Tékozló Homár

Fél éve javít egy MSI laptopot az Albacomp

2009.09.11. 13:51 | jackyll | 435 komment

Biztos valami makacs szennyeződés vagy vudu átok, esetleg pókcsalád telepedett a hordozható számítógépbe, azért mindig az alaplapnál jelentkezik a hiba. Veronika számítógépében állítólag lassan mindent kicserélnek, mégsem lehet pár hétnél tovább használni, a pénzt vagy egy működő notebookot ezidáig nem sikerült kiverni belőlük:

2007. augusztusában vásároltam egy MSI notebookot, amely 2009 februárjában elromlott. Az MSI magyarországi szakszervize a székesfehérvári Albacomp Kft. alaplaphibát állapított meg és garanciálisan kicserélte az alkatrészt, majd április (!) elején több telefonos és e-mailes egyeztetés után megérkezett a szervizelt gép. Május 23-án pontosan ugyanolyan hibajelenséget produkálva ismét elromlott, újra a szervízbe került, ahol újra alaplaphibát állapítottak meg és ismét kicserélték garanciálisan. A cserekészülék, pénzvisszafizetés elöl mereven elzárkóztak.

A gép július 3-án visszaérkezett, majd még aznap másfél óra működés után újra elromlott. A szervíztől e-mailben kértük a számítógép árának visszatérítését, amire az a válasz érkezett, hogy ezt csak a NEGYEDIK (!) főalkatrész cseréje után hajlandóak megtenni. Újabb szervízben töltött hetek következtek, majd augusztus elején visszaérkezett a készülék. Újabb két hét működés, majd a szokásos hiba következett. A notebook augusztus 25-én megérkezett a székesfehérvári szervízbe. Azóta annyi információt sikerült megtudni (csak és kizárólag akkor kapunk információt, ha e-mailben rákérdezünk), hogy ismét alaplaphiba, megindítják a jóváírási procedurát, ehhez Hollandiába küldik a notebookot. Szeptember 4-i óta 5 e-mailt küldtem a magyar szervíztől kapott holland e-mail címre, amire eddig egyetlen válasz sem érkezett. Az Albacomp tájékoztatása szerint a notebook Hollandiában van és vizsgálják, hogy vajon tényleg alaplaphiba-e.

Február óta gyakorlatilag nincsen számítógépem, a WoW előfizetésből jópár hétnyi ment a levesbe. Mi lesz így most én velem?

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Énbagoly 2009.09.12. 17:43:45

@ColT: megint félreütöttem. :) Na az efeletti neked szól. :)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.09.12. 17:48:56

@Énbagoly: Hű. Ezt örömmel hallom.
Kevés ilyen ember van.
Csodálkozok is rajtuk.
Bár mondjuk nincs miért, nem normális egyik sem :D

AMúgy szoktam nézni az indás pofilom... ...évente :D
De visszajelöltelek :) Meglepő is volt :)

Énbagoly 2009.09.12. 17:51:31

@ColT: Akkor még jó, hogy szóltam. :)
És kifejtenéd, miért nem vagyok normális? :))

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.09.12. 17:51:54

@Énbagoly: Ja bocs, azt hittem visszajelöltelek.
De máost megtettem.
Sőt, írtam is. :)

maincoon © 2009.09.12. 17:51:55

@ColT: tényleg, hol vagy mostanában? :O
gyere te ide, leszünk vagy 300-an és minden feltétel adott a berúgáshoz (már akinek) :D ha sietsz még ideérsz kezdésre :D

@Énbagoly: jöhetsz te is, hátha mi nem lakunk olyan messze egymáshoz! :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.09.12. 17:54:52

@maincoon ®:
hat...
ha kiszivott nyakkal mentel haza...

