Tékozló Homár

Előre kell fizetni az italért a Moulin Rouge-ban

2009.09.08. 00:56 | szily | 94 komment

Lola és a barátnői leánybúcsúra érkeztek a Nagymező utcai mulatóba, ahol a pincér a maga módján jobban mulattatta őket egy tucat DJ-nél és chippendale-fiúnál. Először bedobta, hogy fejenként 3 ezer forint a minimális fogyasztás az emailben megrendelt asztalnál, aztán, túlkoros örspénztárosként megpróbálta előre beszedni a pénzt. Vidám mulatság alant:

Leánybúcsúra indultunk, mi hárman, a lányok, meg a menyasszony. Jókedvűen, felszabadultan, egy jót szerettünk volna mulatni. Ennek zálogát abban láttunk, hogy Budapest egyik régi, elit, és méregdrága szórakozóhelyére megyünk, ahol a zene is kedvünkre valónak ígérkezett: a Moulin Rouge-ba. 

Felvilágosult városlakók lévén előre, e-mailben (azt nem lehet letagadni) foglaltunk asztalt 4 főre. A foglalást egy mondattal vissza is jelezték. „Várjuk szeretettel a Moulin Rouge-ba, szombat este 23 órakor.” Ennyi. Az érkezéskor kicsit lehanyatlott a kedv, mert bár a szórakozóhely kialakítása, az interieur a hírnévhez méltó, a vendégsereg kisség közönséges: kiöregedett magányos fószerek, kurvásan villantós ruciban a szintén leharcolt, egyértelműen partnert kereső ifjabb és idősebb hölgyek, elvétve néhány retro zenét kedvelő fiatal. A kiszolgálás még kiábrándítóbb. A pincér levegőhöz sem hagyott minket jutni, rögtön ránk parancsolt, hogy rendeljünk. Azért előtte kérésre megengedte, hogy meglátogassuk a mosdót és lepakoljunk. Még a foglalt asztalunkra telepedett ittas hölgyeket is megpróbálta elkergetni, kevés sikerrel. Aztán rendeltünk, és rögvest ezután közölte, hogy az asztalfoglalás végett fejenként minimum 3000 Ft a minimális rendelés. Ez kicsit szíven ütött minket, mivel eddig a pillanatig ezt senki nem mondta: nem szerepel a honlapon, a visszaigazoló e-mailben sem, és az 1000 Ft-os belépődíj megvásárlásakor sem közölték. De osztottunk szoroztunk, hogy hát egy este azért 4 illedelmes lány is el tud inni fejenként 3000 Ft-ot, úgyhogy beletörődtünk. Hanem amikor kihozta az első rendelést, akkor kezdett érdekesebb lenni: a 3000 Ft-ot most, előre kell odaadni, majd aztán hoz érte, amit kérünk. Mi elmondtuk, hogy nem kívánunk előre fizetni, a foglalás ingyenes volt, mi pedig azért fizetünk, amit fogyasztunk, utólag, nem előre. Megvettük a belépőt, ennyi. 

A pincér kiterelt minket egy előtérbe, ahol először azzal érvelt, hogy hogyan gondoltuk, hogy egy ILYEN helyre CSAK ÚGY foglalhatunk asztalt, máshol ez legalább 5000 Ft lenne. Azért mi sem a sarki kricsmiben töltjük szabadidőnket, ezért felhomályosítottunk, hogy ez nem vettük be, ezt előre nem mondták, nem volt semmilyen feltétele az asztalfoglalásnak, úgyhogy továbbra is csak azt fizetnénk ki, amit elfogyasztottunk. Ezen a ponton azért már elhatároztunk, hogy ha kell, a rendőrséget is megvárjuk. A pincér, a vendég legjobb barátja, vendéglátónk tanult képviselője a következő választ köpte felénk: „Na jó, de azért illem is van a világon!” No, itt elgurult a gyógyszerem. A Moulin Rouge pincére illemórát tart nekem! Hogy úgy mondjam: „Beszarás!”, s kértem, hogy fejtse ki, ezt megvárom! Hát kérem, az úgy van, hogy amikor megérkeztünk, akkor ő illedelmesen közölte, hogy fizessünk 3000 Ft-ot fejenként, és most nekünk illedelmesen kellene fizetni. Jó, nem? El is kezdtem volna röhögni, ha nem azon aggódtam volna, hogy ez az illedelmes kis nyomorult, akit feltehetően a tulajdonos utasít ilyen balkáni, lehúzós, piti húzásokra, nem éppen a kedves barátnőm lánybúcsúját készült volna tönkretenni. Így hát felkacagtam, megveregettem a vállát, és lánypajtásom unszolására végül elnézést kértem, amiért én, a vendég ilyen helyzetbe hozom őt, hiszen az az üzletvezető sara, hogy őt ilyen megalázó munkára kényszeríti. Ő kihozta a számlát arról, amit eddig fogyasztottunk, fizettünk és távoztunk.

