Tékozló Homár

Figyelmetlen ügyfél az RS Bútoráruházban (frissítve)

2009.09.08. 10:28 | jackyll | komment

UPDATE 2011/06/17: A másodfokú bíróság is elutasította naiv ügyfél panaszát, ennek részleteiről itt olvashatnak.

update 14:55: Megérkezett az RS válasza, ami szerint teljesen hülye a vásárló, ezt az eredeti levél után szerkesztve olvashatják:

Zoltán igazi kemélypályás játékosokra talált az RS Bútoráruházban. A megrendelt konyhabútort 60 helyett 45 centis polcmélységgel szállították, de cserélni vagy visszavásárolni nem akarták. Amikor naiv ügyfél tollért nyúlt, egy a bolt címére bejegyzett másik cég panaszkönyvét kapta, ami természetesen elutasította panaszát, minthogy "nem tőlük vették a bútort". És ezt így hogy?

Már régóta esedékessé vált, apósomék a 40 éves konyhabútort hosszú spórolás után megpróbálták újra lecserélni. Június végén az RS Bútoráruház Fáy u. 81-83 sz. alatti boltjában kinézték a KITTI névre hallgató konyhabútort, majd azt megrendelték. (Ingyesen látványterv ellenére azért a megrendeléskor 5000 Ft-ot felszámoltak, ki kellett fizetni, viszont ennyivel csökkentették a végén a konyhabútor árát.) Július elején kifizették, majd miután hazaszállítottuk (2 kocsi, 2 forduló) és össze akartuk állítani, kiderült hogy a bútor -alsó- 60 cm-re hirdetett mélysége a valóságban 45 cm, ami valljuk be pont amire kellene arra alkalmatlan(egy nagyobb fazekat sem lehet rendesen benne elhelyezni). Ezért másnap kértük a bútor cseréjét ill. visszavételét (mint kiderült-elszólták magukat-, nemcsak nálunk volt ilyen probléma a mélységgel). Kérésünket elutasították az írásban fektetett igényünk és a három napon belüli visszavásárlási kötelezettség ellenére. (azóra lent pihen a bútor a garázsban, használatlanul)

Ezek után kértük a boltban levő! Panaszkönyvet, melyben rögzítettük kifogásunkat. Utólag kiderült, hogy egy másik cég Panaszkönyvét adták ide, és ez a másik cég természetesen elutasította igényünket, hogy nem hozzájuk tartozik, nem tőlük vásároltuk meg a terméket. A "másik" cég ugyanoda van bejegyezve, ugyanaz a vezérigazgatója is. "Csodálatosnak" tartjuk, hogy egy kereskedelmi cégnek nem elegendő, hogy szándékosan (vagy véletlen?) becsapni a vásárlót, még a Panaszkönnyvvel is manipuláltak. Ezen "úri gesztus" ellenére reményüket fejezik ki, hogy továbbra is vásárlójuk maradunk. :D Ezek után?

SOHA TÖBBET ONNAN (mégegyszer leírom: az RS BÚTORÁRUHÁZTÓL) SEMMIT! Ügyvédhez fordultunk, a cég természetesen az ügyvéd levelére sem válaszolt.

Ebből levonva a tanulságot legközelebb inkább adunk ki egy kicsivel több pénzt, de olyan cégnél vásárolunk, akinek a VEVŐ fontos és a garanciális problémákat rugalmasan kezeli. A mai gazdasági válság idején az ember azt gondolná, hogy ez a cég is próbálja megtartani a vevőkörét és újabb embereket toborozni, de ezekszerint NEM. (A cégvezetőknek elárulok egy titkot: egy elégedetlen vevő, ha megkérdezik biztosan nem az Önök cégét fogja legközelebb ajánlani, egy korrekt ügyintézés még egy ilyen nagyobb baki esetén is sokat javíthatna a cég megitélésén).

És akkor az RS válasza, ami szerint naiv ügyfél találta meg magától a másik cég panaszkönyvét:

Számomra furcsa és elgondolkodtató is egyben az, hogy a homar.blog.hu-n személyiségi jogokat is sértő, a tényeket önkényesen kiforgató,  lejárató tartalmú anyag jelenhet meg! Itt van jó példának ez a blog! Ez ugye az a kabátlopási eset, amelyben benne vagyunk....!

- Az történt ugyanis, hogy XY az RS Kereskedelmi Központban, az emeleti  RS üzletben, a kiállított mintakonyha alapján saját választása szerint egyedi összetételű konyhát vásárolt. (RS Kereskedelm Központ Zrt).
Ahogy a kiállított terméknél, úgy az elemjegyzéken is egyértelműen, munkalappal együtt 60-as elemmélységben (beépítési méret, amely a felhasznált anyag vastagsága miatt eleve nem lehet azonos a szekrény belméretével!)

- Majd meggondolva magát, hogy neki valami miatt a szekrénynél nem lesz jó a 45-ös belméret (ez esetben pontosan 47,5 cm), ezért annak visszavásárlását kérte, amit az RS nem teljesített.

- Még a Panaszkönyvet is elcsalta az RS Bútoráruház???  - Az ADOTT CÉG NEVÉVEL HITELESÍTETT vásárlók könyve az üzletekben  minden esetben a pénztár előtt, jól látható helyen van kifüggesztve, ahhoz szabadon hozzáfér bárki, nem kell kérni, éppen ezért nem adja senki oda!!! -pláne az RS-ben nem, tudni illik ez a cég már 16 éve egyazon értékrend szerin létezik, nem egy illékony valami!

- Hogy a vevő az RS-nek (az emeleten) is helyet adó Üzletközpontban a földszinten, szintén Bérlő (Másik) cég kihelyezett vásárlók könyvébe ír be?   - (Az ingatlanban 5 Bérlő van jelen üzlettel, egy másik Plázában kb 100 ?!).

- Bútor a garázsban?- Csalás? -Megtévesztés?

Ki, kit csap be, kit aláz és miért???

Üdvözlettel,

Pólya Miklós László
Rich Sport Egyesesület Elnöke (is!)

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

reunalla 2009.09.08. 12:37:44

@fatality666: magyarul a félig összeszerelt bútorodat valaki már egyszer visszavitte....

blamm 2009.09.08. 12:43:40

RS-nél én egyszer egy TV alá való kis "emelvényt" vettem, aminek forgatható a teteje. Ez 5000 Ft-ba kerül.

