ért oda a hűtőben elhelyezett sörökhöz!

Ofélia . 2009.05.19. 14:20:57

@Dr Net EIek: Egyik sem a terhességi tesztjét nézegette:)

@Nelson Mandula: :DD

Meklén és Tamara 2009.05.19. 14:21:09

mi is most akartunk egy nagyobb családi nyaralást leelőlegezni a Neckermannál. Kilenc apartman, ötvenkét főre, négymillióötszázezer forint.De most átgondoljuk. Üdvözlettel, Kolompár család.

uszul 2009.05.19. 14:25:34

Mi is ugyan ilyen levelet kaptunk:-(
8%
Csalódtam a Neckermanban!
... nem ragozom ..de legközelebb biztos, hogy nem őket választjuk..

EÖ (törölt) 2009.05.19. 14:29:08

nekem wifi internet, plazmatévé-előfizetés és rokkantkártyás örökparkolási engedélyem van leelőlegezve a Neckermannál, de ha ilyen szemetek akkor én is lemondom.

egyébként is a katalógusban szereplő tengerpart csak szimbolikus fotó, és a rajtuk látható hajó nem is volt ott, mikor mi voltunk (még a válság előtt)

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2009.05.19. 14:31:56

nincs egy hete, hogy pont ilyen post jelent meg.
A Neckermannt simán fel kell nyomni a fogyasztóvédelemnél, hivatkozva az akkori és a mostani árfolyamokra, és követelni vissza a pénzt, amely az emelkedésből visszajárna az utasoknak.
Csak persze Homárnak írni könnyebb, mint tenni is valamit az érdekeinkért.
Az ügyintéző pedig komolytalan, ha ki bír ejteni a száján olyat, hogy 'soha nem szokott'. Ez nem konkrétum. Vagy emel, vagy nem. Ha nem, akkor írásban kell kérni, hogy nem. Ha pedig megvan a lehetősége, hogy emel, akkor nem vezetjük meg az ügyfelet azzal, hogy 'soha nem szokott'.

vape 2009.05.19. 14:33:26

Mintha a múlt héten már szerepelt volna egy ehhez kísértetiesen hasonlító poszt itt a Homáron.
Most vagy a Neckermann-t akarja valaki lejáratni ilyen levéláradattal, vagy a Neckermann akarja ezzel a húzással saját magát lejáratni...

Pokember - a seggemből, mint minden rendes Póknak 2009.05.19. 14:33:32

Pont egy hete ugyanez volt a téma:

http://homar.blog.hu/2009/05/12/a_valsagra_hivatkozva_vagja_meg_a_neckermann_az_utasait

A Neckermann szarjon farfekvéses sünt, de haladjunk, új posztot!

EÖ (törölt) 2009.05.19. 14:34:12

most szólt ide a Pocsay család, hogy lemondták a 2010-es szivesztert a neckermannál.

Dr Net EIek (törölt) 2009.05.19. 14:35:35

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa: Viszont az eredményröl nem olvashattunk a postban. Vagy azt el sem árulta? Akkor mire föl a nyóc százalék?

The Good Boy 2009.05.19. 14:40:48

Angol fogadóirodákban lassan lehet tippelni:

Hány nekkermanusos poszt fog még az idei nyaralási szezonban felkerülni a homárra:

1./ O: 1:100,99
2./ 1-5: 1:28,33
3./ 6-10: 1:9,56
4./ 11-15: 1:1,12
5./ több mint 15: 1:1,00

Hány fő sün fog kínok kínja között előbújni nekkermanus hátsókból:

1./ O: 1:180,99
2./ 1-15: 1:48,55
3./ 16-50: 1:7,87
4./ 51-150: 1:1,07
5./ több mint 151: 1:1,00

Amúgy illetékes hivatalok értesitve lettek már ennek a ganéj cégnek az idei müködéséről?

Harlequin 2009.05.19. 14:41:45

@Nelson Mandula: És ezért tart itt az ország!

Shagrath 2009.05.19. 14:44:48

megszervezem neked feléből. név és cím a szerkesztőségben!

bogec 2009.05.19. 14:55:02

Lehet a Keletiben veszik az ájrót!

É2I 2009.05.19. 14:58:54

Mosmár leközlitek az összes nikkelmanus átdaszást? Hetente egyet?
Asszem megkezdődött az uborkaszezon ;(

májgeriberi 2009.05.19. 14:59:04

Ezt a 8%-ot mindig bevetik "ez fix"
mert ezt még lehet bünti nélkül. ezt is tudjuk.
hol itt az újdonság?

köpőcsésze 2009.05.19. 15:03:32

"...hiszen inkább mindenki lemegy a telekre kapálni, abból legalább lesz valami haszon, ha kivonulna a Teszkó, ahelyett hogy délolasz apartmanokban süttetné a seggét"
Eszt az első mondatot én nem érteni:-(((
Megbukni szövegértelmezésből???

Tsabi 2009.05.19. 15:06:03

a kerdes az, hogy mi a szerzodes pontos szovege. ha nincs benne az a kitetel, hogy a szerzodeskotes es az utaztatas kozotti arfolyamkulonbseget ki kell fizetni, akkor ne fizesd, ha meg benne van, akkor kerj egy szamlat, azon rajta kell legyen, hogy mikor mennyiert szamoltak az ojrot. aztan lehet menni a szamlaval a polgar jeno urhoz a hivatalba, hogy atbaszas tortent. Szerintem.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2009.05.19. 15:07:49

Ki az a Nekker Manm? Zéjerté vagy Thomas Mann unokája?

staropramen 2009.05.19. 15:08:09

Sztrovacsekek!
Ez a nexkermannos izé lejárt lemez újdonságértéke kovergál a 0-hoz.Új posztot!
A megvezetett utasok nyissák meg a
"Határ a 8% " nevű kiskocsmájukat ahol csendes nyári estéken elpanaszkodják egymásnak, hogy ez a qrva neckermann még véletlenül sem 8,1%-ot emelt.
javaslom ugyanezt az autósoknak akik az utóbbi évek legalacsonyabb olajára mellett lassan megint 300 Ft-ot adnak a benzinért.A kocsma javasolt neve:Vendéglő a Mol menedzsment prémiumáért.
oszt jónapot!

b[ALien] (törölt) 2009.05.19. 15:10:12

@Tsabi: az a vicc, hogy nem csak a homárra írta ezt, hanem pl. a belsőségre is

zsukimuki 2009.05.19. 15:11:15

nyilván az én készülékemben lehet a hiba, de nem értem, ha a forint erősödött az ajróhoz képest akkor mégis mire fogják azt a 8%-os emelést? rosszat álmodtak és a kezelésre kell a plusz összeg? mivan? és a teszkó hogy jön ide...????