Hát miért is baj mindez? Először is fogyasztóvédelmi szempontból aggályosnak tartom, hogy egy ilyen sztori megtörténhet. Lehet, hogy egyedül vagyok, de nem tartom normális dolognak, hogy így lerángassanak, olyasmiért előre fizessek, amit nem fogyasztottam el, és ezt úgy közlik, hogy most, de azonnal. De ha véletlenül mégsem lennék egyedül, és egy külföldi turistacsoport is átéli mindezt, aki hasonlóan gondolja, akkor a magyar vendéglátóipar amúgy sem fényes nimbusza tovább csorbul. Sajnos a sokat halott túlszámlázások, megverések, kényszerítések nem építik ezt a bizalmat. És egy illúzióval szegényebb lettem: azt hittem, hogy ilyen nagy nevű, drága, elit közönségre specializált helyen ez nem történik meg. Valahogy azt gondoltam, hogy habár a magyar éttermi kultúra haldoklik, a borászat épp, hogy lélegzik, a kultúrált kocsmai, kávézói kiszolglás rég a múlt ködébe vész, azért vannak fellegvárak, akik őrzik a lángot, és ha az ember biztosra akar menni, odamenekül. Ez a hely nem az volt. Hozzá kell tennem, hogy ez egy diszkós esetén volt, nem tudom, hogy a revüs estéken milyen a helyzet. De akkor is kár. 

Végül  átmentünk a Holdudvarba. Ott remekül szórakoztunk, leszámítva, hogy a pincér ezer forinttal kevesebbet adott vissza, de amikor szóltunk, nem kérdezett semmit, rögtön adta. Biztos nagy volt a pörgés…

 

Lola

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Cigiző · http://cigi.blog.hu/ 2009.09.08. 01:18:40

"nagy nevű, drága, elit közönségre specializált hely" - mivan????

lolperec 2009.09.08. 01:34:02

ésakkor engem oltanak miazhogy itthon ülök..
hát az, hogy itthon legalább nyugodtan ihatom a söröm amit hatszor kifizettem..
kétszer.. :D

Megdobbent 2009.09.08. 01:50:36

No en aztan igazan utoljara szoktam a postolot, dehogy a magyar MR valaha is orvendett-e megbecsulesnek azt kurvara erosen ketlem, mar a '30-as evekben is csak nagyon beseggelve mentek oda a kikapos hivatalnokok baszni egy jot a tripperesekkel.

Nah, esakkor ezt elvarni a ma magyarorszagatol, es plane egy olyan erzekeny esetben, mint egy leanybucsu...

Huha, itt komoly bajok vannak. Viszont a johir: egy kis partidrogos szertekurastol ezaltal megmenekultetek, es nem kell a menyasszonynak sem a naszejszakan erdekes folyadekkal koszontenie a volegenyt...

Argh, de mocskos, undorito, gusztustalansagokat irtam :) Naja, de kozben dolgozom is: ONSZORGALOMBOL. Najakkor mar engem is lehet... ;)

dr. Aullah 2009.09.08. 01:55:00

Lehet már a levélírót?

Én tudom ki a hülye...


Lola=kekecke ?

"Felvilágosult városlakók lévén... Az érkezéskor kicsit lehanyatlott a kedv, mert ... a vendégsereg kisség közönséges: kiöregedett magányos fószerek, kurvásan villantós ruciban a szintén leharcolt, egyértelműen partnert kereső ifjabb és idősebb hölgyek, elvétve néhány retro zenét kedvelő fiatal."


Ja persze.
Interiőr mi? Nem kéne ennyire felvágni.


Mellesleg ha tudtátok, hogy simán isztok 3000ér fejenként, akkor miért nem fizettétek ki egyben? (Csak nem azt gondoltátok, hogy a kiöregedett magányos fószerek számlájára isztok ennyit?

dr. Aullah 2009.09.08. 02:06:21

Egyszerűen van pár nőszemély akik imádják a konfliktust. Le is irta a megoldást, de ő inkább hisztizett egyet, szánalmas.

gygaabor 2009.09.08. 02:18:43

Én is elküldtem volna a picsába a pingvint.... Mit képzel?

Micsoda??? Ez nevetséges!! 2009.09.08. 03:43:31

Szerintem jogos: miért fizetnél valamiért, amit még el sem fogyasztottál? Egyébiránt ezt sohasem értettem, hogy miért azt büntetik, aki asztalfoglalással megy és feltételezhetőleg hosszabb időt kíván egy adott helyen eltölteni, illetve több, mint valószínű, hogy fogyasztana is ezt-azt... Bezzeg aki az utcáról beesik, annak nem kötelező. Nem értem ebben a rációt, na de mindegy, biztosan én vagyok a hülye, mert nem voltam még vendéglátós.

Ami meg a modort illeti, ha így történt, akkor tényleg egy seggfej bunkó a pincér, de szerintem ez nem újdonság. Budapesten, meg körülbelül az egész országban ilyen mindenki.

No de azt legalább elmondhatom, hogy eddig se mentem Moulin Rouge-ba és ezek után sem fogok menni...

daniferi 2009.09.08. 04:22:09

Győr egyik legnagyobb szórakozóhelyére foglaltunk asztalt tavaly karácsonykor. A belépő 2500 forint volt. Amikor megérkeztünk, akkor derült ki, hogy véletlenül másnak is lefoglalták az asztalt, akik már oda is értek korábban, így nekünk nem jutott oda hely.