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.09.12. 17:55:52

@Énbagoly: Ja, kösz :)

Nem pont rád értettem, azokra, akik az itteni baráti körömbe tartoznak :)

Énbagoly 2009.09.12. 17:57:26

@ColT: Hát, a múltkor Pécsre hívtál sörözni. :9
Az meg messze van. :))

@maincoon ®: Ha nagyon hívogatsz, egyszer még elmegyek. :))
De ma sajna nem. :)))

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.09.12. 17:58:40

@maincoon ®: Mittomén, átjelölöm magam Hawaii-ra, ott biztos jó idő van :D

Amúgy el sem mozdultam Pécsről :)

Az a baj hogy mos jött vissza egy rakás ember a városba, és minden estére jutott valami program, + meló, kavart munkarenddel, össze-vissza hol 2-3 nap meló, hol 4 nap szabad...
...meg voltam otthon, mert nagyanyám kórházba került, és hát otthon nem van normális net.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.09.12. 18:00:07

@Énbagoly: Ja nemtom mire gondoltál, most asszem Amsterdam van a profilomban :D

Énbagoly 2009.09.12. 18:00:25

@ColT: hát, az ember életébe nem mindig fér bele a homár. :)
A nagymamádnak meg jobbulást. :)

maincoon © 2009.09.12. 18:05:05

@hagyma: akkor nem, de egyszer a férjem (aki akkor még nem volt a férjem) körbe kiszívta a nyakamat nyaklánc formában középen medállal egy szilveszteri buli után. két hétig jártam selyemsállal a nyakamban dolgozni. még szerencse, hogy tél volt, de egyébként mindenki sejtette a munkahelyemen, hogy nem torokgyulladásom van és nem is a divat miatt hordom éjjel-nappal :D

@Énbagoly: vigyázz, behajtom! :D

@ColT: jobbulást a maminak!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.09.12. 18:05:50

@Énbagoly: Hát sajnos nem...
Ha olyan helyen lennék a munkahelyemen a csarnokban, ahol nem látszik a monitor, akkor simán Homározhatnék bentről, de egy üvegkalitkában, ahova be is mászkálnak emberek, háát...

Aztán rám fogják hogy azért nem készül el valami időre, mer netezek... na azt ne.
(Mondjuk szoktam, csak oda kell figyelni, a Homár meg időrabló.)

Nagyanyám meg ma került haza :)

Énbagoly 2009.09.12. 18:06:23

@maincoon ®: oké, benne vagyok. :))
A leendő férjed beszívott egy picinykét? :)))

Énbagoly 2009.09.12. 18:08:38

@ColT: hülye üvegkalitkák. :)

maincoon © 2009.09.12. 18:11:51

@Énbagoly: csak korlátozottan szívott be :) mert ha nagyon be van, akkor nincs kiszívás. se. :DDD

rénszarvas · http://renszarvas.hu/ 2009.09.12. 18:20:06

azóta vehetett volna egy újat is, nem?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.09.12. 18:43:44

@maincoon ®: Köszi :)

@Énbagoly: Egy bagolynak sem túl jó dolog a kalitka :D
Állatkertben múltkor láttam a barna rokonod, elég lelombozó volt :( Tulajdonképp egy állatkert magában lelombozó.

Különben mi ez a női szakasz itt? :D
többiek mind főznek valahol? :D

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.09.12. 18:46:58

@ColT: Ja mármint hogy az volt lelolmbozó, hogy szegény mekkora helyen nyomorgott :(
Láthatóan be volt fordulva :(

Énbagoly 2009.09.12. 18:55:59

@ColT: Hát, szerintem senkinek nem jó a kalitka. A baglyoknak sem. Bocs, de a pécsi állatkertről elég sok rosszat hallottam. :(
Bocs, de nem tudom leszek-e még.
Pááááá

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.09.12. 18:57:13

@maincoon ®:
most at megyunk sextopicba
akkor is van csak mas a felallas
khm

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.09.12. 19:01:06

@Énbagoly: Hát nem is túl jó :( Kicsik a kifutók nagyon. :(

@hagyma: Hajja. Na ez se rossz téma :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.09.12. 19:06:14

en se nagyon vagyok allatkert parti
de az az igazsag ezek mar ott szulettek es igy szinte ez a termeszetes kozeguk
nem is lehetne vadasitani Oket
mondjuk az oroszlant meg a tigrist amugy ne helyezzek ki az alfoldre, mert elobb utobb megeheznek

Átlagarcú 2009.09.12. 19:41:26

Tiszta szerencse, hogy abban az évben a szilveszter télre esett. :)))

EÖ (törölt) 2009.09.12. 19:42:39

@maincoon ®: mindez a konyhapulton történt? :D

Átlagarcú 2009.09.12. 19:50:43

Nem egy drága ékszer, de elég munkás:)))

Secnir 2009.09.12. 19:52:19

@jesszum:
szabad.
nem jön. már egy hete várjuk pluszban.
asszony ideges a legjobban.

