Tékozló Homár

Jól elbánt új ügyfelével a Citibank

2009.06.24. 09:00 | ge | 124 komment

Archie 2 hónapig élvezhette zökkenőmentesen a Citibank szolgáltatásait, majd jött a meglepetés: minden előzetes tájékoztatás nélkül lezárták a számláját és bevonták a kártyáját. Mindezt azért, mert a bank hibásan nyitotta meg a számlát és így próbált szépíteni.

Április végén nyitottam egy 0Ft-os számlát a Citibanknál. Azelőtt OTP-s voltam, egy Junior számlám volt náluk amit még 14 évesen nyitottam; most, hogy betöltöttem a 24-et, rendes "felnőtt" számlacsomagra kellett volna váltanom, én pedig gondoltam, miért ne válthatnék bankot is. Szóval átpártoltam a Citihez.

Az elején volt néhány kisebb zökkenő, főleg az online felületükkel (nem tudtam kedvezményezettet hozzáadni, aztán meg a tartós utalást nem volt hajlandó aktiválni), de aztán okés volt minden. Egészen máig.

Hazafelé menet megálltam egy automatánál készpénzt felvenni, mire a gép közölte, hogy a tranzakciót nem tudja végrehajtani. Ugyanez lejátszódott két másik automatával is, így már gyanítottam hogy a kártyámmal lesz a hiba. Nosza, telefon elő, Citibank helpdesk, beütöm a kártyaszámot, közli hogy érvénytelen, ha az ügyintézővel szereték beszélni, nyomjam meg a nullát. Öt perc várakozás, azonosítási hercehurca, megint öt perc várakozás, mire a hölgy végül kiböki, hogy hát a kártyámat érvénytelenítették, ő nem tudja hogy miért, de elvileg küldtek levelet, abban benne van hogy mi a baj és mit kell most csinálni.

Tépek haza mint a mérgezett egér, nézem a postát, valóban jött levél a Citibanktól, de abban semmi más nincs, csak egy új bankkártya. Wtf? Megint helpdesk, megint negyedóra várakozás, jóestéthölgyem, miafaszvan. Hölgy elkéri mindkét kártyám számát, aztán újabb tíz perc után végül hebegve-habogva értésemre adja, hogy az előző számlámat hibásan nyitották meg, ezért most bezárták. De ne aggódjak, mert minden pénzt ami rajta van, át fognak utalni az új számlaszámomra. Pár pillanat dermedt csönd a részemről. Akkor most nekem új számlaszámom van? Igen. És ezt jeleznem kell a munkáltatómnál? Igen. És a Citibank online fiókom? Újra kell regisztrálni. És a tartós utalásaim? Újra kell kérvényezni. És a jóváhagyott kedvezményezetteim? Újra jóvá kell hagyatni. Mindent kezdhetek a nulláról. És ez miért csak most derült ki? És mi a kurvaistenért nem szólt nekem erről senki?
Hát azt ő sajnos nem tudja.

Ja, és az új kártyám érvényességi ideje két évvel rövidebb, mint a régié. Úgy mellékesen.

Hát gratulálok. Sikerült úgy felnyomniuk az agyam, ahogy évek óta senkinek.

Maradok tisztelettel,
Archie 
Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

helianthus 2009.06.24. 10:26:42

@Frucsasz: Kolléga? Esetleg matek szakos nem bőcsész?
A levezetésedet egyébként korrektnek tartom, bár a bizonyítást némileg pongyolának érzem. Esetleg, ha beleírtad volnam, hogy a megoldás triviálisan 3 év, talán elfogadom.
Így négyes, leülhetsz.

:D:D:D

helianthus 2009.06.24. 10:28:00

@Egyéves Önkéntes: Hát ez a matekdoga kész. Teljesen tönkrementem idegileg miatta!!!!

helianthus 2009.06.24. 10:34:15

Megtaláltam a hibát :
"Azelőtt OTP-s voltam,... gondoltam, miért ne válthatnék bankot is."

Hát ennyi. Szerintem az OTP a bűnös, lezsírozta a Citivel, hogy jól szívasson meg, amiért ott hagytad őket, cserébe az OTP is megszívatta Heltainé Kollárné Lászlóné Irénkét, aki meg a Cititől ment át Otp-be.

Heltainé K.-né L.-né Irénke sokkal jobban megjárta, az Otp átutalta a számlájára az ország éves GDP-jének 11%-át egy iraki bankon keresztül, majd terrorizmus gyanúval letartóztatták és Guantanamo szigetére került. Most tárgyalnak róla, hogy visszafogadja-e az ország.

