Tékozló Homár

Kisstílűségi országos csúcs: falmelléki mobilnet a T-nél

2009.09.10. 10:11 | szily | komment

L. csak azt nem tudja eldönteni, hogy ő most egy lúzer vagy egy szerencsétlen.

Mai mobilnetes történetünkből újabb kuncsaftbokáztató megoldást ismerhet meg az olvasó, ami hasznos információ, például annak, aki távközlési szolgáltató indítására készül, és le akarja húzni a frissen szerzett ügyfeleit. De egyszerű ügyfélként is érdemes tudni róla, ha nem akarunk 3300 forint helyett 26 ropit fizetni, mint L. A "trükk", amire még mi sem gondoltunk: ha az ember mobilnetet vesz a T-nél valamikor hónap közben, az első töredékhónapban nagyon oda kell figyelnie, az X gigabájt limitnek a Nagyvonalú Szolgáltató ugyanis csak az időarányos részét tekinti érvényesnek. L. 5 gigás csomagot vett, pár nap alatt elhasznált majdnem annyit, majd elment nyaralni. Hazaérve megkapta a kijózanító számlát, mellé azt az információt, hogy mivel 16-án szerződött le, az első hónapban 5 helyett 2,5 giga járt neki. Elegáns!


Már pár posztban olvastam a mobilnetes szívásokról, de most egy viszonylag egyedi esetet osztanék meg veletek.
A történet a következő július 16.án vettem a T-mobile-nál egy mobil internetet. 5gigás csomag havi 3300forintért. Nekem az öt giga bőven elég egy hónapra. Na de itt kezdődik a probléma. Ugy Julius 16.on besétáltam a Duna Plazában található T-mobile üzletbe ahol röpke 50perces várakozás után sorra kerültem. Az eladó hölgy kedvesen elmagyarázta a kontrukciókat, csomagokat, majd választottam. Szerződés kötés miegymás. Hazamegyek nyugodtan netezgetek abban a tudatban hogy most van 30-nap meg 5 gigányi szabadságom. Mivel tudtam hogy Juliusban 10napra elutazom ezért úgy voltam vele, hogy most nyugodtan jútjúbozok, mert két hétig úgy sem fogom használni a netet. Így is lett Július 31. este megnéztem kb 50megával voltam a korlátom alatt. Szépen kihúztam a modemet és indultam a repülőtérre. A probléma csak ott rajzolódott ki amikor hazaértem és láttam, hogy 26000Ft-os számlát kaptam a 3300forintos szolgáltatásért. Amivel persze telefont ragadtam, de a kézséges call centeres hölgy nem tudott érdemben segíteni, azt kérte fáradjak be a t-mobile üzletbe ahol vásároltam.
Így is tettem, szépen bementem ahol elmondtam a problémámat és az a válasz jött, hogy fizessem be, hogy lássák a fizetési hajlandóságot majd írjak az ügyfélszolgálatnak. Én lúzer ezt meg is tettem és írtam nekik. Onnan lassan 2 hónapja válaszra sem méltatnak. Ugyanis utólag kiderült, hogy a probléma abból adódik, hogy a t-mobile netnél minden hó 1.én van a zárás, tehát ha én 16.án vettem akkor a szerződésben foglalt adatmennyiség cirka fele érhető el. Az afölött forgalmazott adatot meg kell fizetnem. Na de hej ez így ebben a formában sem a kis eladó hölgy száját nem hagyta el, sem a remek ügyvédek tollát akik a szerződést levésték. Tehát egyik szememmel ha magamra nézek egy lúzert látok a másikkal meg egy szerencsétlent akit átb+sztak.
Szerintetek hova kellene nekem írni a problémámmal kapcsolatban?
 

 

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

AlulírottFentemlített 2009.09.10. 11:37:07

Kérek egy Lycopersicum esculentum-ot!
Lecsó lett, maradhat?

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2009.09.10. 11:38:45

@Impega - a dolgozô nõ:

ez egy összetett szó: mobil + net
azt jelenti, hogy néha mozog a wifi kábel.
(nem tévesztendő össze a perpeetum mobilnettel, ahol állandóan mozog a kábel)

DaM 2009.09.10. 11:51:08

Ez a poszt minden szolgáltatónál megesett volna. A Vodánál ugyanez a helyzet, csak ott nekem előre szólt a telefonos ÜSZ, hogy megrendelhetem most azonnal, csak figyeljek, mert időarányos áron időarányos forgalmi limitem lesz. Odafigyeltem, megúsztam. Szegény poszter (=posztoló) nem. Pekk.