Cserébe kerestek egy másik asztalt, s mivel nem olyan jó helyen volt, mint ahova szerettünk volna ülni, egy üveg pezsgővel kárpótoltak minket. Így is lehet :-)

daniferi 2009.09.08. 04:23:19

Győr egyik legnagyobb szórakozóhelyére foglaltunk asztalt tavaly karácsonykor. A belépő 2500 forint volt. Amikor megérkeztünk, akkor derült ki, hogy véletlenül másnak is lefoglalták az asztalt, akik már oda is értek korábban, így nekünk nem jutott oda hely.

Cserébe kerestek egy másik asztalt, s mivel nem olyan jó helyen volt, mint ahova szerettünk volna ülni, egy üveg pezsgővel kárpótoltak minket. Így is lehet :-)

daniferi 2009.09.08. 04:25:01

Győr egyik legnagyobb szórakozóhelyére foglaltunk asztalt tavaly karácsonykor. A belépő 2500 forint volt. Amikor megérkeztünk, akkor derült ki, hogy véletlenül másnak is lefoglalták az asztalt, akik már oda is értek korábban, így nekünk nem jutott oda hely.

Cserébe kerestek egy másik asztalt, s mivel nem olyan jó helyen volt, mint ahova szerettünk volna ülni, egy üveg pezsgővel kárpótoltak minket. Így is lehet :-)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.09.08. 04:25:19

off\
ha az en felesegem az ejszkabana kart volna leanybocsut tartani nem lenne a felesegem
de Mary nem akart
a tobbirol meg nem tudok mert nem voltam ott

nyúzott arcú lány 2009.09.08. 05:30:15

Legközelebb a Capellaba menj.

Bambuló Házisárkány 2009.09.08. 05:33:40

Lánybúcsúra ide? Jézusom. A többi no comment, zsák a foltját.

Vallalkozas Hatraltatasi Iroda 2009.09.08. 05:37:05

A pincérajtók belső felére kiragasztott "első a vendég" táblák ideje lejárt, most már "első a profit" van a legtöbb helyen... :)

Bambuló Házisárkány 2009.09.08. 05:38:29

Van még egy jó hely valahol, most nem jut eszembe a neve, de oda csak egy dolcsegabana papucs a belépő. A többi mind ugyanaz.

Megdobbent 2009.09.08. 06:17:16

@hagyma: Ezek joravalo, okos, muvelt magyar lanyok a mai magyarorszagunk szemei-fenyei. Vajon miert vagyunk halalraitelve, mint orszag es mint nep? ;)

Vladimir Harkonnen 2009.09.08. 06:24:23

Mintha olyan helyről is hallottam volna, ahol belépőnek elkérnek ugyan 3000 ft-ot/koponya, aztán a végén levonják a számlából. Vagy csak álmodtam?

Ofélia . 2009.09.08. 06:53:49

Jó reggelt homár!!
Ez a post bearanyozza a napomat már nem keltem 4-kor hiába.

Elóre bocsájtom én voltam a molinban akkor mikor még a Mevecky ica ott lépett fel és már akkor"kiöregedett magányos fószerek, kurvásan villantós ruciban a szintén leharcolt, egyértelműen partnert kereső ifjabb és idősebb hölgyek," ez volt a báros fíling.

Ha lánybucsura kell menni és van min 150.000 jó magyar huf akkor lehet menni a pesti elit bárokba ha ez az igénye valakinek de szerintem belőletek nem nézett ki ennyi az a szerencsétlen pincér.ezért óvatoskodott:))

"3000 Ft a minimális rendelés. Ez kicsit szíven ütött minket, mivel eddig a pillanatig ezt senki nem mondta: nem szerepel a honlapon, a visszaigazoló e-mailben sem, és az 1000 Ft-os belépődíj megvásárlásakor sem közölték."

Mit képzeltetek??? a molinban 3-man 3-ezerért riszálhatjátok magatokat??
Kötelező fogyasztás minden bárban van 1939 óta és ez természetes na nehogy má 3 szóda mellett megnézzétek a műsort??:))

Amúgy miért nem csináltátok a lánybucsut a menyasszony lakásán teskó gazdaságos italok mellett???

"Végül átmentünk a Holdudvarba. Ott remekül szórakoztunk,"

Na ott kellett volna kezdeni és nem nagyzolni!!

És egyáltalán miért akarsz férjhez menni??
Az illedelmes lányok ilyenkor segítenek a menyasszonynak csirkét pucolni tortát sütni lakást takarítani és nem lánybucsura járni:DDD

zauberpferde (törölt) 2009.09.08. 06:59:12

Mit kell ezen ennyire meglepődni?
A "patinás" Moulin Rouge, mindig is a szakadt neccharisnyás,leharcolt ribancok és a pénzes, ámbár kiöregedett magányos fószerek törzshelye volt. Ha oda három nő férfi kísérő nélkül megy szórakozni, ne csodálkozzon, ha "dolgozó lánynak" nézik. A pincér nyilván a helyi szokásoknak megfelelően járt el.

Ofélia . 2009.09.08. 07:01:43

@Megdobbent: Na ezeket a szemeket ki kellene kicsit fényesíteni (nem részletezem mivel):D

zauberpferde (törölt) 2009.09.08. 07:08:00

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa:
Na tessék! Szinte ugyan azt írtuk.
Akkor ez így igaz.
Ismertem olyan lányt, aki a "Moulin" tánckarában lépett fel éjszakánként. Ahogy az a könyvekben meg van írva, úgy működött a dolog. Mindig akadt egy kiöregedett magányos fószer, aki támogatta a "művésznőcskét". Abban a mulatóban megjelentek, megjelennek a pesti éjszakai élet jellegzetes alakjai.