Kinéztem, bementem egy áruházba, ahol volt egy csomó a bemutató bútorokra kitéve. Kértem egyet, közölték, azokat nem lehet eladni, ezt meg kell rendelni, és legyártják. Mondom jó, hajrá. OK, fizessek előleget, majd ha kész a cucc, szólnak, akkor jöjjek vissza, fizessem be a maradékot, majd adnak egy papírt, amivel vándoroljak el a több utcányira lévő árukiadóhoz, és majd ott átvehetem.

Azt, hogy esetleg egybe kifizessem, és a következő utam már közvetlen az árukiadóhoz vezessen, azt nem lehetett, mindenképpen 2 részletbe kellett azt a kemény 5000 HUF-ot befizetni. Na miután megvettem ezt a csoda darabot, többet nem jártam az RS bútoráruház környékén sem... nevetséges amit művelnek szvsz..:)

fatality666 2009.09.08. 12:45:42

@reunalla: nem lehetetlen, de a megrendeléskor közölték, hogy nem lapraszerelt, hanem összeszerelt állapotban lesz égy úgy készüljünk a szállításra, mivel a munkalapot egybe kértük (hogy majd kivágjuk a helyet a mosogatónak, hogy ne follyon a 2 szekrény közé a víz, mert -> szétrohad

reunalla 2009.09.08. 12:56:14

@blamm: az ikeába kapsz ilyet raktárról ...régen volt kb 3-4000-ért

Bambuló Házisárkány 2009.09.08. 13:05:48

45 centis alsó? Nem lehet, hogy az is felső?

isti77 2009.09.08. 13:08:07

És a kiállított mintadarab milyen mély volt?

EÖ (törölt) 2009.09.08. 13:10:33

egyszer voltam ebben az áruházban, megrendeltem egy Audi RS6-ot, leelőlegeztem 15 misivel
azóta sem jött meg
várok kicsit még, aztán megírom a homárra
J

reunalla 2009.09.08. 13:17:30

@isti77: ki tudja, de címke szerint biztos 60 cm-es ;)

helianthus 2009.09.08. 13:21:19

@reunalla: A randibugyit, mert azt állítottad, hogy kényelmetlen. :D

EÖ (törölt) 2009.09.08. 13:21:59

@helianthus: hehe
hogy megjegyezted!
(én is ám! :D )

énmagdim 2009.09.08. 13:24:20

Ó, hát az RS mindig csodákra képes! A mi esetünkben ezt megfejelték az azóta már önálló üzlettel rendelkező KIKOL bútorgyárral, akinek a termékeit akkor árusították.
Kezdődött minden azzal, hogy a lapra szerelt bútor egyik eleme jó fél centivel félre volt fúrva. Reklamációkor felvették a panaszt, majd több hetes várakozást ígértek, hiszen a bútor nem az övék, a gyártóval kell előbb lerendezni. Csakhogy ez idő alatt aztán nem történt semmi. Újabb reklamációra ki bírták találni, hogy vegyük fel személyesen a kapcsolatot a gyártóval, és intézzük el mi a cserét. Hogy mi van? Én milyen alapon beszéljek a gyártóval? Nem tőle vettem a bútort, ő azt sem tudja, ki vagyok. De végül mégis így történt. Tényleg, így már forogtak a kerekek. Az más kérdés, hogy először rossz elemet hoztak ki, aztán olyat, amelyik nem volt ugyan félre lyukasztva, de kilyukasztva sem volt, majd újra kihozták a rossz, nem oda illő elemet. Végül megkaptuk azt, amire vártunk. Csak minden forduló újabb két hetet jelentett, mert a teherautó ritkán jött Pestre. Így a 200ezres szekrény első összeszerelési kísérletétől számítva is több hónap telt el, mire a bútor a helyén állt. Persze, addig az adott szoba nem volt rendeltetésszerűen használható, a holmikat nem lehetett visszarámolni, azok másik helyiségekben voltak felhalmozva.
Ja! És a KIKOL-nak meg RS-nek is ment egy panaszos levél a végén. Válaszra sem méltattak.
Ennyi.

helianthus 2009.09.08. 13:26:19

@EÖ: Hát ha már életben nem láttam még és nem téptem le senkiről (legalábbis nem tudtam, hogy az lett volna) legalább elméletben vizsgázzak ötösre.
Hátha egyszer bekerülök valai IQlájt vetélkedőben, 20 millás kérdés:
Műsorvezető: -Kényelmetlen és csak azért veszik fel, hogy letépjék?
Én -RANDIBUGY!!!
és meg is nyertem a 20 misit. Gondolni kell a jövőre is.
Még azt szeretném tudni, hogy randiharisnya, randitáska, randicipő, randititokzokni is van-e?

EÖ (törölt) 2009.09.08. 13:34:04

@helianthus: ha megnyered a 20 millert, lesz jelentkező, akiről letépheted :DD

Énbagoly 2009.09.08. 13:52:18

@helianthus: természetesen mindez a termék van.

Secnir 2009.09.08. 13:53:36

gondolom a lapraszerelhető ekszcájgon meg volt egy papírdarab:

Józsi! ezt a megmaradt anyagot meg
adjátok oda az első madárnak! és
nehogy visszavegyétek!

reunalla 2009.09.08. 14:06:52

@helianthus: nos randiharisnya van...megfelelő helyen lyukas....

Nagyvakond 2009.09.08. 14:11:56

@reunalla: Minden INGYEN van 15 ezerért. Szállítunk, szerelünk, és Önnek nem kerül SEMENNYIBE, ha fizet még 5.550-at.

Tehát ez összesen AJÁNDÉKBA Önnek 37.990,- forint lesz!

/tno+DA= 2009.09.08. 15:47:00

@Ma Ő, holnap Te vagy Én ?:
Baszki ezen még most is röhgök pedig már jó negyed órája olvastam el...

helianthus 2009.09.08. 15:52:58

Hát én ezt az update választ nem értem biztos fáradt vagyok, de WTF?????

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.09.08. 15:57:18

@helianthus: nem az üzlet panaszkönyvébe írt, hanem egy másikéba?

vagy szövegértési problémáim is vannak, nem csak gugli?