Impega 2009.09.10. 11:51:18

@Nelson M.: @EÖ:
Kerek egy viccett.
Spicc lett.

reunalla 2009.09.10. 11:53:10

és a fél havi korlátra, fél havi díjat is fizettetnek?....

lódarázs 2009.09.10. 12:02:43

@reunalla: nálunk a korlát a lépcső mellett van. Kifizettük, nem kell havidíj. :D

Smacika 2009.09.10. 12:04:44

@reunalla: Ez egy igen jó kérdés.
Ha csak félhavi díjat számoltak fel, akkor a poszter elmehet kekszet kapálni a tré előtti zöldterületre, és hamut szórhat a buksijára.
Haviszont egészhavi sarcot fizetett a mókus, akkor Sün !! mehet a tréhez intézkedni.

Sisi_83 2009.09.10. 12:06:07

Nekem is mobil netem van T-éknél, de engem 1 éve tájékoztatott az ügyintéző és hónap közepén mindig kapok értesítőt is, hogy túlléptem a felét az adat forgalmamnak
1 év alatt sose fizettem rá pluszt.
De tény hogy ezt senki nem tudja vagy legalábbis nagyon kevesen, hogy idő arányosan van elosztva az adat forgalom
Viszont szerződés szerint nekik van igazuk, igen nehéz ezt megtámadni….
.

Énbagoly 2009.09.10. 12:09:44

Jó ebédidőt!
Na, ahogy látom, nem nagyon pörög a homár...

Impega 2009.09.10. 12:12:26

@Énbagoly: Jo etvagyat!

Es Mindenkinek: Mennyetek tápolni!

Énbagoly 2009.09.10. 12:14:16

@Impega - a dolgozô nõ: kösz, gép mellett eszek. :)

@Sün‼: A hátán, drága! :) A break nagyon népszerű a homárok között. :)

lódarázs 2009.09.10. 12:14:32

@Énbagoly: hernyófasírtot ettem, de nem kapsz belőle!

Énbagoly 2009.09.10. 12:16:03

@lódarázs: még mindig duzzogsz? Ha jobban belegondolok, a baglyok megeszik a lódarazsakat is... :))

@Pada0ne: :)

havajj 2009.09.10. 12:16:12

A vodánál máshogy csinálják egyébként. Ott azt mondják hogy a keret felhasználása előtt nemtommennyivel kapsz majd sms-t, úgyhogy nyugodtan netezzél.
Aztán mikor kijön az 40e-s számla, és megkézdezed miért, az a válasz hogy sajnos valami gond volt az smssel, de már működik, de azért csak fizesd be a 40et.

havajj 2009.09.10. 12:17:23

hagyma mindig be van rugva, akkor szóljatok ha nincs :)

lódarázs 2009.09.10. 12:19:05

@Énbagoly: az ki van csukva! A baglyok éjszakai állatok, a darazsak nappali állatok. Kizárt, hogy összefussunk.

Énbagoly 2009.09.10. 12:22:23

@lódarázs: azt te csak hiszed. Tudok én még meglepetést okozni. :9 (és ez most tényleg csőrnyalós szmájli)

blamm 2009.09.10. 12:27:34

Hát szerintem meg egyértelmű, hogy ha hónap közepén veszek egy szolgáltatást, azt abban a hónapban "törthónapként" fogják számlázni és kezelni.

Tehát csak a felét fizeted a kövi számlán, viszont a benne foglalt adatmennyiség is azzal arányosan csökken. Ennyi... mehetsz ezzel akárhova szerintem, de értelmetlen :)

Bezmag 2009.09.10. 12:37:37

IGEN

FIZETNI

IS

IDŐARÁNYOSAN

KELL.

mqqq 2009.09.10. 12:47:41

A szerencsétlen lúzer elég nagy balfasz. A T-Mobilenál minden időaranyos és 1-jén kezdődik a számlázási időszak. Ezt nem fejből illik tudni, hanem benne van az Általános Szerződési Feltételekben. Sőt, ha az illető a T más szolgáltatását már régebb óta használta, akkor amúgy is illene tudnia róla. Ha tehát 15 nap van hátra a hónapból, evidens hogy arra nem 5 giga lesz a forgalmazhatóság, hanem 2,5 Mega. Azt a levélíró nem említi meg, hogy a havidíj is a fele volt, nyilván azért mert az nem hírértékű.