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.06.24. 10:36:30

@Frucsasz: ha az van írva, hogy 10/11 az most jövőre vagy jövő után? és ha az, hogy 11/10 akkor az jövőre vagy jövő után

az összes többimen 09/09 van, asszem az még megy.

az egyik 11/10-nél a hülyéknek odaírt a cib, hogy month/year, de a többinél nem

pengusz 2009.06.24. 10:44:04

Istent ne káromold

Fairy Girl 2009.06.24. 10:52:43

El onnan de sürgősen :)

elwood 2009.06.24. 10:54:32

axa banknak nincs sms szolgáltatása ezért nálam kiesett

elwood 2009.06.24. 11:00:43

a citinek sün, leglábbis ügyfelet feltelefonálni, elnézést kérni, szentgotthárdi borhotelbe jutalomhétvégét ajánlani illene az okozott kényelmetlenségért


öt perc várakozás nem annyira sok.
a posztoló mosdatlanszájú levele alapján mindennap felnyomja így az agyát, ennek stroch, és szívritmuszavarok lesznek a következményei. Ha még nem dohányzik kezdje el, akkor tüdeje még terhelhető és stresszt kicsit lejjeb tudja nyomni.

Mylady 2009.06.24. 11:31:47

a megoldás: tessék elmenni egy bankba dolgozni
dolgozói juttatás lesz a számla, a kártya, a tranzakciók
az se jó, de legalább nem tudsz válogatni
:DDD

Frucsasz 2009.06.24. 11:38:58

@helianthus: a megoldás nem három év :) Ha az első kártya érvényességi ideje x év, a másodiké pedig X-2, akkor nincs valós megoldás.
A triviális 3 év jónak tűnik, de csak ha nem fogadom el, hogy a második kártyát 1 évre kapta. :)

elwood 2009.06.24. 11:44:48

A második kártya lehet egy év, hiszen újszámlás próbaidős :-)

prüntyike 2009.06.24. 12:03:43

életemben nem vártam még 3 percnél többet a Citiphone bankingre, pedig 6 éve vagyok ügyfelük és még problémás is vagyok, minden faszságommal betelefonálok.

gyanús a negyedóra.

üjjéle 2009.06.24. 12:08:23

háháhá! :)

én citis bankár voltam, szóval a másik oldalról (is) látom a helyzetet. azt a részt nem értem, hogy hogyan lehet egy számlát rosszul megnyitni, nekem pl. sosem sikerült elrontani annyira, hogy ekkora gebasz legyen a vége. de a citiohone-os részt és az egyéb szívózásokat teljesen megértem, a rendszer ennyire rossz, ezért párolognak el szépen az ügyfelek.

egyébként nekem is az volt az első dolgom, hogy bezárattam az ingyenes számlám, mikor felmondtam. az értékesítési stratégia - hogy is mondjam - eléggé sajátságos, én egész biztosan nem leszek soha citis ügyfél. ha az ingyenes számla helyett olyan lesz, amiért nekem fizetnek, akkor se. :)

Flashzee · http://www.flashzene.com 2009.06.24. 12:09:37

Citibank nem egyszerű, kár volt lecserélned az OTP-t!

wagabound 2009.06.24. 12:11:13

Nincs optimális bank - mindegyik szivatja valahogy az ügyfeleit. Attól függően, hogy kinek milyen célra kell egy bank, nézzen utána, hogy a kivánalmait melyik bank milyen feltételekkel teljesíti, azután válasszon. Pontosan úgy, mint... mint... :-))

KolompárRómeó 2009.06.24. 12:16:04

@Jack__Bauer: 1 evig van ez a kedvezmeny. Aztan ok is nyomjak a havidijakat.

Amugy meg most a Rafazen kezd OTP-sedni (ertsd: a legnagyobb goreny seggfej lehuzos rohadek) bankka valni. Januarban otthagytam oket, mert bevezettek csak ugy egyoldaluan az sms-dijat. Ugynis igy hirtelen kb. duplajara nott a havidijam. Most meg csaladon belul kiderul, hogy a kp-felveteli limit modositasa 250 HUF. Hat a jo edeset, azt.

ladislaus 2009.06.24. 12:19:44

a poen hogy tudom a megoldast a problemadra, vagyis hogy mi okozta a kavarast :)
De ez belso titok :)

amugy meg a kartya ervenyessege miatt tegyel panaszt a banknal, karpotolni fognak.

a vicc hogy mindenki jon itt mas bankkal hogy rogton tuti masik a jo. fenet! mindegyik ugyanolyan szar vagy szarabb! Jo nincs! Jah, es uj szamlaszamot nem nyitnak nevedben ezt ne mond!

ladislaus 2009.06.24. 12:23:03

@DownQ: csak magyarazd el miert. :)

Jah, max elfelejtette a posztolo hogy igenyelt egy hitelkartyat amit bizonyos feltetelek miatt eloszor 1 evre adnak. Tuti keveri a szezond a faXommal

ladislaus 2009.06.24. 12:25:18

@prüntyike: NEM AZ! reggel 8-11 kozott tuti nem az! es delutan 4-7 kozott is vicces tud lenni.

