Tékozló Homár

Félrevezették az ügyfelet a ceglédi Munkaügyi Központban

2009.07.03. 00:08 | szily | 158 komment

Munkanélkülinek lenni nyilvánvalóan rossz, és mi viccesebb, mint rálépni a földön fekvő ember tarkójára. A munkanélkülieket segítő szervezet a maga részéről mindent meg is tesz a jó hangulatért: egy hozzá nem értő munkatársuk hibájából István drágábban teheti a nyelvvizsgát, mint tehette volna. Sztori lent:


Azt hiszem a munkaügyi központokról még nem volt bejegyzés, de a postom
után remélem már lesz xD

Nemrég regisztáltak a ceglédi munkaügyi köpontban, és elküldtek egy
"munkanélkülieknek szóló előadásra". Elmentem és 2 napi beszélgetés után a
hölgy aki tartotta, javasolta hogy fiatal vagyok és nyomjak le egy
nyelvvizsgát mert jól jönne a meglévő szakmámhoz. Amúgy is tervben volt
már, és most mivel melóm se volt, elkezdtem keresgélni a neten nyelvsuli
után. Közben eszembe jutott hogy havonta legalább 1 munkahelyet fel kell
keresni, és beírni a kiskönyvbe amit adtak a munkaügyiben, hogy bizonyíték
legyen arra hogy keresek is munkát. Gondoltam írok nekik emailt hogy a
felkészülés idejére jó lenne ezt eltörölni, mert ha felvesznek akkor
macera a melót egyeztetni a nyelviskolával, az oktatás időpontával, stb.
Vártam 5 napot, nem jött válasz. Felhívtam a munkaügyit hogy személyesen
kérdezzem meg a dolgot.
Egy goromba okoskodó nő vette fel a telefont aki finom stílusban leoltott
hogy attól hogy önköltségen felkészülni+vizsgázni akarok, attól KELL,
KÖTELEZŐ melóhelyet keresni. A stílusából levettem hogy fölös lesz a fenti
problémámat előadni neki. Lemondtam a nyelviskolában a szintfelmérőt, mert
így fölösleges nekifogni, és jelentkeztem egy helyi nyelvtanárnál aki
általános iskolában tanított, ő rugalmas és megoldható vele hogy áttenni
az időpontot máshová, előrehozni, hátratolni stb. DE!
Ma délben kaptam egy emailt egy számomra ismeretlen munkaügyi központos
emberkétől (az ő címére nem küldtem el a mailt) amiben ez a szöveg
szerepel:

------------------
Tisztelt Ügyfelünk!

Tájékoztatom, hogy a nyelvvizsgára felkészítő tanfolyamon részt vehet.
Annyi a teendője ezzel kapcsolatban, hogy be kell jönnie
kirendeltségünkre, és az álláskeresési megállapodását módosítani fogjuk
úgy, hogy a havi egy munkahely keresési kötelezettséget kivesszük belőle,
és beleírjuk, hogy egyénileg önerős képzésben vesz részt.

Ezzel az együttműködési kötelezettségét a tanfolyamon való részvétellel
teljesítheti.
------------------

Ezzel gyakorlatilag öngólt lőtt magának a Munkaügyi központ. A
magántanrnál már megvolt a szintfelmérő, és megegyeztünk hogy hozzá fogok
járni majdnem 2x-es áron (a vonatot így is megspórolom) így akkora
segítséget adott a munkaügyi, hogy kábé egy ezressel többet kell fizetni
óránként. Nem nagy összeg, de a telefonos picsa hibájából kerül ennyibe a
képzés.

Jó lenne ha olyan ember kezelné a telefont aki ért is ahhoz ami a dolga és
nem bunkóskodna az ügyfelekkel, akiknek nem ritkán 5-6 órát kell
sorbaállni, és a bejutási ceremónia hasonlít a death metal zenekarok
koncertjein az első sorokban lévő mosh pit-hez Wall of death-hez,pogóhoz (
aki nem tudja miaz: youtubeon keress rá: mosh pit vagy nézd meg ezt:
http://www.youtube.com/watch?v=hYopE9SHqaU ) de ez is megérne egy külön
postot.

Azt hiszem ez EPIC FAIL xD

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Abdab 2009.07.03. 00:09:10

Tizenkettőt szólt a vasnyelvü éjfél. - Alunni, hívek; szellemóra ez.

Micsoda??? Ez nevetséges!! 2009.07.03. 00:17:53

Dobogós.

Amúgy meg a Munkaügyi központoknál nyomorultabb helyet még életemben nem láttam, mind úgy néznek ki, mintha legalábbis Kínában vagy valamelyik másik, a szocializmus rendszerében ragadt országban lennének...

Lesley · http://8ker.blog.hu/ 2009.07.03. 00:21:00

Picsához bemenni, nyelvét kitépni ánuszán keresztül, majd feltenni a kérdést:he?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.07.03. 00:39:47

komuveshez elmenni betont keverni

abakus(z) 2009.07.03. 00:41:20

Na akkor... a postoló b@cctatása nélkül (merthogy az nem illik ilyen korai órán):
1. a fővárosban heti 1 alkalommal kell munkahely keresést igazolni, nem havonta egyet (mér' nem egyformák a szabályok?)
2. ettől sokkal többet megtesz az ember, ha téyleg szeretne állást találni
3. álláshirdetésre interneten (e-mailben), telefonon is lehet jelentkezni, nem csak személyesen
4. itt a munkaügyi központ nem támogat semmilyen tanfolyamot, képzést és nem vállal állás-közvetítést (így inkább munkanélküli központnak tűnik)
5. milyen nyelvtanfolyam az, ami az egész napot lefoglalja? Semmire nem jut idő mellette?
6. ha ügyfélfogadási idő vége előtt 30-40 perccel megy vki, akkor nem kell 5-6 órát sorbanállni (de való igaz, hogy ezek a munkaügyi központok mind jó hangulatú, gyönyörű helyek :)

De ha minden jól megy lesz nyelvvizsgád is, meg állásod is.
Egyszer. :)

morrisal_ · www.plafoncsapszeg-gyalu.com 2009.07.03. 00:48:33

Hát, ezen most csodálkozom. Megyeszékhelyi vagyok, itt le se szarják, hogyan keresel munkát. Odaadják a könyvecskét, megadják a jobinfo (vagy valamelyik ilyesmi) webcímét, oszt csókolom. Eszük ágában sincs közvetíteni. Egyébként ritka nagy TAHÓ az összes, mindenkivel úgy beszélnek, mintha önhibájukból lennének munkanélküliek, eszükbe se jut, hogy egy nap maguk is erre a sorsra juthatnak.
Ezt a napi egy kötelező munkakeresést nem nagyon értem, sem azt, hogy lehet egy magántanár drágább, mint a tanfolyam. Én is tanítok otthon angolt, de olcsóbb vagyok, emiatt (is) jönnek hozzám.

morrisal_ · www.plafoncsapszeg-gyalu.com 2009.07.03. 00:50:31

Ja, értem! (Elsőre felületesen olvastam). Ha találsz melót, akkor lenne macera... Nem tudom, nagyon sokan járnak munka mellett tanfolyamra.

abakus(z) 2009.07.03. 00:55:07

@morrisal_: nem napi egy kötelező

"eszembe jutott hogy havonta legalább 1 munkahelyet fel kell
keresni"

Andr1s 2009.07.03. 01:06:16

Helo!

Nos a ceglédi kirendeltség egy szőrnyűség.
Én tavaly jártam oda,és akárhányszor mentem,rengeteg ember volt.

De a lényeg.
Tavaly úgy csináltam hogy bejelenkeztem munkakeresőnek,és emlitettem hogy támogatott nyelviskolába szeretnék menni.
eltelt néhány hét,és lett is hely egy nyelvsuliban,ahová beraktak(Euroteam be a gyáli úti kirendeltségbe-BMIK)
teljesen ingyenes volt-sőt,járt a 90%os vasúti támogatás és kaptam a havi minimálbért amellett hogy ingyen tanulhatok,pedig még nem volt ledolgozott évem.
Amúgy ezt a Reznák Imre intézi,emeleten van,készséges emberke.
Na remélem segítettem ezzel.
csáo

Megdobbent 2009.07.03. 02:15:22

Kiskonyv, kisorszag, kisember. Mi kell meg, mint egy adopenzen parasztkodo hivatalnok szardarab, hogy otthon erezd magad?

