Jaina a jelek szerint ott követte el az Ősbűnt, hogy nem dobta ki a korábbi parkolójegyét. Olvasónk a baljós Vérmezőnél töltött egy szűk munkanapnyit egy továbbképzésen. Leparkolt, képződött, majd elment ügyet intézni, visszatért, újra leparkolt és megint megváltotta a parkolójegyét. Mégis megbüntették, hogy miért, az kiderül az alanti levelekből.
Jelenleg éppen harcos levelezésben állok a Centrum Parkoló Kft.-vel, a történet röviden annyi, hogy először érvényes parkolójeggyel büntettek meg, majd miután kértem az eset kivizsgálását, egy jogszabályra hivatkoztak, mely szerint az adott területen összesen 3 illetve 4 órát lehet parkolni a parkolás megkezdésétől. A leghosszabb idő, amit egyszerre a parkolóhelyen töltöttem 2 óra 5 perc, ez jóval belül van az általuk írt "álomhatáron" :)
Hogy történetem ne legyen túl hosszú, inkább bemásolom a társaságnak írt két levelemet, melyből minden világos lesz majd :)
Levél 1.
*Tisztelt Centrum Parkoló Rendszer Kft!*
2009. április 22.-én szerdán kötelező továbbképzésen vettem részt. Az általam látogatott első előadás 10:45 perckor kezdődött. 10:10 perckor leparkoltam a Feszty Árpád utcában, majd megvettem a parkolójegyemet 13:06 percig. Az ebédszünetben 12:15 perckor elhagytam a parkolóhelyemet, mivel csak ekkor tudtam ügyet intézni Budapesten. Ezt több kollégám is igazolni tudja. 12:53 perckor, amikor még az előző parkolójegy is érvényben volt közel azonos helyen parkoltam le az utcában és megvettem az újabb parkolójegyet 15:49 percig, melyet az autóm szélvédője mögé, jól látható helyre helyeztem el. Az előző parkolójegy az autómban maradt. 13:22 perckor, amikor az új parkolójegyem érvényben volt fizetési felszólítást hagytak az autóm szélvédőjén, a felszólítás oka: időkorlát túllépés.
Mivel az adott időpontban volt érvényes parkolójegyem (több időre is megváltottam, mint amit maga a képzés igényel), kérem az 1500 Ft pótdíj visszavonását.
A két db parkolójegy, a fizetési felszólítás és a képzés részletes programjának fénymásolatát csatoltam.
Levél 2.
*Tisztelt Centrum Parkoló Rendszer Kft!*
A levelükben szereplő indoklás szerint büntetésem azért áll fenn, mivel a 38/2008 (VII. 15.) rendelet szerint a terület, ahol parkoltam "a parkolás megkezdésétől számítva maximum 3 illetve 4 órán keresztül vehető igénybe". A rendelet nem tartalmazza azt, hogy 24 órán belül csak maximum egyszer lehet a parkolást megkezdeni. Korábbi levelemben leírtam, hogy az első parkolást 10:10-kor kezdtem meg, majd a területet a gépkocsimmal 12:15 perckor elhagytam. Újbóli parkolást az előző hely közelében 12:53-kor kezdtem meg, a parkolójegyet ekkor 15:49-ig vásároltam meg, de a helyet már ennél korábban elhagytam. Mint látható egyik esetben sem telt el a parkolás megkezdésétől számított három illetve négy óra (első esetben 2 óra 5 percig, második esetben 1 óra 56 percig parkoltam a területen). Az első esetben, még ha a parkolójegyen szereplő teljes időt is kihasználom, akkor sem telt volna el a parkolás megkezdésétől számított három óra.
A fentiek miatt az önök által hivatkozott jogszabály esetemre nem vonatkozik. Újból kérem ügyem kivizsgálását és az 1500 Ft-os pótdíj visszavonását.
Jelen és korábban kelt levelemet eljuttatom a fogyasztóvédelemnek, illetve elküldöm a homar.blog.hu fogyasztóvédelmi oldalnak is.
Így most itt tart korántsem kellemes levelezésünk. A fejleményeket majd küldöm :)
Üdvözlettel hűséges olvasótok:
Jaina
.lll. 2009.05.21. 10:02:52
Frucsasz 2009.05.21. 10:04:28
Zotymarek 2009.05.21. 10:05:23
.lll. 2009.05.21. 10:06:10
Lesley · http://8ker.blog.hu/ 2009.05.21. 10:08:52
Frucsasz 2009.05.21. 10:09:03
Secnir 2009.05.21. 10:10:39
különben inkább zugügyvéd.
Frucsasz 2009.05.21. 10:19:08
az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.05.21. 10:23:06
Frucsasz 2009.05.21. 10:28:49
Unbiased 2009.05.21. 10:29:33
Úgy rossz ez a jogszabály, ahogy van. Ha 5 méterrel odébb találok egy szabad helyet, akkor minden OK?
