Tékozló Homár

Jobbos taxival demonstrálhatnak az igazi magyarok

2009.08.25. 12:10 | Földes András | 773 komment

Már nem igaz, hogy a magyarok élete átpolitizált. Hétfő este nyilvánvalóvá vált, hogy a magyarok élete már egészében a politika, és ez a helyzet 2010-re totálissá válik. Legalábbis erre utalt az a taxis, aki jobbos fuvarozási vállalatot alapított, mondván: "2010-től új rend lesz itt, azért csináltuk meg ezt a céget."

A Jobbtaxi.hu feliratú Mercedesre a Wesselényi utca végénél figyeltem fel. A nagy-magyarországos, angyalos-címeres logóval ellátott autó mellett álló sofőr az elnevezést firtató kérdésemre körbemutatott: "zsidótaxi már van, ezért akartunk egy magyar taxit is. De a többi cég nem egyezett bele, hogy magyar legyen a nevünk, mert ők is magyarok. Ezért lettünk jobbtaxi."

A sofőre szerint 20-30 autóval indulnak, de szerintük a 2010-es választásokig sokan csatlakoznak hozzájuk, olyanok, akik egyetértenek az elveikkel. Nem sikerült megtudnunk, hogy ezek az elvek pontosan mik, de az biztos, hogy a kampány éve paradigmaváltás lesz, amikor már nem csak kokárdával, jelvénnyel vagy a villamoson kinyitott újsággal demonstrálhatunk, hanem azzal is, hogy jobbos vagy balos taxitársasággal utazunk.

A piacon egyébként még rengeteg a lefedetlen terület: süthetnének jobbos, balos és liberális pékárut, fel lehetne osztani a tömegközlekedést és megjelenhetnének a politikai táborokra szakosodott, egymással nem kompatibilis telefontársaságok is, hogy teljesen és végleg elszeparálódjanak egymástól az ország különböző felfogású polgárai.

A társaságnak információink szerint jövő héten indul a honlapja.

 

 

 

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

reunalla 2009.08.25. 12:17:21

A Rosszabbtaxi bt nevében tiltakozom

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2009.08.25. 12:19:51

5555555, ha kell, azzal járok. Nagyon gyorsak, rendesek, olcsók. Lehet, hogy nem pont a legolcsóbb - nem néztem -, de tíz forintért nem fogok romáskodni.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2009.08.25. 12:20:29

Ennek mi köze a homárhoz?
Ki az a Földes András?

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2009.08.25. 12:24:52

fasisztaxi
kommunistaxi

kurvajó. külföldön van sárgataxi is. akkor itt meg lesz romataxi (vagy cigánytaxi) is?

egyébként ez miért jó nekem? ha bennszülött magyar vagyok ingyen utazhatok, vagy kapok kedvezményt?
ha nem akkor szimplán médiahekk.

kreenep (törölt) 2009.08.25. 12:26:02

Akkor ez azt jelenti, hogy csak jobb oldalon vannak ülések? Feltételezem, hogy akkor JobbTaxi jobbkormányos lesz.

Vagy csak fehér ingben, fekete mellényben lehet beülni a taxiba?

Romák rendelhetik majd?
És roma zsidók?
És pl. üzbégek vagy kirgizek foglalhatnak? Vagy csak 100% magyarok?

Saci Pererê 2009.08.25. 12:27:33

Remélem rovásírással lesz a TAXI felirat kiírva.

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2009.08.25. 12:28:12

az ilyen ember tartozik a hülye taxis kategóriába?

2009.08.25. 12:28:40

Gerillamarketing: a homár 45%kal benne van a taxitársaságban, azért reklámozzák itt.

reunalla 2009.08.25. 12:28:49

jobbos pékárú: sarló és kalapács alakú kifli - "pusztítsd a kommunizmust" feliratú papírtasakban

Nagymagyarország alakú lepénykenyér - papír nélkül, "ne rejtsük el a lehetőségeket" szlogennel

horogkereszt mintázatú zsömle

Orbán Vigyoros mintázatú kétszersült

Magyar gárda bagel és pászka - "megesszük a zsidó(kaják)at szövegű " zacsiban

balos pékáru:
BKV jegy alakú ciabatta 100milliós akciós áron

Metró fantázianevű lyukas bagett - "a töltelék majd 2052-ben jön" feliratú zacsiban

gazdaságos szendvics - csak gazdasági minisztériumi tagoknak - "egyet fizet , mi adunk 100ezret ebédjegyben" akcióval

Bajnai szendvics - papírzacsi üresen "100-at fizet egyet se kap" akcióban


liberális pékárú


zsemlemorzsa

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2009.08.25. 12:29:26

@Saci Pererê:
szerintem csak színmagyarok által produkált szarral kéne rámázolni a taxi feliratot

Elektronikus cigi · http://www.edohanyzas.hu/?partner=3 2009.08.25. 12:31:14

Fizetett reklámunkat olvasták.
Ez már hétvégi???? És lehet a posztolót már... ???

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.08.25. 12:31:20

A halálnak az élete a politika.
Legjobb lenne elfelejteni.

Amúgy marketingötletnek ügyes, mindig az aktuális divathullámot kell meglovagolni :)

elwood 2009.08.25. 12:31:40

majd jöhetnek róla a posztok az átvert utasokkal.

csak így tovább. magyar seggbe magyar lóf*t.

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.08.25. 12:32:16

nem járok taxival

mezítlábas éhenkórászok

a kivételnek pedig tisztelet

Király Rák · http://konzervatorium.blog.hu 2009.08.25. 12:35:35

Szerintem ez azt jelenti, hogy a történelmi Magyarország teljes területére belföldi tarifával szállítanak, ahogy a matrica is mutatja.

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.08.25. 12:35:50

"Az atomjaira hulló fogyasztói társadalom üressége helyett pedig életerős, környezettudatos, kis közösségek nemzetméretű hálózatára van szükség."

akkor itten van születőben egy kis környezettudatos közösség. a taxisoké.

pink75 2009.08.25. 12:36:10

hol van itt a homárra való sztori?

lopicigaspar 2009.08.25. 12:37:16

ha majd megvetik a lábukat, akkor elindítják a balta-xi-t is.
A logó egyszerű lesz.

reunalla 2009.08.25. 12:38:10

ugyan "jobb" telefontársaság még nincs, de bal(f@sz) telefontársaság nem is egy van ....

torma99 2009.08.25. 12:39:52

a kérdés az, hogy ezek becsületes, vagy lehúzós taxisok-e?
Az index nem hagyhatott ki egy ilyen magas labdát, mint ahogy a felvezető szövegből látszik, de egy taxi csak taxi és szerintem a homáron van elég indulat e nélkül is...

pink75 2009.08.25. 12:40:27

@Sün‼: annyit már tudunk róla, hogy hova szavaz.

reunalla 2009.08.25. 12:41:30

@nyakörv: első jobbos vagy első balos?

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2009.08.25. 12:42:23

Most veszem észre. A képen kicsit eltúlozzák a trianoni területvesztés mértékét. Afrikába azért nem nyúlt át a régi Magyarország.

elwood 2009.08.25. 12:43:06

remélem a GPS-ükön azért frissebb térkép lesz

eszemmm 2009.08.25. 12:45:26

Seggfejek! Mi lesz it 2010 után? Lófasz, habbal, remélem a jobbos-balos relációból kiszakadni nem tudók seggében!

Bele nem ülnék, a sarlósba se! Fuvarozza saját anyját mindegyik a temetésére!

elwood 2009.08.25. 12:46:37

ne viccelj, nálunk már ott van feltekerve a kolbász a pincében amire a kerítést cserélik 2010-ben

fabien 2009.08.25. 12:46:47

El kellene azon gondolkozni, hogy vajon miért haragszanak ránk a szomszédaink amikor ilyen nagy Magyarország matricákkal közlekedünk náluk. Trianon mindenkinek fáj de sajnos nem lehet visszacsinálni békésen. El kellene fogadni és békében élni a szomszédokkal. Lehet jobb lenne mindenkinek.

É2I 2009.08.25. 12:49:23

Kik ezek? Miiik ezeeek?
Na ecsém, ezért nem megyek jövőre se, a szigetre.

Hypofx 2009.08.25. 12:50:14

es akkor nagymagyarorszag matricaban es arpadsavval lehet majd fizetni vagy eleg a kecsketej?

Tapmancs 2009.08.25. 12:50:59

a címlapon:

"Rajtuk kívül mindenki zsidótaxis, tudtuk meg az egyik alapítótól. "

itt:

"zsidótaxi már van, ezért akartunk egy magyar taxit is"

Nem gyenge manipuláció.

reunalla 2009.08.25. 12:51:03

@fabien: mán' mé' ne lehetne visszacsinálni? Sólyom bá' is azon ügyködik, hogy kitörjün a háborúság oszt' legalább a szlovák részér' lehet maj' menni puffogtatni....

mimegmás 2009.08.25. 12:51:11

Remélem, hogy ez a sok guruló koldus jól belebukik ebbe is. Majd szeretett Viktoruk elveszi tőlük a szépen kifestett mercit. Utána vajon hogy fog állni a szájuk?

ezmegmi?? 2009.08.25. 12:51:24

szánalmas nagymagyarkodás

intruder66 2009.08.25. 12:51:24

A vegyél "magyar árut" politikát még értem és támogatom. Magyar áru = magyar munkahely.
De hogyan müködik ez taxi szinten? A többi taxis nem magyar? De igen, feleim azok is magyarok.

MIért hiszi az bárki, hogy a saját nyomorúltságáról rajta kívül más is tehet? Mi köze ehhez Trianon-nak, vagy a zsidóknak. Talán jobban kellett volna tanulni, szorgalmasabban dolgozni, akkor talán ma nem lenne madártávlatban a békasegge. De ezt ugye nehéz magunknak beismerni. Egyszerübb ha az egészröl Trianon tehet. Azzal mégsem lehet hazamenni a családhoz, hogy apuka egy lusta tehetségtelen lúzer és megint nem öt léptették elö.
Trianon tehet mindröl aszt kész. Nem hiszed? Pofádatbeverem!

ÉBRESZTÖ!
Tessék végre ezt a baromságot elfelejeni és neki látni dolgozni, többet és jobban mint mások és akkor talán történik végre valami jó is.
Mert : Jó emberekkel jó dolgok, rossz emberek pedig rossz dolgok történnek. Ha ez nem is mindig látszik így, azért hosszú távon azért mindig beáll az egyensúly.

É2I 2009.08.25. 12:52:44

@fabien:
Mán nem azért, de az a térkép egy történelmi térkép, semmi más.
Csak sok zsibbat, nem tudja, nem akarja ezt felfogni.

reunalla 2009.08.25. 12:53:02

@Tapmancs: azért egy kérdésem még lenne, a turisták milyen taxival fognak utazni?

reunalla 2009.08.25. 12:54:14

@É2I: zsibbat az mi?

spry_brrs 2009.08.25. 12:55:48

óóóóriási :) és persze a kommunista bankárok pénzelik ezeket is :D

ivanolsen 2009.08.25. 12:56:32

Én is láttam, hallottam. Többször is elment mellettem, üvöltött belőle a Kárpátia, magyar zászló (rúdon) az ablakba! Én is taxizom, de azért mert nincs Nagy Magyarország matrica a kocsimon, nem vagyok zsidó! (Útközben nem Klezmer Band zenét hallgatok.)Mindennek van határa, de pl. ez már túllépi nálam a határt. Van a jobbiknak jó néhány jó ötlete, meg tényleg megújulás kell, de nem kéne nyilas egyenruhában masírozni, nyilas köszöntéssel köszönni egymásnak, belekeverni az istent a politikába, stb. Nem minden zsidó és cigány rohadt szemét! De aki bűnöző, szarik a társadalmi normákra azt igenis el kell különíteni, meg kell büntetni! Arról meg felesleges vitatkozni, hogy a cigányok 70-80%-a bűnöző, de a többi is miattuk szopik, elég baj az nekik.
Szóval, ez a jobbos, balos taxi ez már nekem is sok! Bohócok!

vauvauvau 2009.08.25. 12:56:55

Szánalmas ez a magyarkodással kuncsaftot szerezni akaró marketing.
Szolgáltatás színvonalát emeldd te hülye vállalkozó, a taxiszásba ne keverd bele a napi politikát!
Balfasz!

reunalla 2009.08.25. 12:58:37

@ivanolsen: elkülöníteni? olyan már volt..."csak" 6 millióan haltak meg :S

Ewok 2009.08.25. 12:59:02

Ennél a taxitársaságnál csak jobbkormányos autók üzemelhetnek?
Akkor az utas, ha a vezető mellé ül, baloldara kerül, tehát komenyista? Igy baloldalon kell, bal lábbal kiszállnia, igazság ez?
Persze piros, fekete, vagy sárga szinűre nem szabad festeni az autókat.
Lehet hogy Vona, vagy szegedi Csanád, esetleg Morvai a tulajdonos?

Rosszindulatú Vászka 2009.08.25. 13:01:33

Nemtom mi lesz itten 2010-ben, de bisztos ami ziher alapon nekem van 1 db jobb és 1 db bal kezem, meg lábam is. Seggtörlésre és seggberúgásra is alkalmas mindkét oldali. A répám ellembe középen áll.

tusuanzen 2009.08.25. 13:01:54

cigánypecsenye,tórósmetélt, csillagtök, tiszta rasszizmus ez az ország!
A fehér és félbarna kenyeret nem is említem.....

spry_brrs 2009.08.25. 13:02:13

@É2I: az addig rendben van, hogy történelmi térkép (bár ez nem az, ez egy sematikus és képzavaroktól hemzsegő izé).
az, hogy h betűvel a közepén a kocsi seggin mennyi embert háborít fel a nagymagyarország matrica (és sarkall durvább osstobaságra) a szomszédos országokban szerencsétlen irredentákat, megint egy másik.
az, hogy a a nagymagyarkodók utána hazahúznak, majd az ottani magyar kisebbségen verik le az itthoniak hősies hülyeségét, az meg egy harmadik.
összefüggés persze nemnincsen.
félre ne érts: nekem is vérzik a szívem erdélyért, a felvidékért vagy a vajdaságért, de most ha komolyan vesszük magunkat: ezmiez? lerajzoltuk? mint az oviban...

énis 2009.08.25. 13:02:22

@intruder66: ostoba vagy ba'meg és az is maradsz!!

ivanolsen 2009.08.25. 13:02:23

@reunalla: Nem csak megölni lehet embereket, hanem okosan átnevelni is! Nem népírtást akarok, hanem, hogy hasznos tagjai legyenek (a cigányok és minden más náció aki itt él) a magyar társadalomnak!

É2I 2009.08.25. 13:03:01

@reunalla:
Zsibadt, szarul írva ;P

freedom fighter 2009.08.25. 13:03:54

fyi:
A jobbtaxi.hu domain név még nincs regisztrálva.

tusuanzen 2009.08.25. 13:04:33

énis: igen..te is...

reunalla 2009.08.25. 13:05:24

@ivanolsen: érdekes valaki más is átnevelőtáborokat üzemeltetett...aztán hogy át lettek nevelve halottá...

AlulírottFentemlített 2009.08.25. 13:07:26

Rajongok :-( az olyan magyar emberekért akik trianon előtti országtérképes felségjelzést ragasztanak kocsijuk hátsó szélvédőjére, különösen azon elnyomott részüknek akik mindezt 10-15-20 milliós autójukra rakják ki.
Biztos nagyon sanyarú lehet az életük.

DaM 2009.08.25. 13:07:39

Oké, hogy magyartaxi, DE MIÉRT FESTIK NAGYMAGYARORSZÁGOT HORVÁT SZÍNEKRE?! :D www.worldmapsinfo.com/flags/1205740541fCroatia_flag(1).gif detetsziiiik együgyű lelkemnek eme humor.. :-P

ivanolsen 2009.08.25. 13:07:55

@reunalla: Persze mindenre van jó és rossz példa! Nem lett volna rossz az a szocializmus ha jól csinálják és nem ész nélkül. Persze ez az Én véleményem. A mostani kapitalizmusból, meg eszetlen "demokráciából" nagyon kezd elegem lenni!

piroseperke 2009.08.25. 13:08:27

Baszki András, javítsd már a "pékárú"-ban az "ú"-t rövidre.

Tudom, hogy kurvára nincs idő korrektornak küldeni, de ez elemi szintű helyesírási hiba, te pedig mégiscsak újságíró volnál!

Hátezmármi (törölt) 2009.08.25. 13:08:27

Hitlert is kiröhögték 1928-ban, aztán 50 millió ember halálát okozta és földig rombolta szinte az egész világot.

Ezeket az agyament hülyéket is most kellene megállítani, amíg még nem késő.

reunalla 2009.08.25. 13:08:46

@freedom fighter: regisztráld, nagy biznisz lesz....:D

facsipesz 2009.08.25. 13:09:00

MUHAHAHAHA:)))

Azt az szerencsétlen istenbarmát, jobbtaxi, azbakker, hát ezt a barmot, majd rovásírással tolja nekem a számlát, külföldieket meg nem hurcolászik a reptérre, meg onnanse, eurót sosefogad el, mi lehet a fejében az ilyen majomnak?:)))

Opinion 2009.08.25. 13:09:08

Lehet röhögni a JOBBIK-on és ezen a taxin is.

De hogy, 2010-ben én fogok rajtatok röhögni az biztos!

Meglesz az igazi rendszerváltás és remélem jó sokan fognak börtönbe kerülni!!!

Szebb jövőt!!

ave 2009.08.25. 13:09:22

Mekkora szar ez mar.

Nem baj, fasza dolog ez a dekameronacia.

reunalla 2009.08.25. 13:11:33

@Opinion: rendszerváltás? kormányváltás lesz, változás meg annyiban, hogy mások fognak szarni a népre és mások fogják a saját és pereputtyuk zsebét tömni...naiv vagy

EnZsolt 2009.08.25. 13:12:30

@énis: előbb a saját portádon sepregess, szerintem.

Egyébként meg mi az, hogy jobboldali közlekedés? És ha én vérkomcsi vagyok? Akkor miért nem mehetek baloldalt? A bolsevik mindenemet, hát az sem igaz, hogy itt balról jobbra lehet írni. Undorító!!!!

A taxisnak meg annyi esze van, mint gárdistamellényen a gomblyuknak.

ivanolsen 2009.08.25. 13:12:33

Köszönjük meg a politikusainknak, hogy eddig jutott az ország! Nincs más alternatíva, csak a Jobbik vagy a sokszor lejáratott, csaló tolvaj többi párt. Aki mindig a legkisebb rosszra szavaz mint pl. Én az kire szavazzon?

É2I 2009.08.25. 13:12:35

@rvlvr:
Nekem nem vérzik a szívem, a legtöbb ország már eu tag. Szabadon mehetsz, ennyi.
A más kérdés, hogy mindenütt vannak olyanok, akik az akkori sérelmeiket most akarják leboxolni. Persze, ha lenne egy csöpp eszük akkor franciákat, angolokat, osztrákokat "kellene" ezért verniük.
És az biztos, hogy keverik a korokat, eszméket, de általában az új "eszmék" ilyenek.

tusuanzen 2009.08.25. 13:12:36

@reunalla: A szélsőségek ellen nem lehet szalagcímekkel dobálózni, mert akkor te is csak szélsőséges vagy, csak a másik szélső..egyik kutya, másik eb
Ma Irak és Afganisztán is átnevelő tábor, csak sokkal nagyobb(bár még mindíg nem szeretik a helovínt és a velöntájn déjt)

reunalla 2009.08.25. 13:12:52

@facsipesz: káposztalé Kárpátia kottával

énis 2009.08.25. 13:13:12

aki szánalmas magyarkodásról beszél, miért nem köpdösi le a svájci bicskát szánalmas svájcikodás felkiáltással például? Miért ne lehetne Magyarországon magyarkodni? Ezt magyarázza már meg nekem valaki? Az amcsik is a hülye zászlóikkal rohangálnak mindenhol, a szlovákok is gárdáznak meg még mi a f'szomat találnak ki, nyelvtörvény stb..., tehát, Magyarországon magyarkodó miért bántja bárkinek is a szemét? Én pl. nem vagyok rasszista,fastiszta,trappista de a kizsákmányolást, a bűnözést elítélem bőrszíntől és nációtól függetlenül.

saxo 2009.08.25. 13:14:44

Azért ez most már nagyon beteg... Meddig lehet ezt még fokozni?

Unkar 2009.08.25. 13:14:58

Magyarok gondolkozzatok már, a magyarnak született velünk élő zsidó, cigány, szláv, szerb, német mind mind magyar, mi szükség van erre??? A mai kor már túllépett ezen a faji cívódáson. Ma már mindenki olyan identításúnak vallja magát amilyennek akarja és ez a szabadság lényege. A kicsinyes dolgon is, amit most velünk a szlovákok művelnek, véleményem szerint nagyvonalúan túl kell lépni. Nem kell velük vitatkozni, le kell sz.... őket.
Erősödni kell, segíteni a magyarságot a világ minden pontján ÖSSZE KÉNE FOGNI VÉGRE és senkit ki nem zárni, aki magyarnak vallja magát identitásától függetlenül! Én is támogatom nemzeti jelképeink viseletét Nagy-Magyarország matrica, ősi zászlaink, stb...,de soha nem szabad ezeket faji megkülönböztetésre használni. Ja és csak egy kérdés utólag, hányan vannak közülünk, akik nem csak a hangjukkal, hanem tettel -mondjuk anyagi segítséggel, eszközökkel, látogatásukkal- segítették az elszakadt magyarságot??? Adakoztál már a csángóknak, székelyeknek, vajdaságiaknak, felvidékieknek, voltál megnézni őket, vagy mint mindig görögország, meg spanyol a célpont, hogy nekik vidd a pénzt??? Segítettél már egyetlen elszegényedett hazánkfián is? Hát igen, itt kezdődnek a problémák, lehet köpködni bárkit, de a tetteink beszélnek helyettünk...

Rosszindulatú Vászka 2009.08.25. 13:15:01

Nekem már régóta gyanús az a jobbkézszabáj is, csak szólok...

epeficam 2009.08.25. 13:16:05

Reunalla: "De aki bűnöző, szarik a társadalmi normákra azt igenis el kell különíteni, meg kell büntetni!"
Szövegértelmezés.

Énis: te meg egyszerűen csak hülye vagy:)

babsz 2009.08.25. 13:16:08

vajon lesz bennük wunderbaum?

Bisztő Gyalla · http://gyulszi.blog.hu 2009.08.25. 13:16:12

Ha angol lenna, baltakszi.hu lenne a neve, de mer nem angol nyilvánhogy jobbtakszi.hu . Mennyen szembe?

okoska77 2009.08.25. 13:16:24

már látom is magam előtt a leendő szlogenjüket : "jobbtaxi, a gázkamrák hivatalos szállítója"

hüjehalyó · http://www.aldi.hu 2009.08.25. 13:17:22

Azért az jellemző, hogy az "innováció" abban nyilvánul meg, hogy "írjuk ki az autókra, hogy jobbtaxi, oszt majd a jobbikosok nálunk utaznak".

Nem ám a szolgáltatást javítnák, vagy kitalálnának valami igazi újdonságot, amivel lenyomhatnák a "zsidótaxisokat".

Hülyék.

trombínó 2009.08.25. 13:17:40

Opinion te ostoba gyökér, Viktor király lassan 8 éve vár arra, hogy hatalomra kerüljön, szerinted, ha a jobbik megpróbál beleszarni a levesébe mit fog velük csinálni? hehehehe én meg ezen röhögök. Nehogy a vonós gábor üljön a sitten jövő ilyenkor :D

pink75 2009.08.25. 13:17:54

javaslom, minden jót vegyünk át a szomszédoktól, kezdjük a kisebbségi politikával a hétköznapokban, folytassuk egy nyelvtörvénnyel, aztán a külhonba, kisebbségi sorba kényszerült magyaroknak kettős állampolgárság megadása (népszavazás nélkül), stb...

tusuanzen 2009.08.25. 13:18:01

@Rosszindulatú Vászka: VÁÁÁÁ!!!10 pont!!

reunalla 2009.08.25. 13:18:49

@tusuanzen: milyen szalagcímekkel? átnevelni embereket? meg kéne tanulni együtt élni.... nekik is és nekünk is...Rinyálunk az EU-nak, hogy Szlovákia így meg úgy korlátozza a magyar kisebbségeket, nyelvhasználat stb...mi ugyanazt csináljuk a cigányokkal, csak nem írjuk le törvénybe, aztán mégse rinyál senki, sőt maguk a cigány politikusok asszisztálnak hozzá


Az amcsik átnevelőtábora viszont igaz, onnan is kivonultak már elvben évekkel ezelőtt....lócart abból is jól meggazdagodtak egyesek - sajna fognak ott még sört vedelve halóvínezni

EnZsolt 2009.08.25. 13:18:49

@Opinion: rendszerváltás LoL.

@csmiklos-35: a szinte egész világ, kissé túlzás. De abban igazad van, hogy ezeket most kell leállítani.

Azért megnézem majd a taxis fejét, amikor valaki leönti kromofággal a szép kis autóját.

Remélem lesz annyi eszük, hogy francia autókat is beszerveznek és tesznek rá nagy Magyarországot. Akkor fogok nagyon-nagyon röhögni.

