Tékozló Homár

Mit érdemel az a bűnös, aki otthon hagyta a bérletét?

2009.08.14. 00:06 | szily | komment

Kisnyúl úgy érzi, rohadt kis kurvázni még a megtévedtekkel sem szabad. Nem csoda, hogy így érzi. Sztori alant:


Az eset ma, 13-án reggel történt , 9.55kor a Deák Ferenc téri 47-es villamoson (érkező járat) és annak megállójában. Mindig lelkiismeretesen veszek bérletet, ma véletlenül otthonhagytam a pénztárcám,nagyon siettem. (előfordul :S ) Ellenőr "hölgy" jön,kéri, kiderült,hogy sajnos nincs nálam semmi. Mivel alig több,mint minimálbérből élek,nem engedhetek meg magamnak sajnos egy több ezer forintos büntetést,így udvariasan közöltem vele,hogy elnézést de leszállok,iratot úgysem tudok átnyújtani. A "hölgy" (vörös haj,napszemüveg,az öltözete alapján inkább bulizni indult, mint dolgozni) elkezdett velem kb 50 ember előtt üvölteni,hogy "szarjál is be te rohadt kis kurva" .
Ezentúl azt hiszem, nem  veszek a bkvnál bérletet és semmit sem,ha cserébe ez a bánásmód jár.

Kisnyúl

 

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Col.Maybourne 2009.08.14. 07:19:10

@jópasi33Bp: Az utazasbol kizarhato az a szemely aki ervenyes berlettel / jeggyel nem rendelkezik es a potdij megfizeteset megtagadja. Asszem valami ilyesmi van az utazasi feltetelekben. Tehat ha nincs jegy / berlet es nem akarsz fizetni akkor leszallithatnak. Ennyi.

Ha legkozelebb kenytelen leszek ezzel a tetu ceggel utazni, akkor en sem veszek. Ha fussa 100millios vegkielegitesekre akkor 300Ft nem lehet problema. 333 ezer bliccelo ara. Aztan kezdjen velem amit akar. Szivesen atadom a szmelyimet, olvassa ki a chipbol a lakcimemet :)))

pizsama 2009.08.14. 07:30:21

@۝merta-X:
Aha, tehát ha a BKV hibázik, mondjuk kimarad egy járat, és emiatt kétszer annyi ideig kell várnom, meg elkések munkából, akkor lekurvázhatom az ellenőröket?!

szóló szölö 2009.08.14. 07:31:06

Már megbosáss,szerinted az alpári stilus elfogadott egy helyzet megoldásában? Ne beszéljen senki ilyen hangon a másikkal

Kiotop 2009.08.14. 07:35:14

minimálbérből él akkor minek az ilyennek internet???

EnZsolt 2009.08.14. 08:11:52

Jól teszed kisnyúl, várjuk a post-ot, ahol megvert egy biztonsági, mert te nem veszel bérletet ezért a bánásmódért.

A tanulópénzt meg meg kell fizetni...
Vagy mondj be egy kamu nevet, kamu címmel :D

Secnir 2009.08.14. 08:19:15

"Ezentúl azt hiszem, nem veszek a bkvnál bérletet és semmit sem,ha cserébe ez a bánásmód jár."

JÓÓÓÓÓREGGELT VIETNÁM!
kisnyúl írd be, hogy bkvfigyelo.blog.hu , és nézd meg, hogy hány ellenőrös poszt van.
utána mondj el összetett kézzel egy imát, hogy megúsztad komolyabb verés nélkül a dolgot...

Koholmány 2009.08.14. 08:35:29

"nem engedhetek meg magamnak sajnos egy több ezer forintos büntetést".
Hát én meg nem engedhetek meg magamnak 25%-os áfát, sem bkv bérletet, sem személyijövedelem adót.. Mostantól akkor senki ne fizessen semmiért.
Mégis hol élünk?
Ezerszer meg milliószor előjött már, hogy ha nem lennének bliccelők, vagy a jogosan kirótt büntetést befizetnék polgártársaink 10 évvel elörébb tartana az ország.
Jegyzem meg, ha nem lenne a másik oldalon korrupció meg az ország szétlopása, akkor plusz 20 év.

euAgWzgmmtq7K 2009.08.14. 08:38:45

@Koholmány: ja csak ugye a bkvt is az adóból dotálják a veszteségek miatt úgyh ez nem ilyen egyszerű, ha kicsit továbbgondolunk. amúgy meg le lehet szállni, igen. ezt az angol nyelvű utastájékoztatóba már nem fordították le :)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.08.14. 08:39:58

"elkezdett velem kb 50 ember előtt üvölteni,hogy "szarjál is be te rohadt kis kurva" ."

Szerintem az 50 ember egy emberként utálja az ellenőrt, meg a BKV-t úgyis, úgyis, szóval nem hiszem hogy téged lejáratott vele. Inkább magát.

2009.08.14. 08:41:27

A postoló elrontotta. A kialakult táncrend szerint neki rémült tekintettel kellett volna közölnie, hogy jé, nincs nála a brifkó, mire az ellenőr szigorúan de viszonylag udvariasan utasította volna, hogy száljon le a következőnél! Ő viszont "lejátszotta" a másikat a színpadról, elmondta a szövegét, sőt, eldöntötte a szituációt az arra felkent hatósági feladatot eljátszó személy helyett! Ne ez az, amit sosem szabad! Vesztett ügy! Ha kiszed a rendőr ellenőrzésre, annak sem azzal nyitok, hogy "Jó napot biztos úr, másfél éve lejárt a mentődobozom szavatossága, de tessék, itt egy ötezres és most sietek." Sajnos a kötelező táncrendet ilyen esetben végig kell táncolni. Különben a hatóság rosszindulata borítékolható.

Koholmány 2009.08.14. 08:43:09

@d.hardman:
nem le lehet szállni, hanem kizárható az utazásból. Ez is csak egy opció.
Mellesleg hány meghány száz ember csinálja ezt nap mint nap. "otthon felejtettem". Leszáll és a következőre fel. Én meg kifizetem a 9 rongyot és lúzernek kell éreznem magam.
Pedig egy normális országban büszkének kellene lennem és a bliccelőnek kellene hogy leégjen a pofájáról a bőr.
De ilyen hozzáállással soha nem fogunk előre jutni.
"Mindenki lop? Lopok én is..."