ColT · http://kilatasgaleria.blog.hu/ 2009.07.03. 03:02:52

Uff, vaze, állami szervtől mit várunk, mint hogy öngólt lő magának?
Mondjuk nekünk is mert a mi pénzünket költi, de sebaj, én is lehetek még munkanélküli.

"akkor
macera a melót egyeztetni a nyelviskolával"
Jaj oda ne rohanjak. Mondjuk a magántanár tényleg jó megoldás.

Amúgy én az álláskeresést egyeztetem a meglevő melómmal - már fél éve ott akarom hagyni, de nincs jobb (!!!!! és ez milyen szar!)


Na meg van egy (ex vagy most épp mi) barátnőm, aki hasonlóan meredek dolgokat tudna a munkaügyi központokról mesélni :(

ColT · http://kilatasgaleria.blog.hu/ 2009.07.03. 03:04:11

@abakus(z): Ez meg a másik. Sok álláshirdeésről basznak válaszolni, hogy egyáltalán jelentkeztél. Hogy igazolod?

Állami szervek, halleluja.

daniferi 2009.07.03. 04:17:51

Nem csak nyelvtanfolyammal kapcsolatban érdekes a munkanélküli központ hozzáállása, hanem akkor is, ha szakmát szeretne az ember tanulni. Erről írtam is egy rövid postot másfél hónapja:
tudtad.blog.hu/2009/05/20/latszatorszag_2
Röviden: szakmám nincs, csak érettségi, de nem tudta senki, hogy nekem jár-e szakmai képzés, de végül úgy döntöttek, inkább nem jár, mert abból baj nem lehet...

ge-za (törölt) 2009.07.03. 06:23:24

@daniferi:
Menj vissza a munkaügyibe és vágd pofán az ügyintézőt!
Végezhetsz tanfolyamot,mivel szakképzetlen vagy!!
Járj utána és ne hagyd magad,mert amint írtad is,a sima érettségivel kitörölheted.
Sok sikert!

spring 2009.07.03. 06:37:50

Öt évvel ezelőtt munkanélküli lettem, fel is kerestem a budapesti "Diplomás Munkaügyi Központot", ahogy ezt nevezik egymás közt. Itt egyből elvették azt a kis rózsaszín könyvemet, ami, azt hiszem a TB igazolásokat tartalmazza a munkáltatóktól (Bár ezt nem szabadna maguknál tartani). Szerencsére, két hónap múlva találtam egy fix idejű, 4 hónapos munkát. Ekkor bementem a papírjaimért, de nem volt időm kivárni az öt óra hosszú várakozási időt (mivel felháborító módon dolgozni kellett mennem). Mondták, hogy majd kiküldik a papírokat levélben. A rózsaszín könyv nem érkezett meg. Telefonálgatás, persze ez nincs náluk, mert ezt ők nem is tarthatják maguknál, és ezt ők nem is vették el tőlem, bla-bla...alpári stílusban, ordibálva. Személyesen is bementem, ugyanez a szöveg, itt is alpári stílusban.
Mire vége lett a négy hónapnak, az új munkáltató kiállított egy új rózsaszín könyvet. Ezt követően megjött a régi könyv is, feladó nélküli, normál küldeményként.
Ekkor már ismét munkanélküli voltam, viszamentem a munkaügyi központba. Itt ismét elvették mindkét rózsaszín könyvet. Erre megkérdeztem, hogy ezt miért veszik el, ha aztán nem nem küldik vissza, és a saját bevallásuk szerint sem tarthatják maguknál. A nő erre egy nagy kapcsozóval odakapcsozta a dossziéhoz: Na, így biztonságban lesz!

1 mezei utas 2009.07.03. 07:29:19

@spring:

Na, öreg hiba volt a rózsaszín könyved odaadni. Én novemberben vesztettem el a munkahelyem és csak márciusban regisztráltam szintén "Pályakezdő Diplomás Munkanélkülinek", mert még nincs 1 év tapasztalatom sem. Én úgy b@sztam ki velük, hogy a rózsaszín könyv fénymásolatát vittem csak be (a bizonyítványaim és a diplomám /nem bölcsész/ fénymásolata mellett). Néztek is nagyot, mire közöltem egy kamusztorit, hogy egyszer mentem állásinterjúra és vittem magammal a papírjaimat és valaki ellopta a hátizsákomat, de szerencsére megkerült. Néztem bambán, de regisztráltak :-)

A másik, meg, hogy végzettségemnek megfelelő állást nem kínálnak, csak piramisjátékos ügynöki melókat (érről a következő hozzászólásomban részletesebben). De hogy pozitívat szóljak, az ügyintézőm a körülményekhez képest jó arc (egy középkorú hölgy), de a többi ott dolgozó: Kint kell állni az Andrássy úton szakadó esőben, van egy szemüveges dagadt nő az egyik pultnál, ha kérdezni akarok valamit (mindenféle udvariassági formulát alkalmazva, elnézést a zavarásért, etc.), erre odvágja: "Ez nem információ, bazdmeg"

1 mezei utas 2009.07.03. 07:31:40

Velem az alábbi történt a munkaügyi központban, amikor kimentem egy általuk ajánlott állásra (Igaz történet). Írtam már levelet több médiumnak, újságnak, eddig egy sem válaszolt, gondoltam itt is elmondom a történetemet:

Fiatal álláskereső vagyok, nemrég diplomáztam és tavaly novemberben vesztettem el az állásomat. Márciustól regisztrált álláskereső vagyok. Budapesti lakos vagyok eddig kétszer jártam a munkaügyi központba (Közép-magyarországi Regionális Munkaügyi Központ, Pályakezdő és Diplomás Álláskeresők Közvetítő Iroda) konzultálni. Ott adtak ugyan nekem állásajánlatokat, de csak kettő jelzett vissza, amelyekről utólag kiderült, hogy kétes ügyletű, piramisjátékban utazó pénzügyi tanácsadó cégek.

Különösen a legutóbbi eset verte ki nálam a biztosítékot, amikor is a munkaügyi központ segítségével kapott pénzügyi üzemgazdászi (pénzügyi konzulens pozíció) egy magát faipari és kereskedelmi KFT-nél (VOLA Faipari és Kereskedelmi KFT - a nevet nem kellene leközölni, nem akarok bajt magamnak a későbbiekben). Azonban az állásinterjún kiderült, hogy teljesen másról van szó. Már mikor megérkeztem a helyszínre (Andrássy út) gyanút fogtam, ugyanis az előzetesen megadott címen a kapucsengő mellett valami teljesen más cégnév szerepelt (valami AEG). Már itt erős kétségeim támadtak, de úgy döntöttem bemegyek márcsak a móka kedvéért, hogy meghallgassam mivel próbálnak majd átverni (Életem legnagyobb lehetősége, hogy gazdag legyek és a többi). Néhány pórul járt barátom évfolyamtársam példájából tudom, hogy eleve bukásra vagy ítélve, ha belépsz (regisztrálsz) egy ilyen fajta céghez.

Nos én még egyszer hangsúlyozom a móka kedvéért csöngettem be és mentem be az interjúra, de amit tapasztaltam az szerintem minden jó érzésű embernél kicsapja a biztosítékot. Az interjú a 30-as évei környékén járó cégvezetővel történt akihez csatlakozott egy középkorú hölgy a későbbiekben, ő végig csendben ült. Az interjú úgy kezdődött, hogy az illető úr rögtön felvázolta, hogy valójában már semmi közük a faiparhoz, csak azért adták így be a hirdetést a munkaügyi központnak, mert még nem jelentették be a változást a Cégbíróságon és a PSZÁF-nál!!! (No itt az első indok, miért nem szabad velük kezdeni). Leesett ám nekem, hogy valami ügynökösködésről van szó, így elővettem az egyik ütőkártyámat, hogy csak alkalmazotti jogviszonyban vagyok hajlandó velük dolgozni. Erre az úr valami ködösítéssel igyekezett elhárítani a problémát, hogy kezdetben alkalmazottként leszek nyilvántartásban (Melyik cégnél, AEG, VOLA, esetleg be sem leszek jelentve???), majd idővel át kell váltanom vállalkozói jogviszonyba. Igazából az illető itt ezen a ponton erősen ködösített és sokszor ellentmondásba keveredett, sokszor azt sem értettem mit mond (diplomás, mások által is értelmesnek mondott ember lévén).