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.05.19. 15:14:50

mentosoket biztosit a Neckerman?

Ofélia . 2009.05.19. 15:16:04

@hagyma: Csak fagyasztott állapotban:)

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2009.05.19. 15:18:12

@hagyma: Igen, biztosítanak mentősöket, de azok maguktól a falhoz állnak. Pisálni.
http://bombagyar.hu/showpost.php?post=2211

tpapa 2009.05.19. 15:22:34

Lassan rájuk kellene küldeni valami hivatali közeget, hogy ezt már mégsem kéne.

Ha az van a szerződésben, hogy árfolyamkockázat miatt LEHET emelni 8%-ot, az nem érinti pl. az egyéb költségeiket. Erősen gyanús, hogy csak a pangó üzletmenetet akarják korrigálni, nem az árfolyammozgást. És nem terveznek hosszú távra, mert ez még pangóbb üzletmenetet okoz a jövőben. (De az is lehet, akkora a kaki, amiben vannak, hogy már mindegy.)

Ui.: Ki fogad velem, hogy lesz-e két év múlva Neckermann Magyarország, vagy kivonulnak?

Eric_Cartman 2009.05.19. 15:29:19

Szinbólikus euróval kell kifizetni őket.
Aztán daszhatják.

Smacika 2009.05.19. 15:36:10

Hehe...Árfolyamkockázat mi?
Jelen pinanyalatban pont az ÜGYFÉL szopja az árfolyamkokázatot, erre a nekkerman még próbálkozik?
Dasszanak szájba egy vacogós cápát.

Smacika 2009.05.19. 15:40:46

@tpapa: És milyen lenne az ha levélke gyünne a nekkermantól hogyaszongya:Baszki, figyelj majomivadék, becsengettél 1 gurigát, de most kafa a zárfolyam ezér, ha az utazás napján is így áll az ojró, visszakapsz 8% kesst.
Nem az egészet ugyan, de 8% az 8%.
Akkor a zügyfél elégedett lenne, és jövőre is ottanhagyna náluk párszászezer tallért.
De ezek faszkorbácsok.

gyilkoshód 2009.05.19. 15:43:50

Tavaly az osztrák Neckermannal voltam nászúton.
Euroban fizettem.
Nem volt árfolyamkockázat.
Remekül telt a nászút : )))

Kagai · http://autostat.hu/markakereskedesek-szervizek 2009.05.19. 15:49:20

Árfolyam egy fenét.
Ez is csak egy trükk, hogy lehúzzanak, csak még nem jöttem rá, mi.
Nyomorult bankok, évek óta kártyám sincs, bemegyek felvenni a pénzem, a többit meg netbankon utalom.
Utálnak is a bankosok...

Laci79 2009.05.19. 15:57:08

Tegnap jött a levél nekünk is a 8%-ról :(

Frucsasz 2009.05.19. 16:00:49

Úgy látom, szily és jackyll nem tartanak munkahelyi értekezletet :)

Miigeii 2009.05.19. 16:14:21

Nagyon távol áll tőlem, hogy őket védjem, de nyilván akkor buktak árfolyamon, amikor ők kifizették a szállást-repülőt-istenharagját. Akkor úgy állt az árfolyam.
Rájöttek, hogy basszus, bukó, csak ezt akkor jelzik, mikor éppen a jelen árfolyammal számolva az ügyfél van alul, hát, mocskos vastag bőr kell a képükre.

Miigeii 2009.05.19. 16:16:24

Ja, helló, válság van, azt itt mindenki nyaralni megy? Baze. :)

Micsoda??? Ez nevetséges!! 2009.05.19. 16:20:52

Nem mondom, hogy hülye aki utazási irodával megy nyaralni, de az biztos, hogy sikeres ember nem lehet. Én évek óta magamnak/magunknak szervezem meg az utakat, egyeztetek a szállodával/szállásadóval, intézem a repjegyet, stb... Így általában pont annyi pénzt spórolok meg, amennyiből telik pl. autó/motor-kölcsönzésre, költőpénzre, és még egyéb "extrákra"... Síelni pl. Ausztriába (Nassfeld) kevesebb, mint fele annyiért járunk, mint amennyit a legolcsóbb árakkal dolgozó utazási iroda kérne... És akkor most nem részletezném, hogy a szállás mennyivel jobb, mint amit az utazási irodák ajánlanak. Utaztatok már pl. Rodoszra 9 éjszaka / 2 fő / repülővel / all inclusive / kultúrált apartman hotelbe összesen 620 euróért? Ha nem, akkor járjatok utána ti magatok is. Vagy Mallorca-ra hasonló feltételekkel 680 Euróért? ... Korábban már sokszor megjegyeztem, hogy az összes utazási iroda egy pénznyelő gép, most is csak ezt tudom mondani. Kényelmeskedés helyett mindenki járjon utána maga a dolgoknak (jó előre), meg fogtok lepődni, hogy mennyivel olcsóbban ki lehet hozni egy nyaralást/sízést.

Aki el is hiszi, hogy az irodák ennyivel meg annyival olcsóbbak, nos, az meg is érdemli, amit aztán kap tőlük a pénzéért cserébe... Nem tudom, hogy hány irodának kell még csődbe mennie, átbasznia az embereket, hogy mindenki észrevegye: el kell őket felejteni.

danaz · http://www.autostat.hu/autos-forum 2009.05.19. 16:23:08

Ilyenkor miért az fordul meg az ember fejében, hogy "húú írok a homárnak, biztos kirakják a történetem", és miért nem az, hogy "megyek egy ügyvédhez, és felnyomom ezeket a geciket, meg a fogyasztóvédelemhez is, meg mindenhova" ?

