Tékozló Homár

Érthetetlen postai csomagdézsmálás

2009.06.04. 14:40 | ge | 72 komment

A posta szorgos dolgozói megdézsmálták vásárlónk csomagját, ám kissé értelmetlen módon tették ezt. A megrendelt szemüveghez tartozó holmikat kiszedték, de a csomagolásukat visszatették, el nem tudjuk képzelni, miért.

Kb. egy hete rendeltem ebay-en egy napszemüveget Hong-Kongból. 8 nap alatt meg is jött, kishazánk postai dolgozójának (vagy inak) már csak annyi dolga volt, hogy felnyissa, az amúgy atombiztosra csomagolt dobozt és kiszedje belőle ami neki kell. Ez egy napszemüveg esetében természetesen a tok, a törlőkendő és a számla (?).

Amik egyébként külön, egyesével be voltak csomagolva, a csomagolóanyagok  a helyén is voltak, ezért is tudom, hogy benne kéne lenniük. Szerencsére a szemüveg benne maradt. Mi érteleme lenne amúgy a feladónak, hogy belerakosgassa szépen az üres (eltérő színű és méretű) csomagoló fóliákat? Már csak azt nem értem, hogy a postai dolgozók (bocsánat a vádaskodásért, de nem tudok más tettesre gondolni), hogy lehetnek olyan suták, hogy visszapakolják szépen a fólákat a helyükre, ezzel is megerősítendő a tényt, hogy valaminek csak kőne ott lennie... Azt már meg sem említem, hogy valyon miért van az hogy bármikor rendelek valamit külföldről, mindig magyar postás cullux-szal van leragasztva....

 

Sajnos képeket nem tudok közölni, nem is perelni akarok, csak csalódtam kicsit.

 

Tisztelettel 

Egy védett szemű vásárló

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.06.04. 14:44:29

off

na, a sok nyálcsorgató lemaradt a másik posztban, hehehe

on


gabriseszternek köszönöm, hogy betett egy új posztot, így az a valami már nem látszik, ha frissítem a homárt.

Frucsasz 2009.06.04. 14:44:58

Meg sem lepődök. Az oscar-díjas posta...

nyulambulam 2009.06.04. 14:45:57

hongkongi szemüveggel védett szemű vásárló? hehe...

Olman · http://szofejto.blog.hu/ 2009.06.04. 14:46:33

A számlát azért szedték ki, hogy ne lehessen perelni őket, hisz nincs bizonyíték, hogy más is lett volna benne mint amit te találtál ott.

Rejtélyes 2009.06.04. 14:46:46

@az igazi, az egyetlen mamapicilánya/mpl: Mi az ami nem látszik? Nekem az adblock eltüntet minden szörnyet :D

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.06.04. 14:46:56

a védett szemű vásárlónak sok szeretettel ajánlom a homár korábbi posztját:

homar.blog.hu/2006/01/30/hianytalanul_megjott_a_vascso

szerintem legközelebb ne várj semmit, hogy megkapod amit rendeltél. annál nagyobb lesz az öröm, ha tényleg benne lesz.

EÖ (törölt) 2009.06.04. 14:47:52

geronnazó máriát fel-e lehet adni postán?
mert az méltó büntetés lenne ennek a tolvaj bandának...
ahogy ott csemegézik budaőrsön a máriát...

☺ágica (törölt) 2009.06.04. 14:48:42

@Olman: na igen, de az üres fóliákat visszatették a dobozba

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.06.04. 14:48:59

@Rejtélyes:
szigorú, munkahelyi netpolicáj szerint nem vagyok rendszergazda, így semmit nem tudok változtatni azon, ami megjelenik.
mostantól még a betűméretet sem.

májgeriberi 2009.06.04. 14:58:19

a szemcsit meghagyták, csak a kellékeket nyúlták le?????
Ezmeghogylehet-e(de)?

még a lopási szokások is olyan "magyarossak"

kötsög 2009.06.04. 14:59:17

már megint a madzsar fosta!
az oszkárdijas!

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2009.06.04. 14:59:49

Én a Zsibogón vennék hong-kongi napszemüveget, ha nem tartanám feleslegesnek. (Kivéve persze kerékpározó kontaktlencséseknek nyáron, nehogy kitöröljék a lencsét egy kóbor levéltetű miatt a szemükből.)

Dr Gregory House 2009.06.04. 15:01:29

„Sajnos képeket nem tudok közölni, nem is perelni akarok, csak csalódtam kicsit.”