Énbagoly 2009.09.08. 16:09:14

@helianthus: elolvastam. Nem értem. Én sem.
Oké, hogy a belméret a 45 centi, jobban mondva 47,5 de akkor mire ment el a maradék 12,5? Nem hiszem, hogy 6 centi vastag tiszta fából lett legyártva a bútor. Az átlag bútorlapok nincsenek 2 centisek sem. Szóval a számok nem stimmelnek.

Mylady 2009.09.08. 16:18:10

n, a cégvezető sem spórolt a felkiáltójellel...
elolvastam, de nem értem

májgeriberi 2009.09.08. 16:45:01

"Ahogy a kiállított terméknél, úgy az elemjegyzéken is egyértelműen, munkalappal együtt 60-as elemmélységben (beépítési méret, amely a felhasznált anyag vastagsága miatt eleve nem lehet azonos a szekrény belméretével!)"

"a felhasznált anyag vastagsága"... vazze
20 centi a difi, ennyi a fa szélessége?

kissé soknak tünik

eznemisénvagyok 2009.09.08. 17:05:58

A vezérigazgató úr igencsak zavarosan fogalmaz, de mintha azt akarná mondani, hogy a munkalap a 60 cm, a szekrény ajtaja ennél néhány centivel beljebb van, ebből még lejön az anyagvastagság, és így maradt a 47,5 centi.

Vagy nem jól értem?

Meg kell nézni a kiállított mintadarabot, és a kérdés el is van döntve.

reunalla 2009.09.08. 17:31:14

www.rs.hu/termek.php?cs=15&al=70&term=27

na megnéztem kittit..."A 45cm mélységgel készülő alsó elemekre 28mm vastag és 60cm mély munkalap kerül."

Mogyoró007 2009.09.08. 17:47:04

Az RS válasza egyáltalán nem profi hozzállás, ráadásul butaságokat írt. Tipikus kereskedelmis, aki szerint a vevő mindig hülye. A jó kereskedelmis mindig a vevőt segíti, még akkor is ha az esetleg hülye. RS-nél asszem én sem veszek semmit inkább.

fatality666 2009.09.08. 17:48:20

@reunalla: Igen, és ez mind július 24.-én került fel az internetre, addig 60 cm mélységben hirdették mind a boltban, mind a neten, valamint a bútor hátlapján levő papíron is ez a 60 cm szerepel..

"Tisztelt!" Vezérigazgató Úr!

Én vagyok az a HÜLYE vásárló, aki meg merte rendelni a bútort és mivel más úton nem válaszolt többszöri megkeresésünkre, itt írtam le panaszunkat. Így legalább hajlandó velünk szóbaállni. A válaszát köszönöm szépen, de lenne 2 kérdésem:

1. Ha az emeleti konyhabútor stúdió nem Önökhöz tartozik, akkor miért küldtek onnan le a Vevőszolgálatra, és vették fel elsőre a panaszunkat?

2. Amikor visszamentünk a panaszkönyve beírni, akkor a Vevőszolgálatról miért a földszinti Panaszkönyvhöz küldtek?(ami ténylegesen a pénztár mellett volt)

dr. Aullah 2009.09.08. 17:49:22

Pedig én is a héten akartam venni egy konyhabútort ebben a boltban. Ezek után soha...

Amúgy a válaszlevéllel csak mégjobban lejáratják magukat. A másik meg hogy itt lenne egy remek alkalom, hogy megmutassák milyen vásárlóbarátok és igazad adnak a vásárlónak.

És ez nem is egyedi eset, tuti átverés van e mögött...

eznemisénvagyok 2009.09.08. 17:55:32

@reunalla: Akkor jól dekódoltam a vezérigazgató úr szavait.

Ebben az esetben a vevő tévedett.

eznemisénvagyok 2009.09.08. 17:56:58

@fatality666: "Igen, és ez mind július 24.-én került fel az internetre, addig 60 cm mélységben hirdették mind a boltban, mind a neten, valamint a bútor hátlapján levő papíron is ez a 60 cm szerepel.."

Most már véleményem sincs. Össze vagyok zavarva kérem.

dr. Aullah 2009.09.08. 17:58:24

Amúgy nekem is volt mostanában problémám bútorokkal.

Akartam egy új ágyat. Bementem boltba, kinéztem a típusát, szövetet stb. Megrendeltem. Azt mondták 4 hét múlva lesz kész. (Nem tudom miért tart ennyi ideig megcsinálni...) Három héttel később, azaz egy héttel a kiszállítás előtt, felhívtam őket, hogy minden rendben van. Azt mondták minden rendben van.

Na találjátok ki mi történt jövö héten...


Felhívtam őket, hogy ma mikor hozzák, azt mondták, hogy nincs az a szövet, kéne másikat választanom, és hogy már KÉT HETE TUDTÁK, hogy nem lesz kész. Mondtam neki, hogy dehát múlt héten azt mondták minden oké... Ezután egy hetet kellett még várni... de kaptam egy ajándék párnát.

Szóval minden mocskos bútorforgalmazó cég szarjon sünt!

fatality666 2009.09.08. 18:05:36

@eznemisénvagyok: bocsi, nem akartalak összezavarni! A lényeg h akkor (júniusban) 60 cm-nek hirdették, majd a 2. panaszunk után már mindenhol korrigálták a méretet 45 cm-re...

Micsoda??? Ez nevetséges!! 2009.09.08. 18:17:18

Ez válasznak minősül? Mert szerintem csak fröcsög benne - teljesen összefüggéstelenül - a tisztelt igazgató úr...

reunalla 2009.09.08. 18:17:42

@fatality666: dobj már a papírokról egy képet a képfeltöltésre ...aztán megkukkoljuk

NorbArt 2009.09.08. 18:27:17

Két dolgot fűznék hozzá.
- én bárkinek profi módon építek konyhabútort, kb 30 színből választhat, marásminták tömkelege és átlagos bútorlappal is megvan 15.000 /m áron alsó felső résszel.
- RS-ben én egyszer vásároltam, véletlenül, jó rendben figyelmetlenségből rossz névre kértem a számlát. Had ne mondjam hogy alpári mocskos módon még soha sehol nem beszéltek velem. A pénztáros lánynak főnöke ránézésre is egy évek óta b@szatlan lotyó szabályosan üvöltött velem. Nagy nehez úgy sikerült kicsikarnom más névre számlát hogy visszakértem a lóvét majd megint kértem egy garnitúrát. Ja és hogy tetézzem a féreg asszonyság még megint vissza akart küldeni az osztályra hogy irassam fel a pontos tipust, mikor ugye a felirós papír ott volt mellette.
Nos azóta még a környéket is messze kerülöm...
HA BÚTORT KERES SOHA TÖBBÉ RS.

