Rengeteg hipermarketes sztorit futtatunk, de a posztok jó része azért olyan, gyakran vicces "átverés", ahol azért tudja az ember is meg a rák is, hogy nyilván nem szándékos konspirációról, hanem figyelmetlenségről, egy mamutszervezet bénázásáról van szó.
Ez az eset itt nem ilyen.
Az Auchan kitesz egy aránylag márkás sört akcióban jó áron, egy félliteres dobozt 168 forintért. Ez egy olyan termék, amiből a legtöbb vásárló, ha már elzarándokolt a hipermarketbe, jó eséllyel legalább egy 6-os csomaggal vesz. Elképzelhető kevés olyan vevő, aki a csábító ár ellenére is csak 1-5 darabot vesz, ők normálisan a kiírt akciós árat fizetik. Elenyésző viszont az esélye annak, hogy valaki a pakett mellett még egy szóló dobozt is a kocsiba tegyen, majd fizetésnél figyelje a beütött árakat és gyorsan utánaszámoljon. Pali azonban megélhetésére nézve kiskereskedő, így rutinból kiszúrta a trükköt. Ami annyi, hogy a szóló doboz tényleg 168 forint, ugyanabból az összefóliázott hatos pack viszont 1499, vagyis darabja 250. Ügyes! Nagyon ügyes! Pali is az volt, hogy észrevette, gratulálunk hozzá, eddig övé június Nyeles Szem díja. Levél ugrás után.
Az Auchanban a dobozos Beck's 168-ért van kitéve akcióban, hatosával fóliázva. 7 db-ot vettem, egy szinglit és a fóliázott 6-ost. A szinglit 168-ért huzza le a gép, a hatost 1499-ért, azaz 250-ért dobozonként. Véletlen látom a monitoron az összeget, gyanúsan sok, gyors fejszámolás után közlöm, hogy a fóliát nem kérem és inkább egyenként vinném a 6 dobozt. Kérdés nélkül sztornózza az 1499-et, és beütik az 1008-at. Szerintem az akciós Becks-ek 99%-át az akciós árnál kb 50 %-kal drágábban adták el. Kisker üzletem van, ilyenért a Fogyasztóvédelem milliós büntetést szab ki. De a multinál nincs próbavásárlás. Viszont a Becks jó sör.
Pali
abakus(z) 2009.06.15. 00:06:45
Mylady 2009.06.15. 00:14:46
délután busafej ázott benne, de ez gondolom nem zavar...
Mylady 2009.06.15. 00:18:13
ehhez csak gratulálni tudok
kinek fájt amit beírtam?
abakus(z) 2009.06.15. 00:21:50
Ja, látom vetted te is az adást.
Illumination 2009.06.15. 00:23:14
ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.06.15. 00:35:37
Akik megérdemelnek pár sünt ezért a stikliért.
A Beck's tényleg finom amúgy. Meg drága.
"közlöm, hogy a fóliát nem kérem és inkább egyenként vinném a 6 dobozt. Kérdés nélkül sztornózza az 1499-et,"
Na ez a nagy faszság, akkor nem te voltál az első, vagy pedig szóltak a pénztárosoknak, hogy ne akadékoskodjanak.
Kis gecik. Remélem meg lesznek vágva. Persze nem :(
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.06.15. 00:44:28
4 packos fel literes volt 2 dollarert
de nekem csak egy kellet/gondoltam 50 cent/
az 1 meg volt 1 dollar 50
hat visszavittem a cassatol
Megdobbent 2009.06.15. 01:02:01
De a "madaras teszko" invertalt egy eroset :>
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.06.15. 01:05:53
en a kulonbsegen voltam meglepodve
ugyanonnan 6 dollar vagy 2 ugyanannyiert
de mar rutinos vagyok
cavinton 2009.06.15. 01:24:53
Le szoktam venni a Fantáról a kettőt összefogó műanyagot mert egyenként olcsóbb mint az akciós duó.
De szinte mindennél ez a trükk.
Tessék 2 negyedkilós kávét venni, mert olcsóbb mint a félkilós.