Igazából most következik az amiért úgy döntöttem, hogy levelet írok önöknek. Ugyanis az úr közölte velem a belépés feltételeit és, hogy mit kell csinálni. 3 hónap próbaidőt határoztak meg, amellyel még lenne semmi gond. De erre a 3 hónapra megbízási szerződést akartak kötni velem (Ezek szerint mégsem alkalmazotti státuszban lettem volna?) és csupán az lenne a feladatom, hogy ez idő alatt fel kell vennem 6 embert. Értsd: Szervezek be magam alá 6 embert, magyarul építsek hálózatot. A másik feltételként szabták meg még azt, hogy kötelező nyitni egy ún. befektetési számlát, havi X összeget (10.000-20.000 Ft között), a kötelező oktatásról (képzésről) már nem is beszélve. Ezen a ponton sokalltam be az interjú során, persze végig megőrizve a higgadtságomat közöltem az illetővel, hogy nem biztos, hogy én lennék a legalkalmasabb a pozícióra, soha az életemben nem interjúztattam, nem a pénz motivál, alkoholista vagyok, gyakran megesik velem, hogy elkések néha akár egy órát magyarán szólva igyekeztem olyanokat mondani, amit biztosan nem akart hallani.

Ami miatt írtam a szerkesztőségüknek, hogy felháborítónak tartom, hogy a gyanútlan pályakezdő fiatalokat efféle cégek ily módon próbálják kihasználni, átverni, lehúzni. Nem mellesleg az elmúlt hetekben olvastam egy olyan cikket ezzel kapcsolatban, hogy akik a hálózat építés elején részt vesznek, a piramis teteje körül vannak, azok is büntethetők. Véleményem szerint a leírt cég (VOLA ->AEG) ebben a fázisban van, szóval, ha valaki nem akar a későbbiekben pórul járni az jobban teszi, ha nem csatlakozik hozzájuk. Ami a legszomorúbb a válság miatt állástalan, reményvesztett, kétségbeesett embereket (mint talán amilyen én is vagyok) a kelleténél jobban át lehet verni az efféle cégeknek. Erről a témáról mostanában igencsak hallgat a média, igaz én sem nézek sokszor tévét, úgyhogy lehet volt már szó róla valamelyik televízióban/rádióban.

Kérem önöket, amennyiben érdemlegesnek találják a témát, hogy foglalkozzanak vele, nevemet és adataimat kezeljék bizalmasan, ne szivárogtassák ki, nem akarok magamnak a későbbiekben bajt. További jó munkát kívánok!

1 mezei utas 2009.07.03. 07:36:35

@e-apeh:

Már kezdem megbánni, hogy regisztráltam, de legalább rontom ennek a mocskos kormánynak a statisztikáját.

A másik meg már kib@szottul elegem van, hogy akár egy állásinterjún, akár máshol úgy kezelnek, mint aki saját hibájából veszítette el a munkáját. Mondjuk akkora baj nincs pótfelvételivel beiratkozom egy suliba és csinálok egy második diplomát is!

Leonine 2009.07.03. 08:06:49

"...kábé egy ezressel többet kell fizetni óránként. Nem nagy összeg, de a telefonos picsa hibájából kerül ennyibe a képzés."

Egy ezres óránként neked nem nagy összeg? Miközben munkanélküli vagy? Ha csak 50 órát veszel (ami még semmire sem elég), akkor is 50.000 Ft-tal többet fizettél.

Nem tudsz havi egy interjút beilleszteni sehová?

Én németből ún. "szuperintenzív" tanfolyamon voltam, heti 5 nap, napi 4 óra. Reggeltől délig vagy 13.00-ig voltunk bent, és ha akkoriban munkát kellett volna keresnem, simán megtehettem volna, mert minden délutánom szabad volt. Szóval emiatt fölöslegesen sírsz, hogy havi egy napot nem tudsz megoldani.

Egyébként ha a nyelviskolában le tudtad mondani a szintfelmérőt, a nyelvtanárt is lemondhatnád most, amikor már megoldható lenne a nyelviskola. Én legalábbis biztosan lemondanám, mert óránként egy ezres k. sok, pedig nekem van munkám, neked meg nincs.

Szerintem egyszerűen csak az van, hogy pénzed van így is (gondolom anyu, apu eltart), és tulajdonképpen nem is akarsz dolgozni, ez így neked teljesen jó.

Kandúrvarázsló 2009.07.03. 08:23:02

Fogadd meg @flash-: tanácsát! Mondd le a nyelvtanárt, szinte ingyen utazhatsz a nyelvsuliba, ingyenes tanfolyamra.

beachball 2009.07.03. 08:23:47

Tudjátok, mitől baromira hitelesek az ilyesfajta hozzászólások?
Attól, hogy ugyan a "sértett" naggggyon intelligensen beszélt az ügyintézővel, ő aztán egy rossz szót nem szólt, kedves volt a végtelenségig, aztán a hivatalnok meg olyan cúna volt vele...olyan nagyon, hogy a postban már csupán picsaként emlegeti a szerző, mert annyira elfogyott a türelme,vagy inkább a jólneveltsége...
Ugyan már, ne higgyük már, hogy aki itt ilyen stílusban nyilvánul meg, az majd máshogy teszi a való életben!
Nyilván nincs joga átverni,félretájékoztatni az ügyfelet senkinek, de én nem cserélnék az ügyintézőkkel sem.Ennyi szart lenyelni...

Fairy Girl 2009.07.03. 08:30:59

@spring: Miért adtad oda? (Úgy értem, másodszorra is szó nélkül átnyújtottad?)

Impega 2009.07.03. 08:38:39

Jo reggelt: Ohh, Munkaugyi kozpont. De szepen cseng. Kar hog csak aizéjüket vakargatjak ott bent.
Enegem geyszre regen ugy zavartak el, hogy 10.45-re volt talim, 10.30kor odaertem, de mar szolitottak, ugyhogy kerjek uj idopontot, mert ma mar nincs tobb. He? Vertem az asztalt, epp immigralas kellos kozepen alltam, ugyhogy irtam egy panaszlevelet + bekuldtem ajanlott kuldemenyben az osszes papirt amit le akartam adni, huzzanak ki a nevsorbol oszt csá.

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.07.03. 08:52:25

most akkor el kellene dönteni, mi a vénisten haragját akar a posztoló.

havi egy kontakt nem fér bele? hagyjuk már a mellébeszélést.

mehetsz tanfolyamra. az utazását is támogatni fogják, ha kell. egyszer sem kell munkát keresni.

olyanok amilyenek, de megoldották a problémádat.

de ha ilyen kurva jól megy a családban, hogy + ezer óránként nem számít, akkor minek is neked a munka? a tanulásról már ne is beszéljünk

Frucsasz 2009.07.03. 08:57:01

@1 mezei utas: Diplomás ember létedre sincs annyi sütnivalód, hogy egy poszt NEM egyenlő egy kommenttel. Ezt nem fogják a szerkesztők szűrni, nem fogják kitörölni a VOLA Kft nevét, nem fognak azon sem morfondírozni, hogy leközöljék-e: automatikusan kikerül, legfeljebb később cenzúrázzák.
Más: "sokszor azt sem értettem mit mond (diplomás, mások által is értelmesnek mondott ember lévén)." Nos, drágaszágom, amit ide írtál, az azt jelenti, hogy azért nem értetted, mit mondtak, MERT diplomás ember vagy. Gondolom, a "lévén" helyett a "létemre" kicsit praktikusabb lenne.

Egyébiránt pálinkás szép jó reggelt kívánok. Péntek, és csak fél napot vagyok. Még 3 óra, és itt a nyár :)

upho 2009.07.03. 08:59:39

picsogo logos vagy.

májgeriberi 2009.07.03. 09:07:05

@beachball: hidd el nagyon sok múlik az olyan dolgokon mint a "picsák" pillanatnyi hangulata.
Ha frontérzékeny vagy ha este nem kapta meg a brét elé ne kerülj mert rajtad veri le a bánatát.

Harlequin 2009.07.03. 09:17:24

Több ezren tanulnak munkamellett nem csak nyelvet, hanem főiskolára járnak, meg hasonlók. Szóval nem kéne elmismánolni a munkakeresést.
"Ezért tart itt az ország"

CBF 2009.07.03. 09:39:57

Srácok csak halkan jelzem, hogy elrajtolt a kékszalag. Értede mire gondolok?

Harlequin 2009.07.03. 09:45:21

@CBF: És várható valami meglepetés vagy a szokásos forgatókönyv?

Caleb7 2009.07.03. 09:47:31

Nem tudjátok a hajó nevét amivel kedvenc bográcsos barátunk indult? (ha indult) :)

Frucsasz 2009.07.03. 10:10:02

Úgy érzem, hogy ha a poszt nem is hétvégi, de a hangulat már erősen az...