É2I 2009.08.25. 13:19:11

@ivanolsen:
Szavazz Kolompár Orbánra. Ő kicsi is, rossz is :P
Na jó, ez rossz vicc volt, le se írom.

jojoka 2009.08.25. 13:19:44

Opinion

Akkor utazzál jobbos taxival. Én azzal utazok amelyik olcsóbb.

Manci néni, a szomszéd 2009.08.25. 13:19:54

Eddig föl se tűnt, hogy a 27 éves trabantomban (kék színű) bal oldalon van a kormány. Most akkor jövőre át kell szereltetnem jobb oldalra? Tud valaki egy olcsó maszekot, aki megcsinálja nekem?

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2009.08.25. 13:20:28

Nyaaaaljuk a fagylaltot,
A többit nem tudoooom.

pink75 2009.08.25. 13:20:42

félelmetes az a gyűlölet, ami itt a "baloldali" kommentelőkből árad

reunalla 2009.08.25. 13:21:09

@Unkar: szlovákok? talán Sólyom papa, amikor magánszemélyként akar szobrot avatni - odarángatja a határátkelőhöz a sajtót és megy sírni az EU-nak....ismét lejáratta Magyarországot...gratulálok neki

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2009.08.25. 13:21:20

én már azon is röhögtem anno, hogy van jobbos élelmiszerbolt, és a mami képes a másik boltba menni,pedig az messzebb van, csak mert ő nem akar a jobbos boltban vásárolni (és persze fordítva).
kész paródia, ha itt valakinek elmondom, nem hiszi el...

spry_brrs 2009.08.25. 13:22:18

@É2I: ja, nem úgy vérez az... csak a fránya nosztalgia :) de télleg ennyi. csak arra gondoltam, hogy ezzel frankón meg lehet oldani, hogy annak, akinek azért csak a kisebbségi lét jutott, még szarabb legyen.

énis 2009.08.25. 13:22:30

@epeficam: szóval én hülye vagyok, tehát vagy nincs véleményed, vagy túl ostoba vagy hozzá!

reunalla 2009.08.25. 13:22:32

@epeficam: értettem a szöveged...főleg a mögöttes tartalmát

Múmia 2009.08.25. 13:22:56

Ha a sofőr kisebb mint én, tuti belekötök...

honphibu 2009.08.25. 13:23:02

Gondolom, ha a kérdésre: "Utazol-e Jobbtaxi-val", "Nem!" a válasz, akkor egyből zsidó vagyok.
Pedig én másmilyen taxival sem utazom.

Csak mert a nagypoltikában is így megy.

Opinion 2009.08.25. 13:24:10

@david kulkárd:
Ha még egyszer ezt mondod nekem úgy pofán váglak a 2010-es választások után, hogy megemlegeted.

Én is ott leszek a T. Házban, és felírtam az email címedet!

Understood???
Te gyökér...

Rosszindulatú Vászka 2009.08.25. 13:25:02

És mér Merci? Mér nem Skoda? Mer az egyrészt iugye baráti, meg ugye TRianon előtt méginkább ugye, másrészt meg ugye mégiscsak ők gyártották a panzer III/IV alvázakat is ugye... kettőt egy csapásra...

nina2000 2009.08.25. 13:25:41

Úgyan már aranybogárkáim a melegparádé alatt lesz a sajtótájékoztatója a rózsaszín háromszög taxitársaságnak.
Cuncimókusok is rendelhetik ...sőőőt ha jelzi valaki a diszpécsernek, hogy ő nagyon a jobb szélen van de már csak nállunk van szilveszterkor szabad taxi, annak a kollégák szado-mazó hitler szerkóban sáfjörködnek majd...aki nagyon keresztény annak ugyanez jár pápásban :))

Forest (törölt) 2009.08.25. 13:25:58

Ekkora f@szságot. Kirekeszti magát a fizetőképes _nemjobbos_ halmazból, ami lássuk be olyan mintha legalábbis minden második utast elhajtana.
Mert erősen kétlem hogy egy ilyen autóba mondjuk beszállna egy rabbi.
Nem tudom kinek jutott eszébe, de a taxi egy olyan szolgáltatás, ami az utasért van, nem firtatva származását, nézeteit, politikai hovatartozását.
Ha kell a szendvicsemet is felajánlom neki, ha látom hogy rohan és éhes, mert nekem majd lesz időm droszton kajálni. Függetlenül attól hogy Kuncze, Vona, vagy Kovács Pisti informatikus.
..arghhh!

énis 2009.08.25. 13:26:14

@reunalla: és ezt mind így egyedül?
:-O

EnZsolt 2009.08.25. 13:26:20

@honphibu: ne is mond, ez tökéletesen így szokott lenni.

reunalla 2009.08.25. 13:26:54

@pink75: nem olvasok :P nem mondtam, hogy a szlovákok nem balfaszok az ügyben, de Sólyom papa nem először játszotta ezt el

Unkar 2009.08.25. 13:27:04

@reunalla: Sajnos mi -magyarok- mindig szálka leszünk a nacionalista szlovákok szemében, ez ellen nem tudunk mit tenni, nem kell elkapnunk a labdát az ilyen akciók-reakciók esetében és akkor talán nem csapódik le a szlovákiai magyarságon. Azért ne feledjük, hogy a mi oldalunkról ilyen eset még nem történt, vagyis mi nem léptünk fel így sem a szlovákokkal, sem a románokkal szemben.

Gabo1000 2009.08.25. 13:28:07

@reunalla: így van !! merjünk kicsik lenni,

tusuanzen 2009.08.25. 13:28:30

@reunalla: Az utolsó pár hozzászólásod kicsit köpönyegforgatás szagú lett...

É2I 2009.08.25. 13:29:24

Kíváncsi vagyok eléri-e a darabszám EDEt.

EnZsolt 2009.08.25. 13:29:58

@Opinion: LoL, és miért a választások után? pff...

@Forest: arra én is kíváncsi leszek, hogy mennyi idő alatt megy tönkre a vállalkozás.

reunalla 2009.08.25. 13:31:00

@énis: még szép

@Unkar: avassuk szenté Sólyom elnök urat! hisz nem direkt rendezte így a dolgokat...(a szlovákok meg intézhették volna másképp is, ha van eszük, mert tudhatták mi lesz ebből)..Ja és ha a Göncz bácsi ment volna magánszemélyként szobrot avatni azt beveszem, mert ő magánszemélyként is valaki, de Sólyom magánszemélyként mi????

fric 2009.08.25. 13:31:43

nem hiszem el, hogy minden szart el lehet adni nagymagyarországgal. Na, ezek a magyarok.

reunalla 2009.08.25. 13:32:14

@tusuanzen: miért is? nem vagyok jobbos se meg balos se , meg liberális se, magyar állampolgár vagyok, akinek van véleménye

panelprofi 2009.08.25. 13:34:09

Nekem a "zsibbat"-ra adott "zsibadt" válasz tetszett a legjobban a kommenteket olvasva. lol

EnZsolt 2009.08.25. 13:34:11

@É2I: ááá, azt nem hiszem.

Megalapítom a Butaxi Bt.-t, csak és kizárólag síkhülye, számolni sem tudó embereket vagyok hajlandó vinni.

parapali 2009.08.25. 13:34:12

bocsánat ez a kuruc infó vagy rossz helyen vagyok??:-( miért kell anyázni 20 kommentelés után?? (ez költői kérdés volt ám!!:-) )

Rosszindulatú Vászka 2009.08.25. 13:35:37

@reunalla: szar ügy, a háccsó ülésen a txikba a középső hej a legkényelmetlenebb.

tusuanzen 2009.08.25. 13:36:36

@reunalla: Ha elolvasod az első hozzászólásaidat, majd az utolsókat rájössz...olyan meg úgysincs, hogy az ember pártatlan, ha igen akkor alakíts pártot, én tutira jövök:)))

Unkar 2009.08.25. 13:37:39

@reunalla: Nézd Reunalla, így azt hiszem, hogy nagyon könnyű állást foglalni, amikor nem nyomja a válladat a felelősség 15 millió magyarért, amikor nem ülsz ott a köztársasági elnöki székben. Tudod azt mondják hogy a legnagyobb emberek nagyon nehezen tudnak döntést hozni, mivel ők, egész más szinten vannak, ők képesek az adott problémákat szubjektíven sok-sok aspektusból szemlélni. Náluk a probléma megoldás nem annyi, mint nálam...Millió dolgot kell mérlegelniük minden egyes lépésüknél és irtózatos teher van a vállukon. Te bevállalnád?

reunalla 2009.08.25. 13:37:47

@Rosszindulatú Vászka: én a vezetőülést preferálom, a hátsó ülésen a hej milyen hely van?

Horváth Oszkár · http://oszkarsag.blog.hu 2009.08.25. 13:39:25

ADDIG NEM NYUGSZUNK, AMÍG EBBEN AZ ORSZÁGBAN MINDENKI JOBBOS NEM LESZ! mehehehe :) pazar.

tusuanzen 2009.08.25. 13:39:48

@Unkar: Ha ez ilyen egyszerű, akkor mia F@szé' van az a sok léhűtő az oldalukon?
Királyságot!!!!!!

trombínó 2009.08.25. 13:39:51

opinion én meg kinyomtattam a fotódat, most megyek és kitörlöm veled a seggem, úgy is szarnom kell ilyen beszólások után. De még ötször is elmondom neked te kis komplexusos majom.

Én igazi cigányzsidó vagyok aki bűnözésből él,
el fogom lopni az országodat te gyö-kér.
hu de szar volt :DD
Na, ne idegeskedj te kopasz tökű nyilasgörény, nem mondtam komolyan.

trombínó 2009.08.25. 13:40:59

opinion én meg kinyomtattam a fotódat, most megyek és kitörlöm veled a seggem, úgy is szarnom kell ilyen beszólások után. De még ötször is elmondom neked te kis komplexusos majom.

Én igazi cigányzsidó vagyok aki bűnözésből él,
el fogom lopni az országodat te gyö-kér.
hu de szar volt :DD
Na, ne idegeskedj te kopasz tökű nyilasgörény, nem mondtam komolyan.

ergerberger 2009.08.25. 13:41:01

Lehetne a Merzsó-jelvényben csillag helyett nyilaskereszt.
Úgy talán tudnának még egy kicsit nagyobb faszok lenni.

É2I 2009.08.25. 13:41:39

@EnZsolt ~ avincesztori.blog.hu ~:
Van egy olyan érzésem, hogy jön meg erre a gumicsontra egy-két arc, oszt' akkor megtudjuk mi is az igazság.
.
.
.
.
Vagy nem ;)

diktatorikus kleptokrácia 2009.08.25. 13:41:42

a kormány akkor is a bal oldalon marad...
miért lenne ez jobb, mint a többi? itt is ugyanazok a suttyó, irányjelzőt nem használó faxkalapok fogják lenyomni a hétköznapi autósokat, mint bármelyik másik társaságnál. egyik kutya, másik véreb.
javaslat: alternatív taxistársaság lehetne a fasisz taxi is. ahhoz igazán illenek a birodalmi csillagos kocsik

VR6 2009.08.25. 13:42:54

™Reunalla: "Ja és ha a Göncz bácsi ment volna magánszemélyként szobrot avatni azt beveszem, mert ő magánszemélyként is valaki, de Sólyom magánszemélyként mi????"

Pontosan.

A'sel 2009.08.25. 13:43:24

kurva szegenyseg van megis mindenki mercivel rohangal.

reunalla 2009.08.25. 13:43:41

na eltűnt a hozzászólásom internal server error

@tusuanzen: fizess tagdíjat és alapítom

@Unkar: népszámlálási biztos voltam nem 15 millió lett a végeredmény...és bevállalnám, csak sok lenne az előzetes költség a varrónőnél a zsebnagyobbítás miatt

honphibu 2009.08.25. 13:43:52

A Wonderbaum szagosító remélem nagy-magyarországos lesz, vagy ilyen angyalkás-címeres.
Különben be se ülök!

Gyerekek, van valakinek ilyenre gyártási kapacitása? Tőkét én szerzek a gyártás beindításához, a Kohn azt mondta, szívesen ad....

Alex3000 2009.08.25. 13:44:17

Inkább Szlovákiába kéne Jobbtaxi, akik hállra gázolják az összes büdös tótot Ficoval az élen!

panelprofi 2009.08.25. 13:44:35

@Unkar: Pontokba szedve, részletesen, miből is áll a 15 (csak?) millió magyarért érzett felelősség? Mármint konkrétan, nem csak úgy a levegőbe...

staropramen 2009.08.25. 13:44:35

Homár-Homár!
Mi szükség volt erre a posztra.Úgy jársz majd vele mint a hangszórós hitgyülis autóval.Messze földről idesereglik minden idióta fanatikus.Szép csendben már gyűlnek is.
Jó szórakozást !Én mentem.

Rosszindulatú Vászka 2009.08.25. 13:44:48

Ellemben az ánuszom is középen áll mértenilag. Vagyishogy minden nyelvnek releváns, aszt még nemtom, a répámnak minden piuncica releváns-e, de aszt hallottam, azok sen tendálnak semerre oldalra.

pink75 2009.08.25. 13:46:01

a köpködőknek találtam egy minden bizonnyal megfelelő társaságot:
kepfeltoltes.hu/090825/baltaxi_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

tusuanzen 2009.08.25. 13:46:07

@reunalla: már te is le akarsz húzni?
Na ugye, hogy valamelyik oldalon állsz;)

pittiman 2009.08.25. 13:46:20

amúgy nem lesz balostaxi, meg liberális taxi, mert az ilyen ember agya nem forog egész nap a nemzet elsüllyedése, a liberálcionid internacionálbolseviszta összeesküvések körül. Egyedül a jobbos az, aki elfordul mástól, és csak magát tartja bármire méltónak. Én még nem láttam balos éttermet, de nemzetit már igen. nem láttam balos vagy liberális pólókat, sapkákat matricákat, jobbost már igen. van nemzeti szarvasmarha tenyésztő, Koppányhús, nemzeti sütöde. És nem kell ahhoz balosnak lennie valaminek, hogy el kelljen tiporni. Itt van a tilos rádió. Semmi köze a politikához, mégis szélsőségesen magyarellenes internacionalista erkölcstelen cionista adó. az olyan dolgokról mint nemzeti vágta ne is beszéljünk, ami nyíltan zsidó rendezvény. De fideszes barátaim Novák Péter minden tettében is hazaárulást gyanítanak. Ilyet csak a jobboldal tud.

pink75 2009.08.25. 13:47:07

@pink75: ja, vállal nemzetközi fuvart is

uni1002 2009.08.25. 13:47:17

Kezdek félni, mi lesz, ha meglátják a balkormányos autóm? Lehet hogy a KRESZ-t módosítják jobboldali közlekedésre? Ilyen már egyszer volt Magyarországon...

gyuszika 2009.08.25. 13:48:04

Védjétek le a jobbtaxi.hu-t, még jó bizniszt lehet belőle csinálni!!!
:):)
muhaha
szemét nácik

killin tours 2009.08.25. 13:48:55

zsidózsidózsidózsidózsidózsidózsidózsidózsidózsidózsidózsidózsidózsidózsidózsidózsidózsidózsidózsidózsidózsidózsidózsidózsidózsidózsidózsidózsidózsidózsidózsidózsidózsidózsidózsidózsidózsidózsidózsidózsidózsidózsidózsidózsidózsidózsidózsidózsidózsidózsidózsidózsidózsidózsidózsidózsidózsidózsidózsidózsidózsidózsidózsidózsidózsidózsidózsidózsidózsidózsidózsidózsidózsidózsidózsidózsidózsidózsidózsidózsidózsidózsidózsidózsidózsidózsidózsidózsidózsidózsidózsidózsidózsidózsidózsidózsidózsidózsidózsidózsidózsidózsidózsidózsidózsidózsidózsidózsidózsidózsidózsidózsidózsidózsidózsidózsidózsidózsidózsidózsidózsidózsidózsidózsidózsidózsidózsidózsidózsidózsidózsidózsidózsidózsidózsidózsidózsidózsidózsidózsidózsidózsidózsidózsidózsidózsidózsidózsidózsidózsidózsidózsidózsidózsidózsidózsidózsidózsidózsidózsidózsidózsidózsidózsidózsidózsidózsidózsidózsidózsidózsidózsidózsidózsidózsidó

krj 2009.08.25. 13:49:18

görögöknél szirtaxi...muhaha

szánalmas, homár posztként meg érthetetlen.

lesz majd olyan hely, ahován nem hajlandó bemenni? Dohány utca és környéke vagy a Magdolna-negyed?

coci0512 2009.08.25. 13:49:38

teljesen megkergültek az emberek ebben az országban...
Hungary helyett inkább használjuk a térképeken, idegenvezetői könyveken a zoostation nevet.

MosoMasa 2009.08.25. 13:49:39

@énis: Ne keverd már a dolgokat. Amerikában, Svájcban, meg a többi helyen büszkeségből teszik amit tesznek, itt meg a nagymagyarországozás (? pfff!) és a többi, abszolute kirekesztő!
Svájcban szerintem nem fasisztoid tömörülésekkel próbálják kimutatni, hogy vannak a svájciak, meg a svájcibbak (ti. az igazi svájciak).
És valahogy a svájci meg az amerikai tudja mi a nemzeti lobogója.

indapasssucks 2009.08.25. 13:49:54

hát, a bebaszott, csóró focihuligánok biztos ráizgulnak, aztán 2-3 meccs alatt leépítik a társaságot egy-két széthányt mercédesszel :)))

killin tours 2009.08.25. 13:50:01

dózsidózsidózsidózsidózsidózsidózsidózsidózsidózsidózsidózsidózsidózsidózsidózsidózsidózsidózsidózsidózsidózsidózsidózsidózsidózsidózsidózsidózsidózsidózsidózsidózsidózsidózsidózsidózsidózsidózsidózsidózsidózsidózsidózsidózsidózsidózsidózsidózsidózsidózsidózsidózsidózsidózsidózsidózsidózsidózsidózsidózsidózsi

Patrona 2009.08.25. 13:50:35

Mikor jön már el az az idő, hogy ezek a nagymagyarok rájönnek, hogy mennyire kontraproduktív amit művelnek?

Mercyful Fate 2009.08.25. 13:50:42

azért ez durva..főcím indexen aztírja h ezenkívűl minden taxi zsidó..itt meg az van írva,hogy zsidótaxi már van,miért ne legyen magyar...nem gyenge manipuláció..ennyit ér az index.

Zsidótaxi is létezik..arról miér nem lehet olvasni ilyen terjedelmes fikázást?

"Szánalmas ez a magyarkodással kuncsaftot szerezni akaró marketing."

Ennyi erővel szánalmas zsidó származást hangoztatva is kuncsaftokat szerezni.

reunalla 2009.08.25. 13:50:44

@tusuanzen: csak a csóró munkanélküliek oldalán :D ha szerzel nekem melót elengedem 1 évre a tagdíjad :D

Zahal 2009.08.25. 13:51:04

aki 2010-re totális (értsd szó szerint) Jobbikos fordulatot vizionál, elszámoltatást, börtönt, és vágyálmaik szerint internáló táborokat, vonatot és gázkamrát, annak üzenem, hogy nem adjuk olcsón a bőrünket, és kétszer is meggondolják majd, kikkel kezdjenek...

pink75 2009.08.25. 13:52:21

ez hülye, href-es címet tettem be

levim 2009.08.25. 13:52:35

A Nagy-Magyarország térkép különösen jól mutat a cseh, román, olasz és francia gyártmányú autókon! :-))
Én személy szerint kicsit elkomorodnék, ha Nagy-Ausztria térképen a magyar területeken piros-fehér-piros trikolórt látnék. Úgyhogy a Nagy-Magyarország térképre a Horvát részek nem valók. Az mindig is külön ország volt, sosem volt Magyarország része.

tusuanzen 2009.08.25. 13:52:48

@reunalla: és még mutyizik is XD.....
Tényleg igazi MAGYAR vagy, keblemre:)))

reunalla 2009.08.25. 13:53:16

@Unkar: 5 millió külföldi állampolgárért mi a francért kéne felelősséget vállalni? a 10 millió magyar állampolgárért se tudnak

ergerberger 2009.08.25. 13:53:20

@Patrona: Ha az eddigi évszázadok során sem jöttek rá, ezután sem fognak.
Hacsak nem kötelezik mindegyiket gyógykezelésre.

panelprofi 2009.08.25. 13:53:21

@Unkar: Szuper vagy! De mi van a kérdésemmel? Nem a létszámon van a hangsúly (amúgy SL a Magyar KÖZTÁRSASÁG KÖZTÁRSASÁGI elnöke, nem a világ magyarjaié...), hanem, hogy miből is látszik, hogy őrajta mekkora felelősség is van?

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2009.08.25. 13:53:31

@Rosszindulatú Vászka: ... hogy az újabban divatba jövő árpádsávos zebrákról ne is beszéljünk...

Zahal 2009.08.25. 13:54:13

@Mercyful Fate: a magyarkodás mit is jelent? megmondom: a magyar szimbólumokkal való visszaélést. azt, hogy mögéjük bújva zsidóznak (+ cigányoznak, niggereznek, buziznak stb.) teli szájjal egyesek, és ha emiatt vki kifogással él, akkor az NEM MAGYAR.
hát, ti nem vagytok magyarok, mert a magyarok többségére szerencsére nem jellemző ez a nyilas gondolkodásmód.
magyar vagyok, nem fasiszta!

bekbórd! 2009.08.25. 13:54:24

És ha én nem a térképes kocsiba ülök, mert éppen egy másiknak a száma van meg, zsidó vagyok, cigány, vagy csak kommunista? Remélem, az utolsó fillérig leadóznak majd az új rendszerbe!

2009.08.25. 13:54:50

Magyar seggbe magyar lofaszt.

Rosszindulatú Vászka 2009.08.25. 13:55:14

@Kitalátor feljegyzete: jó meglátás. Most már értem a galloknál mér pettyek vannak csíkok hejett... ravasz, de sunyi lépés :P

killin tours 2009.08.25. 13:55:38

madszarisztán needs to be colonized

Unkar 2009.08.25. 13:57:18

@reunalla: no comment...mert ők "határtalanul" -is- magyarok, attól függetlenül is, hogy a történelem elszakított tőlük...talán ezért, de ezt csak sejtem :-)

ergerberger 2009.08.25. 13:57:24

@Zahal: "aki 2010-re totális (értsd szó szerint) Jobbikos fordulatot vizionál, elszámoltatást, börtönt, és vágyálmaik szerint internáló táborokat, vonatot és gázkamrát, annak üzenem, hogy nem adjuk olcsón a bőrünket, és kétszer is meggondolják majd, kikkel kezdjenek... "

Te az a fajta parás zsidó vagy, aki összefossa magát ezektől, és komolyan azt hiszi, hogy a NATO és EU tagjaként, a liberális Európában ez bekövetkezik majd?
Ne fossá már, bazdmeg! Ezek a kis faszszopó köcsögök soha a büdös életben nem fognak összehozni még egy holokausztot. Legalábbis ebben az évszázadban biztosan nem.

panelprofi 2009.08.25. 13:58:01

@Zahal: csatlakozom egy javaslattal: igazi magyar innentől csak rovásírással kommenteljen!

Moncsalaki 2009.08.25. 13:58:50

Teljesen elszomorít, hova halad az ország :-(
És az a legnagyobb baj, hogy tényleg szítjuk ezzel a feszültséget a környező országokban (nagymagyarország matrica, stb.), előbb-utóbb ez visszaüt.
És ha már nagymagyarországot akarunk, akkor miért nem törődünk azzal, hogy mi lesz az ottani magyarokkal? Mert tényleg rajtuk csattan majd az ostor. Hát gratulálok!
Meg végül rajtunk, mert már nem lesz senkinek kedve ezekbe az országokba járni nyaraláskor, mert a vendégszereten és mindenen érződni fog ez. :-(

Egyébként meg hányingert kapok attól, hogy uszkve 8-10 éve elkezdődött az országban ez a polarizálódás (gratulálok orbánfityesz!), előbb még csak fidesz-mszp ellentét volt, most meg már a bőrszín, és egyéb hovatartozás szerint is megkülönböztetnek.
Miért van az, hogy én soha nem tudtam aszerint megítélni valakit, hogy milyen vallású, nemi hovatartozású, milyen a bőrszíne?! Mitől kevesebbek ők, mint én, vagy bárki?
Agyrém...

Zahal 2009.08.25. 13:58:56

@reunalla:
1. mi a szart kezdenének több millió nemzetiségivel, amikor a mostaniakkal is folyton háborúskodnak / háborúszni akarnak?!

2. a szomszéd országok majd biztosan önként, dalolva lemondanak a területeikről.

reunalla 2009.08.25. 13:59:31

@Unkar: nem magyar állampolgárok...ha adakozni akar nekik valaki, ne közpénzből tegye, annak van itthon is helye

ergerberger 2009.08.25. 13:59:34

@Kitalátor feljegyzete: "hogy az újabban divatba jövő árpádsávos zebrákról ne is beszéljünk... "

Pedig a zebra nemzetidegen, azt már Győzike (aki CIGÁNY! nem MAGYAR! ;) ) lestipistopizta magának.

énis 2009.08.25. 13:59:48

@magampista: szóval el sem tudod képzelni, hogy valaki büszke rá, hogy magyar...
hát gratula!

pink75 2009.08.25. 14:00:22

@Zahal: területeinkről?

ők nem mondanak le dalolva, és ez jól is van, szerinted
de magyar seggbe magyar lófaszt, ugye?