Miigeii 2009.05.19. 16:25:08

Nekünk is handmade nászútunk volt, eszünkbe sem jutott befizetni semmi kötött izére. jöttünk, mentünk, amikor, ahol kedvünk volt, 1 EUR oda a repjegy, meg ilyen kis ínyencségek. A kulcsszó az időben gondolkodás.

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2009.05.19. 16:34:10

Ja, nekünk is handmade nászutunk volt, mert kaptam ugyan egy levelet, hogy akár 8 %-kal is megnövelhetem, de nem éltem a lehetőséggel.

jesszumpepi (törölt) 2009.05.19. 16:34:21

@Egyéves Önkéntes (Sün-díjas):

Akkor te a Neckermannál dolgozol?

= pasziánszozol?

Secnir 2009.05.19. 16:36:26

írásban el kell állni a szerződéstől, és felmondani, visszakövetelni a pénzt.
verziók eséllyel:
-visszaadják (2%)
-visszaszólnak, hogy már lekötötték és kifizették a szobákat. ekkor rákérdezni, hogy mire fel az emelés? (50%)
-nem válaszolnak 15 napon belül. ebben az esetben kamatos kamattal behajtani (48%)
-leszarnak és kérik a 8% emelést (ez 100%)

.lll. 2009.05.19. 16:48:52

utazzato a lóleányálom toursal.
egyáltalán milyen burzsuj szokás a digóknál nyaralni,abádszalók az smafu?
és a digóknál nincsen is busafejleves

Meklén és Tamara 2009.05.19. 16:51:04

@danaz: azért, mert ismerve a magyar jogrendet évekig tartó pereskedésre számíthatsz. A fogyasztóvédelem meg impotensebb mint Farinelli a kasztrált.
Sokkal nagyobb ráhatást tudsz elérni egy kis negatív hírveréssel, minthogy jogkövetve évekig futsz a pénzed után.
Magyarországon élünk, jó reggelt!

.lll. 2009.05.19. 16:59:12

a nekkermannt mindig összetévesztem a neszkuikkal

.lll. 2009.05.19. 17:22:09

@Kitalátor feljegyzete:
s Nessz Kuikk,kinek az unokája?

É2I 2009.05.19. 17:58:11

@lófő/no bagó:
Az öreg Ku Vické, aki a legenda szerint olyan balf.sz ninja volt, hogy képtelen volt hangtalanul osonni a háztetőn. Ezért élete során senkit sem tudott legyilkolászni, ellenben hetvenhét gésa hívta be a hálószobába a megbízásai során.
Na ennek egyik eredménye Nessz Kuikk édesapja, aki csak egyszerűen megbotlott egy küszöbben és.....

Ofélia . 2009.05.19. 17:58:55

@lófő/no bagó: Köszönöm a reklámot busafejleves garantált:))

.lll. 2009.05.19. 18:03:10

köszönöm népek,ezekután meghívlak egy-egy busafejlevesre
a zenét ofélia szógáltattya

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.05.19. 18:09:12

@Nelson Mandula: elvesztettük volna egymást a tömegben?

az megvan a képen, hogy a medencém mit jelent? (bal oldalon látható, kicsit hullámzik, de az igazság az, hogy feszített víztükör van egyébként, de valami hülye ugrott egy bombát a trambulinról)

misztral 2009.05.19. 18:12:07

...árfolyamváltozás végett...
Könyörgöm: nem "végett", hanem "miatt"!

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.05.19. 18:26:54

ez a kép természetesen csak szimbolikusan ábrázolja a házunkat. az állapota hasonló, a méretek nem tükrözik a valóságot. ahogy a baumaxnál.

bjuszika 2009.05.19. 18:44:04

Hasonlóan jártunk, felhívtam őket telefonon, ők novemberi árfolyamokkal számolnak...
hozzátenném egész novemberben 270 ft körül volt a forint árfolyama...
Jó lenne, ha nem az árfolyamváltozásokra hivatkoznának...
ja és én is rákérdeztem, hogy változhat e az ár az árfolyamváltozások miatt és kinevetett az ügyintéző, hogy mindenki ezt kérdezi és ugyan szo sincs ilyesmiről...

nothing.at.all (törölt) 2009.05.19. 18:46:54

így múlik el a világ dicsősége...
jövőre lehúzza rolóit a neckermann.
megérte-e?

sarah76 2009.05.19. 18:57:46

Ide már csak Laccpacc hiányzik, hogy elmagyarázza...

hiszti 2009.05.19. 19:09:26

A mi utazásunkra márciusban 189000 ft. árajánlatot adták, most 256000 lenne.
10%+5% valami kedvezmények 1.5 hónapja, most teljes ár +8%.Háááát. Nem velük megyünk az idén sem:DD

P. · http://faszkivan.blog.hu/ 2009.05.19. 19:22:12

Nem kell a Neckermannal nyaralni, legalább kevesebb lesz a munkám :)

P. · http://faszkivan.blog.hu/ 2009.05.19. 19:23:26

@Kitalátor feljegyzete: a Thomas Cook unokája

sprenczl 2009.05.19. 19:23:33

sosem, ezután sem N-ékkel

P. · http://faszkivan.blog.hu/ 2009.05.19. 19:25:27

Mondjuk ha már így szarrá flúdolom a fórumot, akkor megjegyezném, hogy ennél sokkal durvább dolgokat is tudnék mesélni. Majd talán egyszer kiadom könyvben. hah

Kobe 2009.05.19. 19:26:21

mivel itt tömeges átbaszás esete forog fenn, szerintem ez az a helyzet,ami igencsak megérne egy pereskedést. Összeállni, akik ilyen leveleket kaptak, rájuk húzni a lepedőt és csókolom. Mivel többen panaszkodtak, hogy a befizetéskori árfolyam még drágább volt, ráadásul tavaly novemberben is max 277 forint volt az euró eladási ára, az is csak pár napig, így igen érdekesen magyaráznák be egy bíróság előtt több tucat vádlónak, hogy akkor most voltaképp emelkedik az árfolyam....

zapkorte (törölt) 2009.05.19. 19:36:21

Utazzon a Neckermannal, lehúzzák még ma hajnal!

zapkorte (törölt) 2009.05.19. 19:38:20

Egyénbként akinek van felesleges 900e-je egy családi víkendre, de nincs 80e-je árfolyamváltozásra, az most sikeres ember-e vagy sem?