Almatlan Jozsi 2009.09.08. 18:29:42

Kiváncsian várom a folytatást. Addig is senki ne vásároljon az RS-ben.

Ja és

RS Bútoráruház
RS Bútoráruház
RS Bútoráruház
RS Bútoráruház
RS Bútoráruház
RS Bútoráruház
RS Bútoráruház
RS Bútoráruház
RS Bútoráruház
RS Bútoráruház
RS Bútoráruház
RS Bútoráruház
RS Bútoráruház
RS Bútoráruház
RS Bútoráruház
RS Bútoráruház
RS Bútoráruház
RS Bútoráruház
RS Bútoráruház
RS Bútoráruház
RS Bútoráruház

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.09.08. 18:34:03

@Aullah:
hat ez az
erre egy kereskedo valasza:
elnezest valoszinuleg felreertettuk a vevo kivansagat
/meg ha nem is biztos/
kiszallitjuk es kicsereljuk......
blalabla
elnezest
ez itt egy telefonomba kerulne
vagy siman visszavinnem es kicserelnek

reunalla 2009.09.08. 18:34:07

@NorbArt: merrefele gyártod azokat a bútorokat?

NorbArt 2009.09.08. 18:35:33

@fatality666:
nem akarlak összezavarni de mindenhol ez megy...
Nagyon rafkósak, SPAR vagy AUCHAN mindkét helyen az alábbi trükk megy:
Kiirnak egy árat legyen mondjuk MEGGYLÉ 100FT, persze a 100 ft hatalmas számokkal, és a mesterfogás: beteszik a baracklék hatalmas táborába, úgy hogy a közelben sincsen más. Ne adj Isten még az akció felirat is ottan van. S mondjuk a balga észreveszi megy reklamálni. Erre meg mit mondanak: ellenőrizte a vonalkódot, és a pontos megnevezést??? Tehát barátaim vonalkód egyeztetéssel szabad csak vásárolni...


Mellékelve a SPARnak szóló levelem:

Tisztelt SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft.!

Sajnos csak most van időm megírni levelemet problémámmal kapcsolatban.
Történet a következő lenne amit múlt hét pénteken 2009.07.23. 15:44 perckor
volt szerencsém megtapasztalni diósdi INTERSPAR kereskedelmi egységükben.
Hazafelé már kicsit fáradtan betértem a fent említett üzletükbe, s összesen
4 dolgot vásároltam:

KANCSÓS TEJ 2.8% 1 LITER
KANCSÓS TEJ 2.8% 1 LITER
FÉLBARNA KENYÉR 1 KG
COCA-COLA 2L PET

4 tételből összesen hárommal volt problémám a kenyér minőségéről nem beszélve.

COCA-COLA 2L PET probléma:
Polcon ki volt rakva 2 széles polcnyi rogyásig az említett termékkel, a két sor között
pedig hatalmas akciós keretben hogy az ára: 199 ft. em volt félreérthető hogy alatta
vagy felette lévőre vonatkozik mert alatta és felette is az említett termék volt.
Ügyfélszolgálaton szóltam mikor is a hölgy már- már érethetően rutinosan visszakérdezett,
hogy a cetlin valóban a termék megnevezése szerepelt? Akkor esett le a trükk lényege:
Amennyiben az adott termék van kiírva akkor azon az áron kell adni, de ha beteszünk
egy barackleves cimkét akkor nem szólhat a vevő, hisz csak a cimke van rossz helyen
a termék ára jó. Gratulálok.

KANCSÓS TEJ 2.8% 1 LITER probléma:
Hűtőpultból vettem ki, majd vásárlás után végigvittem a klímatizált áruházon, be a
klimatizált autóba, otthon kb 10 perc múlva pedig a hűtőbe, tehát felmelegedni
megromlani esélye sem volt. Mindazonáltal a szombat reggeli kávé és tej fogyasztásánál
kiderült hogy bizony mindkettő savanyú. Alapvetően nem érdekelt volna DE:
Mivel feleségem és két pár hónapos gyermekem van azt hiszem nem kell részletezni
menniyre szükségünk lett volna a kielégítő minőségű tejre, nemkevésbé nekem a kávéra,
így kicsit morcosan indult a szombat reggelem annál is inkább mivel kezdhettem a napot
vásárlással.

Kicsit csodálkoztam is mikor bementem önökhöz vásárolni hogy milyen kevesen vannak
pedig nem eldugott helyről lévén szó. Ilyenkor máshol tömve van. Majd ugye aznap de
másnap reggel biztosan rájöttem mi az oka...

Összeségében ha a másnap reggeli kocsiázást is beleszámolom, plusz a hibás termékeket,
az időkiesésen amit nem a családommal tölthetem illetve az ezzel keletkezett +2000 forint
kiadást számolva, + még egy rossz napot szeeztek nekem ... következtetésem, hogy
soha többé fel nem keresem egyik üzletüket sem, még akkor sem ha emiatt kilométeres
kitérőt kell tennem.

Válaszukat a pontonkénti kielégítő magyarázattal, és a kártalanítási javaslatukkal,
NEM SABLONLEVÉL! várom legkésőbb 24 órán belül, ellenkező esetben
levelemet az ilyen témával foglalkozó fórumokon közzéteszem, valamint naponta
tíz hatványaival növelve küldöm el ismételten címükre.

Szükség szerint a blokkot megőriztem.