Impega 2009.09.12. 19:59:51

Ma shoppingoltam, de nagyon bena voltam. Engedelyt kaptam penzkoltesre, erre tessek. Meg a villamnyszamlanal se koltottem tobbet. Ez igy ebben a formaban nagyon nincsen jol.
Remelem @maincoon ®: nem vett fel magassakurt, mert mikor a szep zold fube a magassarok belevalyodik es egesz este tiszta foldes a cipo, az negyon gàz. Apropo Földes
www.youtube.com/watch?v=vqQuKO7YcZE

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.09.12. 20:03:06

@Secnir: Drukkolva van :)

@Impega - a dolgozô nõ: Nem vagy formában :D

Na mindenkinek jó éjt, én megyek elvileg főzős partiba, csak az a kérdés, milyen főzés lesz az, ahol semmi nincs leszervezve, és tutira nincsenek alapanyagok sem :D

Impega 2009.09.12. 20:19:40

@ColT: ezt hivjak ivos partira. Mert pia, az tuti lesz :D

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.09.12. 20:54:20

nalunk az a szokas
hogy a hazigazda megveszi a hot dogot a marhat meg az oldalast
es mindenki mas aki jon hoz valamit, valamket
mi Hetfon a labor dayen vittunk bort almaspitet meg sort
osszejott a 20 tagu csalad
volt minden
jo vot

chris-v 2009.09.12. 21:47:51

Mindenki tanulja meg, ha számítógép, akkor ASUS vagy DELL!

Tipp!
Router, és egyéb hálózati dolgok: Belkin
Optikai meghajtók (DVD író és társai): Pioneer

C. R . M · http://siebel-crm.blog.hu 2009.09.12. 22:29:42

közben meg gari is elmegy lassan, szép

Coholol 2009.09.13. 02:02:02

Mindenki tanulja meg!

Ha blogokban írt tanácsot fogadtok meg akkor asus vagy dell laptopot vesztek :DDDD

És úgy is jártok. :D

EÖ (törölt) 2009.09.13. 07:39:35

@Impega - a dolgozô nõ: te jó ég! hogy tudsz így a tükörbe nézni?? :DDD

Impega 2009.09.13. 08:25:41

@EÖ: Hello! sikerult mar magamat megnyugtatni. Megneztem, hogy meg csak az oszi kollekcio jott be :DDD
Arrol nem is beszelve, hogy volt amibol nem volt a meretemben (58-as), igy vissza KELL majd mennem

Meg kell vedenem a becsuletemet, es minden no becsuletet

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.09.13. 08:45:47

@Impega - a dolgozô nõ: Természetesen nem volt leszervezve (rendeltünk helyette egy pizzát :D ). Most mondjam azt, hogy rajtam kívül mindenki bölcsész volt?

@chris-v: Ja. Belkin :D LOL
Számítógépből magadnak összerakott (az is beszarik, csak legalább nem fél milla), laptopból meg IBM/Lenovo.

@CRMSys: Na szerinted miért húzzák a dolgot?

@agybunda: Az se hülyeség csak atom drága.

agybunda · http://www.failsite.blog.hu 2009.09.13. 09:12:34

igen igen, drága, de viszont cserébe a legjobb anyaghasználatot, és minőséget kapod.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.09.13. 09:18:49

@agybunda: Más kérdés, hogy az anyaghasználat, meg a minőség mennyire fontos.
Én pl. leszarom hogy az Albacompom ronda, és műanyag. Működik, olcsó volt.
Szart se érek vele ha minőségi a laptop, ha 2 havi fizumba kerül.

Amúgy ami számítógép, az elromlik, így vagy úgy. Tapasztalat.

A 12 éves P1-es Gericomomat meg se említem, mai napig teszi a dolgát.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.09.13. 09:20:13

@agybunda: Mondjuk azt nem tagadom, hogy a Vaio-k jók lennének, de van az a minőség amiért már nem éri meg annyit kiadni.