Tilcsák Bea (törölt) 2009.06.24. 12:27:08

@Frucsasz: a két év, két hónapban az egyezőség is ezt támasztja alá....

Tilcsák Bea (törölt) 2009.06.24. 12:28:38

@prüntyike: jó ritkán telefonálhatsz...
és főleg éjszaka....

:)))

ladislaus 2009.06.24. 12:29:24

@Frucsasz: hitelkartyat olykor elsore csak egy evre ad ki a citi. fugg az illeto koratol, jovedelem... stb.

elwood 2009.06.24. 12:42:03

@üjjéle: hogyhogy sajátságos ? valami részletet, én most tervezek citis lenni

Kentetsu 2009.06.24. 12:42:43

Azért a Budapest Bank sem megy a szomszédba görénységért.Félretájékoztatásból lehúzásban nagymenőek!!de szerintem minden bank magasról tesz az ügyfélre.Inkább tartsd a pénzt a párnahuzatban...vagy külföldi bankban.Érdekes ott te vagy az első és minden hibájukért vállalják a felelősséget...
No comment

ladislaus 2009.06.24. 12:47:51

@üjjéle: na es merre? erdekelne hogy egy cipoben jartunk e :)

amugy a citi szamlajaval nincs gond szerintem.

ladislaus 2009.06.24. 12:48:50

@elwood: ugynok ne legyel, csak fiokos bankar! ha ez a palya erdekel! Ezt komolyan jo tanacskent mondom!

elwood 2009.06.24. 12:52:32

@ladislaus: nem ügynök, (az hiányzik) csak ügyfél, vonz az ingyen számlájuk

teknős 2009.06.24. 12:56:36

@Frucsasz: Szerintem a kezdő ügyfeleiknek egy évre adnak kártyát a CITI-nél. Legalábbis nekünk ennyire adtak. A CIB-nél pedig 3 éves kártyáink vannak. ( Mi otthagytuk a CITI-t, nem volt versenyképes a CIB-bel a mi körülményeink között)

prüntyike 2009.06.24. 12:57:39

@Tilcsák Bea: ti a kék vagy a zöld számot híjjátok?

üjjéle 2009.06.24. 12:58:41

@elwood: a 0 ft-os számla valóban ingyenes, az sms szolgáltatást árazzák egy év után, ami havi 400 ft és egyenleget nem közöl. ezeket néha elfelejtik megemlíteni, ha az üf nem kérdez rá konkértan. arra készülj fel, hogy hívogatni fognak minden fassággal, ha magas a jövedelmed (tehát akár megtakarításod is lehet), akkor fektess be, ha nem, akkor meg vegyél fel hitelt, de legalább egy hitelkártyát igényelj. én pl. rohadtul utáltam ügyfeleket felhívogatni, nem ezt tartom a legjobb értékesítési csatornának. a telefonos ügyfélszolgálat megítélése elég változó, az emberek többsége jobb szeret személyesen intézni pénzügyeket, mellesleg nekem is több volt a rossz tapasztalatom a citiphonnal, mint a jó. a háttérben amúgy is ellentmondásos dolgok történnek, ami egyértelműen a minőségi ügyfélkiszolgálás romlásást eredményezi, de az tény, hogy egy-két ember igencsak jól fog járni. erről inkább többet nem, viszont a bank szemléletét, hozzáállásást az alábbi eset tökéletesen példázza: a válság kirobbanása után azzal próbálták csökkenteni a költségeket (elbocsátások, egyebek mellett), hogy a napi takarítást lecsökkentik heti kettőre. a durva az egészben az, hogy át is ment volna a dolog simán, ha a dolgozók nagy része nem háborodik fel ezen. télen nem biztos, hogy az a legjobb egy bankfiókban, ha térdig ér a só, meg a lucsok, a vécét pedig két napig pisálják körbe. az én gondolkodásommal nem egészen egyeztethető össze a citié, ezért is hagytam őket ott. kicsit még gyerekcipőben jár a bank, talán néhány év(tized) múlva érdemes lesz odamenni. :)

leholand 2009.06.24. 12:59:57

Hát a Citivel nekem is volt afférom,gyorsan hitel kellett volna, azt mondta az ügyintéző 3 nap, beadtam minden papírt amit kértek, 3 hét múlva meg kb 100 telefon után bementem és mondtam kenjék a hajukra a hitelüket!( közben megoldottam máshogy)
Azóta félévente cseszegetnek hogy hitlbírálat nélkül vegyek fel náluk Xszázezer kölcsönt.

