Tékozló Homár

Az Invitel magasról tesz Bokor lakóira

2009.06.02. 11:35 | ge | 39 komment

Dávid a Traktormajálisáról híres Bokor községből írta panaszáradatát, mert úgy érzi, az Invitel kihasználja helyzeti előnyét, és nem foglalkozik az előfizetői panaszokkal. Egyetlen szolgáltatóként nem izgatja magát azon, hogy az egyre több előfizető és a növekedő sávszélességek miatt lecserélje helyi berendezéseit, hiszen a garantált 160 kbps megvan, az elégedetlen ügyfelek meg úgysem tudnak máshoz menni.

Az Én Inviteles történetem egy apró nógrád megyei faluban játszódik, ahova 5-6 évvel ezelőtt egy pályázatnak köszönhetően a Hungarotel bevezette a szélessávú internetet, akkor 384kpbs sebességen, ami a modemhez képest hatalmas előrelépés volt. A szolgáltatás díjai jóval magasabbak voltak már akkor is a T csoport áraihoz mérten, és a sebesség is a töredéke volt, de nem bántuk, örültünk, hogy egyáltalán van szélessáv, meg ugye lehetőségünk sem lett volna válogatni, mivel nem volt a Hungarotelen kívül más szolgáltató.

Teltek múltak az évek, a Hungarotel megszűnt és az Invitel vette át a helyét, Ő lett az internetszolgáltatónk. Tudni kell, hogy mivel a bevezetés pillanatában csak alig pár érdeklődő volt a szélessávra így alapból egy kis teljesítményű központot helyeztek el a faluban, ami képes kiszolgálni nagyjából 8-10 felhasználót.
 
Az első hátrány akkor ért minket, mikor a hazai szolgáltatók erőteljes sávszélesség duplázásokba kezdtek, és így, akik 384-en voltak azok 768ra emelkedtek majd még tovább, anélkül, hogy a havidíjuk emelkedett volna. Nos ekkor állt be az a helyzet, hogy az innen 20km-re fekvő nagyobb településen a Hungarotel ügyfelei már 1 megabiten interneteztek durván havi 6ezer forintért, mi pedig 512kbps-on ugyanazért az összegért. Az indoklás az volt, hogy a helyi berendezés nem képes ezt a sebességet biztosítani, így fejlesztésre lenne szükség. Ez a helyzet odáig fajult, hogy a közeli városban 4 megabitig emelkedtek a sávszélességek, nálunk pedig az elérhető maximális sebesség 1Mbit lett. Hiába is szeretnénk nagyobb csomagra váltani, nem tudunk, mert nem bírja a rendszer. Ebbe a helyzetbe beletörődtünk, 1Mbit manapság nem sok, de arra pont elég, hogy normálisan lehessen használni az internetet, még ha a feltöltés nevetséges 160kbps is.
 
Ám most jön az ami maitt ezt a levelet megírtam. A bevezetés óta már eltelt 5-6 év és egyre többen szerették volna bevezettetni a szélessávot otthonaikba a faluban. Ebben az esetben az Invitelnek két lehetősége lenne: vagy elutasítja a kérelmeket arra hivatkozva, hogy a kiszolgálórendszer nem képes többre nekik pedig nem áll módukban fejleszteni, vagy fejleszti a berendezést és kiszolgálja a növekvő igényeket. Ők egyik utat sem választották, hanem egyszerűen rákötötték az újonnan jelentkezőket arra a hálózatra ami már amúgyis telítve volt, így ennek az lett a következménye, hogy az 1megabites száguldásunk véget ért és 200kbps környékére korlátozódott.
 
Hónapokon át szinte naponta bejelentettük a hibát és nem voltak képesek tudomásul venni, hogy nem a lakásban van a hiba, hanem ők használják ki ocsmány módon a helyzetüket, mivel tudják, hogy nincs lehetőségünk szolgáltatót váltani, mivel ők az egyetlenek, a szerződésben pedig benne van, hogy a minimális garantált sebesség 160kbps. Ezt a sebességet el is éri valóban.
 