Caleb7 2009.07.03. 10:15:31

Mi van, mindenki elment nyaralni? Vagy már a kékszalagon vagytok drukkolni???

vazsmegyeigerdezsház · http://studiosmaragd.hu/ 2009.07.03. 10:33:26

Amikor munkanelkuli voltam, akkor ugy teljesen magamtol tortem magam, hogy talaljak allast, es nem csak meresztettem a picsamat, hogy majd valaki, majd helyettem.

Nyilvan kulonbozo habitusu emberek vagyunk, es az eletkeptelenebbeknek a segguk ala kell tolni reszben vagy egeszben a dolgokat. De ezert ne az legyen mar a hibas aki segit?! Meg ha szarabb melot nem is talalt..

illemvakond 2009.07.03. 10:35:11

Igen, én sem nagyon értem a posztolót.
Megkaptad a lehetőséget, hogy járj nyelvtanfolyamra, még csak el sem kell menned havonta egyszer (hú, de sok) állásinterjúra. Te meg itt háborogsz…
Rendben, elfogadom, hogy a „telefonos picsa” minősíthetetlen hangnemben beszélt veled, még azt sem kérdőjelezem meg, hogy te ennek ellenére udvarias voltál.
A félretájékoztatásra sincs mentség.
Ennek ellenére úgy érzem, ez a poszt mégsem teljesen erről szól.
(Egyébként meg: ha úgyis önköltségen mész, azaz Te választod ki, mikor, hová jársz, akkor nem tudnál olyan tanfolyamot választani, ami esetleg akkor is belefér az idődbe, ha közben elhelyezkedsz? Lehet, hogy én vagyok földönkívüli, de szerintem nem csak olyanok járnak nyelvtanfolyamra, akik egyébként a lábukat lóbálnák egész nap.)
Másrészt meg az legyen a legnagyobb bajod, hogy el tudsz helyezkedni…
De rájöttem, mi a problémád:
mivel a tanulás alatt is köteles vagy munkát keresni, fenyeget a veszély, hogy esetleg felvesznek valahová.
Értem.
Akkor sem vonom vissza, amiket eddig írtam.

staropramen 2009.07.03. 10:43:42

István Sztrovacsek!
úgy tűnik barátom, hogy házhoz jöttél a pofonért.Megérdemled amit kapsz.Azon se csodálkozz, ha az ügyintéző nem tesz tisztába ,mert az lehet , hogy te 5 órát állsz sorba de ő egész nap ott ül, és ha csak minden ötödik ilyen mint te....számold ki.
Szerintem te nem is akarsz melózni, különben nem az lenne a fő indok, hogy mi van, ha felvesznek.csak remélni tudom, hogy nem a mama nyugdíját veszed el hó elején.

Frucsasz 2009.07.03. 11:01:21

Na, újra elolvastam, és csak most fogtam fel, fel is ment az agyvizem. Eddig azt hittem, hogy az állásKERESÉST nem tudja egyeztetni a nyelviskolával. De nem. Ez a sünérett egyén itten ni, hát ez dolgozni nem akar. "hogy bizonyíték is legyen, hogy keresek munkát" De hát te nem is keresel munkát! Te kva nagy ívben kerüled elfelé a munkát! Hogy akkor miért regisztrált a munkanélküli kp-ba? Hogy addig se kelljen TB-t fizetnie, sőt, még pénzt is kapjon, mint derék, szerencsétlen munkanélküli. Az én fizetésem fele meg arra megy el, hogy az ilyeneket eltartsam.
Sün!! Meló van!!! Istvánt írd fel, légy oly kedves, és ha lehet, családilag látogassátok meg. Tarajos sül sógort is vihetnéd. Meg a medvét.

illemvakond 2009.07.03. 11:03:50

@Caleb7: Vagy nem nevezett, vagy álnéven nevezett, vagy – és ez az, ami teljesen elképzelhetetlen: – nevezett ugyan, de nem ő a kapitány! :D

elwood 2009.07.03. 11:03:58

Üdv István,

Én az az ember vagyok aki a nyelvtanfolyamodat és munkanélküli segélyedet fizeti és még kilenc másikét is hozzád hasonlóan. (V.ö. adófizető)

Roppant sajnálkozással tölt el, hogy akár havonta is el kell menni egy állásinterjúra, és ha (kimondani is borzalmas) felvesznek, akkor heroikus munkával át kell szervezni a nyelvtanfolyam időzítését.

Megnézem tudok-e több túlórát vállalni, hogy a többlet adóbefizetésemből emelhessék a Munkaügyi Központ szolgálatásának színvonalát.

euAgWzgmmtq7K 2009.07.03. 11:06:16

első?

amúgy nem értem, miről szól ez a post

Frucsasz 2009.07.03. 11:10:22

@d.hardman: arról, hogy szegény, szegény Istvánnak majdnem el kellett mennie pár látszat-állásinterjúra, azért, hogy megkapja a segélyt. Milyen világban élünk...Borzasztó, mikre nem kényszerítik az embert.

médinhángöri 2009.07.03. 11:14:37

Sajnálatos, hogy ilyen súlyos gondjai is lehetnek valakinek... munkakeresés havonta egyszer... úristen, hogy lehet ezt kibírni?! Ez a normális életvitellel összeegyeztethetlen dolog? Mert gondolom, a nyelvtanfolyam heti 5 napon, napi 8 órában folyik majd, minden mást ellehetetlenítve, ÉS ez napi 8000 Ft többletráfordítást jelent "a hozzá nem értő munkatárs hibájából"... mi más lehetne a probléma. Ja, hogy az 1000 Ft/ óra többlet nem az? Akkor komolyan nem értem...

ámbátor 2009.07.03. 11:15:32

Ma megyünk a Balatonhoz egy frankó kis házba, műemléki környezetbe. Csak félek, hogy pár percet esetleg késünk. De hát csak nem lesz belőle gond.

Berix 2009.07.03. 11:16:17

Nem értem a post íróját. Nekem van állásom, ígaz, hogy kritikán aluli, így aktívan keresek munkát és mellette még nyelvet is tanulok. Szóval belefér - mert bele kell, hogy férjen - az életembe a munka, a nyelvsuli és az álláskeresés.
Az, hogy a ceglédi központban milyenek az ügyintézők az már egészen más, de azért tegyük hozzá, hogy nagyon túlterheltek, új embert meg nem vehetnek fel. Ettől függetlenül valami emberi hangot is megüthetnének.

EÖ (törölt) 2009.07.03. 11:39:59

jóreggelt!

kicsit késtem, mert mesterek voltak nálunk és az ereszcsatornát átállították analógról digitálisra!

haladni kell a korral!

staropramen 2009.07.03. 11:44:42

@Egyéves Önkéntes:
Nálad már kovácsoltvas ereszcsatorna van, vagy még a régi bádog?

morrisal_ · www.plafoncsapszeg-gyalu.com 2009.07.03. 11:48:03

Gúten mórgen.

@abakus(z): igen, írtam, hogy elsőre felületesen olvastam.

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2009.07.03. 11:51:56

50. (erre készültem éjfél óta)

EÖ (törölt) 2009.07.03. 11:54:36

@staropramen: egyik sem trendi már, lóbalzsammal összefogott gyöngykavics kerámia
(színben a kapun lévő kőoroszlánokhoz illő)

EÖ (törölt) 2009.07.03. 11:57:14

@Nelson Mandula: reméltem is hogy jössz, mert nem akartam 50. lenni, 51-re gyúrtam Norbi videókazettával,hajnal 4-től, mióta nincs műsor a Private XXX Gold Premium Spice-on

abakus(z) 2009.07.03. 11:57:16

@Egyéves Önkéntes: Ez az a fajta amelyik félrevezeti az esőt a munkaügyi központban? Vagy az, amelyik leszorítja a polgárőrt?

morrisal_ · www.plafoncsapszeg-gyalu.com 2009.07.03. 11:57:32

@beachball: Ööö... én például soha nem megyek provokatívan hivatalba, mert.... egyszerűen eszemben sincs. Ráadásul sok minden múlik az ügyintézőn, tehát szerintem a normális ember eleve nem hőzöngve megy oda. Ennek ellenére (kár, hogy nincs dőlt betűs kiemelés) bunkók az emberrel.
Bizonyára hivatalnok vagy magad is, megértem, hogy így vélekedsz. Viszont: akik emberekkel foglalkoznak, főleg Munkaügyi Központban, egy icipici pszichológiai érzékkel kéne, hogy rendelkezzenek, mivel senki sem örömében jár oda. A magas lóról stílus hagyján, de ahova ők jártak iskolába, ott nem mondták el, hogy a munkanélküli ember már eleve kis önbizalommal, többé-kevésbé megtörten megy ügyet intézni? Nem hiszem, hogy ezt az állapotot az (egyébként ilyen-olyan humán akármicsoda képzésen részt vett) ügyintézők fellengzőssége javítja.