Énbagoly 2009.09.08. 07:08:50

Jó reggelt!

Szerintem a lányok bár naívul vágtak bele az éjszakába, csak jól akartak szórakozni. Hát ezt majdnem sikerült nekik elrontani.
Az meg már feltűnt egy ideje, hogy a nagy nevű szórakozóhelyek, és éttermek, korántsem olyan jók mostanában.

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa: mostanában mintha kissé erősebben fogalmaznál. Nem? :)

Ofélia . 2009.09.08. 07:10:10

@zauberpferde: Miért nem kértek elsőre egy üveg don perinyont csak 78.000 és a pincér is megnyugszik:DD

Amúgy most néztem az árlapjukat nem is annyira életveszélyes mint volt a 70-es években:))

tiara · http://szomszedaim.blog.hu 2009.09.08. 07:10:16

Van egy csomó minden, amiért az embernek előre kell fizetni..

Ofélia . 2009.09.08. 07:12:57

@Énbagoly: ÁÁÁ de ez most tetszett:))

Gondolom a csirkepucolást tartod erősnek:DD

Énbagoly 2009.09.08. 07:15:13

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa: na, hát a csirkepucolás különösen durva volt! :)
A menyasszony nem azért van, hogy a saját esküvője előtt hülyére dolgozza magát. Igenis, jár a leánybúcsú! :))

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2009.09.08. 07:20:36

@daniferi:

engem azért érdekelne, mi történt veletek tavaly karácsonykor Győrben. J

zauberpferde (törölt) 2009.09.08. 07:28:01

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa:
A lánykák biztosan a "kiskegyedből" szerezték az infókat a moulinról.:)

Hááát, igen...! A régi szép idők.
A környéken működött még néhány mulató, így pl. az Oktogonon a "Savoy", vele szemben meg az "Abbázia". A Blahánál pedig az "Emke". és a "Maxim".

Ofélia . 2009.09.08. 07:28:15

@Énbagoly: Homárosan dulva:D

Járni jár csak nem jut:))

ficsilla · http://ficsill.blog.hu 2009.09.08. 07:30:26

Elit közönség? Muhaha
Semmi sem elit abban a helyben, az egyetlen autentikus mindösszesen a leharcolt bordélyt idéző kopott tapéta és drapéria mint enteriör.
Egyedül a zene az amiért oda betévedhetsz, mert tényleg élvezetes :)

Ofélia . 2009.09.08. 07:31:58

@zauberpferde: A savoyban sikerült a kollégámmal elcseszni a "kiválló dolgozó" pénzünket(gyengébbek kedvéért 2x egy havi fizetés) 1 óra alatt és némileg meg kellett toldanunk de azért mentünk be:)))

Énbagoly 2009.09.08. 07:34:18

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa: Te gonosz ember. :)

@ficsilla: ők is már csak a régi hírnevükből élnek.

ficsilla · http://ficsill.blog.hu 2009.09.08. 07:41:50

Amúgy jobban belegondolva vendéglátós jót nem tehet, hiszen ezek a belvárosi klubok nyitva állnak mindenki előtt. Egyik lehetőség hogy közepes árszínvonalon üzemelnek, és így betévedhet bárki, az is aki hetekig spórol hogy "villantson" egyet, és így bemehet jópár pronyó is, aki sok galibát okoz. Aztán a másik lehetőség hogy csillagászati árakkal szűrik a vendégsereget, ekkor is bemegy az a középszer aki hetekig erre spórol, majd azon nyafog hogy a Dolce&Gabanna papucs csillog minden maca lábán.

fatesz 2009.09.08. 07:45:54

Holdudvarról van egy rövid sztorim. Köcsög vidéki lévén, biztos én vagyok a hibás. Felmentünk hétvégére rokonhoz. Este Holdudvar.

A hátsó részen lévő mixerpult mellett telepedtünk le 3-an, a két lányzó meg én. Kérdeztem mit kérnek, megyek rendelni. Kérdezem milyen folyó boruk van. Válasz: "Vörös, meg fehér". Fasza. Akkor 2x2dl vöröset, meg egy korsó sör.

Biztos láttatok már olyan poharat a sörcsap alatt, amibe a habot szedik össze. Na, itt is volt ilyen. De amikor megkaptam a rendelést láttam, hogy eltünt. Megkérdeztem:

- Te azt egészítetted ki, és adtad oda ami ott volt?
- Ja, mér?
-Mert nem kérem.
(fintor, el) Elzárta a CO-t és kihozott egy kinézetre korsó ICE-TEÁT. Gondoltam én vagyok a fa*, nem szólok. Mondja.
-1670.
-1700-ből.(?! nem tom mért)
Odadja a visszjárót és kinyögi, hogy a borravaló 10%.

-K*a A*d! - és eljöttem.