Köszönettel:

Papírkutya 2009.09.08. 18:36:32

Wazeeee! Ezt már nem tudom szó nélkül hagyni. Nem hiszem el hogy ilyen sügérek legyetek! Láttatok már oldalról konyhabútort?
A TITOK: Munkalap túllóg elöl hátul. Jelzem, minden konyhabútornál. AZ 60 cm. A bútor meg kevesebb. Elöl azért, hogy ne csurogjon a fiókba a víz, hátul azért, mert a szekrény mögött csövek, lábazat,stb megy.
A normálisaknál 5-7 cm-rel kevesebb (de ahhoz is azt írják mélységnek, hogy 60!), ez esetben 15 cm-rel kevesebb. ENNYI. Azért ennyi az ára ennek a gagyi szarnak, mert ki van spórolva belőle az anyag. Ha ezt tényleg láttad, tehát nem katalógusból rendelted, meg át is vetted összeszerelve, meg haza is vitted, csak az asszony utána elzavart, hogy hogy nézted meg amit megrendeltél, akkor tényleg te vagy a LÁMA. :) Mi is nemrég vettünk ott konyhát, láttam ezt a gagyit is, amit te megvettél, de mi pont ezért nem vettük meg. Hanem rendeltünk Riát, ami -bár egy két garanciális igazítás kellett - de király lett. Tanulság:
Aki konyhát rendel (kb kétszer az életben), járjon utána alaposan! A vásárlók könyvés részt nem értem, úgyhogy az NO COMMENT.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.09.08. 18:50:12

mi mikor koltozunk Maryvel
mindig van a lakasban konyhabutor
en most le nem merem de elfer benne minden

fatality666 2009.09.08. 18:55:13

@Papírkutya: Örülök h nektek sikerült jó vételt csinálni! Lehet h sügérek vagyunk, de a szüleim 70 évesek és nekik ez a bútor tetszett, és hiába kérdezgettek mindenkit, senki nem szólt arról h kisebb m a megadott méret, valamint amikor én is ott voltam velük, akkor még rákérdezésre is azt a választ adták h igen,m mindegyik mélysége ténylegesen 55 cm-s. Így nem méricskéltek, mivel elhitték h ez egy korrekt cég. Bár mi könyörögtünk h ne itt vegyenek bútort, de nekik ez tetszett mindenáron. De azért nem hiszem h ezért sügérek lennének, ráadásul nem mi voltunk az egytlenek ezzel a panasszal...

Kedves reunalla! E-mail-ben nagyon szívesen elküldöm azt ami alapján rendeltük a bútort, de ha itt publikálnám, akkor szerzői jogokat sértene

Vajmaci (exHajjakend) (törölt) 2009.09.08. 18:56:34

Ehhez nem lehet mást írni...

OLCSÓ HÚSNAK HÍG A LEVE.....meg szar az utóíze is!:D

Úgyhogy az RS is szarjon sünt (én már évekkel ezelőtt rájöttem sajnos, hogy szemetet árulnak bútorok helyett)
és a vevő is, mert ennyi pénzért ne várjon tölgy minőségű bútort, muranoi márványmunkalappal...

eznemisénvagyok 2009.09.08. 19:18:11

@Papírkutya: Nem akarlak megsérteni, de logikusnak tűnik amit mondasz.

MosoMasa 2009.09.08. 19:36:33

@Papírkutya: Na te sem láttál még konyhabútort.

eznemisénvagyok 2009.09.08. 19:37:02

@fatality666: "E-mail-ben nagyon szívesen elküldöm azt ami alapján rendeltük a bútort, de ha itt publikálnám, akkor szerzői jogokat sértene"

Ezt meg hogy?

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.09.08. 19:40:12

nincs munkalap a konyhámban. ez a totális sikertelenség jele lehet.

egyszer szerettem volna konyhabútort csináltatni. nagyon semmi extra, csak a helykihasználás volt benne a feladat, mert kicsi a konyhám, mondhatni funkcionális (csak én vagyok benne öt percnél tovább, mindenki más csak felmarkolja a kaját és továbbhalad az étkezőbe).

amikor az asztalos megmondta, hogy mennyi, gondolkodtam hová menjek rabolni. sajnos "mai" kész konyhát nem tudok beletenni, az ócsóbb lenne százezrekkel, így nézem a húsz éves, nem szabványos nem tudom milyen gyártású bútort.

az RS bútorban egyszer vettünk franciágyat, fél év után meg kellett erősíteni a fenyő keretet, mert a csapok egyszerűen szétestek. azóta sem jártunk ott.

Layosh 2009.09.08. 19:46:55

Már megint egy mentegetőző cégvezető. Nem kellene inkább bocsánatot kérni, hogy átb@sztatok valakit??? Aki a homárt személyiségi jogokat sértőnek nevezi, az ártatlan nem lehet!

NorbArt 2009.09.08. 20:04:15

@reunalla:
VOLT!
sablonlevél...
meg hogy ők aztán mindent kvizsigálnak és náluk mindíg minden szuper. Ám egy fontos dolog! Én még 5ft miatt is lesétálok az ügyfélszolgihoz. Nem mert rászorulok hanem ha mindenki mindíg menne leszoknának a nép átbaszásáról. De pár forint miatt senki nem megy hepciázni ésezt használják ki. S mert ha ennyiért van kiirva akkor annyi és nem más. Nekem is van pici cégem, s ha nálam rendel valaki egy monitort pl. 50.000 forintért és mikor kiviszem 52.000 kérnék valszeg kinevetnének...

NorbArt 2009.09.08. 20:08:00

@az igazi, az egyetlen mamapicilánya újra itthon:
én csinálok neked egy pont odavaló bútort, s nem egy autó áráért

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.09.08. 20:11:48

@NorbArt: ó köszönöm. most ugyan kiköltekeztem, de ha összeszedtem magam egy konyhabútornyira, kérek tőled árajánlatot.

eznemisénvagyok 2009.09.08. 20:13:26

@Layosh: Tudod, most erősen hajlok arra a megállapításra, hogy ebben az esetben a vevő FÉLREÉRTÉS áldozata lett. Ugyanis valószínűleg a munkalap mélységét összekeverte a fiókok mélységével.

Ettől persze - és ezért elnézést kérek a rendes homár kommentezők többségétől - nem fogom le tahóparasztvidékifaszozni, egyszerűen csak tévedett.

Viszont ha a bútor dokumentációjában is a munkalap mélységeként van feltüntetve a 60 cm, akkor sajnos a reklamáció nem jogos.

Igen, igen, az üzletnek akkor is érdemben kellett volna reagálnia a panaszra, ezt szépen, szájbarágósan elmagyarázni, ez tény.

Viszont egy mégoly szerény fogalmazókészséggel megáldott cégvezetőt név szerint anyázni, sünözni, meg ami itt még mindennapos, na, az személyiségi jogokat sért, főképp addig, amíg ki sem derült a valós szituáció.