Édes pofám...!

betépett felhasználó 2009.06.04. 15:01:52

erdekes, nekem a multkor pont a hongkongi napszemuvegem tunt el es a tobbi maradt az okular csomagolasaval egyutt...
szerintem allitsunk csapdat a magyar pota rablojanak. Megallunk a bejarat elott es ha latjuk,hogy jon a jomunkasember az en szemuvegemmel, meg a te torlokendoddel, jol kepenmossuk.
Na?

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2009.06.04. 15:04:45

Már keresem is a legközelebbi postást...

Frucsasz 2009.06.04. 15:10:29

@Sün‼: Nézd, szerintem te rá vagy állva az análra. Valld be, hogy élvezed. :)

Nem tudom, nekem ezek a postás posztok már olyan unalmasak. Persze, szomorú, nagyon-nagyon szomorú, hogy kis hazánkban ez ilyen mindennapos... de már uuuuuuuuuunom.

Kobe 2009.06.04. 15:12:21

ööö, nem a Postát akarom védeni, d én esélyesebbnek tartom ez esetben, hogy a holmik már külhonban sem kerültek bele a csomagba. Ismervén, hogy miket nyúlnak le, nem hiszem hogy bármilyen postai szarkának gondot okozott volna a szemüveg lenyúlása, ellenben a kínai boltok sem mindig precizitásukról híresek, sőt....

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2009.06.04. 15:17:40

Egy kérdés: Napszemüveget közelebb nem lehet kapni?

EÖ (törölt) 2009.06.04. 15:20:06

@Sün‼: de a teszkóban, csak azon ilyen szar csipogó van!

Secnir 2009.06.04. 15:21:22

@Egyéves Önkéntes (Del Medico Győzike):
az milyen szép lehet. feladni GM-et:
-némán pista, ebben a szép nagy dobozban mi lehet? címzett: szíllí mittomén. ára 50 ezer ejró!
-bontsuk fel gézám, hátha nekünk is jut abból az ejróból! ha más nem, letörünk belőle...
...
-tádááám! kukucs fiúk! na ki van a csomagban?
-áááááhhh segítség!
-fusson, ki merre lát!
-nem, fiúk, nem kell segítség, és kilenccel is elbánok :) naaa, hová szaladtok?
-menekülj gézám, addig feltartom ezzel a szemüvegtokkal!
jaj! nem elnyelte egy pillanat alatt!
-pista! baj van, sarokba szorított! a gatyám! ereszd! áh, jaj, broáf...
-gézám, mit csinál veled? pfuj! mocskos... broáf...
-pistám, nem ereszt, mi legyen? már megint mi a faszom kéne, áh és télleg, broáf...
-hová raktam a szívlapátom - megvan, nesze, nesze, nesze.
-na, így se szebb. de odanézz, a szája még mozog...

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2009.06.04. 15:21:55

@Egyéves Önkéntes (Del Medico Győzike): Valamint (amennyire én tudom) a teszkós verzió nem tud karatézni se.

EÖ (törölt) 2009.06.04. 15:27:06

@Secnir: ilyesmit képzeltem el, bár az, hogy még agyonverve is szopna, az még nekem sem jutott eszembe! :)

ez a tádáááám ez nem szörny rt-s poén???

májgeriberi 2009.06.04. 15:27:16

@Secnir: elég jó a fantáziád

LOL

Ofélia . 2009.06.04. 15:33:02

@Secnir: :DDD

@Egyéves Önkéntes (Del Medico Győzike): Nincs az a szívlapát amivel ezt agyonvered:)))

Ja, hogy ez másik poszt??:)))

ave 2009.06.04. 15:37:56

Hong Kong... Say no more.

ave 2009.06.04. 15:39:02

Egyebkent ha a postan tunt el akkor sem "Magyar Posta", hanem rohadt toljav. "magyar"

eloszto · http://eloszto.hu 2009.06.04. 15:40:16

Ez meglehetősen hihetetlen történet.

staropramen 2009.06.04. 15:45:10

OFF
@Ave Sztrovacsek!
A régi jó CB rádiós világban a hívónév szinte sajátja lett a használónak.Nem igazán volt úri dolog ugyanazt a hívónevet felvenni és használni.Vita esetén mindig a régebbi használóé maradt a név.
Szerintem ugyanez van az avatarral is.
Nem tünt fel, hogy a te avatarod megszólalásig emlékeztet egy régebben használtra?

Smacika 2009.06.04. 15:46:26

Mia faszomnak kell honkongbingból napszemcsit rendelgetni.
Mennyé be bazmeg az ósenbe vagya teszkóba, azt vegyé 700-é.
A postások meg nemis lopnak, csak bizonytalan az utazgató csomagok tulajdonjoga, és ezt ők önkényesen megváltoztatják.