Solmenir 2009.06.15. 01:46:42
Magyar valóság 2009 :)
DonGatto 2009.06.15. 02:14:00
Megdobbent 2009.06.15. 03:06:44
Megdobbent 2009.06.15. 03:07:47
VonalZoo 2009.06.15. 05:50:43
rennie 2009.06.15. 05:56:32
Secnir 2009.06.15. 06:45:41
Veg_ 2009.06.15. 07:04:37
aardwark 2009.06.15. 07:29:55
valami dolga biztos lesz a sünökkel...
ghck 2009.06.15. 07:42:58
EÖ (törölt) 2009.06.15. 08:00:17
az egyik egységára Ft/kg,
a másiké, Ft/kávészem,
a harmadiké Ft/Planck-állandó,
a negyediké Ft/koffein-egyenérték
de mindig úgy van kiírva, hogy ne tudd összehasonlítani matek szigorlat nélkül
vagy
ételízesítőnél: ki van írva, hogy a 250 gramm kerül 250 forintba, (egységár: 800 Ft/kg) mert egy csomóan csak az egységárat nézik.
madaras teszkó monnyon le! :)
É2I 2009.06.15. 08:03:41
ArmandoBertolucci · http://nincsszabaly.blog.hu 2009.06.15. 08:24:01
vicsigabi · http://vicsigabi.blog.hu 2009.06.15. 08:39:51
.: mimino :. · http://chinacar.blog.hu 2009.06.15. 08:45:35
Ezeket a panaszokat én egyből továbbítanám az illetékeseknek, hátha szokás szerint nem tesznek semmit, csak a kiskereskedővel :D
idiotapocs 2009.06.15. 08:48:12
dugh 2009.06.15. 08:48:42
EÖ (törölt) 2009.06.15. 08:52:07
legfőképpen nem azért, hogy a fogyasztóknak jobb legyen.
EÖ (törölt) 2009.06.15. 08:53:33
hogyér adod a Chateau Migrén kannáját? :)
☺ágica (törölt) 2009.06.15. 08:57:07
TuskóHopkins 2009.06.15. 08:57:11
wcpapír laponként olcsóbb lesz, mint gurigában.
+ extra akció: a három réteget külön is meg lehet majd venni.
:-)
Pharaoh85 2009.06.15. 08:59:18
Pedig nem úgy néz ki, hogy az akciót vonta volna le. Kivette az egészet és 6x1-t meg beütöt. Ha az akciót vonja le akkor mondjuk -200 lenne a számla végén
Andr1s 2009.06.15. 09:06:33
Hát igen a szines dobozt,és a könnyű hordhatóságot is meg kell fizetni.
phaidros 2009.06.15. 09:07:53
Kálmánbátyám 2009.06.15. 09:12:20
Tehát: odafigyelni ! Nagyanyám kis notesszel, és plajbásszal járt a piacra, és írogatta mi mennyiért látott, vett.
A fogyasztóvédők meg ilyenkor hol vannak ? A Penny botrányos sajt akcióját sem ők leplezték le, hanem valamelyik hiradó.
Francba velük, ezt kell csinálni. Kerüljenek csak címlapra, azt úgyis szeretik :-D
Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2009.06.15. 09:13:43
Ha 250g —> 250Ft
akkor 1000g —> XFt
X=(1000×250)÷250
X= 1000 (Ft)
A 800Ft/kg egységár esetleg ÁFA-mentesen értelmezhető, ha nem alapvető élelmiszerről van szó.
teknős 2009.06.15. 09:14:58
EvilHedgehog 2009.06.15. 09:16:37
EÖ (törölt) 2009.06.15. 09:20:33
sőt! lekvárból is lehet pálinkát főzni!