Zahal 2009.08.25. 14:00:37

@ergerberger: nem parázom egy pillanatig sem. 1945 után nem félünk.
holokausztot pedig már sohasem fognak összehozni, sem ők, sem mások.

reunalla 2009.08.25. 14:01:08

@Zahal: ezt nekem? mert én nem írtam olyat, hogy bárki mondjon le területekről.....

civistroll 2009.08.25. 14:01:24

@Zahal: Tudod, mikor lemicisapkáztátok a Koronát, tetemcafatoztátok a Szent-Jobb-ot, akkor borult ez el a túlzások felé.
2006-ban csúcsosodott ki, mikor rendőreitek megtaposták a magyar trikolort, és agyba-főbe verték a Himnuszt éneklőket.
Ez csak válasz.

Blackrock (törölt) 2009.08.25. 14:01:41

És a jobbtaxi akkor gondolom ingyen fuvarozza a klienseket, akik kizárólag magyarok lehetnek...
Innen üzenem nekik: A KURVA ANYÁTOK!

Zahal 2009.08.25. 14:01:56

@pink75: jogilag már nem Magyarország területei. miért, szerinted ők majd önként lemondanak róla? lakosságcsere, meg ilyenek? ha háborúzni akarsz, szedd össze a bagázst, és menjetek háborúzni, de hagyd ki a többi 9,5 millió békeszerető magyart.

Sickret Service (törölt) 2009.08.25. 14:02:06

Kénne még jobbos busz, villamos és repülő is.

ergerberger 2009.08.25. 14:02:19

@panelprofi: igaz magyar ne üljön a számítógép elé, mert az Neumann János (ZSIDÓ!!!) találta fel.

panelprofi 2009.08.25. 14:02:24

@panelprofi: de ha magyarul és latin betűkkel, akkor magyar helyesírással! Innen (is) tudni lehetne, hogy igazi magyar. Ahogy a kommenteket elnézem, elég kevés az igazi magyar...

Terror Dzsoni 2009.08.25. 14:02:50

A hülyeségnek nincs határa...

A sok buta "hazafiból" fog meggazdagodni, pont úgy ahogy a "hazafias" ruhákat és kiegészítőket áruló boltosok.

Szánalom...

sozofe 2009.08.25. 14:03:20

Egy kicsit kezdek félni. Olyan az egész mint a faji kérdés a második világháborúban. A kérdés az,hogy kik lesznek az üldözöttek és kik az üldözők? Vagy majd fejméret, szemszín és a hajszín fog dönteni ki is a valódi magyar? Én azt hittem ár a XXI. században vagyunk ahol ilyesféle nem nagyon eshet meg Európában.

pink75 2009.08.25. 14:03:34

@Zahal: egy dolog, hogy megszállták azokat a területeket, majd elmúlik, mint a török megszállás
nekünk sem kell lemondanunk semmiről

Blackrock (törölt) 2009.08.25. 14:04:04

@ergerberger: @civistroll: egyszerű vagy, mint egy faék.

reunalla 2009.08.25. 14:04:09

@ergerberger: sajnos győzike is magyar állampolgárnak született
@civistroll: szegény békés demonstrálok, mindjárt sírok...bár inkább javítási költségek számláin kellett volna

sikeres-e 2009.08.25. 14:04:33

Nekem mindegy jobb-bal-fel-le, mindegyiket utálom. Túl sok van belőlük, negyedük is elég lenne. Mind asziszi, hogy övék az út, a többi közlekedő meg az ő kárukra rója az utakat...

sozofe 2009.08.25. 14:05:10

@sozofe: vagy majd ülhetünk mi nem "büdös" nem "magyarok" a busz, villamos egyik felében míg a hű magyarok a másik felében? Lesz külön mosdónk is? Jajj ez nem olyan mint a feketék üldöztetése a 60-as években?

valójábannemberci 2009.08.25. 14:05:16

@panelprofi: És nem Windowsról, OSX-ről pláne nem, de a Linux se jöhet szóba, mert a finnugor elmélet az imperialista-habsburg-zsidó összeesküvés. Sőt, a számítógép atyja is zsidó volt, szóval géptelenül kéretik kommentolni. ;]

ergerberger 2009.08.25. 14:06:03

@Zahal: "nem parázom egy pillanatig sem. 1945 után nem félünk.
holokausztot pedig már sohasem fognak összehozni, sem ők, sem mások."

Nu, akkor jó...
Mások nem is akarnak, nehogy azt hidd már. Csak ez a maroknyi kis kiirtani való geci. Mondjuk ez ilyen szélsőséges faszfejeknek azért nem ártana egy kis mini-holokuaszt. Ahol a változatosság kedvéért most az ilyeneket lőnék a Dunába.

zigzeg 2009.08.25. 14:07:36

LOLLLER ROLLER :D Nagy az Isten állatkertje.

Bár talán van fizetőképes kereslet azok között, akik a taxiban elsősorban nem utazni akarnak, hanem politizálni. Ezek biztosak lehetnek benne, hogy egy ilyen taxiban bólogat majd a sofőr nekik, mint művizsla a zsigaablakban, vagy éppen ellenkezőleg, felpezsdíthetik utazásukat vitatkozván egy tántoríthatatlan, meggyőzhetetlen, irredenta figurán. Esetleg ajánlhatnánk turistáknak, hogy élőben lássanak valami abszurd, illogikus hungarista hablatyolást, miközben a Nyugatiból átmennek taxival a Keletibe.

Külföldi lennék, imádnék Magyarországra jönni, mert hazánknál abszurdabb és nevetségesebb helyeket csak max. volt szovjet tagköztársaságok környékén találni. A turistának persze megvan az a helyzeti előnye, hogy ha megunja a bohózatot, hazamegy.

pink75 2009.08.25. 14:09:39

@zigzeg: vagy csak csendben eljut A-ból B-be, miközben tudja, hogy a pénze nem ilyen ergerberger-félékhez kerül, akik magyarokat lövetnének a Dunába

killin tours 2009.08.25. 14:09:44

kedves pink75
ha jól értem amit mondassz akkor a te igen komoly és nagyon sok ismeretről tanúskodó hozzászólásod késztet rá, hogy ma először ne baromságot kommenteljek

tudod az a helyzet hogy ez a nagy magyarország térkép nem olyan egyszerű dolog...sajnos....
lehet ám olvasni róla sokat, hogy hogy volt meg mint volt meg meddig volt hogy meg mint

első körben ajánlanám a monarchia 1910-es népszámlálását a figyelmedbe, megtalálható a Központi statisztikai hivatalban és az Országos Széchenyi Könyvtárban az eredménye

Remélem ezek a helyek nem túl zsidósak neked

Zahal 2009.08.25. 14:10:02

@ergerberger: nem kívánom a halálukat! ők nagyrészt eltévedt alakok. rossz környezetben nőttek fel, rossz a társaságuk, és sokszor csak férfiasságukat kihangsúlyozandó szélsőjobberkednek.

@pink75: ne mondjunk le a határon túli magyarokról. a területek, más kérdés..

valójábannemberci 2009.08.25. 14:12:12

Na mindegy, azért ez a taxipolitika tényleg mókás.

Remélem tényleg jobboldali kormány lesz.


Mármint a kocsikban. ;D

morrisal_ · www.plafoncsapszeg-gyalu.com 2009.08.25. 14:12:46

Vajon mi köze ennek a posztnak a Homárhoz? Profil-idegen szerintem egy kicsit.

Blackrock (törölt) 2009.08.25. 14:14:10

Egyszer talákozzak egy ilyen szarjancsi jobbtaxissal, telibehányom.

HumorosSzurikáta · http://goodgagteam.blogspot.com/ 2009.08.25. 14:14:12

és még nincs vége... kezd elszabadulni a pokol, kezdenek emberek teljesen behülyülni... állítsátok meg Atruro Ui-t! (ha nem másra, egy jó fuvarra)

pink75 2009.08.25. 14:14:51

@Zahal: igen, erről van szó lényegében
meg kellene érteni, hogy ha őket pofozzák, az nekünk is szól - ha nem teszünk ellene semmit, előbb-utőbb fizikailag is megkaphatjuk
a területi kérdés azért merül fel, mert lassan 90 év eltelt, és csak ugyanazt a mocskot tapasztalhatjuk a környező országokban, mint annak idején
a türelem is véges

civistroll 2009.08.25. 14:15:58

Inkább élek egy rendpárti országban, mint ebben a velejéig korrupt, kiskirályok uralta szemétdombon.
A jelenleg hatalmat gyakorlók megloptak engem, a családomat, az országomat.
Bármi, ami ezen ballibsi hatalom ellen irányul csak pozitív lehet.
Az ellenségen ellensége a barátom alapon, már nem ítélem se a Jobbikot, se a Gárdát.
Jöjjön aminek jönnie kell...

pink75 2009.08.25. 14:16:06

@morrisal_: az, de hsz-pörgető
majd pár ideíró provokációs céllal teszteli őket, hátha passzol majd ide is

ergerberger 2009.08.25. 14:16:11

@Zahal: "nem kívánom a halálukat!"

Leszarom hogy mit kívánsz, mert én meg kívánom a halálukat.
Igazi magyar ember vagyok, és mi szeretjük a kisebbségek nyilvános lincselését nézni!
Úgyhogy én nagyon szívesen nézném sörrel a kezemben, popcornnal egy tribünről, ahogyan belelövik a szélsőséges rasszista kisebbséget a Dunába.
De előtte munkaszolgálatra kéne őket hurcolni. Lenne itt egyből autópálya minden négyzetméteren az országban!

Bit Rot 2009.08.25. 14:16:37

@Hurrá Torpedó:
"kurvajó. külföldön van sárgataxi is. akkor itt meg lesz romataxi (vagy cigánytaxi) is?"

Romataxi az már most is van.
Az az, amikor a bicikli vázán keresztbe ül a nő vagy gyerek, és úgy tekersz :-)

Impega 2009.08.25. 14:18:15

nevetseges ugy ahogy van.
be is idegel
kesz ideges vagyok

valójábannemberci 2009.08.25. 14:18:47

@Sickret Service: A repülőn csak a jobboldali hajtóművek működnének? :Đ

@levim: Ne legyél már ennyire szőrszálhasogató. Amúgy az igazán ütős Giga-Magyarország az Nagy Lajos korának revízióját akarná. Három tengerpart, teljes kelet-nyugati tranzit ellenőrzés, mi kell még? ;]

Blackrock (törölt) 2009.08.25. 14:19:11

@civistroll: és a jobbik majd nem fog lopni. 1 év és olyanok lesznek, mint a kisgazdák, meg a miép...
Én mindennek ellene vagyok, amit a jobbik/magyar gárda képvisel. Ezt amúgy idehaza mi lazán hazaárulásnak hívjuk.

Felétek meg "rendpártiságnak" hívják a diktatúrát? Mutatsz nekem egy nem korruptat?

civistroll 2009.08.25. 14:19:21

@ergerberger:
Na csak kibújt az igazi éned!
Nácibb vagy itt bárkinél.

pink75 2009.08.25. 14:20:33

@Blackrock: mutass egy nem korrupt demokráciát

johevi 2009.08.25. 14:20:58

Ááááá, dehogy van árokásás....

johevi 2009.08.25. 14:22:28

A taxisáv a taxisoké!

levim 2009.08.25. 14:23:01

@berciXcore: Oké, legyen. Plusz még ahonnan jöttünk, azaz az Uraltól és ameddig kalandoztunk, azaz Hispániáig. :-))
De azért azokat akkor sem értem, akik Antant-hatalmi autót vesznek és közben trianonoznak.

Zahal 2009.08.25. 14:23:32

@pink75: fordítva is igaz. ha itt üvöltöznek a szélsőségesek, az a határon túliakon csattan (az ottani szélsőségesek által). úgyhogy valamiféle kiegyensúlyozott külpolitikával lehetséges a dolgot kordában tartani és normalizálni.

ergerberger 2009.08.25. 14:24:19

@civistroll: Muhahaha!
Náciirtó = náci.
Gratulálok a kombinatorikai készségedhez, te buzi.

zigzeg 2009.08.25. 14:25:48

@pink75: ergerbergernek is van taxis cége?

Zahal 2009.08.25. 14:25:50

egyébként nem is rossz, ha a szélsőjobbos taxisoknak saját társaságuk van. csak mindegyik ordítozó, rasszista barom taxis menjen oda, a többi, normális meg maradjon ott, ahol van. nem szeretem, amikor egy taxis elkezd mocskolódni..
lehet, egy idő múlva megjelennek a Jobb-hentesek, Jobb-újságosok, Jobb-cipőboltok (csakis jobb lábra kapható cipőkkel:-)), Jobb-kisállatkereskedések satöbbi?

BushDoctor 2009.08.25. 14:26:46

éktelen nagy mellélövés. Mindenki mást kirekeszt a taxi...és kizárólag a jobbikosokat szólitják meg. Marketingből egyes alá. A taxisnak UNIVERZÁLISNAK kell lennie, mindenki aki mást állit analfabéte a pénzügyekhez. Pontosan mint "vona telefonügynök" meg "morvai a freddy mercury dijas".

pink75 2009.08.25. 14:26:56

@Zahal: mi a különbség?
(majdnem) körben 90 éve vernek
persze, hogy megy az üvöltözés - de verésről még nem hallottam, max. focimeccsek kapcsán, de abban is alulmaradunk

pink75 2009.08.25. 14:28:13

@pink75: mármint itthon románverés, tótverés stb.

EnZsolt 2009.08.25. 14:29:53

APA KEZDŐDIK!!!!!!!

BushDoctor 2009.08.25. 14:30:33

Egerberger :
.
"Leszarom hogy mit kívánsz, mert én meg kívánom a halálukat.
Igazi magyar ember vagyok, és mi szeretjük a kisebbségek nyilvános lincselését nézni!
Úgyhogy én nagyon szívesen nézném sörrel a kezemben, popcornnal egy tribünről, ahogyan belelövik a szélsőséges rasszista kisebbséget a Dunába." : REMÉLEM A POKOLRA KERÜLSZ EZÉRT A MONDATATIDÉRT. DE MINIMUM SITTRE. MAJD OTT A KANCIGÁNYOK HELYRETESZIK A HÜLYE AGYADAT !!

ergerberger 2009.08.25. 14:31:05

@zigzeg: "ergerbergernek is van taxis cége?"

Még nincs, de lesz!
Én nemcsak Nagy-Agyarországos, de az ÖSSZES többi elmebeteg eszme matricáját is felragasztom a kocsimra, és aki ennek ellenére is beszáll hozzám, azt fölpofozom a picsába, mert megérdemli.

2009.08.25. 14:31:33

fölháboritó amit csinálnak ezek a buzi kommentelők

pink75 2009.08.25. 14:32:41

@zigzeg: már linkeltem is:
kepfeltoltes.hu/090825/baltaxi_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2009.08.25. 14:32:42

@Zahal: Pontosítsunk: ávósivadék internáci vagy? Nagyapád munkásőr, apád(?) Kisz-führer volt, te meg adóelkerülő vagy?

ergerberger 2009.08.25. 14:34:37

@BushDoctor: "REMÉLEM A POKOLRA KERÜLSZ EZÉRT A MONDATATIDÉRT. DE MINIMUM SITTRE. MAJD OTT A KANCIGÁNYOK HELYRETESZIK A HÜLYE AGYADAT !! "

Szeretnéd, mi? :) Te kis nagybetűzős, kancigányok szőrös faszáról álmodozó látens buzi!

Blackrock (törölt) 2009.08.25. 14:35:20

@pink75: bocsi, inkább élek egy korrupt demokráciában szabadon, mint egy még korruptabb diktatúrában rabként. Ha neked az utóbbi szimpatikusabb, akkor javaslom költözz ki É-Koreába. Na, ott majd kapsz elég rendet.Tökfej.

EnZsolt 2009.08.25. 14:39:04

Vízió:

- Elnézést, de itt balra kellett volna fordulni...
- Balra???? Mi van kisköcsög komcsi vagy? Én evvel az autóval csak jobbra kanyarodom világos?

pink75 2009.08.25. 14:40:07

@Blackrock: aha, csak észak-koreát ismered? tudatlan

Blackrock (törölt) 2009.08.25. 14:41:20

@BushDoctor: kanos a kutyám, nem érdekel? öltözz gárdamajomnak és megcsiná' hátulról.:)

Impega 2009.08.25. 14:42:57

@Gephaz. Ezmegint egy olyan poszt, amit kar volt kitenni :( szerintem

ergerberger 2009.08.25. 14:43:16

@downcore: "rasszisTAxi"

Akkó má így, céglogó:

---RASSZIS---
----TAXIS----

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.08.25. 14:44:08

@chris-v:

2009. szeptember 20.?

hogy rohan az idő.... reggel még augusztus 25 volt.

Blackrock (törölt) 2009.08.25. 14:45:10

@pink75: mehetsz kubába is, vagy ahova akarsz...csak itt nem nagyon van rád szükség. Bűzlötök, mint a szar, tehát kívül tágasabb nektek.:) Itt amíg elő nem másztatok a trágyadomb alól, nyugalom volt. De ha akarod, viheted magaddal a "bajtársakat" is jobbikostól, 64 vármegyéstől meg árpádsávostól.

eznemisénvagyok 2009.08.25. 14:46:26

Magyarország Európa közepe

Sákif za morro? 2009.08.25. 14:46:44

A Magyar Virtus netovábbja, hogy ideológiai agymosással akarják megszedni magukat. Mondjuk rajtam egy forintot nem fognak keresni. Inkább megyek a zsidókkal, ők legalább értelmesek, nem ilyen írni, olvasni nem tudó lófaszjóskák.

Anulu · http://salgoauto.hu/ 2009.08.25. 14:46:48

Remélem sok ilyen taxi lesz. Magyarország a magyaroké, nem a zsidóké és cigányoké.
Pusztuljon a férgese!

erkanada (törölt) 2009.08.25. 14:47:55

azt hallottam kicsit drágább és hosszabb is lesz majd a fuvar, mint a hagyományos taxival, ugyanis a sofőr az indulás és a cél között csak jobbra hajlandó fordulni, balra nem...

OmegA404 (törölt) 2009.08.25. 14:47:57

Mind fasszopók vagytok.
Az a bajotok.

Vagy bejön vagy nem.
Ha bejön a szabad kapitalimus zászlaja eltakarja majd erkölcsi holtesteiteket.
Ennyi.

Ha nem jön be majd megbassza egy zsidó behajtó őket is.

Ofélia . 2009.08.25. 14:49:22

T homár!!! Ezt nagyon nem kellett volna!!!!

Ez egy normális oldal és a vérnyomásom már a 300-at veri.

@szily mivel nagyrészt te jegyzed a blogot légyszi kimélj meg minket a hülye politizállástol!!!

pink75 2009.08.25. 14:50:32

@Blackrock: nyugalom? kommunista diktatúra, ugye, talán ezért ajánlgatod nekem a marhaságaidat, annyira bejött neked
no, de mondj egy nem korrupt demokráciát, mert ez kimaradt

OmegA404 (törölt) 2009.08.25. 14:50:50

Ez benézted... ez normális oldal?

kraut 2009.08.25. 14:52:05

@Mar C: csatlakozom: MAGYAR SEGGBE MAGYAR LÓFASZT.

EnZsolt 2009.08.25. 14:52:23

@fougyesz:
EnZsolt ~ avincesztori.blog.hu ~ 2009.08.25. 14:39:04
Vízió:

- Elnézést, de itt balra kellett volna fordulni...
- Balra???? Mi van kisköcsög komcsi vagy? Én evvel az autóval csak jobbra kanyarodom világos?

:D :D :D Örülök, hogy másnak is eszébe jutott ez a poén.

@R.T: légyszives fejtsd ki bővebben, hogy szerinted kik is a magyarok.

Ááá tudod mit, ne vesződj. Hülye vagy és kész.

OmegA404 (törölt) 2009.08.25. 14:53:08

Ez az index olyan kritikán aluli szenylap, amit nyomtatásba sose adnának ki.

Esetleg feltárhatnátok az saját offshoreterületre kiszervezésteket...
Finom lenne. Őszinte. Talán.

MosoMasa 2009.08.25. 14:56:26

@énis: Hát aki nagymagyaroszágozik és nem nemzeti lobogót használ, arról nehezen.
Az nem büszkeség és nem nemzettudat.

Impega 2009.08.25. 14:59:03

@☺ágica: ja. Ugy ahogy van le kellene szedni ezt a posztot. Felhaborito, hogy ezt kitettek ide. Mindennek meg van a maga helye es ennek nem itt van

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.08.25. 14:59:25

@EnZsolt ~ avincesztori.blog.hu ~:

ennyire még soha nem ütöttem ki magam....

az, hogy órák, oké
a napokat is bevállalom

de szinte egy egész hónap kiesett az emlékezetemből??

ez biztos a másik énem volt, akitől elhatárolódtam korábban

Blackrock (törölt) 2009.08.25. 15:00:08

@pink75: te miről beszélsz, tulok? miért jött volna be nekem a kommunista diktatúra?
Majd akkor brekegj, elmúltál 16 éves és ha tisztában vagy azzal, mi az, hogy diktatúra... na, eriggyé' gárdistást játszani a többi szarjankó közé.

☺ágica (törölt) 2009.08.25. 15:01:36

@Impega - a dolgozô nõ: na igen:( D azért lehet offolni? Vagy azt sem?

vernarancs 2009.08.25. 15:03:08

"zsidótaxi már van" most mar van a naciknak is. de mikor lesz a magyaroknak?

vörösbor(de)minőségi 2009.08.25. 15:03:25

itt ha mindenki tudná,hogy nem egy jobbos vagy balos kormánytól kéne várni a csodát hanem mindenkinek a maga területén faszán élni dolgozni akkor nem lenne ez a köpködés zsidózás anyázás.és akkor lennénk faszák ha felismernénk,hogyan vagyunk manipulálva jobbról balról tökmindegy honnan,nem ez a lényeg hanem a zavaros helyzet fenntartása ahol lehet kurva jól halászni.a rend nem érdeke se jobbnak se balnak csak duma.nna ezt nem szabadna beszopni.ki nem szarja le ki kivel bujik ágyba és mit hova rak?kit istenit a kurva parlamentben?nem ez a lényeg hanem az,mit lehetett csinálni VELÜNK EGYÜTT az elmult huszasba.ellenségeket.kurva sokat.anyázást.ölést.eredmény?nézz körül-látható mindenhol.broafffff

Impega 2009.08.25. 15:03:31

@☺ágica: lehet persze, sot ez az a poszt ahol offolni kell igazan.
Vagyis en megengedem :)))

pink75 2009.08.25. 15:04:06

@Blackrock: neked a nyugalom egy kommunista diktatúrát is megér, ha kevésbé korrupt, mint egy demokrácia

ezt lehet összeboronálni a hsz-eidből
ha nem így gondolod mégsem, akkor, megkérlek, összeszedettebben
ez a szétcsúszás irl sem fog sokat hozni a konyhádra

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2009.08.25. 15:04:55

Kimegyek a patakpartra wellnesszezni.
Ha minden igaz, jön a nyúl is.

EnZsolt 2009.08.25. 15:05:53

@az igazi mpl, argentín-polinéziából (ami fhanszia): van másik éned? :O

Hallod ezt Zsolt?

Ja, elég durva.

vörösbor(de)minőségi 2009.08.25. 15:06:08

ja és tök mind1 ki zsidó ki nem.cigány is lehet.de ne haladja meg a viselkedése az egészségügyi határértéket mert azért nem jár dicséret neki.de akkor kussoljon is rendesen.nem kell mellveregetés egyiktől se.viselkedés kell.

Rosszindulatú Vászka 2009.08.25. 15:07:31

@kraut: francfenét.

MINDEN LÓFASZT MAGYAR SEGGBE A PICSÁBAMÁ!

pandacsökiboborján 2009.08.25. 15:08:53

@ergerberger: a holokaust nem megtörtént esemény, az jóslat. egyesek szerint.remélem a cigányokra értik

Impega 2009.08.25. 15:09:40

@Sün‼: igazatok van. Mennyetek csak. Udv a patak partjanak!

Blackrock (törölt) 2009.08.25. 15:10:06

@pink75: kisfiam, ha itt kommunista diktatúra lenne, akkor te nem löknéd a szart az interneten(n em is lenne internet), hanem otthon ülnél az épp aktuális pártvezér képe alatt és imádkoznál, hogy legyen mit zabálnod holnap...
Na, tehát amit át kellene venned:
1. szövegértés, hogy felfogd mit írtam a kommentjeimben.
2. történelem lecke (általános iskolai), hogy tisztában legyél a fogalmakkal (most nem vagy).

Ha ezekkel megvagy, akkor gyere vissza és kommentlj.:) Jó?

Blackrock (törölt) 2009.08.25. 15:11:23

@pandacsökiboborján: szegény hülye vagy.

pink75 2009.08.25. 15:13:01

@Blackrock: akkor most szedek egy kis szőlőt az óvónéniknek, megyek a gyerekért, aztán anyát felpakoljuk, beülünk vhova vmit meginni.
ez a 2 óra bőven elég volt ma a melóból
további jó balfaszkodást xD

Rá Dios 2009.08.25. 15:13:10

Aki férfiember már csináltatott magának nadrágot az tudja mit beszélek:
Lehet a taxi "jobbos", de nekem már a nadrágom is "balos". És ez jól van így :-)

pandacsökiboborján 2009.08.25. 15:14:02

@Blackrock: papírom is van róla,hogy kurva intelligens vagyok-142.