2009.08.14. 08:44:23

@Koholmány: Ha nem lennének bliccelők, akkor Szalaynénak 8 millió lenne a fizetése és 300 millió a végkielégítése, minden más meg pont ugyanígy nézne ki, mint most.

euAgWzgmmtq7K 2009.08.14. 08:49:40

@Koholmány: ezért kell kocsival járni, amúgy meg az egésszel én se értek egyet, de hát minimálbérből 9eftos bérlet az rablás, meg az állandó csesztetés, metróval pl nagy esélye van egy deákon átszállós úton h 2szer, de talán 3szor is elő kell ásni a bérletet, kérdem én, miért? a világon mindenhol ún. beléptetőkapuk üzemelnek, és nem alkoholista, püffedt arcú karszalagos szerencsétlenek állnak a bejáratnál, pár szotyolázó ráncos nyakú verőemberrel.

Koholmány 2009.08.14. 08:49:50

@csernaja obca: ezt mondtam, a másik oldalt is tisztába kellene tenni.
Pont tegnap számoltam, a BKV hiánya cirka 80 milliárd, CSAK az éves bónuszok 3 milliárdot tettek ki elvileg. Szerintem kellő hozzáállással 2-3 év alatt helyre lehetne tenni ezt az nem rászorulóknak fentartott szociális-segély kifizető helyet.
De akkor sem lehet hozzáállás, hogy azért blicceljünk, mert ők is lopnak. Amig mindenki igy gondolkodik, addig a helyzet nem fog változni...

Frucsasz 2009.08.14. 08:52:58

Tele van a hócipedlim már az "otthon hagytam a bérletem, sajnos elő szokott fordulni" szöveggel. Miért van az, hogy 14 éve járok bérlettel, és én még soha (!!!) nem hagytam otthon? Az meg pláne, ha a pénztárcádat is. Életképesség: egyes. Leülni! (Ezt az írásjelet az üvegvisszaváltós posztból tanultam!)

Ám legyen, tételezzük fel, hogy tényleg otthon hagytad. Akkor viszont ne tessék felszállni. Szerinted naponta hány ezer ember kamuzza az ellenőröüknek ,hogy otthonhagyta a bérletét? Én nem csodálom, hogy kiakadt, bár persze ezt a stílust semmilyen körülmények között nem engedhetné meg magának.

De a kedvencem: "Ezentúl azt hiszem, nem veszek a bkvnál bérletet és semmit sem,ha cserébe ez a bánásmód jár." Vázolom a helyzetet ,nyuszikám: A BKV-nak nem azért fizetsz, hogy az ellenőrök bánjanak veled akárhogy is. Hanem mert utazol. Ha te ilyen kategórikusan kijelented, hogy nem veszel ezentúl bérletet, akkor leszel szíves nem is haszálni a BKV-t, mert az agyam füstöl már a hozzád hasonlóaktól, akik azt hiszik, a tömegközlekedés ingyen van. Elegem van belőletek, akik helyett nekem (aki tényleg megveszi a bérletet) kell a szükséges többszörösét megfizetnem. Mert persze a ti blicceléseteket is velem fizettetik meg.

Sün!! Ha visszajöttél, lenne itt neked egy Kisnyúl. Úgyis szereted a pihe-puha szőrös nyuszipopót :D

2009.08.14. 08:53:39

@Koholmány: Én akkor sem vetem meg a postolót, ha a minimálbéréből tényleg nem vesz bérletet. Uncsi már nagyon, hogy mindenért eu-s árat (vagy még többet) fizettetnek, a dolgozók szemét meg fizetés helyett alamizsnával szúrják ki. Naná, hogy a kisember is ott spórol, ahol tud!

euAgWzgmmtq7K 2009.08.14. 08:55:29

@Frucsasz- feltételes arany sünike díjas: nem a bliccelők miatt fizetsz sokat, hanem a hájas, volt komcsi végkielégítések, a szétlopott gázolaj és a korrupt közbeszerzések, valamint az alvállalkozóhoz kiszervezett és "jóáron" kiszámlázott tevékenységek miatt.

Koholmány 2009.08.14. 08:56:19

@d.hardman: ezért kell kocsival járni, igaz. De nem kocsival kellene járni.

Ideális elképzelésem, hogy a belvárosból a deákon találkozok a haverommal. Villamossal megyek, míg ő Tordasról jön kocsival, lerakja a verdát a kelenföldninél kialakított több ezres ingyenes! parkolóban és bemetrózik hozzám. Mindezt megfizethető áron, bliccelők, korrupt hivatalnokok nélkül.

Koholmány 2009.08.14. 08:59:06

@csernaja obca:
Ok, minimálbérből élő ne fizessen a bkv-ért. Ne fizessen akkor a vonatért sem ha utazik, kevesebbe kerüljön neki a gáz, villany, víz.
Én meg fizessek mindenért a teljes összeget. És hála ugyanannyim marad mint neki... Ez sem normális dolog...

euAgWzgmmtq7K 2009.08.14. 09:01:08

@Koholmány: hát igen, egy normális országban ez így zajlana kb

euAgWzgmmtq7K 2009.08.14. 09:02:51

@Koholmány: inkább a béreket kéne olyan színvonalra hozni, h ki lehessen fizetni a dolgokat, tehát a min. bért emelni. dehát tudjuk, a gazdaság egy nagy szar, nem gyártunk semmit, az autóipar most dől össze, meg minden el van lopva, úgyh le kell lépni.

2009.08.14. 09:03:13

@Koholmány: itt sok mindent tisztába kéne tenni. De szerintem a bliccelés fő oka nem a BKV szervezeti felépítése. Itt egyszerűen arról van szó, hogy akinek van felesleges havi 10e Ft-ja közlekedni, az beül egy kispolszkiba és fütyül a BKV-ra. Aki mégis buszra száll, az az a réteg, aki már annyira le van kopasztva a albi díjjal, távfűtéssel, beiskolázással stb, hogy már NINCS havi 10e-je közlekedni, ezért különböző taktikákkal potyázik.