@Pharaoh85: igen, de pont azért, mert kivették, már nem vonta le az akciót. persze ez csak akkor igaz, ha Bertolucci gondolatmenete igaz
@Kitalátor feljegyzete: köszönöm a számítást, de csak egy példa volt, :)
nem 250 és nem 800 forint volt, hanem valami más (egész, nemnegatív) szám
a lényeg, hogy azok kedvéért, akik csak a kilónkénti, literenkénti, hektopaszkálonkénti árat nézi, néha azzal is csalnak, azaz az egységár olcsóbbnak van feltüntetve
(amúgy pedig a számításod 25%-os Áfát tartalmaz, ami mostanában nem is járatos, de nemsokára ismét az lesz)
EÖ (törölt) 2009.06.15. 09:22:17
viszont nem mosott ki vele olyan szépen az asszony
plc 2009.06.15. 09:24:02
EÖ (törölt) 2009.06.15. 09:25:47
óvatos becslések alapján is legalább hatszor annyiba került az üzemanyag, mint maga a tuja (nem az akción nyert haszon, hanem maga a tuja!)
Editor Bob 2009.06.15. 09:33:03
díszpinty 2009.06.15. 09:34:59
cakuktjas 2009.06.15. 09:37:29
nézni a képet: 1 db. hatos csomagot sztornózott és 6 db. dobozt ütött be. A lényeg, hogy a 6-os vonalkódja a drágább árra van beállítva.
Az akciós kedvezményeket pedig a részösszeg után, külön feltüntetve, mint kedvezmény vonják le.
Az igazsághoz az is hozzá tartozik, hogy most már a hatos csomag is akcióban van.
Másik régi trükk, hogy az akciós árcédula mögé drágább, ne akciós terméket tesznek.
Megoldás: éles szemekkel stírölni a monitort.
C. R . M · http://siebel-crm.blog.hu 2009.06.15. 09:37:43
sok ilyen áttverés van sajnos.
cakuktjas 2009.06.15. 09:40:05
Nem gondoltatok még arra, hogy összegyüjteni csokorba a tescos, auchanos lenyulásokat és szembesíteni azokat a szóvivőkkel? Egy cikket megérne.
EÖ (törölt) 2009.06.15. 09:40:17
igazán csak a 12-eset szeretem! :)
Dr_utcai_arcos 2009.06.15. 09:42:43
rinya 2009.06.15. 09:44:13
johevi 2009.06.15. 09:46:13
Ugyanakkor van amikor tényleg barmok, egyszer a 2x20 darabos 3in1 kávépor volt akciósan 1699.- míg külön a 20-as 749.-
rinya 2009.06.15. 09:47:26
1 db 250g 700 Ft
2 db-os - 1500 Ft
4 db-os - 1400 Ft
v2peti 2009.06.15. 09:50:03
Nem valószínű, mert akkor a pénztáros megmondta volna a vevőnek, hogy a végén úgyis levonja a gép!
Maffogas 2009.06.15. 09:52:24
amc 2009.06.15. 09:53:58
Neked a 45-50 ft-os CD miért nem jó?
Kb annyi az ára, a DVD meg 90-110.
lojzi1 2009.06.15. 09:54:10
ritafan 2009.06.15. 09:55:14
galicius 2009.06.15. 09:55:59
Yakk 2009.06.15. 09:57:16
okoska77 2009.06.15. 09:58:12
SzaSza0909 2009.06.15. 10:01:20
hatja 2009.06.15. 10:01:26
EÖ (törölt) 2009.06.15. 10:03:14
Gera 2009.06.15. 10:03:58
Dr_utcai_arcos 2009.06.15. 10:05:34
johevi 2009.06.15. 10:06:57
Na meg is találtam, a 6 darabos Beck's ára 835.-
www.auchan.hu/katalogus/Main.php?MagID=1&MagNo=173 7.oldal a katalógusban
Tehát nem átbaszásról, hanem figyelmetlenségről van szó, persze ügyfél oldalról ez nem magyarázat.
barlangimedve 2009.06.15. 10:07:45
Egyszerűen rengeteg a termékváltozat és a különböző akciók: 4-es pack, 6-os pack, ötöt fizet - hatot kap...stb., és ezért gyakran becsúszik egy-két hiba. Szólni kell nekik és kijavítják.
Nekem az Achanról van jó emlékem is: ehhez hasonló esetben a pénztártól való távozás után a vevőszolgálaton szó nélkül "korrigáltak".