Zahal 2009.08.25. 15:16:01

@Kitalátor feljegyzete: nem jól mondod. én az vagyok, aki az utcasarkon vár rád. vagy akkor van gáz, ha látsz, vagy akkor, amikor nem, mert pl. elárverezem a lakásodat, vagy seholsem kapsz miattam munkát. így már OK?:-)

májgeriberi 2009.08.25. 15:16:42

azt ki dönti el, hogy ki az "igazi magyar"?

én lehetek-e úgy, hogy nem politizálok?

vagy ez kizáró ok?

májgeriberi 2009.08.25. 15:18:21

az már volt, hogy ezért tart itt az ország!

Impega 2009.08.25. 15:18:44

@Földes András: De kár volt!

.szali 2009.08.25. 15:20:06

Ajjaj.. most kapcsolok, hogy múlt nyáron Ferihegyre menet és onnan hazajövet is a nemzetközi cionista karvalytőkét támogattam. A rohadék taxisok! Csak most világosodtam meg, h az összes zsidó! :)

fuhur 2009.08.25. 15:20:48

@civistroll: "Inkább élek egy rendpárti országban, mint ebben a velejéig korrupt, kiskirályok uralta szemétdombon."

Akkor hajrá, költözz! Vár egy csomó egzotikus ország: Észek korea,Irán,Szíria, Kuba de ott van Oroszország,Üzbegisztán...

Jó utat!

1 mezei utas 2009.08.25. 15:21:14

Mit sír a szátok zs. véglények 2010-től változás lesz
Hajrá JOBBOS TAXI!!!!

májgeriberi 2009.08.25. 15:23:29

Rájöttem, azért jobbos mert angol

tökük van nem lovuk

EnZsolt 2009.08.25. 15:26:11

@1 mezei utas:

újbúl megnyitják a Lipótmezőt? Mész haza? De jó!!! Mehetsz vele párban: @pandacsökiboborján

Blackrock (törölt) 2009.08.25. 15:26:41

@pandacsökiboborján: igen? ebből is látszik, hogy a "papír" nem előfeltétele az intelligenciának.

Blackrock (törölt) 2009.08.25. 15:27:56

@pink75: jól teszed kisfiam. de maradj még inkább 5 perccel tovább és többet ne gyere.:)

fred.a 2009.08.25. 15:29:20

asszem a következő hónapban nyitok egy jobbikos pékséget és egy jobbikos benzinkutat.
De komolyan. :)

Amúgy Éljen a JOBBIK . Eltörölni a kommunista MSZP-ket a hatalomról.

vernarancs 2009.08.25. 15:29:54

2010-ben nem lesz itt semmi az eg adta vilagon. Jon egy masik tolvaj aki mar volt is egyszer a fazek mellett es minden megy szepen a regi kerekvagasban. Egy kicsit mashonnan fognak csipegetni (nyugdijasok) es talan a csaladosok kicsit tobbet kapnak, hogy kussoljanak. A BKV, MAV stb. vezer az o baratjuk lesz es majd az o zsebuk hizik. Nem lesz itt gyokeres valtozas.

Ofélia . 2009.08.25. 15:30:18

"magyar seggbe magyar lófaszt" van egy sanda gyanum, hogy csatlakoztunk az eu-hoz és a nátó-hoz!!

Azért arra kiváncsi lennék, hogy kik akarják visszafoglalni a trianon előtti magyarországot az eun belül és milyen eszközökkel:)))))))

Hát tényleg kár volt megszüntetni a bolondok házát most rengeteg kicsi napóleon kereg közöttünk.

Az eredményeket látjuk: sikerült szlovákiával megint eljutni az 1978-as köpködésig.

És ami a lényeg: ESZEMENT IDIÓTA BALHÉZÓKNAK megint sikerült elintézni a határon kívüli magyarok szenvedését.

És a "magyar seggbe magyar lófaszt" máris értelmet nyert köszönet ezért a jóbulis zászlókatlengető idiótáknak és a belőlük hatalmas pénzt szakító undormányoknak:((((((((((

EnZsolt 2009.08.25. 15:30:47

@fred.a: MSZP-ket? Hát többen vannak? :O

Blackrock (törölt) 2009.08.25. 15:31:03

@EnZsolt ~ avincesztori.blog.hu ~: dehogy Lipótmező...a jobbiknál elfelejtette valaki bezárni a karámajtót oszt' a birkák szétszéledtek és ide jöttek bégetni.

beiglee 2009.08.25. 15:32:08

Csak gratulűálni szeretnék:)
Én már azt sem tudom milyen állampolgár vagyok.Az MSZP t utálom,a fideszt egyenesen rühellem,a jobbikot nevetségesnek tartom.Ezek szerint én nem vagyok magyar:):):)
Igaz őszintén szólva ha lehetne én nem is szeretnék már az lenni!:)
Jobbtaxi,beszarok:)

EnZsolt 2009.08.25. 15:33:03

@beiglee: üdv itt a pirézek között :)

Sanyi 2009.08.25. 15:33:45

Mar latom a konkurencia nevvalasztasat:
rosszabbtaxi.hu

májgeriberi 2009.08.25. 15:34:03

egyébként meg mi a szart keres egy ilyen poszt a homáron?!

Ez a Földes András új munkatárs vagy mi?
Ha így folytatod nem te leszel a kedvencem!

A politikát vigyétek a megfelelő blogra lécci!

Sanyi 2009.08.25. 15:34:55

Amugy meg konspiracio teoria:
Lehet-e, hogy a titkosszolgalatok hoztak letre a ceget azert, hogy megtudjak kik lesznek a torzsvendegek akiket majd jol be lehet csukni ...

vernarancs 2009.08.25. 15:35:55

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa:
Azert ebben a szituban falkon laci is oltari nagyot hibazott.

@beiglee: hasonloan gondolom en is. Nincs itt egy normalis politikus sem. Es a szomoru az, hogy az uj, fiatal generacio is degeneralt.

Rosszindulatú Vászka 2009.08.25. 15:35:59

Csak kérdem, a villamosok mér pont sárgák? Itt valami zsíros titok lesz... a trolik meg perosak... fura...

Ofélia . 2009.08.25. 15:36:23

@Impega - a dolgozô nõ: @Sün‼: Főzzünk már valamit és irtsuk ki a politikát az oldalrol:)))

énis 2009.08.25. 15:36:39

@magampista: mellébeszélsz, de így is jó. Nem ezt kérdeztem te is tudod, de azért köszi!

lkjpoi 2009.08.25. 15:38:54

@civistroll: az effajta náci a cionista...

havajj 2009.08.25. 15:39:27

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa: egyébként vissza kéne foglalni
egyrész azért érné meg főleg, mert végre nem kéne hallgatnom a sok újmagyar buzi nyavajgását, mintha tőlük vett volna el bármit is valaki
a másik ok, hogy amúgy is épp ráérek :)

májgeriberi 2009.08.25. 15:39:56

@Rosszindulatú Vászka: "a villamosok mér pont sárgák"
azért mert a japcsik is itt vannak

ja, a japánokat nem azért írják "J"-vel mert jobbosok!

énis 2009.08.25. 15:39:57

ugyanmár' itt van az nni és gyűjti az infot kit kell keresni potenciális baleknak egy-egy romákverés után...

rnmr (törölt) 2009.08.25. 15:40:41

"már épp itt volt az ideje!"

vernarancs 2009.08.25. 15:40:52

@énis: helo :) megy a polidili?

májgeriberi 2009.08.25. 15:41:53

ésamikor J-t írok akkor az nem azért van mert én jobbos vagyok. J

Rosszindulatú Vászka 2009.08.25. 15:42:51

Monnyuk a Japók szöveccségesek voltak...

májgeriberi 2009.08.25. 15:43:24

amikor meg aszondom "B"azmeg azt nem azért mert balos vagyok! J

format c: /u /q 2009.08.25. 15:44:38

Hali!

Hát én sem vagyok egy magyar tanár, de ennyi helyesírási hibát és elgépelést már rég láttam egy helyen. Egy-két kommentet szinte el sem tudok olvasni, már-már az érthetetlenség határait súrolja.
Igazából szerintem az indulatok miatt nem fordítotok elég energiát a helyesírásra. Ha ez egy "hangos" blog lenne és mikrofonon kellene elmondani a véleményeteket hatalmas üvöltözés lenne, ahonnan egy értelmes szót sem lehet megérteni és pár percen belül maradandó halláskárosodást szenvedne a hallgató. Senki nem hallgatná meg a másikat. Ugyanez megy az országban.

Akár ki nyer a választásokon az soha nem egy ország akarata lesz, mert nem mindenki a nyertesre fog szavazni. Mindig lesz akinek nem tetszik valami.

Azt kellene először megtanulni, hogy másoknak lehet eltérő a véleménye a miénktől és azt tiszteletben kellene tartani még akkor is, ha teljesen ellenkező a sajátunkkal. És normális hangnemben kommentelni, elmondani a véleményünket.

Én csak attól félek, hogy jövőre a szavazások nyertese (akármelyik párt is az) jön a szöveg: "Az előzőek rontottak el mindent, ezt nem lehet csak úgy rendbe hozni." És minden megy tovább. Nem mutogatni kellene, nem a másikat bírálni, nem a múltat felhánytorgatni állandóan. De még nem is a távoljövőt firtatni, hanem egy kicsit a jelennel foglalkozni. Azon, hogy mi volt nem lehet változtatni, akár egy másodperce múlt el akár 1000 éve, a jövőt meg senki nem tudja, a jövőt a jelenben kellene alakítani. A majd én megmutatom, majd én megcsinálom az mind-mind jövő idő. A jelenben senki nem cselekszik.

Nagyon röviden ez a véleményem.
Most várom a szidásokat, hogy mennyire félreértek mindent és mennyire nem látom a fától az "ernőt"... Hogy mennyire diktatórikus, demokrata, szoci, jobbos focidrukker, cigánypárti náci, liberális, magyarellenes igaz-magyar ember vagyok.

Tomivagyok · http://www.genital-herpes-relief.org 2009.08.25. 15:44:39

@Sanyi: Remélem a kenyérvásárlásnál nem bonyolítod ennyire a dolgokat... :)))

Tóth Ágas 2009.08.25. 15:46:01

nem értem, miért kell még egyet rúgni a ballibeken.

nekik már úgyis annyi.

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.08.25. 15:46:12

@májgeriberi: szerintem F.A. és mi is jobban járunk,ha a fotóról, képzőművészetről, építészetről, a bringázásról ír továbbra is.

J&B

elég.volt 2009.08.25. 15:47:02

A jelvény is jól példázza a "kis hazánk" elnevezést, amint a bal felső sarokban megjelenik bolhaméretben. Gratulálok nagymagyarok.

Impega 2009.08.25. 15:47:23

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa: Most lekvar szezon van. Anyum csinalt finomakat. En meg sose csinaltam.
Azt hiszem nem is maga a lekvarfozes, hanem a dunsztolas lenne a gond. Ti szoktatok csinalni?

vernarancs 2009.08.25. 15:48:30

@format c: /u /q: Jol latod, csak, hogy szidjalak mint a bokrot :)

énis 2009.08.25. 15:49:11

@vernarancs: jaja, szeretnék csak úgy informálódni, de mindenki mondogatja a saját hülyeségét és még mindig nem kaptam képet arról, hogy mit is érdemes hinni..
:-)

Ofélia . 2009.08.25. 15:49:57

@vernarancs: Teljes az egyetértés!!!

Tök mindegy, hogy ki kerül hatalomra itt a lóvé és a kölök iskoláztatása a tét!!!

Ja, hogy van egy ország??? azt ki nem szarja le ha a sógornak jó állás kell:)))

Egyszer valamelyik pénzügyér nyilatkozott, hogy a pénzügyi bizottság megbeszélésein le sem szarják a költségvetést viszont késhegyre menő viták folynak a máv, malév, bkv vezetők és a boldog őseik kinevzésével kapcsolatban:))))

ÉN MÁR AKKOR IS HITTEM NEKI:DDDDD

Lúúújzi 2009.08.25. 15:50:25

@format c: /u /q: teljesen egyetértek. én lusta voltam ezt leírni, mert sajnos úgysem értik meg azok, akiknek meg kéne:(

énis 2009.08.25. 15:51:23

@format c: /u /q: csak egyet mondok, az akárkit egybe kell írni..
;-)

Rosszindulatú Vászka 2009.08.25. 15:51:32

Én soha senkinek nem hiszek. Eddig bejött.

HumorosSzurikáta · http://goodgagteam.blogspot.com/ 2009.08.25. 15:53:37

és azt ismeritek: Kohn és Grűn utaznak egy Jobbtaxival...?

énis 2009.08.25. 15:54:26

@elég.volt: ragaszd magadra a matricát, meglátjuk melyik oldalra kerül..
:-))

format c: /u /q 2009.08.25. 15:54:28

@énis: Valóban egybe kell írni. Súlyos hiba, három piros aláhúzás, egy jegy levonás.

zoldpagony 2009.08.25. 15:58:32

én annak az egynek örülök, hogy majd a jobbik is ugyanugy kinyirja magat mint a többi párt , mert hat magyarokbol áll az is( és ráadásul nem az értelemsebb fajtájából) ezek mindig összevesznek valmin, mint pl. a Kossuth tériek is ellopták az összegyüjtött pénzt :-) meg mint most kiderült Csurka ur sem szamolt el 70 milloóval ( de ezt meg lehet bocsajtani a 3/3asnak, mert ô igaz magyar :-)))) szoval nem kell aggodni meg 4-5 év és teljesen eltünnek.

format c: /u /q 2009.08.25. 15:59:29

"@vernarancs: jaja, szeretnék csak úgy informálódni, de mindenki mondogatja a saját hülyeségét és még mindig nem kaptam képet arról, hogy mit is érdemes hinni..
:-)"

Szerintem ne bízz senkiben, ne mások véleményére alapozz, hanem próbálj meg minél több információt szerezni, minél hitelesebb forrásokból és a saját értékrended szerint dönteni.

Gondolom a következő kérdés az lenne, hogy mi számít hiteles információnak?! Hát ez jó kérdés lenne... :)

vernarancs 2009.08.25. 16:02:15

@zoldpagony: bocsatani J nelkul (nem azert mert az jobb oldal, hanem mert ugy irjak) :D :D

elwood 2009.08.25. 16:05:38

@Impega - a dolgozô nõ: "a dunsztolas lenne a gond. Ti szoktatok csinalni? "

én szívesen dunsztolok veled ha kell

DaM 2009.08.25. 16:05:54

@vernarancs: tévedés, mindkét alak helyes

Ofélia . 2009.08.25. 16:07:11

@Impega - a dolgozô nõ: Van egy eperdzsem recemtem amit természetesen én kisérleteztem ki!!.

Veszel vagy szedsz 5 kiló epret,vagy keményebb őszibarackot,vagy magozott meggyet,vagy magozott cseresznyét, vagy bármilyen gyümölcsöt.

A lényeg az, hogy ütődött hélyas és maggal rendelkező alapanyag nem kerülhet bele!!!!!!!!!!

Beleteszed egy megfelelő méretü edénybe és elkezded forralni szépen lassu tüzön(figyelni kell mert ha odaég repülhet az egész!

Mikor már levet eresztett teszel hozzá másfél kilő cukrot(nem többet mert akkor nem gyümi hanem cukorrépa íze lessz) és lassan kevergetve forrásig hevíted.

A forralás idelyét a gyümi határozza meg!!!(nem kehet kemény de nem is szabad lekvárrá főzni)

Ehhez a mennyiséghez forralás közben adsz 2 csomag zselatinport és egy csapott evőkanál nátriumbenzoátot(ne izgulj bármit eszel ez mindenben van)és mépg 5 percig kevergeted forralod.

Szép tisztára mosott üvegekbe töltöd (feltétlen sima mosószappannal és nem ismétlem nem illatos mosogatószerrel elmosni)

És ahogy van lezárás után irány a spájz:)))

Impega 2009.08.25. 16:11:44

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa: jol hangzik, de nem vagyok a zselatin hive (sot). de biztos sokat dolgoztal rajta :)).

@elwood: nem kell :))

havajj 2009.08.25. 16:12:22

@Rosszindulatú Vászka: ha ez az első alkalom, akkor hosszúval fogod mondani az biztos

énis 2009.08.25. 16:12:48

@format c: /u /q: ne aggódj, tudom hova kell "állnom" csak az nni és nbh figyelmét terelem.. :-))

Én voltam itt is, ott is, hogy mindkét oldalt meghallgassam, le is vontam a megfelelő következtetéseket és nem is tántoríthat el senki, mert józan, logikus érvelést az a másik oldal nem képes produkálni még most sem!
:-)

májgeriberi 2009.08.25. 16:14:13

Na meg ezt a faszfej "exkiszelnök" is még a cocializmusból jött!

egykaptafa..szánalmas, mint az ország(n)uk amit megcsináltak(nak), ilyen szép nagyra és gördülékenyen működőre és nem utolsósorban persze nyereségesre!

jó kis üzletemberek

Rosszindulatú Vászka 2009.08.25. 16:15:33

Mindenütt a korrupció... engem meg kihagytak...

Ofélia . 2009.08.25. 16:15:58

@Impega - a dolgozô nõ: nagy kaland ne rakd bele!!:))

De ne forrald szét és ami a legfontosabb NE dunsztold mert a lényege(vitamin és íz) veszik el.

antonz 2009.08.25. 16:20:02

Javaslom feltenni a taxitársaság leendő honlapjára az alábbi csatlakozási követelményeket:
Társaságunk felvételt hirdet az alábbi feltételekkel:
- Árpád koráig visszavezethető családfával rendelkező bizonyítottan magyar söfőrök
- 100% magyar tulajdonban lévő autógyár által gyártott gépjármű (francia típusok abszolúte kizárva)
- A jármű kizárólag jobboldali kormánnyal szerelve, kizárólag jobb oldalon, jobbkézszabály megadással, jobbra kanyarodással közelítheti meg az uticélt
- A járműben kizárólag a jobb oldalon lehet ülés szerelve, javasoljuk az eredetileg 7 személy szállítására tervezett típusokat, amely az átalakítás után a szokásos 4 személyt is szállíthatja
- Nem szállítunk az alábbi körzetekbe: ... feltöltés alatt ...
- Szállítható utasok: ... feltöltés alatt ...
:D

Dgzt 2009.08.25. 16:20:33

Hajrá jobbtaxi!! Sok sikert, reméljük 2010től már változás lesz! Engem addig nem érdekelnek a zsidótaxik, amíg nem hazaárulók.

antonz 2009.08.25. 16:23:18

A feltételek elfogadása esetén kérjük kattintson ide: KLIKK vagy kérjük, ne mozduljon el a székéből, kollégáink rövidesen felkeresik. :)

énis 2009.08.25. 16:25:45

menj a cigókkal, most hallottam a rádióban, hogy tömeges kivándorlást terveznek...

végre! :-D

Rosszindulatú Vászka 2009.08.25. 16:29:10

@antonz: bocsika, csak atisztánlátás végett... szal akinek Árpád apánk elôttre nyúlik a családfa, az ugye felejtôs?

:P

májgeriberi 2009.08.25. 16:30:20

hogy jön ide francia ország?

/tno+DA= 2009.08.25. 16:30:21

aztán majd megjelennek az első kommunista kurvák is akik csak balfaszokat szipornyáznak le? :D

májgeriberi 2009.08.25. 16:34:20

azt hittem francia a tulaj vazze LOL

Ofélia . 2009.08.25. 16:35:00

@format c: /u /q: Azt hogy mi számít hiteles infónak nem tudom mert annyi idő még nem volt utánnanézni:))

Ami abszolút nem:
1. Bármilyen szóvivő megnyilatkotása.
2. Bármelyik párt képviselőjének tv előtt tett hozzászóllása és igérete.
3. A margit híd bekerülési költsége.
4. Fővállalkozói igéretek(nem fog többe kerülni és kifizetjük az alvállalkozókat.
5. megoldom a cigánykérdést.
6. Az alapítványomon keresztül segítem a rászorultakat.
7. Visszaadom a végkielégítést.
8. Szeretem a politikusokat.

vernarancs 2009.08.25. 16:35:24

@DaM: A hajot szoktak vizre bocsajtani. megbocsatani meg a hibakat szoktak. szerintem.

pandacsökiboborján 2009.08.25. 16:35:24

@énis: az a baj,hogy csak mondják. A kanadaiak se szeretik őket.Néhány száz után megint bevezették a csehek ellen a vízumkényszert. Így távolról meg könnyen pofáznak rasszizmusról.

antonz 2009.08.25. 16:36:08

@Rosszindulatú Vászka: előtti is elfogadott, de nem követelmény :)

halihalo 2009.08.25. 16:36:15

@Dgzt: És ki a hazaáruló? Adnál egy definíciót? (meghatározás) :)

vernarancs 2009.08.25. 16:38:45

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa: Te barmilyen gyumolcsbol tudsz eperdzsemmet csinalni? :DDDDDDDDD

Az a recept erdekelne... :)

halihalo 2009.08.25. 16:38:48

@pandacsökiboborján: Tudod, senki sem szereti más szennyesét mosni. Mindenkinek a magáét kell. Gondolom itt sem örülne senki, ha pl. pár ezer bármilyen nem honos nemzetiséget akarna valaki idehozni, mert egy másik ország képtelen megoldani a saját problémáját velük.

Dgzt 2009.08.25. 16:41:35

@halihalo: Én számomra az a hazaáruló, aki más ország vezetőinek a talpát nyalja és kiszolgáltatja a hazai termőföldet idegen kezekbe. És még sorolhatnám.

Ofélia . 2009.08.25. 16:42:21

@Dgzt: tehát ha egy taxi izraelben nem hanukagyertyásra van festve és arabokat is szállít akkor hazaáruló.......

Ofélia . 2009.08.25. 16:43:33

@vernarancs: Jól van nu én írtam propán bután:DDDD

Dgzt 2009.08.25. 16:45:01

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa: Nem, nem kell ahhoz árpád-sávosnak vagy piros-fehér-zöldre festeni a kocsit, hogy valaki hazafi legyen, vagy ne legyen hazaáruló. Ez a tettekben mutatkozik meg, nem a kinézetben. De énnekem pl tetszik ez a jobbtaxi.

énis 2009.08.25. 16:47:41

megnézném én azt az izraeli taxit, aki arabokat hajlandó szállítani..

:-)

Ofélia . 2009.08.25. 16:48:26

@májgeriberi: Nem tudom, hogy mér ők a bűnbakok de azért benne voltak keményen!

Na fel vidám sörön edzett honfitársak! Lóra ifjuság! idelye már visszafoglalni fél európát:DDDDDDDDDD

énis 2009.08.25. 16:49:09

voltam kint, meg is kaptam, hogy gojként miafas't keresek ott?!

Fekete Pöttyös (törölt) 2009.08.25. 16:50:00

"egymással nem kompatibilis telefontársaságok is"
Imádom azt, aki ezt megszülte!

Chazz Reinhold 2009.08.25. 16:50:30

ez nagyon groteszk, Örkény csak kapkodná a fejét

EnZsolt 2009.08.25. 16:50:33

mi szilvalekvárt akarunk csinálni. Úgy néz ki nem nehéz, majd meglátjuk mi sül ki belőle.

Mindenesetre szeretném, ha Földes András többet nem írna többet ide.

Rövidebben:

Kösz Bandi. Kabbe.

Dgzt 2009.08.25. 16:51:20

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa: Elég csak a kárpátmedence és akkor visszatudok költözni felvidékre, ha már vannak bennem felvidéki tótok is. :)

DaM 2009.08.25. 16:51:20

ENNYI VOLT A MAI TERMÉS?! ...fenébe, ez nagyon gyengus lett. Holnapig tessék előrukkolni valami izgalmasabb poszttal!! Ppápápápá

Ofélia . 2009.08.25. 16:52:07

@Dgzt: Az a bajom ezzel, hogy inkább kinézettel mint tettekkel.

Nem számítom hazafias tettnek a balhézós károkozást.

Amugy egyetértek!.

Impega 2009.08.25. 16:53:28

@EnZsolt ~ avincesztori.blog.hu ~: Anyum is a szilvat csinalja a legjobban. De ha sul az mar nem jo ;)

Kösz Bandi. Kabbe.

májgeriberi 2009.08.25. 16:55:29

jólkitalálták aztánám ezt!

nem tudtam mire vélni a francia nagymagyarországot

még színvaknak is tituláltam magam

Boka1 2009.08.25. 16:55:31

A jobbos taxisofőröknek van annyi hajuk, hogy fésülni is tudják ?

Szerintem abban különbözik a jobbos taxi a balostól, hogy csupa egyetemet végzett taxisofőr fogja vezetni. Sokkal hitelesebb, ha egy ilyen ember beszél a Hősök tere és Deák tér közti 30 km-es úton a nemzethalál és Kun Béla összefüggésről.

Dgzt 2009.08.25. 16:55:41

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa: És itt jön az álltalánosítás. Akik fent vandálkodtak jó ha voltak 100an. Példa képpen vegyük a jobbik szavazótáborát, 450 000. Azért lehet érezni a külömbséget. De vehetünk más pártokat is.

halihalo 2009.08.25. 16:55:54

@Dgzt: Ez eléggé gumiszabály. Praktikusan azt jelenti, hogy te mondod meg, ki a hazaáruló... Ez nem jelent jót az álmoskönyv szerint. És a termőföldet amúgy ki és hová tudja vinni??

májgeriberi 2009.08.25. 16:57:33

@Dgzt: hol lehet kapni ilyen párt?