2009.08.14. 09:03:37

a posztolónak jár a sün. A bérlettokjába !
Az otthonfelejtett bérletér is jár a büntetés, az ellenőr ez után kapja a százalékot.
Gondolom a mélyen tisztelt posztoló is felháborodna ha csökkentenék a munkahelyén a fizetését.
Ráadásul jogtalanul.

2009.08.14. 09:05:26

@Koholmány: Van egy holland barátom, az amikor munkanélküli volt 50% kedvezményt kapott a közterhekből a segély mellé. Kultúrállamban nem nézik fejőstehénnek az embert, és nem rug a közigazgatás még egy utolsót a földön fekvőbe. Ez csak itt szokás, a balkanisztáni zsebkapitalizmusban.

2009.08.14. 09:06:19

@csernaja obca: felesleges 10ezerrel már autózni lehet ? a bkv bérlet 9ezer...szóval az autó csak ezerrel kerül többe ?? picit el vagy tévedve sztrovacsek kolléga.

Koholmány 2009.08.14. 09:07:45

@d.hardman:
ezzel az a gond, hogy ha a béreket emeled, a tőke fogja magát és arrébbmegy egy országgal, ahol ez nem kerül ennyibe. Minimálbért csak ugy lehetne emelni, hogy a munkaadó irányából ne jelentsen többlet terhet.
A másik hogy igen, hazánk nem termel és ez a legfőbb baj. És sajnos nem termel az az 1 millió ember sem aki a közszférában dolgozik. Lehet fújjolni, tudom hogy szüksége van rájuk az országnak, de könyörgöm. Őket a cégek és a privát szféra dolgozói fizetik. Termelés kell ebbe az országba, mert anélkül nem fog menni.

Koholmány 2009.08.14. 09:09:17

@csernaja obca: ez az, potyázik. Lop. Mindenki lop, lopok én is. Ezzel van a baj.

Koholmány 2009.08.14. 09:12:50

@csernaja obca:
Igen, kultúrállamokban működik. És miért? Mert kultúrállamokban kultúremberek élnek. és kitaszitják magukból azokat akik nem tudnak ennek megfelelően viselkedni. És mint mondom, a magyar átlagember hozzáállása a baj. Ez a lopok mer tők is lopnak.
A kirekesztés nem helyes dolog, de ezeket egytől egyig ki kellene, és előbb utóbb nem maradna belőlük. De ehhez az átlagembernek is kúltúremberként kell viselkedni. Értem én hogy válság van, de mindenhol az van...

euAgWzgmmtq7K 2009.08.14. 09:14:37

@Koholmány: ja, termelés, de a multi úgyis továbbmegy pár év múlva, ha már nem kap adókedvezményt meg minden szarságot. van ebben az országban azért elég sokminden, amit ki lehetne használni, pl élelmiszeripar stb., csak hát amit lehetett már rég ellopták és eladták.

Koholmány 2009.08.14. 09:18:21

@d.hardman: nem azt mondtam, hogy multi által történő termelés.
Nekünk kellene lenni európa éléskamrájának, kihasználni a magyarország alatt lévő iszonyatos hőenergiát, felhúzni borsodban pár szélerőművet, interkontinentális logisztikai központot létesíteni kelet és nyugat között...stb.
Van itt lehetőség bőven... És mielött azt mondjátok, hogy mindenhez pénz kell, egy szélerőmű park 1-2 évnyi bkv búnuszből meglehet ;) És hol van ehhez a máv-volán-minisztériumok...stb prémiumai.

DaM 2009.08.14. 09:23:40

Brávóóóó, kisnyúl. Ha van rajtad sapka, azért, ha nincs, akkor azért! :) Én mondjuk elhiszem a sztoridat, simán így is történhet hasonló eset. Viszont valami akkor is rosszul van benned bedrótozva:

1. Otthon hagytam párszor én is bérletet, pénztárcástul, mindenestül. Tudod, ilyenkor úgy kell eljárni, hogy hazamégy érte. Nem szállok fel BKV-ra, ha nem találom meg a bérletem vagy jegyem. És pl. nem szállok be Ferrariba, ha nincs hozzá kulcsom. Egyszerű logika, nem?

2. Az szerinted helyes, erkölcsös, etikus megoldás, hogy ezentúl bliccelsz? Cseszed, ugass vissza annak a taplónak vagy intézz felelősségrevonást, AZ A JOGOS! És légy szíves minimálbéresként se felejtsd el, hogy attól, hogy más tapló, neked nem kell parasztnak, tolvajnak, stb-nek lenned. Legyen már valami tartás benned, vaze.. :(

Koholmány 2009.08.14. 09:25:31

@DaM:
"Tudod, ilyenkor úgy kell eljárni, hogy hazamégy érte. "
Pontosan :) Egy emberrel több a kultúrklubban :D

2009.08.14. 09:26:11

@Koholmány: Ha nem lopok, tönkremegyek, és a kutyát nem érdekli a sorsom, ha a 40e-s távfűtés, 8e-s villanyszámla meg 10e-s bérlet megvétele után nem marad pénzem ENNI. A sok hiéna csak azt lesi, hogy forgathat ki a több generációnyi felmenőim által felhalmozott javakból, utána fapofával lépnének át rajtam az aluljáróban, míg egy jégvirágos téli hajnalon halálra nem fagynék. Hát egy frászt! Ilyet nem játszunk! Ha a túlélésért itt meg kell küzdeni, akkor felveszem a kesztyűt, és rohadtul nem érdekel, ha szegény BKV miattam veszteséges. Na és? Majd kitömi őket az önkormányzat a parkolódíj címén összerablott pénzből.

Frucsasz 2009.08.14. 09:26:28

@d.hardman: persze, azok miatt is. ÉS a bliccelők miatt. Szerinted ki fizeti meg azt a költséget, amibe az ő szállításuk kerül? mert szerintem az, aki megveszi a jegyet, bérletet.
Kinyílik a bicska a zsebemben az ilyenektől.