Manyizga (törölt) 2009.06.24. 13:04:23

Nekem van/volt több banknál is számlám már. De olyat, hogy ha nem veszek fel készpénzt és nem igényelek semmilyen kártyát, akkor a bank semmilyen számlavezetési/utalási/rendelkezési díjat nem számít fel, csak az Axa-nál találtam. Ott, ha te nem utalsz át a számláról, csak jóváírás van a számlaegyenlegen havonta: a kamaté.

lostfanka 2009.06.24. 13:06:10

@gftamas: Viszont ha kulfoldon elsz es magyar szamladnak kell lennie a citi a legjobb valasztas. Hogy miert, azert mert naluk kulfoldon ATM penzfelvetel 2 alkalommal ingyenes, illetve ha penzt kell berakni a szamladra akkor altalaban minden orszagban van citibank es tudsz ra feltenni. Egyebkent nem vagyok citi-s.

üjjéle 2009.06.24. 13:06:43

@ladislaus: a számla valóban nem rossz, ezt nem is mondtam.

hogy merre, azt nem szeretném kibökni, ahhoz túl kevés fiók és bankár van, hogy kapásból beazonosíts. :) te még citis vagy, vagy ez már csak múltidő?

nekem elsősorban a felfogással és hozzáállással voltak problémáim, abban a fiókban, ahol én dolgoztam, gyakorlatilag következmények nélkül meg lehetett tenni bármit. ha gáz volt, akkor simán ráfogták az ügyfélre, hogy ő a hülye, és ezt bebizonyítani sem olyan nehéz, lássuk be. a pszáfhoz meg viszonylag kevesen fordulnak. illetve az a sokat hangoztatott elv sem igazán jött be, hogy "inkább veszítsünk el 10 üf-et, mint egy bankárt".

elwood 2009.06.24. 13:07:38

@üjjéle: köszi a részletes választ, de ebben semmi gondot nem találtam.

az sms nekem riasztásra kell,hogy lopják a számlát arra jó lesz, a CIB-nél is 400ft.

hívogatnak, leteszem

fiókba nem járok, telefon és internet a barátaim

wc-re meg majd megyek az árkádba

üjjéle 2009.06.24. 13:13:46

@elwood: riasztót nem is én mondtam, a sajátságos értékesítésre kérdeztél, igyekeztem arra válaszolni. :) bár úgy tudom, hogy a telefonálgatás elég sok banknál divatba jött. előre pedig sosem lehet tudni, hogy lesz-e egyáltalán bármilyen problémád a bankkal, s ha igen, akkor partner lesz-e a megoldásban.

ladislaus 2009.06.24. 13:14:57

@lostfanka: ROSSZ VALASZ! Ha kulfoldi citiben akarsz a magyarorszagira tenni akkor nem fogsz tudni!!!

epresfánk (törölt) 2009.06.24. 13:18:48

Én OTP-t cseréltem le, túl sokat levontak ilyen-olyan költség jogcímem a számláról, ha meg pénzt kellett felvennem és nem volt környéken automata, akkor messze a legdrágábbak idegen autómatából. A Cib-et és a Unicreditet találtam lakossági csomagnál számomra legmegfelleőbbnek. A Unicredit mellett döntöttem. A CIb-nél az sms szolgáltatás 400 Ft, amiben havi korlátlan sms benne van, de nekem csak jóváírásokról kell sms, az meg 2-3 db/hónál nem több, unicreditnél meg kb. 25 forint darabja. Persze van ismerősöm, aki sok sms értesítőt kap, nem csak jóváírásokról kell neki, ő Cib-et választotta. A közelben van Unicredit automata, ott meg ingyen tudok kártyával, tranzakciós díj nélkül pénzt felvenni.

A Unicreditnek a netbank felülete szerintem nagyon jó. Cib-es ismerősöm uyganezt mondja a CIb-ről is, meg van velül elégedve.

Szerintem összegészében bankok között nincs nagy különbség, mindegyik x forintot le akar gombolni havi szinten, csak más-más verzóban, eltérő ügyfélkörnek adnak kedvezményeket. Nyilván egyik valamiben jobb, másban meg a másik. A lényeg, hogy mindenki a saját szükségleteinek, igényeinek megfelelő legjobb konstrukciót találja meg.


A poszthoz jobban kapcsolódva: az meg benne van a pakliban, hogy ahol emberek dolgoznak, ott hibáznak is, mindegy, hogy melyik pénzintézetről van szó. Az eljárási mód nem feltétlen az egész pénzintézetet minősíti, hanem csak azt az adott ügyintézőt. Máshol is eljárhat valaki hasonló tahón, ha elront valamit.