Ennek ellenére továbbra sem értem, hogy nem lehet munka mellett nyelviskolába járni, sőt, nem is tudom, mit akart a poszt írója.

Impega 2009.07.03. 11:57:36

@Nelson Mandula: Akkor mostmar mehetsz(tek) is pihengelni.

Mylady 2009.07.03. 11:58:06

Na, ehhez csak annyit fűznék hozzá, hogy én eddig kétféleképpen tanultam nyelvet: eleinte iskola mellett, aztán meg munka mellett
és belefért - persze én biztos varázsló vagyok - lett is 4 nyelvvizsgám

mondjuk én nem jártam (vagy csak kampányszerűen) nyelviskolába, inkább leültem otthon az asztal mellé és megtanultam egyedül... (igaz, ezt csak egy bizonyos szint felett lehet csinálni)
olcsóbb volt és mindig sikerült úgy időzíteni, hogy pont akkor legyen, amikor ráérek...

EÖ (törölt) 2009.07.03. 12:00:37

@Mylady: mi az a 4?
már ha nem titok.

Bit Rot 2009.07.03. 12:00:39

Rokonomnak volt kis családi üzeme (szakemberrel), kellett volna segédmunkás.

Munka: reggel 6-kor kezdeni, tenni-venni, semmi képzettség nem kell hozzá, pucolni, pakolni, csinálni amit a szaki mond. (És még csak nem is mocskos/büdös munka.)

Jöttek a munkaügyi központból a közvetített emberek, hogy írja már alá nekik, hogy alkalmatlanok!

Tehát már úgy jöttek "munkát keresni", hogy ők csak az aláírásért jöttek, nem komolyan.

morrisal_ · www.plafoncsapszeg-gyalu.com 2009.07.03. 12:01:00

@Frucsasz: 1 mezei utas azt a levelet másolta be, amit tévéknek/egyebeknek írt, azért kéri, hogy neveket ne említsenek (ha esetleg leadnák). a többihez nem fűzök hozzá semmit.

EÖ (törölt) 2009.07.03. 12:04:38

@Mylady: szorozva szóbeli és írásbeli? :)

Mylady 2009.07.03. 12:05:47

@Egyéves Önkéntes: ja, akkor nyolc :)

nem, általános és szakmai (gazdasági)

EÖ (törölt) 2009.07.03. 12:08:22

@Mylady: nekem úgy van nyolc, hogy nyolcadikra sikeredett! (lovári alap, fémkereskedői szakmaival bővítve) :)

Mylady 2009.07.03. 12:09:24

@Egyéves Önkéntes: ja, az is számít? akkor 24 - én nyertem :)))

verbanan 2009.07.03. 12:09:30

EPIC FAIL?
xD ?
Ezekből a megnyilvánulásokból számomra egyértelmű hogy István barátunk sokat World of Warcraftozik, nem csoda ha nincs munkája (és nem is szeretne)

EÖ (törölt) 2009.07.03. 12:10:21

@Egyéves Önkéntes: ja és van egy Argentín-Polinéz középfokúm, cápafigyelő-koktélkeverő szaknyelv kiegészítéssel

Mr.Brooks 2009.07.03. 12:12:31

Engem a következő bosszant de nagyon: Az még hagyján hogy valaki munkanélküli illetve azzá vált, főleg a "válság" idején. Természetesen, ha nincs más mód, jelentkezni kell a segélyért, az otthon eltöltött időt pedig hasznosan (pl. munkakereséssel) ajánlatos eltölteni. Rühellem azokat azonban, akik tényleg csak azért jelentkeznek, hogy fejjék az államot x hónapig. Értitek, nem elég hogy havi minimálbérrel "segítjük" őket a mi pénzünkből, még 3-4százezres nyelvtanfolyamokra is bekerülhetnek, teljesen ingyen. Egy féléves intenzív tanfolyam ugyanis kb. ennyibe kerül. Na meg persze jár a kedvezményes havi bérlet is, stb.stb.stb...
Én, mint frissen diplomázott fiatal (igazából hétfőn lesz az államvizsgám:D) még csak árkedvezményt sem kapok egy ilyen nyelviskolába, pedig, elhihetitek, én valóban szeretnék nyelvet tanulni!
"A hölgy aki tartotta, javasolta hogy fiatal vagyok és nyomjak le egy
nyelvvizsgát mert jól jönne a meglévő szakmámhoz."
Jaaaa, ez csak így megy?! Hát nekem is szükségem lenne a szakmámhoz, elhiheted. Ami még felháborít, hogy az ilyen munkanélküliekből (főleg fiatalokból) álló nyelvcsoportokat meg lehet nézni a vizsga után, hány százalékuknak sikerül... Ha elsőre nem sikerül valakinek, másodszorra köteles kifizetni a vizsgadíjat. DE ha közben bejelenti, hogy hahó találtam munkát, akkor semmifajta kötelezettsége nincs a nyelvtanfolyamot illetően, ergo az állam feleslegesen fizetett ki neki x százezer forintot... Nagyon sok van ilyen és ez elszomorító... Esküszöm bosszant hogy az én adóforintjaim erre mennek rá!

Mylady 2009.07.03. 12:12:37

@Egyéves Önkéntes: na fogadjunk, hogy azt lóbalzsamos vaniliás karikáért cserélted
mert a cápafigyelő része olyan nehéz, hogy senki sem tudja letenni

horex · http://horex.uw.hu/ 2009.07.03. 12:12:53

@ColT -- korbely.freeblog.hu/archives/2009/0:
Nem kell igazolni, csak beirni az adatokat a kiskönyvbe, név-cim és milyen módon kereste őket

EÖ (törölt) 2009.07.03. 12:12:58

@Mylady: asszem feladom. :)
megyek beiratkozok a Ring nyelvstúdióba (*SLAP*!)

EÖ (törölt) 2009.07.03. 12:14:49

@Mylady: beismerem! kétszer is voltam pedig vizsgán, álltam a toronyban, figyeltem és nem jött az a k.rva cápa :) úgyhogy a szóbeli része nincs meg
de az írásbeli sikerült

Mylady 2009.07.03. 12:16:25

@Egyéves Önkéntes: ááá, csak irigykedem
mert nekem nem sikerült
biztos azért, mert -ellentétben a latinnal- nem anyanyelvi környezetben tanultam...

horex · http://horex.uw.hu/ 2009.07.03. 12:20:14

@Frucsasz: Azért nem ilyen kerek a világ

1 mezei utas 2009.07.03. 12:23:46

@Frucsasz:

Drágaságom!

Nem olvastál figyelmesen, a kommentem elején leírtam, hogy több újság szerkesztőségébe küldetem az alábbi szövegű levelet...
TESSÉK FIGYELMESEN OLVASNI, NE CSAK A HIBÁT KERESNI!!!
Gondolom ennyire ráérsz, én nem!!!
2 állásinterjú között nem azzal fogok szarakodni, hogy átfogalmazzam a levelem, bocs...
Bizonyára nagyon boldog lehetsz, mert biztosra veszed, hogy a lelkembe gázoltál, hát jót röhögtem olvasva a hozzászólásodat, hiszen DIPLOMÁS létemre nem vagyok olyan okos, mint TE :))))))))))

Kandúrvarázsló 2009.07.03. 12:26:53

Most a munkaügyist, a posztolót vagy a kommentelőket kell szapulni? Elvesztettem a fonalat!!!!

1 mezei utas 2009.07.03. 12:29:03

@horex:

Miről, bocs, nem vagyok potenciális homár olvasó

lécci ha tudsz, egy linket???

1 mezei utas 2009.07.03. 12:30:52

@Kandúrvarázsló:

Mindenkit :-)
Mert egyes kommentelők mindig tökéletesen látják a dolgokat, így 'hülye' a posztíró, akinek véleménye is van a dolgokról, a poszt témájához érdemlegesen nem is tud szólni :-)

staropramen 2009.07.03. 12:34:15

Sztrovacsekek!
Elhangzottak a kulcsszavak..." diplomás létemre..."