Dgzt 2009.08.25. 16:58:53

@halihalo: Szerintem ki a hazaáruló az egy objektív vélemény. Pl vegyük makónál a földgázat. Kanadaiak szedik ki. Ki megy az országból, jó valamennyit fizetnek az államnak, de nem annyit, amennyit megérne, mert mi is kiszedhetnénk. Nekik vannak szakembereik... Mi is ki tudnánk azt termelni.

viragimado 2009.08.25. 16:59:50

@Opinion: ugye ezt nem gondolod te sem komolyan? Ebben az országban nincs felelősségrevonás, akár milyen pártállású a bűnös. Itt ezek egymást segítik, támogatják. És közben röhögnek rajtatok, akik ölik egymást a pártjaik védelmében. Jogosan, teszem hozzá, mert egyik párt sem érdemli meg a bizalmat!
1 mezei utas: majd megnézem a nagy rendszerváltás (2010) után, hogy fog sírni a szád, hogy "oszt mér' nem lett jobb mégsem". :-)))

vernarancs 2009.08.25. 16:59:54

Angliaban minden taxi jobbos! Szemet nacionalistak :D

halihalo 2009.08.25. 17:00:18

@májgeriberi: Ha elég pénzed van, bármennyi párt vehetsz...
Amúgy veszélyes dolog a jobbos taxi a kontinensen. Angliában kevésbé lenne az. Igaz, onnan pillanatok alatt kivágnák őket...

énis 2009.08.25. 17:00:23

@Rosszindulatú Vászka: világot látni mentem, de abba a rasszista országba többet be nem teszem a lábam!

vernarancs 2009.08.25. 17:01:19

@Dgzt: nem tudnank, mert nincs hozza tornyunk. Az a torony ami itt gof furni az most del-amerikaban van. Nem akarmilyen dugohuzo kell oda. A lenyeg az lenne, hogy ne szare-hugye adjuk el azt a foldgazt.

halihalo 2009.08.25. 17:01:39

@Dgzt: Azzal nincs baj, hogy a MOL meg más országokban kutat és hoz fel olajat és gázt? Ezek a dolgok kiegyenlítik egymást. Sőt, épp ebben az esetben a MOL több helyen van külföldön, mint külföldi itt nálunk.

viragimado 2009.08.25. 17:01:45

Egyébként siralmas, szánalmas ez a nagy "magyarkodás"! Közben ölitek egymást, nem veszitek észre, hogy fent kijátszanak röhögve egymás ellen titeket! Az igazán normális, gondolkodó ember nem ül fel az ilyen szar propagandának! Nézzünk utána melyik pénzes embernek a komája a cég tulaja!!

Ofélia . 2009.08.25. 17:02:47

@Dgzt: Semmi akadálya a költözésnek:))

A ház olcsóbb mint itt. A kocsifentartás olcsóbb mint itt. Aszondják az adók is kedvezőbbek.A kaja ua.

Mi tart vissza:))

Dgzt 2009.08.25. 17:04:51

@halihalo: Bocsánat, nem tudok mindenkinek válaszolni, mert kommentek között sokatk ell várni... De a mol az minden külföldi kúton foglalkoztat helyieket és ad nekik munkahelyet. Szerintem a 2 azért más.

énis 2009.08.25. 17:05:00

Anglia is eleget sír a kisebbségei miatt, csak épp azt ők ba..ták el a hülye gyarmataikkal... hehhh Indiát, kapásból szereztek maguknak milliárd c..nyt, úgyhogy inkább kussolva sírdogálnak kicsit..

Boka1 2009.08.25. 17:05:23

"És a termőföldet amúgy ki és hová tudja vinni?? "

Ez a nagy igazság, de senki nem érti meg !!!

Bár azok a fránya sittszállítók ( persze balosok ) !!!

Dgzt 2009.08.25. 17:06:37

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa: Hogy létezik olyan állam, hogy "Szlovákia". És Ján Slota és Ficoék.

májgeriberi 2009.08.25. 17:06:53

@énis: az a szomorú, hegy ezt leírtad!

Boka1 2009.08.25. 17:07:51

"Mi is ki tudnánk azt termelni. "

A termál vízzel is jól sáfárkodtunk. Sőt a gyönyörű borsodi dombságunk is turista paradicsom

halihalo 2009.08.25. 17:09:02

@Dgzt: Ezt nem értem. Én nem a kutakról beszéltem, mert ha azokról van szó,akkor a Shell, OMV és az Agip is magyarokat foglakoztat itt. A kutatás az más terület.

májgeriberi 2009.08.25. 17:10:01

azt talán tudja- e valaki itt most, hogy esetleg nem egy "indiánnal" beszélget?

Ofélia . 2009.08.25. 17:10:35

@Dgzt: Már asszem írtam, hogy pártsemlegesen gyűlölöm az embernek nem tekinthető vandálok hordáit.

Asszem ezeket kellene valahogy megfékezni és akkor lenne értelme harcolni valami jobbért.

De ahogy egy 400 fős lagzit tönkre tud tenni egy idióta úgy 100 ember lenulláz egy 450000 fös mozgalmat.

Felőlem lehet gárda csendőr lovasrandőr kardlappal tök mindegy de a kiccsávókat meg kéne fékezni!!!!

Megoldási javaslat????:(((

viragimado 2009.08.25. 17:12:43

@Dgzt: ez a Jobbtaxi pont csak a külsőségekben magyar. Semmivel sem lesz jobb, mint a többi taxis. Az ilyen teátrális magamutogató elemeket én élből el is kerülöm, pedig nem vagyok balos, se jobbos, se jobbikos. Inkább gondolkodom az értelmetlen politizálás helyett.

viragimado 2009.08.25. 17:15:26

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa: kiszűrni MINDENHONNAN, pártállásra, származásra, vallásra, stb.-re való tekintet nélkül minden bűnöző, garázda elemet! Lent is, fent is!!! Rend csak ezután várható. Na a szükséges börtönökre (mert kelleni fog jónéhány), szívesen fizetem az adómat! :-))

Dgzt 2009.08.25. 17:16:07

@halihalo: A kint kitermelt olajat hozza haza? Mert ehhez őszintén nem értek, bocsánat. :) Én úgy tudtam, hogy csak finomítja. De akkor valszeg rosszul tudom.

Dgzt 2009.08.25. 17:19:27

@viragimado: Nekem az autómon kint van a Nagy-Magyarországos autós matrica, és nem biztos, hogy nagyobb magyar vagyok, mint akinél nincs kint. Engem annyira nem érdekelnek a pártok, csak a revízió, és mivel csak egy párt képviseli úgy ahogy... Szerintem nem magamutogató. De ebben nem értünk egyet. :)

halihalo 2009.08.25. 17:19:45

@Dgzt: Nem kutattam, hogy mit csinál az ottani olajjal, gázzal. De gondolom,hogy azt, ami a legnyereségesebbnek látszik. Legalábbis, remélem, úgy tesz a tisztesség határain belül. És gondolom - ártatlanság vélelme - mások is így tesznek. Ha meg kiderül, hogy nem, akkor lehet fellépni ellenük. De csak azért, mert más... azért nem kell fellépni senki ellen.

Dgzt 2009.08.25. 17:21:23

@Dgzt: Szerk: Kifelejtettem, hogy a Nagy-Magyarorszég nem egyenlő Jobbikkal.

halihalo 2009.08.25. 17:21:45

@Dgzt: Aztán meséld már el, mit tennél azzal a kb. 4-5 millió nem magyarral, akik a nagy revíziód által visszakerülnének a 3 millió magyarral együtt Magyarországhoz??? Nem gondolod, hogy enyhén szólva nagy gondok lennének belőle? Nézd meg, itt egy ország,amelyik 10 százalék alatti kisebbségeket nem tud kezelni. Mit tenne a 35-40 százalék közüli aránnyal??

Dgzt 2009.08.25. 17:22:32

@halihalo: Nem azt mondtam, hogy most menjünk és dobjunk molotov-koktélokat a makó tornyokra. :)

kuciber 2009.08.25. 17:23:28

Nem olvastam végig a hozzászólásokat,remélem nem ismétlek.

A jobbtaxi, jobb kormányos? Mert ha balos akkor elég gáz!

De inkább egy b-vel írná.
És elmenne dolgozni!

winzoli 2009.08.25. 17:23:54

@whatever the weather be:

Semmi gond, nyugodtan eltakarodhatsz most már bárhová a világon...

énis 2009.08.25. 17:24:17

@májgeriberi: melyik nem tetszik a rasszista izraeliek, vagy a síró angolok?

Mivel mindkettő igaz, innentől csak tények vannak meg vélemények..

halihalo 2009.08.25. 17:25:38

@Dgzt: Tudom, és a lépések alatt én sem erőszakot értettem.

Ofélia . 2009.08.25. 17:25:55

@májgeriberi: A megközelítés jó!!

@viragimado: Ha a vandálokat kell sittre vágni én is benne vagyok!!
De nem ám luxusbörtönt ahol a nagy levin a szakács hanem egy sivatagi düledező erődöt ahol potrien őrmester tereli őket egy 30 kilós reflektorral fel a dombra 40 fokban:)))

Ja és nincs imbuszmann!!!

Dgzt 2009.08.25. 17:26:08

@halihalo: Revíziónak is van több fajtája. Legszolidabb a kettős állampolgárság és autónomia, vagy etnikai revízió (pl csallkóköz visszacsatolása, mert 90%-a magyar), van teljes. Én aszondom mindig mindent az alapoktól kell kezdeni. Akkor most ennyiből adjuk át a Tótoknak Pilisszentkereszt települést, mert 42%-a tót...

viragimado 2009.08.25. 17:26:32

@halihalo és @Dgzt: ugye tudjátok, hogy olyan mint "magyar" csak ország szerint létezik. Nincs olyan nemzetiség, hogy magyar. Teljes keverék ország vagyunk. Ezt miért olyan nehéz felfogni? Azt meg épelméjű ember nem is gondolhatja, hogy a kint maradt "magyarokat" áthozná ide. Magunknak sem tudunk megfelelő életkörülményeket biztosítani. Ők miért nem tudnak azonosulni azzal, hogy más ország állampolgárai lettek, használni az ottani nyelvet, élni az ottani szokások, törvények szerint? Ez is csak egy mondvacsinált "magyarság".

rózsarózsa (törölt) 2009.08.25. 17:27:49

Ha fekete titokzoknit villantok,akkor kapok kedvezményt?

viragimado 2009.08.25. 17:28:07

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa: teljesen egyetértek veled. Nincs tévé, konditerem, lógás, munka az viszont lenne, dogozzanak a szállásrért, kajáért. Na meg magánzárkák. Ne már élvezkedjenek!

Boka1 2009.08.25. 17:28:09

"Akkor most ennyiből adjuk át a Tótoknak Pilisszentkereszt települést, mert 42%-a tót"

Végre egy okos gondolat.

Sváb területet ne adjunk vissza, mert ők szorgos, tehetséges népcsoport.

énis 2009.08.25. 17:28:55

hoppá azért kisebbség és kisebbség között is van különbség. Hallottál te már arról, hogy segélyért sorbanálló görög, szerb, horvát stb.. kisebbség mondjuk, mert, hogy van az is Mo-on...nem? Vajon miért?

Alikam 2009.08.25. 17:29:16

Hát pont az a baj, hogy manapság divat és üzlet a nemzetiesség kihangsúlyozása!

Ennek természetesnek kell lennie. Dehát látrhatjuk, hogy egy totál balf@sz, liberál-ordaskapitalista kormány mit nem képes művelni egy országgal és a nemzeti öntudattal.

Kimész bazz a jueszéjbe, ott ha lobogóra van festve a ház, le se szarják, tök természetes, hogy jueszéjben egy jueszéjpolgárnak kurva nagy nemzeti öntudata van.
Nem biztos, hogy mindenkinek egyformán nagy, de meg sem szólítják csak azért, mert kicsit túlzásba vitta a nemzeti öntudatát.

Itt meg...? Kiteszel egy 10x10 cm-es magyar zászlót már fújjognak. Kokárdáról meg ne is beszéljünk.

Dgzt 2009.08.25. 17:29:28

@viragimado: Én ezzel teljesen nem értek egyet. Ennyiből nincs is nemzetek, mert mindenki ember... Sőt, nincs is ember, mert azok is állatok. Menj ki pl Csángókhoz. Őket szokták mondani "katolikus románoknak". Ezért lehet látni külömbséget. És sokat azt mondják, hogy magyarnak nem születni kell, hanem vállni.

májgeriberi 2009.08.25. 17:31:47

@énis: jó igazad van, fröcsögjünk.

mert úgy szép az élet ha zajlik!!!!!!!!!!!!

énis 2009.08.25. 17:32:20

na, ennyi erővel más nemzetiség sem létezik, csak ország szerinti..

halihalo 2009.08.25. 17:32:48

@Dgzt: Hát nem, mert ott is az lenne a baj, mint pl. Hargita és Kovászna esetében, hogy nincs kapcsolat az anyaországgal közvetlenül. Ha meg a közte lévő terület is megy vele pl. Pilisszentkereszt esetében, akkor láthatod, mekkora abszurdum az egész, ha mások oldaláról nézed.

Boka1 2009.08.25. 17:33:53

"Hallottál te már arról, hogy segélyért sorbanálló görög, szerb, horvát stb."

Magyart már láttam sorban állni segélyért, amikor intéztem az ügyeimet.

Kőbányán például házhoz viszi a postás a segélyt, sorba sem kell állni ( persze ahhoz kell állandó lakcím ). CSak a horvátot, görögöt nem ismerjük fel kinézet alapján ( bár egyszer volt görög nemzetiségű barátnőm, brutál szőrös volt a ruha alatt )

halihalo 2009.08.25. 17:34:28

@viragimado: Teljesen tisztában vagyok z etnikai dolgokkal. De én abból indulok ki, hogy az a magyar,aki annak vallja magát. Én annak vallom, pedig a nagyszüleim közül három neve német, és az ükapám nem is beszélt magyarul, csak németül. És akkor mi van?

kuciber 2009.08.25. 17:34:47

Kívánok a sofőrnek sok fuvart Knin-be, Kolozsvárra, vagy esetleg Nyitrára!

énis 2009.08.25. 17:35:03

@májgeriberi: Ez nem fröcsögés már megbocsáss! Leírtam valamit, ami igaz, leírhattam volna máshogy is, csak éppen kizárólag a tényekre koncentráltam nyálas jelzők nélkül.

Dgzt 2009.08.25. 17:36:05

@halihalo: Erre találták ki a területi autonómiát. Ilyen van európában sok helyen, de én szerintem a legoptimálisabb az I és II. bácsi döntés lenne. Még mindig az a legigazságosabb. Pár hete jöttem meg Erdélyből, vegyük pl Kolozsvárt. Elvileg 30%-a vallotta magát magyarnak. Hallottam olyat is, hogy sokan nem vallják be, hogy magyarok, mert félnek a következményektől. Kolozsváron szinte csak magyar szavakat hallottam. Jó, vannak túristák meg minden, de tuti több ott a magyar, mint 30%. Ez az én véleményem.

halihalo 2009.08.25. 17:37:17

@Alikam: AZ USA nagyon rossz példa. Ott egyetlen dolog tartja össze az embereket. A zászló, mint jelkép, és a hozzá tartozó "amerikaiság" tudata. Senki nem mondhatja, hogy én amerikaibb vagyok, mert milyen jogon?? Azt a hazát mindnyájan választották. Azért az ott teljesen más állapot. Az őslakosok praktikusan nincsenek.

tommybravo 2009.08.25. 17:37:40

@Boka1: Az is érdekes nézőpont, hogy Józsitól, a cigánytól irígyli valaki a szoctámogatást és a családi pótlékot, míg Józseftől, a munkanélküli, sokgyermekes, ámde fehér családfőtől nem.

tommybravo 2009.08.25. 17:38:50

@Dgzt: Ha olyan sok magyar van, akkor eléggé érthetetlen, miért van román polgármester Kolozsváron...

énis 2009.08.25. 17:38:59

@Boka1: a magyar Magyarországon nem kisebbség és mi most a kisebbségről beszéltünk, de nem baj, beszélj mellé bátran..

viragimado 2009.08.25. 17:39:17

@énis: ez nagy tévedés, mert vannak "tiszta" nem zetek. És itt ne a mostani népességet értsd! A franciák, németek, az angolok, a skótok, az írek, hogy csak a nagyobbakat említsem, azok mondhatják magukról, hogy ezek a nemzetiségek. Mi, ahogy az amerikaiak is, kezdettől fogva több népcsoportból tevődtünk össze. Az államalapításkor is, meg már jóval azelőtt is. Vannak különbségek. Én soha nem bántam, hogy magyar vagyok, bár néha szégyellem. Mostanában sajnos egyre gyakrabban. De nem mutogatom. Nem attól leszek magyar, hogy régi elmúlt országtérképet mutogatok, hogy kokárdával feltűnösködöm, hogy gárdába szerveződöm. Inkább gondolataimmal, tetteimmel akarok magyar lenni. Azaz vigyázni erre az országra, földre. A körülöttem élő társadalmat ma már nem említem, nem érdemli meg.

Dgzt 2009.08.25. 17:39:45

@halihalo: Kis torzítással mondhatjuk azt, hogy félig szlovák származású vagyok. De szerintem nem kellene lennie szlovákiának. Múltunk közös, a jövőnk is legyen az, de ne elnyomva. Most ennyiből ha dél-afrikában valaki megtalálta a térképen Magyarországot, és aszondja Ő magyar, akkor Ő télleg magyar? Szerintem nem... Szerintem az a magyar, akinek fontos ez a ország sorsa. És magyarság nem csak jobb oldalon létezik, van balon is, de szerintem ezt nem az MSZP képviseli, de ez is az én egyéni véleményem. Pl tanácsköztársaság is revíziónista volt. Pedig nem "szélsőjobbos".

májgeriberi 2009.08.25. 17:40:45

@énis: csak fel ne húzd magad!

mit akarsz megváltani?

énis 2009.08.25. 17:41:38

azért a román népszámlálás is "vicces" ám, ki kell választani, hogy magyarnak vagy székelynek vallja-e magát az illető...

szerinted?!

énis 2009.08.25. 17:42:56

@májgeriberi: nem húztam fel magam, megváltani sem akarok senkit és semmit, csupán egyértelműsítetted azt, amit már eddig is tudtam úgyhogy csak hajrá és köszi..

májgeriberi 2009.08.25. 17:43:21

@énis: melyik a szégyen szerinted?

vernarancs 2009.08.25. 17:43:35

@halihalo: ott kivetelesen a rezboruek az igazi oshonos lakosok. az indian az igazi amerikai.

halihalo 2009.08.25. 17:44:41

@Dgzt: Aki Dél-Afrikában megtalálja, és idejön, és itt él, megtanulja a nyelvet, ismeri a kultúrát, az mondhatja, hogy magyar. És szerintem el lehet fogadni, hogy ő az. De csak úgy véletlenszerűen mondani, az nem jelent semmit.
Egy dolog, amivel egyetértek nagyon: "Múltunk közös, a jövőnk is legyen az, de ne elnyomva"
elvileg az EU erre lenne. Csak nagyon kevesen értik. Szerintem a legmagasabb szinten is nagyon kevesen.

viragimado 2009.08.25. 17:46:30

@tommybravo: talán azért van ez, mert nagyon nyomják a cigányokat, több támogatást kapnak, és kevesebbet tesznek le érte az asztalra, mint a nem cigányok. Ez meg jogosan bosszant mindenkit.

Alikam 2009.08.25. 17:46:43

@halihalo: Nincs is szükség arra, hogy bárki amerikaibbnak mondja magát, mert van egy normális nemzeti öntudat. Ilyen alapon bármilyen országot mondhatnék, egyik sem lenne jó példa.

Annak, hogy vannak-e őslakosok, meg csak erősítenie kéne ezt.

halihalo 2009.08.25. 17:48:17

@viragimado: Hát, ha beleolvasol pl. a Brit szigetek történetébe, akkor a következő nemzeteket találhatod csak az elmúlt 2000 évben: kelták, dánok, angolok, szászok, rómaiak, normannok. És akkor csak a nagyobbakat említettem, és az utóbbi időben gyarmatokról betelepülteket is kihagytam. Szóval ott még inkább, de legalább annyira kevert genetikailag a lakosság, mint a Kárpát-medencében.
Ezt tudják is, szerintem, mert ha ismered őket (én elég jól), akkor ez náluk az átlagember szintjén nem probléma.

tommybravo 2009.08.25. 17:48:39

@viragimado: "Nyomják a cigányokat"? Mire gondolsz?

énis 2009.08.25. 17:49:06

@viragimado: miért baj az, ha valakinek fontos, hogy hasonló gondolkodású emberek szervezetébe tartozzon? Tudod, hogy miért alakult pl. a Magyar Gárda? Fogadok, hogy fogalmad sincs, utána sem néztél!
Miért baj az, hogy kokárdát viselnek egyesek, ha nekik ez jó és így érzik magukat jól? Fogadjunk el mindenkit feltételek nélkül, szeressük egymást gyerekek, ne utáljuk a buzikat mert akkor szűk látókörűek vagyunk, ne utáljuk a zsarnokokat, de utáljunk mindenkit aki a magyarságát külsőségekkel is jelzi még ha oly visszafogottan is, mint egy kokárda! Vagy ezt így hogy?

Dgzt 2009.08.25. 17:50:13

@halihalo: Akkor én még nem értem az EU lényegét :) . Valemennyi kell idegen nemzetekből is, de az már nagyon nem egészséges, mint Franciaországban, Marseilleben (nem akarok hülyeséget mondani, de ha jól emlékszem) Iszlám polgármester van, és a többség kisebbség, vagy valami iszonyatosan magas százalékban. Ez szerintem nem egészséges. Én nem gyűlölöm a feketéket, se az ázsiaiakat. Mindenkinek megvan a maga helye. Van itt a városban egy arab doktor, ő rakta vissza a térdem, nincs vele semmi bajom, de ha minen 3. ember arab lenne, akkor már nagyon zavarna. Ezért is nem megyek el lakni sehova se, mert ide tartozok, a Kárpát-Medencébe.

viragimado 2009.08.25. 17:51:39

@tommybravo: könnyebben kapnak támogatást, mert "nehéz" helyzetben vannak. Tudom, hogy van köztük is rendes ember, de sok nem az. Sok nem érdemelné meg a támogatást.

énis 2009.08.25. 17:51:40

@májgeriberi: Egyik sem szégyen, amit írtam, az a szégyen, hogy nem érted..

Dgzt 2009.08.25. 17:53:57

@twollah / bRoKEn hOPe, sUppLeX: Nekem lóg otthon a falon egy Árpád-sávos zászló. Nem azért mert a '40-es éveket akarom visszahozni, hanem mert azt szeretném, hogy olyan erős legyen az ország, mint az Árpád-házi királyok alatt.

vernarancs 2009.08.25. 17:55:09

@énis: hagyd mar ezt a gardat. Nezd meg inkabb mit csinalnak, ne azt, hogy eredetileg miert jottek letre. Szerinted egyenruhaban alakzatban masirozni az jo dolog? Szimpatikus egy katonai szervezetre emlekeztetoen viselkedni? Ezt meg lehetett volna normalisan is csinalni, de nem sikerult mert tul sok az elborult radikalis. Elen az alapito Vona Gaborral...

halihalo 2009.08.25. 17:55:17

@Alikam: Amerika egy fiatal nemzet. Akárhogy is nézzük, bizonyos szinten kisebbrendűségi érzésük van Európával szemben kulturális téren midnenképp. Most képzeld el ezt a helyzetet pl. Szlovákiában. Szinte csecsemő még az USA-hoz képest. Bizonyos szinten érthető a viselkedésük. Úgy gondolom, épp a hagyományok miatt épp a magyaroknak nem lenne szükségük arra, hogy ezt ennyire ki kelljen hangsúlyozniuk. Mert ez "természetes"
Csak ezt sokan nm értik, illetve nem nőttek fel hozzá...

viragimado 2009.08.25. 17:56:24

@énis: az hogy mit nyilvánítanak ki a média felé, és mi van a háttérben, az két különböző dolog. Semmilyen egyenruhás szervezetet nem bírok. A céljuk az elnyomás, a megfélemlítés. Nem az a baj, hogy egyformán godnolkodó emberek összejönnek, de minek ehhez egy szervezet, külsőségek?! Ha csak az számít, akkor másról is szól.
Így vagyok a homokosokkal is. Nem utálom őket. Van ilyen kedves, szeretett ismerősünk is. DE utálom, hogy felvonulnak, mutogatják magukat, hergelik a hülye tahó rétegeket. Én sem vonulok fel, hogy hetero vagyok. Élem a hetero életemet. Ők miért nem tudják ezt tenni?

Doktor Kotász 2009.08.25. 18:00:23

Na ezek is hülyék. :-DDD

viragimado 2009.08.25. 18:00:41

@halihalo: nem egyforma a kettő. Az amire te gondolsz sokkal ősibb, mint a mi kis történelmünk. A kelták inkább ősei az angoloknak, mint egymás melletti népcsoport. A rómaiak sem ott születtek.