☺ágica (törölt) 2009.06.04. 15:52:18

@staropramen: én is jártam így, csak az illető nagyon ritkán jár erre, így nem tűnik fel

EÖ (törölt) 2009.06.04. 15:52:50

@az igazi, az egyetlen mamapicilánya/mpl: a geronaazós poszthoz nem tudok valamiért hozzászólni, úgyhogy innen üzenem, hogy félreértettél: én azt hittem a szilivel akarsz vacsizni!!!!!
egyszóval: GM-el nem megyek egy légtérbe!

É2I 2009.06.04. 15:53:18

Nem védem a postát, de az, hogy a szemüveget nem rakta el az hihetetlen.
Legfeljebb, ha olyan ronda mint Ganyéárázó Mária. Nem ilyen nagy kétenyérnyi, piroskeretes? :P

-Gyöngyibaba- 2009.06.04. 15:56:57

@☺ágica: mellik az? kitapossam a belét?

quarelin 2009.06.04. 15:57:56

valyon?? ehem.
gondolom már szabad basztani a posztolót

Vajon: bár nem azt jelenti, hogy rajta a vajon („Vigyázz! Rád esik a margarin! — Rám a margarin?”), ennek ellenére ez pontos j.

persze az összes postai dézsmálónak száradjon le a keze. vagy simogassanak sünt életük végéig!

☺ágica (törölt) 2009.06.04. 16:00:58

@-Gyöngyibaba-: nem kell, köszi:) Azóta nem is láttam, meg aztán Egyéves megnyugtatott, hogy az enyém sokkal jobb:)))

EÖ (törölt) 2009.06.04. 16:05:46

@☺ágica: na látod, akkor kvittek vagyunk! sőt, a Tiéd ezerszer jobb! :)

Meklén és Tamara 2009.06.04. 16:14:34

ez biztos valami tévedés lesz. Soha nem hallottam még, hogy valami eltünt volna a Postán. Hacsak nem az lesz, hogy a dolgozók azt hitték, hogy két csavar van a dobozban...

anarch 2009.06.04. 16:17:53

Hmm, lehet azért tüntették el a számlát, hogy ne kelljen a vámkezeléssel foglalkoznod :).

Tsabi 2009.06.04. 16:21:16

@☺ágica: en az ebayon szoktam latni az avatarod.. :)

moli 2009.06.04. 16:24:03

@Egy védett szemű vásárló: es hogy probalod fel, hogy hogy all? vagy mindegy?
nekem eddig hongkongbol 9/9 megjott, munkahely cegnevere kell rendelni

☺ágica (törölt) 2009.06.04. 16:27:12

@Tsabi: arra nem járok:) Csak én speciel többnyire avatar alapján azonosítok, és az megtévesztő lehet, ha másnak is ugyanolyan van:) Amúgy nem zavar ám, csak meglepődtem amikor megláttam:)

Tsabi 2009.06.04. 16:29:13

@☺ágica: en meg fotozasrol szolo konyveket kerestem, aztan egyszercsak "Jeeee, az Agica" :)

☺ágica (törölt) 2009.06.04. 16:32:47

@Tsabi: és találtál? Ez engem is érdekelne:)

nyomi 2009.06.04. 16:35:39

Nekem az volt a 2 hete jott csomagon, hogy 1350 gramm helyett, 950 gram, a csomag ellenben hianytalan. Hahaha. Egy aprosag hianyzott belole, ami az ismerosomnek benne volt, de o nem sajnalta a +25-40 dolcsit a szallitasra, mint en naiv gyoker.

Tsabi 2009.06.04. 16:36:00

@☺ágica: igazan jot meg nem talaltam, van egy jo kezdoknek valo, keves technikai detaillel inkabb gyakorlati tippek, de az nagyon bevezeto jellegu, meg a masik veglet ami inkabb hsznalati utasitas mint ismeretterjeszto mu..

pizsama 2009.06.04. 16:38:56

És akkor merjen az ember külföldről filmet rendelni DVD-n, mert itthon azt épp nem forgalmazzák, ahelyett hogy letöltené!

Oregordog 2009.06.04. 16:39:21

Akkor én vagyok a sikeres ember, nekem eddig semmim sem tűnt el :)
Hogy mi a megoldás? Ha olyan helyen dolgozol, ahol megengedik, hogy oda menjenek a csomagok, levelek, akkor oda kell kérni... olyan csomagot nem bont fel a Poschta, ahol a címzett egy Kájefté vagy Zéerté... az ördögit..

☺ágica (törölt) 2009.06.04. 16:39:59

@Tsabi: én eddig csak a neten nézelődtem, különböző fotós oldalakon, de csak futólag. De amint hazaérek szeretném magam beleásni a témába:) Mondjuk van már egy rakat képem, de mind automata módban készült, ahol csak kattintasz, és az nem az igazi:)

elwood 2009.06.04. 16:43:51

Tegyél mellé fényképet, mert különben kamu.