The Good Boy 2009.06.24. 13:19:14

én nem sikeres emberként otp-s vagyok, soha nem volt velük semmi gondom. Viszont korábban cicibanknál voltam, na onnan megszabadulni nehezebb volt mint az alcatrazból. Bunkók voltak és még csak nem is segitettek, hanem mutatták a bejárat(!) melletti telefont, hogy azon intézzem a számla megszüntetést. Közel fél napomba került megszabadulni tőlük. Persze a végén már anyáztam a droidokat, hogy ekkora mocsok cég alkalmazottjai (pedig nem vagyok egy hirtelen haragú emberke). Utána pár év mulva kaptam egy levelet ciciéktől, hogy olyan very big vip vagyok, hogy szinte ingyér olyan kölcsönt kaphatok, ami még a mesébe sincs, de még a válság elötti usa-ban sem volt. nem kérnek semmit, csak, a számlakivonatomat, meg a szerény személyem jelenlétét. Kiváncsi ember lévén (noha nem volt szükségem hitelre, de egyik nap pont arra volt dolgom és volt még kb. félóra extra időm) bementem, hogy szemtanúja legyek a csodának.
És lettem is. gyakorlatilag az ajánlatuk egyetlen pontja sem fedte a valóságot! Noha elismerték, hogy nagyobb a jövedelmem, mint ami elég a hitelhez (az asszonyé is hasonló összegű, a folyószámlán meg is volt jelenve), de csak kisebb összeget kaphatnék, azt is csak adóstárssal, meg mindkét fél munkahelyétől kért munkáltatóival, meg egyébként is sokkal magasabb thm-el és kamatra más feltételekkel.
Mutyiország! Mert igy szeretlek...

gpetersz 2009.06.24. 13:22:59

Mindenkinek van ajánlata... de mindegyikre tudnék reflektálni...

Mindegyik bank xar. Az már lutri, hogy éppen melyik ügyfelet szívatják meg. A lényeg a statuálás apuka. Mindegyiknél az ügyfél van a tápláléklánc végén (nem nem, nem ő a király...).

Ha nem Te vagy az aki szív, akkor az a a király bank (holott nem).

lostfanka 2009.06.24. 13:26:42

@ladislaus: Nemtom, nem probaltam, de direkt megkerdeztem citi fiokban es azt hoztak ki nagy telefonalgatas utan hogy lehetseges. De ha nem igaz akkor no comment a citi es visszavontam.

elwood 2009.06.24. 13:30:01

@epresfánk: "
Szerintem összegészében bankok között nincs nagy különbség, mindegyik x forintot le akar gombolni havi szinten, csak más-más verzóban, eltérő ügyfélkörnek adnak kedvezményeket."

én pont ezt néztem, hogy 0Ft és nem kerül semmibe

A CIB amit mondasz havi díj 240, sms 400, utalás, csoportos beszedés 50-60Ft,(vagy 1 ezrelék)
automata 1 ingyen, utána 250 Ft/alkalom.
Nekem 2000 Ft körül is volt havonta, citinél elvileg az sms 400-a lenne.

ladislaus 2009.06.24. 13:32:09

@üjjéle: vagyok de nem otthon. es nem lakossagi. ott voltam 4 evet fiokban :)

ladislaus 2009.06.24. 13:44:23

@lostfanka: ez azert elegge szeleskoru szamlahozzaferest igenyelne vilagszinten... tobb 150 orszag kb... stb... sok lenne. De ez nem jelenti azt hogy nem jo :)
De olyen lenne mint mikor masik bankban akarnak otthon otp szamlara befizetni :)))

lostfanka 2009.06.24. 13:46:56

@ladislaus: Ja csak az en gondom az hogy minden fel evben a vilag masik pontjan vagyok, es unom az allando szamla nyitas, majd toroltetes procedurajat, ezert akartam ezt a megoldast valasztani.
Tenyleg tudtok olyan bankot mondani otthon ahol deviza szamlahoz jar ingyenes kulfoldi penzfelvetel vagy 3-4 per honap?

helianthus 2009.06.24. 13:56:39

@Frucsasz: hát akkor tegyük fel, hogy a második kártyát 1 évre kapta és máris triviális a 3 év.
Cöcöcö...

tárhejj · http://atarhely.hu 2009.06.24. 14:06:35

Én már megtanultam: felesleges a bankok és biztosítók hülyeségein felhúzni magam. Úgyis mindig én maradok alul. Nekik lesz igazuk. És nem tudsz mit csinálni :(

Frucsasz 2009.06.24. 15:03:18

@helianthus: igen, csak nekem szokatlan, hogy egy bank 1 évre adjon ki kártyát. Nem éri meg nekik. ELhangzott itt olyan is, hogy ha próbaidős az ügyfél, akkor csak 1 év (elég vicces, próbaidős ügyfél... ma, amikor vérre megy a harc az ügyfelekért). Meg olyan is, hogy esetleg hitelkártya volt, de erről sem volt szó, egyértelműen betéti kártyának tűnt a leírás alapján.

archieanderson 2009.06.24. 15:10:20

@Frucsasz: Nekem is szokatlan, dehát dögöljek meg, tényleg egy évre érvényes a kártya. És nem, nem kevertem össze a hónapot meg az évet. Husibogár.