Kandúrvarázsló 2009.07.03. 12:45:20

@horex: Labirintusból hamarabb kijutok, csak tudni kell elindulni! (tudnillik a fal egyik - bal vagy jobb - oldalán kell végigmenni, oszt már kint is vagy :))

Kandúrvarázsló 2009.07.03. 12:49:38

Szilyék komolyan gondolták ezt a 2 soványka posztot 7végére? Kitört a nyári szünet, vagy mi van?

horex · http://horex.uw.hu/ 2009.07.03. 12:53:01

@1 mezei utas:
Arrol a stilusu munkahelyröl , ahol belépőként 20,000Ft akartak lekaszálni rólad

horex · http://horex.uw.hu/ 2009.07.03. 12:54:23

@Kandúrvarázsló: Csak vigyázz , mert a fal adja amásikat
:)

1 mezei utas 2009.07.03. 12:54:32

@horex:

OK, természetesen nem mentem bele :-)
Csak egy újszülöttnek minden vicc új, pláne, hogy nem olvas homárt...

Szüljenek SÜNT!!!

horex · http://horex.uw.hu/ 2009.07.03. 12:55:52

@Kandúrvarázsló: Csak vigyázz , mert a fal adja amásikat
:)

Kandúrvarázsló 2009.07.03. 12:57:19

@horex: majd vigyázok. Különben is a kandúrok tudnak varázsolni is. :)

1 mezei utas 2009.07.03. 13:01:27

@beachball:

Nos, nekem normális ügyintézőm van a munkaügyi központban, normális hangon folyik a társalgás köztünk (eddig kétszer találkoztam vele). De amikor először odamentem regisztrálni, kiálltam a sort, hogy bejelentkezzek a tájékoztatóra (ami maga egy vicc), azt mondták álljak félre ennyi. Majd fél óra várakozás után meg mertem kérdezni:

"Hogy elnézést, nem tetszik tudni megmondani, hogyan fog lezajlani a 10 órás tájékoztató" (Tettem ezt fél11-kor)

Erre odabassza, mint egy kutyának a párttitkár asszony kinézetű hölgy:
"Ez nem információ"

Jó, mondom neki:

"Akkor elnézést uram" (Köröttem szakadt mindenki a röhögéstől)

1 mezei utas 2009.07.03. 13:06:29

@horex:

Egyik ismerősömtől az MPK (Magyar Pénzügyi Közvetítő Zrt.) akart 30-at :-)
Persze gondolhatjátok mit válaszolt, pedig az interjúztató alig akarta elengedni (Azt mondta mennie kell egy másik interjúra, erre mondja neki minek, hiszen itt van élete lehetősége)

Palkovics Ede 2009.07.03. 13:12:44

"nyomjak le egy nyelvvizsgát" hmmm...nem a szintetikust szokták lenyomni? vagy sallert? vagy fekvőtámaszt?
"Egy goromba okoskodó nő vette fel a telefont" és ha rossz napja volt? veled biztosan nem szokott előfordulni.
"telefonos picsa""nem bunkóskodna az ügyfelekkel" ecsém, csodálkozol, hogy így bánnak veled, ha ilyeneket írogatsz?
Hogy is van a mondás? Nem vagyunk mások, mint környezetünk tükörképe.

Amúgy a legjobbakat!

1 mezei utas 2009.07.03. 13:14:16

@Palkovics Ede:

Megérkezett a munkaügyi központ álláspontja is :-)

"Az ügyfél a hülye, nyilván"

EÖ (törölt) 2009.07.03. 13:14:18

@Mylady: igen, latin amerikában lehet jól megtanulni latinul

az kettőnek számít, ha van egy keletnémet meg egy nyugatnémet szóbelim? :)

1 mezei utas 2009.07.03. 13:15:22

@Egyéves Önkéntes:

Nem, az számít kettőnek, ha van egy osztrák és egy német :-)

EÖ (törölt) 2009.07.03. 13:18:06

@1 mezei utas: na azt a németest is megnézném, aki megérti a salzburgi házinéni osztrákját! :)
úgy beszél, hogy nem egyes szavakat nem értesz, hanem nem ismered fel, hogy német.

1 mezei utas 2009.07.03. 13:19:14

@Egyéves Önkéntes:

Én sajnos angol-franciás vagyok és sokkal jobban megértek egy svájcit vagy belgát, mert az nem hadar :)

EÖ (törölt) 2009.07.03. 13:19:52

@Mylady: azt nem is mondtam, mert természetesnek vettem, hogy tudod, hogy nílusi palóc alapfokúm is van. :D

ColT · http://kilatasgaleria.blog.hu/ 2009.07.03. 13:21:21

Ez még mindig kint van?
Lesz ma még post, vagy ez a hétvégi ON-olós?

ColT · http://kilatasgaleria.blog.hu/ 2009.07.03. 13:22:33

@Egyéves Önkéntes: És piréz? Bejás?

Palkovics Ede 2009.07.03. 13:22:44

@1 mezei utas: @Frucsasz:
Értem mit írtatok és mit értettetek félre vagy meg.
Pár jótanács:
1. az intelligencia nem diplomafüggő.
2. ne ítéjetek és nem ítéltettek!
3. "te vagy a párom"

Jó hétvégét mindkettőtöknek (is)! :-)

EÖ (törölt) 2009.07.03. 13:22:58

@1 mezei utas: én büfé-ruhatár szakos vagyok, és nem állok szóba külföldiekkel.
tanuljanak meg magyarul, ha hozzám méltóztatnak szólni. :)

Mylady 2009.07.03. 13:25:59

@Egyéves Önkéntes: nem, az három: kelet, nyugat és német :DDD

a nílusi palóc az alap :D

Mylady 2009.07.03. 13:27:10

egészen csendben és félve kérdezem: ez ugye nem a hétvégi?

DaM 2009.07.03. 13:27:47

attól tartok, hogy de..

ColT · http://kilatasgaleria.blog.hu/ 2009.07.03. 13:29:46

@Palkovics Ede: Hogy ez milyen igaz!
A diploma csak azért kell hogy az idióta főnökök/HR-esek eliggyék hogy van agyad, de nem teszi biztossá azt, hogy tényleg van... :(

@Egyéves Önkéntes: De akkor ha te mész külföldre akkor neked is tudni kell külföldiül :)

EÖ (törölt) 2009.07.03. 13:30:37

@ColT -- korbely.freeblog.hu/archives/2009/0: amikor a Ráckevei Polgárőrképző Egyetem Fuzáriumában voltam rezidens, akkor jártam Piréz nyelv és irodalom speciálkollégiumra, de csak télen, mikor túl mostoha volt az időjárás, hogy bushkraftolni menjek.

Mert az egyetem nem kocsma, hogy egész nap ott üljön az ember!

és erről jut eszembe, ha megkérhetnélek, hogy hétvégén igyál meg egy kopstout-ot helyettem is...

EÖ (törölt) 2009.07.03. 13:32:28

@Mylady: de ez a hétvégi
erről jut eszembe, van hétvégi francia és hétköznapi francia vizsgám is.
már azt se tudom mennyinél tartunk :)

elwood 2009.07.03. 13:34:49

nekem francia kulcsom van

maincoon © 2009.07.03. 13:36:06

ahhoz milyen nyelvvizsga kell, hogy a csontrészeg ember kiejtését megértsük?
mert állítólag az egyik kolléga a céges bulin mondott nekem valamit, amire én ugyan nem emlékszem, de most számonkéri, hogy megígértem. vagy én nem beszéltem azonos nyelven vele??? :O

EÖ (törölt) 2009.07.03. 13:38:29

@ColT -- korbely.freeblog.hu/archives/2009/0: a múltkor jött volna egy friss diplomás hölgy dolgozni hozzánk, azt mondta a tulaj, hogy beszélgessek el vele, mielőtt felvesszük és ne csak a melleit nézzem, hanem kérdezzem meg tud-e számolni
na bejön, azzal kezdi, hogy ő volt az évfolyamelső, és hogy nála okosabb talán nincs a környéken, és őt a Salánki prof is imádta meg a portás meg a takarító is, stb.
viszont nem tudott százalékot számolni (mérnök volt) meg átváltani egymásba két mértékegységet
de azért felvettük, mert jó melle volt :D

komoly rész: (nem vettük fel)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.07.03. 13:40:09

hosszuhetvege
julius 4
a legfontosabb unnep itt

EÖ (törölt) 2009.07.03. 13:40:57

@elwood: elfogadjuk! :)
svédtorna is jöhet,
angolnátha dupla pont
finn szauna
spanyolcsizma
orosz lán