Tanulság: nézzük át a blokkot vásárlás után !
Kobor_Szellem 2009.06.15. 10:08:18
Valentinnap (vagy Karácsony, erre már nem annyira emléxem) volt, Barátnőmnek akartam moncserryt venni. A bejáratnál hatalmas halomban áll az akciós moncerry, meg mellette sok más halomban álló édesség. Mind1ik akciós. A moncerry volt 15 darabos dobozban kirakva, x összegért. Kicsit sokalltam, de hát Barátnő meg minden. Beraktam a kocsiba.. nézelődés, édességes sor, az áruház szinte másik oldalán. moncerry 25-ös doboz, párszáz forinttal olcsóbb. Először arra gondoltam, hogy elnéztem az árakat, de azért visszasétáltam a bejárathoz :) nekem volt igazam, szóval a 25öst vettem. És jót mosolyogtam mikor láttam, hogy vagy 3 ember is szedi az "akciós" 15 darabosat
This_is_Sparta (törölt) 2009.06.15. 10:08:24
Egyébként az Auchan-ban nagyon kell figyelni erre az "üzletpolitikára", mert nem szabad bedőlni az "akciós" termékeknek. Pl. a 3az1-ban Nescafé mild-ből a 2x10 db-os csomag olcsóbb, mint az 1x20 db.
na__most__akkor 2009.06.15. 10:09:33
És lesz is! Most szólok, az összeadás és a szorzás - talán - általános iskolai ELSŐS anyag. Jó lesz átnézni.
Okosabb-e vagy-e mint egy ötödikes-e?
[ utcai_(h)arcos rulez ]
Úgy vettem észre, az étolaj mindig úgy működik, hogy öt darab literes olcsóbb, mint az ötliteres. (Auchan!)
___________________________________
A Becks jó sör. Aki mást mond, az zsidó, cigány, fideszes, vagy nyugger aki részletre vett suzukit.
Vagy buzi.
Vagy jobbikos.
na__most__akkor 2009.06.15. 10:11:05
Ezt nem szabad kihagyni.
na__most__akkor 2009.06.15. 10:12:37
This_is_Sparta (törölt) 2009.06.15. 10:12:53
EÖ (törölt) 2009.06.15. 10:14:42
Ez gyönyörű! :DDD
amúgy megdöbbentő, hogy a még tanult emberek nagy része is alkalmatlan a négy alapművelet legegyszerűbb formációit (szorzás hárommal, osztás kettővel) elvégezni
(veszek 3 krémest, és a fizetendő összeg nem osztható hárommal, még a kerekítés előtti történet)
Circus 2009.06.15. 10:14:50
azért szerintem mégegyszer olvasd el a postot... :)
This_is_Sparta (törölt) 2009.06.15. 10:15:29
mqqq 2009.06.15. 10:17:31
FeroxX 2009.06.15. 10:18:10
Dr_utcai_arcos 2009.06.15. 10:18:14
Circus 2009.06.15. 10:21:34
"Felvetődött bennem a kérdés, hogy miért hiszi azt valaki, hogy ha autókázik 4-5 kilométert majd megveszi az állítólag akcijós cuccot, akkor ezen most ő mennyi de mennyit spórolt?"
...és senki nem adja hozzá az autó kopását (ha céges, az ugye más...), de pl. én bele szoktam venni a ráfordított idő arányában a munkabéremet is (mondjuk 2 óra/bevásárlás). Így összehasonlítva egy lényegesen közelebb lévő de picit drágább bolttal, általában 60-70e forintnyi bevásárlás esetén éri meg. Namost azért szerintem hetente kevesen költünk ott ennyit.
Összefoglalva: igazándiból csak akkor éri meg, ha valami extradrága cuccot is veszel ott olcsóbban (fényképezőgépen kerestem 40e pénzt egyszer, na ezért már megérte), vagy ha éppen arra jösz/mész és beugrasz, vagy ha az van legközelebb.