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2009.05.19. 19:47:09

@az igazi, az egyetlen mamapicilánya/mpl:
igen, a szimbólikus képen a szimbólikus medencédben egy szódásszifon szemüveggel egészen jól kivehető elwood, ahogy tangában lubickol!

qmatch 2009.05.19. 19:47:53

hát ez az
12 főre a 80 ezer, az kevesebb mint egy tizes per fő, szerintem annyit elmulatnak egy este/fő ott délolaszba'

Horatio 2009.05.19. 19:53:58

Aszondaná a nekkermann, hogy amikor kifizették a szállást / repjegyet, akkor 305Ft volt az euró.
Utazási iroda szerintem 3 esetben lehet jó: -ha lasztminitbe mész nagyon akciós áron; -ha olyan messzi országba mész, ahol teljesen mások a viszonyok, mint nálunk, és tapasztalat nélkül problémák adódhatnak; -semmilyen nyelven nem vagy képes kommunikálni.
Különben teljesen feleslegesek.

qmatch 2009.05.19. 19:54:12

...bár lehet, hogy emberünk minimálbéren van - és akkor tényleg durva a nyolvanezer a havi "fizetéséhez" képest.

Yasashi Tanuki 2009.05.19. 19:56:15

Jobb, ha az ember 450 ezret nyelvtanulásra fordit és igy felvértezve elintézi magának az utazást. Hosszú távon bőségesen megtérül a befektetés, ráadásul nincs árfolyamkockázat se.

qmatch 2009.05.19. 19:56:35

utazási iroda
az utazáshoz távolság kell, meg elhatározás, nem pedig iroda.

P. · http://faszkivan.blog.hu/ 2009.05.19. 20:00:11

Horácció teljesen jól látja a dolgot.

plutó111 2009.05.19. 20:09:11

Szerintem nem arról van szó, hogy nem tudná kifizetni, csak nem akarja. Normálisan ha kifizette a teljes árat onnantól már az utazási iroda dolga hogyan gazdálkodik a dologgal (átválthatta volna euroba azonnal, stb.., lehet meg is tette)

Utazási irodával utazni: nem szabad előre foglalni csak a legvégén. Egyébként egy ok miatt éri meg és az a charter repülőjegy ára.

2009.05.19. 20:39:41

A Neckermann csak magyarországon csinálja ezeket?Biztos hogy a menedzsment is magyar(!)
........mit vártatok(?) ,átbassza a honfitársait !!!!

moli 2009.05.19. 20:44:48

@egy pórul járt utas: irasba adtak az indokot, csak birosagra kell menni, siman nyered.

plutó111 2009.05.19. 20:49:46

@moli: szerintem biztos nem tettek olyasmit ami megtámadható bíróságon. Jól tette a posztoló hogy leírta, ezen biztos többet bukik majd az iroda.

nyu 2009.05.19. 20:58:36

Ezt faterommal is eljatszottak, hogy tavaly oktoberben elore kifizette a Hong Kong+Bali szilveszterre 3 szemelyre ~1 misit, erre indulas elott felhivtak, hogy hozzon magaval meg 160k-t, mert az eredeti osszeg mar nem takarja be a szallast, mivel a dollar/forint elszallt, nekik meg most kene kifizetniuk a szallasokat dollarban.

Mindezt ugy, hogy 3 ev alatt ez volt a harmadik nagyerteku utja veluk...

Fater kifizette, de ment is a fogyvedokhoz, bekelteto testulet szerint ilyet nem tehetnek, 160k visszajar.

Lovet persze nem adtak vissza, hanem a kovetkezo szilveszterbol letudjak.

ladislaus 2009.05.19. 20:59:01

ajto kinyit, asztal torkának szorit és elmagyaráz hogy nincs emelés mert nem kevés pénzt hagytok ott. Ennyi. örüljön hogy ügyfele vagy.
Jah, és legközelebb direktbe szervezd az utazást :)

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2009.05.19. 20:59:09

Egyrészt Egyéves Önkéntesen megint nevettem, ezért köszönöm.

Másrészt az a tapasztalatom, hogy ki kell verni a balhét! Pont hogy válság van, nekik sem jó hogy ezt csinálják az ügyféllel. Bemész, kivered a balhét, akarsz a vezetővel beszélni, és kéred hogy adja írásban, hogy a csökkenő árfolyam miként befolyásolja az általad befizetett árat, illetve fejtse ki bővebben, hogy a szerződésben ez pontosan hol szerepel, és kérd hogy értelmezze neked ezt a részt, majd érdemes felhívnod a figyelmét hogy amellett hogy természetesen nem fizetsz, szeretnéd felhívni a létező összes felügyeleti szerv figyelmét erre az apróságra, hátha majd ők el tudják neked magyarázni hogy is van ez. Ez az egész kb. 20 mosolygós rámenős perc, és beljebb vagy 80 ropival, ráadásul ajándékoznak is neked valamilyen béna ingyenjegyet Omar Seriff vs. Verdi remixoperára...Ne légy gyáva!

Kalapács 2009.05.19. 21:00:30

Az utazási szerződésről szóló 281/2008. (XI. 28.) Korm. rendelet 6. par. szerint:
(1) Az utas által az utazási szerződés alapján fizetendő teljes díj nem emelhető, kivéve, ha a díjemelés lehetőségéről a szerződés rendelkezik. A díj emelésére kizárólag
a) a szállítási költségek (ideértve az üzemanyagköltségeket),
b) az utazási szerződésben vállalt részszolgáltatásokkal kapcsolatos adó, illeték és egyéb kötelező terhek (így különösen üdülőhelyi díj, horgonyzási díj, repülőtéri illeték), vagy
c) deviza - az utazásszervező közreműködőjével kötött szerződésben meghatározott mutató szerinti – forintárfolyamának változása miatt kerülhet sor.
(2) A díjemelés mértékének arányosnak kell lennie a költségek emelkedésének mértékével, és a szerződésben pontosan meg kell határozni a módosított díj számításának módját.
(3) A díjemelés indokát az utassal a díjemelés közlésével egyidejűleg közölni kell.

