Don brada Fibernetes kalandjának minden mozzanata igazi kincs, a legszebb mégis az, amikor a telefonos megrendelés online megerősítése restartolja egész folyamatot. A sztori vége sem lesz meglepetés: a naív ügyfél végül feladja és másik szolgáltatót választ.
Én év elején a Fibernettel szívtam 3 hónapig. Január első hetében telefonon megrendeltem a 'Midi' csomagjukat, ami hosszas nézelődés, számolgatás után a legideálisabbnak tűnt. Minden adatomat elkérték (még a SzIg számomat is) Közölték, 60 napon belül vállalják a bekötést. (kicsit sokalltam, de a csaj megnyugtatott, max. 2-3 héten belül cakpakk meglesz a cucc) 1 hónap hullacsönd, finoman érdeklődni kezdtem.(a robothangok és automatikus menük szövevényén most inkább túllépnék, az egy külön posztot megér) A kolléga a vonal végén közölte, hogy a telefonos megrendelések feldolgozása elég lassan megy, és különben is jobban tenném ha interneten megerősíteném a megrendelést. Megtettem. Kár volt.
Újabb egy hónap csönd, már március elejét irtunk. Ismét jól nevelten érdeklődtem, hajlandóak lennének -e végre lehetővé tenni hogy havi 3000 ft-ot fizethessek nekik. És különben lejárt a vállalt 60 nap, úgyhogy menjenek a francba. A vonal végén kis csönd, majd közli, hogy nem-nem kedves uram, a megrendelés február elején érkezett, tehát még csak 30 napnál tartunk. Mondom miafranc január első hetében kértem telefonon. Igenám de a februári netes megrendelés felülírta az előzőt, tehát sajnos újra hátrakerültem a listában és ismét elkezdődött a 60 nap. Na ekkor küldtem el a bánatosba a drága fiberes tagot. Erre türelmet kért, és gyors intézkedést ígért, pár napon belül felkeres a műszakis kolléga.1 hét újabb semmi. (már március közepe, vagyis két és fél hónapja vártam) Megin telefon. A kolléga intéz, szervez, utánanéz. Előveszi a "munkalapomat". Közli, hogy a műszakis kolléga kint járt nálam és rögzítve lett az internet bekötése. Na itt durrant el az agyam.
Kérdeztem azért ugye számlát nem fognak küldeni, mert énnálam ugyan nincsen bekötve semmi. Kértem a csoportvezetőjét a telefonhoz, akire úgy 20 percet kellett várnom. Meghallgatott, elnézést kért, közölte, hogy rengeteg a megrendelésük, kicsi a kapacitásuk és nem bírják a tempót, (akkor miért kamuznak 2-3 hétről, meg egyáltalán 60 napról)és megígérte, hogy a vétkes kolegát felelősségre vonják. Azonnal intézkednek és aztán mostmár télleg bekötik a zinternetet ahogyan azt rendesen kell. Napokon beül felkeres a fantomként várost járó műszakis kolléga. Talán hihetetlen de egy hétig újra semmi nem történt, így kerek 3 hónapot vártam, hogy igénybe vehessema Fibernet internet szolgáltatását, 3000 Ft havi ellenérték fejében.
Pohár betelt, szép hétfői reggelen izomból felhívtam az első eszembeötlő net szolgáltatót (jóöreg júpíszí). Hihetetlen profizmus, felkészültség és 3 hónap kietlen, aszaló vágyakozás után felfrissítő erővel ható a reakció. Szerdán délelőtt jó lesz -e a bekötés. Hát mondom ha nem október valamelyik szerdája akkor ok. Muhahah. És tényleg jöttek szerdán, és tényleg bekötötték, és tényleg van azóta internet. 200 ftal drágább de VAN!!! Nemmondom, hogy a júpí tökéletes, de legalább dolgoznak.
Ja és azóta is várom a műszakis fantom kollégát. Muhhhahhhaaa!
www.fibernet.hu:
"Tisztelt Ügyfelünk!
Milyen további lépésekre számíthat?
· Kollégáink a szolgáltatás aktiválás időpont egyeztetése
érdekében napokon belül telefonon felhívják Önt.