MosoMasa 2009.09.08. 20:47:23

@eznemisénvagyok: Mondjuk ne mondd már hogy 60 centis munkalappal 45 centi a szekrény belmérete.
Miből van az? Téglából, hogy ennyi az anyagvastagság?
Mondjuk 2-3 centi a beugrás, ugyanennyi az ajtó vastagsága. Tovább? Mi van még? A hátfal rendszerint valami max. 4-5 mm-es lap.
Vagy duplafenekű a családi ezüstnek?
Egy biztos, ilyen gagyi boltokban nem szabad venni semmit.

McKelek 2009.09.08. 20:52:15

@magampista: nekem is ez jutott SzMbe... Érdekes anyagból lehet az a bútor, aminek az oldalai átlagban 6.25 cm széles anyagból készülnek... Igazad van, ez egy 6-os válaszfaltégla lehet festéssel ;)

eznemisénvagyok 2009.09.08. 20:57:01

@magampista: Én nem mondok semmit.

Én ugyanis gecire gazdag vagyok, és méretre készíttettem konyhabútort, De az imént felvetette valaki, hogy a "gyári" konyhabútoroknál hátul is hagynak helyet az esetleges víz-gáz és egyéb csövek számára.

És nekem ez logikus is lehet, akár.

Addig viszont senki kedvéért sem fogok anyázni, amíg nem látom bizonyítottnak a kérdést.

Azt meg el tudom képzelni, hogy milyen kurvára kellemetlen lehet egy megalapozatlan Homár poszt egy üzletnek, vagy az üzlet név szerint megnevezett tulajdonosának is.

Persze, ezzel egy percig sem állítom, hogy a posztolónak nincs igaza. Egyszerűen csak GONDOLKODOM.

eznemisénvagyok 2009.09.08. 21:14:06

@májgeriberi: Nem tudom, te mondtad hogy a gondolkodásból néha baj lehet.

eznemisénvagyok 2009.09.08. 21:17:13

@májgeriberi: Nem tudom, te mondtad az imént, hogy a gondolkodás néha bajt okozhat.

eznemisénvagyok 2009.09.08. 21:24:29

@májgeriberi: Századik!

Nem értem mit akartál mondani, de respektálom.

MosoMasa 2009.09.08. 21:27:43

@eznemisénvagyok: Nem hagynak helyet.

A gondolkodás körébe az is beletartozik, hogy használom az agyam és a tapasztalatom, ami a konyhaberendezést illeti.
Már csak azé is, mert legyártottam életemben már pár konyhát.
Én meg csak ezé mondom.
Nem tudom, hogy miként hirdették a cuccot, de az is majom, aki nem méri le a bútorokat.

májgeriberi 2009.09.08. 21:30:14

@eznemisénvagyok: ebből látszik, hogy nix gondolkodíren :)

eznemisénvagyok 2009.09.08. 21:40:01

@magampista: Mindenkinek megvan a maga szakmája. Gondolom, én az enyémmel épp így meg tudnálak szorongatni téged. Mindemellett biztos vagyok benne, hogy az én szakmám esetében is pillanatokon belül tobzódnának itt az okosabbnál zsenibb anyázó kommentelők, hisz nincs is könnyebb dolog a sünözésnél ... név és arc nélkül. Hogy elbasszuk egy cég renomáját?! Ki nem süni le, nem igaz?

És nyilván más egy méretre és helyszínre gyártott konyhabútor, mint egy jolly joker, amit mindenhová be lehet rakni.

Mint mondottam volt, én mindkét oldal érveit képes vagyok befogadni, éppen ezért nem foglalok szélsőséges jelzőkkel állást egyik oldal mellett sem, amíg nem győződtem meg a tényekről.

eznemisénvagyok 2009.09.08. 21:47:41

@májgeriberi: Egy kis chiantival.

Jól írtam?

Jó éjt.

májgeriberi 2009.09.08. 21:49:49

@eznemisénvagyok: figyi, szerintem a vásárló MEGTISZTELI az eladót, hogy nála vásárol és otthagyja a pénzét (nem fordítva. ez fontos).
Ha elégedett, akkor NINCS FELHÁBORODVA, hanem otthon veri a farkát a cuccra.
NEM veszi a fáradtságot és irogat internetes fórumokba(blogokba), hogy mi ez a szar amit rásóztak. (szerintem. de biztos vannak kivételek)

májgeriberi 2009.09.08. 21:55:04

a kivételek meg olyan balfaszul hazudnak, hogy valaki tuti bebuktatja

ez a legjobb XD

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.09.08. 22:17:21

na akkor meg egyszer
ha veszek valamit itt
akarmit szinte
es rajovok ez nekem kicsi, nagy meg nem is tetszik
3 honapon belul visszaviszem
visszadjak az arat
ez nem bonyolult
persze vannak kivetelek
pc-s jatekok computerek
bugyi

Papírkutya 2009.09.08. 22:38:43

@magampista: Ezek szerint többet mint te Okostojás! Sünt a seggedbe! Nekem az RS pozitív tapasztalat. Tudom hogy ezt ciki leírni itt a sok fikázó között, de ha már mindenki ír mindent, akkor miért ne? Én sok fórumot olvasgattam már itt, de most éreztem azt, hogy az, hogy egy ostoba vásárló - bocs, de számomra egyértelmű, tényleg - elkezd fikázni egy egyébként számomra kielégítő rendszert, az már sok. Az RS pont annyit ad, amennyit ígér. Ár érték arányos bútort és szolgáltatást. Akinek meg nem tetszik, menjen a Kikába, Retzbe, Domusba, csak fizesse ki a többletköltséget, és mégsem lesz jobb. ÁR/ÉRTÉK! legfontosabb mérőszám. @magampista: Ha olyan kurvára asztalos vagy, hozd már ki nekem azt a konyhabútor annyiból. Menni fog??? Hát persze hogy nem. Szarért fingért ne akarjunk már toronyórát láncostól, meg esedező és kuncsorgó cégvezetőket, hogy megtiszteltük a vásárlással. 12 egy tucat, ezért tud fennmaradni... HOL ÉLTEK??? 1 Ft-ért vásárolni, de seggnyalást??? Nem mindegy hogy Suzukit veszel, vagy Bentleyt! Ha Suzukit, akkor sorbanállás után elég a segély is jövedelemigazoláshoz a hitelhez, ha Bentleyt, egy kaviár és pezsgő mellett ciki a KP. ÉG és föld! SUMMA SUMMÁRUM: RS RULEZ! VÁSÁRLÓ LÁMA!