Dgzt 2009.08.25. 18:01:01

Sajnos mennem kell. Jó volt veletek kultúráltan vitatkozni, sajnos manapság ez már elég ritka. Remélem még más blogban még találkozunk! Hellosztok. Szebb jövőt, hehe :)

halihalo 2009.08.25. 18:01:05

@Dgzt: Akkor félreérthető voltam. Az EU lényege, hogy határok nélkül mindenki élhessen ott, ahol otthon érzi magát. Az emberi faj, pszichológiai felépítése miatt, a saját magával egyezőekkel érzi magát jól alapesetben. Ezen persze anyagi kényszer változtathat. De éppen azért kellene az EU-nak úgy működnie, hogy kiegyenlítik a különbségeket, mert akkor megszűnne a vándorlás, és mindenki maradhatna ott, "ahová tartozik". Ez nem jelenti, hogy nem kell megismerni őket, de lehet egymás zavarása nélkül is élni.
Az megint más kérdés, hogy szerintem Ny-Európa nagy hibát vétett, amikor önös érdekből (pl. mert nem voltak hajlandóak bizonyos munkát elvégezni az "őslakosok" mert derogált nekik) teljesen más kultúrájú népeket importáltak. Ha hasonló kultúrájúakat engedtek volna be, akkor most nem lenne a németeknek baja a törökökkel, a franciáknak és hollandoknak a muszlimokkal. Mert a hasonló kultúrkörűeket észre sem vennék. Itt is említette valaki, hogy a mo-i szerb, tót, görög stb. kisebbséggel azért is könnyebb, mert "nem látni" őket.

viragimado 2009.08.25. 18:03:31

@Dgzt: ezt te is tudod, hogy lehetettlen. Annyira megosztották a k@csög politikusok ezt az országot, hogy ilyenről már nem is álmodhatunk. Ehhez kissé végig kellene lángszórózni az ország elitjét. És új alapokon, újra kezdeni mindent.
Sajnos mindegyiknek csak a hatalmon, a lopáson jár az esze. És van olyan, mint a jobbik, amelyiknek még az erőszakon is.

halihalo 2009.08.25. 18:05:21

@viragimado: A mi kis történelmünk azért a világátlaghoz képest elég hosszú. :) És vannak részei, amikre lehetünk is büszkék.
A hosszra egy példa. Egy amerikai diák, aki nyári egyetemre jött ide, szemrebbenés nélkül leírta az előadáson, hogy a magyar honfoglalás 1986-ban volt. Fel sem fogta, hogy itt ezer éve már állami keretek között éltek népek.

halihalo 2009.08.25. 18:06:22

@Dgzt: Én is örülök a kivételnek... )

tommybravo 2009.08.25. 18:06:43

@viragimado: Ebben igazad lehet, de éppen ezért nem használtam több jelzőt korábban. A legtöbb vonalas gondolkodású ugyanis Józsitól még akkor is irígyli a támogatást/családtámogatást, ha egyébként ugyanannyira becsületes, rendes ember, mint József. Józsival kapcsolatosan rögtön az merül fel, hogy "minek csinált annyi gyereket, biztos csak a segélyért", míg József "jó magyar ember, aki még a szűkösség ellenére is nagy családot akar". És ez akkor is igaz, ha Józsi és József között a bőrszínükön kívül nem találsz különbséget.

viragimado 2009.08.25. 18:07:07

@halihalo: az EU lényege nem ez! Az EU gazdasági céllal jött létre. A németek igyekeznek irányítani mindent. Kijelölni ki mit gyártson, termeljen. És hogyan. Ennek egyik következménye a teljesen elhalt iparunk (bár azt pártjaink is sikerrel kinyírták). Ők a konkurrenciát igyekeznek megfojtani. Ettől függetlenül én is a belépésre szavaztam, mert két rossz közül ez volt a kevésbé rossz.

Dgzt 2009.08.25. 18:07:58

@halihalo: Nah még van egy nagyon pici időm. Sajnos ez nem látszik az Eu-ból, legalábbis nekem, csak hogy már elég a személyi a határ átlépésre, oszt ennyi. Pl félek felmenni most felvidékre és magyarul beszélni pl Pozsonyban. És mit csinál az EU? Minket csesz le, hogy hogy bánunk a kisebbségekkel, jó, van benne valami, de a teljes integráláshoz nem 1 fél kell, hanem 2. Csak sokan ezt nem látják.

viragimado 2009.08.25. 18:09:19

@halihalo: én ezen meg sem lepődök. Amerika képviseli számomra a sötétséget, tudatlanságot, az oktatásuk a nullával egyenlő.

halihalo 2009.08.25. 18:11:06

@viragimado: Az Európai Szén- és Acélközösség, majd utána a az Európai Gazdasági Közösség (Közös Piac) igen, de amikor átnevezték EU-nak, és több tagja lett, akkor már más is volt/van benne, mint csak gazdaság. Legalábbis a szándékok szintjén, de a gyakorlatban ezt még nem látni. Talán 1-2 emberöltő múlva már lesznek jelei.

Dgzt 2009.08.25. 18:11:32

@Dgzt: Persze ez is álltalánosítás volt, mert vannak olyan falvak, ahol sikeres, meg olyan is, ahol nem.

viragimado 2009.08.25. 18:12:39

@tommybravo: ebben igazad van. Én 4 gyerekes létemre azt mondom, aki nem tudja eltartani az ne akarjon sok gyereket. Ez intelligencia kérdése. Mi soha nem kértünk segélyt. És ma már felnőtt, iskolázott gyerekeink vannak, kettőnél már család is. És két gyereknél nem akarnak többet, mert látják a nehézségeit. Józsi és József miért nem látja?

halihalo 2009.08.25. 18:13:26

@viragimado: Ne általánosítsunk. A világ 10 legjobb egyeteméből pl. 6 ott van. És nem mindenki ilyen. Meg, lehet, azt is el kell fogadni, hogy másoknak más fontos.

viragimado 2009.08.25. 18:14:06

@halihalo: jó neked, hogy ennyire optimista vagy. Kívánom így legyen! :-))

Ofélia . 2009.08.25. 18:16:50

@viragimado: Nekem az tetszik, hogy amerikai kultúra! Na olyan nincs indiánkultúra az van. És az amerika. Ezek csak a hasznukat és a felsőbbségüket akarják biztosítani mint a világ csendőre ami a részemröl undorító.

Ahol csak és kizárólag a pénz az úr az nekem nem ország. És aki csak a haszonnak és a szar külsőségeknek él porig alázva mindent ami emberi az nekem nem ember.

halihalo 2009.08.25. 18:17:02

@Dgzt: Lásd a fenti pár hozzászólást. Kompenzálnak, mert most örülnek, hogy ők egy ország. Mi is örültünk, hogy megszabadultunk az oroszoktól, és mindenki azt hitte, attól majd automatikusan jó lesz minden. Hát nem! Továbbra is kell dolgozni Sőt!), és felelősséget kell(ene) vállalni magunkért. Ez lett belőle, amit most itt látunk. És ez nem a baloldal hibája, nem is a jobbé. Közös, mert a saját falka és a bosszú fontosabb (volt?), mint a közös ügy. Amelyik párt erre egyszer rájön, szerintem berendezkedhet pár évtizedre a kormányzásra (bár, lehet, az sem jó, ha valaki túl elkényelmesedik).

viragimado 2009.08.25. 18:17:19

@halihalo: már az egyetemeik sem olyan színvonaluak, mint régen. Nagyon sok hiényosség van náluk. Bár a mieink színvonala is egyre csökken. De azért én tudom hol van Amerika, ki az elnöke, stb. Ők rólunk sokan azt sem tudják, hogy létezünk. De Lichtensteint is tudom - ne hivatkozhass arra, hogy Amerika a legnagyobbak közé tartozik. :-))

halihalo 2009.08.25. 18:17:58

@viragimado: Ismered az angol fűvágós viccet? Ez is olyan kicsit... lehet, nagyon. Idő kell hozzá.

viragimado 2009.08.25. 18:19:50

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa: ismét egyetértünk! :-)))

Most már nekem is mennem kell. Tényleg jó volt veletek véleményt cserélni. Végre nem anyázós, "megingathatatlan" véleményeket olvashattam. Köszönet érte!

halihalo 2009.08.25. 18:21:21

@viragimado: És biztos vagy benne, hogy tudod, hol van Burkina Faso vagy Lesotho? Mert nekik kb. ugyanaz a kategória vagyunk, ha nem első generációs európai bevándorlók.
Azt meg nem állítottam ,hogy Amerika tökéletes. Sőt! De senki nem az. Éltem ott másfél évet. De van jópár viselkedési szabály, amit igenis átvehetnénk tőlük.

facsipesz 2009.08.25. 18:23:33

MENŐ-NEMMENŐ:

- idióta módon "magyarkodni", kétpofára zsidózni-cigányozni, más magyarokat nézetei-bőrszíne-stb miatt "nemmagyarnak" tekinteni, "hazaárulózni", szemellenzősparasztnak lenni: NEMMENŐ

- normálisan élni, másokon segíteni, nemszemetelni, másokat nem átbaszni, nemarrogánsparasztnak, hanem empatikusnak lenni, pozitívan gondolkodni és ezáltal magyarságunkat egészséges módon kifejezésre juttatni: MENŐ

viragimado 2009.08.25. 18:23:44

Mindkettő Afrikában azt hiszem :-)) Na én sem vagyok földrajz zseni ám!

dr. Kóser Malac™ (a legnagyobb demokrata civil)! 2009.08.25. 18:29:17

Nagyon várom, hogy legyen már BalTaxi is, mert különben nem lehetek biztos benne, hogy mibe ülök! :D

Ofélia . 2009.08.25. 18:32:05

@halihalo: Egyet nagyon szivesen átvennék:

A rendőr tekintélyét, erőnlétét, és a csibészt a kocsira fektető képességét!!

Ja, hogy a demokrácia hazájában már egy visszaugatásért is csőre rántanak??

Hát istenem nincs imbuszmann a szarháziak védőszentje:)))

SLacc 2009.08.25. 18:34:47

Ha néhány külföldi beveri a szélvédőt, nos, az belefér. Elvégre kis sértett meg kit?

GutBesserWasser · http://blog.gutbesserwasser.com 2009.08.25. 18:36:10

@halihalo: "Azzal nincs baj, hogy a MOL meg más országokban kutat és hoz fel olajat és gázt?" - oké. De kik a MOL _tulajdonosai_? Merthogy egy vállalkozás nem a vezetőinek, hanem a tulajdonosainak hozza a hasznot. Erről igen hajlamosak elfelejtkezni a NagyMagyarMulticég mesében hívők.

halihalo 2009.08.25. 18:36:42

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa: No, a rendőrség pl. az egyik dolog. Ebben egyetértek. Ombudsmanó ott is van, csak másképp hívják. De igazából ott ezt a szerepet a sajtó tölti be, és elég komolyan vesz. És ha feltesznek egy kérdést, akkor arra illik válaszolni, nem úgy, mint itt.
De említhetném azt is, hogy kultúráltan állnak sorba, és a közlekedésben sem a másik lelökése az útról a fő cél... És nem parkolnak bele a rokkantak parkolójába, akármilyen drága is a kocsijuk. Lehet, apró dolgok, de ettől lesz élhetőbb egy ország. És ezek a lakosaiktól függenek. Mert azt ne mondja nekem senki, hogy a szocik kényszerítik a rokkant parkolóba, vagy azért tolakszik a postai sorban, mert egy szoci megkérte rá.

szkepi 2009.08.25. 18:38:12

eddig is tudtam hogy a taxisok primitiv tahók. azt mondták a szóbanforgók, hogy nem mind.Lehet. Most már tudom ki a primitiv tahók. a jobbik taxisok

Petike56 2009.08.25. 18:38:12

JOBBTAXI???
Nem szégyellik magukat ezek?
Miféle kirekesztés és fasizmus ez???
Elhatárolódom!
SŐT!
Meghirdetjük a BALTAXI szolgátatást:

www.antikirekeszto.blogspot.com

halihalo 2009.08.25. 18:38:21

@GutBesserWasser: Te is lehetsz, ha akarsz? És akkor neked is hoz hasznot. :)

Ofélia . 2009.08.25. 18:45:06

Jó éjszakát homár.
A duna engelhartnál árad 145-cm. bmw flották és bőrfejüek találkozása tilos.

Ne feledjétek tekintettel a mosogatóra, hogy konyhapulton dugni pláne sikoltozva hatóságilag tilos.

Mint homáros alapszabály a reggel 5-kor flexelő, fűrészelő, hiltikangózó, családot irtó, kanapét az erkélyröl ledobó, dobolni tanuló szomszédainkat nem lelőjjük, feldaraboljuk, kiheréljük, egyébb módon ivartalanítjuk hanem tálcán friss kávéval néhány felessel és sörrel köszöntjük aranyosan homáros módon.

Egy dolog megbocsátható ha az üvegasztalt amin tálaljuk a fent említetteket a a házigazda fején amortizáljuk:))

xboxer 2009.08.25. 18:54:27

magyar égre magyar ufót!

Secnir 2009.08.25. 19:03:59

beszarás. komolyan.
kicsit nem figyelek oda, és születik egy olyan poszt, amiben nem vagyok benne az első öccázban.
nagyon gáz. szégyellem magam.

ami viszont kulcsfontosságú, és nem volt benne a kommentek között, mert nem figyelt rá senki, a nyári naptól bágyadt tekintetetek elsiklott eme kérdés felett:
KI AZ A FÖLDES ANDRÁS???
mert szilyt-jackyllt-gabrisesztert tudjukmán, de Ő ki?

szaGértő 2009.08.25. 19:04:30

@viragimado: És kizárólag magyar gyártmányú taxikkal fognak dolgozni? :))))

akitnemnevezunkneven 2009.08.25. 19:10:10

Ombudsman:Svédországban volt először,összesen 1(!) azért,hogy eljárjon a legvitásabb kérdésekben,állam kontra állampolgár.Ezt is hülyén vettük át,itt van 435984ombudsman,tökfelesleges állami pénzen...
Buzik:Hadd vonuljon fel,élje világát,elvégre nem a középkorban vagyunk,sőt megkockáztatom,házasodjon össze,de a seg*emet ne fogja meg,mert én nem olyan vagyok,és ne adoptáljon gyermeket...
JobbTaxi(vagy mi a búbánat):Topic-ot sem érdemel,a guruló koldusok újabb gittegylete.Miért is nincs önkormányzati taxi városonként?Vagy csatlakozol vagy elmész kapálni,és még adót is fozetsz.Utolsó,szemét,konzumhölgyek a taxisok...
Egyelőre ennyit
pusz

akitnemnevezunkneven 2009.08.25. 19:12:32

@szaGértő: Jogos a kérdés,nem hinném Buzuki Stift-el viszik majd a MAGYAR embereket.Max,ha LPG-t tesz bele,mert ha valamit utál a taxis az nem más mint:FIZETNI

kzona 2009.08.25. 19:30:03

szerintem a wc-be is két ajtó kell, egy egy jobb és egy baloldali, kíváncsi vagyok, hogy magyar ruhában, magyar autóval( bár tudjuk, hogy az egész világ magyar)stb. autóznak az ősmagyar vagy talán nem is hanem már a hun neonácik?

Mindfield 2009.08.25. 19:31:24

Mennyi lesz a telefon száma? 888-14-14?

A nép fia 2009.08.25. 19:36:13

Nálam nem töltődik be a jobbtaxi.hu oldal. Létezik egyáltalán?

Ofélia . 2009.08.25. 19:38:24

Basszus sütöm a virslit és balra fordult!

Gyomorsav általi lassu halálra itéltem:))

akitnemnevezunkneven 2009.08.25. 19:38:46

@A nép fia: A cikk alján fel van tüntetve,hogy a jövő héten indul a weblap.Addig kénytelen leszel várni...:D

májgeriberi 2009.08.25. 19:38:55

@Secnir: de ez már többször felvetődött :)

bölényember 2009.08.25. 19:39:42

miért hiszik azt az emberek, hogy a suzuki swift ősmagyar autó? kurvára nem magyar, japán. csak itt szerelik össze. ezen az alapon az audi quattro, meg az opel is magyar, meg a nokia telefon, meg a philips tévé is.
vagy a suzuki egy igaz ősmagyar név?

ezerhaju 2009.08.25. 19:39:53

...és mondám néktek: nagy az Isten és hatalmas az Ő állatkertje...

Ofélia . 2009.08.25. 19:40:54

@csacska: Már tudom, hogy ezek a hülye pincérek miért mennek folyton egymásnak a konyhaajtóban: frakciót alapítottak:))

Ofélia . 2009.08.25. 19:46:23

@sanes: Mikor az első alváz ráesett egy szlovák munkás lábára és egy ukrán orvos ellátta a román nővérrel álmos lett és az első japán főnökkel vérszerződött:))

EnZsolt 2009.08.25. 19:49:02

Elnézést, ez már a hétvégi?

akitnemnevezunkneven 2009.08.25. 19:53:30

@sanes: Nem hiszem,csak igen közkedvelt ez a tipus hazánkban.Egyébiránt még egy hülye is tudja,hogy a sport szériákat,minden japán kocsinál,japánban készítik.(Swift Sport,Toyota Yaris sport stb.)

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2009.08.25. 19:54:39

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa:

nem pont így volt.
Akkoriban, mikor még Japán is a miénk volt (csak ekkor még Nikonnak neveztük a Nippon fényképezőgépről amúgy), na szóval, akkor Okinava szigetén összegyűlt a hét nemzetség, hogy megalapítsák a fekete titokzoknisok taxivállalatát. Csak szuzukiék nem tudtak elmenni, mert épp a mosógépszerelőt várták. Így kimaradtak a történelemből. Néha csak ennyin múlik.
Később a szuzuki klán lett a FTT (Fekete Titokzokni Taxi) hivatalos beszállítója.

mir78 2009.08.25. 19:59:19

Mintha ezek nem a profitra hajtanának. Egyébként csak az igazmagyarokat fuvarozzák? No akkor a taxik csepelek lesznek? Ja hogy azok már nincsenek? :)

zoli_jr 2009.08.25. 19:59:38

Nem volt annyira h.lye aki ezt kitalálta...az emberek hülységéből lehet nagyot kaszálni, ergo sok hülye sok pénz...

mir78 2009.08.25. 20:05:37

"Amerika képviseli számomra a sötétséget, tudatlanságot, az oktatásuk a nullával egyenlő."

És mégis európában utolsók között vagyunk szövegértés terén. Annyi magyar tökkel találkoztam már életem során hogy már nem si számolom szal nem majmolom az amcsikat de először itthon kéne körülnézni.

lifelike 2009.08.25. 20:09:22

komolyan mondom, ebben az orszagban naprol napra erezhetoen rosszabb a helyzet

Ofélia . 2009.08.25. 20:12:28

@Nelson M. (egy város keresi a gyilkost): Hát igen van még mit tanulnom történelemböl:DD

@mir78: Minek itthon körülnézni mikor a győzike vagy a mónikasó magasan veri a nézettségi listákat......

pistii 2009.08.25. 20:14:43

Nem unalmas még a zsidózás? Nem lehet belefáradni? 2009-ben a zsidózás a válasz mindenre? Elég primitív emberek lehetnek az ilyenek.

Orlando33 2009.08.25. 20:37:34

hehe
legalább tényleg igazi magyar taxis, hisz a merci lassan magyar kocsi lesz...

nincs ezzel baj

szerintem nevetséges a dolog,de ha üzletileg bejön akkor igaza volt az ötletgazdának

így legalább tüntetésrőléjjeligazinemzetitaxivallehethazemenni

tök jó

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2009.08.25. 20:38:42

Vannak még normális jobboldaliak ebben az országban, vagy már csak ez a nyáladzó-idióta zsidózó/cigányozó/irredenta fajta maradt?

eraserhead 2009.08.25. 20:39:07

ha zászlóról nem az jutna eszembe hogy szétbasszák az utcát meg akadályozzák a forgalmat meg a homár különböző magyarországot minősítő cikkei, akkor azt mondanám jogos. de így?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.08.25. 20:58:20

Na jó estét.
ON van már? Vagy még mndig jobbra tartanak a taxik?

Jut eszembe, tilcsák bea jobbra tarts-t a kreszben is, mert az is jobboldali!

hsanyi83 2009.08.25. 21:01:15

Nem igazán joboldali, de azért elég durva ez a cenzúra... 21-23.-án voltam egy országos rendezvényen, az egész média kussolt róla - bár a hírtv ott volt de nem adott le semmit - szóval a lényeg az hogy rohadtsokan kb 60-70 ezren votlak ott, és mint modntam teljesen cenzúrzták (gondolom be vannak szarva tot fent hogyha a sajtóba is eljut akkor még többen lesznek/leszünk aztán elsz ihaj-csuhaj) szóval érdekes...a másik meg a gárda rendezvényhez kapcsolódik, ott is próbálnak korlátozni, egy csomó embert nem engedtek be, mert be vannak szarva mint állat,de remélem nem tart sokáig...
@Zka:Vannak normális jobboldaliak, csak ők nem törnek össze semmit, ezért nem vannak a sajtóban. Igazából egy normális BALoldalra elnen szükségünk, bajnai,orbán, meg a többi haverja nélkül (jah amúgy a fidesz jobboldali)

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.08.25. 21:02:48

bakker

dél óta ezt a csontot rágjuk....

@homár: követelem vissza szilyt, a gábrisesztert meg a jackyllt

nem tudom már ki írta a nadrágos kommentet, de neki van egyedül igazsága: csatnak, kardnak, fasznak bal oldalon a helye. és kész.

nem kérek elnézést, és nem határolódok el önmagamtól.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.08.25. 21:02:51

@hsanyi83: Milyen rendezvény volt ez a 60 ezres? Valahol híradásokban csak megjelent volna.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.08.25. 21:08:42

@az igazi mpl, argentín-polinéziából (ami fhanszia): Te nemtom, én csak röhögni tudok ezen a jobb-bal ellentéten. Vagy inkább sírni.

Ha minden igaz, itt emberek laknak, érdemesebb lenne együtt élni. Nyilván az együttélés szabályait betartva. A társadalom normális esetben amúgy is kivetné magából a bűnöző, és/vagy élősködő elemeket (a sikkasztó fejeseket ugyanúgy mint a beilleszkedésre képtelen / bűnöző szerencsétleneket).

És ez nem rasszista megnyilvánulás volt, de szerintem már a legtöbbeknek elege van a szélsőségekből, csak szeretnénk normálisanélni.

villam8 2009.08.25. 21:09:02

yaaaaaaaaay irjuk már ki:MAGYAROK SZÖVETSÉGÉNEK GYÜLÉSE.......ÉS NEM 60.000 EMBER VOLT HANEM AZ ELSÖ NAP MAJD 200.000........VUKICS ÖRNAGY VEZETÉSÉVEL......KI OKTOBER 23.-ÁRA KIHIVTA AZ EMBEREKET ISMÉT.......VAJON I Ö???HIHI...ÜRES A WIKIPÉDIA RÓLA.....

hsanyi83 2009.08.25. 21:09:31

@ColT: Kurultaj, magyarok szövetsége. Apámmal voltunk lent, anyám itthonamradt, sehol nem volt semmi, működik a cenzúra emberek...

www.magyarokszovetsege.hu/

monyuk sztem ezt is be fogják tiltani, mint a magyar gárdát... szoptanak itt mindenkit

Ofélia . 2009.08.25. 21:10:35

@az igazi mpl, argentín-polinéziából (ami fhanszia): Ezt az öreg szabó mondta a pacáknak miután kiherélték mert mindig fájt a töke:))

Mert tudja bátyám ha a faszát fordítva hordja a nadrágjában akkor lentröl elindul egy fájás......

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.08.25. 21:11:00

@ColT: egy hatvanezres kisváros minden tagja a városban maradt ezeken a napokon. a hírtévé pedig átutazott ezen a településen. a többi tévé pedig nem.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.08.25. 21:11:25

@hsanyi83: Figyeld, benne van hogy "magyarok" tehát 100%.

hsanyi83 2009.08.25. 21:11:41

@villam8: figy. sztem túlzik a vukics kicsit 3 nap alatt lehet, de pl azzal is kell számolni, hogyha valami lesz októberben, akkor aki a kurultajon volt, annak a fele kb. csak nézelődő volt, de igen, megvan az esély hogy VALAMI TÖRTÉNNI FOG!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.08.25. 21:12:32

@az igazi mpl, argentín-polinéziából (ami fhanszia): :D OKé.
Hírtévé? Orbántévé? Ne lássam.
Megjegyzem, a piros tévéket se.

hsanyi83 2009.08.25. 21:14:38

@ColT: igen, de amit itt látok ebben a faluban ahol lakom, itt elég sokan ellenzik, mondjuk az is igaz hogy itt midnek itv2-őt rtl-t emg a többi agymosó csatornát nézik...nemudom mi lesz..remélem valami jó

Jegkoko 2009.08.25. 21:27:26

Szánalmas komolyan mondom.Nem tudom mióta lett ennyire divat ez a turbómagyaros duma, de már kezd nagyon unalmas lenni. Egyszer szivesen megkérdezném a magát igaz magyarnak valló embertől, hogy a felmenői közül vajon hány nem magyar nemzetitésgű volt.