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2009.08.14. 09:29:47

A kurvázás gáz.
De így gyorsanm szinte megkönnyebbülten megideologizálni, hogy miért nem fog bérletet venni, kapóra jött a kifpgás, hogy ezentúl bliccelhess... eddig azért vettél bérletet, mert szépen beszéltek veled az ellenőrök, 'te kis kurva'? Vagy azért, mert otthon úgy neveltek, hogy ne bliccelj?

Frucsasz 2009.08.14. 09:30:16

@csernaja obca: gratulálok a hozzáállásodhoz. Te is egyike vagy azoknak a tolvajoknak, akik úgy gondolják, ha nincs pénzük, akokr is van joguk igénybe venni egy szolgáltatást? Ha nincs pénzed, akkor gyalogolj, biciklizz, teleportálj. Engem nem érdekel. De ne használd azt, amiért nem fizetsz. Te se örülnél, ha egy szép téli reggelen bebútoroznék hozzád, mert hát nincs pénzem tovább fenntartani az albérletet, de jogom van lakni, hát ezentúl a te lakásodban, a te kontódra kívánok lakni.

2009.08.14. 09:31:18

@Kulics: Miért, szerinted mennyibe kerül egy kispolszki manapság? ;-) 10e Ft-nyi benyából elmegy vagy 500 kilómétert...

Koholmány 2009.08.14. 09:31:45

@csernaja obca:
"Ha nem lopok, tönkremegyek" Ezaz, ez a helyes hozzáállás, lopj, csalj, hazudj. Ezt tanítds a gyerekeidnek is. Én meg majd dolgozok helyetted.

Ha a túlélésért akarsz küzdeni, akkor tanulj, képezd magad és nem minimálbérért fogsz dolgozni.

Koholmány 2009.08.14. 09:34:34

@csernaja obca: Mellesleg te sem vagy különb azoktól akik tönkreteszik az országot, sőt rosszabb vagy. Ők legalább elbújnak, de te nyíltan hangoztatod hogy lopsz, csalsz, mert szerinted jogos ha más is teszi.

DaM 2009.08.14. 09:37:45

@csernaja obca: lopjad az áramot meg a fűtést is. vagy az már bonyolult, mi?! ..bocs, tényleg szar dolog a pénzhiány, de ettől még ésszerűség és becsületesség közös alkalmazásával lehetne normális életet élni igen sok "húdeszegényvagyok" embernek. Ha meg valaki erre nem képes, akkor pontosan ugyanazokat a jelzőket érdemli, mint ezek a "gecó / tolvaj / rabló / karvaly / stb" közalkalmazott fejesek és a többiek. Bezony. Az sértene, mi?

DaM 2009.08.14. 09:39:48

@Frucsasz- feltételes arany sünike díjas: LOÁL! Tetszik a beköltözős hasonlatod, beépítem a tudásbázisomba. :D

2009.08.14. 09:41:31

@Frucsasz- feltételes arany sünike díjas: természetesen ha bebútoroznál hozzám, úgy vágnálak ki, mint a macskát szarni. De a példádhoz hasonló az állami és a tőkési lehúzás mértéke, és ez ellen semmi egyebet nem tudok tenni, minthogy visszalopom, amit elloptak tőlem. Nem vagyok én keresztény, hogy ha arcul csapnak, oda fordítsam a másik orcámat is, ennálam kérem amilyen az aggyonisten, olyan lesz a fogaggyisten is! Ameddig megjavítok egy laptop alaplapot, fizet érte a német vállalat 6500 HUF-ot, és én látok belőle 1000 bruttót, amiből kézhez kapok kb. 600-at, aminek a vásárlóértéke 480 (az áfát vontam le), addig nincsenem morális gátlásaim sem a tőkés sem az állam meglopását illetően!
Nyilván ha nekem is 20000 Ft-os óradíjam lenne, mint Szalaynénak, vagy akár csak 2000 Ft-os (ami még mindig kevesebb, mint a harmada az általam megtermelt értéknek), onnantól fogva piszkosul nem érdekelne, hogy bújócskát játszak az ellenőrrel, megvenném a tízezer forintos bérletet, és boldog mosollyal az arcomon olvasgatnék a villamoson.

DaM 2009.08.14. 09:45:19

@csernaja obca: Most egy pillanatra tegyük félre, hogy miért nincs pénz az államkasszában, mert erről egy életen át lehetne szájtépni és vitázni, mivel nincsenek megdönthetetlen bizonyítékaink. Viszont emlékezz Hofi bácsira, ha még tudod ki az. Egymondatos idézet: "Járni jár, csak nem jut!" Hollandiában sok minden máshogy (értsd jobban) működik, ott most meg lehet tenni, itthon meg nem. Én nem tudok magánrepülőt venni, egy sejk pedig megengedheti magának. De nem is verem a tamtamot, hogy nekem miért nincs, inkább próbálok rá féllretenni locsolópénzt. :)

Koholmány 2009.08.14. 09:46:42

@csernaja obca:
"visszalopom, amit elloptak tőlem"

Csak tudod mi ezzel a bibi?
Szalayné nem tőled lop, hanem az adófizetőktől. És te kitől? Te is tőlünk lopsz, amihez én is hozzátartozok márpedig tőlem senki ne lopjon. Tehát elszámoltatásnál a hozzád hasonló tipusú embereket is a falhoz állítanám Szalayné mellé... És persze fel lennél háborodva...

DaM 2009.08.14. 09:49:27

Ha ahhoz értesz, hogy alaplapot hegessz és nincs üzleti érzéked mondjuk a jelenlegi munkáltatód helyét átvenni és ráadásul tagadod az erkölcsöket és a vallásokat, akkor nyugodtan rád vethetjük a követ, mert képtelen vagy logikusan élni az életed, inkább csak a létfenntartó ösztönöd vezet. Beszélni, írni még szerencsére tudsz, tehát egy fokkal a zombik felett állsz. Droidnak elmégy. Welcome in kapitalizmus..

itschykhatschy · http://www.itschykhatschy.com/ 2009.08.14. 09:49:32

Nem volt péntek a 13-a. Az ellenőr mégis paraszt volt. Ezek szerint a parasztság nem feltétlenül szerencsétlen dolog. Ha mégis, akkor vigyél magaddal legközelebb nyúllábat, lóbálj macskát, és vágd fejbe az üveggömböddel.