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2009.06.24. 15:12:48

Nekem citi van évek (talán 8) óta, gondom nem volt még vele, sőt, javaslom a 0 Ft-os csomagot.

Betéti kamat? Alacsony, de aki egyetlen bankban tartja a pénzét na, az nem sikeres. Hurcibálhatod havonta akciós kamatokra vadászva, vagy választhatod a BBt lehet axát is, ha sok pénzed van. Hirtelen nem tudom melyik ad jobb kamatot, tud valaki egy összehasonlító oldalt? Asszem a pszaf lapján nincs naprakész infó.

Telefonhívások? Hát talán egy pár volt, de szépen illedelmesen le lehet szoktatni a hölgyet - nem hív vissza (ugyanabban az ügyben)

Hitelkártya? Az szívás mindenhol. De nekem biztoság, hogy a fizum tripláját elérem, ha kell. Az elmúlt 6 évben egyszer sem kellett mondjuk de évi 6ezert (kártya díj és számlavezetés) illetve 400*12=4800 SMS díj nekem megéri.

Webfelület? Egyszerű, de biztonságos

Telefonközpont? Mindegyik töketlen, ha hozzá nem értő ember vesz fel. Mondjuk nekem még nem volt problémám egyikkel sem, sőt, udvarias, gyors megoldással találkoztam, de el tudom képzelni, hogy lehet negatív tapasztalat.

A posztoló esetében: el sem tudom képzelni mit hibázhattak és csodálkozom, hogy ugyanarra a folyószámlaszámra/kártyaszámra (max másik kártyával) nem tudták megoldani a hibajavítást. Ha ez igaz, akkor igenis illik valami ellentételezés pl. vacsora kupon vagy egy éves sms díj elengedése vagy ilyesmi.

Widár 2009.06.24. 15:47:58

Az a vastag betűvel kiemelt káromkodás baromira alpári, pedig én sem vagyok egy szent

helianthus 2009.06.24. 15:56:15

@Frucsasz: na itt álljunk meg! Nupakazsi vagy mi.
Most vált világossá, hogy Te tényleg a kártyáról beszélsz. Hát azt nemtom. Sőt mondhatnám azt is, hogy egyáltalán nemtom.
Én a levezetésedről beszéltem tisztán matematikai alapon.
Így elbeszéltünk egymás mellett.
Most mennem kell mert próbaidős rendőr vagyok. :D
Jelentem leléptem!

ladislaus 2009.06.24. 16:03:45

@Frucsasz: amig nem ismered egy bank penzmosasi, hitelezesi etc... politikajat addig ne furcsalj semmit. sokmindent nem irnak meg index-félék, meg nem tudunk. de hidd el hogy hitelezesi vesztesegben messze jobb a citi mint masik bank. es preventiv modon is probalja elkerulni a hitelek bedoleset. Szoval ez egy pelda az egy eves hk-ra... Beteti kartyanal un. ugyfelprofil alapjan siman lehet eloszor egy evre kiadni. Juniorrol valtott ez mondjuk oka lehet.

Alikam 2009.06.24. 16:22:47

Szerintem keress új bankot!
Ezekkel már nem sokra mész.

Amúgy azt sem értem, hogy a kibaszott fizetéseket miért csak bankon keresztül lehet utalni.
Vagyis értem, hogy jól teletömjék a bankok zsebét, de, hogy aki ezt kitalálta, hogy szakadna le mindkét keze és lába tőből...

Labasmaz 2009.06.24. 16:36:01

Tenyleg maradsz? En inkabb mennek...

En akkor hagytam ott a Citibankot, amikor hitel (tenylegesen credit) kartyaval, _kizarolag_ elektronikusan fizetve tulleptem a hitelkeretem, megbuntettek 7000 Ft-ra ('99-ben). Azutan hosszas telefonalas utan, hogy hagynam a fenebe egeszet, hogyan is szabadulhatunk meg egymastol bekeben, bekuldtek egy bankfiokba, ahol senki nem volt hajlando foglalkozni velem, csak ramutattak a telefonra, hogy hivjam fel a telebankot, ok tudnak segiteni... Ja, kozben kioktattak, hogy egesz Europabol barhonnan hivhato a telebank, miert nem kerdeztem meg, hol tartok a hitelkeretemmel, es hogyan nezne ki, ha 1 marka hijan nem tudnek mondjuk a szallodaban fizetni a kartyammal. Mondtam, hogy majd _akkor_ telefonalok, addig meg alljon le a kartya, ha a limitbe utkozom.