Circus 2009.06.15. 10:22:36
oké, egyes fölé, leülhecc :)
de a bíróNŐ az súlyos tévedés :)
Circus 2009.06.15. 10:25:52
"Véletlen látom a monitoron az összeget, gyanúsan sok, gyors fejszámolás után közlöm, hogy a fóliát nem kérem és inkább egyenként vinném a 6 dobozt. Kérdés nélkül sztornózza az 1499-et, és beütik az 1008-at. "
tehát észrevette, nem?
Az a genyaság, hogy ha ki van írva, hogy ennyi/db, nem feltétlenül gondolsz arra, hogy a több az többe is kerül - mármint hogy ilyen formában... is :)
Dr_utcai_arcos 2009.06.15. 10:44:14
Zak 2009.06.15. 10:48:08
Droli · https://soundcloud.com/drolimusic 2009.06.15. 10:52:23
Amúgy ha az 1499-es ár volt feltüntetve a címkén, akkor törvényileg az Auchan nem hibás. Az más kérdés, hogy az osztályvezető jól benézte az árakat, mert ilyenkor a mutlipack árát is illene hozzáigazítani az akcióhoz :-)
zitoka 2009.06.15. 10:54:28
staropramen 2009.06.15. 11:55:50
Gyere be a napról Sztrovacsek.Megártott az UV!!
Pihenj kicsit az árnyékban, és kérdezz meg egy felnőttet , milyen a sör.
Addig marad a traubiszóda.Van belőle vagy 6 féle.
burnsie 2009.06.15. 12:03:12
rozsomák 2009.06.15. 12:21:30
Egyébként meg, hogy a 6-os pakk az drágább, azt fogjuk fel úgy, mint a progresszív adózás egyfajta speciális alváltozatát. Akinek több jövedelme van, az átlagosan magasabb adókulccsal adózik, itt meg ugye, aki többet fogyaszt, az átlagosan többet is fizet. hehe:-))
Flood 2009.06.15. 12:25:16
Direkt az akciós csirkemell (1150/kg) miatt mentem, mivel nagy húsfogyasztó vagyok, ezért ha látok vmi jobb árat, rögtön rárepülök. Benn látom, hogy elég kis csomagolásokban vannak, 4-500akárhány grammosokban, meg 700 g-osban. Gondoltam minél kevesebbet akarok pakolni, ezért a 700-asokból berámoltam 10 csomagot.
Vettem még ezt-azt, majd pénztár, fizetés. Kicsit soknak éreztem a kicsengetett összeget, ezért átfutottam a blokkot, és látom, h mindegyik 700 g-os csomagot 1100 Ft-ért ütötték be, ami a meghírdetett akcióval még köszönőviszonyban sincs.
Visszementem reklamálni a boltba, azt mondta az eladó, h a 700 g-os kiszerelés nem akciós, mert azok egységesen 700 g-onként vannak csomagolva, csak a kisebbek...érdekes logika. Ja mellesleg a 700 g-os csomagolásán nincs is rajta az egységár!
Hát így jártam, mentségemre szóljon, hogy nem vagyok rutinos ósanba-járó, általában az ősök intézik a nagybevásárlást. Na de legalább saját bőrömön megtapasztaltam, hogy aki hipermarketben vesz húst, az sikeres ember nem lehet :)
Flood 2009.06.15. 12:29:13
2009.06.15. 12:30:56
Még jó, hogy a legolcsóbb vizet vittem így csak egy ezer forinttal vágott át.
Flood 2009.06.15. 12:31:04
zitoka 2009.06.15. 12:34:04
Imádja a sört, Rejtő-töl idéz, beszól a nőnek, ha az a féltett kincsét fikázza...stb.
Gratula!:) Most komolyan!:))
agymester_b 2009.06.15. 12:37:11
mérleg 2009.06.15. 12:44:57
köpőcsésze 2009.06.15. 12:49:23
torma99 2009.06.15. 12:50:49
anarch 2009.06.15. 13:00:24
webmestar 2009.06.15. 13:11:40
jozicsenko 2009.06.15. 13:22:09
affffenen enné meg őket
This_is_Sparta (törölt) 2009.06.15. 13:27:47
A Beck's tökéletes a fűnyíráshoz, persze csak akkor, ha a füvet és nem a lábad újját vágod le. A tartalmasabb cseh és szlovák söröket én is 100x jobban preferálom, ezért a vendégenek már utóbbiakat adom!
agymester_b 2009.06.15. 13:35:51
EÖ (törölt) 2009.06.15. 13:41:55
nekem az istennek se akar beindulni...