Nagy nehezen rászánták magukat, hogy kijöjjenek és valamilyen módon újra életet leheljenek a rendszerbe, így megint visszatért az 1mbit körüli sávszélesség. Ez volt 2007ben, most 2009 június 1-e van és pillanatnyilag az elérhető sávszélességem 190 kbps. Természetesen ismét kezdődik minden előlről, megint rákötöttek valakit a sokszorosan túlterhelt hálózatra, így megint mindenki szív. Ha felhívjuk a hibabejelentőt a modem lámpácskáiról érdeklődnek, valamint arról, hogy használunk-e vírusírtót. Teljesen tehetetlenek vagyunk, mivel továbbra sincs itt más lehetőség, a domborzati viszonyok miatt még térerő sincs nemhogy 3G, az Invitel pedig, kihasználja a helyzetét, a szerződésben foglaltakhoz tartja magát és garantálja a 160kbps sebességet havonta úgy durván 5ezer forintért.
 
Dávid 
Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.06.02. 11:37:35

Első-e?
"Egyetlen szolgáltatóként nem izgatja magát"
GVH-nál, fogyvédnél hogyhogy még nem nyomtátok fel őket?

Egyébként a T hogyhogy nem szolgáltat arrafele?

Amúgy meg jár a sün az Invitelnek,tipikus magyar hozzáállást jelentenek...

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2009.06.02. 11:39:22

"a szerződésben foglaltakhoz tartja magát és garantálja a 160kbps sebességet"

Az nem úgy van, tessék megnézni pontosan a szerződést, ne legyünk már birkák! Az idő nagy részében a teljes sávszélességet kell adnia. Az NHH segíthet.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.06.02. 11:46:07

@atpijkamo: Ja, az addig OK hogy a 160k-t garantál a szerződés, de azért sztem egy feljelentés megállná úgy a helyét, hogy elmulasztja a fejlesztéseket, visszaélve a monopolhelyzetével...

Micsoda??? Ez nevetséges!! 2009.06.02. 11:57:10

Az Invitel az egyik legparasztabb banda az összes közül (lásd még: telefonos szerződések).... Őket kéne először falhoz állítani, ha egyszer eljön a napja a forradalomnak.

aardwark 2009.06.02. 11:58:09

má megin az invitel, mér nem kaptak eddig egy jól irányzott pichánrúgást???????
jácca a helyi kiskirályt az invitel? helyedben gyorsan felgyújtanám a helyi központot és már is lenne fejlesztés...

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.06.02. 11:58:41

én hamarosan útilapuk kötök a talpukra.
választok egy másik cart:))

aardwark 2009.06.02. 12:01:35

tessék az invitel oldaláról:
1) Az előfizető által ténylegesen igénybe vehető hasznos sávszélesség értéke a maximális vonali sebességtől technológiai okokból elmaradhat, a szolgáltatótól való távolság illetve a tartalomszolgáltató vagy az előfizető által alkalmazott műszaki megoldás miatt.

2) A használat során érzékelhető letöltési sebesség a vonali sebesség alatt marad az ADSL és az internet technológiákból eredő ún. csomagolás” miatt, amely elérheti a vonali sebesség 15-20%-át is.

3) 229/2008. Korm. rendelet 1. mell. 4a), 4b) pontja. Az előfizető által választott díjcsomagnak megfelelő, a Magyar Telekom Nyrt. tájékoztatása alapján meghatározott garantált vonali le- és feltöltési sebesség”

szerintem a 3. pont alapján mehet a panasz a megfelelő szerveknek...

É2I 2009.06.02. 12:04:20

Remélem a felettes szervüknek is küldted ezt a levelet.
Ja és szólj még egy-két ismerős falubelinek, hogy ők is küldjék. Előbb-utóbb csak kap majd a fejére ez kupleráj.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.06.02. 12:05:32

@aardwark: Á! Akkor megszűnne az Internet :D Ahogy ezeket eddig megismertük...

rkpeti · http://www.uzemanyaglopas.hu 2009.06.02. 12:27:08

Fogjatok össze többen, és telepítsetek műhódas netet.

Nem reklám:

www.awex.hu/muholdas_internet_megrendeles

Smacika 2009.06.02. 12:28:12

Csak nem már megin' az invitel?
Ejj-ejj.
A központ/szerver/kiszolgáló felgyújtása/tönkretétele/felrobbantása jó megoldásnak tűnik.
A megfelelő rész aláhúzandó.