· Műszaki kollégáink (fantom) az egyeztetett időpontban elvégzik
a szolgáltatás kiépítését. Felhívjuk figyelmét, hogy az ön ingatlanában
esetlegesen felmerülő rendszerkiépítési költségek Önt terhelik, melynek
pontos összegéről munkatársaink előzetesen tájékoztatják.
· Ön előfizetői szerződését a rendszer kiépítése előtt műszaki
kollégánknál fogja aláírni.
Az Ön megrendelése fontos nekünk, mindent megteszünk, hogy megrendelt
szolgáltatásaink minőségével elégedett legyen!
Hosszú távú kapcsolatot kívánva:
FiberNet"
helianthus 2009.08.11. 15:06:03
az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.08.11. 15:09:24
helianthus 2009.08.11. 15:09:43
Hát nem az lenne a cél, hogy villámgyorsan bekötni és ketyegtetni a számlálót??
Teljesen kiakadok az abszurd logikátlan dolgoktól és ez az vastagon.
LucecitaGonzales 2009.08.11. 15:10:17
RosszQtya · http://indafoto.hu/rosszqtya 2009.08.11. 15:13:23
EnZsolt 2009.08.11. 15:15:54
szeretnék internetet beköttetni, és azt mondja, hogy online erősítsem meg.
1) nincs ismerős akinek van internete, akkor netcafé?
2) ha nincs netcafé ahol vagyok, akkor szomszéd?
3) hát ezt meg így hogy?
Mindenesetre örülök, hogy a dolog megoldódott, Fibernetről is sok rosszat lehet hallani itt a Homáron, most már igazán kijárna nekik egy alapos felszántás, sóhintés, sünáradat, foghagymák...
maincoon © 2009.08.11. 15:17:07
ma legfőképpen az álmos a megfelelő jelző:(
Nelson. · http://nelson.blog.hu 2009.08.11. 15:18:27
EnZsolt 2009.08.11. 15:21:28
LucecitaGonzales 2009.08.11. 15:21:30
maincoon © 2009.08.11. 15:22:20
EnZsolt 2009.08.11. 15:22:35
Nelson. · http://nelson.blog.hu 2009.08.11. 15:23:43
máris!
inmiorkjfjklfjklfjfjklfejekjdkjdkjdskjkdi4894il4uki4i4ji
kicsit nehezen találom a helyem
hhjslhdhdsuhzuzhiu8urhnuijhurtguhjrij
na, így most kényelmes.
EnZsolt 2009.08.11. 15:24:04
Na mindegy, a lényeg, hogy billentyűzeten aludni nem kényelmes.
Én inkább beverek egy sört, aztán egy szunyát.
EnZsolt 2009.08.11. 15:25:19
az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.08.11. 15:25:37
15 percig volt kihangosítva a telefon, közben mosogattam, főztem.
aztán egyszer csak meghallottam, hogy billentyűzetén adja meg a négyjegyű faxom tudja milyen kódot. rohantam mint az állat nyomni:))
és kék szám volt, tehát a felét fizettem.
rohadjanak meg.
van ahol egyből megnyomom a 0-ás gombot. néhányan viszont rájöttek erre szerintem, és nem engedik, hogy egyből továbblépj.
szemetek.
nekem is kéne egy kávé vagy valami lórugás ....
maincoon © 2009.08.11. 15:27:38
helianthus 2009.08.11. 15:31:11
morgo55 2009.08.11. 15:32:11
Hát ugy gondolják hogy majd fizetek. De én beintek nekik .
helianthus 2009.08.11. 15:33:08
Remélem más is kedvet kap ehhez és nem nekem kell egyedül ellátni a blogodat témával! ;)
Nelson. · http://nelson.blog.hu 2009.08.11. 15:34:11
finom kapucsínó, kis fahéjjal a tetején. hmmm.
morgo55 2009.08.11. 15:34:12
Nelson. · http://nelson.blog.hu 2009.08.11. 15:37:33
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.08.11. 15:39:12
mert Mary dolgozik en meg nem
hehe
valoszinu Vician is dolgozik
ilyenkor a legjobb aludni
ps, ha nekem valamilyen ceg aszongya hogy 60 nap
legyen az barmi
mar el is menekultem
maincoon © 2009.08.11. 15:39:45
staropramen 2009.08.11. 15:41:44
Na azért Sztrovacsek.Már megijedtem, hogy parasztosan iszod a kapuccsinót.