Bit Rot 2009.06.24. 16:40:18

@elwood:
"A CIB amit mondasz havi díj 240, sms 400, utalás, csoportos beszedés 50-60Ft,(vagy 1 ezrelék)
automata 1 ingyen, utána 250 Ft/alkalom.
Nekem 2000 Ft körül is volt havonta, citinél elvileg az sms 400-a lenne. "

Ehhez képest én havonta 150 Ft körül fizetek a CIB-nél + 50 Ft a kártyakontroll SMS.

Ez összesen havi 200 Ft. (De kell hozzá rendszeres jövedelem a számlára, legalább 50 eFt)

Netes utalások: 0 Ft
Csoportos beszedés: 0 Ft
KP felvét saját automatánál 60 Ft körül, másnál 250 Ft, valóan.

elwood 2009.06.24. 16:59:45

ja látom online, tényleg kicsit nyernék vele, de még mindig sok.

a számlafigyelő 400Ft a kondíciós listán, a kártyafigyelő 50,
a CIB automaták nem gyakoriak a környékünkön.

halompasa (törölt) 2009.06.24. 17:31:14

Istennek ehhez semmi köze, miért kell ilyen alpári módon belekeverni? Nálad ez a fordulat mindennapos? Meg is érdemled...

Matschkássy Lukrécia 2009.06.24. 19:14:25

Engem az akasztott ki a City banknal, mikor nyitottam ki akartak faggatni honnet van a penzem. Mondtam, mi van ha nem mondom meg? Hat az olyan nincs, igenis meg kell jelolnom a forrast. Mondtam ok, akkor most megusztatok hasznalni a penzem. Nem nyitottam vegul is ki semmit veluk.

Tilcsák Bea (törölt) 2009.06.24. 20:13:41

@prüntyike: szerinted az emberek többsége blue vagy gold ügyfél, hm?

Bamba Barack 2009.06.24. 22:52:49

@Alikam: honnan veszed,hogy a fizetést csak bankon keresztül kaphatja meg az ember??

gt_t 2009.06.24. 23:10:44

@Matschkássy Lukrécia: Pénzmosás elleni törvényről hallottál már?

gt_t 2009.06.24. 23:14:06

@Alikam: nem csak utalni lehet. ez egy törekvés, hogy minél kevesebben csaljanak adót eltitkolt jövedelmekkel.....gondolom most nagyon népszerű lettem :)

egyszerüen 2009.06.25. 07:39:39

Citibank

csoffadt bank, szivattak anno ezerrel, megszüntetés meg szoban. Mondom valami papirt kérek hogy én se követelek ö se követel, . Náluk ez nem szokás

Budapest Bank
hitelem van náluk (hamarosan lejár), volt hogy 1 honap helyett 2-öt vontak le, majd a pénzt 3 héten belül visszakapom. Na ja a számlákat meg akkor befizetem. Elkértem a hozamomat, mig személyesn ott ülten 145 ezer lett volna, SMS-be meg jött a tény 110 ezer.
Ha hitelt akarsz felvenni vonalas telefon mindenképpen kell (a mobil előfizetés nem jo nekik), ha nincs hitelt automatikusan elutasitják. Szerintem törvénytelen

OTP
egy szaros befizetésre van mikor 1 orát kell várni, egy csomo tiltott árukapcsolást csinál, stb. stb.
Ugy vontak le a folyoszámlárol pénzt hogy nem volt Megbizás , a biztositoja meg egy átverés

Raiffasen vagy mi a turo
Aszonypajtás van ott. A multkor utánaszámoltam, valahogy nem koser ott se , oda se mennék

CIB
Hozzáférhető ügyintézők, folyamatos félretájékoztatás, majd hatalmas összegek bukása, perre nem tudsz menni, mert hangfelvétel nem lehet bizonyíték

Volt Postabank.
Mocskos egy banda volt az is. Hál istennek eltünt a sülyesztőbe. Számlamegszüntetésre nekem kellett vagy 80 km-ert utaznom, de az ügyintéző elcseszte, és nyitottak egy ujabb számlát hogy a komoly 80 ft-os kamatot valahol elhelyezék, pár év után jutott tudomásomra mikor már sok minuszba voltam, persze fizessem be:D Mondtam semmi gond kérem azt a szerzödést amit aláirtam. Innentől lekoptak. Jopár ismerösöm meg befizette:(

Idén ujabb bankot probálok ki:DD
jöhetnek az ajánlatok:D

vape 2009.06.25. 09:00:07

Nekem CIB Online + AXA Kamathozó páros van.
CIB-et használom napi szinten (netbankon 95%-ban), AXA-ra rakom azt a pénzt, amire épp nincs szükségem, de lekötni sem szeretném hónapokra.