Mylady 2009.06.02. 12:36:27

szerintem költözz el
(bocs)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.06.02. 12:37:20

@Mylady: De nem Bokorból, hanem az országból!
Valószínű ez a leggyorsabb megoldás amúgy...

Koholmány 2009.06.02. 12:47:39

Javaslom a postolónak, hogy keressenek egy alternativ szolgáltatót és allapodjanak meg vele, hogy az összes felhasználó átmegy hozzájuk ha ők is kiépitenek egy rendszert.
Vagy mint említették, műholdas kapcsolat.. vagy bármi egyéb.

É2I 2009.06.02. 12:50:28

@rkpeti:
A telefont továbbra is onnan tudná venni fizikailag. Bár a kereskedő részől otthagyhatná a zInvtelt. Sokkal nem lennének előrébb.

rkpeti · http://www.uzemanyaglopas.hu 2009.06.02. 13:20:29

@É2I: Igaz, de a sávszélesség nagyban felszabadulna...

Cigiző · http://cigi.blog.hu/ 2009.06.02. 13:28:24

Mobilnet? Megnéztétek már, milyen lehetőség van?

kenshikun 2009.06.02. 13:36:46

Fejér-megye, Ráckeresztúr pepitában, csak ott még a modemcsere is 1 hónapig tart, nemhogy a hibabejelentés.

Abdab 2009.06.02. 13:38:54

Remélem, segít a Homár Power, ez tipikusan olyan eset, amikor szokott.

É2I 2009.06.02. 13:42:22

@Cigiző:
Olvasol is, vagy csak írsz?
"a domborzati viszonyok miatt még térerő sincs nemhogy 3G,"

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.06.02. 13:57:57

@É2I: Pedigaztán! 100000%-os lefedettség az egész országban.
Anyám sem tud a kis somogyi településről normálisan telegrafálni.
Nagyanyáimról (még kisebb somogyi településeken) nem is beszélve.

Micsoda??? Ez nevetséges!! 2009.06.02. 13:58:15

Amúgy attól függetlenül, hogy szar egy ország ez a Magyarisztán, internet terén azért nincs okunk panaszkodni. Én pl. Belgiumisztánban éltem egy darabig, ahol - hiszitek vagy sem - csak és kizárólag forgalomkorlátolt csomagok vannak. Ráadásul nevetséges forgalmi limitek vannak, a legnagyobb csomagok esetében is 40-60 gigabyte a limit, aminek láttán egy sokat le-föl töltögető (azaz kalózkodó) egyén sírógörcsöt kap... Nekem pl. a napi feltöltési adatforgalmam több, mint 50 GByte, ergo útáltam ott élni. Mondjuk legalább arrafelé lehet venni plusz pakkokat, ha kifutottál a sávszélből és lelassítottak modemsebességre és helyi viszonylatban nem annyit kérnek, mint itt magyarhonban, kb. 0,9 ojró per gigabyte.

Szóval mi még szerencsések vagyunk, hogy beindult itthon az ajánljunk egymás fölé verseny. :-)

Hozzá Szóló 2009.06.02. 14:02:00

Mondjátok le az egészet...

Kúrcsány Ferenc 2009.06.02. 14:05:45

Faszkorbácsot az Invitelnek!

Sasfióka 2009.06.02. 14:07:15

Én Invitel területén nem panaszkodhatok. Kis falu Fejér megyében, 16 megás vonalam van. A sávszél nonstop megvan, hibajegyre azonnal reagálnak, és nem a modem villogásáról érdeklődnek, hanem ha baj van, szerelnek. A faluban emellett van kábelnet, wifi, a mobilnet is elérhető, és most telepítettek egy másik wireless hálózatot, csak tudnám minek... Van hatszáz ingatlan (de kb. mindegyikben van net...)

Ja azt hozzá kell tenni, hogy van Invitel hátszél...