Hozzáteszem ott nem rendeltem többet, a belső részen miden ok volt.

fatesz 2009.09.08. 07:47:00

Ja és mégvalami, nekem BP a vidék köcsögök :-)

Panni CsP · http://csajokespasik.blog.hu 2009.09.08. 07:51:39

A kirelejzumát!
jó, hogy pofon nélkül megúsztátok, mert ma az a divat, hogy mindenért ráhívják a verőembert a kedves vendégre, aki nem akar túlfizetni...
Rég elmúlt az az idő, amikor még a kiszolgálás szó nagybetűvel kezdődött.

Panni CsP · http://csajokespasik.blog.hu 2009.09.08. 07:53:14

Ja, a Holdudvar is köcsög (sznob) hely...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.09.08. 07:55:05

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa:
leanybucsu........

legenybucsu az rendben van mert vege a fuggetlensegnek
de leanybucsu??????????
hat lepsilik az inukat hogy vegre ferjet talaltak
mitol bucsuznak?
meg molen ruzsban\
3000 ft qwert meg semmi, mar egerben 30 eve volt 200 ft

Impega 2009.09.08. 07:56:19

Jo reggelt. Sun meg biztos alszik, de azert Sunt a mulen rúzs seggebe.

Secnir 2009.09.08. 07:57:24

Mulenrúzs?
az a kiöregedett magányos fószerek, kurvásan villantós ruciban a szintén leharcolt, egyértelműen partnert kereső ifjabb és idősebb hölgyek, elvétve néhány retro zenét kedvelő fiatalok szórakozóhelye. ezt mindenki tuggya.

pont oda kellett menni?

mentetek volna a lackó téri 4265. számú italmérésbe. az úri nép fizette volna a piátokat egész este, és még jóképű donvivánok közül is válogathatott volna a menyasszony - búcsúzóul.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.09.08. 08:05:39

@Secnir:
most azt akartad mondani nem kellett volna elore fizeni es boldogan tobben meg is dugtak volna?

scubadiver 2009.09.08. 08:30:28

Az a sok okos ember már megint a postolót cseszegeti. Ez nagyon menő!

dcd 2009.09.08. 08:30:28

láttunk helyett láttuk, felhomályosítottunk helyett felhomályosítottuk.

pizsama 2009.09.08. 08:51:36

Tavaly ősszel egy zempléni kis faluban voltam legénybúcsún. Soha jobbat!

Eric_Cartman 2009.09.08. 08:54:32

Győrben ez állítólag másképp van. Erről tud esetleg valaki ?

zauberpferde (törölt) 2009.09.08. 08:57:00

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa:
Nem volt nagy művészet elverni a zsét. No nem azért, mert annyira drágaság volt, hanem annyira megalázóan kevés pénzt adtak a kitűntetés mellé. Apám is kapott ilyen plecsnit, ezüst fokozatot. Emlékszem, kiröhögtem szegényt, olyan kevés pénz kapott a borítékban.
A "Savoy" nem is tartozott a legdrágább helyek közé.

ern0 · http://linkbroker.hu/ 2009.09.08. 08:58:54

Ez a poszt és @fatesz söre megcsinálta a napomat. Vegyetek bort őstermelőktől, sört Szlovákiából, és mulassatok otthon.

zauberpferde (törölt) 2009.09.08. 09:08:48

@Énbagoly:
talán a régi, rossz hírnévből élnek.:)

medium84 2009.09.08. 09:10:20

Kiscsillag, te el vagy tévedve, a holdon élsz vagy nem tudom mi van veled, de hogy fingod nincs az egész éjszakai életről az fix...
Először is, a Moulin Rouge közel sem elit hely, ugyanaz a közönség látogatja, mint a "Birodalom" összes többi helyét. Másodszor egyátalán nem drága, azonos árakon árulják a piát az összes többi neves szórakozóhellyel. Harmadszor, ha le akarsz ülni egy asztalhoz alapból illik venni egy üveg tömény italt, mert ugye nehogy már az üljön a bársony kanapékon aki egész éjszaka 2 kólát iszik meg.

Ha ez nekem nem tetszik, akkor nem kell odamenni, van még egy csomó fos hely a városban, ahol nyugodtan leülhetsz pezsgőzgetni a csóringer barátnőiddel.

"azta" 2009.09.08. 09:12:58

az igaz, hogy Győrben az asztalfoglalás mellé pezsgőt is adnak? vagy azt vinni kell?

Meklén és Tamara 2009.09.08. 09:20:48

az úgy van, hogy Győrben, ha kifizeted előre a pezsgőt amit otthonról hoztál, akkor háromezer forintért másik asztalhoz is ülhetsz, mint amit előre lefoglaltál.

Fairy Girl 2009.09.08. 09:22:23

Lényeg, hogy az "interieur" jó legyen.
Meg hogy "kultúrált" legyen a kiszolgálás.

Egyébként igaza van!!!

"azta" 2009.09.08. 09:23:04

ja! nem! most szóltak, hogy ott asztalfoglalás mellé neonácikat adnak (ami még úgy sem volt ma). :)

index.hu/x.php?id=inxcl&url=http%3A%2F%2Findex.hu%2Fbelfold%2F2009%2F09%2F07%2Fnemet_neonacikat_kepeztek_ki_gyor_mellett%2F

zauberpferde (törölt) 2009.09.08. 09:24:34

Győrben minden otthonról hozott pezsgő mellé adnak egy másikat, és a további fogyasztást is a cég állja.

zauberpferde (törölt) 2009.09.08. 09:27:26

@Fairy Girl:
az jó "interieur", és a "kultúrált" kiszolgálás mellett, az "igényes" vendégkör is lényeges.