HÜLYE MAGYAR FOGYASZTÓK (tisztelet a kivételnek)! Nem a Homárra kell írogatni balfaszkodás után, hanem előre olvasni szerződést, ÁSzF-et, vagy legalább kérdezni, kérdezni, kérdezni!!

Hubikaaa 2009.09.10. 12:49:40

Balfasz, megérdemled. Nem olvastam el a hozzászólásokat, de gondolom fordított esetben is posztot küldtél volna a homárra, ha csak 1 gigát használsz el és az egész 5 gigás csomag fizettetik ki veled, nem csak a napra lebontott arányos havidíjat.

Tökös Veréb 2009.09.10. 12:49:42

@mqqq: neked meg jó ÁSZF olvasgatást, remélem kiolvasod az összeset, ami a kezedbe kerül!

Hubikaaa 2009.09.10. 12:51:49

Látom már pont megírták elöttem. :) Éljen a T és az összes szolgáltató, és a hülye magyar (tisztelet a kivételnek), hogy vannak, különben mi a francot csinálnánk itt a homáron?

Hubikaaa 2009.09.10. 12:57:02

Látom, legalább valaki szereti őket.

A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél · http://www.planetside.blog.hu 2009.09.10. 12:57:55

@Pada0ne: De, mondtam, és közben le is írtam úgy, ahogy mondtam! :)

Hubikaaa 2009.09.10. 12:58:13

Egyébként ha nem lett volna skót, akkor 10 gigás csomagot vesz és már nincs is posztolni való ok, ha csak le nem használja azt is.

Smacika 2009.09.10. 13:00:04

@Fulzsenszio: Attól, hogy éljenzitek, még egy mocskos geci marad a té.
De oké.
Éljen a TÉ!
@mqqq:
Javaslom az ászf-ek olvasását elkezdeni, mert mire minden szolgáltató, összes szarságát végignyálazod, lemegy a nap.

"Ha tehát 15 nap van hátra a hónapból, evidens hogy arra nem 5 giga lesz a forgalmazhatóság, hanem 2,5 Mega."

És nem 2,5 Mega, hanem GIGA.
Javaslom a giga-mega átváltást újra elővenni, átolvasni.

:-):-)

Smacika 2009.09.10. 13:12:54

@Fulzsenszio: Dehogynem:-)
Éljen a Té, a Pé, és a Vé is!

májgeriberi 2009.09.10. 13:15:29

és mi van akkor, ha én már a hónap első felében elhasználom azösszeset

szabályos-e?????????

É2I 2009.09.10. 13:15:31

@Smacika - Hétszűnyű Kapanyányimonyók:
Nekem valahogy mindig sikerült még szerződés kötés előtt elolvasni adott ászf-t. Van ez az internet, vagy mi a fene, na ott meg szoktam ezeket találni.
És nem olvasom el az összeset, csak éppen azét, akivel szerződést szeretnék kötni, mert tetszik az új ügyfél copató ajánlatuk.
;P

EÖ (törölt) 2009.09.10. 13:15:57

@Impega - a dolgozô nõ:

- Kérek egy lóbalzsamott!
- Amott van, maradhat?

ezen röhögök tegnap óta.

EÖ (törölt) 2009.09.10. 13:17:15

@májgeriberi: és méltányos-e? törvényes-e? etikus-e?

É2I 2009.09.10. 13:18:42

@májgeriberi:
Vagy használod tovább és fizetsz, vagy tovább nem használod és nem fizetsz.
És szabályos, mivel aláírtad, hogy elfogadtad ;)

Ja, és ÉLJEN Jé!

EÖ (törölt) 2009.09.10. 13:20:36

De miért szakított 17 év elteltével a csavaralátét tolvaj a mobilinternettel?

EnZsolt 2009.09.10. 13:21:29

Éljen a Bé Ká Vé is!

reunalla 2009.09.10. 13:22:16

@lódarázs: nálunk nincs korlát...a legenda szerint valaki egyszer hozzáláncolt egy biciklit ...aztán kámforrá vált a biciklivel együtt...bár egyesek esküsznek rá, hogy a MéH telepen látták már, de ki hisz nekik....