Palkovics Ede 2009.07.03. 13:42:01

@1 mezei utas: értem a tréfát, csak nem szeretem ;-) (ha a kommentemből bebizonyítod, hogy a másik oldalt képviselem, + hogy hol írtam azt, hogy "az ügyfél a hülye", akkor kapsz egy piros pontot. Nah, ezért tart itt ez az ország...:-)) István sem fog az önsimeret útjára lépni, ha elolvassa kommentem, de próbálkozni, azért lehet.:-)
Sokan Istvánnak adnak igazat, mert megtapasztalták, ahogy én is, hogy milyen a bürokrácia nálunk. Amióta másképpen állok az ügyintézőkhöz (ők is emberek, mint mi), azóta nem tortúraszerűen élem meg a várakozást, kommunikációt, papírozást. S mily' érdekes: mosolyt, kedvességet kapok vissza.
Próbáld ki egyszer, milyen érzés objektívnak lenni, kivülről is megfigyelni a dolgokat, és nem a végletek emberének lenni.
"2 állásinterjú között nem azzal fogok szarakodni, hogy átfogalmazzam a levelem, bocs..." Hanem inkább homárt olvasol. Ríszpekt!:-)

EÖ (törölt) 2009.07.03. 13:42:22

@maincoon: ja céges buli volt, akkor könnyű lefordítani: AZT akarta :)

ColT · http://kilatasgaleria.blog.hu/ 2009.07.03. 13:43:50

@Egyéves Önkéntes: Mi az a kopstout? :D

A Ráckevei egyetemen nem csak strandőröket képeznek?
Vagy már akkreditálták a polgárőr szakot is? Mert akkor jelentkezek! Van levelező képzés?
Mer' a zinformatikus diplonya már nem jó semmire, orknak kell menni!

@elwood:
Az jó a svédcsavaromhoz?

ColT · http://kilatasgaleria.blog.hu/ 2009.07.03. 13:45:26

@Egyéves Önkéntes: "viszont nem tudott százalékot számolni (mérnök volt) "
LOL vaze! Legalább építész? Szóval ha elbasz valamit akkor meghalnak emberek? :D

De ez jó duma volt :)

horex · http://horex.uw.hu/ 2009.07.03. 13:45:30

@hagyma: Nektek viszont nincs Augusztus20
:)

ColT · http://kilatasgaleria.blog.hu/ 2009.07.03. 13:47:05

@maincoon: Hűha, vigyázz mert meglepődhetsz :D

@hagyma: És ez neked pihenés, vagy meló nagy pénzért? :)

EÖ (törölt) 2009.07.03. 13:47:13

@ColT -- korbely.freeblog.hu/archives/2009/0: levelezőképzés a polgárőr szakon? hülye vagy? ahhoz tudni kéne írni! :D

nem baj, ha nem tudod, igyál egyet helyettem

ColT · http://kilatasgaleria.blog.hu/ 2009.07.03. 13:52:31

@Egyéves Önkéntes: Azt nem írtad bele milyen szakma... De ez kész...
De ilyenekel tele van minden... és van ahova viszont felveszik... És pl. főnök lesz valahol, gyártást szervez.
Na miért tart itt ez az ország...

Oké, este megiszok egy csomót :D

maincoon © 2009.07.03. 13:53:09

@Egyéves Önkéntes:
@ColT -- korbely.freeblog.hu/archives/2009/0:
ez az egy, amire nem gondoltam ;)
mert ismerem. és magamat is :DDD
munkáltatói igazolást kért állítólag. biztos hitelt akar felvenni szeszre :/
de ezt olyan nyelven mondhatta, amit én nem értek. de a válaszomat honnan szedte, az rejtély...

Egyéves, a munkaerőfelvételetekhez annyit, hogy ezért tart itt ... :DDDDDDD
Meg is kérdezem a főnökömet majd, hogy ....

horex · http://horex.uw.hu/ 2009.07.03. 13:56:38

@Egyéves Önkéntes: Minek számolni tudni?
Ott a gugli + a sok matek fórum :)

hazank fia 2009.07.03. 13:57:01

@elwood:

Ott a pont!
Csatlakoznek en is az ingyeneloket "onkent" eltarto adofizetok taboraba.

1 mezei utas 2009.07.03. 13:57:54

@Palkovics Ede:

Én alkalmazom a stratégiát, mosolyra általában mosoly a válasz, kivéve extrém esetekben...
Eddig én is minden ügyemet el tudtam intézni, és tényleg fényévente egyszer volt problémám ügyintézővel...

EÖ (törölt) 2009.07.03. 14:02:46

@ColT -- korbely.freeblog.hu/archives/2009/0: na akkor ezt figyeld:
felhív egyik haverom felesége, hogy tegyem le a nyelvvizsgát az ura helyett, mert addig nem kap diplomát
mondom nem teszem
de miért
több okból
1. ha lebukok, lecsuknak vagy ha le nem is de felírják és megjegyzik nekem
2. de ha ez még nem elég, akkor azért sem teszem, mert van egy léc, azt át kell ugrani, ha nem ugorja át, akkor ne legyen diplomája
mondom mit szólnál bevinnéd a lányodat a kórházba és pont egy olyan doki lenne benn, aki helyett más tette le a vakbélműtét szigorlatot? a lányod meg rábaszna, mert valaki lusta volt.
szerinte ez akkor is korrekt, ha más teszi le.
és végül is harmadik haver letette helyette.
eleinte zavart, de már kezdem megszokni, hogy így működik a világ
az ács vagy asztalos két egész számot nem tud összeadni

@maincoon: nem vettük fel!!!!!!!!!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.07.03. 14:02:54

@horex:
hat szombaton nem melozok halistennek csak vasarnap
baseball sor Mary tuzijatek kaja

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.07.03. 14:05:26

@Egyéves Önkéntes:
van egy elegge neves fiatalember aki helyett egyszer vizsgaztam
nem ert ra
mentsegemre szoljon ado es illetekugyekbe meg senki sem halt bele,, igy azt hiszem megusztuk a dolgot foleg hogy 12 eve tortent

maincoon © 2009.07.03. 14:08:05

@Egyéves Önkéntes: értem én :D lehet, hogy ő nem tudott mértékegységet átváltani, de én tudok olvasni!!!! :DDDDDDDD

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.07.03. 14:12:10

@Egyéves Önkéntes:
a fenet
de nem adom ki a nevet
egy sima adovizsga volt
ettol nem tud muteni

1 mezei utas 2009.07.03. 14:13:51

@Egyéves Önkéntes:

Tényleg, aki lusta az nem érdemel semmit, amikor mentem az egyik egyetemre csakúgy (hangsúlyozom a diplomámhoz nem kellett, elég volt 2 középfokú) felsőfokúra jelentkezni, odajön egy fura kinézetű srác, olyan "minden este partyzom valahol féle", hogy hallotta, hogy az ügyintézővel felsőfokúra jelentkeztem és neki kell egy közép ugyanebből a nyelvből, nem mennék-e helyette?? Még fizetne is érte...
Sejthetitek a válaszom, de nem akarta feladni, aztán úgy tettem, hogy belemegyek. Megadtam neki egy hamis nevet és egy hamis telefonszámot, azt otthagytam :)

EÖ (törölt) 2009.07.03. 14:16:14

@maincoon: nem tudta, hogy a polgárőrség SI mértékegysége a "megak.rvaanyád" :D

a lidércnyomásé pedig: szellem/négyzetméter
a szüzességé: 1 volt
az ellenállásé: a partizán/négyzetméter

több nem jut eszembe, nagy nagy szerencsétekre

EÖ (törölt) 2009.07.03. 14:17:18

@1 mezei utas: azóta hívogatlak, te szemét! :D

maincoon © 2009.07.03. 14:22:12

@Egyéves Önkéntes: hogy a jó életbe tud egy ember ennyire pihent lenni péntek délután, ekkora forróságban és kóla nélkül???????? :DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

EÖ (törölt) 2009.07.03. 14:26:43

@maincoon: éppen Szudánban szaunázok a barátaimmal, de hogy forróság lenne, az túlzás :)

A Tyne folyó déli partja 2009.07.03. 14:28:23

havi egy nap munkakereses az nulla. arrol nem is beszelve, h. gondolom bizonyitani se kell, ha beirod a kiskonyvbe, h. jartal X. allaskereso oldalon, akkor mar Ok. legalabbis itt igy van.
a nyelvsuli. amikor intenziv tanfolyamot tartottam, az is napi 4 ora volt, hetfo-csut a tanuloknak, penteken volt elvileg az otthoni gyakorlas nap. utana meg nyugodtan intezhettek barmit. akinek meg volt munkahelye, az az esti, heti ketszeri tanfolyamra jott, 6tol 8ig, vagy valahogy igy. rugalmasak otthon a nyelvsulik (nem ugy, mint itt, minden tanfolyam kizarolag munkaidoben van, nehogy el tudjon menni tanulni az, aki dolgozik).