Énbagoly 2009.09.13. 09:40:56

@agybunda: @EÖ: @Impega - a dolgozô nõ: @ColT: Sziasztok vasárnap is korán kelők! :)))))))

Énbagoly 2009.09.13. 09:43:06

@ColT: micsoda dolog onolni vasárnap reggel? :)))

Szép napot mindenkinek!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.09.13. 12:36:43

@Énbagoly: Nem én kzdtem :D:D

Amúgy a koránkelés oka, hogy megígértem haver húgának hogy ha hozza aszintijét Pécsre, akkor elszállítom autóval.
Na most közben leesett, hogy ha kocsi szervizben, akkor nem lesz szállítás, de kimentünk a csaj elé, és szépen elcipeltük kézben a cuccot, nem haltunk bele.
Viszont 9-re ért be, szal korán kellett kelni.
A tegnapi sörözés így nekem 1 körül befejeződött, de havernak érdekes feje volt ma reggel, ő 3 körül ért haza :D

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.09.13. 12:38:14

@misikeh[jogsértő módon félelmet keltve fotózott]: Ja, egy Quadro-val persze :)
Cipelni meg Lifebook való, csak vigyázz rá, mit a hímes tojásra... :D

Énbagoly 2009.09.13. 14:31:52

@ColT: de ez akkor is szégyen, ugyebár. :)))

@jesszum: ez tetszik. szerettem anno. :))

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.09.13. 14:33:00

beindult a fociszezon erre este dolgozok
talan ha 1 meccset meg tudok nezni
errre mondjak itt
fuck!!!!!!

Énbagoly 2009.09.13. 14:34:39

@hagyma: átvetted az amerikaiak problémáit? :)

Impega 2009.09.13. 14:39:39

Mé kõ hónap mukkába menni?

Énbagoly 2009.09.13. 14:44:03

@jesszum: az elsőre. :)

@Impega - a dolgozô nõ: mert szemét a világ. :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.09.13. 14:49:50

@Énbagoly:
en mar rajottem
3 eve amerikai vagyok/tizen eve itt elek, sose hittem volna/
ez van
de vasarnap este dolgozni..........
3 meccsbol egyet tudok megnezni
az se a buccaneers
Mary a hibas

Énbagoly 2009.09.13. 14:52:00

@hagyma: :))
És érted is a szabályokat? Mert nekem már próbálták magyarázni, de a büdös életben nem fogom megérteni. :)
El ne kezd magyarázni! :))

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.09.13. 15:02:42

@Énbagoly:
perfekt vagyok
mindent tudok a footballol
soooooooot
tovabmegyek a baseballrol is
amugy nem kezdeme el magyarazni
4 kiserleted van hogy mennyel 10 yardot
ha mentel megint 4
a reszletekre most nem ternek ki a hely szuke miatt

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.09.13. 15:06:24

de a lenyeg hogy azt a qrwa tojas alaku labdat valahogy atvidd az alapvonalon
ezt hivjak tacsdannak

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.09.13. 15:09:13

namost ha mar kozel vagy akor van az a ket oszlop
de mar tul vagy 3 kiserleten
na akkor rugjak be a labdat az oszlop koze
aze 3 pont jar
ha nagyon razos a mecccs akkor bemennek 4-ik kiserleter is, foleg ha csak egy-ket yard hianyzik
ha taccsdan van utana meg 20 yardrol rugnak egyet 1 pontert
igy lesz a tacsdan 7 pont
ezek utan az ellen jon

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.09.13. 15:10:37

namost van a fals start
ha valaki korabban indul
ilyenkor a biro buntetest ro ki es vissza kell menni x yardot
a legszigorubb buntetes a facemaszk rangatasaert jart az a kar 20 yard is lehet

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.09.13. 15:11:44

de most ,mar tenyleg nem mennek bele a reszletekbe

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.09.13. 15:14:23

viszont ha egy biro bedob egy sarga zaszlot
akkor baj van mert szablytalansagot latott

Énbagoly 2009.09.13. 15:14:38

@hagyma: mi lett volna, ha azt kérem, hogy magyarázd el? :)))

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.09.13. 15:27:07

@Énbagoly:
):
csak viccelodtem
bar azok igazak amit irtam
nekem meg az a furcsa
barnagyon ritkan de nezek soccert az interneten es Mary nem erti
na alszom egy kortyot

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.09.13. 15:28:23

de ha erdekel elmondok meg nehany reszletet:):)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.09.13. 15:45:38

@Énbagoly: Már miért lenne?
Nem őt akarom összeszedni, a lakótársát :)
Na meg hát amit ígértünk, megtartjuk, akárhogy is :)

@Impega - a dolgozô nõ: Nekem csak szerdán, de egyetértek!!!!