Csak AXA-t nem bírnám ki, mert a netbankjuk lemaradt valahol a 90-es évek szintjén. Viszont pozitív, hogy este 8-ig lehet utalást indítani úgy, hogy az összeg másnap a célszámlán van.
Csak CIB meg azért nem lenne jó, mert a kamat a számlán tartott összegre kb. 0%. Viszont jó a netbank, és a minimál számlavezetési díjon és az éves kártyadíjon kívül más költségem nincs.

anarch 2009.06.25. 09:46:35

@Frucsasz: Nekem ezt pedig ezt csinálta az egyik bank. Elsőre kaptam egy hároméveset, amit az egyik bolt olvasója elbaszarintott. Az új kártya érvényessége viszont csak egy év...

(Pénzt nem buktam rajta, a bank szerencsére gyorsan reagált. Nem magyar :)).

Xezs 2009.06.25. 11:28:59

Megkésve, de hozzászólok: Én úgy tudom, hogy a 0 Ft-os számlacsomagnak van egy feltétele, miszerint havonta x ezer Ft-nak jönnie kell a számládra. Szerintem az lehetett, hogy egyik hónapban ez nem történt meg, így automatikus szerződésszegés volt az ügyfél részéről. Persze csak találgatok.

A hitelkártyával meg nem tudom mi baja van itt a nagyközönségnek, az is csak egy eszköz amit lehet jól is és rosszul is használni, pont úgy, mint a TV-t vagy az Internetet.

ladislaus 2009.06.25. 11:34:11

@Xezs: uj szamlat is nyitottak neki azt irja. szerzodest igy egyoldaluan nem bontana a bank, csak beterhelne a sulyos havi szla vezetesi dijat.
Es igen havi 150e kell a szla-ra egyosszegu kulso utalaskent. Szoval ha meg volt ha nem, nem ez volt a problema tuti!

ladislaus 2009.06.25. 16:57:16

@jesszumpepi: UGY ORULTEM HOGY ENYEM VOLT AZ UTOLSO SZO :)

ladislaus 2009.06.26. 10:32:06

@Tilcsák Bea: Szoval nem citis vagy, de ugy beszelsz mint aki keni vagja a blue-gold upgrade-et stb :)

Tilcsák Bea (törölt) 2009.06.26. 10:37:27

@ladislaus: nem, nem vagyok az. mit jelenthet mindez?:)

ladislaus 2009.06.26. 10:39:13

@Tilcsák Bea: Irtad fent ezt a gold/blue izet es hogy nekik kulon szamuk van... ezert gondoltam. Akkor max ugyfel vagy es goldos :)

Tilcsák Bea (törölt) 2009.06.26. 10:40:07

@ladislaus: nem:)
azt jelenti: voltam.
megnéztem az adatlapod, ismerjük egymást:)

ladislaus 2009.06.26. 10:40:54

na akkor varj... szemelyesen? dolgoztunk egy irodaban?

Tilcsák Bea (törölt) 2009.06.26. 10:48:47

@ladislaus: személyesen, de nem egy irodában. én a duna túloldalán, KT-vel (akinek "udvaroltál"):)

ladislaus 2009.06.26. 11:02:58

KT, Nem csak udvaroltam, jártunk is :)
Basszus, ciki de neved nem ugrik be...

Tilcsák Bea (törölt) 2009.06.26. 11:04:41

@ladislaus: na, az ő főnöke voltam. de a nevemet ne írd ki, ha beugrik:)

ladislaus 2009.06.26. 11:17:15

De már nem vagy citis??? hm... vagy az adatlapod nem mond igazat :)

ladislaus 2009.06.26. 11:19:43

akkor nem fiokos voltal???

ladislaus 2009.06.26. 11:26:23

@Tilcsák Bea: en a fiokos idoszakra gondoltam. T dolgozott a fiokban is. de ott a fonoke nem lehettel mert akit onnan ismerek az meg citis, vagy ferfi. Te meg no vagy. Mindegy. Szoval nem a fiokban voltal vele :)

Tilcsák Bea (törölt) 2009.06.26. 13:56:10

@ladislaus: hitelintézeti szektor, de nem hagyományos bank.

2009.06.26. 16:34:12

@Tilcsák Bea: H-h nem hagyományos bank?
Bocsi a hülye kérdést, de ezt nagyon nem vágom

Tilcsák Bea (törölt) 2009.06.26. 17:22:07

@Fabrysiheder: lehet, hogy a hagyományos szó félrevezető: úgy értem a hitelintézeti/pénzügyi szektorban nemcsak bankok léteznek.
léteznek bankok (amik hivatalos neve hitelintézet, egyelőre), szövetkezeti hitelintézetek, pénzügyi szolgáltatók, pénzügyi közvetítők, továbbá törvényi definíció szintjén létezik elektronikus hitelintézet is.
a jövőben új definíciók lesznek, most készül az új törvény.

ladislaus 2009.06.26. 18:28:31

@Tilcsák Bea: na ez erdekes tema! @Fabrysiheder: Te is citi-s voltal/vagy talan? :)
süti beállítások módosítása