@Flood: a Zewa családi zsepkendő sem az, mégis veszik....
Thule 2009.06.15. 14:10:06
Remélem az Auchan elhasal :D
Kotit 2009.06.15. 14:20:24
PanelProli 2009.06.15. 14:27:25
Ennek ellenére alaptétel, hogy mindennek az árát vissza kell számolni db-ra, vagy kilóra, mert csúnya "akciók" szoktak lenni. Sajna alaptétel, hogy ha nincs akció, akkor a nagyobb gyűjtőben lévő cuccok bizony drágábbak.
Nade nem ezért írok, hanem azért, hogy egy hasonló esetet leírjak. Kisebb boltban vásároltam, volt másfélliteres üdítő 250 Ft-ért, meg mellette ugyanolyan üdítő 2 literes kiszerelésben, ráírva nagy betűkkel, hogy fél liter ajándék ingyen, grátisz. Mivel ár nem volt külön írva, így azt gondoltam, annak is ugyanannyi az ára, mint a másfél literesé.
A pénztárnál persze a várt 250 Ft helyett 300 Ft-ért tartotta a markát a pénztáros. Kérdeztem is tőle, hogy ezmegittenmicsoda, az van ráírva, hogy ajándék a fél liter többlet.
Kapaszkodjatok meg: azt válaszolta, hogy hol van az ráírva, hogy a fél liter az ajándék a VÁSÁRLÓ számára. Szerinte a gyártó a kereskedő számára ad kedvezményt, amit az vagy továbbad a vevőnek, vagy nem :-(((
Dr_utcai_arcos 2009.06.15. 14:38:57
zongora 2009.06.15. 17:15:09
Neked ennyi időd van az üzletekben
osztani, szorozni?
Nem lenne egyszerűbb, ha tulajok kevesebb haszonnal is megelégednének ?
The Lord is my shepherd (törölt) 2009.06.15. 17:33:44
Dr_utcai_arcos 2009.06.15. 20:00:03
Circus 2009.06.15. 22:07:45
még itt vagy? :)
igaz, de én az üzletbe VÁSÁROLNI megyek, nem számolni, vagy szívni. Egyébként egyszerűen lehet büntetni - nem mész többet oda.
Vagy számolsz :)
AMÚGY MEG BRÉKING
vagy itt vagy a testvérlapon van egy hír miszerint a TECSÓ-t megbüntették 50m-ra...
wtchp 2009.06.16. 10:17:20
2009.06.16. 12:47:51
XxanaduU 2009.06.17. 11:31:12
Sajnos, sokszor a gyártó "többvonalkódos" rendszerrel él, ami a nyomonkövethetőséget illetően neki még jó, nekünk, vagy a forgalmazónak annyira nem. Ezt a terméket a forgalmazó leárazza központilag egy számítógépen akció esetén (és itt követték el az első hibát: vagy nem tudták vagy elfelejtették, hogy több vonalkódos a termék).
Észrevetted? Ügyes vagy bazeg.
Kinek áll érdekében ez a föld alatti munka? Nem a zsíros hajú hülyegyerek profitál belőle, kinek feladata az árak napi szinten való korrigálása.
Meg kell mondanom, de facto egy nagyon csúnya hibát vettél észre, amihez gratulálnék.
Visszakérted a casht? Szóltál nekik hogy ez így nem lesz jó? Vagy csak a Homárnak írtad meg?
Dühítő a hiba, amit szó nélkül nem lehet hagyni.
banpepe 2009.07.14. 22:44:01
djhonved 2009.07.24. 19:45:18
Nyilván a vásárlók szemében ez egy baromság és egyben idegesítő, de ez nem átverés.
Üdv