Pada0ne 2009.08.25. 21:29:51

En csak lelkes kommentolvaso vagyok es igen-igen ritkan vesznek ra, hogy irjak, de most eljott az idom. :)
Ez a szovetsegcucc nem kicsit megbolygatta lelki vilagomat. Elviekben semmi bajom az ilyen magyar garda meg satobbi szervezetekkel, mert orommel nezem a TV-ben a hajnalig tarto tomegoszlatast, na nem azert mer jo nezni ahogy csepelik egymast, HANEM ilyenkor latom, hogy a szelsosegeseknek (szelsojobbosoknak) nem sok eselyuk van. Szerencsere van egy rendorsegunk akik, ha neha(sokszor) pancserek korruptak stb... , de ezen 'rendbontok' ellen fellepnek. Nade nem mindenki latja ebben a hasznot. Itt volt a multkori gardaavatas vagy mittudomenmi, aholis vagy 100 embert(pontos szam most nem jut az eszembe) orizetbe vettek. A hirek szerint fejenkent 100000 Ft-ot is fizethetnek eme cselekedetukert. Namost kerdem en: Hat nem eri ez meg nekunk? A semmibol tobb millio forintot hozott a rendorseg (gardistak) a magyar allamnak. Szoval szelsosegek csak hajra!! Okt 23. tobb millios bevetel. Ok huzzak majd ki a sz@rbol az orszagot, noha nem is ugy ahogy szeretnek.

Bikicsunáj Bój 2009.08.25. 21:48:49

Na a sok szemét fajvédő takarodjon a búsba. Kb 5 perces történet, hogy itta 20.ker-ben a lomtalanításra összegyűlt patkányok a tegnapi nap kiraboltak egy kislányt, majd ma, mikor a kislány apja felelősségre akarta vonni őket, rögtön fenyegették, meg hogy majd holnap jól kinyírják!
A sündőr persze sehol, 20 perc alatt enm voltak képesek kiérni, kapitányság 2 perc gyalog.
Persze ha egy mellényes FEHÉR MAGYAR EMBER fenyegette volna meg a bodzaszedőt, akkor még a SWAT is itt lett volna fél percen belül, nem is beszélve arról, hogy mi lett volna ha véletlen egy gárdista tűnik fel a színen.
Egyszer lenne már egy olyan világ, hogy ezeket a saját mocskukban hagyjuk éhenpusztulni!!!
Az ember az ilyen élősködőket elpusztítja, ezt most miért nem tesszük! Ilyenkor hol vannak drága fajvédőink, és az ő nyivákolásuk?

Bikicsunáj Bój 2009.08.25. 21:50:02

Ja és kimaradt!
SZEBB JÖVŐT!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.08.25. 21:55:32

@Jegkoko: Meg pl. az igazi magyarok ott kezdődnek hogy a nyelvet tudja használni rendesen.
tehát helyesen ír. A turbókról ez nem mondható el :D


Amúgy szerintem is unalmas már a rasszistázás. Igaz hogy a rasszisták alapból hülyék, és a pl. cigókkal való gondok nem igazán faji, hanem társadalmi alapúak.

Sátán meg a Jocó 2009.08.25. 21:59:14

Köszönjük eme remek kis cég ajánlását, ismerőseim figyelmébe is fogom ajánlani őket.

bocsicsak... 2009.08.25. 22:30:21

@viragimado: jaj, na ne... hát soha nem az elfogadott, a többség vonul. Mert már a helyén van. Nincs miért. Hadd vonuljanak... mért zavar?

MosoMasa 2009.08.25. 22:31:45

@énis: Ezt kérdezted, erre válaszoltam.
Az nem büszkeség, ha kirekesztő, ha csak a tarsolylemezeseket tartja magyarnak.
A többi is az.

star77 2009.08.25. 22:53:21

csak azt nem értem,hogy ha ezek ekkora nagy magyarok,miért nem suzukival taxiznak?

gszlaszlo 2009.08.25. 22:55:14

@star77: jobbos taxis NÉMET autóval jár, ez nem kérdés

tiborc2008 2009.08.25. 23:05:49

"De a többi cég nem egyezett bele, hogy magyar legyen a nevünk, mert ők is magyarok"

Még ekkora hülyeséget, istenem.
Mióta szólhat bele a konkurrencia egy cég név-választásába? Ha Tücsök-taxi lenne a nevük megkérdeznék a tücsköket?
Simán lehettek volna Magyar-Taxi, ha akarnak.

zalatgal 2009.08.25. 23:06:41

Phöjjj, de rühellem az összes koszos büdös MSZP-s kommunistát, ketrecben kéne mutogatni a kihalófélben lévő primitív fajtájukat...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.08.25. 23:16:27

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa:

butasag
az amerikai kultura edgar Alen Poe
Hamingway
a Hair
a Szelid motorosok
az indianok

a cowboyok
a nyuzikelek
a tv showk
a rodeok
az internet
a countryzene
remek szinhazi eloadasok
remek irok, hagy ne soroljam
a tavolsagok
harc a termeszettel
a szabadsag,amit otthon ugy felreertettek
a remek zenek es mozik
a baseball es az amerikai foci
a nem megolese egymast a politikaban

el tudod kepzelni hogy valaki egy fideszes csaladban azt mondja Gyurcsany elnok ur azt mondta....
mert az en uj csaladom republikanus es ha az elnokrol beszelnek szuk csaladi korben is azt mondjak
president Obama
en kedvellek oflia de ne beszelj arrol amit ujsagokbol meg tv-bol ismersz pliz

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.08.25. 23:21:18

arra mar ki se ternek, hogy milyen melldongetes megy hogy a lakossagszamhoz kepest nekunk van a legtobb Nobel dijasunk
csak annak 95 %-a itt kapta meg, otthon eselye sem lettv olna
a hulye hamburgerzabalo vilagcsendorsegenel

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.08.25. 23:23:11

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa:
es meg valami
mas szemeben a szalkat.....
hat mi folyik otthon
haggya logva vaszka

renevol 2009.08.25. 23:27:17

A nagymagyarok valamiért szeretik a magamutogatást, szeretik magukat jó látványosan elkülöníteni a többi magyartól: zászlók, egyenruha, kokárda, alakzatban állás, matricás taxi stb. Tudjátok, én is magyar vagyok, csak nem vagyok ilyen pöffeszkedő díszbuzi.. bocsánat, díszmagyar. Vicces, hogy az általuk deviánsnak tartottakkal szemben abszolút intoleráns társaság tölti azzal az egész napját, hogy deviáns módon folyamatosan megkülönböztesse magát a normális magyaroktól.

Amúgy nekem nincs bajom velük, amíg otthon a hálószobában csinálják. De felvonulni ne vonuljanak fel, a deviáns betegségüket reklámozván.

renevol 2009.08.25. 23:35:50

Stranger79: "Ilyenkor hol vannak drága fajvédőink, és az ő nyivákolásuk? "

Épp Stranger79 néven ventillálnak ezen a topikon. :D

Engem meg többször vertek szarrá kiskoromban a fehér árja köcsög szkinhed maffiózó kidobók. Rendőr meg sehol! Bezzeg ha egy cigó kötekedett volna, rögtön a seggébe dugtak volna egy villanyoszlopot az egy percen belül a helyszínre érkező rendőrök! De nem, ezek a fehér árja minuszIQ-s díszmagyar szkinhedek, a drága NagyMagyarországos baseballütős kokainisták, ezek megúszhatják! Tipikus fehérbűnözés, tipikus magyarbűnözés.

Epresmeggy 2009.08.25. 23:37:34

jézusom ez akkor vicc...
240 ezer ember volt ott a Magyarok találkozóján a hétvégén! és semmi de semmi információ nem volt róla! mi is egy tv-s stbábot ha láttunk. emberek vegyétek már észre mi folyik ebben az országban.

civistroll 2009.08.25. 23:38:56

@renevol:
Mi is csak ennyit szerettünk volna a melegektől, de nem kaptuk meg.
Faxom a liberalizmusotokba!
Mi toleráljunk minden perverziót, de a Székely-Himnusz csípi a szemeteket...

Coholol 2009.08.25. 23:43:11

Basszus mennyi komment.

Vajon a homár ezzel a cikkel hozzájárult a megosztás megszűntetéséhez?

Vagy egyszerűen csak a magyar szó, esetleg a jobb nem tetszik?

renevol 2009.08.25. 23:46:38

Zka: "Vannak még normális jobboldaliak ebben az országban, vagy már csak ez a nyáladzó-idióta zsidózó/cigányozó/irredenta fajta maradt?"

Nekem sajnos a fél családom jobbos, és mind ilyen idióta üldözési mániás laposagyú baromállat. Sajnos ez van, ILYEN a jobboldal Magyarországon: a legrosszabb, leggonoszabb ösztönök mocskos arénája, ország- és nemzetromboló társaság (rühellem azt a családi ágat, sajnos a család mégis, nem szakíthatom meg velük a kapcsolatot...). Én rühellem az MSZP-t, de miért kéne emiatt pöffeszkedő deviáns nagymagyarnak lennem?? Messze a legundorítóbb és legkártékonyabb népség széles(?) e hazában.

renevol 2009.08.25. 23:52:04

@civistroll: Mégegyszer modnom, nekem nincs bajom a pöffeszkedő deviáns nagymagyarokkal, amíg otthon a hálószobában csinálják. De felvonulni ne vonuljanak fel, a deviáns nagymagyar betegségüket reklámozván.

Az a bajotok, hogy nem tanítottak meg benneteket kesztyűbe dudálni, mert nincs még egy olyan primkó népség, mint ti, akik fizikai erőszakot alkalmaznának rajtatok. Emocionális senkiket csak így lehet megtanítani arra, hogy amit csinálnak, az rossz, visszataszító. Kutyának bele az orrát a rossz helyre elhelyezett ürülékbe párszor, aztán megjegyzi. Ez kéne nektek is.

És mondom mégegyszer: ha otthon csinálod, nincs vele bajom, csak ne kelljen ezt a borzalmas nagymagyar devianciát a normális magyar gyerekeknek látnia.

tcom 2009.08.25. 23:52:46

És mi lesz a Taxira írva 2014-ben, amikor leszerepeltek a Morvai/Vona bandák?

civistroll 2009.08.25. 23:53:31

@renevol:
Tudod, a határainkon kivűl is van élet.
2010-től igencsak xarul fogod magad itthon érezni, jó ideig.

Pszt! 2009.08.25. 23:53:33

Amíg ilyen primitívek a jobbosok, addíg nincs fénivalója tőlük senkinek.

civistroll 2009.08.25. 23:57:10

@renevol:
A szövegedben a nagymagyart cseréld le melegre, és rájössz, hogy a tükörnek több oldala van.
Te sem vagy más.

civistroll 2009.08.25. 23:58:16

@Pszt!:

Milyen primkók, mesélj!?

renevol 2009.08.26. 00:01:28

@civistroll: Nem hinném, hogy pont nekem kellene elgondolkodnom a költözésről. Sokkal inkább azoknak, akik nem képesek alkalmazkodni a MAGYAR NORMÁKHOZ, és folyamatosan a deviáns nagymagyarkodó betegségüket mutogatják!

Mennyire tipikus kirekesztő deviáns nagymagyar pöffeszkedő hozzáállás! Méghogy én költözzek el?! A SAJÁT ORSZÁGOMBÓL??? Meg vagy te húzatva??

civistroll 2009.08.26. 00:09:46

@renevol:
Te nem bírod elviselni még a saját családodat sem, mert más nézeteket vallanak.
És még rám mondod, hogy kirekesztő vagyok?
Az ország nagy része rasszista, homofób, és rühelli a KISZ-es csókos kiskirályokat.
Változnak az idők, most mi jövünk.
Sokáig maradunk, rendet csinálunk.
Ezért ajánlottam, hogy nézz szét a világban, mert nem fog tetszeni, ami itt lesz.

renevol 2009.08.26. 00:18:43

@civistroll: "mert nem fog tetszeni, ami itt lesz"

Köszönjük szépen a bíztató szavakat az egész Magyarság nevében! Még egy kis gonoszság, rosszindulat esetleg? Mást ugye nem nagyon tudsz elmondani te sem magatokról?

Hálisten nem a ti deviáns szektátok lesz itt, ugyanis a következő kormány többször is egyértelműen kinyilvánította, hogy ellenzékben maradtok, és hálistennek a deviáns Gárdátokat is kitiltják az országból, immár végleg.

drukkker 2009.08.26. 00:19:00

@Orlando33: Már az is az egyűvétartozás jele, ha az autó beltéri visszapillantójára nemzetiszin szallag van aggatva. Vagy Árpádsávos nagymagyarország matrica a kocsi hátulján. Nos semmi meglepő nincs ebben a taxi társaságban. Akkor lesznek csak meglepődve, ha a bajtársak tele hányják a "birodalmi" merciket. Lesz sörszag rendesen.....

Egy részeg beszól a taxiba:
mondja kolléga, befér az autójába, tíz üveg sör, egy hatszemélyes hidegtál, és két somlói galuska?
Igen !
Akkor áááááááááááá, és ezzel a lendülettel berókázott az ablakon a taxiba.

tcom 2009.08.26. 00:43:34

@civistroll:

Sajnos Orbán Viktor nem tűri a konkurenciát és hát nem rég kifejtette, hogy egy jobbos (nem szélsőjobbos) kormányzás idején szóba sem jöhetne neonáci tüntetés. Akkor mitől gondolod, hogy a nagypofájú, erőszakos, mocskosszájú echte magyar szélsőjobbosok kedvükre randalírozhatnak majd?
Ráadásul a Parlamentben sem lesz szavuk a nagymagyar barmoknak, mert a Fidesznek nélkülük is többsége lesz. Ráadásul úgy néz ki kell ennek az országnak 8 évente (Csurka Pista óta), hogy rájöjjön a szélsőségesek nem segítenek az országon.

civistroll 2009.08.26. 00:52:05

@tcom:

Olvassátok vissza a hsz-eimet.
Nem vagyok jobbikos,
Rendpárti vagyok.
Fideszre szoktam szavazni, de ha nem váltják be az ígéretüket az elszámoltatások ügyében, úgy én is radikalizálódni fogok.
Nekem a Jobbik, meg a Gárda túl puha.
Szavakkal, meg vonulgatásokkal nem lehet előre jutni.
Van más út is, mint az erőszak.
És hatékonyabb.

Wallstreetbull 2009.08.26. 00:56:52

@civistroll: Mit akarsz te kis nyomi? A fidesz 2010 ben a parlamenti helyek több mint kérharmadát megszerzi, tudod hány méterről fog szarni a kis óvodás turbómagyar önképzökörötökre?

civistroll 2009.08.26. 01:00:03

@Wallstreetbull:
Látom olvasni nehéz magyar.

Leszezmégígyse (törölt) 2009.08.26. 01:05:44

Azért a radikális jobboldal ne váron sokat a cigány orbán és a bibsi dájcsfür fémjelezte fidesztől

sziklala (törölt) 2009.08.26. 01:27:14

Kedves foldesandras. Demonstral kokardaval a hoher. Kituzom, mert ugy illik. Hozzatartozik az orszaghoz, hozzam marcius tizenotodiken.

Fuggetlenul attol h balos v jobbos, buzi vagy homofob, no v ferfi, toloszekes v jolabu vagyok.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.08.26. 02:26:16

Mary csirkeszarnyat sut buffalo modra
a sutoben sul a krumpli
ez meg zoldsegkoret is
ennyire nem lehettem jo last night

Első mohikán 2009.08.26. 02:45:50

˝2010-től új rend lesz itt,ezért is csináltuk meg ezt a céget˝
Miről hadovál ez a sunkó???Milyen új rend?Jövőre csak jobbra szavazók taxizhatnak/vállalkozhatnak? Ennek agyára ment a sok várakozás.
˝Zsidótaxi már van...˝ ???Hol? Melyik az?És miért is?
˝...nem egyeztek bele, mert ők is magyarok˝ Aha, akkor most magyarok vagy zsidók? Áhh,mindegy is,aki hülye, haljon meg!Remélem éhen döglik.

Első mohikán 2009.08.26. 04:47:13

@szkepi: Hejesen írnyi tucce?
Te ˝primitív tahó˝!

staropramen 2009.08.26. 07:54:30

Jóreggelt Sztrovacsekek!
Most, hogy az éjszakai műszak kellően kiprimitívkedte magát elárulom nektek, hogy idetelefonált Pósalaki bácsi és azt üzeni mindenkinek, hogy UGORGYUNK.
Jó is lenne mielőtt a nappalos műszak idióta szekciója szimatot fog és idetódul fröcsögni.

Saci Pererê 2009.08.26. 08:25:37

@☺ágica: te már megint miért szomorkodsz?
ez így nem mehet tovább!

:-)

EnZsolt 2009.08.26. 08:36:36

Az igazi homáros kommentelők nevében követelem, hogy Földes András mondjon le, és igen, azt is ki merem jelenteni, hogy szarjon sünt eme tettéért!!!

Manci néni, a szomszéd 2009.08.26. 08:40:42

Torgyán Jóska bácsival vajon mi lehet?

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.08.26. 08:44:34

@EnZsolt ~ avincesztori.blog.hu ~:

plusz egy szavazat tőlem is

viragimado 2009.08.26. 08:48:24

@bocsicsak...: azért zavar, mert felesleges. Pont ezzel "vívják" ki az ellenszenvet. Nem újdonság a homoság. Már az ókorban is köztudott volt. Akkor meg mi a fenének ez a magamutogatás? Ez mindig azt jelzi, hogy annak a csoportnak kisebbrendűségi komplexusa van (igen a Gárda is ezt jelzi, meg ez a "jobbtaxi" is). Akinek igaza van, aki jól érzi magát a bőrében, az nem kiabál, nem vonul, nem mutogat, nem szervezkedik. Az ilyen csoportok egyedei önmagukban nem érnek semmit, és ezzel tisztában vannak, ezért csoportosulnak. Mert azt hiszik sokan erősebbek lesznek, komolyabban veszik őket. Pedig csak lenézés, lesajnálás lesz a jutalmuk.

☺ágica (törölt) 2009.08.26. 09:02:29

9 óra és még nincs új poszt?! Most mé' nem lehetett éjfélre időzíteni egyet?

májgeriberi 2009.08.26. 09:06:12

@Manci néni, a szomszéd:
visszatér mint a terminátor szokott J

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.08.26. 09:06:15

@☺ágica:

elromlott az időzítő kézikészülék
focimeccs is volt tegnap

Impega 2009.08.26. 09:06:17

@☺ágica: Jo reggelt.

Megannyi kerdes....

Impega 2009.08.26. 09:07:25

@EnZsolt ~ avincesztori.blog.hu ~:

El! BANDI

Zorgo 2009.08.26. 09:12:23

Mókás lenne pár piros zsigulit is így felmatricázni :) www.lopotaxi.hu

EÖ (törölt) 2009.08.26. 09:21:53

Jó reggelt! Sőt Jobbikat! :)

Ez nem az a poszt amiben egy jobbos mosógépszerelő vaníliás karikát eszik a konyhapulton?

Jogos ez?
Méltányos ez?
Törvényes ez?

Sétáló János 2009.08.26. 09:23:21

Miből maradtam ki, kellett nekem tegnap a patakparton heverészni. Viszont láttam Sünt, ott napozott a Nyúllal. Hmmm.

É2I 2009.08.26. 09:31:47

Jump????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.08.26. 09:38:08

most nezem a napkeltet a patakparton
most miert kell hogy elkepeszto akcentusban andolul beszelgessen a magyaruk tudo szlovak nahgykovet Bethlennel
vicces egy helyzet

Impega 2009.08.26. 09:38:57

mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő

szóló szölö 2009.08.26. 09:40:04

Beszéljünk inkább a halakról kutyákról gyererekről felhőkről,bármiröl, csak ezt ne

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.08.26. 09:41:16

2 magyarul beszlo bohockodik valami angolhoz hasonlo nyelvvel
hihhetetlen

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.08.26. 09:41:19

akkor feldobnék egy konkrét témát

a méhek nemi élete

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.08.26. 09:42:50

yegnap Mary nemcsak sutott fozott de mosott is
az alagsorban

Impega 2009.08.26. 09:43:04

@az igazi mpl, argentín-polinéziából (ami fhanszia): en mar boncoltam rovarokat es a himvesszejuket kerestem :D
Ez volt a munkam

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.08.26. 09:44:31

@Impega - a dolgozô nõ:

te most csak viccelsz

de ha mégis igaz, elárulnád, hogy találtál is valamit?????

Impega 2009.08.26. 09:45:41

@az igazi mpl, argentín-polinéziából (ami fhanszia): persze. Himvesszoket :D es ez nem vicc. Ugy nez ki mint egy nagyon pici, picurka kis horog.

szóló szölö 2009.08.26. 09:46:04

Arra gondolsz amikor sok felajzott himnemü követ egy szép kövér méhkislányt? Nem lesz ebböl rebdörségi ügy csportos eröszak kisérlete miatt,

anarch 2009.08.26. 09:49:02

Hmm, jobbos pékáru természetesen létezik, és még sok egyéb más is. A cikk írója kicsit le van maradva.

Usztics Mátyásnak külön címkéje (mint a kiváló áruk foruma volt anno) van a nagyonmagyar termékekhez. A neve Magor.

index cikk 2004-ből: index.hu/kultur/eletmod/mag0408/

Sétáló János 2009.08.26. 09:51:00

Blokkolták a Homárt, h nincs új poszt tegnap dél óta?

civistroll 2009.08.26. 09:54:10

@szóló szölö:

EDE megfelel-e?
Télleg, nem volt Nála vki a nyáron?
Kis faszenes volt?

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.08.26. 09:55:05

@civistroll: nem szabad kimondani ezt a szót. helyette a tudjukki használata ajánlott

Szódás Lova 2009.08.26. 09:57:24

@Impega - a dolgozô nõ:

Most akkor volt már -e, hogy beszálláskor ki kell csapni a répát a taximotorháztetőre ellenőrzés céljából, és el kell -e rágni egy kockacukor méretű zsírszalonnát, utólag a számlában feltüntetve?

Márcsakhogy, lóreggelt, egyébiránt.

Erdőtársulás 2009.08.26. 09:58:46

Nem tudom miért kell ezen csodálkozni. Marketingből az alaptananyag része, hogy hazafias jelképekkel, nemzeti színekkel stabilan nyerhetsz 10-15%-ot a piacból (főleg ha nincs azonos eszközzel operáló versenytársad). Lásd Usztics Mátyást is akár.

civistroll 2009.08.26. 10:05:14

@az igazi mpl, argentín-polinéziából (ami fhanszia):
Na jó, legyen!
Tudjukki nyert kékszallagot idén nyáron?

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.08.26. 10:05:42

@Erdőtársulás: az a magorbolthálózat szerintem már nem működik. a honlapjuk is meghalt.

☺ágica (törölt) 2009.08.26. 10:07:00

@az igazi mpl, argentín-polinéziából (ami fhanszia): miért pont méhek? Nálunk csak jó húsos csótányok vannak:(

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.08.26. 10:07:08

@civistroll: nem, de ez nem fontosch.

a részvétel, az a fontosch.
nem holmi eredményhajhászás nyakra főre.
ott volt és küzdött derekasan, hősiesen és férfiasan.
ilyen egy igazi férfi!

☺ágica (törölt) 2009.08.26. 10:08:37

Én személy szerint, könyörgő mancsocskáimat nyújtogatom egy új posztért

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.08.26. 10:09:20

@☺ágica: miért miért? amiért ez a poszt. csak úgy.

faszságokat irkálni, abban én is jó vagyok:))

☺ágica (törölt) 2009.08.26. 10:12:37

@az igazi mpl, argentín-polinéziából (ami fhanszia): jóvan, csak akkor tudtam volna némi kutatást végezni az ügyben:)

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.08.26. 10:16:21

@☺ágica: habár meggondolandó egy doktori ... akár akadémiai székfoglaló is lehetne belőle

Impega 2009.08.26. 10:17:33

Na most man az is kivan, amim eddig nem volt!!

É2I 2009.08.26. 10:23:01

Ezek egész héten részegek, hogy egy 1-2 fosh poszt kerül ki, vagy annyi sem ?

EnZsolt 2009.08.26. 10:23:08

Kissé vicces, hogy a post a BAL oldalon helyezkedik el, mellette JOBB-ra pedig feltűnik olykor-olykor a Zsidó Nyári Fesztivál reklámja. Muhahaha.

Szerintem beszélgessünk a hüvelygombáról...

A méhek a levegőben 8-asokat írnak le, hogy a társaikat is odavonzzák, legalábbis ezt olvastam valahol. Lehet, hogy hamubasült faszság.

É2I 2009.08.26. 10:24:54

@É2I:
Jah megvan a Sziget után most SZINen vannak.
Bejó is nökik. Sör lösz? Mög möggy?

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.08.26. 10:26:00

@EnZsolt ~ avincesztori.blog.hu ~: én is láttam a fesztiválreklámot a jobbikos poszt mellett

sajnos még nem volt azom nekem, így sajnos érdemben nem tudok hozzászólni.

annyit azért elmondanék, hogy kiba undorító vacsi közben a hüvelygombás reklám. és nem vacsi közben is

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.08.26. 10:26:31

amugy meg a darazsak nemi elete sokkal valtozatosabb

É2I 2009.08.26. 10:27:18

@EnZsolt ~ avincesztori.blog.hu ~:
Én meg azt, hogy ha találtak valamit, visszaszállnak a fészekbe / kaptárba és eltáncolják hol van a kánaán. És állítólag ez nem faxság.