Igy cinnamonnal persze más.
TomP · http://pokolikocsik.blog.hu 2009.08.11. 15:43:04
A szomszédom is próbálkozott a Fibernettel. Ő analóg csomaggal próbálkozott, így hamar kijöttek megcsinálni. Ekkor derült ki, hogy nincs is bekábelezve az utca.
Frucsasz 2009.08.11. 15:43:05
Uram, adj nekem annyi türelmet, amennyit a posztolónak adtál!
Egyébként kicsit mintha hiba lenne a mátrixban, mert deja vu-m van. Ilyen poszt már volt idén. Szerintem.
A gépem meg döglődik, mire a tálcán egyik ablakból a másikba vált, én simán megebédeltem. Mikor rákattintottam a poszt címre, még senki nem volt, mire ide is értem, már több, mint 20-an...
Nelson. · http://nelson.blog.hu 2009.08.11. 15:43:42
maincoon © 2009.08.11. 15:50:29
az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.08.11. 15:56:37
@Frucsasz- feltételes arany sünike díjas: mi volt a tévében???????????
on
érted-e a kérdést?
májgeriberi 2009.08.11. 16:01:22
rózsarózsa (törölt) 2009.08.11. 16:10:06
Sir Mortzosch 2009.08.11. 16:12:12
fibernet upc-bérenc, mert odaüldözi a Zügyfelet.
Úgykellneki. Következő poszt a posztolótól: hogyan (nem) mondtam le az úpécét ...
b[ALien] (törölt) 2009.08.11. 16:15:01
este megyünk újpestre 30dekáshoz,nem?:)
Frucsasz 2009.08.11. 16:16:34
Ma Ő, holnap Te vagy Én ? · http://dawmar.blog.hu 2009.08.11. 16:20:56
DaM 2009.08.11. 16:23:23
Ma Ő, holnap Te vagy Én ? · http://dawmar.blog.hu 2009.08.11. 16:25:48
DaM 2009.08.11. 16:27:56
Kabeka 2009.08.11. 16:29:46
EnZsolt 2009.08.11. 17:23:53
Sőt még a Fibernet is, ha sikerült a sünöket kiapplikálni magukból, vagy kiszarni...
Ofélia . 2009.08.11. 17:48:49
Már megint az óccó de szar szindróma!
Ez itt nem a reklám helye de az upc 6 év alatt kétszer produkált kimaradást 1x 5 perc és egyszer fél nap de akkor a fémgyüjtők (nem tudom, hogy most hogyan írjam a szakiparosokat)ellopták az üvegkábelt mert olyan jó vastag volt:))
Amiért fizettem mindig és minden időpontban teljesítve volt és inkább 10 százalékkal felülröl.
Ja , hogy nem a legóccób?:)))
Ofélia . 2009.08.11. 17:50:52
Nelson. · http://nelson.blog.hu 2009.08.11. 17:52:58
milyen Eszti? kávé!!! csak nyelvbotlás volt, na. J
maincoon © 2009.08.11. 18:02:41
@DaM: de jó, hogy eszembe juttattad! :DDD
www.youtube.com/watch?v=l3Wa9KP2iYs
@Ma Ő, holnap Te vagy Én ?: ejnyemánna!!!
Ofélia . 2009.08.11. 18:02:54
Még a 30 dekás is kérdés. Az 15 két dekás alias LÁMPÁS??:)))
Ofélia . 2009.08.11. 18:07:25
Tudok én itt jobbat is nagyobbat is:))
maincoon © 2009.08.11. 18:16:46
és milyen jobb helyet tudsz egyébként?
kávézni eljöhetsz velünk ;)
gyűlik a csapat, úgy látom :D
schdl (törölt) 2009.08.11. 18:16:51
b[ALien] (törölt) 2009.08.11. 18:18:54
Mikrofon+erősítő+aggregátor a szerenádhoz
Kecsketej, ha nem aratnék sikert
Cicatej, hogy harmincdekáshoz se érkezzek üres mancsokkal
Bandinak meg jesszumnak sör
Nelson. · http://nelson.blog.hu 2009.08.11. 18:19:38
csajozás?! családos ember vagyok. én kérek elnézést! (a feleségemtől, ha netán olvassa.)