Amúgy a kínai piacon sem kapnál se számlát se tokot. Úgyhogy minden megjött.

Tsabi 2009.06.04. 16:44:33

@☺ágica: amazonon keress ra a "Das weibliche auge" c. konyvre, az eleg jo betekintest ad, hogy az ember el merje engedni az automatika gombot :) az avatarod meg egy allatfotozasos konyv reklamjaban tunik fel az ebayen, de azt nem olvastam, igy velemenyt se tudok rola mondani :)

☺ágica (törölt) 2009.06.04. 16:46:14

@Tsabi: köszi, de nem beszélek németül:) Illetve már egész jól értem, de csak a tőmondatok mennek:)

Tsabi 2009.06.04. 16:52:29

@☺ágica: lakhely alapjan tippeltem, lehet, hogy van magyar forditasban is, de azt nem tudom :)

Shagrath 2009.06.04. 18:51:16

itthon nem lehet kapni kínaji szemüveget?

trónkövetelő 2009.06.04. 19:06:20

Sokkal jobb ötletem van. Nyitásra robbanó csomagot kell feladni saját magamnak, persze értékmegjelöléssel.

Aztán ha megérkezik esetleg bontatlanul feladom újra.

Előbb utóbb lesz bumm nem gondoljátok?

Shagrath 2009.06.04. 19:36:09

@trónkövetelő: csak nehogy Darwin díjat kapj muhaha

Mokele-Mbembe 2009.06.04. 20:12:13

bezzeg a mobilomba rendelt flexikábel simán megjött hongkongból. gondolom, tanakodtak fél napot, hogy mifrancra lehetne nekik jó ez az izé, de még szőlőt kötözni is rövid meg bütykös, inkább hagyták a fenébe.

Mylady 2009.06.04. 22:03:38

tényleg csak hongkongban lehet jó napszemcsit (ez de hülye szó!) kapni?
micsoda csalódás!
pedig nekem most kellene egy jó olcsón...

silent76 2009.06.05. 05:56:53

Hol tanultad azt a szót, hogy valyon?

Nem szégyelled magad? Nem fáj a szemednek?

MatseQ 2009.06.05. 12:12:00

Nálam az a nagy furcsaság, hogy a hongkongi és a Brit csomagjaim rövid időn belül mindig rendben megérkeznek de a Német feladótól származóaknak csak a fele ért ide, az is megdézsmálva de legalábbis mind felbontva. Nem is merek már onnan rendelni semmit. Lehet, hogy az itteni postások félnek a kergemarhakórtól és a madárinfluenzától? :DDD

petyo 2009.06.05. 22:48:34

Minden hülyének aki azt hiszi lehet itt kapni rendes napszemüveget rendes áron, vagy akárhogy: nem lehet! Semmit se lehet.

inmem 2009.06.06. 23:13:48

Nekünk eddig HK-ból az összes csomagunk megérkezett. Igaz, volt rajtuk tracking nr és vonalkód meg minden más is, mindez persze 0 azaz 0 postaköltség mellett... onnan szoktunk fillérekért bivalyerős mágnest rendelni :) Olcsóbb mint beülni a kocsiba és elmenni a sarki boltig :)

K.r.i.s.z.t.i. · www.forumshopsblog.com 2009.06.11. 08:43:00

Mi is rendeltünk már külföldről, Londonból, a csomagon mindenhol barna ragasztószalaggal volt leragasztva, kivéve a tetején, ott fehér magyar postás ragacs díszelgett...

2009.06.11. 12:29:11

Miert vagytok ilyen lehuzok? Azt mar el se tudjatok kepzelni, hogy szegeny postai dolgozo ranez a csomagra, es azt mondja: Ejnye, ezek a nemetek... mar megint ezzel a gyenge ragasztoszalaggal zartak le a csomagot. Rakok ra meg egy reteget, nehogy kibomoljon. Meg a vegen kiesik belole valami. :D

Gunter 2009.06.16. 15:07:52

Haver nemrég feladott litván haveroknak egy szeretetcsomagot benne csupa ungarische haszontalan dolgokkal(1 üveg kevert, 10 doboz húsz éves Kossuth cigi, stb...). Mivel a csomag összértéke a 2 rugót alulról súrolta, ezért inkább a postát bízta meg a szállítással. Kötve hiszem hogy meg is érkezik a csomag. Aki részeg postást lát talpas cigivel a szájában az csapja már meg a kedvemért a biztonság kedvéért.
süti beállítások módosítása