CID 2009.09.10. 13:24:55

Azt mondták e már, hogy a Magentánál nincs 3300 ft-ért 5 Giga ?

ODIV 2009.09.10. 13:25:50

a megoldás a problémára: nem kötök sem internet, sem mobil előfizetést, amíg a cégem van olyan balga és juttatásként adja. Nyugodtan alszom, ha gond van a nettel, akkor szinte VIP ügyfélként kezelnek, nem kell órákat várnom az ügyfélszolgálatra. Már-már nyugati a színvonal.
Persze nem mindenki ilyen szerencsés

CID 2009.09.10. 13:27:10

Egyébként, ha valaki hibát követett el, az az üzletkötő. Említenie kellett volna, hogy a havídíj és a leforgalmazhatóság is részarányos. Persze emberünk is érdeklődhetett volna. A T-Mobile hónap első napjától, hónap utolsó napjáig számláz.

EnZsolt 2009.09.10. 13:27:38

-Kérek egy pókert!
-Rulett, maradhat?

-Wilkinson borotvát szeretnék.
-Gillette, maradhat?

májgeriberi 2009.09.10. 13:28:36

@É2I: értem ééén csak kekec :)

májgeriberi 2009.09.10. 13:30:04

-kérek egy poszt!
-lófasz maradhat?

ja meg ezért tart itt az ország

Sir Mortzosch 2009.09.10. 13:38:03

Nekem teccik ez a kérek egy ..., **lett, maradhat :D:D
Hotel, vendég, telefon, le, recepció:
two rums in room twotwotwo
recepciós:
paaampraprampamm, anyáddalszórakozz.

EnZsolt 2009.09.10. 13:40:16

- Kérek egy telett!
- Kikelett, maradhat?

A forradalom elsőként fog, batz papucsban téglát dobálni.

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2009.09.10. 13:40:44

@EÖ:

- kérek egy örményt.
- lett, maradhat?

EnZsolt 2009.09.10. 13:42:57

- Kérek egy nemecsek ernőt!
- Gittegylett, maradhat?

EÖ (törölt) 2009.09.10. 13:45:29

@Nelson M.:

- Kérek egy offott! - gondolta Stirlitz
- Belafalaztak! - huhogta a paradicsom.

EnZsolt 2009.09.10. 13:47:47

- Új post kéne! - gondolta Stirlitz
- Sünt ezeknek. - gondolta Szily

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2009.09.10. 13:49:47

@EnZsolt :) avincesztori.blog.hu (::
- Sünt ezeknek. - gondolta Szily
- Sünt szilynek. - gondolom én

Impega 2009.09.10. 13:52:09

Kerek egy felett.
Alatt.Maradthat?

májgeriberi 2009.09.10. 13:52:57

esztet má nem bírom, minnyá megyek írok poszt a szakítósba

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2009.09.10. 13:53:20

- Konyhapultt. -gondolta maincoon
- Már megint? -gondolta Stirlitz

Denton85 2009.09.10. 13:58:21

Amikor mobilnetet vettem T-nél, akkor nekem mondták (telefonon át intéztem), hogy a hónap felétől vagyok, tehát az ár felét kell fizetnem az első hónapban, és a korlát is a fele lesz.

De logikus is. Nagyon sok szenvedés van a korlátokkal, nem fognak neked ingyen adni többet mint amennyit fizetsz.

Szal itt megint a postoló a hülye. Még egy szánalmas post...

Bezmag 2009.09.10. 14:18:16

A történetet azért is bukta a kedves posztoló, mert vásárlásnál kötelező mondani a havi rész arányos számlázást és teljesítést. Ez 99.999999999999%-os valószinüséggel meg is történt, csak vélhetően szelektív hallási vagy értelmezési probléma lépett fel.

Manyizga (törölt) 2009.09.10. 14:30:08

Mindez azért, mert a szolgáltatók b@sznak ugyanannyiért adni mobilnetet szolgáltatásként a meglévő mobilszámodra. Csak akkor "kedvezményes", ha külön SIM-re veszed.