Erdőtársulás 2009.08.26. 10:27:53

@az igazi mpl, argentín-polinéziából (ami fhanszia): Jaja, mert attól, hogy nemzeti, magának a szolgáltatásnak vagy árunak versenyképesnek kell lennie. A hazafiaknak sem lehet eladni szart, különösen nem sok pénzért. Attól, hogy a szegmens hazafias, még nem hülye. :-D

Sir Mortzosch 2009.08.26. 10:28:39

Nab+, van komment, over 600. Volt még olyan post, amit ennyien/ennyit kommenteltek?

Ja, jóreggelt.

☺ágica (törölt) 2009.08.26. 10:28:51

@É2I: jól mondod:)

Hahó Homár! Nincs ott senki?

carlo74 2009.08.26. 10:29:53

képzeld el, ahogy a romák beülnek 3-an egy ilyen taxiba.

É2I 2009.08.26. 10:30:31

@az igazi mpl, argentín-polinéziából (ami fhanszia):
Agyon tudnám egy hüvelygomba krémmel verni azt, aki megalkotta eme remeket.
Ásóka viszont tetszett :)

@hagyma:

Mint a tied? Vagy ezt hogy?
:P

EnZsolt 2009.08.26. 10:31:21

@az igazi mpl, argentín-polinéziából (ami fhanszia): megnyugtatlak, hüvelygombám még nekem sem volt.

Szeretkezés közben egyébként sokkal rosszabb hallgatni ezt a reklámot.

@hagyma: én múltkor a skorpiókéról néztem egy filmet, hát mit mondjak nem lennék skorpió hím. Igaz, nőstény sem :)

É2I 2009.08.26. 10:33:09

@gothic:
EDE ezt közel tízszerezte.
Mondjuk annak legalább volt értelme nem úgy, mint ennek a jobb-bal mecsnek. Egy-két hüjén kívül mindenki unja, de ezek nem veszik észre magukat.

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.08.26. 10:33:40

remélem mindenki a méhecskés filmet nézi, amit belinkeltem!

Anulu · http://salgoauto.hu/ 2009.08.26. 10:36:24

@carlo74:
Nem tartom valószínűnek, hogy a taxis beengedné őket a kocsijába. :D

EnZsolt 2009.08.26. 10:37:57

@az igazi mpl, argentín-polinéziából (ami fhanszia):

dehogyis, csak hát ha az embert, akkor kapja el a hév, amikor éppen tévézik a párjával, és éppen már minden jó, mindenszép, és meghallja az ember, hogy akkor most a hüvelygomba...

szóval nem jó.

Impega 2009.08.26. 10:38:05

En olyat lattam a tvben hogy a darazs belepetezett a hernyoba es ott fejlodtek ki a larvak

EnZsolt 2009.08.26. 10:39:29

Egyébként köszönöm az itt lévőknek is, tegnap a blogomat 57-en töltötték be.

Ez új rekord!!!!

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.08.26. 10:41:10

ez itt most az eszelős szivatás vagy minek vagyunk itt szenvedő alanyai, he?

É2I 2009.08.26. 10:41:54

@EnZsolt ~ avincesztori.blog.hu ~:
Távirányító? -> off -> (o)(o) -> :DD

EnZsolt 2009.08.26. 10:41:55

@Impega - a dolgozô nõ: Broáf.

A skorpió hím, meg lefogja a nőstényt az ollóival. Aztán, ha a nőstény túlságosan meg akarja ölni a hímet, az beleszúr, és elkábítja. Ekkor kitol magából egy ilyen kis "oszlopot", ami a hímivarsejtjeivel van tele és szépen rávezeti a nőstényt. Aztán meg iszkol, mint a szél, mielőtt magához tér a nőstény.

Anulu · http://salgoauto.hu/ 2009.08.26. 10:43:04

@carlo74:
Csak azt tudom elképzelni, ahogy a romák a gázkamrába ülnek be.

EnZsolt 2009.08.26. 10:44:05

@É2I:

(o)(o) --> Távirányító? Az nincs. -->
(o)(o) --> :D :D :D

É2I 2009.08.26. 10:44:15

@az igazi mpl, argentín-polinéziából (ami fhanszia):
Szerintem valamelyik bőcsész megkérte szilyéket, hogy ne posztoljanak. Abból fog disszertálni, hogy mennyit lehet offolni.

EnZsolt 2009.08.26. 10:45:24

@R.T: én meg azt tudom elképzelni, hogy az ilyen barmok jóóóóó messzire elkerülik ezt a blogot. Vagy ha már itt vannak, akkor a sületlenségeiket nem hangoztatják...

EnZsolt 2009.08.26. 10:46:45

@az igazi mpl, argentín-polinéziából (ami fhanszia):

ki szeretne egy fadarabbal szeretkezni???

Naná, hogy a tv-hez kéne :)

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.08.26. 10:46:58

@R.T: tiéd az oldal a neved mellett?

kertépítőket keresek konkrétan

feltehetek néhány kérdést?

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.08.26. 10:48:42

@R.T: ja, látom hogy csak egy informatikus vagy

tárgytalan

É2I 2009.08.26. 10:49:19

@az igazi mpl, argentín-polinéziából (ami fhanszia):

Nyilván a tv-hez, a nőn, ha pillanat álljt nyomsz, utánna már semmi mást nem. :P

@EnZsolt ~ avincesztori.blog.hu ~:

TV -> (o)(o) -> oh egy pillanat, ja ittvan a távtelcsi -> (o)(o) -> if then hüvelygomba reklám, then TV off -> go to (o)(o) -> :D

EnZsolt 2009.08.26. 10:52:28

@É2I:

if then focimeccs, then switch channel :D

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.08.26. 10:53:27

@Impega - a dolgozô nõ: ja, itt ahol most vagyok, nem kell kertész.

egyébként ha ez csak egy rendszergizda, a cég biztosan örül majd, hogy ilyenek gondozzák a honlapjukat és jó hírüket viszik:)))

É2I 2009.08.26. 10:55:59

@EnZsolt ~ avincesztori.blog.hu ~:
or then boxmeccs, then "Szori anyukám, ez most egy nagyon fontos mérkőrés. Ha visszajöttél, hoznál be sört?"

Impega 2009.08.26. 11:01:19

@az igazi mpl, argentín-polinéziából (ami fhanszia): :D lattam en hogy tobb ott a bettu, de kepernyot kellett gyorsan valtanom nehogy lebukjak

EÖ (törölt) 2009.08.26. 11:18:06

@az igazi mpl, argentín-polinéziából (ami fhanszia): nekem csak jobbikos kertépítő ismerőseim vannak, úgyhogy nem tudok segíteni
JJ

Sétáló János 2009.08.26. 11:29:32

Mennyit fizettek az igaz magyarok, h majd 24 órán keresztül ez a poszt legyen kint?

KijazaFöldesAndrás?

Hol van szily, jackyll?

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2009.08.26. 11:30:33

Ez a homár bosszúja? Vajon mit követtünk el?

☺ágica (törölt) 2009.08.26. 11:32:31

UTOLSÓÓÓÓÓÓÓÓ!!!!!!!!!!

Sir Mortzosch 2009.08.26. 11:32:53

naja, tényleg, az EDE :D
Vége a nyárnak emberek.
Egyrészt reggel már fagypont körül van, másrészt ritkulnak a valamirevaló posztok.
Kormoránt ki szereti ?
És vajon milyen lenne blogolni tündéri anyósomról?
Amúgy ha jobbkezes vagyok, az baj ?

AlulírottFentemlített 2009.08.26. 11:35:57

Szörnyű ez a poszt!

- De, Hol van ilyenkor a Pocsay család?

- Imre hagyjad!

Impega 2009.08.26. 11:36:07

@☺ágica: :DDD ez az eselytelenek utolso csatakialtasa?

b[ALien] (törölt) 2009.08.26. 11:44:00

@Nelson M. (egy város keresi a gyilkost): láttalak reggel 2x!:)
De lehet az egyik Egyéves volt, mert annak szürke volt a platója, csak a kabin volt kék

Tényleg, jesszumot vagy Sacit nem látta valaki?
Dagi érdeklődött Zsömle hogyléte felől.

Impega 2009.08.26. 11:48:50

@b[ALien] a kopasz baba: juuuj, tegnap talaltunk egy kiscicat. Az egyik baratnonk ideiglenesen befogadta a szulei hazaba. Csak a szulok nincsennek otthon, nyaralnak. Ugyhogy nem tudni meg lesz e tartva. Ja merthogy a baratno mar nem a szuleinel lakik. Csak az o lakasaba nem akarta vinni:D

b[ALien] (törölt) 2009.08.26. 11:49:19

Ja, hogy kivételesen ON is legyek:
Földes András, menjél szépen haza!
Te nagyon jól tudtad, hogy ebből fröcsögés lesz
Minek kellett ez?
Hol az új post?
(legalább otthonról rakjál fel vmi szar backdoort:))

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.08.26. 11:49:58

@Sétáló János:

nem-e tudnál-e esetleg-e errefelé sétálni, ha te tényleg Johnny Walker vagy?

komolyan mondom erre inni kéne

EnZsolt 2009.08.26. 11:51:33

@gothic: fasisztoid kezű. FÚÚÚÚÚJ!!!!!


ÚJ POSTOT AKARUNK!!!!!!!!!

SZILY MENTS MEG MINKET!!!!

rózsarózsa (törölt) 2009.08.26. 11:51:53

@Nelson M. (egy város keresi a gyilkost):


Mi semmit.

De vajon Földes András mit követett el ezért a lehetőségért?

2009.08.26. 11:52:41

Ez a hétvégi vagy már a jövő évi poszt ?

rózsarózsa (törölt) 2009.08.26. 11:53:18

@b[ALien] a kopasz baba:


Zsömle már nem harmincdekás.

Nő-növöget.

Tigrisszerű csíkok jelentek meg a bundáján.

b[ALien] (törölt) 2009.08.26. 11:54:31

@Impega - a dolgozô nõ: azt úgyis a kiscica dönti el:))
Pont múltkor mesélte valaki, hogy akart kiscicát
Lett is egy gyönyörű
De nem akart maradni, mert keresztbe-hosszába szétpisálta-kakálta az egész lakást
Namost nekem mind a 4 az alom elé parkoltatás után simán tudta, mi a feladat
Najó, az egyiknek Csíkos Főnök mutatta meg:)

EnZsolt 2009.08.26. 11:54:49

@b[ALien] a kopasz baba:

ahogy már mondtam tegnap, röviden:

Kösz Bandi. Kabbe!

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.08.26. 11:56:30

most kimegyek pipilni

de ha közben nem lesz új poszt, szarok visszajönni

BOJKOTT!!

Sétáló János 2009.08.26. 11:56:41

@az igazi mpl, argentín-polinéziából (ami fhanszia): nem akartam kérkedni az ősi angol családommal, ezért magyarosítottam a nevem. Nem volt egyszerű.
Délután felszállok a magánkisgépemre, és elrepülök argentin-polinéziába (ami fhanszia). Nelson ott van még?

b[ALien] (törölt) 2009.08.26. 11:57:24

@Impega - a dolgozô nõ: ja, egyébként praktikus dolog a szülőkre bízni:))

@jesszum: átadom!

Már csak Saci a nyitott kérdés:))

EnZsolt 2009.08.26. 11:59:13

Lassan elkezdődik az

"Utálom Földes Andrást, amiért elbaszta a keddi napom a Homáron!"

feliratú pólók gyártása.

Impega 2009.08.26. 12:00:43

Sun van? Nem tom. Hireket mondunk

A HOMAR EGY NAGY SZAR!

FOLDES ANDRAS LE VELED

Delfinci 2009.08.26. 12:00:52

Dél? Jóétvágyat mindenkinek!

Sétáló János 2009.08.26. 12:01:27

@É2I: Sün!! magyar hangja vagy? :))

helianthus 2009.08.26. 12:01:28

@gothic: Én. Mármint szeretem a Kormoránt. A többihez nincs mit mondanom. :D
Kormorán: NINCSEN HELY, MI KIADÓ


Meg volt már – nem adom,
jó volt úgy – akarom,
Nincsen más, csak a szó
érted szól – nem eladó.

Volt már úgy – akiért,
Minden jó – amiért,
Lesz is még, ki veled él
kárpótol a szerepért.

Miért nem jön – amikor,
miért nem fáj, ami volt,
téged hív – tova száll,
úgy élj még, ki sose árt.

Addig szól feladatom,
addig még – míg feladom.
De nincsen már a határ
mely elválaszt – ki hazavár.

Nincsen hely, mi kiadó,
nincsen szó, mi eladó.
Ha álmod jó, az a jó.
Országod a takaród.

Nincs más hely,
ez a jó –
nincs más hely,
mi neked jó.


Az utolsó két versszakot küldeném átgondolásra minden:
-politikusnak,
-politikai fanatikusnak.

És magamnak is küldeném, mert szeretném, ha az országom a takaróm lenne, és nem egy olyan hely, amiből, ha megtehetném, világgá mennék.

Delfinci 2009.08.26. 12:02:07

@EnZsolt ~ avincesztori.blog.hu ~: És ahogy a dolgok állása sejteti velünk... a szerdait is!

É2I 2009.08.26. 12:05:13

Hamár homár:

www.afoldes.hu/

@Sétáló János:

Nem, de elég tüskés mostmár, hogy baccnak kitenni egy PHOSZHOT!!!!

helianthus 2009.08.26. 12:05:34

Szerintem elkezdődött a jövő évi kampány.
De kire is kéne szavaznom a fentiek alapján?
Talán legjobb lesz magamra. :D

Sétáló János 2009.08.26. 12:07:26

@É2I: nagyon biznisz-szaga van ennek a posztnak. Reklám.

KáposztaMedve 2009.08.26. 12:09:05

Munkanap új homárposzt nélkül....

nem tudom hogy fogom bírni...

Delfinci 2009.08.26. 12:13:28

Tényleg annyira nem ide való poszt. Ennyiből mesélhetnék, hogy a múltkor az újságban olvastam egy hirdetésben, hogy "operett slágerek - kantri zene - stb". Egy darabig csak néztem, néztem, aztán percekig röhögtem. Az ide való lett volna?

Impega 2009.08.26. 12:14:49

A vege meg az lesz, hogy leszedik a posztot es majd az Index arrol cikkezik, hogy mekkor sikere volt!


FUUUUUUUUUUUJ
████████████████████████████████████████████████████████████████████████████████████████████████████████████████████████

Don Bolesz 2009.08.26. 12:16:27

ÚÚÚÚÚJJJJJ PPPOOOOSSSTTTTTOOOTTTTT!!!????

Delfinci 2009.08.26. 12:17:21

@☺ágica: Háth ... beküldtem. De nem tették ki. :(
Pedig rájöttem, hogy ez egy új zenekar, amiben három pasi énekel. Azért kan és azért tri. :-DDD

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2009.08.26. 12:17:30

@b[ALien] a kopasz baba:
nem én voltam. alibim is van. egész éjjel meg még ma hajnalban is gyalogosan kószálva kerestem a macskát. Reggel aztán meglett. Ott kushadt a ház előtti bokorban...
Azannyát! tegnap este még mondok is, jó kis nyugi van, megnézem a meccset. Az első félidőt még abszorváltam, aztán kezdődött a hajtóvadászat. Aludtam vagy két órát...

@jesszum:
semmi kétség, hogy megdugott valakit. ezért a sz@rért, valószínűleg nem is egyszer.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2009.08.26. 12:17:56

@helianthus: Szavazz inkább rám!
Ha küldünk annyi offos hozzászólást, hogy átlépje az ezret a kommentek száma, akkor kapunk új feljegyzetet?

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2009.08.26. 12:19:05

@Impega - a dolgozô nõ:

a fekete csíkot hogy? te mindig újítasz.

Delfinci 2009.08.26. 12:20:09

Írja be mindenki egyszerre, hogy ÚJ POSZTOT! Az talán segít. :)

b[ALien] (törölt) 2009.08.26. 12:20:42

@EnZsolt ~ avincesztori.blog.hu ~: kivételesen nem volt időm az összes kommentet elolvasni, csak belelapoztam
De ja, jogos volt a nem hosszú mondandód:)

É2I 2009.08.26. 12:21:50

@Sétáló János:
Ez már a kirakáskor egyértelmű volt. Hecc kampány.

1.A hüjéket lehet összeugrasztani.
Meg volt, pipa.

2. Bentlekókat lehet offoltatni.
Folyik, pipa.

:P

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2009.08.26. 12:22:39

@Impega - a dolgozô nõ:

ja... valami bonyolultabbra gondoltam. J

Impega 2009.08.26. 12:24:16

@Nelson M. (egy város keresi a gyilkost): :D

Miert kellene mindig tulbonyolitani a dolgokat??

Na jo etvagyat

Sétáló János 2009.08.26. 12:25:15

@É2I: tegnap délben nem voltam itt (patakparton heverésztem), csak ma láttam ezt a sz@rt.

b[ALien] (törölt) 2009.08.26. 12:25:42

@Nelson M. (egy város keresi a gyilkost): jáááj, nem irigyellek, és tudom miről beszélsz
én már 3x voltam éjszakai hajtóvadászaton:(

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.08.26. 12:27:08

megpróbáltam megformázni bandit.
nem sikerült.
lehúztam.

BOJKOTT!!!

Saci Pererê 2009.08.26. 12:32:15

Új posztot?
Minek?
Pont 14:00 órakor menjünk át a gastroyalosba.

Sir Mortzosch 2009.08.26. 12:33:54

MONNYONLE!
Már utaltam. Inkasszáltam. Bevásároltam volna, de ebben a porfészekben nem lehet kapni semmit.
Új poszt nincs?
Háziorvosom diagnosztizált: homároid tüneteink vannak.

staropramen 2009.08.26. 12:34:41

@az igazi mpl, argentín-polinéziából (ami fhanszia):
Sztrovacsek!
Mit szeretnél a kertedben?Én már láttam olyat aki látott élő kertépítőt.

É2I 2009.08.26. 12:35:12

@az igazi mpl, argentín-polinéziából (ami fhanszia):

Most akkor bent maradt, vagy csak nem hasolított rá?
FONTOSH!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

É2I 2009.08.26. 12:38:16

ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ megvan !!!!!!!!!!!

A földesúr eltette szilyéket lábalól, úgyhogy mostmár ez marad kint örökre.

☺ágica (törölt) 2009.08.26. 12:38:29

ÚÚÚÚÚÚÚÚNCSIIIIIIIIIIIIIIIIIII!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

EÖ (törölt) 2009.08.26. 12:38:39

elqrtam, ezt akartam írni: ¿

DaM 2009.08.26. 12:39:28

______________________________________________________________________________________________________________________________ÚJ_POSZTOT_KÉRÜNK!

maincoon © 2009.08.26. 12:39:48

na, ha már nagyon unjátok ezt a posztot, akkor átjöhettek hozzám addig, amíg lesz új maincoon.blog.hu
nézzétek meg, hogy ez még csak egy szolid állapot, minden nap meg kell küzdenem azért, hogy elmosogathassam a saját cuccainkat. ja és hogy ez a munkahelyen van, nem otthon! :D

EÖ (törölt) 2009.08.26. 12:40:34

Most vettem egy miniatűr billentyűzetet, nézzétek: ˆ˜¯ª¨¹º²³¹º
J

☺ágica (törölt) 2009.08.26. 12:40:37

ÚÚÚJ posztot!!! ÚÚÚJ posztot!!! ÚÚÚJ posztot!!! ÚÚÚJ posztot!!! ÚÚÚJ posztot!!! ÚÚÚJ posztot!!! ÚÚÚJ posztot!!! ÚÚÚJ posztot!!! ÚÚÚJ posztot!!! ÚÚÚJ posztot!!! ÚÚÚJ posztot!!! ÚÚÚJ posztot!!! ÚÚÚJ posztot!!! ÚÚÚJ posztot!!! ÚÚÚJ posztot!!! ÚÚÚJ posztot!!! ÚÚÚJ posztot!!! ÚÚÚJ posztot!!! ÚÚÚJ posztot!!! ÚÚÚJ posztot!!! ÚÚÚJ posztot!!! ÚÚÚJ posztot!!! ÚÚÚJ posztot!!! ÚÚÚJ posztot!!! ÚÚÚJ posztot!!! ÚÚÚJ posztot!!! ÚÚÚJ posztot!!! ÚÚÚJ posztot!!! ÚÚÚJ posztot!!! ÚÚÚJ posztot!!! ÚÚÚJ posztot!!! ÚÚÚJ posztot!!! ÚÚÚJ posztot!!! ÚÚÚJ posztot!!! ÚÚÚJ posztot!!! ÚÚÚJ posztot!!! ÚÚÚJ posztot!!! ÚÚÚJ posztot!!! ÚÚÚJ posztot!!! ÚÚÚJ posztot!!! ÚÚÚJ posztot!!! ÚÚÚJ posztot!!! ÚÚÚJ posztot!!! ÚÚÚJ posztot!!! ÚÚÚJ posztot!!! ÚÚÚJ posztot!!! ÚÚÚJ posztot!!! ÚÚÚJ posztot!!! ÚÚÚJ posztot!!! ÚÚÚJ posztot!!! ÚÚÚJ posztot!!! ÚÚÚJ posztot!!! ÚÚÚJ posztot!!! ÚÚÚJ posztot!!! ÚÚÚJ posztot!!! ÚÚÚJ posztot!!!

Sir Mortzosch 2009.08.26. 12:42:43

Ezeket asszimilálták.
vagy mi a hököm.

EÖ (törölt) 2009.08.26. 12:42:50

@☺ágica: de vaníliás karikásat!
vagy Abby nővéreset!
legjobb lenne egyben!
JJ
ja, étcsokis legyen a karika!

Sétáló János 2009.08.26. 12:47:06

Új poszt van, megunták a fenyegetőzéseinket :D

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2009.08.26. 12:47:07

@1éÖ:

el is felejtettem mondani, hogy abban a 2 órában, amit alvással töltöttem az éjjel, egy kiugrott vaníliás karika ügynökről álmodtam, akit lelki beteggé tett az összeragasztózott gatyája.

EÖ (törölt) 2009.08.26. 12:49:44

@Nelson M. (egy város keresi a gyilkost): én meg azt álmodtam, hogy milyen jó lenne egy kontabarbis poszt
J

b[ALien] (törölt) 2009.08.26. 13:20:22

én meg azt álmodtam, hogy fekete titokzokniban próbálok fekete titokzoknit adni egy kecskére
reggelre csupa kék folt voltam

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.08.26. 14:28:09

hiányzik innen ez a szöveg:

EHHEZ A POSZTHOZ NEM LEHET TOVÁBBI KOMMENTEKET FŰZNI.

MINDENKINEK KÖSZÖNÖM, HOGY AZ ELSŐ HOMÁROS MEGJELENÉSEM ILYEN SIKERES LETT

ÜDVÖZLETTEL

A BANDI

----------------------------------

annak ellenére, hogy ez nincs így:

UTOLSÓ!!!!!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.08.26. 15:02:06

@az igazi mpl, argentín-polinéziából (ami fhanszia):
nalunk mindig megy a tv
es azon rohogunk mindig akkor kapcsol be a legkondi, amikor....

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.08.26. 15:10:14

@hagyma: te nem tudsz olvasni? ez a poszt le vagyon zárva!!

a légkondi nem hűti le a kedélyeket?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.08.26. 15:32:51

@az igazi mpl, argentín-polinéziából (ami fhanszia):
sorry meg nagyon koran van
nem huti le, mert mint mondtam mindig az orgazmusnal kapcsol be

intruder66 2009.08.26. 23:23:07

@énis: bövebben is kifejtené az úr, hogy miként érti ezt? Ha kérhetem!
Talán Ön szerint a többi taxis nem magyar, vagy azt tetszik gondolni, hogy a nyomorúságáról Trianon tehet és nem a saját töketlensége?
Ha már itt tartunk, azon gondolkodtál-e már, hogy mi történne, ha a környezö országok kormányai megtörtének a sok Nagy-Magyarország matrica láttán és visszaadnák az elcsatolt részeket? Akkor talán neked - kedves csököttagyu pondró - jobban menne? Nem, ugyanazt a szart ennéd reggilire mint eddig. Egy dolog történne csak : nem lenne mire hivatkozni.
Ez természetesen nem történhet meg, ezért Trianon remek mankó marad a hozzád hasonló proliknak.

uninterested 2009.08.27. 07:31:22

Törvényszerű, ha egy kormány szarul működik megerősödnek a szélsőséges elemek.
Miért kell ezen csodálkozni?
Maszop-szadesz-fityesz tengelyből te kit választanál? Ezek sajnos nem alternatívák.

carlo74 2009.08.27. 13:58:05

@R.T: elég bátor dolog a céged weboldala mellett így nácizni..

villám8 2009.10.08. 14:11:47

.....Ennyi....ELkezdödőtt....a JOBBTAXI AUTÓI DOLGOZNAK A VÁROSBAN....A magyar emberek hatalmas megelégedésére....Köszönjük!Adjon az Isten...Szebb jövőt!!

villám8 2009.10.19. 02:53:51

Ujra értékelödött bennem a taxisokról alkotott vélemény!!!!Már nem SZDSZ rajongók mint a 90-es években....ÁLdott szebb jövőt!ARANYÉLEtet MAgyarhonnak végre!!
süti beállítások módosítása