Ti értitek a 2. pontot? Hol kell megadni a módosított díj számításának a módját? Valakinek küldött ilyet a Neckermanus?
Én azért kíváncsi lennék a matematikára!

mecarn 2009.05.19. 21:24:54

nem tehet meg ilyet büntetlenül cég?
de, megteheti, mert szó nélkül kifizeted neki a plusz 80 000 Ft-ot.

egy jól irányzott levél eggyel magasabb szintre, amiben az utas kedvesen lemond a követeléséről, ami az erősebb forint miatt keletkezett, biztos talált volna :)

aardwark 2009.05.19. 21:28:11

csak a postot elolvasva a post írónál a pont a neckermann meg húgycsövön keresztül préseljen agyaras sünhordákat amíg a nyár tart

mi a f.szt képzelnek ezek????
jön a nyár és berántunk mindenkit a kit lehet mert nyaralni akar?
és most hagyjuk a "válság van" és stb dumákat plz, thx
ezt a dumát "válság van" már csak Mo-n hallod...

abc1977 2009.05.19. 21:36:01

Evekkel ezelott mi is a neckermannal utaztunk volna, de az utolso pillanatban kozoltek, hogy nincs szoba abban a hotelben ahova menni szerettunk volna. Mi nem fogadtuk el az altaluk felajanlott hotelt es vissza akartuk kapni a penzunket, ami a szerzodesben benne is van, hogy vissza kellene fizetniuk. Na ok nem igazan akartak. Mi ugyvedhez fordultunk. Ok az ugyvedunkel sem nagyon akartak beszelgetni. Mire az ugyved par honapi szorakozas utan kozolte, hogy ne jatszadozzunk tovabb. Megkudi az utolso fizetesi felszolitast es ha nem fizetnek bepereljuk oket. Erdekes modon egybol visszakaptuk a penzunket. A neckermann sem akart birosagra menni, ugy hogy tudtak, hogy vesziteni fognak.
Nos, lepni kell, mert ha nem teszed palira vesznek.

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.05.19. 21:43:47

a posztoló jó, hogy nem akar fogyókúrázni

s.norber három napot (két iccaka, tehát az első és az utolsó fél nap) ad száhatvanhatezerért egy embernek

van benne: állapotfelmérés, tanácsadás, motivációs tréning, kaja (gondolom szigorúan ápdét) :D :D

ha kétágyasba mentetek volna mind a 12-en, az 6 szoba (parkra néző, ez fontosch), az szobánként háromcá, nektek kettő milla

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.05.19. 21:45:50

azért kettő, mert mert annyit még biztosan el kell baccni a kellékekre

emilen jött az ajánlat, még jó hogy ültem.

aardwark 2009.05.19. 21:52:48

nnnnnnnnnaaaaaaaa
felőlem idén is becsődölhetnek és azt hagynak ott az utazási irodák akit akarnak

én megyek balatonra (nem edéhez), és jól érzem magam a saját házban
bogrács, stég, kert, nyugalom, csend
kocsma-pizzéria-gameplacc combó 300 méter
és mindenki bekaphatja

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2009.05.19. 21:55:10

Necker Mann??? Az nem Finta Ede álneve?
http://www.zimmerinfo.hu/balatonfured/csaladinyaralohaz/hu.htm
Erre van referencia, és a szállásdíjat is EUR középárfolyamon kéri a tulaj.
A referencia pedig itt található:
ezfontos.uw.hu/

profile 2009.05.19. 21:56:04

én úgy vagyok vele, hogy benne van a szerződésben, hogy 8%-al emelhetnek. az indok édesmindegy, akármire lehet hivatkozni. viszont az a helyzet, hogy ha febr-márc.-ban befizetsz egy júniusi útra, annyival olcsóbban odaadják, hogy ezzel a +8%-kal sem éri el a katalógusárat. énis kaptam levelet a neckermanntól, gyors fejszámolás: az út katalógusára márc.-ban: 234e Ft, kedvezményes ára: 200e Ft, 8%-al emelt ára 215e Ft. Az út jelenlegi katalógusára, ha most jelentkeznék: 248e Ft. én befizetem. és valszeg senkit nem perelek be.

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2009.05.19. 21:59:56

@aardwark: nem értek egyet veled - már egyáltalán nem csak kis hazánkban hallani azt hogy válság van. Sőt - tudtad hogy nyugaton élő embertársaink jelentősen takarékoskodnak, és az előre tervezett kiadásaik jelentős részét átütemezik vagy lemondják, sőt nem vásárolnak össze-issza, hanem éppen megtakarítanak. Igazad van abban hogy nálunk csak beszélnek arról hogy válság van, de a magyar társadalom ugyanúgy csinál mindent mint eddig, csak többet panaszkodik, aztán hirtelen az utcán találja magát.Nembaj, legalább lesz ideje nézni a plazmatévéjét...
a másik pedig igazad van. mert elmegy az iroda a gyíkba hogy lehúzza emberünket, aki meg szerintem gyáva, mert csapjon az asztalra

aardwark 2009.05.19. 22:07:44

@az igazi, az egyetlen mamapicilánya/mpl:
zimmer feri műxik de már csak korlátozott időpontok vannak, mer különben én mikor jutok le???????

@Legelő Őse: ott a pont, pontosabban szólva úgy értettem, hogy csak nálunk "ömlik-folyik-hangoztatják" a válság van ezért szar és ezért lesz szar még 10 évig dumát, máshol megy a megoldás keresés és teszünk érte hogy ne legyen

sorry, ehhez kell szövegértés de qrva fáradt vagyok, kissé sok volt a meló

(off:
Sexuális Zaklatás Panda in South Park, on Comedy Central, most)
on:))

min 2009.05.19. 22:09:55

utazási irodával ki szervez még utat?