Viszont így szépen minden hónapban 30 napra szól a netem. Igaz drágább, de nem kell külön modemmel/telefonnal sz@rakodnom a HSDPA-telefonom mellett. Meg így tényleg MOBIL a net, mert benne van a mobilban. :)

igazságos 2009.09.10. 14:32:29

"A történet a következő július 16.án vettem a T-mobile-nál egy mobil internetet.
5gigás csomag havi 3300forintért.
Nekem az öt giga bőven elég egy hónapra.

Mivel tudtam hogy Juliusban 10napra elutazom, ezért úgy voltam vele, hogy most nyugodtan jútjúbozok, mert két hétig úgy sem fogom használni a netet.

Így is lett Július 31. este megnéztem kb 50megával voltam a korlátom alatt."

1. Tehát, ha Július 31. és Július 16 között 10 napig nem használtad a netet, akkor 5 nap alatt majdnem elérted a korlátodat. Tehát nem igaz az, hogy neked elég az 5 GB. Mert mi lesz, ha egész hónapban otthon leszel?

2. 10 nap az nem két hét!

3. CID: A vevő nem hivatkozhat arra, hogy az üzletkötő a hibás, mert nem tájékoztatta. "Jogszabályok nem ismerete nem mentesít a következmények alól." Általános Szerződési Feltételeket el kell olvasni mindig!

Megoldás: KORLÁTLAN INTERNET!

tlantos 2009.09.10. 15:12:12

@EnZsolt :) avincesztori.blog.hu (::

-Kérek egy Rulett!
-Orosz lett, maradhat?

EÖ (törölt) 2009.09.10. 15:13:22

@tlantos:

- Gépjármű ellenőrzés!
- Zsanett!
- Ittmarad!!!

:)

JDG 2009.09.10. 15:17:58

NHH, másrészt meg ki a barom, aki jogtalanul kiszámlázott összeget kifizet azon a címen, hogy "lássák a fizetési hajlandóságot"? E.F.M.!

májgeriberi 2009.09.10. 15:23:01

@JDG: na igen, vannak még olyanok akik ezt megkajálják :O

Ricsi_91 2009.09.10. 15:24:32

Hát igen,ez tényleg durva,kivéve,ha a havi díj is is időarányos lenne,de gondolom nem ez volt.Az,hogy elkérik a teljes havidíjat,de csak feleanyit adnak,azzal menjenek a picsába.

flea 2009.09.10. 15:39:01

Szerintem ha a posztban szerepel a "mobilnet" szó, onnantól kezdve már csak lúzer lehet a megoldás.

(Ami ez esetben a helyes megoldással is egybevág.)

Aki meg nem olvassa el az apróbetűt, mert túl sokáig tart, annak van pár k**va előnyös ajánlatom :)))

Ricsi_91 2009.09.10. 15:39:32

Bár itt visszaolvastam,állítólag a havidíj is fele,akkor OK.Azazhogy lenne,ha...

"Na de hej ez így ebben a formában sem a kis eladó hölgy száját nem hagyta el, sem a remek ügyvédek tollát akik a szerződést levésték."

Na még egyszer:"sem a remek ügyvédek tollát akik a szerződést levésték."

Ha nem volt benne a szerződésben,akkor mégis mi a francért fizetted ki???!!!

moli 2009.09.10. 16:14:45

"""fizessem be, hogy lássák a fizetési hajlandóságot"""

MUAHAHAHAHAHAAA!!!!!!!!!

ez eldontotte: balfasz vagy.

nnariam 2009.09.10. 16:16:34

én amikor vársároltam mobilnetet (vodafonnál) velem közölték, h időarányos és, hogy számoljam ki magamnak szépen, h még mennyit használhatok fel az első hónapban.

Bezmag 2009.09.10. 16:22:16

MÉGEGYSZER.

IDŐARÁNYOS A HAVIDÍJ. MIND ADAT MIND HANG ESETÉBEN EGYÉBKÉNT. HA OLYAN DIJCSOMAGOT VESZ VKI, AMIBEN LEBESZÉLHETŐ PERC VAN, AZ IS IDŐARÁNYOS.

HAVIDIJ / 30 * TÉNYLEGES NAPOK SZÁMA.

IDŐARÁNYOS A FORGALOM.

A CSOMAGBAN BENNEFOGLALT ADATFORGALOM / 30 * TÉNYLEGES NAPOK SZÁMA.