és küldeném az ádzsászkót a sztivi wondertől mindenkinek, aki szereti.
b[ALien] (törölt) 2009.08.11. 18:26:27
Nelson. · http://nelson.blog.hu 2009.08.11. 18:27:43
Bandi is otthon lesz? Vigyázzunk! Lehet még ebből ablakpucolás is, meghitt iszogatás helyett. Vagy kéktúra. Kezdek megijedni.
Nem tudok még indulni, mert egyelőre a tükör előtt gyakorlom a dalomat. Nem vagyok valami profi előadó. A Kellene ma éjjel egy kis haccárét fogom énekelni fekete titokzokniban, de úgy érzem, a mozgásom még nem elég kidolgozott.
Ofélia . 2009.08.11. 18:30:06
Alien már hozza a tutit én esetleg egy hordó sört.
Talán a mikrofon nem kéne mert ha itt valaki énekelni kezd mint delila az arab démon az összes két fogával hát simán lelövöm.
A generátor az kell mert fel kell forralni a kecsketejet:DD
maincoon © 2009.08.11. 18:31:49
szóljatok mikor és hol kell lenni :)
valaki töltse már le nekem azt az ifa-dalt és legyen kedves küldje már át, mert nem boldogulok az öreg géppel :( rá akarom tenni az mp3-ra, mert csak azzal tudok főzni...
b[ALien] (törölt) 2009.08.11. 18:33:29
Bár Dagi is fellépett volna
A Macskadalban a vokált nagyon tudja
az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.08.11. 18:33:52
hát nem voltál játszani a párbajban???
maincoon © 2009.08.11. 18:34:06
Ofélia . 2009.08.11. 18:35:07
A hozzávaló kellékeket viszem( üvegvágó nagyfejsze parabellum stb.)
A mozgásod ugyis a karton sör után lessz kidolgozott:))
Éneklés esetén gyilok mint fent:))
b[ALien] (törölt) 2009.08.11. 18:36:54
És kifordítva vette fel a fekete titokzokniját
(most lenéztem a lábamra, és elkezdtem röhögni, esküszöm az van rajtam:))
Frucsasz 2009.08.11. 18:37:43
Esetleg 42? Elvileg az A VÁLASZ.
Emberek, én úgy összeomlottam a feladat súlya alatt, hogy már énekelni se tudok.
Egyébként is épp most tudtam meg, hogy koldus vagyok. Lopnom kell egy autót, mert amíg nincs autóm, nem is vagyok ember, na.
Tévém sincs. Lehet, hogy erre akart mpl utalni? Hogy nem vagyok ember, mert nincs tévém? :D
Ofélia . 2009.08.11. 18:38:27
Tudod ez egy szép nagy épület ahol a budi 14 méter magas:))))
Megdobbent 2009.08.11. 18:39:14
"és kék szám volt, tehát a felét fizettem.
"
Weh, utolso informaciom szerint a kekszam csak annyi, hogy barhol is csorog, te csak annyit fizetsz, mintha helyi hivas lenne. Szal fizetted vegig, mintha helyben hivtal volna valakit/mit :)
Frucsasz 2009.08.11. 18:40:40
Ofélia . 2009.08.11. 18:42:26
A szám 73 nem tudom miért de ez szimpatikus.
És őszülj tovább békével:)))
maincoon © 2009.08.11. 18:42:46
JESSZUM! lemaradtál a palócleveses poszt első helyéről, pedig azt neked tartogattam! de mamapicit sem fogom kimoderálni, úgyhogy így jártál! :)
Frucsasz 2009.08.11. 18:44:30
Javasolnám is a könyvesblogotokra.
Frucsasz 2009.08.11. 18:46:09
az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.08.11. 18:48:34
óóóóóóóó, pedig megnéztelek volna, és szurkoltam volna neked, ha elmondod az eredményedet előre, akkor is.
@Megdobbent: komolyan? én aszittem, hogy a felét csak. és a zöld az milyen?
á mindegy is. a tömlő végén van a fogyasztó/ügyfél így vagy úgy, miért én lennék kivétel?