2009.05.19. 22:43:41

Én neckermann emőkével voltam nászúton és tökjó volt ! sexualharassmentpanda rulez.
De mi az a Zrt ?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.05.19. 22:50:19

lehet offfolni?
azert en beexarok hogy otthon mindenki utazik, Honolulu meg Bali meg mittudom en
szaunazik
mi meg itt amerikaban Maryvel alig tudunk kijonni a lovebol annyira meg van halva a hotelagazat
californiaban meg Vegasban mar 30 k dollarert arvereznek hazakat ami 300 volt
az autoagazat is halott
vendeglok se nagyon mennek
na ezeket csak ugy mondtam, meg mindig az az erzesem meg most se ert hazara ami itt van

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.05.19. 22:52:57

ja ettol fuggetlenul ha benne van a szerzodesben hogy 8 szazalekkal emelhetnek, akkor nem tudom mirt beszeltek itt perekrol
/tessek ne csak a forint-euro arfolyamot nezni pliz/
egy utazasi irodanal ez bonyolultabb

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.05.19. 22:55:19

@aardwark:
hat jovore ha megyunk Maryvel mis is balcsi meg szigethalom
ott van a rokonsagnak keroja, mar uduloje
jol kihasznaljuk
nekem mar az a nyaralas hogy ejjelre kiulok a stegre nyugi van horgaszok lesem a kacsakat stb.

Mylady 2009.05.19. 22:58:24

Ti hogy tudtatok délután kommentelni?
nekem csak a sünös képet mutogatta a rendszer
még akkor is, amikor már más blogok működtek

Mylady 2009.05.19. 23:03:55

@min: én például utazási irodán keresztül foglaltam tavaly szállást, pedig nem a világ végére mentem (krakkó)

miért?
egyrészt mert a szálloda honlapján ezer forinttal drágábban volt meghirdetve ugyanaz a szoba, mint az iroda honlapján,
másrészt mert gyanúsan olcsó volt a szállás, én meg nem vagyok ismerős arrafelé és gondoltam megkérdezem őket

kedvesek és rendesek voltak, korrekten elmondtak mindent + egy csomó papírt kaptam tőlük (programajánlatok, térképek, prospektusok) és minden úgy volt, ahogy mondták

aardwark 2009.05.19. 23:10:20

@hagyma: sok mindennel egyetértek de van amivel nem, de no politika
balaton királyság, stég királyság, bogrács-szalonna sütés királyság, kacsák királyság, horgászat nem érdekel-ezt meghagyom annak aki ért hozzá (nekem nincs hozzá türelmem)- sörözés és pihenés jó zenék hallgatásával összekötve királyság és SENKI NEM UGAT BE
mert saját és nincs szomszéd

VLADISZLAV 2009.05.19. 23:24:56

Egyszer mi is voltunk nyaralni de nem éreztük jól magunkat. Be e pereljem az irodát?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.05.19. 23:28:39

@aardwark:
en se vagyok nagy horgasz
de a nagybatyam igen
es kivonulunk sorokkel a stegre es akkor mar csak bedobok egy fenekezot ponytra meg egy uszost ragadozora
a steg itt is sajat
na jo 13 eve nem voltam otthon d e igy volt
nade jovore....

economics 2009.05.19. 23:36:17

Ha emelkedne a forint árfolyama, mint ahogy a címben olvasható, akkor az azt jelentené, hogy a forintért többet kellene adni (pl. euróban), mint korábban. Ez tehát a "jóárasítás" felé hatna. Itt a Neckermann az árfolyam gyengülésére hivatkozhatott, pedig - ha igaz - épp az ellenkezője történt.

espadazo - Játékbolt: · http://aruhaz.nettfilm.hu 2009.05.20. 00:06:59

Ismertem egy csajt, ő úgy utazott ingyen, hogy keresett a célországban erotikus, konzum, Isten tudja milyen munkát, ahol persze fizetik az utazását. Aztán első nap dobbantott. (Csak Kínában szívta meg, mert a legközelebbi település 600 km-re volt, közlekedés meg enyhén szólva nem olyan volt, mint itt.)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.05.20. 00:39:14

@espadazo:
tobbszoosen urban legend
ad 1, ha teged valaki kiutaztat onnan Te nem dobbantassz
ad2 linkeljel mar valami erotikus munkahirdetest kinabol
thx

tzi 2009.05.20. 00:47:44

@bjuszika: Tessek, itt a valasz mindenre. Neckermanneknak eszukbe sem jutott az ilyesmi. Aztan oteletet kaptak a vevoktol...

hufnagel@citromail.hu 2009.05.20. 05:53:05

Ezért nem kell egyáltalán magyar vagy külföldi nevű de magyarországi utazási irodákkal leszerződni egy nyaralásra. Én már évek óta csakis külföldiekkel üzletelek.
Egyrészt olcsóbbak a magyarnál (nagy átlagban), másrészt azt adják és annyiért, amennyiben már a foglaláskor megegyeztünk.
Csak a magyar (simlis) vállalkozó nézi a magyar utast palimadárnak és nagyonhülyének, a külföldi az rendszerint a fizető ügyfelet látja benne, és ahhoz is tartja magát.

hufnagel@citromail.hu 2009.05.20. 06:11:02

Ha már a teljes összeget befizetted az utazásra, és kezedben az utazási szerződés (voucher), akkor a két fél által (a szolgáltatást igénybevevő utas + az utazást szervező és szolgáltató vállalkozás) megkötött szerződés VÉGLEGESEN megköttetet, tehát le van zárva!
Ennek utána senki sem korrigálhat benne részadatokat semmiféle indokkal a másik fél beleegyezése nélkül se árfolyamra, se semmi másra való hivatkozással.
Szerintem szard le nagy ívben a Neckermant és ne fizess nekik rá egy fityinget sem, aztán elmehet a cég a bíróságra, mert úgyis neked adnak igazat! Egy lezárt szerződést egyoldalúan megváltoztatni abszolute nem ferr dolog, így azzal erősen a hitelüket rontják, ha mégis megteszik.

Ha már a legelején rosszul kalkuláltak ki valamit a meghirdetett árban, /valutaárfolyam vagy bármi más költség előre nem látható megváltozása, stb./,
hát akkor azt bizony bebukták ... és kész! Ilyen egyszerű az egész!
Úgy mint az átlagember a lottójátéknál - vagy nyer, vagy nem nyer.

hufnagel@citromail.hu 2009.05.20. 06:16:48

@Kalapács:
- szerintem egy szerződést az aláírása előtt alaposan át kell olvasni és az oda nem illő részeket egyszerűen KI LEHET HÚZNI!
Aztán csak utána aláírni.
Egy szerződés általában két fél részéről köttetődik és sosem lehet az egyik fél kizárólagos diktátuma!
Punktum!