1 mezei utas 2009.07.03. 14:29:48

@Egyéves Önkéntes:

Csak nem a Capital Partners-től vagy, te szemét!!!! :D :D :D :D :D

Onnan is hívogatnak :))))))))))))

sosi53 2009.07.03. 15:06:02

Ti nem tudjátok mi az munkanélkülivé válni!Nem kívánom senkinek ezt azt élményt.Aki meg olyan nagyra van most,hogy ő tarja el ezeket az embereket majd gondoljon arra amit most itt írdogált amikor már neki sem lesz munkája.

vazsmegyeigerdezsház · http://studiosmaragd.hu/ 2009.07.03. 15:23:27

Erdekes dolog ez a szemoldok.. eszre se veszed hogy van, amikor egyszercsak nincs.

illemvakond 2009.07.03. 15:26:20

@sosi53: Szerintem senki nem szidta általánosságban a munkanélkülieket. Feltételezem, mindenki tudja, hogy ez egy szar dolog, valószínűleg a kommentelők közül sokan voltak is már ilyen helyzetben (ha éppen nem most is épp munkát keresnek).
Olvasd el még egyszer figyelmesen a posztot, és megérted, miért nyílt ki a bicska sok zsebben.
(Természetesen svájci bicska. :) Vagy ez nem ér, mert olyan nyelvvizsga nincs is?)

morrisal_ · www.plafoncsapszeg-gyalu.com 2009.07.03. 15:52:29

@hagyma: ilyenkor esznek almás pitét, nem? :)

Frucsasz 2009.07.03. 15:54:56

@Mylady: mit jelent az, hogy kampányszerűen jártál nyelviskolába?

Kiskatica 2009.07.03. 16:04:16

Én napi 8 óra munka mellett jártam egyetemre, + állást is kerestem közben, havonta nem csak egy meghallgatásra mentem. Ja, és még magánéletem is volt. Nehogy már ne tudjon nyelvet tanulni a post írója, mert esetleg felveszik egy munkahelyre. A havi egy munkahely keresés abszurd dolog, ilyen intenzitással hogyan szeretne bárki is munkát találni?

Frucsasz 2009.07.03. 16:06:32

@1 mezei utas: engem nem boldogít, ha mások lelkébe gázolok. Pusztán zavart, hogy kommentként közöltél valamit, ami így furán jött ki (és mivel vagy fáradt voltam, vagy nem vagyok okos, vagy-és ez a legvalószínűbb- a kettő kombinációja állt fenn nálam, ezért nekem nem jött le, hogy te ez most idézted egy előző levélből. Így már érthetőbb. A lévén-létemre különbségét fenntartom. Ellenben ha tényleg röhögve olvastad a kommentemet, akkor már megérte felkelnem, mert valakinek egy kis vigyort loptam az arcára :) Azt, hogy okosabb vagyok-e, mint te (vagy mint egy ötödikes... jah nem, az egy másik téma), azt így elég nehéz megítélnem, mivel nem ismerlek, és így látatlanban nem fogadnék magamra, mert veszíthetek is. Azt meg nem szeretek :)
Az okosság fokmérője egyébként nem a diploma. Legalábbis remélem...

@Egyéves Önkéntes: lehet, hogy nem kéne több sört innom, mert vagy 3 percig gondolkodtam a cápakeverő-koktélfigyelő kombón.

@horex: a világ nem kerek, hanem gömbölyű. Majdnem teljesen, de állítólag kicsit behorpadt itt-ott :) Amúgy nyilván sarkítottam (nem csak ide megy el a fizetésem fele, pl.), de a lényeg átjött így is.

Frucsasz 2009.07.03. 16:17:10

@Palkovics Ede: szívemből szóltál :) Neked is jó hétvégét. :)
@sosi53: neked is van igazságod. A gond nem a munkanélküliekkel van. A gond azokkal a munkanélküliekkel van, akik nem is akarnak munkát.

1 mezei utas 2009.07.03. 16:22:14

@Frucsasz:

Szerintem részemről a vita lezárva, tévedni emberi dolog...

Peace

EÖ (törölt) 2009.07.03. 16:38:58

@Frucsasz: elgépeltem, bocs
természetesen cápakoktél-keverőfigyelő a helyes

b2 2009.07.03. 17:00:31

Az egész poszt hülyeségen alapszik!

1. Mi az hogy nem fér bele az idődbe, hogy beugorj egy melóhelyre és aláíratsd velük, hogy te érdeklődtél állás ügyében náluk??? Nem tán reggel 8-tól este 5-ig tart az angol tanfolyam a hónap minden napján???

2. A másik dolog, hogy már rég nem kötelező aláírnia a munkahely képviselőjének a kiskönyvedet! Elég ha beírod, hogy hol kerestél melót, nagy ívben leszarják, hogy voltál-e ott vagy nem.

3. Nem rég sajnos nekem is meg kellett fordulnom néhányszor az adott helyen és egy hónapra még munkakeresési támogatást is kaptam. Úgy is, hogy a "kötelező" eligazításon meg sem jelentem, tehát elvileg nem is voltam együttműködő.

4. Én is utálom, hogyha egy közületnél vagy hivatalban tapló módon viselkednek velem, de a munkaügyiben pont jófejek voltak. Négy alkalommal voltam bent, és mindig másnál. Mindannyian segítőkészek voltak. Mindezt annak ellenére, hogy kb. reggel 7-től circa 100 ember vár az udvaron a kapunyitásra, aztán úgy rontanak be mint az állatok, ha az megtörténik. Nagyon durván le vannak terhelve.

Szal ez a cím sztem erős és az ott dolgozók nem is érdemlik meg a posztban sugallt rossz színben való feltűntetést. Mondom én ezt, mint volt munkanélküli és nem hivatalnok.

beachball 2009.07.03. 17:04:48

Morrisal, ha nem tetszik az, ha egy posztban lepicsáznak valakit, akkor már tutter hivatalnok lehetek csak?:o
Nem, nem vagyok az és azt sem gondolom, hogy a poszt szerzője-elindítója eleve bunkó lenne.Mindössze azt írtam, hogy a nő szó picsával való helyettesítése elég sokat elárul az illetőről szerintem.Merthogy ugye egy nyilvános posztban picsázva bizonygatni,hogyén intelligens voltam, na,az gáz.
Szerintem.
Biztosan van neurotikus ügyintéző csakúgy,mint ügyfél.De ez a kérdés ettől független.

JDG 2009.07.03. 17:30:41

Az a "telefonos picsa" nem-e a csajod, gyermekeid anyja? Akinek büdös a munka, enni sem kötelező. Meg ne szakadj a havi 1 alkalmas munkakereséseddel! E.f. megáll!

1000 Ft / óra nem számít? Jó lett volna, ha én is vidám munkanélküli lettem volna, de amikor nem találtam programozói állást, gond nélkül megcsináltam bármilyen szutyok munkát, hogy legyen hol laknom, legyen mit ennem. Úgy vélem rá férne a posztolóra is egy hasonló ösztönzés.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.07.03. 18:42:12

@Kiskatica: mert nem akar meozni csak eleget akar tenni a torvenyben eloirtakbak

Mylady 2009.07.03. 19:07:49

@Frucsasz: ahogy a politikusok nyomulnak a választások előtt

tanulgattam otthona, aztán mikor úgy éreztem, hogy ok, akkor bejelentkeztem nyelvvizsgázni és előtte elmentem egy párhetes felkészítő tanfolyamra

Frucsasz 2009.07.03. 20:51:50

@Mylady: hát ez tetszik :D Kampányszerűen :) ez eddig nem szerepelt a szókincsemben (legalábbis nem ilyen vonatkozásban), de engedelmeddel felveszem :D
Akkor van olyan, hogy kampányszerűen dolgozik, kampányszerűen tanul az egyetemen (v.ö. szorgalmi időszak-vizsgaidőszak), stb.

Mylady 2009.07.03. 20:55:40

@Frucsasz: igen, pont a tanulással összefüggésben alakult ki ez a szófordulat még anno a gimiben :)

miriamele · http://epreskert.blog.hu 2009.07.04. 20:27:52

@Egyéves Önkéntes: Ne menj, mert még mindig nem fizettek ki bennünket, legalábbis engem nem.