@hagyma: Na de vas. este dolgozni, és amikor mindenki más melóban vagy, te meg otthon horpasztasz :)

Ez a focileírás elég részletes volt, és érthetőbb mint eddig bármelyik :)

Szóval akkor tényleg nem értik az európai focit :)

Az előbb olyan szépet durrantottam :)
Tápegység. Javítom.
Azaz keresem, melyiket érdemes.
Na ezt nem.

Énbagoly 2009.09.13. 17:40:16

@hagyma: :))) Én is.

@ColT: nem arra írtam, amire te válaszoltál, de így is jó. :))
És megtudtuk aljas szándékaidat! :)))

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.09.13. 17:52:16

@Énbagoly: Ja, hogy onolás. Néha kell. alig voltam ON a héten.

Nőügy meg, a kiszemelt úgyis foglalt, de hát majd lesz ez még így sem - viszont jó társaság.
Mondjuk ugyanez arról a hölgyeményről is elmondható, akinek ma segítettünk pakolni.

Énbagoly 2009.09.13. 17:56:42

@ColT: mindenkinél úgy akarsz bevágódni, hogy segítesz neki pakolni? :))
Jó taktika. :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.09.13. 18:37:09

nekem egyszer volt egy szoke nom meg otthon es tudta mi az a "les"

Impega 2009.09.13. 18:40:02

Upomocs! Help! Segitseg!

Szilikon muffin formaban sutok. Muffin alaku sutiket :D

Ti hany fokon, milyen sutesen, mennyi ideig sutitek? Egyszeru suti. Liszt tojas vaj, szodabikarbona.

Reszemrol 10 perce van a sutoben, 180 fokon also felso sutesen. Most atalitottam csak felsore, mert ugy neztem, hogy alol tul eros. Tanacsok?

fdsa 2009.09.13. 18:48:14

ÁÁÁ!

Nekem majdnem ugyan ezt játszotta el az albacomp egy FS laptoppal. Kb.: 1-évig volt szervízben (1x Székesfehérvár, 2x Budapest, 1x Miskolc) és a végén kinyögték, hogy semmi baja!!! A gép gyakorlatilag használhatatlan volt fél óránként lefagyott és kikapcsolt. Aztán berágtam, és itthon szédszedtem, és egy hővezető szilikonlapka volt benne elmozdulva, visszaraktam a helyére és azóta semmi baja.
De az biztos, hogy sem én sem a cégem soha többet olyan terméket nem vásárol, amihez az albacompnak köze van, még ha csak szervízelési szempontból is!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.09.13. 18:52:05

@Énbagoly: Nem bevágódási taktika a pakolni segítés :)
Csak megígértem, mert a társaságból leginkább nekem van autóm.
Már amikor :D

@hagyma: Exem is tudta, sőt, neki a látványos (brazil, portugál) foci tetszett is :)

EÖ (törölt) 2009.09.13. 19:14:28

nekem egyszer elromlott a laptopom, mert beleborult egy bogrács mentolos pacal
B.di Gábor mosógépszerelő viszont pillanatok alatt megjavította.

Secnir 2009.09.13. 19:33:13

@ColT:
"Nőügy meg, a kiszemelt úgyis foglalt,"

áh, amateur.
csak az a nő foglalt, amelyiken fekszenek.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.09.13. 19:46:15

@Secnir: Nem amateur, mindig kifogja a legmeredekebb helyzeteket, és nincs elég nagy pofája :D

Impega 2009.09.13. 19:47:20

fott tojas, reszelt repa dioval rokfort sajttal olivaolajos ecetes mustaros ontettel es fustolt sonkaval. Kenyerrel, vorosborral

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.09.13. 19:48:51

@Secnir: Bár Larry Nivennek gaza lehetett a Gyűrűvilágban, hogy a szerencse is egy evolúciós előnyt jelentő tulajdonság, és tenyészthető :D

Énbagoly 2009.09.13. 21:19:17

Na, mi van? Teljesen behalt a homár, így vasárnap este? Mindenkinek jobb dolga van? :))))))))))

Énbagoly 2009.09.13. 21:22:20

@hagyma: Én is tudom mi a les. :) És még szőke sem vagyok. :)

@ColT: beszélhetsz amit akarsz, én úgy látom ismerkedésnek, és bevágódásnak is jó. :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.09.13. 22:06:01

@Secnir:
es meg ott is lehet lekeres
@Énbagoly:
lehet hogy tudod
csak rosszul

Énbagoly 2009.09.13. 22:20:32

@hagyma: lehet, de nem hiszem. :)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.09.14. 02:33:24

@Énbagoly: Jó, cska nem annál akarok bevágódni, akinek pakoltam :D
Akinél meg igen, azzal még hetekig nem találkozok + ha találkoznék is mindegy lenne.