DaM 2009.08.14. 09:50:44

Hmmm.. úgy látom, kezd offba fordulni a topik és ráadásul csak 1 ember lelki üdvéért lehet küzdeni. Asszem kilépek. Csókacsalád!

Anulu · http://salgoauto.hu/ 2009.08.14. 09:52:43

Ilyenek után csodálkoznak a BKV ellenőrök, ha valaki szétüti a fejüket?

euAgWzgmmtq7K 2009.08.14. 09:54:44

@Frucsasz- feltételes arany sünike díjas: mondom h adóból van a bkv költségvetésének jelentős része. tehát aki fel se száll rá, az is fizet érte. egyébként meg érdekérvényesítő képesség kérdése, én sikeres ember vagyok, és bár általában van bérletem, ha nincs, akkor leszállok. ha meg morcosan nézek, akkor általában nem is merik kérni, ennyit tesz a küzdősportos múlt. és ezért kéne a beléptetőkapu, mert akkor mindenkinek fizetnie kéne, és nem lenne otthonhagytam, meg bemutatom, meg leszállok. ez ami van, így nem működik.

2009.08.14. 10:01:34

@Koholmány: bravó öcsém, le a közszolgákkal, nem kell rendőr, bíró, ügyész, tisztviselő, orvos, jegyző, tanár, postás mert nem termelnek, máglyára velük, rohadt nemtermelő ingyenélők, beterelni őket a multihoz papírt nyalni, háeresnek, biztiügynöknek, pályázatírónak, az a jó, úgy épül az ország.

tugezőőr uuuii uuillö 2009.08.14. 10:04:49

Nekünk ez jár, nekik a 100 millás végkielégítés. Én azt utálom, amikor azért kötözködnek, mert nem írtam rá azt az igazoló szelvény számot, amely szelvényt szintén egy füst alatt szoktam bemutatni a éves (!) bérletemmel.

Frucsasz 2009.08.14. 10:19:11

@csernaja obca: helyes. Ebben az esetben viszont téged is le kell vágni a BKV-ról, ha bérlet/jegy nélkül szállsz fel. Mint azt a bizonyos macskát.

@d.hardman: Értelek én, de a helyzet az, hogy én is adózom, nem keveset, viszont sokat. Akkor tehát a bliccelők is és én is fizetünk adót (most iszonyú optimista voltam, mert sokan nem fizetnek adót sem), de én pluszban még a bérlet árát is kicsengetem. És eléggé rosszul viselem, hogy ezek után reggel a villamoson tömegnyomor és lökdösődés fogad, holott ha csak olyanok lennének rajta, akik bérlettel/jeggyel utaznak, akkor minden utasra jutna vagy 10 ülőhely...
Engem úgy neveltek (ez már néhány posztnál felmerült), hogy a lopás az mindig, minden körülmények között lopás marad. Lehet mindenféle erkölcsi magyarázatokkal jönni, hogy de hát a másik is lop, az állam is lop, a BKV vezérigazgató is lop, meg hogy de hát kevés a pénz, nem futja bérletre a szemét kapitalisták miatt, vagy hogy magas az áfa stb. Ez mind igaz, de attól még ha felszállsz a BKV-ra jegy/bérlet nélkül, az lopás. És engem úgy neveltek, hogy ne lopjak. A vicces az, hogy ebben az egészben az fog kijönni, hogy én vagyok a birka, amiért nem lopok...

szgyula 2009.08.14. 10:19:29

Elnézést, de ha erkölcsileg tárgyaljuk, akkor semmi baj, megvette a bérletet, csak nem volt nála. Semmivel nem kérosított meg senkit. Ha jogilag, akkor is. Joga van leszállni, joga van nem igazolni magát, az ellenőr meg semmit nem tehet, még ott sem tarthatja, amíg odaér a rendőr.

Amúgy én is megtagadnám az adatok átadását, mert erre is iparág kezd kifejlődni és ha egyszer bekerültél a rendszerbe, akkor az életed végéig szívhatod a kamu büntetéseket.

Persze lenne értelme átvenni például a müncheni szabályozást: Ott van olyan bérlet, ami névre szól, havonta kapod a szelvényt. Ha nincs nálad, akkor interneten beadod a számot utólag és jelképes kezelési költséget fizetsz csak, hiszen annyi volt a kár, hogy papírokat kellett kitölteni.

Azaz nem az meglevő. elkefélt rendszeren kéne rugózni, hanem megoldani a problémákat mindkét fél megelégedésére.

horex · http://horex.uw.hu/ 2009.08.14. 10:35:06

@Megdobbent:
Gond.
+sértettél.
Hogy kell irni a nagy "+"-et, merthogy mondatkezdés?

Annyira megörultem hogy első lehetek, de a komment betöltésknél mindig fagyott, aztán nehogymá' te légy a második
Elsok se voltak változatosak korábban
Annyi volt "első-e?"
:)

horex · http://horex.uw.hu/ 2009.08.14. 10:39:07

@gerca: Nem tudtam, én évtizedek ota autozok-motorozok
Ha igy, akkor meaculpa

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2009.08.14. 10:40:38

Nem szeretném szegény posztolót abba a feltételezésbe bevonni, hogy mint több "papíron létminimumos" vélhetően borítékba meg kisebb összeget kapó emberke lehet. Ha meg nem, akkor elég szomorú, hogy nagyfaluba csak ilyen munkára jutotta képességével (az átlagos kereset nem azonos a létminimummal, asszem olyan 120-140 között lehet a hazavitt összeg). Nyilvánvalóan (szellemi) fogyatékkal élő lehet ugyanis...

Amivel viszont batztatnám az a "Ezentúl azt hiszem, nem veszek a bkvnál bérletet és semmit sem,ha cserébe ez a bánásmód jár." mondat. Ez az, hajrá! Ne utazz, sőt, ne fizess áfát, hiszen olcsóbbért dolgozik akkor a szobafestő... Sőt, ha áruházban vásárolsz, ott se fizesd ki, határold el magad a többi állampolgártól, hiszen úgysem kapsz semmit! Meg az egészségügyet is minek fizetnéd, hiszen ott is összeakadhatsz egy morcosabb emberrel aki a létminimumos fizetésed csekély járulékai miatt alulfizetett és antiszociális.