@maincoon: hát már ne is haragudj! ezeknek? recept? két hete felraktad, oda se bagóznak. egyenek menzán. vagy norbit.
Ofélia . 2009.08.11. 18:57:50
Aki ilyet kíván lopásban megőszült kommentelőknek az egyébb aljasságra is képes:)))
Ofélia . 2009.08.11. 19:00:38
"Mint a válasz az emberiséget leginkább foglalkoztató kérdésre."
Ugymint dugás a zongora alatt, vagy a fénymásoló mögött:)))
az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.08.11. 19:02:22
övön alul talált?
ne haragudj, kérlek. nem akartalak megbántani. nekem jobban fájna, ha a szaporafosástól nem tudnátok kommentelni:))
az aljast pedig elismerem. igen. ez éltet. jó zsöszinek lenni (ne kérdezd meg mi a zsöszi, egyszer már leírtam)
Ofélia . 2009.08.11. 19:06:49
Szaporánfosni a tejtöl szoktam de csak akkor iszok ha nem megyek sehova:))
az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.08.11. 19:21:43
na, most hogy kitárgyaltuk a hasmenéseinket, ugorgyunk.
hétvégén megfőzöm a @maincoon: által kiposztolt receptet. asszem jó lesz.
Ofélia . 2009.08.11. 19:27:50
Volt most elég bajom nem láttam mindent de asszem valamiröl lemaradtam:((
Ofélia . 2009.08.11. 19:28:55
akos147 2009.08.11. 19:33:50
az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.08.11. 19:35:05
ne légy már béna ofi. kattints @maincoon: hozzászólása felett a nevére. így látod, hogy ő milyen aktív, hány ezeret szólt hozzá. és ott látod, hogy van blogja. na ottan van a fincsi.
EnZsolt 2009.08.11. 19:35:35
Most akkor kihez kell mikor menni kávét inni, sört vedelni, Bandival lenni, sünt szarni, Norbi tornázni, fénymásolót mosógépszerelővel daszni, IFA-val parkolóórákat kitörni????
az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.08.11. 19:40:29
és én is megyek hétvégére.
ja, egy dolog hibádzik. a norbi torna. de gondolom ez érthető. minden más megvan.
az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.08.11. 19:41:30
az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.08.11. 19:42:48
Ofélia . 2009.08.11. 19:44:47
Ofélia . 2009.08.11. 19:47:51
Mióta kicseréltem a kerékcsapágyakat már hárman is el tudják tolni.
És a wc vödörnek is van már teteje iso-9000 szerint nahát!:)))
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.08.11. 19:51:50
van valaki aki meg nem dugott fenymasolon?
hihhetetlen
rózsarózsa (törölt) 2009.08.11. 19:59:44
Harmincdekás éppen estére ébred fel az alvásból,és vágyik egy kis mozgalmasságra :-)
rózsarózsa (törölt) 2009.08.11. 20:01:10
Ilyen társaságban a 4.helyezés is szép hely.
maincoon © 2009.08.11. 20:09:13
b[ALien] (törölt) 2009.08.11. 20:11:42
Én meg rájártam a sörre:)
Most megetetem 8 kilóst
+6-4-3 kilósakat
dagadt disznók!:)
Megdobbent 2009.08.11. 20:46:47
Na azaz, a zold a te baratod, elvileg ingyenes, mert a szam gazdaja fizeti a minden dijat.
De azert csak ovatosan a mobilrol hivassal, azok neha furan ertelmezik az ingyenesseg fogalmat.
Igaz, elvileg a zold/kekszam gazdaja rendelkezhet, hogy milyen korzetbol fogad hivasokat, szal van, hogy azt kapod "ez a telefonszam az on korzetebol nem hivahato" vagy ilyesmi...
Megdobbent 2009.08.11. 20:48:02
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.08.11. 20:50:56
nem baj hogy me nem dugtal fenymasolon
buuuuuuuuut
torekedni kell ra
b[ALien] (törölt) 2009.08.11. 20:54:36
bár már párszor belinkeltem:)
hihetetlen, hogy eddig nem bírtam
most meghallgatom hatszázhuszonegyedszer finomutalásféleképpen:)
YZ 2009.08.11. 20:54:36
Hát mondom nem, azért nem ártana szabadnapot kérni, hogy otthon legyek.