KolompárRómeó 2009.05.20. 07:00:04

Mér? A köcsög AXA németországi kártyás kp-felvételre azonnal lefoglalta 290-es árfolyamon az összeget (pár hete), majd várt 4-5 napot, amikor az aktuális árfolyamon realizálta a leemelést és teljesen meglepő módon egy tizessel drágábbra jött ki az árfolyam/EUR.

"Meglep", hogy fordítva soha nem jártam eddig.

EÖ (törölt) 2009.05.20. 07:35:54

@jesszumpepi: ma nem, aknakeresőzök!
a kollektív szerződésünk biztosítja az évenkénti 4 új játék installállását az ügyfélszolgálati terminálra.
nehogymá a hülye ügyfelekkel kelljen foglalkozni!

☺ágica (törölt) 2009.05.20. 07:47:32

Szép jó reggelt!

Ez már a hétvégi? És mi van a vaníliás karikával?

EÖ (törölt) 2009.05.20. 07:50:37

@☺ágica: örülök, hogy végre mást is érdekel a méltatlanul háttérbe szorított vaníliás karika sorsa. :)

earl hickey 2009.05.20. 07:52:18

"hogy 8%-ot meghaladó emelésnél ingyen elállhatnák az utazástól"
elállhatnék,seggbe iiiis rúghatnééék, mert nem kaphassák el,és nem tartoztathassák le.......

☺ágica (törölt) 2009.05.20. 07:52:24

@Egyéves Önkéntes (Sün-díjas): engem nagyon:) Lassan már aludni sem bírok:) De csak nem akar megoldódni a dolog:)))

Secnir 2009.05.20. 07:53:24

hagyma:
ha szigethalomra mész nyaralni, akkor vigyél magaddal olyan fehér csuklyás kapucnis rucit, aminek ki van vágva a két szemének a helye a kapucniban.

ja, meg valami nagykaliberű gyorstüzelőt. és ne próbálj meg lerobbani autóval szigethalmon, mert mire feleszmélsz, csak a kormánykerékkel a kezdben bolyongsz a farkasemberek között.

viszont menj el Philippohoz (van egy pizzériája, az emberes és verhetetlen)

EÖ (törölt) 2009.05.20. 07:58:16

@☺ágica: ja!
én se bírok aludni, mert a rohadt telefon mindig csörög, meg néha bejönnek a kollégák
meg feltöri a nyakam a tűzőgép

EÖ (törölt) 2009.05.20. 08:08:47

@☺ágica: én direkt plüss nyomtatót kértem az informatikustól
mondjuk nyomtatni nem tud, de kényelmes.

aardwark 2009.05.20. 08:08:49

szép reggelt...
hajnal 4.42-kor kaptam 2 db sms-t a pannontól, hogy aktiválták a híváskövetésemet.
azmiaz???????????????

EÖ (törölt) 2009.05.20. 08:12:44

@aardwark: a Nemzeti Nyomozóiroda Szervezett Bűnüldözés csoportja szokta kérni ezt a híváskövetést...
nem kell vele foglalkozni....
:)

☺ágica (törölt) 2009.05.20. 08:16:27

@Egyéves Önkéntes (Sün-díjas): nem fekszema nyomtatón:) Csak nagyon hangos:( És a főnök folyton nyomtat:(((

EÖ (törölt) 2009.05.20. 08:21:34

@☺ágica: kérd meg, hogy lábujjhegyen nyomtasson

aardwark 2009.05.20. 08:27:47

@Egyéves Önkéntes (Sün-díjas): jahh, akkor megvagyok nyugodva, most akkor ne telefonáljak?:)
@☺ágica: mond meg neki, hogy amíg nyomtat te elmész a strandra ügyeket intézni

☺ágica (törölt) 2009.05.20. 08:32:25

@aardwark: na, akkor másnaptól már nem kellene dolgoznom:(

É2I 2009.05.20. 08:36:43

Mondom én, hogy sezon ogórkowy van.

Tsabi 2009.05.20. 08:41:05

@aardwark: a Pocsay csalad kerte, hogy tudja, hogy megerkezett-e az sms.

de mi az a zrt?

_fogaskerék_ 2009.05.20. 08:44:17

ZRT: Zörgő Rossz Traktor?

espadazo - Játékbolt: · http://aruhaz.nettfilm.hu 2009.05.20. 08:47:29

@hagyma: Nem én akartam Kínába menni, ezért nem tudok neked most linket prezentálni :-)
Viszont szerinted láncba verve teszik le a lányokat a gépről? Azután meg rájuk csapják a vasajtót és drótpályához láncolva közlekednek? :-) Nem urban legend, hanem sokan csinálták.
Egyébként meg poénnak szántam, nem kell olyan komolyan venni a megfontolását.

fesztiválozó · http://legyenrend.blog.hu 2009.05.20. 09:00:21

Nekünk is kiszabták a +8%-ot, de azt hiszem az árfolyam mellett a kerozin árára is hivatkoztak. Na most megnéztem a kerozin árának változásait, és az a fura, hogy kerozin ára is folyamatosan csökken.
Szeptemberben még 442 cent/gallon volt az ára, idén áprilisban már csak 275.

Ezek után az a minimum, hogy rájuk borítom az asztalt, illetve a fogyasztóvédelemnél is fel kellene nyomni őket.

Gyuri1978 2009.05.20. 10:14:42

A Neckermann egy teljesen általános, minden konkrétumtól mentes értesítőt küldött, mely nem felel meg a 281/2008-as kormányrendelet előírásainak. A Homáron való szitkozodás mellett a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hivatalnál (www.nfh.hu) is panaszt kell tenni, mert csak így lehet eredményt elérni!

É2I 2009.05.20. 10:52:08

@espadazo:
/off
Nem láncban viszik, de amelyik "profi" az összekapkodja tőlük a lóvét meg az útlevelet és rájuk zárja az ablaktalan lebuj ajtaját. ;P (Persze a kísérők előtte a legf.szább csávók, belevaló csajok.)
/on

Micsoda??? Ez nevetséges!! 2009.05.20. 11:09:46

Szerintem még idén nyáron csődbe fognak menni, ha így folytatják :)

moli 2009.05.20. 11:44:58

@plutó111: de, az aremelest azzal indokoltak, hogy arfolyam, kozben ez nem is igaz. az emelest mindig meg kell indokolni, ez tamadhato es tamadando is.

daito 2009.05.20. 13:45:44

@É2I:
@espadazo:
Ha már vicc, akkor "állítólag nem is rossz hely a sitt, ha szereted a s*ggbek*r*st."