ERRŐL MINDEN VÁSÁRLÓ TÁJÉKOZTATÁST KAP. MÁS CÉGEKNÉL IS IGY MEGY EGYÉBKÉNT.

reunalla 2009.09.10. 16:35:35

@JDG: vajon a 6000 kifli árát is kifizette volna és a vevőszolgálaton visszakéri?

Villy 2009.09.10. 16:39:29

"Szerintetek hova kellene nekem írni a problémámmal kapcsolatban?"

Mégis mit gondolsz? Fogyasztóvédelem. A T-mobile meg kapja be.

Netuddki. 2009.09.10. 16:57:02

Akkó gondúkoggyunk!

Ha egy hónapra 5GB 3300Ft, akkor fél hónapra a 2.5GB 1650Ft.
Vagy másképpen fél hónap alatt az 5GB 3300Ft, az 1 hónapra 10GB 6600Ft.
Nem 26000Ft.

Magyarul, ne hagyd magad megszopatni!
Fordulj a fogyasztóvédelemhez és az NHH-hoz elégtelen tájékoztatás végett. Így is úgy is max. a következő fokozatú díjat hajthatnák be rajtad. Az meg szerintem messze van a 26eFt-tól.

Watt25 · http://sablonvalasz.blogspot.hu 2009.09.10. 16:57:19

"Szerintetek hova kellene nekem írni a problémámmal kapcsolatban?"
1. Szerződést elolvasni legalább az aláírása után.
2. Elég sok helyen egyértelmű, hogy hónap közepétől töredékhónap van. Az persze nem zavar, hogy ilyenkor töredékhavidíj is van, igaz?
3. Lúzer vagy, vagy szerencsétlen. :)

Netuddki. 2009.09.10. 16:59:12

@kovi1970: Mellesleg mindenki gondolkodjon el rajta egy ügyfelet rögtön már az első hónapban illik-e így megszopatni. Hadd tanuljon a parasztja címen.

Az biztos, hogy én rögtön úgy otthagynám őket mint a pinty!

Manci néni, a szomszéd 2009.09.10. 17:15:50

Én megmondom nektek őszintén, egyetlen mobilnetes csókát sem tudok sajnálni. (A mobilnetről különben mindig a mobilwc jut eszembe).

Nem értem netezés közben miért kell rohangálni? Én például sosem rohangálok a pc-mmel, drótos netem van havi 3500-ért, és a havi forgalmam 2TB fölött van, ennek 90%-a kimenő forgalom.

Mobilnettel mennyibe lenne ez nekem szerintetek? Fél magyarországot felszámolnák érte!

uninterested 2009.09.10. 17:33:58

@Manci néni, a szomszéd: Azért nem ártana a kapun kilépni is néha, nem csak otthon gubbasztani.
Gondolom hihetetlenül hangzik számodra az is, hogy vannak olyan emberek ( én is ) akiknek a munkája nem egy helyhez kötött.
Muszáj használnom, de ezt a szolgáltatóknak nem kellene kihasználniuk.
Amúgy meg üdv a XXI-ik században.

moli 2009.09.10. 18:32:55

@kovi1970: nyilvan, ezt hasznaltam ki anno a vodafone-nal, mikor hetvegekre kapcsoltam be a netet napi ~105ft-ert (ha jol emlekszem), vasarnap este pedig kikapcsoltam smsben. igy volt vagy fel evig, mikor eszrevettek es beirtak az aszf-be, hogy lemondas utan 8 nappal kapcsoljak ki. szerencsere nem sokkal utana jott a digi.

BandW (törölt) 2009.09.10. 20:33:07

Csak jelezném, hogy nekem szintén T a mobilinternetem, és amikor szerződést kötöttem, szóltak, hogy mind a havidíj, mind a forgalom időarányosan csökken. (16-án kötöttem)

Szóval van ilyen is.
Ámbátor amíg ment a szarakodás a nyomtatással mindent megkérdeztem, ami eszembe jutott, és az ügyintézővel abban is egyetértettünk, hogy a külföldi adatforgalmazás meg rooming díj az nem több mint puszta rablás.
:))

salapapa · http://salapapa.hu 2009.09.11. 08:25:19

Ahogy olvasom, többeteknek is van mobilnettye.
Oszt ha 3 hétig nem használod és az uccsó héten használod el az 5 gigát?
Vagy nem naponta ugyanannyit használsz, hanem egyik nap többet, a másikon kevesebbet?
Be ne vezessék az ilyesfajta számlázást! 8)

2009.09.11. 08:56:34

@salapapa: nem fogod a lényeget Sztrovacsek kolléga !
Egészhavi díjért egészhavit netezhetsz mindegy mikor teszed. Félhavi díjért félhavi mennyiséget. Hol itt az érthetetlenségeskedés ?