Javasolnám levegőt se vegyél...

horex · http://horex.uw.hu/ 2009.08.14. 10:42:59

Napokban mutattak a TV-ben egy felvételt ahol a flegma, jegynélkul utazni akarót simán legyurték 5-en
Persze a BKV biz.őrőket ekézték, hogy azért ezt mégsem
Hogy tartsák vissza amig a rendőr kiérkezik?

2009.08.14. 10:58:13

@csernaja obca: "Miért, szerinted mennyibe kerül egy kispolszki manapság? ;-) 10e Ft-nyi benyából elmegy vagy 500 kilómétert"

Kötelező biztosítás, zöldkártya, műszaki vizsga, gumikopás, olaj, benzin, szervíz.
És ha be is jutsz a városba hol parkolsz ? Csengeted óránként a 2-300 forintot ?

McKelek 2009.08.14. 11:06:27

Legközelebb be kell gyüjteni pár tanú nevét, elérhetöségét, aztán feljelenteni becsületsértésért + kirugatni a BKV-töl.

Szerintem 50 ember közt lett volna 4-5, aki tanúskodott volna.
(Esetleg keresni tanupipökéket ;) )

vaczakka 2009.08.14. 11:47:19

Ha nagyon sietett, miért szállt BKV-ra? :P

Ha látta, hogy otthon felejtette, akkor miért szállt fel mégis?

Hogy lehet elindulni otthonról tárca nélkül?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.08.14. 11:58:46

@Frucsasz- feltételes arany sünike díjas: Azon kívül, hogy kamuzott esetleg és bliccel, szabad-e a BKV ellenőrnek lekurváznia az utast?
Nem. Simán büntesse meg, de viselkedjen normálisan.
Nem mintha támogatnám a bliccelést, de jómodorral kezdődik a dolog.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.08.14. 12:00:38

Jut eszembe, ha nincsenek nála iratok, akkor lehet hívni a sündőrséget, aztán majd a delikvens elgondolkodik hogy kifizeti-e a rendőri kiszállást / bevállalja hogy beviszik, vagy hirtelen előkerülnek-e az iratai.

kekecke · http://szepkiselet.blog.hu 2009.08.14. 12:31:06

@újraregisztráltrégifelhasználó: :-D

bizony, bizony. Bár én elhiszem, hogy így történt. Vannak tapló ellenŐRök. Benne van a nevükben... .-P

braveblog 2009.08.14. 12:31:34

Aki azért nyavajog, hogy " miattad, mert nem veszel jegyet v. bérletet, tart itt a tömgeközlekedés te érzéketlen bliccelő disznó!!", annak üzenem,hogy leszarom a nyomorát.
Sőt a BKV-jét meg főleg. Van miből kifizetni a végkielégítéseket...
NE fogok fizetni ezért a szarérhugyér tripperért.

kekecke · http://szepkiselet.blog.hu 2009.08.14. 12:33:07

@۝merta-X: nem minden esetben. Engem ellenőrzött már céges autóban úgy rendőr, hogy semmi (!) sem volt nálam! Az irodában felejtettem a táskám, csak névjegykártya volt nálam, és az autó forgalmija. Simán továbbengedett...

NICKTELEN 2009.08.14. 12:46:55

@ColT: Simán nem tudta megbüntetni, mert a hölgy mindennemű együttműködéstől elzárkózott. Sőt leszállt. Lekurvázni azért nem kell. Legalábbis hangosan nem.

Valljuk be. az "otthon hagytam mindenemet, és a nevemet nem akarom megmondani, mert szegény vagyok, nem tellik bírságra, úgyhogy a büntetés elől inkább leszállok, és jövök a következő tramvajjal tovább" sztori semmiben sem különbözik attól, hogy "sose volt se jegyem, se bérletem, nincs igazolványom, nem mondom meg a nevem, inkább elszaladok". ellenőrként vajon melyiket hiszi el az ember az ezredik után?

NICKTELEN 2009.08.14. 12:54:41

@kekecke: Ja, de neked nem is kellett fizetned, hogy az úton haladj az autóval. Próbáld ugyanezt behajtani tilosnál. Gondolom sisak azért volt rajtad...

Frucsasz 2009.08.14. 13:31:02

@ColT: ebben igazad van, de ezt le is írtam. "ezt a stílust semmilyen körülmények között nem engedhetné meg magának."

silent76 2009.08.14. 14:11:42

@horex: Te paraszt, 30 napos bérletet akkor veszel amikor akarsz. Már rég nincs havi bérlet amit régen ötödikéig kellett megvenni. Kisnyúlnak meg volt bérlete csak otthon feljtette. Nem tudsz olvasni?

rémTündér /aprócska kismacska./ 2009.08.14. 14:21:24

amúgy jobb helyeken a cég veszi a bérleted.

hatja 2009.08.14. 14:35:37

na megint egy újabb hülye akar paraszti önérzetből jövő hónaptól bliccelni, azt hiszem én sem veszek többet bérletet.

MoNiTa 2009.08.14. 15:35:51

Én pl. mindig 14-én veszek bérletet, mert ilyenkor már kevesebben vannak a pénztárnál és nem kell addig várni... nem törvényszerű, hogy hó elején kell bérletet venni...

2009.08.14. 18:04:44

@Koholmány: Az állam tőlem lop (adók, bírságok, kötelezően igénybe veendő szolgáltatások stb), én meg az államtól lopok. Aki ügyesebb, az lop többet a másiktól! Aki meg nem lop, csak bamba képpel hagyja, hogy mások a zsebiben kotorásszanak, de könyékig ám, az vagy máris milliomos, vagy igazi looser, mint te. :-p

Mille38 2009.08.14. 18:12:28

@Christophofil: Tudtommal valamelyik ombuccmanónál van már a kérdés (ti. hogy arányos-e a bérletbemutatás díja a bérlet díjával). Kíváncsi vagyok a bölcs ítéletre...