EnZsolt 2009.05.21. 10:30:36
A bosszúálló Isten mélyvörös fasza sújtson le Önökre!
bogec 2009.05.21. 10:42:29
Smacika 2009.05.21. 10:51:50
Mit is várunk egy balfasz cégtől?
Nem ám örülni, hogy végre valaki nem sumákol, hanem jól megkúrni, hogy legközelebb biztos ne fizessen.
Faszok ezek...
A hagyó miki haverjai...
kispista 2009.05.21. 11:33:57
Ha annyira hülye, hogy rokikártya helyett fizet, kinézik belőle hogy a büntetést is kifizeti. :)
Normális esetben indokolt az időbeli korlátozás, hogy aki egész nap parkol, inkább parkolóházban tegye, de mivel kevés a parkolóház, ezért nem túl jó a korlátozás.
Landy4x4 2009.05.21. 11:36:33
A minimálbérre bejelentett, kiállított bírságok száma után fizetést kapó őr nehogymár azon gondolkozzon, hogy te most rendesen fizetsz-e. Van valami amiért kiállíthatja a mikuláscsomagot és sz@rik bele, hogy neked ezzel csak bosszúságot okoz. Neki etetnie kell a kölkét és ezért még haragudni sem lehet rá, mert nem ő találta ki ezt a fajta 'célprémiumot'.
maglew 2009.05.21. 11:43:55
Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer 2009.05.21. 11:55:22
Landy4x4 2009.05.21. 12:02:51
kutymorgo 2009.05.21. 12:04:35
b[ALien] (törölt) 2009.05.21. 12:19:21
Eheti centrum post megvolt
Jurij Kakarin 2009.05.21. 12:25:22
Ha nem tudod a parkolási díjat fizetni el kell költözni! Autóból, lakásból, országból.
Kaffka forog a sírjában, hogy ezt nem élhete meg.
Secnir 2009.05.21. 14:01:31
"ti tudjátok mennyi a türelmi idő ilyenkor?"
nincs türelmi idő. azonnal pofán kell vágni.
2009.05.21. 14:30:45
Az ország amúgy tele igazságbajnokokkal, sünvadászokkal, rövidgatyás szcientológusokkal, devergó cipős középvezetővel, edékkel, bölcsészinformatikusokkal.
akos147 2009.05.21. 14:37:28
zeugma 2009.05.21. 15:09:00
Odaállsz reggel nyolckor, és nem veszel jegyet. Kéksakál arra jár, kapsz mikuláscsomagot az óradíj tízszeresével, és aznap ott már többször nem büntethetnek meg. Este hat után ingyenes a parkolás, így ha egész nap ott állt a kocsid (10 órán át), akkor pont ugyanannyit fizetsz bírságra, mintha óránként kiszaladtál volna jegyet venni.
Édesapám 2009.05.21. 15:21:48
jesszumpepi (törölt) 2009.05.21. 16:37:56
Mi az,hogy TISZTELT Centrum Zrt.
jesszumpepi (törölt) 2009.05.21. 16:39:00
Zöldséget Rágcsáló Tulkok?
neked ugatok 2009.05.21. 16:51:22
itt egy nap többször is megbüntethetnek (2 vagy 4x?), szóval nem olyan kifizetődő
Van_mikrohullámú_sütőtök? 2009.05.21. 17:15:26
Következő alkalommal 1:55 percenként inkább SMSt küldtem.
Az SMSnél hogy bizonyítják, hogy abban az utcában álltál és nem máshol? GPS koordináta a fényképekre? Elkérik a mobil cellainformációkat? De az sem utcaszintű...
Nincs véletlen egy bevállalósabb köztisztaságis sofőr aki a centrumos főnök ferráriját/irodáját/családi házát 10-20 m3 szarral beterítené? Esküszöm gyűjtenék neki hogy a bírságra legyen pénze, nemzeti hős lenne !
zeugma 2009.05.21. 17:18:30
(Nem kötözködök, csak nem ismerem a rendszert. De simán kinézek belőlük még dulvábbat is.)
zeugma 2009.05.21. 17:22:01
Valahol (vagy itt, vagy az Autózz blogban talán) volt már ilyen poszt, hogy így megbüntettek valakit, és hogy csak annyi lett volna a dolga, hogy az előző jegyet kiveszi, mikor berakja az újat.
De tényleg, vajon mobilos parkolás esetén mi van?
neked ugatok 2009.05.21. 17:44:13
azt gondolom, el kell telnie pár órának, meg van határozva mennyi, csak nem tudom pontosan
de nem egyszer láttam már ilyet, hogy egy nap több csomagot is tettek valakire, illetve olvastam is vhol az erről szóló szabályozásokat
hatea (törölt) 2009.05.21. 20:25:02
a Centrum környezetvédelmi osztálya
megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2009.05.22. 21:13:39