É2I 2009.06.02. 14:12:35

@ColT -- korbely.freeblog.hu/archives/2009/0:
Nép hüjítés az egész. Ott ahol kicsi a népsűrűség le se sz.rják a lefedettséget. "Nem éri meg" nekik.
Én simán előírnám hogy mekkorának kellene lenni, milyen minimummal és ha nem annyi, menne a milliós büntetés.

Errefele k.rva drágán vehettem volna adsl-t. Ráadásul most én is cumiznék a zInvitel "szolgáltatásával".
A Tré még úgy-ahogy, elvagyok vele. De itt is kigolyózták a helyi olcsóbb szolgáltatást. Ellehetetlenítve adott céget, már amelyiket nem tudták felvásárolni.

homár molla 2009.06.02. 14:25:14

"Ha felhívjuk a hibabejelentőt a modem lámpácskáiról érdeklődnek, valamint arról, hogy használunk-e vírusírtót." Ez de mennyire igaz (mondjuk irtó, rövid i, de mindegy).

okostojgli (törölt) 2009.06.02. 14:26:21

A mobilnet sajnos bukta, megnéztem a voda meg a tépöcsöm honlapján, sajna nem szolgáltatnak.

Akkor viszont mit lehet tenni? Esetleg megkérdezhetnéd a polgármestert, hogy szerinte mit lehetne tenni. Jövőre úgyis választás, mármint önkormányzati, hátha akarna egy jó pontot magának. Cserébe vigyázz, nehogy megoldd a nethelyzetet Bokoron, még a végén te leszel új polgármester:)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.06.02. 14:27:30

@winyetta: Na jó, de ha nem akarják hogy torrentezzen a nép, akkor ez a megoldás, nem betiltani.

@É2I: Jaja! Max. egyetérteni.

É2I 2009.06.02. 14:35:52

@homár molla:
Hát mindenütt a kályhától kezdenek. Csak mondjuk húszadjára már borzasztóan irritáló. Főleg, ha már a nyólcadik ügyintőzőhöz kapcsolnak és mindegyiknek neked kell bizonygatnod, megy az a k.rva led. ;)

DaM 2009.06.02. 15:40:38

VAN EGY ÖTLETEM: műhódos net. Olcsóbb nem lesz, csak sokkal gyorsabb. Még vagy 5 éve nagyon sok külföldi szolgáltató volt, akinél jó sebességekkel lehetett netezni. Feltöltésre persze neked kellett megoldást találnod, pl. betárcsázós modem vagy a saját, satnya netkapcsolatod uploadja. Ezek a szolgáltatók nem élnek már? Vagy lassan várhatjuk az utódját?

Missing Link 2009.06.02. 16:34:35

én csak azt nem értem, hogy ahol arról panaszkodnak, hogy nincs szolgáltató (csak egy), ott miért nem vesznek mobil-netet? vagy olyan parányi a hely, hogy még térerő sincs? :O
nem hinném.

Missing Link 2009.06.02. 16:37:21

most olvasom... nem én vagyok az első,akinek ez eszébe jutott. Lefedettség valszeg hamarabb megoldódik, mint egy nemtörődöm cég "megtérése"...

nemuccaszoc 2009.06.02. 17:42:42

Kopp, kopp lekopogom,, nálunk egész jó a net.

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2009.06.02. 22:23:38

1. "az Invitel vette át a helyét, Ő lett az internetszolgáltatónk" - az Invitel a nagy Ő?

2. "Régen" volt már Inviteles poszt

3. Ez az invitel féle "Bokros" csomag

@Kúrcsány Ferenc: Ez az avatar............

moli 2009.06.03. 11:22:14

@Dávid: varosba kell koltozni. vagy merlegelni kell, NEKED melyik a fontosabb a szelessav vagy a kertimokus. kettot egyutt NEM LEHET.

Alfaboy 2009.06.03. 17:02:37

Szigetszentmikóson ugyan ez a helyzet, Pedig 10kmre se vagyunk a nagy falutól és nincs semmi alternatíva, hogy a digi.tv ide jöjjön meg esély sincs. Amúgy a PR-telecom cég és lehízhatja magát, amit ők adnak digitális tévé címén az egy katasztrófa. A dekóder percenként lefagy egy-egy csatornán és utána egy napig nem nézheted azt az adót.
süti beállítások módosítása