2009.08.14. 18:15:56

@Frucsasz- feltételes arany sünike díjas: Igen, leszállíthat a buszról. Már ha éppen nem lyukasztok ki egy jegyet, mire odaér hozzám, mert akkor bekaphassa. ;-) Megjegyzem olyan ritkán látok ellenőrt, hogy ha minden alkalommal fapofával a képébe tömöm a 6e HUF helyszíni bírságot, még akkor is bőven pluszos vagyok a bérlethez képest. Ezért lehet a BKV-n potyázni. Ha nem egymásnak osztogatnák a százmilliókat, hanem felültetnének minden buszra egy-egy kalauzt is, akkor mindjárt nem lenne potyautas. De ezt valamiért nem akarják csinálni. Hát ha nekik jó így, nekem is!

2009.08.14. 18:23:59

@ColT: Ha nincsenek nála iratok, akkor hívhatod a sündőrséget... mijafaxt tudnak vele csinálni? Max addig verik a gumibottal, amíg be nem köp valami kamu nevet/címet, de hogy kicsoda ő valójában, ha nem akarja, sosem fogják megtudni.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.08.14. 21:52:59

@NICKTELEN: Egyiket sem. De a sünöktől a legtöbb bliccelő megijed.

@csernaja obca: Ilyenkor már simán be is vihetik, legalábbis törvény szerint ha jól tudom.

@Frucsasz- feltételes arany sünike díjas: Ja bocs.

igazságos 2009.08.14. 22:04:50

@ColT:

Szerintem meg a többi utas tudta, hogy ez a kis kurva bliccelni akart, az ellenőrökkel értettek egyet.
A rendes, fizető utasok jól fel is háborodtak ezen, hogy egyesek úgy akarják megúszni a büntetést, hogy nagy pofával leszállnak a villamosról. Utána több blogban még sajnáltatja is magát, pedig igenis egy bliccelő kis kurva.

Még azt is meg kell említenem, hogy külön kiemelte, hogy lekurvázták, de azt már nem írta le, hogy ő miket mondott az ellenőrnek a többi utas füle hallatára.


Honnan veszitek, hogy volt bérlete? Interneten mindenki azt ír, amit akar.

Az ellenőr helyében én jó nagy seggberúgás kíséretében szállítottam volna le a villamosról.

2009.08.14. 22:17:22

@ColT: hát persze, előállíthatják. De őszintén szólva csodálnám, ha bármelyik rendőrt ennyire érdekelné egy büdösszájú bkv ellenőr buzgása. Szerintem simán kipakoltatják a zsebeit, hátha mégis van nála igazolvány, és ha nincs, akkor valami ejnyebejnyével hazaküldik. Nem egy olyan fajsúlyú cselekmény ez, hogy órákat áldozzon rá egy budapesti rendőr.

igazságos 2009.08.14. 22:35:55

@Mille38:

Volt már ítélet. Azt mondta az ombudsman, hogy a bérletbemutatás díjának emelése jogtalan, hiszen majdnem ugyanannyi a büntetés, mint egy új bérlet ára.


Nézzél híradót!

igazságos 2009.08.14. 22:37:22

A BKV válasza: Ha nem lenne annyi bliccelő, akkor a díj is alacsonyabb lenne. Az ombudsman véleményét meg leszarják.

partyface1973 · http://blog.puruttya.hu/ 2009.08.15. 05:03:58

persze, en is otthonhagytam a pénztárcámat. ostob picsa.

szakacsze 2009.08.15. 20:52:53

Frucsasz
reggel a villamoson tömegnyomor és lökdösődés fogad, holott ha csak olyanok lennének rajta, akik bérlettel/jeggyel utaznak, akkor minden utasra jutna vagy 10 ülőhely..."

Na ja, de mivel nem takarítanak, ezért azok az ülőhelyek nagyrészt össze vannak sz@rv@ h@gy@zv@...

szakacsze 2009.08.15. 21:10:16

Csernaja obca
minden alkalommal fapofával a képébe tömöm a 6e HUF helyszíni bírságot, még akkor is bőven pluszos vagyok a bérlethez képest."

Ha havonta 1x kell fizetni, de ha már 2x akkor az 12 rugó ami túllépi a bérlet árát.
Mondjuk ez talán bejön egy olyan vonalon ahol tényleg jó ha havonta 1x ellenőriznek.

2009.08.16. 13:43:31

@szakacsze: a 23E/212 viszonylatokon kb. évente kétszer látok kallert. Mondjuk az is igaz, hogy hiába is lenne, mert olyan zsúfoltak a buszok, hogy nem tudna egyik utastól a másikig eljutni, legfeljebb kiabálhatna a lépcsőn lógva, hogy "akinek nincs jegye, tegye föl a kezét". :)
Persze a metró meg a körúti kombinó az jegy nélkül felejtős, de azért sok olyan járat van, ami biztonságosan bliccelhető.

2009.08.16. 13:49:03

@tothm: Eh, ezt szerintem maguk sem gondolják komolyan! Ha most hirtelen minden bliccelő bérletet venne, akkor sem csökkentenék az árakat, az tuti, legfeljebb boldogan vállonveregetnék magukat, hogy "hurrá, sikerült a vállalatunk éves veszteségét x%-al csökkentenünk" és azonnal kiosztanának párszáz-millió prémiumot, persze csak főosztályvezetőtől fölfele.