Fairy Girl 2009.09.08. 09:30:14

@zauberpferde: igaz, még szerencse hogy győri vagyok :D :D :D

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.09.08. 09:36:33

@scubadiver:
hat mert ha bemegy a vilagon barhol egy mulatoba

ottan van kuvert
kotelezo fogyasztas
mindig joval kevesebb amit iszol ha mar oda mesz
en meg sosem usztam meg a kuvertal
a vegen a fiztesenel odaadom azt a a papirt meg meg a fakken bankkartyamat:)
ihen ilyen helyeken musor van es qewaea nem jon be ha leul 234 ember es ker csapvizet

Peetee 2009.09.08. 09:40:16

@Aullah:

Szánalmas,hogy Te lúzer vagy és nem tudod képviselni az érdekeidet, ha tiszteletlen bánásmód ér.
Este záráskor rajtad röhögnek a pincérek.

zauberpferde (törölt) 2009.09.08. 09:47:46

@hagyma:
ezt hívják úgy, hogy lánybúcsú...:)

Anulu · http://salgoauto.hu/ 2009.09.08. 10:08:22

Jobb helyet nem találtak szórakozni?

pizzaboy 2009.09.08. 10:11:37

lóleányálom tours tulajdonosa:
"de szerintem belőletek nem nézett ki ennyi az a szerencsétlen pincér.ezért óvatoskodott:))"

Koszi megpsoroltal nekem egy hosszabb kommentet, pontosan erre gondoltam enis a post olvasasa kozben :)

tlac 2009.09.08. 10:53:21

"a vendégsereg kisség közönséges: kiöregedett magányos fószerek, kurvásan villantós ruciban a szintén leharcolt, egyértelműen partnert kereső ifjabb és idősebb hölgyek, elvétve néhány retro zenét kedvelő fiatal."
van aki egyértelműen partnert keres ilyen helyeken, kiöregedett, magányos, leharcolt, ifjabb és idősebb is. ha csak retro zenét kedvelő a fiatal, azt otthon kocsiba is meg tudja hallgatni a fiatal. Sztem nektek (zenés) pub-ba kellett volna mennetek, ott ráér a rendelés után fizetni, ha ez a gond.De valami kontraszt lehetett a fellépésetek és a hely között úgy érzem.. Csak a házibuli! :)

jokkmokk 2009.09.08. 11:03:37

Ez a hely egy jókora dilettantizmus.

Idén nyáron volt szerencsém sajnos betérni.

A bejáratnál a klasszikus szállodák előtt megszokott jelmezes kapus, aki meghajolva invitál befelé. Kettő méterrel bentebb a szokásos kopasz barmok szedik a belépőt.

Bent susogónadrágos, ujjatlan atlétafelsős külvárosi bunkógyerekek ropják a Mamma Maria-t.

Felmentünk a galériára, láttuk volt szabad hely, hát leültünk az egyik bársony kanapéra. Nem telik el öt perc sem, megjelenik egy pingvint, hogy menjünk el onnan, vagy fizessünk 30 ezret egy éjszakára a helyért.

Pofonröhögtem a pingvint és odébálltunk :)

Elnézést a tisztességes pincérektől, a pingvin megnevezés rájuk nem vonatkozik.

zauberpferde (törölt) 2009.09.08. 11:09:21

@jokkmokk:
te eltévesztetted a házszámot...:)
az nem galéria, hanem szeparé, azért harminc az ára egy éjszakára.
a kanapén pedig nem ülni szoktak arra felé, hanem elmélyíteni a friss kapcsolatokat...:)))

anarcho78 2009.09.08. 12:01:00

drága szórakozóhelyek... minek?

ki kell menni vmelyik szigetre, pálvölgyi barlanghoz, piát venni, ott elfogyasztani oszt jónapot. százszor jobb, mint sok nyomival együtt ülni egy "elit" helyen.

k.o.d.i. 2009.09.08. 13:01:18

@hagyma: hát bazz egy élmény lehet a te méridnek!

k.o.d.i. 2009.09.08. 13:16:48

amúgy meg nem értem a hozáállást, hogy mindenki baszogatja a postolót. Törődjünk bele, hogy a pincér faszkalap? Akármilyen helyről legyen szó...baszki nálunk a sarki krimóba' is korrektebb a kiszolgálás. Itt lent "vidéken"...
Eszem faszom megáll, hogy akárhányszor pestre megyek el kell viselnem a fasszopó pultosokat, meg pincéreket. Itt is vannak parasztok szó se róla, de azért ne törődjünk már bele. ÉS mi a tököm az hogy előre fizessek????? Bárhol is! Ha előre közlik, hogy figyi ez ilyen buli, előre fizu utána meg lefogyasztod, oké. De hogy bemegyek valahova és se szó se beszéd ezzel nyisson vki, mert pl. nem nézi ki belőlem hogy fogyasztok!!! WTF? Farmerban meg pulcsiban bemész a ferrari szalonba és secperc odaadják vmelyik verdát próbakörre, akkor ezek meg miről beszélnek??? Ki vagyok ettől komolyan. Hogy mit néznek ki pl. belőlem meg mit nem. (mindazt félretéve, hogy a moulin elit vagy nem elit...) nekem amúgy nem az jött át hogy ezek a lányok keresték a balhét és az első pincért be akarták volna találni.
Mint aki sokat látja/látta a vendéglátást belülről tartom magam ahhoz hogy a vendégnek mindig igaza van. Főleg ha ennyire nem problémás...

Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer 2009.09.08. 13:45:43

Húha, ezek szerint a Moulin Rouge-ban még mindig _ugyanazok_ a leharcolt arcok a pincérek és a vendégek, mint '83-ban?
Mi ez, valami időgép?

jokkmokk 2009.09.08. 13:50:31

@zauberpferde: van szeparé is, ami teljesen zárt, de ez oldalt volt a pulthoz közel

labi 2009.09.08. 13:58:49

"Felvilágosult városlakók lévén"

Ehhe...
Ha tényleg felvilágosult városlakó lennél, akkor nem lepődtél volna meg, hogy ha hármanlányok bevonultok a MR-be, akkor jó eséllyel néznek dolgozó hölgynek.

Szóval valószínűleg életetekben először akartatok valami "puccos" helyre menni, de nem eléggé felvilágosult városlakóként azt se tudtátok hogy melyek ezek a helyek, ezért nem kicsit mellélőttetek a kiválasztásnál.

Legközelebb kérdezzetek előre, sok probléma megspórolható.
Pl ha majd harminc év múlva öreglányként bementek csak egy sütizésre a Zserbóba... :)

labi 2009.09.08. 14:16:22

Amúgy meg el kell fogadni hogy minden helynek vannak irott és iratlan szabályai. Ha valakinek valamelyik nem tetszik, akkor másikat választ ami neki megfelel.

Pl most hétvégén sem álltunk neki erősködni a mártélyi kocsmában, hogy váltsanak csatornát a tévén, mert a svéd-magyar helyett mi inkább a barátok közt 76645458 részét akarjuk nézni. Persze ott egy ilyen kívánság után nehéz röhögve távozni, de legalábbis kibírja az ember mosolygás nélkül... :)

j311 2009.09.08. 14:18:24

Moulin Rouge???
Itt se voltam még, sőt most látom először, hogy van ilyen Budapesten.

Secnir 2009.09.08. 14:48:40

@k.o.d.i.:
mi a bajod az előre fizetéssel?
vidéken nagyon sok helyen ki van írva:
gombapaprikás 400ft - előre fizetendő.

/tno+DA= 2009.09.08. 15:15:20

@Aullah:
Igaz, de előre én sem szeretek fizetni semmiért. Leszámítva a lenyomozható dokumentált tranzakciót, ami egy szórakozóhelyre nem áll. Jogos a felháborodás, a balhé viszont tök fölös volt.

Fogyasztó - Szolgáltató:
1 : 1

zauberpferde (törölt) 2009.09.08. 15:37:38

@Secnir:
garantáltan bevizsgált minőség...
vannak olyan lányok, akiknél szintén előre kell fizetni.

Hegyirablo 2009.09.08. 15:40:43

@labi: Ez nem nyert, aznap este éppen a 76645457. rész ment...

eznemisénvagyok 2009.09.08. 18:11:32

A kommentelők hozzáállása számomra érthetetlen.

A posztoló felháborodása jogos. Ha csak az adótörvények felől közelítjük meg a dolgot: teszem azt a 3 hölgy odaadja a 12ezer forintot a pincérnek, akkor az vajon milyen termékről, áruról fog érte nyugtát adni? Esetleg semmiről? Akkor talán nem a posztolót kéne itt boncolgatni, ugyebár...

Ha azt mondaná a hely, hogy a belépő 4000 ft, és ebből hármat le lehet fogyasztani, na, úgy kicsit más lenne.

No, de ilyen esetben is a posztolókat csóróribancozni? Hááát ...

Megdobbent 2009.09.08. 19:16:06

@hagyma: Hehe husz eve nem emlegettek, hogy van kotelezo fogyasztas, igaz 5 percenkent vittek el tolunk az ures poharakat, kancsokat a Kazamataban :)

Kidus 2009.09.08. 21:13:36

Vaci utra kell menni a Sir Brian-be, vagy a Sir Lancelot-ba ( asszem ez a masik ). Mindket helyen jo a kaja es a kiszolgalas is, ha meg valaki lanybucsut akar, akkor inkabb hazibuli vagy olyan hely, ahol mar az ember torzsvendeg es tud extrakat lezsirozni az ottaniakkal :)

masterboy 2009.09.09. 03:17:35

Ritkan szolok hozza,de ezt nem hagyhatom szo nelkul...szoval kedves lanyok,a 12000ft-ot szerintem Ti sem gondoltatok komolyan.Ennyibol valoban inkabb egy babazsurt lehet rendezni,de egy valamire valo ejszakai szorakozohelyen ez az osszeg borravalonak elmegy....oke,Ti nem isztok mint a godeny,de az igazi helyeken KELL fogyasztani,ha kolazni akartok akkor egy egy szolid helyet keressetek.Megneztem az arakat,szerintem a Liszt Ferenc ter huzosabb.....meg 2003 nyaran valamelyik teraszon kokteloztunk negyen,a vegosszeg 42000 plussz a jatt. : )Egyebkent valoban nem fer a fejembe,hogy a pesti ejszakaban 12000-bol akartatok egy felejthetetlen leanybucsut,szo-szo egy meno helyen...(hehehe)

Kidus 2009.09.09. 05:58:55

Szerintem nem az volt a gondjuk, hogy mennyibe kerult volna, hanem hogy el akartak kerni elore, legalabbis nekem a postbol az jott le, a kommenteket nem igen olvastam...
Erre en is elhuznam a szam, ha ott akarnek hagyni 40 ropit, az is mindegy, de ne jojjon oda a pincer, hogy akkor most adjak oda elore akarmennyit, mert az eleg erdekes, akkor inkabb megyek mashova.