Tipikusan az a sztori, hogy én még sosem hallottam egyetlen nőismerőstől sem, hogy jelentkezett volna külföldi erotikus munkára, és el is ment volna.

Legalábbis úgy okoskodom, hogy ezt nem szokták az illetékesek csak úgy nagydobra verni. Férfiak némelyike mégcsak elmondja, hogy elmegy-elment k*rvához...

Másrészt a Kína sztori azért necces, mert oda vízum kell (fényképpel, oda és visszaútra érvényes repülőjeggyel, bankszámlakivonattal vagy meghívólevéllel, egyéb nyalánkságokkal) és az ennél a folyamatnál megadott dolgoktól nem célszerű eltérni).
Nem zárom ki, hogy lehet ilyet csinálni, akár még Kínában is, csak nagyon necces és veszélyes. Az meg különösen érdekes, hogy egy tök idegen országban, ahol feltűnő vagy, mint egy UFO, hogy utazgatsz 600 km-t, nyelv- és helyismeret hiányában, miközben átvertél valakiket (akik sanszos, hogy bűnözők). Hát ööö.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.05.20. 16:59:31

@Secnir:
OK@espadazo:
nem vettem komolyan sot jo volt a kinai fordulat
hat azert olvastam mar ezt azt kikozvetitett lanyokrol, megha rogton a repteren is akar tiplizni
de ha megcsinalta ugyes volt

leil 2009.05.20. 18:47:03

www.panaszfal.hu
Itt segítenek, hogy mit tudsz csinálni...

Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer 2009.05.21. 12:20:26

Oszt mé' kell utazási irodával menni?
Amerikenexpressz zsebre, hátizsák fel, oszt majd lesz valahogy.
Nem értem.

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2009.05.21. 13:20:07

Egyébként nem csak a Neckermann húzta meg ezt a g..et, mi több irodáról tudunk.
A szakmán belüli indoklás az volt: novemberben katalógust nyomtattak és túl korán volt az utazási kiállítás (február).
A novemberi nyomtatás oké, értem én, benéztük. De egy katalógus nem a Biblia, lehet azon módosítani még akkor is ha az nem túl elegáns. Pl: Van olyan iroda aki matricázott a katalógusokban utólag, van aki odaírta nagy betűkkel az árak 290 Ft/Euro-ig érvényesek, utána korrigálunk és van aki nyomtatott a katalógushoz egy melléklapot, hogy így és így módosítottunk az euro szálldosása miatt.
De kiállítani egy számlát, hogy 100 forint az út, majd május közepén küldeni egy sajtcetlit hogy kérünk még 8 forintot az nagyon gáz. Két dolgot lehet elképzelni:
- rohadtul nem érdekli őket a magyar utas a magyar jogrendszer miatt, velük úgyis mindent meg lehet tenni
- rohadtul ki akarnak vonulni ők is a magyar piacról és mindegy milyen negatív reklámot gyártunk

magica 2009.05.21. 14:30:07

Sziasztok!Látom, vagyunk egy páran hasonló "cipőben"
Nekem ma kellene befizetnem a hátralékot a +8% emeléssel együtt.Egyenlőre húzom az időt, amíg nem hívnak fel miatta.
Borzasztó! Engem is leszereltek hasonló szöveggel, írtam a Szvoboda úrnak, válaszra sem méltat, írtam a Fogyasztóvédelemnek, onnan még nincs válasz, nem vagyok túl optimista.
Ebben az országban mindent meglehet csinálni büntetlenül. Az biztos, "rossz szájízzel" indulunk nyaralni, de velük utoljára.
Egyben bízhatunk, hogy a nyár elején még csődölnek be és majd haza is hoznak:-)

Kenderice 2009.05.21. 19:48:21

Lassan a sünözéssel semmire sem fogtok menni, mert megvan a cégeknek az ellenszer:
http://hobbyrendeles.hu/index.php?todo=properties&op=0&menu=277&prod=779&searchrec=
(Bocs, nem tudom hogy kell linkelni).

Színes Géza 2009.05.22. 14:11:38

Hasonlóan jártunk ezzek a szar, szemét neckermannal. Csaló, patkány banda.
Ha a TUI képes az árait tartani, akkor ezek a hülyék miért nem tudják?

Vesse fel a gáz őket.

pórul járt utas 2009.05.27. 19:32:58

sajnos mi is ugyanigy jártunk a neckermannal. mi is már február 2-án foglaltunk május 7-én befizettük a végsőt és másnap kaptuk a telefont, hogy még fizessünk rá 8%ot. partnerirodán keresztül történt az egész és nem volt hajlandó a neckermann személyesen felvenni a kapcsolatot a reklamációnkra csak a partnerirodán keresztül email-ezgettünk. de ne jutottunk zöld ágra mert az euró árfolyamváltozással kapcsolatos kérdésemre soha nem válaszoltak. össze kellene fognunk sokan akik igy pórul jártunkmert ez igy nem jogos és bnem is tudják vagy akarják megmagyarázni ezt az áremelést.vagy a fogyasztóvédelemhez, vagy az utazási szövetséghez kellene fordulnuk, de ez csak csapatban megy, mivel egy fecske nem csinál nyarat.ha egyetértenek velünk jelezzék és hozzunk össze valamit

magica 2009.05.27. 21:49:02

@pórul járt utas: én csatlakozom, mi is hasonlóan jártunk, több levelezésen, telefonon vagyok túl, ők hivatkoznak a saját verziójukhoz, nekem pedig már el is ment a kedvem az általuk szervezett nyaralástól.Sokadszor megyünk velük, általában januárban foglalom, soha erre még példa nem volt. Mostmár csak abban reménykedem, hogy elvisznek, hazahoznak, addig nem mennek csődbe... nem kevés pénzünk úszna el.Ha így haladnak, a nyarat nem élik túl:-(
süti beállítások módosítása