Mylady 2009.09.08. 22:47:11

@Aullah:
Te még viszonylag jól jártál. Én kb 6 éve rendeltem 3 komódot a kikában. Mondták, 4-6 hét (asszem), majd hívnak, én ne zaklassam őket.

Letelt a 6 hét, semmi. Vártam még egy hetet, semmi. Felhívtam őket, természetesen ott a bútor. Mondom, klassz, de miért nem hívtak? Hát pont most akartak. Ja, gondolom, már a kezükben volt a telefon.
Mindegy, leszerveztem barátot kocsival, munka után kiautóztunk Budaörsre. Rákérdezek, biztos megérkezett? Hát hogyne. Kifizetem, megyünk az árukiadóba, foglaljunk helyet. Várunk, várunk és várunk. Már a jóval utánunk érkezők is leléptek, egyetlen vevő sem lézeng arra, minket még mindig nem szólítanak. Odamegyek, kérdem, WTF? Várjunk. Várunk. Szólítanak, nagy megkönnyebbülés, odamegyek: ja, bocs, nem érkezett meg. ???

Vevőszolgálat (vagy mi), 10perc magyarázkodás, mire felfogja a nő, hogy mi van. Nem tudja, mikor jön a bútor, nem tudja, hogy áll a megrendelés, semmit sem tud.

Kérem vissza a pénzem. Csak úgy tudja megoldani, ha törli az egészet. És akkor újra meg kell rendelni (4-6 hét) Mondom, ezek után? Kell a francnak. Kérem vissza a pénzem.
Persze, visszaadják a pénzt, csak várjunk kicsit. Vártunk. Pontosan félórát. Már igencsak közeledett a záróra, mikor hosszú pusmogás és szájhúzogatás után adtak valami fecnit és már mehettem is a pénztárba, hogy visszaadják a befizetett pénzt.

Na, így nem lett 6 éve komódom a kikából.

májgeriberi 2009.09.08. 22:47:53

@Papírkutya: "Az RS pont annyit ad, amennyit ígér. Ár érték arányos bútort és szolgáltatást."

lófaszt a seggedbe nem konyhabútort


ennyi pénzért, örülj hogy fizethetsz köcsög

finom voltam?:)

Papírkutya 2009.09.08. 22:57:19

@májgeriberi: Hát ha pl az akciós LIEDL sajtra gondolsz, akkor van benne valami ;) Aki kapta és fizethette, baszott boldog volt, a többiek ott fetrengtek összeverve a kifosztott sajtpult előtt :))) és kb 10 percig volt kapható az akciós CUCC!!! ;) azért a magyar valóság még mindíg EZ!

májgeriberi 2009.09.08. 23:10:48

15 centiért ilyen hisztit csinálni..

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.09.08. 23:46:37

@májgeriberi:
a legutolso csajom csinalt
, mert 24-et mondtam
oszt,,,,,,

reunalla 2009.09.09. 06:03:53

@Papírkutya: penny akciója volt....meg a rendőrségé :D

Grg76 2009.09.09. 07:09:54

@Magg: Szvsz az a megoldás, hogy ugye a munkalap általában nagyobb mint a szekrény, igy egy peremet kapsz. Namost ha a munkalap 60cm akkor ahhoz tényleg 45cm-es szekrény passzol.

ezoli83 2009.09.09. 07:55:03

Most készítek konyhabútort az anyósomnak (nem szakmabeliként) és biztosan írták már előttem, hogy a szabványos munkalap mélysége 60cm. Ebből fakadóan az alsó szekrény mélysége semmiféleképpen nem lehet 60cm (a szabvány 45cm!!), mert ha arra rászámoljuk az ajtók vastagságát, akkor csúnyán túlnyúlnának a munkalapon.

Tehát az alsó szekrényeket úgy kell(ene) megcsinálni, (ha teljesen rásimul a falra), hogy max 55cm legyen ajtóval együtt vagy anélkül, ha a mélysége nagyobb, akkor az egyszerűen nem szép.

De még egyszer leírom, hogy az alsó szerkények általános mélysége 45cm!

reunalla 2009.09.09. 09:28:56

@ezoli83: anyiban védeném (?) a posztolót, hogy nem belmélységet, hanem mélységet említ a posztban....

KitorlásVapitány 2009.09.09. 11:05:43

Az RS jó kis bútoráruház, a nagyszüleim mindig megtalálják ott, ami kell nekik és ki is tudják fizetni a nem túl magas nyugdíjukból.A lakásuk is oké, az RS bútorokkal. Szóval aki hülye, az tartsa a konyhabútort a garázsban, vagy menjen az IKEA-ba és vegye meg 2X annyiért, vigye haza, aztán legozzon vele 2 hétig.
Vagy nézze meg jobban mit vesz. Sünt a vevőbe!

Szűcslaci 2009.09.09. 11:15:03

Ezzel szemben és Kínában - közelebbről Wujiangban - bementem egy bútoráruházba, kiválasztottam a megfelelő, nekem tetsző bútort, majd elnyúltam egy kanapén, miközben az eladónő üdítőket hozott nekem s a családomnak. Aztán jött az alkudozás - kb 25%-ot, majd konténerbe velük, usgyi. Így megspóroltam a tiszteletköröket, amit pl a KIKA-ban kaptam volna - mármint hogy olasz bútor, holott kínai, azonkívül szállítással-vámmal-áfával együtt is feléből kijött. Es szép. És jó. És ezt már négy éve tudja. És ahányszor bemegyek abba az üzletbe, megsüvegelnek.
( az egész házba onnan hoztunk bútort)
Fuck RS.

moli 2009.09.10. 10:00:54

@Grg76: 15cm-rel tulnyulo munkalap?! :D az en munkalapom 0.5cm-rel nyulik tul a szabvany 60cm mely konyhaszekrenyemen!

moli 2009.09.10. 10:21:19

@májgeriberi: """15 centiért ilyen hisztit csinálni.."""

25%

lecci vegyek el a netto fizetesed 25%-at, koszi.