Thomas Kaiser 2009.09.11. 09:36:23

Komolyan b...zeg, hogy lehet valaki ilyen béna?

Agyalap 2009.09.11. 10:37:05

Nem látjátok a dolog mögött a hihetetlen informatikai hátteret.
Mekkora fejlesztés (teljesen a XXI. században érzem magam), hogy a szolgáltató a számla küldésénél tizedmásodpercek alatt kikalkulálja a töredék hónapra beszedendő díjat - legyen akár szeptember vagy február, nem is beszélva a szökőévekről.
Ami jár az jár ugyebár...

inmem 2009.09.11. 13:25:47

Balek. Ilyenkor időarányos a díj, időarányos a forgalom, le is van írva, az ügyintéző is mondja - jó esetben. Ha nem mondta akkor bukta van mert nem bizonyítható a dolog.

Mi mostanában már csak telefonon át szerződgetünk, azt meg felvesszük, arhiváljuk, hátha kell még valamire (az összes szolgáltatóval, bankkal stb. lenyomott beszélgetést felvesszük... amikor elmondják, hogy rögzítik, bemondjuk, hogy mi is, innentől OK a dolog :)))

Egyébként a T-izé tényleg gáz de zsarolható.

Még ezer éve a dominomra küldtek egy SMS-t, hogy aranykártyás lettem. Pislogtam is keményen, mert azt a telefont csak hívásfogadásra használtam, évi 1 kártya mellett. Azt is írták, hogy az aranykártya mellé ingyé jár az sms ha elmulasztottam egy hívást. Az sms-ek továbbra is jöttek, feltételeztem, hogy akkor az aranykártya is megvan még.

Történt aztán, hogy az egyik feltöltésnél a 10e-s vagy milyen opciót választottam mert ahhoz aranykártyánál jár néhány extra ezres.

Ahogy azt Móricka elképzeli, nem kaptam egy fillér extrát sem.

Reklamáltam, mondják, hogy nekem nincs is aranykártyám. Mondom nekik, hogy itt az SMS, ez bizonyítja, hogy van. Erre kinyögték, hogy VOLT, csak a megszűnésről nem szoktak tájékoztatni (bájos).

Ment a levél, versenyhivatallal stb. fenyegetés mert ez bizony kimeríti a fogyasztó megtévesztését (nem kicsit, nagyon - az ember adott esetben azért választja a magasabb feltöltési összeget mert abban a hitben van, hogy ezzel kedvezményt kap - ők meg ugye az én pénzemet használják akár egy éven át). Jött a válasz, hogy ez van, nem járna, de ennek ellenére már jóvá is írták a kártyámon a különbözetet.

Korrekt :)

A kérdés csak az, hány embert szopattak eddig be ezzel.

/tno+DA= 2009.09.11. 15:04:45

De miért vesz valaki korlátos mobil netet a XXI. században???
Ma a legpitiánerebb lap is tökig van tüöbb megapixeles képpel amit nem percekig tölt, mint régen, hanem fél másodperc alatt leránt, meg flash meg egyéb sávszél zabáló finomság.
Korlátlan kell és pont, ne sajnáljátok rá a pénzt, mert így mégtöbbet fizet az aki egyszer egyszer túlcsúszik.

zsoci 2009.09.11. 23:57:57

Sehova se írj te voltál hülye. Naná hogy ha hó közepén vásárolsz, nem teljes hónapt kapsz, én nem annyit fizetsz. Ráadásul fogjátok már fel hogy a mobilnet nem ilyen hülyeségekre van mint videonézés ( ami egyébként magába is baromság) hanem arra az esetre ha nincs normális net és méis kéne. Én már 2-3 éve használok ( igen még csak edge volt mikor kezdtem ) és még sose léptem túl a korlátot.
süti beállítások módosítása