Na kérem a következőt :D:D:D
(Kérném, ha lenne még hasonlóan jófej nőnemű a környékemen, már fizikailag :/ )

Na, mi lesz a reggeli post vajon?

Fairy Girl 2009.09.14. 08:45:11

Ez az első post amióta Homár-olvasó vagyok, amit nem olvastam végig, miután tizennyolcadszor is SZERVÍZ-t láttam. Nem tehetek róla, idegesít. (Ez ugyan nem fontosch, viszont classicus.)

Anulu · http://salgoauto.hu/ 2009.09.14. 09:44:21

Ezért kerülöm az MSI termékeket...

RolFic · http://onlinetrendek.blog.hu 2009.09.14. 14:12:59

Ezeket a köröket én is lefutottam a Fujitsu-Siemens gépemmel... csak nekem kb 1 hónap alatt sikerült kiharcolnom mindent!
Javaslom, hogy telefonon a központtal (magyarországi képviselettel) egyeztessetek... nekem úgy sikerült a cseregépet kiharcolni, majd a sokadik alaplap hiba után azt megtartottam!
-> plusz vettem még a cseregépre 2 év garanciát!
Ennek ellenére természetesen soha többet nem fogok F-S gépet vásárolni...

/tno+DA= 2009.09.14. 15:55:19

@chillking:
Lehet hogy a DELL-nek is, de hogy az ACER-nek is az hót ziher! :)
Mindegy ezen nem kell összeveszni.

chronos75 2009.09.14. 22:05:23

ostoba, nem VESZ MSI Terméket! ..pedig én kereskedő vagyok.. csak VGA-t. főleg nem amiben diszkrét nvidia vga van..

MatseQ 2009.09.14. 22:06:43

Nem az Albacomp a szerviz csak ott van a szerviz és ez nagy különbség. Lehetne az az Aranykasza Mgtsz telepén is, akkor is az MSI által adott alkatrészekből javít az MSI által elvárt minőségben és az MSI által előírt tesztek sikeres futása után adhatják ki a kezükből a gépet. Ha ez az MSI által elvárt minőség arról nem az Albacomp tehet. Nem nevezem márkának a szervizében dolgoztam, volt, hogy a 7. javítóanyagnak küldött alaplap is sz@ar volt. De hát ez tipikus magyar szokás... Ha vesz a paraszt egy selejt autót akkor az autószerelőnél borogat asztalt mert az közel van és elérhető. Ja, nincs notebookom, nem is lesz, mind gagyi kínai tömegtermék. Az asztali gépben ha megfikkan az alaplap veszek bele ötezerért, a nótbúkkal meg tyúkot dobhatok.

veronel 2009.09.15. 13:33:20

Jelentem kaptam választ. Az MSI-től egy igazolást, hogy javíthatatlan és levásárolhatom ott, ahol vette. Remélhetőleg itt a történet vége.

petyya 2009.09.15. 19:31:23

@Egy Kereskedő: Szivesen megnézném amint véletlen ugy adódik hogy kellene egy gép bárhol bármire és viszed magaddal az asztali szarodat

Bandi_jóválasztás (törölt) 2009.09.18. 00:23:14

szerviz szerviz szerviz szerviz szerviz szerviz szerviz szerviz szerviz szerviz szerviz szerviz szerviz szerviz szerviz szerviz szerviz szerviz szerviz szerviz szerviz szerviz szerviz szerviz szerviz

veronel 2009.09.18. 14:15:19

Itt a vége. Elintéztem magamnak az MSi igazolást, sikerült talánom egy contactot Hollandiában, aki kedvesen és gyakorlatilag azonnal reagált a kéréseimre (2 perc alatt jött a válasz e-mail) és elintézte az elintézni valót a bolttal is. Ott is egyetlen telefonhívás után lerendezték a dolgot, meg is rendeltem az új gépet. Köszönet annak, aki segített, a többiekkel meg nincs harag. Mindenki éljen boldogul! Peace!
süti beállítások módosítása