Saci Pererê 2009.09.10. 10:24:00

@moli: @májgeriberi: Nekem egyik barátnőm 15 centiért sokkal nagyobb hisztit csinált :D

májgeriberi 2009.09.10. 13:34:12

@moli: kérlek olvass vissza akkor megértsz

fatality666 2009.09.11. 12:03:20

@KitorlásVapitány: Előtte mi is vásároltunk már itt kinyitható gyerek kanapét/ágyat, azzal nem is volt semmi baj (mondjuk ugyan az a kiállított darab volt és azonnal elvihető).

Lehet hogy hülyék vagyunk, de ameddig nem járunk a végére, addig nem is vesszük használatba ... (ugyanis nem is tudnánk használni, a mérete miatt)

A felső részét ugyan fel lehetne szerelni a falra, de azzal nem is próbálkozunk, mert ahhoz hogy fel tudjuk rakni ki KELL fúrni/vésni a hátsó lapot, hogy a konzolt be lehessen szerelni. (mert ugye "készre szerelve" lehet elhozni, viszont a felfüggeszés külön zacskóban van mellékelve)

Egyébként az összeszerelésről/vásárlásról csak annyit, hogy az általad említett áruházban kb. 25000 Ft-tal került volna többe egy konyhabútor (amihez tartozott volna még egy 40cm széles, kb. 2m magas szekrény is). Azzal az alapoktól kezdve lehetne összeszerelőset játszani,
DE
lapraszerelt (egy fuvarral eljön), ki van minden fúrva a megfelelő helyen, megvan hozzá minden csavar, illesztés (igaz javasolják, hogy évente -biztos ami biztos- át kell ellenőrizni a csavarokt és HA SZÜKSÉGES akkor meg kell húzni) és ált. 10-25 év! garancia van rá.

fatality666 2009.09.11. 12:16:02

@eznemisénvagyok:

"E-mail-ben nagyon szívesen elküldöm azt ami alapján rendeltük a bútort, de ha itt publikálnám, akkor szerzői jogokat sértene"

Ezt meg hogy?

Csak úgy, hogy a lista, amire ki vannak rakva hogy milyen szekrények vannak, rá van nyomtatás, hogy utánnyomás, másolás, stb. dolgokat nem lehet vele csinálni.

Úgyhogy publikusan sajna az nem kerül ki

zsoci 2009.09.11. 23:34:44

Most eltekintve attól ahogy intézik a dolgot, mert az minősthetlen és törvénytelen is, milyen lábos nem fér el 45 ( 47,5) cm-en ?

Nikorene 2009.09.15. 11:00:41

2 éve újítottuk fel a konyhát, és új bútort kapott. Ha bemész bármelyik bútoráruházba akkor valóban két fajta bútort találhatsz. Az egyik az ócsó, minimál dizájn, 60 centis munkalap és 45ös szekrény alatta. 3centi perem, 1,5 centis ajtó, 45ös belmélység (vagy 47,5 :D) papírvékony hátlap, a maradék meg egy bazi nagy luk hátul. Aki nem hiszi menjen ASKO, KIKA, IKEA, akármi. És vannak a drágábbak, amik a falig érnek rendesen esetleg van nekik is luk hátul, de akkor nagyobb a munkalap. A mienk pl 62-es munkalap alatta 60as szekrénnyel és falig ér.

rzg 2009.11.10. 18:18:17

@Nikorene:
Üdv mindenkinek! A helyzet valóban ez, ha Trabantra van pénzed, ne várj Mercedes minőséget, és két tonnányi minőségi anyagot! Ha autóvásárlásnál ez egyértelmű miért nem ültetik már át a gyakorlatba az emberek?
Én spec. vásároltam már az RS-ben, éveken keresztül most már biztos meghaladtam a 1,5 MFt értéket, eddig nem volt ilyen problémám, egyszer hiányzott egy fogó a szekrény szerelékcsomagjából, bementem, bejelentettem, adtak, elnézést kértek, kedvesek voltak a problémánál úgy, mint az eladáskor is, és nem utolsósorban ár/érték arányban eddig mindíg állták a versenyt. Nálam legalábbis igen.
Ha ki volt állítva a bútor, miért nem nézte meg ez a f@sz666? én nem veszek zsákbamacskát, a panaszomat meg nem a fiam ellenőrzőkönyvébe írom.Ennyi.

Edit Nagy 2013.08.20. 12:16:13

2013.05.09 én vásároltunk az rs áruházban egy jenke gardrobot 4.a27/bl a raktárból csomagolás nélkül adták ide ujnyi porosan,és a fiokok tele voltak fűrészporral,a férjem és a kolegája haza hozta amikor letisztitottam akkor láttam hogy az eggyik tükőr karcos és az egyik fogó el volt tőrve,megreklamáltam az üzletben azonnal a gyártó felhivott és elmondta hogy ő az rs-butórboltnak sérülésmentesen adta át a bútórt de hajlandó kipostázni nekünk a fogót amit meg is tett ,a többit mondta rendezzük le a butorbolttal.Bementem ujra az rs-be és kitöltöttem a visszavásárlási lapot amit elvileg eljuttattak az igazgatóságra azóta sem tudunk semmit senki sem hivott fel ez ügyben és azt sem tudom hová kell fordulni,de azt hiszem a fogyasztóvédelem lenne a legjobb.segitséget esetleg tudna valaki nyujtani ez ügyben?

Yakz Corot 2013.09.29. 12:46:30

Én éppen most próbálom telefonon elérni az RS áruházat. Telefonszámukat nem a saját honlapjukról tudom.
Tapasztalatok: 1. nem túl előzékeny kiszolgálás (parasztok) 2. a szállítási költségnél emeletenként 600 Ft-ot elkérnek, akkor is, ha amúgy ez csak annyit tesz, hogy berakják a megvásárolt elemeket a liftbe. A pénzt persze a szállítók az emeltenkénti felárral elkérik. 3. Koszosak az alkatrészek. 4. és ami a legjobb: nincs összeszerelési útmutató. 5. Telefont egy órája nem veszik fel. 6. amúgy nem olyan olcsók. 7. pólya miklós lászló.

Yakz Corot 2013.09.29. 12:57:25

Egyébként az itteni fórumozók egy részhez van egy kérdésem: aki védi az RS Áruházat, az kapja időben a fizetését tőlük?
süti beállítások módosítása