Akkor holnapután?
Aztán megegyeztünk a következő hét hétfőjében... addigra sikerült szabadnapot szereznem.
Azóta sincs velük semmi bajom, remélem ez így is marad...
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.08.11. 20:59:45
hatha nekem azt mondjak holnap es nincs idom nyitva hagyom az ajtot, vagyis nem zarom kulcsra
ha nincs offom
Ofélia . 2009.08.11. 21:13:52
Közöld bűhődésem mértékét:))
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.08.11. 21:16:11
500-as fiat
vagy IFA plato
b[ALien] (törölt) 2009.08.11. 21:28:28
és csak kecsketejet ihatsz, semmi sör:)))
réééészegen
múltját sem sejtő kék ruhás nőknek
Mylady 2009.08.11. 22:40:55
ez már a hétvégi?
érdeklődnék, hogy nálatok napközben nincs gond a blog.hu-val? már jónéhány napja azt tapasztalom, hogy
- behívom a homárt - 5 perc homokórázás, háttérben fehér lap, közben az egész explorer áll, semmire nem reagál
- ráklikkelek egy posztra - 5 perc homokórázás, háttérben fehér lap, közben az egész explorer áll, semmire nem reagál
- elkezdem görgetni lefelé - 5 perc homokórázás, háttérben fehér lap, közben az egész explorer áll, semmire nem reagál
- ráklikkelek a "szeretném látni az összes kommentet" mondatra - 5 perc homokórázás, háttérben fehér lap, közben az egész explorer áll, semmire nem reagál
aztán már lehet is olvasni
hozzászólás:
- ráklikkelek a belépés (vagy mi) linkre - 5 perc homokórázás, háttérben fehér lap, közben az egész explorer áll, semmire nem reagál
- beírom az emailcímem, jelszavamat, erre kiírja, hogy hibás - akkor is, ha nem beírom, hanem bemásolom
na, legkésőbb itt feladom...
és ezt úgy regisztrálja nálunk a rendszer, hogy félórát interneteztem (lassan főbe lőnek), közben meg egyetlen sort sem olvastam :(((
Frucsasz 2009.08.11. 22:44:13
Itthon estefelé meg kifagyott, mikor kommenteltem. De aztán megjelenítette a kommentet, nem veszett el az éterben. Csak bent tapasztaltad, vagy otthon is?
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.08.11. 23:17:49
nekem is megy a napraforgo
Mylady 2009.08.11. 23:24:42
itschykhatschy · http://www.itschykhatschy.com/ 2009.08.12. 08:40:48
apuc 2009.08.12. 21:21:28
Most sajna lassú:
[URL=http://www.speedtest.net][IMG]http://www.speedtest.net/result/538514641.png[/IMG][/URL]
apuc 2009.08.12. 21:24:44
@apuc:
www.speedtest.net/result/538514641.png
Anulu · http://salgoauto.hu/ 2009.08.13. 15:28:33
szbszig 2009.08.13. 23:21:47
ariadne_9 (törölt) 2009.08.29. 19:50:51
A harmadik csekk több mint 30ezer forintról szólt, na akkor tényleg eldurrant az agyam. Ez már ez év elején volt. Magyarázat: könyvelési hiba, nem tudják hogy történt, számítógépes hiba stb. Magyarán széthazudják magukat.
Még az elején megkérdeztem, mi lesz az modemmel, mert hát az a Fibernet tulajdona? Majd kimennek érte (1. válasz), adjam postára (2.), vigyem ki a 22. kerületben található egy (!) darab budapesti ügyfélszolgálatra (3.). Itt már nagyon pipa voltam, közöltem, hogy ha eddig nem jöttek ki érte én nem fogom kivinni, időm sincs rá, a 10. kerületben lakom, a 3. kerületbe járok dolgozni. Túrót fogok én mászkálni! Azóta is ott áll valamelyik szekrényben. Több számlát nem kaptam.
Közben már bekötettük a Digit, azzal elégedett vagyok. Ár/érték indexe elég jó. Nem túl drága, a net néha nem akar elindulni, de a telefon és a tévé elég jó. Hűség nincs. Külföldre (Szerbia) olcsóbb a hívás, mint a mobilom percdíja :)