Bodzaszedő Manager (törölt) 2009.09.09. 08:44:26

Múltkor hétfő este fél kilenckor leültem inni egy sört a haverral a körúton valami kiülős egységben, mert otthon elfogyott, a boltban meg meleg volt csak, két percen belül mellénk telepedett 4 darab hölgy, akikről lerítt a szakmájuk. Mivel a koma kimenő egyenruhában volt (Bundeswehr) én meg a jobbik fekete öltönyömben, biztos azt hitték, hogy nagy fogás lesz, de megnyugtattuk őket, hogy mi csak iszunk egy sört. picsák el, a pincér meg kijött és közölte fennhangon, hogy itt ezt nem illik csinálni. (mármint elküldeni a büdös kurvákat). Mivel jó napunk volt, nem vertük félholtra, pedig ha úgy döntünk, a benti másfél mázsás sem tudta volna megvédeni. És ne tessék balkánozni, Sarajevo ban ilyen nem fordulhat elő, mindenki kedves, mosolyog, és még akkor sem szólnak rád, ha egy kóla mellett ülsz 2 órát telt háznál, csak néha megkérdik KEDVESEN, hogy hozhatnak-e még valamit...

2009.09.09. 09:38:14

Én ezentúl csak Győrbe megyek szilveszterezni. De miért hagyta ott G. 17 év után az OTP-t? Én a feleségemet hagytam ott, de azt meg tudom magyarázni.

Tenkes 2009.09.09. 13:23:52

Én komolyan nem értem. HOgy hogy csirkét kellene pucolni? Ennyire beszűkült, vén, gyöpös nem lehet mégy egy tanyatulajdonos sem. Ezek a szerencsétlenek nem tudták-ha igaz-hogy a MR egy ilyen hely. OK. De miért kellene előre fizetni. Honnan tudod, hogy nem az a következő húzása, hogy ellép a pénzzel és az este végén további 100 ezret számláz. Azt gondolom, hogy 4 db, 30 éves, felnőtt nő dugás-nyalás nélkül is elmehet szórakozni, ha akar. A többek meg akik a csirkepucolást választják, ne véleményezzék azt, amihet nem értenek.

musi 2009.09.09. 17:20:17

egyszer voltam ezen a helyen - munka miatt - ezek azt képzelik, hogy ők az atyaúristen, nagyon vicces. de az egész hely egy nagy hányás-giccs.

V. 2009.09.09. 19:39:34

Na pont ezért nem sajnálom a sok vendéglátós balfaszt 22 órás zárás miatt pláne ha ilyen 3000 ft-os tételekkel szórakoznak utána meg előadják "nem akárhol vagytok hanem a MR-ban".
Amúgy Holdudvarban a múltkor engem is mwg akartak vágni egy ezressel.

Roberto1 2009.09.09. 20:56:48

Többször jártam már a helyen, mindig ki volt bérelve céges rendezvényre. Egy nagy fos az egész! A műsornak még a felét se sikerült soha megnézni, annyira szánalmas, a berendezés leharcolt, a piát is furán mérik, a felszolgálók beképzeltségét pedig csak a Leroy-osok tudják tetézni... Tényleg, ezek mind az érettségire verik magukat? Vagy a szolibérletre?

V. 2009.09.09. 21:09:46

Amúgy bírom az ilyen leánybúcsús libákat.Mindig be vannak baszva és könnyű őket lefektetni.

k.o.d.i. 2009.09.10. 12:59:37

@masterboy: jaajjjmáááá!!!!!!! Hol szerepel ebben a posztban, hogy mennyit kívántak költeni ezek a csajok????????? Bírom, hogy mindenki dobálózik itt a 40 meg 50 ezres számlákkal. Meg hogy 12 csak a jatt...kb. azok szoktak 12 ezres jattot adni, akik kikérik a legdrágább vörösbort, aztán felütik kólával.
amúgy meg ne bassza már meg hogy 50 ezret kelljen fogyasztanom valahol, ahhoz, hogy ne parasztkodjanak velem!!!

2009.09.10. 19:32:44

Lánybúcsú esetén máskor engem hívjatok, nem kérek előre semmit.

masterboy 2009.09.14. 00:29:35

@k.o.d.i.:" amúgy meg ne bassza már meg hogy 50 ezret kelljen fogyasztanom valahol, ahhoz, hogy ne parasztkodjanak velem!!!"
Ez van,legfeljebb legkozelebb nem mesz oda.
a 40-50 ezres tetelekkel mindossze arra akartam utalni,hogy a Gundelba sem megy el az ember 3ezerrel.
süti beállítások módosítása