Gastroger 2009.08.17. 10:06:21

Én a védelmembe veszem Kisnyult. :)
Ezek szerint a postolók többsége:
- soha nem hagyott otthon semmit (telefon, pénztárca, jogsi, forgalmi).
- mindenki aki minimálbérből él, autóval jár dolgozni.
- "miért nem ment vissza érte"? Mert vagy már csak az ellenőrzéskor vette észre, vagy a minimálbér esetén nem biztos, hogy másnap be kellene mennie dolgozni, ha késett másfél órát.
- kizárható az utazásból. Oké, hogy ez is bliccelési forma, de kisnyulnak volt bérlete, igaz? Ártatlanság vélelme?
- a 3000 Ft. utólagos bérletbemutatási díj, nem díj, hanem büntetés, méghozzá aránytalanul magas. (Ombudsman előtt az ügy, szóval nem csak magánvélemény). Elég szopás, utólag bemenni, bemutatni, szabadásg, csomó idő kiesik.
- egy bérlet otthonhagyása, meg egy rendőri igazoltatáskor a jogsi megléte az más fajsúly, sőt ez nem párhuzam. Akkor lenne az, ha a rendőr egyből úgy kezelne, mint aki érvényes vezetői engedély birtoklása nélkül vezet(nincsen, elvették, de nem otthonhagyta) vezet. Amúgy ha valakinek egyáltalán nincs jogsija és úgy vezet, vagy ha otthonhagyta a bérletét.. Melyik veszélyesebb, károsabb, bűntetendőbb?
- ez a hangnem semmilyen formában nem megbocsáható.
- a bkv-nak most amúgy is illene kicsit visszavenni az arcából (udvariasabbnak, toleránsabbnak lenni). Ez nem törvény, de míg a vezetők vizsgálat alatt vannak, mi ez a hangnem az utasokkal?

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2009.08.17. 10:42:58

Jól érzékelem, hogy még azt sem írtátok le, hogy "Ezért tart itt az ország!"?

satee 2009.08.17. 11:22:00

Ezért muszáj volt regisztrálnom.

A posztolónak igaza van. Nem indok az ilyen jellegű viselkedés. Ha az ellenőr azután kap fizetést, hogy mennyi büntetést csinál egy hónapban, az már komoly baj. Ez már korrupcióhoz vezethet(kvóta növelés- amikor az ellenőrök a megbüntettek adatait cserélgetik, ezért kap a lúzer büntetést olyan vonalon ahol sohase járt, persze hónapokkal később.)
Néhány kommentelő a jogsihoz hasonlítja a bérlete, de azt hiszem a következmények kicsit mások.
A lényeg , ha nincs jegyed és nem akarsz fizetni, nyugodtan leszállhatsz. Nem kell az ellenőr engedélye. Amit te elkövetsz az szabálysértés a BKV-szabályzata ellen. Ha nem enged leszállni, az Bűncselekmény. Nem hatósági személy nem korlátozhatja a mozgás szabadságodat. Alkotmányos jogod. Emberk kicsit figyeljetek már oda.

en-gé · http://aapp.blog.hu 2009.08.17. 12:19:35

Ha engem egy ellenőr egy "szarjál is be te rohadt paraszt"-al letudna, én sem vennék bérletet... :D

/tno+DA= 2009.08.17. 20:48:38

Én a BKV sztrájk óta bliccelek és büszke vagyok rá...
Haljon meg a 100 millás tehén, vagy vegyen nekem bérletet Ő! :)

rebugra · http://www.rebugra.net 2009.08.18. 23:41:03

2 éve járok busszal ide-oda, SOHA nem veszek jegyet, 2-szer találkoztam ellenőrrel, azt azt is kidumáltam.. erről ennyit. Ezek ilyen elvi dolgok, mint pl, az is hogy soha nem fizetek pl. parkolásért sem, Vagy a WC-ért sem...

DaM 2009.08.19. 14:31:09

Alig várom a beléptetőkapukat. Kár, hogy a buszt és villamost nem védi meg.

kisnyul00 2009.09.01. 16:07:56

a kommentekből is látszik, milyenek az emberek.. leírtam egy történetet és egyből elkezdtek személyeskedni:) hogy hogy merészelek internetezni stb..és biztos egy sötét paraszt vagyok,ha minimálbérből élek..hát lol. miért szálltam fel,ha nem volt nálam semmi? mondjuk,mert majdnem a másik végállomásról járok be a Deákra? és azért nem mentem érte vissza, mert amíg nem jött a nő, nem is tudtam,hogy otthon felejtettem? legyen magára büszke aki életében semmit nem hagyott otthon,szerintem ezzel kevesen vagyunk így..egyébként az ellenőrnek egy hangos szót sem szóltam vissza,(még az üvöltözés után sem) teljesen normálisan mondtam, hogy ELNÉZÉST NE HARAGUDJON de otthon felejtettem a pénztárcám bérletestül iratostul, ezért is nem tudok átadni semmit neki.. erre EGYBŐL jött az üvöltés, de mindegy.. az ellenőr viselkedése is szégyen de itt egyesek hozzáállása is.. ja, ha valakit ennyire érdekel, a bérletemet 7-én vettem ;)

Crystalwolf 2009.11.10. 19:46:30

@DaM: Ahogy én Magyarországot ismerem a beléptetőkapuk nagyon gyorsan a fémkereskedésbe kerülnének. :-)@kisnyul00: Abban teljesen igazad van, hogy az ellenőr modora nem csak kifogásolható, de egyenesen a múlt év őszén történt ombudsmani vizsgálat intézkedései ellen való. Tehát a BKV-nál nem sok minden változott azóta sajnos. Azonban ennek ellenére én sem tartom "jó ötletnek" a bliccelést. Azzal nemhogy nem változtatunk a dolgokon, de még rontunk is rajta.

sorica123 (törölt) 2010.03.03. 11:08:51

@csernaja obca: hátezkész. De sajnos igazad van, megvan a táncrend, és ezt akkor is el kell játszani, ha már tudd, hogy mit akarsz (azt, hogy békénhagyjanak és mehess tovább, ahogy tudsz).
@kisnyul00: ja, az csúcs, a netes komment, azon és is lestem egyet. Aki sose dolgozott még éhbérért, az az ilyen anyagi helyzetben lévőket gyakran foltozott gatyában csoszogó száginyrászorullóknak képzeli el, el kell nézni nekik. Amúgy meg az ellenőr teljesen szociopata módjára viselkedett, nyilván máshova nem vették fel ezzel a hozzáállással.
@Crystalwolf: nem arról volt szó, hogy kisnyul100 otthon hagyta az amúgy meglévő bérletét? Tehát maga se tudta, hogy 'bliccel', amíg a banya meg nem jelent. Amúgy ja, egy-két megállón felül nem lenne szabad bliccelni, mert attól csak romlik a helyzet. Bár köztünk szólva nyeli a BKV rendesen a lóvét, és nagyon kényelmes nekik a 'gaz bliccelőkre' kenni a pénzhiányt.
süti beállítások módosítása